gyalogtúra

Újév-köszöntő túra '22

Címkék

Az év első szombatja most Újév napjára esett. No de egy szilveszter éjjele után kinek lenne kedve túrázni menni? Ezért évköszöntő túránkat - a szokástól eltérően – nem a hónap első szombatján tartottuk. A napsütéses jó idő, kicsi táv vonzotta tagjainkat. Két vendégünkkel együtt 38-an jöttünk össze. A táv 10,7 km volt enyhe emelkedőkkel/lejtőkkel (162/143 m).

Negyed tízkor gyülekeztünk az Állami telepek vasúi megállóban. Nem rohanva értünk a Gödöllői Arborétumba. Az új játszótér mellett szokásos pihenőhelyünkre jutottunk.  Itt az asztalokra kipakoltuk ki-mit hozott. A választék óriási volt sós és édes süteményekből, italokból. Köszöntöttük egymást az újév alkalmából, jókat beszélgettünk. A nap még fátyolosan sütött, a fagypont alatt hőmérsékleten túl sokáig nem ácsoroghattunk, pedig mindenkinek volt mondanivalója. A fő téma természetesen a Covid volt. Továbbindulva egyre tisztábban sütött a nap, az arborétum sétányain jól esett a mozgás. Később elértük a szárítópusztai utat, majd arról bal felé fordultunk. Balról két adótornyot is elhagyva Gödöllő szélén termettünk. Itt még egyszer nekiláttunk a maradék sütemények, italok elpusztításához. Gödöllő Fenyves nevű részén haladva elértük a Pest Megyei Piros jelzést. Azon az Agrár-erdőn át haladtunk tovább az egyetem felé. Megálltunk a Premontrei-temetőnél. Ekkor hívott Olgi, és elmondta, hogy késve indult otthonról, ezért biciklivel eredt nyomunkba. Valahogy mégis elkerült minket. Miután nem talált a gödöllői vasútállomáson, elindult Isaszeg felé, aztán mikor beazonosítottuk helyzetünket, visszafordult és sikerült találkoznunk. Neki is volt egy üveg pezsgője, azt már nem cipelhette haza, megszántuk őt, megittuk.

 

Körút Csákberényből

Címkék

December első szombatján a Vértesben túráztunk. Bizonyára a vírus is közrejátszott abban, hogy csak 26-an voltunk. Pedig az időnk csodálatosan szép volt, és most is lehetett rövidebb és hosszabb táv között választani.

Isaszeg, Gödöllő, Mogyoród, Pest után 9 óra után értünk Csákberénybe. Első látnivalónk a Vadászati Múzeum udvarán felállított mészégető boksa volt. A két különböző hosszúságú út egy ideig együtt haladt. A rövid túra (5 km, 130 m szintkülönbség) első állomása egy vadmegfigyelő állomás volt, aztán a Pénzverő-völgyön kapaszkodtak fel, ezt követően a Kőkapu feletti szép kilátóhelyére értek, majd a Meszes-völgyön értek vissza. Ezután meglátogatták a Merán Fülöp Vadászati Múzeumot.

A hosszabb út egy darabig szintben, Csákberény északi oldalán haladt, majd az út emelkedni kezdett. Ez már a Gémförtés-völgy nevet viselte. Egyre több és szebb sziklaformáció jelent meg, főképpen utunk baloldalán. Cser-vágási elágazásnál elértük utunk legmagasabb pontját, egyúttal jelzést váltottunk: a zöld helyett Z+ en folytattuk utunkat.  Egy kis libikókázás után elértük a Szappanos-völgyet. Többen már eléggé megéheztek, így megálltunk. A Szappanos-völgy nagy ívű kanyarja után egy balról becsatlakozó völgy után Ugró-völgy lett az út neve (érdekes módon más-más térkép máshonnan kezdi az Ugró-völgy elnevezést használni). Ami viszont egyértelmű, hogy a hatalmas sziklákkal tarkított út nagyon szép volt, és az is kedvező volt, hogy az éppen-fagy következtében sár sem volt. Így értünk a Strázsa-hegy hófehér sziklájához. Bár tulajdonképpen enni álltunk meg, mégis szinte mindenkit kapaszkodásra csábított a meredek sziklaoldal. Nagyos is megérte felmenni, mert pompás körpanoráma nyílt a kopár sziklatetőről. Innen már csak másfél kilométer volt hátra a múzeumig, ahol parkoltunk. Az út 13 km hosszú volt, 335 m szintkülönbséggel.

 

Gyöngyössolymos – Mátrafüred

Címkék

Kívánni se tudtunk volna szebb időt magunknak, mint amilyen szombaton volt mátrai túránkon. A megtett táv 12,6 km volt, 413/345 m szintkülönbséggel.

