Isaszegi Természetbarát Klub

AK, Halápi-csárda - Létavértes (10.11-14.)

Címkék

Alföldi Kéktúránk újabb szakaszát sikerült befejeznünk az elmúlt hétvégén. Debrecen környékén, javarészt erdőben 66 km-t gyalogoltunk. A négy nap alatt felhőt se láttunk, már-már nyárias meleg volt.

10.11. csütörtök

A csapat egyik fele kocsival, a másik fele vonattal-busszal érkezett a Halápi-csárdához. A kocsiból kipakolva kezdődött a gyaloglás. Rövid országúti szakasz után erdőbe értünk. A Guti-, Bodzás, és a Kati-érben nem volt víz, a Bodzás-tóban is csak nyomokban. A Fancsika víztárolóban a zsilip ugyan szárazon volt, de azért elég nagy vízfelület volt a kacsák landolására. A tó után a Kati-ér mellett egy szakasz járhatatlan volt, ezért annak közelében egy új erdőtelepítésben haladtunk. Párszáz méter után javult a helyzet. Bánk mellett bélyegeztünk, majd - 13,5 km-t megtéve - fejeztük be túránkat. Kocsival, busszal Létavértesre, a szállásunkra utaztunk.

10.12. péntek

Reggeli után busszal utaztunk a Vekeri-elágazásig. Ez kicsit túl van azon a ponton, ahol előző nap abbahagytuk a gyaloglást. Az első ezerkétszáz métert kénytelenek voltunk aszfalton megtenni. A Csonkás-tó mellett árnyas pihenőt találtunk, kár hogy a tó száraz volt. A Mézes-hegyi-tónál viszont számolatlanul értünk a pihenőhelyekhez. Volt ahol 50 méteren belül két 30-40 ülőhelyes pihenő is volt. A sor végén lévő fedett pihenőnél V-alakban visszafordult az út, ami semmi se jelzett. Így sikerült a volt Mézes-hegyi iskoláig túlmennünk. Korrigáltunk, majd a Kati-ér mellé érve hosszasan mentünk mellette. Ez szép szakasz volt. A Katihíd mellett eligazító és kéktúrás táblák vannak egy kis tisztáson. Kár hogy nem ide tették a pecsételő-helyet, mert akkor nem kellene a forgalmas út szélén botorkálva oda-vissza a 850 méteres távot megtenni a Dorcas-kempingig. Sok – javarészt felesleges – táblával teletűzdelt erdőben jutottunk el a volt Ludas-csárdához. Itt fejeztük be a napi túrát (15 km-t mentünk). Busszal visszamentünk Létavértesre.

10.13. szombat

Két fuvarral a volt Ludas-csárdához mentünk, a kocsi pedig oda, ahol az AK kiér a 4807-es útra. Mivel meglehetősen hideg reggel (4 fok) volt, ezért az első transzport nem várta be a másodikat, hanem elindult. A hidegben tempósan haladtunk, annak ellenére is, az első kilométerben jelzés sem volt. A fákon átszűrődő reggeli fények igazi őszi hangulatot teremtettek. Volt egy szép lovas tanya is az út mellett. Az első csoportot a Pércsi-ér nevezetű táblaerdőben értük utó. Most már közösen meg is reggeliztünk. Jól haladtunk, egy óra gyaloglás után 10 perc pihenőket tartva. Egy-egy vágtató őz, szép erdőrészlet törte meg az út egyhangúságát. Meg némi bosszankodás az útjelző táblák miatt. Egyes részeken rengeteg tábla volt, legtöbbször az oszlop mindkét oldalán ugyanazzal a szöveggel, máshol meg ahol tényleg szükség lett volna rá, ott egy darab se (sőt festett jelzés se). Jó példa volt erre az az eset, mikor Kepecs-tag felé közeledve nem jelölték azt, hogy új nyomvonalon megy a kék, a régi jelek pedig továbbra is fenn virítottak a fákon. Nagyon látszott itt is, hogy az uniós pénz elnyerése, és nem a célszerűség vezette a festőket. Kerültünk is emiatt majd’ három kilométert. Kepecs-tagon bélyegeztünk, aztán rengeteg kihordott sitt mellett haladva kiértünk Vett-útig. Napi utunk 21 km hosszúra sikeredett.  Ezután kocsival visszamentünk Létavértesre.

