Gödöllői-dombság

2015. év első túrája

Címkék

Enyhe téli időben, pár centis hóban tartottuk meg az év első túráját. 35-en voltunk és 13,5 km-t gyalogoltunk. Mindenkinek jutott az újévi jókívánságokból, finom süteményekből és italokból.

A szokásostól eltérően nem szombaton túráztunk, hanem vasárnap. Ennek az volt az oka, hogy nyolcan az ITK-ból péntek este értünk haza Erdélyből és akklimatizálnunk kellett a túra előtt. 9 óra után pár perccel találkoztunk az isaszegi vasútállomáson, ahová tagjaink és vendégeink Gödöllő és Pest felől vonattal, esetleg gépkocsival érkeztek. Az aluljárón áthaladtunk, majd a Z+ és a P négyzet jelzésen a Tőzeg-tavakig mentünk. A gát után balra fordultunk és előbb víkendházak között, majd a tó nádasa mellett a Rákos-patakhoz jutottunk. Átkeltünk a patakszéli keskeny padkán a vasúti sínek alatt. A Képesfánál megálltunk egy kicsit, hogy az is megnézhesse, aki eddig még nem látta. Az átjátszó adó felé vezet betonos úton indultunk felfelé, de nagyon nehezítette haladásunkat a sok keresztbedőlt fenyőfa. A dombtetőtől ismét a Z+ jelzésen haladtunk. A feszülettől Gazda-erdő felé büszkélkedtünk a többieknek, hogy a turistaútról letakarított rengeteg fa nyolcunk munkája. Ezt december közepei útkarbantartás során ejtettük meg. A Gazda-erdei vízmű után pár percre megálltunk, mert megszomjazott a társaság. A nagytarcsai országúton való átkelést követően még körülbelül egy kilométert jelzésen haladtunk, majd azt elhagyva a vadászház felé igyekeztünk. Előtte ismét szinte járhatatlan volt az út a sok kidőlt fenyőfától.

    A vadászház melletti pihenőnél esőbeállók voltak padokkal, asztalokkal. Itt mindenki kipakolta az általa hozott süteményeket, italokat és sorba kínáltuk egymást sűrű Boldog Újévet köszöntésekkel. Itt-tartózkodásunk csak azért nem lett hosszabb, mert a forró tea és bor ellenére lassacskán mindenki fázni kezdett az egyhelyben ücsörgésben, álldogálásban. Felkapaszkodtunk az Isaszegi-hátra, innen már Pécel házai látszottak. Leereszkedve horgásztavak, jobboldali löszfalak mellett elhaladva. értünk be a vasútállomásra. Fél óránk volt még vonatunk indulásáig, de ez az idő nagy beszélgetések közepette gyorsan elszállt. 

 

Útkarbantartás

Címkék

A december elsején leesett ónos eső hatalmas károkat okozott a Gödöllői-dombságban is, nem kímélve az általunk karbantartott utakat sem. A december 4-ei bejárást követően szervezni kezdtem egy munkacsapatot, akikkel járhatóvá tudjuk tenni a Z+ jelzés Pécel felé haladó útjának legalább egy részét.

Mivel a hétvégék már mind foglaltak voltak, kénytelenek voltam a munkát hétköznapra szervezni. Így jobbára csak nyugdíjas klubtagjainkra számíthattam. Kilencen jelentkeztek, de Laci igazoltan maradt távol. Hadd említsem meg a résztvevőket – megérdemlik: Teri, Mari, Marci, Józsi, Sanyi, Pali, Gyula (ja és én). Még Éva, Ildi és Anci is jelentkezett, de nekik a szerda nem felelt meg (tudniillik a jelentkezőknek három nap közül is lehetett választani). A péceli országút mellett, a feszületnél tettük le az autókat. Innen indultunk gyalog, közben minden belógó gallyat, útra dőlt fát eltávolítottunk az útról. Pali hozta és kezelte a láncfűrészt, így övé volt a munka dandárja. Mi a levágott ágakat húztuk félre az útból, kézi fűrésszel, baltával és ágvágó ollókkal a kisebb átmérőjű fákkal, gallyakkal birkóztunk, a rengeteg tört faág eltakarításában serénykedtünk. Nagy szerencsénkre, nem sokkal a munka megkezdése után kisütött a nap. Jó két óra alatt eljutottunk a Gazda-erdőig. A sikeren felbuzdulva újabb szakasznak láttunk neki.

