Pilis

Szurdok 40

Címkék

Szabadságom miatt nem találkozunk nap mint nap, így kedden dobott meg egy emaillel Harman Marci, hogy menjünk túrázni vasárnap a Pilisbe. Idén ugyanis ötödik alkalommal rendezte meg az Útvonalkövetők Klubja (Gethe Laciék, az Isaszegi Csata Emléktúra társrendezői) a Szurdok 30 és 40 teljesítménytúrát. A 30-as táv Pomázról vezetett Dobogókőre, de az idei útvonalszervezés miatt, aki tovább akart menni a 40-esre, az (biztonsági okokból csak) 16 óráig megtehette ezt, így egy Dobogókőtől induló nagy körrel még megtoldhatta a végét. Óvatos duhajok lévén a 30-as távra neveztünk be eredetileg, bár sejtettük már az elején is, hogy valószínűleg tovább fogunk menni a Rám-szakadék felé.

A pomázi autóbusz állomásnál volt a rajt, itt Gethe Laci külön köszöntötte az „isaszegi különítményt”. Túránk első 5 és fél kilométere a Z, Z-háromszög jelzéseken a Janda-házig vezetett, melyet mindenféle segédeszköz felhasználása nélkül, fejből teljesítettük. Segítségünkre volt, hogy túravezetői elővizsgánk alkalmával pontosan ezen az útvonalon mentünk fel a Janda-házig, igaz akkor 2 napi élelemmel, vízzel, alvó alkalmatossággal megpakolva. Szomorúan konstatáltuk, hogy azóta a Janda-házat feltörték, és ennek egy betört üveg jelezte a nyomát.

A Z-háromszög jelzésen továbbhaladva Kis-Csikóvár, majd a Nagy-Csikóvár csúcsát hóditottuk meg, közben mindkettönkből előjöttek az emlékek, hogy itt kerestük a nyiladékot az elővizsgán a 3-as pont felé. A P+ jelzésre váltottunk, ám szerencsére most lefelé teljesítettük. Mindkettőnkben nyomot hagyott, hogy anno ez az ellenkező irányból igen húzós volt. A látványos Holdvilág-árkon folytattuk utunkat, majd a Kiskovácsi-elágazásnál a P jelzésre váltottunk észak felé. Itt lehetőségünk lett volna egy kis kitérőre a Salabasina-árkon, mint alternatív útvonalon át, de ezt kihagytuk.

Tölgyikrek elérése után a S jelzésen a Kerekes-hegyi nyereg érintésével jutottunk fel Morgó-hegyre, ahonnan a S+ jelzés vitt el minket Szent-kúthoz. Innen nekem volt ismerős a pálya a Szurdok-tanösvény kezdetéig (K+), hiszen nemrég Henrik fiammal ezt bejártuk. A Szurdok-tanösvény vizsgapályánk része volt, így szintén jöttek belőlünk az emlékek. Nekem a vízen keresztüli turistacsoport kerülgetések, Marcinak pedig az, hogy a vizsga alatt - térképolvasás miatt - majdnem leszakadt az egyik romos híd alatta, ami azóta már le is van zárva. A 3-as ismertető tábla még mindig fekszik, tehát a vandálok áldozata sajnos. A Szurdok végén pedig az volt a fő témánk, hogy ki hogyan kereste meg vizsgánk utolsó pontját, a Somhegyi kulcsosházat.

Beérkezve Pilisszentkeresztre tettünk egy párszáz méteres kitérőt a cukrászda felé somlóit kóstolni (mellesleg borzalmas). Közben sasoltuk, nehogy valaki utánunk jöjjön, mivel mi direkt tértünk le a teljesítménytúra kijelölt útvonaláról. Fél órás pihenőnk végeztével folytattuk utunkat a Z jelzésen Klastromkert irányába, mely vizsgánk 1-es pontja volt, tehát itt sem kellett különösebben a térkép. Innen a Z jelzésen továbbhaladtunk Vaskapu-szikla irányába. A térképen a szintvonalak sűrűsége már riasztó volt, de ahogy közeledtünk a Z jelzésen, már szabad szemmel is láttuk, hogy mi vár ránk majd nyugat felé. Nem véletlenül volt halálfej odarajzolva az itineren, illetve nem véletlenül piros-fekete a Vaskapu-szurdokon át vezető jelzés. Párszáz méteren belül majd 200 méter a szintemelkedése, egyszóval ez egy piszok meredek emelkedő.

