Gödöllői-dombság

Mikulás-kereső túra 2013.

Címkék

A tavalyi évhez hasonlóan idén is megtartottuk Mikulás-kereső túránkat – a kisgyerekek miatt ezúttal is volt rövidítési lehetőség. A túrát közösen szerveztük az Isaszegi Nyugdíjasok Baráti Körével, akik delegálták a Mikulást és a Krampuszt is. Kellemes időben 70-en voltunk.

    A túra előkészítéseképp a létszámnak megfelelő mézeskalács-Mikulást Babi elkészítette, bevásároltunk, csomagot készítettük. Szombaton 9 óra után taláIkoztunk az isaszegi vasútállomáson. Nem is volt kis feladat ennyi ember megjelentét konstatálni – főleg úgy, hogy a nevezési listát otthon felejtettem. Azért pár perc alatt sikerült megoldani a feladatot. Az aluljárón átbújva a Tőzeg-tavak felé vettük az irányt. A tavat félig jég borította. Voltak köztünk nagyon jó erőben lévő, fürge gyerekek, ezért minden kanyarnál be kellett várnunk a lemaradottakat. Erre kicsit még rá is játszottam a várakozásokra, nehogy túl hamar érkezzünk a tetthelyre. Felkapaszkodtunk a Bolnokai-dombhátra. Sokan elszörnyedve látták, hogy egy meredek lejtő után a szemközti gerincre is fel kell mászni. Ez volt a Szarka-berki-dűlő. Innen megint leereszkedtünk, majd a Természetvédelmi terület mellett elhaladva egy szépívű kocsiúton a Kereszt-hegyre értünk fel. Itt nagy Mikulás-keresésbe kezdtünk. Elterelő hadmozdulatokat kellett tennünk, mert a Mikulás még nem ért ki a megbeszélt helyre. Kiérkezését nehezítette az előző napi szélvihar által útra döntött fenyőfa is, melyet előbb félre kellett ráncigálni. Időhúzásként először rossz irányba indultunk, ahol esélyünk se volt rá, hogy megtaláljuk a Mikulást. Mikor telefonon megkaptam a kedvező híreket - miszerint már helyén van a Mikulás -, elindultunk a jó irányba.

    A gyerekek előbb a Krampuszt fedezték fel. Nagy versenyfutás kezdődött, ki ér oda először. Ezt követően hamarosan a Mikulást is megtalálták egy fenyőfa alatt. Minden jó gyerek megkapta ajándékát – később pedig a jó felnőttek is. Bátor és talpraesett gyerekek verseltek, énekeltek is – ők külön jutalomban is részesültek. A felnőttek jutalma a finom forralt bor volt, melyet a nyugdíjasok készítettek számukra. Mikor mindenki megkapta a magáét, különváltunk. A kisgyerekes szülők, nagyszülők egy rövidebb úton visszaindultak a vasútállomásra.

    Húszan voltunk azok, akik még nyolc kilométerrel megtoldottuk a Mikulás-kereső túrát. A Kereszt-hegy gerincén indultunk tovább. Jobb oldalon ligetes hegyoldal, baloldalt zöld vetés mellett haladtunk. A szántóföld után fiatal tölgyerdőt értünk el. Ennek szélén először balra fordultunk, majd mielőtt betértünk volna az erdőbe, megebédeltünk. Olyan jó melegen sütött a nap, hogy le is lehetett ülni a földre. Hátizsákjainkból még finom sütemények, forralt bor, pálinka is előkerült. Továbbindulva a volt honvédségi területnél balra, majd ismét balra fordultunk. Pár kilométert gyalogolva elértük Gazda-erdőt és a Z+ jelzést. Immár ismerős, saját festésű úton haladtunk, bár helyenként munkagépek által kitaposott út más irányba csábított, mint amerre a jelzés halad. Elértük az Isaszeg-Pécel országutat. Akinek sietős volt a dolga - az valamelyik családtagját kocsival iderendelve - itt abbahagyta a gyaloglást. A nagy többség továbbment, majd ismét felkapaszkodva Kereszt-hegyre, ott voltunk, ahol korábban a Mikulást megtaláltuk. Széles úton elértük a Képes-fát, majd a Polgármesteri Hivatalnál balra fordulva a vasútállomásra értünk. Itt fejeződött be túránk, amely idáig 14,5 km-t kóstált.