    Ehhez előbb visszamentünk a kocsikhoz, majd azokkal a nagytarcsai országút azon részére hajtottunk, ahol keresztezi azt a Z+ jelzés. Miután egy bekötőút sártengerében valahogy leparkoltunk, indultunk Pécel felé. Rengeteg munkánk akadt itt is, de már kicsit rutinosabbak is voltunk, mint az első szakasznál. Odáig jutottunk, ameddig az út elkezd felkapaszkodni a Látó-hegyre. Ez a szakasz az eddigieknél is nehezebb lesz, mert a fenyőfák szinte mind kidőltek, összetörve a közöttük lévő akácfákat is. Úgy beszéltük meg, hogy januárban, vagy februárban bejárom ezt a szakaszt, és ha az erdészet addig nem lát neki a munkának, tavasz előtt még egy akciónapot tartunk. Ez már hétvégén lesz, hogy mások is kiélhessék a bennük rejlő fanyűvő hajlamot.

 

Mikulás-kereső túra 2014

Címkék

Szerencsés véletlen során Mikulás-kereső túránk épp a fehérszakállúnak nevét kölcsönző Miklós-napra esett. A hét elejei katasztrofális idő ellenére nagyon szép számban – 65-en – kerestük az erdei Mikulást.

December elsején, hétfőn lehullott ónos eső egyik legnagyobb elszenvedője épp környékünk, a Gödöllői-dombság volt. Az előre eltervezett utat a rengeteg kidőlt fa, járhatatlan út miatt a keddi bejárás során módosítani kellett. Tetejébe az erdőbe vezető út sorompóját a Gödöllő utáni Szárítópusztán akkor zárták le, mikor már benn voltunk. Kijönnünk csak rengeteg telefon után sikerült jó két óra után. Szerencsére velünk volt Barkóczi Józsi. Ő és neje végigtelefonálták az összes szóbajöhető embert. A megmentés végül az isaszegi mezőőr személyében jött el. Rendőrök és polgárőrök is álltak közelünkben a valkói úton, de nekik az volt a legfontosabb teendőjük, hogy megállapítsák, ez nem az ő dolguk. Új helyet kerestünk a Mikulás megtalálásához. Szerdán egy újabb útvonalat jelöltem ki, megtisztítottam azt a rádőlt fáktól. A legnagyobb biztonságra kellett törekedni, mert sok gyereket is vártunk.

    Ennyi rossz előjel után szombaton nagyon sok gyermek és felnőtt várta a Dózsa György utca végéről az indulást. Innen indulva volt a legrövidebb a táv. A mieink közül legtöbben a vasútállomástól indultak és cikk-cakkozva érték el a fent említett helyet. Még vártunk kicsit, hogy mindenki odaérjen, aztán nekivágtunk. A gyerekek megkapták az eligazítást, hogy egyre nagyobb Mikulás-kép jelenti számukra a Mikuláshoz vezető utat. Rohantak is annyira, hogy alig lehetett őket féken tartani. Pedig gondolni kellett a nagyszülőkre is, akiknek ez a tempó már sok volt. Nagyon megijedtünk, mikor elkezdett esni az eső, de szerencsére csak pár percig tartott.

