Gödöllői-dombság

PMP, Őrbottyán - Vácegres

Címkék

A hétvégén ismét a Pest Megyei Piros útvonalát jártuk 19 fővel. Ezúttal Őrbottyánból indulva Vácegresig gyalogoltunk,13 km-t megtéve. A fő ellenség most nem a meleg, nem is az emelkedők (pedig volt benne pár), hanem a rettenetesen elhanyagolt, helyenként járhatatlan út volt.

Busszal utaztunk Őrbottyánba, és a Városházánál szálltunk le róla. A Rákóczi utcán haladva kaptuk az első emelkedőt. Gombos Miklós harangöntő műhelyében pecsételtünk először. Ekkor értek el hozzánk a pesti lányok, akik vonattal jöttek idáig. A hosszan elnyúló település végére érve jobbra tértünk a jelzéssel együtt. Az első 700 méteren nem is volt gond, de aztán előbb egy szalagos kerítés, majd egy leküzdhetetlennek tűnő bozótos következett egy csermely mellett. Mikor már tovább nem tudtunk rajta menni (pedig ott volt egy halovány piros jelzés), akkor egy közeli - már rég nem használt kocsiúton - próbálkoztunk. Aztán megint dzsumbuj következett, majd ismét a kocsiút. Innen egy darabig az már jobban járható volt, mert az erdő másik oldalán kukoricás volt, ezt meg valahogy meg kell közelíteni. Mikor jobbra egy erdőgazdasági útra tértünk, bíztunk benne, hogy már nem lesz szederindás, akácos útszakasz. Nem így történt. Helyenként egész jó volt az út, máskor pedig több száz méteren keresztül csak a GPS segítségével tudtunk eligazodni, tépettük magunkat a szúrós bozóttal.  Egy kiszélesedő útnál ettünk egy jót.

Folytatva utunkat, az erdőség vácegresi oldalára kiérve szép kilátás nyílt a környékre és Galgamácsára. Kéripusztán – persze kerítés mögött – nagy bivalycsordát láthattunk. Mielőtt Vácegresre értünk, még egy csalitos várt ránk, ez se volt semmi. Kis kitérőt tettünk a temető melletti katolikus templomhoz. Nagyon jól esett a hideg víz, melyet egy nyomós kútból lehetett előcsalogatni. A házak közé beérve egy két cikk-cakk után a református templomnál értünk el a főutat. Nagy szerencsénk volt, mert egy hölgy akkor jött kis a községházából, és kérésünkre volt olyan kedves, hogy lepecsételte füzetünket. Míg vártunk a hazafelé vivő buszra, kicsit tátottuk a szánkat, mert éppen egy esküvőnek lehettünk tanúi.

 

Domonyvölgy – Szada

Címkék

A Pest Megyei Piros egy újabb szakaszát jártuk be szombaton, méghozzá úgy, hogy Domonyvölgyből indultunk és Vácegres után csatlakoztunk be abba. Néha kicsit szemerkélt az eső, de a júliusi forróságot megúsztuk. 21-en voltunk és 15,5 km-t gyalogoltunk.

Gödöllőről menetrendszerinti busszal utaztunk Domonyvölgybe. Pár perccel 8 óra előtt értünk oda. A sárga jelzésen indultunk a temető és az első nagyobb domonyvölgyi tó irányába. A tónál a S jelzés balra elment, mi az állítólagos kék Mária-úton mentünk tovább. Aztán ezt is elhagytuk. Innen a P jelzésig már ténylegesen jelzetlen úton haladtunk. Az Egres-völgyi-víztárolónál (2-es tó) lévő újonnan emelt feszületnél annyi utcajelző tábla volt, mint egy világvárosban. Már hajlott volna rá a társaság, hogy megálljunk itt enni, de 2 km-re innen az 1-es számú horgásztavaknál voltak padok és asztalok, ezért inkább ott álltunk meg tízóraizni. Három szép tó is volt ott, tettünk egy kitérőt Pista javaslatára, hogy mindet láthassuk. Ideális helyen vannak.

