Alföld

Befejeztük az Alföldi Kéktúrát!

Címkék

44 túranappal végigjártuk az AK 864 km-es útvonalát. Most befejezésképpen Ecsegfalváról Vésztőig gyalogoltunk. Kisebb kóválygásokat leszámítva 62 km-t gyalogoltunk.

11.07. csütörtök

Vonattal, busszal és kocsival kilenc óra előtt értünk Ecsegfalvára. A falu után a régi vasúti töltésen vezetett az út, igen elhanyagolt állapotban. Később a töltést eldózerolták, hatalmas sártenger van helyette. Mint később megtudtuk, a túzokrezervátum megnagyobbítása érdekében összenyitnak két nagy legelőt, melyet a vasúti töltés kettéosztott. A kék jelzés elhagyja a legelőt, és kivezet az aszfaltútra, ahonnan csak a Réhelyi Látogatóközpontnál tér vissza. A túzokrezervátumnál felmentünk a frissen festett kilátóba, megnéztük a szürke marhákat, majd elfoglaltuk szálláshelyünket. Ezt követően tovább gyalogoltunk Dévaványára. Idáig 16 km-t tettünk meg. Előbb bélyegeztünk igazolófüzetünkbe, majd elmentünk gyorsétterembe korai vacsorára. Ezt követően kocsival szállásunkra hajtottunk.

11.08. péntek

Kocsival két fuvarral visszamentünk Dévaványára és folytattuk az előző nap félbehagyott túrát. Esőben indultunk, és ez az állapot megmaradt egész nap. Abban egyetértettünk, hogy az egész AK legrondább napja volt ez. Eső áztatott bennünket a Hármas-Körös gátján is, de ott pár óra múlva a nap is kisütött, és a táj is szép volt. Először aszfalt úton, majd makadámon haladtunk, utána pedig végeláthatatlan sártengerben. Mindenféle cipőmárka feladta a hirdetett vízállóságát, a szerencséseknek csak az egyik cipője ázott be. Nagyon megörültünk Körösladány szélén az egyébként nemszeretem aszfaltnak. A vasútállomáson – idáig 17,2 km-t tettünk meg, az eső miatt megállás és pihenő nélkül - bélyegeztünk, kiöntöttük cipőnkből a vizet, aztán szálláshelyünkre mentünk. Szerencsénkre előbb is el tudtuk foglalni azt. Volt még egy kis esős sétánk is, mert elmentünk ebédelni, és az ajánlottak közül csak a harmadikban találtunk főtt ételt.

11.09. szombat

Ez volt a kárpótlás-nap, mert szinte zavartalan napsütésben túrázhattunk. Körösladányban átmentünk a Sebes-körös hídján, és annak túloldalán rátértünk a gátra. A Dióéri-csatornánál reggeliztünk. Később láttuk a Körösladányi duzzasztót. A gát-túra egy szakaszán élvezetes játékot játszottak velünk a pacsirták: felrebbentek előttünk, majd pár méter után leszálltak, aztán minden kezdődött elölről. A Sebes-Körös hídjánál lévő gátőrháznál pecsételtünk, ittunk egy kávét a Vidratanyában, aztán kocsival a Vésztő-Mágor Történelmi emlékhelyig utaztunk. Jegyváltás után megnéztük a volt Wenckheim-pincében kialakított múzeumot, egy halomba vágott régészeti bemutatóhelyet, a Csolt-monostort. Elsétáltunk a Népi Írók Szoborparkjához. A pákászháznál lévő asztalnál, padoknál ebédeltünk. Ezt követően továbbgyalogolunk Vésztőre. Az út eléggé nehezen járható a térképek (termeszetjaro.hu, turistautak.hu, OSM) szerinti útvonalon, ezért az útkarbantartás könnyebbik változatát választották: rávitték a nyomvonalat a zajos út melletti kerékpárútra. Kár, hogy a változás sehol sem jelenik meg. Vésztőn volt a szállásunk, vacsoránk. 17 km-t gyalogoltunk ezen a napon.

11.10. vasárnap

Megint esős napra ébredtünk. Megreggeliztünk szállásunkon és kocsival 2 transzporttal a  Vidratanyáig utaztunk. Innen gyalogoltunk az emlékhelyig. A jelzések is erősen hiányosak voltak, az irányjelző táblákon (már ahol volt) is láttunk valótlanságot, de a legnagyobb baj az óriási sár volt. Hamar rájöttünk, hogy a gyalogútnál minden jobban járható, így ahol lehetett letértünk róla a legelőkre, erdőbe, zsombékosra. Szerencsére az eső intenzitása mindjobban alábbhagyott. Pár kilométer után már csak egy-egy percre eredt el, az út vége felé pedig már ragyogóan sütött a nap. 12 km-t tettünk meg, aztán aki vonattal utazott haza, azt a vésztői vasútállomásra vittem, öten pedig kocsival jöttünk haza.

Szubjektív vélemény: ennyi túranap alatt sem voltam képes megszeretni az Alföldet, de párunknak ez jobban ment.

 

AK, Furta - Vésztő (10.17-20.)

Címkék

Alföldi Kéktúránk utolsó előtti négynapos túráját tartottuk meg. Igen kellemes nyárutói időnk volt, az őszre csak a falevelek színe és a vonuló vadludak emlékeztettek. Négy nap alatt 70 km-t gyalogoltunk.

