Isaszegi Természetbarát Klub

Jókai-kert, Bajor Gizi Színészmúzeum

Címkék

Ez évi kulturális programjaink közül ezúttal Budán jártunk és egy irodalmi kötődésű természetvédelmi területet, valamint egy múzeumot jártunk be. Az Éva szervezte programon húszan voltunk.

Különböző tömegközlekedési eszközökkel értünk a Svábhegyen lévő Jókai-kerthez 11 óra előtt. Jókai Mór 1853-ban vásárolta az akkor kőbányának használt 2 holdas földet, amit rengeteg termőföld odaszállításával teraszos kertté alakíttatott. Fontos része volt a kertnek a szőlőültetvény. Ehhez tartozott a présház, ami a mai napig áll (a villa sajnos megsemmisült). A présházban alakították ki a Jókai-emlékszobát, ahol a híres író személyes tárgyai láthatók. A kertről, présházról a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársa mesélt nekünk. Ezután végigsétáltunk a kerten, megnéztük a rózsakertet, a szőlőt - itt neves borászok segítségével visszaállították abból a háromfajta szőlőből álló ültetvényt, amiből az író készítette „karcos” borát. A kert egyes pontjairól szép kilátás nyílt a fővárosra.

A Jókai-kert megtekintése után lesétáltunk a két kilométerre lévő Bajor Gizi Színészmúzeumba. A múzeum Bajor Gizi halálának első évfordulóján, 1952-ben nyílt meg Gobbi Hilda kezdeményezésére, akkor még csak pár teremben. Most az emelet a Kulisszák között című állandó kiállításnak ad teret, bemutatva a színházi alkotófolyamatot sok képpel, relikviával, makettel. Az egyik termet olvasópróba helyszínének alakították ki, a végén lévő kis színpad pedig rendelkező- és emlékpróbákra utal. Nagyon sok szépet láttunk, de legnagyobb élmény idegenvezetőnk mindentudása és figyelmessége, lelkesedése volt. Ezt követően a földszinti kiállítást néztük meg, amely Róna Viktor életpályáját mutatta be. Több mint három órát töltöttünk el a múzeumban, majd hazautaztunk.

 

Kemence-party 2021.

Címkék

A tavalyi sikeres próba után ebben az évben is megtartottuk az isaszegi Falumúzeum kertjében kenyérsütő ünnepünket. Ezúttal párral kevesebben voltunk (40-en), de – túl azon, hogy páran jelentkeztek és mégsem jöttek el – volt egy konkurens rendezvény is a közelben.

Ezúttal is nyolc órakor kezdtük az előkészületeket. A főszereplő (Hajni és Marci), de még a segítők is majdnem ugyanazok voltak, mint tavaly. A megkelt 7 db kenyeret ¾ 11-kor „tette lapátra” Marci, és 12 óra után vette ki. Némi utómunkálatok után hűlni hagytuk azokat. Közben szorgos lányok megterítettek, szétporciózták a töpörtyűt, zsírt, paprikát, paradicsomot, uborkát, hagymát. A meghirdetett időpontra – 2 órára – minden elkészült, kezdődhetett a jóízű falatozás. Ezúttal is finom volt a kenyér és a kiegészítők is. Fogyott hozzá ki-ki kedvenc itala, a bor, sör, üdítők, ásványvíz, kávé. Nagy beszélgetések kezdődtek, majd négy óra után gitározott és énekelt nekünk Sanyi és H. Jani. Jó hangulatban telt a délután, a „kemény mag” 7 óra után jött el.

Köszönjük a lehetőséget a Falumúzeumnak és a Művelődési Háznak, hogy lehetővé tették számunkra a kenyérsütés megtartását. Külön köszönet jár mindazoknak – elsősorban Hajninak és Marcinak – akik lelkesen segítettek abban a sok munkában, ami egy ilyen rendezvény megtartásával együtt jár.



 

Velencei-hegység, borkóstoló

Címkék

Múlt szombaton úgy túráztunk a Velencei-hegységben, hogy az út végére hűvös pinceelőtérben finom falatok és borkóstoló is várt ránk. 32-en voltunk, a főtáv 12,1 km hosszú volt 197 méter szintkülönbséggel.

