gyalogtúra

Galyatető - Nagybátony

Címkék

Az előző napokhoz képest hirtelen lehűlt a levegő, a hegytetőn zúzmarás köd és erős szél is volt, mégis ezernyi szépség várt ránk Galyatetőről induló túránkon. 32-en voltunk, 12 km legyalogolásához 93 m emelkedő és 750 m  lejtő tartozott.

7 órai indulással az Isaszeg – Gödöllő –Pásztó útvonalon közelítettük meg a Mátrát. Itt már nagy köd volt, ezért csak negyed tízre értünk fel Galyatetőre. Kikászálódva a buszból erős mínuszok fogadtak némi széllel. A kilátóhoz érve a szél nagyon megerősödött. Páran mentünk csak fel a pár éve megmagasított kilátóba. A rácsszerkezetű lépcsőfokok - annak ellenére, hogy helyenként vastagon összehordta rajta a szél a zúzmarát – nem nagyon csúsztak, annál jobban a tetőn a sima beton. Ezen alig lehetett megállni. A szél már viharosnak tűnt fenn. Viki bélyegzett a füzetébe, aztán gyorsan levonultunk. Gyönyörű látvány volt, ahogy a szél ráfagyasztotta a zúzmarát a külső hálóra. 5-6 centméteres jégtüskék is kialakultak így. A Lengyendi-Galya felé haladva igazi téli világ fogadott, igaz nem hótól volt fehér a táj, hanem a zúzmarától.

Még felfelé menet mondtam a többieknek, hogy induljanak el a kéken, meg ne fagyjanak az egyhelyben ácsorgásban. Ebből később némi bonyodalom támadt, mert mire utolértük őket, sokan már túlmentek azon a ponton, ahol egy jelzetlen ösvényre váltott az utunk. Szerencsére nem voltak még messze, helyenként volt térerő, így telefonon el tudtuk érni őket.

Immár egybegyűlve a sárga jelzésen folytattuk utunkat. A zúzmara megszűnt, már csak sejtelmes ködös, késő őszi tájban gyönyörködtünk. Varga Mihály-kopjafánál megálltunk enni valamit. A sok lefelé-menet után szinte felüdülés volt egy kis emelkedő a Vörös-kőre. Itt is van egy kilátó, mondják jó időben még a Magas-Tátra is látszik innen. No, ez nem most volt! Továbbra is szép őszi erdőben haladtunk: a vastag falevelektől egy korábbi szél (mert ekkor már nem fújt) hol simára tisztította az utat, hol meg térdig süppedtünk bele. Mindenki örömére sok szalamandrát is láttunk. Az út vége felé az út lejtése is csökkent, így értünk be Nagybátonyba, ahol buszra szálltunk.

Szép út volt!

 

Bortúra

Címkék

Köszönhetően-e a ragyogó időnek, a rövid túrának, vagy a beharangozott borkóstolónak, nagyon sokan (51-en) jöttek el velünk a Mátrába. 7 km-t gyalogoltunk, azt is javarészt lefelé.

Nem indultunk korán, de talán ez nem is baj, hiszen az utazás elején még nagy köd volt. Mátrafüred felé félúttól viszont már zavartalanul sütött a nap. Kiszállva a buszból a sárga jelzésen indultunk a Pipis-hegy felé. Élvezet volt az őszi színekben pompázó fák között a nagyon enyhén emelkedő úton menni. 2,5 km megtétele után értünk el a ma már inkább sportcélokra használt füves kifutópályájú repülőtérhez, ami 900 m hosszú, és 10 %-osan emelkedik. A repülőtér végén tettünk egy kis cikk-cakkot, majd megint szép erdőben haladva a feljutottunk a Szent Anna-kápolnához. Mellette van egy hasonnevű tó is, de abban már alig volt víz. A kápolnánál megpihentünk, megnéztük a Remete-barlangot (ami inkább egy légópincéhez hasonlít), gyönyörködtünk a mátrai, Mátra-aljai tájban. Lefelé indulva nem vettem észre a letérőt, így 200 m-el túlszaladtunk rajta. A S körút jelzés szerpentinezve halad Abasár felé. A dombtetőn inkább új telepítésű szőlőket láttunk, lejjebb már kifejlett példányokat. A falu szélén volt egy pihenő, itt megálltunk és bevártunk mindenkit.

Egy program volt még hátra, a borkóstoló.  Nem is csalódtunk benne, kulturált borbemutató terem, kedves házigazdák, jó borok vártak ott ránk. A kóstoló végén már derűsebben láttuk a világot.

 

Mohora - Cserhátsurány

Címkék

Szép cserháti lankákon 37-en túráztunk szombaton. A táv 14,5 km volt, 390 m szintkülönbséggel. Az idő lehetett volna jobb is, de ahhoz képest, amire számítottunk, mégse volt olyan rossz.

Olyan nagy esőket jósoltak, hogy reggel gyorsan még egy B-verziót is kitaláltam arra az esetre, ha már eléggé bőrig áztunk. Eszerint az út felénél Nógrádmarcalon megszakítottuk volna az utat. Szerencsére erre nem került sor.

Mohorán, a vasútállomásnál szálltunk le buszunkról. Ekkor még egyáltalán nem esett. Úgy gondoltam, hogy egy U-kanyart mindjárt az út elején levágunk. Nem bizonyult jó ötletnek, mert két helyen is favágásos területen vitt az utunk, melyeken egy fűtési szezonra elegendő fa maradt szanaszét. Mikor a piros jelzést elértük, már nem volt ilyen akadály, a jelzések is szépek voltak. Folyamatos emelkedőn értünk fel a Nagy-kő 350 m-es csúcsára. Itt már elkezdett szemerkélni az eső. Szép tájon, virágos rétekkel, legelőkkel megszakított erdőben értünk Nógrádmarcal közelébe. Itt szavaztunk arról, megszakítsuk-e az utat. Szinte 100 százalékos arányban az út folytatására szavazott a társaság.

A Csóri-úti-dűlőn még alig emelkedett az út, később a Bányai-oldalra (347 m) felkapaszkodva már jobban. Mint ahogy az eső is. Mondtam, hogy a hegytetőn állunk meg pihenni és ebédelni. Úgy tűnik már sokan éhesek voltak, mert egyre több helyen jelenttették, ki, hogy az már a tető. Azért oda is elérkeztünk. Ettünk, de heverészésről szó se lehetett az eső miatt.

