gyalogtúra

Cserépváralja – Kács (Bükk-alja)

Címkék

Úgy látszik, hogy az eső vonzza az ITK tagjait, mert rekordszámmal (50 fő) gyűltünk össze szombati túránkra. Az esőtől függetlenül sok szépet láttunk, a Felső-szoros nagyon látványos túraszakasz.

A szokásosnál ezúttal messzebb utaztunk, ezért 6 órakor indultunk. Egy technikai szünetet leszámítva a felszállóhelyeken kívül csak a túra kezdőpontján, Cserépváralján álltunk meg. Kilenc óra előtt kevéssel értünk oda. Első programunk a barlanglakásos tájház megtekintése volt. Láttunk már pár barlanglakást – sőt ezt is pár éve, de akkor nem tudtunk bejutni -, de ilyen jó állapotban lévőt, teljes berendezéssel még nem. Igaz nem bíztam a véletlenre bejutást, előre egyeztettem időpontot.

A tájház megtekintése után kezdődött a tényleges túra. Ekkor sajnos már esett az eső. Pár ház után balra betértünk az erdőbe. A kápolna kerítése mellett elhaladva elkezdtünk kapaszkodni a vár felé. Előbb mésztufába vájt juhhodályt, majd három hatalmas gabonatároló vermet láttunk. A XIII-XIV. században épült várból mára már nem sok maradt. Visszatérve a kápolnához, közel hozzá egy 60 m mély törökkori kút volt látható egy kerítésen belül. Az út lejteni kezdett, kitapasztalhattuk az agyagos sáron való csúszkálás csínját-bínját. A lejtő alján elértük a Kő-völgyet, melynek része az Alsó-, és a Felső-szoros. A szurdok leglátványosabb része a Felső-szoros középső szakasza, ahol helyenként 15 m magas sziklatornyok is szegélyezik a Tardi-patak által kivájt völgyet. A patakmeder egyébként most száraz volt. A szoros sajátos mikroklímája miatt a sziklákat szinte teljes egészében beborította a moha.

A szoros után következett a Dobi-rét. Sajnos a szokásosnál is jobban szétszórodott a csapat, így mikor az utolsókat is bevártuk, az eleje már túlment a következő látványosságon, a Farkas-kői bércen. Így talán tízen ha lehettünk, akik felmentek rá. Meglehetősen meredeken vezetett fel az út. A Kis-Farkas-kőröl az eső ellenére is szép kilátás nyílt. A barlangot nem találtuk, jobban mondva láttuk a levezető utat, de a meredek, csúszós úton nem kockáztattuk meg a lejutást Visszatérve a piros jelzésre, enyhén lejtős 2 km-es szakasz után beértünk Kácsra. Ott még elgyalogoltunk a Kálváriához (a stációk nevezetessége, hogy a templomból kikerülő, vászonra festett képeket beüvegezték, ajtóval látták el, valamint a sziklaoltár), elmentünk a katolikus templom mellett, lesétáltunk a Mária-forráshoz, a sebes Kácsi-patakhoz. 12 km-t gyalogolt az, aki minden kitérőt megjárt, de ez most az eső, a sáros, agyagos út miatt többnek tűnhetett.

 

Kelet-Mecsek, Gemenc

Címkék

Tavaszi négynapos túránkon 3 napot a Kelet-Mecsekben, egy napot a Gemenci-erdőben töltöttünk. Jó időt fogtunk ki, szárazak maradtak esőkabátjaink, pedig szombat-vasárnapra esőket jósolt a meteorológia. Összesen 54 km-t gyalogoltunk.

04.25. csütörtök

Több településről indulva 7 óra után pár perccel találkoztunk az M6-os Keresztúri pihenőhelyénél. Kölcsönös üdvözlések és sütemény-kínálások után indultunk tovább. Kakasdon álltunk meg legközelebb, ahol kívülről megnéztük a Faluházat, Szent Anna-kápolnát, betelepülési emlékművet. Ezután túránk kezdőpontjára, a Váraljai Ifjúsági Táborhoz hajtottunk.

Először a feltöltés alatt lévő tavak mellett, majd a Váraljai-völgyben gyalogoltunk. A Jágerok kútjánál finom forrásvizet ittunk. Mikor a völgy szűkebb és látványosabb lett, a Farkas-árok nevet kapta. A völgyet balra elhagyva felkapaszkodtunk a Hideg-oldalra, közben a P és a Z+ találkozási pontjánál ettünk, pihentünk is. Látványos horhosok, mélyutak tették még változatosabbá az utat. Csörgő-rétnél megint irányt és jelzést váltottunk. Szép kilátás nyílt Váraljára és a mögötte lévő Mezőségre.

