Isaszegi Természetbarát Klub

Az éjszakai túrák hattyúdala

Címkék

07.06-án, szombaton „éjjeli bagoly” túrára indultunk Isaszeg környékén. Ami az időjárást illeti, volt minden: kellemes majd fülledt meleg, szélcsend, erős szél, zivatar, csendes eső, dörgés, villámlás. Különös élmény, nagy kaland volt annak a 15 tagunknak, aki eljött.

9 év minden júliusában rendeztünk éjszakai túrát, de 2017 után egy évet kihagytunk, mert azon csak 14-en vettek részt. Egy év után tesztelésképpen ismét betettem a programba egy éjszakai túrát, de az érdeklődés nem nőtt meg rohamosan. Le kell vonnom ebből a következtetést: ami nem megy, ne erőltessük.

Fél 11 után pár perccel indultunk a Vasútállomás bejárati út buszmegállótól. A vasútállomásnál rátértünk a Z+ jelzésre. Jó hangulatban a Tőzegtavak, Bolnokai-dombhátnál értünk fel a gerincre. Kis szusszanás után - melynek része volt sütemények, édességek kínálása is – továbbindultunk. Erős lejtő után jó kis kaptató következett. Ami szokatlan volt, hogy erősen begazosodott volt az út. Ezt az utat mi karbantartjuk, és eddig még soha nem kellett itt kaszálni. Úgy látszik a sok csapadék megtette hatását. Ahogy kapaszkodtunk fel az emelkedőre – őrületbe ejtve két kutyát, szerencsére kerítésen belül – forgalomterelő bólya volt az út közepén. Az újabb gerincre felérve nehezen találtuk meg a továbbvezető utat, egyrészt a sötét, másrészt az újonnan lekerített telek miatt. Lefelé haladva meg egy piros-fehér szalag volt keresztbe kifeszítve. Úgy látszik, újgazdagék nem szívesen látnak arra senkit.

A természetvédelmi tábla után jobbra fordultunk. Viszonylag széles úton haladtunk, amely aztán egyre jobban összeszűkült, felvert a gaz. Mikor már megszoktuk a sarjadó akácot, jöttek a szederindák. Mogyorósnál megint pihentünk egy kicsit, majd kényelmesen járható úton nagy beszélgetések közben jól haladtunk. Olyannyira, hogy a kevésbé kijárt utat nem vettem észre. Kb. 500 m-t túlmentünk. Lacival egyeztetve úgy döntöttünk, hogy nem megyünk vissza, hiszen a térkép szerint több helyen is át tudunk vágni az eredetileg tervezett útra. Ez talán világosban így is lett volna, de a sötétben út helyett csak sűrű, erősen elvadult erdőt láttunk. Feladtuk a további keresést, és a széles úton Ökörtelekig mentünk el. Aggasztó volt viszont az egyre erősödő szél, az – egyenlőre – távoli villámlások látványa.

Ökörtelek után nagy munkagépek sivatagi homokká alakították az utat. Mikor végre elmaradt a poros szakasz, 2 óra felé elkezdett esni az eső. Bevezetésképpen nem nagyon; aki mindjárt felvette az esőkabátját még bánta is. Aztán jött a vihar szele, villámlott nagy sűrűn, nagy cseppekben és intenzitással az eső is belehúzott. Mindig mondom, hogy esőkabát mindig legyen a hátizsákban, így aztán kinek nem volt: persze nekem (de nem voltam egyedül). Igaz még szombat délután is azt hajtogatta a meteorológia, hogy vasárnap este jönnek a viharfelhők. Az esőben nem beszéltünk, csak mentünk. Ha nem láttunk volna kellően lámpánk fényénél, kisegítettek a villámok. Szerencsére nem jártunk nagyon közel a góchoz: legkevesebb 6-7-et és el tudtunk számolni egy villámlás és dörgés között. Három óra előtt már megszűnt a csapadék és a szél is, a hátralévő távot mondhatnánk kellemes túraidőben tettük meg – főleg ha nem áztunk volna előtte el bőrig. 4 óra felé értünk haza. A tévelygések miatt a beígért 13 km helyett 16 km lett, 260 m szintkülönbséggel.



 

Azori-szigetek

Címkék

Hárman az ITK-ból Azori-szigeteken jártunk, melyről 2019.11.16-án élménybeszámolót fogok tartani az isaszegi Falumúzeumban. Addig is ízelitőül pár kép az útról.

Ipolytarnóc

Címkék

Az idei év első kulturális programja zajlott le múlt szombaton. Ennek során megtekintettük a „magyar Pompei”-nek is nevezett Ipolytarnóci Ősmaradványokat, megjártuk a Palóc Kanyont, sétáltunk egyet Szécsényben és voltunk a tari Buddha-parkban. A létszámunk 44 fő volt.