Továbbindulva sok őzlábgombát láttunk az út mellett, páran szedtek is belőle. Egyre több ökörfarkkóró sárgállott jobbra-balra, emellett nagyon sok virág is elkápráztatott. A patakvölgyben megtaláltuk a piros jelzést, innentől jó pár kilométeren ezen haladtunk. Erdőkertes Háromház nevezetű részét értük el, majd nemsokára ismét betértünk az erdőbe. Itt kezdődött a legrosszabb szakasz. Nem az emelkedő jelentette a gondot, hanem a borzasztóan párás levegő a szúnyogok ezreivel. Szóba sem jöhetett, hogy egy percre is megálljunk, így is rengeteg csípést kellett elviselnünk. Ahogy kiértünk egy kicsit szélesebb homokos útra, elmaradtak a szúnyogok. Kb. 30 métert leadtunk a megszerzett magasságból, aztán megint emelkedő kezdődött. Ez már a Margitára, a Gödöllői-dombság legmagasabb hegyére vezetett. A piroson menve balról becsatlakozott a S jelzés, amit még Domonyvölgyben hagytunk el. Felérve a Margitára, most már Szada felé vettük az irányt, faképnél hagyva a PMP-t. Nagyon dús, virágos legelők mellett értük el Szada szélső házait. A Dózsa György úton tudtunk buszra szállni, mellyel Gödöllőre jutottunk.



 

Újév-köszöntő túra 2018.

Címkék

Minden év elő szombatján túrát tartunk, mely se nem hosszú, se nem nehéz, viszont jókat eszünk-iszunk, együtt köszöntjük az új esztendőt. Idén se volt ez másképp. 29-en voltunk 14 km-t tettünk meg.

Menetrendszerinti busszal Gödöllőről Dányba utaztunk, közben mindenki a lakásához legközelebb lévő megállóban szállt fel rá. Háromnegyed tízre értünk Dányba, ott is Pest-megye legrosszabb buszmegállójába. Rövid lakott részt elhagyva sajnos meg kellett küzdenünk a kihordott mindennemű szemét „látványával”. Borzasztó volt. Szerencsére a lusták csak az út elején, a könnyen megközelíthető helyeken hagyták szemetüket. Ezután már szinte Isaszegig – helyenként igen látványos - erdőben haladtunk. Érintettük a Nagy-hát-erdőt, Senki-erdejét. Fél tizenkettőre értünk az előre kiszemelt tisztáshoz, rajta egy jókora farakáshoz. Ezen egy kis átalakítást végezve asztalt képeztünk ki a rönkökből. Megterítve előkerültek a hátizsákok mélyéről a finom sütemények, ízletes borok, és a köszöntő elmaradhatatlan kelléke a pezsgő. Jól elvoltunk. Ehhez hozzájárult az enyhe idő is. Igaz a nem túl sűrű köd csak az út utolsó harmadában szállt fel. de akkor is szokatlanul meleg volt januárhoz képest. (Tavaly például ehhez hasonló túránkon reggel – 20 fok volt.)

Továbbmenve egy-két cikk-cakk után a Hosszú-nyiladékon, Valkói-úton haladtunk. Itt már sütött a nap. Isaszeg közelébe érve tartottunk még egy pót-evést a maradék süteményekből, mert ilyenkor ritkábban járnak a vonatok, és inkább az erdő szélén töltöttük az időt, mint a vasútállomáson. A városszélre érve megtapasztalhattuk az isaszegi szemetelők „áldásos” tevékenységét is. Ez se volt semmi!

Örvendetes módon az út végére 6 fővel gyarapodott a létszámunk.

 

Mikulás-kereső túra

Címkék

Megalakulásunk óta minden évben tartunk Mikulás-kereső túrát – ezúttal is. Az utóbbi évekhez hasonlóan most két távon. A ragyogóan tiszta, napsütéses időben rekordszámú (78 fő) kis- és nagy turista vett részt azon.

A túrát közösen szerveztük az Isaszegi Nyugdíjasok Baráti Körével. Új Mikulást avattunk, de - az egyáltalán nem gonosz - Krampusz a régi volt. Most is volt a csomagban Babi jóvoltából mézeskalács Mikulás.

A hosszabb távra vállalkozó mintegy 30 fő Isaszeg-vasútállomáson gyülekezett 9 óra után pár perccel. Miután átkeltünk a vasúti aluljárón, a Tőzeg-tavak mellé értünk. Evvel párhuzamosan haladtunk egészen az Ilka-major felé vezető útig. Itt irányt váltva a Tóth Árpád utcai iskolához mentünk. Itt vártak ránk a rövidebb túrát választók.

