Gerecse

A mumus Nagy-Gete

Notter Béla — Mon, 28 Feb 2011 12:55:57 +0000

Szombaton 11 fős kéktúrás csapatunkkal a Dorog – Mogyorósbánya szakaszt jártuk be, közben megmászva a kéktúrás körökben sokszor mumusként emlegetett Nagy-Getét. Mi azért nem az igazán meredek nyugati irányból, hanem Dorog felől közelítettük meg. A kis párásságot leszámítva, nagyon szép napos időnk volt.

   Többfelől igyekeztünk a Nyugati-pályaudvarhoz, ahonnan vonatunk indult Dorog felé. Elég korán kellett ahhoz kelnünk, hogy idejében indulhassunk Dorogról. Az Isaszeg-Dorog 70 km-es távja tömegközlekedési eszközökkel több mint 2 és fél óráig tart. A dorogi vasútállomáson a kedves pénztáros hölgy már azt is tudta, hol kell kinyitnunk pecsételéshez kéktúra-füzetünket. Mikor evvel megvoltunk, nekivágtunk az útnak. Elmentünk a volt bányaigazgatóság épülete előtt (előtte látható a Bányász hősi emlékmű), átvágtunk a 10-es főúton, majd a Kálvária-, István király-, Árpád úton hagytuk el a várost. Illetve előtte még elhaladtunk elhagyott ipartelepek, és a betonkerítésükre festett időtálló jelszavak előtt. Még beszéltünk is róla, bárcsak a turistajelzések lennének ilyen masszívan fönn a fákon. Ha már jelzésekről van szó, el kell mondanom: annak ellenére, hogy az ország turista főútvonalán haladtunk ezen a napon, jelekkel meglehetősen gyengén ellátott területen volt ez. Ennek oka lehet persze az is, hogy az útvonal sok helyen csak bokros (vagy kopár) területen halad, de a valóságosnál azért sokkal több lehetőség lett volna jelzést felfesteni. Nagyban rá voltunk utalva a GPS-re feltelepített térképre.

   Dorogot elhagyva szép csendesen elkezdett emelkedni az út. Nem volt megerőltető, a Gete-hegy 403 méteres csúcsára simán feljutottunk. A keresztnél kicsit megálltunk. Sajnos a párás levegő miatt csak a közelebbi helyeket láttuk. Még ötven métert emelkedett az út (közben rengeteg hóvirágot láttunk), és fenn voltunk a Nagy-Getén. Kicsit megpihentünk, csemegéztünk. Ezután jött az a szakasz, amely etalonnak számít a hegyek meredekségének összehasonlításakor. Mi persze a könnyebbik végét fogtuk meg a dolognak, lefelé mentünk a meredek hegyoldalon. Még így sem volt annyira könnyű, néha fáról-fára araszoltunk. Megenyhült lejtőn haladtunk el az Öreg-kő mellett, aztán néhány mély vízmosás, egy turistaútra tévedt kis patak, és máris benn voltuk Tokodon.

   A templom utcájánál balra fordultunk, aztán 100 m után jobbra, jelzés nélküli utcába. Ismét emelkedni kezdett az út. A falu fölé tornyosuló Hegyes-kő felé haladtunk, de arra – kételkedő kijelentések ellenére – nem vitt fel az út. Nagyon szép kilátás adódott Tokodra, Tátra, a Duna ezüstös csíkjára. A fehér sziklák alatt megpihentünk. Jóleső látvány volt visszatekinteni a megtett útra, a Nagy-Getére. Folyamatosan ereszkedve elhaladtunk a Kis-kő mellett, átvágtunk a Bundás-hegyen, átmentünk az Únyi-patak hídján, beértünk a Tokodi-pincékhez. Itt nagy élmény volt számunkra a Kavics-lak, ahol a szokástól eltérő - kavicsra felragasztott – bélyegző várt ránk. Egyedi – szintén kavicsból kirakott – jelzőtáblák irányítottak a ház kapujára erősített bélyegző-ládikához.

   Az út ismét emelkedni kezdett (ami többek szerint már nem hiányzott), de 140 méteres emelkedő után felértünk utunk talán legszebb részére, a Kősziklára. A szürkésfehér kősziklák várfalszerűen határolják a hegytetőt. Naná, hogy felmásztunk rá! Túl voltunk az út nehezén, enyhe lejtős úton értünk Mogyorósbányára. Még elsétáltunk a buszmegállótól 250 m-re lévő bélyegzőhelyig. Röviddel azután, hogy visszaértünk, beállt a busz is, mellyel Dorogra utaztunk vissza. Onnan pedig vonattal haza.