Lefelé indulva hamarosan elértük az országos kék jelzést, azon értünk be Cserhátsurányba. Az idő sokat javult, egyszer már majdnem láttuk a napot is. A faluba beérve balról – bár eléggé rejtve - láttuk a Simonyi-kastélyt, jobbról később a meglehetősen lepukkant Jánossy-kastélyt. A túrát egy frissítővel fejeztük be.

 

Aggteleki-hegység, Felvidék

Címkék

Négynapos utunkon ezúttal az Aggteleki-, Szalonnai-, és a Rudabányai-hegységben, Felvidéken pedig a Szádelői-karszton túráztunk, de bőven kijutott kulturális látnivalókból is. Kereken harmincan voltunk, egy esőt leszámítva jó időnk is volt.

Szeptember 26. (csütörtök)

7 kocsival utaztunk, az M3-as Galga-pihenőjében találkoztunk fél nyolc után. Kölcsönös üdvözlések után megállás nélkül utaztunk Szalonna közelében lévő jól ismert szálláshelyünkre, a Tópart vendégházba. Kipakoltunk, reggeliztünk, majd indultunk első túránkra.

Előbb kocsival Bódvarákóra utaztunk, letettük az autókat. Gyalog az országos kéken a falu főutcáján a templomig mentünk, itt bakra kanyarodva hamarosan elhagytuk a települést. Kapaszkodni kezdett az út a Mile-hegyre, közben egy-egy nyiladékon ráláttunk a tetejétől kőbányászattal megfosztott Esztramosra, és a mögötte lévő Alsó-hegyre. A hegytető után kitérőt tettünk az Esztramos kőbányájába. Itt tartottunk egy pihenőt, majd Tornaszentandrásra gyalogoltunk be. A kápolnánál találkoztunk Gregovszki Barnabással, aki nagy lelkesedéssel bemutatta nekünk a kápolnát, az egyházi gyűjteményt (melyben javarészt a Szent András templomból felújítás során kikerült barokk tárgyak találhatók), valamint az országban egyedülálló ikerszentélyes templomot. Mikor kijöttünk a templomból, nagyon sötét felhők gyülekeztek az égen, ezért igyekvőre fogtuk a dolgot. Már majdnem úgy tűnt, hogy megússzuk az esőt, de aztán a Rákóczi-barlang előtt mégis belefutottunk. Kb. 2,5 km-t mentünk esőben, de mire a kocsikhoz értünk, már elállt az. 12,5 km-t tettünk megy gyalog, 305 m szintemelkedéssel. Szállásunkra visszahajtva finom vacsora várt ránk, majd kezdődött a társasági élet gyakorlása.

Szeptember 27. (péntek)

Reggeli után kocsival átmentünk a határon, és Áj (Háj) községben parkoltunk le. Innen kezdődött első gyalogtúránk. Először megnéztük a temetőben lévő 10 m magas Angyal-szobrot, mely egy amerikai háborús film kelléke volt. Ezután felkapaszkodtunk a hegyoldalba, majd a zöld jelzésen visszaértünk a faluba. A faluszéltől folyamatosan emelkedő úton fél kilométert megtéve értünk az első vízeséshez. Ezt több kisebb is követte. A kettes számú vízesésnél a víz átfolyt a sziklafal alatt, így nem volt látványos. A hármas és négyes vízesésnél már végképp nem folyt a víz. Itt az élményt az jelentette többek számára, hogy egy nagyon meredek úton kapaszkodtak ki a völgyből a hármas vízesésnél. Visszagyalogolva a kocsikhoz (az út 5,5 km hosszú volt 215 m emelkedővel) Jászóba mentünk, közben Szepsiben megálltunk azok kedvéért, akiknek kellett valamit vásárolniuk. A jászói cseppkőbarlangnál szerencsénk volt, mert a tervezettnél korábban bemehettünk, tetejébe magyar nyelvű idegenvezetéssel. A 720 méteres bejárható szakasz nagyon szép volt és jól kiépített. A barlanglátogatás után megebédeltünk, majd szerettük volna premontrei templomot és kolostort nemcsak kívülről, hanem belülről is megnézni, de ez sajnos nem sikerült. A vasúti síneken jutottunk vissza a parkolóba (ez egy 3 km-es út volt). Ezután kocsival Torna városában a vár alá hajtottunk. Még egy közel 4 km-es út várt ránk kb. 180 m-szintkülönbséggel. Ezt az utat a csapat nagyobbik része már nem vállalta be, pedig szép volt fentről a kilátás, és a vár egyes részei is elég jó állapotban leledztek. Vacsorára értünk vissza a vendégházba, amely után beszélgetés, kártyázás kezdődött, sőt még kisebb dalárda is alakult.

Szeptember 28. (szombat)

Kocsival Szögliget, Szalamandra-házhoz utaztunk. A kocsikat hátrahagyva a Ménes-völgyön indultunk. Az út alig emelkedett az országos kékig, onnan már kicsit jobban. Derenk előtt az érdekes nevű Vigyorovka nevű kis tisztáson megpihentünk, majd Derenken megnéztük az 1943-ban kitelepített lengyel faluból maradt iskolát, melyben most tablók mutatják be a múltat. A lengyel kápolna ma már búcsújáróhely is egyben. Visszafelé haladva a Szalamandra-házhoz, üde tisztásokon, karrmezőn át is vezetett utunk. A túra 10 km hosszú volt 207 m szintkülönbséggel. A kocsiknál ettünk, majd Szinpetribe utaztunk. Itt korábban időpontot foglaltam fél kettőre, hogy megnézhessük a világ legnagyobb könyvét (418 x 377 centiméteres, és több, mint 1,4 tonnát nyom), valamint a Gutenberg-korabeli rekonstruált nyomdagépet, Biblia-múzeumot, papírmalmot. Korán visszaértünk szállásunkra, ezért jó páran még kis gyaloglásra indultunk: ki a Rakacai-tó gátjának végéig, ki tovább a tó fölé magasodó Nagy-Somos-hegy aljáig, négy lelkesebb túratársunk pedig még tovább a földvárig. A finom vacsora után az ilyenkor szokásos tevékenységeket űztük.

