Pilis

Pilis-tető, Vaskapu

Címkék

November ötödikén egy különleges sziklaalakzatot, a Vaskaput kerestük fel, miután megmásztuk a Pilis-tetőt is. Az út több pontjáról szép kilátás nyílt a környező hegyekre, településekre, annak ellenére, hogy felhős, néha párás volt az idő. 42-en voltunk, 12 km-t tettünk meg 490 m-es szintemelkedéssel.

Isaszegen, Gödöllőn és Pomázon vettük fel túratársainkat. Pilisszentkereszten a temető mellett álltunk le fél kilenckor, onnan kezdtünk gyalogolni. A piros, zöld, majd a zöld forrás jelen értünk a sziklabarlangba foglalt Trézsi-kúthoz. Közben négyen egy rövidebb utat választva elmentek a S+ jelzésen.  Az út továbbra is emelkedett, de mindenki véleménye szerint csak nagyon barátságosan. A fák közül is ki lehetett többször látni a Budai-hegységre, Pilisszántóra, de az első igazi nyitott kilátás a László-kúpjától nyílt. Ezután elkezdett szerpentinezni az út Pilis-tető felé, és a Pilis, Dorogi-medence egyre nagyobb szegmensét láttuk be. Különösen szép volt az első kelet felé tartó hajtűkanyarról elénk táruló kilátás. Több szerpentin végén felértünk a 756 méter magasan lévő Pilis-tetőre, az egykori honvédségi területre.

A rakétasilók mellett itt található a Szent Özséb-kilátó, melyet egy geodéziai torony átalakításával 2014-ben adtak át. Fenn a kilátó részen erősen fújt a szél, de a kilátás páratlanul szép volt. A torony tövében megreggeliztünk (ebédeltünk?). Jelzetlen utakon indultunk tovább a Vaskapu-sziklák felé. Eleinte szederindákon botladoztunk, de később egyre szélesebb lett az út. 640 m magasságnál erősebben kezdett az út lejteni, 300 m alatt 80 m-t. Így értünk a Vaskapu-sziklákhoz, először is a Kiskapuhoz”, majd a „Nagykapuhoz”. Nagyon látványos sziklakapuk. Beszélgetés közben hasonlítgattuk a Cseh Svájcban látott Pravčická Brama-hoz, melyet két éve láttunk. Az bizonyára nagyobb, de ez meg a miénk. A kapuk valószínűleg beszakadt hévízbarlangok.

Miután kellően kinézelődtük magunkat, továbbra is lejtős úton indultunk a Vaskapu-szurdok felé. Azon leérve a Vaskapu-völgy bejáratánál lévő pihenőhelyre mentünk, elsősorban a nagyon szép esőbeálló kedvéért. Itt is tartottunk kis elemózsia-szünetet, aztán a Z jelzésen indultunk vissza Pilisszentlélekre. Mielőtt odaértünk volna, megálltunk a Klastrom-kútnál, majd a ciszterci-apátság pillérkötegeinél. Ez utóbbi fölött védőtető van. A buszhoz visszaérve kicsit várni kellett különutas túratársainkra, akik közben már Pilisszántón is jártak.

 

Pilis, Édes-lyuk, Hétvályús-forrás

Címkék

Szeptember 3-án a Pilisben túráztunk Tahiból indulva. Nyarat idéző jó időben 45-en voltunk, 14 km-t gyalogoltunk 561 m szintemelkedéssel. Az út legnehezebb része mégsem az emelkedő volt, hanem a Vöröskő alatti gerincről való leereszkedés a Hétvályús-forrásig.

Busszal utaztunk Tahira az Isaszeg – Gödöllő – Szentendre útvonalon. Sajnos Inci utazását tönkretette a MÁV: majd másfél órát késett a vonata, mert állítólag veréb száll a vezetékre. Így őt kénytelenek voltunk itthon hagyni. Szentendrén még felvettük a pesti lányokat és Júliát. Tahiban pont a túra kezdetét jelentő Bercsényi utcánál álltunk meg. Ezen indultunk ki a faluból. A házakat magunk mögött hagyva, jobbra bekanyarodott a bicikliút – mert ezen mentünk felfelé – az erdőbe. Jobbra-balra mély töbörszerű mélyedések, horhosok, kiszáradt patakmedrek tették változatossá az utat. Enyhe, de tartós emelkedő után - miután elhagytuk a bicikliutat - a Sasfészek-vadászházhoz pár méteres kitérőt tettünk. Innen szép kilátás nyílt a környező hegyekre. Ha már volt már asztal, pad, meg is reggeliztünk.

