teljesítménytúra

Beszámoló az Isaszegi Csata Emléktúráról

Notter Béla — Mon, 04 Apr 2011 16:29:46 +0000

Hosszas előkészítő munka, egyeztetések, vásárlások előzték meg 2011. április 3-án megtartott teljesítménytúránkat. Kellemes tavaszi idő fogadta azt az 558 fő indulót, aki megtisztelte jelenlétével túránkat.

Már a 6 órai nyitást megelőzően több koránkelő turista várta a rajtot. Felállt az indító-bizottság 6 fővel. Sajnos Gethe Laci – akinek ma születik gyermeke – és számítógépének kiesése néhány esetben várakozásra kényszerítette az indulókat. Ez akkor következett be, mikor pár perc eltéréssel befutott Pest és Hatvan felől a vonat. Fájdalomdíjul aszalt gyümölcsöt osztogattunk a várakozók között. Hat órakor már elkezdtek serénykedni az Isaszegi Nyugdíjasok Baráti Körének tagjai is. Rájuk hatalmas mennyiségű tea főzése, üdítők készítése, zsíros-, májas, párizsis-, lekváros kenyerek megkenése várt.

Köszönjük Isaszeg Város Polgármesteri Hivatala, Isaszegi Nyugdíjasok Baráti Köre, Csányi Szőrme Kft., Falumúzeum, Hevér Gábor és Pinkert László segítségét, és nem utolsósorban klubtagjaink lelkes helytállását.

Fárasztó hétvége

Balogh Zoltán — Mon, 12 Jul 2010 19:34:43 +0000

A szombati éjszakai túrát követően, mintegy 3 óra alvás után már keltem is, hiszen indulni kellett az idei Szurdok teljesítménytúrára. A nagy esőzések miatt sokáig kérdéses volt a túra vonalvezetése, hiszen ez a teljesítménytúra pontosan azokon a szurdokokon vezet, melyeket életveszélyessé válásuk miatt le kellett zárni. Szerencsére 1 héttel a túra előtt a Pilisi Erdészet feloldotta a látogatási tilalmat, így a teljesítménytúra az eredeti vonalvezetésen lett megtartva.

213-as rajtszámmal 8.05-kor el is rajtoltam Pomázról, a HÉV végállomásától. A Z sáv, majd Z háromszög jelzésen - a már jól megszokott úton - bandukoltam felfelé a Janda-házhoz, majd tovább Kis-Csikóvárra. Nagy-Csikóvár felé a nyergen elkezdett jelezni a bal talpam. Hmmmm. Ezek szerint bőven „benne maradt” még az éjszakai túra is. Nagy-Csikóvár csúcsánál már egész komolyan éreztem a bal talpamat, és rá kellett jöjjek, hogy nemhogy a 44 km-es táv, de még a rövidebb teljesítése is akadályba ütközhet. A P+ jelzésen haladtam tovább a Holdvilág-árok felé, de már egészen lassan, szinte bicegve. Elgondolkodtam, hogy az árok végén egyszerűen kisétálok Kiskovácsiba, szólok Gethe Lacinak, hogy részemről ennyi volt, és életemben először feladok egy teljesítménytúrát.

Aztán a Holdvilág-árok közepén jelentősen csillapodott a talpfájás, de ekkor már nagyon sok volt az elvesztegetett idő. Az alvásszükséglet miatt eleve jó 1 órával később indultam, mint tavaly, és volt még ez a jelentős belassulás is, így teljesen egyértelmű volt, hogy a 44 km-es táv teljesítése ezúttal nem jön össze, mivel ahhoz 16 órára Dobogókőn kéne lenni. Ígyhát maradt a rövidebb, 30 km-es táv, nomeg ezáltal idő, mint a tenger, lévén ezen a teljesítménytúrán nincs szintidő. Úgy megörültem annak, hogy bejáródott a talpam, hogy bevállaltam az alternatív Salabasina-árkos kitérőt, mely 1600 méterrel toldja meg a távokat.

A Salabasina-árok teljesen ki van száradva, pár hónapja, vízzel teli sokkal izgalmasabb volt. Itt is pusztított a természet, bár ez a szurdok „gyárilag” is nagyon nehezen járható. A legnehezebb részeket azonban elkerülte a túra nyomvonala, vagyis előtte ki kellett másznunk az árokból, utána meg vissza. Nem tudom, hogy milyen okból. Viszont ebben a gyalogosan is nehezen járható árokban találtam egy motorolajos flakont. Igazi rejtény is lehetne ittléte, bár nyilván fenntről dobták be, vagy egyszerűen befújta a szél.

Tölgyikrek után a S sáv jobbra jelzést láttam ugyan, csak magát az utat nem, és mivel látótávolságban mentek előttem vagy öten tovább egyenesen, elvitt engem is a csordaszellem. Mígnem kb. 500 méter után jöttek vissza velem szemben, hogy elrontottuk, és ők visszamennek. Hmm, én ugyan visszafelé egy lépést se, inkább a térképpel tájolóval végzett helymeghatározás. Én úgy döntöttem, hogy nekem jó lesz továbbra is ez a jelöletlen út, majd visszamegyek a sárgára máshol. Ígyhát elváltunk.

Szent-kút előtt elfogyott a másfél liter teám, itt pótoltam a készletet a forrásvízzel. Ezután következett a Szurdok-tanösvény. Ami sajnos csak volt tanösvény, jelenleg majdhogynem egy szemétbánya. Amit itt művelt a természet, az szinte hihetetlen. A szurdok aljában épen maradt tán 2 híd, az összes többi épített műtárgy - hidak, tájékoztató táblák - romokban, darabokban, cafatokban, eredeti telepítési helyüktől kisebb-nagyobb távolságra. Sőt, mintha a szurdok tetején kiborítottak volna sok-sok teherautónyi szemetet is, és azt is elvitte magával a víz. Végig az egész szurdok, mintha egy szeméttelep lenne, annyi benne a törmelék, a műanyag.

A szurdok végén a patakon oda-vissza ugrálva nálam jóval magasabb gazerdőben vezetett be a szalagozás Pilisszentkeresztre. Itt kellett szembesülni avval a ténnyel, hogy a falun, majd Klastrompusztán keresztül nem nagyon lesz árnyék jópár kilométeren keresztül. A nap meg süt, de nagyon. Nem tudom hány fok volt, de nagyon meleg, sőt a bal talpam ismét jelezte nemtetszését, bár ekkor távolságban már nem sok volt hátra. Csak a Vaskapu-sziklához ne kéne most felmenni, mert az nagyon kegyetlen lesz. Dehát a piros-fekete jelzésen bizony fel kell mászni. Szerintem életemben nem mentem fel ilyen lassan hegyre, bár itt már nagyon éreztem a talpamat. Egy szintén nem túl friss túratársam meg is jegyezte: Egyszer csak felérünk. Így is lett.

Itt már számolgattam a hátralevő távolság alapján, hogy milyen „gyorsan” kéne csoszogni, tudva azt, hogy minden óra 55-kor megy a busz vissza Pomázra és ne kelljen 1 órát várni ebben a melegben. Szerencsére pont úgy jött ki a számítás alapján, hogy olyan nagyon nem kell kapkodni. Még a Zsivány-sziklákat érintette a vonalvezetés, majd következett a várva-várt cél Dobogókőn.

Ez a két túra így gyors egymásutánban, 3 óra alvással és ilyen extrém melegben nekem nagyon fárasztó volt. De hogy jövőre ismét Szurdoktúrázom, az is nagyon valószínű. Merthát az útvonal csodás, a szervezés és az ellátás pedig a Gethe Laciéktól megszokottan magas színvonalú.

Képekben mindez.

Csatolmány	Méret
Szurdok30.gdb	66.55 kB

Kinizsi 40

Balogh Zoltán — Sat, 05 Jun 2010 18:35:25 +0000

Harman Marcival ketten részt vettünk az idei Kinizsi 40 teljesítménytúrán múlt szombaton. 8 óra 10 perc alatt teljesítettük, de túl sok maradandó emlékünk nem maradt róla. Ez egy kevésbé látványos, de igazi, menetelős teljesítménytúra volt. A szervezés is remek volt, rengetegen voltak, az egyetlen hiányosság, hogy az idei leírás már kevésbé szerencsésre sikerült. De beszéljenek inkább a képek.