Utazás során sajnos egy nagy dugóba keveredtünk, ezért csúszott némileg a program. Negyed tízre azért így is odaértünk túránk indulási pontjára, a Diós-árok végéhez. Rövid ideig aszfaltozott volt az út, de hamarosan jobbra letértünk róla. Inkább szőlők és gyümölcsösök között haladtunk, aztán egy újabb emelkedő és egy nagy kaszáló végén felértünk utunk legmagasabb pontjára, amely a János hegyen van. Volt itt egy elhagyott pince, és egy jó nagy fa árnyékkal. Ezután pár kisebb emelkedőt leszámítva lejtett az út. Több helyről is szép kilátásunk volt a Vértesre. Lovasberény előtt volt egy látványos mélyút is. Sajnos a faluban már kevesebb árnyékos hely akadt, pedig egyre melegebb lett az idő.

Lovasberényben hatalmas parkban található a Cziráky-kastély, és a hozzátartozó kápolna. Sajnos eléggé lepusztult állapotban leledzik, szerencsére a tető már elkészült, így legalább remény van rá, hogy nem omlik össze magától. A kastély a falu tulajdonában van, de olyan irdatlan mennyiségű pénzük – amibe a felújítás kerülne – nincsen. Azért már belül is meg lehet nézni, hogy állnak a munkálatok. Nem messze a kastélytól a magyar-német katonai temető található.

Jó félórát eltöltöttünk nézgelődéssel, pihenéssel, étkezéssel aztán indultunk most már a pincészet felé. A Kossuth L. utcán indultunk, amely a – váci katedrálisra hasonlító - katolikus templomig térszerűen széles. Később átkeltünk a Rovákja-patakon, majd a használaton kívüli vasút pályán. Innentől már inkább árnyékos úton haladtunk. 1 óra után értünk a pincészetbe, ahol pálinka képében fogadóital, finom házi füstöltáruk, többféle (fehér-, rozé- és vörös) bor kóstolása volt a "munkánk". Jobb kedvvel távoztunk, mint ahogy megérkeztünk.



 

Előzetes egy novemberi vetítéshez

Címkék

Az ITK-ból most csak ketten a nejemmel voltunk Szlovéniában, ahonnan egy-egy túra erejéig Ausztriába és Olaszországba is átmentünk.Az útról november 20-án fogok részletes élménybeszámolót tartani az isaszegi Falumúzeumban. Addig is kedvcsinálónak felteszek pár képet az útról.

Erdőtelek, Gyöngyös

Címkék

Ezúttal nem túrázni indultunk - bár tematikájában hasonló volt hozzá - hanem az Erdőtelki arborétumot és a gyöngyösi Mátra Múzeumot látogattuk meg 29-en.

Igazán sajnálhatják, akik nem jöttek el erre a – kulturális programnak is felfogható – buszkirándulásra. Túl azon, hogy sok szépet és hasznosat láttunk, illetve hallottunk, még teljesen ingyenes is volt tagjaink számára - beleérve a belépőket, tárlatvezetést, buszköltséget is.

Háromnegyed kilencre értünk az arborétumhoz, amely azonban hamarosan kinyitott, így meg tudtuk venni a jegyeket, mosdóba is el tudtunk menni a tényleges 9 órai nyitás előtt. Sajnos vezetést létszámhiány miatt nem lehetett kérni, így a térkép és az eligazító táblák segítségével magunknak kellett felfedezni az arborétumot, melyet ifj. dr. Kovács József létesített a XIX. század végén. A látogatható 6 hektáros területen 1200 fa, cserje és évelő növény található, köztük az ország legnagyobb ezüsttörzsű-, és cukorsüveg fenyője. Látványos színfoltja az arborétumnak egy lótuszvirágos tó, melyben egy sziget is található. Az arborétumi séta után kinyitották számunkra a Buttler-kastély kapuját is, hogy közelebbről megnézhessük azt. Sajnos közelebbről sem tűnt kevésbé lepusztultnak.