     Már A4-es méretű képek jelentették a Mikulás közelségét, akit annak rendje és módja szerint meg is találtunk. Nem volt egyedül, Krampusz segítsége is volt. Neki persze nem akadt dolga, mert saját bevallása szerint minden gyerek a megtestesült jóság volt az előző évben. Gyerekek verseket mondtak, énekeltek a Mikulásnak, aki ezért kisebb ajándékokkal jutalmazta őket. Aztán mindenki megkapta csomagját. Ezt és még sok jóféle süteményt falatozni kezdtük, tán még le is öblítettük. Jó félóra után indultunk tovább. Egy kilométer után mindenkinek választási lehetősége volt, hogy visszamegy ugyanazon az úton, amelyiken jött, vagy még hozzá tesz pár km-t. Vasútállomástól vasútállomásig ez az út 8,5 km hosszú volt.

    Húszan – nagy ürömünkre három kisgyerek is - indultunk tovább a hosszabb távon, ami még így is csak „ünnepi” 12 km-es út volt. Erdőben és egy nagy tarvágásos területen haladtunk át, melyet elektromos kerítés védett. A tisztás szélén ettünk valamennyit, majd folytattuk utunkat. A Benkovics-nyiladékon hagytuk el az erdőt, majd az Április 6-a utca után mi is a reggel már bejárt úton haladtunk.

A könnyű, jó hangulatú túra arra ösztökél bennünket, hogy jövőre is tartsunk ilyet.

 

Isaszeg-környéki turistautak karbantartása

Címkék

Az idei sok csapadék, valamint kivágott erdőrészek ebek-harmincadjára hagyása miatt környezetünkben lévő turistautak egyes szakaszai már járhatatlanná váltak a benőtt gallyaktól, elszaporodó selyemkórótól, csalántól. Nem lehetett tovább halogatni a karbantartást, melynek része volt a festés felújítása is.

    A szombati munkát megelőzte a helyszínek bejárása, előzetes bokorirtása, melyet három alkalommal nejemmel végeztünk el. Csütörtök esti jelentkezési határidő lejártáig 15-en jelezték szándékukat a munkára – és az is a pozitív hozzáállás jele, ha valaki megírta, miért nem tud eljönni -, de végül szombat reggel 19-en gyűltünk össze. Vettünk a nagy alkalomra egy motoros fűkaszát is, Marci és Péter elhozta sajátját is, így három géppel láthattunk munkához. Nálunk találkoztunk, beszéltük meg ki-ki melyik szakaszt fogja csinálni, hogy jut el oda, stb. Előzetes operációs terv szerint négy csoportot alkottunk. Minden csoportnak készítettem egy vödörben különböző festékeket, ecsetet, hígítót, sablonokat.

    Hat kocsival rajzottunk szét. A zöld jelzést Kálváriától Honvédsírokig, valamint a Z+ jelzés Pécel, Várhegyi-patak és Isaszeg, út menti feszület közötti részét három szakaszra bontva csináltuk meg. Kánikulai meleg volt, de ez az erdőben még elviselhető volt. Egy szakaszra már nem jutott fűkasza, ezt sarlóval, metszőollókkal hoztuk rendbe. Lelkes tagjaink jól haladtak a munkával. Péter miután saját szakaszán végzett a fűkaszás bozótirtással, besegített a Z jelzésen munkálkodóknak is. Változó időben, de nagyjából fél kettő felé végzett mindenki.

    Ekkor összegyűltünk azon az erdei pihenőhelyen, ahol majálisunkat is szoktuk tartani. Vittük a szalonnasütés kellékeit: tűzifát, gyújtóst, vizet, kenyeret, bort, és persze szalonnát. Amire nem számítottunk, az egy tűzgyújtást tiltó tábla volt. A helyzetet Irénke és Sanyi mentette meg, akik felajánlották, hogy náluk a diófa alatt tartsuk meg a sütögetést. Kicsit koszosak és izzadtak voltunk a munka után, mégis vidám hangulatban sütögette mindenki vérmérséklete szerint hirtelensűlt módjára, illetve akkurátusan szép ropogósra szalonnáját. Utána még sokáig beszélgettünk. (Képeket saját csapatáról Samu Kati küldött, én csak a szalonnasütésről készítettem.)



Köszönöm minden megjelenő áldozatos munkáját!

