Gödöllői-dombság

Helytörténeti séta

Címkék

Az isaszegi Falumúzeum szervezésében október 12-én Helytörténeti sétán vettünk részt. Bár klubunk csak társrendező volt, a résztvevők döntő többségét mi adtuk.

A Falumúzeum vezetője, Szmolicza József nagyon jó programot eszelt ki a Múzeumok Őszi Fesztiválja keretén belül. A szentgyörgypusztai Kőkereszthez és a volt Grassalkovich-magtárhoz gyalogoltunk ki. Voltunk ugyan itt öt éve, de azóta rohamléptekben újul meg a magtár a tulajdonos Béres Attilának köszönhetően.

9 órakor gyülekeztünk a Falumúzeumnál és egy csoportkép elkészülte után indultunk is. A Madách I. és a Nap utcán át hagytuk el a várost. A település szélén kezdődött a borzalom. Tonnaszámra kihordott illegális szemét – és a bűze - botránkoztatta meg a résztvevőket. Ha Isaszeg komolyan gondolja a túrizmus fejlesztését, akkor ezt nem szabad eltűrnie. Jobban éreztük magunkat, mikor elhagytuk az utolsó szemétdombot is. Jó melegen sütött már a nap, az útszéli fák pedig árnyat adtak. Szentgyörgypusztán először a Kőkereszthez mentünk.

A szabadságharc isaszegi csatájában elesett és itt eltemetett honvédok emlékére felállított kereszt körül Józsi elmondta annak történetét, de még inkább az ideszállítással és a felállítással kapcsolatos anekdotákat ismertette.

Ezután átvonultunk az 1735-ben épült Grassalkovich-magtárhoz. A díszes kapun belépve, jobbra mindjárt egy változás az öt év előtti állapotokhoz: egy szép kis tó díszelgett ott szárnyasokkal. A magtár – most már inkább kastély) bejáratánál Béres Attila fogadott bennünket munkatársával. A földszinti konferencia-teremben ismertetőt hallgattunk meg a felújításról, a motor- és a Weiss Manfréd zsidó múzeum munkálatairól. Az emeleti kiállítóhelyen a II. világháború előtti Weiss Manfréd gyárban, majd államosítás után a Csepel Művekben gyártott kerékpárokat, motorokat, csónakmotorokat, robogókat helyeztek el gyártási idő szerinti sorrendben – csodálatosan felújítva. Olyan ritkaságokat is láthattunk, mint a három-, és négyhengeres Pannónia, de a látványt a kiállított babakocsik is növelték. Hab a tortán, hogy még frissen sült házi pogácsát, és üdítőket is kaptunk.

Ezt követően még a szomszédban lévő Kokilla Prec üzemet is meglátogathattuk, ahol számunkra különös gépek és példás rend fogadott.

Üzemlátogatás után visszaindultunk a múzeumba. Ott pillanatokon belül felállítottuk az asztalokat, padokat, friss kenyeret hoztunk Aztán nagy étvággyal fogyasztottuk el a zsíros kenyereket, paprikával, paradicsommal. Jutott ásványvíz, sőt még bor is az asztalra.

Az oda-vissza út 7 km volt.

 

Az éjszakai túrák hattyúdala

Címkék

07.06-án, szombaton „éjjeli bagoly” túrára indultunk Isaszeg környékén. Ami az időjárást illeti, volt minden: kellemes majd fülledt meleg, szélcsend, erős szél, zivatar, csendes eső, dörgés, villámlás. Különös élmény, nagy kaland volt annak a 15 tagunknak, aki eljött.

9 év minden júliusában rendeztünk éjszakai túrát, de 2017 után egy évet kihagytunk, mert azon csak 14-en vettek részt. Egy év után tesztelésképpen ismét betettem a programba egy éjszakai túrát, de az érdeklődés nem nőtt meg rohamosan. Le kell vonnom ebből a következtetést: ami nem megy, ne erőltessük.