Negyed tizenegy után ültünk ismét buszba, és áthajtottunk Gyöngyösre, azon belül is az Orczy-kastélyhoz. Megvettem a jegyeket. Itt csak a Természettudományi Pavilonba lehetett tárlatvezetést rendelni, ezt meg is tettem korábban. Már várt is ránk az ifjú múzeumpedagógus hölgy. Átvonultunk a 2009-ben átadott Pavilonba, ahol rövid történeti áttekintés után az alagsorban kezdődött a tényleges vezetés. Egy épített 15 méter magas kocsánytalan tölgy három (gyökér- cserje- és lombkorona) szintjén mutatják be főleg az adott szinten található gerinceseket, rovarokat, de láthatunk halakat, óriási tojás- és kagylógyűjteményt is. A lombkoronaszintről átsétáltunk a Pálmaház felső szintjére, ahol egzotikus hüllőket láthattunk, majd egy csigalépcsőn lejutva értünk a földszintre. Innen a kastélyhoz mentünk, közben a parkban láthattuk a teljesen ép 180 éves törökmogyoró fát. A kastély földszintjén lévő vadászattörténeti kiállítást esküvői előkészületek miatt nem láthattuk, de az ott lévő - a megtalálás napjáról Brunónak elnevezett – ötvenezer éves gyapjas mamut csontvázát igen. Az emelet reprezentatív termét Bugát Pál személyes tárgyai töltik be, egyéb helyiségeiben helytörténeti kiállítás látható, majd legvégül az Élménytár következik.

A kulturális élmények befogadása után bő egy óra szabadidő maradt a kulináris élvezetekre, fagyizásra is.

Ormánság, Villányi-hegység

Címkék

Márciusra terveztem be ezt a túrát, de a járvány másképp gondolta. Figyeltem akkor az időjárást, nagyon vacak hideg, szeles, esős idő volt, de ennél a melegnél, amihez most volt szerencsénk, talán mégis jobb lett volna.  Hatnapos túránkon heten vettünk részt, a kis utakat leszámítva 78 km-t gyalogoltunk 1406/1637 m szintkülönbséggel.

07.05. hétfő

Kocsival és vonattal utaztunk Sellyére, de a vonatközlekedés miatt - a korai indulás ellenére - mégis csak fél tizenkettő utánra értünk oda. A tényleges gyalogtúrát a drávasztárai kikötőnél kezdtük. Eseménytelen gát-túrán óhatatlanul Alföldi Kéktúra jutott eszünkbe. A Dráva és annak egy holtága kivételével semmi látnivaló nem volt. 33 fokos melegben árnyék nélkül értünk a vejti elágazáshoz, ahol befejeztük napi túránkat (ami 14,1 km volt, 23/33 m szinttel). Szállásunk és vacsoránk (kiadós és finom horvát ételekkel) Drávasztárán volt.

07.06. kedd

Két fuvarral visszamentünk az előző napi elágazáshoz. Az első letérőt a gátról a Majláthpuszta magasságában tettük, de a kék körút jelzés járhatatlannak minősült. A második letérőn kék-, és tanösvény jelzés is volt. Szép holtágakat, pallón vezetett utakat láthattunk, egy helyen az élő Drávára is ki lehetett jutni. Itt viszont annyi szúnyog volt, hogy mindnyájunkat dagadtra csíptek. Kereszteztük megint a gátat, aztán egy nyílt szakasz következett, majd a Kisinci-tónál megint holtágak közé jutottunk. Fél hatra értünk az Ős-Dráva Látogatóközponthoz tartozó szállásunkra, a Kolokán-vendégházhoz. Előre rendelt vacsorát Kémesről hoztunk. Napi távunk 17 km volt 96/77 m szintkülönbséggel.

07.07. szerda

Mivel csütörtökre már 39-40 fokos meleget jósoltak, egy alföldi jellegű szakaszt kihagytunk, és helyette a csütörtökre tervezett Diósviszló – Máriagyüdi utat tettük meg. Jól is jártunk, mert ezen a napon „csak” 37 fok volt. Innentől kezdve utunk végéig már a Villányi-hegységben, változatosabb terepen gyalogoltunk. Már Diósviszló is dombos vidék, utána pedig már mészkőtömböket is láttunk. A Kopasz-hegyen kőből épült kilátóból élvezhettük a panorámát. Továbbra is sziklás tájon haladtunk, elérve egy felhagyott kőbányát. Az 58-as utat keresztezve elkezdtünk kapaszkodni a Tenkesre. A K jelzés a csúcs alatt halad át. Elértük a Csodabogyó tanösvényt, és most már azon (a S sávval együtt) haladtunk Máriagyűdig. Ez az út 13,5 km volt, 461/403 m szinttel. Busszal átmentünk Siklósra, ott ebédeltünk. Egy fagyi után visszabuszoztunk Diósviszlóra, ahol a Csicseri-vendégházban szálltunk meg két éjszakára. Nagyon kedves fogadtatásban volt részünk, még házi süteményt is kaptunk.

