Gödöllői-dombság

Éjjeli bagoly túra 2014.

Címkék

Ha július, akkor éjszakai túra. Így megy ez már pár éve. Az is megszokott, hogy a túrát pincelátogatással fejezzük be. „Hála” a MÁV-nak, most nem ment minden rutinszerűen.

A találkozó Gödöllőn volt, a vasútállomásnál. Isaszegről 12-en indultunk (volna) vonattal a megbeszélt találkahelyre. Ekkor viszont vonat helyett egy közlemény érkezett a hangosbeszélőn. Ezek szerint a vonatok bizonytalan ideig nem közlekednek. Egy darabig vártunk türelmesen, aztán kifaggattuk az állomásfőnököt utazási kilátásainkról. Semmivel nem bíztatott, szerinte 20 perc és a végtelen között jöhet a vonatunk. Ezért úgy döntöttünk, hogy a nálunk és az állomáson leparkolt autókkal átmegyünk Gödöllőre. Ez némi utasszám-növekedést okozott a kocsikban, de nem volt mit tennünk. A csapat másik felével  így félóra késéssel, de találkoztunk. 22-en voltunk még úgy is, hogy pár bejelentkező nem jött el.

    A Honvéd-, és Repülőtéri úton hagytuk el Gödöllőt, sajnos végig aszfaltozott úton. A repülőtér hollétét csak pár lámpa sejttette. A Perőc-oldali gerincre felérve végre földútra értünk. Innen jó pár kilométert a Pest Megyei Piroson haladtunk, de előtte kis pihenőt engedélyeztünk magunknak. Nem volt sietős a dolgunk. A gerincen egy ideig alig változott a szint, aztán következett egy kis lejtő/emelkedő párosítás. A Magasfeszültséget elérve letértünk a pirosról, nem megvárva a P+ jelzést. Ez utóbbinak az a hátránya, hogy szinte mindig lehet találkozni kerítésen kívüli kutyákkal. Átvágtunk egy mezőn, de egy újabb kerítés mégis rákényszerített a P+ jelzésre. Szabadon lévő kutyák ezúttal sem maradtak el, de látva viszonylag nagy tömegünket, meghátráltak. A Malom-tavak felé folytattuk utunkat, átkeltünk a Rákos-patakon, majd a VI-os és a VII-es tó közti gáton kiértünk az isaszegi országútra.

    Nem sokat mentünk rajta, mert balra, a Gépgyár iparvágányára kanyarodtunk. Ezt a szombat délelőtt fehér papírral és egy kidobott uborkásüveggel megjelölt helyen elhagytuk. Betértünk az erdőbe, melyen nyílegyenesen mentünk tovább. A tavaszi sok csapadék meglátszott az aljnövényzeten és az elburjánzó nyár-, és bálványfa-cserjéken. A lámpák fényénél többször volt olyan érzése az embernek, hogy innen már nincs tovább, mert szinte falat alkottak ezek a bokrok. Ennek ellenére mindig volt valahol átjárható szakasz, nem is kellett bujkálni. Isteni volt viszont a selyemkóró illata. A Fenyves utcánál hagytuk el az erdőt, és hozzánk gyalogoltunk.

    Itt tagjaink által hozott süteményt, a szombat délelőtt kisütött friss töpörtyűt, zsíros kenyeret hagymával/paprikával ettünk, hozzá saját fehér-és vörösbort ittunk. A gyerekek pedig ribizli-szörpöt. Jól elbeszélgettünk a vonatindulásig.

    Nagy örömünkre a túra során három új taggal is bővült egyesületünk. 

 

Mende – Farkasdi-szőlők

Címkék

Szombaton a Gödöllői-dombság délebbi részén jártunk, ahol a teljes szintemelkedés mindössze 70 méter volt. A 30 fokos meleg, csalánerdő, benőtt utak nem könnyítették meg annak a 29 főnek sorsát, aki eljött. Előre nem várt okok miatt csak 12,5 km-t gyalogoltunk.

Isaszegen, a Polgármesteri Hivatalnál találkoztunk. Gabi Pécelen csatlakozott hozzánk, a pestiek pedig a túra indulópontján vártak ránk. Személygépkocsikkal (7 db) utazunk, telekocsi akcióban. A mendei vasútállomáson tettük le az autókat. A zöld jelzésen indultunk. Máris túlzásokba estem, mert úgy itt, mint máshol az út során, a  jelzések sűrűsége körülbelül megközelítette a nullát. Látni, hogy nincs gazdája ennek a területnek.