    Továbbmenve hamarosan elértük a zöld jelzést. Itt választhatott mindenki: vagy eljön-e megkeresni az Édeslyuk-forrást, vagy itt megvárja a többieket. Végül aki maradt, az szép lassan, a maga tempójában elkezdte a hátralévő 150 m-es szintemelkedés legyűrését. A forrás felé vezető út egy szakasza erősen elhanyagolt állapotban van. Magát a forrást se nagyon találtuk, egyes elmondások szerint egy alig könnyező szikla volt az. Viszont a környéke gyönyörű volt. Több mély völgy is találkozik itt, benne víz, és mindenütt gyengén csordogáló patak, bedőlt fák: igazi őstermészet.

    Visszamentük a Z-re és mi is elkezdtünk kapaszkodni felfelé az Édes-lyuk nevű erdőben. Kitartóan emelkedett az út a P jelzés becsatlakozásáig, onnan már csökkent a meredeksége. A Vértes-mező szép ligetes terület volt. Innen már csak tényleg pár méteres emelkedővel a Kiss-bükk tetőre értünk. A zöld jelzés elkanyarodott, mi a pirosan folytattuk utunkat. Egy helyről korlátozott kilátás nyílt a Naszályra és a Szentendrei-szigetre. Nem sokkal ezután a S kör jelzésen kezdtünk ereszkedni lefelé. Ez a szakasz viselte meg a legjobban a társaságot, mert körülbelül 300 méteres hosszon igen meredeken lejtett az út. A köves úton könnyen meg lehetett csúszni. Még jó, hogy a gyökerek és a fák biztos pontot jelentettek a lefelé csúszkálásban. A Hétvályús-forrás vize nagyon finom volt, jól jött az ebédhez

    A faluba és a buszhoz vezető visszaút már nehézségek nélküli volt. Sokan egy fagylalttal jutalmazták meg magukat az út végén.

 

Pilis Kesztölcről indulva

Címkék

Tegnap minden baljós időjárási előjelzés ellenére 31-en indultunk túrázni a Pilisbe. Esőkabátra csak nagyon rövid ideig volt szükségünk, az út második felében néha már a nap is sütött. 12 km-t gyalogoltunk.

7:00-kor találkoztunk Gödöllőn. Nem volt egyszerű az utazás, mert hat kocsit a reggeli forgalomban nagyon nehéz egybe tartani. Budakalász szélén bevártuk egymást, aztán megint szétesett az egység, többek között én is (és az engem követők) elkevertem Ürömnél. Végül azért mindenki szerencsésen megérkezett Kesztölcre.

A régi kék jelzésen indultunk, azon, amelyiken pár évvel ezelőtt az OKT-t jártuk. Azóta szinte minden út más nyomvonalon halad, így a kék és a zöld sáv is, a S+-ből Z négyszög lett, de láttunk piros jelzést is. Ezek a jelek sem a papíralapú térképen, sem az OMP-n nem így szerepelnek, és a turistautak.hu-n is csak részben. Mindezen nehézségek ellenére szépen araszolgattunk felfelé a Kétágú-hegyre. Helyenként egész széles fehér mészkövekkel megerősített úton mentünk, máskor pedig szűk ösvényeken bujkáltunk a vizes bokrok között. A hegyre felérve az ún. Róth úton mentünk tovább nem erősen, de állandóan emelkedő úton. Erős emelkedő akkor kezdődött, amikor 250 m-re megközelítettük a „Sasfészek”-kulcsosházat. Ezalatt a rövid táv alatt 80 métert emelkedett az út. A háznál – melyet teljesen felújítottak – a pihenőpadokon megreggeliztünk – vagy megebédeltünk. Egy ottlévő társaság tagja még gitározással is szórakoztatott. Az idő is egyre jobb lett, a teraszról már egészen jól lehetett látni Esztergomot.