Busszal utaztunk túránk indulópontjára, Gyöngyössolymosra. Lekászálódva róla a S jelzésen indultunk. Hamarosan átkeltünk a Gyöngyös-patak hídján. Széles úton haladva először a Kis-heggyel szemben találtuk magunkat. Lilabányát elhagyva kettévált a csapat: a rövidebb utat választók egy bányaút után elérték a Z+ jelzést, és azon tértek vissza Gyöngyössolymosra. Innen ők busszal átmentek Mátrafüredre, és onnan jöttek velünk szembe a Kozmáry-kilátóig. Mi egy ideig a Komlós-patakkal nagyjából párhuzamosan haladtunk (bár sehol se láttuk), utána beértünk egy ereje teljében lévő tölgyerdőbe. Felkapaszkodtunk a Kövesbércre, majd még izgalmasabb úton – a zöld jelzésre áttérve - leereszkedtünk Lajosházára, de előtte még a Szén-patak hídján is átsétáltunk.

Lajosházán kis pihenő alatt mindenki izgalommal mesélte, hogyan vette sikeresen – netán sikertelenül - a meredek lejtőt, ami lehullott levelek bősége miatt csúszós volt. Ismét egy emelkedő következett, mely végén a Nagy-hegyre jutottunk. Lefelé menet az Ilona-kút finom vízét kóstolhattuk meg. Jobbról égy mély völgy mellett haladtunk, majd át is tértünk rajta, ez volt a Kis-Hidas folyás – de most nem volt benne víz. Ezután az út egy darabig a Cserko-bánya peremén haladt. Napfürdőző ejtőzést a Gárdonyi-pihenőnél tartottunk, majd következett a Dobogó-tető. Innen már csak lefelé mentünk, a Kozmáry-kilátóból való panorámát ki nem hagyva. Mátrafüreden szálltunk buszra, és jöttünk haza.



 

Nyírség, Tiszahát

Címkék

Eredetileg a Móricz Zsigmond Emléktúrát akartuk végigjárni, de a részletes tervezésnél kiderült, hogy az út több mint a fele aszfalton és utcákon vezet. Ezért inkább kicsemegéztünk belőle pár szép részt, összekötve a vidék értékes műemlékeinek felkeresésével.

10.22. (péntek)

Kilencen két kocsival utaztunk, és 7 órai indulással 10 óra után értünk Kiskállóra. Itt maradt az egyik kocsi, és nyolcan elindultak a P jelzést keresztező leveleki út felé. Én ez utóbbi helyre autóztam és onnan mentem szembe velük. Találkozáskor az otthagyott kocsi kulcsát magamhoz vettem. Túraútvonalunk a következő volt: Kiskálló – Kenderáztató – Lobó-tető – leveleki út 12-es kilométere. Az út egy része a Kenderáztatóig aszfalton vezetett. Itt derültségre adott okot a teljesen kiszáradt tómeder mellett lévő Horgászni tilos! tábla. A 152 méter magas Lobó-tető és környéke meglehetősen változatos képet mutatott, kár hogy a domboldalakat már kikezdték a crosszosok, quadosok. A jelzett út megkerülte a Lobó-tetőt, a fák közül még több helyről rá lehetett látni a tetőre vezető dombhátra. Később az út már kevésbé volt látványos, akácerdőben, de még inkább tarvágás után lévő sarjadó akácosban vezetett. Mikor már mindnyájan a leveleki út mellé értünk, együtt kerültük meg a Mohos-tavat. Sajnos a tómeder itt is csontszáraz volt, de maga a környék hatalmas nyár-, és fűzfáival, az északi oldal vegyes-erdejével igen szép látványt nyújtott. Ez a túra 13,5 km hosszú volt, alföldi mértékű szintkülönbséggel.

Túra után kocsiba ültünk, és - egy rövid vásárlással megszakítva az utat – szálláshelyünkre, Tarpára utaztunk. Itt elfoglalva helyünket rövidesen vacsorázni indultunk a közeli Malom-étterembe. Margit néni egy jelenség, jó humorú igazi vendéglátós, az e-napi (kötött tésztaleves, töltött káposzta), majd a következő két napi vacsora is nagyon finom, az ára pedig szokatlanul kedvező volt.

10.23. (szombat)

Ezen a napon nem túráztunk, hanem a környék nevezetességeit jártuk be. Először Nagyaron álltunk meg, itt – csak kívülről – a Luby-kastélyt és rózsakertjét, majd a szemközti régi Luby (később Kende)-kúriát. Következő látnivalók Szatmárcsekén vártak ránk. Itt először a Művelődési Ház előtt lévő Kölcsey-szobrot, majd az emlékszobát néztük meg. Ezután lementünk a Tisza-partra. A víz ugyan elég alacsony, de nagyon tiszta volt. A temető volt soron, benne a csónakos fejfás sírok és a Kölcsey Ferenc síremléke. Következő falu ahol megálltunk Tiszacsécse volt, ahol ellátogattunk a Móricz Zsigmond Emlékházba, valamint megnéztük a református templomot a hozzá tartozó haranglábbal. Túristvándi felé autózva

megálltunk a Rókás-legelő Természetvédelmi Területnél. Az út két oldalán lévő legelőn elszórtan hatalmas kocsányos tölgyek álltak, melyeket azért hagytak meg, hogy az állatok alatta delelni tudjanak. Túristvándi elsőszámú látnivalója a vízimalom, természetesen mi sem hagyhattuk ki. Volt szerencsénk a malmot működés közben is megtekinteni, ezenfelül a malom előtt álló óriási platánfa és a malomtó is látványos volt őszi színeivel. Mielőtt szálláshelyünkre érünk volna, Tarpán megcsodáltuk még a Szárazmalmot.