    Átmentünk a vasúti aluljárón, utána déli irányban haladva hamarosan  beértünk az erdőbe. A Vincellértanyánál nagy sikert arattak a barátságos pacik. Párszáz méterre innen csak egy jól kijárt út látszott (meg nem is figyeltem a GPS-t), így történhetett, hogy simán továbbmentünk egyenesen. Ötszáz métert kellett visszagyalogolnunk. Visszaérve a feltételezett leágazáshoz, azért nagy-nehezen sikerült megtalálni a letérő utat. Embermagasságú csalánokat eleinte bőszen csapkodtuk, kerülgettük, aztán beletörődtünk abba, hogy ez egy ilyen csípős növény. A dzsungelharc után kiértünk egy járható útra, az viszont visszavitt volna majdnem az indulási területre. Az előre betervezett hosszabb út (15,5 km) viszont járhatatlanul tele volt tövises cserjékkel. Ezért úgy döntöttem, hogy nem kísérletezünk vele, hanem a rövidebb úton megyünk ezután. Kellemes erdei úton 1,2 km-re jobbról bejött a Z jelzés, megmutatta magát, aztán eltűnt szinte véglegesen.

    Nagy hő-sokk ért, mikor kiértünk az erdőből, és szántóföldek között vezetett utunk. Tetejébe takarmányborsót és kalászost arattak, és időnként a poros úton elszáguldott mellettünk egy-egy megrakott pótkocsis traktor. A Farkasdi-szőlők felé vettük az irányt. Gyümölcsöskertek és nagyrészt felhagyott szőlők között értünk be Mendére. A katolikus templomnál lévő ismeretterjesztő táblát – mint mindenütt kis hazánkban – vandálok tették olvashatatlanná. Itt pihentünk egyet az árnyékban. Találkoztunk ismerős túrázókkal, akik a tápiószeleiek teljesítménytúráján vettek részt. Az ő tanácsukra kerestük fel az evangélikus templomot. Igazán megérte az összesen másfél kilométeres kitérő, mert a templom – számunkra - soha nem látott pünkösdi díszben pompázott. Elég sokat időztünk itt. A templomban elmondták nekünk, hogy alakult ki ez a pünkösdi szokás. Sok ismerőssel is találkoztunk, úgy a túrázók, mint a rendezők közt. Visszaútban az állomás felé még ettünk egy felejthető ízű fagylaltot.

 

ITK-majális 2014.

Címkék

Hagyományos majálisunkon 52-en élveztük a kora nyári időt és egymás társaságát. Már bőven ebéd után érkezett viharfelhők miatt a levezető kis túra viszont elmaradt. Ezennel különböző ügyességi versenyeket is tartottunk a köztünk lévő 12 gyereknek.

Az előkészületek már csütörtökön elkezdődtek, mikor négyen kimentünk a szokásos erdei pihenőhelyre szemetet szedni. Sajnos ebben semmi változás sincs, mindig vannak rendetlen, hülye emberek, akik otthagyják maguk után a szemetet, és ami a legborzasztóbb – gondolom részeg állapotban – az üvegeket összetörik. Pénteken bevásároltunk - többek között 18 kg húst. Ezeket kicsontoztuk, felkockáztuk. Szombat reggel a piacon friss kenyeret vásároltunk.  A fürgébbje már 9 órakor ott volt, sőt Sanyiék már 8 órakor, mert megkértem őket, hogy menjenek ki helyet biztosítani. Hagymapucolás és aprítás, bográcsállvány felállítása, tűzgyújtás volt az első feladat. Előételnek előkerült szalonna, szarvas kolbász, padlizsánkrém és sok – részben akkor reggel sült – pogácsaféle. Meg persze kis hazai pálesz, bor is. Főszakácsi címre csak Péterek (Szekeres és Pusztay) voltak esélyesek.

