gyalogtúra

Ormánság, Villányi-hegység

Címkék

Márciusra terveztem be ezt a túrát, de a járvány másképp gondolta. Figyeltem akkor az időjárást, nagyon vacak hideg, szeles, esős idő volt, de ennél a melegnél, amihez most volt szerencsénk, talán mégis jobb lett volna.  Hatnapos túránkon heten vettünk részt, a kis utakat leszámítva 78 km-t gyalogoltunk 1406/1637 m szintkülönbséggel.

07.05. hétfő

Kocsival és vonattal utaztunk Sellyére, de a vonatközlekedés miatt - a korai indulás ellenére - mégis csak fél tizenkettő utánra értünk oda. A tényleges gyalogtúrát a drávasztárai kikötőnél kezdtük. Eseménytelen gát-túrán óhatatlanul Alföldi Kéktúra jutott eszünkbe. A Dráva és annak egy holtága kivételével semmi látnivaló nem volt. 33 fokos melegben árnyék nélkül értünk a vejti elágazáshoz, ahol befejeztük napi túránkat (ami 14,1 km volt, 23/33 m szinttel). Szállásunk és vacsoránk (kiadós és finom horvát ételekkel) Drávasztárán volt.

07.06. kedd

Két fuvarral visszamentünk az előző napi elágazáshoz. Az első letérőt a gátról a Majláthpuszta magasságában tettük, de a kék körút jelzés járhatatlannak minősült. A második letérőn kék-, és tanösvény jelzés is volt. Szép holtágakat, pallón vezetett utakat láthattunk, egy helyen az élő Drávára is ki lehetett jutni. Itt viszont annyi szúnyog volt, hogy mindnyájunkat dagadtra csíptek. Kereszteztük megint a gátat, aztán egy nyílt szakasz következett, majd a Kisinci-tónál megint holtágak közé jutottunk. Fél hatra értünk az Ős-Dráva Látogatóközponthoz tartozó szállásunkra, a Kolokán-vendégházhoz. Előre rendelt vacsorát Kémesről hoztunk. Napi távunk 17 km volt 96/77 m szintkülönbséggel.

07.07. szerda

Mivel csütörtökre már 39-40 fokos meleget jósoltak, egy alföldi jellegű szakaszt kihagytunk, és helyette a csütörtökre tervezett Diósviszló – Máriagyüdi utat tettük meg. Jól is jártunk, mert ezen a napon „csak” 37 fok volt. Innentől kezdve utunk végéig már a Villányi-hegységben, változatosabb terepen gyalogoltunk. Már Diósviszló is dombos vidék, utána pedig már mészkőtömböket is láttunk. A Kopasz-hegyen kőből épült kilátóból élvezhettük a panorámát. Továbbra is sziklás tájon haladtunk, elérve egy felhagyott kőbányát. Az 58-as utat keresztezve elkezdtünk kapaszkodni a Tenkesre. A K jelzés a csúcs alatt halad át. Elértük a Csodabogyó tanösvényt, és most már azon (a S sávval együtt) haladtunk Máriagyűdig. Ez az út 13,5 km volt, 461/403 m szinttel. Busszal átmentünk Siklósra, ott ebédeltünk. Egy fagyi után visszabuszoztunk Diósviszlóra, ahol a Csicseri-vendégházban szálltunk meg két éjszakára. Nagyon kedves fogadtatásban volt részünk, még házi süteményt is kaptunk.

07.08. csütörtök

Még előző este elvetettük, hogy a hőségben bemenjünk Harkányba és Siklósra, helyette – mozgásigényünk kielégítésére – egy rövidebb túrát terveztünk. Reggel 7 órakor már úton voltunk. Diósviszló környékén tettünk egy utat erdők, dombok, szőlők, napraforgó-táblák között. Hazafelé menet pedig bevásároltunk a boltban. És nem véletlen, a hideg sörnek volt a legnagyobb sikere. A könnyített túra 7,6 km hosszú volt 124/135 m-es szintkülönbséggel. Elég is volt aznapra, mert a déli órákban 39 fokon aszalódhattunk volna hosszabb túra esetén. A nap hátralévő részét pihenéssel, levesfőzéssel, beszélgetéssel töltöttük.

07.09. péntek

Reggeli után indultunk, két fuvarral Máriagyűdig utaztunk, onnan folytattuk a túrát. Először a bazilikát néztük meg, éppen akkor nyitották ki az ajtaját. Piros jelzésen jutottunk fel a gerincre, majd a szokásos kéken mentünk tovább. Kistótfalu közeléig lejtett az út, majd Vokányig nagyjából szintben, az erdő szélén vezetett utunk. Ezután rosszabb idők jöttek ránk, mert kilométereken keresztül egy kaszálón, tűző napon, árnyékban – ha lett volna - 35 fokos melegben gyalogoltunk. Aztán egy alig több mint egy kilométeres szép erdei szakasz következett, utána pedig az erdőszél és a szőlőtáblák között mentünk. Sajnos a délutáni nap már nem adott árnyékot az erdő felől. Egy erdőben értünk Palkonya fölé, onnan lecsurogtunk a halastóig. Az út 16,3 km-es volt, 401/650 méteres emelkedővel/lejtővel. Villányban egy falatozóban jót ettünk, majd a városka szélén lévő szállásunkra autóztunk. A teraszról beláttuk az egész környéket. Nagy viharfelhők jöttek, amiből végül egy csepp eső sem esett.