10.14. vasárnap

Két transzporttal Létavértes, Vett út autóbuszmegállóba autóztunk. Innen 2,5 km-re található a volt Pungur-hegyi iskola. Az AK útvonal-változása miatt az álmosdi bélyegzőt most ott találjuk meg, ahol a zöld és a kék jel találkozik. Továbbiakban az út erdők, majd szőlők (javarészt elég lepusztult Othello) közt halad. A Kossuthkert nevezetű részen sok présház is található. Érdekessége volt még e szakasznak egy fácántenyészet. Átkelve az aszfaltúton változatlan terepen folytatódott az út Létavértesig (16,5 km-t gyalogoltunk addig). Itt öten kocsival, négyen pedig busszal/vonattal jutottunk haza.



 

Legéndi körút

Címkék

A Cserhát egy szép kis falujából indulva 13,7 km-es körutat tettünk meg 356 méteres szintkülönbséggel. Ideális túraidőben 37-en voltunk.

Busszal utaztunk (kivéve Zoliékat, akik kocsival jöttek) az Isaszeg – Gödöllő –Acsa – Legénd útvonalon. 9 óra pár perckor értünk oda. Rövid szerelvényigazítás után indultunk kifelé a faluból a Táncsics Mihály út emelkedőjén. Közben balról láttuk a Nyáry-kastélyt, sőt annak udvarában két őzet is. Az első jó kaptató máris széthúzta a csapatot. A magaslesnél bevártunk mindenkit. Aztán kissé irányt váltva, de továbbra is a S körút jól jelzett útján haladtunk. Az út – egy kisebb lejtőt leszámítva – továbbra is enyhén emelkedett. Főleg bal oldalon több helyen szép kilátás nyílt a Cserhát lankáira. Rovnya nevezetű helyen a körút jelzés visszafordult Legénd irányába, mi a sárga sáv jelzésen mentünk tovább. Még két – egyre magasabb – hegyet érintettünk. Nem tudom jól gondolom-e, de ez a szakasz innen is kaphatta a Három-hányás nevet. Meglepően sok turistával találkoztunk, mint kiderült egy teljesítménytúra résztvevői voltak. A Szív-alakú-tónál ők visszafordultak, mi pedig hamarosan elértük a Kő-hegyi pihenőt. Itt asztalok, padok is vannak, bár egyre kisebb mennyiségben. Két éve jártunk erre, akkor még több pad állt. Kellemesen sütött a nap, jó volt itt megpihenni, ebédelni. Csak az a sok darázs ne lett volna! Adrinak és Vikinek még arra is volt ideje, hogy egy kis kunyhót építsenek maguknak moha padozattal. Továbbmenve balra letértünk a sárga jelzésről, sárga háromszögön mentünk tovább. Ez már nem volt annyira rendbe téve, volt hosszabb csalános, bogáncsos szakasza. Amikorra visszaértünk Legéndre, sajnos a szüreti felvonulás elhaladt, visszatértükre pedig sokat kellett volna várnunk. Voltak (?) akik még megnézték a Káldy-kastélyt, aztán indultunk hazafelé.

 

Négy nap a Bükkben és az Upponyi-hegységben

Címkék

Őszi négynapos túránkon a címben szereplő helyeken jártunk. Napsütéses szép időnk volt, esőt egy szemet se kaptunk. 21 fő élvezhette az őszbe forduló természet szépségét.09.27. csütörtök

Reggel 6 órakor kezdtünk bele túratársaink begyűjtésébe Mogyoródról, Isaszegről, Gödöllőről, Valkóról, Zsámbokról, Turáról. A Szőlőskert pihenőben találkoztunk, majd onnan utaztunk tovább a Nagyvisnyó mellett szálláshelyünkre, a Boróka-táborba. Kipakoltunk, aki éhes volt reggelizett, majd ismét kocsiba szálltunk, és felmentünk Bánkútra. Innen kezdtünk gyalogolni.