Isaszegen, Gödöllőn, Hatvanban vettük fel utasainkat a 6 órakor induló buszra. Salgótarjánon át közelítettük meg Ipolytarnócot. Jól haladtunk, Így a tervezett 9 óra helyett már 8 óra 40-kor odaértünk. Addig, míg várnunk kellett, megnéztük a bükkábrányi külszíni fejtéskor előkerült 7 millió éves mocsári ciprusokat egy különálló védőépületben. 9 órakor megvettem a belépőket. Csak véletlenül került szóba, hogy a vezetett túra után a Kőszikla-tanösvényt szeretnénk végigjárni. Tanakodás kezdődött, hogy vajon az látogatható-e? Végül azt mondták, hogy nem. Reklamáltam, hogy akkor miért nem jelzik ezt honlapjukon. Azt mondták, fenn van, de ez nem igaz, sem akkor, sem most nem olvasható a tiltás.

Fél tízkor kezdődött a bejárattól 700 m-re lévő Borókás-árokban létesített Geológiai Tanösvény vezetett túrája. Az idegenvezető jó humorú, kedves ember volt palóc tájszólással. Öröm volt őt hallgatni. Láttuk (és ismertetőt kaptunk hozzá) üledékes tengerfeneket, egy szubtrópusi esőerdőben lévő folyóparti szakaszt, cápafogas homokkövet, egy valaha közel 100 méter hosszú, 8 méter kerületű óriásfenyőt, megkövesedett ősállat-nyomokat két csarnokban is. A vezetés végén egy másik úton jutottunk vissza a Borókás-árokhoz. Az elmaradt Kőszikla tanösvény helyett a Miocén-tanösvényt jártuk be. Ez sokkal rövidebb volt, így aki akart, még kipróbálhatta a lombkorona sétányt is.

Busszal megközelítettük következő programunk helyszínét, a Palóc-kanyonnak is nevezett Páris-patak völgyét. Feltehetően egy nagyobb folyam tengerparti deltatorkolatánál halmozódott fel az a hatalmas mennyiségű üledék, amelybe a Páris patak egyre jobban bevágja medrét. 15-20 méter magas sziklafalak között, száraz patakmederben haladtunk egészen addig, míg keresztirányban egy függőleges sziklafal le nem zárta utunkat. Hóolvadáskor és nagyobb eső esetén itt látványos vízesés keletkezik. A völgyben nagyon kellemes volt a hőmérséklet, ellentétben a napos részekkel, ahol már nagyon meleg volt.

Az ipolytarnóci 4 km-es túra elmaradásával időtöbbletünk lett, így a meghirdetett programtól eltérően tettünk egy sétát Szécsényben is. Bő fél óra alatt jártunk a Forgách-kastélynál, az evangélikus templom mellett kijutottunk a főútra, láttuk a ferde Tűztornyot, és elcsábultunk egy fagyira.

Ezután a Tar melletti Buddha Parkhoz buszoztunk. Itt a Körösi Csoma Sándor emlékmúzeumot, a békesztupát és a Buddha templomot néztük meg. A sok látnivaló után már csak a hazautazás volt hátra.

 

Máriabesnyő – Gödöllő, Blaha (PMP is)

Címkék

A Pest Megyei Piros egy újabb szakaszát jártuk be, ezúttal Máriabesnyőről indulva a Margita irányába. Egész heti eső után ragyogó időben 12,5 km-t tettünk meg.

A találkozó 8 órakor volt a besnyői templomnál, de akik Zsámbok felől érkeztek, azok már Szárítópusztától gyalog jöttek, akik pedig vonatpótló busszal jöttek, azok is messzebbtől indultak. Első feladatunk bélyegzést szereznünk igzolófüzetünkbe. Ez viszonylag könnyen sikerült, mert Babi ismerőse ott a gondnok. Elindulva amekerültük a templomot, elhaladtunk annak bekerített kertje, majd a besnyői temető mellt. Az incsői lakótelep után értünk igazán csak be az erdőbe. Eleinte még lejtett is az út, így értünk – helyenként víztócsákat kerülgetve – a Gudra-hegy jábához. A Z kör jelzésig – ahol irányt váltottunk - kb. 60 métert emelkedett az út. Innen kissé meredekebb út vitt le a Pap Miska-forrásig, mely most elég bővizűen folyt. A forrás névadója az utolsó gödöllői betyár volt – legalábbis a XIX. századig. Pár perc pihenő után tovább indultunk. A babati istállókastélyt I.Grassalkovich Antal építtette állítólag tüdőbeteg lánya számára. Babatpusztán több lovarda is található, túlhaladva ezeken megálltunk reggelizni/tízóraizni. Újabb másfél kilométer megtétele után meg szerettük volna nézni a babati templomromot, de Laci tapasztalata alapján már semmi se látgató belőle, így kihagytuk.

Alig észrevehetően emelkedett az út, talán csak a magasfeszültségi vezetékeket elhagyva egy kicsit jobba. A Margita alá értünk, de most nem mentünk fel a csúcsra (annyiszor voltunk már ott), mert a túra végén meghirdettem egy szalonnasütést Blahán, Babiék kertjében. Fél egyre már oda is értünk. Aztán amennyi kajával. gyümölcssalátával, süteménnyel Babi előrukkolt, az már minden képzeletet felülmúlt – nagyon köszönjük (de azért nem csak udvariasságból mondtam, hogy nem kellett volna!). Bár szinte mindenki sütött szalonnát, varázsa a sok finomság mellett már eltörpült. Még egy esemény is volt aznap: Babi anyukáját, Zsuzsa nénit köszöntöttük 82. születésnapján.

