Keleti-Bakony

KDP, Várpalota – Mecsértelep

Címkék

A Közép-Dunántúli Piros újabb 60 km-es szakaszát jártuk be az elmúlt hétvégén. Legnagyobb része igen szép, változatos volt (1436 m emelkedő, 1452 m lejtő), benne a nagy kedvenc Burok-völgy is – igaz az eddigiektől eltérő körülmények között.

10.15. csütörtök

Tömegközlekedéssel és kocsival utaztunk Várpalotára, ahonnan 9 óra után indultunk gyalogtúránkra. A tési utat kereszteztük, majd hosszan egy elektromos vezeték alatti tüskés, bozótos úton tépettük magunkat. Innen kiérve már nyílt terepen vezetett az út, láttuk előttünk a megmászásra váró Baglyas-hegyet. Leértünk az Inotai- víztárolóhoz, látványos volt mögötte a félig lebányászott mészkőoldal. Ezen felkapaszkodva nagyszerű kilátás nyílt tó Várpalota keleti részére, a halastavakra, távolban a péti gyárak kéményeire. Inota szélső házai után pár emelkedő/lejtő után egy kőbánya közelébe értünk. Ezt balra kerülte meg a jelzett út. Hideg-völgy után kezdődött az erősebb emelkedő a 363 m magas Baglyas-hegyre. Fenn a csúcson bélyegeztünk, de rögtön siettünk is tovább, mert erős és hideg szél fújt. Lefelé menet az eső is elkezdett csöpörögni, szerencsére nem sokáig. A kopár hegyoldal után erdőbe érve ettünk, majd szép utakon Csórra érkeztünk be. 16 km-t gyalogoltunk le 479/541 méteres szinttel. Busszal utaztunk vissza Várpalotára, ahol megebédeltünk (vacsoráztunk?), majd elfoglaltuk szállásunkat.

10.16. péntek

Reggeliztünk a szálláshelyünkön, majd 2 transzporttal Csórra autóztunk. Itt rátértünk a piros jelzésre. A Kút-hegy és a Gomba-hegy között leglátványosabb szakasz a Szenes-horog nevezetű mészkőgerincen való áthaladás volt. Az út bal oldalán, később a jobb oldalán is hatalmas kőbányák vannak, feledtetve a csendes túrázás élményét. A Piramita tetején egy kilátóra kapaszkodtunk fel. Az uniós pénzből felújított kilátó sajnos túl alacsonyra sikerült, alig lehetett valamit kilátni onnan. Következő látnivaló egy hatalmas Kőasztal volt, majd a Kastélybirtok tanösvényen az Amadé- Bajzáth-Pappenheim-kastélyhoz értünk és jártuk körbe azt. A kastély egyik részében iskola működik, másik része elvileg látogatható, amit erősen megnehezít, hogy kontakt személynek egy pesti telefonszámot adtak meg. Iszkaszentgyörgyön bélyegeztünk, majd indultunk tovább. A Fehérvárcsurgói-víztároló felé haladva két nagyobb emelkedő volt, a Szén-, és a Vontató-hegy. Itt találkoztunk az OKT-vel, amely a tó irányába halad, mi pedig Guttamási, Isztimér irányába mentünk tovább. 16 km-t gyalogoltunk 438/36m méteres emelkedővel/lejtővel. Szállásunk az isztiméri Önkormányzat tulajdonában lévő Anna-turistaházban volt. Vacsorát Kincsesbányáról hozattunk.

10.17. szombat

Vártuk már ezt a napot, hogy a Burok-völgyben túrázhassunk Eddig kétszer is voltunk itt az ITK-val, mindkétszer napsütésben. Most is ezt ígérték a meteorológusok, ellentétben az előző napokkal. Valami hiba csúszhatott a számításba, mert csütörtökön volt csak egy kis eső, most szombaton viszont csöpörgő esőben indultunk. Két és fél kilométeres úttal közelítettük meg a völgyet, de most nem a szokásos úton jutottunk le az aljára, hanem egy nagyon meredek, vadregényes úton. A völgyben eleinte nem volt olyan sok kidőlt fa, később felszaporodott a számuk. Alig csöpörészett valami fentről, el sem tudtuk dönteni, hogy eső-e az, vagy csak a fákról sodorja le a vizet enyhe szél. Mindenesetre izgalmas út volt a számtalan fa alatti átbujkálással, átmászással. Nehezítette dolgunkat, hogy az átázott fák a nagyon csúsztak, és a völgytalpon időnként állt a víz. Három és fél óra tornászással jutottunk el a Bükkös-árokig. Ennek csak az eleje volt meredek és tele kidőlt fákkal. Onnantól kezdve, hogy a K háromszög jelzés csatlakozott mellénk, már nyitottabb volt a terep. Még a Hárs-hegyre kellett feljutnunk, onnan jobbára már lefelé mentünk. Elhaladtunk az Úttörő-forrás mellett, majd hamarosan a Hamuház közelébe értünk. Innen nem követtük a piros jelzést, hanem a kéken mentünk Csőszpuszta felé. Idáig 15 km-t tettünk meg 391/216 m szintkülönbséggel. Szállásunk ugyanis Tésen volt. Júniusban már egyszer aludtunk itt. A Német Sörözőben elköltött rossz és drága vacsora miatt – Babi/Laci jóvoltából – inkább helyben oldottuk meg azt.