Szeptember 29. (vasárnap)

Összepakoltunk, majd reggeli után Szendrőn keresztül Rudabányába autóztunk.

Először megnéztük a XIV. században kora-gótikus stílusban épített református templomot. Kertész Zoltán református lelkész úr mutatta be a templomot, és hizlalta a lányok/asszonyok máját. Ezután kocsival a Bányászattörténeti múzeumhoz mentünk. Itt az értékes múzeumi tárgyakon felül megtekintettük a Földvári Aladár ásvány- és őslénygyűjteményt, és a föld alatti bemutatóhelyet. A templomban és a múzeumban is nagyon elszaladt az idő, ezért a betervezett gyalogtúra helyett egy rövidebbre (4 km, 124 m szintkülönbség) indultunk. Az út legfőbb látnivalója – a bányató – azonban változatlanul bennmaradt a programban. Kocsival viszonylag jól megközelítettük a tavat. Volt bányagödrök, meddőhányók mellett haladtunk. Előbb a tó feletti sziklapadhoz értünk, ahol egy – szerintünk – igencsak csúnyácska kilátó is áll. A tó viszont csodálatosan szép színű, magyarországi viszonylatban egyedülálló. Köszönhető ez a sziklás partnak és a 60 m mély víznek. Ezután lementünk a vízpartra és ott ebédeltünk meg. A kristálytiszta vízben rengeteg kis hal úszkált. Ellettünk volna még egy darabig, de indulnunk kellett, mert fél háromra foglaltam időpontot Edelényben, a L’Huillier–Coburg-kastélyba. Oda is értünk időben. Jegyvásárlás után hamarosan indult a vezetés. A nemrég felújított kastélyban nem sok berendezési tárgy található, fő ékessége a vélhetően Lieb Ferenc iglói festő által festett rokokó kastélybelső. A kastélylátogatás után elmentünk még egy búcsúfagyizásra, aztán hazafelé indultunk.

 

Északkelet-Csehország

Címkék

Öt évvel ezelőtt Észak-Csehország turisztikai nevezetességeit egy tíznapos túra keretében jórészt bejártuk. Most a kimaradt szépségeket – Broumovi sziklarengeteg, és ennek Lengyelországba átnyúló része – jártuk be. Nyolcan voltunk, az időjárásra semmi panaszunk nem lehetett.

07.15. hétfő.

6 órakor elkezdtük összeszedni a kocsik utasait. Kis szünetekkel Parassapusztán, Léván, Aranyosmarótón át háromnegyed tizenegyre értünk Csicsmányba (Čičmany). E bájos kis falu nevezetességei a fekete alapon fehér mintával festett házak. 1970 óta védett. Egyórás séta után továbbutaztunk. Mivel arrafelé nemigen van autópálya, nem nagy tempóban haladtunk. Főleg Csehországban rengeteg útelterelésbe ütköztünk, a megszokott módon szinte sehol sem terelőút kijelöléssel. Nové Mesto nad Metuji-ban szerettünk volna még megállni, de már nem maradt rá idő. Így is negyed kilencre értünk Police nad Metuji közelében lévő szálláshelyünkre. 570 km-t tettünk meg. Megvacsoráztunk, utána még beszélgettünk kicsit.

07.16. kedd.  

Reggeli után közvetlenül szállásunkról indultunk túrázni a Broumovi-hegy északi oldalára. A homokkő-hegyek minden szépségét láthattuk már ezen a túrán is. Látványosak voltak a sziklák tetején/alján épült menedékházak. A Suchodolski-vízesésben csak alig csordogált a víz, így is szép volt. A Supi Hnizda egy szikla tetején lévő kilátó, hasonló ehhez a Skalné Divadlo, csak innen nem a környező tájat, hanem a Kovářová-sziklákat lehet látni.  Hvězdán kápolna és turistaház is van. Innen alternatív útként páran továbbindultunk Hokejka felé. Meg is találtuk, de az előző helyekhez képest nem volt különösen érdekes. Annál szebb volt a mellette lévő kilátó. Visszamentünk a Hvězdához, onnan pedig a Kovářová-sziklák közé vezetett le az út. Láttuk még hazafelé a Mariánska-barlangot is. A túratáv 15,5 km volt 573 m szintkülönbséggel. Szállásunkon vacsora és esti csevej következett.  

07.17. szerda.

Janovice-be, a Teplicei-sziklaváros déli felére utaztunk. Eleinte erősebben emelkedett az út, így értünk be a Nemzeti Park területére. Krápliknál kettéágazott az út. Előbb a baloldali ágba mentünk be, ahol pl. az Óriás fogpiszkálója és egy kis vízesés is volt. Visszatérve az elágazáshoz, a jobboldali ágon kapaszkodtunk felfelé. Itt vannak a Teplicei-sziklaváros leggigantikusabb sziklái. Egy pár különleges sziklaalakzat neve: Elefánt és bagoly, Öreg inka, Kutyafej, Korona, Vadászlegény kutyával, Dóm. Egy kevesebbek által járt, de szép úton értünk ki a sziklavárosból, majd jutottunk vissza Janovice-be. Ez az út 13 km hosszú volt 369 m szintkülönbséggel.

Ezután kocsival Skály-ba mentünk, ahol körüljártuk a Fekete-tavat és felmentünk a XV. században egy szikla tetejére épült várba. Ez csak 1,5 km-es út volt 50 m-es szintkülönbséggel

07.18. csütörtök.

Eredetileg ezen a napon Ostaš-ba és Broumovba mentünk volna, de péntekre esőt ígért a meteorológia, ezért a hosszabb lengyel utat előre hoztuk.

 Első megállónk Karlów, a Szczeliniec Wielki-táblahegyi túránk kiindulópontja volt. Leparkoltunk, majd elindultunk felfelé előbb sok árus mellett, majd rengeteg lépcsőn. Érdekes módon a belépőjegyet nem lenn, hanem fenn, a hegytetőn lévő két kilátóterasz után, a tanösvény kezdeténél kellett megvenni. A kijelölt tanösvényen - mely érintett minden fontos helyet, különleges sziklaalakzatot – élvezetes volt járni. Különösen élvezetes volt, mikor a szűk sziklahasadékokon kellett átpréselni magunkat. A táv 4,3 km hosszú, és volt benne 201 m szintkülönbség.