Innen szép, de nagyjából egyhangú útvonalon jutottunk el a Dobogókői célba (Turista Múzeum) először szalagozáson, majd a P+ jelzésen, ismét egy szalagozáson, az S+ jelzésen és ismételt szalagozáson át a műutat elérve. Ekkor 30.72 km és 1643 méter szintemelkedés volt a lábunkban, de ezt mindketten már megszoktuk, így különösebb fáradtság egyikünkön sem volt tapasztalható. És hát a Rám-szakadék felkeresése túl erős kísértés volt, így egy büfélátogatást követően úgymond átneveztünk a Szurdok 40-re.

A S, Z körút, szalagozás, P, P kör, szalagozás jelzéseken vesztettünk rengeteget magasságunkból a Fényes-forrásig. Innen a Lukács-árok szalagozása következett, mely egy elég szűk szurdok, roppantul csúszik, tele van bedőlt fával, gazzal, egyszóval igen nehézkesen járható. Nekem speciel kimondottan tetszett. A végén kikapaszkodtunk az S jelzésre, majd a Z körút, Z jelzésen elértük a Rám-szakadék kezdetét. Itt Marci megvált a kapott térképétől, lévén egy túrázással ismerkedő, fiatalokból álló csoport kért tőlünk segítséget, hogy miképpen jutnak vissza Dobogókőre egy könnyebb útvonalon.

Túránk utolsó 6 kilométerén, vagyis a Rám-szakadék kezdetétől a célig még 700 méter, szinte folyamatos szintemelkedés volt hátra. A Rám-szakadék végén Marci fújtatott egy nagyot, hogy na itt most megpihenünk. Én is itt már éreztem, hogy a lábaim kezdenek jelezni. A Rám-hegy csúcsára való feljutás már egyáltalán nem volt vicces. Itt már nem nagyon törődtünk a táj szépségeivel (pedig az), rövid fujtatást követően indultunk is tovább. Itt jegyzem meg, hogy egyik pihenőnk sem tartott 5 percnél tovább, lévén a hihetetlen mennyiségű szúnyog azonnal támadást intézett felénk, helytől függetlenül az egész Pilisben.

A szürkével átfestett, régi Z téglalap, S jelzésen vonszoltuk magunkat felfelé, majd elhaladtunk a céltól légvonalban kb. 100 méterre az S körút jelzésen. Tudtuk, hogy itt csak 30 métert kéne még iránymenetben szintemelkedni és ott a cél, a vége, de nekünk még hátravan a Thirring-szikla megkerülése (megjegyzem volt, aki kihagyta). De nekünk jön az indulás, kezdetben sajnos lefelé. Ohh, jaj.

Többször emlegettük a túra során, hogy jó lett volna egy túravezető társunknak is szólni, hogy jöjjön velünk. Na, kit értünk utol az utolsó ponton? Szevasz Attila, Te is itt? Oké, megvan az utolsó pecsét is, még 1.64 km. a cél, de az 130 méterrel feljebb van. A 18.05-ös buszról lemondtunk, azt jelen állapotunkban biztosan nem érjük el, de majd az utolsó, 19.05-ös busszal visszamegyünk Pomázra, a kocsihoz. Na gyerünk.

Összesen 44 kilométert tettünk meg, 2388 méter szintemelkedéssel és 1815 méter lefelé menettel. A Pilis szinte minden szurdokát végigjártuk, cukrászdázással, büfézéssel együtt 11 óra 15 perc alatt teljesítettük a távot, és azt hiszem Marci nevében is kijelenthetem, hogy nagyon-nagyon elfáradtunk. A leghosszabb eltévedésünk 50 méter volt, köszönhetően annak, hogy ha az egyikünk kihagyott egy pillanatra, a másik azonnal korrigált. „Eltévedés” ügyében 3-3-as döntetlen született, de azt hiszem 44 kilométeren összesen 50 métert eltévedni nem olyan nagy bűn. Az utolsó buszra még az utolsó pillanatban egy újabb túravezető társunk kapaszkodott fel, így már 4-en voltunk jelen a csapatból ezen a teljesítménytúrán, melynek szervezése, az útvonal, a frissítőpontok azt hiszem egy szóval jellemezhetők: tökéletes. Köszönjük Gethe Laci.

Pilisszentkereszti barangolás

Címkék

„Apu, menjünk túrázni!” – adta ki a parancsot Henrik ma dél körül. Az időjósok nem sok jóval kecsegtettek, de ennek ellenére neki indultunk. Henrik igazából vonatozni szeretett volna, így megegyeztünk, hogy most nem a péceli kanyart járjuk be, hanem elmegyünk a Szurdok-tanösvényre, és majd utána vonatozunk egyet.