 

Éjszakai túra

Címkék

07.06-án a szokásos nappali túrát - félve a hőségtől - éjszakaira váltottuk. Nagyon kellemes csillagfényes éjben 24 „éjjeli bagoly” 16,7 km-t gyalogolt. Margó meghívására pincelátogatáson is részt vettünk.

A máriabesnyői vasútállomáson találkoztunk negyed tizenegykor. Legtöbben vonattal érkeztünk oda, de volt aki gyalog jött Gödöllőről, másokat kocsival hoztak oda. Vendégeink között svéd és angol is volt. Összerázódtunk, majd indultunk. Először a - a kutyák nagy örömére – házak között haladtunk, majd az utolsó háznál lévő aluljárón átmentünk a vasút alatt. Egyenes szakaszon értünk a besnyői templomhoz. Pár perces pihenő után indultunk tovább. A temetőnél az incsői lakópark felé kanyarodtunk, majd rögtön beértünk az erdőbe. A piros kereszt jelzésen értünk a Pap Miska-kúthoz. Az ott lévő pihenőhelyen egy másik társaság is piknikezett.

    Ittunk a forrás hűs vizéből. Kínálgattuk egymást mindenféle jóval, majd indultunk tovább. A Babati-tavakból csak a brekegést érzékeltük. Lámpáink fényénél megpróbáltuk a sötétből kihámozni az istállókastélyt. Babatpuszta után nyílegyenes úton, igen kellemes selyemfű-illatözönben haladtunk. A kettős kanyarnál messze hordó lámpákkal mutattam meg a többieknek, hol található a lucernás „szigetén” lévő kis dombon a templomrom. Nemsokára elhagytuk a piros jelzést, és innentől előre bejárt jelzetlen utakon haladtunk. Már láttuk Gödöllő szélső házait, mikor óhatatlanul megzavartuk egy darázscsalád békés szunyókálását. Ezt nem vették jó néven, több túratársunkat csípéssel büntették. Szórványos víkendházakat elhagyva a Bozsoki-dűlőúton értünk a már Szadán lévő Margita utcába. Itt lakik egyik túratársunk, aki meghívta pincéjébe társaságunkat. Köszönjük neki! Pontban két órára értünk oda.

    Hagymás zsíroskenyér várt ránk többféle borral. Hátizsákokból előkerültek sütemények is, így aztán nagy eszem-iszom vette kezdetét. Vidám beszélgetés mellett nagy sikere volt a pincében felállított csocsónak, a gyerekek álmossága is rögtön eltűnt a küzdelemben. Fél négyig maradhattunk, akkor indulni kellett, hogy a még 6 km-re lévő HÉV-et, vonatot elérjük.

 

Majális

Címkék

Imádunk túrázni, de a „változatosság gyönyörködtet” szólás igazolására időnként másfajta szórakozást is művelünk. Ilyen a minden évben megtartott ITK-majális is. Többen voltunk (41 fő), mint egy átlagos nézőszámú magyar focimeccsen.    A szombati majálist megelőzte egy szerdai útvonal-bejárás, melynek során 4 db ugratót is találtunk, melyet az erdőnyűvő crossmotorosok építettek. A legborzasztóbb az, hogy az ugrató megépítéséhez szétszedték az esőbeálló tetejét is. Mindezt védett tájvédelmi körzetben! Az erdei pihenőnél tapasztaltak sem vetnek jó fényt kis hazánkra. Marival összeszedett szemetet rásóztuk Sanyiékra, akiknek 120 literes kukája teljesen megtelt avval. Ezenkívül még egyszer visszamentünk Sanyival, hogy az üvegcserepeket összeszedjük egy vödörbe. Az is megtelt teljesen. Mi, akik szeretjük a természetet, sohasem fogjuk megérteni ezeket az embereknek álcázott barbár szemetelőket, vandálokat. Félek, hogy az általunk teremtett rend nem lesz hosszú életű, hiszen pl. ugyanazon erdei pihenő alsó részén lévő másik csapat is simán otthagyott egy zsák szemetet – ők legalább összegyűjtötték. De vajon mit gondolnak, kinek lenne a kötelessége, hogy elszállítsa onnan? Kár, hogy nem láttuk az otthagyott zsákot mikor elmentek, mert biztosan szóvá tettük volna. Sajnos ilyen dolgok beárnyékolják a majálisi hangulatot. Hogy egy jó hírt is mondjak, a Pilisi Parkerdő munkatársai a héten a Honvédsírokhoz vezető út mellett lévő esőbeállókat felújították, lefestették. Köszönjük nekik, és reménykedünk, hogy sokáig fog rendeltetésének megfelelő funkciót ellátni.