Csatolmány	Méret
Kinizsi_40.gdb	69.82 kB

Teljesítménytúra Bükk 25

Mon, 10 May 2010 13:16:47 +0000

A meteorológusokban és az autópálya matrica sms-ben történő vásárlásban bízva, szombat reggel öt órakor, előző nap elkészített cuccossal elindultam Miskolc, Garadna felé egy laza 25 kilométeres túrát megejteni. A Miskolcot nem véletlenül írtam ki, mivel mind a Google Earth mind a Gps navigációm csak így volt hajlandó megtalálni az általam keresett célpontot. Volt ugyanis egy másik Garadna egy kicsivel északabbra, keletebbre Cserehát határában.
Az autópályán haladást nagyrészt napfény jellemezte, viszont Miskolc már sűrű ködfüggönybe burkolózott, de szerencsére nem állt össze esővé. A rajthoz vezető mellékúton gyakori vízátfolyások emlékeztettek a pár napja tomboló felhőszakadásról. A nevezést roppant segítőkész hölgyek segítették. Nyolc órakor indultam el a 115-ös rajtszámmal. A kisvasút végállomását a kék kereszt jelzésű úton hagytam el, majd Ómassa falúnál tértem le a közútról. Az egész túra alatt nagyon érdekes és szép mészkő jelenségek sziklákat, víznyelőket lehetett látni.
Az első ellenőrzési pontig emelkedett az út, ezt Zoli barátom biztos élvezte volna, ez kb. hat kilométeren 480 méteres emelkedést jelentett. Az első ellenőrzési pont (Bánkút) megtalálása nem okozott problémát. Bánkút környékén rengeteg sípályát építettek ki, nagy élet folyhat itt télen is. A második ellenőrzési pont megtalálása már nem volt problémamentes. Volt egy rövid szakasz a kék sáv jelzésű úton, ami előbb egy kiépített dózer úton haladt majd letért róla és a dózer út meg egy félkörívet leírva visszatorkollott a kék sávjelzésű útba. Persze a letérést nem vettem észre, ez azt eredményezte, hogy mit sem sejtve megindultam visszafelé az első ellenőrző pont felé. A dolog akkor lett gyanús, amikor egy szép víznyelő rész mellett ismételten elhaladtam és előzőleg már le is fotóztam. Akkor értettem meg, hogy miért nézett rám olyan furcsán az a pár túrázó, akik szintén ezen a teljesítmény túrán vettek részt és a haladási irányom némi zavart keltett bennük. A második szakasz abszolválása után sajnos az útvonal kikerül egy szerintem látványos részt a Három-kõ. Innentől kezdve inkább lefelé kellett menni, szinte alig volt emelkedő. Ezt megérezte a lábam és erősen tiltakozott mindennemű további megerőltetéstő. De mivel neki csak kevés beleszólása van a dolgok alakulásába így tovább meneteltem a hármas ellenőrző pont felé. A harmadik ellenőrző pont felé tévedtem el másodszor. Itt találkoztam két helyes lánnyal, akik szintén eltévedtek és állításuk szerint vagy már másfél órája köröztek a területen és nem találják a jelzést. A zöld sáv jelzés itt valóban el volt hanyagolva, mivel én sem tudtam pontosan hol vagyok inkább visszafelé mentem megkeresni az utolsó felfestés addig a lányok továbbra is azt a taktikát folytatták, hogy addig köröznek, míg találnak valami. Így otthagytam őket, én tíz perc múlva megtaláltam a leágazást, itt nem voltak kellően gondosak a szervezők nagyon hiányzott egy két szalag, mert szerintem nem csak mi vétettük el a helyes irányt. Később a cél felé haladva volt olyan túrázó, aki azt mesélte, hogy le is mondott a keresett ellenőrző pont megtalálásáról. A lányokkal később a jelzett úton találkoztam, ez bizonyítja, hogy az ő taktikájuk is eredményes volt. Jávorkút a harmadik ellenőrzési pont után szinte végig aszfalt úton kellett haladni, bár a legvégén volt még egy érdekes rész Sebes-víz nevű patak elmosta a turistautat a kalandtúrázók és túlélő túrázók nagy örömére. Itt én is közelebbi ismeretséget kötöttem a lejtős domboldallal a kezem azóta is sajog. De nem volt mit tenni sajnos itt még fényképezni sem értem rá mivel negyed órám maradt a szintidőig. Először jártam ezen a túrán és nem foglalkoztam a szintidővel inkább sokat fotóztam és nézelődtem, de mivel a végén volt esélyem így nekigyürkőztem és két perccel a szintidő vége előtt be is értem a célba.
Nagyon szép útvonalat jelöltek ki a szervezők, érdemes volt eljönni, nem hiszem, hogy ha csak rajtam múlna, akkor jövőre kihagynám ezt a túrát.

A TÚRÁRÓL KÉSZÜLT KÉPEKET ITT LEHET MEGTEKINTENI

Hanák Kolos teljesítménytúra 2010

Balogh Zoltán — Sun, 25 Apr 2010 19:05:43 +0000

A klubprogram dátumütközése nem volt szerencsés, mi Marcival ketten a természetjárás egy másik formáját választottuk szombatra. A Hanák Kolos Turistaegyesület hagyományos évi teljesítménytúráján vettünk részt, ám a tavalyitól eltérően ezúttal már a középső, 36 km-es távot választottuk.

A közzétett felhívás nem vezetett eredményre, 05.30-kor ketten találkoztunk Gödöllőn, majd egyből a Szurdokpüspöki Általános Iskolához autóztunk, mely a célnak ad otthont. Rövid várakozás után busszal utaztunk Gyöngyösre, majd később - minő véletlen - ugyanaz a busz vitt fel minket Kékestetőre a rajtba. Féltávnál szóltam Marcinak, hogy ez a busz szerintem büdös, égettszagú, lehet, hogy ki fog gyulladni. Nem sok hiányzott hozzá, hiszen Kékesen, mikor leszálltunk már dőlt belőle a füst. A sofőr azonban nem zavartatta magát, úgy látszik ez egy természetes, mindennapos állapota a járműnek.

8.47-kor elrajtoltunk, de a Marci egyből fel akart menni Kékesen a kilátóba. Ezt mondjuk a rajt előtt kellett volna, és végülis nem sikerült, viszont kapásból vagy 10-15 perc állásidővel indultunk, melynek még jelentősége lesz. Rögtön az elején bekezdtünk a lábgyilkos lejtővel, majd 400 métert veszítettünk magasságunkból. Innen megmásztuk a Csór-hegyet, majd hosszú, emelkedős meneteléssel jutottunk tavalyi rajtpontunkba Galyatetőre. Ezt követően ismét többnyire lefelé haladtunk, de az Ágasvári ellenőrzőponthoz nem kicsit kellett felfelé kapaszkodni. Lefelé még kegyetlenebb volt a hegy, majd a Csörgő-patakot elérve masíroztunk be Mátrakeresztesre.

Marci többször említette az emelkedők után, hogy ne várjam meg a tetőn, hanem menjek nyugodtan, majd a célban találkozunk. Ezt nem nagyon akartam, mivel eddig egyszer váltunk el, akkor Ő megsérült, így ez a szétválás nem volt túl jó ómen. Azonban Mátrakeresztesen ránéztünk az órára, és megállapítottuk, hogy nincs már 3 teljes óránk, de van még 13 kilométerünk, közte a Muzslával, ami 6 km folyamatos emelkedőt jelent 500 méter szintemelkedéssel, majd további 6 km 700 méter eséssel. Osztás szorzás után hamar kijött, hogy ehhez bizony 5 km/h feletti átlagot kell menni, és akkor talán még elérhető a szintidő. Ez frissen nem lehetetlen, de 22 km megtétele után már kérdőjeles lehet. Marci még pihenni akart egy kicsit, én meg felkaptam a zsákomat, és irány a Muzsla.

Folyamatosan néztem a GPS-t, hogy 15 percenként többet megyek-e hegynek fel, mint 1 km, illetve mennyivel. A rövid sík szakaszokat, lejtőket futással teljesítve ez szerencsére mindig megvolt, sőt nem is kicsit. Kb. 1 óra 15 perc alatt felértem a csúcsra, azonnali pecsétet követően indultam is lefelé. Elég sok embert kellett kerülni, végül betársultam 2 futóhoz, akik párszor el akartak engedni, de lebeszéltem őket erről. Menjenek csak előttem, végre van valaki, aki "húz". Az utolsó 4 km-en elfogyott az erdő, maradt a tűző nap és a kavicsos, sípcsontgyilkos lejtő. Másfél kilóméterrel a cél előtt ránéztem az órára, szerencsére nagyon sok időt sikerült addigra összegyűjteni. Gondoltam magamban, innen akár négykézláb is beérek szintidőn belül, de jól is jöttek az összegyűjtött percek, lévén a sípcsontom már igen erősen jelezte, hogy kb. ennyi volt a tűréshatár, lehet visszavenni a tempóból. Mivel pont ekkor értem el a "még 1 km" felfestésig gyökkettes sétára váltottam. Így 31 perccel sikerült a szintidőn belül maradni és meglett a kitűző.

Marcira várva Hevér Gabi masírozott el előttem a cél felé, gyorsan váltottunk is pát szót. Nem sokkal később megérkezett Marci is, aki elmondása alapján nehezen mászta meg a Muzslát, de lefelé már Ő is jött, mint a mérgezett egér. Csak pár perccel csúszott időn túlra. Pedig a rajt után még a Kékesen jóval több idő ment "pocsékba", mint amivel végül elmaradt a szintidőtől.

Rengeteg ember kérdezte a rendezőket, hogy ide-oda mikor megy a busz-vonat, hogyan jutnak el uticéljukba. Nekünk viszont nagyon jól jött, hogy a tavalyi tapasztalatunknak, és korai kelésünknek köszönhetően a céltól 50 méterre parkolt hazajutásunk záloga. A buszmegállóban várakozó túratársainknak felajánlottunk 2 helyet a hátsó sorban Gödöllőig, de mindenki Gyöngyösre akart utazni.

A képes beszámolót Marci készítette, a nyomvonal pedig mellékelve.