Ezután a Błȩdne sziklalabirintust keressük fel. Ehhez előbb kocsival annak alsó parkolójáig kellett mennünk. Innen fizetős magánút vezet fel a sziklákhoz közel eső felső parkolóig. Itt lehet megváltani a belépőjegyet, itt kezdődik az a különleges sziklalabirintus, mely mindenkinek nagyon tetszett.  Az út 1,5 km hosszú volt, 40 m szintkülönbséggel.

Maradt még időnk arra, hogy a hétfőn elmaradt városnézést megejtsük. Nachodon elég nehezen vergődtünk át, épp belefutottunk a délutáni csúcsforgalomba. Nové Mesto nad Metuji lakótelepi részén tettük le a kocsikat, onnan sétáltunk be a középkori hangulatú városmagba. Voltunk a várban, felgyalogoltuk annak tornyába, ahonnan nagyszerűen be lehetett látni az árkádházas főtérre, a kastélykertre. Ezután körbesétáltuk a főteret, majd indulnunk kellett, hogy a vacsorára hazaérjünk.

07.19. péntek.

A pár kilométerre lévő Ostaš parkolóba mentünk kocsival. Emelkedő erdei úton elágazáshoz értünk, ahonnan a Frydlanská-kilátóhoz tartottunk. A kilátóról 180 fokos kilátás nyílt, láttuk felülről a Kočiči-várat, ahová utunk második felében mentünk el. Még egy kilátó után beértünk a Skalni bludiště sziklalabirintusba. Legérdekesebb formáció a z Ördög autója nevet viseli. Visszaértünk a parkoló közelében lévő táborhoz, innen egy másik körútra indultunk, melynek része volt a Českých bratři sziklacsoport, és a Kočiči-vár. 6,6 km-t gyalogoltunk 318 m emelkedővel/lejtővel.

Az út végén megebédeltünk, majd Broumovba utaztunk. Itt előbb megnéztük a főtér szép házait, majd a bencés kolostort vezetéssel. Utána kimentünk a város szélén lévő temetőbe, ahol Csehország legnagyobb fatemploma található. Belülről csak egy kémlelőnyíláson tudtuk megnézni, mert (bár még fél óra volt hátra a nyitvatartásból) már takarítottak. Szerencsénkre egy lelkes lokálpatrióta mindent elmondott a templomról, és az ott élt németség sorsáról.

07.20. szombat.

Reggeli után most a Broumovi-hegy déli oldalába indultunk, és a közelben lévő Slavný-ban parkoltunk le. Innen kezdtünk túrázni. Változatos terepen értünk el túránk egyik nagy nevezetességéhez, a Kőkapuhoz. Későbbiekben is szép terepen vezetett utunk. Nagyon érdekes volt egy kb. 1 m széles, teljesen épített falnak kinéző sziklafal, rajta bejárat. Felkerestük a Koruna-kilátót, majd onnan visszatérve Božanovský-Špičák ot kerestük fel. Itt olyan sziklaalakzatok vannak, mint a Teknős-, Macska-, Kacsa-sziklák.  Egy aszfaltozott kerékpárúton visszatértünk majdnem Slavný-ba, ahonnan még a kitartóbbak felkeresték a Kőgombákat is. Túratávunk 13,5 km hosszú volt 432 m szintkülönbséggel.

07.21. vasárnap.

Utolsó reggelinket költöttük el a Pod Jasanem panzióban, ahol mindvégig nagyszerű ellátásban (leszámítva talán Éva rágós marhasültjét) volt részünk. Hazafelé indultunk a szükséges megállók közbeiktatásával. Fél 12-re értünk Kromĕříž-be. Előbb elmentünk a kastélyhoz, hogy bebiztosítsuk helyünket egy vezetéses látogatásra. 1 órára tudtunk helyet foglalni. Az addig hátralévő időben szabadprogram volt. Ki vásárolni ment, ki a kastélykertet nézte meg. Nagyon sötét viharfelhők jelentek meg az égen, ezért idő előtt igyekeztünk vissza a Püspöki-palotához. Teljesen így sem úsztuk meg az elázást, mert szakadó esőben át kellett futnunk az udvar másik felébe, ahonnan a vezetés indult. Mi a Reprezentációs termeket jártuk be, benne a vadász-, trón-, az ülés- és a hűbéres-terem, a cári szalon, a könyvtár, a nyári lak és a díszterem, valamint a püspök magánrezidencia termei.

A kastélylátogatás után elindultunk hazafelé, megint belefutva pár útterelésbe. Szlovákiában, a Vág mellől a két kocsi már külön utakon ért haza, mert Laciék bementek Pestre, mi pedig Léván keresztül jöttünk haza.

Aki többet szeretne megtudni e túráról, azt szívesen látjuk 2020.01.16-án az isaszegi Falimúzeumban tartandó vetítettképes élménybeszámolóra.

 

Mariazell környékén túráztunk

Címkék

Idei első többnapos külföldi túráján – melyen 14-en vettünk részt - Alsó-Ausztria és Stájerország határán lévő vidékét jártuk be Mariazell környékén. Az út négy napig tartott, gyönyörű tájakat láthattunk – helyenként még téli hóviszonyok között.

2019.05.17. (péntek).

3 kocsival utaztunk különböző irányból és 7 óra után találkoztunk az M1-es Harkályos pihenőhelyénél. Ezután - az út nagy részét autópályán megtéve - már csak a szükséges mértékben álltunk meg Wienerbruck úticélunkig. Fél tizenkettőre értünk oda. Szálláshelyünkön átvettünk egy több kedvezményre jogosító kártyát, és máris indultunk tovább.

