Cserhát

Cserháti kéktúra

Címkék

Ami az időjárást illet, baljós előjelekkel készülődtünk az útra. Szerencsénkre a riogatásokból legfeljebb a lehűlés jött be. Így napsütéses, igazi kora tavaszi kirándulóidőben 11–en tettük meg Mátraverebély és Garáb közti 19 km-es utat.     Hatvanig két különböző vonattal utaztunk, hogy a szerencsésebbeknek (ahol a sebesvonat is megáll, vagy indul) ne kelljen olyan korán kelniük. Hatvanból aztán közös vonaton indultunk túránk kiindulópontjára, Mátraverebélyre. Leszállás után már rutinosan kerestük meg a kéktúra bélyegzőt – tavaly ugyanis innen indultunk Galyatetőre. Szóval bélyegzés után nekivágtunk az útnak. Miután Garábról csak egy busz közlekedik délután, azt mindenképp el kellett érnünk. Minden pihenőnk, étkezésünk, egyéb bóklászásunk csak e cél betartása mellett volt lehetséges.

    Mátaverebélyen előbb a Zagyva-folyó hídján keltünk át. Meglepően tiszta vize volt. A falut elhagyva három szorgos fatolvaj csapattal is találkoztunk. Pár év múlva át kell majd rajzolni a térképet, mert erdő már nemigen lesz itt. Egyenletesen emelkedett az út, felértünk a Csapás-tetőre. Előbb a Mária-utat, majd a K négyszög jelzést kereszteztük, mindkettő Szentkút búcsújáróhelyre vezet fel. Ezután egy tisztás szélén álló hatalmas tölgyet csodáltunk meg, Péter pedig megmérte, hány Döbrögi tudná azt körbeérni. Itt voltak kicsit bizonytalan a jelzések (és talán még Mátraverebély szélén), egyébként példaértékűen jól jelzett volt a szombaton bejárt kéktúra-szakasz. A Szálláska-völgyön keresztül értük el Sámsonházát. Közben több helyen láttuk, hogy égették a domboldalon leszáradt füvet, nádat. Szerencsénkre a szél nem felénk fújt.

    Sámsonházán elhaladtunk pár szépen felújított palócház mellett, és a Kis-Zagyva mellett lévő Geológiai-bemutatóhelyre értünk. A volt bányában látványosan váltogatják egymást lávapadok és törmelékrétegek. A lávarétegek felett 15 millió éves üledékes mészkő fehérlik. Kis ideig a Márkháza felé vivő országúton vezet a K jelzés, de aztán balra letérve arról kopár doboldalon vitt utunk. Szomorú látvány fogadott a dobtetőn, ahol hatalmas mennyiségű szemét éktelenkedett.

    Miután Nagybárkányról az összes szemetet kihordták, az már szép, tiszta településsé vált. A pecsételőhelyet is könnyen megtaláltuk, be sem kellett érte menni a boltba (a Bárkány Presszó, mint megadott bélyegzőhely már befuccsolt), mert egy másik kéktúrázó csapat már kihozta a bélyegzőt. Felkapaszkodtunk a dombtetőre, ahol a neogót stílusban épült rk. templom áll. Épp vége volt a misének, így a kiáramló emberekkel helyet cserélve, megnéztük belülről is azt.

    A templomtól kissé emelkedő úton, kopár domboldalra felérve elértük a Kelet-Cserhát Tájvédelmi Körzet határát. Innentől kezdve egészen Garábig folyamatosan erdőben haladtunk, a Nagy-Kő-tetőig kisebb-nagyobb mértékben állandóan emelkedve. A tető előtt egy keresztező magasfeszültség nyiladékán szép kilátás nyílt egyrészt Mátraszőlősre és a Mátrára, ellenkező irányban pedig Garáb környékére. A Garáb-nyeregben elhagytuk a kék jelzést, és K négyszög jelen 1,4 km-es ereszkedés után beértünk a mindössze 60 lakosú Garábra. Rendezett a falu, inkább már csak nyaralók lakják. Szép katolikus temploma van.

    A buszra – mely nagy kerülővel Pásztóra vitt bennünket - mindössze 3 percet kellett várnunk. Pásztóról vonattal jöttünk haza.