07.10. szombat

Reggeli után először visszamentünk a vasútállomás közelébe, ott végigjártuk a Templom-hegyet, benne az Ammonitesz-tanösvényt. Az út végén lévő kilátóból körpanoráma nyílt a Villányra és a környékére, még a villánykövesdi pincefalut is láttuk. Visszamentünk szállásunk közelébe, és a nagyharsányi Szoborpark mellett kezdtünk kapaszkodni a Csillag-völgyön át a Kerek-hegyig. Onnan leereszkedtünk a szőlőkig, szemben Siklósra láttunk rá. Szőlők és pincészetek után végre erdőben folytatódott az út, melynek része volt egy látványos mélyút is. A Palkonya-környéki szőlőkről ráláttunk a tavakra és a faluba. A vasútállomáson fejeztük be a túrát (9,5 km, 301/338 m szint), de mielőtt hazaindultunk, felkerestük a Pincefalut, egy nyitva tartó borozóban meg is kóstoltunk egy helyi bort. Aki vonattal utazott, annak – hála a MÁV-nak – kalandosra sikerült az út: minden vonat késett, csak csomagokkal futva értük el a csatlakozásokat, az IC-ben nem működött a klíma, így melegebb volt, mint a túrán aznap.



 

Zöldház - Valkó

Címkék

Kellemes időben, a vártnál többen (34-en) jelentek meg a megbeszélt találkahelyen, Gödöllőn, az autóbusz állomáson. 14 km-t gyalogoltunk 201/188 m szintkülönbséggel.

Menetrendszerinti busszal a Domonyvölgy előtti Zöldházig (mostani nevén Gödöllő, MÁV-őrházig) mentünk. Jó megtelítettük a buszt, rajtunk kívül csak ketten voltak. Leszállás után átkeltünk a vasúti átjárón, elhaladtunk a Zöldház mellett, majd rögtön utána következett egy létrázás, amely egy lezárt kerítéskapu mellett volt. A sárga jelzésen kapaszkodott fel az út jó 100 méter szinttel feljebb. Kis kitérőt tettünk Látó-hegyre, ahonnan szép kilátásunk nyílt a környező dombokra, Gödöllőre (annak inkább csak a besnyői részére). Tovább emelkedve felértünk az Erzsébet-pihenőhöz. Itt megpihentünk, ettünk. A nyugodt pihenést erősen megzavarta az, hogy a házon tetőt cseréltek, és a tetőcserepeket vaadotak méretre. A kis szünetekben – legnagyobb meglepetésünkre Sz. Marika és Péter meghívott hozzájuk Valkóra, úgymond egy pohár borra, vagy üdítőre.

Továbbgyalogolva először a kék jelzésen az aszfaltozott út felé haladtunk, majd balra letértünk róla a Csörsz-árok felé (is) vezető útra. Az erdőben széles kaszálón vezetett az út, két hatalmas – számmal is jelzett – hatalmas tölgyfa mellett is elhaladtunk. Az első Bethlen-, a második Füsti-Tóth-fa nevezetű. Pár kilométer megtétele után elértünk a vadászházhoz, ami anno arról volt nevezetes, hogy Kádár János kedvenc helye volt. Szerencsénk volt, mert láttunk embereket a teraszon. Péter odament, ismerte is őket, ők pedig beinvitáltak bennünket. Így láthattuk a nagy közösségi termet szarvasagancsokkal, majd megnéztük az emeleti háló-, és fürdőszobákat is. Most már az egész ház már retrónak tűnik, de még így is sokan mondták, szívesen eltöltenének ott pár napot.

Folytattuk utunkat egy jól kijárt úton, kivéve a Szabadidő-park előtti szakaszt, mert az erősen dzsumbujos volt, csalán se hiányzott belőle. Megnéztük a park szélén, az erdőben álló ismeretterjesztő táblákat például Valkóról, a Csörsz-árokról, a szarmatákról. Ezután – immár Valkó belterületén – gyalogoltunk tovább, a kényelmesebbeket pedig Péter és fia fuvarozta hozzájuk. A „szerény” vendéglátás – melyet most még egyszer nagyon köszönünk! – persze az ajánlatban szereplő pohár bor, vagy üdítő mellett rengeteg egyebet is tartalmazott, csak hüledeztünk. Így aztán egyik busz ment el a másik után, olyan jól éreztük magunkat. Közbe még P. Piroska és Péter is betoppant egy nagy tepsi süteménnyel.



 

Egy darabka Tolna

Címkék

Egy – éves tervben még nem szereplő – utat tettünk meg múlt hét csütörtökén-péntekén. Ezúttal gyalogos turisták számára kevésbé ismert tájon jártunk Tolnában. A hőségen kívül - azt hiszem - semmire sem panaszkodhatunk.