 

Éjjeli bagoly túra 2014.

Címkék

Ha július, akkor éjszakai túra. Így megy ez már pár éve. Az is megszokott, hogy a túrát pincelátogatással fejezzük be. „Hála” a MÁV-nak, most nem ment minden rutinszerűen.

A találkozó Gödöllőn volt, a vasútállomásnál. Isaszegről 12-en indultunk (volna) vonattal a megbeszélt találkahelyre. Ekkor viszont vonat helyett egy közlemény érkezett a hangosbeszélőn. Ezek szerint a vonatok bizonytalan ideig nem közlekednek. Egy darabig vártunk türelmesen, aztán kifaggattuk az állomásfőnököt utazási kilátásainkról. Semmivel nem bíztatott, szerinte 20 perc és a végtelen között jöhet a vonatunk. Ezért úgy döntöttünk, hogy a nálunk és az állomáson leparkolt autókkal átmegyünk Gödöllőre. Ez némi utasszám-növekedést okozott a kocsikban, de nem volt mit tennünk. A csapat másik felével  így félóra késéssel, de találkoztunk. 22-en voltunk még úgy is, hogy pár bejelentkező nem jött el.

    A Honvéd-, és Repülőtéri úton hagytuk el Gödöllőt, sajnos végig aszfaltozott úton. A repülőtér hollétét csak pár lámpa sejttette. A Perőc-oldali gerincre felérve végre földútra értünk. Innen jó pár kilométert a Pest Megyei Piroson haladtunk, de előtte kis pihenőt engedélyeztünk magunknak. Nem volt sietős a dolgunk. A gerincen egy ideig alig változott a szint, aztán következett egy kis lejtő/emelkedő párosítás. A Magasfeszültséget elérve letértünk a pirosról, nem megvárva a P+ jelzést. Ez utóbbinak az a hátránya, hogy szinte mindig lehet találkozni kerítésen kívüli kutyákkal. Átvágtunk egy mezőn, de egy újabb kerítés mégis rákényszerített a P+ jelzésre. Szabadon lévő kutyák ezúttal sem maradtak el, de látva viszonylag nagy tömegünket, meghátráltak. A Malom-tavak felé folytattuk utunkat, átkeltünk a Rákos-patakon, majd a VI-os és a VII-es tó közti gáton kiértünk az isaszegi országútra.

    Nem sokat mentünk rajta, mert balra, a Gépgyár iparvágányára kanyarodtunk. Ezt a szombat délelőtt fehér papírral és egy kidobott uborkásüveggel megjelölt helyen elhagytuk. Betértünk az erdőbe, melyen nyílegyenesen mentünk tovább. A tavaszi sok csapadék meglátszott az aljnövényzeten és az elburjánzó nyár-, és bálványfa-cserjéken. A lámpák fényénél többször volt olyan érzése az embernek, hogy innen már nincs tovább, mert szinte falat alkottak ezek a bokrok. Ennek ellenére mindig volt valahol átjárható szakasz, nem is kellett bujkálni. Isteni volt viszont a selyemkóró illata. A Fenyves utcánál hagytuk el az erdőt, és hozzánk gyalogoltunk.

    Itt tagjaink által hozott süteményt, a szombat délelőtt kisütött friss töpörtyűt, zsíros kenyeret hagymával/paprikával ettünk, hozzá saját fehér-és vörösbort ittunk. A gyerekek pedig ribizli-szörpöt. Jól elbeszélgettünk a vonatindulásig.

    Nagy örömünkre a túra során három új taggal is bővült egyesületünk. 

 

Mende – Farkasdi-szőlők

Címkék

Szombaton a Gödöllői-dombság délebbi részén jártunk, ahol a teljes szintemelkedés mindössze 70 méter volt. A 30 fokos meleg, csalánerdő, benőtt utak nem könnyítették meg annak a 29 főnek sorsát, aki eljött. Előre nem várt okok miatt csak 12,5 km-t gyalogoltunk.