Kéktúra szüreti mulatsággal

Címkék

Tizenhárom jelentkező akadt szeptember 25-ei cserháti kéktúránkra. Baljós időjárási előjelzések ellenére csodálatos, rövidujjas időben túráztunk. Két előre be nem tervezett esemény is történt velünk.

    Kocsival mentünk Vácig, ott találkoztunk Pestről jövő túratársaikkal. Szerencsére nem késett a vonatuk, így mindenki felülhetett a Felsőpetény felé induló buszra. A buszon a söfőrrel beszéltem meg, melyik kocsmánál kellene leszállnunk. A kocsma stimmelt is, csak a falu nem. Semmi bajom Nőtinccsel, mégsem akartuk ilyen közelről megismerni. Mivel a legközelebbi busz majd’ 2 óra múlva jött volna, át kellett az utat tervezni.

    Kényszermegoldásként azt találtam ki, hogy Felsőpetényig elmegyünk az országúton, és ott csatlakozunk be a kéktúra útvonalába. Nem volt túl élvezetes az aszfalton való gyaloglás, annak ellenére, hogy legalább jobboldalon szép volt a Lókos-patak völgye, mögötte a Homlajt- és a Galamb-hegy. Szidtam is magam egész úton a korai leszállásért. Szerencsére túl nagy forgalom nem volt, élve megúsztuk a kalandot.

    Felsőpetényben bélyegeztünk a sörözőben, a kihelyezett padokon meg is reggeliztünk. Ezután átkeltünk a patakhídon, elhagytuk a falu szélső házait, előbb egy elhanyagolt állapotú emeletes gazdasági épületet láttunk, majd megérkeztünk az Almássy-kastély parkjának bejáratához. Felmentünk az 1902-ben épült kastélyhoz, mely napjainkban nevelőotthonként működik. A kastélyban 1 évig őrizték Mindszenty József bíborost. Készítettünk pár felvételt és máris indultunk tovább. Szinte vízszintes úton jól haladtunk, balról elhagytunk egy jurtatábort. Helyenként nagy sár volt az úton, holott már egy hete nem esett az eső. Volt ahol csak a bogáncsos, vagy a sár között lehetett választani, eszerint alakult ki a maszatos és a sündisznóra hasonlatos túrázók tábora.

    Alsópeténybe beérve az országúton balra fordultunk, és hamarosan az 1750-ben épült Gyurcsányi-Prónay-kastély kertjéhez értünk. A kastély előtt kis tó van híddal. Nagy földmunkák látszottak, hamarosan minden bizonnyal még szebb lesz a kert. Szemben egy kis parkban van a millenniumi emlékmű. A kocsma zárva volt, ezért a faluközpontban kialakított  - mezőgazdasági eszközöket bemutató - kis teret megkerülve a buszmegállóban találtuk meg a másik bélyegzőt.

    Miközben elhagytuk a falut, láttunk szép házakat, pincéket. Az erdőhöz érve ebédszünetet tartottunk. Energiával feltöltődve emelkedő úton haladtunk tovább. Helyenként itt is agyagos sár volt a mély keréknyomokban (nem véletlenül van a környék tele agyagbányával, melyet Romhányban hasznosítanak). Szerencsére itt kerülőútként be tudtunk az erdő fái közé menni, ahol rengeteg gombát láttunk. Balodalon egy szép, tájbaillő emeletes erdészházat láttunk, innen az út tovább emelkedett, míg fel nem értünk a Romhányi-hegy oldalában lévő elágazásig, ahonnan a S+ jelzés is indul. Innen már szinte csak lefelé mentünk, az útról időnként szép kilátás nyílt Romhányra.

