Galyatető - Nagybátony

Címkék

Az előző napokhoz képest hirtelen lehűlt a levegő, a hegytetőn zúzmarás köd és erős szél is volt, mégis ezernyi szépség várt ránk Galyatetőről induló túránkon. 32-en voltunk, 12 km legyalogolásához 93 m emelkedő és 750 m  lejtő tartozott.

7 órai indulással az Isaszeg – Gödöllő –Pásztó útvonalon közelítettük meg a Mátrát. Itt már nagy köd volt, ezért csak negyed tízre értünk fel Galyatetőre. Kikászálódva a buszból erős mínuszok fogadtak némi széllel. A kilátóhoz érve a szél nagyon megerősödött. Páran mentünk csak fel a pár éve megmagasított kilátóba. A rácsszerkezetű lépcsőfokok - annak ellenére, hogy helyenként vastagon összehordta rajta a szél a zúzmarát – nem nagyon csúsztak, annál jobban a tetőn a sima beton. Ezen alig lehetett megállni. A szél már viharosnak tűnt fenn. Viki bélyegzett a füzetébe, aztán gyorsan levonultunk. Gyönyörű látvány volt, ahogy a szél ráfagyasztotta a zúzmarát a külső hálóra. 5-6 centméteres jégtüskék is kialakultak így. A Lengyendi-Galya felé haladva igazi téli világ fogadott, igaz nem hótól volt fehér a táj, hanem a zúzmarától.

Még felfelé menet mondtam a többieknek, hogy induljanak el a kéken, meg ne fagyjanak az egyhelyben ácsorgásban. Ebből később némi bonyodalom támadt, mert mire utolértük őket, sokan már túlmentek azon a ponton, ahol egy jelzetlen ösvényre váltott az utunk. Szerencsére nem voltak még messze, helyenként volt térerő, így telefonon el tudtuk érni őket.

Immár egybegyűlve a sárga jelzésen folytattuk utunkat. A zúzmara megszűnt, már csak sejtelmes ködös, késő őszi tájban gyönyörködtünk. Varga Mihály-kopjafánál megálltunk enni valamit. A sok lefelé-menet után szinte felüdülés volt egy kis emelkedő a Vörös-kőre. Itt is van egy kilátó, mondják jó időben még a Magas-Tátra is látszik innen. No, ez nem most volt! Továbbra is szép őszi erdőben haladtunk: a vastag falevelektől egy korábbi szél (mert ekkor már nem fújt) hol simára tisztította az utat, hol meg térdig süppedtünk bele. Mindenki örömére sok szalamandrát is láttunk. Az út vége felé az út lejtése is csökkent, így értünk be Nagybátonyba, ahol buszra szálltunk.

Szép út volt!

 

Köd fogadott Galyatetőn
A kilátónál
Szélcibálta zúzmara
A kilátó tövében
A kék jelzésen
Ahol bevártuk egymást
Köd úr
Varga Mihály kopjafánál
Vörös-kő kilátó
Késő őszi idill
Fára mászó szalamandra
Útadatok