A piros jelzésen indultunk Csipkéskút irányába. Szép látvány volt a hatalmas bükkfák között átsütő napfény. A Csipkéskúti víznyelő-barlangnál megálltunk, és a bátrabbak közelebbről is megnézték azt. Továbbmenve elértük az Állami Ménesgazdaság telepét, aztán egy helyen elbeszélgettem egy igen jól álcázott piros jelzést, így továbbmentünk 350 méterrel a S jelzés felé. Később kiderült, hogy ez nevezetes hellyé lépett előre. A Kis-Csipkésre felkapaszkodva megálltunk pihenni, ekkor derült ki, hogy nejemet elhagytuk valahol. T. Mari is keresésére indult egy darabig, aztán ő visszament a többiekhez, én pedig tovább kerestem. Térerő nem volt, legfeljebb időnként foszlányokban, így a telefon nem segített. Elgyalogoltam Jávorkútra, ott érdeklődtem a turistáktól. erdészektől, végül a Jávorkút panzió vezetékes telefonját használva meg tudtam fejteni egy beérkezett üzenetet, miszerint melyik az a kőház, mely mellett van a nejem. A P-on visszamenve végül találkozhattunk. Kiderült, hogy ahol túlmentünk, ott maradt le. Mi már nem mentünk a többiek után, hanem kis ebéd után mindjárt Bánkútra gyalogoltunk.

Kis-Csipkésről a többiek több jelzésváltással Nagy-mezőn keresztül haladtak. Közben olyan szépen sütött a nap (meg úgy gondolták, hogy úgyis várni kell ránk), hogy egy kis heverészést is beiktattak a túrába. Nem sokkal utánunk érkeztek Bánkútra. 12,5, illetve 11,5 km volt a táv, 400 m körüli szintemelkedéssel.

Vacsora a szálláshelyünkön volt, mint ahogy a további napokon is (a reggelivel együtt).

09.28. péntek

Reggeli után Upponyba autóztunk. A Csernely-pataknál parkoltunk, majd egy közös kép elkészülte után először a K jelzésen indultunk. Elhagyva az OKT új nyomvonalát, mi a régin kapaszkodtunk fel a Szilas-tető nyergére. Itt irányt váltva jutottunk el a Háromkő-bérci vadásztanyához. Innen két kilométer távolságra van a környék leglátványosabb része, a Damása-szurdok. Elég meredek úton lehet a szurdok aljára lejutni – nem is vállalta be mindenki -, de lenn gyönyörű mohás sziklaalakzatok, barlangszerű hasadékok, meredek sziklafal látványa várt ránk. Miután bejártuk a szakadék alját, kikapaszkodtunk és megebédeltünk.

Visszagyalogoltunk a vadásztanyához, onnan hamarosan megint a K jelzésre értünk. A Három-kő-bércről két sziklaperemről is pompás kilátás nyílt az Upponyi-hegységre és a Bükkre. Ismét faképnél hagytuk a kéket, és a K háromszög jelzésen felértünk a Katica-tetőre. Innen, és a közeli keresztről pedig a Lázbérci-víztárolóra láttunk rá. A tetőről való lejövetel embert-próbálóan meredek volt, minden lépést meg kellett gondolni. Jó, hogy mindig akadt segítő kéz, jó tanács a már kipróbált szakasz bejárási lehetőségéről. Miután mindenki szerencsésen leérkezett (14 km-t tettünk meg 500 méter szintkülönbséggel), kocsiba ültünk és visszamentünk a táborba.

Vacsora után még sokáig együtt maradtunk, beszélgettünk, borozgattunk.

09.29. szombat

Ezen a napon túránk közvetlenül a szálláshelyünkről indult. A Bán-patak völgyében enyhén emelkedő erdőgazdasági úton haladtunk. Négy kilométer megtétele után egy hajtűkanyar következett, ahonnan tovább emelkedett az út. Így értünk a Zobó-hegyese közelébe. Itt tartottunk egy pihenőt. Továbbiakban időnként nagyon szép kilátás nyílt a Bükkre, azon belül is a dédesi Vár-hegyre. Az út Ω-szerűen körbejárja a Zobó-hegyese 575 m magas csúcsát.  Újabb éles kanyar után északi irányba fordultunk. Mikor elhagytuk a makadámutat, kis kitérőt tettünk egy farakásos ebédlőhely felé. Ebéd után hamarosan leereszkedtünk a Taró-patak völgyébe. Eleinte nagyon jól járható volt, később viszont erősen elgazosodott, szederindákban botladoztunk Pedig egész nap jelzetlen utakon haladtunk, és - ezt a kis szakaszt leszámítva – az végig kényelmesen járható volt. 250 méteres országúti szakasz után már a táborhoz vezető útra értünk. A táv ezen a napon 14 km volt, 340 m szintemelkedéssel. Páran (T. Mari, Ica, Olgi, Robi) még olyan jó erőben voltak, hogy még felgyalogoltak a dédesi várromhoz is. Esténk hasonlóan zajlott, mint előző nap.

