Mátra

Galyatető - Nagybátony

Címkék

Az előző napokhoz képest hirtelen lehűlt a levegő, a hegytetőn zúzmarás köd és erős szél is volt, mégis ezernyi szépség várt ránk Galyatetőről induló túránkon. 32-en voltunk, 12 km legyalogolásához 93 m emelkedő és 750 m  lejtő tartozott.

7 órai indulással az Isaszeg – Gödöllő –Pásztó útvonalon közelítettük meg a Mátrát. Itt már nagy köd volt, ezért csak negyed tízre értünk fel Galyatetőre. Kikászálódva a buszból erős mínuszok fogadtak némi széllel. A kilátóhoz érve a szél nagyon megerősödött. Páran mentünk csak fel a pár éve megmagasított kilátóba. A rácsszerkezetű lépcsőfokok - annak ellenére, hogy helyenként vastagon összehordta rajta a szél a zúzmarát – nem nagyon csúsztak, annál jobban a tetőn a sima beton. Ezen alig lehetett megállni. A szél már viharosnak tűnt fenn. Viki bélyegzett a füzetébe, aztán gyorsan levonultunk. Gyönyörű látvány volt, ahogy a szél ráfagyasztotta a zúzmarát a külső hálóra. 5-6 centméteres jégtüskék is kialakultak így. A Lengyendi-Galya felé haladva igazi téli világ fogadott, igaz nem hótól volt fehér a táj, hanem a zúzmarától.

Még felfelé menet mondtam a többieknek, hogy induljanak el a kéken, meg ne fagyjanak az egyhelyben ácsorgásban. Ebből később némi bonyodalom támadt, mert mire utolértük őket, sokan már túlmentek azon a ponton, ahol egy jelzetlen ösvényre váltott az utunk. Szerencsére nem voltak még messze, helyenként volt térerő, így telefonon el tudtuk érni őket.

Immár egybegyűlve a sárga jelzésen folytattuk utunkat. A zúzmara megszűnt, már csak sejtelmes ködös, késő őszi tájban gyönyörködtünk. Varga Mihály-kopjafánál megálltunk enni valamit. A sok lefelé-menet után szinte felüdülés volt egy kis emelkedő a Vörös-kőre. Itt is van egy kilátó, mondják jó időben még a Magas-Tátra is látszik innen. No, ez nem most volt! Továbbra is szép őszi erdőben haladtunk: a vastag falevelektől egy korábbi szél (mert ekkor már nem fújt) hol simára tisztította az utat, hol meg térdig süppedtünk bele. Mindenki örömére sok szalamandrát is láttunk. Az út vége felé az út lejtése is csökkent, így értünk be Nagybátonyba, ahol buszra szálltunk.

Szép út volt!

 

Bortúra

Címkék

Köszönhetően-e a ragyogó időnek, a rövid túrának, vagy a beharangozott borkóstolónak, nagyon sokan (51-en) jöttek el velünk a Mátrába. 7 km-t gyalogoltunk, azt is javarészt lefelé.

Nem indultunk korán, de talán ez nem is baj, hiszen az utazás elején még nagy köd volt. Mátrafüred felé félúttól viszont már zavartalanul sütött a nap. Kiszállva a buszból a sárga jelzésen indultunk a Pipis-hegy felé. Élvezet volt az őszi színekben pompázó fák között a nagyon enyhén emelkedő úton menni. 2,5 km megtétele után értünk el a ma már inkább sportcélokra használt füves kifutópályájú repülőtérhez, ami 900 m hosszú, és 10 %-osan emelkedik. A repülőtér végén tettünk egy kis cikk-cakkot, majd megint szép erdőben haladva a feljutottunk a Szent Anna-kápolnához. Mellette van egy hasonnevű tó is, de abban már alig volt víz. A kápolnánál megpihentünk, megnéztük a Remete-barlangot (ami inkább egy légópincéhez hasonlít), gyönyörködtünk a mátrai, Mátra-aljai tájban. Lefelé indulva nem vettem észre a letérőt, így 200 m-el túlszaladtunk rajta. A S körút jelzés szerpentinezve halad Abasár felé. A dombtetőn inkább új telepítésű szőlőket láttunk, lejjebb már kifejlett példányokat. A falu szélén volt egy pihenő, itt megálltunk és bevártunk mindenkit.

Egy program volt még hátra, a borkóstoló.  Nem is csalódtunk benne, kulturált borbemutató terem, kedves házigazdák, jó borok vártak ott ránk. A kóstoló végén már derűsebben láttuk a világot.

