Visegrádi-hegység

Salabasina-, Holdvilág-árok

Címkék

Kívánságtúránk ezúttal mindjárt két szurdokba is vezetett bennünket, ez pedig a Salabasina- és a Holdvilág-árok. Az első kevésbé látogatott, igazi vad vidék, míg a második jóval felkapottabb, ezáltal jobban kiépített is. Pont negyvenen voltunk, 12,5 km-t tettünk meg 450 m-es szintemelkedéssel.

Mivel ez a túra Ági szavazata alapján (is) került a kívánságtúrák közé, ezt a túrát az ő emlékének szenteltük. Hétkor indultunk Isaszegről, majd Gödöllő, Mogyoród, Budakalász felszállóhelyek közbeiktatásával értünk Kiskovácsiba. A buszról leszállva a P+ jelzésen indultunk, majd áttértünk a P jelzésre. Mikor az élesen jobbra fordult, mi nem követtük, hanem jelzetlen utakon értük el a Salabasina-árok kezdetét.

A Salabasina azt jelenti, hogy az árok végében „fejében”, egykor hamuzsírt főztek. Az árokban egykor még turistaút is vezetett, de a meglazult sziklák állandóan bedőltek, magukkal rántva a rajta lévő fákat is. Így aztán a Pilisi Parkerdő belefáradt az állandó felújításba és lezárta azt. Most engedélyezett a rajta való haladás, de a térképeken mindenhol ott a figyelmeztetés, hogy ez egy nehezen járható szakasz! Ezt mi is igazolni tudjuk. A rengeteg bedőlt fa miatt nagyon lassan lehet csak haladni. Most nem volt nagy víz az árokban, de a fák mellett azt is kerülgetni kellett. De hát pont ezért volt szép, igazi vadregényes túra. Nem véletlenül került be az első tíz évünk legszebb helyei közé. Tudniillik 2011-ben már jártunk itt. Azóta egy lényeges változás van: az árok kb. egyharmadánál egy gát áll keresztben, melyen egy erdészeti út halad át. A kőgáton át lehetett menni a pataknak készített átfolyón is, de megmászva azt (és a túlsó oldalon leereszkedve) is. Nem sokkal a gát után van az első nagyobb megmásznivaló szikla. Itt a falhoz támasztott fák segítik a feljutást és az előtte lévő vízen való átjutást. De a legnagyobb segítség mi magunk vagyunk azzal, hogy húzzuk-vonjuk egymást a nehéz akadályokon. Később volt egy olyan szakasz, ahol a patak felett V-alakú sziklán csak terpeszállásban lehetett felmenni. Aztán rengeteg kidőlt mohás fa közötti bujkálás után egy kb. 3 méter magas sziklafal állta utunkat. Elődeink itt is fák sziklákhoz való támasztásával próbáltak a helyzeten javítani. A ferde fákon való feljutás az elsőknek még viszonylag könnyen megy, de mikor már a harmincadik ember lép rá vizes cipőjével, már csúszóssá válik az. Marci kötelet is hozott, ez is segítséget jelentett. Mikor már nem volt igazán látványos az árok, kimásztunk belőle, és jelzetlen utakon arra a piros jelzésre értünk, melyen már korábban haladtunk.

A Tölgyikrek felé mentünk rajta, miközben gyönyörű sárga gyűszűvirágokat láthattunk. A Lom-hegyen felfelé kapaszkodva, mikor elértük utunk legmagasabb pontját, megálltunk ebédelni. Ezután hosszan ereszkedtünk le hegyről, míg el nem értük a Holdvilág-árok kezdetét. Itt pihentünk kicsit, mielőtt nekivágtunk volna az ároknak. Előbb lépcsősen kiépített úton hatalmas sziklák közé értünk, majd egy szűk kanyonba jutottunk. Innen továbbereszkedni bedobált fatörzseken lehet. Hídhoz érünk: ezen haladva a jelzett út kikerüli a nagy sziklafalat és a Meteor-létrát. Mi persze a létrán mentünk le. Lenn fehér szilafalak és a Remete-barlang fogadja az erre járókat. Továbbhaladva a Domini-forrásnál mindenkinek meg kellett állnia, mert a vize finom és jéghideg volt. Még egyszer-kétszer átkeltünk a patakon, majd ismét Kiskovácsiba értünk. A becsületkasszás büfénél sokan vásároltak. A busz már járó motorral várt ránk.