10.18. vasárnap

Csőszpusztától kezdtük a gyaloglást. Hamuházban bélyegeztünk, majd kis kitérővel a Csiklingvárhoz jutottunk. A 420 méter magasan lévő várból (ha az volt egyáltalán) vajmi kevés maradt meg. Végig erdőben haladva lejtős úton értünk Kisgyón Természetbarát Telepre. Itt bélyegeznünk kellett és ettünk is pár falatot. A hátrahagyott bányászlakásokat 1982-ben a Fejér Megyei természetbarátok kaphatták meg A telepen 12 kulcsosház létesült. Az egyikben – Pentele-kulcsosházban – mi is aludtunk már, mikor az Országos Kéktúrát jártuk. Mecsértelepig továbbra is lejtett az út. Jól haladtunk, így a nem kocsival utazók elérték a fél egy előtt induló buszt. Napi túránk 13 km volt 128/332 m szinttel.

A képeket Babi (B), Laci (L) és jómagam készítettük.



 

Burok-völgy

Címkék

9 éve jártunk a Burok-völgyben, de sokunknak nagyon tetszett, így nem csoda, hogy több szavazattal az idei kívánságtúrákba is bekerült. Szépsége szerencsére mára se kopott meg. Szép időben most 41-en jártuk be az őstermészeti állapotban lévő völgyet, 15 km-t megtéve. Ez az út egyúttal jutalomtúra is volt, mert aki az előző évben útkarbantartást, vagy egyéb hasznos társadalmi munkát végzett, annak buszköltségét a Klub állta.

Isaszeg, Gödöllő, Örs vezér tér felszállóhelyein jött össze a teljes létszám. Háromórás buszozással jutottunk el a Királyszállási elágazásig. Mikor lekászálódtunk a buszról, a nagyon erős szél óriási porfelhőt kavart. A nyílt placcot nagyon hamar elhagytuk, az erdőben Királyszállás felé vezető új aszfaltúton már szinte nem is éreztük a szelet, a Burok-völgyben pedig meg se rezzentek a levelek. Az aszfaltozott utat nem egész egy kilométer után hagytuk el jobbra. Úgy 20 perc gyaloglás után ismeretterjesztő tábla állt, kiszélesedett a völgytalp is, valamint megjelent a medvehagyma. Illata (szaga?) már nem volt olyan erős, de még szépen pompázott, nem kezdett el lekonyulni. Elkezdődött a kidőlt fák miatt nehezedni a terep. Mivel ez egy hasadékvölgy, víz nincs a völgyben. A fák viszont - fakitermelés hiányában – állva halnak meg, Később persze kidőlnek, néha magukkal sodorva egészséges fákat is. Igazi szépsége – egyben nehézsége is – a völgynek az, hogy a turistajeleket leszámítva semmilyen emberi beavatkozás nyomát nem lehet felfedezni. Ezért minden lépésnek jelentősége van, méterenként meg kell fontolni, hol lehet könnyebben átjutni az akadályokon: átmászva azokon, esetleg alatta átbújni, netán kikerülni azt?

A Bükkös-ároknál bevártuk egymást: aki nem reggelizett otthon, vagy a buszon, az itt pótolhatta az elmulasztott étkezést. Ezt követően tovább bukdácsoltunk a kidőlt fákon. Legközelebb hosszabban ott álltunk meg, ahol a völgy felvette a bakonykúti felé tartó déli irányt. Innen több mint másfél kilométert mentünk délnek, majd – miközben kikapaszkodtunk a völgyből – ugyanennyit vele 130-150 méterrel párhuzamosan az ellenkező irányban. Több helyről is beláttunk az imént bejárt völgybe. Szép kosborokat is láttunk az út mellett, kiérve pedig a tetőre rengeteg árvalányhajat. Tovább fokozta az árvalányhaj-mező szépségét, hogy a - nyílt terep miatt - ismét az erős volt a szél. Ebben és az erős napsütésben hullámzott a mező. Isztiméren várt ránk a busz, és azon turistáink, akik rövidebb utat választottak. A hazaút –szerencsére - eseménytelen volt.

Sokunk, akik 2008-ban is végigjárta ezt az utat, megállapította, hogy azóta határozottan hosszabb lett.