Fél 11 után pár perccel indultunk a Vasútállomás bejárati út buszmegállótól. A vasútállomásnál rátértünk a Z+ jelzésre. Jó hangulatban a Tőzegtavak, Bolnokai-dombhátnál értünk fel a gerincre. Kis szusszanás után - melynek része volt sütemények, édességek kínálása is – továbbindultunk. Erős lejtő után jó kis kaptató következett. Ami szokatlan volt, hogy erősen begazosodott volt az út. Ezt az utat mi karbantartjuk, és eddig még soha nem kellett itt kaszálni. Úgy látszik a sok csapadék megtette hatását. Ahogy kapaszkodtunk fel az emelkedőre – őrületbe ejtve két kutyát, szerencsére kerítésen belül – forgalomterelő bólya volt az út közepén. Az újabb gerincre felérve nehezen találtuk meg a továbbvezető utat, egyrészt a sötét, másrészt az újonnan lekerített telek miatt. Lefelé haladva meg egy piros-fehér szalag volt keresztbe kifeszítve. Úgy látszik, újgazdagék nem szívesen látnak arra senkit.

A természetvédelmi tábla után jobbra fordultunk. Viszonylag széles úton haladtunk, amely aztán egyre jobban összeszűkült, felvert a gaz. Mikor már megszoktuk a sarjadó akácot, jöttek a szederindák. Mogyorósnál megint pihentünk egy kicsit, majd kényelmesen járható úton nagy beszélgetések közben jól haladtunk. Olyannyira, hogy a kevésbé kijárt utat nem vettem észre. Kb. 500 m-t túlmentünk. Lacival egyeztetve úgy döntöttünk, hogy nem megyünk vissza, hiszen a térkép szerint több helyen is át tudunk vágni az eredetileg tervezett útra. Ez talán világosban így is lett volna, de a sötétben út helyett csak sűrű, erősen elvadult erdőt láttunk. Feladtuk a további keresést, és a széles úton Ökörtelekig mentünk el. Aggasztó volt viszont az egyre erősödő szél, az – egyenlőre – távoli villámlások látványa.

Ökörtelek után nagy munkagépek sivatagi homokká alakították az utat. Mikor végre elmaradt a poros szakasz, 2 óra felé elkezdett esni az eső. Bevezetésképpen nem nagyon; aki mindjárt felvette az esőkabátját még bánta is. Aztán jött a vihar szele, villámlott nagy sűrűn, nagy cseppekben és intenzitással az eső is belehúzott. Mindig mondom, hogy esőkabát mindig legyen a hátizsákban, így aztán kinek nem volt: persze nekem (de nem voltam egyedül). Igaz még szombat délután is azt hajtogatta a meteorológia, hogy vasárnap este jönnek a viharfelhők. Az esőben nem beszéltünk, csak mentünk. Ha nem láttunk volna kellően lámpánk fényénél, kisegítettek a villámok. Szerencsére nem jártunk nagyon közel a góchoz: legkevesebb 6-7-et és el tudtunk számolni egy villámlás és dörgés között. Három óra előtt már megszűnt a csapadék és a szél is, a hátralévő távot mondhatnánk kellemes túraidőben tettük meg – főleg ha nem áztunk volna előtte el bőrig. 4 óra felé értünk haza. A tévelygések miatt a beígért 13 km helyett 16 km lett, 260 m szintkülönbséggel.



 

ITK-majális 2019.

Címkék

Éppen tucatjára rendezzük meg május végi bográcsolásunkat. Minden alkalommal Isaszegen, egy erdei pihenőben tartottuk azt meg. Most 50-en voltunk.