 

Rám-szakadék – Pilismarót

Címkék

Április elsején, szombaton majdnem rekordszámú (51 fő) túrázóval vágtunk neki az ez évi kívánságtúrák egyik legjobbjának, a Rám-szakadéknak. Kívánni sem lehetett volna szebb időt, melyben 12,6 km-t gyalogoltunk.

Busszal utaztunk Dömösre az Isaszeg – Gödöllő – Mogyoród - Szentendre útvonalon. Hét órakor indult a gyűjtőjárat és 9 óra előtt érkeztünk oda. A Malom-patak mellett kezdődött gyalogtúránk. Nagyon enyhén, de fokozatosan emelkedett az út. Dömös utolsó házainál áttértünk a patak túlsó oldalára. Az erdőbe érve örömmel konstatáltuk, hogy a fák már egész szépen zöldülnek. A Kaincz-forrásnál egy kicsit megálltunk, itt található az igen szép Szentfa-kápolna is. 600 méterre innen keltünk át először azon a patakon, mely a Három-forrás-vögyet, a tulajdonképpeni Rám-szakadékot hozta létre.

A patak mellett felfelé haladva értük el az első kis vízesést, melyet a gyerekek kitörő örömmel fogadtak. Aztán jöttek a szakadék leglátványosabb részei, a létrás vízesések, mély katlanok, merőleges sziklafalak (helyenként 35 m magasak, és a legszűkebb részen csak 3 méter szélesek). Szerencsére bőven volt víz a mederben, de nem annyi, hogy ne lehetett volna kikerülni azt. A Pilisi Parkerdőgazdaság saválló kapaszkodók és létrák megépítésével segítette, hogy biztonságossá váljon a haladás. A szakadékos rész végén egy fahídon kellett átkelnünk, majd hamarosan egy pihenőhelyet is találtunk. Itt leülhettünk, sokan ettek is.

Továbbindulva kis hullámvasutazás után a Júlia-forráshoz értünk, melynek megkóstoltuk vizét. Jó volt. Tovább emelkedett az út. A Szakó-nyereg elágazásnál ketten a piros jelzésen visszatértek Dömösre, a többiek folytatták útjukat a zöldön. Még 85 métert emelkedett az út a Szakó-hegy tetejéig. Ezután már kényelmes lejtős út következett a Hosszú-hegyen, Ördög-küllője-árkon keresztül. Közben élveztük az odvas keltikék, ibolyák és a boglárkák látványát. Pilismarót közelébe érve megálltunk ebédelni. Innen már csak másfél kilométer volt hátra Pilismarótig, ahol várt ránk a buszunk.



 

Apátkúti-völgy

Címkék

11.07-én, szombaton a Visegrádi-hegység egy nagyon szép táján jártunk, a Lepence-völgytől Pilisszentlászlón át az Apátkúti-völgyig, majd azon Visegrádig. 28-an voltunk, 16,7 km-t gyalogoltunk szinte végig gyönyörű időben.

7:00-kor találkoztunk Gödöllőn, majd attól függőn, hogy valakinek volt-e matricája, vagy sem, az M0-áson, vagy Mogyoródon át hajtottunk rá a Megyeri-hídra. Tovább Szentendrén, Pilisszentlászlón át jutottunk Lepencére, túránk kiindulópontjára. Az első 800 métert aszfalton tettük meg, majd a Z jelzésen betértünk az erdőbe. A Lepence-patak völgyében haladtunk, majd attól kissé eltávolodva hegyoldalban oldalaztunk. Később megint a patak mellé értünk, majd háromszor át is keltünk rajta. Mikor elhagytuk a patakmedret, kezdett kissé jobban emelkedni az út. Balról elhagytuk a Spartacus-ösvény bejáratát. Itt is - mint mindenütt a nap során - sok kirándulóval találkoztunk. A nap eltüntette a ködöt, így még pompásabb volt az őszi erdő. Elszórt víkendtelkek között megálltunk elemózsiázni.