    A faluba beérve a polgárőrök sárga mellényéről már messziről láttuk, hogy valami készülődik. Beszélgetve velük elmondták, hogy hamarosan szüreti felvonulás kezdődik. Ajánlották, hogy előtte nézzük meg a tájházat. Meg is tettük. Nagy meglepetésünkre ott platnin sült krumplis lepénnyel és borral kínáltak bennünket. Mivel a csapatot még nem fárasztották ki az eddig megtett kilométerek, elindultunk a 300 éves törökmogyorófa felé. Útközben találkoztunk a felvonulókkal. Ők is kínálgattak bennünket borral. A faluszélen emelkedő dombon áll a híres fa, melyet Rákóczi-fának neveznek. Állítólag akárhonnan nézzük is a fát, annak lombkoronája a Nagy-Magyarországot mutatja. Nekem úgy látszik kevés a fantáziám….Egy másik úton értünk a Művelődési házhoz, mely a szüreti rendezvények helyszíne volt. Előbb kötelezettségünknek eleget téve elmentünk a volt vasútállomásra, hogy megszerezzük aznapi utolsó bélyegzőnket. Ezután hallgattuk Romhány lengyel testvértelepülésének fúvószenekarát, sőt több túratársunk táncra is perdült a helyi lakosokkal együtt. Ebből is látszik, volt még erőtartalékunk. Kaptunk pár jegyet, mely gulyásleves és lepény fogyasztására jogosított. De ezen felül is meghívtak mindnyájunkat. A húsban gazdag a leves nagyon finom volt, ugyanúgy mint a  kemencében sütött, juhtúrós, hagymás lepény is. Nagy meglepetés volt számunkra az a szíves fogadtatás, segítőkészség, mely Romhányban fogadott. Elindultunk a feltételezett buszmegálló felé, közben megnéztük a Lókos-patak kőhídján lévő 1795-ből származó Nepomuki Szent János szobrot. Az étteremben megkérdeztem, onnan indul-e buszunk Rétság felé? Kiderült, hogy nem, vissza kell mennünk majdnem a Művházig. Majdnem sikerült elkésni a buszt.

    Rétsági átszálással Vácra mentünk, ahonnan kocsijainkkal, illetve vonattal utaztunk haza. 22 km-t gyalogoltunk ezen a napon. Legközelebbi kéktúránk négynapos lesz, és a Bakonyba megyünk.

 

Cserhát, Galgagyörk – Acsa

Címkék



Több állandó törzstúrázó klubtársunknak akadt elfoglaltsága ezen a hétvégén, ezért mindössze 14-en rajtoltunk különböző helyekről. Ki busszal, ki vonattal érkezett Isaszegre, vagy Gödöllőre, ahonnan három kocsival indultunk Galgagyörkre, a vasútállomáshoz. Hárman itt csatlakoztak hozzánk.




A vasútállomás mellet leparkoltunk, majd a Z sáv jelzést követve előbb a Galga hídján keltünk át, majd a Béke utcán át hagytuk el a falut. Eleinte a Meleg-völgyben napraforgó-tábla, és learatott búza között haladtunk nehézkesen az előző napok hatalmas esőzései következtében kialakult sáros úton. Mikor mellénk szegődött a Galgamácsa felől érkező Z+ jelzés, már egy szép fasoron, 800 m után pedig szinte a teljes hátralévő úton erdőben vezetett utunk. A sár mennyisége változó volt, a kicsitől a már-már leküzdhetetlennek látszóig.

4 km megtétele után a Kőbányák mellett egy szép erdei pihenőhelyhez értünk. Megreggeliztünk és indultunk tovább. A következő volt kőbányában agyaggalamb-lövő pályát alakítottak ki, pár lövés – valószínűleg nem a tiszteletünkre – el is dördült. Továbbhaladva 1,7 km után jelzést váltottuk, és a Z mentünk tovább. 2,2 km után egy minden bizonnyal útszélesítés miatt kivágott erdőrészlet miatt ne vettem észre az elkanyarodó utat, ez másfél kilométer többletet jelentett. Egy napsütötte tisztásra értünk ki, de ilyenre nem emlékeztem korábbi útjaimról, ezért innen visszafordultunk, és találtuk meg az elveszett jelet. Azért egy tanúsága mindenképp van a dolognak: akkor sem árt elvinni az útra a GPS-t (rajta a már bejárt nyomvonallal), ha úgy érzem, itt már nem tévedhetek el!

Elérve a jóízű vizet adó Rózsa-kúthoz, ittunk belőle, megtöltöttük üvegjeinket. Innentől egészen utunk végéig a P sáv jelzésen haladtunk. Nagy változások nem történtek korábbi útjaimhoz képest, a jelzés sem lett több mint korábban, de úgy Püsökhatvan magasságában a kaszálót bevetették gabonával. Még nem dőlt el, hogy a kulturnövényzet, vagy az őstermészet győz (egyenlőre több a vadvirág, szeder, galagonya, mint a gabona) mindenesetre a gyalogút áldozata lett az akciónak. Enyhén lejtős úton értünk be Acsára, elhaladtunk a Prónay-kastély mellett, mely most is zárva volt, majd kiértünk a vasútállomáshoz. Körülbelül negyedóránk volt még a vonat érkezéséig, mellyel két megállót mentünk Galgagyörkig, a kocsikig.