A helyszín nem változott, az viszont igen, hogy 12 évvel ezelőtt még három esőbeálló, jó pár asztal és pad, kiépített tűzrakó hely volt. Mára már csak egy asztal, két pad és egy szebb napokat látott esőbeálló maradt. Asztalokat, padokat így Nyugdíjasok Baráti Körétől kértünk kölcsön. A rendezők - Szekeres, és Pusztay-házaspár -, valamint a Dezső-, és a Varró-házasár, Füzi  Pista már 7 óra előtt kinn voltak, hogy bebiztosítsák szánunkra a helyet. Felállítottuk a padokat, asztalokat. Szekeres Marika még arról is gondoskodott, hogy az asztalokra terítő, a padokra rongyszőnyeg, párna kerüljön. A fiúk tüzet gyújtottak, Péter feltette a nagy üstben az ebédre valót, ami ezúttal káposztás, húsos babragú volt. Míg fortyogott az étel, lassan mindenki megérkezett. Babi színes ceruzákat, papírsárkányokat hozott, hogy a gyerekek is jól elfoglalják magukat. Dél előtt pár perccel, már az asztalunkon gőzölgött a finom ebéd.

Ebéd után ittunk egy kis bort, sört, majd a mindenki által hozott pompás süteményeket kóstoltuk meg. Háromnegyed kettő felé sikerült az asztal mellől a társaság felét elcsábítani egy kis erdei sétára. Az egy órás séta során a Szobor-hegyen jártunk, megcsodáltuk róla a szép kilátást. Visszaérve beszélgettünk, eszegettünk, iszogattunk, aztán Horváth Jani gitárjátékát próbáltuk nem nagyon elrontani éneklésünkkel. Ez csak félig-meddig sikerült. A kitartóbbak kb. öt óráig maradtak. Ekkor összepakoltunk, visszavittük a kölcsönkapott asztalokat, padokat, elbúcsúztunk egymástól.

Köszönjük elsősorban a rendezőknek, azonkívül mindenkinek, aki valamit is dolgozott azon, hogy ilyen jól sikerüljön a majálisunk.

 

PMP, Csörög - Őrbottyán

Címkék

Nemzeti ünnepünkön mi a Pest Megyei Piros egy szakaszát jártuk be Csörögtől Őrbottyánig. Harmincketten voltunk, szeszélyes – de esőmentes – időben 16,5 (akinek bélyegezni kellett az 17,5) km-t gyalogoltunk.Több helységből összejőve Gödöllőn, az autóbusz-állomáson találkoztunk. Menetrendszerinti busszal utaztunk Csörög, sződi elágazáshoz. 9 óra után pár perccel értünk oda. Az első három kilométeren sajnos elég nagy forgalomban, az aszfaltozott út mellett kellett haladnunk. Közben egy kertben egy emut láthattunk. A Hartyán-patak után jobbra az Ordas-tavakat láttuk Ezen a napon indult ott be a horgászat, sokan jöttek el erre az alkalomra. A Sződrákos-patak után Sződ szélére értünk. Csináltunk egy csoportképet azért, hogy ha nem tudnánk bélyegezni az igazolófüzetünkbe Sződön, akkor ezzel a fényképpel igazoltuk volna jelenlétünket. Lacit megkértem, hogy siessen előre a dohányboltig, hátha az nyitva van. Nemsokára telefonált is, hogy mehetünk, mert ünnep ellenére az nyitva van. Aki „hivatalosan” járja a PMP-t az elment az 500 m-re lévő boltba. A többiek előre mentek, és egy kis téren megvártak bennünket.

800 m-t megtéve elhagytuk Sződöt. Zöldülő vetés között a szemközti erdőig mentünk. Itt – mielőtt irányt váltottunk volna - bevártunk mindenkit. A tiszta időben élesen kirajzolódott a Szentendrei-sziget túloldalán kiemelkedő Visegrádi-hegység, benne a Vörös-kő. Az erdő szélén gyalogolva még egy irányváltással Vácrátót határába érkeztünk. Ezen az úton nagyon sok futóval találkoztunk. Az arborétumot szinte teljesen körüljárva értünk annak bejáratához. A pénztárban bélyegeztünk, a közelben lévő fagylaltozó sokunkat elcsábított egy fagyira.