Öt kocsival 18-an utaztunk. A forgalmi dugókat elkerülendő, korán, reggel 6-kor indultunk, így már ¾ kilenckor Dunakömlődön voltunk. Itt egy római kori romkertet, a Lussoniumot néztük meg. Az erődítmény a Duna-menti limes védelmét szolgálta, és az I. század végén épült. Ezt követően Pakson a Makovecz Imre tervezte Szentlélek templomot jártuk be kívül-belül. Ez eredetileg – csakúgy mint a Kalapmúzeum – nem volt benne a programban, de a nagy meleg miatt  erősen lerövidítettem gyalogtúrát és az így felszabaduló időt használtuk ily módon ki. Ezután megint kocsiba ültünk és előbb egy kiadós fagyizás, majd Cseresznyéspuszta következett. A Dél-Mezőföldi Tájvédelmi Körzet egy kis – 4 km-es szakaszát – innen indulva tettük meg. Ekkor már 39 fokos hőség volt, az úton több helyen 5-10 cm vastag finom porral – tehát nem voltak ideális körülmények a túrázáshoz. Ezután Nagydorogra (ahol már 41 fokot mértünk) autóztunk, ahol az országban egyedülálló Kalap és Sipka Múzeumot (néhai Stockinger Artúr plébános úr gyűjteményét) néztük meg, sőt egyes darabokat még fel is lehetett próbálni. Utána a györkönyi Pincehegyre, szálláshelyünkre autóztunk. Jól esett a zuhanyozás megérkezésünk után. De még nem volt vége a napnak. Öt órakor borkóstolóra indultunk a Szőlőhegyen. A jó borok és a pince hidege feldobta a hangulatot. Ezután vacsora következett jellegzetes sváb ételekből, majd a szőlőlugasban folytattuk a beszélgetést, sőt még H. Jani gitárzenéje mellett kísérletet tettünk éneklésre is.

Másnap reggel nem lustálkodhattunk sokáig, mert fél kilencre foglaltam időpontot a simontornyai várba. A sűrű programunk miatt én kértem korábbi időpontot a belépésre és a vezetésre. Nagyon rendes volt tőlük, hogy beleegyeztek, mivel a vár hivatalosan csak 10 órakor nyitna. Először a vár történetét ismerhettük meg, azután pedig a megadott sorrend szerint végigjártuk a Kőtárat, mai festők időszaki kiállítását, a Nemesi Ősgalériát, Bazsonyi Arany kiállítását. Még ellettünk volna a vár hűvösében, de várt ránk Kisszékely, és a Négyszögletű kerek erdő tanösvény. Kocsival 10 óra után értünk oda. A temetőnél parkoltunk, majd elkezdtünk gyalogolni. Először a kilátóba kapaszkodtunk fel, majd onnan szép erdőben leereszkedtünk a Vadkerti-tóhoz. Erdei úton visszaértünk a faluba, itt már jó páran úgy döntöttek, hogy nem jönnek tovább, hanem a visszagyalogolnak a kocsikhoz. Az út kétharmadánál szintén páran kiszálltak, a teljes utat végül csak hatan jártuk be. Ezen a napon már nem volt annyira meleg, mint az előzőn, „csak” 33-34 fok, de túrázáshoz azért még ez is elég sok. Túra után ettünk, és jól megmosakodtunk a temetői közkútnál, majd kocsiba ülve Ozorába mentünk. Múzeumvezetéssel megnéztük a nemrég teljesen felújított Pipo várkastélyt. Belépés után a reneszánsz udvar szépsége mindenki csodálatát kiváltotta. A vezetés a konyhában kezdődött, majd a belső udvar és az emeleti történeti termek (Pipo hitvesének hálószobája, a díszes trónterem, a reneszánsz ebédlő, a vár kápolnája) következtek. A fegyvergyűjtemény termében gótikus páncélzatú életnagyságú lovaskatonát is láthattunk. Az Eszterházy-szárnyban már barokk bútorok voltak. A földszinti helyiségekben vártörténeti kiállítás volt 3D-s filmvetítéssel, egy külön helyiségben pedig gyufaszálból készített kastélyokat csodálhattunk meg. A várséta után még körülnéztünk Ozorán, majd elhatároztuk, hogy a nap méltó befejezéséül hazafelé menet megállunk Dunaföldváron, és elmegyünk a Halászcsárdába. Így is lett.



 

Turul-emlékmű – Szelim-barlang - Vaskapu

Címkék

Szinte rekordszámú (45 fő) résztvevővel a Gerecsében jártunk. Fő attrakció a Turul-emlékmű és a Szelim-barlang volt, de emellett is sok szép helyen jártunk. A főtúra mellett még háromféle rövidítést is lehetett választani.

Busszal közelítettük meg a Gerecse Kapuja Látogatóközpont parkolóját. Innen először a Turul-emlékművet jártuk körül, majd átsétáltunk a Szédítő-szikla kilátóhelyhez. Innen is szép kilátás nyílt Tatabányára, a Bánhidi-tóra. A Szelim-barlanghoz közeledve először a lekerített, beszakadt kürtőt láttuk meg, majd azt megkerülve lépcsőn lehetett megközelíteni a keskeny északi bejáratot. Ezen átjutva egy hatalmas barlangüregbe jutunk, immár lentről látva a kör alakú beszakadást, ahonnan – és még egy kőomladékos kürtön át – természetes fényt kap a barlang.  