    Továbbindulva bejutottunk Pilisszentlászlóra. A falut a kék jelzésen hagytuk el, majd a piros körút jelzésen mentünk, végül jelzetlen úton értünk az Apátkúti-völgybe. Lehetett volna egyszerűbben is! Nagyon szép volt a patakvölgy, aki számolta, azt mondta, 13-szor keltünk át rajta. Annyi avar hullott a patakba, hogy helyenként nem is lehetett látni a vizet. Egy kis szellő megrázta a fákat, a rengeteg levél hóesés módra szállt alá. A pisztrángos tavaknál bevártunk mindenkit, még a gombázásba belefeledkezetteket is. A Fűvészkert után jött az Apátkúti-patak talán leglátványosabb része hatalmas sziklákkal és az Ördögmalom-vízeséssel. Ezután egy horgásztó következett, majd hamarosan becsatlakozott a Fellegvár felől érkező út is. Beértünk a házak közé. A révtől a sofőrök visszabuszoztak Lepencére a kocsikért, majd visszajöttek a többiekért Visegrádra. Hazaúton Szentendre előtt már dugóba keveredtünk, és ez kitartott egészen a Megyeri-hídig.

 

A kéktúra utolsó szakasza

Címkék

Szombatra meghirdetett kéktúra különösen nevezetes marad négyünk - Ági, Babi, Éva és jómagam - számára, mégpedig azért, mert ezennel letudtuk az OKT teljes 1150 km-es távját. Ez a négy ember volt az, aki minden kéktúrán részt vett - vagy eddig pótolta a hiányzó túrákat. Pár tagunknak szintén elérhető közelségbe került a teljesítés, őket – ha ők is úgy akarják – segíteni fogjuk abban, hogy nekik is sikerüljön befejezni. Most 23-an voltunk és 15,5 km-t gyalogoltunk.

Reggel 7 órakor találkoztunk Gödöllőn, öten pedig Szentendrén csatlakoztak hozzánk. Busszal Pilisszentlászlóra utaztunk. Ott bélyegeztünk kéktúra-füzetünkbe. A kápolna irányában indultunk el. Eleinte a Z jelzéssel együtt haladtunk, majd miután az letért jobbra, mellénk csatlakozott a P sáv. Elég meredek mélyúton hagytuk el a falut. Közel a Szekrény-kő csúcsához értünk ki az aszfaltozott erdőgazdasági útra. Jó fél kilométert ezen mentünk, majd annak egy nagyobb kanyarját levágva már a Pap-réti-erdészháznál jártunk, ami bélyegzőhely is egyúttal.

    Továbbindulva nem messze innen, a Palócki-rétnél megálltunk reggelizni. Ezután az Úrasztal-oldalban haladtunk, néha meg-megpillantva a Naszályt. A Barát-halmon láttuk Madas László erdőmérnök emléktábláját, később a Moli-pihenőből már a Duna-kanyarra is ráláttunk. Kis kitérővel még a Borjúfő-kilátóra is kimentünk, innen már nagyobb darabjában gyönyörködhettünk a Duna-kanyarnak. Sóstói-rétnél még vettünk fel egy kis kalóriát, majd meg sem álltunk Nagy-Villámig.

    Ez is bélyegzőhely, de mi a közelebbi étterem helyett felmentünk a Zsitvay-kilátóba, ahol szintén lehet bélyegezni. A kilátó tetejéről már a zebegényi Duna-szakasz is látható, előtérben a szép Fellegvár, és a kifejezetten csúnya – legalábbis innen felülről - Silvanus-szálloda. A Visegrádra levezető út meglehetősen meredek, de szerencsére nagyrészt erdőben vezet. Egy brecskatorony előterében lévő kálvária-kápolna nagyon megkapó látvány. A stációk mellett elhaladva lassan beértünk Visegrádra. Első dolgunk volt a kompállomáson beszerezni utolsó bélyegzőnket igazolófüzetünkbe, utána jöhetett a kényeztetés fagyival, süteménnyel. Busszal mentünk vissza a Szentendrén hagyott kocsikhoz, a pestiek pedig avval mentek haza.