Mitterbachnál tettük le az autókat, és beléptünk az Ötscher-Tormäuer Naturpark területére. Egy 6,5 km-es körút keretében pár kilométert az Erlauf-folyó mesterséges tava mellett, majd ezt elhagyva szép erdők és alpesi legelők között értünk vissza Mitterbachra. Ezután Ezután Mariazell szélén lévő St. Sebastian-ba autóztunk. Itt 4 személyes ülőliftekkel felmentünk Bürgeralpe-re, Mariazell „házihegyére” (1240 m). Felérve elsétáltuk a kilátóhoz, melynek tetejéről csodálatos körpanoráma várt ránk. Ameddig a szem ellátott, körben havas hegycsúcsok sorakoztak. Visszaérve az ülőlift alsó állomására, besétáltunk Mariazellre, ahol a helyes kisváros házai mellett megnéztük a Bazilikát is. Egy másik úton mentünk vissza a kocsikhoz. Ez a séta 4,5 km hosszú volt.

Szállásunkra visszaérve kellemetlen meglepetésünkre az előzőleg megadotthoz képest egy szobával kevesebbet kaptunk – ilyen eddig Ausztriában még nem fordult elő velünk. Az ágyszám megvolt, de csak jobban összezsúfolva jutott hely mindenkinek. Félpanziós ellátásunk volt, így helyben vacsoráztunk. Utána még a „klubban” beszélgettünk, egyeztettük a következő napi túrát.

05.18. (szombat)

Reggeli után közvetlenül a panziónkból indultunk túrázni. Első utunk az Ötscher Látogatóközponthoz vezetett. Itt érvényesítettük kártyánkat és beléptünk a Naturpark területére. Az út először egy tározótó mellett vezetett, majd erdőben folytatódott. A mellettünk lévő Lassing-patakban egyre több víz folyt. Mikor balról a Kienfall vízesés beleömlött, lényegesen megnövekedett a vízhozama. Egy hídon átkeltünk a patakon, és hamarosan szembe találkoztunk a Lassingfall 40-50 méteres vízesésével. Az út sziklás terepen folytatódott, helyenként kis alagutakkal. Az Erlauf-folyó mellé érve megnéztük a remek állapotban lévő vízierőművet, mely szabadon és ingyenesen látogatható. A továbbiakban az Ötscher-patak mellett emelkedett az út, a táj neve innentől Ötschergräben. Ez Ausztria legnagyobb szurdokvölgye, osztrák Grand Canyonnak is nevezik. Ha lehet, az út mindig egyre szebb és szebb lett, ahogy a patak beszorult a hatalmas sziklák közé. Elértük az Ötscherhias hegyi vendéglőt, de egyenlőre még továbbmentünk a kb. másfél kilométerre lévő 80 m magas Mirafall vízesésig. A vízesés alatt kialakított pihenőhelyen ebédeltünk, majd visszamentünk az Ötscherhias-ig. Elég meredeken kapaszkodott ki az út az Ötschergräben-ből, kárpótlásul viszont fentről be lehetett látni a bejárt útvonal egy részét. A Mühlbach mellé érve vízimalmot is láttunk. Továbbra is emelkedett az út, de már nem olyan intenzitással. A csúcson egy kis hegyi kápolna található, aholis megpihentünk. Innentől lefelé ereszkedtünk, így értül el az előző napon is látott Erlaufstausee-t. Átmentünk a völgyzáró gáton és hamarosan a vasútállomásra értünk. Nem kellett sokat várni a vonatra, amivel visszautaztunk Wienerbruckra. A vasútállomástól még haza kellet gyalogolnunk, ami távval együtt ezen a napon 15 km-t gyalogoltunk 384 m szintkülönbséggel. Este vacsora és a társasélet gyakorlása volt a program, de előtte még Margit táncórát tartott a csapatnak.

05.19. (vasárnap)

Előző nap megkedveltük a vonatozást, így kocsi helyett vonattal utaztunk Mitterbach-ba. Az állomásról a Gemeindealpe-re vezető ülőlifthez mentünk. Mi voltunk az első utasai a 9 órás nyitásnál. Előbb négyüléses ülőlifttel mentünk fel 1280 m magasra. Itt át kellett szállni a csúcsra vivő kétülésesre, ami 1625-m magasra vitt fel. A felső szakaszon már majdnem összefüggő hótakaró volt. Éppen nem fagyott, de az erős szélben igencsak fáztunk útközben és fenn a csúcson. Azért egy fotó erejéig összeálltunk, de utána gyorsan mozogni kellett. Egy széles úton indultunk. Az útról még a Dachstein csúcsa is látszódott a sok már havas hegy között. A közelebbi - 1893 méteres - hegycsúcs az Ötscher volt, alatta jól kivehető volt az előző nap bejárt Ötschergräben. A csúcskeresztig szerettünk volna elmenni, de amerre mi próbálkoztunk, olyan nagy hó volt a meredek lejtőn, hogy visszafordultuk (más irányból Olginak sikerült oda eljutnia). A másik irányba ráláttunk az Erlaufsee-re, Mariazellre. Mikor kellően átfagytunk, elindultunk lefelé. A középső állomásig ereszkedtünk ülőlifttel, onnan gyalogoltunk. Erősen lejtett az út eleje, később javult a helyzet. Egy nagyon szép helyen - ahonnan ráláttunk a tóra és a mögötte lévő Hochkogel havas csúcsára – megálltunk pihenni. Következő megállónk már maga az Erlauf-tó volt. Itt élveztük a tájat, páran még egy csónaktúrára is elmentek. Ezután folytattuk utunkat, többször az Erlauf-folyó mellett. Mitterbach-ban várnunk kellett a vonatra, ez idő alatt megnéztük a katolikus és az evangélikus templomot. A ragyogó idő és a vasárnap délután következtében rengetegen voltak a vonaton. Ezen a napon összesen kb. 11 km-t gyalogoltunk, miközben szintkülönbségünk 100/600 méter volt. Szálláshelyünkön a szokásos esti tevékenységet folytattuk.