10.17. csütörtök

A csapat egyik fele Robi kocsijával utazott, négyen pedig vonattal, busszal. A kora hajnali kelés ellenére majdnem 11 órára értünk Furtára. Bélyegeztünk, majd egy aszfaltutat kihagyva elkezdtünk gyalogolni. Hatalmas szántóföldek, parlagon heverő területek között eseménytelenül vezetett az út. Körösszakál után a Sebes-Körös gátján vitt tovább utunk, ez már változatosságot jelentett. Körösnagyharsányig gyalogoltunk, ott bélyegeztünk egy kocsmában, majd kocsival visszamentünk Körösszakálba, lévén ott volt a szállásunk az Önkormányzati turistaházban. Vacsora – melyet előre megrendeltem Komádiból, házigazdánk meg volt olyan kedves, hogy előre kifizette és átvette nekünk - elfogyasztása után bélyegezni átmentünk a szemközti sörözőbe. A korai kelés következményeként hamar ágynak dőltünk.

10.18. péntek

Összepakoltunk, majd két fuvarral visszamentünk Körösnagyharsányba, onnan folytattuk a gyaloglást. Az első öt kilométer egy javarészt kiszáradt csatorna partján vezetett. Mikor leültünk reggelizni, rengeteg vadludat láttunk. A Biharugrai-halastavaknál tettünk egy kis kitérőt egy madárvártához. A ludak egy része akkor szállt le a tóra. Biharugrán is bélyegeztünk, megnéztük a Bölönyi-kúriát, a református templomot (ezt csak kívülről sikerült). További gyalogutunk Gesztig vezetett. Itt körbejártuk a Tisza-kastélyt, melyet –úgy mondták – jövő tavasszal elkezdenek felújítani. Szállásunk a geszti Önkormányzati turistaházban volt. Itt is nagyon segítőkészek voltak, az önkormányzati konyhán főzött finom vacsorát a nap folyamán átvették, és az a turistaházban lévő hűtőszekrényben várt ránk. Csak mi voltunk a házban, így semmi akadálya nem volt az esti csevejnek.

10.19. szombat

Geszten már nyitva volt a bolt, így friss pékárut tudtunk vásárolni az útra. A régi temetőben láthattuk a Tisza-kriptát. A további gyalogúton – legalábbis a kisvátyoni tanösvényig – nemigen voltak jelzések, GPS nélkül biztos az eltévedés. Egy kéktúra ismertető tábla is benn volt a sűrű bozótosban, nehogy el lehessen olvasni. Megközelítettük a Begécsi-víztárolót, egy csatorna húzódott a szélén. Majd 2 kilométert tettünk meg a csatorna partján, addig a pontig, ahol egy kilátó állt. Felmentünk rá, de csak egy darabka nyílt víz látszott a sok nád között. Balra kanyarodtunk, és a nemrégiben kikotort Toprongyos – Korhány-csatorna gátján folytattuk utunkat. Zsadányban bélyegeztünk füzetünkbe, ittunk valamit a szomszédos sörözőben. A falu után továbbra is a hosszúnevű csatorna partján haladtunk. Volt egy szép része a Tölgyesnél, ahol egy kis tó, távolban pedig valamilyen magtárszerű épület látszott. Egy erdő szélén értük el a zsadányi utat, ahol befejeztük aznapi gyaloglásunkat. Kocsival Vésztőre mentünk, ahol szállást és vacsorát is foglaltam.

10.20. vasárnap

Reggel visszamentünk addig, amíg az előző nap eljutottunk. A kis erdőt hamar magunk mögött hagytuk, utána már nagyon kevés fát láttunk. A változatosságot a vonuló őzek jelentették. A Holt-Sebes-Körös mellé értünk, itt egy zsilipnél vártuk be a többieket és meg is reggeliztünk. Okányba érve bélyegeztünk. Egy hosszú aszfaltozott út következett, amiről balra letérve a sínek mellé értünk. Már közel voltunk Vésztőhöz, mikor még egy pihenőt tartottunk. A városba beérve egy kisebb, majd egy nagyobb horgásztó is volt a kék jelzés mellett. A vasútállomásra gyalogoltunk, ahol megint különváltunk, hogy vonattal, vagy kocsival utazzunk haza.

 

Dömsöd – Apaj PMP-túra

Címkék

Szombaton a 245 km-es Pest Megyei Piros utolsó 15 km-es szakaszát jártuk be 23-an. Ez a szakasz már tömény Alföld, viszonylag kevés látnivalóval.

7 órakor kezdtük begyűjteni túratársainkat nem kis bosszúság mellett. Az történt ugyanis, hogy jó páran az utolsó – vagy azutáni – pillanatban mondták le részvételüket. ¾ kilencre értünk Dömsödre.

A Némedi utcán hagytuk el a települést. A csatornáig vezető út elején nyárfasor adott árnyékot, később csak bokrok és szántóföld volt az út mentén, aztán már nagyobbacska fák és nád. Ez utóbbi rész teljesen elhanyagolt volt, 80 centis fűben, gazban kellett utat vágnunk. Üde színfolt, mikor elértük a Dömsödi-árapasztó-csatornát. Emellett egészen a vasúti sínekig nagy fák szegélyezték a vízpartot. Elértük a lacházai utat, átkeltünk a hídon. Utána sajnos majd’ egy kilométeren át az aszfalton, illetve a szélén kellett mennünk.

Balkanyar után kaszálók, kukoricaföldek, nád között gyalogoltunk tovább, viszont tömegesen fordult elő egy kékes-lilás virág, melynek nevét sajnos egyikünk se ismerte. Egy magaslesnél – bár semmi se jelölte – jobbra vitt tovább az utunk egy erdősáv felé. Az erdőben megebédeltünk, továbbindulva elértük Apaj szélén lévő állattartó telepeket. Borzasztó volt látni, hogy a tehenek szeméttelep tetején, nejlonzacskók között legelésztek. Viccnek talán jó, hogy így készül a zacskós tej, mégis undorító volt az egész. Később látott libáknak legalább jó dolguk volt, medencében pancsikolhattak.

A falu tiszta és rendezett volt. éles kontrasztja az előbb látottaknak. A kocsmában bélyegeztünk, majd megnéztük még a 2005-ben épült református templomot kívülről. 15 km-t gyalogoltunk – közben bármily meglepő – 83 m-t emelkedett és 103 m-t süllyedt az út.