 

ITK-majális 2019.

Címkék

Éppen tucatjára rendezzük meg május végi bográcsolásunkat. Minden alkalommal Isaszegen, egy erdei pihenőben tartottuk azt meg. Most 50-en voltunk.

A helyszín nem változott, az viszont igen, hogy 12 évvel ezelőtt még három esőbeálló, jó pár asztal és pad, kiépített tűzrakó hely volt. Mára már csak egy asztal, két pad és egy szebb napokat látott esőbeálló maradt. Asztalokat, padokat így Nyugdíjasok Baráti Körétől kértünk kölcsön. A rendezők - Szekeres, és Pusztay-házaspár -, valamint a Dezső-, és a Varró-házasár, Füzi  Pista már 7 óra előtt kinn voltak, hogy bebiztosítsák szánunkra a helyet. Felállítottuk a padokat, asztalokat. Szekeres Marika még arról is gondoskodott, hogy az asztalokra terítő, a padokra rongyszőnyeg, párna kerüljön. A fiúk tüzet gyújtottak, Péter feltette a nagy üstben az ebédre valót, ami ezúttal káposztás, húsos babragú volt. Míg fortyogott az étel, lassan mindenki megérkezett. Babi színes ceruzákat, papírsárkányokat hozott, hogy a gyerekek is jól elfoglalják magukat. Dél előtt pár perccel, már az asztalunkon gőzölgött a finom ebéd.

Ebéd után ittunk egy kis bort, sört, majd a mindenki által hozott pompás süteményeket kóstoltuk meg. Háromnegyed kettő felé sikerült az asztal mellől a társaság felét elcsábítani egy kis erdei sétára. Az egy órás séta során a Szobor-hegyen jártunk, megcsodáltuk róla a szép kilátást. Visszaérve beszélgettünk, eszegettünk, iszogattunk, aztán Horváth Jani gitárjátékát próbáltuk nem nagyon elrontani éneklésünkkel. Ez csak félig-meddig sikerült. A kitartóbbak kb. öt óráig maradtak. Ekkor összepakoltunk, visszavittük a kölcsönkapott asztalokat, padokat, elbúcsúztunk egymástól.

Köszönjük elsősorban a rendezőknek, azonkívül mindenkinek, aki valamit is dolgozott azon, hogy ilyen jól sikerüljön a majálisunk.

 

Mariazell környékén túráztunk

Címkék

Idei első többnapos külföldi túráján – melyen 14-en vettünk részt - Alsó-Ausztria és Stájerország határán lévő vidékét jártuk be Mariazell környékén. Az út négy napig tartott, gyönyörű tájakat láthattunk – helyenként még téli hóviszonyok között.

2019.05.17. (péntek).

3 kocsival utaztunk különböző irányból és 7 óra után találkoztunk az M1-es Harkályos pihenőhelyénél. Ezután - az út nagy részét autópályán megtéve - már csak a szükséges mértékben álltunk meg Wienerbruck úticélunkig. Fél tizenkettőre értünk oda. Szálláshelyünkön átvettünk egy több kedvezményre jogosító kártyát, és máris indultunk tovább.

Mitterbachnál tettük le az autókat, és beléptünk az Ötscher-Tormäuer Naturpark területére. Egy 6,5 km-es körút keretében pár kilométert az Erlauf-folyó mesterséges tava mellett, majd ezt elhagyva szép erdők és alpesi legelők között értünk vissza Mitterbachra. Ezután Ezután Mariazell szélén lévő St. Sebastian-ba autóztunk. Itt 4 személyes ülőliftekkel felmentünk Bürgeralpe-re, Mariazell „házihegyére” (1240 m). Felérve elsétáltuk a kilátóhoz, melynek tetejéről csodálatos körpanoráma várt ránk. Ameddig a szem ellátott, körben havas hegycsúcsok sorakoztak. Visszaérve az ülőlift alsó állomására, besétáltunk Mariazellre, ahol a helyes kisváros házai mellett megnéztük a Bazilikát is. Egy másik úton mentünk vissza a kocsikhoz. Ez a séta 4,5 km hosszú volt.

Szállásunkra visszaérve kellemetlen meglepetésünkre az előzőleg megadotthoz képest egy szobával kevesebbet kaptunk – ilyen eddig Ausztriában még nem fordult elő velünk. Az ágyszám megvolt, de csak jobban összezsúfolva jutott hely mindenkinek. Félpanziós ellátásunk volt, így helyben vacsoráztunk. Utána még a „klubban” beszélgettünk, egyeztettük a következő napi túrát.