Pesten szakadt az eső, de Pilisszentkereszti parkolónknál már nem. Ugyanott álltam meg, ahol a két héttel ezelőtti vizsgánk alkalmával. Kezdetnek a P jelzésen indultunk fel Peres csúcs irányába. Párszáz méter megtétele után egy elég morcos kedvében lévő, szabadon a házra vigyázó németjuhász keverékkel kellett „megküzdenem”. Elég sok mindennek elmondtam a gazdáját, miközben egy 6 éves gyereket, és jómagamat a jelzett turista útvonalon egy hörgő-morgó kutyától kellett megvédenem. Azért mi nyertünk.

Újabb pár száz méter után elfogyott a P jelzés – egyszerűen eltűnt –, de cserébe utolért minket az eső a meredek szakaszon. Az erdő védelmében alig pár csepp jutott el a földig, így az esőkabátokra nem volt szükség. Az irányt azért tartottuk, és egyszer csak jobbról megérkezett a P jelzés is. Hmmm. A műút elérése előtt váltottunk az S jelzésre, illetve gondoltam én, hogy az S jelzésre. Pár méter megtétele után szürkével átfestett jelzések voltak csak az úton. Sebaj, a tájoló szerint jó irányba haladunk, menjünk csak tovább ezen. Kicsit később hopp, megint az S jelzésen vagyunk. Hmmm-hmmm.

Az eső elállt, innentől nagyon szép időnk volt. A K+ jelzésen indultunk el lefelé, de ezt amolyan „K ritkának” lehetne inkább becézni. 2-300 méterenként van egy elmosódott kék-szerű maradvány a fákon. A S+ becsatlakozása után jutottunk el Szent kúthoz, erről néhány kép is készült. Maradva a K+ jelzésen, a műút mellett haladva értünk el a Szurdok bejáratánál lévő parkolót. A kis pihenőt kihasználva Henrik elkezdett egy éppen ott folyó családi focimeccset nézni.

Végigmentünk a térképen Szurdok-tanösvényként jelölt szurdokon. Ez ismerős volt, hiszen a vizsgaútvonalunk is ezen vezetett. Azért is jöttünk ide, hogy ezúttal fényképeket is tudjak készíteni a helyről. Tervem az volt, hogy ezúttal végig megyünk a tanösvényen egészen a Klastromkertig, lévén ezt az utat „félelemből” kerültem ki egy kis kitérővel a vizsga alkalmával. Így ezúttal nem fordultam el a kulcsosház felé, hanem maradtunk a tanösvényen.

Nem sokkal később 2 motorossal találkoztunk, akik egy meredek szakasszal próbálkoztak, de szerencsére nem indult be a motor. Remélem hazáig tolta a tulajdonosa.

Az ösvénynek egyszer csak vége lett, mivel házak közé értünk a faluban. Hoppá, de hol a tanösvény? Egy szabályos utcán haladtunk, mely a térképen viszont határozottan tanösvény. Mivel tavalyi a térkép, és nem idén készült házak között sétáltunk, egy kicsit meglepő volt. A műútnál ott volt a jelzett kereszt, ezt a „szokott módon” a Pilis-csúcs, és a templomtorony segítségével bemértem. Igen, egyértelműen ez az a kereszt, itt kéne lennie a tanösvény folytatásának, ám helyén egy fakerítés állja keresztben az utunkat.

Célunkat keresve kikerültük az elzárt rész, azonban semmiféle út, vagy ösvény nem vezetett arra. A tanfolyamon azt tanultuk, hogy egy vizsgázott túravezető akár Nemzeti Parkban is letérhet a jelzett turistaútvonalakról, így maradt a susnyás iránymenet a P jelzésig. Ez megint vizsgaútvonal volt, így megismertem, és az egyik elágazásában (pont ott, ahol várnom kellett a vizsgán pár percig) található a tanösvény folytatása. A térképen. A valóságban csak egy elég magasra nőtt gazos, ágas-bogas terület, mindenféle ösvény nélkül. Mivel ez elég nehezen járható, és jópár kilométer volt már a lábunkban, visszatérünk a P jelzésre, és azon visszasétáltunk – egy cukrászda érintésével - az autóig. A vizsgán ezek szerint jó döntés volt a kis kerülő, mert a tanösvény ezen a szakaszon egyszerűen nem létezik, vagy igen jól álcázza magát. Mondjuk a föld alá bújt.

A túrán néhány forrást még fel akartam keresni, de a sok keresgélésre fordított idő miatt ez ma nem sikerült. De tervezem, hogy a környék látnivalóinak feltérképezése után eljövünk ide az isaszegi csapattal is.

Napunk végén, az isaszegi állomáshoz érve épp láttam elindulni a vonatot, így 1 órát vártunk a következő vonatra. Henriknek be volt ígérve a vonatozás, melyet egy Isaszeg – Pécel - Isaszeg járattal le is tudtunk, majd hazatértünk.