 

AK, Eperjes - Ecsegfalva

Címkék

Csütörtöktől vasárnapig az Alföldi Kéktúra egy újabb szakaszát teljesítettük, ezúttal 73,5 km gyalogolva. Egy napot leszámítva kellemes gyaloglóidőnk volt.04.11. csütörtök

Vonattal, kocsival jutottunk el Gádorosra, Eperjesre, ahonnan a gyaloglás kezdődött. Egy pótbélyegzőt tettünk füzetünkbe az eperjesi sörözőben. A falu szélén egy szép kis tó volt, utána egy-két irányváltással nyílegyenes úton, jobbára a K1 Öntöző-főcsatorna mellett mentünk. Utána érintettük a Kákai-főmajort, majd egy kávéra, üdítőre betértünk a Bikazugi kocsmába (kár volt). Kicsit látványosabb rész következett a bikazugi Kőrös-holtággal. 5 órára értünk a Kőrös-völgyi Látogatóközponthoz, ahol bélyegeztünk, de a kiállítást már csak kapkodva tudtuk volna megnézni. Így csak elsétáltunk a Csáky-Bolza kastélyig. Az Anna-ligeti tanösvényen át jutottunk ki a Holt-Kőrös hídjáig. Innen már kocsival utaztunk a szálláshelyünkig, a Timi-apartmanig. Kedvesen fogadtak, segítettek a vacsora beszerzésében is. 20 km-t tettünk meg ezen a napon.

04.12. péntek

Esőre ébredtünk, és sajnos az egész nap kitartott. Reggeli után folytattuk túránkat. Komppal átkeltünk a Hármas-Kőrösön, majd kilométereken át annak gátján haladtunk. Lefűzött holtágak, átemelő-zsilipek tették változatosabbá a tájat. A Hortobágy-Berettyó beömlésénél kiépített árvízkapu után, a kék jelzés elhagyta a gátat, továbbmenni azon csak a Peresi-gátőrházig kellett, azt is csak bélyegzés céljából. Felsőrészi nyomás nevezetű területen át értünk Mezőtúrra. Ott ebédelni szerettünk volna, de csak a harmadik étteremben tudtak nekünk asztalt biztosítani. Ebéd után szálláshelyünkre hajtottunk. A vendégházról megoszlott a társaság véleménye. A gyalogtáv 18 km lett.

04.13. szombat

Nem indultunk korán, mert egyrészt még esett az eső, másrészt pedig nem volt hosszú (14,5 km) a napi táv. Kocsival a kék jelzésig utaztunk, innen végig a Hortobágy-Berettyó mellett haladtunk Túrkeve Batai-hídig. Érdemes volt taktikázni az indulással, mert csak az út elején volt szitáló eső, az út végén még foltokban kék égboltot is láthattunk. A sár – melyet úgy próbáltunk kivédeni, hogy inkább a füvön mentünk - viszont végig megmaradt. A Nagykunsági-főcsatorna beömlésénél, fás részen ettünk. A Batai-hídnál fejeztük be a túrát. Kocsival bementünk Túrkevére. Ebédelő helyet kerestünk, de a térképeken jelöltek közül csak az ötödik, a termálfürdő melletti volt nyitva. Ott viszont jót, és viszonylag olcsón ettünk. Ezután lefoglalt szálláshelyünkre mentünk. Este megpróbáltuk felenni a megmaradt süteményeket, de persze nem sikerült.

04.14. vasárnap

Balai hídig kocsival utaztunk, onnan gyalog. Az út első harmada volt a szebb, ott a gát mindkét oldalán erdő húzódott. Ha letértünk a gát tetejéről az erdő szélére, akkor szárazabb úton tudtunk haladni. Egy vízáteresznél reggeliztünk. Nem sokkal utána egy tanya mellett három fiatal bivaly is beállt pózolni a kamerák elé. Elhaladtunk Balogh János akadémikus síremléke, a Gastyási-gátörház mellett. Minden órában tartottunk pár perc pihenőt, hogy még az út végére is maradjon erőnk. Ecsegfalvától 3 km-re akinek már nagyon fájt a lába, az meg tudta szakítani az utat. Ecsegfalván a gátőrháznál pecsételtünk igazolófüzetünkbe. Ezt követően elmentünk egy kocsmába valamit meginni, aztán indultunk hazafelé részben kocsival, részben vonattal. Ezen a napon mentünk a legtöbbet, 21 km-t.

 

Alföldi gát-túra

Címkék

Az elmúlt héten Létavértestől Bakonszegig 60 km-t gyalogoltunk az Alföldi Kéktúrán. Utazásunk előtt pár nappal megváltozott e szakasz nyomvonala, ezért több helyen változtatnunk kellett az előre megtervezett programon. Az út döntő többségét az Ér és a Berettyó gátján tettük meg végig napsütésben. Nem csoda, ha az út végére gát-fóbiánk lett.

