Pilis

Vöröskői túránk

Címkék

A szerencse most se hagyott el. Napsütéses időben, majdnem rekordszámú túrázóval (28 fő) a Pilis egyik szép kilátóhegyén, a Vöröskőn jártunk.

Háromnegyed nyolc után indultunk Gödöllőről. Hat kocsival indultunk, amelynek összetartása nehézséget is okozott. Leányfaluig – ahonnan túránk indult – már szétszóródtunk. Mikor az első három kocsi a református templom utcájába bekanyarodott, azt a lemaradó kocsik már nem láthatták. Így fordulhatott elő, hogy volt aki már Tahitótfalut is megjárta, mire mindenkit sikerült egybeterelni. E kóválygások legnagyobb vesztesei a Pestről busszal érkező lányok voltak, akiknek busza már fél kilenc előtt Leányfalun volt, így didereghettek eleget, mire mindenki előkerült.

Mi a 2000-ben átadott – erdélyi templomok hagyományát követő – református templomnál álltunk meg, amely igen látványos volt. Vele szemben, az út túloldalán áll a Móricz Zsigmond Múzeum, az író fejszobrával, parkjának országút felöli részén pedig Szent István szobra. Elindultunk a pócsmegyeri rév felé, ahol a többieknek sikerült összeverődni. Megtörtént a nagy találkozás, aztán indultunk a P jelzésen.

A házakat elhagyva enyhén emelkedő úton a Szénégető-patak völgyébe értünk. Nemsokára négyen útkereszteződésben mi először a Rekettyés-tóhoz-, és forráshoz sétáltunk. Itt „vettük ki” reggeli-időnket, megkóstolva a forrás vizét is. A keresztezéshez visszatérve jelzést váltottunk, és a P+-en értük el az Álló-rétet. A nevével ellentétesen itt nem álltunk meg, hanem Z sáv jelzésen továbbra is emelkedő, de nem megerőltető úton értünk a Kis-bükk-tető alá. Itt alternatív megoldásként kínálkozott, hogy a sárgán lemenjünk a Leány-kútig, majd a S körön visszajöjjünk ugyanarra a P jelzésre, amin haladtunk, de ezt a változatot kisebb lábfájásom miatt én nem szorgalmaztam, a többiek pedig – mily rendes tőlük! – szolidárisak voltak. Ahol ez az útkereszteződés volt, onnan magára a Vöröskőre feljutni már nem jelent nagy kihívást, mindössze 40 m szintkülönbséget kellett legyűrni.

Az 521 m magasan fekvő Vöröskő tele volt turistákkal, MTB-osokkal. Beszélgettünk is egy hasonszőrű pesterzsébeti csapattal, sőt egy nyári útjukról készült DVD-t is kaptunk tőlük. A kilátás sajnos a párás idő miatt nem volt a legpompásabb, de a Szentendrei-szigetet, Naszályt azért jól ki lehetett venni. Beszéltem a többieknek kialakuló jövő évi programunkról, évzáró bulinkra kalapoltam a pénzt, aztán indultunk lefelé. Mindjárt az út elején pár szép vadárvácska pompázott. Biztos nem olvasott róla, hogy neki legfeljebb októberig illene virágozni. Az út jó meredeken ereszkedett lefelé, sokat nevettünk egymás probléma-megoldó képességén. Még érdekesebb volt, mikor – immáron a P+ jelzésen – egy sáros vízmosásban kellett leereszkednünk. Ki szétterpesztett lábakkal, ki a gödör alján csúszkálva oldotta meg a feladatot.

A házak közé beérve, nagy tetszést aratott az a mókus, amelyik légtornász módjára egy kábelen egyensúlyozott végig az egymástól távol lévő két villanyoszlop között. Megkóstoltuk a Szél Ede-forrás vizét is. Az országutat elérve a Duna-parti sétányra tértünk, azon értünk vissza a kocsik egy részéhez. Akinek a református templomnál állt a kocsija, annak még 850 métert kellett mennie. Elhaladtunk a katolikus templom mellett, majd a reformátushoz értünk. Mivel nemrég ért végett egy temetői szertartás, nyitva volt még a templom. A lelkész úr megengedte – meglehetősen sáros lábbelink ellenére -, hogy belülről is megtekintsük azt. Érdemes volt bemenni, mert gyönyörű erdélyi motívumokkal díszített szószéket és egyéb fából készített berendezési tárgyakat láthattunk.

Az út hossza 12,8, illetve 14,5 km volt attól függően, hogy valaki a áruház mellől, vagy a református templomtól indult.