10.24. (vasárnap)

Ezen a napon nem ültünk autóba, a vendégháztól indulva gyalog jártuk be a környéket. Elsőre Tarpa nevezetességeit, így a Rákóczi-szobrot, a kuruc történelmi domborműfalat (házigazdánk szerint ez az ország legdrágább „kerítése”, mert a táblák darabja 8 millió forintba került), az Esze Tamás-szobrot. Mikor elhagytuk a lakott területet, már látszott úticélunk a Nagy-hegy, rajta a geodéziai torony. De addig még meg kellett tennünk pár kilométert majdnem sík úton. Erdőszélen, majd régi gyümölcsösök mellett értünk fel az első présházhoz. Innen kezdődött az emelkedő, hogy felérjünk a vulkanikus eredetű Nagy (Tarpai)-hegy tetejére, 154 méteres szédítő magasságba. Onnan viszont szép kilátás nyílt a környékre, a felhagyott kőbányára, a Kaszonyi-hegyre, amely mögött már a Kárpátok előhegyei is jól látszottak. Szőlők (és kuriózumként egy tábla levendula) között értünk el a Szipa-főcsatorna völgyébe, amelyben – már meg se lepődtünk – egy csöpp víz se volt. Ezen nyugatról és északról megkerültük a Nagy-hegyet és egy fokozottan védett erdő mellé jutottunk. Mivel ez az út egyúttal tanösvény is, jó pár ismertető táblát láttunk. Még a szőlők között megebédeltünk, majd folytattuk utunkat javarészt tikkadt legelők között. Tarpára a temető érintésével jutottunk be. A temetőben megnéztük Bajcsy-Zsilinszki Endre mellszobrát és sírhelyét. Ő -  csakúgy, mint Esze Tamás – Tarpa szülötte. Utunk 14,2 km hosszú volt.

10.25. (hétfő)

Összepakoltunk, majd reggeli után Csarodára hajtottunk. Itt a méltán híres középkori eredetű református templomot és a XVIII.században épült haranglábat láthattuk. A vezetéses templomlátogatás után nagy élményben volt részünk. Az itt tóvá szélesedő Szipa-főcsatornán több őzike úszott át szemünk láttára. Csaroda után Barabás utáni Kaszony-hegy alá mentünk kocsival. Itt leparkoltunk, majd rövid vízszintes szakasz után elkezdtünk kapaszkodni az Alföld legmagasabb pontjához, a 219 m magas Bárci-tetőhöz.  A tetőn egy adótorony van, amely közvetlenül az ukrán határ mellett áll. Innen kezdtünk el ereszkedni, úgy hogy a volt barabási kőfejtő tetejéhez érjünk, ahonnan nemcsak a kőfejtést, a bánya helyén keletkezett tavat láthattuk, hanem a már a határ túloldalán található mezőkaszonyi termálfürdőt, és egy magánrepülőteret is. Meredek úton értünk a tó mellé, de közben volt egy esőbeálló, ahol megebédeltünk. Ezután visszamentünk a kocsikhoz (a túratáv 5,5 km volt, 135 m szintkülönbséggel) és Tákosra mentünk, ahol megnéztük a mezítlábas Notre Dame-nek is nevezett református templomot szintén idegenvezetővel. Még egy előre be nem tervezett programunk volt, ez pedig a Tájházban bemutatott beregi keresztszemes hímzés kiállítás volt. Ezt követően hazautaztunk.





 

Nagyoroszi - Bernecebaráti

Címkék

Nagyszerű időt fogtunk ki szombaton a Börzsönyben. Egy kevésbé felkapott, de nagyon szép úton – javarészt a Nagy-patak völgyében – 16 km-t tettünk meg. Két vendégünkkel együtt harmincan voltunk.

Szokásos időben, 7 órakor indult a gyűjtőjárat Isaszegről. Létszámunkon meglátszott, hogy jó páran elcsábultak a nyugdíjasok Szüreti-báljára. Nagyoroszban nem tudtuk megközelíteni busszal a tervezett indulási pontot, a Drégelyvár vasúti megállót, így kicsit hosszabb lett az útvonalunk. Fél kilenc után indultunk Nagyoroszi központjából. A vasúti síneken való átkelés után jó nagy sár fogadott, féltünk, hogy így lesz ez az egész úton - szerencsére csalódtunk. Jó 200 méter emelkedéssel kezdődött az út a Kővágó-hegy oldalában, míg egy kereszteződéshez nem értünk. Innen 11-en egy kitérőt tettek a pár száz méterre lévő Drégelyvárhoz, főképp azok, akik még nem jártak ott. Borókás-rét után mellénk csatlakozott a Nagy-völgy-patak, ezután már végig mellette haladtunk. A volt Deszkáspuszta, helyén egy pihenőt és egy kopjafát létesítettek Orosz János hivatásos vadász emlékére. Itt még nem, de nemsokára megálltunk, hogy bevárjuk azokat, akik felmentek a Drégelyvárba. Csak pár perc volt az egész. Jó fotótémák adódtak a patakmederbe besütő nap, egy kis békalencsés tó képében. Az Oszlopó-forrás – melyet dr. Korányi Frigyes emlékére állítottak 1931-ben - vizét megkóstoltuk. Itt is van kiépített pihenő, de mi elmentünk még a következőig, a Kalakocs-pataki pihenőig. Itt ebédidőt tartottunk. Továbbmenve egyre alacsonyabbak lettek a patakmedret kísérő dombok. Nemsokára beértünk Bernecebarátiba, ahol nagy örömünkre szüreti felvonulásba csöppentünk. Örömünk csak akkor csökkent, mikor kiderült, hogy buszunk sehol sem tudja kikerülni a felvonulókat, akik többször megálltak egy-egy táncra, betyár-versenyre. Egy órát vesztettünk, de ácsorogtunk már ennél jóval kellemetlenebb helyen is, például dugóban az autósztrádán.