Szép időben 16,5 km-t gyalogoltunk. Legközelebb hétvégén a Péceltől a Forró-forrás felé kirándulunk.

Kéktúra: Szárliget – Koldusszállás

Notter Béla — Mon, 14 Dec 2009 15:45:36 +0000

Tőlünk szokatlan módon ezúttal tömegközlekedési eszközökkel közelítettük meg a túra kezdőpontját. Nem kecsegtetett jó idővel a meteorológia, ez meglátszott létszámunkon. Összesen 9 elszánt túratárs vállalkozott az útra.

7 órakor indult vonatunk Isaszegről. A Délibe metróval mentünk át, ott találkoztunk két társunkkal. Késés nélkül értünk Szárligetre. Első utunk a vasútállomás forgalmi irodája melletti ablakpárkányon lévő bélyegző felkeresése volt. Még bélyegzőpárna is volt, igaz tele esővízzel. Így sajátunkat használtuk. Szárligetet rövid idő alatt elhagytuk. A falu szélén kezdődő fiatal cserjésben nem az egyenesen haladó út, hanem balra induló a nyerő. Alig észrevehető emelkedővel a Halyagost balról megkerülve értünk a nagyegyházai útra. Elhaladtunk a kiszáradt Körösi Csoma Sándor forrás mellett, majd átmentünk az autópálya alatt. Itt balra kell térni, habár az első jelzés csak mintegy 300 m-re volt egy nyíl formájában. Különben egész napi utunkon tapasztalhattuk, hogy a kék jelzést valószínűleg csak elméletben újították fel a nagy 2007-es kéktúra felújítás során. Áthaladtunk egy fiatal tölgyesen, majd átkeltünk egy kis patakon. Jobbra fordulva láttuk a nagy földmunkákat a patakmederben. Valószínűleg újabb horgásztavak lesznek erre. A Kettes-tónál felvettük az északi irányt, amelyet nagyjából Kis-Somlyóig tartottunk. A Váli-vizet teljesen kiszáradt állapotban találtuk. Innen 400 m-re egy vadetetőnél hirtelen jobbra kanyarodó út volt utunk legmeredekebb szakasza. Elértük az első vadkerítés-kaput, melyet még jó néhány követett. Becsületesen mindig visszazártuk magunk mögött a kaput. Egy helyen megtréfált egy határozottan balra mutató nyíl. El is mentünk arra, de egy pár méterre lévő keresztúton már semerre sem volt jelzés. Miután 300 méteren belül nyugati irányban nem találtam jelet, keletnek tartva 40 m-re ott volt ugyanazon az úton, melyről lejöttünk. Az Öreg-állás, Hársas oldalában vezetett tovább utunk, majd a Somlyót keletről megkerülve értünk a Kis-Somlyóra, egyúttal a Kulcsosháznál lévő pecsételőhelyhez. A ház előtt 200 m-re mellénk szegődött a P sáv jelzés is. Józsi bácsi a menedékház gondnoka a házban volt, így nem kellett a „nyalókákat” felhasználni; kaptunk tőle jó minőségű bélyegzőt. Ettünk kicsit, majd a háztól északra lévő hegyterasz szélére mentünk a szép kilátás miatt. Jól láthattuk október végi gerecsei túránk során felkeresett Bánya-hegyet, Gerecse-csúcsot, Tarjánt.
Továbbindultunk, de az erősen kiszámított időnk ellenére hamarosan tettünk egy kitérőt a kék háromszög jelzésen Somlyó 448 m-es csúcsára. A szinte teljes körpanoráma miatt mindenképp érdemes volt az oda-vissza 600 m-es kitérőt bevállalni. A Szénégetőnél mellénk csatlakozott egy kiskutya. Párszor elbizonytalanodott, ha jött valaki szemben, hogy hozzájuk szegődjön, vagy maradjon nálunk, de mindig mellettünk döntött. Szerencsére jött egy traktoros, ő ismerte a gazdáját, és elvitte magával. Tornyópusztánál Évának már nagyon fájt a lába. Ajánlottam neki, hogy a tornyópusztai buszmegállónál fejezze be a túrát, de ő hősiesen kitartott, és végig velünk maradt. Az erdészház környékén nagy vadászat lehetett, mert sok szarvast láttunk felkoncolva. A tarjáni országutat elérve sajnos egy darabig azon kellett mennünk a sűrű forgalomban. Mikor elhagytuk az országutat a Bodza-völgy szélén értünk az autópálya mellé. Szerencsére a zajos pályát is hamar magunk mögött hagytuk. A Hallgató nevű erdőrésznél kereszteztük a kristálytiszta vizű Tarjáni-malompatakot, majd hamarosan Koldusszállásra értünk. Bélyegeztünk, elmentünk megnézni a vadászlakot, a kis tavat, körbefogtuk a hatalmas cserfát. Jól elvoltunk. A bélyegzőhelyhez visszamenve néztem meg, mikor indul a buszunk a tarjáni országúttól. Kiderült, hogy nem 4 óra 27-kor, hanem 4 óra 7-kor indul. Felvettük a nyúlcipőket, és igen nagy tempóban tettük meg a hátralévő 1,2 km-t. Mellbedobással győztünk, elértük a buszt, sőt még vártunk is egy pár percet.
Nem volt ilyen szerencsénk a vonattal. A szombathelyi gyorsnak az lett volna a nagy előnye, hogy nem a Déliben, hanem a Keletiben van a végállomása, ezáltal egy órával előbb értünk volna haza. Már leértünk a felüljáró lépcsőjén, 1 m-re voltak az ajtók, de éppen becsukódtak. Abszolút pontosan indult, nem úgy, mint az, amelyikkel végül mentünk. A pesti lányok kikísértek minket a Keletibe. Megcsodáltuk a gyönyörűen felújított csarnokot, beszélgettünk, aztán végül befutott a mi vonatunk is.