05.18. (szombat)

Reggeli után közvetlenül a panziónkból indultunk túrázni. Első utunk az Ötscher Látogatóközponthoz vezetett. Itt érvényesítettük kártyánkat és beléptünk a Naturpark területére. Az út először egy tározótó mellett vezetett, majd erdőben folytatódott. A mellettünk lévő Lassing-patakban egyre több víz folyt. Mikor balról a Kienfall vízesés beleömlött, lényegesen megnövekedett a vízhozama. Egy hídon átkeltünk a patakon, és hamarosan szembe találkoztunk a Lassingfall 40-50 méteres vízesésével. Az út sziklás terepen folytatódott, helyenként kis alagutakkal. Az Erlauf-folyó mellé érve megnéztük a remek állapotban lévő vízierőművet, mely szabadon és ingyenesen látogatható. A továbbiakban az Ötscher-patak mellett emelkedett az út, a táj neve innentől Ötschergräben. Ez Ausztria legnagyobb szurdokvölgye, osztrák Grand Canyonnak is nevezik. Ha lehet, az út mindig egyre szebb és szebb lett, ahogy a patak beszorult a hatalmas sziklák közé. Elértük az Ötscherhias hegyi vendéglőt, de egyenlőre még továbbmentünk a kb. másfél kilométerre lévő 80 m magas Mirafall vízesésig. A vízesés alatt kialakított pihenőhelyen ebédeltünk, majd visszamentünk az Ötscherhias-ig. Elég meredeken kapaszkodott ki az út az Ötschergräben-ből, kárpótlásul viszont fentről be lehetett látni a bejárt útvonal egy részét. A Mühlbach mellé érve vízimalmot is láttunk. Továbbra is emelkedett az út, de már nem olyan intenzitással. A csúcson egy kis hegyi kápolna található, aholis megpihentünk. Innentől lefelé ereszkedtünk, így értül el az előző napon is látott Erlaufstausee-t. Átmentünk a völgyzáró gáton és hamarosan a vasútállomásra értünk. Nem kellett sokat várni a vonatra, amivel visszautaztunk Wienerbruckra. A vasútállomástól még haza kellet gyalogolnunk, ami távval együtt ezen a napon 15 km-t gyalogoltunk 384 m szintkülönbséggel. Este vacsora és a társasélet gyakorlása volt a program, de előtte még Margit táncórát tartott a csapatnak.

05.19. (vasárnap)

Előző nap megkedveltük a vonatozást, így kocsi helyett vonattal utaztunk Mitterbach-ba. Az állomásról a Gemeindealpe-re vezető ülőlifthez mentünk. Mi voltunk az első utasai a 9 órás nyitásnál. Előbb négyüléses ülőlifttel mentünk fel 1280 m magasra. Itt át kellett szállni a csúcsra vivő kétülésesre, ami 1625-m magasra vitt fel. A felső szakaszon már majdnem összefüggő hótakaró volt. Éppen nem fagyott, de az erős szélben igencsak fáztunk útközben és fenn a csúcson. Azért egy fotó erejéig összeálltunk, de utána gyorsan mozogni kellett. Egy széles úton indultunk. Az útról még a Dachstein csúcsa is látszódott a sok már havas hegy között. A közelebbi - 1893 méteres - hegycsúcs az Ötscher volt, alatta jól kivehető volt az előző nap bejárt Ötschergräben. A csúcskeresztig szerettünk volna elmenni, de amerre mi próbálkoztunk, olyan nagy hó volt a meredek lejtőn, hogy visszafordultuk (más irányból Olginak sikerült oda eljutnia). A másik irányba ráláttunk az Erlaufsee-re, Mariazellre. Mikor kellően átfagytunk, elindultunk lefelé. A középső állomásig ereszkedtünk ülőlifttel, onnan gyalogoltunk. Erősen lejtett az út eleje, később javult a helyzet. Egy nagyon szép helyen - ahonnan ráláttunk a tóra és a mögötte lévő Hochkogel havas csúcsára – megálltunk pihenni. Következő megállónk már maga az Erlauf-tó volt. Itt élveztük a tájat, páran még egy csónaktúrára is elmentek. Ezután folytattuk utunkat, többször az Erlauf-folyó mellett. Mitterbach-ban várnunk kellett a vonatra, ez idő alatt megnéztük a katolikus és az evangélikus templomot. A ragyogó idő és a vasárnap délután következtében rengetegen voltak a vonaton. Ezen a napon összesen kb. 11 km-t gyalogoltunk, miközben szintkülönbségünk 100/600 méter volt. Szálláshelyünkön a szokásos esti tevékenységet folytattuk.