14 km és 350 méter szintemelkedés megtétele után visszaértünk a kocsikhoz, majd Hosszúheténybe, szálláshelyünkre autóztunk. Bonyodalmat jelentett, hogy a szállásunkhoz vezető utat akkor csinálták, és teljesen lezárták. Kerülnünk kellett. A szobák elfoglalása után a tágas szaletliben beszélgettünk, sütiztünk, vártuk a vacsorát, melyet a Tavasz étteremből hozattunk.

04.26. péntek

Reggelit után kocsival a Máré-vár közelébe mentünk, ott a strand mellett leparkoltunk, majd indultunk túrázni. Mikor rátértünk a piros jelzésre, mindjárt a nagyon bővizű Textiles-forrásba botlottunk. A várhoz vezető utat mély lefutó völgyek keresztezték, melyeket szerpentinszerűen kerülgetett a turistaút. Látványos volt, tetejébe így alig lehetett érezni a kapaszkodót. A szabálytalan ötszög alakú várhoz felérve, előbb képeket csináltunk egy fánál, melynek gyökerei ülőpadszerűen álltak ki. Fellépcsőztünk a vár emeletére, de bemenni nem tudtunk az állítólagos régészeti feltárás miatt.

Tovább a P jelzésen ismét lejutottunk a Vár-völgybe. Áttértünk a Z+ jelzésre, azon kapaszkodtunk felfelé. Egy korhadt fán méteres siklót fényképezhettünk. A tetőn megálltunk enni. Ezután négy kilométeren keresztül lejtmenetben gyalogoltunk. A Szederindás-kút közelében beértünk a Sín-gödör-patak völgyébe. Az egyre szűkülő völgyben 26-szor (S. Ági számolása szerint 28-szor) kellett átkelnünk a patakon. Ezenkívül sok bedőlt fa alatt/fölött való átkelés is izgalmassá tette az utat. Megrendítő látvány volt a patakban egy elhullott őz „látványa”.

Az aszfaltozott utat elérve kezdődött a feketeleves. Egyszuszra 100 métert emelkedett az út Hászé-tetőig. Fenn mindenkit bevártunk. Lefelé menet ritkás fák között hatalmas medvehagyma-telep húzódott, többen szedtek is belőle a tízóraikhoz. Lanyha lejtőn értünk vissza a kocsikhoz. 450 méter szintkülönbség mellett 14,5 km-t mentünk.

Hazafelé fakultatív programként el lehetett menni Sikondára. Szállásunkra visszatérve vacsora és a társasélet gyakorlása volt a fő program

04.27. szombat

Reggeli után kocsival Zobákpuszta, szászvári elágazáshoz mentünk, ott leparkolunk, majd jött a túra. Az erdőbe a DDK útvonalán léptünk. Egy szép tisztás után a Völgységi-patak mellé értünk. Miután ezen átkeltünk, rövid ideig aszfaltozott út szélén mentünk, majd az út túlsó felén ismét erdőbe tértünk be. Ez már a Hidasi-völgy. A kanyargós patakon időnként átkeltünk, így értünk a nap egyik látványosságához, a Csurgó-forráshoz. A kb. 6 méter magas mésztufa forrásfalról esőfüggönyt alkotva hullik alá a víz. Továbbra is a Hidasi-völgyben haladtunk, több forrás mellett is elmenve. A völgyet jobbra elhagyva felkapaszkodtunk Pusztabányára. Itt pihenőpadok, asztalok várják a turistákat. Le is pihentünk, majd a közelben lévő üveghuta ásatását, olvasztó-, hűtő kemencéjét néztük meg. További utunk mellett nagyon megörültünk több tő Bánáti bazsarózsa látványának.

Püspökszentlászló széléhez érve, úgy döntöttünk, hogy a kastélyhoz, arborétumhoz tovább gyalogolunk. Ide ugyanis eredetileg túra után kocsival jöttünk volna el. Az odavezető út mellett először egy kis kápolnát láttunk, majd benéztünk a templomba. Végigjártuk a kastély gyönyörű kertjét (arborétum), közben igyekeztünk, hogy magát a kastélyt is meg tudjuk nézni. Egy órakor sikerült is vezetéssel végigjárni a turisták számára megnyitott helyiségeket, majd ezután a templomot is. Mire végeztünk a látogatással, mindenki kellőképpen megéhezett, így kastély belső udvarában lévő asztaloknál megebédeltünk. Páran még felmásztunk a kastély fölött lévő pléhből készült Szent László-szoborhoz.

A kocsihoz vezető út nagy részét a Pusztabányára vezető aszfaltúttal párhuzamosan tettük meg. Elhaladtunk a Gyopár-kulcsosház mellett is, ahol pár éve a DDK teljesítése közben aludtunk egyszer. Most – csak kívülről láthattuk – szépen felújították. Túra végén (14,6 km, 360 m szintkülönbség) szállásunkra mentünk, és az előző napokhoz hasonlóan kellemesen múlattuk az időt.