Összesen 22,5 km-t gyalogoltunk, ezzel új ITK rekordot állítottunk fel. Kellemes időnk volt, se nem meleg, se nem hideg. A 477 m emelkedő, és az 523 m lejtő se volt megerőltető. Annak a pár szem hónak, amely leesett, még örültünk is. Elvégre december van.

Gerecsei túráink

Notter Béla — Tue, 27 Oct 2009 16:24:56 +0000

Kihasználva a hosszú hétvégét, péntek délelőtt három napra Gerecsébe utaztunk. Ellentmondó hírek érkeztek az időjárást illetően, végül – bármit jósolt is – minden jósnak igaza lett, mert a három nap alatt volt ragyogó napsütés, eső és köd is. Az arány mégis javunkra dőlt el, mert 2 napig nagyon jó idő volt, a harmadik nap sem esett túraidőben az eső, csak a köd nehezítette dolgunkat. 12 jelentkező akadt erre a túrára.

Péntek
Isaszegről negyed nyolckor indultunk, Kistarcsán felvettük Pestről érkező társainkat. Jól tudtunk haladni az M0-áson, majd később is, így negyed tíz előtt már epöli szálláshelyünkön voltunk. Elfoglaltuk szobáinkat, felkészültünk a gyalogtúrára. Epöl Bajna felöli utolsó házánál indul a Z háromszög jelzés az Őr-hegyre – sajnos csak a térkép szerint, valójában egy jelzést sem találtunk. Haladásunkat segítette viszont, hogy a Szomor 56 teljesítménytúrához ezt a szakaszt kiszalagozták. Nem volt szerencsénk a térképen jelzett Öreg-lyuk barlang megtalálásához sem. Az út viszont szép erdőben vezetett, az Őr-hegyen (347 m) lévő kereszt mellől (melyet Sándor Móric tiszteletére állítottak) a kilátás pedig nagyon szép. Szinte beláttunk Bajna házainak udvarába, távolban pedig kivehető a Gerecse nagy része is. Kis pihenő után most már hivatalosan is jelzetlen úton leereszkedtünk a Nagy-Őr-hegy tövébe, melyet délről kerültünk meg. Jobb oldalon szőlők, baloldalon erdő mellett haladtunk. Egy távolabbról felhallatszó zene szirénhagjai útról való letérésre csábítottak négy túratársunkat, akik így nem vették észre, hogy mi már irányt változtattunk. Ők telefonos itiner-szolgáltatás segítségével más úton jutottak vissza a faluba. Mi megkerültük még a Harasztost, majd jó-, és kevésbé jó irányú kocsiutakon értünk Epölre. A házak közelébe érve már toronyiránt haladtunk, ezért is fordulhatott elő, hogy a kertek végébe jutottunk. Szerencsére egy bográcsoló házaspár megszánt, megengedte, hogy átmenjünk kertjükön, így nem kellett a hosszú utcát megkerülni. Megnéztük a templomot, majd a falu szélén lévő felhagyott kőbányába mentünk, hogy ki-ki kiélhesse kőgyűjtő szenvedélyét.