09.30. vasárnap

Reggeli után összepakoltunk és indultunk Bélapátfalvára. Az apátság melletti parkolóban tettük le a kocsikat. A Bél-kő-tanösvényen indultunk felfelé, eleinte aszfaltozott úton majd annak egy kanyarját levágva a János-hegyhez értünk. Következő megállónk a Palabánya volt. Itt is körbevezet a tanösvény, van egy esőbeálló. Az ismertető tábla alapján megkerestük a 20 m magas ejtőaknát is.  A következő hajtűkanyar után elhagytuk a tanösvényt, és áttértünk a zöld jelzésre, közben az út egy pontjáról oldalról lehetett a Bél-kőre rálátni, a messzeségben pedig ott volt a Heves-Borsodi-dombság. A Z és P jelzés találkozásánál van a Homonna-tisztás, azon pedig pihenőpad és német katonasír. Később a Fűzfás-patak előtt még megálltunk ebédelni. Ezután az OKT-n értünk vissza az apátsághoz. 13 km-t tettünk meg 485 m szintemelkedéssel. Pár ember kivételével – akik a közelmúltban látták az apátságot és a kolostor romjait – mindenki megnézte azt. Hazafelé már ki-ki a maga választott úton haladt.

 

Gemenci-erdő

Címkék

Kísérletképpen egy olyan – nem is közeli – egynapos túrát terveztem, melyet nem kocsikkal, vagy busszal keresünk fel, hanem tömegközlekedési eszközökkel. A kísérlet felemásra sikeredett.

Attól való félelmünkben, hogy helyi vonat is késve fog a Keletibe érkezni – Babi javaslatára -, a tervezettnél egy korábbi vonattal indultunk (Gödöllőről fél hatkor). A MÁV előrejelzése szerint szeptember 15-étől a pécsi IC-k ugyan Kelenföldről indulnak a Keleti helyett, de nem kell még vonatpótló buszon is utazni. Ezért tettem az utat 19-ére. Ezzel szemben most is busszal kellett Százhalombattára leutaznunk, ott szálltunk fel az IC-re. Az intercity ugyan késett Sárbogárdig, de a bajai vonat bevárta. Pörbölyre fél 11-re értünk.

Pörbölyön az Őkocentrumnál kettévált a csapat, egyik fele (11 fő) kisvasúttal Malomtelelőre utazott, míg mi a maradék 8 fő gyalog indultunk. A Kerülő-Duna melletti nyári gáton haladtunk a kék jelzésen. Három km megtétele után egy szinte szabályosan kör alakú tó állt, tele sárga vízitök virággal. Tovább haladva a gát mellé kanyarodott a kisvasút. Mi átmentünk a síneken és annak nyugati oldalán haladtunk tovább. A Hármas-tónál kicsit megálltunk pihenni, volt aki bekapott pár falatot. Ezt követően ismét rátértünk az Alföldi Kéktúra jelzésére. A Rezéti-Duna mellé értünk, ismét megcsodáltuk azokat a hatalmas fűzfákat, melyeket egy évvel ezelőtti kéktúránkon már láttunk. A Nyárilegelő vasúti állomásnál kialakított pihenőhelyen ebédeltünk. Kicsit korábban indultam a többieknél, mert kerestem annak a kis horgásztanyának legalább a romjait, ahol gyermekkoromban két évben is voltunk. Nem találtam. A kék jelzést elhagyva ismét jelzetlen utakon haladtunk, így értük el a Cserna-Dunát. Ebben – ellentétben a Kerülő-Dunával – volt víz. Egy helyen olyan hínárok voltak benne, melytől rozsdavörösnek látszott a víz. Visszatértünk a Kerülő-Duna gátjára, azon pedig a kisvasút végállomására. Még fel szerettük volna keresni a Nagyrezéti vadmegfigyelőt, de vadászatok miatt 3 óra után már nem engednek be senkit a Gemenci-erdő területére. A többiek is ott voltak már a kisvasút végállomásánál. Mivel még sok időnk volt a hazafelé induló vonat indulásáig, kénytelenek voltunk egy sört meginni – meg persze szomjasak is voltunk a nyári melegben.