Mikor továbbindultunk, már csak lefelé haladtunk. A Z+ jelzésen mentünk a Fekete-hegyen, majd áttértünk a Z sávra. Ezen eleinte majdnem síkban haladtunk. Kétszer is letértünk róla: először a Kétágú-hegy siklóernyő starthelyét kerestük fel, ahonnan szép kilátás nyílt Dorogra a Palatinus-tóval, a Kis- és Nagy-Getére. Sok fénykép készült itt, többek között csoportkép is. A második kitérőnk szintén egy kilátóponthoz vezetett, ahonnan már Esztergomot is láthattuk. A közelben gyakoroltak a sziklamászók, mi pedig néhányan lejjebb ereszkedtünk a Kis Öreg-szirti-barlanghoz. Nagyon meredek sziklákon meg lehetett volna közelíteni az Öreg-szirti-barlangot is, de ezt nem kockáztattuk meg. A sziklahasadékokban ezernyi kövirózsa lapult. Továbbindulva leereszkedtünk az OKT új nyomvonalára, majd a zöld jelzésen folytatva utunkat, a temetőnél értük el Kesztölcöt. A falun végiggyalogolva megálltunk a szépen megépített bányász emlékműnél.

Hazafelé más úton jöttünk, a Dobogókő, Pilisszentkereszt, Pomáz útvonalon. Ez utóbbi település cukrászdájának forgalmát jó fellendítettük, főleg fagyievésünkkel.

A fényképeket Dami Éva (É), Kolláth Ági (Á), Urbán Zsuzsa (Zs), Moravecz Pali (P) és Kassó Robi (R) készítette.

Két-bükkfa-nyereg - Klastrompuszta

Címkék

A túra 780 méteres szintemelkedésével kicsit ráijesztettem a tagokra. Ezenkívül Mindenszentek ünnepe is közrejátszhatott abban, hogy csak tizenheten voltunk. Az általános vélemény mégis az volt a túra végén, hogy nem is volt olyan nehéz. A pozitívumokat erősítette a napsütéses idő is.

Gödöllői találkozó után szokásos telekocsi akcióban a dobogókői elágazásban lévő Két-bükkfa-nyereghez hajtottunk.  A Pestről érkező kocsi már itt várt ránk. Parkolóban hagytuk a kocsikat, és elindultunk a zöld jelzésen. Kényelmes, enyhén lejtős úton a Vaskapu-völgy bejáratáig sétáltunk. Közben egy kis kitérőt tettünk az Ördöglyuk-barlanghoz, melynek hossza mintegy 430 m, mélysége 111 m. Ebből mi semmit se láttunk, mert korlát védi a bejáratot, meg egyébként is, nem vagyunk barlangászok. A Vaskapu-völgy előtt szép pihenőhely található rusztikus esőbeállóval. Mintegy 200 méter barátságos emelkedő út végén felértünk  az egykori légvédelmi bázishoz vezető – valaha aszfaltozott - útra. Nem sokáig (mintegy fél kilométert) mentünk rajta, aztán letértünk róla. Találkoztunk a Z jelzéssel is, kisvártatva azonban megint csak a P+ jelzésen haladtunk fehér sziklás terepen (Simon halála) lefelé. Igen szép volt ez a szakasz. Elértük a piros jelzést, vele együtt a Vörös-út nevezetű mélyen bevágódott kocsiutat, melyen továbbra is lejtmenetben haladtunk.

    Mikor elértük  piros barlang jelzést, felkanyarodtunk rajta a barlangok felé. Itt a lelkesebbje – erős kisebbségben – elkezdett sorra felkapaszkodni a barlangokhoz. Először a Vacska-barlangnál jártunk. Meglehetősen meredek úton lehet megközelíteni. Terméskőből kiépített – gondosan zárt - bejárata, szellőzőkürtje, sőt fedele is van. Leereszkedtünk a többiekhez, akik ekkor már reggeliztek. Következett a Legény-barlang. Ez is (csakúgy, mint a Leány-barlang) a 14 km hosszú Ariadne-barlangrendszer része, fokozottan védett. Ez volt számunkra a leglátványosabb, mert nagy bejárattal rendelkezett, több oldalsó hasadékot, üreget is láttunk mellette. Megint leereszkedtünk a barlangtól, majd felkapaszkodtunk a következőhöz, a Leány-barlanghoz. Ennek az volt a különlegessége, hogy pár rövid járatába is be lehet hatolni, valamint egy kürtőn át természetes fény is érkezett a barlangba. Visszamentünk a többiekhez, majd együtt indultunk tovább Klastrompusztára.