 

Nyugati-Mátra, Szurdokpüspöki – Apc

Címkék

Az év utolsó túráján a Nyugati-Mátrában jártunk. Eredetileg vonattal mentünk volna oda-vissza, de a menetrend – számunkra kedvezőtlen – változása miatt különbusszal utaztunk. 33-an voltunk, és most csak 10 km-t gyalogoltunk 432/457 m szintkülönbséggel.

Akárhányszor Salgótarján felé utaztam vonattal, vagy kocsival, mindig arra gondoltam, hogy a Szurdokpüspöki és Jobbágyi között lévő vulkáni kúpot egyszer meg kéne mászni. Ez sokáig elképzelhetetlen volt a hegy gyomrában létesített fegyvergyár miatt. Most már jelzett turistautak vannak a Jobbágyi-hegyen.

Fél nyolckor indult a buszos gyűjtőjárat, amely során Isaszegen, Gödöllőn és Hatvanban szálltak fel túratársaink. Útközben még esett az eső, de mire Szurdokpüspökibe értünk, elállt. Rövid házak közötti menetelés után beértünk az erdőbe, és mindjárt egy patakátkelés várt ránk. A Pince-patakban az előző esők miatt sok víz volt, de egy odakészített betongyűrű megkönnyítette dolgunkat. Ezután elkezdett emelkedni az út először enyhébben, majd egyre erősebben. Helyenként a nagy sár is nehezítette dolgunkat. 300 méteres szintmagasságnál – ahol bevártunk mindenkit -, aztán megint enyhébbre váltott. A köd viszont egyre nagyobb lett. Ahogy közeledtünk a Nagy-hársas csúcshoz, már fagyos volt a föld, így már nem kellett csúszkálnunk a sárban. Fenn az 509 m-es csúcson van egy geodéziai torony, amely ugyan nyitva volt, de létra nem volt benne. Sebaj, úgyse láttunk volna semmit a ködben.

Kis szusszanás után most már lefelé indultunk. Balról becsatlakozott hozzánk a P+ jelzés, amelyen aztán sokáig haladtunk. A túra nagy látványossága következett a Széleskői (Apci)-tó. Először egy kiugró sziklaerkélyről, 30 méter magasságból láttunk rá tóra. Ezután egy másik kilátóteraszra értünk. A tóhoz való lejutás viszont a megszokott utakon (már többször jártunk erre) szinte lehetetlen volt a nagy sár miatt. Más-más útvonalat kipróbálva, de végül mindenki leért a tópartra. Itt megpihentünk és ebédeltünk.

Továbbmenve a P kör jelzés kiágazását elvétve majd’ 200 métert túlmentünk. Korrigálás után még egy kis emelkedő következett, aztán végképp csak lefelé haladtunk. Úgy látszik buszsofőrünk elunta a várakozást, mert elénk jött az Apc külterületén lévő telepig. Így lett utunk csak 10 kilométeres.

Csörgő-patak völgye

Címkék

Nagyon ránk ijesztett a túra napján is érvényben lévő hőségriadó, mégis – a résztvevők egyhangú véleménye szerint – nagyon kellemes időnk volt a Mátrában. 27-en voltunk a túrán.

A hőség miatt nagyon nehezen kezdett a buszlétszám összejönni, ezért kínomban még egy túrahelyettesítő fürdés felvetésével is próbálkoztam. Szerencsére többen is úgy szavaztak, hogy fürdőbe semmiképp se menjünk, maradjunk a túránál.

Egy órával előbbre hoztam az indulást is (6 órára), a távot is lerövidítettem, hogy a déli melegben már ne kelljen gyalogolnunk.

Szokás szerint Isaszegen, Gödöllőn vettük fel a túratársakat. 8 órakor már indultunk Mátrakeresztes-Békástói-üdülőtelepről. A házakat hamarosan elhagytuk, és árnyas fák közé. a Csörgő-patakkal párhuzamosan futó útra értünk. Enyhén emelkedő úton 9 órára a szurdok bejáratánál voltunk. A nagy sziklák között, a viszonylag bővizű patak mellett kellemes mikroklíma alakult ki. Számtalanszor kellett a patakon átkelni, kidőlt fák alatt/felett átmászni, ez tette izgalmassá az utat. Nem véletlenül került fel a kívánságtúrák közé. Bal oldalról elhagytuk a Remete-barlangot. 10 órakor reggeliztünk, már csak azért is, mert pár túratársunk lemaradt, és várnunk kellett rájuk. Továbbindulva sajnos a Csörgő-malom romjait nem láttuk. Elhagytuk a Csörgő-patakot, és a Hutahelyi-patak völgyében kezdtük felkapaszkodni Mátraszentistván felé. Az erdőből kilépve a síparknál már ott állt a buszunk. Még annyit várakoztattuk a buszt, míg a közeli Vidróczky-csárdánál nem oltottuk szomjunkat egy üdítővel, vagy egy sörrel.