03.21. csütörtök

Egy kocsival, valamint vonattal, busszal jutottunk el Létavértesre. Cserekertig aszfaltozott út vezet, onnan először szántóföldek között haladt az út, majd kis emelkedővel a Laponya-halom oldalában. Innen leereszkedve értük el az Ér-főcsatornát. Átkelve a hídon, már a gát fogadott minket, ami Pocsajig kitartott. Némi változatosságot jelentett egy-két őz, nyúl, valamint rengeteg virágzó ibolya és boglárka látványa. No meg az, hogy megjelent két civil rendszámú autó, benne szintén civil ruhás emberek, akik azt mondták magukról, hogy rendőrök. Érdeklődtek mit keresünk arra, honnan-hová megyünk, és miért a határ közelében? Nagy csalódás volt számukra, hogy „echte” magyarok vagyunk, és nem sikerült migránsokat fogniuk. Pocsajon bélyegeztünk a füzetünkbe aztán Kismarja felé vettük az irányt. Gátat váltottunk, áttértünk a Berettyóéra. Itt is akadtak tudálékosak, akik azt kérdezték tőlünk, kértünk-e engedélyt a határőrségtől? Röhej! Pár kilométer után jobbra, a falu irányába elhagytuk a gátat. A Bocskai utca elején - a Várdomb tetején - állt valamikor a Bocskaiak-vára. Most egy szépen faragott székelykapu, egy hajdú faszobra áll itt. A csonkatornyú református templom gondnoka – Nagy Dénes -, szívesen bemutatta nekünk a felújítás alatt lévő templomot. Kiderült, hogy ő faragta a Várdombon, és a templom mellett lévő székelykaput is. Vonattal és kocsival Pocsajra utaztunk szálláshelyünkre, a Sinka Miska vendégházhoz. Gitta és Miska igazi vendéglátók szeretetével fogadtak bennünket, kényeztettek finomabbnál-finomabb ételekkel, sőt még éneküket, Miska citeramuzsikáját is élvezhettük. Három éjszakát töltöttünk ott, de lelkesedésüket mindvégig megőrizték. Köszönet érte nekik! Este ünnepeltük meg Babi születésnapját is. Napi gyalogtávunk 15,2 km volt.

03.22. péntek

Reggeli után vonattal és kocsival Nagykerekibe utaztunk, hogy megnézzük a Bocskai Várkastélyt, valamint itt bélyegeztünk is. A kastélyt – benne a könyvtárat és a múzeumi tárlatot - vezetéssel néztük meg. A XV-XVI. századi várkastély több átalakítás után 1870-ben nyerte el mai formáját. Ezután kocsival két turnussal Hencidára utaztunk. Elmentünk bélyegezni a füzetünkbe, majd folytattuk gyaloglásunkat a Berettyó gátján. Utunk során érintettük Gáborjánt. Kívülről megnéztük a református templomot, elmentünk a Bethlen Gábor szoborhoz. A falut rengeteg szélfútta nejlonzacskó, teherautónyi szemétrakások között hagytuk el. Eseménytelen gáton-haladás után Szentpéterszegnél tértünk le róla. Az út elején több horgásztó is volt, a Berettyóból épp akkor töltötték fel vízzel. Rendezett, szép tiszta falu volt. Megnéztük a frissen felújított Zsellérházat, majd fél órai várakozás után busszal visszamentünk Pocsajra. Az útvonal-változások miatt ezen a napon csak 11,5 km-t gyalogoltunk.

03.23. szombat

Reggeliztünk, majd 8 órakor túrázni indultunk. Pocsajt az Ady E. utcán hagytuk el. Hamarosan oda értünk, ahol az Ér és a Berettyó összefolyik. Lehet, hogy máskor nem így van, de most az határozottan bővízűbbnek tűnt az Ér, a Berettyó viszont sokkal gyorsabb folyású volt. Áthaladtunk a vasúti pályán, aztán egy egyenes szakasz után Esztár szélére értünk. Láttuk egy kúriát és egy templomot, ezért egy kis kitérővel megnéztük azokat. Az út elején egy különös szerkezet volt felállítva, majd a kerítésfalon egy szellemes felirat, egy házfalon pedig ötletes festmények. A XVIII. században épült Erdődy-kúriát most újították fel. Továbbiakban ismét a töltésen baktattunk. Volt egy rozoga magasles az út szélén, erről tudtam a többiekről fotót készíteni. Korábban érkeztünk Hencidára, ahonnan a buszunk indult vissza Pocsajra, ezért kicsi pihiztünk a folyóparton. Pocsajon kis pihenő után házigazdánkkal elindultunk felfedezni a települést. Először a tájházat néztük meg, aztán a görögkeleti templomot. Terveinkben szerepelt még a református templom megtekintése is, de kifutottunk az időből, így az elmaradt. Sietségünknek az volt az oka, vendéglátóink kemencében sült kenyeret és töltött káposztát készítettek nekünk. A kemence felfűtése, az előkészületek sok időt vesznek igénybe. Sütés közben se unatkoztunk, Gittának és Miskának kimeríthetetlen vicckészlete volt. A frissen sült kenyér, a káposzta isteni finom volt. Vacsora után visszasétáltunk szállásunkra. A délutáni sétával együtt 15,5 km-t tettünk meg.

03.24. vasárnap

9 órakor indult a buszunk Szentpéterszegre, a csapat egyik fele evvel utazott, a többiek kocsival. A tavaknál kezdtük a túrát, majd „felkapaszkodtunk” a gátra, hogy azon 15 kilométert tegyünk meg. Nem sokkal indulásunk után az épülő M4-es út Berettyó-hídnál lévő építési területen haladtunk át gond nélkül. Egy sikló és egy-két számunkra ismeretlen növény látványa törte meg az út egyhangúságát. Berettyóújfaluhoz közeledve először a 42-es út, majd a vasúti híd lába alatt kellett áthaladnunk. A városhoz közelítve már nagy élet volt a gáton, sokan kocogtak, futottak. A Vízügynél bélyegeztünk, majd ismét visszatértünk álmaink gátjára. Innen kezdve annyival romlott a helyzet, hogy aszfaltozott út vezetett a tetején. Ezért inkább lementünk a vízpartra. Itt egyszer pihenőt tartottunk, egyszer pedig ebédeltünk. Sokszor kellett kerülgetni a keresztirányú árkokat, de még így is élvezetesebb volt a gyaloglás, mint az aszfalton. Bakonszegre érve a Bessenyei György emlékháznál álltunk meg. A házat és a környékét most hozzák rendbe, látogatni még nem lehet. Bélyegezni viszont tudtunk, mert még a kerítés se készült el. 15,5 km-t gyalogoltunk idáig. Elbúcsúztunk egymástól; négyen busszal, vonattal mentek haza, öten pedig kocsival.