 

„Búbánatban” jártunk

Címkék

Egyáltalán nem riasztotta el tagjainkat, vendégeinket a furcsa nevű völgy, melyből túránk indult. 38-an voltunk 10 kocsival jutottunk el oda. Időnk nagyon szép volt, búbánatnak semmi jelét nem tapasztaltuk, sőt… 16 km-t gyalogoltunk ezen a napon.

Negyed nyolckor indultunk Gödöllőről nyolc kocsival, további két kocsi a startban csatlakozott hozzánk. Háromnegyed 9-kor indultunk, kényelmes, szinte sík úton. Elhaladtunk előbb a Halastó, majd a Mini-tó mellett. Az előbbi láthatóan már iszaposodásnak indult, de az utóbbin nyüzsgő horgász-élet zajlott. Elértük a P jelzést, most már kicsit emelkedve ezen értünk fel a Fáry-kúthoz. A jóízű forrást mellvéd-szerű kőfal határolja. A kiépített pihenőben megreggeliztünk, sőt még arra is jutott idő, hogy új belépő tagokat üdvözölhessünk.

    Továbbindulva kis keresgélés után megtaláltuk a Z+ jelzést, amely folyamatosan emelkedve a Mély-völgyben haladt. A Vaskapui-oldalra felérve jobbra fordultunk, és fél kilométeres libikókázás után felértünk a Vaskapura. Itt mindenkit bevártunk.  A kicsit párás idő ellenére jól lehetett látni Esztergomot, a Duna túloldalán lévő Párkányt. Pihenő után előbb a Z jelzésen indultunk tovább. Először a Mária-oszlopnál álltunk meg. A zöld jelzést elhagyva áttértünk a ritkán jelzett Z-forrás jelre, majd jelzés nélküli úton a Holop-árokban araszoltunk lefelé. Keresztező útnál-  egy szépen karbantartott feszületnél -  jobbra, majd pár méter után balra fordultunk. Ezen teljesen sík úton a Csenke-patakig mentünk, közben kis kitérővel árnyas fák alatt megebédeltünk.

    A patakátkelés után víkendházak között a Szamár-hegy Duna felöli oldaláig kapaszkodtunk, közben nagyszerű kilátás nyílt a Duna túlsó partján lévő Kovács-pataki-sziklákra. Itt választani lehetett, hogy vagy a Szamár-hegyet kihagyva, emelkedők nélküli úton ér valaki vissza a kocsihoz, vagy a nehezebbik úton. Döntő többség az utóbbit választotta. A Szamár-hegy oldalában, midig kicsit emelkedve jutottunk arra a pontra, hogy aki nem akarta a hegyet megmászni, az ott megvárhatta a többieket, hiszen ugyanoda értünk vissza a „csúcstámadás” után. Mindenki feljött a csúcsra, melyre az ösvény kíméletesen, a hegyet kissé megkerülve ért fel. Mikor felértünk, elsőre elkeseredtünk, mert a fáktól semmit se láttunk. Nem messze találtam egy íriszes, tavaszi héricses kis tisztást, ahonnan viszont szépen ráláttunk Esztergomra, előtte pedig a Bíró-réti tóra.

    Lefelé "elbeszélgettem" az ösvényt, így sré-viza-vé átvágtunk a ligetes erdőn. Hazafelé még megálltunk egy fagyizónál, majd bosszankodtunk, hogy egy leányfalui rosszul beállított közlekedési lámpa miatt sok kilométert csak lépésben tudtuk megtenni.

 

A Visegrádi-hegység tetején

Címkék

10.05-én szombaton viszonylag gyér számú csapattal (15-en voltunk) szép kirándulást tettünk Dobogókőre. Szikrázó napsütésben közel 17 km-t gyalogoltunk.