05.20. (hétfő)

Sajnos esős reggelre ébredtünk. Összepakoltunk, és reggeli után indultunk Sulzbichl-be, ahonnan kezdődött a túra. Még előző este megbeszéltük, hogy az időjárás függvényében csak a túra helyszínén döntünk, három különböző hosszúságú túra közül melyiket járjuk végig. A három túrában egy közös volt: mindhárom tartalmazta a Treffligfall vízesést. Mikor megérkeztünk Sulzbichl üdülőfaluba, vigasztalanul esett az eső, ezért túlsúlyba kerültek azok, akik a legrövidebb szakaszra szavaztak. Elindultunk a bővizű Treffling-patak mellett. Az első 2,5 kilométeren szinte egyenletesen lejtett az út, utána kezdődött az a csoda, amiért nagyon sokan felkeresik ezt a tájat. Több lépcsőben a víz 120 métert esik, míg bele nem zuhan az Erlauf folyóba. Leglátványosabb része ott van, ahol a lezúduló vizet egy hatalmas szikla megdobja, és az nekivágódik a függőleges sziklafalnak, azon több méter átmérőjű üstöt képezve. Az Erlaufot elérve még továbbmentünk egy Toreck nevezetű részen, ami nem más, mint egy 100 méter hosszú sziklaszoros. A hidat elérve visszafordultunk, és ugyanazon az úton visszamentünk, mint ahogy jöttünk. A vízesést így más szögből láthattuk – az semmit se veszített szépségéből. A 6 km-es út végén (szintkülönbség 192 m) visszaértünk a parkírozóba. Ekkor már majdnem sütött a nap. Talán kishitűbbek voltunk a kelleténél, hogy nem mertünk hosszabb utat bevállalni. A hazaút is változatos volt. legalább háromszor ömlött az eső, majd ragyogóan sütött a nap.

 

Cserépváralja – Kács (Bükk-alja)

Címkék

Úgy látszik, hogy az eső vonzza az ITK tagjait, mert rekordszámmal (50 fő) gyűltünk össze szombati túránkra. Az esőtől függetlenül sok szépet láttunk, a Felső-szoros nagyon látványos túraszakasz.

A szokásosnál ezúttal messzebb utaztunk, ezért 6 órakor indultunk. Egy technikai szünetet leszámítva a felszállóhelyeken kívül csak a túra kezdőpontján, Cserépváralján álltunk meg. Kilenc óra előtt kevéssel értünk oda. Első programunk a barlanglakásos tájház megtekintése volt. Láttunk már pár barlanglakást – sőt ezt is pár éve, de akkor nem tudtunk bejutni -, de ilyen jó állapotban lévőt, teljes berendezéssel még nem. Igaz nem bíztam a véletlenre bejutást, előre egyeztettem időpontot.

A tájház megtekintése után kezdődött a tényleges túra. Ekkor sajnos már esett az eső. Pár ház után balra betértünk az erdőbe. A kápolna kerítése mellett elhaladva elkezdtünk kapaszkodni a vár felé. Előbb mésztufába vájt juhhodályt, majd három hatalmas gabonatároló vermet láttunk. A XIII-XIV. században épült várból mára már nem sok maradt. Visszatérve a kápolnához, közel hozzá egy 60 m mély törökkori kút volt látható egy kerítésen belül. Az út lejteni kezdett, kitapasztalhattuk az agyagos sáron való csúszkálás csínját-bínját. A lejtő alján elértük a Kő-völgyet, melynek része az Alsó-, és a Felső-szoros. A szurdok leglátványosabb része a Felső-szoros középső szakasza, ahol helyenként 15 m magas sziklatornyok is szegélyezik a Tardi-patak által kivájt völgyet. A patakmeder egyébként most száraz volt. A szoros sajátos mikroklímája miatt a sziklákat szinte teljes egészében beborította a moha.

A szoros után következett a Dobi-rét. Sajnos a szokásosnál is jobban szétszórodott a csapat, így mikor az utolsókat is bevártuk, az eleje már túlment a következő látványosságon, a Farkas-kői bércen. Így talán tízen ha lehettünk, akik felmentek rá. Meglehetősen meredeken vezetett fel az út. A Kis-Farkas-kőröl az eső ellenére is szép kilátás nyílt. A barlangot nem találtuk, jobban mondva láttuk a levezető utat, de a meredek, csúszós úton nem kockáztattuk meg a lejutást Visszatérve a piros jelzésre, enyhén lejtős 2 km-es szakasz után beértünk Kácsra. Ott még elgyalogoltunk a Kálváriához (a stációk nevezetessége, hogy a templomból kikerülő, vászonra festett képeket beüvegezték, ajtóval látták el, valamint a sziklaoltár), elmentünk a katolikus templom mellett, lesétáltunk a Mária-forráshoz, a sebes Kácsi-patakhoz. 12 km-t gyalogolt az, aki minden kitérőt megjárt, de ez most az eső, a sáros, agyagos út miatt többnek tűnhetett.

 

Kelet-Mecsek, Gemenc

Címkék

Tavaszi négynapos túránkon 3 napot a Kelet-Mecsekben, egy napot a Gemenci-erdőben töltöttünk. Jó időt fogtunk ki, szárazak maradtak esőkabátjaink, pedig szombat-vasárnapra esőket jósolt a meteorológia. Összesen 54 km-t gyalogoltunk.