Mindent összevetve egy jó hangulatú túrát tettünk, ellenére annak, hogy a sár kicsit megnehezítette életünket.

 

OKT – Magyarkút – Ősagárd

Címkék

Az Országos Kéktúra (OKT) bejárására vállalkozó 15 tagunk közül 10-en vágtunk neki a 20 km-es távnak. Mivel szombaton kastélylátogatáson voltunk (lásd az előző beszámolót), vasárnapra maradt a kéktúra.

Isaszegi, gödöllői találkozó után két kocsival a vácrátóti vasútállomásra hajtottunk. Ott találkoztunk a Pestről jövő túratársainkkal és Marika vezette harmadik kocsival. Ezután Katalinpusztára autóztunk, ahonnan már csak két kocsival mentük tovább Magyarkútra, ahová negyed kilencre meg is érkeztünk. Először a Fogadóban akartunk bélyegezni, de zárva volt, csakúgy, mint az Irma-forrás melletti étterem. Nem vártuk meg a 9 órai nyitást, hanem nekivágtunk a távnak, tekintettel arra, hogy délután úgyis ide jövünk vissza a kocsikért. Az út első kilométereit állítólag aszfaltúton tettük meg, de mi ezt nem vettük észre. Lehet, hogy a vastag sárréteg alatt volt. Jól haladtunk ezen a szakaszon, 4 km-en összesen 100 m-t emelkedett az út. Átkeltünk a Keskeny-bükki patakon, aztán jött az első emelkedő. Kiértünk egy baloldalon nyitott területre, ahonnan Szendehelyre láttunk rá. Ezután - leadva az eddig megszerzett magasságot – kiértünk a 2-es országútra, azon pedig Katalinpusztára. A kocsmában bélyegeztünk, páran megkávéztak. A komoly emelkedők ezután következtek. Ahogy elhagytuk a Pest Megyei Piros (PMP) jelzést, kb. 200 méteres szintemelkedés következett. Ezután megnyugodott az út, alig emelkedett. Így értük el a Bik-kutat, ahol általános nagy evészet következett. A Naszály északi oldalán folytattuk utunkat, eleinte alig emelkedve. De aztán jött a feketeleves. 2 km-en belül 270 m-t emelkedett az út, azon belül is két nagyon meredek szakasz volt. Végre felértünk a Naszály 652 m magas csúcsára. Nem sok embernek volt kedve a toronyba felmászni, igaz el is kedvetlenítettem őket, hogy a napsütés ellenére is párás a levegő, nem igazán jó a kilátás. Rövid pihenő után indultunk tovább, hiszen még 7 km hátra volt, bár szinte végig lejtmenetben. Ősagárdra egyrészt a busz miatt kellett időben érkeznünk, de ilyenkor novemberben már a korai sötétedést is figyelembe kell venni. Az út egyes szakaszairól jól láttuk a Gyadai-rétet, Kosd és Ősagárd falut. A nagy lazítás után Török-rét előtt már egy szinte jóleső kisebb emelkedő következett. Ismét kereszteztük a PMP-t, majd beszélgetős, laza tempóban 4 órára az ősagárdi kocsmába, bélyegzőhelyünkre értünk. A borzasztó nagy füst miatt kikértük a bélyegzőt, és a kocsma előtti szépen kialakított asztalnál, padnál bélyegeztünk, nassolgattunk. Időnk volt bőven, a busz csak háromnegyed óra múlva jött. A focimeccs utáni nagy zsíroskenyér-osztásból mi sem maradtunk ki, minket is megkínáltak. Busszal Katalinpusztára, onnan kocsival Magyarkútra mentünk. Sikerült a bélyegzés a Pipás nevű étterem elhíresült fa-krokodila mellett. Ez volt az első hosszabb kéktúránk, tesztelve a csapatot, mit bír el. Elmondhatom, mindenki hősiesen, erejét nem teljesen kiadva teljesítette a 20,15 km-es távot, melynek nehézségét nem is a távolság, hanem a 847 m emelkedő, és 738 m szintesés jelentette. Következő kéktúránk 12.12-én a Gerecsében lesz. Igaz kicsit hosszabb lesz, mint ez volt, de csak 457 m a szintemelkedés.