Együtt indultunk tovább és nemsokára az erdőbe értünk. A fákon egyre nagyobb színes Mikulás-képek segítették a kicsiket a helyes út megtalálásában. Szép volt az erdő, de különösen a József főherceg arborétum. Sok fakülönlegességet láthattunk itt, de persze a gyerekeket már a Mikulással való találkozás izgatta.

Egy szépen kiépített (leszámítva két borzasztó színű mobil WC-t) pihenőben lévő esőbeállóban meg is találtuk őt. A gyerekek énekeltek, verset mondtak a Mikulásnak, ezért külön ajándékot is kaptak. Aztán mindenki megkapta a csomagját is. A Krampusz nehéz percei következtek, mert minden gyerek nekiesett, húzták-vonták, a farkát akarták kitépni. Aztán mindenki megnyugodott, ettünk-ittunk.

Továbbindulva a rövid távot (5,5 km) választók a kocsikhoz, busz- vagy vasútállomáshoz mentek. Mi a kék jelzésen indultunk tovább, majd javarészt jelzetlen utakon értünk vissza Isaszegre, a vasútállomásra. A gyalogtáv addig 15,6 km volt.

 

Gyömrő – Péteri – Monor-Strázsahegy

Címkék

A kívánságtúrák között szerepelt a Strázsahegy is. Ezért a kellemest a hasznossal elv alapján, összekötöttük a Strázsahegy meglátogatását egy PMP-szakasz bejárásával. 35-en vettünk részt a túrán, 15 km-t gyalogoltunk.

A busz 7 órakor kezdte begyűjteni túratársainkat, majd Isaszegen folytatta ezen tevékenységét. Nem mentünk messzire, így 8 órakor már le is kászálódtunk a buszról. A körforgalombál szépen feldíszített Gyömrő feliratot láttunk. A Szabadság-parkban jártunk először, megtekintve ott a mostani Okmányirodát, a Rákóczi-szobrot. Ezután lesétáltunk a Tófürdőhöz. Sajnos már nem lehet körbesétálni azt. Volt egy tabló a régi és az új Tófürdőről. A tavat északról kerültük meg, egy-két kurfli után a Tőzeges-tóhoz értünk. Az Idősek Falvánál és az uszodánál is próbálkozott Ági egy Gyömrő feliratú bélyegzőlenyomatot beszerezni, de nem sikerült. Üde színfolt volt az állatkert felkeresése, tetejébe még ingyenes is volt az. A temető mellett immár igazi földúton folytattuk utunkat. Elhagytuk jobbról a kutyamenhelyet, majd elértünk végre oda, ahol már az út mindkét oldalán fák voltak. Persze nem a hőség miatt örültünk ennek, mert e korai órákban még inkább hűvös volt, mint meleg. Ezután - a múlt hetihez hasonlóan – ismét azt tapasztaltuk, hogy a térképekkel nem egyezve, más útvonalon halad a PMP. Mikor már erősen közeledtünk Péterihez, megreggeliztünk az erdőszélen. Ekkor sütött ki rendesen a nap is.

Péteribe beérve sikerült bélyegzőt szerezni igazolófüzetünkbe. A Művelődési Ház előtt megnéztük az emléktáblákat, majd az út túlsó felén a Szlovákiából történő erőszakos áttelepítés emlékére felállított faszobrokat, az Újratelepítési emlékművet és az evangélikus templomot - csak kívülről. Tovább a horgásztó mellett gyalogoltunk, majd balra a P+ jelzésen Monor felé indultunk.

A Strázsahegyet elérve a kilátónál álltunk meg elemózsiázni, és természetesen a kilátásban gyönyörködni. Innen a Szent Orbán és a Bacchus-tanösvény ismertető táblái, sok szépen felújított (és néhány lerobbant) présház mellett állandó irányváltások végén jutottunk abba a pincébe, ahol – természetesen mindent előre egyeztetve – már vártak ránk. Kis ismertetőt kaptunk a monori szőlőkultúráról, sikerekről és nehézségekről. Ezután háromféle bort ismertetett meg velünk a házigazda, és persze meg is kóstolhatta az, aki korábban már bejelentkezett erre. Kedvünk semmit se romlott, így szálltunk buszra.