 

AK, Szatymaz - Gádoros (11.08-11.)

Címkék

Négynapos túra keretében az Alföldi Kéktúra újabb szakaszát jártuk be, 63 km-t gyalogolva. Novemberben még sohasem volt ilyen kellemes idejű többnapos túránk. Négy napon át sütött a nap, sokszor ingujjra kellett vetkőznünk.

11.08. csütörtök

Kocsival és vonattal jutottunk Szatymazra, majd Sándorfalva elejére. Miután a hivatalos pecsételőhely csak 12 órakor nyit, mi a Diófa sörözőben bélyegeztünk. Egy kávé, vagy cappuccino elfogyasztása után indultunk. A Sport utcánál tértünk le főútról. A tófürdő (Nádastó szabadidőpark) után jobbra fordultunk. Az ég telítve volt vadlúd csapatokkal, hangos gágogásuk uralta a vidéket. Kereszteztük az Ópusztaszer felé vezető aszfaltutat Bevetettük magunkat az erdőbe, amely szerencsére vagy 8 kilométeren át kitartott. Egy tisztán aszfaltozott szakaszt kihagytunk, majd ismét erdőben folytattuk utunkat. Az Emlékpark közelében értünk ki megint az aszfaltozott útra. Innen egy darabig volt bicikliút, azon haladtunk szállásunk felé. Elmentünk vacsorázni egy közeli étterembe, onnan visszatérve pedig társaséletet éltünk. Napi távunk 18 km volt.

11.09. péntek

Reggeli után indultunk. Az Emlékpark gazdasági bejáratánál bélyegeztünk - ahová a K+ jelzésen jutottunk -, majd a mindszenti kompig mentünk. A Tiszán való átkelés közben pecsételtünk a füzetünkbe a révész jóindulatú érdeklődése mellett. Átjutva a folyón, a gáton ebédeltünk valamennyit.  Nem sokat, mert beterveztük, hogy egy-két cukrászdát felkeresünk a vasútállomás felé haladva. A tervet kimagasló eredménnyel teljesítettük, degeszre ettük magunkat süteménnyel, sőt még a következő napra is bespájzoltunk. A vasútállomáson ismét pecsételtünk, aztán a tök egyenes és unalmas Mihási utat részben megkurtítottuk. A volt Edit büfénél - önkéntesen egy sokkal szebb és látványosabb (különösen szép volt a halastavi naplemente) utat választva, mint a hivatalos kék - jutottunk el Ördöngősre, ahol az éjszakát töltöttük. Rég volt ilyen kedves vendéglátásban részünk, mint itt a Sárai-vendégházban. Ezen a napon szintén 18 km-t gyalogoltunk

11.10. szombat

Reggeli után folytattuk a gyaloglást. Előbb egy hatalmas libatelep mellett haladtunk, később az út baloldalán erdő, jobb oldalán egy csatorna – persze víz nélkül – húzódott. Ezt követően Nagymágocsig csak dögunalmas szántóföldek látványában volt részünk. Igyekeznünk kellett, mert különböző fórumokon azt olvastam, hogy a tompaháti kisbolt - ahol bélyegeznünk kell -, 11 órakor bezár. Ez most nem volt igaz, mert a bélyegzőt kitették kívülre. Pecsételés után a falu központjában találtunk egy kis parkot padokkal, itt vettük ki pihenőidőnket. Ótompahát előtt álltunk meg legközelebb pihenni. A település házainak legalább fele üres volt. Nagymágocs előtti - fórumokon beharangozott – bozótharc szerencsére elmaradt. A Károlyi-kastély portáján bélyegeztünk, majd bementünk a kastélyparkba. Mindjárt a park elején leültünk a padokra enni, mert a sivár szántóföldek mellett nem volt ezt korábban kedvünk megtenni. A kastélyt – amely most szociális otthon, ezért nem látogatható -, szépen felújították. Nagyot sétáltunk a parkban, lementünk a tóhoz, körbejártuk a kastélyt. 17 km-t tettünk meg. Az önkormányzat turistaszállásán aludtunk, melynek kulcsát Olga kedvesen odahozta nekünk. Alvás előtt elmentünk vacsorázni, majd visszatérve beszélgettünk még egy jót.

11.11. vasárnap

Arra indultunk, amerre előző napon vacsoráztunk, ezért az út elejét gyaloglás szempontjából kihagytuk. Árpádhalomig egy rövid, egy kilométeres szakaszt leszámítva, végig szántóföldek között vezetett a jelzés. Árpádhalmon betértünk a Károlyi-Berchtold kastély parkjába, ahol egy hatalmas, fából készült turulmadár is látható. A kastélyt most újítják fel uniós pénzből. A kisboltban bélyegeztünk és vásárolgattunk ezt-azt. A Gádoros felé vezető aszfaltozott útig végig szántóföldek között vezetett a jelzés, fasor is alig akadt rajta. Egyetlen látnivaló a helyenként felbukkanó nyúl, őz, vagy fácán volt. Ez utóbbiakat etették is az út mellett, aztán a kicsalogatott madarakat lődözték is, halottuk a puskadörrenéseket. Látnivaló hiányában gyorsabban haladtunk a tervezettnél, így előbb értünk Gádorosra. Bélyegeztünk a sörözőben, aztán búcsút vettünk egymástól. A kocsi utasai pedig - egy kecskeméti városnézést beiktatva - hazautaztak.  A vonatosok előbb busszal Orosházára utaztak (ott várakozás helyett egy sétát tettek a városban), majd onnan egy korábbi vonattal haza, 10 km-t gyalogoltunk mindössze.