Isaszegen, a Polgármesteri Hivatalnál találkoztunk. Gabi Pécelen csatlakozott hozzánk, a pestiek pedig a túra indulópontján vártak ránk. Személygépkocsikkal (7 db) utazunk, telekocsi akcióban. A mendei vasútállomáson tettük le az autókat. A zöld jelzésen indultunk. Máris túlzásokba estem, mert úgy itt, mint máshol az út során, a  jelzések sűrűsége körülbelül megközelítette a nullát. Látni, hogy nincs gazdája ennek a területnek.

    Átmentünk a vasúti aluljárón, utána déli irányban haladva hamarosan  beértünk az erdőbe. A Vincellértanyánál nagy sikert arattak a barátságos pacik. Párszáz méterre innen csak egy jól kijárt út látszott (meg nem is figyeltem a GPS-t), így történhetett, hogy simán továbbmentünk egyenesen. Ötszáz métert kellett visszagyalogolnunk. Visszaérve a feltételezett leágazáshoz, azért nagy-nehezen sikerült megtalálni a letérő utat. Embermagasságú csalánokat eleinte bőszen csapkodtuk, kerülgettük, aztán beletörődtünk abba, hogy ez egy ilyen csípős növény. A dzsungelharc után kiértünk egy járható útra, az viszont visszavitt volna majdnem az indulási területre. Az előre betervezett hosszabb út (15,5 km) viszont járhatatlanul tele volt tövises cserjékkel. Ezért úgy döntöttem, hogy nem kísérletezünk vele, hanem a rövidebb úton megyünk ezután. Kellemes erdei úton 1,2 km-re jobbról bejött a Z jelzés, megmutatta magát, aztán eltűnt szinte véglegesen.

    Nagy hő-sokk ért, mikor kiértünk az erdőből, és szántóföldek között vezetett utunk. Tetejébe takarmányborsót és kalászost arattak, és időnként a poros úton elszáguldott mellettünk egy-egy megrakott pótkocsis traktor. A Farkasdi-szőlők felé vettük az irányt. Gyümölcsöskertek és nagyrészt felhagyott szőlők között értünk be Mendére. A katolikus templomnál lévő ismeretterjesztő táblát – mint mindenütt kis hazánkban – vandálok tették olvashatatlanná. Itt pihentünk egyet az árnyékban. Találkoztunk ismerős túrázókkal, akik a tápiószeleiek teljesítménytúráján vettek részt. Az ő tanácsukra kerestük fel az evangélikus templomot. Igazán megérte az összesen másfél kilométeres kitérő, mert a templom – számunkra - soha nem látott pünkösdi díszben pompázott. Elég sokat időztünk itt. A templomban elmondták nekünk, hogy alakult ki ez a pünkösdi szokás. Sok ismerőssel is találkoztunk, úgy a túrázók, mint a rendezők közt. Visszaútban az állomás felé még ettünk egy felejthető ízű fagylaltot.

 

ITK-majális 2014.

Címkék

Hagyományos majálisunkon 52-en élveztük a kora nyári időt és egymás társaságát. Már bőven ebéd után érkezett viharfelhők miatt a levezető kis túra viszont elmaradt. Ezennel különböző ügyességi versenyeket is tartottunk a köztünk lévő 12 gyereknek.

Az előkészületek már csütörtökön elkezdődtek, mikor négyen kimentünk a szokásos erdei pihenőhelyre szemetet szedni. Sajnos ebben semmi változás sincs, mindig vannak rendetlen, hülye emberek, akik otthagyják maguk után a szemetet, és ami a legborzasztóbb – gondolom részeg állapotban – az üvegeket összetörik. Pénteken bevásároltunk - többek között 18 kg húst. Ezeket kicsontoztuk, felkockáztuk. Szombat reggel a piacon friss kenyeret vásároltunk.  A fürgébbje már 9 órakor ott volt, sőt Sanyiék már 8 órakor, mert megkértem őket, hogy menjenek ki helyet biztosítani. Hagymapucolás és aprítás, bográcsállvány felállítása, tűzgyújtás volt az első feladat. Előételnek előkerült szalonna, szarvas kolbász, padlizsánkrém és sok – részben akkor reggel sült – pogácsaféle. Meg persze kis hazai pálesz, bor is. Főszakácsi címre csak Péterek (Szekeres és Pusztay) voltak esélyesek.