Egy szép nap a Cserhátban

Címkék

Az esőre hajló időjárás ellenére ismét szép számban – 23-an – gyülekeztünk Isaszegen majd Gödöllőn, hogy szeptemberi túránk kezdetét vegye. Gödöllőn csatlakozott hozzánk három budapesti túratársunk, majd Ikladon egészült ki a csapat.

Háromnegyed nyolckor már Szandaváralján voltunk. A buszforduló közelében parkoltunk le, majd rövid körbekínálások után elindultunk az országos kék jelzésen. A falu nagyon szép rendezett volt, virág díszített minden útjelző táblát, kutat, emlékművet. Láttunk egy szép palóc házon táblát, mely szerint az tájház. Elhagyva a települést néha kicsit szemerkélő esőben elkezdtünk kapaszkodni a vár felé. Rövid időn belül cipőnk térfogata - nem is beszélve tömegéről – erős növekedésnek indult. Szemből pár teljesítménytúrázóval találkoztunk, sőt ismerősökre is leltünk közöttük. A vár bevétele délkelet felől történt, hadakozni nem az ellenséggel, hanem – legalábbis az utolsó szakaszon – a meredek hegyoldallal kellett. Felérve körbejártuk a várból megmaradt romokat, elhüledeztünk az akkori „logikán”, miszerint a töröktől visszafoglalt várat a magyarok robbantották fel, hogy ne kerüljön ismét török kézre. Megreggeliztünk, majd tovább indultunk. A bazaltömlés melletti lépcsőfokok már végnapjaikat élik, a benőtt bokrok miatt már csak „lapjával” lehet a korlát mellett végigmenni. Többet érdemelne ez a hely! A volt kőbányába vezető utat elhagyva a Babka nevű hely felé vettük az irányt, elhagyva a kék jelzést. Nagyszerű napsütésben kicsit pihentünk, majd egy jelzetlen, jól kijárt kocsiúton lecsurogtunk a település melletti országúthoz, ahonnan már nem voltak messze kocsijaink. Meg szerettük volna nézni reggel kívülről látott tájházat is, de sajnos az hétvégén nincs nyitva.

Így továbbálltunk Szandaváraljából, és átmentünk Terénybe. Mi sem természetesebb, mint az, hogy ott az Orsós Magnó Múzeumot néztük meg, mely e témában a világ legnagyobb magángyűjteménye. Az a 18 ember, aki bejött megnézni a múzeumot, nagyon élvezte. És nem csak a sok egyedülálló készüléket, hanem Nagy Vilmos úr szívből jövő, érzelmi töltésű ismertetőjét is. A magnetofonokon kiváló hangzású korabeli zene szólalt meg. Készítettünk még fényképeket Szent-Györgyi Albert szobráról, a szoborparkról.

Ezután keskeny, de jó minőségű úton a 469 m magasan lévő Sasbérci kilátóhoz autóztunk. A kilátó 1920-ban épült vadászkastélynak, 2001-ben eredeti szépségében felújították. Nagyszerű kilátás nyílik róla a korábban bejárt Szandavárra, valamint a Cserhát központi magjára, Mátrára.

Sanyi ötletére Bujákon keresztül jöttünk haza, de ha már arra járunk, javasoltam, nézzük meg a bujáki várromot is. Húszan két részletben fel is mentünk a kilátóba. A korábbi eső, és erős szél miatt nagyon tiszta volt a levegő, minden irányban nagyon messzire el lehetett látni. Bujákot ugyan nehezen sikerült elhagynunk (mentségünkre navigációt segítő útjelző táblát sehol sem láttunk), végül azért csak hazataláltunk.

Cserháti vártúra

Címkék

Túránk során felmegyünk Szandavárba, gyönyörködhetünk Sas-bércről a kilátásban, meglátogatjuk az egyedülálló Magnómúzeumot.