 

Aggteleki-hegység, Cserehát, Felvidék

Címkék

Már-már hagyomány nálunk, hogy minden második évben őszi négynapos túránkat az Aggteleki-hegységben és környékén tartjuk. Így volt ez most is. Csodaszép kora őszi időben 22-en élveztük a táj szépségét, a szállás kényelmét, a finom és bőséges ellátást.

Szeptember 23. (csütörtök)

Az M3-as Galga-pihenőjében találkoztunk, majd onnan megállás nélkül autóztunk szálláshelyünkig. Ott kipakoltunk, és indultunk első napi túránk kiindulópontjára, Teresztenyére. A patak mellett kialakított kis tértől a P+ jelzésen kezdtük a Nagy-hegyre vezető emelkedő legyűrését. Már útközben is ráláttunk az alattunk lévő völgyben megbúvó Égerszögre, felérve a tetőre pedig az Aggteleki-hegység vonulatában gyönyörködhettünk. A Galyaság ligetes, kaszálókkal tarkított lankái között haladva északról megkerültük Tornakápolnát, azt csak a temetőnél érintettük. Teresztenye felé haladva több elektromosnak látszó, nyitható kerítésen haladtunk át, legelésző lovakat, birkákat láttunk. 10,5 km-t tettünk meg 343 m szintkülönbséggel. Szállásunkra visszaérve finom vacsorát kaptunk, utána még sokáig beszélgettünk.  

Szeptember 24. (péntek)

Reggeli után kocsival átmentünk a határon, és a Gombaszögi-barlang parkolójában tettük le azokat. Mindjárt megvettük a belépőket, a 10 órakor kezdődő vezetéssel tudtunk a barlangba bejutni. Rajtunk kívül még volt egy magyar csoport is, így a vezetés anyanyelvünkön történt. A cseppkőbarlang nagyon látványos, különösen szépek benne a szalmacseppkövek. Külön élmény volt számunkra idegenvezetőnk ízes, jó humorú ismertetője, vezetése. A barlanglátogatás után hátizsákot vettünk, és elkezdtünk kapaszkodni a Závozná-erdészház felé. Ez a másfél km-es szakasz volt utunk legnehezebb szakasza, mert közben 252 méter szintemelkedést kellett legyűrnünk. Felérve pihenőt tartottunk. Ezután egyáltalán nem megerőltető, változatos tájakon haladva értünk el a Szilicei-jégbarlanghoz. Ez lenne Európa legalacsonyabban fekvő jégbarlangja, de most nem volt benne jég. Fél kettőkor ebédeltünk, majd ismét változatos terepen gyalogoltunk Szádvárborsa felé. Mielőtt elértük volna azt, egy jelzetlen úton átvágtunk a kék jelzés felé. Nagyon szép szakasz következett az út jobbra-balra kanyarogva haladt sok-sok zsomboly között. Az utolsó szakasz megegyezett a délelőtti erős emelkedővel, de lefelé mégiscsak könnyebb volt menni. A kocsikig 13 km-t tettünk meg 530 méteres szinttel. Esti program ugyanaz volt, mint előző nap.

Szeptember 25. (szombat)

Kocsival az alig több mint kéttucatnyi lakosú Perecsére utaztunk. A falu szélén letettük az autókat. Az út eleje semmi nehézséget nem okozott, de az Északi Zöld határon vezető bejáratát a derékig érő csalánosban elég nehéz volt megtalálni. Később is sok kidőlt fa nehezítette a járást. Ezután jelzetlen, de térképeken kocsiútnak jelölt útra tértünk. Ezt meg egy erdőtelepítés miatt lekerítették, létra nem vezetett át rajta, ezért kénytelenek voltunk a kerítés mellett utat törni magunknak. Visszaérve a kocsiútra már jól haladtunk a Csonka-hegyi pihenőig, ahol ebédeltünk. Könnyű erdei úton értünk be Keresztétébe. Ez egy nagyon tiszta, ápolt kis település, nyaranta még Levendula-fesztivált is tartanak. Egy háznál még meg is kínálták a csapatot szőlővel. Perecséig egy darabig szántóföldek között, majd erdőben haladtunk. Az egész út (13 km, 214 m szinttel) elhanyagolt volt, jelzést alig láttunk. Látszik, hogy ez a vidék már kiesik a turistaáradatból.