 

Éjjeli bagoly túra 2017.

Címkék

Július elsején csillagfényes éjszakában eddig soha nem tapasztalt gyér létszámmal (15 fő) vágtunk neki az Isaszeg-Valkó közti útnak. Kellemesen hűvös éjszaka volt, Isaszeg belterületét leszámítva végig erdőben gyalogoltunk 15 kilométert.

Gödöllő felől 11 óra előtt érkezett a vonat Isaszegre. Mivel most Pest felől nem jött senki, azt a vonatot már nem várták be, hanem indultak felénk. Épp jókor érkeztek, mert akkor sült ki a második tepsi sörkifli. Neki is láttunk rögtön, majd indultunk. A Felsőerdősor utcánál tértünk be az erdőbe, innentől kezdve volt igazán szükség a lámpákra. A Szárítópuszta felé vezető nyiladék előtt egy kerítéslyukon kellett átbújni. Hosszú egyenes út következett, melyen – nagy beszélgetés közepette - a kelleténél egy kicsit tovább is mentünk. Mivel sok út van errefelé, hamar korrigáltunk. A Király-úton folytattunk utunkat. Ez már erdei viszonylatban szinte sztrádának számított, mert az ott lévő gázvezeték miatt igencsak széles. Kis pihenőt tartottunk. Jani egy nagy doboz sárgabarackot hozott, és – bár nem illet hozzá – kis bort is ittunk. A Valkói-nyiladéknál irányt váltottunk, enyhe emelkedőn értünk fel a dombtetőre. Itt balra tértünk. Enyhén még tovább emelkedett az út, addig míg egy kereszteződésben makadámútra nem értünk. Még egy pihenőt tartottunk Sietnünk nem kellett, a hazafelé vivő buszunk úgyis csak 5 óra után indult. Cikk-cakkos úton 4 óra után értünk a buszmegállóhoz. Úgy 300 métert még mentünk Gödöllő felé, mert ott van egy erdei pihenő. A nyolcéves Vikiért – aki egyértelműen az éjszaka hőse volt (hiszen kis segítséggel végiggyalogolta a távot) – ide jött apukája. Véleményem szerint neki is jobb lett volna, ha eljön az a további őt gyerek, aki jelentkezett még. Már túrákon is tapasztaltuk, hogy a gyerekek jó hatással vannak egymásra, egyik se akar lemaradni a másiktól. Ami pedig a felnőtteket illeti, a létszámból következően úgy látszik, elveszítette már varázsát az éjszakai túra. Elgondolkodom rajta, érdemes-e még folytatni?

Mi nagy álmosan a pihenőben töltöttük el a busz indulásáig hátralévő időt.

 

PMP, Pécel - Gyömrő

Címkék

Március 15-ét az erdőben ünnepeltük, mivel a Pest Megyei Piros egy szakaszát jártuk be Péceltől Gyömrőig. 26-an voltunk, köztük – nagy örömünkre - két kisgyerek is. Mérsékelten jó időnk volt. 13,5 km-t tettünk meg 285 m emelkedővel.

Pécelen, a vasútállomáson találkoztunk 9 órakor. Csapattagjainkon felül Borka családja, és egy kedves hölgy is csatlakozott hozzánk. A várost a zöld és a P+ jelzésen hagytuk el Az erdőbe érve enyhén emelkedni kezdett az út, ami enyheség kétszer egymás után jó meredekké vált, közbeiktatva egy erős lejtőt is. Aztán egy hosszú lejtő következett, melynek a végén a Koporsó-völgyben rátértünk a P jelzésre. Ezt követően 1,6 km hosszon rendületlenül emelkedett az út, de már nem olyan erősen. Kiérve az erdőből szántóföldek, legelők mellé értünk. A Bajtemetésig már alig volt egy kis emelkedő, viszont át kellett másznunk egy mély árkon. A geodéziai torony közelében egy volt rakétasiló szélvédett területén elemózsiáztunk egyet.