A túrát követő napon Hajni és Marci meghívására a zsámboki Lecsófesztiválon vettünk részt. Köszönjök nekik!

Szakadás-árok, Mátra

Címkék

Öt vendégünkkel együtt kerek negyvenen voltunk kíváncsiak a Mátra egy kevésbé ismert szurdokvölgyére, a Szakadás-árokra. Szebb tavaszi időt nem is kívánhattunk volna magunknak. 15 km-t gyalogoltunk, emellett megnéztük még Tar két nevezetességét is.

    Egy egész karavánnyi kocsi (10 db) gyűlt össze Gödöllőn a vasútállomás mellett. A Gödöllő – Hatvan – Pásztó útvonalon értünk Tarra. Az Attila út végén leparkoltunk és némi cihelődés után elindultunk. Az első meglepetés akkor ért, mikor a sárga sáv jelzés helyett K+ jelzést találtunk. A S jelzés valószínűleg most van átalakulóban, mert pár helyen - egymásnak ellentmondóan is - találkoztunk érvényes és hatálytalanított változatával is. Alig 100 m után elértük a Szalajka-patakot, melyen kiépített helyen áthatoltunk. Az Alsó-Csevice-forrásnál megálltunk egy kicsit, hogy megkóstoljuk annak finom vizét. Kényelmes, erdei úton másfél kilométert mentünk, mikor egy kis vízfolyás keresztezte utunkat. Ez már a Szakadás-árok kezdetét jelentette, ezért elhagytuk a jelzett utat és behatoltunk a szurdokba.

    Eleinte még csak bedőlt fákat kellett kerülgetnünk, de utána egyre több helyen találtunk vizet is a mederben. A kevés múltbeli csapadék miatt ezek már inkább állóvizek, tócsák voltak. Állandóan kerülgetve e - avarnak álcázott - vizeket, kerestük azokat a helyeket ahol nem süllyedünk el. Látványos, szűk sziklaszoros után egy-egy mélyebb víz miatt torlódások alakultak ki, míg mindenki át nem jutott ezeken. Volt olyan hely, ahol óvatosan a víz szélén át lehetett jutni, de olyan is volt, ahol egy le-lesüllyedő fatörzs volt a palló. A fiúk hathatós segítséget nyújtottak abban, hogy a lányok száraz lábbal juthassanak tovább. Aztán eljutottunk egy olyan szűk szoroshoz, melynek alján ismeretlen mélységű víz állt. Egyedül Hajni mászott át a keskeny sziklapadkán, míg volt aki a vízmélységet saját maga tapasztalta ki, miután belecsúszott abba. Jobbnak láttuk innen visszafordulni, de így újból át kellett jutni a fatörzses szakaszon. Kimásztunk az árokból; mellette egy darabig még kocsiút is vezetett. Aztán ismét a csak az árok maradt, annak is az úgynevezett vizes szakasza. Azért hol padkákon, hol sziklatömb alatt átbújva, de lehetett benne haladni. A többség azért már nem vállalta be a vizes szakaszt, hanem az árok feletti hegyoldalban oldalazva haladt tovább. Mikor véget ért az árok - vagy legalábbis útirányunknak nem megfelelő irányt vett fel – meredek partoldalon kimásztunk abból.