Miután jó kicsodálkoztuk magunkat a barlangban, jelzetlen, de jó kitáblázott úton elkezdtünk kapaszkodni a Ranzinger-kilátóig. A korábbi nevén Bányász-kilátó egy megtámasztott aknatorony, és 30 méter magas. Ide azért már nem mindenki mászott fel, inkább az árnyas réten megpihentek, reggeliztek. A kilátás egyszerűen Pazar nyugatra-északnyugatra, így Tatabányára, Vértesszőlősre, Tatára.

Továbbindulva a P háromszög jelzésen, egy meglehetősen goromba lejtő következett, amin csak lassan jutottunk át. A lejtmenet után ismét emelkedni kezdett az út, de ez már enyhe volt. A Nagy-rét sarkánál sokan egy rövidebb – kb. 7 km-es – utat választottak. A többieknek egy kis lejtőt leszámítva tovább emelkedett az út. Előbb érintettük a sziklás, mély völgyekkel tagolt Vaskaput, majd a lezárt Vértes László-barlang, és az Arany-lyuk-barlang mellett haladtunk el. Sávot váltottunk, és a Kovács-hegyen S jelzésen mentünk tovább. A tetőn megálltunk ebédelni.

Ebéd után – az Öreg-Hajagost leszámítva – már szinte az út végéig lejtett az út. Érintettük a Nagy-rét déli sarkát, amerre a 7 km-es távot választók is mentek. Visszaérve a Turul-emlékműhöz, ki-ki elcsábult egy fagylaltra, sörre, üdítőre. A hosszabb távot választók 13,3 km-t tettek meg, 481 m szintkülönbséggel – ebbe benne van a 30 m-es Ranzinger-kilátó magassága is.





 

Csákvár – Haraszthegy – Vadászkápolna

Címkék

Szombaton a Vértes-hegységben jártunk. Az igen látványos Haraszt-hegyi tanösvényt körúttá bővítettük, útba ejtve a Vadászkápolnát is. 13,5 km-t tettünk meg 300 méter emelkedővel és 358 m lejtővel.

Hét órakor indult a gyűjtőjárat Isaszegen, és Pesten a Lurdy Ház mellett vált teljessé a létszám. 9 órakor szálltunk le buszunkról Csákváron, a Haraszt-hegyi tanösvény kiindulópontjánál. Gyorsan a csákvári házak fölé értünk, ezt követően inkább szintben haladtunk a hegyoldalban a Kőlik-völgyig. Itt egy erősebb emelkedő kezdődött, 440 méteren belül több mint 100 métert emelkedett az út. De mikor felértünk, a párás levegő ellenére is szép kilátásunk volt, a közeli dolomit-gerincek pedig igen látványosak voltak. Tovább folytatva utunkat, még több alkalommal is láthattunk mély bevágódásokat, sziklaletöréseket. Különösen szép volt a Lóállás-tetőnél lévő.

Elhagytuk a tanösvényt, és jelzetlen (időnként út nélküli) utakon haladtunk tovább a Haraszt-hegy északi oldalában, majd a Hosszú-völgyben. Így értünk el a zöld jelzést. Már melegen sütött a nap, meg is álltunk egy réten ki elemózsiázni, ki csak napfürdőzni. Tovább a Kőfejtő-völgyben haladtunk, majd elértük és kereszteztük az Oroszlány felé vezető utat. Itt hétvégi házak között haladva ráláttunk a Kotló-hegyre. Később utunk baloldalán egy nagyon mély kőbánya mellett haladtunk el, majd erre a Bagó-hegyről is ráláttunk. Kellemes erdei úton értünk a Vadászkápolnához, melyet Esterházy János építtette felesége számára 1797-ben, akkor még Török- toronynak. A nyolcszögletű kápolna tetejére épített teraszra terméskőből húzott lépcsőházon lehet feljutni. Fel is mentünk rá. Az Esterházy-kastély parkja mellett vezetett utunk Csákvár központjába, ahol buszra szálltunk és hazautaztunk



 

Galyatető - Mátrai Szanatórium

Címkék

Galyatetőről ezúttal délkeleti irányba indultunk változatos, szép tájakon. Létszámunk már majdnem elérte a járvány előtti időszakot, 33-an voltunk. A megtett út 10.5 km hosszú volt, 293/552 méter szintkülönbséggel.

