Őrség

Befejeztük a Dél-Dunántúli Kéktúrát!

Címkék

Négynapos őrségi túrával vasárnap bejártuk a DDK utolsó 80 kilométerét. A kilenc rendszeres kéktúrázó mellett még három túratársunk is velünk volt. Az idő nagyon jó volt, időnként már túl jó is.

06.16. csütörtök

Gödöllőről, Isaszegről, Pestről két átszállással negyed tizenkettőre értünk Őriszentpéterre. Előbb begyalogoltunk a faluba, elfoglaltuk szállásunkat (Centrum Panzió), könnyítettünk hátizsákunk súlyán, aztán indultunk túrázni. Városszeren, Siskaszeren át jutottunk e Templomszerig, ahol megnéztük az Árpádkori templomot élvezetes idegenvezetéssel. Keserűszer elhagyása után leértünk az itt még patak-nagyságú Zala-folyóhoz. Ennek a napnak legszebb része következett több pallón való átkeléssel a Zala árnyas fái között. Szalafő után – mielőtt el nem értük a Lugos-patakot – értük el utunk legmagasabb pontját (287 m). Kondorfára beérve bélyegeztünk füzetünkbe. Busszal visszautaztunk Őriszentpéterre, elfogyasztottuk ízletes vacsoránkat, aztán lefeküdtünk. A napi adag 15,1 km volt.

06.17. péntek

7 órára kértük reggelinket, mert hosszú gyaloglás várt ránk. Őriszentpétert hamarosan elhagytuk, és először a Cser-völgyi-patak mellett, a valamikori vasút vonalán gyalogoltunk. Bajánsenye után egy szép erdei pihenőhelyen időztünk egy kicsit. Egyébként is bevezettük, hogy minden órában pihenünk – ha kell, ha nem – 5-10 percet. Hamarosan vége szakadt a jó világnak, mert az erdőből kaszálókra értünk. Kercaszomoron először a szépen felújított református templomot láttuk. A katolikus templom után balra letér a kék jelzés, vele együtt mi is, de előbb még egy kis tisztáson megebédeltünk. Miután átkeltünk a Kerca-patakon, emelkedni kezdett az út. Szent Vencel templomának helyét táblák jelölték. Magyarszombatfán a Tűzzománc Szomjoltóban bélyegeztünk, és teljesítettük a kocsma nevében lévő elvárást. Továbbhaladva megnéztük a gödörházai haranglábat, aztán hamarosan szállásunkra, a Velemér-vendégházba értünk, ahol vacsora és meglehetősen udvariatlan házigazdák vártak ránk. Ezen a napon 21 km-t gyalogoltunk, de ha hozzáveszem azt, hogy páran még elmentünk egy jó messze lévő vendégfogadóba borért, avval együtt megvolt a 25 km.

06.18. szombat

Reggeliztünk, majd útra keltünk. Első megállónk a híres veleméri Árpád-kori templom volt, melyet vezetéssel néztünk meg. Fény templomának is nevezik. 2,5 km-t erdőben mentünk, de utána szinte egész nap nem élvezhettük a fák árnyát. Asszonyfa után Szentgyörgyvölgy következett. Itt bélyegeznünk is kellett, de még fontosabb volt, hogy megnézzük az egyedülállóan szép festett famennyezetű református templomot. Továbbgyalogolva egy széles lapályon átkeltünk a Szentgyörgyvölgyi-patakon, majd a már majdnem kihalt Kórágyra értünk. Hosszú szántóföldek közti gyaloglás után Felsőszenterzsébetre értünk. Itt is van egy szép harangláb, és egy kevésbé szép Alsószenterzsébeten is. Még pár kilométer, és Kerkakutasra, ott is a Hétkutas vendégházba értünk. Idáig 19,3 km-t gyalogoltunk. Fáradtságunkat feledtette Marika és Géza minden képzeletet felülmúló szívélyessége. Itt vacsoráztunk, reggeliztünk is – nagyon finomat.

06.19. vasárnap

7 órakor reggeliztünk, majd búcsúzkodás után elindultunk. Kerkakutast elhagyva legnagyobbrészt kaszálókkal tarkított erdőben haladtunk. Talán most ez nem volt annyira fontos, mert egy percre sem sütött ki a nap. Kellemes túraidő volt. Felsőcsödén bélyegeztünk. Pacsahegy felé megváltozott a turistaútvonal. Mi egy mezőn visszafordultunk a jelet megkeresni, bár utólag kiderült anélkül is épp belefutottunk volna az új nyomvonalba. Pacsahegyen javarészt szépen rendben tartott présházakat, üdülőket láttunk. Az úton egy drámai küzdelemnek is tanúi voltunk: egy erdei sikló (vipera?) gyűrkőzött egy rézsikló lenyelésével. A zalalövői vasútállomásra érve (18,2 km) teljesült egy nagy kihívást jelentő vágyunk, hogy végigjárjuk a Dél-Dunántúli Kéktúrát. Röpke négy átszállással 6 óra alatt haza is értünk.