Visszagyalogoltunk szálláshelyünkre, majd kocsival Bajnára mentünk. Itt először elkísértük Tündét és Mártit panziójukba (nekik már nem jutott hely Epölön). Ezután a Sándor-Metternich kastélyba mentünk, melyet a Sándor család építtetett az 1700–as években barokk stílusban. Mai klasszicista formáját Hild József tervei alapján 1834-ben kapta. Az átalakítást a legendás „ördöglovas” Sándor Móric rendelte meg. A főépület külső felújítása, és a teljes kastély tetőzetének cseréje megtörtént. Sajnos a pénz elfogyott, így várni kell a további felújításokra. Az angolkertből se sok maradt, mégis élvezetes sétát lehet tenni benne. Ezután sikerült a biztonsági őr segítségével belülről is megnézni a kastélyt, miután telefonon és E-mail-ben korábban az engedélyt a Kincstári Vagyoni Igazgatás tatabányai szervezetétől megkaptuk.
Még a csimai Kálváriát szerettük volna megnézni. Idő hiányában a Szomor felé vezető országúttól alig több mint egy km-re lévő Kálváriához kocsival mentünk volna fel, de a felázott kocsiúton ez nem sikerült.
Vacsora után majd’ éjfélig beszélgettünk, terveztük következő programjainkat.

Szombat
Egész éjjel esett az eső. 8 óra utáni reggelinket követően előbb Bajnára mentünk, majd onnan Vértestolnán keresztül Tardosra. Enyhe időben, de nagy ködben kászálódtunk ki a kocsikból. A K kereszt jelzésen indultunk, rajta előbb a K háromszög jelet, majd az OKT-t értük el. Enyhén emelkedő úton ellenfél csak a nagy sár volt. A sejtelmesen kavargó nagy köd igazi őszi időt varázsolt számunkra. Az útleírás szerint innen helyenként szép kilátás nyílik a környező hegyekre, a Dunára - mi pár éve jártunk erre, így elhittem nekik. Most ebből semmit se láthattunk. Mindenki megcsodálta a hatalmas Sandl-hársat. Innen nem messzire található a Gerecse üdülő, melyet - akármennyire is gúvasztottuk szemünket – nem láttuk a ködben. Kis kitérőt tettünk a Tűzköves-barlang, és a Jura-zsomboly felé. Sajnos csak az utóbbit sikerült meglelnünk. A K háromszög jelzésen mentünk tovább a nagy sárban cuppogva. Közel egy km megtétele után már a TV-toronyhoz vezető üzemi úton szabadulhattunk meg cipőnk sárnehezékétől. Elhaladtunk a TV-torony mellett – biztos ott volt teljes magasságában, de mink csak az alját láttuk a ködben – majd 800 m után felértünk a kilátóhoz. Megszokásból felkapaszkodtam a tetejére – no és abban bízva, hogy a ködrengeteg fölé érek - de látni csak a korlátot sikerült. A torony tövében ettünk, majd továbbindultunk DNy-i irányban enyhe lejtmenetben. Jó ideig gyalogút nemigen volt, mégis jól lehetett haladni, hála a sűrű jelzéseknek. A Gerecse-oldalhoz érve erősen lejteni kezdett az út, a sáros, nyálkás levelekkel fedett sziklás úton sikerült is két társunknak elesni. Éva tornász létére rutinosan tud esni, de szerencsére Marikának se lett nagyobb baja. Ismét elértük az országos kéktúra útvonalát, ezen a Bányahegyi erdészházig mentünk. Itt ismét lehetőség nyílott a vörösmárvány-bánya meddőhányójában gyűjtögetni. A Z sáv jelzésen jutottunk vissza kocsijainkhoz. Este vacsora után ismét vidám beszélgetéssel, borozgatással múlattuk az időt.