Tavaly novemberben már tettünk egy túrát Galyatetőről indulva (akkor Nagybátonyig), de akkor borzasztó nagy köd volt viharos széllel, mínuszokkal. A kilátóból semmit se lehetett látni, csak a drótfonatra ráfagyott zúzmarát (az viszont szép volt). Most egy hónappal előrehozva tettünk egy újabb kísérletet a galyatetői kilátóból való gyönyörködésre. Ezúttal sem volt kifogástalan a kilátás az enyhe köd miatt, az erős szél is kellemetlen volt, de azért jó messze elláthattunk. Fél kilencre már a parkoló hűlt helyének közelében (ugyanis valamilyen építkezés miatt oda be se állhattunk) szálltunk ki a buszból. A lépcsőkön felmentünk a Péter hegyese tetején álló kilátóhoz. 200 Ft-os pénzérme bedobásával lehet felmenni rá. A tetejéről a szél majd lefújt, úgyhogy nem sokat időztünk fenn. Betájoltuk az előző hét túrájának helyszínét, a Karancs-Medvest, meg a mostani utat a Csórréti-víztárolóval. A Kékes most nevéhez méltón tényleg kékes színűnek látszott. Visszatérve a Nagyszállóhoz, építési munkagépek között átmentünk a volt parkolón, majd az országos kéken indultunk. Nem sokáig maradtuk rajta, mert áttértünk a S, K+ jelzésre. A Galya-csurgó alattomos vizenyős talaján páran megmerültek és önthették ki a vizet cipőjükből. Aztán a S jeljzést is faképnél hagytuk, maradtunk egyedül a K+-en. 2013-ban, mikor az OKT ezen szakaszán jártunk, még itt vezetett a kék jelzés. Pár megkopott jelzést még láttunk a fákon. Fenyőerdőben, majd bükkösben is járva (időnként azonban rálátva a Kékestetőre is) elértünk a Nyírjesi-erdészházhoz. Régebben itt volt az OKT-pecsételőhely.

Továbbmenve kereszteztük a Nagy-Lipót-folyást egy betonáthidalón. Egy erősebb emelkedő után leereszkedtünk a Csórréti-víztározó közelébe. Talán egy kerítés lehetett valamikor az a pár földön fekvő drót, amin átmenve megláttuk a tavat. Nem sokáig élveztük a látvány, mert egy hölgy (?) minősíthetetlen hangon utasított ki onnan azzal, hogy az vízvédelmi terület. Könyörgöm, honnan lehet ezt tudni, mikor még a térképek is jelölik, hogy ott kilátóhely van asztalokkal, padokkal! Szóval kiüldöztettünk a paradicsomból, aztán egy tóba torkolló kis patak mély völgyébe kellett leereszkednünk, majd ismét kikapaszkodnunk. Ezután szélesebb úton haladtunk továbbra is lejtmenetben, addig, míg el nem értük a Nagy-Hidas-patakot a Hatökör ura különös elnevezésű helynél.

A patakátkelés után erős emelkedő kezdődött, sokan méltánytalannak is tartották, úgy megszokták már, hogy majdnem mindig lefelé haladtunk. A Nagy-Hidas-bérc tetejére felérve ebédidőt vettünk ki. Ebéd után Mátraháza felé indultuk, de nem mentünk be a településre, hanem a 24-es úttal nagyjából párhuzamosan haladtunk. A jó idő ugyanis idecsalogatta Magyarország összes motorosát szerpentinezni, és már szinte elviselhetetlen volt a motorbőgés. Így közelítettük meg a túránk végcélját, a Mátrai szanatóriumot, ahol buszra szálltunk és hazautaztunk.



 

Karancs-Medves

Címkék

Pár egynapos túra erejéig már jártunk a Karancs-Medvesben, most azonban e négy nap alatt átfogóbb képet kaphattunk e gyönyörű hegységről. 22-en voltunk, aki mindenhová eljött, az összesen több mint 60 km-t gyalogolt 1635 méter szintkülönbséggel.

09.24. csütörtök

Most nem utaztunk nagyon messze, így a szobák elfoglalása után már fél tízkor indultunk túrázni. Szállásunktól alig 500 méterre kezdődik a Zagyva-forrásvidéke. Tulajdonképpen az első forrás nem is itt ered, hanem az István-tárnában, de ennek nincs szabad kifolyása, a környező települések ivóvízellátását szolgálja. Több forrás összeáll egy kis patakká, melyet többször kereszteztünk Zagyvafő felé menet. Nagyon változatos volt a táj, sok kis völggyel, bükkössel. Zagyvafőre érve irányt és jelzést váltottunk.

Laza emelkedők után Boszorkánykő előtt igen meredekre váltott az út. A szabálytalanra töredezett bazaltoszlopok tetején ragyogó körpanorámát engedő sziklaplató alakult ki. Egy pontról ráláttunk a közelben lévő Salgó várára, de még Somoskő várára is. Ijesztő volt, hogy a Salgó várához még további emelkedővel lehet feljutni, de félelmünk alaptalan volt, mert arra már nem volt olyan meredek az út, simán ott termettünk.

A XIII. században épült, és a XV. sz-ban megerősített várat a szécsényi bég csellel vette be. 1593-as visszavétele után már végleg megszűnt hadászati jelentősége. Itt is megcsodáltuk a gyönyörű kilátást, majd továbbindultunk. A zöld és piros jelzésen jutottunk a felújítás alatt lévő Dornyay-turistaházhoz, onnan Salgóbányán át szálláshelyünkre. 12 km-t mentünk 438 m szintkülönbséggel. A napból vacsora és esti csevej volt már csak hátra.