    Mivel ez alkalomra a gödöllői szárny „kihalt”, a kiírástól eltérően nem ott volt a találkozó, hanem Isaszegről egyenesen indultunk két kocsival tízen. Dömösön csatlakoztak hozzánk a pestiek. Fél kilenc felé indultunk onnan a piros jelzésen. Első látnivalónk a XII. sz-ban alapított dőmősi prépostság romja volt, melyet legjobban a vadkerítés átjárójáról lehetett belátni – már aki felment rá, mert átjáró ugyan volt, de kerítés nem. A Téry úton haladtunk, miközben mérsékelten emelkedett az út. Körtvélyesen bevártunk mindenkit, majd továbbindultunk. Nemsokára elértük az aszfaltozott erdőgazdasági utat. Aki a rövidebb utat választotta, az ezen az úton ment tovább egészen a dobogókői sípálya végéig, ahol ismét találkoztak a többiekkel. A többiek elkezdték a hegymenetet először a Szakó-nyeregig, majd tovább az Ilona-pihenőig. Ezt követte a Tost-sziklák egykori kilátója. A fák beelőztek, így ma már csak azok tetejét lehet innen látni. A Jász-hegy gerincén alig emelkedve haladtunk tovább, majd egy szép, Dunakanyarra kilátással bíró nyíló helyen megálltunk reggelizni. További mérsékelt emelkedő után máris a Tirst Rezsőről elnevezett kilátóhelyen találtuk magunkat. Kicsit párás volt a levegő, de így is jól elláttunk a Dunakanyarig, Csóványosig.

    Innen már csak egy kilométerre van Dobogókő, ahonnan ismét szépen ráláttunk nem csak a Szent Mihály-hegyre, Hegyestetőre, Csóványosra, hanem a Visegrádi-várra, Salamon-toronyra és a Szentendrei-szigetre is. A szombatnak és a szép időnek - no meg a kősimogató-kultusznak köszönhetően is – nagyon sok (már-már túl sok) ember tolongott a hegytetőn. Kontrasztként viszont – sajnos – a Turista-múzeumban a gondnokon kívül senki se volt. Talán ha kitennének egy táblát az ajtóra, hogy „Nyitva” (uram bocsá’ „Open”), nagyobb esély lenne az emberek becsalogatására.

    Otthagytuk a nyüzsgést, és a kéktúra útvonalán a sípályáig mentünk. Ott letértünk róla és a sípálya keleti oldalán lévő szerpentinen szlalomoztunk lefelé ameddig lehetett. A sífelvonó végénél vártak ránk a rövidebb utat választók. Együtt indultunk tovább a Gyertyános-árok jelzetlen útján. Sajnos egy idő után irányt váltott az út, és nem futott be a Szőke-forrás-völgyébe. Egy darabig követtük az erdőgazdasági utat, nagy ívben megkerültünk egy mély horhost, de mikor az ismét távolodni készült „völgyünktől”, egy tarvágásos területen áthaladva értük el száraz patakmedret. Mivel túlsó partja nagyon meredeknek bizonyult, tovább kellett mennünk egy olyan részig, ahol simán ki tudunk mászni a völgyből. Ez az útszakasz nehezebb volt a tervezettnél, de egyúttal nagyon látványos a nagy mohás kövekkel, mélyben csillogó vízzel, a meredek partról beszédült fákkal. A piros jelzést elérve már konfrontálódott úton jártunk, melyet színesített egy-két átkelés a Malom-patakon.

    Így értünk a Kaincz-forrásnál kialakított pihenőig, ahol is komolyan vettük a „pihenő” szót, és lecsüccsentünk a szaletliben egy tíz percre, negyedórára. A kocsikig mintegy két kilométer volt még innen hátra. Ezt nagyon kényelmes, kissé lejtős úton tettük meg.

 

Nyárias ősz a Visegrádi-hegységben

Címkék

Október 6-án csodálatosan szép időben könnyű túrát tettünk a Visegrádi-hegységben. Vendégeinkkel együtt 17-en voltunk, 15 és fél kilométert gyalogoltunk.    A megszokott létszámhoz képest meglepően kevesen jelentkeztek erre a túrára, pedig jó időt ígértek e mesterség jósai. Talán az őszi kerti munkák, szüreti idő miatt történhetett ez. Isaszegen, Gödöllőn, Szentendrén gyűltünk össze. Az utóbbi helyen csatlakozott hozzánk három szimpatikus fiatal vendégünk is. Dunabogdányba autóztunk tovább.