Csatolmány	Méret
Hanak_Kolos_2010.gdb	74.06 kB

Mátrabérc telekocsi akció

Balogh Zoltán — Tue, 06 Apr 2010 09:20:37 +0000

Harman Marcival idén is részt veszünk az ország egyik leglátogatottabb teljesítménytúráján, melyet minden évben megrendez a Hanák Kolos Turistaegyesület a Mátrában. A túrákról a főbb információk az egyesület honlapján találhatóak. Telekocsi akcióban 3 szabad helyünk van, tehát aki részt szeretne venni bármelyik teljesítménytúrán, annak utazása megoldható a telekocsi akció keretében. (A Mátrabérc teljesítése esetén csak a visszaút, lásd lejjebb.) Tovább

Dátum

2010. április 24., szombat

Jelentkezési határidő

2010. április 23., péntek 21.00

Megjegyzés

Az előző év tapasztalata az volt, hogy a Szurdokpüspöki célból nehézkes a visszajutás Gyöngyösre az autóhoz, mivel a fáradtsághoz képest (szerintünk) kevés és ritka a busz, amire viszont rengetegen várnak. Nekünk tavaly autóstoppal sikerült a visszajutás Gyöngyösre, erre azonban idén nem szeretnénk alapozni, ezért igen korai indulással mi egyenesen a Szurdokpüspöki célba autózunk, ahonnan a 06.41-es busszal utazunk tovább Gyöngyösre. Innen a 07.45-ös különbusszal érkezünk Kékestetőre, a Hanák Kolos teljesítménytúra rajtjába.

Aki csak a rövidebb, Muzsla túrát vállalja, attól a gyöngyösi buszpályaudvaron veszünk búcsút, majd találkozunk az autónál a szurdokpüspöki célban. Gyöngyösről több busszal is fel lehet jutni Galyatetőre, a Muzsla rajtjához, 8.30-tól óránként indul a menetrendszerinti járat, de tavaly volt egy ad-hoc különbusz is, szóval figyelni kell!

A Mátrabérc túra rajtjához az odautazást NEM tudjuk megoldani ezen telekocsi akció keretében, tehát oda egyénileg kell eljutnod. Ezesetben csak hazafelé számíthatsz ránk.

Találkozás 2010. április 24-én 05.15-kor Isaszegen a Művelődési Ház előtti parkolóban, vagy 05.30-kor Gödöllőn, szintén a Művelődési Ház előtti parkolóban, illetve a túra végén az autónál. Minden találkozási pont feltételes, vagyis csak akkor várunk rád, ha levélben vagy telefonon kimondottan jelzed ezt a szándékodat. Jelentkezés április 23-án estig: hozzászólás ehhez a cikkhez, avagy levélben zly [at] baloghzoltan [dot] hu, illetve telefonon 20-581-7931.

Jelentkezések

Név	Jelentkezés ideje
Vendég
Balla Zsuzsanna
Balogh Henriett
Balogh Henrik
Balogh Zoltán
Baloghné Csonka...
Banu Erika
Benő Attila
bkatalin
Bokorné Orosz Mária
Braun János
Braun Jánosné
Budaházi Ferencné
Csüri Péterné
Dalmi Éva
Dezső Márton
Georgiades Gáborné
gethe
Katalan
Kolláth Ágnes
Kovács János
Kovács Judit
lükepék
Maszlagi Sándor
Mészely Anna
Nagy Mariann
Nemeskéri Zoltá...
Notter Béla
Nyáriné Babi
Paulovics Lászlóné
Samu Katalin
Sántha Tünde
Sárkány Gabriella
szaboliver
Szántai Győző
Száraz Istvánné
Szekeres Péter
Szekeres Péterné
Szmolicza István
Teszt Szervező
Urbán Zsuzsa
Zsigri Lászlóné

Az Isaszegi Természetbarát Klub kirándulásai mindenki előtt nyitottak. Kezdetben a részvételnek nem feltétele a klubtagság, tehát bárkit szívesen látunk, aki a fenti túrán részt szeretne venni. A kirándulásnak a saját utiköltségen, és az esetleges belépőjegyeken kívül semmiféle anyagi vonzata nincs. A részvétel feltétele viszont a megadott határidőig történő jelentkezés.

Ezen a honlapon a túrakiírásra jelentkezni csak regisztrált, és bejelentkezett felhasználó tud. Amennyiben még nem csatlakozott ehhez a webhelyhez, akkor a jobb oldalon, a Belépés blokkban található Felhasználó létrehozása hivatkozás segítségével teheti ezt meg. A regisztrációt és a bejelentkezést követően a túrakiírás alján megjelenő Jelentkezés a túrára hivatkozásra kattintva tudja jelezni részvételi szándékát. Amennyiben valamilyen okból kifolyólag mégsem tud eljönni, akkor ugyanott le is lehet mondani a részvételt.

A túrával kapcsolatban felmerülő kérdéseket az Új hozzászólás segítségével lehet feltenni. Ehhez nem szükséges regisztráció.

Teljesítménytúra Isaszegen - beszámoló az emléktúráról

Notter Béla — Mon, 05 Apr 2010 13:05:21 +0000

Április 4-én hetedik alkalommal rendezte meg teljesítménytúráját az Útvonalkövetők Klubja és az Isaszegi Természetbarát Klub. A húsvét vasárnapjára eső rendezvényen a létszám csak részben igazolta abbéli félelmünket, hogy a hármasünnepen túrázóink inkább a családjuk mellett töltik túrázás helyett. 459-en indultak a csupa kissé (felhős, szeles, napos) időben.

    A rajt 6 órakor nyitott és a különböző távok függvényében 11:30-ig volt nyitva. A beérkezés 17:30-ig számított sikeresnek. Az indulók közül egyes távokon az alábbi számú versenyzőnek jelentett erőnléténél nagyobb feladatot a túra teljesítése: 15 km-en 13, 30 km-en 5, 45 km-en 1 főnek.
    Ebben az évben először nem csak a regisztráció, hanem a kiértékelés is – Balogh Zoli programjának köszönhetően – számítógépes rendszerrel történt. Így mindenki láthatja, hányadikként teljesítette a vállalt távot.
Ezért itt csak az elsőket emeljük ki:
15 km-en Nacsa Imre György 2 óra 18 perc,
30 km-en Dobi Gyula 3 óra 3 perc (!),
Toma Pál 5 óra 40 perc.
    Köszönjük Isaszeg Város Önkormányzata, Csányi Szőrme Kft, Isaszegi Nyugdíjasok Baráti Köre, Teljesítménytúrázók Társasága, Fincsi 200 Bt., Budapesti Kamaraszínház, Barangolók Bt., Topikos Túrázó Bolondok túrához nyújtott segítségét.
    Minden résztvevőnek köszönjük, hogy megtisztelte rendezvényüket. Reméljük, abbéli erőfeszítésünk nem volt hiábavaló, hogy mindenki jól érezze magát. Várunk/visszavárunk mindenkit jövőre is!

Téli Mátra Teljesítménytúra

Balogh Zoltán — Mon, 01 Feb 2010 18:06:00 +0000

Hó, jég, hideg, tömeg, csúszkálás. Röviden így lehetne összefoglalni az év (számomra) első teljesítménytúráját, melyet a Hanák Kolos Turistaegyesület szervez minden évben. Szombaton reggel 8 órakor találkoztuk Marcival Gödöllőn, a Művelődési Ház parkolójában, úgy gondolván, hogy Mátrafüredig azt az 59 km-t 1 óra alatt letudjuk kocsival. Az éjjel óta szakadó, sőt egyenesen ömlő hóesés azonban keresztülhúzta a számításunkat. A csúcssebességünk néhol a 40 km/h-t is elérte, így majd 2 órát kocsikáztunk Mátrafüredre, ahol a rajt épületéhez - a Mátra Szakképző Intézet épülete - már nem is mertem lekanyadorni. Inkább a Palóc Babamúzeumtól - ahal tavaly jártunk a klubbal - nem messze parkoltunk a főúton. Így (kétszer) párszáz méterrel meg is toldottuk a távot.

A kocsiban az M (25.4 km) és az S (19 km) táv között gondolkodván - az időjárást látva - az S-re szavaztunk, a nevezésnél azonban mégiscsak az M lett belőle. A különbség annyi, hogy az S nem megy fel Kékestetőre. 10 óra 07 perces rajtunkat követően az épületből kilépve kapcsoltam be a GPS-t, hogy jegyezze merre járunk, ám az első pár méter - a műholdkeresés miatt - kimaradt a rögzítésből. A kisvasutat keresztezve a Z+, majd Z jelzéseken a Cserkő-bánya mellett elhaladva értünk első ellenörző pontunkhoz Lajosházára.

Már itt megtapasztaltuk ennek a túrának az egyik legnagyobb „hátrányát”, mégpedig azt, hogy a folyamatosan ömlő hó ellenére is borzasztóan népszerű. Ez most azért volt hátrány, mert az előttünk elhaladó sok-sok száz ember alaposan kitaposott egy nagyon keskeny nyomot, ami gyakorlatilag tükörjéggé vált. A jelzéseket nem is kellett nézni, csak ezt a nyomot. Bár egy alkalommal a Marci észrevette, hogy a zöld sáv „letér” a nyomtól, így mi kiváltunk a vonatozásból a zöld jelzést követve, és így egy nagy kanyart levágva vagy 100 embert előztünk meg egyszerre.

Mindenkinek más a tempója, aki az S-en megy, az úgymond ráér, de az M-eseknek menni kell, ha sötétedés előtt célba akarnak jutni. Eleinte sűrűn előzgettük is a lassabban haladó túratársainkat, de ezt csak a kijárt nyomból kilépve a 40-50 centis hóban tudtuk megejteni. Sok értelme mondjuk nem volt, mert 10-20 (!) méterrel előrébb ismét utolértünk egy kisebb csoportot. És ez így ment végig. Egyszerűen nem volt olyan pontja a túrának, hogy senki ne legyen a közelünkben.