A másik csapat kisvonattal Malomtelelőre utazott. Útközben a kisvonat állt negyedórát Lassi megállóhelyen. Nagy szerencséjükre egy csoport számára éppen akkor nyitották ki a Halászati-múzeumot, így meg tudták nézni azt. Malomtelelőnél végigjárták a tanösvényt, aztán a vasút mellett elkezdtek visszafelé gyalogolni. A vonatra Nyárilegelőnél szálltak fel. A másik csapat útjáról Pusztay Péter (PP) készített felvételeket.

Hazafelé agyon izgultuk magunkat, hogy minden csatlakozást elérjünk. Késett a bajai vonat, de - most szerencsénkre – késett a pécsi IC is. Már úgy nézett ki, hogy nem érjük el a Keletiben a vonatunkat, de a vonatpótló busz nagyon jó időt futott Százhalombattától Kelenföldig, és behozta a vonat késését.

Szép volt a Gemenci-erdő, de a tízórás oda-vissza út a tényleges túraidőhöz képest nagyon sok.

 

PMP, Ócsa- Dunavarsány

Címkék

Szombaton egy újabb Pest.Megyei Piros szakaszt tettünk meg, ezúttal Ócsa és Dunavarsány között. 19-en voltunk, állig felfegyverezve esőkabátokkal, tekintettel a meteorológusok előjelzésére. Aztán még felhőt se láttunk. 15,6 km-t tettünk meg szinte szintkülönbség nélkül.

Kisbusszal utaztunk az Isaszeg – Gödöllő – Ócsa útvonalon. Az aszfaltutat elhagyva az alsónémedi erdőben haladtunk, majd átkeltünk a forgalmas 5-ös úton. Innen széles, nyílegyenes úton por-oszkáltunk, tekintettel a földúton elhaladó autók, traktorok által felvert porra. Szerencsére egyértelmű volt a szél haladási iránya, így tudtunk úgy helyezkedni, hogy ne ránk szálljon a por. A Duna-Tisza csatorna hídjánál ágazik ki a Harmincas-csatorna. Mindkettőt teljesen elborította a békalencse. A híd után már árnyék se igen akadt mindaddig, míg be nem tértünk az Alsóványi-erdőbe. Itt pedig a turistautat keresztezte egy villanypásztor. Próbáltuk kikerülni, de egyre messzebb kerültünk a PMP-től, ezért visszafordultunk, és átmentünk rajta. Egy szép árnyas helyen ettünk, ittunk. Jelzések ezen a szakaszon egyáltalán nincsenek, mint ahogy általában csak néhány igen régi jelzést láttunk egész nap. Az erdő után átmentünk a taksonyi országúton, majd - némileg változtatva a PMP útvonalát azért, hogy ne kelljen annyit a forgalmas út mellett menni – a délegyházi tavakhoz jutottunk. Sajnos a vízpartot is elfoglaló hatalmas palotáktól alig-alig lehet látni a vizet. Az út melletti vendéglőben elcsábultunk egy pohár sörre. Dunavarsány hosszú utcáján jutottunk el a vasútállomásra, ahol bélyegeztünk igazolófüzetünkbe, majd buszra szálltunk és hazautaztunk.

 

Bihar-hegység, Torockó környéke

Címkék

13-an túráztunk a Bihar-hegységben, majd kilencen még Torockó környékén is. Az útról 2019.01.19-én tartok képes beszámolót, most csak vázlatosan írok minderről. Büszkeséggel mondom, hogy - a kisebb utakat leszámítva - mindazok, akik minden túrán részt vettek, minden alternatív lehetőséget kihasználtak - összesen 2722 méter szintemelkedést küzdöttek le.