    11 órakor Szilvi és Erika vetélkedőt, különféle ügyességi játéko tartott a gyerekeknek. Bár nem olvasták előző napi E-mailemet, melyben kértem őket ilyen játék levezetésére, nagyon jól sikerült a rögtönzés. Igazi versenyszellem alakult ki a gyerekek között, élvezték a versenyt – meg persze mi is. Az ajándék se maradt el természetesen. Mindenki jól teljesített, kiérdemelte. a jutalom-csokit.

    Negyed egy után elkészült a Betyáros bográcsos nevű étel, mely mindenkinek ízlett – már aki nem vegetáriánus. Köretnek tarhonyát és friss kenyeret ettünk hozzá. Ezután nassoltunk tagjaink által sütött sütemény-csodákból. Persze így jóllakva nehezen akart összejönni a kiránduló csapat, meg időnként meg is dördült az ég, ez is óvatosságra késztetett minket. Talán jobb is, hogy nem indultunk el, mert hirtelen megcsapott a vihar szele, és nagyon elkezdett villámlani is. Épp bepakoltunk mindent a kocsikba és elindultunk, mikor elkezdett ömleni az eső.

 

Téli túra a Gödöllői-dombságban

Címkék

A pár centis hó és a minuszok biztosították a téli túra hangulatát, mégsem volt olyan megerőltető, mint egy nagy hóban megtett út. 27-en voltunk és 15 km-t gyalogoltunk.

Gödöllőn találkoztunk 8 órakor, ide sok településről érkeztek az ITK-tagok. 5 kocsival indultunk tovább, de ezúttal nem messzire utaztunk, csupán a 10 km-re lévő Zöldházhoz.  Itt - az Erdészettől korábban megkért engedély alapján – leparkoltunk. Az első bő kilométeren még együtt halad a Z és a S jelzés. Mindjárt az első métereknél volt egy mászásunk – egy létra segítségével lehetett a kerítésen átjutni. Utunk során további három létrázásunk volt, de ez nem jelent gondot egy turista számára – legalább megvolt a beharangozott szintemelkedés. A folyamatosan emelkedő úton értünk fel a dombtetőre, ahol különvált a két jelzés. Mi a sárgán mentünk tovább. Alig észrevehető le- s föl menet után a Látóhegyen voltunk. Innen lejtett az út egészen az Erzsébet-pihenőig.

          Ha már a neve is pihenő, nem tehettünk mást, megpihentünk mi is. Persze a havas padokra leülni nemigen lehetett, így „állva ettünk, mint a lovak”. Továbbindulva most már a kék jelzésen, az Ebédlő-úton haladtunk. A térképen jelzett Szkíta-halomsírokat kigúvadt szemekkel se láttuk meg. Kényelmes úton haladva a Ménescsapás-tetőre értünk, ahol a Z jelzésre, és egyúttal lejtős útra is váltottuk. Az útnak neve is van: Rab Jancsi-út. A lejtős szakasz a Nagy-völgyig tartott, innentől egészen a Faház-tetőig ismét emelkedett.

          Mikor letértünk a Z jelzésről, kicsit megálltunk pihenni, elemózsiázni. Ezt követően alig emelkedő úton a Faház-tetőre értünk. Innen korlátozott kilátás nyílik Domonyvölgy felé. A csúcs után már nem mentünk vissza ugyanazon az úton a zöld jelzésre, hanem szép erdőnyiladékban – igaz a végén meglehetősen meredek szakaszon – értük el a reggel már bejárt mélyutat. Még egy létrázás várt ránk, aztán már a kocsiknál is voltunk. Akivel csak beszéltem, mind azt mondta, hogy jólesett neki e téli túra.