DDK - Rába-völgye, Kemeneshát, Őrség

Címkék

A Dél-Dunántúli Kéktúra újabb szakaszát tettük meg négy nap alatt, 55 km-t gyalogolva. Az időre semmi panaszunk nem lehetett - főleg ahhoz képest, amivel riogatott a meteorológia.

    04.16. csütörtök. Vonattal utaztunk Gödöllőről, Isaszegről, de nem minden gond nélkül. Pár nappal az utazás előtt megváltozott a menetrend (2 órával később értünk így oda), ezért át kellett szervezni az utat. A nagy bonyodalom lehetett az oka, hogy a csapat egyik fele egy pár perccel korább induló vonatra szállt Gödöllőn. Mi végigloholtuk az utat, hogy ugyanarra a vonatra még fel tudjunk szállni – ennek következménye lehetett, hogy nejem elesett a síneken, jól beütve térdét. A többiek közben leszálltak a vonatról, kivéve Erikát, akit már csak Pécelen tudtunk lecsalogatni arról. A Keletiben a szombathelyi gyorsra szálltunk át, a pestiek pedig itt csatlakoztak hozzánk. Szombathelyre pár perc késéssel értünk, de még elértük az Egyházasrádóc felé induló vonatot. 11:20-ra értünk oda.

    Pecsételtünk a közeli kocsmában, majd igyekvőre fogtuk a dolgot, mert adott volt a busz indulása Döröskéről. Szinte teljesen sík úton haladtunk, a falut elhagyva hosszú ideig szántóföldek, és valami be nem azonosítható bűz között. A Vízműnél balra fordultunk és egy darabig a Mukucs-patak mellett haladtunk. Egy jobbkanyar után végre erdőbe értünk, és ott mentünk kb. két kilométert. Ezután megint fátlan vidék következett, egészen Molnaszecsődig. A Rába-parton lévő Árvíz-büfében megint bélyegeztünk, hűsítettük magunkat valamilyen itallal, fagylalttal. Jól esett a 24 fokos melegben.

    Fasorral szegélyezett országúton gyalogoltunk Döröskéig, szemben velünk a Kemeneshát dombjai. A Csörnöc-Herpenyő-csatornától már látszott a műemlék katolikus templom a domb tetején. Aki akart, az felmászott oda. Megérte a kis kaptató, mert egy XIII. századból való, szépen felújított templomot láthattunk. Ezután a buszmegállóhoz mentünk, ahonnan szálláshelyünkre (Monet Panzió - jó fekvéssel, barátságos árakkal), Körmendre utaztunk. Még elmentünk egy közeli étterembe, ahol olcsón ettünk nagyon ízletes menü-vacsorát. 13 km volt a napi táv.

    04.17. péntek. Reggeli után megnéztük Körmend belvárosát és a Batthány-kastélyt. Ugyan még hivatalosan nem nyitott ki, mikor odaértünk, de mégis beinvitáltak bennünket, hátizsákjainkra is vigyáztak, miközben mi végigjártuk a kápolnát, múzeumot.

    Ezután busszal visszamentünk Döröskére, hogy az előző nap félbehagyott túrát folytassuk. A két domboldal közé szorult tóhoz jutottunk, onnan az Öreg-hegy szép nyaralói, zsúpfedeles présházai között Döbörhegy felé vettük az irányt. A templom után a régi iskola (ma Hegyháti Falugyűjtemény) mellett elhaladva ismét aszfaltozott úton kellett Szarvaskendig mennünk. Itt megint bélyegzőhely következett. Szarvaskend és Nagymizdó között egy kerülővel kikerüli az országutat a kék jelzés. Két szép Mária-szobor és feszület is van ezen a szakaszon. Bármennyire is örülünk a jó jelzéseknek, a szobrokra talán mégsem illene jeleket festeni.

    Nagymizdó után kb. 1 km-en át kétoldali erdőben, később már csak baloldali fák mellett vezetett utunk, miközben „aszfaltoztunk”, és kanyargóztunk jobbra-balra. Katafán láttunk szép haranglábat, majd leereszkedtünk, illetve felkapaszkodtunk a Cseri-patak völgyébe. Itt pár méteren belül több forrás is látható volt. Katafa után Nádasdra értünk, ahol buszra szálltunk, és visszautaztunk Körmendre. Az előző napi helyen vacsoráztunk. Ezen a napon 14,5 km-t tettünk meg.  

