Kisnyuszi Túraklub

Téli Szurdok

Balogh Zoltán — Fri, 14 Jan 2011 07:32:30 +0000

Gyermekeimmel kiegészülve már klubunk 3 tagja vett rész a Kisnyuszi Túraklub által szervezett Téli Szurdok túrán. Dobogókőről indultunk, a Zsivány-sziklák érintésével értünk Pilisszentkeresztre, a Szurdok tanösvényen haladtunk végig, majd Csobánkán fejeztük be a sétát. Szenzációs látványt nyújt ilyenkor egy félig még fagyott, ám félig már éledező szurdok a kialakult jégképződményeivel, de hát pontosan ezért mentünk oda.

Salabasina-árok

Balogh Zoltán — Mon, 29 Mar 2010 10:46:22 +0000

A tavalyi Szurdok 40 teljesítménytúrán egy alternatív útvonalként szerepelt - melyet akkor Marcival kihagytunk -, hogy annak egy részét akár a Salabasina-árkon át is meg lehet tenni, ám evvel a kitétellel: Felhívjuk a figyelmet, hogy ez a völgy kifejezetten nehezen járható, a túra útvonala hivatalosan nem erre vezet. A völgyet mindenki saját felelősségére keresheti fel, ügyessége és legjobb belátása szerint! Több se kellett nekem, amint megláttam ezt az árkot a Kisnyuszi Túraklub honlapján egy túrakiírásban, már jelentkeztem is vasárnapra.

Az óraátállítás szerencsésen összezavart. 8.32-re kellett Pomázra érnünk, osztás-szorzás-összeadás 6-kor kell kelnem, tehát 5-re kell állítani a telefonomat. Igen ám, de a telefon is tudja, hogy ilyentájt órát kell állítani, így pontban hajnali 5-kor sikeresen fel is keltett. Sebaj, 3 és fél óra biztosan elég lesz :) 3 gyermekkel (2 saját plusz a Heni egyik osztálytársa) útnak indultunk.

Pomázon a HÉV-megállóban hagytuk a kocsit, majd HÉV-vel utaztunk vissza Szentendrére, ahonnan busszal folytattunk utunkat Piliszszentlászlóra. A Pilisszentlászó - Bükkös patak völgye - Sikárosi-rét - Tölgyikrek - Salabasina-árok útvonalat jártuk be, amely mindössze 11 km, azonban az árokban a haladási sebesség drasztikusan lecsökken. Ha nem lett volna ott más felnőtt, akkor Henrikkel komoly bajban lettem volna. A 2 nagyobb lány még csak-csak vette a különböző csúszó-mászós akadályokat, néhol kisebb segítséggel persze, de Henrikkel ez túlságosan magas, csúszós, és egyensúlyozós terep. Egyszóval veszélyes, mert elég hideg a víz, és roppant nagyot üt az alja, ha úgy pár méter magasságból valaki megindul. De attól csapat egy csapat, hogy minden létező helyzetet közös erővel megold, és ez tegnap sem volt másként.

Az egyik ilyen nagyon meredek mászásnál Döme kutya, és gazdája kénytelen volt kicsit visszamászni, és a roppant meredek hegyoldalon kimenni az árokból, hogy el tudják kerülni azt az akadályt, melyet a hős eb már nem tudott teljesíteni. Ami persze nem csoda, hiszen éppen eléggé kellett kapaszkodni, és a négylábúaknak ugye nem nagyon van mivel. Kicsivel arrébb nem kevésbé meredek lejtőn csatlakoztak ismét a csapathoz. Az én fejemben is megforult párszor ez az alternatíva, mármint hogy ugyan miképpen fogom én itt levinnni a Henriket? De szerecsére mindig megodottuk valahogy, például az egyik működőképes módszer: Én itt ráülök erre a rönkre, ráteszem a Henriket a másik fára. Nyugi foglak, csússz előre a fán, de lehetőleg ne menjen szálka a hátsódba, Te beállsz középre, ahol már eléred fogod a kezét, majd továbbadod, Te meg leveszed az alján. Oké, lenn van.

Jómagam a jobb lábammal két esetben is fürdőt vettem kb. sípcsontközépig, és természetesen minden gyermek összes létező lába is tapintotta több ízben a patakmedret. Egy, az árok oldalán meginduló nagyobb faág Sanyi túratársamat elég keményen tarkón ütötte, valamint Henrik keze is beszorult 2 fa közé egy ízben, melyek kisebb riadalmat okoztak. Szerencsére egyik sérülés sem volt komoly, az előbbinek egy piros folt, az utóbbinak még annyi nyoma sem látszott. Kisebb karcolásokat és csuromvízes cipőket azonban szinte mindenki összeszedett a csapatban.

Azt hiszem, nem kell bemutatni a klubtagoknak Henrik lassan klasszikussá váló kérdését, nevezetesen: Hány kilométer van még hátra? Nos, ez tegnap nem hangzott el, vagyis megvolt Henrik első olyan túrája, amelyen annyira lekötötte a figyelmét a természetben való mozgás, hogy elfelejtette feltenni immáron pavlovi reflexű kérdését. Egyszer sem maradt le, és egyszer sem "fáradt el a lába". Igaz, a kocsiban hazafelé Szentendrén már gyakorlatilag bealudt, ami majdnem 3 km Pomáztól.