05.28. vasárnap

Összepakoltunk, reggelizünk, majd fél kilenckor elindulunk majdnem hazafelé. Első megállónk Pécsvárad volt, ahol megnéztük a várat, Vármúzeumot vezetéssel. Kicsit körülményes volt bejutni, de végül megérte megnézni. Ezután továbbutaztunk a Gemenci-erdőbe. A Cserta-Duna közelében tettük le az autókat. Kis ideig a sínek mellett, majd egy széles nyiladékon – a P sáv jelzésen - haladtunk. A nyiladék végefelé egyre több turistával találkoztunk, akik ott jártak, ahová mi is igyekeztünk. Egy-két derékszögű irányváltás után a Móric-Duna mellé értünk. Itt található Magyarország legnagyobb, 12 m törzskörméretű fája. Ezt az egyedülálló nevezetességet jöttünk mi is megnézni. Miután rengeteg felvételt készítettünk és kigyönyörködtük magunkat, leültünk enni.

Visszaútban elterveztem egy utat, de mindjárt az elején volt keresztben egy holtág, melyet a turistatérképemen nem jelöltek. Így visszamentünk előbb az óriásfához, majd onnan a cikk-cakkos úton a sárga jelzésig. Innen már minden az elképzelések szerint történt. Egy nyiladékon megközelítettük z 55-ös utat, majd egy térképen is jelölt úton átmentünk rajta – csakúgy mint a vasúti síneken is. Hamarosan elértük a Dél-Dunántúli Kék jelzést, azon pedig a Cserta-(holt)Dunát. Ennek közelében hagytuk autóinkat. A gemenci túra 11 km hosszú volt. Ezután már nem maradt más hátra a négynapos túrából csak az, hogy hazaérjünk.

 

Só-hegy - Kismaros

Címkék

Április 6-án a Börzsönyben túráztunk igen szépszámú csapattal (45 fő). Utunk során gyönyörködhettünk a tavasz első virágaiban, izgalmas útszakaszt küzdöttünk le, valamint több helyről is szép kilátásban volt részünk.

Isaszegről 7 órai indulással fél kilenc után értünk a kóspallagi elágazáshoz. Miután lekászálódtunk a buszról, elindultunk. Először a Só-hegyre jutottunk fel nem túl megerőltető emelkedővel. Magáról a Só-hegy tetejéről semmiféle kilátás nem nyílt, útközben viszont több helyről is ráláttunk a Kóspallagi út mellett lévő Jánoshegy üdülőterületére. Leérve hegyről a melegebb réteken teljes pompájában virágoztak a galagonyabokrok, rengeteg ibolyát, odvas keltikét, tavasz héricset láttunk. Terepíjász versenybe botlottunk felállított álvaddisznók, őzek is jelezték ezt. Törökmezőre érve a Hétvályú-halastó mellett megálltunk kicsit pihenni, reggelizni. Szinte forrt a víz a békék nászától.

Jelzetlen, de térképen határozottan jelölt úton indultunk a tó mellett északi irányba. Eleinte a horgászállások mellett szépen el is lehetett menni a tó melletti ösvényen, később annyira meredeken ért be a hegyoldal a vízbe, hogy ott már nem lehetett tovább haladni. Fel kellett kapaszkodni a hegyoldalba, és ott a mély avarban lépésenként biztos pontot keresve a lábunknak oldalaztunk a meredélyen. Mikor véget ért a tó, leereszkedtünk a Kis-Hanta-patak mellé. Ez többek úgy találtak biztonságosnak, hogy fenéken csúsztak le. Mindenki bevártunk a pataknál. További izgalmat jelentett, hogy kétszer is át kellett kelnünk az eléggé bővizű patakon. Egyébként 4 évvel ezelőtt a Kis-Hanta-patak felsőbb szakaszánál már túráztunk, mikor a Toronyalja-tónál, Bibervárnál, Pálos-kolostorromnál voltunk.

Ezután már jól járható, szélesebb úton kereszteztük először a Törökmezőre, majd a Kóspallagra vezető aszfaltozott utat. Áttértünk a zöld jelzésre, amin jó darabig a már említett korábbi túrán is jártunk. A Gál-hegyig folyamatosan emelkedett az út. A tetőn megálltunk ebédelni. Innen már lefelé mentünk, egy villanyvezetékes nyiladékban meglehetősen nagy szinteséssel. Kárpótlásul viszont jó kilátásunk volt Verőcére, a Dunára és a Szentendrei-szigetre, Kismarosra beérve pedig a visegrádi Fellegvárra, és a Nagy-Villámra. Átmentünk a vasúti felüljárón és máris a 12-es útnál voltunk. Kicsit több mint 14 km-t gyalagoltunk. Innen telefonáltam a sofőrnek, aki hamarosan oda is érkezett a busszal.