Kinizsi 40 teljesítménytúra

Címkék

Úgy gondoltam, hogy túravezetői vizsgám előtt jót fog tenni egy kis séta. Szerencsére rendesen el van kényeztetve a túrázni vágyó, hisz hétvégenként három-négy túrakiírás közül is tud választani. Az időjárás is kedvezett a túrázni vágyóknak így hát ez szombat reggel el is dőlt. Szokásos téliszalámis szendvicseimről le kellett mondanom, téliszalámi híján, kénytelen voltam sajtos, vajas zsömlével nekivágni az embert próbáló távnak. Mivel elég „jól” tájékozódom, Békásmegyer megtalálása nem okozott problémát.

Itt a szokásos taktikámat alkalmaztam és az út menti kiírásokat figyelmen kívül hagyva követtem az embertömeget. Rengetegen voltak, ha nem ütközöm technikai problémákba, akkor felrakok egy két képet. A regisztrációnál egy kellemes meglepetés ért, Hegedűs Boglárka tanfolyamtársammal találkoztam, aki szorgalmasan regisztrálta a jelentkezők nevezési lapjait. 08.05 perckor indultam el a starttól és egy rövid séta után elértem Kő-hegy lábához. Az út jobbára egy hullámvasúthoz hasonlított, mert, ahogy az egyik hegyre felértünk következett egy le szakasz majd ismét jött egy hegy. A Kő-hegy után következett az Ezüst-hegy, a Nagy-Kevély. Itt megállnék egy pillanatra, na nem azért mert a valóságban is itt álltam meg először, hanem mert az isaszegi csapattal jártam itt nem is olyan régen, kevésbé szerencsésebb időjárási viszonyok mellett.

Kevély-nyeregnél letértünk az addig követett piros sávjelzésről és váltottunk a kék sávra. A tájékozódásra nem sok időt fordítottam, nem mintha olyan nagy spíler lennék, hanem, mert ha minden résztvevő megfogta volna az előttük lévőknek a kezét, akkor a rajttól a célig elért volna az élőlánc. Na, azért én így is le tudtam térni a helyes útról, ehhez tehetség kell nem vitás. Történt ugyanis, hogy az itinert olvasgattam, és a szemem sarkából figyeltem az előttem lévőknek a lábát. Az a két pár láb nem tudom, hogy mi végett, az is előfordulhatott, hogy nem a Kinizsi teljesítménytúrázók népes táborát gyarapították vagy ismertek egy rövidebb utat, letértek a itiner által javasolt útról. Mivel ha van egy hosszabb út, akkor én biztos nem a rövidebben indulok el. Elővettem a túravezetők által gyakran használt fegyvert és irányt menve visszakeveredtem a helyes útra.

Következett a Hosszúhegy, amit nem véletlen hívnak hosszúnak. A Pilis-nyereg felé menet találkoztam egy legalább nyolcvan éves bácsival, aki rendesen gyűrte a kilométereket. Mit ne mondjak, nagyon irigyeltem érte. Pilis-nyeregben volt a 25-ösöknek a célállomásuk, itt egy nagyobb tábor alakult ki rengeteg fáradt emberrel. A mozgóbüfében jófajta rostos levet lehetett kapni, na meg pogácsát. Itt egy fél órát elüldögéltem, mert nem is tudtam volna továbbmenni. Általában maximum 30 kilométert szoktam menni és a hátralévő 10 ijesztően hatott akkori állapotomban. Kétágú-hegyről nagyon szép kilátás volt Kesztőlc és Dorog településekre. Itt elfogytak a hegyek és innentől kezdve lefelé mentünk egészen a célig ami Dorogon volt.

Végül 8 óra alatt teljesítettem a távot és mivel lelkes idős nénik egymás között bizonygatták, hogy tavaly nyolc óra alatt teljesítettek, egy kicsit megszeppentem, hogy van még hova fejlődni.

Ez Békásmegyer

Nagy-Kevélyről Hosszú-hegy

Hosszú-hegyről Nagy-Kevély

Pilisről Hosszú-hegy és a Kevélyek

Bronzjelvényes gyalogos túravezetői vizsga

Címkék

Év eleje óta tartó elméleti és gyakorlati képzésünk, valamint a keddi írásbeli vizsga után ma volt a napja, hogy a gyakorlatban és szóban is bizonyítanunk kellett Harman Marcival, hogy megérdemeljük a fent említett címet. Kedden az írásbelin csak egyetlen társunk „vérzett el”, így szinte teljes volt a csapat ma reggel Pilisszentkereszten, ahol a centrumban, egy étterem teraszán volt a rajt és a cél. Az írásbeli vizsgáink eredményének sorrendjében, egymást 5 percenként követve indultunk. A legjobb írásbelis indult elsőnek.