Marci néha panaszkodott is, hogy ezekben a nyomból kilépős előzésekben beázott a cipője. Igazából az volt a roppant fárasztó a dologban, hogy nem tudta senki sem a saját tempóját menni, valamint minden egyes lépésnél koncentrálni kellett, és felkészülni egy esetleges megcsúszásra. Feltűnt az is, hogy Marci sokkal többször csúszik meg, mint én. Viccesen kérdeztem is, hogy mi van, Te korcsolyát húztál fel ma? Ez a végére sajnos nem is lett olyan vicces.

Lajosházán nem sokat időztünk, egy szendvics, egy kávé és indulás is tovább a Z+ jelzésen a Vörösmarty Fogadóig. Itt vált szét a 19 és 25 km-es táv, és meglepődésemre Marci úgy gondolta, hogy neki mára elég lesz a rövidebb is. Így Ő a P jelzésen elindult visszafelé, nekem viszont a P+ jelzésen a Pisztrángos tavi ellenörző pont következett. Itt sem időztem sokat, a K+, K jelzéseken felértem Kékestetőre. A fényképezőgép nagyon le volt merülve, így az egész túráról viszonylag kevés kép készült - és jelenleg technikai problémák miatt azokat sem tudom áttölteni -, de úgy voltam vele, hogy az ország tetejét mindenképpen lefényképezem. Le is vettem a kesztyűmet, ám legalább 1 percet várnom kellett, mert mások is ott fotózkodtak. Közben kiírta a masina, hogy gyenge az elem, nyomjam meg az OK gombot. Hát alig bírtam, úgy szétfagyott a kezem 1 perc alatt. Jól esett tehát az ellenörző ponton a forró tea.

Szemem kerek lett, midőn az egyik sporttárs megjelent az ország tetején 1 szál pólóban, valamint a feszülős, rövid futónadrágban. Ja, volt még rajta zokni, cipő, és egy sapka, hogy meg ne fázzon! Emberünket többen fényképezték, mint a piros-fehér-zöld kavicsot a hegytetőn.

A K+, P+ jelzéseken ereszkedtem lefelé a hegyről, itt azonban érdekes módon nem tudták letaposni a havat, így annyira nem csúszott, ellenben eléggé süppedt. Erre elvileg csak a 25-ösök jöttek, talán ezért. Valahol a Gyökeres-forrás felé vezető úton csörgött rám a Marci, hogy most ért be a célba, csak mivel épp egy völgyben voltam, térerő hiányában megszakadtunk. Ránéztem a GPS-re, majdnem 21 km-nél jártam. Gondoltam magamban, valami tényleg nem stimmelhet a barátommal. Elválásunk óta neki szinte csak lefelé kellett menni, nekem meg átugrani a Kékest, és így is majd 2 kilométerrel mentem többet. Mivel megszakadtunk, ekkor még nem tudtam, hogy ez nem volt véletlen.

A P jelzésen találkozott ismét az M és az S nyomvonala, így megint jött a csúszkálás. 16.42-kor pecsételtem az utolsót Gyökeres-forrásnál. Ekkor már sejtettem, hogy 30 perc alatt lehetetlen a hátralévő 4.4 km-t teljesíteni, ráadásul sötétben, tükörjégen. Előttem és mögöttem átlag 5 percenként borult valaki, nekem is jónéhányszor kellett óriásit szambázni, hogy ne essek el. De szerencsére én esés nélkül megúsztam. Végül 23 perccel léptem túl a 7 órás szintidőt, így a jutalom ezúttal elmaradt.

A célban a Marci elmondta, hogy neki nem volt ilyen szerencséje, mert 5 km-el a cél előtt sajnos elesett, elég rosszul, és hallott valami roppanást is. Ezért lett a nagy különbség, de azért csak bebicegett a célba. Mint utóbb kiderült, sajnos részleges szalagszakadást szenvedett. Ezúton is mielőbbi gyógyulást kívánok állandó túratársamnak, mert egyedül azért nem olyan jó menni, no meg ki veszi majd észre, ha épp lemegyek a térképről? És persze a kevésbé csúszós, és abszolút beázásmentes cipőt is, melyet a tök száraz zoknimról beszélgetve irigyelt meg a célban. Gyógyulj meg Marci!

Az autót kiásva immáron másfél óra alatt visszaértünk Gödöllőre, volt olyan is, ahol már 70-el tudtunk jönni. Otthon kb. 3 métert tudtam bemenni a telekre a kocsival, épp annyit, hogy a kaput be tudjam csukni. Ekkor már egy jelentősebb hókupacot toltam magam előtt. A kellő fáradtság miatt szegény autó ott aludt kinn a vasárnapi kiszabadulásáig.

Csatolmány	Méret
Teli_Matra_M.gdb	48.89 kB

Pest Megye Teljesítménytúrázója Túramozgalom

Balogh Zoltán — Thu, 14 Jan 2010 10:04:25 +0000

A Pest Megyei Természetbarát Szövetség a Szigeti Túrázók Természetjáró Csoport szervezésében túramozgalmat indít teljesítménytúrázók számára a 2010. évtől kezdődően. A mozgalomba minden olyan gyalogos teljesítménytúra beleszámít, amelyet Pest megye területén rendeznek és szerepel a Teljesítménytúrák itthon és külföldön 2010 teljesítménytúra-eseménynaptár kiadványban. Bővebb információ a forrásként megjelölt webhelyen, melyen sajnos az Isaszegi Csata Emléktúra (még) nem szerepel.

Forrás

Pest Megye Teljesítménytúrázója Túramozgalom

Lábatlan 35 teljesítménytúra

Balogh Zoltán — Mon, 31 Aug 2009 19:05:14 +0000

Mivel szombaton is munkanap volt (már akinek, ugye Marci?), hétvégém egyetlen szabadnapjának programja mi is lehetett volna más, mint az enyhe képzavarral küzdő Lábatlan 35 Teljesítménytúra a Gerecsében, a Teljesítménytúrázók Társasága szervezésében. Fél nyolc felé találkoztunk Marcival a szokott helyen, és meg sem álltunk a tatabányai autóbusz végállomásig. Illetve egy tatabányai benzinkútnál egyszer mégis, hiszen a múlt héten megfogadtuk, hogy saját térkép nélkül soha többet sehova. A kúton kapható egyetlen darab, 2007-es kiadású Gerecse térképet magunkévá tettük, majd a buszvégállomás mögötti utcában leparkoltunk.

A túra rajtja a piros sáv jelzésen másfél kilométerrel arrébb volt, a turul szobornál, ám azért itt parkíroztunk, mert ide jövünk majd vissza busszal Lábatlanból. Mivel sietnünk kellett, és nem kevés lépcső vezet fel a szoborig, szinte lógó nyelvekkel, ámde jól bemelegedve érkeztünk a rajthoz. Itt kiderült, hogy az orrunk előtt fogyott el a háromszázadik idei itiner. Ez már nagyon jó jel egy túrán, lévén a múlt héten a rajt zárása előtt nem sokkal is csak a 20-as körüli rajtszámokat kaptuk, és hát tudjuk milyen volt. Itt azonban a csomagtartóból előkerültek a tavalyról megmaradt itinerek, és amíg én neveztem, a Marci részletes instrukciókat kapott az idei változásokról, mely szerint a túránk elején még egy plusz ellenőrzési pont van egy kilátónál, valamint már nem jó a csatolt menetrend sem.

A piros háromszög jelzésen meg is látogattuk a Ranzinger Vincéről elnevezett vasmonstrumot, melynek tetejéről Tatabánya látványa tárult elénk. Egy 5-6 fős csapatot követve, a piros kör, majd piros kereszt jelzéseken kellett volna folytatni utunkat, azonban egy elágazásnál Marci észrevette, hogy nem kell nekünk 60 méter szintet le, majd felmenni, mikor megtehetjük ezt szintben is egy másik jelzésen. Így a kereszteződésnél mi nem arra fordultunk, amerre az előttünk levők, hanem ellenkezőleg. Több se kellett nekik, látták, hogy mi térképpel, tájolóval vagyunk felfegyverkezve, hát jöttek utánunk, bár mi ezt ekkor még nem tudtuk. A jelzésünk elfogyott, és a domborzatból hamar rájöttünk helytelen utunkra, és kicsit visszamentünk. Na, ekkor találkoztunk velük.

Innen mi a keresett irányunkba elindultunk egy jelzetlen úton a kerítés mellett, de mivel nem volt biztos a sikerünk (szerintük), nem követtek minket tovább. Jól is tették, mert mi mentünk iránymenetben a szinte áthatolhatatlan erdőben, no meg találkoztunk „kóbor” vaddisznóval is, aki valószínűleg nagyothalló volt, vagy belefeledkezett a jólétbe, mivel már csak kb. 5 méterre volt tőlünk, mikor is észbe kapott, hogy hoppá. Szerencsére sarkon fordult és eltűnt a sűrűben.

A meglelt piros sáv, majd piros kereszt jelzéseken érkeztünk Vértestolnára, ahol a presszóban volt a következő ellenőrzőpont. Innen 2 km-t haladtunk a K kereszt jelzésen egy műúton, majd csatlakoztunk az OKT-ra, amin egy elég bozótos területen áthaladva érkeztünk Bánya-rétre, mely a következő ellenőrző pont volt. Itt megpihentünk, mivel eddigi tempónk meglehetősen erős volt, és érződött, ennek nem lesz jó vége. A gyomrom sem volt túl jó kedvében itt, bár ez inkább csak nagyon kellemetlen.