 

Két-bükkfa-nyereg - Pilismarót

Címkék

Március első túráján a Visegrádi-hegységben voltunk. Az ígért jó időnek is köszönhetően sokan – 43-an – vágtunk neki az útnak. 12,3 km-es utunkon felfelé 173 métert kapaszkodtunk, lefelé pedig 631 métert ereszkedtünk.

Túránk kiindulási pontjára, a Két-bükkfa-nyeregre busszal utaztunk az Isaszeg – Gödöllő – Mogyoród - Budakalász útvonalon. Fél kilencre már ott is voltunk. A zöld jelzésen indultunk. Meglepő módon a parkolóban és az út elején még kevés havat is láttunk. Miután kereszteztük az esztergomi országutat, ráláttunk a Dobogókő környékére, csakúgy, mint később az Alsó-ecset-hegyről is. Körülbelül 1 km-re jártunk az aszfaltúttól, mikor vendégünk, Márti az avaron megcsúszott, és meghúzta a bokáját. Bár F. Pista elsősegélynyújtása sikeresnek látszott, Márti mégsem tudta vállalni a további utat. Kupaktanács végén B. Tündével és két erős fiúval (K. Jani és Nagy B.) visszafordult az országút irányába. Közben telefonon kértem a buszsofőrünket, hogy Pilismarótról forduljon vissza, és vegye fel a két lányt. Ez sikerült is, miközben Margit mindvégig tartotta velük a kapcsolatot telefonon. Mi még egy darabig szép lassan haladtunk, aztán a Suller-hegy után lévő pihenőhelynél bevártuk a segítő fiukat. Ez azért eltartott egy jó ideig.

Mikor már mind együtt voltunk, továbbindultunk. Az első emelkedő itt kezdődött, miközben felkapaszkodtunk az Alsó-ecset-hegyre. Közben becsatlakozott a piros jelzés is, melyen immár utunk végpontjáig haladtunk. Fentről ráláttunk Pilisszentlélekre. Rövid lejtő, majd még egy emelkedő után felértünk a Hirsch-oromra. Elolvastuk az obeliszk két oldalán lévő feliratokat, megcsodáltuk a szép kilátást. A Visegrádi-hegységen túl a Börzsönyt is láttuk.

Továbbindulva eleinte meglehetősen lejtett az út, későbbiekben pedig alig. Elértük a Somos-árkot. Innen kezdve hol közvetlenül a patak mellett, hol kicsit távolabb mentünk attól, de mindvégig a völgyben maradtunk. Elhaladtunk az Aranka-forrás mellett, majd a Miklós-deák-völgyi tavakhoz értünk. Ezt a tórendszert 2012 és 2015. ökológiai szempontok figyelembe vételével újították fel. A padoknál, asztaloknál elemózsiáztunk. Ennek végeztével tovább indultunk. Elhaladtunk a Millenniumi emlékoszlop mellett, majd kb. 2 km megtétele után beértünk Pilismarótra. Itt várt ránk a buszunk.

 

Telki - Nagy-Kopasz-hegy

Címkék

Hóra számítottunk ezen a túrán a Budai-hegységben. Ehelyett az út nagy részén – különösen a szélesebb erdőgazdasági utakon – jégpáncél fogadott. Ez se szegte kedvünket, jó hangulatú túrán 13 km-t gyalogoltunk mind a harmincnégyen a kb. 10 fokos melegben.

Ebben az irányban a már szokásosnak mondható útvonalon – Isaszeg, Gödöllő, Mogyoród, Pest – 9 óra után értünk Telki határában lévő pátyi elágazásához. Lekászálódva a buszról átkeltünk a meglepően forgalmas Budakeszi felé vezető úton. Itt kellett szembesülnünk a ténnyel, hogy az összetöppedt és visszafagyott hó is mennyre csúszós. Egy vadkerítésen átmászva írtáserdőn haladtunk, ezúttal a Z+ jelzésen. A Mária utat keresztelve már „rendes” erdőbe értünk. Az út egyenletesen emelkedő erdészeti út volt, haladni és megállni rajta csak a szélén lehetett, ahol még nem döngölték le az autók. Útközben is több olyan erdészeti terepjáró elől próbáltunk félrehúzódni, amelyek szénát és egyéb csemegéket szállítottak az állatoknak. Lassan tudtunk haladni, így csak fél tizenegyre értünk az Anna-vadászházhoz.