05.20. (hétfő)

Sajnos esős reggelre ébredtünk. Összepakoltunk, és reggeli után indultunk Sulzbichl-be, ahonnan kezdődött a túra. Még előző este megbeszéltük, hogy az időjárás függvényében csak a túra helyszínén döntünk, három különböző hosszúságú túra közül melyiket járjuk végig. A három túrában egy közös volt: mindhárom tartalmazta a Treffligfall vízesést. Mikor megérkeztünk Sulzbichl üdülőfaluba, vigasztalanul esett az eső, ezért túlsúlyba kerültek azok, akik a legrövidebb szakaszra szavaztak. Elindultunk a bővizű Treffling-patak mellett. Az első 2,5 kilométeren szinte egyenletesen lejtett az út, utána kezdődött az a csoda, amiért nagyon sokan felkeresik ezt a tájat. Több lépcsőben a víz 120 métert esik, míg bele nem zuhan az Erlauf folyóba. Leglátványosabb része ott van, ahol a lezúduló vizet egy hatalmas szikla megdobja, és az nekivágódik a függőleges sziklafalnak, azon több méter átmérőjű üstöt képezve. Az Erlaufot elérve még továbbmentünk egy Toreck nevezetű részen, ami nem más, mint egy 100 méter hosszú sziklaszoros. A hidat elérve visszafordultunk, és ugyanazon az úton visszamentünk, mint ahogy jöttünk. A vízesést így más szögből láthattuk – az semmit se veszített szépségéből. A 6 km-es út végén (szintkülönbség 192 m) visszaértünk a parkírozóba. Ekkor már majdnem sütött a nap. Talán kishitűbbek voltunk a kelleténél, hogy nem mertünk hosszabb utat bevállalni. A hazaút is változatos volt. legalább háromszor ömlött az eső, majd ragyogóan sütött a nap.

 

Cserépváralja – Kács (Bükk-alja)

Címkék

Úgy látszik, hogy az eső vonzza az ITK tagjait, mert rekordszámmal (50 fő) gyűltünk össze szombati túránkra. Az esőtől függetlenül sok szépet láttunk, a Felső-szoros nagyon látványos túraszakasz.

A szokásosnál ezúttal messzebb utaztunk, ezért 6 órakor indultunk. Egy technikai szünetet leszámítva a felszállóhelyeken kívül csak a túra kezdőpontján, Cserépváralján álltunk meg. Kilenc óra előtt kevéssel értünk oda. Első programunk a barlanglakásos tájház megtekintése volt. Láttunk már pár barlanglakást – sőt ezt is pár éve, de akkor nem tudtunk bejutni -, de ilyen jó állapotban lévőt, teljes berendezéssel még nem. Igaz nem bíztam a véletlenre bejutást, előre egyeztettem időpontot.

A tájház megtekintése után kezdődött a tényleges túra. Ekkor sajnos már esett az eső. Pár ház után balra betértünk az erdőbe. A kápolna kerítése mellett elhaladva elkezdtünk kapaszkodni a vár felé. Előbb mésztufába vájt juhhodályt, majd három hatalmas gabonatároló vermet láttunk. A XIII-XIV. században épült várból mára már nem sok maradt. Visszatérve a kápolnához, közel hozzá egy 60 m mély törökkori kút volt látható egy kerítésen belül. Az út lejteni kezdett, kitapasztalhattuk az agyagos sáron való csúszkálás csínját-bínját. A lejtő alján elértük a Kő-völgyet, melynek része az Alsó-, és a Felső-szoros. A szurdok leglátványosabb része a Felső-szoros középső szakasza, ahol helyenként 15 m magas sziklatornyok is szegélyezik a Tardi-patak által kivájt völgyet. A patakmeder egyébként most száraz volt. A szoros sajátos mikroklímája miatt a sziklákat szinte teljes egészében beborította a moha.

A szoros után következett a Dobi-rét. Sajnos a szokásosnál is jobban szétszórodott a csapat, így mikor az utolsókat is bevártuk, az eleje már túlment a következő látványosságon, a Farkas-kői bércen. Így talán tízen ha lehettünk, akik felmentek rá. Meglehetősen meredeken vezetett fel az út. A Kis-Farkas-kőröl az eső ellenére is szép kilátás nyílt. A barlangot nem találtuk, jobban mondva láttuk a levezető utat, de a meredek, csúszós úton nem kockáztattuk meg a lejutást Visszatérve a piros jelzésre, enyhén lejtős 2 km-es szakasz után beértünk Kácsra. Ott még elgyalogoltunk a Kálváriához (a stációk nevezetessége, hogy a templomból kikerülő, vászonra festett képeket beüvegezték, ajtóval látták el, valamint a sziklaoltár), elmentünk a katolikus templom mellett, lesétáltunk a Mária-forráshoz, a sebes Kácsi-patakhoz. 12 km-t gyalogolt az, aki minden kitérőt megjárt, de ez most az eső, a sáros, agyagos út miatt többnek tűnhetett.

 

Kelet-Mecsek, Gemenc

Címkék

Tavaszi négynapos túránkon 3 napot a Kelet-Mecsekben, egy napot a Gemenci-erdőben töltöttünk. Jó időt fogtunk ki, szárazak maradtak esőkabátjaink, pedig szombat-vasárnapra esőket jósolt a meteorológia. Összesen 54 km-t gyalogoltunk.

04.25. csütörtök

Több településről indulva 7 óra után pár perccel találkoztunk az M6-os Keresztúri pihenőhelyénél. Kölcsönös üdvözlések és sütemény-kínálások után indultunk tovább. Kakasdon álltunk meg legközelebb, ahol kívülről megnéztük a Faluházat, Szent Anna-kápolnát, betelepülési emlékművet. Ezután túránk kezdőpontjára, a Váraljai Ifjúsági Táborhoz hajtottunk.

Először a feltöltés alatt lévő tavak mellett, majd a Váraljai-völgyben gyalogoltunk. A Jágerok kútjánál finom forrásvizet ittunk. Mikor a völgy szűkebb és látványosabb lett, a Farkas-árok nevet kapta. A völgyet balra elhagyva felkapaszkodtunk a Hideg-oldalra, közben a P és a Z+ találkozási pontjánál ettünk, pihentünk is. Látványos horhosok, mélyutak tették még változatosabbá az utat. Csörgő-rétnél megint irányt és jelzést váltottunk. Szép kilátás nyílt Váraljára és a mögötte lévő Mezőségre.

14 km és 350 méter szintemelkedés megtétele után visszaértünk a kocsikhoz, majd Hosszúheténybe, szálláshelyünkre autóztunk. Bonyodalmat jelentett, hogy a szállásunkhoz vezető utat akkor csinálták, és teljesen lezárták. Kerülnünk kellett. A szobák elfoglalása után a tágas szaletliben beszélgettünk, sütiztünk, vártuk a vacsorát, melyet a Tavasz étteremből hozattunk.