    Magára a bográcsolásra 9 órától gyülekeztünk. Mivel előző éjszaka hatalmas eső volt, vittünk száraz, felaprított fát a begyújtáshoz. Most csülökpörköltöt főztünk 15 kg első-, és hátsó csülökből. Előző nap előkészítettük a húst, felkockáztuk, lefejtettük a csülök bőrét és a zsirosát. A zsíros részt ledaráltuk és kisütöttük otthon, ezeket készen kivittük szombaton. Kinn már nem sok dolog akadt, maradt idő bőven beszélgetésre. Kívánságra egy másik bográcsban krumplit is főztünk. Bő három óra így is kellett, míg elkészült a csülök. Azért senki se unatkozott, ha netán pedig megéhezett, talált magának százféle harapnivalót, süteményt. Fél kettőkor megebédeltünk, borozgattunk, sziesztáztunk.

    Három óra után indultunk, hogy kicsit lejárjuk a bőséges ebédet. A Szobor-hegyet kerültük meg, majd a piros jelzésen a Honvédsírokhoz jutottunk. Itt kicsit elidéztünk, majd egy mély horhoson keresztül értünk vissza bográcsolóhelyünkre. Hat óra felé szedelőzködni kezdtünk, rendet csináltunk magunk után, majd hazafelé indultunk. Azt hiszem ez a nap is jól sikerült. 

 

Munkatúra Pécel és Isaszeg között

Címkék

03.02-án, szombaton már az Isaszegi Csata Emléktúrára való készülődés jegyében -  annak 30 km-es távjának Isaszeg-Pécel közti szakaszán -, munkatúrát tartottunk. Napsütéses, koratavaszi időben 33-an jöttek el.

    A túra során kisebb-nagyobb vágóeszközökkel levágtuk az útvonalba belógó gallyakat, a fakivágások során „természetesen” a turistaútvonalra dózerolt gally-hegy mellett kerülőutat képeztünk, festést javítottunk. Kísérletet tettünk az út szemétmentesítésére is, de a zsákok pillanatok alatt megteltek. Hiába minden kötelezően előírt szemétszállítás, a háztarsági szemét jó része sajnos továbbra is az erdőben köt ki. Nekem 30-40 éve azt mondták az öregek, hogy az emberek szemléletváltozásában, természet megóvásában vállalt szerepükben legalább 20 évnek el kell telnie. Nos ez az idő rég elmúlt, és csak sokkal rosszabb lett a helyzet. Már azt se mondhatom, hogy „balkáni” állapotok vannak, mert ezért joggal sértődnek meg az ott élők.

    Pécelen, a vasútállomáson volt a gyülekező, ahová Pest és Hatvan irányából vonattal érkeztünk. Örömmel láttunk új arcokat is, akiknek ez volt első próbálkozása klubunkban. Remélem, nem ment el a kedvük a túrázástól! Kicsit nehézkesre sikerült az indulás, de aztán nagynehezen elindultunk. Zöld jelzést követve, a vasúti felüljáró után a Bajcsy-Zsilinszky utcán haladva hagytuk el Pécelt. A Vár-hegy és a mezőgazdasági terület határán mentünk tovább.  Itt még nem volt munkánk, annál inkább azon a helyen, ahol a zöld háromszög jelzés balra letért a zöldről. Itt tarvágással kiirtották az erdőt, vele persze azokat a fákat is amelyeken a jelzések voltak. A kiirtott rész határán továbbvezető turistaútra  - mert hová máshová – földdel együtt rátolták a levágott gallyakat, nehogy látható legyen, merre vezet tovább az út. Megpróbáltunk egy útnyi átjárót nyitni rajta, de a körülbelül másfél méter magas kupac fele föld volt, így - lapátok hiányában - nem bírtunk vele. Helyette megtisztítottunk egy kis kerülő utat.

    Továbbhaladva a barlanghoz értünk, melyhez pár ember lemászott a meredek völgyoldalon. Sajnos ez is tele volt szeméttel. Ezután a Vár-hegyi patak mellett haladtunk egy darabig, majd onnan kikapaszkodva elértünk arra a pontra, ahol az általunk kialakított Z+ jelzés kiválik a Z sávból. Itteni traumánk: lelkes helyiek által kialakított pihenőhelyet vandálok szétverték, a szemetesnek odakészített hordó mellett még egyszer annyi szemét volt, mint benne. (Azt már csak halkan jegyzem meg: aki odakészít egy szemetes edényt, annak gondoskodni kellene annak elszállításáról is.) Egy kapaszkodó után máris a Látó-hegyen voltunk. Nevének megfelelően szép kilátás nyílt róla a Budai-hegység felé.