    Ezután túránk kevésbé fárasztó, de - ezzel arányosan - kevésbé látványos része következett. Előbb a Kő-erdő oldalában haladtunk jelzetlen úton, majd rátértünk az Országos Kéktúra Mátraverebély-Ágasvár közötti szakaszára. Ezen csak Agyagos-tetőig (szép kilátás Bátonyterenye felé) mentünk, majd jobbra egy széles erdőgazdasági úton folytattuk utunkat Fenyvespusztáig. Itt nagyobb pihenőt tartottunk, majd – a Szalajka-patak hídján átkelve - megnéztük az 1925-ben dr. Tuzsony János által alapított arborétumot. Igazi látványossága egy hatalmas Atlas-cédrus. Továbbmenve láttuk, hogy a sárgajelzést hatálytalanították, így előbb felkapaszkodtunk a Vár-bérc oldalába, ott jobbra fordultunk, és láss csodát, frissen festett S jelzésekkel találkoztunk. Ezeket is elhagyva visszaereszkedtünk a Szalajka-patak völgyébe, majd azon visszajutottunk a kocsikhoz – közben még egy pihenőt tartottunk az Alsó-Csevice-forrásnál. Szégyenszemre a Felső-Csevice-forrást sem oda-, sem visszafelé nem találtam meg. Hazaindulás előtt kocsival még elmentünk a Szt. Mihály templomhoz (XIII. századból való szentélyek), és felkerestük Pokoljáró Tar Lőrinc udvarházának romjait is. Egyik vendégünk az út végére taggá vált.

 

Markazi körút

Címkék

Nem fázott az a 36 ember, aki eljött szombaton a Mátrába túrázni. A faluban tett sétával együtt 13 km-t mentünk, 500 m-es szintemelkedéssel. Örvendetes, hogy 8 gyerek (a legkisebb 3 éves) is volt velünk – igaz ebből 5 vendégként. Hősiesen gyalogoltak, ezúttal is gratulálunk nekik!

    7 órakor Gödöllőn volt a találkahely, de többen közvetlenül Markazra jöttek. Összesen 8 kocsival mentünk. A templom mögötti parkírozóból indultunk a zöld jelzésen. A temető után kicsit keresgélni kellett a továbbvezető utat, de a GPS ebben is nagy segítséget jelentett. Ez még egy-két helyen előfordult, de alapvetően jól jelzett a Z sáv, és a ZL jelzés is, amiken haladtunk. Folyamatosan emelkedő úton az első kis vízszintes placc a Cseresi-erdészház volt. Időnként kereszteztük az erdőgazdasági utat, melyen biciklisek izzadtak. Mielőtt kiértünk másodjára az útra, volt egy szederindákkal bőségesen ellátott szakasz is. Ez főleg a kis gyerekeknek okozott gondot, mert nekik nem csak a lábukat karcolta össze, hanem fejük búbjáig is elért.

    A Mária-képesfánál nagy pihenőt tartottunk, megebédeltünk. Mikor továbbindultunk a Hatra-patak.tetőn vezetett az út, hol fel, hol le. Az utat kisebb-nagyobb szikladarabok borították. A Hegyes-tető környékén már időnként lehetett látni a Markazi-víztárolót. Vár-bércen kitérőt tettünk a Markazi-vár romjaihoz. Sajnos a XIII. században épült vár állaga folyamatosan romlik, a kilátás viszont csodás innen. A vártól faluig vezető út jó egyharmada nem erdőben vezet, itt már nagyon meleg volt. Markazra érve felüdülést jelentett az első közkút hideg vize, majd a fagyaltozás.

    Felfrissülve még egy sétát tettünk a faluban. Először a melegvizű-tóhoz mentünk. Szépen kialakított parkban található a télen-nyáron 16 fokos vizű kis tó, melyben hatalmas pontyok, és koi pontyok is élnek. Szinte mindenki beáztatta elgyötört lábát a hűs vízben. Még egy látnivaló várt ránk Markazon. László Gyula István tojáspatkoló népi iparművész kiállítását néztük meg. Itt patkolt tojásokon kívül festetteket is láthattunk. A megbeszélt időponthoz képest túl későn érkeztünk oda, így  a gyerekek legnagyobb bánatára, már a patkolás bemutatására - sőt kipróbálására -  sajnos már nem maradt időnk.

 

Téli pót-Mátra kéktúra

Címkék

A Mátraverebély-Mátraszentistván kéktúra útvonalat 2010 márciusában már bejártuk. Ismétlésre az akkor hiányzók kedvéért került sor. A jelentkezési felhívásra heten jelentkeztek, öt klubtag és Csaba két vendége. Vonattal 9 óra tízre értünk Mátraverebélyre. Bélyegzés után indultunk. Az első egy kilométer szinte sík úton vezetett, utána viszont elkezdtük fogyasztani a 740 méteres szintemelkedést. Helyenként kissé sáros volt az út, amely állapot teljesen megszűnt, mikor már magasabbra jutottunk. Eléggé széthúzódott a csapat. Még az Agyagos-kilátó előtt mindenkit bevártam, közben megérlelődött bennem az igény, hogy Galyatetőig (1048 m szintemelkedés) menjek, vagy menjünk úgy, hogy ugyanazt a buszt elérjük, mint aki „csak” Mátraszentistvánig gyalogol. Ehhez erős tempót kell diktálni, nem is csoda, hogy más nem lelkesedett az ötletért. Ott megegyeztünk abban, hogy rámtelefonálnak, ha elérik a buszt Mátraszentistvánon, és hogy ők hatan - nem szétszakadva - együtt maradnak.