07.08. csütörtök

Még előző este elvetettük, hogy a hőségben bemenjünk Harkányba és Siklósra, helyette – mozgásigényünk kielégítésére – egy rövidebb túrát terveztünk. Reggel 7 órakor már úton voltunk. Diósviszló környékén tettünk egy utat erdők, dombok, szőlők, napraforgó-táblák között. Hazafelé menet pedig bevásároltunk a boltban. És nem véletlen, a hideg sörnek volt a legnagyobb sikere. A könnyített túra 7,6 km hosszú volt 124/135 m-es szintkülönbséggel. Elég is volt aznapra, mert a déli órákban 39 fokon aszalódhattunk volna hosszabb túra esetén. A nap hátralévő részét pihenéssel, levesfőzéssel, beszélgetéssel töltöttük.

07.09. péntek

Reggeli után indultunk, két fuvarral Máriagyűdig utaztunk, onnan folytattuk a túrát. Először a bazilikát néztük meg, éppen akkor nyitották ki az ajtaját. Piros jelzésen jutottunk fel a gerincre, majd a szokásos kéken mentünk tovább. Kistótfalu közeléig lejtett az út, majd Vokányig nagyjából szintben, az erdő szélén vezetett utunk. Ezután rosszabb idők jöttek ránk, mert kilométereken keresztül egy kaszálón, tűző napon, árnyékban – ha lett volna - 35 fokos melegben gyalogoltunk. Aztán egy alig több mint egy kilométeres szép erdei szakasz következett, utána pedig az erdőszél és a szőlőtáblák között mentünk. Sajnos a délutáni nap már nem adott árnyékot az erdő felől. Egy erdőben értünk Palkonya fölé, onnan lecsurogtunk a halastóig. Az út 16,3 km-es volt, 401/650 méteres emelkedővel/lejtővel. Villányban egy falatozóban jót ettünk, majd a városka szélén lévő szállásunkra autóztunk. A teraszról beláttuk az egész környéket. Nagy viharfelhők jöttek, amiből végül egy csepp eső sem esett.

07.10. szombat

Reggeli után először visszamentünk a vasútállomás közelébe, ott végigjártuk a Templom-hegyet, benne az Ammonitesz-tanösvényt. Az út végén lévő kilátóból körpanoráma nyílt a Villányra és a környékére, még a villánykövesdi pincefalut is láttuk. Visszamentünk szállásunk közelébe, és a nagyharsányi Szoborpark mellett kezdtünk kapaszkodni a Csillag-völgyön át a Kerek-hegyig. Onnan leereszkedtünk a szőlőkig, szemben Siklósra láttunk rá. Szőlők és pincészetek után végre erdőben folytatódott az út, melynek része volt egy látványos mélyút is. A Palkonya-környéki szőlőkről ráláttunk a tavakra és a faluba. A vasútállomáson fejeztük be a túrát (9,5 km, 301/338 m szint), de mielőtt hazaindultunk, felkerestük a Pincefalut, egy nyitva tartó borozóban meg is kóstoltunk egy helyi bort. Aki vonattal utazott, annak – hála a MÁV-nak – kalandosra sikerült az út: minden vonat késett, csak csomagokkal futva értük el a csatlakozásokat, az IC-ben nem működött a klíma, így melegebb volt, mint a túrán aznap.



 

Zöldház - Valkó

Címkék

Kellemes időben, a vártnál többen (34-en) jelentek meg a megbeszélt találkahelyen, Gödöllőn, az autóbusz állomáson. 14 km-t gyalogoltunk 201/188 m szintkülönbséggel.

