Külső-Somogy

Fejérkőtől Tündérvölgyig II. rész

Címkék

A tavaly ősszel megkezdett túramozgalmat hétvégén egy háromnapos túra keretén belül fejeztük be. Szép tájakon jártunk, több helyről is ráláthattunk a Balatonra. 17-en voltunk,és a három nap alatt összesen 48 km-t gyalogoltunk, miközben 729 métert mentünk felfelé, és 921 m-t lefelé.

04.21. péntek

Vonattal utaztunk Gödöllőről, Isaszegről, Pestről Szántódra. Ott át kellett szállnunk vonatpótló buszra, azzal mentünk Balatonszárszóra. Mivel az késett egy kicsit, alig értük el a Telekibe vivő buszt. Háromnegyed tíz után végre lekászálódhattunk a buszról és kezdhettük a gyaloglást. Pár nappal húsvét után a házak kertjében még többfelé láttuk az ünnep jelképeit, a nyuszikat. Első nevezetesség, amit érintettük a falu temetőjében található XIII. században épült templom volt. Igaz a későbbiekben kétszer is átépítették, de mérete, felépítménye megmaradt a régi. Nagycsepelyig javarészt szántók között haladtunk. Sajnos innentől kezdve viszont végig aszfaltozott úton halad zöld jelzés. Szerencsére nem volt nagy forgalom az úton. Kötcse szélén északi irányba fordultuk. Szóládon nyitva volt egy cukrászda, meg is leptük rögtön. Finomak voltak a sütemények. A busz indulásáig még egy kitérőt tettünk az Európa-díjas löszpincesorhoz. Busszal Szárszóra utaztunk, ahol egy bő hat kilométeres út során megnéztük a József Attila-emlékművet és megkerestük a 7-es kódot is. A két gyalogút együtt 16 km volt. Még egy buszozás várt ránk Földvárig, ahol szállást foglaltunk. Megvacsoráztunk egy közeli étteremben. Szálláshelyünkön mécsesek fénye mellett megemlékeztünk az ITK egyik leglelkesebb törzstagjáról, Ágiról, aki az előző napon hunyt el. Nagyon fog hiányozni nekünk!

04.22. szombat

Szállásunkon reggeliztünk, majd busszal (itt csatlakozott hozzánk Zsóka, akivel 17-en lettünk) Kötcsére utaztunk, ahonnan 10 órakor kezdődött a túránk. Folyamatos emelkedővel kezdődött az út, míg ki nem értünk a faluból, meg még egy darabig. Balra fordulva előbb szőlők mellett haladtunk, majd balról erdő, jobbról szántóföld következett. Így értünk a Csillagó-mérőtoronyhoz. Sajnos csak elenyésző kisebbség szánta rá magát, hogy felmásszon a 26 méter magas toronyba, pedig nagyon szép kilátás nyílt a környékre és a Balatonra. Következő megállónk az Alman-tető volt, amely 316 méterével Somogy-megye legmagasabb pontja. A nezdei kilátóhelynél nassoltunk, majd a Szoborparkot jártuk végig, amelyből először az Irma-keresztet láttuk meg. A piros rom jelzésen mentünk tovább Földvár felé. Egy erdei tisztáson megebédeltünk. A Kőröshegyi-völgyhíd közelében egy egész csorda őzet láttunk. A völgyhíd után szőlők, gyümölcsösök között haladtunk, amelyen előbb Kőröshegyre, majd Földvárra értünk. Napi távunk 17,2 km volt, 362/426 m szintkülönbséggel. Este megint elmentünk vacsorázni, majd a társasági élet gyakorlása következett panziónkban.

04.23. vasárnap

Összepakoltunk és busszal Balatonőszödre utaztunk. A falut elhagyva nemsokára az M7-es felett mentünk át, majd erdőbe értünk. Ahol a Z jelzésünkből kiágazott a Z+ jelzés, ott volt a 9-es kód. Erdők, legelők között értünk Telekibe. Ott rátértünk a sárga jelzésre, amit már el se hagytunk utunk végéig. A vízmű melletti szakasz viszonylag meredek volt, a jelzés is eltűnt, ezért csalitos erdőben balra tettünk egy kis kerülőt. Fent jó kilátás nyílt Telekire és a mögötte lévő erdőségre, ahol előző nap túráztunk. Hosszabb szántóföldi szakaszok után erdőbe értünk, ahol már nem ért a szél. Balról egy mély horhos mellett haladtunk el, majd a Bóbita-forráshoz vezető leágazás következett. Ezután a rádpusztai elágazásnál találtuk meg az utolsó, 13. kódot. Erdei út után egy elhagyott kemping, majd az M7-es aluljárója következett, így értünk Balatonszemeshez tartozó szőlős, gyümölcsös  területre. Szemesen a vasútállomásnál fejeztük be gyaloglásunkat, és ezzel befejeztük a Fejérkőtől Tündérvölgyig nevezetű túramozgalmat is. Köszönet érte a létrehozó Szent Kristóf Természetjáró Egyesületnek! A zenepavilonnál megebédeltünk, majd tisztelgő látogatást tettünk a kocsmában. Vonatpótló busz, gyorsvonat, metró, személyvonat közlekedési eszközökkel értünk haza. Ezen a napon 14,6 km-t gyalogoltunk.