Bajtemetést elhagyva már unalmasabb volt a táj, bal kezünk felől nagy szántóföld mellett haladtunk. A Z+ jelzés kiágazása után még erdőszélen mentünk, később már csak fasorokban. A volt szemétlerakó környéke még mindig borzalmasan szemetes. Kereszteztük a 31-es utat. Itt kis kupaktanácsot tartva, úgy döntöttünk, hogy kissé kilépünk, hogy elérjük az ünnepeken csak óránként induló vonatot. Azt sikerült is elérnünk, de mire megvettük a jegyeket, már igazolófüzetünkbe való bélyegzésre nem maradt idő. Sebaj, szeptemberben innen folytatjuk a PMP-t, akkor majd megejtjük a stemplizést. Rákoson szálltunk át, de majdnem 50 percet kellett várnunk a mi vonatunkra. Unaloműzésként páran ittunk egy sört.

 

Újév-köszöntő túra 2017.

Címkék

Túratervünkben vannak stabil programok, ilyen az Újév-köszöntő túra is. Ez egy evős-ivós túra, lényege egymás köszöntése az új esztendőben. Most Mogyoród környékén jártunk 28 fővel, ragyogó napsütésben.

Reggel -20 fokot mutatott nálunk a hőmérő. Át is futott az agyamon, hogy páran biztos beijednek, és nem jönnek el. Hiába aggódtam, aki jelentkezett mind ott volt – aki nem, az már az előre beijedt, és nem is jelentkezett. Persze más oka is lehet annak a hidegen kívül, ha valaki nem jelentkezik egy túrára. Pedig a hideg ellenére nagyszerű időnk volt, mikor megálltunk még a nap melegét is éreztük. Nem volt nagy a táv, alig több mint 12 kilométert tettünk meg. Kár hogy Mogyoród környékén a valkói, gödöllői, isaszegihez képest alig volt hó.

A MÁV most is hozta formáját, vonatunk több mint tíz percet késett, így nem értük el Gödöllőn a HÉV-et. Az Alsó-parkon átsétálva a Szabadság-téri megállóban szálltunk fel a következő járatra. A többieket Mogyoródon értük utol. Akkor se találtuk meg mindjárt őket, mert elbújtak az állomás mögé. Rövid üdvözlések után indultunk. A már jól ismert úton a Somlyó-hegyre (Gyetyános) gyalogoltunk fel. A Makovecz-tervezte kilátó egyre kutyábbul néz ki, lassan már össze is omlik. A kilátó után leereszkedtünk a dombról, és az M3-as felé vettük az irányt. A felüljárón való áthaladást követően Mogyoród központjába jutottunk. Szép ez a rész, a kiépített patakmederrel, híddal, betlehemmel, táncos szoborral.

A Rózsa utcán át hagytuk el a központot. Zöld négyszög jelzés vezetne erre, de a focipálya magasságában az út járhatatlanná válik. Ezért nagy ívben kerülőt kellett tennünk. Lovastanyák mellett haladtunk el, mikor találkoztunk egy pár fős turista-csapattal. Rövid erdei út után, kis tisztásokkal tarkított bokros területre (Fót, Bodzás) értünk, ami alkalmasnak látszott az újévi lakoma helyszínéül. Pár esőkabátot leterítettünk a kis hóval megszórt földre. Erre került a sok finom sütemény. Kínálgattuk egymást italokkal is, sokszor elhangzott az ilyenkor szokásos Boldog Újévet! kívánság.

Félórás eszem-iszom után indultunk tovább. Egy lovassal is találkoztunk. Továbbra is egy-egy erdőfolttal tarkított bokros területen haladtunk, mígnem ismét Mogyoród határába értünk. A Berek-tetőnél, még egyszer megálltunk a maradék süteményeket felenni. Aztán ismét átmentünk az M3-as felett és a HÉV-állomásra értünk. Épp akkor állt be a szerelvény Gödöllő felé. Megkértük a vezetőt, hogy a kissé lemaradottakat is várja meg. Meg is tette, mégis halál pontosan értünk Gödöllőre. Inci szerencséjére a hatvani vonat is késett pár percet, így elérte azt. Mi még fél órát várakoztunk vonatunkra.

Az út végére két új taggal – Csabával és Endrével – bővült tagságunk. Gratulálunk nekik, jól választottak!

 

Mikulás-kereső túra 2016.