 

Harmincan az év első túráján

Címkék

Kicsit ködös időben szép számmal gyűltünk össze hagyományos Újév-köszöntő túránkra. Ezúttal Kerepesről gyalogoltunk Gödöllőre, miközben jót ettünk-ittunk – mellesleg 13 km-t gyalogoltunk is.

HÉV-vel mentünk túránk kiindulópontjára, a kerepesi állomásra. Legtöbben Gödöllőn szálltunk fel a HÉV-re, de jöttek túratársak Mogyoródról és Pestről is – az utóbbiak szerelvényére alig 10 percet kellett várnunk. Miután mindenkinek jutott a „Boldog Újévet!” kívánságból, útra keltünk. Nem a zajos országút mellett haladtunk, hanem előbb a Vasút-, és a Rét utcán, majd ténylegesen átkeltünk egy réten és azon átfolyó kis patakon. Ezután házak között haladtunk. Az országút zaját helyettesítette a kerítések mögött nekivadult sok kutya ugatása. Egy lezárt utca miatt be nem tervezett kunkort csináltunk. A templomtól nem messze végre elhagytuk a házakat, és egy vízmosásban haladtunk. Túl sok szépség egyenlőre még nem várt ránk, mert mindenfelé szemét éktelenítette az utat. Kerepes nagy eséllyel indulna Pest Megye Legszemetesebb Települése verseny megnyerésére.

    Szerencsére mire a Kálváriához értünk, elmaradoztak a szemétkupacok. Innen szép kilátás kínálkozik, de a köd miatt most csak korlátozottan lehetett ellátni. A Kálváriánál van egy emlékmű is, mely egy XIII. századi földvár és templom ittlétét hirdeti. Azt viszont nem tudom, hogy közvetlenül a középső kereszt mellett ki és miért ásott ki egy gödröt – ez két nappal előbb - mikor arra jártunk - még nem volt ott. A Kálvária melletti kis tisztáson rendezkedtünk be az ilyenkor szokásos nagy eszem-iszom, dinom-dánomra. Esőkabát-abroszra kerültek a finomabbnál-finomabb sütemények, rágcsálnivalók, de nem maradt el a forralt bor, likőr, pálinka sem. Elég tekintélyes időt töltöttünk itt beszélgetve, de közben pl. a tagdíjak beszedésére is sort kerítettünk Szekeres Marika hathatós segítségével.

    Minden jónak egyszer véget kell vetni, főleg úgy, hogy még jobb dolog vár ránk, a gyaloglás. Leereszkedtünk a Kálvária-dombról, majd egy kerülővel – hogy ne kelljen behatolni a szeméttel már majdnem feltöltött horhosba -, a Szőlő sorra jutottunk. Még egy darabig házak között haladtunk, majd a S, S+ jelzésen kapaszkodva felértünk a Bolnoka-erdő oldalában haladó Z jelzésre. Ezen közelítettük meg az M31-es autópályát, majd ennek felüljáróján átkelve Perőcre, a gödöllői repülőtérhez értünk. Sajnos itt azt kellett tapasztalnunk, hogy egy (valószínűleg) gázvezeték lefektetésekor kiirtották azokat a fákat, melyen a Pest Megyei Piros jelzése futott. A repülőtér után egy kitérőt tettünk Nagyremete felé, majd ennek végén ismét a Repülőtéri útra értünk. Aki Pest felé utazott, az az Erzsébet-parki megállóhoz ment, a többiek a vasútállomás felé igyekeztek. Nekünk, akik Isaszeg felé mentünk, a Királyi Konténerben még jó fél órát kellett várnunk.

 

Mikulás-kereső túra 2013.

Címkék

A tavalyi évhez hasonlóan idén is megtartottuk Mikulás-kereső túránkat – a kisgyerekek miatt ezúttal is volt rövidítési lehetőség. A túrát közösen szerveztük az Isaszegi Nyugdíjasok Baráti Körével, akik delegálták a Mikulást és a Krampuszt is. Kellemes időben 70-en voltunk.