09.25. péntek

Reggeli után közvetlen a szállásukról indultunk. Először a Medves-fennsík széléig enyhén emelkedő úton értünk fel, majd egy nagyon szép kilátóhelyen megálltunk pihenőre. Innen már egész közelinek tűnt Somoskő vára, pedig annak eléréséig még 3,5 km-t kellett megtennünk. Közben elhaladtunk a Kőpark mellett, amelyben hatalmas sziklák láthatóak ismertető táblával. A vár alján benéztünk a Petőfi-kunyhóba, majd lehetőség nyílt a vár megtekintésére, no meg az igazi csoda, az íves bazaltorgonára, kőtengerre is.

Somoskőt elhagyva a Balassi-pihenőnél ebédeltünk, bekukkantottunk a Petőfi-forrásnál (sajnos már kiszáradt) lévő pihenőhelyre. Eresztvény szélén egy békalencsével benőtt kis tónál rátértünk a felhagyott bányákat érintő tanösvényre. Állandóan le-föl libikókázva végigjártuk a Nagy-, Margit-, Közép- és a Tavas-bányát is. Ez utóbbi után a Kis-bányánál kiderült, hogy ketten valahogy elmaradtak tőlünk. A térerő hiánya is nehezítette megkeresésüket, de végül ők bicikliúton visszamentek Somoskőre, onnan pedig busszal Salgóbányára. Mi pedig továbbra is szép utakon, kisebb kőfejtők mellett értünk haza. Napi adag: 16,3 km, 436 m szintkülönbség.

09.26. szombat

Erre a napra borzasztó időt jósoltak - különösen a délelőtti órákra - szakadó esővel, viharos széllel, lehűléssel. Ezért se nagyon kapkodtuk el az indulást, 10 órára terveztük azt. Az eredeti terv szerint a Karancs-kilátóhoz és a Margit-kápolnához mentünk volna Somoskőújfaluból, de helyette egy rövidebbet találtam ki. Közben házigazdánk ajánlott egy lehetőséget, hogy nézzük meg az István-tárót. Ebben a tíz kilométer hosszú alagútban több mint 700 méteren hatoltunk be a hegy belsejébe, ahol egy nagy vízhozamú forrás van. Nem volt sétagalopp az út, még ilyen alacsonyak mint én is vagyok, képesek voltak beverni a felűket, ha nem hajoltak le eléggé.

Míg benn voltunk a bányában, elállt az eső. 14-en túrázni indultunk, a többiek Salgótarjánba utaztak be, és ott a Bányamúzeumot nézték meg. Szóval mi elindultunk. Nem is volt nagyon hideg, köd volt helyette, de az is inkább csak Salgóbánya belterületén. A Salgóvár-alján értünk el a Tatár-árok közelébe. Ez egy nagyon látványos mély völgy és Salgótarján szélén ér véget. Odafelé a Z+, visszafelé pedig a Z sáv jelzésen haladtunk. Vissza a Salgó várát elkerülő jelzetlen, de erdei tornapályának használt úton mentünk. Megnéztük a Geocsodák Házát, ahol a környék ásványtani és turisztikai látnivalóit mutatták be (egy kisfilmen is), de itt volt emlékszobája a faluban született Zenthe Ferencnek és Komlóssy Erzsébetnek is. A gyalogtáv10 km volt, 306 m szintkülönbséggel.

09.27. vasárnap

Összepakoltunk, megreggeliztünk, majd kocsival Karancsberénybe utaztunk. Van ott egy kemence építve, ahol különböző falusi eseményeket szoktak tartani. Itt parkoltunk le az autókkal. A Z négyszög jelzésen hagytuk el a falut. Már az erdőben két határőr állt az út szélén, de csak azt kérdezték, merre megyünk. 100 méter szintemelkedéssel felértünk az országhatáron futó Északi Zöld nevezetű turistaútra. Ezen a Hegyes-hegy oldalában értünk fel a 2015-ben épült Lipovány-(Romhánypusztai) kilátóhoz. A kifogástalan állapotú kilátóról - különösen Szlovákia felé - nagyon jó a panoráma. Egy hosszabb lejtő, és egy rövidebb, de erősebb emelkedő után értünk utunk legmagasabb pontjára, a 391 m magas Nagy-Hallgatagra. Az Északi Zöld itt elkanyarodik, mi pedig jelzetlen úton a csak papíron létező Z+ jelzésű útra értünk. Négy éve nejemmel ugyanezt a Z+ jelzésű utat kerestük Ipolytarnócon, de már akkor se lehetett megtalálni. Most is csak elvétve láttunk egy-egy halvány jelet. GPS nélkül itt esély se lenne a túrázásra. Utunk végéig még volt egy pár nagyobb lejtő és emelkedő. Az erdőből kiérve előttünk volt Karancsberény, majd hamarosan a kocsikhoz értünk. 14 km-t gyalogoltunk 455 m szintkülönbséggel.



 

Bér – Szanda vára – Szandaváralja

Címkék

Szeptember első szombatján a Cserhátban jártunk Bértől Szandaváraljáig. Nyári meleg volt, legelőkkel tarkított szép tájakon haladtunk. Egyedüli kihívást az 529 m magas várhegy utolsó szakasza jelentette. 31-en voltunk.