09.03. hétfő

Reggel 6 órai indulással ottani idő szerint 1 órára értünk a Csodavár-panzióba. Elfoglaltuk szobáinkat és indultunk túrázni. Csodavár nevezetű sziklalabirintusba mentünk, belekóstolva a bihari utak változatosságába, nehézségébe. Az út 6,5 km hosszú volt 311 m emelkedővel.



09.04. kedd



Reggeli után kis ideig ugyanazon úton haladtunk, mint előző nap, aztán felkapaszkodtunk a Porcika-zsombolyhoz. Innen utunk a Galbina-szirtre (gyönyörű kilátás), az Eszkimó-jégbarlanghoz, majd a Fekete-barlanghoz és tóhoz vezetett. Ezt követően a Bársza-jégbarlanghoz gyalogoltunk. Hazafelé menet megálltunk Glávoj-réten és jutalmul megittunk egy sört.

Táv: 14 km, szintkülönbség 569 m.



09.05. szerda



Kocsival a Szamos-bazár közelébe utaztunk, ahonnan elkezdtünk gyalogolni. Láttunk ugyan táblát a fakidőlésekről, de miután dátum nem volt rajta, úgy gondoltuk, már helyrehozták a vihar okozta kárt. A csapat egyik fele az Aragyásza–barlangon keresztül folytatta útját, mások a barlang felett jöttek. A barlang után küzdöttünk egy darabig a kidőlt fákon való átjutáson, aztán feladtuk és visszafordultunk. Így a teljes körút helyett csak 5 km-t tettünk meg 226 m emelkedővel. A szállásunkról délután még elmentünk a Hamlet-barlanghoz, azt követően pedig egy térképen szereplő kilátóhelyet kerestünk, de hiába.



09.06. csütörtök



Beszűrődő fényektől gyönyörű erdei úton indultunk. Utunk során érintettük a Fekete- és az Iker-zsombolyt. A Medve-völgy után Pádis felé indultunk, majd Ponor-vízkelethez értünk. A Ponor-réten – egyhetes utunk során most az egyszer – egy tízperces esőt kaptunk. Látványos volt, ahogy a víznyelőben eltűnik a Ponor-patak. Innen már csak a szállásunkra mentünk. A táv 12,5 km volt 477 m szintemelkedéssel.

A túra végén négyen elindultak hazafelé, kilencen pedig Torockóra autóztunk.



09.07. péntek



Kocsival először a Tordai-hasadékhoz utaztunk. Itt végigjártuk a hasadékot, majd a hasadék felett tornyosuló másik úton mentünk vissza a parkolóba. A túratáv 6 km, a szintkülönbség 375 m volt. Ezután a Tordára utaztunk, ahol megnéztük a Sóbányát. Igen látványos volt.



09.08. szombat



Reggeli után túrázni indultunk közvetlenül a szállásunkról. A házakat elhagyva folyamatosan emelkedett az út. A Nagy-árkon mentünk fel a hegyre. Mikor felértünk, előbb elmentünk a hegység második legmagasabb csúcsára, a Vársziklára. Onnan visszatérve a Székelykő-csúcsára (1119 m) kapaszkodtunk fel. Innen már csak lefelé mentünk, de ez néha nehezebb volt a fel-menetnél. A hegy aljától jelzetlen úton tértünk vissza Torockóra.

Táv: 11,5 km, szintkülönbség 764 m.



09.09. vasárnap



A hosszú utazás mellett egy programunk volt, felkerestük a szkerisórai jégbarlangot. A barlangba (amelyben 26 m vastag jég áll, ez 75.000 köbmétert jelent) egy 50 m mély kürtőn át lehet bejutni. A Nagyterem után a jégtemplomba jutunk, melyet látványosan kivilágítottak. Hazafelé jól haladtunk, de Hatvan után beleszaladtunk egy dugóba.

                       

 

Pilisszentlászló - Visegrád

Címkék

Szombaton látványos, szép úton Pilisszentlászlótól Visegrádig gyalogoltunk 41 fő részvételével. Kellemes időnk volt, az első csepp eső akkor esett, mikor már a buszban voltunk. 11,5 km-t tettünk meg 110/389 méter szintkülönbséggel.