 

Fárasztó hétvége

Címkék

A szombati éjszakai túrát követően, mintegy 3 óra alvás után már keltem is, hiszen indulni kellett az idei Szurdok teljesítménytúrára. A nagy esőzések miatt sokáig kérdéses volt a túra vonalvezetése, hiszen ez a teljesítménytúra pontosan azokon a szurdokokon vezet, melyeket életveszélyessé válásuk miatt le kellett zárni. Szerencsére 1 héttel a túra előtt a Pilisi Erdészet feloldotta a látogatási tilalmat, így a teljesítménytúra az eredeti vonalvezetésen lett megtartva.

213-as rajtszámmal 8.05-kor el is rajtoltam Pomázról, a HÉV végállomásától. A Z sáv, majd Z háromszög jelzésen - a már jól megszokott úton - bandukoltam felfelé a Janda-házhoz, majd tovább Kis-Csikóvárra. Nagy-Csikóvár felé a nyergen elkezdett jelezni a bal talpam. Hmmmm. Ezek szerint bőven „benne maradt” még az éjszakai túra is. Nagy-Csikóvár csúcsánál már egész komolyan éreztem a bal talpamat, és rá kellett jöjjek, hogy nemhogy a 44 km-es táv, de még a rövidebb teljesítése is akadályba ütközhet. A P+ jelzésen haladtam tovább a Holdvilág-árok felé, de már egészen lassan, szinte bicegve. Elgondolkodtam, hogy az árok végén egyszerűen kisétálok Kiskovácsiba, szólok Gethe Lacinak, hogy részemről ennyi volt, és életemben először feladok egy teljesítménytúrát.

Aztán a Holdvilág-árok közepén jelentősen csillapodott a talpfájás, de ekkor már nagyon sok volt az elvesztegetett idő. Az alvásszükséglet miatt eleve jó 1 órával később indultam, mint tavaly, és volt még ez a jelentős belassulás is, így teljesen egyértelmű volt, hogy a 44 km-es táv teljesítése ezúttal nem jön össze, mivel ahhoz 16 órára Dobogókőn kéne lenni. Ígyhát maradt a rövidebb, 30 km-es táv, nomeg ezáltal idő, mint a tenger, lévén ezen a teljesítménytúrán nincs szintidő. Úgy megörültem annak, hogy bejáródott a talpam, hogy bevállaltam az alternatív Salabasina-árkos kitérőt, mely 1600 méterrel toldja meg a távokat.

A Salabasina-árok teljesen ki van száradva, pár hónapja, vízzel teli sokkal izgalmasabb volt. Itt is pusztított a természet, bár ez a szurdok „gyárilag” is nagyon nehezen járható. A legnehezebb részeket azonban elkerülte a túra nyomvonala, vagyis előtte ki kellett másznunk az árokból, utána meg vissza. Nem tudom, hogy milyen okból. Viszont ebben a gyalogosan is nehezen járható árokban találtam egy motorolajos flakont. Igazi rejtény is lehetne ittléte, bár nyilván fenntről dobták be, vagy egyszerűen befújta a szél.

Tölgyikrek után a S sáv jobbra jelzést láttam ugyan, csak magát az utat nem, és mivel látótávolságban mentek előttem vagy öten tovább egyenesen, elvitt engem is a csordaszellem. Mígnem kb. 500 méter után jöttek vissza velem szemben, hogy elrontottuk, és ők visszamennek. Hmm, én ugyan visszafelé egy lépést se, inkább a térképpel tájolóval végzett helymeghatározás. Én úgy döntöttem, hogy nekem jó lesz továbbra is ez a jelöletlen út, majd visszamegyek a sárgára máshol. Ígyhát elváltunk.

Szent-kút előtt elfogyott a másfél liter teám, itt pótoltam a készletet a forrásvízzel. Ezután következett a Szurdok-tanösvény. Ami sajnos csak volt tanösvény, jelenleg majdhogynem egy szemétbánya. Amit itt művelt a természet, az szinte hihetetlen. A szurdok aljában épen maradt tán 2 híd, az összes többi épített műtárgy - hidak, tájékoztató táblák - romokban, darabokban, cafatokban, eredeti telepítési helyüktől kisebb-nagyobb távolságra. Sőt, mintha a szurdok tetején kiborítottak volna sok-sok teherautónyi szemetet is, és azt is elvitte magával a víz. Végig az egész szurdok, mintha egy szeméttelep lenne, annyi benne a törmelék, a műanyag.

A szurdok végén a patakon oda-vissza ugrálva nálam jóval magasabb gazerdőben vezetett be a szalagozás Pilisszentkeresztre. Itt kellett szembesülni avval a ténnyel, hogy a falun, majd Klastrompusztán keresztül nem nagyon lesz árnyék jópár kilométeren keresztül. A nap meg süt, de nagyon. Nem tudom hány fok volt, de nagyon meleg, sőt a bal talpam ismét jelezte nemtetszését, bár ekkor távolságban már nem sok volt hátra. Csak a Vaskapu-sziklához ne kéne most felmenni, mert az nagyon kegyetlen lesz. Dehát a piros-fekete jelzésen bizony fel kell mászni. Szerintem életemben nem mentem fel ilyen lassan hegyre, bár itt már nagyon éreztem a talpamat. Egy szintén nem túl friss túratársam meg is jegyezte: Egyszer csak felérünk. Így is lett.