Továbbindulva a főút mellett vezettek a jelzések, majd balra letérve elhagytuk a házakat. Nem tudni milyen megfontolásból, de egy ház előtt két leölt disznó volt kiterítve. A házak után erdősávok, legelők között több helyről nagyon szép kilátás nyílt a Naszályra. Így értünk az Őrhegyi-úthoz. Ezen lefelé gyalogolva kiértünk a buszmegállóhoz. Mivel még sokat kellett várnunk, elsétáltunk a következő megállóig. Itt nagyon közel egymáshoz három templom is látható. Buszra ülve Gödöllőre utaztunk, aztán ki-ki tovább haza.

 

Újév-köszöntő túra 2019

Címkék

Újév-köszöntő túránk ezúttal igazi téli viszonyok között, szakadó hóesésben zajlott le. Harminchárman voltunk, 11 km-t gyalogoltunk 298/227 méteres szintkülönbséggel.

Gödöllő-vasútállomáson találkoztunk 9 óra után pár perccel. Ide ki gyalog, ki kocsival, vonattal, HÉV-vel érkezett. Újévi jókívánságok és üdvözlések után indultunk az Alsó-parkon keresztül. A kastély után az Erzsébet-parkba érkeztünk. A négyes krimi hársakból álló fasor végén lévő Erzsébet-szobornál összeálltunk egy csoportképre, majd továbbindultunk. Adri és Viki kihasználva a lehetőséget leszánkózott a sziklacsoport dombjáról. A filmes állatkertben éppen etették a vadakat, így nagyszámú őzet és szarvast láthattunk. Felkapaszkodtunk az M31-es felüljárójára, majd a túloldalon az elegesedett úton lecsúszkáltunk.

Balra fordulva elértük Gödöllő híres szánkópályáját, a Nyaktörőt. Páran erről is lecsúsztak gyerek hócsúszkán. Hosszú, egyenes nyiladékon haladva átkeltünk a HÉV-síneken. A Mogyoród felé vezető aszfaltút előtt mindenkit bevártunk, majd átkecmeregtünk a jó magas kerékvetőn. Ismét szép erdőben folytattuk utunkat, felkapaszkodva utunk legmagasabb pontjára, a 325 m-es Szár-hegyre.

Itt tartottuk meg szokásos nagy újévi traktánkat sok-sok finom süteménnyel, forralt borral, pezsgővel. Vannak itt padok is, de a szakadó hóesésben csak az esőbeállóban lévő asztalra tudtuk kitenni az ételeket, italokat. Jóízű falatozás, iddogálás után indulnunk kellett, mert mozgás hiányában fázni kezdtünk. A pihenőnél van a Bozótmíves-tanösvény nagy ismertető táblája is. Most már javarészt lefelé mentük, így értünk ki a mogyoródi HÉV-állomásra. Innen pedig ki Pest, ki Gödöllő felé utazott.

 

Máriabesnyő - Bag

Címkék

Hétvégén a Nyugati-Mátrába mentünk volna vonattal, de menetrend-változás miatt azt el kellett halasztanunk. Helyette a decemberi túrát hoztuk előre. Ragyogó időben vendégeinkkel együtt 32-en voltunk, 15 km-t gyalogoltunk 219/280 méter szintkülönbséggel.