 

AK, Halápi-csárda - Létavértes (10.11-14.)

Címkék

Alföldi Kéktúránk újabb szakaszát sikerült befejeznünk az elmúlt hétvégén. Debrecen környékén, javarészt erdőben 66 km-t gyalogoltunk. A négy nap alatt felhőt se láttunk, már-már nyárias meleg volt.

10.11. csütörtök

A csapat egyik fele kocsival, a másik fele vonattal-busszal érkezett a Halápi-csárdához. A kocsiból kipakolva kezdődött a gyaloglás. Rövid országúti szakasz után erdőbe értünk. A Guti-, Bodzás, és a Kati-érben nem volt víz, a Bodzás-tóban is csak nyomokban. A Fancsika víztárolóban a zsilip ugyan szárazon volt, de azért elég nagy vízfelület volt a kacsák landolására. A tó után a Kati-ér mellett egy szakasz járhatatlan volt, ezért annak közelében egy új erdőtelepítésben haladtunk. Párszáz méter után javult a helyzet. Bánk mellett bélyegeztünk, majd - 13,5 km-t megtéve - fejeztük be túránkat. Kocsival, busszal Létavértesre, a szállásunkra utaztunk.

10.12. péntek

Reggeli után busszal utaztunk a Vekeri-elágazásig. Ez kicsit túl van azon a ponton, ahol előző nap abbahagytuk a gyaloglást. Az első ezerkétszáz métert kénytelenek voltunk aszfalton megtenni. A Csonkás-tó mellett árnyas pihenőt találtunk, kár hogy a tó száraz volt. A Mézes-hegyi-tónál viszont számolatlanul értünk a pihenőhelyekhez. Volt ahol 50 méteren belül két 30-40 ülőhelyes pihenő is volt. A sor végén lévő fedett pihenőnél V-alakban visszafordult az út, ami semmi se jelzett. Így sikerült a volt Mézes-hegyi iskoláig túlmennünk. Korrigáltunk, majd a Kati-ér mellé érve hosszasan mentünk mellette. Ez szép szakasz volt. A Katihíd mellett eligazító és kéktúrás táblák vannak egy kis tisztáson. Kár hogy nem ide tették a pecsételő-helyet, mert akkor nem kellene a forgalmas út szélén botorkálva oda-vissza a 850 méteres távot megtenni a Dorcas-kempingig. Sok – javarészt felesleges – táblával teletűzdelt erdőben jutottunk el a volt Ludas-csárdához. Itt fejeztük be a napi túrát (15 km-t mentünk). Busszal visszamentünk Létavértesre.

10.13. szombat

Két fuvarral a volt Ludas-csárdához mentünk, a kocsi pedig oda, ahol az AK kiér a 4807-es útra. Mivel meglehetősen hideg reggel (4 fok) volt, ezért az első transzport nem várta be a másodikat, hanem elindult. A hidegben tempósan haladtunk, annak ellenére is, az első kilométerben jelzés sem volt. A fákon átszűrődő reggeli fények igazi őszi hangulatot teremtettek. Volt egy szép lovas tanya is az út mellett. Az első csoportot a Pércsi-ér nevezetű táblaerdőben értük utó. Most már közösen meg is reggeliztünk. Jól haladtunk, egy óra gyaloglás után 10 perc pihenőket tartva. Egy-egy vágtató őz, szép erdőrészlet törte meg az út egyhangúságát. Meg némi bosszankodás az útjelző táblák miatt. Egyes részeken rengeteg tábla volt, legtöbbször az oszlop mindkét oldalán ugyanazzal a szöveggel, máshol meg ahol tényleg szükség lett volna rá, ott egy darab se (sőt festett jelzés se). Jó példa volt erre az az eset, mikor Kepecs-tag felé közeledve nem jelölték azt, hogy új nyomvonalon megy a kék, a régi jelek pedig továbbra is fenn virítottak a fákon. Nagyon látszott itt is, hogy az uniós pénz elnyerése, és nem a célszerűség vezette a festőket. Kerültünk is emiatt majd’ három kilométert. Kepecs-tagon bélyegeztünk, aztán rengeteg kihordott sitt mellett haladva kiértünk Vett-útig. Napi utunk 21 km hosszúra sikeredett.  Ezután kocsival visszamentünk Létavértesre.

10.14. vasárnap

Két transzporttal Létavértes, Vett út autóbuszmegállóba autóztunk. Innen 2,5 km-re található a volt Pungur-hegyi iskola. Az AK útvonal-változása miatt az álmosdi bélyegzőt most ott találjuk meg, ahol a zöld és a kék jel találkozik. Továbbiakban az út erdők, majd szőlők (javarészt elég lepusztult Othello) közt halad. A Kossuthkert nevezetű részen sok présház is található. Érdekessége volt még e szakasznak egy fácántenyészet. Átkelve az aszfaltúton változatlan terepen folytatódott az út Létavértesig (16,5 km-t gyalogoltunk addig). Itt öten kocsival, négyen pedig busszal/vonattal jutottunk haza.



 

Dömsöd – Ráckeve

Címkék

A várható nagy meleg hatással volt létszámunkra is, „csak” 28-an gyűltünk össze. A ráckevei sétával együtt 13 km-t gyalogoltunk 88 m emelkedővel – igaz ebben már benne volt a Tűztoronyba való feljutás is.

Negyed nyolckor kezdte a busz felszedni Isaszeg és Gödöllő különböző helyein túratársainkat. az M0-ás, 51-es úton haladva pontban 9 órára Dömsödön, a Petőfi Múzeumban voltunk. A múzeumvezető Vass Ilona volt olyan kedves, hogy a kedvünkért korábban kinyitotta a múzeumot. És nem csak kinyitotta, hanem ízes beszéddel be is mutatta azt nekünk, külön kitérve Dömsöd és Petőfi kapcsolatára, az itt írt versekre. Mi pedig nagy kedvvel hallgattuk őt.