    A túra előkészítéseképp a létszámnak megfelelő mézeskalács-Mikulást Babi elkészítette, bevásároltunk, csomagot készítettük. Szombaton 9 óra után taláIkoztunk az isaszegi vasútállomáson. Nem is volt kis feladat ennyi ember megjelentét konstatálni – főleg úgy, hogy a nevezési listát otthon felejtettem. Azért pár perc alatt sikerült megoldani a feladatot. Az aluljárón átbújva a Tőzeg-tavak felé vettük az irányt. A tavat félig jég borította. Voltak köztünk nagyon jó erőben lévő, fürge gyerekek, ezért minden kanyarnál be kellett várnunk a lemaradottakat. Erre kicsit még rá is játszottam a várakozásokra, nehogy túl hamar érkezzünk a tetthelyre. Felkapaszkodtunk a Bolnokai-dombhátra. Sokan elszörnyedve látták, hogy egy meredek lejtő után a szemközti gerincre is fel kell mászni. Ez volt a Szarka-berki-dűlő. Innen megint leereszkedtünk, majd a Természetvédelmi terület mellett elhaladva egy szépívű kocsiúton a Kereszt-hegyre értünk fel. Itt nagy Mikulás-keresésbe kezdtünk. Elterelő hadmozdulatokat kellett tennünk, mert a Mikulás még nem ért ki a megbeszélt helyre. Kiérkezését nehezítette az előző napi szélvihar által útra döntött fenyőfa is, melyet előbb félre kellett ráncigálni. Időhúzásként először rossz irányba indultunk, ahol esélyünk se volt rá, hogy megtaláljuk a Mikulást. Mikor telefonon megkaptam a kedvező híreket - miszerint már helyén van a Mikulás -, elindultunk a jó irányba.

    A gyerekek előbb a Krampuszt fedezték fel. Nagy versenyfutás kezdődött, ki ér oda először. Ezt követően hamarosan a Mikulást is megtalálták egy fenyőfa alatt. Minden jó gyerek megkapta ajándékát – később pedig a jó felnőttek is. Bátor és talpraesett gyerekek verseltek, énekeltek is – ők külön jutalomban is részesültek. A felnőttek jutalma a finom forralt bor volt, melyet a nyugdíjasok készítettek számukra. Mikor mindenki megkapta a magáét, különváltunk. A kisgyerekes szülők, nagyszülők egy rövidebb úton visszaindultak a vasútállomásra.

    Húszan voltunk azok, akik még nyolc kilométerrel megtoldottuk a Mikulás-kereső túrát. A Kereszt-hegy gerincén indultunk tovább. Jobb oldalon ligetes hegyoldal, baloldalt zöld vetés mellett haladtunk. A szántóföld után fiatal tölgyerdőt értünk el. Ennek szélén először balra fordultunk, majd mielőtt betértünk volna az erdőbe, megebédeltünk. Olyan jó melegen sütött a nap, hogy le is lehetett ülni a földre. Hátizsákjainkból még finom sütemények, forralt bor, pálinka is előkerült. Továbbindulva a volt honvédségi területnél balra, majd ismét balra fordultunk. Pár kilométert gyalogolva elértük Gazda-erdőt és a Z+ jelzést. Immár ismerős, saját festésű úton haladtunk, bár helyenként munkagépek által kitaposott út más irányba csábított, mint amerre a jelzés halad. Elértük az Isaszeg-Pécel országutat. Akinek sietős volt a dolga - az valamelyik családtagját kocsival iderendelve - itt abbahagyta a gyaloglást. A nagy többség továbbment, majd ismét felkapaszkodva Kereszt-hegyre, ott voltunk, ahol korábban a Mikulást megtaláltuk. Széles úton elértük a Képes-fát, majd a Polgármesteri Hivatalnál balra fordulva a vasútállomásra értünk. Itt fejeződött be túránk, amely idáig 14,5 km-t kóstált.