Közelben túráztunk, ezért nem kellett korán kelnünk. 9 óra előtt találkoztunk a máriabesnyői vasútállomáson. A Hatvan felől érkező vonatra pár percet várni kellett. A piros háromszög jelzésen indultunk. A házakat elhagyva kis bujkálással megtaláltuk a tovavezető jelzést. Át kellett kelnünk egy vadkerítés létráján. Ezután kellemetlenül érintett, hogy a vasúttal párhuzamos út kerítéskapuját lelakatolva találtuk. Pedig arra terveztem az utat. Újratervezés következett, melynek végén elkezdtünk kapaszkodni a jelzett úton. Igazi őszi hangulatú erdőben 100 méter emelkedőt kellett leküzdenünk, hogy felérjünk a Juharosra. Már éppen pihenőhelynek való helyet kerestem, mikor jött a futár, hogy „az újak éhesek”. Ez meggyorsította a folyamatot és hamarosan letelepedtünk. Reggeli után leereszkedtünk a Juharosról, majd áttértünk a kék jelzésre.

Elhaladtunk az Erzsébet-pihenő, majd a térkép szerinti Szkíta halomsírok mellett – melyet őszintén szólva még sohasem sikerült beazonosítanom. Egy újabb kerítésen átvezető létra következett. Éles szemű túratársaink kibökték, hogy egy kerítés mellé felhalmozott farakáson át a létrázást ki lehet hagyni. Péter szerint a Valkói erdészet éles-, és előrelátása miatt van ez így, hogy a biciklisek is át tudjanak kelni a kerítésen. Egyszer még megálltunk egy pihenőre.

Áttértünk a zöld sáv jelzésre, majd egy lejtmenet végén ezt is elhagytuk, és máris a Nagy-völgyben jártunk. A völgy első felében rengeteg kecskerágó színesítette a tájat. Később szántóföldek is jöttek, így értünk el előbb ismét az elhagyott kék jelzést, majd Bag határát. A központban kicsit vaciláltunk, hogy el tudjuk-e még érni a vonatot, vagy sem? Nem sok esély volt rá, de elindultunk, hátha késik. De persze most nem késett! Majd’ egy órát kellett várni a következőre, még szerencse, hogy a közelben finom lángost találtunk.

 

PMP, Őrbottyán - Vácegres

Címkék

A hétvégén ismét a Pest Megyei Piros útvonalát jártuk 19 fővel. Ezúttal Őrbottyánból indulva Vácegresig gyalogoltunk,13 km-t megtéve. A fő ellenség most nem a meleg, nem is az emelkedők (pedig volt benne pár), hanem a rettenetesen elhanyagolt, helyenként járhatatlan út volt.

Busszal utaztunk Őrbottyánba, és a Városházánál szálltunk le róla. A Rákóczi utcán haladva kaptuk az első emelkedőt. Gombos Miklós harangöntő műhelyében pecsételtünk először. Ekkor értek el hozzánk a pesti lányok, akik vonattal jöttek idáig. A hosszan elnyúló település végére érve jobbra tértünk a jelzéssel együtt. Az első 700 méteren nem is volt gond, de aztán előbb egy szalagos kerítés, majd egy leküzdhetetlennek tűnő bozótos következett egy csermely mellett. Mikor már tovább nem tudtunk rajta menni (pedig ott volt egy halovány piros jelzés), akkor egy közeli - már rég nem használt kocsiúton - próbálkoztunk. Aztán megint dzsumbuj következett, majd ismét a kocsiút. Innen egy darabig az már jobban járható volt, mert az erdő másik oldalán kukoricás volt, ezt meg valahogy meg kell közelíteni. Mikor jobbra egy erdőgazdasági útra tértünk, bíztunk benne, hogy már nem lesz szederindás, akácos útszakasz. Nem így történt. Helyenként egész jó volt az út, máskor pedig több száz méteren keresztül csak a GPS segítségével tudtunk eligazodni, tépettük magunkat a szúrós bozóttal.  Egy kiszélesedő útnál ettünk egy jót.