Az 1900-as évek elején épült, majd többször átépített, felújított vadászház ma igen szép látványt nyújt. A ház mellett lévő padoknál megpihentünk. Itt található Csergezán Pál grafikus és természetfestő emlékhelye is. Továbbra is emelkedő és jeges úton – immár a Z jelzésen - haladtunk a Széltörés-erdőig. Kis könnyebbség volt az úton, hogy az olvadékvíz a kocsikerekek vájatában már felolvasztotta a jeget. Ebben haladva már csak víz csurgott a cipőnkbe. Az Apatócky-ligetnél – ahol áttértünk a Z háromszög jelzésre - kellett egy kicsit meredekebb részen lecsúszkálnunk.

Innen megint emelkedett az út először kevésbé, majd a Nagy-Kopasz-hegyhez közeledve egyre jobban. A hegycsúcs előtti szakaszon a jelzett turistautat kihagyva egyenesen egy nyiladékban értünk a tetőre. Itt található a különleges formájú – Csergezán Pálról elnevezett – 23 méter magas kilátó. 100 lépcsőfokon lehet felérni a 18 méter magason lévő kilátószintre. Megéri felmenni – meg is tette ezt majdnem mindenki -, mert fönt teljes körpanoráma vár ránk. A kilátó tövében ettünk kicsit, majd indultunk tovább.

Lefelé menet a hegy déli oldalán csúszásság szempontjából már jobb volt a helyzet. Az út szélén lévő morzsalékos kőről már elolvadt a jég, ezen elég jól tudtunk haladni. A szép kilátást nyújtó Tarnai-pihenőnél elidőztünk kicsit, majd mentünk tovább. Kanyargós erdei úton megközelítettük az országutat, majd avval nagyjából párhuzamosan – most már a S+ jelzésen – értünk túránk kezdeti szakaszához, a most cserepedő tölgyfaerdőhöz. Még egy létrázás volt hátra, és már ott is voltunk a buszunknál.

A 13 kilométerhez 408 méter emelkedő, és 417 méter lejtő tartozott.

 

Újév-köszöntő túra 2019

Címkék

Újév-köszöntő túránk ezúttal igazi téli viszonyok között, szakadó hóesésben zajlott le. Harminchárman voltunk, 11 km-t gyalogoltunk 298/227 méteres szintkülönbséggel.

Gödöllő-vasútállomáson találkoztunk 9 óra után pár perccel. Ide ki gyalog, ki kocsival, vonattal, HÉV-vel érkezett. Újévi jókívánságok és üdvözlések után indultunk az Alsó-parkon keresztül. A kastély után az Erzsébet-parkba érkeztünk. A négyes krimi hársakból álló fasor végén lévő Erzsébet-szobornál összeálltunk egy csoportképre, majd továbbindultunk. Adri és Viki kihasználva a lehetőséget leszánkózott a sziklacsoport dombjáról. A filmes állatkertben éppen etették a vadakat, így nagyszámú őzet és szarvast láthattunk. Felkapaszkodtunk az M31-es felüljárójára, majd a túloldalon az elegesedett úton lecsúszkáltunk.

Balra fordulva elértük Gödöllő híres szánkópályáját, a Nyaktörőt. Páran erről is lecsúsztak gyerek hócsúszkán. Hosszú, egyenes nyiladékon haladva átkeltünk a HÉV-síneken. A Mogyoród felé vezető aszfaltút előtt mindenkit bevártunk, majd átkecmeregtünk a jó magas kerékvetőn. Ismét szép erdőben folytattuk utunkat, felkapaszkodva utunk legmagasabb pontjára, a 325 m-es Szár-hegyre.

Itt tartottuk meg szokásos nagy újévi traktánkat sok-sok finom süteménnyel, forralt borral, pezsgővel. Vannak itt padok is, de a szakadó hóesésben csak az esőbeállóban lévő asztalra tudtuk kitenni az ételeket, italokat. Jóízű falatozás, iddogálás után indulnunk kellett, mert mozgás hiányában fázni kezdtünk. A pihenőnél van a Bozótmíves-tanösvény nagy ismertető táblája is. Most már javarészt lefelé mentük, így értünk ki a mogyoródi HÉV-állomásra. Innen pedig ki Pest, ki Gödöllő felé utazott.

 

Nyugati-Mátra, Szurdokpüspöki – Apc

Címkék

Az év utolsó túráján a Nyugati-Mátrában jártunk. Eredetileg vonattal mentünk volna oda-vissza, de a menetrend – számunkra kedvezőtlen – változása miatt különbusszal utaztunk. 33-an voltunk, és most csak 10 km-t gyalogoltunk 432/457 m szintkülönbséggel.

Akárhányszor Salgótarján felé utaztam vonattal, vagy kocsival, mindig arra gondoltam, hogy a Szurdokpüspöki és Jobbágyi között lévő vulkáni kúpot egyszer meg kéne mászni. Ez sokáig elképzelhetetlen volt a hegy gyomrában létesített fegyvergyár miatt. Most már jelzett turistautak vannak a Jobbágyi-hegyen.