    Innen hazáig jobbára lefelé mentünk, de azért pár „rövid, de velős” emelkedő mindvégig akadt rajta. Csattogtak a metszőollók, egyre több jelzést is kellett javítani, főleg olyanokat, melyek a fák növekedése miatt eltorzultak. Egy szép tisztáson megebédeltünk, élveztük a napsütést. Annál rosszabbul esett tele hassal nekiveselkedni a fenyvesben lévő meredek útnak. Ezt követően jó pár kilométer laza séta következett, közben elhaladtunk a Gazda-erdő vízmű mellett is. Újabb emelkedő a péceli országút után következett, viszont már alig akadt munka, mert a turistaút széles kocsiutakon haladt.  Még két röpke emelkedővel tarkított kényelmes út, és máris az isaszegi vasútállomáson voltunk. A túratáv 13 km volt idáig.

    Negyedóra különbséggel indultak a vonatok Pest-, illetve Hatvan felé. Mindenki elérte sajátját.

 

Első ITK-túra 2013-ban

Címkék

Hagyományosan az év első szombatján Újév-köszöntő túrát rendezünk. Népszerű ez a túra, ezúttal is sokan – 33-an – jöttek el. Az idő már-már a tavaszt idézte. Nem várt izgalommal kezdődött a nap. Vonatunk késett Isaszeg felől, így veszélybe került csatlakozásunk a gödöllői HÉV-vel. Szerencsére a HÉV-en lévő túratársainknak sikerült egy kis indítási-haladékot kérni, így bár lógó nyelvvel, de fel tudtunk kapaszkodni a szerelvényre. Szilasligeten szálltunk le, ahol már vártak bennünket a Pest felől érkezők.

Így kiegészült a csapat, indulhattunk. Egy ideig még házak között haladtunk, aztán egy réten átvágva a HÉV-aluljáróhoz érkeztünk. Nem sokkal az aluljáró után balra fordultunk. Egy friss szántáshoz értünk, amin már nem volt javallott az átkelés. A meleg idő miatt így is helyenként erősen dagonyáztunk. Új utat keresve sokat javult a sár-helyzet. Elértük az erdő szélét, és láss csodát: egyszerre a semmiből előkerült egy sárga háromszög jelzés. Ezen haladtunk egy darabig, aztán mikor az jobbra tért, mink balra indultunk, amerre ismerem az utat. A Szár-hegyre korábban egy nehezen járható úton lehetett felérni. Most ez az állapot megszűnt, mert tarvágással eltüntették az erdőt. Egy jó volt ebben: kinyílt a panoráma a Budai-hegyekre, Pilisre, a mogyoródi Somlyó-hegyre. Azért ha rajtam múlna, inkább gyalogolnék akár „nehezen járható” erdei úton, mint tarvágásos volt erdőben. Még egy kicsit emelkedett az út, és máris fenn voltunk a 325 méter magas Szár-hegyen.

Kis tisztás található a csúcson, ez a terep ideális volt az újévi-lakomához. Ilyenkor mindenféle finomságot viszünk, főleg süteményeket. És persze hozzá egy kis forralt bort, pezsgőt, gyerekeknek Kölyök pezsgőt. Ragyogó napsütésben, kellemesen meleg időben sokat beszélgettünk, nagyokat ettünk, ittunk, köszöntöttük egymást és az új évet. Mindenki annak a reményének adott hangot, hogy 2013-ban is sok jó túrát teszünk együtt. Az éves program már novemberben összeállt, a többi csak rajtunk áll.

Minden jónak egyszer véget kell érnie, ezért összepakoltuk a maradék süteményt és elindultunk. A hegytető alatt ismét egy nagy tarvágásos terület következett. Félek, nem csak én képzelődöm, mikor úgy látom, a gazdasági válság következményeképpen sokkal intenzívebben fogy az erdő, mint régebben. Megközelítettük a 3-as utat, ezután jó ideig avval párhuzamosan haladtunk. A mogyoródi út mellett lévő magas szalagkorláton nem könnyű az átjutás. Találhattak volna turista-barátabb megoldást is! Egy jó fél kilométer után átkeltünk a HÉV-síneken, majd nyílegyenes úton haladtunk tovább. Az Őr-hegyre való feljutás megszuszogtatta a társaságot, ezért a csúcson kis pihenőt tartottunk, megittuk a maradék forralt bort. Az M31-es autópálya megépülte után a környék valamennyi turistaútja egy helyen megy át. A Teva Gyógyszergyárnál – sokunk volt munkahelyén – értük el a Táncsics M. utat. Innentől már ki-ki arra ment, amerre könnyebben érte el lakását, vagy valamelyik tömegközlekedési eszközt. Jó páran még bementünk az Erzsébet-parkba, felkeresve Erzsébet királynő szobrát, és a róla elnevezett műsziklát is. Ezután már ki kellett lépnünk, hogy elérjük az Isaszeg felé menő vonatot.