Itt már számolgattam a hátralevő távolság alapján, hogy milyen „gyorsan” kéne csoszogni, tudva azt, hogy minden óra 55-kor megy a busz vissza Pomázra és ne kelljen 1 órát várni ebben a melegben. Szerencsére pont úgy jött ki a számítás alapján, hogy olyan nagyon nem kell kapkodni. Még a Zsivány-sziklákat érintette a vonalvezetés, majd következett a várva-várt cél Dobogókőn.

Ez a két túra így gyors egymásutánban, 3 óra alvással és ilyen extrém melegben nekem nagyon fárasztó volt. De hogy jövőre ismét Szurdoktúrázom, az is nagyon valószínű. Merthát az útvonal csodás, a szervezés és az ellátás pedig a Gethe Laciéktól megszokottan magas színvonalú.

Képekben mindez.

CsatolmányMéret
Szurdok30.gdb66.55 kB

Kinizsi 40

Címkék

Harman Marcival ketten részt vettünk az idei Kinizsi 40 teljesítménytúrán múlt szombaton. 8 óra 10 perc alatt teljesítettük, de túl sok maradandó emlékünk nem maradt róla. Ez egy kevésbé látványos, de igazi, menetelős teljesítménytúra volt. A szervezés is remek volt, rengetegen voltak, az egyetlen hiányosság, hogy az idei leírás már kevésbé szerencsésre sikerült. De beszéljenek inkább a képek.

CsatolmányMéret
Kinizsi_40.gdb69.82 kB

Salabasina-árok

Címkék

A tavalyi Szurdok 40 teljesítménytúrán egy alternatív útvonalként szerepelt - melyet akkor Marcival kihagytunk -, hogy annak egy részét akár a Salabasina-árkon át is meg lehet tenni, ám evvel a kitétellel: Felhívjuk a figyelmet, hogy ez a völgy kifejezetten nehezen járható, a túra útvonala hivatalosan nem erre vezet. A völgyet mindenki saját felelősségére keresheti fel, ügyessége és legjobb belátása szerint! Több se kellett nekem, amint megláttam ezt az árkot a Kisnyuszi Túraklub honlapján egy túrakiírásban, már jelentkeztem is vasárnapra.

Az óraátállítás szerencsésen összezavart. 8.32-re kellett Pomázra érnünk, osztás-szorzás-összeadás 6-kor kell kelnem, tehát 5-re kell állítani a telefonomat. Igen ám, de a telefon is tudja, hogy ilyentájt órát kell állítani, így pontban hajnali 5-kor sikeresen fel is keltett. Sebaj, 3 és fél óra biztosan elég lesz :) 3 gyermekkel (2 saját plusz a Heni egyik osztálytársa) útnak indultunk.

Pomázon a HÉV-megállóban hagytuk a kocsit, majd HÉV-vel utaztunk vissza Szentendrére, ahonnan busszal folytattunk utunkat Piliszszentlászlóra. A Pilisszentlászó - Bükkös patak völgye - Sikárosi-rét - Tölgyikrek - Salabasina-árok útvonalat jártuk be, amely mindössze 11 km, azonban az árokban a haladási sebesség drasztikusan lecsökken. Ha nem lett volna ott más felnőtt, akkor Henrikkel komoly bajban lettem volna. A 2 nagyobb lány még csak-csak vette a különböző csúszó-mászós akadályokat, néhol kisebb segítséggel persze, de Henrikkel ez túlságosan magas, csúszós, és egyensúlyozós terep. Egyszóval veszélyes, mert elég hideg a víz, és roppant nagyot üt az alja, ha úgy pár méter magasságból valaki megindul. De attól csapat egy csapat, hogy minden létező helyzetet közös erővel megold, és ez tegnap sem volt másként.

Az egyik ilyen nagyon meredek mászásnál Döme kutya, és gazdája kénytelen volt kicsit visszamászni, és a roppant meredek hegyoldalon kimenni az árokból, hogy el tudják kerülni azt az akadályt, melyet a hős eb már nem tudott teljesíteni. Ami persze nem csoda, hiszen éppen eléggé kellett kapaszkodni, és a négylábúaknak ugye nem nagyon van mivel. Kicsivel arrébb nem kevésbé meredek lejtőn csatlakoztak ismét a csapathoz. Az én fejemben is megforult párszor ez az alternatíva, mármint hogy ugyan miképpen fogom én itt levinnni a Henriket? De szerecsére mindig megodottuk valahogy, például az egyik működőképes módszer: Én itt ráülök erre a rönkre, ráteszem a Henriket a másik fára. Nyugi foglak, csússz előre a fán, de lehetőleg ne menjen szálka a hátsódba, Te beállsz középre, ahol már eléred fogod a kezét, majd továbbadod, Te meg leveszed az alján. Oké, lenn van.