Menetrendszerinti busszal a Domonyvölgy előtti Zöldházig (mostani nevén Gödöllő, MÁV-őrházig) mentünk. Jó megtelítettük a buszt, rajtunk kívül csak ketten voltak. Leszállás után átkeltünk a vasúti átjárón, elhaladtunk a Zöldház mellett, majd rögtön utána következett egy létrázás, amely egy lezárt kerítéskapu mellett volt. A sárga jelzésen kapaszkodott fel az út jó 100 méter szinttel feljebb. Kis kitérőt tettünk Látó-hegyre, ahonnan szép kilátásunk nyílt a környező dombokra, Gödöllőre (annak inkább csak a besnyői részére). Tovább emelkedve felértünk az Erzsébet-pihenőhöz. Itt megpihentünk, ettünk. A nyugodt pihenést erősen megzavarta az, hogy a házon tetőt cseréltek, és a tetőcserepeket vaadotak méretre. A kis szünetekben – legnagyobb meglepetésünkre Sz. Marika és Péter meghívott hozzájuk Valkóra, úgymond egy pohár borra, vagy üdítőre.

Továbbgyalogolva először a kék jelzésen az aszfaltozott út felé haladtunk, majd balra letértünk róla a Csörsz-árok felé (is) vezető útra. Az erdőben széles kaszálón vezetett az út, két hatalmas – számmal is jelzett – hatalmas tölgyfa mellett is elhaladtunk. Az első Bethlen-, a második Füsti-Tóth-fa nevezetű. Pár kilométer megtétele után elértünk a vadászházhoz, ami anno arról volt nevezetes, hogy Kádár János kedvenc helye volt. Szerencsénk volt, mert láttunk embereket a teraszon. Péter odament, ismerte is őket, ők pedig beinvitáltak bennünket. Így láthattuk a nagy közösségi termet szarvasagancsokkal, majd megnéztük az emeleti háló-, és fürdőszobákat is. Most már az egész ház már retrónak tűnik, de még így is sokan mondták, szívesen eltöltenének ott pár napot.

Folytattuk utunkat egy jól kijárt úton, kivéve a Szabadidő-park előtti szakaszt, mert az erősen dzsumbujos volt, csalán se hiányzott belőle. Megnéztük a park szélén, az erdőben álló ismeretterjesztő táblákat például Valkóról, a Csörsz-árokról, a szarmatákról. Ezután – immár Valkó belterületén – gyalogoltunk tovább, a kényelmesebbeket pedig Péter és fia fuvarozta hozzájuk. A „szerény” vendéglátás – melyet most még egyszer nagyon köszönünk! – persze az ajánlatban szereplő pohár bor, vagy üdítő mellett rengeteg egyebet is tartalmazott, csak hüledeztünk. Így aztán egyik busz ment el a másik után, olyan jól éreztük magunkat. Közbe még P. Piroska és Péter is betoppant egy nagy tepsi süteménnyel.



 

Egy darabka Tolna

Címkék

Egy – éves tervben még nem szereplő – utat tettünk meg múlt hét csütörtökén-péntekén. Ezúttal gyalogos turisták számára kevésbé ismert tájon jártunk Tolnában. A hőségen kívül - azt hiszem - semmire sem panaszkodhatunk.

Öt kocsival 18-an utaztunk. A forgalmi dugókat elkerülendő, korán, reggel 6-kor indultunk, így már ¾ kilenckor Dunakömlődön voltunk. Itt egy római kori romkertet, a Lussoniumot néztük meg. Az erődítmény a Duna-menti limes védelmét szolgálta, és az I. század végén épült. Ezt követően Pakson a Makovecz Imre tervezte Szentlélek templomot jártuk be kívül-belül. Ez eredetileg – csakúgy mint a Kalapmúzeum – nem volt benne a programban, de a nagy meleg miatt  erősen lerövidítettem gyalogtúrát és az így felszabaduló időt használtuk ily módon ki. Ezután megint kocsiba ültünk és előbb egy kiadós fagyizás, majd Cseresznyéspuszta következett. A Dél-Mezőföldi Tájvédelmi Körzet egy kis – 4 km-es szakaszát – innen indulva tettük meg. Ekkor már 39 fokos hőség volt, az úton több helyen 5-10 cm vastag finom porral – tehát nem voltak ideális körülmények a túrázáshoz. Ezután Nagydorogra (ahol már 41 fokot mértünk) autóztunk, ahol az országban egyedülálló Kalap és Sipka Múzeumot (néhai Stockinger Artúr plébános úr gyűjteményét) néztük meg, sőt egyes darabokat még fel is lehetett próbálni. Utána a györkönyi Pincehegyre, szálláshelyünkre autóztunk. Jól esett a zuhanyozás megérkezésünk után. De még nem volt vége a napnak. Öt órakor borkóstolóra indultunk a Szőlőhegyen. A jó borok és a pince hidege feldobta a hangulatot. Ezután vacsora következett jellegzetes sváb ételekből, majd a szőlőlugasban folytattuk a beszélgetést, sőt még H. Jani gitárzenéje mellett kísérletet tettünk éneklésre is.