Kellemes, nem megerőltető útvonalon 12.5 km-t gyalogoltunk.

 

Mikulás-kereső túra 2012.

Címkék

12.08-án, szombaton - túlzás nélkül állíthatom - nagysikerű Mikulás-kereső túrát rendeztünk az Isaszegi Nyugdíjasok Baráti Körével közösen. Ennek alátámasztására csak egyetlen adat: 120-an voltunk. Mérsékelt hidegben, az eseményhez illő havas tájon túráztunk. A táv 8,5/6 km volt.

    Klubunk tagjaival és vendégeivel javarészt az isaszegi vasútállomáson találkoztunk. Átvonultunk a nyugdíjasok székházába. Rövid kis útbaigazítás után – melynek során a gyerekek megtudhatták, hogy a fákon egyre nagyobb Mikulás-képek segítik a nagyputtonyos megtalálását - indultunk is. Az Öregtemplom mellett elhaladva jutottunk fel meredek úton a Kálváriára. Sajnos most csak Gödöllőig lehetett ellátni onnan. Aki úgy gondolta, az megúszhatta ezt az emelkedőt avval, hogy a Templom utcán ment el az erdő széléig. Nem úgy a többi emelkedőt, ott már nem volt alternatíva. Az út melletti gyönyörű, mély horhos látványa puhította az emelkedő nehezét miközben meghódítottuk a Nagy-hegyet. Az Öreg-hegyi házakat elérve a Kálvária-hegy felé vettük az irányt. Mielőtt a széles kocsiutat elhagytuk, megvártuk a lemaradókat – kivéve azt az egy-két embert, aki korábban feladta a küzdelmet.

    A nagyobbodó képek jelezték, hogy már nem lehetünk messze a Mikulástól. Mi meg rendezők izgultunk, hogy valóban ott lesz-e időben? Lévén a modern Mikulások már nem rénszarvas-szánon utaznak, a mi Mikulásunk kocsija elakadt a felfelé tartó jeges úton . Szerencsére egy másik Baráti Kör tag négykerékmeghajtású kocsijával megmentette a helyzetet. És láss csodát, a Honvédsíroknál meg is leltük a jóságos Mikulást, aki - addig, míg mindenki oda nem ért -, Mikulás-képeket osztogatott a gyerekeknek. Még ennél jobban érdekelte a kicsiket a Krampusz, akit megkergettek, húzták a farkát, havat szórtak rá, ráncigáltak. Még jó hogy nekünk nem egy mogorva Krampusz jutott, hanem egy nem túl szigorú, minden játékra, civódásra kész, vidám és szerethető. Ezután következett a nagy esemény: a Mikulás minden jó gyereknek és felnőttnek csomagot adott. A Mikulás kérésére a bátrabb gyerekek szép – akár sose hallott – verset mondtak, énekeltek. A szereplők külön ajándékot is kaptak.

    Tovább kellett mennünk, mert néhányan már fázni kezdtek. Piros jelzésen a Honvéd-szobor felé araszoltunk, sajnos sok helyen fa nélküli erdőben. A szobornál nagyon élvezték a gyerekek (ugye Ági, Éva?!) meredek hegyoldalon való lecsúszást, legurulást, szánkózást. Betértünk még a Nyugdíjasok Baráti Körének helyiségébe, ahol szorgos asszonykezek forró teát, zsíros kenyeret készítettek a túra résztvevőinek. Köszönjük nekik ezt is, és a többi előkészítő munkát is!