A múzeumlátogatás után elindultunk gyalogtúránkra (vagy pedig volt egy könnyített változat azoknak, akiknek nehezére esett volna a gyaloglás a nagy melegben – ők busszal mentek át Ráckevére). A túra, amely egyúttal a Pest Megyei Piros útvonal része is volt, Dömsöd és Ráckeve között vezetett. A református templomnál balra fordultunk a vízpart irányába. Először átkeltünk a Dömsödi-Holt-Duna hídján, aztán a leértünk a Ráckevei-Duna partjához. Itt található a Petőfi Sándor Emlékfa, amely alatt írta nagy költőnk a „Piroslik már a fákon a levél” című költeményét. A több száz éves tölgy letört ágából Polyák Ferenc faragta ki Petőfi és szülei szobrát.

A focipálya kis szakaszát leszámítva szinte Ráckevéig a Duna-parton haladtunk. Talán ennek is köszönhető, hogy nem volt elviselhetetlen a forróság. Kacsákat, siklókat is láttunk az út mellett, sajnos ez utóbbiakat már kocsik által kivasalt állapotban. A Dömsödi-Árapasztó-csatorna után takaros hétvégi házak voltak az út jobb oldalán Meg egy-két söröző is. Nehezményezték is páran, hogy nem állunk meg egy pofa sörre. Két órára jelentkeztem be a ráckevei szerb templomba, ezért akkor még nem fért bele időnkbe egy sörözés. Egy helyen megálltunk enni valamit, aztán legközelebb csak az Árpád-híd közelében.

Ráckevén átmentünk az Árpád-hídon, majd a megkerültük a volt Városházát, és a Szerb Porta bejáratához értünk. Pár perc várakozás után bebocsájtást nyertünk. Megvettem a belépőket, de meglepetésemre Áfás-számlát nem tudtak adni. Igazából a zárt kőfalon belül elhelyezkedő épületek közül csak a szerb templomot tudtuk belülről megnézni, de az egyedien szép volt. A templom 1487-ben épült, ez ma Magyarország egyetlen fennmaradt gótikus szerb temploma. Belső falait késő középkori balkáni stílusú freskók díszítik. A templomlátogatás után három óráig – amikorra a Tűztoronyba foglaltam időpontot – a közakaratnak megfelelően egy kis sörözésre, vagy fagyizásra volt idő. Időre mindenki ott volt a Városháza előtt. A 40 méter magas Tűztorony ennek része, 2009-ben nyílt meg a nagyközönség számára. Fentről nagyon szép körpanoráma nyílt a városra és a környékre.

Ezután már csak a hazautazás volt hátra.

 

AK, Kisszállás – Szatymaz (04.19-22.)

Címkék

Áprilist meghazudtoló nyári melegben Bács-Kiskun megyét magunk mögött hagyva Csongrád megyébe értünk. A négy nap alatt 63 km-t gyalogoltunk.

04.19. csütörtök

Vonattal és egy kocsival 11 órára értünk a kisszállási vasútállomásra, illetve arra a pontra, ahol tavaly abbahagytuk a kéktúra szakasz bejárását. Ezen a napon még viszonylag enyhe idő volt 24 fokkal és a szél is fújdogált. A viszonylag sok erdőt legelők, tanyák és mezőgazdasági területek szakították meg. Jártunkban-keltünkben nagyon sok őzet láttunk, volt, hogy 30 fős csapat is elfutott előttünk. A Petróczi-csárdát – ahol bélyegeznünk kellett volna - sajnos zárva találtuk. Ezután két fuvarral szálláshelyünkre Mórahalomra utaztunk. Vacsorát egy pizzériából rendeltünk.

04.20. péntek

Reggeli után kocsival indultunk a Petróczi-csárdához, ahonnan folytattuk az előző napi gyaloglást. A Felső-Ásotthalmi-erdőben, majd a Csorvai-erdőben szerencsére árnyékot adó fák között mehettünk. Az 55-ös út elérése előtt volt egy pihenő, mely Rózsa Sándorról kapta a nevét. Egy hatalmas szürke nyárfa Rúzsafa néven vált ismertté. Borbás-keresztnél értük el az aszfaltozott utat. Ruzsáról busszal és kocsival visszautaztunk szálláshelyünkre, de közben Zákányszéken megvacsoráztunk. Ezen a napon gyalogoltunk a legtöbbet, 19 km-t.

04.21. szombat

Reggeli után busszal Ruzsára utaztunk. Bélyegeztünk a büfében, majd elindultunk. Pár kilométert a Kállai- majd a Pálfí-erdőben gyalogoltunk. Mikor a zákányszéki út közelébe értünk, megszűnt az erdő, a nap meg zavartalanul égethette bőrünket. Felüdülést jelentett a Vágó nevezetű tanya kocsmájában elfogyasztott pohár sör. A pár házból álló tanyán volt egy téglaépület, mely valamikor parókia lehetett, mert egy harangtorony is állt az udvarán. Később alig-alig volt fa az út mellett; a 27 fokos meleget elég nehezen viseltük a homokos, látnivalók nélküli vidéken. A Vágói-csatorna után távolban kinéztünk magunknak egy kis erdőt, gondoltuk ott fogunk pihenőt tartani. Alig hogy leültünk az út szélén, jött egy bunkó autós, és a kerekeket kifaroltatva élvezte, hogy megfulladunk a portól. Tetszett neki a produkció, mert pár perc múlva visszajött megint porfelhőt gyártani. Zákányszék előtt 2 km-el már volt bicikliút, azon értünk be a központba. Az előző napi helyen ebédeltünk megint. Szállásunkon volt idő bőven gyakorolnunk a társas életet.