     Szóval én csak mentem-mentem eléggé erőltetett menetben. Annyi időm azért volt, hogy ahol kilátás nyílt akár észak, akár dél felé, ott egy fénykép erejéig megálljak. Igaz sokat nem lehetett látni, mert ködfoltok lepték el az alacsonyabb helyeket, meg erősen felhős volt az ég, néha még kis hószállingózás is adódott. Ahol a kék jelzés vezetett, ott egy-két centiméteres hó volt az úton. Ez csak a falukban jelentett kis gondot, ahol a gépjárművek síkossá döngölték azt. A mátraszentistváni sípályán viszont – legalábbis messziről nézve már elég nagy – (igaz valószínűleg síelésre alkalmatlan) hó volt. Ezt onnan gondolom, hogy a felvonók még nem jártak. A galyatetői kilátót most újítják fel. A most is dolgozó emberekkel beszédbe elegyedtem: elmondták, nem csak megújul a kilátó, de 10 méterrel magasabb is lesz. Ez jó hír, mert a megnőtt fák miatt már nem alig lehetett kilátni. Pár méterrel voltam csak a buszmegállótól, mikor Babi telefonált, hogy a (14:13-as) busz megállójánál vannak – de csak négyen. Az történt ugyanis, hogy technikai szünetet tartva két vendégünk lemaradt. A többiek vártak rájuk, eleinte türelmesen, aztán kevésbé úgy. Próbálkoztak telefonálással, de nem volt térerő. Mikor olyan helyre jutottak, ahol már ez is megadatott, ők már elég messze jártak – méghozzá Bátonyterenye irányába. Mieink felajánlották, hogy megvárják őket, jöjjenek vissza a kék jelzésig. Erre viszont vendégeink nem voltak hajlandók, mondták, ne törődjenek velük, ők megoldják hazamenetelűket. Hát igen, ez már több, mint az általam sokat emlegetett 2 %-os káló!

    A buszon találkoztam a maradék négy emberrel. Gyöngyösön vonatra szálltunk. Vámosgyörkön egy cukrászdában finom sütemények felevésével töltöttük a csatlakozás 50 perces kényszerű idejét. Kati a cukrászdában, Csaba a vonatállomáson hagyta el túrabotját – igaz Katiét visszarohanva még megmentettem. Ez egy ilyen elvesztős nap volt! A vonatban rengeteget nevettünk azon, hogy ezentúl hogy megugrik az ITK létszáma, mert mindenki Csabára bízza elveszteni óhajtott feleségét.

 

Kéktúra az ország tetején (Kékestető – Galyatető)

Címkék

Nagyon rám ijesztett a meteorológia a szombati kéktúránk időjárását illetően. Ennél jobban csak én ijesztettem meg a többieket: a várható hőség mellett még a nagy szintkülönbséggel és a nagyobb tempóval is riogattam őket. Nem csoda, hogy csak nyolcan voltunk. Most már látom, túllihegtem a témát: kellemes 26 fok környéki időben túráztunk, az út sem volt megerőltető.

    Vonattal 2 átszállással Gyöngyösig utaztunk, onnan busszal Kékestetőre. A Szanatóriumnál bélyegeztek azok, akiknek még nem volt itteni stemplijük. Felgyalogoltunk a csúcskőhöz, majd körülnéztünk kicsit az északi sípálya irányában. Sajnos túl jó kilátás nem adatott meg nekünk, párás volt a levegő. Hasonlóképpen a nyugati sípályán is, ahol most már ténylegesen megkezdtük a napi táv fogyasztását. A sípályán vezetett az út egészen a Veronka-rétig. Közben egyre jobban sötétedett, villámlás és egy jó nagy dörgés jelezte a zivatar közeledtét. Pár perc múlva nagy cseppekben rá is kezdett esni az eső. Aztán amilyen gyorsan jött, úgy el is múlt. Alighogy felvettük esőkabátjainkat, már el is állt. Sőt újabb pár perc után már átderengett a felhőkön a nap is. A Veronika rét után az aszfaltút mellett vezetett a kék jelzés Mátraházáig.