A kék háromszög jelzésen elértük Gerecse-tetőt, a következő ellenőrzőpontot, ahol megmásztuk a geodéziai tornyot is. Innen tényleg remek volt a panoráma. Az én lábaim itt már nagyon erősen jeleztek, míg a Marcinak erős cipőproblémája volt. A kék háromszög jelzésen visszatértünk az OKT-ra, majd ezen elértük utolsó ellenőrzőpontot Pusztamaróton, az emlékműnél. Ezen a szakaszon lendültünk át nagyjából a fáradtságon, és innentől a piros sáv jelzésen mentünk végig a célig, mely Lábatlanban volt a Piszke nevű vasútállomásnál.

Közben a cél előtt 3-4 km-el szembe jött velünk egy turista pár GPS-el felszerelve, mondván ez az út biztos nem jó. Mi rövid térképelemzést követően úgy döntöttünk, hogy valóban valahol elvesztettük a piros sáv jelzésünket, de azért mi akkor is erre megyünk tovább. Nem tartottak velünk. Döntésünket igazolta, hogy mi már átvettük a díjazást, megbeszéltük a menetrendet, és útban voltunk a buszmegálló felé, mikor ismét találkozva Ők még a cél felé tartottak. Térkép + tájoló kontra GPS, 1:0.

Természetesen célba érésünket 10 perccel megelőzve ment el a buszunk, a következőre pedig több mint egy órát kellett várnunk, így csak a 19.02-es busszal, és 1 órás utazással értünk vissza Tatabányára. Ez egy szuperül megszervezett, és gyönyörű tájakon vezető túra volt, melyre jövőre biztosan visszatérünk.

Bükki bosszúság

Balogh Zoltán — Sat, 22 Aug 2009 19:36:07 +0000

Elég hálátlan, és kellemetlen feladat beszámolót írni egy olyan túráról, melyben sok köszönet sajnos nem volt. Elég régóta nyomjuk már a Marcival ezeket a teljesítménytúrákat, és ilyen szinten még soha nem kavarodtunk el, mint tegnap a Bükkben. Részben persze a mi hibánk, hisz az egy alapvető dolog, hogy saját térkép nélkül nem indulunk el, ám mi mégis megtettük. Bíztunk abban, hogy az előzetesen letölthető itiner szerint végig jelzett turista utakon fogunk haladni, sőt térképmellékletünk is lesz, illetve rendelkezünk már némi rutinnal is a terepen.

Mivel a miskolci kisvasút végállomásnál volt a rajt, igen korai, 5 órai keléssel indult a nap. Marci a 06.10-es vonattal érkezett az isaszegi állomásra, ezt követően még anyukámat vettük fel Tóalmáson. Neki pont kapóra jött egy olyan túra, melynek van nagyon rövid, 8.8 km-es változata is.

Miskolcra érve a kisvasút végállomásánál rögtön beneveztünk mindhárman. Érdekes volt, hogy mindössze egy fekete-fehér fénymásolatot kaptunk térképvázlat gyanánt, mely tele volt ikonokkal, és szürkeárnyalatos mivolta miatt igen sok dolog egyszerűen láthatatlanná vált rajta. A túra teljes hosszának igen szűkszavú leírása pedig kétszer négy sorba elfért. Anyukámnak volt még bőven ideje a kisvasút indulásig, lévén Ő lecsapta a teljes 21.2 km-es táv első 12.4 kilométerét Lillafüredig. Ismerve jelenlegi terhelhetőségét, biztos voltam benne, hogy mindezek ellenére utol fogjuk érni Lillafüred után valahol az erdőben, mi pedig a Marcival elindultunk az itiner szerint a fő utcán kelet felé.

A második utcán (ami az itiner szerint Lórántffy Zs. u.) forduljunk jobbra. Már a hátoldalon mellékelt térképvázlaton (!), valamint a valóságban is ezt valahogy Bertalan utcának hívják, de hát ilyen apróságokkal ne is foglalkozzunk, hiszen ennél sokkal durvább itiner hiba is lesz még, bár ekkor ezt még nem tudtuk. A hiba ellenére hamar fogtuk az első pontot, ahol egy kihelyezett bugyiból kellett egy papír a célba juttatni. Ezt követően a kék kereszt jelzésen haladtunk egészen Lillafüredig, többnyire szándékosan (?) a turista útra bedöntött fák között lavírozva. Néhol csak másznunk kellett a fatörzsek között, ám volt olyan hely is, ahol egyszerűen ki kellett kerülni a turista út egy részét a kivágott, és útra döntött fák miatt.

Eltévedés ügyben a Marci valahol tévesztett egyet, így 1-0-ra vezetett, de az egyenlítésemet, azt hiszem, el kell mondanom. Tehát, éppen én mentem elől, amikor is két út derékszögű találkozásához értünk. Érkezési irányunkkal pontosan szemben lévő fán egy szabályos "kék kereszt balra" jelzés volt látható, sőt a fa bal oldalán egy irányunkba mutató kék nyíl, ami azt sugallta, hogy az onnan (tehát nekünk balról) érkezőknek szól. Szó nélkül fordultam balra, Marci utánam. Jó 200 métert követően kezdtük hiányolni a jelzést. Közben egy másik pár is hasonlóképpen járt, ám amíg mi állva helyzetmeghatározást végeztünk a kezünkben lévő "térkép" alapján, ők elhaladtak mellettünk. Úgy döntöttünk, hogy a domborzati jelzések alapján jelenlegi helyzetünk és haladási irányunk sem jó, vissza kell mennünk a kereszteződéshez, ahol meg is találtuk a helyes irányt, amely nem más, mint a "kék kereszt balra" jelzés iránymutatása helyett a tökegyenesen tovább az ösvényen. Evvel lett 1-1.

Lillafüredre érve egy presszóban kávéztunk egyet, majd tettünk egy próbát, hátha bejutunk az Anna-barlangba is. Mivel ehhez vagy 40 percet kellett volna várnunk, és további 25 lett volna maga a barlang megtekintése, úgy döntöttünk, hogy ez most kimarad, és irány a 2-es ellenőrző pont, vagyis a kisvasút állomás, ahonnan anyukám rajtolt.

Eszméletlen mennyiségű ember volt a helyszínen, de nekünk azt az egyet kellett megtalálni, aki pecsételni fog nekünk. Ketten kétfelé szakadva legalább negyedórán át kerestük az állomáson a pontot az embertömegben, de tulajdonképpen azt sem tudtuk, hogy igazán mit is keresünk. Marci már lefotózta a helyet, és indult volna tovább, amikor amolyan utolsó próbálkozásból megkérdeztem a wc-s nénit is, hogy nem tudja-e véletlenül, hogy hol van a teljesítménytúra ellenőrző pontja. Segítségével megtaláltam, és a Marcit is visszahívtam oda. Egyébként legalább négyszer mentünk el mellette fejenként. Mint utóbb kiderült, anyu még előttünk azt szerette volna megtudni tőle, hogy egyáltalán merre induljon el, de az ide ültetett "szervezőnek" halvány lila sejtelme sem volt róla, így egy kocsmában kellett érdeklődnie, ahol eligazították, hogy a műúton induljon el dél felé. Irdatlan nagy szerencséje volt, hogy erre hallgatott, és nem az itiner alapján ment, mint mi, mert különben tán még most is keresnénk Őt az erdőben.

Az itinerünk szerint ugyanis a piros sáv jelzésen kellett elindulnunk délnek. Mi így is tettünk, és az emlékoszlop érintése után tovább kellett mennünk a piros jelzésen a sárga sáv elágazásáig. A leírásunk szerint ez a piroson haladva pontosan 400 méter távolságra van az emlékoszloptól, de csak nem akart jönni semmiféle sárga sáv jelzés. Ráadásul a műúti lépcső sem, ami meg volt említve az itinerben. Kicsivel később elérkeztünk egy pontra, ahová balról, a hegyről végre bejött a sárga sáv jelzés. Oké végre megvan a pont, igaz szerintünk ez nem 400 méter volt, hanem jóval több, a műút se itt van, de hol van a bugyi? Hát az nincs. Felfelé kell mennünk innen a sárga sávon nyugat felé, de ez bizony keletről jött és arra is megy. Marci felment pár métert a hegyre, megállapítottuk, hogy ez fixen keletre megy, tehát biztos nem jó, sőt a bugyi sincs itt.

Menjünk tovább immáron a sárga-piros sávon, hisz lehet, hogy a "sárga sáv elágazás" kifejezés azt akarja mondani, hogy amikor ez a két jelzés elválik, ott lesz a pont. A műút meglett biztatásnak, de a pont az elágazásnál sem volt. Mindketten biztosak voltunk benne, hogy nagyon rossz helyen vagyunk. Sokkal messzebb vagyunk Lillafüredtől, mint kéne. Ám ekkor eszembe jutott, hogy mivel soha nem hagyom a kocsiban, nálam van az autós GPS, ami arra azért jó, hogy aktuális pozíciónkat, és egy adott pontot megmutasson a térképen.

Mivel a leírásban minden egyes pont GPS koordinátái is meg voltak adva, beírtam a 3-as ellenőrző pont ("sárga sáv elágazás a műútnál") koordinátáit, miközben a műúton visszaindultunk Lillafüred felé. Jó 5-6 perc kellett, míg a GPS a hegyek között megtalálta, hol is vagyunk éppen, és a keresett pontot aktuális helyzetünktől északkeletre mutatta, fenn a hegyen. Hmm, műút fenn a hegyen? Ekkor iránymenetre váltottunk, árkon-bokron át kiértünk egy erdei útra. Itt szóltam a Marcinak, hogy megjöttünk, a GPS koordináták alapján is a 3-as ellenőrző ponton állunk. Nos, ez volt az a pont, ahol a sárga sáv bejön a hegyről, tehát itt már jártunk egyszer.