    11 órakor Szilvi és Erika vetélkedőt, különféle ügyességi játéko tartott a gyerekeknek. Bár nem olvasták előző napi E-mailemet, melyben kértem őket ilyen játék levezetésére, nagyon jól sikerült a rögtönzés. Igazi versenyszellem alakult ki a gyerekek között, élvezték a versenyt – meg persze mi is. Az ajándék se maradt el természetesen. Mindenki jól teljesített, kiérdemelte. a jutalom-csokit.

    Negyed egy után elkészült a Betyáros bográcsos nevű étel, mely mindenkinek ízlett – már aki nem vegetáriánus. Köretnek tarhonyát és friss kenyeret ettünk hozzá. Ezután nassoltunk tagjaink által sütött sütemény-csodákból. Persze így jóllakva nehezen akart összejönni a kiránduló csapat, meg időnként meg is dördült az ég, ez is óvatosságra késztetett minket. Talán jobb is, hogy nem indultunk el, mert hirtelen megcsapott a vihar szele, és nagyon elkezdett villámlani is. Épp bepakoltunk mindent a kocsikba és elindultunk, mikor elkezdett ömleni az eső.

 

Téli túra a Gödöllői-dombságban

Címkék

A pár centis hó és a minuszok biztosították a téli túra hangulatát, mégsem volt olyan megerőltető, mint egy nagy hóban megtett út. 27-en voltunk és 15 km-t gyalogoltunk.

Gödöllőn találkoztunk 8 órakor, ide sok településről érkeztek az ITK-tagok. 5 kocsival indultunk tovább, de ezúttal nem messzire utaztunk, csupán a 10 km-re lévő Zöldházhoz.  Itt - az Erdészettől korábban megkért engedély alapján – leparkoltunk. Az első bő kilométeren még együtt halad a Z és a S jelzés. Mindjárt az első métereknél volt egy mászásunk – egy létra segítségével lehetett a kerítésen átjutni. Utunk során további három létrázásunk volt, de ez nem jelent gondot egy turista számára – legalább megvolt a beharangozott szintemelkedés. A folyamatosan emelkedő úton értünk fel a dombtetőre, ahol különvált a két jelzés. Mi a sárgán mentünk tovább. Alig észrevehető le- s föl menet után a Látóhegyen voltunk. Innen lejtett az út egészen az Erzsébet-pihenőig.

          Ha már a neve is pihenő, nem tehettünk mást, megpihentünk mi is. Persze a havas padokra leülni nemigen lehetett, így „állva ettünk, mint a lovak”. Továbbindulva most már a kék jelzésen, az Ebédlő-úton haladtunk. A térképen jelzett Szkíta-halomsírokat kigúvadt szemekkel se láttuk meg. Kényelmes úton haladva a Ménescsapás-tetőre értünk, ahol a Z jelzésre, és egyúttal lejtős útra is váltottuk. Az útnak neve is van: Rab Jancsi-út. A lejtős szakasz a Nagy-völgyig tartott, innentől egészen a Faház-tetőig ismét emelkedett.

          Mikor letértünk a Z jelzésről, kicsit megálltunk pihenni, elemózsiázni. Ezt követően alig emelkedő úton a Faház-tetőre értünk. Innen korlátozott kilátás nyílik Domonyvölgy felé. A csúcs után már nem mentünk vissza ugyanazon az úton a zöld jelzésre, hanem szép erdőnyiladékban – igaz a végén meglehetősen meredek szakaszon – értük el a reggel már bejárt mélyutat. Még egy létrázás várt ránk, aztán már a kocsiknál is voltunk. Akivel csak beszéltem, mind azt mondta, hogy jólesett neki e téli túra.

 

Harmincan az év első túráján

Címkék

Kicsit ködös időben szép számmal gyűltünk össze hagyományos Újév-köszöntő túránkra. Ezúttal Kerepesről gyalogoltunk Gödöllőre, miközben jót ettünk-ittunk – mellesleg 13 km-t gyalogoltunk is.