Visszaútban még megálltunk Krasznokvajdán, mert valami buli volt, de a túl hangos zene miatt mindjárt tovább is álltunk. Rakacán viszont megnéztük a dombtetőn álló görög-katolikus templomot, melyet 20 lőréssel ellátott erős várfal vesz körül.  Előtte áll a Hősök-tornya, melyen az I., és a II. világháború áldozatainak neve található

Szeptember 26. (vasárnap)

Összepakoltunk, majd reggeli után a szállásunktól indulva tettünk egy körutat. Nagyon szép volt a Rakacai-tó reggeli napsütésben, leginkább azért, mert fölötte és a közeli dombokon párafoltok tarkították a látványt. A gát után a tó déli partján erdőben haladtunk a PL jelzésen. Az meglepetés volt, hogy a romjelzés nem kanyarodott fel a földvárhoz, hanem a parton maradt. Később az üdülőházak közé beérve láttunk egy P háromszög jelzést, ez vezetett fel a várhoz. Nem logikus. Továbbhaladva láttuk a kőbányát, majd beértünk Meszes faluba, ahol pár szépen felújított házat láttunk. A falu végén jobbra kanyarodtunk, és nemsokára egy kis tavacskával kiegészített vas ízű forrásnál álltunk meg. Utána emelkedni kezdett az út. Nagy kukoricatáblában még a kocsiutat is beültették, így meg kellett azt kerülni. Az eredeti útra való visszatérés is csak kivágott és otthagyott cserjéken keresztül volt lehetséges. Ezt követően viszont már járható volt az út, annak ellenére, hogy a P négyszög jelzéssel inkább csak a tó közelében találkoztunk. Visszaérve a Tópart-vendégházhoz (a gyalogút 11 km hosszú volt 187 méter szintkülönbséggel), a szaletliben megebédeltünk, elbúcsúztunk házigazdánktól.

Hazafelé vezető utat úgy alakítottuk, hogy közben megnéztük a gazdag anyagú Borsod Tájházat, utána pedig Boldván a XII. században épült bencés monostort és templomot, amely ma református templom - sajnos csak kívülről, mert a megadott telefonszámon senki sem vette fel a kagylót. Az autópályán nagy forgalom volt, többször megtorpant a sor, de lényeg, hogy hazaértünk.

 

Cseh-, Morvaország

Címkék

Egy tavalyról elmaradt túrát pótoltunk múlt héten. Egy hetet töltöttünk javarészt túrázással a Cseh Köztársaság déli részén. Heten voltunk és a városnézéseket, vár- és kastélylátogatásokat nem számítva összesen 72 km-t gyalogoltunk 1898 méter szintkülönbséggel az öt túranapon. A túráról vetítéssel egybekötött élménybeszámolót 2022.01.22-én tartok, ezért itt csak röviden ismertetem az utat.

09.06. (hétfő).

6 órakor indultunk, és csak szükséges megállókat tartva 11 órára értünk Havraniky-be, ahová szállást foglaltam. Kipakoltunk, és kocsival átmentünk Popice-be, ahonnan kezdődött a túránk. Először a Sealsfieldúv-kilátóhoz gyalogoltunk fel, ahonnan szép kilátás nyílt a Dyje-folyó szurdokára. Változatos terepen értünk le a felduzzasztott folyóhoz, amely mentén Znojmo-ba értünk. Innen egy másik kilátópontra kapaszkodtunk fel, majd még egy emelkedő következett, aztán javarészt szőlők között értünk Popice-be. Eddig az út 12,5 km volt, 314 m szinttel. A faluban egy étteremben megvacsoráztunk, aztán szálláshelyünkre autóztunk.

09.07. (kedd)

Reggeli után kocsival Čižovba mentünk, leparkoltunk. A kis települést elhagyva először egy volt vasfüggöny-szakaszt láthattunk. A következő látnivaló a Hardegg-kilátó volt még cseh területen. Aztán átkeltünk a Dyje-folyó (Ausztriában Thaya-nak hívják) hídján, egyúttal a határon is. Hardegg egy nagyon aranyos kisváros, fő ékessége a faluban fekvő középkori vár. Van egy olyan körút, mely a várat körbevevő magaslatokon halad, így minden oldalról meg lehet azt ismerni. Természetesen végigjártuk ezt. Čižov-ba visszamenet egy darabig a Dyje mellett haladtunk, aztán enyhén, de végig emelkedett az út. A gyalogút 13 km volt, 437 m szintkülönbséggel. Mielőtt visszamentünk volna szállásunkra, egy kétórás városnézést tartottunk Znojmo-ban.

09.08. (szerda)

Kocsival Znojmo-ba, a Muzeum motorizmu parkolójába hajtottunk. Innen elég erős emelkedővel felértünk a znojmoi várba, ahol előző nap is jártunk. Innen leereszkedve beértünk a Granicky-patak völgyébe. A kellemes árnyas út tele volt faszobrokkal, sőt még berendezve ott állt Piroska nagymamájának háza is. Nagyjából Mašovice faluig emelkedett még az út. Lejtmenetben kis kitérőt tettünk az Andélský-malomig és tóig. Közelítve a Dyje-völgyhöz, nagyszerű kilátás volt a Kralúv stalec-ről, majd Znojmo felé haladva volt még egy pár.  Egy kapaszkodó után Hradišté-be értünk, ahol megnéztük a keresztes kolostort és templomot (ez utóbbit most újítják fel). Még egy erős lejtő következett, és visszaértünk a kocsikhoz a parkolóba. Napi távunk 15 km volt 448 m szinttel.