04.26. péntek

Reggelit után kocsival a Máré-vár közelébe mentünk, ott a strand mellett leparkoltunk, majd indultunk túrázni. Mikor rátértünk a piros jelzésre, mindjárt a nagyon bővizű Textiles-forrásba botlottunk. A várhoz vezető utat mély lefutó völgyek keresztezték, melyeket szerpentinszerűen kerülgetett a turistaút. Látványos volt, tetejébe így alig lehetett érezni a kapaszkodót. A szabálytalan ötszög alakú várhoz felérve, előbb képeket csináltunk egy fánál, melynek gyökerei ülőpadszerűen álltak ki. Fellépcsőztünk a vár emeletére, de bemenni nem tudtunk az állítólagos régészeti feltárás miatt.

Tovább a P jelzésen ismét lejutottunk a Vár-völgybe. Áttértünk a Z+ jelzésre, azon kapaszkodtunk felfelé. Egy korhadt fán méteres siklót fényképezhettünk. A tetőn megálltunk enni. Ezután négy kilométeren keresztül lejtmenetben gyalogoltunk. A Szederindás-kút közelében beértünk a Sín-gödör-patak völgyébe. Az egyre szűkülő völgyben 26-szor (S. Ági számolása szerint 28-szor) kellett átkelnünk a patakon. Ezenkívül sok bedőlt fa alatt/fölött való átkelés is izgalmassá tette az utat. Megrendítő látvány volt a patakban egy elhullott őz „látványa”.

Az aszfaltozott utat elérve kezdődött a feketeleves. Egyszuszra 100 métert emelkedett az út Hászé-tetőig. Fenn mindenkit bevártunk. Lefelé menet ritkás fák között hatalmas medvehagyma-telep húzódott, többen szedtek is belőle a tízóraikhoz. Lanyha lejtőn értünk vissza a kocsikhoz. 450 méter szintkülönbség mellett 14,5 km-t mentünk.

Hazafelé fakultatív programként el lehetett menni Sikondára. Szállásunkra visszatérve vacsora és a társasélet gyakorlása volt a fő program

04.27. szombat

Reggeli után kocsival Zobákpuszta, szászvári elágazáshoz mentünk, ott leparkolunk, majd jött a túra. Az erdőbe a DDK útvonalán léptünk. Egy szép tisztás után a Völgységi-patak mellé értünk. Miután ezen átkeltünk, rövid ideig aszfaltozott út szélén mentünk, majd az út túlsó felén ismét erdőbe tértünk be. Ez már a Hidasi-völgy. A kanyargós patakon időnként átkeltünk, így értünk a nap egyik látványosságához, a Csurgó-forráshoz. A kb. 6 méter magas mésztufa forrásfalról esőfüggönyt alkotva hullik alá a víz. Továbbra is a Hidasi-völgyben haladtunk, több forrás mellett is elmenve. A völgyet jobbra elhagyva felkapaszkodtunk Pusztabányára. Itt pihenőpadok, asztalok várják a turistákat. Le is pihentünk, majd a közelben lévő üveghuta ásatását, olvasztó-, hűtő kemencéjét néztük meg. További utunk mellett nagyon megörültünk több tő Bánáti bazsarózsa látványának.

Püspökszentlászló széléhez érve, úgy döntöttünk, hogy a kastélyhoz, arborétumhoz tovább gyalogolunk. Ide ugyanis eredetileg túra után kocsival jöttünk volna el. Az odavezető út mellett először egy kis kápolnát láttunk, majd benéztünk a templomba. Végigjártuk a kastély gyönyörű kertjét (arborétum), közben igyekeztünk, hogy magát a kastélyt is meg tudjuk nézni. Egy órakor sikerült is vezetéssel végigjárni a turisták számára megnyitott helyiségeket, majd ezután a templomot is. Mire végeztünk a látogatással, mindenki kellőképpen megéhezett, így kastély belső udvarában lévő asztaloknál megebédeltünk. Páran még felmásztunk a kastély fölött lévő pléhből készült Szent László-szoborhoz.

A kocsihoz vezető út nagy részét a Pusztabányára vezető aszfaltúttal párhuzamosan tettük meg. Elhaladtunk a Gyopár-kulcsosház mellett is, ahol pár éve a DDK teljesítése közben aludtunk egyszer. Most – csak kívülről láthattuk – szépen felújították. Túra végén (14,6 km, 360 m szintkülönbség) szállásunkra mentünk, és az előző napokhoz hasonlóan kellemesen múlattuk az időt.

05.28. vasárnap

Összepakoltunk, reggelizünk, majd fél kilenckor elindulunk majdnem hazafelé. Első megállónk Pécsvárad volt, ahol megnéztük a várat, Vármúzeumot vezetéssel. Kicsit körülményes volt bejutni, de végül megérte megnézni. Ezután továbbutaztunk a Gemenci-erdőbe. A Cserta-Duna közelében tettük le az autókat. Kis ideig a sínek mellett, majd egy széles nyiladékon – a P sáv jelzésen - haladtunk. A nyiladék végefelé egyre több turistával találkoztunk, akik ott jártak, ahová mi is igyekeztünk. Egy-két derékszögű irányváltás után a Móric-Duna mellé értünk. Itt található Magyarország legnagyobb, 12 m törzskörméretű fája. Ezt az egyedülálló nevezetességet jöttünk mi is megnézni. Miután rengeteg felvételt készítettünk és kigyönyörködtük magunkat, leültünk enni.

Visszaútban elterveztem egy utat, de mindjárt az elején volt keresztben egy holtág, melyet a turistatérképemen nem jelöltek. Így visszamentünk előbb az óriásfához, majd onnan a cikk-cakkos úton a sárga jelzésig. Innen már minden az elképzelések szerint történt. Egy nyiladékon megközelítettük z 55-ös utat, majd egy térképen is jelölt úton átmentünk rajta – csakúgy mint a vasúti síneken is. Hamarosan elértük a Dél-Dunántúli Kék jelzést, azon pedig a Cserta-(holt)Dunát. Ennek közelében hagytuk autóinkat. A gemenci túra 11 km hosszú volt. Ezután már nem maradt más hátra a négynapos túrából csak az, hogy hazaérjünk.