    Megnéztük a Pálos kolostor maradványait. Volt aki most reggelizett, mások elmentek egy kávéra, vagy egy pohár forralt borra. Mikor elindultunk, szemben látszott a Kémény-szikla, embereket is láttunk rajta. A mi utunk – a Z+ jelzésen - balról kerülte meg azt, nem ment fel rá. Jó kétszáz métert – de nem gorombán - emelkedett az út Pilis-nyeregig. Itt kicsit megpihenve visszaemlékeztünk egy korábbi túránkra, mikor már jártunk itt. Jelzést váltottunk. Még egy százast emelkedett az út Fekete-kőig. Innen egy kicsit le kellett menni a kilátóig. Sajnos a napsütés ellenére - a köd és pára miatt - nemigen lehetett nagyon messzire látni. Pilisszentlélek azonban még jó kivehető volt. A kilátó után már könnyű dolgunk volt, enyhe lejtőn már csak a kocsikig kellett mennünk. Aki a barlangokba is feljött, az 12,6 km-t gyalogolt.                                                                                                                                                   

 

Pilisszentkereszttől a Solymári-völgyig

Címkék

Nagyon szép késő-őszi időben túrázhattunk tegnap. A kéktúra egy szakaszát tettük meg Pilisszentkereszttől indulva. A 18 km-es távot 20-an gyalogoltuk végig.

Háromnegyed hétkor találkoztunk Gödöllőn. Három kocsival Pomázra hajtottunk, hatan pedig közvetlenül odajöttek HÉV-vel. Ezután busszal mentünk fel Piilisszentkeresztre. A falu elején szálltunk le, és hamarosan a kék jelzésen indultunk. Az út első kilométere egyúttal a leglátványosabb szakasz is, tekintettel arra, hogy a Szurdokban halad. Bár víz alig volt a Dera-patak medrében, így is nagyon szép a hidakkal teletűzdelt szurdokvölgy.

    A szurdok végén lévő parkírozó pihenőhelyén pár falatot bekaptunk, majd folytattuk utunkat. Kényelmes, szintben alig változó úton jó tempóban haladtunk. Egyre közelebb került hozzánk Csobánka, és a mögötte magasodó Kevélyek. Egy jobbra-át után – ahol becsatlakozott a Z jelzés - emelkedni kezdett az út. Így értünk fel Szent-kútra. Többen megkóstolták a kissé vasas forrásvizet. Még kicsit emelkedett az út, elhagytuk a zöld jelet és Csobánka szélére, a temetőhöz értünk. Széles útról balra ráláttunk a falura, és a mögötte emelkedő Oszoly-csúcsra, szembe pedig a Kevélyek magasodtak.

     A kék jelzés - balról elkerülve a Kis-Kevélyt -, 420 m magasan ér fel a Kevély-nyeregre. Itt állt valamikor a Stromfeld Aurél turistaház. Az emléktábla mellett pecsételtünk a füzetünkbe, ebédeltünk. Eddig se fáztunk, de a hegy déli oldalán kifejezetten meleg volt. Elhaladtunk a Nagy-kevélyi kőfülke (Szódás-barlang) mellett, majd továbbra is lejtős úton széles kerékpárútra jutottunk, amin Pilisborosjenő szélső házaihoz értünk. Nem éppen szegényes házak között a falu szélén haladó kék jelzésen folytattuk ismét utunkat. Az utolsó házakat is elhagyva Köves-bércre kapaszkodtunk fel. Innen helyenként szép kilátás nyílt a Solymári-völgyre és a Hármashatár-hegyre.

    A 10-es utat elérve buszra szálltunk, avval a szentendrei HÉV Szentlélek téri megállójáig, HÉV-vel pedig vissza a kocsikig, Pomázig utaztunk. Onnan már csak haza kellett autóznunk.

 

Dobogókő augusztusi melegben

Címkék

A kánikulai meleg beharangozása ellenére 25 elszánt turista jött el a Pilisszentkeresztről induló körútra, miközben megmásztuk Dobogókőt is. Szerencsére a jósoltnál (a tűző nap erejét csökkentő délelőtti felhők miatt) sokkal kellemesebb időben teljesítettük a 17,5 km-t.