Teljesen tanácstalanok lettünk a 3-as pontot illetően. Ismételten ellenőriztem a koordinátákat, hogy nem írtam-e el. Nem, centire a leírásunkban szereplő ponton állunk a "sárga sáv elágazás"-sal jelölt helyen, és valóban itt el is ágazik a sárga sáv, de kelet felé, nekünk viszont nyugati sárga elágazás kell, plusz a műút is kéne. Összességében másfél-két órát biztosan elpazaroltunk itt, anyut már nem fogjuk utolérni, mivel közben telefonon többször kerestem, és Ő már túl van a hegyen.

Hát, akkor nincs mit tenni, menjünk a következő pontra (Vesszős-forrás a sárga sávon), a megadott GPS koordináták alapján. Ez a GPS szerint is, és a térképrészletnek megfelelően is a műút másik oldalán van, remek. Az egyszer már bejárt utunkat követve ismételten lementünk a műútra, ahol visszaindultunk Lillafüred felé. A hegy itt túl meredek volt az iránymenethez, ezért úgy voltunk vele, hogy a műútról az első adandó alkalommal felcsapatunk nyugat, vagyis a forrás felé. Itt már egyszer mentünk, de az árnyék miatt szóltam Marcinak, most menjünk a túloldalon, ahol egyszer csak egy lépcsőt pillantottam meg. Felnézve kiverte a szememet egy másik sárga sáv jelzés, majd maga a bugyi a papírokkal. Ez volt az a bizonyos 3-as pont, ami marhára nem ott volt, mint az itinerben írt, sőt GPS koordinátákkal is megadott pont. Hogy itt, kb. 2 óra bolyongás után mik hangzottak el, azt most nem részletezném.

Innentől a jelzésekkel nem volt gond, sőt anyukámat mégiscsak utolértük kb. 1 km-el a cél előtt. Nagyon fáradt volt, de további 1 óra alatt hősiesen bejutottunk a célba, a garadnai kisvasút végállomásra. Ekkor 16.40 volt. Elvileg 16.00-ig volt nyitva a cél, természetesen szervezőnek már se híre, se hamva nem volt. A kisvasút, amely visszavisz minket az autóhoz, majd 17.25-kor jön. Közben összefutottunk azokkal a túratársakkal, akik szintén, sőt jobban ették a "kék kereszt balra" cselt, és jól elbeszélgettünk. A kisvonat természetesen nem jött a megadott időpontban. Megnéztük a buszt, 17.50 körül jön egy, amitől még majd villamosoznunk is kell a célig. Már a buszmegállóban várva mégiscsak beesett egy menetrenden kívüli kisvonat, így elbúcsúztunk tőlük, és felültünk. A busz már elment, amikor kiderült, hogy az alsó szakaszon siklás volt, így előfordulhat, hogy csak Lillafüredig tudunk utazni.

A továbbiakat már nem is ragoznám, anyut Hatvannál átpasszoltuk apukámnak, akinek éppen ott volt dolga így estefelé, Marcit pedig a késői érkezés miatt inkább hazavittem kocsival, így én 22.30-kor értem haza. Két fontos tanulságot vontunk le a mai napból. Az egyik, hogy saját, igazi térkép nélkül soha többet, sehova. A másik pedig az, hogy a Zöldgömb Sport Klub által szervezett túráktól a jövőben igen távol tartjuk magunkat.

Négy évszak 25 avagy egy rohanós nap története

Mon, 10 Aug 2009 20:32:39 +0000

Emlékeim szerint utoljára Pécsett az általános iskola zajos, önfeledten boldog csapatával voltam, tehát itt volt az ideje annak, hogy ismét lássam Pécset. Nagy sajnálatomra az Isaszegi Természetbarát klub alelnöke, a Zoli, menetrendszerinti útitársam, nem tartott velem egyéb festenivaló okból kifolyólag.

Kelés szombat reggel fél öt, a vonat háromnegyed hatkor indul a Keletiből. Ekkor ráeszméltem, hogy az előző nap elkészített szendvics adagom túl kevésre sikeredett. Sebaj, majd útközben bevásárolok. Sietek, mert a pontos indulás valahogy sohasem jön össze. Befutván a keletibe, jó reggelt kívántam az ott lakóknak és felszállván a vonatra megpróbáltam aludni. Ezt némiképp megnehezítette az, hogy reggel lévén még nem volt túlságosan meleg ennek ellenére a vonaton már működött az ablak mellett a lég kondi. Így akinek volt melegebb gönce az beöltözött a többség meg átült a közlekedő folyosó felöli oldalra. Budapest, Sárbogárd, Dombóvár, Sásd, Szentlőrinc és már lent is vagyok Pécsett. Imádok vonatozni még az sem szegi kedvem, hogy mindig kifogom azt a kocsit ahol egy fékevesztett fiú testvérpár hancúrozik néha a pad alá esik néha egymásnak. Az anya példásan próbál, viselkedi és hangerejét latba téve próbálja túlkiabálni a csintalan csemetéket, nem sok sikerrel. A család harmadik leány gyermekét az apa tanítja angolul, németül és franciául, egyszerre, túlkiabálva a két fiúgyermeket, és az anyát. Közben megérkezik a vasutas kocsik és turisták réme egy körülbelül százötven kilós túrabakancsos, térdzoknis, rövidnadrágos német, de minimum svájci turista. Gömbölyű hátitáskával, amiből mindenféle nemzetiséget hirdető zászlók és sátorveréshez szükséges holmik lógnak ki. A közlekedőfolyosón abszolút hatalommal bírt senkinek sem lett volna esélye elférni mellette.

Az IC befutott harminchat perccel később, mint ahogy az a menetrendben meghirdette a MÁV. Sebaj, felmarkoltam a helyjegy árát a pénztárnál így beljebb lett az útiköltségem kemény háromszázhatvan forinttal. A tervezett ételvevés elmaradt maradt a rohanás, mivel már a pályaudvaron fél órás késében voltam megvettem a buszjegyet irány a busz. Leszállok a másik végállomáson a Donátuson egy tíz perces séta és máris ott vagyok a rajtban.

Kilencvenhatodikként regisztrálok, és alkalomadtán megkörnyékezem a helyes regisztrátor lányt, hogy ha lenne, szívesen vennék egy kis élelmet, mert hanyag voltam. A válasz majd a pontozóbíróknál kapok ingyen falnivalót, mivel már akkor késésben voltam, legközelebb csak a harmadik pontőrnél számíthattam valami élelemre mivel a többiek már hazamentek. Nem volt mit tenni csak előre szóval rohanás. Az ellenőrző pont a Tubes csekély 350 méter 3,5 km-er alatt. Itt meg kell említenem, hogy a Tubesről a kilátás gyönyörű a minden fáradságot és kínt megért, hogy láthattam, ha lett volna időm itt rendesen megpihentem volna. A túra útvonala itt még rendesen ki volt jelölve igaz jelzett úton haladt végig, de ahol el lehetett volna tévedni ott felszalagozták az utat a szervezők. Tovább a sárgán majd épphogy rátérek a sárga körsétára és keresem a sárga pluszjelet. De nem találom. Egy kis jelzetlen ösvényen kellett volna elérni a sárga keresztet ez meg is volt egy fotógráfus is segített, gondolom találkozott már egy-két loholó emberrel a mai napon. A baj az volt, hogy nekem a térkép szerint délkelet felé kellett volna mennem az ösvényen, de a fotógráfus északnak irányított. Mit tehettem hittem neki, az ördög nem alszik előfordult, már hogy hibás a térkép. Az ösvényről valóban meg lett a sárga kereszt, de az ríttig csak északi irányba akart menni. Lényeg a lényegben hogy itt nagyon alaposan megismertem a környéket minden jelzet és jelzetlen utat bejártam, de csak nem találtam a sárga kereszt folytatását a másik irányba. Itt nagyon hiányzott a szalagozás.

Egy kis kerülővel levágtam a leírásban kijelölt útból, de a lényeg hogy ismét jelzett úton haladtam tovább a második pontig Kantavár. Sajnos sok időm itt sem volt hisz újfent összeszedtem egy fél órát, amit le kellett dolgoznom. A szervezőket dicséri, hogy nagyon jó és tisztavizű forrás övezte a túrára kijelölt utat. Itt megpróbáltam lerövidíteni az utat, hogy némi időt nyerjek, visszafelé a vonat 17:24-kor indul és én még nagyon messze vagyok a céltól. Nem kellett volna, hegynek fölfelé tempóztam, de kifulladtam és visszafordultam ismét húsz percet összeszedtem.

Következett Hármas-forrás és az ezeréves. Hogy mi az az Ezeréves ezen sokat gondolkodtam és próbáltam az itinert faggatni, hogy árulja már el, de nem tette. Mint kiderült az ezerévest a szelíd gesztenyefák jelentik, egypár fotó majd rohanás tovább. Eddig egy ellenőrrel sem találkoztam gondolom már otthon pihentek, de kedvem nem szegi viszont a szerény elemózsiám itt rendesen megcsappant. Tovább.

Következett a Tripammer-fa.