Éjszaka az isaszegi erdőkben

Címkék

Ha július, akkor éjszakai túra. Ez a hagyomány alakult ki nálunk a várható forróság miatt. Ezúttal 28-an vettünk részt rajta, köztük – nagy örömömre – két vendéggyerek is. Este 10 órakor gyülekeztünk a vasútállomáson. Ide Gödöllő és Pest felől érkeztek vonattal, aki pedig kocsival jött, az vagy Sanyiéknál, vagy nálunk tette le azt. A pesti vonat beérkezése-, és kölcsönös üdvözlések után elindultunk. A Tőzeg-tavaknál még öten csatlakoztak hozzánk, így lett teljes a létszámunk. Először felgyalogoltunk Bolnokai-dombhátra a kilátás miatt. A hold egy nagy karéja, és majdnem egész Isaszeg látható volt föntről. A gerincen továbbmentünk, majd Ilka-majoron keresztül a Malom-tavakhoz értünk. Innen egy darabig a városban vezetett utunk, majd a Kolozsvári utca végétől ismét erdőben – a Fenyves-dűlön – folytatódott utunk. A Fenyves utcánál megint lakott területre értünk, majd nemsokára megint erdő következett. A Benkovics-nyiladéknál megint kikukkantottunk az erdőből. Innen az erdőszélen értük el a Z+ jelzést, ami pár kilométeren keresztül társunk lett. A Telefon-álián mentünk tovább Szentgyörgypusztára. Kereszteztük a dányi országutat, majd ezt követően megpihentünk kicsit. Egy fasoron haladva értük el a sápi utat. Itt már célegyenesbe értünk, alig több mint két km után Sanyiékhoz értünk. Az utolsó 200 méteren a kezdődő eső nagyobb sebességet hozott ki a csapatból.

Az is hagyományos már, hogy pincéjükben gyűjtünk erőt a hátralévő szakaszra. Most is volt finom kenyér, Irénke által délelőtt kisütött friss töpörtyű, borok, ásványvíz a gyerekeknek és a kocsival jövőknek, sütemények. Az egész heti kánikula, a túra során is meglévő 27 fok miatt jobban elcsigázott volt a társaság, a hangulat máskor tán jobb volt. A vonatok indulása határozta meg a négy óra körüli asztalbontást.

A felvételeket Dalmi Éva (7-10) és Notter Béla készítette.

 

Strázsa-hegy

Címkék

2012.06.02-án, szombaton szűkebb hazánk, a Gödöllői-dombság legalján, a már Alföldbe simuló monori Strázsa-hegyen jártunk. A 120 m-es szintemelkedés kedvező hatással volt a létszámra, 31-voltunk. Kellemes időben 12,5 km-t gyalogoltunk, utána pedig Monorral és Péterivel ismerkedtünk.

    Kicsit nehézkesre sikeredett az indulás egy-két késés miatt, amit tetézett még egy vonatlekésés is, ami miatt tüzetesen megismerhettük a monori vasútállomás környékét. Szerencsére nem volt sietős a dolgunk, erre a napra a várható meleg miatt rövid gyaloglást terveztem be. Meleg most nem volt, 20-22 fokos, felhős időben fedezhettük fel Monor környékét. Először a Strázsa-hegy egyik központjába, a Szent Orbán térre mentünk, itt állítottuk le kocsijainkat.

    Az Ezer pince nevezetű tanösvényen indultunk. Igazán szép karbantartott pincéket, présházakat láttunk. A tanösvény ismertetőtáblái kimondottan igényes kivitelűek és ízlésesek. Másfél kilométer megtétele után elhagytuk a tanösvényt, majd hamarosan a pincéket is. Jobbra térve ligetes erdőbe értünk, melynek neve Forrás Védett Terület. Többször irányt váltva haladtunk az erdőben. A gyerekek fáradtsága máris elmúlt, mikor feladatot kaptak a turistajelzések megtalálásával. Pistike annyira komolyan vette főnöki szerepét, hogy amikor valaki figyelmen kívül hagyta utasításait, el is pityeredett. Mielőtt elhagytuk az erdőt, megálltunk elemózsiázni. Komor felhők körbe-körbe kerülgettek, de ahol mi álltunk, majdnem sütött a nap.