04.25. csütörtök

Több településről indulva 7 óra után pár perccel találkoztunk az M6-os Keresztúri pihenőhelyénél. Kölcsönös üdvözlések és sütemény-kínálások után indultunk tovább. Kakasdon álltunk meg legközelebb, ahol kívülről megnéztük a Faluházat, Szent Anna-kápolnát, betelepülési emlékművet. Ezután túránk kezdőpontjára, a Váraljai Ifjúsági Táborhoz hajtottunk.

Először a feltöltés alatt lévő tavak mellett, majd a Váraljai-völgyben gyalogoltunk. A Jágerok kútjánál finom forrásvizet ittunk. Mikor a völgy szűkebb és látványosabb lett, a Farkas-árok nevet kapta. A völgyet balra elhagyva felkapaszkodtunk a Hideg-oldalra, közben a P és a Z+ találkozási pontjánál ettünk, pihentünk is. Látványos horhosok, mélyutak tették még változatosabbá az utat. Csörgő-rétnél megint irányt és jelzést váltottunk. Szép kilátás nyílt Váraljára és a mögötte lévő Mezőségre.

14 km és 350 méter szintemelkedés megtétele után visszaértünk a kocsikhoz, majd Hosszúheténybe, szálláshelyünkre autóztunk. Bonyodalmat jelentett, hogy a szállásunkhoz vezető utat akkor csinálták, és teljesen lezárták. Kerülnünk kellett. A szobák elfoglalása után a tágas szaletliben beszélgettünk, sütiztünk, vártuk a vacsorát, melyet a Tavasz étteremből hozattunk.

04.26. péntek

Reggelit után kocsival a Máré-vár közelébe mentünk, ott a strand mellett leparkoltunk, majd indultunk túrázni. Mikor rátértünk a piros jelzésre, mindjárt a nagyon bővizű Textiles-forrásba botlottunk. A várhoz vezető utat mély lefutó völgyek keresztezték, melyeket szerpentinszerűen kerülgetett a turistaút. Látványos volt, tetejébe így alig lehetett érezni a kapaszkodót. A szabálytalan ötszög alakú várhoz felérve, előbb képeket csináltunk egy fánál, melynek gyökerei ülőpadszerűen álltak ki. Fellépcsőztünk a vár emeletére, de bemenni nem tudtunk az állítólagos régészeti feltárás miatt.

Tovább a P jelzésen ismét lejutottunk a Vár-völgybe. Áttértünk a Z+ jelzésre, azon kapaszkodtunk felfelé. Egy korhadt fán méteres siklót fényképezhettünk. A tetőn megálltunk enni. Ezután négy kilométeren keresztül lejtmenetben gyalogoltunk. A Szederindás-kút közelében beértünk a Sín-gödör-patak völgyébe. Az egyre szűkülő völgyben 26-szor (S. Ági számolása szerint 28-szor) kellett átkelnünk a patakon. Ezenkívül sok bedőlt fa alatt/fölött való átkelés is izgalmassá tette az utat. Megrendítő látvány volt a patakban egy elhullott őz „látványa”.

Az aszfaltozott utat elérve kezdődött a feketeleves. Egyszuszra 100 métert emelkedett az út Hászé-tetőig. Fenn mindenkit bevártunk. Lefelé menet ritkás fák között hatalmas medvehagyma-telep húzódott, többen szedtek is belőle a tízóraikhoz. Lanyha lejtőn értünk vissza a kocsikhoz. 450 méter szintkülönbség mellett 14,5 km-t mentünk.

Hazafelé fakultatív programként el lehetett menni Sikondára. Szállásunkra visszatérve vacsora és a társasélet gyakorlása volt a fő program

04.27. szombat

Reggeli után kocsival Zobákpuszta, szászvári elágazáshoz mentünk, ott leparkolunk, majd jött a túra. Az erdőbe a DDK útvonalán léptünk. Egy szép tisztás után a Völgységi-patak mellé értünk. Miután ezen átkeltünk, rövid ideig aszfaltozott út szélén mentünk, majd az út túlsó felén ismét erdőbe tértünk be. Ez már a Hidasi-völgy. A kanyargós patakon időnként átkeltünk, így értünk a nap egyik látványosságához, a Csurgó-forráshoz. A kb. 6 méter magas mésztufa forrásfalról esőfüggönyt alkotva hullik alá a víz. Továbbra is a Hidasi-völgyben haladtunk, több forrás mellett is elmenve. A völgyet jobbra elhagyva felkapaszkodtunk Pusztabányára. Itt pihenőpadok, asztalok várják a turistákat. Le is pihentünk, majd a közelben lévő üveghuta ásatását, olvasztó-, hűtő kemencéjét néztük meg. További utunk mellett nagyon megörültünk több tő Bánáti bazsarózsa látványának.

Püspökszentlászló széléhez érve, úgy döntöttünk, hogy a kastélyhoz, arborétumhoz tovább gyalogolunk. Ide ugyanis eredetileg túra után kocsival jöttünk volna el. Az odavezető út mellett először egy kis kápolnát láttunk, majd benéztünk a templomba. Végigjártuk a kastély gyönyörű kertjét (arborétum), közben igyekeztünk, hogy magát a kastélyt is meg tudjuk nézni. Egy órakor sikerült is vezetéssel végigjárni a turisták számára megnyitott helyiségeket, majd ezután a templomot is. Mire végeztünk a látogatással, mindenki kellőképpen megéhezett, így kastély belső udvarában lévő asztaloknál megebédeltünk. Páran még felmásztunk a kastély fölött lévő pléhből készült Szent László-szoborhoz.