Jómagam a jobb lábammal két esetben is fürdőt vettem kb. sípcsontközépig, és természetesen minden gyermek összes létező lába is tapintotta több ízben a patakmedret. Egy, az árok oldalán meginduló nagyobb faág Sanyi túratársamat elég keményen tarkón ütötte, valamint Henrik keze is beszorult 2 fa közé egy ízben, melyek kisebb riadalmat okoztak. Szerencsére egyik sérülés sem volt komoly, az előbbinek egy piros folt, az utóbbinak még annyi nyoma sem látszott. Kisebb karcolásokat és csuromvízes cipőket azonban szinte mindenki összeszedett a csapatban.

Azt hiszem, nem kell bemutatni a klubtagoknak Henrik lassan klasszikussá váló kérdését, nevezetesen: Hány kilométer van még hátra? Nos, ez tegnap nem hangzott el, vagyis megvolt Henrik első olyan túrája, amelyen annyira lekötötte a figyelmét a természetben való mozgás, hogy elfelejtette feltenni immáron pavlovi reflexű kérdését. Egyszer sem maradt le, és egyszer sem "fáradt el a lába". Igaz, a kocsiban hazafelé Szentendrén már gyakorlatilag bealudt, ami majdnem 3 km Pomáztól.

A túráról több fotósorozat is elérhető, Zsebeházy Eszter, Nagy Sándor és Nagy Gábor Attila is végigfotózta a túrát. A mellékelt képeket Ők készítették. 

CsatolmányMéret
Salabasina-arok.gdb32.47 kB

OKT, Dorog - Piliscsaba

Címkék

Ismét nagy szerencsénk volt, végig havas tájon, tiszta, - az út felétől még napsütéses időben is – tehettük meg a Dorog – Piliscsaba távot. Sajnos több törzs-kéktúrázónk is külföldön van, lábfájással, vagy egyéb nyavalyákkal küszködik, így csak kilencen jöttünk össze.

Korán, 6 órakor indultunk, nehogy a korai sötétedés gondot okozzon. Vonattal utaztunk, a Keleti és a Nyugati között trolival. Szép Siemens motorvonattal utaztunk Dorog felé. Kis szépséghibája a dolognak, hogy a WC-ajtót nemigen lehetett becsukni. Dorogon leszállva a pénztárt zárva találtuk, így az állomásfőnöknél pecsételtünk. Kedvesen beinvitált az irodába, ott ejthettük meg az aktust. Az aluljáró átkelve, a vasút mellet Budapest irányába kezdtük el a kilométerek fogyasztását. Elhaladtunk a Petőfi tér mellett, majd a volt homokvasút (nevét a bányákban használt homokszállítás miatt kapta) töltése mellé értünk. Kiérve a városból, átkeltünk a Kenyérmezői-patak hídján. Nem sokkal később egy lőtérhez értünk. Az eddig járt kocsiút balra elhúzott, mi a térkép szerint jobbra tértünk. Jelzés nem segített ebben, jó 300 m-re volt az első jel egy baloldali fán. Egyébként is jellemző erre a szakaszra, hogy nagyon kíméletesen bántak a festékfelhasználással túratársaink. Pedig 2007-ben az egész OKT-t felújították, így ezt a szakaszt is – legalábbis szerződés szerint.

Kesztölc előtt előbb át kellett kelnünk 117-es úton, majd a falut elhagyva szemben velünk a Kétágú-hegy ágaskodott látványos lefutó sziklabordáival, barlangjaival. Turistautunk végighaladt a hegy „szoknyáján”, innen ágazik ki a Z sáv-, keresztezi a S+, és a Z+ jelzés. Leértünk az aszfaltútra, és hamarosan Klastrompusztán voltunk. Jobbra szép pihenőrét található asztalokkal, padokkal. Mi a pálosok által épített kolostor (1250-1304 között a szerzetesrend központja is volt) romjai mellett álltunk meg, pecsételtünk az igen rossz minőségű nyomatot adó fémbélyegzővel. Ettünk, ittunk kicsit, majd továbbindultunk. Szép erdőben haladtunk, de a munkagépek által felszabdalt hatalmas kátyúk, keréknyomok fagyott, havas változatán sokat csúszkáltunk. Jelzések hiányában megint egy kis bizonytalankodás a Vad-föld mellett és a magaslesnél, de aztán – egy darabig egy mély akácos árok mellett haladva - beértünk Piliscsévre. Elhaladtunk a katolikus templom, Faluház mellett. A főutcát a szovjet katonai temetőnél hagyjuk el. Piliscsévtől Piliscsabáig utunk javarészt homokos mélyúton vezetett, kevés látnivalóval – Tünde szerint ez egy meditációra kiválóan alkalmas út.