    Továbbindulva jobbra működő olajkutat, balra gyönyörű virágos mezőt láttunk. Hamarosan megszűnt a kopárság, erdősávban, fasoron haladtunk. Egy tanya közelébe érve a térkép és a GPS szerint is jobbra kellett volna mennünk, a piros négyszög jelzések viszont balra vezettek, majd rövidesen jobbra letértek a kocsiútról. Itt aztán úgy látszik befejezték pályafutásukat, mert semerre sem láttuk a folytatást. Különösen nem zavart a dolog, mert eredetileg is hamarosan letértünk volna róla. Fűzfák, vizenyős területre jellemző növények között mentünk, a völgyteknő szélén rengeteg bodzával. Többen szedtek is belőle szörpnek. A Felsőfarkasd felől vezető úton nagy szomorúságunkra egy lovaskocsinyi szemetet láttunk, amit meggyújtva, méteres lángokkal ott is hagytak (láttuk az elkövetőt). Mi lett volna, ha belekap a szél, és fél határ leég? Láthatóan nem először tették ezt, mert az árok azon részén teljesen kiégett a növényzet, megpörzsölődtek a fák.

    Túl ezen megpróbáltatáson Völgykútnál (Büdöskútnál) letértünk a széles kocsiútról és ismét a Strázsa-hegy felé vettük irányt. Vegyes erdőben értük el ismét a szőlőket. A lefelé vezető út sokakat csábított az egyenes haladásra, és nem vették észre a balra kiágazó jelzett utat. Ezért kis kerülővel értek a kilátóhoz. A masszív, horganyzott acél kilátó tetejéről nagyszerűen be lehet látni a környéket, távolban a ferihegyi repülőteret, még messzebbre a Budai-hegyeket. Miután kinézgelődtük magunkat, visszamentünk a kocsikhoz. Kis ideig még elidőztünk a rendben tartott téren, leültünk a sakkasztalokhoz.

    A túrát befejezve kocsival Monor centrumába hajtottunk. Rövid séta keretében megnéztük a református-, katolikus-, evangélikus templomot, a II. világháborús emlékművet, a Vigadót. Mielőtt visszamentünk volna a kocsikhoz, megleptünk egy fagyizót, jó forgalmat generálva neki.

    Pár km-t autózva megint megálltunk Péteriben. Itt a Földváry-Boér emlékművet, az újratelepítési-, az 1947-es lakosságcsere ihlette, faszobrokból álló emlékművet néztük meg. Miközben az evangélikus templomot jártuk körbe, a gyülekezet lelkésznője szívélyesen invitált, hogy belülről is nézzük meg azt. Mindent elmondott a templom építéséről, a faluról. Felhívta figyelmünket arra is, hogy milyen szép dolgok találhatók a temetőben is. Több se kellett nekünk, elmentünk oda is. Valóban nagyon szép volt. Ott található a Földváry-Boér család mauzóleuma, a háború és a fasizmus áldozatainak emlékműve, egy nagyszerű Golgota-faszobor, egy igazi remekmű fa lélekharang, és egy több méter magas pásztorbot is.



Azt hiszem a módjával fogyasztott kilométerek ellenére is tartalmas napunk volt.

 

Szélfútta emléktúra

Címkék

Április 1-én kilencedik alkalommal rendezte meg teljesítménytúráját az Útvonalkövetők Klubja és az Isaszegi Természetbarát Klub. Az időjárás a kelleténél kicsit hűvösebb, de még inkább szelesebb volt. Ez meglátszott az indulók létszámán is, összesen „csak” 375-en indultak. A „csak” nem lekicsinylés, inkább az előző évhez képest gyenge. Lehet, hogy akkor voltunk túlkényeztetve?!

    Az emléktúrát idén nagyszabású útfestési, karbantartási munkák előzték meg részben tervezetten, részben kényszerből. A 30 és 45 km-es táv Z+ jelzését március 15-én 20 lelkes tagunk közreműködésével alakítottuk ki.  Isaszegen a meglévő piros és zöld jelzések egy részét az erdővel együtt kiirtották, ezt 30-án négyen (Mariann, H Ági, Sanyi és én) próbáltuk helyrehozni. Zoli szombati bejárásán tapasztalta, hogy a péceli Vár-hegyen is kivágtak egy erdőrészt (a Z háromszöggel együtt). A PMP Bajtemetés-környéki részén - egy frekventált helyen lévő fa kidőlése miatt – szintén fel kellett újítanunk. Mindkét helyen ezt megtettük még aznap délután, ahol másképp nem ment, ott szalagozással.

    A rajt 6 órakor nyitott és a különböző távok függvényében 11:30-ig tartott nyitva. Pár versenyző a vállaltnál korábban befejezte a túrát, ők a péceli vasútállomáson kiszálltak. Mégse maradtak oklevél és kitűző nélkül, mert a 30 km-es távon indulók megkapták a 15 km-esnek járó elismerést, a 45-ösök pedig a 30-asokét.