A Tripammer-fa kocsányos tölgyfa, mely Tripammer Károly emlékét őrzi. Ő volt Pécs első erdőmestere. 1872-1926. között élt. Nevéhez fűződik a mecseki erdőgazdaság kezdeti, talán legnehezebb időszaka. Sokat tett a Mecsek turistaútjainak kiépítéséért is.

Forrás: http://www.mecsekkapu.hu/Travel/tripammer+fa+1057.html

Ezt utóbb derítettem ki, mert akkor nem volt idő, hogy a tizenöt méterre lévő magyarázó szöveget elolvassam. Viszont találkoztam az első pont örökkel, igaz már jó másfél órája lebontották a őrhelyet de még folyt némi baráti beszélgetés. Itt kaptam barackot, amit be is faltam elemózsiám utolsó maradékával, köszönet érte. Itt Bota János szervező, mivel ő is ott volt tett egy felelőtlen ígéretet, hogy ha beérek a célban, akkor ő majd elvisz kocsijával a pályaudvarig, mivel a buszközlekedés nagyon rossz. (40 percenként jár)

A pont örök láttán és annak tudatával, hogy a söprű csak negyed órával van előttem, új lendületre kaptam és egy hatos átlaggal el is értem Büdös-kútig. Nem hiába hívják büdösnek tényleg az. A hat kilométeres távon elhagytam a söprűt, aki körülbelül tízfős csapatot kísért. Büdös-kútról már csak a cél volt hátra és körülbelül háromnegyed négy volt tehát maradt még szűk két órám az indulásig és öt kilométerem, amit nem láttam teljesíthetetlennek ez idő alatt. Egy erős lefelé menet végén meg is érkeztem, Isten-kúthoz a célhoz és bevasaltam Jánoson az ígéretét.

Emlékeimben a túra egy nagy rohanásra fog emlékeztetni, pedig ha lett volna elég időm egy nagyon szép és élmény dús túra is kerekedhetett volna belőle. De hiába Pécs messze van. Köszönet a szervezőknek a jól megtervezett útvonalhoz.

Szurdok 40

Balogh Zoltán — Mon, 13 Jul 2009 21:18:23 +0000

Szabadságom miatt nem találkozunk nap mint nap, így kedden dobott meg egy emaillel Harman Marci, hogy menjünk túrázni vasárnap a Pilisbe. Idén ugyanis ötödik alkalommal rendezte meg az Útvonalkövetők Klubja (Gethe Laciék, az Isaszegi Csata Emléktúra társrendezői) a Szurdok 30 és 40 teljesítménytúrát. A 30-as táv Pomázról vezetett Dobogókőre, de az idei útvonalszervezés miatt, aki tovább akart menni a 40-esre, az (biztonsági okokból csak) 16 óráig megtehette ezt, így egy Dobogókőtől induló nagy körrel még megtoldhatta a végét. Óvatos duhajok lévén a 30-as távra neveztünk be eredetileg, bár sejtettük már az elején is, hogy valószínűleg tovább fogunk menni a Rám-szakadék felé.

A pomázi autóbusz állomásnál volt a rajt, itt Gethe Laci külön köszöntötte az „isaszegi különítményt”. Túránk első 5 és fél kilométere a Z, Z-háromszög jelzéseken a Janda-házig vezetett, melyet mindenféle segédeszköz felhasználása nélkül, fejből teljesítettük. Segítségünkre volt, hogy túravezetői elővizsgánk alkalmával pontosan ezen az útvonalon mentünk fel a Janda-házig, igaz akkor 2 napi élelemmel, vízzel, alvó alkalmatossággal megpakolva. Szomorúan konstatáltuk, hogy azóta a Janda-házat feltörték, és ennek egy betört üveg jelezte a nyomát.

A Z-háromszög jelzésen továbbhaladva Kis-Csikóvár, majd a Nagy-Csikóvár csúcsát hóditottuk meg, közben mindkettönkből előjöttek az emlékek, hogy itt kerestük a nyiladékot az elővizsgán a 3-as pont felé. A P+ jelzésre váltottunk, ám szerencsére most lefelé teljesítettük. Mindkettőnkben nyomot hagyott, hogy anno ez az ellenkező irányból igen húzós volt. A látványos Holdvilág-árkon folytattuk utunkat, majd a Kiskovácsi-elágazásnál a P jelzésre váltottunk észak felé. Itt lehetőségünk lett volna egy kis kitérőre a Salabasina-árkon, mint alternatív útvonalon át, de ezt kihagytuk.

Tölgyikrek elérése után a S jelzésen a Kerekes-hegyi nyereg érintésével jutottunk fel Morgó-hegyre, ahonnan a S+ jelzés vitt el minket Szent-kúthoz. Innen nekem volt ismerős a pálya a Szurdok-tanösvény kezdetéig (K+), hiszen nemrég Henrik fiammal ezt bejártuk. A Szurdok-tanösvény vizsgapályánk része volt, így szintén jöttek belőlünk az emlékek. Nekem a vízen keresztüli turistacsoport kerülgetések, Marcinak pedig az, hogy a vizsga alatt - térképolvasás miatt - majdnem leszakadt az egyik romos híd alatta, ami azóta már le is van zárva. A 3-as ismertető tábla még mindig fekszik, tehát a vandálok áldozata sajnos. A Szurdok végén pedig az volt a fő témánk, hogy ki hogyan kereste meg vizsgánk utolsó pontját, a Somhegyi kulcsosházat.

Beérkezve Pilisszentkeresztre tettünk egy párszáz méteres kitérőt a cukrászda felé somlóit kóstolni (mellesleg borzalmas). Közben sasoltuk, nehogy valaki utánunk jöjjön, mivel mi direkt tértünk le a teljesítménytúra kijelölt útvonaláról. Fél órás pihenőnk végeztével folytattuk utunkat a Z jelzésen Klastromkert irányába, mely vizsgánk 1-es pontja volt, tehát itt sem kellett különösebben a térkép. Innen a Z jelzésen továbbhaladtunk Vaskapu-szikla irányába. A térképen a szintvonalak sűrűsége már riasztó volt, de ahogy közeledtünk a Z jelzésen, már szabad szemmel is láttuk, hogy mi vár ránk majd nyugat felé. Nem véletlenül volt halálfej odarajzolva az itineren, illetve nem véletlenül piros-fekete a Vaskapu-szurdokon át vezető jelzés. Párszáz méteren belül majd 200 méter a szintemelkedése, egyszóval ez egy piszok meredek emelkedő.

Innen szép, de nagyjából egyhangú útvonalon jutottunk el a Dobogókői célba (Turista Múzeum) először szalagozáson, majd a P+ jelzésen, ismét egy szalagozáson, az S+ jelzésen és ismételt szalagozáson át a műutat elérve. Ekkor 30.72 km és 1643 méter szintemelkedés volt a lábunkban, de ezt mindketten már megszoktuk, így különösebb fáradtság egyikünkön sem volt tapasztalható. És hát a Rám-szakadék felkeresése túl erős kísértés volt, így egy büfélátogatást követően úgymond átneveztünk a Szurdok 40-re.

A S, Z körút, szalagozás, P, P kör, szalagozás jelzéseken vesztettünk rengeteget magasságunkból a Fényes-forrásig. Innen a Lukács-árok szalagozása következett, mely egy elég szűk szurdok, roppantul csúszik, tele van bedőlt fával, gazzal, egyszóval igen nehézkesen járható. Nekem speciel kimondottan tetszett. A végén kikapaszkodtunk az S jelzésre, majd a Z körút, Z jelzésen elértük a Rám-szakadék kezdetét. Itt Marci megvált a kapott térképétől, lévén egy túrázással ismerkedő, fiatalokból álló csoport kért tőlünk segítséget, hogy miképpen jutnak vissza Dobogókőre egy könnyebb útvonalon.

Túránk utolsó 6 kilométerén, vagyis a Rám-szakadék kezdetétől a célig még 700 méter, szinte folyamatos szintemelkedés volt hátra. A Rám-szakadék végén Marci fújtatott egy nagyot, hogy na itt most megpihenünk. Én is itt már éreztem, hogy a lábaim kezdenek jelezni. A Rám-hegy csúcsára való feljutás már egyáltalán nem volt vicces. Itt már nem nagyon törődtünk a táj szépségeivel (pedig az), rövid fujtatást követően indultunk is tovább. Itt jegyzem meg, hogy egyik pihenőnk sem tartott 5 percnél tovább, lévén a hihetetlen mennyiségű szúnyog azonnal támadást intézett felénk, helytől függetlenül az egész Pilisben.

A szürkével átfestett, régi Z téglalap, S jelzésen vonszoltuk magunkat felfelé, majd elhaladtunk a céltól légvonalban kb. 100 méterre az S körút jelzésen. Tudtuk, hogy itt csak 30 métert kéne még iránymenetben szintemelkedni és ott a cél, a vége, de nekünk még hátravan a Thirring-szikla megkerülése (megjegyzem volt, aki kihagyta). De nekünk jön az indulás, kezdetben sajnos lefelé. Ohh, jaj.

Többször emlegettük a túra során, hogy jó lett volna egy túravezető társunknak is szólni, hogy jöjjön velünk. Na, kit értünk utol az utolsó ponton? Szevasz Attila, Te is itt? Oké, megvan az utolsó pecsét is, még 1.64 km. a cél, de az 130 méterrel feljebb van. A 18.05-ös buszról lemondtunk, azt jelen állapotunkban biztosan nem érjük el, de majd az utolsó, 19.05-ös busszal visszamegyünk Pomázra, a kocsihoz. Na gyerünk.