Másnap reggel nem lustálkodhattunk sokáig, mert fél kilencre foglaltam időpontot a simontornyai várba. A sűrű programunk miatt én kértem korábbi időpontot a belépésre és a vezetésre. Nagyon rendes volt tőlük, hogy beleegyeztek, mivel a vár hivatalosan csak 10 órakor nyitna. Először a vár történetét ismerhettük meg, azután pedig a megadott sorrend szerint végigjártuk a Kőtárat, mai festők időszaki kiállítását, a Nemesi Ősgalériát, Bazsonyi Arany kiállítását. Még ellettünk volna a vár hűvösében, de várt ránk Kisszékely, és a Négyszögletű kerek erdő tanösvény. Kocsival 10 óra után értünk oda. A temetőnél parkoltunk, majd elkezdtünk gyalogolni. Először a kilátóba kapaszkodtunk fel, majd onnan szép erdőben leereszkedtünk a Vadkerti-tóhoz. Erdei úton visszaértünk a faluba, itt már jó páran úgy döntöttek, hogy nem jönnek tovább, hanem a visszagyalogolnak a kocsikhoz. Az út kétharmadánál szintén páran kiszálltak, a teljes utat végül csak hatan jártuk be. Ezen a napon már nem volt annyira meleg, mint az előzőn, „csak” 33-34 fok, de túrázáshoz azért még ez is elég sok. Túra után ettünk, és jól megmosakodtunk a temetői közkútnál, majd kocsiba ülve Ozorába mentünk. Múzeumvezetéssel megnéztük a nemrég teljesen felújított Pipo várkastélyt. Belépés után a reneszánsz udvar szépsége mindenki csodálatát kiváltotta. A vezetés a konyhában kezdődött, majd a belső udvar és az emeleti történeti termek (Pipo hitvesének hálószobája, a díszes trónterem, a reneszánsz ebédlő, a vár kápolnája) következtek. A fegyvergyűjtemény termében gótikus páncélzatú életnagyságú lovaskatonát is láthattunk. Az Eszterházy-szárnyban már barokk bútorok voltak. A földszinti helyiségekben vártörténeti kiállítás volt 3D-s filmvetítéssel, egy külön helyiségben pedig gyufaszálból készített kastélyokat csodálhattunk meg. A várséta után még körülnéztünk Ozorán, majd elhatároztuk, hogy a nap méltó befejezéséül hazafelé menet megállunk Dunaföldváron, és elmegyünk a Halászcsárdába. Így is lett.



 

Szalonnasütésnek indult, esküvő lett belőle – vagy fordítva?

Címkék

Szép nyárelejei időben, árnyas fák alatt tartottuk meg – kedves meghívásnak eleget téve – a szalonnasütés túrahelyettesítő hadműveletet. Hogy aztán éppen erre alig került sor, annak egy fontos oka volt.

Babi és Laci 06.12-ére meghívta az ITK tagjait egy szalonnasütésre, de titokban –csak egy-két beavatott tudtával – másra is készültek. Aggódva figyelték a jelentkezők lassú gyarapodását, ami azért a végére elég tisztességes lett, 36-an voltunk a Klubtól.

Fél tíz után kezdtek szállingózni a vendégek, egy nagyobb csoport pedig helyijáratú busszal érkezett háromnegyed tízre. Az érkezők között máris elkezdődött a sugdolózás, kíváncsian vették szemügyre a gazdagon díszített szaletlit, asztalokat, a sok virágot, a kicicomázott turistabakancsokat az asztalon. Ez túl szép volt egy közönséges szalonnasütéshez. Legtöbben esküvőre tippeltek.