    A kempingnél állítottuk le az autókat, a Duna-parton kezdtük gyalogtúránkat – egyelőre bicikliúton. Elhaladtunk az aranyos Rókus-kápolna mellett, majd a parti ösvényen mentünk tovább. Az alacsony Duna-vízállás miatt kis szigetecskék, homokpadok álltak ki a vízből. A Kisoroszi felé vezető kompállomásnál hagytuk el a Dunát. Az országút túloldalán egy Áprily-emlékmű jelezte számunkra, hogy már az Áprily-völgyben vagyunk. Igen szép, mély árok mellett emelkedett az út. A völgyet elhagyva egy jobb kanyar bevétele után tovább kapaszkodtunk felfelé, mígnem Mogyoró-hegyre nem érkeztünk. Nagy élet volt a hegyen. Az erdei iskolából kirajzó gyerekek szájából öröm volt számunkra hallani az ujjongást, miszerint „Jaj de jó, megyünk kirándulni!”. Mi is jól jártunk a gyerekekkel, mert nekik kinyitották az Erdei Művelődés Házát, így belülről is meg tudtuk nézni azt. A ház mellett megreggeliztünk, miközben csodálhattuk a Duna túlsó partját és a mögötte lévő hegyeket.

    Reggeli után az Erdei Iskola mellett folytattuk utunkat, majd a Canopy-pálya alatt többször áthaladva az exkluzív Nagyvillám Étteremhez értünk. Tovább emelkedve a Zsitvay-kilátó bukkant ki az erdőből. Megváltottuk belépőjegyünket és megnéztük a kilátóban lévő kiállítást, és persze a csodálatos panorámát. A nagy parkírozó mellett megkerestük az országos kéket és a K+-t, azon mentünk tovább. A Hátsó-Fekete-hegy után otthagytuk az OKT-t és csak K+-en mentünk tovább. A kényelmes, széles útról egyszercsak hirtelen balra betért jelzésünk. Ezt nem vettük észre, szerencsére alig pár tíz méterrel mentünk túl rajta. Következő – immár tervezett – letérőnk a Küllenberg-forráshoz vezetett. Oda-vissza ez fél kilométer többletet jelentett, de nagyon megérte. A völgy is nagyon szép volt, a forrás vize pedig rendkívül finom. Itt ebédeltünk meg.

    Visszatértünk az imént elhagyott útra, melyen – a térképpel ellentétben – a K+ jelzések már nem díszelegtek a fákon. Így is elértük a zöld sáv jelzést, azon – jobbára szőlők, víkendházak között lejtőztünk be Dunabogdányba. Rengeteg ember korzózott a Duna-parton. Mi is lesétáltunk a partra, kicsit élveztük a meleget és tájat, majd elindultunk hazafelé.

 

Pilisszentlélek-környéki túra

Címkék

2011.08.06-án, szombaton - annak ellenére, hogy vírustámadás és álomkór tizedelte a túrázóink létszámát – 20-an jöttünk össze. Nagyszerű, mérsékelten meleg időnk volt. A választható két túratáv 8 és 14 km volt.

    Gödöllői gyülekezőt követően – ami a kényszerű átcsoportosítások miatt ezennel nem volt egyszerű feladat – Kistarcsán rátértünk az M0-ra, aztán Pomázon felvettük a „pöstieket”, majd együtt mentünk Pilisszentlélekre. Oda megérkezve rövid cihelődés után negyed kilenckor már indultunk túrázni.

    Enyhe emelkedővel hagytuk el az alig 300 fős, gyönyörű fekvésű falut. A falu szélén egy pihenőt, és egy szép emlékművet találtunk. Sajnos nem derült ki, hogy milyen apropóból emelték – még a neten sem találtam rá vonatkozó adatokat. Valószínűleg a közeli pálos kolostorrommal kapcsolatban készült. A XII. században épült kolostor nem volt hosszú életű, a török hódoltság idejében már el is pusztult. Falait részben feltárták, majd megerősítették, így ma is jól kivehetőek a különböző funkciójú helyiségek.