 

Só-hegy - Kismaros

Címkék

Április 6-án a Börzsönyben túráztunk igen szépszámú csapattal (45 fő). Utunk során gyönyörködhettünk a tavasz első virágaiban, izgalmas útszakaszt küzdöttünk le, valamint több helyről is szép kilátásban volt részünk.

Isaszegről 7 órai indulással fél kilenc után értünk a kóspallagi elágazáshoz. Miután lekászálódtunk a buszról, elindultunk. Először a Só-hegyre jutottunk fel nem túl megerőltető emelkedővel. Magáról a Só-hegy tetejéről semmiféle kilátás nem nyílt, útközben viszont több helyről is ráláttunk a Kóspallagi út mellett lévő Jánoshegy üdülőterületére. Leérve hegyről a melegebb réteken teljes pompájában virágoztak a galagonyabokrok, rengeteg ibolyát, odvas keltikét, tavasz héricset láttunk. Terepíjász versenybe botlottunk felállított álvaddisznók, őzek is jelezték ezt. Törökmezőre érve a Hétvályú-halastó mellett megálltunk kicsit pihenni, reggelizni. Szinte forrt a víz a békék nászától.

Jelzetlen, de térképen határozottan jelölt úton indultunk a tó mellett északi irányba. Eleinte a horgászállások mellett szépen el is lehetett menni a tó melletti ösvényen, később annyira meredeken ért be a hegyoldal a vízbe, hogy ott már nem lehetett tovább haladni. Fel kellett kapaszkodni a hegyoldalba, és ott a mély avarban lépésenként biztos pontot keresve a lábunknak oldalaztunk a meredélyen. Mikor véget ért a tó, leereszkedtünk a Kis-Hanta-patak mellé. Ez többek úgy találtak biztonságosnak, hogy fenéken csúsztak le. Mindenki bevártunk a pataknál. További izgalmat jelentett, hogy kétszer is át kellett kelnünk az eléggé bővizű patakon. Egyébként 4 évvel ezelőtt a Kis-Hanta-patak felsőbb szakaszánál már túráztunk, mikor a Toronyalja-tónál, Bibervárnál, Pálos-kolostorromnál voltunk.

Ezután már jól járható, szélesebb úton kereszteztük először a Törökmezőre, majd a Kóspallagra vezető aszfaltozott utat. Áttértünk a zöld jelzésre, amin jó darabig a már említett korábbi túrán is jártunk. A Gál-hegyig folyamatosan emelkedett az út. A tetőn megálltunk ebédelni. Innen már lefelé mentünk, egy villanyvezetékes nyiladékban meglehetősen nagy szinteséssel. Kárpótlásul viszont jó kilátásunk volt Verőcére, a Dunára és a Szentendrei-szigetre, Kismarosra beérve pedig a visegrádi Fellegvárra, és a Nagy-Villámra. Átmentünk a vasúti felüljárón és máris a 12-es útnál voltunk. Kicsit több mint 14 km-t gyalagoltunk. Innen telefonáltam a sofőrnek, aki hamarosan oda is érkezett a busszal.

 

Két-bükkfa-nyereg - Pilismarót

Címkék

Március első túráján a Visegrádi-hegységben voltunk. Az ígért jó időnek is köszönhetően sokan – 43-an – vágtunk neki az útnak. 12,3 km-es utunkon felfelé 173 métert kapaszkodtunk, lefelé pedig 631 métert ereszkedtünk.

Túránk kiindulási pontjára, a Két-bükkfa-nyeregre busszal utaztunk az Isaszeg – Gödöllő – Mogyoród - Budakalász útvonalon. Fél kilencre már ott is voltunk. A zöld jelzésen indultunk. Meglepő módon a parkolóban és az út elején még kevés havat is láttunk. Miután kereszteztük az esztergomi országutat, ráláttunk a Dobogókő környékére, csakúgy, mint később az Alsó-ecset-hegyről is. Körülbelül 1 km-re jártunk az aszfaltúttól, mikor vendégünk, Márti az avaron megcsúszott, és meghúzta a bokáját. Bár F. Pista elsősegélynyújtása sikeresnek látszott, Márti mégsem tudta vállalni a további utat. Kupaktanács végén B. Tündével és két erős fiúval (K. Jani és Nagy B.) visszafordult az országút irányába. Közben telefonon kértem a buszsofőrünket, hogy Pilismarótról forduljon vissza, és vegye fel a két lányt. Ez sikerült is, miközben Margit mindvégig tartotta velük a kapcsolatot telefonon. Mi még egy darabig szép lassan haladtunk, aztán a Suller-hegy után lévő pihenőhelynél bevártuk a segítő fiukat. Ez azért eltartott egy jó ideig.

Mikor már mind együtt voltunk, továbbindultunk. Az első emelkedő itt kezdődött, miközben felkapaszkodtunk az Alsó-ecset-hegyre. Közben becsatlakozott a piros jelzés is, melyen immár utunk végpontjáig haladtunk. Fentről ráláttunk Pilisszentlélekre. Rövid lejtő, majd még egy emelkedő után felértünk a Hirsch-oromra. Elolvastuk az obeliszk két oldalán lévő feliratokat, megcsodáltuk a szép kilátást. A Visegrádi-hegységen túl a Börzsönyt is láttuk.

Továbbindulva eleinte meglehetősen lejtett az út, későbbiekben pedig alig. Elértük a Somos-árkot. Innen kezdve hol közvetlenül a patak mellett, hol kicsit távolabb mentünk attól, de mindvégig a völgyben maradtunk. Elhaladtunk az Aranka-forrás mellett, majd a Miklós-deák-völgyi tavakhoz értünk. Ezt a tórendszert 2012 és 2015. ökológiai szempontok figyelembe vételével újították fel. A padoknál, asztaloknál elemózsiáztunk. Ennek végeztével tovább indultunk. Elhaladtunk a Millenniumi emlékoszlop mellett, majd kb. 2 km megtétele után beértünk Pilismarótra. Itt várt ránk a buszunk.