A kocsihoz vezető út nagy részét a Pusztabányára vezető aszfaltúttal párhuzamosan tettük meg. Elhaladtunk a Gyopár-kulcsosház mellett is, ahol pár éve a DDK teljesítése közben aludtunk egyszer. Most – csak kívülről láthattuk – szépen felújították. Túra végén (14,6 km, 360 m szintkülönbség) szállásunkra mentünk, és az előző napokhoz hasonlóan kellemesen múlattuk az időt.

05.28. vasárnap

Összepakoltunk, reggelizünk, majd fél kilenckor elindulunk majdnem hazafelé. Első megállónk Pécsvárad volt, ahol megnéztük a várat, Vármúzeumot vezetéssel. Kicsit körülményes volt bejutni, de végül megérte megnézni. Ezután továbbutaztunk a Gemenci-erdőbe. A Cserta-Duna közelében tettük le az autókat. Kis ideig a sínek mellett, majd egy széles nyiladékon – a P sáv jelzésen - haladtunk. A nyiladék végefelé egyre több turistával találkoztunk, akik ott jártak, ahová mi is igyekeztünk. Egy-két derékszögű irányváltás után a Móric-Duna mellé értünk. Itt található Magyarország legnagyobb, 12 m törzskörméretű fája. Ezt az egyedülálló nevezetességet jöttünk mi is megnézni. Miután rengeteg felvételt készítettünk és kigyönyörködtük magunkat, leültünk enni.

Visszaútban elterveztem egy utat, de mindjárt az elején volt keresztben egy holtág, melyet a turistatérképemen nem jelöltek. Így visszamentünk előbb az óriásfához, majd onnan a cikk-cakkos úton a sárga jelzésig. Innen már minden az elképzelések szerint történt. Egy nyiladékon megközelítettük z 55-ös utat, majd egy térképen is jelölt úton átmentünk rajta – csakúgy mint a vasúti síneken is. Hamarosan elértük a Dél-Dunántúli Kék jelzést, azon pedig a Cserta-(holt)Dunát. Ennek közelében hagytuk autóinkat. A gemenci túra 11 km hosszú volt. Ezután már nem maradt más hátra a négynapos túrából csak az, hogy hazaérjünk.

 

AK, Eperjes - Ecsegfalva

Címkék

Csütörtöktől vasárnapig az Alföldi Kéktúra egy újabb szakaszát teljesítettük, ezúttal 73,5 km gyalogolva. Egy napot leszámítva kellemes gyaloglóidőnk volt.04.11. csütörtök

Vonattal, kocsival jutottunk el Gádorosra, Eperjesre, ahonnan a gyaloglás kezdődött. Egy pótbélyegzőt tettünk füzetünkbe az eperjesi sörözőben. A falu szélén egy szép kis tó volt, utána egy-két irányváltással nyílegyenes úton, jobbára a K1 Öntöző-főcsatorna mellett mentünk. Utána érintettük a Kákai-főmajort, majd egy kávéra, üdítőre betértünk a Bikazugi kocsmába (kár volt). Kicsit látványosabb rész következett a bikazugi Kőrös-holtággal. 5 órára értünk a Kőrös-völgyi Látogatóközponthoz, ahol bélyegeztünk, de a kiállítást már csak kapkodva tudtuk volna megnézni. Így csak elsétáltunk a Csáky-Bolza kastélyig. Az Anna-ligeti tanösvényen át jutottunk ki a Holt-Kőrös hídjáig. Innen már kocsival utaztunk a szálláshelyünkig, a Timi-apartmanig. Kedvesen fogadtak, segítettek a vacsora beszerzésében is. 20 km-t tettünk meg ezen a napon.

04.12. péntek

Esőre ébredtünk, és sajnos az egész nap kitartott. Reggeli után folytattuk túránkat. Komppal átkeltünk a Hármas-Kőrösön, majd kilométereken át annak gátján haladtunk. Lefűzött holtágak, átemelő-zsilipek tették változatosabbá a tájat. A Hortobágy-Berettyó beömlésénél kiépített árvízkapu után, a kék jelzés elhagyta a gátat, továbbmenni azon csak a Peresi-gátőrházig kellett, azt is csak bélyegzés céljából. Felsőrészi nyomás nevezetű területen át értünk Mezőtúrra. Ott ebédelni szerettünk volna, de csak a harmadik étteremben tudtak nekünk asztalt biztosítani. Ebéd után szálláshelyünkre hajtottunk. A vendégházról megoszlott a társaság véleménye. A gyalogtáv 18 km lett.