    Isaszegről, Gödöllőről, Zsámbokról, Pestről, Szentendréről jöttünk el a túrára. 8 órakor a pomázi HÉV-állomáson teljessé vált a mezőny. A kocsikat letettük Pilisszentkereszten, és a S+ jelzésen indultunk. Kisebb emelkedő végén felértünk a Szent-kúthoz. Többen megkóstolták a forrás hűs vizét. Húzósabb emelkedő következett, melynek végén a Morgón rácsatlakoztunk a S sáv jelzésre. Szinte vízszintes úton haladtunk kb. 4 km-t, és értünk a Lom-hegyi nyeregbe. A Tölgyikreknél elment a S jelzés, a pirosan folytattuk utunkat.

    A Sikárosi-réten ideiglenesen kettévált a csapat, mert azon kéktúrázók, akik még nem jártak az erdészháznál, arra tettek egy kerülőt. Ők a K+ jelzésen jöttek vissza, mi a rét É-i végén vártuk meg őket. Már jó pár éve módosított útvonalon halad az OKT, mi is ezen mentünk. A Király-völgy könnyű terepnek bizonyult. A Király-kút szárazon ásítozott. A rendesebb emelkedő itt kezdődött és tartott addig a pontig, ahol elértük az OKT eredeti nyomvonalát. Innen a Kerek-bükköt megkerülve máris Dobogókőn, a sípályánál voltunk.

    A hosszúra nyúlt Dobogókőn végiggyalogolva a parkírozó mellett álltunk meg ebédelni, folyadékkészletünket feltölteni. Felmentünk a kilátóhoz, megcsodáltuk a Dunakanyar belátható szakaszát. A Turistamúzeum sajnos zárva volt (miért éppen egy forgalmas hétvégei napon?), pedig többen meg szerették volna nézni.

    A kék jelzésen indultunk lefelé, de Kanyargós-pataknál elhagytuk azt, és a K kereszten folytattuk utunkat. Igazán szép volt ez a szakasz, kellemes légmozgás is támadt időnként. Már csak az országút közelébe érve lett melegebb. Nem akartunk a forgalmas országút szélén vezetett K+ jelzésen menni, ezért egy jelzés nélküli, de jól követhető úton átvágtunk a P jelzésig, és azon értünk be Pilisszentkeresztre.

 

Pilisszentlélek-környéki túra

Címkék

2011.08.06-án, szombaton - annak ellenére, hogy vírustámadás és álomkór tizedelte a túrázóink létszámát – 20-an jöttünk össze. Nagyszerű, mérsékelten meleg időnk volt. A választható két túratáv 8 és 14 km volt.

    Gödöllői gyülekezőt követően – ami a kényszerű átcsoportosítások miatt ezennel nem volt egyszerű feladat – Kistarcsán rátértünk az M0-ra, aztán Pomázon felvettük a „pöstieket”, majd együtt mentünk Pilisszentlélekre. Oda megérkezve rövid cihelődés után negyed kilenckor már indultunk túrázni.

    Enyhe emelkedővel hagytuk el az alig 300 fős, gyönyörű fekvésű falut. A falu szélén egy pihenőt, és egy szép emlékművet találtunk. Sajnos nem derült ki, hogy milyen apropóból emelték – még a neten sem találtam rá vonatkozó adatokat. Valószínűleg a közeli pálos kolostorrommal kapcsolatban készült. A XII. században épült kolostor nem volt hosszú életű, a török hódoltság idejében már el is pusztult. Falait részben feltárták, majd megerősítették, így ma is jól kivehetőek a különböző funkciójú helyiségek.

    Piros jelzésen, jól kijártnak egyáltalán nevezhető úton bujkáltunk, majd a Z+ jelzésen mentünk tovább. Még mindenütt harmatos volt a fű, a közelmúltban leesett eső miatt is időnként eléggé csúszós volt az út. A Pilismaróti-patak mellé értünk, majd hamarosan át is keltünk rajta. Sajnos átkelés közben a nedves köveken Kati elesett, és csúnyán beütötte térdét, sőt még a száját is. A pár méterre lévő Hoffmann vadászháznál ügyes kezek ellátták térdsérülését. Kati nem hagyta sajnáltatni magát, folytatta a túrát, méghozzá annak hosszabb változatát.