Isaszegről indulva Gödöllőn, Mogyoródon, Szentendrén álltunk meg, hogy túratársainkat felvegyük a buszra. Pilisszentlászlóra 9 órára értünk. A Béke utcán indultunk el a Z jelzésen, amit utunk befejezéséig követtünk. Az út első harmadán három évvel ezelőtt már jártunk, akkor Lepencéről kapaszkodtunk fel Pilisszentlászlóra, onnan pedig az Apát-kúti-völgyön át jutottunk Visegrádra. Most az ismert útról áttértünk a Spartacus-ösvényre, ami akkor még nem volt jelzett turistaút. Ezt eredetileg vadászoknak építették ki, úgy beszélik, hogy vadászidényben minden nap végig is söpörték azt, nehogy egy talp alatt megreccsenő gally elijessze a vadakat. Nagyon látványos az út, amit a hegyoldalba vágtak. Legtöbb helyen csak egyszemélyes szélességű. Szarvas-bércnél egy húszméteres kaptató leküzdése után szép kilátás nyílt a környező hegyekre. Későbbiekben hol az út jobb-, hol a bal oldalán magányos sziklaszirtek álltak. Egy helyről pedig a Dunát lehetett látni.

A Jenő-kunyhónál megálltunk enni valamit, aztán folytattuk utunkat. Igaz itt egy helyen nem vettem észre a lekanyarodó jelet, és továbbmentünk egyenesen. Gyors korrekció után ismét e zöld jelzésen voltunk. Ezután már kicsit erősebben lejtett az út. Miután jobbra elment a Z+ jelzés, mi a zöldön maradva felkapaszkodtunk a Mátyás-hegyre. Ezután már csak lefelé mentünk.

A Mátyás király utcán ki-ki elcsábult egy fagylaltra, vagy egy sörre, aztán a nagy buszparkolóba mentünk, mert ott várt ránk autóbuszunk.

 

Ausztria, Svájc

Címkék

Nejemmel Ausztriában és Svájcban jártunk, melyről 2019.01.19-én 16 órakor élménybeszámolót fogok tartani az isaszegi Falumúzeumban. Addig is ízelitőül felteszek pár képet az útról.

Dömsöd – Ráckeve

Címkék

A várható nagy meleg hatással volt létszámunkra is, „csak” 28-an gyűltünk össze. A ráckevei sétával együtt 13 km-t gyalogoltunk 88 m emelkedővel – igaz ebben már benne volt a Tűztoronyba való feljutás is.

Negyed nyolckor kezdte a busz felszedni Isaszeg és Gödöllő különböző helyein túratársainkat. az M0-ás, 51-es úton haladva pontban 9 órára Dömsödön, a Petőfi Múzeumban voltunk. A múzeumvezető Vass Ilona volt olyan kedves, hogy a kedvünkért korábban kinyitotta a múzeumot. És nem csak kinyitotta, hanem ízes beszéddel be is mutatta azt nekünk, külön kitérve Dömsöd és Petőfi kapcsolatára, az itt írt versekre. Mi pedig nagy kedvvel hallgattuk őt.

A múzeumlátogatás után elindultunk gyalogtúránkra (vagy pedig volt egy könnyített változat azoknak, akiknek nehezére esett volna a gyaloglás a nagy melegben – ők busszal mentek át Ráckevére). A túra, amely egyúttal a Pest Megyei Piros útvonal része is volt, Dömsöd és Ráckeve között vezetett. A református templomnál balra fordultunk a vízpart irányába. Először átkeltünk a Dömsödi-Holt-Duna hídján, aztán a leértünk a Ráckevei-Duna partjához. Itt található a Petőfi Sándor Emlékfa, amely alatt írta nagy költőnk a „Piroslik már a fákon a levél” című költeményét. A több száz éves tölgy letört ágából Polyák Ferenc faragta ki Petőfi és szülei szobrát.