    Piros jelzésen, jól kijártnak egyáltalán nevezhető úton bujkáltunk, majd a Z+ jelzésen mentünk tovább. Még mindenütt harmatos volt a fű, a közelmúltban leesett eső miatt is időnként eléggé csúszós volt az út. A Pilismaróti-patak mellé értünk, majd hamarosan át is keltünk rajta. Sajnos átkelés közben a nedves köveken Kati elesett, és csúnyán beütötte térdét, sőt még a száját is. A pár méterre lévő Hoffmann vadászháznál ügyes kezek ellátták térdsérülését. Kati nem hagyta sajnáltatni magát, folytatta a túrát, méghozzá annak hosszabb változatát.

    A vadászháztól Z+ jelen mentünk pár métert, majd tovább a Z négyzeten. Ismét átkeltünk a patakon. Már azt megelőzően, hogy elértük a zöld sáv jelzést, valami csoda folytán A GPS egyáltalán nem talált holdat. A Z jelzésnél aztán rendre tovább is mentünk egyenesen. Igaz jelzések sem segítettek bennünket a tájékozódásban. Így aztán nem az eredeti tervek szerint haladtunk, hanem a Szentléleki-tető alatt jelzetlen, de jól járható úton értünk be a faluba. Akik a rövidebb távot választották, már megpihenhettek. Részükre a Szlovák Tájház meglátogatása lett volna a program – ha a neten való tájékoztatás ellenére nem lett volna zárva.

    A többiek kikapaszkodtak a faluból, majd meglehetősen erős emelkedővel tovább haladtak az esztergomi országútig. Itt mindenkit bevártunk, majd immár mérsékelt emelkedővel felértünk a Pilis-nyeregbe. A II. világháborús emlékmű mellett kialakított pihenőnél megebédeltünk. Ezután Z, Z négyzet és Z+ jelzésen értünk fel a Fekete-hegyi „Sasfészek” kulcsosházhoz. Az ott lévő hintát többen is kipróbálták, a ház teraszáról – a párás idő ellenére – jó kivehető volt a Duna, Esztergom és Párkány. A háztól már csak lefelé vezetett az út. A faluba beérve szomjunkat oltottuk a kocsma által szolgáltatott italokból.