HÉV-vel mentünk túránk kiindulópontjára, a kerepesi állomásra. Legtöbben Gödöllőn szálltunk fel a HÉV-re, de jöttek túratársak Mogyoródról és Pestről is – az utóbbiak szerelvényére alig 10 percet kellett várnunk. Miután mindenkinek jutott a „Boldog Újévet!” kívánságból, útra keltünk. Nem a zajos országút mellett haladtunk, hanem előbb a Vasút-, és a Rét utcán, majd ténylegesen átkeltünk egy réten és azon átfolyó kis patakon. Ezután házak között haladtunk. Az országút zaját helyettesítette a kerítések mögött nekivadult sok kutya ugatása. Egy lezárt utca miatt be nem tervezett kunkort csináltunk. A templomtól nem messze végre elhagytuk a házakat, és egy vízmosásban haladtunk. Túl sok szépség egyenlőre még nem várt ránk, mert mindenfelé szemét éktelenítette az utat. Kerepes nagy eséllyel indulna Pest Megye Legszemetesebb Települése verseny megnyerésére.

    Szerencsére mire a Kálváriához értünk, elmaradoztak a szemétkupacok. Innen szép kilátás kínálkozik, de a köd miatt most csak korlátozottan lehetett ellátni. A Kálváriánál van egy emlékmű is, mely egy XIII. századi földvár és templom ittlétét hirdeti. Azt viszont nem tudom, hogy közvetlenül a középső kereszt mellett ki és miért ásott ki egy gödröt – ez két nappal előbb - mikor arra jártunk - még nem volt ott. A Kálvária melletti kis tisztáson rendezkedtünk be az ilyenkor szokásos nagy eszem-iszom, dinom-dánomra. Esőkabát-abroszra kerültek a finomabbnál-finomabb sütemények, rágcsálnivalók, de nem maradt el a forralt bor, likőr, pálinka sem. Elég tekintélyes időt töltöttünk itt beszélgetve, de közben pl. a tagdíjak beszedésére is sort kerítettünk Szekeres Marika hathatós segítségével.

    Minden jónak egyszer véget kell vetni, főleg úgy, hogy még jobb dolog vár ránk, a gyaloglás. Leereszkedtünk a Kálvária-dombról, majd egy kerülővel – hogy ne kelljen behatolni a szeméttel már majdnem feltöltött horhosba -, a Szőlő sorra jutottunk. Még egy darabig házak között haladtunk, majd a S, S+ jelzésen kapaszkodva felértünk a Bolnoka-erdő oldalában haladó Z jelzésre. Ezen közelítettük meg az M31-es autópályát, majd ennek felüljáróján átkelve Perőcre, a gödöllői repülőtérhez értünk. Sajnos itt azt kellett tapasztalnunk, hogy egy (valószínűleg) gázvezeték lefektetésekor kiirtották azokat a fákat, melyen a Pest Megyei Piros jelzése futott. A repülőtér után egy kitérőt tettünk Nagyremete felé, majd ennek végén ismét a Repülőtéri útra értünk. Aki Pest felé utazott, az az Erzsébet-parki megállóhoz ment, a többiek a vasútállomás felé igyekeztek. Nekünk, akik Isaszeg felé mentünk, a Királyi Konténerben még jó fél órát kellett várnunk.

 

Mikulás-kereső túra 2013.

Címkék

A tavalyi évhez hasonlóan idén is megtartottuk Mikulás-kereső túránkat – a kisgyerekek miatt ezúttal is volt rövidítési lehetőség. A túrát közösen szerveztük az Isaszegi Nyugdíjasok Baráti Körével, akik delegálták a Mikulást és a Krampuszt is. Kellemes időben 70-en voltunk.

    A túra előkészítéseképp a létszámnak megfelelő mézeskalács-Mikulást Babi elkészítette, bevásároltunk, csomagot készítettük. Szombaton 9 óra után taláIkoztunk az isaszegi vasútállomáson. Nem is volt kis feladat ennyi ember megjelentét konstatálni – főleg úgy, hogy a nevezési listát otthon felejtettem. Azért pár perc alatt sikerült megoldani a feladatot. Az aluljárón átbújva a Tőzeg-tavak felé vettük az irányt. A tavat félig jég borította. Voltak köztünk nagyon jó erőben lévő, fürge gyerekek, ezért minden kanyarnál be kellett várnunk a lemaradottakat. Erre kicsit még rá is játszottam a várakozásokra, nehogy túl hamar érkezzünk a tetthelyre. Felkapaszkodtunk a Bolnokai-dombhátra. Sokan elszörnyedve látták, hogy egy meredek lejtő után a szemközti gerincre is fel kell mászni. Ez volt a Szarka-berki-dűlő. Innen megint leereszkedtünk, majd a Természetvédelmi terület mellett elhaladva egy szépívű kocsiúton a Kereszt-hegyre értünk fel. Itt nagy Mikulás-keresésbe kezdtünk. Elterelő hadmozdulatokat kellett tennünk, mert a Mikulás még nem ért ki a megbeszélt helyre. Kiérkezését nehezítette az előző napi szélvihar által útra döntött fenyőfa is, melyet előbb félre kellett ráncigálni. Időhúzásként először rossz irányba indultunk, ahol esélyünk se volt rá, hogy megtaláljuk a Mikulást. Mikor telefonon megkaptam a kedvező híreket - miszerint már helyén van a Mikulás -, elindultunk a jó irányba.