Az utóbbi idők szokása szerint megint 7 órakor kezdtük begyűjteni túratársainkat. Gödöllőn teljessé vált a mezőny, negyed kilencre már Béren is voltunk. Nekiindulva a távnak elhaladtunk a baloldali domb tetején lévő evangélikus templom, majd két szépen karbantartott pince előtt. A Nagy-hegyi elágazásnál (innen lehet felmenni a az Európában egyedülálló íves andezit-oszlopokhoz – már jártunk itt az ITK-val) a Z+ jelzésen mentünk tovább, javarészt az Ordas-patak völgyében. A másik lehetőség lett volna a zöld jelzésen Csobánkapusztán át feljutni a várhoz, de azt majd egy elkövetkezendő túrán fogjuk használni. Kétszer is átkeltünk a patakon, de alig volt benne víz. Ordaspuszta előtt egy dombra felérve először láttuk a várat, a mellette lévő nógrádkövesdi felhagyott kőbányával együtt.

Ordaspusztán alig van egy pár ház, mégis a temetője szépen gondozott. Fokozatosan emelkedett az út, először Cser-hegy előtt volt nagyobb a meredeksége, ekkor már a Z jelzésen haladtunk. Alig észrevehetően jobbra elágazott a ZL jelzés, ezen értünk fel a várhoz. Az utolsó szakasz meredekségét egy-két szerpentin tette könnyebbé.

A XIII. században épült várból nem sok maradt: csak a torony egy 6 m magas részlete, és egy négyszögletes helység falmaradványa van meg. Mint annyi más várat kishazánkban, ezt is a török időkben visszafoglaló magyarok robbantották fel. A vár kis területén nagyon sok ember tolongott, ezért miután mindenki felért, hamarosan odébbálltunk. A vár után még egy látnivaló volt, egy andezitoszlopfal - melyet sajnos sokan kihagytak. Pár éve, mikor erre jártunk, még egészen jól járhatók voltak a lépcsők. Mára már tán egy ép sincs köztük, de nagyobb baj, hogy szúrós bokrok miatt már különben sem lehetne használni azokat. Egy nagyon jó árnyas, kőpadkákkal ellátott helyet találtak az elől menők, így itt ebédeltünk meg. Lejjebb a finom vizű Mária-forrásnál ittunk és egészítettük ki vízkészletünket. A forrás és környéke megújult, kár hogy a Mária-szobornak „lehetetlenzöld” műanyag hullámlemezből készítettek fedelet.

A faluba olyan kaszálón át értünk be, mely op-art mintás alkotás is lehetne. A II. világháborús emlékműnél szálltunk buszra, előtte tettünk egy kísérletet, hogy valami sör nevezetű folyadékhoz jussunk, de minden zárva volt. Napi túránk 13, km hosszú volt, 423/339 méteres szintkülönbséggel.





 

Forró-forrás

Címkék

Ezúttal nem mentünk messzire, csak itt Isaszeg közelében túráztunk. Menetrendszerinti busszal utaztunk, ennek összes előnyével-hátrányával együtt. Csak 22-en voltunk, és 12,5 km-t gyalogoltunk.

9 óra után indult buszunk Dány felé, melyről a sülysápi elágazásnál szálltunk le. Még a múlt heti tiszakürti kiránduláson említette D. Pista, hogy van ott a közelben egy emlékhely, érdemes lenne felkeresni. Így az előzetes útvonal-tervet megváltoztatva a Sebestyény-emlékműhöz gyalogoltunk. Az első négyszögletes kiserdőig volt is egy ösvény a nyomokban lucernát is tartalmazó parlagfű ültetvényen. Az imént említett facsoporttól viszont csak emlékmű-iránt mentünk, lényeg az, hogy megtaláltuk. Pista ott elmondta nekünk, miért is épült ez az emlékmű.

Ezután rátértünk az eredeti nyomvonalra, a Pusztaszentkirály nevezetű területen. Pista még azt is elmondta, hogy gyerekkorából emlékszik arra, hogy itt egy tó volt, valamint egy csárda romjai is. Mostanában inkább az volt a jellemző erre a tájra, hogy még a térképeken szereplő kocsiutakat is beszántották. Így nem egy helyen a –szerencsére - nem túl nagy kalászosokon át kellett tartanunk az irányt. Voltak olyan részek is, ahol a vetés csak pár centis csonkja látszott, a szél barázdákat fújt a homokba. A Felső-Tápión való átkelés előtt tartottunk egy pihenőt.

Folytatva utunkat Kistelek nevű település után elértük a Sápi-tavakat. Szép látványt nyújtott a mögötte lévő Hrabina-heggyel egyetemben. Az előző hetek özönvízszerű esőzései még most is éreztették hatásukat, sokszor kellett a kocsiút mélyében megmaradó vizet kerülgetni. Elértük a Forró-forrást, amely ha nem is forró, de télen sem fagy be. Valami rejtélyes okból a forrásban egy hatalmas malomkő van. A víz jól láthatóan buzog fel, leglátványosabban a malomkő tengelyfuratán keresztül. Itt több időt szerettünk volna eltölteni, de a busz indulásához késésben voltuk, Így egy negyedóra múlva már indultunk és a tervezett Szent-György-hegyet is ki kellett hagynunk. Helyette - a nem kevésbé meredek, de rövidebb úton -, a Tályog-hegyen át mentünk. A Tályog-hegy túlsó felén nagy lovasudvart, Sándorszállás mellett még kisrepülő-teret is láttunk. Ismét átkeltünk a Felső-Tápión, majd nemsokára utunk végcéljához, a Dány, szentkirályi erdészház buszmegállóhoz értünk. El kellett érnünk a 14:26-os buszt, mert több már nem ment aznap Gödöllőre.