A focipálya kis szakaszát leszámítva szinte Ráckevéig a Duna-parton haladtunk. Talán ennek is köszönhető, hogy nem volt elviselhetetlen a forróság. Kacsákat, siklókat is láttunk az út mellett, sajnos ez utóbbiakat már kocsik által kivasalt állapotban. A Dömsödi-Árapasztó-csatorna után takaros hétvégi házak voltak az út jobb oldalán Meg egy-két söröző is. Nehezményezték is páran, hogy nem állunk meg egy pofa sörre. Két órára jelentkeztem be a ráckevei szerb templomba, ezért akkor még nem fért bele időnkbe egy sörözés. Egy helyen megálltunk enni valamit, aztán legközelebb csak az Árpád-híd közelében.

Ráckevén átmentünk az Árpád-hídon, majd a megkerültük a volt Városházát, és a Szerb Porta bejáratához értünk. Pár perc várakozás után bebocsájtást nyertünk. Megvettem a belépőket, de meglepetésemre Áfás-számlát nem tudtak adni. Igazából a zárt kőfalon belül elhelyezkedő épületek közül csak a szerb templomot tudtuk belülről megnézni, de az egyedien szép volt. A templom 1487-ben épült, ez ma Magyarország egyetlen fennmaradt gótikus szerb temploma. Belső falait késő középkori balkáni stílusú freskók díszítik. A templomlátogatás után három óráig – amikorra a Tűztoronyba foglaltam időpontot – a közakaratnak megfelelően egy kis sörözésre, vagy fagyizásra volt idő. Időre mindenki ott volt a Városháza előtt. A 40 méter magas Tűztorony ennek része, 2009-ben nyílt meg a nagyközönség számára. Fentről nagyon szép körpanoráma nyílt a városra és a környékre.

Ezután már csak a hazautazás volt hátra.

 

PMP, Őrbottyán - Vácegres

Címkék

A hétvégén ismét a Pest Megyei Piros útvonalát jártuk 19 fővel. Ezúttal Őrbottyánból indulva Vácegresig gyalogoltunk,13 km-t megtéve. A fő ellenség most nem a meleg, nem is az emelkedők (pedig volt benne pár), hanem a rettenetesen elhanyagolt, helyenként járhatatlan út volt.

Busszal utaztunk Őrbottyánba, és a Városházánál szálltunk le róla. A Rákóczi utcán haladva kaptuk az első emelkedőt. Gombos Miklós harangöntő műhelyében pecsételtünk először. Ekkor értek el hozzánk a pesti lányok, akik vonattal jöttek idáig. A hosszan elnyúló település végére érve jobbra tértünk a jelzéssel együtt. Az első 700 méteren nem is volt gond, de aztán előbb egy szalagos kerítés, majd egy leküzdhetetlennek tűnő bozótos következett egy csermely mellett. Mikor már tovább nem tudtunk rajta menni (pedig ott volt egy halovány piros jelzés), akkor egy közeli - már rég nem használt kocsiúton - próbálkoztunk. Aztán megint dzsumbuj következett, majd ismét a kocsiút. Innen egy darabig az már jobban járható volt, mert az erdő másik oldalán kukoricás volt, ezt meg valahogy meg kell közelíteni. Mikor jobbra egy erdőgazdasági útra tértünk, bíztunk benne, hogy már nem lesz szederindás, akácos útszakasz. Nem így történt. Helyenként egész jó volt az út, máskor pedig több száz méteren keresztül csak a GPS segítségével tudtunk eligazodni, tépettük magunkat a szúrós bozóttal.  Egy kiszélesedő útnál ettünk egy jót.

Folytatva utunkat, az erdőség vácegresi oldalára kiérve szép kilátás nyílt a környékre és Galgamácsára. Kéripusztán – persze kerítés mögött – nagy bivalycsordát láthattunk. Mielőtt Vácegresre értünk, még egy csalitos várt ránk, ez se volt semmi. Kis kitérőt tettünk a temető melletti katolikus templomhoz. Nagyon jól esett a hideg víz, melyet egy nyomós kútból lehetett előcsalogatni. A házak közé beérve egy két cikk-cakk után a református templomnál értünk el a főutat. Nagy szerencsénk volt, mert egy hölgy akkor jött kis a községházából, és kérésünkre volt olyan kedves, hogy lepecsételte füzetünket. Míg vártunk a hazafelé vivő buszra, kicsit tátottuk a szánkat, mert éppen egy esküvőnek lehettünk tanúi.