    A gyerekek előbb a Krampuszt fedezték fel. Nagy versenyfutás kezdődött, ki ér oda először. Ezt követően hamarosan a Mikulást is megtalálták egy fenyőfa alatt. Minden jó gyerek megkapta ajándékát – később pedig a jó felnőttek is. Bátor és talpraesett gyerekek verseltek, énekeltek is – ők külön jutalomban is részesültek. A felnőttek jutalma a finom forralt bor volt, melyet a nyugdíjasok készítettek számukra. Mikor mindenki megkapta a magáét, különváltunk. A kisgyerekes szülők, nagyszülők egy rövidebb úton visszaindultak a vasútállomásra.

    Húszan voltunk azok, akik még nyolc kilométerrel megtoldottuk a Mikulás-kereső túrát. A Kereszt-hegy gerincén indultunk tovább. Jobb oldalon ligetes hegyoldal, baloldalt zöld vetés mellett haladtunk. A szántóföld után fiatal tölgyerdőt értünk el. Ennek szélén először balra fordultunk, majd mielőtt betértünk volna az erdőbe, megebédeltünk. Olyan jó melegen sütött a nap, hogy le is lehetett ülni a földre. Hátizsákjainkból még finom sütemények, forralt bor, pálinka is előkerült. Továbbindulva a volt honvédségi területnél balra, majd ismét balra fordultunk. Pár kilométert gyalogolva elértük Gazda-erdőt és a Z+ jelzést. Immár ismerős, saját festésű úton haladtunk, bár helyenként munkagépek által kitaposott út más irányba csábított, mint amerre a jelzés halad. Elértük az Isaszeg-Pécel országutat. Akinek sietős volt a dolga - az valamelyik családtagját kocsival iderendelve - itt abbahagyta a gyaloglást. A nagy többség továbbment, majd ismét felkapaszkodva Kereszt-hegyre, ott voltunk, ahol korábban a Mikulást megtaláltuk. Széles úton elértük a Képes-fát, majd a Polgármesteri Hivatalnál balra fordulva a vasútállomásra értünk. Itt fejeződött be túránk, amely idáig 14,5 km-t kóstált.

 

Éjszakai túra

Címkék

07.06-án a szokásos nappali túrát - félve a hőségtől - éjszakaira váltottuk. Nagyon kellemes csillagfényes éjben 24 „éjjeli bagoly” 16,7 km-t gyalogolt. Margó meghívására pincelátogatáson is részt vettünk.

A máriabesnyői vasútállomáson találkoztunk negyed tizenegykor. Legtöbben vonattal érkeztünk oda, de volt aki gyalog jött Gödöllőről, másokat kocsival hoztak oda. Vendégeink között svéd és angol is volt. Összerázódtunk, majd indultunk. Először a - a kutyák nagy örömére – házak között haladtunk, majd az utolsó háznál lévő aluljárón átmentünk a vasút alatt. Egyenes szakaszon értünk a besnyői templomhoz. Pár perces pihenő után indultunk tovább. A temetőnél az incsői lakópark felé kanyarodtunk, majd rögtön beértünk az erdőbe. A piros kereszt jelzésen értünk a Pap Miska-kúthoz. Az ott lévő pihenőhelyen egy másik társaság is piknikezett.