Mikor a GPS-em szerint lejártuk az igazolófüzetben erre a szakaszra megadott 18,6 km-t, még nem értünk be Piliscsabára, sőt - mint az út végén kiderült - még 1,2 km volt hátra. Már nem egyszer előfordult, hogy más adatokat kaptam, mint a hivatalosan megadott távok. Pedig nem fizettem le a műholdakat, hogy csaljanak egy kicsit a jobb statisztikánk miatt. Szóval felcsillant a remény, hogy még a korábbi vonatot is elérjük. Belehúztunk. Már benn állt a vonat, mikor mindnyájan odaértünk, de sikerült felszállnunk. Egy szívfájdalmunk volt: már nem maradt időnk a füzetbe pecsételni, jobban mondva nem akartunk e miatt egy órát várni a következő vonatra. No nem baj, majd legközelebb pótoljuk.

Hazafelé megint a szép pirossal utaztunk, kis szépséghibával. Ezen változatosság kedvéért a WC-t nem lehetett lehúzni. Elgondolkodtató, hogy itt vannak ezek a korszerű, szép vonatok, nekünk - karbantartás hiányában – mégis sikerül ezeket balkáni színvonalúra zülleszteni.

Holló-kőtől Vörös-kőig - Pilisi szakasz teljesítmény túra

Címkék

Vasárnap reggel, a szombati szép napos időn felbuzdulva, azon kaptam magam, hogy az idei év első túrájára tartok, Visegrád felé. A terv az volt hogy a célban (Leányfalu) lerakom a kocsit és busszal lemegyek a rajtig Visegrádra. Sajna későn indultam és Leányfalun lemaradtam az óránkét közlekedő buszról két perccel. A következő busz 9:50-re ért volna Visegrádra, és mivel a rajt 9 órakkor így taktikát változtattam. Leautóztam Visegrádra, és bevállaltam hogy majd a túra végén tök fáradtan fogok busszal visszamenni Visegrádra. Nem akarom lelőni a poént de a célba érkezés úgy sikerült hogy ismét lekéstem a buszt két perccel.

Rajt, Visegrád Nagymarosi rév. Forralt borral és megannyi túrázásra éhes emberrel találkoztam. Villámgyors nevezés, itiner kézben és már indultam is elemre vadászva a fényképezőgépembe. A második boltban végre találtam és út közben kezdtem el tanulmányozni az itinert. Végül is nem volt túl komplikálva a bejárandó útvonal, a piros sávon kellett végig követni, Visegrád, Pilisszentlászló, Vörös kő és a cél Leányfaluig.

Az első etap Pilisszentlászló felé, Malomkerti völgy folytatása Apát kúti völgy ahol töbször át kellett kelni a Apát kúti patakon. Az átkelés sikerére száraz lábbal már az első alkalommal tudatosult bennem hogy hamvába holt próbálkozás. A kemény talpú cipőt a több centis jégréteggel bevont hegyes köveken megtartani lehetetlen volt. Tehát töretlen lelkesedéssel de vizes lábbal folytattam az utat. Nem egyszer előfordult hogy kollégámmal, a Zolival, lebecsültük azon túrázókat, akik két botot hívnak segítségül gyaloglásaik során. Viszont itt az átkelésnél láttam volna értelmét ezen segítőeszközöknek.

Pilisszentlászlóig az út völgyeken vezetett tehát nem volt fárasztó az út. A következő szakaszban viszont már volt szintemelkedés, ha jól emlékszem az itinerre úgy 500 méter. A talaj fagyott volt és mivel jó sok csapadék hullott a tájra igen csúszós. Ezt három remekbe szabott eséssel és megannyi leszúrt Rittbergerrel tudom bizonyítani. Bár sohasem voltam képes a spárgát megcsinálni, az egyik eséskor elég közel jártam hozzá, amikor a két lábam egymással ellentétes irányban próbált földet érni.Vörös kőtől Leányfaluig majd 300 méteres szintesés volt kb. 160 méteren belül. Itt nagy szerep jutott a fáknak amik a gyakori fékezéseket szolgálták.

Leányfaluban várt a jól megérdemelt meleg tea és az a tudat hogy a következő busz indulásáig még hátravan jó egy óra várakozás.

A TÚRÁRÓL KÉSZÜLT KÉPEKET, ITT LEHET MEGTEKINTENI.

Pest Megye Teljesítménytúrázója Túramozgalom

Címkék

A Pest Megyei Természetbarát Szövetség a Szigeti Túrázók Természetjáró Csoport szervezésében túramozgalmat indít teljesítménytúrázók számára a 2010. évtől kezdődően. A mozgalomba minden olyan gyalogos teljesítménytúra beleszámít, amelyet Pest megye területén rendeznek és szerepel a Teljesítménytúrák itthon és külföldön 2010 teljesítménytúra-eseménynaptár kiadványban. Bővebb információ a forrásként megjelölt webhelyen, melyen sajnos az Isaszegi Csata Emléktúra (még) nem szerepel. 