Jómagam a 13. helyemmel durván pont a csapat közepéről, 10.15-kor indultam neki a távnak. Az első pont egy kolostorromnál volt. A piros jelzésen a templom előtt elhaladva, a zöld jelzésre váltottam, majd a „Klastromkert balra” táblánál meglepődve tapasztaltam, hogy ez tán ki lesz táblázva? Hihetetlen egyszerű volt megtalálni, már csak azért is, mert ez volt egyben az első „kérdező pont”, vagyis szóbeli vizsga hely, így a társakat is könnyű volt észrevenni.

Jó 10 percnyi várakozás után - míg az előttem lévők szóbeliztek - az elméleti kérdésem kapcsán a térképről egy pár kilométeres szakasz szintviszonyait kellett elmesélnem, vagyis mikor megyünk felfelé, mikor szintben, mikor lefelé, összesen mennyi a szintemelkedés, stb. Ez hibátlanra sikerült, így 10 ponttal gazdagodva indulhattam a második pont felé, mely a Magas-hegy csúcsán volt.

A legrövidebb út nyilván a nyugatra található Szurdok-tanösvény megfogása, majd ezen a P és Z sáv jelzés találkozásáig tartó dél, dél-nyugati menet lett volna, ám tanulva az elővizsga tapasztalataiból - ami ösvény a térképen jelölve van, az általában nem jó, de közben van 10 másik ösvény, ami nincs a térképen - úgy döntöttem, hogy inkább megyek biztosra. Minimális, egy-kétszáz méteres kitérő, ha visszamegyek a P sávra, és azon támadom meg a Z sáv csatlakozását. Így is lett, ám a két út találkozásánál egy pályaellenőr megállított, mivel egy társam nem sokkal előttem haladt el ott, és az 5 perces „távolságot” betartatta velem. Így újabb pár perc állásidő került a lapomra.

Egy gyors irányszög-mérést követően felszaladtam a csúcsra, megvolt a pont, jelölés, és indulás tovább. A harmadik pont egy un. „kötelező útvonal”-on volt, ami annyit jelent, hogy muszáj a térképen megjelölt utat választani mintegy 300 méter hosszban, és azon valahol lesz a bólya. Így ezen kötelező útvonal kezdőpontját mértem be magamnak, majd ebben az irányszögben támadást intéztem a susnya ellen, majdnem délnek. A főút előtt - már hallottam az autók hangját közvetlen közelről - egy nem várt, de igen mély horhos keresztezte az utamat. Ez is valahogy lemaradt a térképtől.

A műút után közvetlenül egy vörös kavicsos út indult kérdéses irányba, majd északkelet felé kanyarodott. Nem ettem a cselt, maradtam a belőle kiágazó keleti fekvésű ösvényen, ami jó döntésnek bizonyult, így a harmadik pont is meglett. Következett a nap legkönnyebb feladata, a már meglelt ösvényen nyílegyenesen felkapaszkodni a 489 méteres csúcshoz. Ez újabb kérdező pont volt. Itt a mi gyakorlati csoportunk oktatója, Robi tette fel a kérdéseket, ismételten tereptanból.

A „hány kilométert jöttél idáig?” című kérdés térképi megválaszolása, majd az előre-, a hátra-, és az oldalmetszés kitárgyalása után letekintettünk egy falura. A térkép alapján ezt be kellett azonosítani, majd jött egy érdekes kérdés. Látod, ott az a nagy hegy, mellette az a piramis-szerű csúcs. Mondd meg, hogy milyen messze van. Használhatsz térképet. Ez utóbbit mellőzve egyből besaccoltam olyan 7 km-re. Robi kicsit meglepődött a gyors válaszon, majd kezet nyújtott: gratulálok, 10 pont (a valós táv: 6.8 km). Ehhez tudni kell, hogy a múlt heti túránkon sokszor gyakoroltam a távolságbecslést, még a Bélát is rávettem egyre. Hasznos volt, mert mint utóbb kiderült, a Robinál ez volt az egyetlen 10 pontos produkció.

Az ötös ponttól, ami egy fakereszt volt az erdő közepén, ismerve a Pilis térképet egy kicsit féltem. Nem sok a támpont a környéken. (A Pilis térképen a jelzett ösvény nem az!) Sokan úton próbálták megközelíteni, de én itt úgy gondoltam, hogy két pont között a legrövidebb út az egyenes. Kicsit jobbra húzott lábam, így idő előtt elértem a kereszthez vezető nyiladékot, ami meglepő módon igen jellegzetes volt, és az irányszöge is stimmelt. Kicsit később a keresztező nyiladék is felismerhető volt, sőt, irányszöge szintén stimmelt! Nocsak. Szabályosan neki mentem a keresztnek, el sem lehetett téveszteni. A többiek, akik úton próbálták elérni, később mesélték, hogy úgy nem volt túl egyszerű feladat.