    Itt újból pecsételnünk kellett. Kár, hogy semmi se jelölte, hol kell ezt megejtenünk. Végül sikerrel jártunk a Mátraháza üdülőházban. Továbbra is lefelé ereszkedtünk nagyjából a 24-es úttal párhuzamosan. A Gyöngyös-patak két oldalágán is átkeltünk, a másodikon híd is volt. A völgyből kikapaszkodva kissé emelkedni kezdett az út, de csak rövid ideig. Elértük a Vörösmarty-turistaházat, ahol megint bélyegeztünk. Továbbmenve átkeltünk a Parád-, és Pásztó-felé vezető utak kereszteződésén, majd a Csór-hegy oldalában elkezdődött utunk első komolyabb emelkedője. Nem tartott sokáig, mert hamarosan ismét lejteni kezdett az út. Kereszteztük a galyatetői utat, de még mindig lefelé ereszkedtünk. Ez az állapot a Gyöngyös-patakig tartott. Nem sokkal ezután a Nyírjesi-erdészházhoz értünk.

    Itt megebédeltünk, pecsételtünk, erőt gyűjtöttünk a hátralévő 4 km, és 360 méter szintemelkedés leküzdéséhez. Az első km-t nagyobb ütemben tettük meg, hogy lássuk, van-e esélyünk a korábbi busz eléréséhez. A próbakilométer tanúsága szerint lett volna rá esélyünk, de úgy döntöttünk nincs értelme sietni. Szép volt a táj, gyönyörű az idő, sok szép virágot láttunk, fényképezgettünk. Kényelmes tempóban értünk fel Galyatetőre. A hivatalos MTSZ-pecsétről hiányzott a gumi, így más helyet kellett találni annak pótlására. A busz indulásáig még maradt időnk egy pohár bor elfogyasztására is.

 

Tucatnyian az OKT legfárasztóbb szakaszán

Címkék

Kétnapos túránkat Kékestetőről, a Szanatórium mellől indítottuk, Mátrabércen, a Keleti-Mátrán keresztül értünk Sirokra, innen másnap jutottunk el Szarvaskőre (a hol Mátrához, hol Bükkhöz sorolt) dombvidéken keresztül.

    Reggel hat órai vonatindulással, gödöllői, vámosgyörki átszállással jutottunk el Gyöngyösre, ahol átsétáltunk a buszmegállóba. Onnan indult az a busz, melyen pesti túratársaink is érkeztek, így már együtt mentünk fel Kékestetőre. A Szanatórium mellett volt a busz végállomása, egyben nekünk bélyegzőhelyünk is. Miután a dokumentálás sikeresen megtörtént, elindultunk Első állomásunk a kékestetői csúcskő volt. Körbenézve láthattuk a TV-tornyot és a hatvanas évek elején épült andezit-kilátót.

    Nagyon kellemes időben, még inkább kissé hűvösben kezdtük az ereszkedést. Előbb a tévétorony kerítése mellett haladtunk idős bükkösben. Elsőnek a Szent Erzsébet-kereszt, és a mellőle nyíló nagyszerű kilátás késztetett megállásra. Különösen alakú sziklák mellett elhaladva értünk Sas-kőhöz. Itt található egy emlékmű is, mely az első világháborúban elesett turisták emlékére készült. Továbbhaladva Disznó-kőről volt páratlan kilátás a Parádi-medencére. Bélyegeztünk a Hármashatárnál, később pedig a Nagy-Szár-hegyről a Tarjánka-völgybe lelátva nosztalgiázhattunk, hogy már ott is jártunk. Megmásztuk az Oroszlánvárat, ami nem is jelentett olyan nagy kihívást, inkább a lejtmenet volt veszélyesebb, nem csak a meredeksége, hanem a csúszóssága miatt is. A Domoszlói-kapunál is jártunk tavaly, de akkor nem a kéken mentünk a Kis-Zúgó-hegy felé. Ami viszont közös volt avval az úttal, az az volt, hogy a Szederjes-tetőre még mindig meredek úton lehet feljutni. A Jóidő-kút nagyon szerényen csordogált, de finom és jó hideg volt a vize. A Cseresznyés-tetőn át jutottunk Gazos-kőre, ahonnan beláthattuk Recsket, a Búzás-völgyi-tavat, sőt még a távolabbi falvakat is. A legkedvesebb látnivaló mégis az először meglátott Sirok és a felette trónoló vár volt – annak ellenére, hogy még légvonalban is öt kilométerre volt. Még egy-két kisebb tetőre kellett felkapaszkodni, de visszavonhatatlanul elkezdtünk ereszkedni. A volt siroki vasútállomáson bélyegeztünk füzetünkbe, aztán egy előre bejárt úton, a Parádi-Tarna hídja után mezőkön, egy rozoga hídon átkelve a falu szélére értünk. Míg én visszamentem két lemaradt lányért, egy kedves helyi lakó meghívta a társaság többi részét egy pohár borra, pálinkára.