    04.18. szombat. Reggeli után megcsappant a létszámunk, mert hárman térd- és egyéb fájdalmak miatt hazautaztak. Kilencen ismét Körmend központjába gyalogoltunk, ahol ezúttal a kastély kertjét jártuk be. Legcsodálatosabb egy majd’ 8 méter kerületű 200 éves platánfa volt. A parkon látni a szándékot, hogy megújítsák azt. Új hidak, sétányok épülnek, a kis tó és a sziget is szépen épül. Ugyanakkor az obeliszk mellett két hatalmas kidőlt fa éktelenkedik. A Várkert megtekintése után busszal visszamentünk Nádasdra, ahonnan folytattuk gyaloglásunkat. Előbb a kék jelzésig mentünk hatalmas országúti zajban, majd jobbra térve előbb átmentünk a volt vasútvonalon, majd a szántóföldeket szegélyező ritkás fasorban haladtunk. Felüdülésképpen másfél km erdei út következett, aztán a „nagy kedvenc” aszfalton értünk be Halogyra, ami egyúttal bélyegzőhely is.

    Továbbhaladva erdőben szokatlanul egy tuja-sor mellett haladtunk egy darabig. A Himfai-tó végénél szép madármegfigyelő torony van, a tó déli partján pedig pihenőhelyek (fedett is) és forrás is található. A tó után még 700-800 métert erdőben gyalogoltunk, aztán ismét aszfaltozott úton találtuk magunkat. Felsőmarác előtt nagy csemetekertet láttunk, benne örökzöldek. Egy kicsit megpihentünk a falu igazán kulturált kocsmájában. Hűsítőkre ezen a napon nagy szükség nem volt, mert erősen lehűlt a levegő, 10 fok ha lehetett. A beharangozott esőt viszont megúsztuk. Felsőmarácot a templomnál jobbra fordulva hagytuk el. Két km megtétele után Iváncon voltunk.13,5 km-t mentünk ezen a napon. A Polgármesteri Hivatal által épített és üzemeltetett turistaházban volt a szállásunk, ide hozattuk vacsoránkat is Őriszentpéterről. Vacsora után elmentünk bélyegezni a kocsmába, vettünk egy üveg bort, és visszamentünk a szállásunkra. Sokáig beszélgettünk még.

    04.19. vasárnap. 7 órakor keltünk, reggeli végeztével indultunk. Még egy kávéra a többség megállt a kocsmánál. A falut Hegyhátszentmárton irányában egy emelkedővel hagytuk el. Ez utóbbi apró falu után egy szép réten át ereszkedtünk le a Lugos-patak völgyébe. A patakon akácfákra fektetett palló vezetett át. A patak túlsó felén szintén egy nagy rét volt, ennek szélén vezetett a kék jelzés. Kondorfáig végig a patak közelében gyalogoltunk gyönyörű erdőben, helyenként széles, kaviccsal leszórt úton. Az út szélén jó pár hatalmas tölgyfát láthattunk. A leglátványosabb az a rész volt, ahol a patak mellett nem kijárt úton haladtunk; a jelzéseket fáról-fára követve lehetett megtalálni. Itt egy hatalmas kidőlt hagyástölgy a patakon átfeküdt, természetes hidat alkotva. Kondorfához közeledve kiértünk az erdőből, az út egyre több réten vezetett át. A falu kocsmájában bélyegeztünk, majd utána szieszta közeledett, mivel túl hamar értünk a buszmegállóba. Megtett km: 13,5.

     Buszunk 3 óra után pár perccel érkezett, evvel utaztunk Őriszentpéterre, és egyúttal kezdődött meg az utazások borzadálya. A vasútállomáshoz másfél kilométeres út vezet. Jó fél óránk volt még a vonatindulásig. Egyszem kocsiból álló kis piros vonat érkezett, és rögtön zsúfolásig megtelt. Zalaegerszegen átszálltunk az „Intercity-re”, amely bekalkulálhatóan fél óra késést jelentett. Pétfürdőn vonatpótló buszra kellett átszállnunk, evvel Székesfehérvárig utaztunk. A szétdúlt pályaudvar köves labirintusain értünk el a mi szerelvényünkhöz. Alig hogy elindultunk, nagy csattogás hallatszott, és megállt a vonat. Elemlámpás vasutasok szemlélték a kocsi alját. Álltunk vagy 20 percet a nyílt pályán, ezzel elúszott az a lehetőségünk, hogy a Keletiben elérjük vonatunkat. Persze senkit sem tájékoztattak, mi történt, mindenki izgatott volt, találgatott. Később kérdeztem a kalauzt, mi történt; elmondása szerint egy őzet ütöttünk el. A Keletiben ¾ órát kellett várnunk az indulásra. Haladgattunk is hazafelé, aztán a péceli indulás után megint nagy csattogás, és megállt a vonat. Nagy rohangálás ismét, tájékoztatásra most sem méltatták az utasokat. Végül leszállítottak mindenkit a vonat első részéből azzal, hogy az első motorvonat nem tud elindulni. Pár perc múlva aztán elhúzott mellettünk az állítólagos üzemképtelen motorvonat. Álltunk még vagy fél órát, hogy meglegyen a teljes ¾ órás késés. Ennyit a MÁV-ról. Éjfél után értünk Isaszegre, a 300 km-es táv leküzdéséhez 9 órára volt szüksége a tömegközlekedésnek.