Fél nyolckor indult a buszos gyűjtőjárat, amely során Isaszegen, Gödöllőn és Hatvanban szálltak fel túratársaink. Útközben még esett az eső, de mire Szurdokpüspökibe értünk, elállt. Rövid házak közötti menetelés után beértünk az erdőbe, és mindjárt egy patakátkelés várt ránk. A Pince-patakban az előző esők miatt sok víz volt, de egy odakészített betongyűrű megkönnyítette dolgunkat. Ezután elkezdett emelkedni az út először enyhébben, majd egyre erősebben. Helyenként a nagy sár is nehezítette dolgunkat. 300 méteres szintmagasságnál – ahol bevártunk mindenkit -, aztán megint enyhébbre váltott. A köd viszont egyre nagyobb lett. Ahogy közeledtünk a Nagy-hársas csúcshoz, már fagyos volt a föld, így már nem kellett csúszkálnunk a sárban. Fenn az 509 m-es csúcson van egy geodéziai torony, amely ugyan nyitva volt, de létra nem volt benne. Sebaj, úgyse láttunk volna semmit a ködben.

Kis szusszanás után most már lefelé indultunk. Balról becsatlakozott hozzánk a P+ jelzés, amelyen aztán sokáig haladtunk. A túra nagy látványossága következett a Széleskői (Apci)-tó. Először egy kiugró sziklaerkélyről, 30 méter magasságból láttunk rá tóra. Ezután egy másik kilátóteraszra értünk. A tóhoz való lejutás viszont a megszokott utakon (már többször jártunk erre) szinte lehetetlen volt a nagy sár miatt. Más-más útvonalat kipróbálva, de végül mindenki leért a tópartra. Itt megpihentünk és ebédeltünk.

Továbbmenve a P kör jelzés kiágazását elvétve majd’ 200 métert túlmentünk. Korrigálás után még egy kis emelkedő következett, aztán végképp csak lefelé haladtunk. Úgy látszik buszsofőrünk elunta a várakozást, mert elénk jött az Apc külterületén lévő telepig. Így lett utunk csak 10 kilométeres.

Máriabesnyő - Bag

Címkék

Hétvégén a Nyugati-Mátrába mentünk volna vonattal, de menetrend-változás miatt azt el kellett halasztanunk. Helyette a decemberi túrát hoztuk előre. Ragyogó időben vendégeinkkel együtt 32-en voltunk, 15 km-t gyalogoltunk 219/280 méter szintkülönbséggel.

Közelben túráztunk, ezért nem kellett korán kelnünk. 9 óra előtt találkoztunk a máriabesnyői vasútállomáson. A Hatvan felől érkező vonatra pár percet várni kellett. A piros háromszög jelzésen indultunk. A házakat elhagyva kis bujkálással megtaláltuk a tovavezető jelzést. Át kellett kelnünk egy vadkerítés létráján. Ezután kellemetlenül érintett, hogy a vasúttal párhuzamos út kerítéskapuját lelakatolva találtuk. Pedig arra terveztem az utat. Újratervezés következett, melynek végén elkezdtünk kapaszkodni a jelzett úton. Igazi őszi hangulatú erdőben 100 méter emelkedőt kellett leküzdenünk, hogy felérjünk a Juharosra. Már éppen pihenőhelynek való helyet kerestem, mikor jött a futár, hogy „az újak éhesek”. Ez meggyorsította a folyamatot és hamarosan letelepedtünk. Reggeli után leereszkedtünk a Juharosról, majd áttértünk a kék jelzésre.

Elhaladtunk az Erzsébet-pihenő, majd a térkép szerinti Szkíta halomsírok mellett – melyet őszintén szólva még sohasem sikerült beazonosítanom. Egy újabb kerítésen átvezető létra következett. Éles szemű túratársaink kibökték, hogy egy kerítés mellé felhalmozott farakáson át a létrázást ki lehet hagyni. Péter szerint a Valkói erdészet éles-, és előrelátása miatt van ez így, hogy a biciklisek is át tudjanak kelni a kerítésen. Egyszer még megálltunk egy pihenőre.

Áttértünk a zöld sáv jelzésre, majd egy lejtmenet végén ezt is elhagytuk, és máris a Nagy-völgyben jártunk. A völgy első felében rengeteg kecskerágó színesítette a tájat. Később szántóföldek is jöttek, így értünk el előbb ismét az elhagyott kék jelzést, majd Bag határát. A központban kicsit vaciláltunk, hogy el tudjuk-e még érni a vonatot, vagy sem? Nem sok esély volt rá, de elindultunk, hátha késik. De persze most nem késett! Majd’ egy órát kellett várni a következőre, még szerencse, hogy a közelben finom lángost találtunk.