    Ittunk a forrás hűs vizéből. Kínálgattuk egymást mindenféle jóval, majd indultunk tovább. A Babati-tavakból csak a brekegést érzékeltük. Lámpáink fényénél megpróbáltuk a sötétből kihámozni az istállókastélyt. Babatpuszta után nyílegyenes úton, igen kellemes selyemfű-illatözönben haladtunk. A kettős kanyarnál messze hordó lámpákkal mutattam meg a többieknek, hol található a lucernás „szigetén” lévő kis dombon a templomrom. Nemsokára elhagytuk a piros jelzést, és innentől előre bejárt jelzetlen utakon haladtunk. Már láttuk Gödöllő szélső házait, mikor óhatatlanul megzavartuk egy darázscsalád békés szunyókálását. Ezt nem vették jó néven, több túratársunkat csípéssel büntették. Szórványos víkendházakat elhagyva a Bozsoki-dűlőúton értünk a már Szadán lévő Margita utcába. Itt lakik egyik túratársunk, aki meghívta pincéjébe társaságunkat. Köszönjük neki! Pontban két órára értünk oda.

    Hagymás zsíroskenyér várt ránk többféle borral. Hátizsákokból előkerültek sütemények is, így aztán nagy eszem-iszom vette kezdetét. Vidám beszélgetés mellett nagy sikere volt a pincében felállított csocsónak, a gyerekek álmossága is rögtön eltűnt a küzdelemben. Fél négyig maradhattunk, akkor indulni kellett, hogy a még 6 km-re lévő HÉV-et, vonatot elérjük.

 

Majális

Címkék

Imádunk túrázni, de a „változatosság gyönyörködtet” szólás igazolására időnként másfajta szórakozást is művelünk. Ilyen a minden évben megtartott ITK-majális is. Többen voltunk (41 fő), mint egy átlagos nézőszámú magyar focimeccsen.    A szombati majálist megelőzte egy szerdai útvonal-bejárás, melynek során 4 db ugratót is találtunk, melyet az erdőnyűvő crossmotorosok építettek. A legborzasztóbb az, hogy az ugrató megépítéséhez szétszedték az esőbeálló tetejét is. Mindezt védett tájvédelmi körzetben! Az erdei pihenőnél tapasztaltak sem vetnek jó fényt kis hazánkra. Marival összeszedett szemetet rásóztuk Sanyiékra, akiknek 120 literes kukája teljesen megtelt avval. Ezenkívül még egyszer visszamentünk Sanyival, hogy az üvegcserepeket összeszedjük egy vödörbe. Az is megtelt teljesen. Mi, akik szeretjük a természetet, sohasem fogjuk megérteni ezeket az embereknek álcázott barbár szemetelőket, vandálokat. Félek, hogy az általunk teremtett rend nem lesz hosszú életű, hiszen pl. ugyanazon erdei pihenő alsó részén lévő másik csapat is simán otthagyott egy zsák szemetet – ők legalább összegyűjtötték. De vajon mit gondolnak, kinek lenne a kötelessége, hogy elszállítsa onnan? Kár, hogy nem láttuk az otthagyott zsákot mikor elmentek, mert biztosan szóvá tettük volna. Sajnos ilyen dolgok beárnyékolják a majálisi hangulatot. Hogy egy jó hírt is mondjak, a Pilisi Parkerdő munkatársai a héten a Honvédsírokhoz vezető út mellett lévő esőbeállókat felújították, lefestették. Köszönjük nekik, és reménykedünk, hogy sokáig fog rendeltetésének megfelelő funkciót ellátni.

    Magára a bográcsolásra 9 órától gyülekeztünk. Mivel előző éjszaka hatalmas eső volt, vittünk száraz, felaprított fát a begyújtáshoz. Most csülökpörköltöt főztünk 15 kg első-, és hátsó csülökből. Előző nap előkészítettük a húst, felkockáztuk, lefejtettük a csülök bőrét és a zsirosát. A zsíros részt ledaráltuk és kisütöttük otthon, ezeket készen kivittük szombaton. Kinn már nem sok dolog akadt, maradt idő bőven beszélgetésre. Kívánságra egy másik bográcsban krumplit is főztünk. Bő három óra így is kellett, míg elkészült a csülök. Azért senki se unatkozott, ha netán pedig megéhezett, talált magának százféle harapnivalót, süteményt. Fél kettőkor megebédeltünk, borozgattunk, sziesztáztunk.

    Három óra után indultunk, hogy kicsit lejárjuk a bőséges ebédet. A Szobor-hegyet kerültük meg, majd a piros jelzésen a Honvédsírokhoz jutottunk. Itt kicsit elidéztünk, majd egy mély horhoson keresztül értünk vissza bográcsolóhelyünkre. Hat óra felé szedelőzködni kezdtünk, rendet csináltunk magunk után, majd hazafelé indultunk. Azt hiszem ez a nap is jól sikerült. 