Vasárnap
Összepakoltunk, reggeliztünk, majd Bajnán keresztül Pusztamarótra utaztunk. Az itt található Történelmi emlékhely és üdülő a Nyergesújfalu felé vezető országúttól 4,5 km-re van. Az út kissé hepehupás, kis tavak csillogtak felületén, de azért autóval is járható. 1526. szeptember 15-én 25 ezer embert gyilkoltak le, ill. vittek el rabnak a törökök. Ennek emlékére készült el Kovács György szobrászművész alkotása. Továbbutaztunk Bajótra, ahol a templom mellett leparkíroztunk. A térkép szerinti K barlang jelnek ugyan híre-hamva sem volt, de a misére igyekvő emberektől megérdeklődtük, melyik úton érdemes úti célunk felé a falut elhagyni. Továbbiakban is egy-egy kereszteződés előtt fennállt az eltévedés veszélye, de az irányt tartva végül felértünk az Öreg-kő barlangjai alatt lévő pihenőhelyhez. A pihenőhelytől lépcsősor vezet a barlangok felé, mely rövid idő után szétválik. A baloldali meredek lépcsősoron előbb a Baits-, majd a Jankovich-barlangot fedezhetjük fel. Mindkét barlangban értékes őslénytani- és régészeti leleteket találtak az ásatások során. A barlangoktól továbbmászva szép kilátóhelyre jutunk. Páran az Y-lépcsősor jobb oldali ágán is felmentünk, ahol a Gerecse legmélyebb (35 m) aknabarlangjának lezárt nyílását láthatjuk. Én még innen is továbbmásztam és két kisebb barlangot is találtam a meredek hegyoldalban. Jól esett a pihenő a barlangtúrák után. A kék jelzésen folyattuk utunkat Péliföldszentkereszt felé. Az erdőből kiérve egy hatalmas kiterjedésű bekerített rétre jutottunk. Miután sem jobbra, sem balra nem volt jelzés, maradt a kerítéskapun való áthaladás. Ez az irány helyesnek bizonyult, mert a rétről már látszott Péliföldszentkereszt templomtornya. A széles rét egy mély vízmosás oldalában folytatódott, majd ismét kapu. Beértünk a Szent-kút pihenőhelyhez, ahol a két forrás mellett lourdesi barlang, katonasír is található. Továbbmenve elértük a Szalézi rendházat, Kálváriát és a fatornyos templomot. Szép lovardák, tó mellett a K kereszt jelzésen mentünk tovább – jobban mondva csak annak irányában, mert jelzések gyakorlatilag nem voltak. Kb. 2,5 km után ismét elértük az OKT-t, ezen értünk be Mogyorósbányára, ahol megkerestük az OKT bélyegzőhelyet tekintettel arra, hogy páran elkezdtük annak teljesítését. Kis pihenő és kávézás után jelzetlen úton visszatértünk kék jelzésre immár az Öreg-kő irányában. A barlangoktól a már reggel bejárt úton értünk vissza Bajótra, ahonnan Nyergesújfalut érintve értünk a 10-es útra, majd a pénteki utunkon haza.

Lábatlan 35 teljesítménytúra

Balogh Zoltán — Mon, 31 Aug 2009 19:05:14 +0000

Mivel szombaton is munkanap volt (már akinek, ugye Marci?), hétvégém egyetlen szabadnapjának programja mi is lehetett volna más, mint az enyhe képzavarral küzdő Lábatlan 35 Teljesítménytúra a Gerecsében, a Teljesítménytúrázók Társasága szervezésében. Fél nyolc felé találkoztunk Marcival a szokott helyen, és meg sem álltunk a tatabányai autóbusz végállomásig. Illetve egy tatabányai benzinkútnál egyszer mégis, hiszen a múlt héten megfogadtuk, hogy saját térkép nélkül soha többet sehova. A kúton kapható egyetlen darab, 2007-es kiadású Gerecse térképet magunkévá tettük, majd a buszvégállomás mögötti utcában leparkoltunk.