 

Fejérkőtől Tündérvölgyig I. rész

Címkék

Minthogy befejeztük a Dél-Dunántúli Kéktúrát, a kéktúrázó csapat egyben tartására (is) elkezdtük a Fejérkőtől Tündérvölgyig elnevezésű túramozgalom (fenntartója a Szent Kristóf Természetjáró Egyesület) teljesítését. Számunkra ismeretlen, de szép tájakon, a Külső-Somogyban tettünk háromnapos túrát tizenketten.

10.14. péntek

Vonattal utaztunk Gödöllőről, Isaszegről, Pestről Siófokra, majd onnan vonatpótló busszal Balatonföldvárra. Mivel két óránk volt a továbbinduló busz indulásáig, lementünk a kikötőbe, majd továbbsétáltunk a vasútállomás melletti parkba, ahol láttuk többek között a Szent Kereszt neoromán templomot. Szálláshelyünkön letettük csomagjainkat, majd busszal Kerekibe utaztunk, ahonnan túránk indult. Háromnegyed tizenkettő után érkeztünk oda.

A buszról leszállva Amáliapusztán keresztül értünk be az erdőbe. A várhoz vezető úton eleinte majdnem szintben haladtunk, de aztán egy 85 méteres szintet kellett legyőznünk elég rövid távon. A Kereki (Fejérkő)-várnál pihenő és ismeretterjesztő táblák voltak. Végigjártuk a XIV. században épült vár megmaradó részeit, viszont az ismertető táblán található kőbe vésett arcot nem találtuk. A vár után még egy darabig emelkedett az út, majd elkezdtünk ereszkedni Pusztaszemes felé. A falu után lefelé menet elértük a Jaba-patak völgyét. Sokáig ebben haladtunk. Idegeinket felborzolta egy szállítmány szemetet lerakó kistraktor. Bálványos előtt még egy emelkedő volt. Jó tempóban mentünk, így elértük a kiszemelt buszt. 12 km-t gyalogoltunk. Este elmentünk vacsorázni.

10.15. szombat

A fél kilences busszal Bálványosra utaztunk, ahol előző nap abbahagytuk a túrát. A falut a Z jelzésen elhagyva szép hétvégi házak, legelők között haladtunk, de egy levendula-ültetvény után sajnos az út kikanyarodott az országútra. Ezen majdnem két kilométert mentünk a Gyugy-tetőig. Itt jobbra kanyarodtunk és egy vadátjárón az autópálya fölött is áthaladtunk. Az Ágasvári-pihenő után egy látványos le, s föl menet következett immár a S+ jelzésen. Ezt követően az út egészen Szántódpusztáig lejtett, miközben egyre nagyobb szeletét láthattuk a Balatonnak. Szántódpuszta már zárva volt, így csak a kerítésen leskelődtünk be. Megebédeltünk, amelynek a végén esni kezdett az eső. Felvettük esőkabátjainkat és folytattuk utunkat. Szántód után visszaértünk Balatonföldvárra, majd Szemes felé folytattuk utunkat. Hazafelé a magaspartra kapaszkodtunk fel és a Kelta sétányon keresztül értünk vissza Földvár központjába. Este megint elmentünk vacsorázni. Aki mindenhol volt, az 20,5 km-t gyalogolt.

10.16. vasárnap

Összepakoltunk, majd szállásunkat elhagyva folytattuk gyaloglásunkat. Karikavölgyön keresztül értünk az erdőbe, ahol toronyiránt értük el a gerincutat, és az állítólagos S háromszög jelzést. Az adótorony után irányt váltva elértük a P rom jelzést. Ezen már jók voltak a jelzések, ismeretterjesztő táblák, padok is voltak az út mentén. Gönnye-tető után elkezdtünk ereszkedni a völgyhíd felé.  Leérve Kőröshegyre gyalogoltunk be. Sajnos itt is tanúi voltunk, ahogy egy ember talicskával a patak mellé hordta a szemetet. A református és a katolikus templom után betértünk egy sörözőbe, mert a busz indulásáig még sok időnk volt. Szántódra a bicikliúton jutottunk be. A keresztnél lévő buszmegállóban egy órával a busz indulása előtt már ott voltunk, ezért úgy döntöttünk, hogy visszagyalogolunk Földvárra. Így is történt, ott szállunk fel a Siófokra igyekvő buszra, eddig 13 km-t megtéve. Siófokon is volt több mint egy óránk vonatunk indulásáig, ezért elsétáltunk a parkba, és a kikötőbe.