    Majd’ 23 km-t megtéve elértünk szállásunkra a Motelhez. Megbeszéltük a szomszédos étteremben, mikor megyünk vacsorázni. Az ételsort a bejárás során kapott étlapról már előre lebeszéltem, így semmi meglepetést nem okozhattunk. Elfoglaltuk szobáinkat, gyors zuhanyozás, és a szállásdíj kifizetése után máris mentünk vacsorázni. Finom étkeket kaptunk, a felénk megszokottnál olcsóbban. Többeknek még arra is maradt ereje (lévén, azon a hétvégén volt a siroki Várnapok rendezvénye), hogy a zene irányába haladva felkeresse a színpadot, sőt még táncra is perdüljön.

    Reggel hatkor keltünk, hét órakor egy közeli kis bolt előtt vártuk a nyitást. Be kellett vásárolnunk vasárnapra ételt, italt. Kenyér, péksütemény nem volt, helyette puffasztott rizst vásároltunk. A falu központjában aztán találtunk nyitvatartó boltot, zöldségest, sőt még péket is (a puffasztott rizs a „kispadra” került). Felkapaszkodtunk a vár felé vezető úton, és a szabadtéri színpad közelében lévő nagy tűzrakóhelynél megreggeliztünk. A bőséges reggeli után kissé nehezünkre esett felkapaszkodni az Apáca- és Barát-sziklához, meg a közelében lévő Törökasztalhoz. Onnan viszont nagyszerű a kilátás a várra, falura, Mátrára. A sziklák után még kicsit emelkedett az út, aztán megnyugodott. Az újabb emelkedő csak az Alma-lápa-tetőre való feljutáskor következett. Rozsnakpusztán egy árnyas fa tövében pecsételtünk. Egy keskeny aszfaltúton, különösebb látnivalók nélküli vegyeserdőben haladtunk. A Kavics-bérc nyergébe való feljutást észre sem vettük, annál inkább az országút melegét, mikor egy kilométeren kénytelenek voltunk azon gyalogolni. Ekkora már igencsak befűtöttek odafennt. Szerencsére a Laskó-patak hídja után ismét erdőben folytatódott az út. Már csak egy emelkedő, a Gilitka lekűzdése várt ránk. Szarvaskőhöz közeledve látványos völgy mellett (Major-oldal) haladtunk. Jó tempóban haladtunk, ezért szóba került egy tervezettnél korábbi busz elérése is. Ez csak egy kis futás révén, mellbedobással sikerült úgy, hogy az elől haladók megkérték a buszvezetőt egy kis menetrend-szabotálásra. Ezen a napon 19 km-t gyalogoltunk igen melegben.

    Egerben már nem kockáztattunk egy vonathoz-futást, ezért egy pinceborozó hűsébe menekültünk. A hőség után nagyon jól esett egy pohár bor (vagy éppen korsó sör). Sokáig nem időzhettünk, mert indulni kellett a vonatállomásra. Kétnapos gyaloglásunk legnagyobb megpróbáltatása akkor ért, mikor a pince hűséből kilépve 1,4 km-t kellett trappolni 30 fokos melegben az állomásig. Füzesabonyban át kellett szállnunk egy agyonzsúfolt újhelyi gyorsra, majd Gödöllőn a végre a klimatizált „pirosra”.



Nehéz, de szép volt ez a kéktúra-szakasz. Az első nap teljesítettük az OKT legnehezebb szakaszát. A második nap inkább a meleg volt fárasztó, mint a gyaloglás. A busz-vonat kombó miatt legalább 45 km-t tettünk meg a két nap alatt úgy, hogy felfelé 1136 m, lefelé 1934 m volt a szintkülönbség.

 

Mátra, Csörgő-patak völgye

Címkék

Ezt a túránkat akár jubileuminak is hívhatnánk, hiszen öt évvel ezelőtti megalakulásunk első túrája is a Mátrába vezetett. Az alapító 15 főből hatan most is jelen voltunk.