09.09. (csütörtök)

Összepakoltunk és elhagytuk szállásunkat. Ezen a napon nem túráztunk, hanem várakat, és Csehország talán legszebb kisvárosát néztük meg. Először Vranov-ba autóztunk. Parkolás után felgyalogolunk a várba. A 9:20-kor kezdődő tárlatvezetésen végigjártuk a kastély reprezentációs termeit. Megint autóztunk egyet, és a szintén Dyje-folyó mellett lévő Bitov várához mentünk. Ebédidőben értünk oda, de a várbelsőt, és egy-két időszakos kiállítást meg tudtunk nézni. Ezután még elsétáltunk egy kilátóhelyhez, ahonnan az egész vár látszott. Megint kétórás autózás következett, így értünk Česky Krumlovba, ahol Laci idegenvezetésével bejárjuk a kisvárost. Mindenkinek nagyon tetszett a Moldva-folyó kanyarulataiban fekvő vár, és a belváros. Már csak az újabb szálláshelyünkre kellett elmennünk, hogy ágyikóhoz és vacsorához juthassunk.

09.10. (péntek)

Kocsival Frymburk-ba, majd a 9 órás komppal Frýdava-ba mentünk. A Vitkuv-vár (1035 m) majdnem teljesen a gyalogút közepén fekszik, így odafelé végig emelkedett, visszafelé pedig lejtett az út. Közben kétszer is érintettük Sv.Tomaš települést. Jó időzítve alig pár percet kellett várnunk a kompra. Ez az út volt a héten a leghosszabb: 16 km 374 m szintkülönbséggel.

09.11. (szombat)

Nová Pec közelében lévő Láz-ba kocsikáztunk. Parkolás után egy emelkedőn a Schwarzenberg-csatorna mellé értünk. A csatorna a XVIII. század végén épült, és elsődleges funkciója a faúsztatás volt. A későbbi fejlesztéseknek köszönhetően a Bajor-erdőtől a csatorna, a Große Mühl folyó és a Duna közvetítésével a fában gazdag Böhmerwald/Šumava-ból úsztatták le a méteresre vágott fákat Bécsig. Mi is a csatorna mellett gyalogoltunk a Hut’ský-patakig. Itt pihenőt tartottunk, majd meglehetősen meredek úton a S jelzésig kapaszkodtunk. Innen már könnyű volt az út vissza Láz-ig. Táv: 15,5 km, 325 méteres szintkülönbséggel.

09.12. (vasárnap)

Összepakoltunk, reggeliztünk és indultunk megszakításokkal hazafelé.  Először Česky Krumlov-ban álltunk meg, hogy a feleslegesnek bizonyuló koronáinkat elköltsük. Ausztriában Bécs közelében tartottunk rövid pihenőt, majd a Morva-folyó közelében lévő Schlosshof kastélyt kerestük fel. A belépésnél kérték az Uniós Covid Igazolványt. Akinél véletlenül nem volt, azt ingyenesen letesztelték. A hatalmas területen fekvő kastély és kertje, gazdasági épületei közül leglátványosabb a barokk kert volt sok terasszal, szökőkúttal, gyönyörű fákkal, virágokkal. Még egy látnivalót néztünk meg, a közelben lévő Niederweiden-kastélyt. Ez már korántsem volt olyan látványos, mint az előbbi. Öt órakor indultunk el most már tényleg haza.

 

Csesztve – Szente

Címkék

Isteni őszelejei időben majdnem rekordszámban vettünk részt egy kellemes cserháti túrán. A főtávon indulók 14,5 km-t gyalogoltak 353/375 m szintkülönbséggel, de volt egy rövidebb táv is.

7 órai indulással háromnegyed kilencre értünk Csesztvére. Két túratervet is készítettem, és leszállás után a túrák épp ellenkező irányban indultak. A rövidebb távot választók egy körutat tettek Csesztve környékén, miközben felkapaszkodtak a Kövecsesi Teréz-kilátóra, majd megnézték a katolikus-templomot, végül – kis szerencsével - látogatást tettek a Madách-kúriában. További programjukban Mohorán megnézték a Mikszáth-Mauks Emlékparkot és a Tolnay Klári Emlékházat. Ezután még Magyarnándoron tettek egy sétát.