Dátum

2009. szeptember 5., szombat

Jelentkezési határidő

2009. szeptember 3., csütörtök 23.59

Túratáv

10 km.

Szintemelkedés

410 m
Szandavár

Találkozó

2009. szeptember 5., szombat 06.15
2009. szeptember 5., szombat 06.30
Isaszeg, Művelődési Otthon
Gödöllő, vasútállomás

Látnivalók

Sasbérci kilátó
Orsós Magnó Múzeum

Hazaérkezés

2009. szeptember 5., szombat 18.00

Vészforgatókönyv

Tömegközlekedési eszközzel nagyon nehéz megközelíteni Szandaváralját, ezért mindenképp kocsival kellene mennünk.

Megjegyzés

A túra befejezésekor kocsival Terényen át felmegyünk a 469 m magasan lévő Sasbérci kilátóhoz. A kilátó 1920-ban épült vadászkastélynak, 2001-ben eredeti szépségében felújították. Nagyszerű kilátás nyílik róla a korábban bejárt szandai várra, valamint a Cserhát központ magjára. Belépődíj: 250.- Ft. Ezután megnézzük Terényben az Orsós Magnó Múzeumot, mely e témában a világ legnagyobb magángyűjteménye. A magnetofonokon megjelenésük idejében ismert és divatos zenei anyag szólal meg. Belépődíj: 500.- Ft.

Jelentkezések

Túra a Cserhátalján isaszegi gyerekekkel

Címkék

Szombat reggel igencsak nagy gyereksereg  zsivaja tette élénkké az isaszegi vasútállomást. A Damjanich iskolából 45 diák és 3 kisérőtanár érkezett a túrára, melyet a Természet Oszlopcsarnoka pályázat keretében szerveztünk. Eredetileg is 25-30-an indultunk volna, de a hirdetményre -  miszerint aki a túrára jön, nem kell iskolába mennie - még fel is bővült a létszám.

Gyalogtúránk Galgagyörkről indult, ehhez Aszódon vonatot kellet váltani. A mi kis piros vonatunk már benn állt az állomáson, ezért a fél órás kényszerű várakozást úgy tettük hasznossá, hogy a gyerekeknek ismertettem a Galgamente és a Cserhátalja domborzatát, földtanát, vízrajzát, éghajlatát, állatvilágát. (Az internetről levadászott írás Balogh János művének rövidített változata volt.) A gyerekek meglepő figyelmességgel hallgatták az ismertetőt.

A vonatról leszállva Z sáv jelzést követve előbb a Galga hídján keltünk át, majd a Béke utcán át hagytuk el a falut. Eleinte a Meleg-völgyben zöldellő vetések között haladtunk, majd mikor mellénk szegődött a Galgamácsa felől érkező Z+ jelzés, már egy szép fasoron, 800 m után pedig szinte a teljes hátralévő úton szép erdőben vezetett utunk.

4 km megtétele után a Kőbányák mellett egy szép erdei pihenőhelyhez értünk. Általános reggelizés után a Kőbánya karéjában tartotta meg Kelemen Csiky István tanár úr a játékot, melynek nagy sikere volt. Játék végén mindenki – a játékban való aktivitása sorrendjében - válogathatott különböző fajtájú csokik közül.

A következő kőbányában kialakított pályán épp agyaggalamb-lövészet volt, mely felkeltette a gyerekek érdeklődését, be is gyűjtöttek pár szétlőtt korongot. Továbbhaladva 1,7 km után jelzést váltottuk, és a Z körön mentünk tovább, egészen a jóízű vizet adó Rózsa-kútig, közben mindenki nagy örömére két őzikét is láttunk. Itt egy kicsit hosszabb pihenőt tartottunk, majd innentől egészen utunk végéig a P sáv jelzésen haladtunk. Egy út menti pocsolyában nagy érdeklődést (némelyekben iszonyt) váltott ki az ott látott béka-petesejtek tömege. Enyhén lejtős úton értünk be Acsára, elhaladtunk a Prónay-kastély mellett, majd kiértünk utunk végcéljához a vasútállomáshoz. 14,6 km-t gyalogoltunk idáig.

Mindent összevetve egy jó hangulatú túrát tettünk, sok gyerek kérdezte, mikor tartjuk a következő túrát, mert szívesen venne rajta részt. Hát ezért is csináljuk!