03.22. vasárnap

Bordányig a kék jelzés az aszfalton vezet. Bélyegzés után Zsombó felé gyalogoltunk tovább. Sok látnivaló nem akadt, fa is alig. A Dorozsma-Majsai-főcsatorna után hamarosan kiértünk a Zsombó felé vezető útra. A bélyegzésre kijelölt vendéglő még nem nyitott ki, várnunk kellett. Az étteremben – ha már ott voltunk -, ettünk egy levest, vagy ittak egyesek az azt helyettesítő sört. Zsombó után megint mezőgazdasági terület, néhány tanya, és nagy meleg (ezen a napon már 29 fok volt árnyékban) következett. Változatosságot a Lápos nevű terület jelentett, itt égerfák álltak a vízben, és néhány fa adott árnyat – no meg persze volt békaszerenád is. A szatymazi úton aszfalton vezetett megint a jelzés. A vasútállomásnál bélyegeztünk, majd a csapat egyik fele vonattal, másik fele kocsival hazautazott.

 

AK, Vaja – Halápi-csárda (03.22-25.)

Címkék

Az idei Alföldi Kéktúránk első négynaposát most tartottuk. Igaz hogy tavaszi virágokra és madárcsicsergésre számítottunk, de a helyette kínálkozó havas táj is szép volt. A négy nap alatt 68 km-t gyalogoltunk.03.22. csütörtök

Kocsival most a gödöllőiek utaztak. Ők úgy kalkulálták indulási idejüket, hogy mire a vonattal, busszal érkezők Vajára érnek, meg tudják nézni a Vay Ádám kastélyt. Ez sikerült is, és elmondásuk szerint a kastély nagyon szép, megtekintésre érdemes volt. Majdnem dél volt, mire a tömegközlekedési eszközökkel utazók Vajára értek. Ezután már együtt gyalogoltunk. Szép volt a Vajai-víztározó mellett elhaladni. Majdnem Kántorjánosiig aszfaltozott úton mentünk (ami a hó miatt most nem is volt annyira rossz), csak a falu előtt tértünk jobbra erdőfoltok közé. Nyírderzsig nemigen akadt látnivaló, a faluban viszont bélyegzőhely van a Hangulat büfében. A Nyírcsászári erdészháznál letértünk az aszfaltról és Nyírbátorig akácosok, szántóföldek között egy széles úton mentünk. Nyírbátor szélén kellemetlenül érintett, hogy a gyalogutat teljesen elfoglalja egy most épülő komplexum. Az őr ugyan átengedett, de a bokáig ért sár. Nyírbátorban megnéztük a református templomot. Szerencsénk volt, mert egy csoport épp végzett a látogatással, a lelkész pedig felajánlotta, hogy nekünk is bemutatja a későgótikus, egykor katolikus templomot. Kocsival Nyírvasváriba, a szálláshelyünkre utaztunk. Itt kaptunk finom vacsorát is.

03.23. péntek

Reggeli után visszaautóztunk Nyírbátorba, ahonnan folytattuk előző nap abbahagyott túránkat. A várost elhagyva összefüggő, úgy 10 cm vastag havon gyalogoltunk. A Kuruc-halom és a Nagy-Korpás-hegy „megmászása” jelentett némi változatosságot a fehér alföldi tájon. Istvántanyára érve bélyegeztünk kéktúra füzetünkbe, aztán kocsival két fordulóval ismét Nyírbátorban termettünk. Először megnéztük a Báthori István múzeumot. Szép volt, de a hosszas nézelődést lehetetlenné tette a fagypont körüli belső hőmérséklet. A minorita templom és kolostor mellett elhaladva a várostörténeti sétányon haladtunk a Várkastély felé. Sajnos a Várkastéllyal nem volt szerencsénk, pont a múlt héten volt az zárva. Így dolgavégezetlenül visszautaztunk szálláshelyünkre, ahol – ha lehet – még finomabb vacsora várt ránk. Maradt még idő beszélgetésre, borozgatásra is.

03.24. szombat

Reggeli után kocsival Istvántanyára utaztunk. Szép havas tájon, viszonylag sok erdőben jutottunk el Nyírlugosig, miközben páran felmentünk az Alföld legmagasabb pontjára, Hoportyóra (183 m). Nyírlugoson bélyegeztünk, majd három csoportra szakadva tettük meg az utat Nyíracsádig. Itt is bélyegeztünk, cukrászdában jártunk, akinek szerencséje volt megnézhette a református templomot is. Buzitapusztán volt a szállásunk a Kéktúra-vendégházban. Az önkormányzati tulajdonban lévő vendégház télen nem üzemel, mi voltunk az első vendégei ebben az évben. Hiába fűtöttek be két nappal korábban, az áthűlt falak még sugározták a hideget. Lelkes tagjaink ezért óránként még éjjel is felváltva raktak fát a különálló épületben lévő kazánba. A jó hangulat azért így sem maradt el. Vacsorára pizzát rendeltünk Nyíracsádról.

03.25. vasárnap

Szállásunk közvetlenül a kék mentén volt, így minden külön logisztika nélkül innen indult a túra. A jól járható erdei út önfeledt beszélgetésre csábított, melynek következménye egy eltévedés lett némi többletkilométerrel. Kárpótlásul útba esett a Kővágó-Dulai-kilátó. A vámospércsi országút után a Rabauer-erdőn át ér az út a Zsuzsi gyermekvasút végállomásához. Innen egy kis emelkedővel lehet feljutni az igen látványos Hármas-hegyi-kilátóhoz. A 25 m magas kilátóról szép körpanoráma nyílik, rálátni a Hármas-hegyi-tóra is. Tovább az út a Halápi-erdőn át vezet. A 48-as út mellett lévő Halápi-csárdánál bélyegzéssel ért véget négynapos utunk. Öten kocsival mentek haza, négyen pedig busszal/vonattal.