Annyira megörültem az iránymenetem sikerének, hogy fel sem merült bennem más, minthogy iránymenet legyen tovább a szurdok bejáratig is, ami a 6-os pont lesz. Itt azért lett egy karc is a nyakamon (akácos volt a susnya), de gyönyörűen megvolt a térképen jelzett ösvény és vadetető melletti elhaladás is. Bár „szokás szerint” picit jobbra húzott itt is a lábam. A nagy parkoló miatt döccent egyet a keresett szurdok bejárat megtalálása, de csak 4-5 percet vitt el az időből. Ez is kérdező pont volt - az utolsó -, mégpedig az elsősegély-nyújtás témaköréből.

„Délután kettőkor az általad vezetett csoport egyik tagja erős fejfájásra panaszkodik, hányingere van, stb.” Oké, napszúrást kapott, esetleg hőpangása van. Örültem, mert könnyű a kérdés, sima 10 pont lett, irány a szurdokon át az utolsó pont, a kulcsosház.

A szurdok elég népszerű hely lehet - megjegyzem tényleg gyönyörű -, csak én most leginkább haladni szerettem volna, lehetőleg a csoportok kikerülésével. Mivel elég keskenyek a hidak (mind egyszemélyes), nemegyszer a patakon átgázolva, a híd mellőzésével kerültem ki a nézelődőket. Amikor úgy gondoltam, hogy a megfelelő kereszteződésben vagyok, felvettem az irányszöget a kulcsosház felé. Hamar rájöttem, hogy itt bizony hiba csúszott a számításba (vagy a térképen jelzett utakba), mert biztosan nem ott vagyok, ahol gondolom. Kicsit mellé mehettem a dolognak a susnyában, nincs más hátra, mint bevetni a tanfolyamon tanultakat. Itt már csak az irányszög-mérés segít... mondaná Szabolcs tanfolyamtársam. Úgy is van!

Kiértem egy tisztásra, ahonnan láttam a Pilis csúcsát, és a Pilisszentkereszti templomtornyot. Mindkettő egyértelmű a térképen. Bár 2 pont nem az igazi a hátrametszéshez, ráadásul egy hegycsúcs irányszögének becslése elég pontatlan is lehet így távolról, de sokkal jobb, mint a semmi. A tájoló segítségével hamar megvolt a 2 irányszög, ezeket a térképre szerkesztve, a metszéspont alapján 150-200 méterrel voltam a kulcsosháztól durván északra. Újabb iránymenetem végeztével 30 méterrel a kulcsosház melletti útra keveredtem, innentől nem volt gond a bólya megtalálása. Megvan minden pont, irány a cél.

A faluba pillanatok alatt beérve már semmi probléma nem volt a célig, tudtam, hogy megvan, sikerült a vizsga. 3 óra 5 perc volt az összes menetidőm, ez 30 perccel volt rosszabb, mint a leggyorsabb társam, de azért jobb, mint az átlag 3 és fél óra. (A szintidő egyébként 4 óra felett volt.) 30 pontos szóbeli csak egy volt, köszönhetően a távolságbecslés gyakorlásának, de 29 pontos már elég sok. Minden tanfolyamtársam sikeresen teljesítette a gyakorlati vizsgát.

Bizonyítvány, buli kedden.

Bronzjelvényes túravezetői tanfolyam – elővizsga

Címkék

Január eleje óta tartó bronzjelvényes túravezetői tanfolyamunk lassan a célegyenesbe fordul, immáron az elővizsgán vettünk részt Harman Marcival kettesben. Szombaton 5 órai keléssel indult a nap, 6-kor elindultam, Marci szokott helyen történő felvétele után fél nyolc körül leparkoltunk Pomázon, a HÉV végállomásnál. 2 napi élelemmel, vízzel, alvó alkalmatossággal felszerelve a Z, majd Z háromszög jelzésen felbaktattunk a Janda Vilmos házhoz, az elővizsga táborhelyéhez. Ötperces csúsztatásban egyesével indultunk az elővizsga pálya bejárására.