Heves-Borsodi-dombság (06.11-13.)

Címkék

A szálláshely kapacitása miatt ezúttal csak „kiscsoportos” túrát tudtam szervezni a Heves-Borsodi-dombságba. Heten voltunk, mint ama bizonyosak. A három nap alatt 45 km-t tettünk meg.

Csütörtök: a hatvani vasútállomáson találkoztunk, ahol felvettük Évát és Incit. Két kocsival immár együtt utaztunk Bükkszenterzsébetig. Ott végigjártuk a Nagy-kői tanösvényt, majd Tarnalelesztől visszamentünk a túra kiindulási pontjára. Egy szépen kialakított játszótér mellől indultunk, majd a Paraszt-tagi-völgyön kezdődött az enyhe emelkedő. Mikor elértük az erdő szélét, sajnos elkezdett esni az eső. Nem nagyon, de mégiscsak esett. Egy kis kitérővel felkerestük a Kő-forrást. Ilyet még nemigen láttunk, egy függőleges falból folyt ki a víz. Egyre szebb helyeken járva felértünk a Nagy-kő érdekes sziklafaláig. Ezután egy esőbeállóban ettünk keveset, majd a Kő-hegyet megkerülve elkezdtünk lefelé ereszkedni. Széles hegygerincen ereszkedünk tovább, szerencsére itt már elállt az eső. Tarnalelesz szélét érintve váltottunk irányt, és Bükkszenterzsébet felé fordultunk. Jelzetlen úton való visszatérésünk kissé kalandosra sikerült a lezárt utak, patakátkelések miatt. Ez az út 12 km hosszú volt, 290 m-es szintkülönbséggel.

Ezután kocsival Istenmezejére mentünk, ahol megnéztük a Noé szőlője homokkő-képződményt, benne a sziklakápolnát. Kb. 2-2,5 km tettük meg a homokkő-hegyoldalban 100 m-es szintemelkedéssel. Ezt követően Hangonyba utazunk, és elfoglaltuk szállásunkat a Hangonyi Pizzériában. Mindenkinek meglepetés volt az ízlésesen kialakított szállás, a szíves vendégfogadás, meg persze a finom vacsora. Előtte-utána a már megszokott vidám társas élet.

Péntek: reggeli után Járdánházára autóztunk. Onnan indultunk a Gyepes-völgyön, ami egyúttal a Kohász-kék túraútvonala is. Az előző napi eső miatt bővizűvé vált a Gyepes-patak. Elértük a Keserűtanyát, rajta gyönyörű fák, kis erdei tó, valamint szép épület található. Innentől jobban emelkedő úton hamarosan a Remete-forrásnál és a hasonnevű vadászlaknál voltunk. Ökör-hegyre felérve átváltottunk a piros jelzésre, és pár rövid emelkedőt leszámítva, már csak lefelé mentünk Borsodnádasdig. Az út adatai: 17,5 km megtett táv, 314/283 m szintkülönbség. Itt buszra szálltunk, és avval mentünk vissza Járdánházára. Mielőtt hazatértünk volna, elautóztunk az arlói tóhoz, sétáltunk egyet a partján. Visszatértünk Hangonyba, majd vacsora következett. És ami még nem fordult elő velünk, elmaradt az esti csevej. Úgy látszik kifáradt a csapat.

Szombat: bőséges reggeli után kocsival a Hangonyi-tóhoz mentünk. Ahol a jelzett út ment volna a tó felé, ott most egy bekerített kukoricás van, ezért a horgászoknak kialakított úton értük el a tavat. Hétvége lévén sok horgász volt sátrakkal, kocsikkal. Mi megkerültük a tavat és elkezdtük az emelkedő leküzdését. Előző éjjel hatalmas esőzés volt, így a Vermes-patak is megáradt, a becsatlakozó kis völgyekből is jött az utánpótlás. Nagy örömünkre egy lábatlan gyík igyekezett felmelegedni a köveken. Békésen tűrte a fényképezést. A nagy víz miatt sok helyen kellett kerülgetni, sok kidőlt fa is volt az úton. Ugyanez folytatódott a Vizes-völgyben is, míg fel nem értünk egy széles erdőgazdasági útra. Itt megpihentünk, majd jelzetlen utakon mentünk tovább. Helyenként nagyon szép kilátásunk volt a környező hegyekre. További érdekességek is vártak ránk az úton: egy két helyen is összenőtt fa, és egy gímszarvas, amelyik olyan önfeledten falatozott, hogy észre se vett bennünket jó darabig. Napi távunk 16 km volt 401 méter szintkülönbséggel.

Hazafelé vezető úton, Pétervásárán még megálltunk fagyizni.