Címkék

Évtizedes hagyomány, hogy Miklós nap környékén Mikulás-kereső túrát tartunk. Így volt ez idén is. Volt egy rövidebb túra a gyerekek miatt, amit a Mikulás megtalálása után kiegészítettünk még. A túrát közösen szerveztük az Isaszegi Nyugdíjasok Baráti Körével. Összesen hetvennél is többen voltunk.

Hideg, de ragyogóan tiszta volt a reggel. A vasútállomáson megvártuk a vonattal érkezőket, és együtt indultunk a Nyugdíjas klub felé. Már sokan vártak ott ránk. Még gyorsan pár technikai dolgot átbeszéltünk, aztán indultunk. A Polgármesteri Hivatalnál balra kanyarodtunk, és a Szobor-hegyig mentünk. Itt volt az első gyerekeket segítő kis Mikulás kép egy fán. Az egyre nagyobb képek jelentették a Mikulás közeledtét. Kicsit körülnéztünk a Honvéd-szobortól, mert a tiszta időben nagyon szép volt a kilátás Isaszegre, de a Börzsöny is jól látszott. Folyamatos kapaszkodással haladtunk, közben a nagyobb gyerekeket alig lehetett visszafogni, hogy ne rohanjanak annyira. Az lenne az ideális, ha a kisgyerekekkel együtt érnénk fel mindnyájan.

A Honvédsíroknál kialakított pihenőhelyen rejtőzködött a Mikulás. Előbb nagy örömünkre a gyerekek nagy kedvence Emese-Krampusz fogadott minket. Mikulásnak – aki most is a jóságos volt - a gyerekek külön kis ajándékokért verset mondtak, énekeltek. Ezután jött a Mikulás-csomag kiosztása, amelynek tartalmát a gyerekek azonmód átvizsgálták. Találtak benne sok finomságot, többek között Babi készítette mézeskalács-Mikulást is. H. Ági festett földimogyórájának is nagy sikere volt. Csemegézés következett süteményekből, üdítőkből. Sőt, mi túlkoros gyerekek még a forralt bort és a pálinkát is megkóstoltuk. A Mikulás-projekt befejezéseképpen még egy csoportképet készítettünk.

24-en tovább gyalogoltunk a Pest Megyei Piros jelzésen Pécel felé, a többiek visszaindultak a klubhoz. Élvezetes volt a gyaloglás a szép időben és a változatos terepen. A Tusák-árokba való leereszkedés mindig nagy élmény. Az isaszegi erdő széléig, a volt crosspályáig mentünk. Itt sok erdőnyüvő quad-dal, terepjáróval találkoztunk. Szerencsére hamar tovább-álltak, nagy füstöt hagyva maguk után. Kicsit megpihentünk, élvezve innen is a kilátást, majd az erdőszélén folytattuk utunkat. A magasfeszültségnél jobbra ismét betértünk az erdőbe. Egy kanyar után kiértünk az Öreg-hegy alatt futó széles útra. Ezen értünk vissza Isaszegre.

A rövidebb táv 5,5 km volt, a hosszabb 14,5 km.

Köszönetet mondok mindenkinek, aki tevékenyen részt vett a Mikulás túra szervezésében, a csomagkészítőknek, és külön Lajosnak, hogy ismét elvállalta a Mikulás szerepét. Sajnos évek óta csökken a gyereklétszám (most klubtagjaink összesen 7 gyereket hoztak), emiatt mindig gondolkodóba esek ilyenkor, hogy érdemes-e rendezni egyáltalán ilyen típusú túrát?

 

Dicsérettábla

Címkék

Szeretnék mindazoknak köszönetet mondani, akik a csütörtöktől szombatig tartó monstre útkarbantáson (bozótírtás, festés) Pali szervezésében tevékenyen részt vettek. A rengeteg eső miatt túlburjánzó növényzet megszabadítása a turistautakról kemény munkát igényelt. Ime a résztvevők listája:Bné Marika, Marci és Hajni, H. Ági és Jani (ő kétszer is), Robi,K. Klári és Péter, K. István, Anci, Sanyi, Pali (mindhárom napon), N. Laci, jómagam, Tibi, P. Péter,Babi, S. Kati, T. Erika, Ildi, Teri, P. Jóska, K. Marika, U. Zsuzsa. Jelentkeztek még, delétszámtöbblet miatt már a munkájukra nem volt szükség: D. Éva, K. Ági, Piroska, Sz. Marika.