Az első pont, a vízenyő déli részének megtalálása nem okozott különösebb problémát. Innen a következő pontig - amely egy útvillában volt -, úgy terveztem, hogy egy susnyán keresztüli délnyugati iránymenetben megfogom a Z háromszöget, azon megkeresem a térképen jelzett nyiladékot, azon elmegyek a szintén jelzett útig, ezt irányszöggel ellenőrzöm, és ott lesz az a pont. A Z háromszögig rendben is volt a dolog, a nyiladéknak viszont se híre, se hamva. Itt szembesültem először avval, hogy a kezemben tartott turistatérkép és valóság néhol köszönő viszonyban sincs egymással. Ez később teljesen egyértelművé vált, a térképen jelzett utak nagy része úgymond „félrevezető jellegű”, a valóságban egyszerűen nem léteznek. Van viszont rengeteg út, amiről nem tud a térkép. Szumma-szummárum, egyszer csak a Z+ jelzésen találtam magam, csak kissé északabbra, mint gondoltam. A 2-es pont megtalálása így rengeteg időt elvitt.

A 3-as ponthoz kezdetben a Z+on visszamentem, majd a dózerút első metszése után jelzett úton elindultam délnyugat irányba. A jelzett „nyílegyenes” út helyett az először északra kanyarodott, majd nyugat és dél felé. Ez remekül elbizonytalanított, vissza is sétáltam majdnem az előző kereszteződéshez, majd újra végig. Ezúttal kissé tovább haladva elértem a Z körút jelzést, azonban az kelet-nyugati irányú volt, míg amin érkeztem, az észak-dél. Maga az út vezetése, illetve a találkozási pont kísértetiesen megegyezik az eggyel északabbra lévő útkereszteződéssel, és mivel oda-vissza mászkáltam az úton, kellően megzavartam a megtett távolság érzetemet is. Kicsit szidtam a térképet, de szerencsére mindkét úton tovahaladva a 3-as pontot érem el. A megtalált pont miatti örömben az sajnos nem tűnt fel, hogy a vizenyő nem a megfelelő oldalán van az útnak, bár itt már erős volt a gyanúm, hogy lesz még baj evvel a térképpel.

A 4-es ponthoz indulva visszasétáltam a kereszteződéshez, ám a figyelmetlenség miatt gyenge 300 méterrel arrébb voltam délkeleti irányban, mint gondoltam. A kereszteződésből lépésszámlálással előrébb mentem 200 métert, majd az innen mért irányszöggel remekül fel is mentem a 4-es pont (kúp csúcsa) melletti kúpra. Az ilyen „kúp teteje” típusú pontok megtalálása elvileg az egyik legkönnyebb feladat, mert amíg lehet felfelé menni az adott irányban, addig arra kell menni. A susnyában nem sokat lehetett látni, de mivel a kúp tetején nem volt a keresett pont, és bármelyik irányban csak lefelé lehetett volna menni, az maradt, hogy akkor innen északnyugatra minimális esést követő kapaszkodással ott kell lennie a másik kúpnak, amin a keresett pont lesz. Ott volt. Hurrá, végre tudom biztosan, hogy hol vagyok.

A Z+ jelzésig iránymenet megint a susnyában, majd jött a kaptató a P+ jelzésen. Ez roppant fárasztó magában is, pláne egy (két) kúpmászás után. Az már nem volt meglepő, hogy a térképen jelzett Z háromszög becsatlakozása után nem hogy kettő, de egyetlen út sem vezetett kelet felé. Pedig, ha már két fűszál között volt 1 centi hézag, akkor azt kipróbáltam, hátha út az, csak nem jön ki a jelzett turistaútig. De a másik lehetséges támpont, az ény-dk irányú út is csak ezen a térképen szerepel, a valóságban - természetesen - nyoma sincs. „Újratervezés…” mondaná egy korszerű autós GPS, így jött a nyiladék megkeresése. Hogy megint dicsérjük a térképet, ez természetesen nem nyiladék, hanem egy erős jelleghatár, de annak szélén haladva láss csodát, ott volt a keresett metsződés, melynek felső végét megkeresve meglett az 5-ös pont is. Itt futottam ki az időből, de mint később kiderült, senki sem teljesített időn belül.

A 6-os pont megleléséhez már kis szerencse is kellett. Természetesen az S+, K+ jelzések térképi ábrázolása messze nem felel meg a valóságnak, de meglett a K+. Na ezen kell elmenni a következő nyiladékig, ami kb. 7-800 méterre van a K+ jelzésen a térkép szerint. Hát az első nyiladék lemaradt a térképről, ez olyan 100 méter után már ott volt, aztán a következő is még közelebb volt, így saccra az egyiken el lehetett indulni északkelet felé. Maximum belefutok az S jelzésbe (ha lesz olyan arrafelé egyáltalán). És pont a megfelelő „nyiladékocska” volt az, amin bementem, mondhatni véletlenül. Meglett a vadetetős pont is, bár ez nem kicsit malac volt.