 

Munkatúra Pécel és Isaszeg között

Címkék

03.02-án, szombaton már az Isaszegi Csata Emléktúrára való készülődés jegyében -  annak 30 km-es távjának Isaszeg-Pécel közti szakaszán -, munkatúrát tartottunk. Napsütéses, koratavaszi időben 33-an jöttek el.

    A túra során kisebb-nagyobb vágóeszközökkel levágtuk az útvonalba belógó gallyakat, a fakivágások során „természetesen” a turistaútvonalra dózerolt gally-hegy mellett kerülőutat képeztünk, festést javítottunk. Kísérletet tettünk az út szemétmentesítésére is, de a zsákok pillanatok alatt megteltek. Hiába minden kötelezően előírt szemétszállítás, a háztarsági szemét jó része sajnos továbbra is az erdőben köt ki. Nekem 30-40 éve azt mondták az öregek, hogy az emberek szemléletváltozásában, természet megóvásában vállalt szerepükben legalább 20 évnek el kell telnie. Nos ez az idő rég elmúlt, és csak sokkal rosszabb lett a helyzet. Már azt se mondhatom, hogy „balkáni” állapotok vannak, mert ezért joggal sértődnek meg az ott élők.

    Pécelen, a vasútállomáson volt a gyülekező, ahová Pest és Hatvan irányából vonattal érkeztünk. Örömmel láttunk új arcokat is, akiknek ez volt első próbálkozása klubunkban. Remélem, nem ment el a kedvük a túrázástól! Kicsit nehézkesre sikerült az indulás, de aztán nagynehezen elindultunk. Zöld jelzést követve, a vasúti felüljáró után a Bajcsy-Zsilinszky utcán haladva hagytuk el Pécelt. A Vár-hegy és a mezőgazdasági terület határán mentünk tovább.  Itt még nem volt munkánk, annál inkább azon a helyen, ahol a zöld háromszög jelzés balra letért a zöldről. Itt tarvágással kiirtották az erdőt, vele persze azokat a fákat is amelyeken a jelzések voltak. A kiirtott rész határán továbbvezető turistaútra  - mert hová máshová – földdel együtt rátolták a levágott gallyakat, nehogy látható legyen, merre vezet tovább az út. Megpróbáltunk egy útnyi átjárót nyitni rajta, de a körülbelül másfél méter magas kupac fele föld volt, így - lapátok hiányában - nem bírtunk vele. Helyette megtisztítottunk egy kis kerülő utat.

    Továbbhaladva a barlanghoz értünk, melyhez pár ember lemászott a meredek völgyoldalon. Sajnos ez is tele volt szeméttel. Ezután a Vár-hegyi patak mellett haladtunk egy darabig, majd onnan kikapaszkodva elértünk arra a pontra, ahol az általunk kialakított Z+ jelzés kiválik a Z sávból. Itteni traumánk: lelkes helyiek által kialakított pihenőhelyet vandálok szétverték, a szemetesnek odakészített hordó mellett még egyszer annyi szemét volt, mint benne. (Azt már csak halkan jegyzem meg: aki odakészít egy szemetes edényt, annak gondoskodni kellene annak elszállításáról is.) Egy kapaszkodó után máris a Látó-hegyen voltunk. Nevének megfelelően szép kilátás nyílt róla a Budai-hegység felé.

    Innen hazáig jobbára lefelé mentünk, de azért pár „rövid, de velős” emelkedő mindvégig akadt rajta. Csattogtak a metszőollók, egyre több jelzést is kellett javítani, főleg olyanokat, melyek a fák növekedése miatt eltorzultak. Egy szép tisztáson megebédeltünk, élveztük a napsütést. Annál rosszabbul esett tele hassal nekiveselkedni a fenyvesben lévő meredek útnak. Ezt követően jó pár kilométer laza séta következett, közben elhaladtunk a Gazda-erdő vízmű mellett is. Újabb emelkedő a péceli országút után következett, viszont már alig akadt munka, mert a turistaút széles kocsiutakon haladt.  Még két röpke emelkedővel tarkított kényelmes út, és máris az isaszegi vasútállomáson voltunk. A túratáv 13 km volt idáig.