Folytatva utunkat, az erdőség vácegresi oldalára kiérve szép kilátás nyílt a környékre és Galgamácsára. Kéripusztán – persze kerítés mögött – nagy bivalycsordát láthattunk. Mielőtt Vácegresre értünk, még egy csalitos várt ránk, ez se volt semmi. Kis kitérőt tettünk a temető melletti katolikus templomhoz. Nagyon jól esett a hideg víz, melyet egy nyomós kútból lehetett előcsalogatni. A házak közé beérve egy két cikk-cakk után a református templomnál értünk el a főutat. Nagy szerencsénk volt, mert egy hölgy akkor jött kis a községházából, és kérésünkre volt olyan kedves, hogy lepecsételte füzetünket. Míg vártunk a hazafelé vivő buszra, kicsit tátottuk a szánkat, mert éppen egy esküvőnek lehettünk tanúi.

 

Domonyvölgy – Szada

Címkék

A Pest Megyei Piros egy újabb szakaszát jártuk be szombaton, méghozzá úgy, hogy Domonyvölgyből indultunk és Vácegres után csatlakoztunk be abba. Néha kicsit szemerkélt az eső, de a júliusi forróságot megúsztuk. 21-en voltunk és 15,5 km-t gyalogoltunk.

Gödöllőről menetrendszerinti busszal utaztunk Domonyvölgybe. Pár perccel 8 óra előtt értünk oda. A sárga jelzésen indultunk a temető és az első nagyobb domonyvölgyi tó irányába. A tónál a S jelzés balra elment, mi az állítólagos kék Mária-úton mentünk tovább. Aztán ezt is elhagytuk. Innen a P jelzésig már ténylegesen jelzetlen úton haladtunk. Az Egres-völgyi-víztárolónál (2-es tó) lévő újonnan emelt feszületnél annyi utcajelző tábla volt, mint egy világvárosban. Már hajlott volna rá a társaság, hogy megálljunk itt enni, de 2 km-re innen az 1-es számú horgásztavaknál voltak padok és asztalok, ezért inkább ott álltunk meg tízóraizni. Három szép tó is volt ott, tettünk egy kitérőt Pista javaslatára, hogy mindet láthassuk. Ideális helyen vannak.

Továbbindulva sok őzlábgombát láttunk az út mellett, páran szedtek is belőle. Egyre több ökörfarkkóró sárgállott jobbra-balra, emellett nagyon sok virág is elkápráztatott. A patakvölgyben megtaláltuk a piros jelzést, innentől jó pár kilométeren ezen haladtunk. Erdőkertes Háromház nevezetű részét értük el, majd nemsokára ismét betértünk az erdőbe. Itt kezdődött a legrosszabb szakasz. Nem az emelkedő jelentette a gondot, hanem a borzasztóan párás levegő a szúnyogok ezreivel. Szóba sem jöhetett, hogy egy percre is megálljunk, így is rengeteg csípést kellett elviselnünk. Ahogy kiértünk egy kicsit szélesebb homokos útra, elmaradtak a szúnyogok. Kb. 30 métert leadtunk a megszerzett magasságból, aztán megint emelkedő kezdődött. Ez már a Margitára, a Gödöllői-dombság legmagasabb csúcsára vezetett. A piroson menve balról becsatlakozott a S jelzés, amit még Domonyvölgyben hagytunk el. Felérve a Margitára, most már Szada felé vettük az irányt, faképnél hagyva a PMP-t. Nagyon dús, virágos legelők mellett értük el Szada szélső házait. A Dózsa György úton tudtunk buszra szállni, mellyel Gödöllőre jutottunk.



 

Újév-köszöntő túra 2018.

Címkék

Minden év első szombatján túrát tartunk, mely se nem hosszú, se nem nehéz, viszont jókat eszünk-iszunk, együtt köszöntjük az új esztendőt. Idén se volt ez másképp. 29-en voltunk 14 km-t tettünk meg.