    A vadászháztól Z+ jelen mentünk pár métert, majd tovább a Z négyzeten. Ismét átkeltünk a patakon. Már azt megelőzően, hogy elértük a zöld sáv jelzést, valami csoda folytán A GPS egyáltalán nem talált holdat. A Z jelzésnél aztán rendre tovább is mentünk egyenesen. Igaz jelzések sem segítettek bennünket a tájékozódásban. Így aztán nem az eredeti tervek szerint haladtunk, hanem a Szentléleki-tető alatt jelzetlen, de jól járható úton értünk be a faluba. Akik a rövidebb távot választották, már megpihenhettek. Részükre a Szlovák Tájház meglátogatása lett volna a program – ha a neten való tájékoztatás ellenére nem lett volna zárva.

    A többiek kikapaszkodtak a faluból, majd meglehetősen erős emelkedővel tovább haladtak az esztergomi országútig. Itt mindenkit bevártunk, majd immár mérsékelt emelkedővel felértünk a Pilis-nyeregbe. A II. világháborús emlékmű mellett kialakított pihenőnél megebédeltünk. Ezután Z, Z négyzet és Z+ jelzésen értünk fel a Fekete-hegyi „Sasfészek” kulcsosházhoz. Az ott lévő hintát többen is kipróbálták, a ház teraszáról – a párás idő ellenére – jó kivehető volt a Duna, Esztergom és Párkány. A háztól már csak lefelé vezetett az út. A faluba beérve szomjunkat oltottuk a kocsma által szolgáltatott italokból.

Árkok napja

Címkék

Május 7-ei túránkon két látványos árkot is végigjártunk, történetesen a Salabasina-, és a Holdvilág-árkot. Csodálatosan szép időben 20-an vettünk részt e meglehetősen nehéz, de páratlanul szép 17 km-es túrán, miközben 800 méteres színtkülönbséget is lekűzdöttünk.

    A környék több településéről összegyűlve találkoztunk fél nyolckor Gödöllőn, a Művelődési Ház parkírozójában. Rövid létszámellenőrzés után indultunk. Kistarcsánál rátértünk az M0-ra. Pomáznál felvettük a HÉV-vel érkező lányokat. Kiskovácsiban parkíroztunk le.

    Párszáz méter a P+ jelzésen tettünk meg, majd a P-ra tértünk át. Pankostető szélénél mindenkinek választási lehetősége volt: vagy könnyű és rövid úton a P jelzésen marad, vagy a nehezen járható, helyenként veszélyes Salabasina-árkon keresztül ér közös találkahelyünkhöz, a Salabasina-forráshoz. Három ember kivételével mindenki ez utóbbit választotta. Jelzés nélküli utakon, lekerített erdőrészeket kerülgetve 2,5 km-t megtéve értük el a Salabasina-patakot. Mielőtt nekivágtunk volna a nagy útnak, megreggeliztünk.

    Lekúsztunk a patakmederbe, és elkezdtük a számlálhatatlan bedőlt fa kerülgetését, alatta, vagy felette való átmászást. További változatosságot jelentett a patakon való rengeteg átkelés, az avar alatt alattomosan összegyülemlett vízbe való belépés. Magamban úgy könyveltem a el a Salabasina-árkot, mint a Burok-völgy és a Tarjánka-völgy kereszteződését egyrészt a rengeteg keresztbefekvő fa, másrészt a sziklákkal határolt keskeny sziklaszoros miatt, ahol helyenként csak a vízbe sodródott fákon billegve lehetett továbbhaladni. Az út egyik legizgalmasabb szakaszához érünk, ahol egy hatalmas sziklatömb látszólag teljesen lezárta a tovavezető utat, de előtte még a patak felett lévő (itt szerencsére bedőlt) fákon is fel kellett mászni. Azért a nagy kőtömbön is át lehetett jutni, mégpedig kétféleképpen is. Jobb oldalon volt egy szűk lyuk, azon fel-, illetve átkúszva a soványabbak átfértek. A többinek maradt a szikla átmászása. Péter segítőkészen itt felhúzkodta az embereket, bár mikor nejem lába megcsúszott felfelé menet, majdnem őt is lerántotta. Ezután már nem volt víz a patakmederben, „csak” bedőlt fák százai. Átmenetig kissé ki is szélesült a meder, de aztán ismét összeszűkült. Kétfelé vált a völgy, a baloldali a főág. Aki ebben marad, annak egy öt méter magas sziklatömbre kell felmásznia bedőlt fákon, ha előtte már sikeresen vette a vízbe süllyedt fákon (amely természetes mérlegként üzemelt, mivel a 60 kg felettiek alatt már annyira megsüllyedt, hogy a cipőjük beért a vízbe) való átjutást. Nem jártak sokkal jobban azok se, akik a jobboldali mellékvölgyet választották. Itt ugyan könnyebb volt kimászni a völgyből, de aztán annál meredekebben, egy vadcsapáson kellett lecsúszkálniuk a baloldali főágba – persze már a nagy sziklatömb után. Még 350 méter haladtunk az árokban, aztán jobbra elhagytuk azt.