Forrás

Szurdoktúra

Címkék

18-an gyűltünk össze Pilis e nevezetességének felkeresésére. Az időjárást illetően igen bizakodók voltunk, mert napközben felszakadozó felhőzetet ígért a meteorológia. Ezúttal nem jött be nekik.

Szokásos gyűjtőúton Isaszegen, Gödöllőn, majd a pestiekkel Pomázon teljesedett ki a csapat. 9 óra előtt 10 perccel a szurdok DK-i kijáratánál lévő nagy parkírozóban voltunk. Körbekínálgatások, egyenpóló begyűjtése után tiszta időben indultunk. Az éjszakai eső jótékony hatással volt az út csúszósságára. Mindenkit lenyűgözött – még azokét is akik már többször jártak erre - a szurdok vadregényessége, szépsége. A kb. 600 méteres szurdokvölgyben 8 formás hídon keltünk át, kétszer pedig csak úgy köveken egyensúlyozva. A Szurdok egy "V" alakú, meredek falú völgy, ahol a Dera-patak Dachsteini mészkőbe vájta medrét, talpazata alatt egy kisebb barlangrendszer is kialakult. A párás klíma miatt egy jellegzetes növénytársulás jött létre: a szurdokerdő. A tudnivalókat a tanösvény ismertető tábláiról is beszerezhetjük. Pilisszentkeresztre beérve nagy forgalomban az országút szélén kell bandukolni, bízva abban, hogy nem ütik el az embert. Pedig a két házsor olyan messze van egymástól, hogy bőven elférne akár mindkét oldalon is gyalogjárda. Betértünk a Felsőkocsmába, elsősorban azért, hogy kéktúra füzetünkbe bélyegezzünk (14-en jelentkeztek be a csapatból az OKT teljesítésére).
Átkeltünk a Dera-patak hídján, majd jobbra fordulva a Szabadság utcán kezdtük meg a kapaszkodást. Az utolsó házat 300 méterrel magunk mögött tudva, átkeltünk az országúton. Ahogy haladtunk felfelé, egyre sűrűbb lett a köd. Kakas-hegynél mellénk csatlakozott a K körút jelzés (aztán a Zsivány-szikláknál el is húzott tőlünk). Körbejártuk a Zsivány-sziklákat – mert az útról szinte nem is látszott a ködben. Mellénk csatlakozott a P körút jelzés, később találkoztunk a faluba visszavivő K + jelzéssel is. Tovább emelkedett az út, mindaddig, míg fel nem értünk Dobogókőre.

Megnéztük a Báró Eötvös Lóránd menedékházban berendezett Turista múzeumot. Elmondtam a többieknek, hogy valamikor régen ebben a házban még aludtunk egy túra során. Terveztem, hogy Dobogókőn időzünk egy kicsit, élvezve a szép kilátást, de erre esélyünk se volt a ködben. Elemózsiáztunk, megnéztük a turista emlékpartban álló 1993-ban készült kutat, valamint Jakab György csont-és fafaragó művész 8 m magas tölgyfa zászlótartó oszlopát, melyen 11 királyportré található.

Ezután lefelé indultunk a Hosszú-hegyi P sáv jelzésen. A sűrű ködben egyik túratársunk kicsit lemaradva eltévedt. Hamar észrevettük, keresésére indultunk. A köd viszont szinte teljesen elnyelte a hangokat megnehezítve azt, hogy a kiabálást, sípszót meghallja. Egyetlen telefontársaságnak sem volt térereje, így a telefon is használhatatlanná vált. Módosítottunk a programon és a legrövidebb úton kezdtük leereszkedni Pilisszentkeresztre. Szerencsére egy adott ponton tudtuk fogni a bajbajutott SMS-ét, majd hívását is. Innentől kezdve felgyorsultak az események, ketten visszamentek érte a P jelzésre, amit időközben maga is magtalált.

Pilisszentkereszten híre-hamva sem volt a ködnek. Jutalomfalatkák következtek egy cukrászdában, majd a Z jelzésen felkerestük a ciszterci apátság romjait. Az apátságot II. Béla Franciaországból behívott szerzetesekkel alapította. A hely nevezetessége, hogy itt következett be 1213-ban Gertrúd királyné tragédiája, melyet Katona József Bánk bán című drámájában megörökített. A templom és a hozzá kapcsolódó kolostor a törökdúlás idején megsemmisült, környezete elnéptelenedett. Eléggé későre járt, igyekezni kellett visszafelé a kocsikhoz. Arra azért mégsem számítottunk (de nekem kellett volna!), hogy mire a szurdokon ismét végigmegyünk teljesen besötétedik. A túra vége így átalakult túlélő túrává. Még jó, hogy pár előrelátó embernek volt elemlámpája.