    Negyedóra különbséggel indultak a vonatok Pest-, illetve Hatvan felé. Mindenki elérte sajátját.

 

Első ITK-túra 2013-ban

Címkék

Hagyományosan az év első szombatján Újév-köszöntő túrát rendezünk. Népszerű ez a túra, ezúttal is sokan – 33-an – jöttek el. Az idő már-már a tavaszt idézte. Nem várt izgalommal kezdődött a nap. Vonatunk késett Isaszeg felől, így veszélybe került csatlakozásunk a gödöllői HÉV-vel. Szerencsére a HÉV-en lévő túratársainknak sikerült egy kis indítási-haladékot kérni, így bár lógó nyelvvel, de fel tudtunk kapaszkodni a szerelvényre. Szilasligeten szálltunk le, ahol már vártak bennünket a Pest felől érkezők.

Így kiegészült a csapat, indulhattunk. Egy ideig még házak között haladtunk, aztán egy réten átvágva a HÉV-aluljáróhoz érkeztünk. Nem sokkal az aluljáró után balra fordultunk. Egy friss szántáshoz értünk, amin már nem volt javallott az átkelés. A meleg idő miatt így is helyenként erősen dagonyáztunk. Új utat keresve sokat javult a sár-helyzet. Elértük az erdő szélét, és láss csodát: egyszerre a semmiből előkerült egy sárga háromszög jelzés. Ezen haladtunk egy darabig, aztán mikor az jobbra tért, mink balra indultunk, amerre ismerem az utat. A Szár-hegyre korábban egy nehezen járható úton lehetett felérni. Most ez az állapot megszűnt, mert tarvágással eltüntették az erdőt. Egy jó volt ebben: kinyílt a panoráma a Budai-hegyekre, Pilisre, a mogyoródi Somlyó-hegyre. Azért ha rajtam múlna, inkább gyalogolnék akár „nehezen járható” erdei úton, mint tarvágásos volt erdőben. Még egy kicsit emelkedett az út, és máris fenn voltunk a 325 méter magas Szár-hegyen.

Kis tisztás található a csúcson, ez a terep ideális volt az újévi-lakomához. Ilyenkor mindenféle finomságot viszünk, főleg süteményeket. És persze hozzá egy kis forralt bort, pezsgőt, gyerekeknek Kölyök pezsgőt. Ragyogó napsütésben, kellemesen meleg időben sokat beszélgettünk, nagyokat ettünk, ittunk, köszöntöttük egymást és az új évet. Mindenki annak a reményének adott hangot, hogy 2013-ban is sok jó túrát teszünk együtt. Az éves program már novemberben összeállt, a többi csak rajtunk áll.

Minden jónak egyszer véget kell érnie, ezért összepakoltuk a maradék süteményt és elindultunk. A hegytető alatt ismét egy nagy tarvágásos terület következett. Félek, nem csak én képzelődöm, mikor úgy látom, a gazdasági válság következményeképpen sokkal intenzívebben fogy az erdő, mint régebben. Megközelítettük a 3-as utat, ezután jó ideig avval párhuzamosan haladtunk. A mogyoródi út mellett lévő magas szalagkorláton nem könnyű az átjutás. Találhattak volna turista-barátabb megoldást is! Egy jó fél kilométer után átkeltünk a HÉV-síneken, majd nyílegyenes úton haladtunk tovább. Az Őr-hegyre való feljutás megszuszogtatta a társaságot, ezért a csúcson kis pihenőt tartottunk, megittuk a maradék forralt bort. Az M31-es autópálya megépülte után a környék valamennyi turistaútja egy helyen megy át. A Teva Gyógyszergyárnál – sokunk volt munkahelyén – értük el a Táncsics M. utat. Innentől már ki-ki arra ment, amerre könnyebben érte el lakását, vagy valamelyik tömegközlekedési eszközt. Jó páran még bementünk az Erzsébet-parkba, felkeresve Erzsébet királynő szobrát, és a róla elnevezett műsziklát is. Ezután már ki kellett lépnünk, hogy elérjük az Isaszeg felé menő vonatot.

Kellemes, nem megerőltető útvonalon 12.5 km-t gyalogoltunk.