    Hamarosan a korábban elhagyott P sáv jelzésen voltunk. Kis kavarodást okozott, hogy az ezen az úton jövő három túratársunk nem a Salabasina-kútnál várt minket, hanem felment a Tölgyikrekig. Természetesen térerő nem volt, hogy telefonon könnyen beazonosíthassuk helyzetüket. Sanyi és Zoli indult keresésükre, a többiek addig pihentek egy kicsit. Aztán hamarosan együtt volt a csapat, megnéztük a Lom-hegyi-nyereg egy részének nevet adó Tölgyikrek nevű fákat. Sajnos már csak a neve iker, valójában csak egyik fa él, lehet, hogy már az se sokáig.    Továbbindultunk. Ismét választási lehetősége volt a társaságnak, hogy a rövidebb S jelzésen, vagy a hosszabb Sikárosi erdészház – Bükkös-patak-völgyén át érje el a Lajos-forrást. Most egységesen mindenki a hosszabb utat választotta - bár úgy gondolom ezt a bátor tettüket néhányan később megbánták. Igazán kellemes, beszélgetős úton értük el Bükkipusztát és a Sikárosi-rétet. A Bükki-patak-völgye pedig maga a gyönyörűség. Az OKT-n is haladtunk is egy darabig (sőt bélyegeztünk is, mert a Dobogókő- Visegrád szakaszt három lépcsőben fogjuk teljesíteni), majd mikor az elkanyarodott Pilisszentlászló felé, mi továbbra is a patakvölgyben maradtunk a Z+ (térképeken K+) jelzésen. A baj – jobban mondva elég kemény emelkedő – ott kezdődött, ahol jobbra elhagytuk a patakot. A szokásosnál nagyobb erőfeszítést igénylő Salabasina-árok után a Lajos-forrásig 200 m–t (majd onnan még a P+ jelzésig további 60 m-t) emelkedő út sokak nyelvét kilógatta. Közben kicsit megálltunk a Kármán-forrásnál, ittunk finom vizéből. Ezt szerettük volna megismételni a Lajos-forrásnál is, de annyian voltak hatalmas kannákkal felszerelkezve, hogy ez szinte lehetetlen volt. Ezért továbbmentünk a csikóvári elágazásig, ott ettünk és pihentünk. Innen már csak lefelé mentünk.

    A Holdvilág-árokig kényelmes lejtmenetben csak 800 m volt a távolság. Ismerős volt a táj, mert 2007-ben már jártunk itt, csak akkor a Janda Vilmos kulcsosház felől közelítettük meg. A Meteor-lépcsőt többen elkerülték, de azt hiszem most ők jártak rosszul, tudniillik az árokba visszaereszkedő út a csontszáraz kőmorzsalékos út miatt nagyon csúszós volt. Ezután már különös izgalmak nélkül értünk vissza az autókhoz. Hazafelé jutalomfagyizás volt.

Téli Szurdok

Címkék

Gyermekeimmel kiegészülve már klubunk 3 tagja vett rész a Kisnyuszi Túraklub által szervezett Téli Szurdok túrán. Dobogókőről indultunk, a Zsivány-sziklák érintésével értünk Pilisszentkeresztre, a Szurdok tanösvényen haladtunk végig, majd Csobánkán fejeztük be a sétát. Szenzációs látványt nyújt ilyenkor egy félig még fagyott, ám félig már éledező szurdok a kialakult jégképződményeivel, de hát pontosan ezért mentünk oda.

Vöröskői túránk

Címkék

A szerencse most se hagyott el. Napsütéses időben, majdnem rekordszámú túrázóval (28 fő) a Pilis egyik szép kilátóhegyén, a Vöröskőn jártunk.