A túráról több fotósorozat is elérhető, Zsebeházy Eszter, Nagy Sándor és Nagy Gábor Attila is végigfotózta a túrát. A mellékelt képeket Ők készítették.

Csatolmány	Méret
Salabasina-arok.gdb	32.47 kB

Ilona-völgyi vízesés

Balogh Zoltán — Mon, 17 Aug 2009 18:34:09 +0000

Igen korai keléssel indult a vasárnap, lévén 8 órára Parádfürdőre kellett érnünk, a Kisnyuszi Túraklub e havi programjára, és ez együtt járt a Mátra túloldalára kocsikázással mindenféle szerpentin utakon keresztül. Ezúttal Henrik fiamat sikerült rávenni a természetjárásra, no és útközben felvettük anyukámat is, aki megirigyelte a beszámolókhoz kapcsolt gyönyörű képeket.

Egy ősparkon át, majd a zöld jelzésen indultunk el dél felé, enyhe, de folyamatos emelkedéssel az Ilona-völgyben. Jó fél óra elteltével jelezte anyu, hogy ez neki, így sok-sok év kihagyás után túl gyors tempó, így inkább visszatért az autóhoz, hogy ne tartsa fel az egész csapatot. Nem sokkal ez után elhaladtunk a Mária-képoszlop mellett, majd ez követően jó 3 kilométeren keresztül a műúton szereztünk még némi magasságot.

A zöld kör jelzésre váltva elértünk utunk célját, az Ilona-völgyi vízesést, mely Magyarország legnagyobb szintkülönbségű természetes zuhataga. Kis pénz - kis foci, nagy pénz - nagy foci, mondta annak idején Puskás Ferenc, de ezek szerint így van ez a vízesésekkel is. Kis ország, kis vízesés, tehát összességében nem egy Niagarát kell elképzelni. Olyan 7-8 méter magasról folyik le némi vízmennyiség, bár valószínűleg esősebb időt követően azért jobban megnyílnak a csapok itt is.

Némi élelemfelvételt és pihenést követően a zöld kör jelzésen folytattuk utunkat, majd egy jelöletlen dózerúton szintben haladva átvágtunk a sárga kereszt, sárga kör jelzésekre, hogy eljussunk a Pisztrángos-tó melletti Petőfi-forráshoz. Itt jött az első holtpont a Henriknél, aki eddig kb. 2 kilométerrel tehetett meg többet, mint a csapat felnőtt tagjai. Hiába mondja neki az ember, hogy Henrik, ne fuss, messze még a vége, csak szaladt előre, hátra. Mivel kezdődő fáradtsága miatt mi ketten itt jelentősen lemaradtunk a csoporttól, elő kellett venni a térképet, és a tájolót, hogy magunk is megtaláljuk a következő pihenőhelyet, a forrást, ahol egy nagyobbat szusszant a csapat. Természetesen Henriknek esze ágában nem volt pihenni, mikor lehet itt hajókásat is játszani a vízzel.

Innentől a P+ jelzésen, folyamatosan lefelé haladva, egy kellemes vasárnapi séta keretében tértünk vissza az Ilona-völgyi zöld jelzésre. Ez sem volt rövid szakasz, így ennek vége felé, az immáron tűző napon ismét lemaradtunk a Henrikkel. Nagyon remélem, hogy tanul belőle egy kis erőbeosztást a következő alkalomra. A csoport a zöld jelzést elérve, a betonút közepén csücsülve várt be minket, majd rövid pihenést követően legyűrtük az utolsó másfél kilométert is, és egy óriási fagyival érkeztünk meg az autóhoz, mintegy 18 kilométernyi séta után.

Egy túrás hétvége vasárnapja

Balogh Zoltán — Sun, 21 Jun 2009 17:21:21 +0000

Kicsit megkésett ez a beszámoló, mivel a múlt vasárnapról szól, ám idő hiányában csak most kerül rá a sor. A Kisnyuszi Túraklub - melynek alapítója Nagy Sándor volt az oktatónk a túravezetői tanfolyamon - meghívásának tettem eleget Henriett lányommal, és a Tarjánka-völgy környékét jártuk be. Hosszú idő után sikerült ismét rávenni a leányzót egy kis természetjárásra.

Ismerős terepre indultam tehát, mivel tavalyelőtt az ITK egyik túrájának szintén ez volt a célpontja, ám most Markaz központjában, a templom mögött volt a gyülekező. Innen azért jelentős betonút melletti séta a szurdok bejárata, amit Heni szinte gyilkoló szemekkel járt végig. A szurdokban aztán teljesen megváltozott, az élen ugrált kőről-kőre. A teljes létszámnak csak a 80%-a volt túravezető, így sikerült a Tarjánka helyett a Csonka-patak medrében feljutni, így egy jelentősebb kerülővel jutottunk csak el a Felső-Tarjánkai erdészházig, ahol egy nagyobb pihenőt tartottunk.

Visszafelé egy elég hosszú sétán először a Z, majd a Z rom jelzésen jutottunk el a Markazi-várromig, ahol ismét gyönyörű kilátásban volt részünk. Kellemesen fárasztó utunkon kb. 18 kilométert tettünk meg.