    Úgy érzem, ebben az évben hibátlanul működött a számítógépes regisztráció és kiértékelés. Már a beérkezés pillanatában mindenki tudhatta, a már befutottak közül hányadikként teljesítette a vállalt távot.

Ezért itt csak az elsőket emeljük ki:

15 km-en Notter Krisztián 1 óra 38 perc,

30 km-en Nagy István és Kánási Tamás 3 óra 16 perc,

45 km-en Hantosi Zsolt 6 óra 10 perc.

    Köszönjük Isaszeg Város Önkormányzata, Csányi Szőrme Kft, Isaszegi Nyugdíjasok Baráti Köre, Fincsi 2000 Bt., és nem utolsósorban az Útvonalkövetők Klubja 4, valamint az ITK 30 tagjának túrához nyújtott segítségét.

    Minden résztvevőnek köszönjük, hogy megtisztelte rendezvényüket. Reméljük, abbéli erőfeszítésünk nem volt hiábavaló, hogy mindenki jól érezze magát. Várunk/visszavárunk mindenkit jövőre is!

 

Újév-köszöntő túra

Címkék

2012. év első túráját a Gödöllői-dombságban tartottuk ragyogó időben. Örömteli tény, hogy 27-en vettünk részt rajta.

    Negyed kilenckor találkoztunk a besnyői vasútállomáson. Ide vonattal, busszal, gyalog érkeztek túratársaink a szélrózsa minden irányából. Pont ez a sokszínűség okozott némi fennakadást az indulást illetően, innen-onnan érkezőkre várni kellett egy kicsit. Végül elindultunk a P háromszög jelzésen. Az utolsó házaknál csatlakozott hozzánk Inci is, aki a templom felől érkezett.

    Tökéletesen sík úton először a vasúttal párhuzamosan haladtunk, átmásztunk egy vadkerítés feletti létrán (jó csúszós volt a ráfagyott dértől), majd ezután 300 m-re jobbra tértünk. Elkezdődött a szombati túra egyetlen komolyabb emelkedőjének leküzdése. A Juharos gerincére kaptattunk fel. Helyenként a szikrázó napsütésben nagyszerű kilátás nyílt a fák között Gödöllőre. Áthaladtunk a 120 kV-os feszültségű vezetékek alatt, majd alig emelkedő úton felértünk a Juharos egyik mellékcsúcsára. Bevárunk egy ott túrázó másik csoportot is, hogy magunk elé engedjük őket.

    Közben elkezdődött a kínálgatás, ezért döntöttünk amellett, hogy itt tartjuk meg újév-köszöntőnket. Ennek a túrának nem titkolt része az, hogy üdvözöljük egymást az új évben, kölcsönös jókívánságokkal ellátva egymást, nem mellékesen jókat eszünk-iszunk. Juti kis köszöntőt mondott, Irénke egy verssel kívánt boldog, gazdag újévet. Ami az ez évi programokat illeti, úgy gondolom, az elég gazdag lesz. Nem kapkodtuk el az ünneplést, csak mikor már kezdett fázni a lábunk, akkor indultunk tovább.

    A túra másik célja volt, hogy megtaláljuk, hol is van pontosan a Juharos legmagasabb, 308 méteres csúcsa. Ez igazán nem sikerült, kétszer úgy láttuk, most vagyunk a domb legtetején, de otthon tanulmányozva a térképet, nem találtuk el a  helyet – vagy ők tévedtek. Ez a balsiker azért nem okozott lelki traumát, vidáman folytattuk utunkat. Az Erzsébet-pihenő felé vezető útnál elbúcsúztunk a valkóiaktól, zsámbokiaktól – ők az erdőn át Valkóra gyalogoltak.

    A többség azonban folytatta útját. A kék jelzésen haladtunk, a Kőkeresztnél átvágtunk a valkói országúton, elmentünk a nem is oly rég még élettel teli erdészház mellett. Egy nagy kört leírva megkerültük Szárítópusztát. Egy hármas elágazáshoz érve ismét több irányban folytattuk utunkat. Volt aki a besnyői vasútállomásnál hagyott kocsijához ment vissza, a csapat másik része Gödöllőre ment, a maradék nyolc ember pedig Isaszegre gyalogolt. Szomorú látvány volt – főleg az út Szárítópuszta felöli részén – a több teherautónyi lerakott szemét. Nem úgy nézett ki, hogy Európában vagyunk.

    Leszámítva a szemetes út okozta sokkot, nagyon jól éreztük magunkat, kb. 14 km-t gyalogoltunk.