Nem volt tanulságok nélküli ez a túra!

Piliscsabai Negyvenesek L

Címkék

Két hetes koplalás után ismét lehetőség nyílt egy kis sétára. A meteorológusok egész héten bíztattak, hogy hétvégén kiránduló idő lesz, szerencsére nem tévedtek, gyönyörű napos idő volt egész nap. Sajna mivel már ősz van, minden nappal kevesebb időt hagy a túrázásra nem sikerült a teljes távot bejárnom, ami 45 kilométer lett volna, helyette a 40 kilométeres távot sikerült teljesíteni.

Reggel 5 órakor keletem és mivel most már elég sok túrán részt vettem, rutinosan előző nap elkészítettem az elemózsiát kikészítettem a szükséges holmikat, reggel csak be kellett pakolnom mindent a zsákban. A Piliscsabai busz 6:40-kor indult az Árpád hídi buszpályaudvarról. Mivel nincs bérletem és az egyetlen nálam lévő jegyet felhasználtam a metróra így a villamosra már nem jutott. Maradt a bliccelés. Persze jöttek az ellenőrök és az Árpád hídi megálló előtt mínusz kettővel le kellett szállnom. A megmaradt nyolc percet a busz indulásáig futással töltöttem és nem hiába, éppen elértem. A buszon sikerült elaludnom és mikor felébredtem konstatáltam, hogy két megállóval túlmentem Piliscsabán. Pilisjászfalu után szálltam le a buszról. Sebaj, mivel jó korán indultam még mindig volt több mint egy órám kilenc óráig a start zárásáig. Tehát vártam a visszamenő buszra. Sőt még negyven perc múltán is csak vártam és mivel nem volt menetrend viszont már türelmem sem alternatív megoldásként elgyalogoltam a Piliscsévi vonatmegállóig. A piliscsabai vonat állomás úgyis a start környékén van így jó ötletnek tűnt és nem is kellett sokat sétálnom csupán nyolcszáz métert. Persze mihelyst elindultam alig tettem kétszáz métert és látom, hogy akkor ért oda a Piliscsabára menő busza a megállóba. Szerencsémre a vonattal több szerencsém volt. Öt perc és jött a vonat a kalauzzal kiegyeztem egy százasban, ha nem kell jegyet nyomtatnia.

A startból kilenc órakor indultam el. A Szent István úton rátértem az OKT-ra jelzésre és egészen Klastrompusztáig követtem. Itt rátértem a sárga jelzésre és az első kitérőt teljesítve megnéztem a Legény barlangot. Csévi-nyereg ellenőrző ponton felhívták a figyelmünket, hogy az úton lódarazsak garázdálkodnak és több áldozatot szedtek már eleddig. Szerencsém hogy később indultam, mert mire a veszélyes szakaszra értem már nem találkoztam a fullánkosokkal. A második kitérő a Klotild barlang, itt vettem hasznát nemrég vett fejlámpámnak, mert jó tizenöt métert hosszan bejárható volt a barlang és be is jártam. Iluska forrás ellenőrző pontnál, egy kellemes meglepetés ért találkoztam egy volt túravezetői tanfolyamtársammal Hajdók Ildikóval. Ő sajna nem velünk fejezte be a tanfolyamot, kezét törte a tanfolyam ideje alatt, de az óta már ő is elvégezte.

Harmadik kitérő a Sas (Vércse) szikla itt a Zajnát hegyeken vezet az általam eddig látott legszebb és legjobban kiépített körsétaút. Ez egy hegyről lefelé vezető szakasz, amit végig teraszos megoldással aládúcoltak, az út teljes szakaszban kb. tizenöt méteres szélességben. Szép volt a kilátás érdekes sziklák tagolták. Következett Pilisvörösvár itt található az Emil cukrászda, ahol nagyszerű somlóit ettem és egy jót pihentem. Pilisszentiván és Zsíros hegy után következett Nagy Szénás ahol, az itiner által jelzett, mozgó ellenőrzőpontot kellett volna megtalálni. Nem találtam így tovább loholtam az új cipőm által életre keltett vízhólyagokkal egyetemben. Később megtaláltam a mozgolódókat éppen készültek elhagyni táborozási helyüket jó egy órával az ellenőrző pont zárása előtt. Innentől kezdve egy nagy loholás midőn a nap már erősen hanyatlóban volt és annak ellenére, hogy új fejlámpám fényereje kiváló, nem akartam tesztelni a sötétben.

Célba érkezés majd emléklap átvétele után egyből rohantam a vonat állomás felé, mert épp akkor akart indulni a vonat. Szerencsém volt elértem és ezzel a szerencsés eseménnyel végződött egy szép és eseménydús nap.