Az utolsó, 7-es pontot hittem a legkönnyebbnek a térkép alapján. Vissza a megtalált nyiladékon a K+ felé, majd iránymenetben tovább át a két vízmosáson, és ott lesz az út. Az útvilla elég egyértelmű szokott lenni. Az út megvolt, a villa nem. Ellenőrzés, jó az út irányszöge? Jó, irány északkelet felé, kanyarodik az út északnak? Igen. Oké, egy metsződés épp ott ér az úthoz, ahol a keresett útvilla van. A metsződés megvan, de az útvilla sehol. Szemből is jön egy társam, Ő sem találja. Elsétálunk a Z háromszögig, majd azon fel a Janda házi forráshoz. Innen 200 méter iránymenet csont északnak, ott lesz. Az út ott volt, a villa nem. Jött néhány társam balról, Ők sem találják. Egyszer csak az egyik srác felkiált, ott világít a fehér papír a fán. Épp jó szögben látta meg, 2 méterrel arrébbról már esélytelen. Az út mellett volt, kb. 8-10 méterre, de benn a susnyában. Állítólag, ami onnan indul, az egy ösvény, így a térképen ez jogosan útvilla. Szerintem meg ez sok minden volt, csak nem útvilla. Bőven több, mint fél órát keresgéltem, de sebaj, mind megvan, irány cél, 200 méter délre.

A célban meglepődtem, hisz épp Tarjáni Ágiék pontőrködtek a Janda-háznál. Aznap volt a Pilis 50 teljesítménytúra is, melynek egyik ellenőrző pontját képviselték.

Később kiderült, hogy direkt volt ilyen nehéz a pálya, mondván aki ezeket a pontokat megtalálja, annak a vizsgán biztosan nem lesz gondja. Az jóval könnyebb pálya lesz. Úgy legyen.

Este 9-kor még elmentünk egy kis vezetett, éjszakai túrára, így ezen a napon volt egy 5,5 km-es cucc felcipelés, a 8 km helyett inkább 12-13 km-re sikeredett stresszes elővizsga, majd egy kb. 5-6 km-es éjszakai túra. Ez utóbbin némi ízelítővel az ezüstjelvényes tanfolyamról, ahol mindezt a pont-keresgélést éjszaka kell előadni. Nem kellett minket altatni, egy sör volt csak a tábortűznél, majd ezt követte kb. 3 percen belül az elalvás.

Vasárnap gyorsan lezavartunk egy un. svéd-pályát, majd táborbontás, takarítás következett. Lefelé szerencsére az egyik oktató felajánlotta, hogy elvisz minket a kocsinkig, így az 5 és fél helyett csak 2 km-t kellett cipelnünk a cuccunkat. A szokásos somlói Pomázon nem rossz, bár kissé citromos volt. Hazaérve délután a Forma-1-en még simán bealudtam.

Nagy-, és mindenféle Kevély

Címkék

Dátum

2008. november 15., szombat

Távolság

14 km.

Nagy-, és mindenféle Kevély

Címkék

Az Isaszegi Természetbarát Klub novemberi kirándulása.

Dátum

2008. november 15., szombat

Jelentkezési határidő

2008. november 13., csütörtök 23.59

Túratáv

11 km.
3 km.

Találkozó

2008. november 15., szombat 08.00
2008. november 15., szombat 08.15
Isaszeg, Művelődési Ház parkoló
Gödöllő, Művelődési Ház parkoló

Látnivalók

barlangok (4+1)
különleges sziklaalakzatok
csodálatos panoráma több helyről
az Egri csillagok forgatására készült vár
Német Nemzetiségi Tájház

Hazaérkezés

2008. november 15., szombat 17.00

Vészforgatókönyv

Ha véletlenül nem lesz annyi kocsi, mint ahány jelentkező, akkor a következő lehetőségek közül választhatunk:

  • A vonat Isaszegről 06.56-kor, Gödöllőről 06.48-kor indul, a Keletibe ér 07.32-kor, 73-as trolival Nyugati-pu-ig, Nyugati-pu-ról a 08.20-as vonattal Üröm állomásig. Innen a 08.54-kor induló busszal kell Pilisborosjenőig utazni. Láthatóan nem könnyű odajutni tömegközlekedési eszközökkel, ezért a személygépkocsis utazásra kell koncentrálnunk.
  • Budapestről egyszerűbb a helyzet: Árpád hídtól 08.25-kor indul a távolsági busz, ami 09.05-kor ér Pilisborosjenőre.

Megjegyzés

Kérek mindenkit, hogy - a többiek érdekében is - tartsa be a határidőt azért, hogy legyen időm a kocsikban lévő szabad helyeket szétosztani.

Jelentkezések