Összesen 44 kilométert tettünk meg, 2388 méter szintemelkedéssel és 1815 méter lefelé menettel. A Pilis szinte minden szurdokát végigjártuk, cukrászdázással, büfézéssel együtt 11 óra 15 perc alatt teljesítettük a távot, és azt hiszem Marci nevében is kijelenthetem, hogy nagyon-nagyon elfáradtunk. A leghosszabb eltévedésünk 50 méter volt, köszönhetően annak, hogy ha az egyikünk kihagyott egy pillanatra, a másik azonnal korrigált. „Eltévedés” ügyében 3-3-as döntetlen született, de azt hiszem 44 kilométeren összesen 50 métert eltévedni nem olyan nagy bűn. Az utolsó buszra még az utolsó pillanatban egy újabb túravezető társunk kapaszkodott fel, így már 4-en voltunk jelen a csapatból ezen a teljesítménytúrán, melynek szervezése, az útvonal, a frissítőpontok azt hiszem egy szóval jellemezhetők: tökéletes. Köszönjük Gethe Laci.

Velence 35

Sun, 07 Jun 2009 07:42:17 +0000

Mivel legutóbbi barangolásom következményei, a vízhólyagok már gyógyulófélben voltak úgy véltem itt az ideje újakat beszerezni. Erre a legjobb alkalom egy teljesítménytúra.

Már hét közben kinéztem magamnak a Velencei-hegységben rendezett túrát, Pákozd és Velence közt. A Velencei hegységben még nem jártam így kíváncsi voltam rá. Szokásos előkészületek pénteken téliszalámis szendvics készítése, vízhatlan nadrágom kimosása, mert porzott a legutóbbi helyszínen összeszedett portól. Szerencsémre meg is száradt. Elő kellett vennem a nagyobbik 48 literes zsákomat, mert a meteorológusok essővel riogattak és szükség volt az esőkabátomra és az imént említett nadrágomra. Mindenféle égből hulló jelenségre felkészülvén egy esernyőt is berámoltam. Immár friss túravezetőként nem hagyhattam otthon az elsősegély csomagomat aminek méretei szintén igazolták a nagyobb zsák használatát.

Szombat reggel fél ötkor kellett kelnem, hogy elérjem a Székesfehérvári buszt. Fehérvár érintésével 7:50-re el is értem Pákozdot ahol már az úton fogadta a túrázni vágyókat a szervező egyesület tagja. A gyors nevezés követően megkaptam az itinert és egy 150 forintos utalványt, amit a helyi kocsmában tudtam beváltani. Ez az utalvány nagyon hasznos volt a visszaérkezésem után.

Pákozdot a zöld kereszt jelzéssel hagytam el. Az Anikó-forrást a zöld sávos jelzésen kellett volna megközelíteni. A tájékozódási képességemre nem nagyon hatott a túravezetői képzés, így ismét szembesülnöm kellett régi szokásommal, hogy ha van két választási lehetőség útelágazás révén nem biztos, hogy mindig a szervezők által kiválasztott helyes utat választom. Így amikor a zöld sávos jelzés letért a földútról én simán továbbmentem magammal rántva a mögöttem haladok egy tagját. Ez a szerencsétlen történés még kétszer megesett az út során, gondolom ezzel a cselekedettel kivívtam ezen emberek baráti szeretetét.

Visszakanyarodtam a helyes útra és a forrást elhagyva célba vettem a másikat. Itt találkoztam egy juhásszal később még eggyel és juhászkodás értelmével, a juhokkal. Itt készítettem néhány fotót, ha sikerül megbirkózóm Zoli által eszközölt technikai újítással akkor még ma felrakom a képeket. Innen kezdve a táj dimbes dombos, homokos, fát nem nagyon találni viszont annál több juhok által termelt bogyót. Az Angelika-forrás egy nagyon szép völgyben lehetett megközelíteni, innentől kezdve árnyékos területen vezetett az út. Már jó előre tervezgettem, hogy a Nadap ősjegyénél majd klassz fotókat fogok csinálni, pózolva a kő mellett, de ez sajnos nem sikerülhetett nem mintha a kő tiltakozott volna ellene, de közel öven gyerek bringás és egy turistacsoport vette körül a területet. Az áthaladás e ötven méteren is komoly problémát jelentett nemhogy egy fotó elkészítése. Igaz távolról lekaptam a szintjegyet, de most többre nem volt lehetőség. A Bence-hegyről szép rálátás volt a Velencei tóra, irigyeltem a vízben lubickolókat és a vitorlásokat. Innentől egy nem túl látványos szakasz következet, háromszor kellett megmászni a Bence hegyet három különböző úton. Biztosan érdekesebb lett volna az út, ha a számos borospincék közül legalább egy nyitva lett volna. Zsuzsi presszónál ismét magammal rántottam egy háromtagú fiú csoportot, akikkel a későbbiek folyamán többször is találkoztam. Úgy vettem ki, hogy ők még nálam is jobban értenek a plusz kilométerek megszerzéséhez, mert hiába mentek gyorsabban, mint én mégis előfordult, hogy azt vettem észre, hogy már megint mögöttem vannak. A Pogány-kő utolsó ellenőrzési pontot is együtt kerestük meg.

Célba érkezés a szokásos állapotban ért. Zúgott a fejem asszem egy kis napszúrást szedtem össze, a lábamat már csak a hólyagok által keltett fájdalmak révén érzékeltem. De nem tagadhatom le büszkeségemet, amikor a cél felé csoszogva egy anya lánya pár kért segítséget tőlem útbaigazítás címén, összeszedtem hanyatlóban lévő koncenrációmat és a helyes útra igazítottam őket. Hiába bárkiből mégsem lehet túravezető :) .

Kinizsi 40 teljesítménytúra

Mon, 25 May 2009 19:54:48 +0000

Úgy gondoltam, hogy túravezetői vizsgám előtt jót fog tenni egy kis séta. Szerencsére rendesen el van kényeztetve a túrázni vágyó, hisz hétvégenként három-négy túrakiírás közül is tud választani. Az időjárás is kedvezett a túrázni vágyóknak így hát ez szombat reggel el is dőlt. Szokásos téliszalámis szendvicseimről le kellett mondanom, téliszalámi híján, kénytelen voltam sajtos, vajas zsömlével nekivágni az embert próbáló távnak. Mivel elég „jól” tájékozódom, Békásmegyer megtalálása nem okozott problémát.

Itt a szokásos taktikámat alkalmaztam és az út menti kiírásokat figyelmen kívül hagyva követtem az embertömeget. Rengetegen voltak, ha nem ütközöm technikai problémákba, akkor felrakok egy két képet. A regisztrációnál egy kellemes meglepetés ért, Hegedűs Boglárka tanfolyamtársammal találkoztam, aki szorgalmasan regisztrálta a jelentkezők nevezési lapjait. 08.05 perckor indultam el a starttól és egy rövid séta után elértem Kő-hegy lábához. Az út jobbára egy hullámvasúthoz hasonlított, mert, ahogy az egyik hegyre felértünk következett egy le szakasz majd ismét jött egy hegy. A Kő-hegy után következett az Ezüst-hegy, a Nagy-Kevély. Itt megállnék egy pillanatra, na nem azért mert a valóságban is itt álltam meg először, hanem mert az isaszegi csapattal jártam itt nem is olyan régen, kevésbé szerencsésebb időjárási viszonyok mellett.

Kevély-nyeregnél letértünk az addig követett piros sávjelzésről és váltottunk a kék sávra. A tájékozódásra nem sok időt fordítottam, nem mintha olyan nagy spíler lennék, hanem, mert ha minden résztvevő megfogta volna az előttük lévőknek a kezét, akkor a rajttól a célig elért volna az élőlánc. Na, azért én így is le tudtam térni a helyes útról, ehhez tehetség kell nem vitás. Történt ugyanis, hogy az itinert olvasgattam, és a szemem sarkából figyeltem az előttem lévőknek a lábát. Az a két pár láb nem tudom, hogy mi végett, az is előfordulhatott, hogy nem a Kinizsi teljesítménytúrázók népes táborát gyarapították vagy ismertek egy rövidebb utat, letértek a itiner által javasolt útról. Mivel ha van egy hosszabb út, akkor én biztos nem a rövidebben indulok el. Elővettem a túravezetők által gyakran használt fegyvert és irányt menve visszakeveredtem a helyes útra.

Következett a Hosszúhegy, amit nem véletlen hívnak hosszúnak. A Pilis-nyereg felé menet találkoztam egy legalább nyolcvan éves bácsival, aki rendesen gyűrte a kilométereket. Mit ne mondjak, nagyon irigyeltem érte. Pilis-nyeregben volt a 25-ösöknek a célállomásuk, itt egy nagyobb tábor alakult ki rengeteg fáradt emberrel. A mozgóbüfében jófajta rostos levet lehetett kapni, na meg pogácsát. Itt egy fél órát elüldögéltem, mert nem is tudtam volna továbbmenni. Általában maximum 30 kilométert szoktam menni és a hátralévő 10 ijesztően hatott akkori állapotomban. Kétágú-hegyről nagyon szép kilátás volt Kesztőlc és Dorog településekre. Itt elfogytak a hegyek és innentől kezdve lefelé mentünk egészen a célig ami Dorogon volt.

Végül 8 óra alatt teljesítettem a távot és mivel lelkes idős nénik egymás között bizonygatták, hogy tavaly nyolc óra alatt teljesítettek, egy kicsit megszeppentem, hogy van még hova fejlődni.