További képek: picasaweb.google.hu/himartonpublic/090919_TTT_Piliscsabai_Negyvenesek_XL#

Szentendre-környéki kirándulás, városnézés

Címkék

Félve a nagy melegtől, korán indultunk. 6 órakor Isaszegen gyülekeztünk, majd ezt követően Gödöllőre mentünk, ahonnan 6 óra 20-kor indultunk tovább. A megépült M0-ás és a Megyeri-híd nagyon megkönnyítette Pilisbe jutásunkat, így már 7 óra előtt a szentendrei HÉV-végállomásnál találkozni tudtunk Pestről érkező túratársainkkal.

Nagy meglepetésünkre és örömünkre a 10 hónapos, névnapját ünneplő Boglárkát is hozták szülei. Jó magaviseletével meg is hálálta a kirándulás lehetőségét. Lajos-forráshoz együtt, mind a 25-en mentünk fel kocsival. A felvezető út minőségén erősen látszik a karbantartás hiánya.
A forrásnál lévő parkírozóban rajtunk kívül alig volt kocsi, csak a kannatöltögető embereket láttunk. Az elengedhetetlen sütemény, gyümölcs kínálás után nekivágtunk az útnak. A túravezetést a nemrég vizsgázott Harman Marcinak adtam át, hadd gyakorolja tudományát. El is látta feladatát becsületesen.
A kék kereszt jelzésen folyamatosan lejtős úton indultunk. Egyáltalán nem volt még meleg, jobbról sokáig mély völgy mellett haladtunk. A János-forrás – mely már sajnos csak  nevében forrás – után immár Z sáv jelzésen jó kis emelkedő következett. Ahogy kiértünk Pomáz felé eső kilátóponthoz, kis pihenőt tartottunk, majd a Petőfi-kilátóhoz, és a mellette lévő Gomba-sziklához mentünk. Ezután a Kő-hegyi menedékház, mint kávézóhely szerepelt programunkban. Az 1933-ban Magyar Turista Egyesület Szentendrei Osztálya által épített menedékház azon nagyon kevés turistaszállások egyike, mely mai is működik.
Továbbra is a zöldön haladtunk alig, majd kissé erőteljesebb lejtmenetben. A Sás-völgy elérésekor visszaútban mehettünk volna a S+ jelzésen is, de mi  a Vasas-hasadék felkeresése miatt a Z barlang jelzésen mentünk, leadott szintmagasságunkat visszaszerezve. A Vasas-hasadék nagyszerű természeti képződmény. A sziklaszoros látványa is lenyűgözte a csapatot, a bátrabbak – de lehet, hogy egyszerűen csak soványabbak – ezután még a kb. 25 m mély, egyre szűkebb és meredekebben lejtő hasadékot is végigjárták. Érdekes volt a hasadék legvégén látni az élelmes fák gyökérvégződéseit. Továbbhaladva a Csepel-forrás közelében haladtunk el, Zoli, Marci és Henrik nem is állhatta meg, hogy fel ne keresse azt. Ez a forrás se bővizűségéről fog elhíresülni. A Cseresznyés-árok elérése után időnként fátlan területeken vezetett utunk. Ekkor már erősen meleg volt. Szerencsére pár perc múlva megérkeztünk a Lajos-forrásnál lévő rétre, ahol még voltak árnyékban lévő pihenőpadok. A forrásnál megtöltöttük vizes edényeinket, majd elindultunk kocsival Szentendre felé.
Parkírozóhely keresésével nem akartuk nehezíteni életünket, ezért a Szentlászlói úton álltunk meg, közel a Dunakanyar úthoz. Innen besétáltunk a Belvárosba. „Segítségképpen” volt egy Szentendrei séták elnevezésű prospektusom. Miután pár dolog nem úgy szerepelt rajta, mint a valóságban, bementem a Tourinform irodába. Elmondtam nekik, mi–mindent tapasztaltam. Elcsodálkoztak és adtak egy másik térképet. Az se volt különb. Amik rendszeresen  össze-vissza jelentek meg e térképeken: Pozsarevacska-, Preobrazsenszka-, Belgrád-, református templom, Baptista Imaház. Kovács Margit Keramikus Múzeumába a belépőjegyet a Képtárban (miért ne?) kell megvenni. Szerencsére a kimondottan udvariatlan pénztáros se tudta elvenni kedvünket a múzeum megnézésétől. Ezután lesétáltunk a Duna-partra, majd a Szerb Ortodox Egyházművészeti Gyűjteményt és a Belgrád Templomot néztük meg. Értékes gyűjteményt, udvarias, kedves múzeumi alkalmazottakat láthattunk. Fél négy felé fejeztük be városnéző sétánkat, majd indultunk hazafelé.

A fényképeket készítette: Dalmi Éva, Harman Márton, Maszlagi Sándor, Notter Béla