    Reggel hét óra után isaszegi, majd a gödöllői vasútállomáson gyülekezett az a 20 fő, aki jelentkezett mátrai túránkra. Talán pár embert visszatartott a túrától az a sok rossz, amit az időjósok erre a napra ígértek. Szerencsére tévedtek, mert napsütéses, gyönyörű tavaszi időben volt szerencsénk túrázni (az első és utolsó csepp eső akkor esett a kocsira, mikor elindultunk hazafelé). Hatvanban még felvettük Incit, aztán meg se álltunk Mátrakeresztesig. A Békástói-Üdülőtelepen lévő parkírozóban tettük le kocsijainkat.

    Némi cihelődés után elindultunk a patak mellett felfelé a piros jelzésen - csakhogy ne fázzunk, egy kis emelkedővel. Párszáz métert még baloldalon házak mellett haladtunk, aztán már csak a csodálatos természet vett körül. Baloldalon szép formájú sziklák tornyosultak, közvetlen mellettünk a Csörgő-patak, tőlünk jobbra pedig a Bárány-kő-oldal. Meg-megálltunk fényképezni, olyan szép volt a patak és a sok tavaszi virág. A turistaút elkanyarodott a pataktól, de mi persze nem! Átmásztunk/bújtunk pár tucat kidőlt fán, és ekkor értünk a tulajdonképpeni szurdok bejáratához. Egy napsütötte völgykatlanban megreggeliztünk.

    Úgy terveztem, hogy a szurdoknál - a vízállás függvényében – eldöntjük, a patakmederben megyünk-e tovább, vagy visszakapaszkodunk a turistaútra (persze mindenkinek megadva a lehetőséget, hogy maga válasszon). Az előző száraz időszak következményeként nem volt nagy víz - bár lehetséges, hogy annak az egy-két túratársnak, aki mégis becsúszott a patakba, más a véleménye. Hatalmas mohás kőtömböket, bedőlt fákat kellett a mederben kerülgetni, de a legalattomosabb hely mindig a patakszélen lévő vastag avarszőnyeg volt. Sohasem lehettünk biztosak abban, hogy alatta víz csobog, vagy kemény szikla búvik meg. Ennek ellenére (vagy épp ezért), nagyon szeretjük az ilyen szurdokokat, az élmények felelevenítése során ezek biztos, hogy mindig napirendre kerülnek. Egyébként – egy-egy kis szakaszt leszámítva - Csörgő-patak szurdoka nem volt veszélyes, a múlt havi Honti-szakadék – nem is beszélve a tavalyi Salabasina-árokról - például sokkal keményebb volt.

    A szurdok fokozatosan szélesedett, elértük ismét a jelzett utat. Ezen haladva érintettük a Csörgő-malmot, jobban mondva csak azt az ismertető táblát, mely annak történetét mutatja be. Később egy pihenőhelynél - ahol asztalokon, padokon kívül még kemence is volt -, megpihentünk. Elhagytuk a patakmedret, és egyre emelkedő úton Mátraszentimrére értünk be, ahol bevártunk mindenkit. Sok tájékozódási futót láttunk, biztosan versenyük volt. A K kör jelzésen indultunk tovább Fallóskút felé. Az út eleinte határozottan lejtett, de mire a kápolnához értünk, ismét majdnem olyan magasan voltunk, mint ahogy Szentimréről elindultunk.

    Megnéztük a Szent-kúti (Mária)-kápolnát, ittunk és feltöltöttük fogyóban lévő vízkészletünket a forrás vizéből, pihentünk egyet, majd indultunk tovább. Fallóskút után előbb az országúton vezetett a S + jelzés. A térkép szerint majd’ 1 km után le kellett volna térni róla, de ezeket a jeleket érvénytelenítették (mint később láttuk fakitermelés miatt), és még 700 m-en keresztül az országút szélén kellett bandukolnunk. Aztán hirtelen letért róla, de elég nagy lejtéssel (380 m alatt 100 métert) haladt, ami eléggé megviselte a térdeket és bokákat. 550 méteren megint a galyatetői országút szélén mentünk, aztán szerencsére balra letértünk róla. Jó másfél km megtétele után a kocsiknál voltunk. Nagyon szerencsések voltunk az időjárással, élvezetes túránkon bő 15 km-t gyalogoltunk.

    Miközben felkészültünk a hazaútra, a rendes fiúk – én nem tartozom közéjük – meglocsolták a lányokat, elvégre húsvét van.