04.13. szombat

Nem indultunk korán, mert egyrészt még esett az eső, másrészt pedig nem volt hosszú (14,5 km) a napi táv. Kocsival a kék jelzésig utaztunk, innen végig a Hortobágy-Berettyó mellett haladtunk Túrkeve Batai-hídig. Érdemes volt taktikázni az indulással, mert csak az út elején volt szitáló eső, az út végén még foltokban kék égboltot is láthattunk. A sár – melyet úgy próbáltunk kivédeni, hogy inkább a füvön mentünk - viszont végig megmaradt. A Nagykunsági-főcsatorna beömlésénél, fás részen ettünk. A Batai-hídnál fejeztük be a túrát. Kocsival bementünk Túrkevére. Ebédelő helyet kerestünk, de a térképeken jelöltek közül csak az ötödik, a termálfürdő melletti volt nyitva. Ott viszont jót, és viszonylag olcsón ettünk. Ezután lefoglalt szálláshelyünkre mentünk. Este megpróbáltuk felenni a megmaradt süteményeket, de persze nem sikerült.

04.14. vasárnap

Balai hídig kocsival utaztunk, onnan gyalog. Az út első harmada volt a szebb, ott a gát mindkét oldalán erdő húzódott. Ha letértünk a gát tetejéről az erdő szélére, akkor szárazabb úton tudtunk haladni. Egy vízáteresznél reggeliztünk. Nem sokkal utána egy tanya mellett három fiatal bivaly is beállt pózolni a kamerák elé. Elhaladtunk Balogh János akadémikus síremléke, a Gastyási-gátörház mellett. Minden órában tartottunk pár perc pihenőt, hogy még az út végére is maradjon erőnk. Ecsegfalvától 3 km-re akinek már nagyon fájt a lába, az meg tudta szakítani az utat. Ecsegfalván a gátőrháznál pecsételtünk igazolófüzetünkbe. Ezt követően elmentünk egy kocsmába valamit meginni, aztán indultunk hazafelé részben kocsival, részben vonattal. Ezen a napon mentünk a legtöbbet, 21 km-t.

 

Só-hegy - Kismaros

Címkék

Április 6-án a Börzsönyben túráztunk igen szépszámú csapattal (45 fő). Utunk során gyönyörködhettünk a tavasz első virágaiban, izgalmas útszakaszt küzdöttünk le, valamint több helyről is szép kilátásban volt részünk.

Isaszegről 7 órai indulással fél kilenc után értünk a kóspallagi elágazáshoz. Miután lekászálódtunk a buszról, elindultunk. Először a Só-hegyre jutottunk fel nem túl megerőltető emelkedővel. Magáról a Só-hegy tetejéről semmiféle kilátás nem nyílt, útközben viszont több helyről is ráláttunk a Kóspallagi út mellett lévő Jánoshegy üdülőterületére. Leérve hegyről a melegebb réteken teljes pompájában virágoztak a galagonyabokrok, rengeteg ibolyát, odvas keltikét, tavasz héricset láttunk. Terepíjász versenybe botlottunk felállított álvaddisznók, őzek is jelezték ezt. Törökmezőre érve a Hétvályú-halastó mellett megálltunk kicsit pihenni, reggelizni. Szinte forrt a víz a békék nászától.

Jelzetlen, de térképen határozottan jelölt úton indultunk a tó mellett északi irányba. Eleinte a horgászállások mellett szépen el is lehetett menni a tó melletti ösvényen, később annyira meredeken ért be a hegyoldal a vízbe, hogy ott már nem lehetett tovább haladni. Fel kellett kapaszkodni a hegyoldalba, és ott a mély avarban lépésenként biztos pontot keresve a lábunknak oldalaztunk a meredélyen. Mikor véget ért a tó, leereszkedtünk a Kis-Hanta-patak mellé. Ez többek úgy találtak biztonságosnak, hogy fenéken csúsztak le. Mindenki bevártunk a pataknál. További izgalmat jelentett, hogy kétszer is át kellett kelnünk az eléggé bővizű patakon. Egyébként 4 évvel ezelőtt a Kis-Hanta-patak felsőbb szakaszánál már túráztunk, mikor a Toronyalja-tónál, Bibervárnál, Pálos-kolostorromnál voltunk.

Ezután már jól járható, szélesebb úton kereszteztük először a Törökmezőre, majd a Kóspallagra vezető aszfaltozott utat. Áttértünk a zöld jelzésre, amin jó darabig a már említett korábbi túrán is jártunk. A Gál-hegyig folyamatosan emelkedett az út. A tetőn megálltunk ebédelni. Innen már lefelé mentünk, egy villanyvezetékes nyiladékban meglehetősen nagy szinteséssel. Kárpótlásul viszont jó kilátásunk volt Verőcére, a Dunára és a Szentendrei-szigetre, Kismarosra beérve pedig a visegrádi Fellegvárra, és a Nagy-Villámra. Átmentünk a vasúti felüljárón és máris a 12-es útnál voltunk. Kicsit több mint 14 km-t gyalagoltunk. Innen telefonáltam a sofőrnek, aki hamarosan oda is érkezett a busszal.