Úgy is lett! 11 óra után pár perccel megjelent egy kedves anyakönyvezető, mellette mosolygósan Menyasszony, Vőlegény feliratú pólóban Babi és Laci. A szertartás hangulatos zenei aláfestését Sanyi szolgáltatta gitárzenével. A ceremónia végén pezsgővel koccintottunk az ifjú pár egészségére, sok boldogságot kívánva nekik. Az esküvői tortán a figurák Babit és Lacit, mint turistát ábrázolták, mellettük feküdtek a marcipán hátizsákok is. Laci kezdte a torta darabolását, de mikor a figurák mögött szakadék keletkezett, és majdnem beleszédültek abba, inkább megkérte a szakember P. Pétert, hogy folytassa a műveletet. Eszegettünk iszogattunk aztán, de mint egy lagziban, olyan óriási (kereskedelmi) mennyiség állt rendelkezésünkre, hogy végigkóstolni sem lehetett azt. Így aztán csodálkozni sem lehetett azon, hogy a sok finomság miatt épp a szalonnasütésre nem került szó, alig páran próbálkoztak vele. Épp hárman ültük körül a sütőhelyet, mikor jött egy kis eső, szerencsére csak pár percig tartott. Később is lett egy percnyi eső, ami csak arra volt jó, hogy aki már menni akart, evvel indokolhatta távozását. A döntő többség azért maradt, jó hangulatban még énekeltünk, többen táncra is perdültek H. Jani lagzis zenéjére.

Még egyszer sok boldogságot kívánva az új párnak, köszönjük a meglepetést, a mindent felülmúló vendéglátást!

Turul-emlékmű – Szelim-barlang - Vaskapu

Címkék

Szinte rekordszámú (45 fő) résztvevővel a Gerecsében jártunk. Fő attrakció a Turul-emlékmű és a Szelim-barlang volt, de emellett is sok szép helyen jártunk. A főtúra mellett még háromféle rövidítést is lehetett választani.

Busszal közelítettük meg a Gerecse Kapuja Látogatóközpont parkolóját. Innen először a Turul-emlékművet jártuk körül, majd átsétáltunk a Szédítő-szikla kilátóhelyhez. Innen is szép kilátás nyílt Tatabányára, a Bánhidi-tóra. A Szelim-barlanghoz közeledve először a lekerített, beszakadt kürtőt láttuk meg, majd azt megkerülve lépcsőn lehetett megközelíteni a keskeny északi bejáratot. Ezen átjutva egy hatalmas barlangüregbe jutunk, immár lentről látva a kör alakú beszakadást, ahonnan – és még egy kőomladékos kürtön át – természetes fényt kap a barlang.  

Miután jó kicsodálkoztuk magunkat a barlangban, jelzetlen, de jó kitáblázott úton elkezdtünk kapaszkodni a Ranzinger-kilátóig. A korábbi nevén Bányász-kilátó egy megtámasztott aknatorony, és 30 méter magas. Ide azért már nem mindenki mászott fel, inkább az árnyas réten megpihentek, reggeliztek. A kilátás egyszerűen pazar nyugatra-északnyugatra, így Tatabányára, Vértesszőlősre, Tatára.

Továbbindulva a P háromszög jelzésen, egy meglehetősen goromba lejtő következett, amin csak lassan jutottunk át. A lejtmenet után ismét emelkedni kezdett az út, de ez már enyhe volt. A Nagy-rét sarkánál sokan egy rövidebb – kb. 7 km-es – utat választottak. A többieknek egy kis lejtőt leszámítva tovább emelkedett az út. Előbb érintettük a sziklás, mély völgyekkel tagolt Vaskaput, majd a lezárt Vértes László-barlang, és az Arany-lyuk-barlang mellett haladtunk el. Sávot váltottunk, és a Kovács-hegyen S jelzésen mentünk tovább. A tetőn megálltunk ebédelni.

Ebéd után – az Öreg-Hajagost leszámítva – már szinte az út végéig lejtett az út. Érintettük a Nagy-rét déli sarkát, amerre a 7 km-es távot választók is mentek. Visszaérve a Turul-emlékműhöz, ki-ki elcsábult egy fagylaltra, sörre, üdítőre. A hosszabb távot választók 13,3 km-t tettek meg, 481 m szintkülönbséggel – ebbe benne van a 30 m-es Ranzinger-kilátó magassága is.