 

Legéndi körút

Címkék

A Cserhát egy szép kis falujából indulva 13,7 km-es körutat tettünk meg 356 méteres szintkülönbséggel. Ideális túraidőben 37-en voltunk.

Busszal utaztunk (kivéve Zoliékat, akik kocsival jöttek) az Isaszeg – Gödöllő –Acsa – Legénd útvonalon. 9 óra pár perckor értünk oda. Rövid szerelvényigazítás után indultunk kifelé a faluból a Táncsics Mihály út emelkedőjén. Közben balról láttuk a Nyáry-kastélyt, sőt annak udvarában két őzet is. Az első jó kaptató máris széthúzta a csapatot. A magaslesnél bevártunk mindenkit. Aztán kissé irányt váltva, de továbbra is a S körút jól jelzett útján haladtunk. Az út – egy kisebb lejtőt leszámítva – továbbra is enyhén emelkedett. Főleg bal oldalon több helyen szép kilátás nyílt a Cserhát lankáira. Rovnya nevezetű helyen a körút jelzés visszafordult Legénd irányába, mi a sárga sáv jelzésen mentünk tovább. Még két – egyre magasabb – hegyet érintettünk. Nem tudom jól gondolom-e, de ez a szakasz innen is kaphatta a Három-hányás nevet. Meglepően sok turistával találkoztunk, mint kiderült egy teljesítménytúra résztvevői voltak. A Szív-alakú-tónál ők visszafordultak, mi pedig hamarosan elértük a Kő-hegyi pihenőt. Itt asztalok, padok is vannak, bár egyre kisebb mennyiségben. Két éve jártunk erre, akkor még több pad állt. Kellemesen sütött a nap, jó volt itt megpihenni, ebédelni. Csak az a sok darázs ne lett volna! Adrinak és Vikinek még arra is volt ideje, hogy egy kis kunyhót építsenek maguknak moha padozattal. Továbbmenve balra letértünk a sárga jelzésről, sárga háromszögön mentünk tovább. Ez már nem volt annyira rendbe téve, volt hosszabb csalános, bogáncsos szakasza. Amikorra visszaértünk Legéndre, sajnos a szüreti felvonulás elhaladt, visszatértükre pedig sokat kellett volna várnunk. Voltak (?) akik még megnézték a Káldy-kastélyt, aztán indultunk hazafelé.

 

Négy nap a Bükkben és az Upponyi-hegységben

Címkék

Őszi négynapos túránkon a címben szereplő helyeken jártunk. Napsütéses szép időnk volt, esőt egy szemet se kaptunk. 21 fő élvezhette az őszbe forduló természet szépségét.09.27. csütörtök

Reggel 6 órakor kezdtünk bele túratársaink begyűjtésébe Mogyoródról, Isaszegről, Gödöllőről, Valkóról, Zsámbokról, Turáról. A Szőlőskert pihenőben találkoztunk, majd onnan utaztunk tovább a Nagyvisnyó mellett szálláshelyünkre, a Boróka-táborba. Kipakoltunk, aki éhes volt reggelizett, majd ismét kocsiba szálltunk, és felmentünk Bánkútra. Innen kezdtünk gyalogolni.

A piros jelzésen indultunk Csipkéskút irányába. Szép látvány volt a hatalmas bükkfák között átsütő napfény. A Csipkéskúti víznyelő-barlangnál megálltunk, és a bátrabbak közelebbről is megnézték azt. Továbbmenve elértük az Állami Ménesgazdaság telepét, aztán egy helyen elbeszélgettem egy igen jól álcázott piros jelzést, így továbbmentünk 350 méterrel a S jelzés felé. Később kiderült, hogy ez nevezetes hellyé lépett előre. A Kis-Csipkésre felkapaszkodva megálltunk pihenni, ekkor derült ki, hogy nejemet elhagytuk valahol. T. Mari is keresésére indult egy darabig, aztán ő visszament a többiekhez, én pedig tovább kerestem. Térerő nem volt, legfeljebb időnként foszlányokban, így a telefon nem segített. Elgyalogoltam Jávorkútra, ott érdeklődtem a turistáktól. erdészektől, végül a Jávorkút panzió vezetékes telefonját használva meg tudtam fejteni egy beérkezett üzenetet, miszerint melyik az a kőház, mely mellett van a nejem. A P-on visszamenve végül találkozhattunk. Kiderült, hogy ahol túlmentünk, ott maradt le. Mi már nem mentünk a többiek után, hanem kis ebéd után mindjárt Bánkútra gyalogoltunk.