A hosszabb útra vállalkozok mindjárt az út kezdetén elhaladtak az utóbbi időben – szerintem nem előnyére – megváltoztatott műemlék-jellegű Majthényi-kúria mellett. Az emelkedő út kikerülte a Madách-kúriát és kertjét (ide most nem tértünk be, mert már voltunk egyszer ott). Ezt követően balról magunk mögött hagytuk az igen szép, műemlék Szent Márton templomot. Az út egyre emelkedett még, míg fel nem értünk a Lipinyére (328 m). A csúcs előtt szép kilátás nyílt a Cserhát lankáira, utána pedig már a Börzsöny vonulatára. Az egykori Göröcpuszta környékén valamiért megváltozott a frissen festett S jelzés nyomvonala. Az út legmélyebb pontját (146 m) ott értük el, ahol a piros jelzés (ez már koránt sem volt olyan jó állapotban, mint az eddigi sárga jelzés) Érsekvadkert felől beérkezett. Itt egy pihenőt tartottunk. Ezután öt kilométeren keresztül enyhén emelkedett az út, miközben felértünk a Nósa-, majd az Orvos-hegyre (330 m). Ezután egy széles úton enyhe lejtő következett. Hármasával-négyesével is elfértünk egymás mellett, nagy tere-fere alakult ki útközben. Ennek köszönhetően (meg annak is, hogy én is belemerültem a beszélgetésbe) mire ránéztem a GPS-re, már rég elhagytuk a piros jelzést. Innen már nem lett volna ésszerű visszamenni a pirosra, ezért azt a megoldást választottuk, hogy Magyarnándor helyett Szentére ereszkedtünk le. A szép, rendezett településen épp Falunapra készülődtek, így finom palacsintákat, hűtött italokat tudtunk ott venni. A buszt Szentére kértem hogy átjöjjön, és innen indultunk el haza.

A rövidebb túra képeit Pusztay Péter (P.P.) készítette.





 

Velencei-hegység, borkóstoló

Címkék

Múlt szombaton úgy túráztunk a Velencei-hegységben, hogy az út végére hűvös pinceelőtérben finom falatok és borkóstoló is várt ránk. 32-en voltunk, a főtáv 12,1 km hosszú volt 197 méter szintkülönbséggel.

Utazás során sajnos egy nagy dugóba keveredtünk, ezért csúszott némileg a program. Negyed tízre azért így is odaértünk túránk indulási pontjára, a Diós-árok végéhez. Rövid ideig aszfaltozott volt az út, de hamarosan jobbra letértünk róla. Inkább szőlők és gyümölcsösök között haladtunk, aztán egy újabb emelkedő és egy nagy kaszáló végén felértünk utunk legmagasabb pontjára, amely a János hegyen van. Volt itt egy elhagyott pince, és egy jó nagy fa árnyékkal. Ezután pár kisebb emelkedőt leszámítva lejtett az út. Több helyről is szép kilátásunk volt a Vértesre. Lovasberény előtt volt egy látványos mélyút is. Sajnos a faluban már kevesebb árnyékos hely akadt, pedig egyre melegebb lett az idő.

Lovasberényben hatalmas parkban található a Cziráky-kastély, és a hozzátartozó kápolna. Sajnos eléggé lepusztult állapotban leledzik, szerencsére a tető már elkészült, így legalább remény van rá, hogy nem omlik össze magától. A kastély a falu tulajdonában van, de olyan irdatlan mennyiségű pénzük – amibe a felújítás kerülne – nincsen. Azért már belül is meg lehet nézni, hogy állnak a munkálatok. Nem messze a kastélytól a magyar-német katonai temető található.

Jó félórát eltöltöttünk nézgelődéssel, pihenéssel, étkezéssel aztán indultunk most már a pincészet felé. A Kossuth L. utcán indultunk, amely a – váci katedrálisra hasonlító - katolikus templomig térszerűen széles. Később átkeltünk a Rovákja-patakon, majd a használaton kívüli vasút pályán. Innentől már inkább árnyékos úton haladtunk. 1 óra után értünk a pincészetbe, ahol pálinka képében fogadóital, finom házi füstöltáruk, többféle (fehér-, rozé- és vörös) bor kóstolása volt a "munkánk". Jobb kedvvel távoztunk, mint ahogy megérkeztünk.



 

Ormánság, Villányi-hegység

Címkék

Márciusra terveztem be ezt a túrát, de a járvány másképp gondolta. Figyeltem akkor az időjárást, nagyon vacak hideg, szeles, esős idő volt, de ennél a melegnél, amihez most volt szerencsénk, talán mégis jobb lett volna.  Hatnapos túránkon heten vettünk részt, a kis utakat leszámítva 78 km-t gyalogoltunk 1406/1637 m szintkülönbséggel.

07.05. hétfő

Kocsival és vonattal utaztunk Sellyére, de a vonatközlekedés miatt - a korai indulás ellenére - mégis csak fél tizenkettő utánra értünk oda. A tényleges gyalogtúrát a drávasztárai kikötőnél kezdtük. Eseménytelen gát-túrán óhatatlanul Alföldi Kéktúra jutott eszünkbe. A Dráva és annak egy holtága kivételével semmi látnivaló nem volt. 33 fokos melegben árnyék nélkül értünk a vejti elágazáshoz, ahol befejeztük napi túránkat (ami 14,1 km volt, 23/33 m szinttel). Szállásunk és vacsoránk (kiadós és finom horvát ételekkel) Drávasztárán volt.