A túra rajtja a piros sáv jelzésen másfél kilométerrel arrébb volt, a turul szobornál, ám azért itt parkíroztunk, mert ide jövünk majd vissza busszal Lábatlanból. Mivel sietnünk kellett, és nem kevés lépcső vezet fel a szoborig, szinte lógó nyelvekkel, ámde jól bemelegedve érkeztünk a rajthoz. Itt kiderült, hogy az orrunk előtt fogyott el a háromszázadik idei itiner. Ez már nagyon jó jel egy túrán, lévén a múlt héten a rajt zárása előtt nem sokkal is csak a 20-as körüli rajtszámokat kaptuk, és hát tudjuk milyen volt. Itt azonban a csomagtartóból előkerültek a tavalyról megmaradt itinerek, és amíg én neveztem, a Marci részletes instrukciókat kapott az idei változásokról, mely szerint a túránk elején még egy plusz ellenőrzési pont van egy kilátónál, valamint már nem jó a csatolt menetrend sem.

A piros háromszög jelzésen meg is látogattuk a Ranzinger Vincéről elnevezett vasmonstrumot, melynek tetejéről Tatabánya látványa tárult elénk. Egy 5-6 fős csapatot követve, a piros kör, majd piros kereszt jelzéseken kellett volna folytatni utunkat, azonban egy elágazásnál Marci észrevette, hogy nem kell nekünk 60 méter szintet le, majd felmenni, mikor megtehetjük ezt szintben is egy másik jelzésen. Így a kereszteződésnél mi nem arra fordultunk, amerre az előttünk levők, hanem ellenkezőleg. Több se kellett nekik, látták, hogy mi térképpel, tájolóval vagyunk felfegyverkezve, hát jöttek utánunk, bár mi ezt ekkor még nem tudtuk. A jelzésünk elfogyott, és a domborzatból hamar rájöttünk helytelen utunkra, és kicsit visszamentünk. Na, ekkor találkoztunk velük.

Innen mi a keresett irányunkba elindultunk egy jelzetlen úton a kerítés mellett, de mivel nem volt biztos a sikerünk (szerintük), nem követtek minket tovább. Jól is tették, mert mi mentünk iránymenetben a szinte áthatolhatatlan erdőben, no meg találkoztunk „kóbor” vaddisznóval is, aki valószínűleg nagyothalló volt, vagy belefeledkezett a jólétbe, mivel már csak kb. 5 méterre volt tőlünk, mikor is észbe kapott, hogy hoppá. Szerencsére sarkon fordult és eltűnt a sűrűben.

A meglelt piros sáv, majd piros kereszt jelzéseken érkeztünk Vértestolnára, ahol a presszóban volt a következő ellenőrzőpont. Innen 2 km-t haladtunk a K kereszt jelzésen egy műúton, majd csatlakoztunk az OKT-ra, amin egy elég bozótos területen áthaladva érkeztünk Bánya-rétre, mely a következő ellenőrző pont volt. Itt megpihentünk, mivel eddigi tempónk meglehetősen erős volt, és érződött, ennek nem lesz jó vége. A gyomrom sem volt túl jó kedvében itt, bár ez inkább csak nagyon kellemetlen.

A kék háromszög jelzésen elértük Gerecse-tetőt, a következő ellenőrzőpontot, ahol megmásztuk a geodéziai tornyot is. Innen tényleg remek volt a panoráma. Az én lábaim itt már nagyon erősen jeleztek, míg a Marcinak erős cipőproblémája volt. A kék háromszög jelzésen visszatértünk az OKT-ra, majd ezen elértük utolsó ellenőrzőpontot Pusztamaróton, az emlékműnél. Ezen a szakaszon lendültünk át nagyjából a fáradtságon, és innentől a piros sáv jelzésen mentünk végig a célig, mely Lábatlanban volt a Piszke nevű vasútállomásnál.

Közben a cél előtt 3-4 km-el szembe jött velünk egy turista pár GPS-el felszerelve, mondván ez az út biztos nem jó. Mi rövid térképelemzést követően úgy döntöttünk, hogy valóban valahol elvesztettük a piros sáv jelzésünket, de azért mi akkor is erre megyünk tovább. Nem tartottak velünk. Döntésünket igazolta, hogy mi már átvettük a díjazást, megbeszéltük a menetrendet, és útban voltunk a buszmegálló felé, mikor ismét találkozva Ők még a cél felé tartottak. Térkép + tájoló kontra GPS, 1:0.

Természetesen célba érésünket 10 perccel megelőzve ment el a buszunk, a következőre pedig több mint egy órát kellett várnunk, így csak a 19.02-es busszal, és 1 órás utazással értünk vissza Tatabányára. Ez egy szuperül megszervezett, és gyönyörű tájakon vezető túra volt, melyre jövőre biztosan visszatérünk.