Kis-Csipkésről a többiek több jelzésváltással Nagy-mezőn keresztül haladtak. Közben olyan szépen sütött a nap (meg úgy gondolták, hogy úgyis várni kell ránk), hogy egy kis heverészést is beiktattak a túrába. Nem sokkal utánunk érkeztek Bánkútra. 12,5, illetve 11,5 km volt a táv, 400 m körüli szintemelkedéssel.

Vacsora a szálláshelyünkön volt, mint ahogy a további napokon is (a reggelivel együtt).

09.28. péntek

Reggeli után Upponyba autóztunk. A Csernely-pataknál parkoltunk, majd egy közös kép elkészülte után először a K jelzésen indultunk. Elhagyva az OKT új nyomvonalát, mi a régin kapaszkodtunk fel a Szilas-tető nyergére. Itt irányt váltva jutottunk el a Háromkő-bérci vadásztanyához. Innen két kilométer távolságra van a környék leglátványosabb része, a Damása-szurdok. Elég meredek úton lehet a szurdok aljára lejutni – nem is vállalta be mindenki -, de lenn gyönyörű mohás sziklaalakzatok, barlangszerű hasadékok, meredek sziklafal látványa várt ránk. Miután bejártuk a szakadék alját, kikapaszkodtunk és megebédeltünk.

Visszagyalogoltunk a vadásztanyához, onnan hamarosan megint a K jelzésre értünk. A Három-kő-bércről két sziklaperemről is pompás kilátás nyílt az Upponyi-hegységre és a Bükkre. Ismét faképnél hagytuk a kéket, és a K háromszög jelzésen felértünk a Katica-tetőre. Innen, és a közeli keresztről pedig a Lázbérci-víztárolóra láttunk rá. A tetőről való lejövetel embert-próbálóan meredek volt, minden lépést meg kellett gondolni. Jó, hogy mindig akadt segítő kéz, jó tanács a már kipróbált szakasz bejárási lehetőségéről. Miután mindenki szerencsésen leérkezett (14 km-t tettünk meg 500 méter szintkülönbséggel), kocsiba ültünk és visszamentünk a táborba.

Vacsora után még sokáig együtt maradtunk, beszélgettünk, borozgattunk.

09.29. szombat

Ezen a napon túránk közvetlenül a szálláshelyünkről indult. A Bán-patak völgyében enyhén emelkedő erdőgazdasági úton haladtunk. Négy kilométer megtétele után egy hajtűkanyar következett, ahonnan tovább emelkedett az út. Így értünk a Zobó-hegyese közelébe. Itt tartottunk egy pihenőt. Továbbiakban időnként nagyon szép kilátás nyílt a Bükkre, azon belül is a dédesi Vár-hegyre. Az út Ω-szerűen körbejárja a Zobó-hegyese 575 m magas csúcsát.  Újabb éles kanyar után északi irányba fordultunk. Mikor elhagytuk a makadámutat, kis kitérőt tettünk egy farakásos ebédlőhely felé. Ebéd után hamarosan leereszkedtünk a Taró-patak völgyébe. Eleinte nagyon jól járható volt, később viszont erősen elgazosodott, szederindákban botladoztunk Pedig egész nap jelzetlen utakon haladtunk, és - ezt a kis szakaszt leszámítva – az végig kényelmesen járható volt. 250 méteres országúti szakasz után már a táborhoz vezető útra értünk. A táv ezen a napon 14 km volt, 340 m szintemelkedéssel. Páran (T. Mari, Ica, Olgi, Robi) még olyan jó erőben voltak, hogy még felgyalogoltak a dédesi várromhoz is. Esténk hasonlóan zajlott, mint előző nap.

09.30. vasárnap

Reggeli után összepakoltunk és indultunk Bélapátfalvára. Az apátság melletti parkolóban tettük le a kocsikat. A Bél-kő-tanösvényen indultunk felfelé, eleinte aszfaltozott úton majd annak egy kanyarját levágva a János-hegyhez értünk. Következő megállónk a Palabánya volt. Itt is körbevezet a tanösvény, van egy esőbeálló. Az ismertető tábla alapján megkerestük a 20 m magas ejtőaknát is.  A következő hajtűkanyar után elhagytuk a tanösvényt, és áttértünk a zöld jelzésre, közben az út egy pontjáról oldalról lehetett a Bél-kőre rálátni, a messzeségben pedig ott volt a Heves-Borsodi-dombság. A Z és P jelzés találkozásánál van a Homonna-tisztás, azon pedig pihenőpad és német katonasír. Később a Fűzfás-patak előtt még megálltunk ebédelni. Ezután az OKT-n értünk vissza az apátsághoz. 13 km-t tettünk meg 485 m szintemelkedéssel. Pár ember kivételével – akik a közelmúltban látták az apátságot és a kolostor romjait – mindenki megnézte azt. Hazafelé már ki-ki a maga választott úton haladt.