A Dunakanyar legszebb kilátóhelyén

Címkék

    Mivel Prédikálószékre, szerintem a Dunakanyar legpompásabb kilátóhelyére igyekeztünk, nagyon fontos volt számunkra a tiszta idő. Nem kellett csalatkoznunk, azt hiszem ennél szebb időt ki sem foghattunk volna. Biztosan besegített ebben az is, hogy Jutka – bár eljönni nem tudott – egy imát elmormolt értünk.
    Szokásunkhoz híven telekocsi-akcióban utaztunk, bár ez most – különböző fellépő problémák miatt – nem szó szerint volt értendő. Isaszegi, gödöllői találkozó után 5 kocsival indultunk háromnegyed nyolckor. Áldás számunkra az M0-ás, mert a Pilis, Visegrádi-hegység nagyon könnyen megközelíthető rajta. Szentendrén, Pilisszentlászlón keresztül érkeztünk Lepencére. Ott vártak ránk, akik Pestről busszal jöttek, így vált teljessé csapatunk 20 taggal és 3 vendégünkkel.
    A földből kinőtt hatalmas welness-szálló, és a lassan földdel egyenlővé váló termálfürdő között indultunk el felfelé a Császár völgyben. Az első kilométert aszfaltúton kellett megtennünk. Ez nem volt egészen veszélytelen, mert sok autó a kanyargós úton eszeveszett tempóban jött szembe (pedig a vízátfolyások rendre le voltak fagyva). Az első szép sziklaalakzatot (Bella-szikla) az út jobboldalán láthattuk. Szerencsére hamarosan balra elhagytuk az országutat, és az Ágas-patak mellett folytattuk utunkat. Persze előbb át kellett rajta kelni, ami azért nem volt egyszerű feladat a kövekre ráfagyott jég miatt. Mindenki sikerrel vette az akadályt. Hiába vártam élesre töltött fényképezőgéppel a patak túloldalán egy jó kis vízbecsúszást megörökítendő – az egyetlen ember, aki lecsúszott a kövekről az én voltam.
    Enyhén emelkedő úton - olyan különleges nevű hegyek között, mint a Szatyor- és Disznós-hegy – értünk fel Király-kunyhóhoz. Valóban ilyen kunyhóik lehettek valaha a királyoknak, mert mai felfogásunk szerint már igen szép házakat, és egy kis tavat is találtunk ott. Pár percnyi pihenő után indultunk tovább felfelé. Jelzés egy szál se volt, annak ellenére, hogy rajthelyünktől kezdve térképünk szerint Z+-en jöttünk idáig is, sőt ezentúl is egészen a P háromszög jelig. A Kis- és a Nagy-Disznó-hegy (mennyi disznó a környéken!) között haladtunk. Időnként villanypásztor keresztezte utunkat, de ez nem jelentett nehézséget, mert helyenként kapcsoló volt mellette, máshol kiakasztható volt a vezeték. Tájékozódásunkat segítette, hogy a Google-ról kinyomtattam ennek a területnek műholdképét, melyen jól kivehetőek voltak a kocsiutak, elágazások. Egyszer ugyan 100 m-el túlmentünk, mert a kivágok fák takarta utat nem vettem észre. Felfelé haladtunkban időnként kibukkant a fák közül Visegrád, és a Duna egy-egy szelete.
    Az igazi szép kilátás viszont akkor várt ránk, mikor – immár a P háromszög jelzésen – felértünk a 639 m magas Prédikálószékre. Innen azért olyan csodálatos a kilátás, mert pont szembe állunk a Szent Mihály-heggyel és a Hegyes-tetővel, mögötte ott az egész Börzsöny. A Duna patkójának mindkét szárába belátunk, sőt jobbra jól kivehető a Naszály, balra pedig a Burda-hegység. Miután jól kicsodálkoztuk magunkat a csúcsról, ettünk a kiépített pihenőpadoknál, asztaloknál.
    Az út legizgalmasabb része ezután következett! Hamarosan elértük a Vadálló-kövek nevezetű különleges sziklaalakzatokat, mely vulkáni törmelékes kőzetből áll. Szépen sorjáztak egymás után az Árpád trónja, Felkiáltójel, Függőkő, Bunkó, Széles torony és a Nagy tuskó elnevezésű sziklatömbök. Köztük pedig nagyon meredek út. Szerencsénkre alig olvadt ki a föld fagya, mert ahol kicsit megszorult a meleg, rögtön nyálkássá vált az út. Mariann nem érezte magát annyira szerencsésnek, mert megbicsaklott a bokája. Igazi hős módjára azért leküzdötté magát a hegyről.
    A Kaincz-forrásnál értünk majdnem vízszintesbe. Két éve jártunk erre, mikor a Rám-szakadékban túráztunk. Azóta is sokat szépült a környék. A Malom-völgyön át Dömösbe sétáltunk, ahol buszra szálltunk, és avval mentünk vissza kocsijainkhoz Lepencére.
Gyönyörű szép út volt, a megtett táv 15,5 km, szintemelkedés/csökkenés kb. 650 m.   

 

Pest Megye Teljesítménytúrázója Túramozgalom

Címkék

A Pest Megyei Természetbarát Szövetség a Szigeti Túrázók Természetjáró Csoport szervezésében túramozgalmat indít teljesítménytúrázók számára a 2010. évtől kezdődően. A mozgalomba minden olyan gyalogos teljesítménytúra beleszámít, amelyet Pest megye területén rendeznek és szerepel a Teljesítménytúrák itthon és külföldön 2010 teljesítménytúra-eseménynaptár kiadványban. Bővebb információ a forrásként megjelölt webhelyen, melyen sajnos az Isaszegi Csata Emléktúra (még) nem szerepel. 

Forrás