07.06. kedd

Két fuvarral visszamentünk az előző napi elágazáshoz. Az első letérőt a gátról a Majláthpuszta magasságában tettük, de a kék körút jelzés járhatatlannak minősült. A második letérőn kék-, és tanösvény jelzés is volt. Szép holtágakat, pallón vezetett utakat láthattunk, egy helyen az élő Drávára is ki lehetett jutni. Itt viszont annyi szúnyog volt, hogy mindnyájunkat dagadtra csíptek. Kereszteztük megint a gátat, aztán egy nyílt szakasz következett, majd a Kisinci-tónál megint holtágak közé jutottunk. Fél hatra értünk az Ős-Dráva Látogatóközponthoz tartozó szállásunkra, a Kolokán-vendégházhoz. Előre rendelt vacsorát Kémesről hoztunk. Napi távunk 17 km volt 96/77 m szintkülönbséggel.

07.07. szerda

Mivel csütörtökre már 39-40 fokos meleget jósoltak, egy alföldi jellegű szakaszt kihagytunk, és helyette a csütörtökre tervezett Diósviszló – Máriagyüdi utat tettük meg. Jól is jártunk, mert ezen a napon „csak” 37 fok volt. Innentől kezdve utunk végéig már a Villányi-hegységben, változatosabb terepen gyalogoltunk. Már Diósviszló is dombos vidék, utána pedig már mészkőtömböket is láttunk. A Kopasz-hegyen kőből épült kilátóból élvezhettük a panorámát. Továbbra is sziklás tájon haladtunk, elérve egy felhagyott kőbányát. Az 58-as utat keresztezve elkezdtünk kapaszkodni a Tenkesre. A K jelzés a csúcs alatt halad át. Elértük a Csodabogyó tanösvényt, és most már azon (a S sávval együtt) haladtunk Máriagyűdig. Ez az út 13,5 km volt, 461/403 m szinttel. Busszal átmentünk Siklósra, ott ebédeltünk. Egy fagyi után visszabuszoztunk Diósviszlóra, ahol a Csicseri-vendégházban szálltunk meg két éjszakára. Nagyon kedves fogadtatásban volt részünk, még házi süteményt is kaptunk.

07.08. csütörtök

Még előző este elvetettük, hogy a hőségben bemenjünk Harkányba és Siklósra, helyette – mozgásigényünk kielégítésére – egy rövidebb túrát terveztünk. Reggel 7 órakor már úton voltunk. Diósviszló környékén tettünk egy utat erdők, dombok, szőlők, napraforgó-táblák között. Hazafelé menet pedig bevásároltunk a boltban. És nem véletlen, a hideg sörnek volt a legnagyobb sikere. A könnyített túra 7,6 km hosszú volt 124/135 m-es szintkülönbséggel. Elég is volt aznapra, mert a déli órákban 39 fokon aszalódhattunk volna hosszabb túra esetén. A nap hátralévő részét pihenéssel, levesfőzéssel, beszélgetéssel töltöttük.

07.09. péntek

Reggeli után indultunk, két fuvarral Máriagyűdig utaztunk, onnan folytattuk a túrát. Először a bazilikát néztük meg, éppen akkor nyitották ki az ajtaját. Piros jelzésen jutottunk fel a gerincre, majd a szokásos kéken mentünk tovább. Kistótfalu közeléig lejtett az út, majd Vokányig nagyjából szintben, az erdő szélén vezetett utunk. Ezután rosszabb idők jöttek ránk, mert kilométereken keresztül egy kaszálón, tűző napon, árnyékban – ha lett volna - 35 fokos melegben gyalogoltunk. Aztán egy alig több mint egy kilométeres szép erdei szakasz következett, utána pedig az erdőszél és a szőlőtáblák között mentünk. Sajnos a délutáni nap már nem adott árnyékot az erdő felől. Egy erdőben értünk Palkonya fölé, onnan lecsurogtunk a halastóig. Az út 16,3 km-es volt, 401/650 méteres emelkedővel/lejtővel. Villányban egy falatozóban jót ettünk, majd a városka szélén lévő szállásunkra autóztunk. A teraszról beláttuk az egész környéket. Nagy viharfelhők jöttek, amiből végül egy csepp eső sem esett.

07.10. szombat

Reggeli után először visszamentünk a vasútállomás közelébe, ott végigjártuk a Templom-hegyet, benne az Ammonitesz-tanösvényt. Az út végén lévő kilátóból körpanoráma nyílt a Villányra és a környékére, még a villánykövesdi pincefalut is láttuk. Visszamentünk szállásunk közelébe, és a nagyharsányi Szoborpark mellett kezdtünk kapaszkodni a Csillag-völgyön át a Kerek-hegyig. Onnan leereszkedtünk a szőlőkig, szemben Siklósra láttunk rá. Szőlők és pincészetek után végre erdőben folytatódott az út, melynek része volt egy látványos mélyút is. A Palkonya-környéki szőlőkről ráláttunk a tavakra és a faluba. A vasútállomáson fejeztük be a túrát (9,5 km, 301/338 m szint), de mielőtt hazaindultunk, felkerestük a Pincefalut, egy nyitva tartó borozóban meg is kóstoltunk egy helyi bort. Aki vonattal utazott, annak – hála a MÁV-nak – kalandosra sikerült az út: minden vonat késett, csak csomagokkal futva értük el a csatlakozásokat, az IC-ben nem működött a klíma, így melegebb volt, mint a túrán aznap.