Menetrendszerinti busszal Gödöllőről Dányba utaztunk, közben mindenki a lakásához legközelebb lévő megállóban szállt fel rá. Háromnegyed tízre értünk Dányba, ott is Pest-megye legrosszabb buszmegállójába. Rövid lakott részt elhagyva sajnos meg kellett küzdenünk a kihordott mindennemű szemét „látványával”. Borzasztó volt. Szerencsére a lusták csak az út elején, a könnyen megközelíthető helyeken hagyták szemetüket. Ezután már szinte Isaszegig – helyenként igen látványos - erdőben haladtunk. Érintettük a Nagy-hát-erdőt, Senki-erdejét. Fél tizenkettőre értünk az előre kiszemelt tisztáshoz, rajta egy jókora farakáshoz. Ezen egy kis átalakítást végezve asztalt képeztünk ki a rönkökből. Megterítve előkerültek a hátizsákok mélyéről a finom sütemények, ízletes borok, és a köszöntő elmaradhatatlan kelléke a pezsgő. Jól elvoltunk. Ehhez hozzájárult az enyhe idő is. Igaz a nem túl sűrű köd csak az út utolsó harmadában szállt fel. de akkor is szokatlanul meleg volt januárhoz képest. (Tavaly például ehhez hasonló túránkon reggel – 20 fok volt.)

Továbbmenve egy-két cikk-cakk után a Hosszú-nyiladékon, Valkói-úton haladtunk. Itt már sütött a nap. Isaszeg közelébe érve tartottunk még egy pót-evést a maradék süteményekből, mert ilyenkor ritkábban járnak a vonatok, és inkább az erdő szélén töltöttük az időt, mint a vasútállomáson. A városszélre érve megtapasztalhattuk az isaszegi szemetelők „áldásos” tevékenységét is. Ez se volt semmi!

Örvendetes módon az út végére 6 fővel gyarapodott a létszámunk.

 

Mikulás-kereső túra

Címkék

Megalakulásunk óta minden évben tartunk Mikulás-kereső túrát – ezúttal is. Az utóbbi évekhez hasonlóan most két távon. A ragyogóan tiszta, napsütéses időben rekordszámú (78 fő) kis- és nagy turista vett részt azon.

A túrát közösen szerveztük az Isaszegi Nyugdíjasok Baráti Körével. Új Mikulást avattunk, de - az egyáltalán nem gonosz - Krampusz a régi volt. Most is volt a csomagban Babi jóvoltából mézeskalács Mikulás.

A hosszabb távra vállalkozó mintegy 30 fő Isaszeg-vasútállomáson gyülekezett 9 óra után pár perccel. Miután átkeltünk a vasúti aluljárón, a Tőzeg-tavak mellé értünk. Evvel párhuzamosan haladtunk egészen az Ilka-major felé vezető útig. Itt irányt váltva a Tóth Árpád utcai iskolához mentünk. Itt vártak ránk a rövidebb túrát választók.

Együtt indultunk tovább és nemsokára az erdőbe értünk. A fákon egyre nagyobb színes Mikulás-képek segítették a kicsiket a helyes út megtalálásában. Szép volt az erdő, de különösen a József főherceg arborétum. Sok fakülönlegességet láthattunk itt, de persze a gyerekeket már a Mikulással való találkozás izgatta.

Egy szépen kiépített (leszámítva két borzasztó színű mobil WC-t) pihenőben lévő esőbeállóban meg is találtuk őt. A gyerekek énekeltek, verset mondtak a Mikulásnak, ezért külön ajándékot is kaptak. Aztán mindenki megkapta a csomagját is. A Krampusz nehéz percei következtek, mert minden gyerek nekiesett, húzták-vonták, a farkát akarták kitépni. Aztán mindenki megnyugodott, ettünk-ittunk.

Továbbindulva a rövid távot (5,5 km) választók a kocsikhoz, busz- vagy vasútállomáshoz mentek. Mi a kék jelzésen indultunk tovább, majd javarészt jelzetlen utakon értünk vissza Isaszegre, a vasútállomásra. A gyalogtáv addig 15,6 km volt.