Háromnegyed nyolc után indultunk Gödöllőről. Hat kocsival indultunk, amelynek összetartása nehézséget is okozott. Leányfaluig – ahonnan túránk indult – már szétszóródtunk. Mikor az első három kocsi a református templom utcájába bekanyarodott, azt a lemaradó kocsik már nem láthatták. Így fordulhatott elő, hogy volt aki már Tahitótfalut is megjárta, mire mindenkit sikerült egybeterelni. E kóválygások legnagyobb vesztesei a Pestről busszal érkező lányok voltak, akiknek busza már fél kilenc előtt Leányfalun volt, így didereghettek eleget, mire mindenki előkerült.

Mi a 2000-ben átadott – erdélyi templomok hagyományát követő – református templomnál álltunk meg, amely igen látványos volt. Vele szemben, az út túloldalán áll a Móricz Zsigmond Múzeum, az író fejszobrával, parkjának országút felöli részén pedig Szent István szobra. Elindultunk a pócsmegyeri rév felé, ahol a többieknek sikerült összeverődni. Megtörtént a nagy találkozás, aztán indultunk a P jelzésen.

A házakat elhagyva enyhén emelkedő úton a Szénégető-patak völgyébe értünk. Nemsokára négyen útkereszteződésben mi először a Rekettyés-tóhoz-, és forráshoz sétáltunk. Itt „vettük ki” reggeli-időnket, megkóstolva a forrás vizét is. A keresztezéshez visszatérve jelzést váltottunk, és a P+-en értük el az Álló-rétet. A nevével ellentétesen itt nem álltunk meg, hanem Z sáv jelzésen továbbra is emelkedő, de nem megerőltető úton értünk a Kis-bükk-tető alá. Itt alternatív megoldásként kínálkozott, hogy a sárgán lemenjünk a Leány-kútig, majd a S körön visszajöjjünk ugyanarra a P jelzésre, amin haladtunk, de ezt a változatot kisebb lábfájásom miatt én nem szorgalmaztam, a többiek pedig – mily rendes tőlük! – szolidárisak voltak. Ahol ez az útkereszteződés volt, onnan magára a Vöröskőre feljutni már nem jelent nagy kihívást, mindössze 40 m szintkülönbséget kellett legyűrni.

Az 521 m magasan fekvő Vöröskő tele volt turistákkal, MTB-osokkal. Beszélgettünk is egy hasonszőrű pesterzsébeti csapattal, sőt egy nyári útjukról készült DVD-t is kaptunk tőlük. A kilátás sajnos a párás idő miatt nem volt a legpompásabb, de a Szentendrei-szigetet, Naszályt azért jól ki lehetett venni. Beszéltem a többieknek kialakuló jövő évi programunkról, évzáró bulinkra kalapoltam a pénzt, aztán indultunk lefelé. Mindjárt az út elején pár szép vadárvácska pompázott. Biztos nem olvasott róla, hogy neki legfeljebb októberig illene virágozni. Az út jó meredeken ereszkedett lefelé, sokat nevettünk egymás probléma-megoldó képességén. Még érdekesebb volt, mikor – immáron a P+ jelzésen – egy sáros vízmosásban kellett leereszkednünk. Ki szétterpesztett lábakkal, ki a gödör alján csúszkálva oldotta meg a feladatot.

A házak közé beérve, nagy tetszést aratott az a mókus, amelyik légtornász módjára egy kábelen egyensúlyozott végig az egymástól távol lévő két villanyoszlop között. Megkóstoltuk a Szél Ede-forrás vizét is. Az országutat elérve a Duna-parti sétányra tértünk, azon értünk vissza a kocsik egy részéhez. Akinek a református templomnál állt a kocsija, annak még 850 métert kellett mennie. Elhaladtunk a katolikus templom mellett, majd a reformátushoz értünk. Mivel nemrég ért végett egy temetői szertartás, nyitva volt még a templom. A lelkész úr megengedte – meglehetősen sáros lábbelink ellenére -, hogy belülről is megtekintsük azt. Érdemes volt bemenni, mert gyönyörű erdélyi motívumokkal díszített szószéket és egyéb fából készített berendezési tárgyakat láthattunk.

Az út hossza 12,8, illetve 14,5 km volt attól függően, hogy valaki a áruház mellől, vagy a református templomtól indult.