Cserhát

Cserhát, Alsópetény

Címkék

08.06-án, szombaton ezúttal a Cserhátba mentünk túrázni. Az első pár kilométert szemerkélő esőben tettük, utána viszont kellemes túraidőnk volt. 36-an voltunk, és 12,5 km-t tettünk meg 320 m szintemelkedéssel.

Busszal utaztunk az Isaszeg – Gödöllő – Rád – Penc - Alsópetény útvonalon. 7 órakor indultunk, és miután Isaszegen és Gödöllőn többszöri megállóval (majdnem) teljes lett a létszámunk, már csak a túra kezdőpontján álltunk meg fél kilenckor. Sajnos kicsit esett az eső, ezért mindjárt az esőkabátok felvételével kellett kezdenünk. A kerítésen át benéztünk a remek állapotban lévő Gyurcsányi-Prónay kastélyra, kertjére. Balról a domb tetején láttuk a katolikus templomot, majd elhaladtunk a községháza skanzenszerű kertje mellett. Kezdtünk kapaszkodni ki a faluból, amelyre helyenként nagyon szép kilátás nyílt.  Korábban, mikor 2010-ben erre kéktúráztunk, még nem erre vezetett az út, hanem egy csúszós mélyúton, így ez a szép kilátás is kimaradt akkor az életünkből. A Kékesi-vadászház viszont továbbra is szép és rendezett. Tartottunk is itt egy kis pihenőt.

    Közben szerencsére elállt az eső, és lekerülhetett rólunk az esőkabát. Jó egy kilométer után elhagytuk az OKT nyomvonalát, és a S+ jelzésre tértünk át. Az eső utáni pára a Dél-hegyet egészen misztikussá formálta. A sok nyári eső következtében rengeteg gombát is láttunk. Mikor elértük a S sáv jelzést, arra tértünk át. Kő-hegyen egy hatalmas tölgyfa alatt pihenőhelyet alakítottak, melyet ebédelés céljára ki is kellett próbáltunk. Közelben található egy új feszület, pár méterre árválkodik tőle a régi, egy bokornak támasztva.

    Ebéd után folytattuk utunkat. A Kő-hegyi kilátott csak többszöri próbálkozásra találtuk meg, talán azért is, mert nem vezet oda kijárt út. Kilátni is csak úgy lehet, hogy a meredély szélén keres az ember egy lyukat a fák között. Ezután a sárga jelzést is elhagytuk, és jelzetlen, de jól járható úton - végig lefelé menve - először pár víkendházat, majd a Cser-tavat láttuk meg. Rengetegen horgásztak a tavon. Minket a buszunk itt várt.  Hazafelé egy fénykép erejéig még megálltunk a keszegi felújított Huszár-Purgly-kastélynál.

 

 

Bujáki túra

Címkék

31-en kerestük fel a Cserhát e gyöngyszemét. A nagyszerű idő mellett még abban is szerencsénk volt, hogy láthattuk a szüreti felvonulást sok-sok népviseletbe öltözött helyi lakóssal. 12 km-t gyalogoltunk.

Negyed nyolckor találkoztunk Gödöllőn a vasútállomáson. Kicsit késett a pesti vonat, ezért pár percet várnunk kellett. Asszódon még felvettük Incit, aztán Palotáson kovályogtunk még egy kicsit, de 9 órára azért megérkeztünk Bujákra. A katolikus templom mögött parkoltunk le. Gyümölcskínálások után indultunk. Ady E. utca után beértünk az erdőbe. A zöld tölgyfa-jelzésen haladtunk. Ez állítólag tanösvény, de ismeretterjesztő táblát sehol sem láttunk. Egyébként is furcsa életet él ez a jelzés: néha láttunk egy-kettőt belőle, néhol más irányba volt felfestve, mint az a térképen van (Kálvária után a keresztnél), néha megjelent egy magányos jel, de leginkább sehol sem láttuk azt kilométereken keresztül.

    A Kálvária - a Szent Anna-kápolnával, remetelakkal - viszont nagyon szép, a kilátás róla pedig csodás. Be lehet látni a faluba, mögötte pedig a Kelet-Mátra kéklik. Megnéztünk minden alaposan, volt, aki meg is reggelizett itt. Folytatásban az út alig észrevehetően emelkedett, süllyedt. Az Epidus-forrásnál pihentünk egyet. A forrás – amelyet a térkép kiszáradtnak tüntet fel – ugyan megkerüli a rozzant betongátat, mégis bővizűen indul útjára. A forrás után nem csak a jelzés tűnt el, hanem az út is. Kis kerülővel egy időszakos patakmederben, aszfaltozott úton, majd kocsiúton visszaértünk a térkép szerinti útra.

    A Honvéd-üdülő melletti Szabadidő Parkba érve szerettük volna megnézni a horgásztavat, és ott ebédelni. Illendően engedélyt is kértem a portástól. Ő megkérdezte, hogy turisták vagyunk-e? Igenlő válaszunkra azt felelte, hogy akkor nem mehetünk be. Jobb lett volna, ha csak simán besunnyogunk. Így aztán az út szélén ebédeltünk meg.

    Elemózsiázás után nekiveselkedtünk a vár bevételének. Az út vége kicsit meredek volt. Bejártuk a külső- és belsővárat is. Fentről nagyon szép kilátás nyílt a parkra, láthattuk azt a horgásztavat is, ahová a rend szigorú őre nem engedett be. A várból (ahol egyébként korábban már egyszer jártunk) más úton ereszkedtünk le, mint ahol felmentünk. A faluba visszaérve, épp hazafelé indultunk, mikor egy kedves néni felhívta a figyelmünket, hogy nemsokára kezdődik a szüreti felvonulás. Félreálltunk a kocsikkal, és megnéztük azt. Gyerekek és felnőttek nagy része népviseletben tündökölt. Múlt héten a matyó népviseletet volt szerencsénk látni Mezőkövesden, most pedig a bujákit. Nekem ez utóbbi - vidám színei - miatt jobban tetszik.

 

Cserhátsurány - Herencsény

Címkék

Nem várt eseményekkel tarkított túranapunkon 23-an vettünk részt. Szép időben a - nekem legalábbis kedvenc – Cserhátban jártunk, részben az országos kéktúra egy szakaszán. A 12,5 km-es út végén még négy nevezetes helyet is felkerestünk a környéken.

A gödöllői találkozón derült ki, hogy Lacinak vissza kell fordulnia. A bajok ott folytatódtak, mikor Galgagyörk után egy kátyúsorozatban durrdefektes lett az első kerekem, de a hátsó is megsérült. Jött a pótkerék, majd gumis keresése a következő falvakban, Végül sikerült megcsináltatni, de emiatt csak 10 óra után kezdhettük meg túránkat Cserhátsurányból. Az már csak hab volt a tortán, hogy ”elbeszélgettem” egy kereszteződést, és ez egy kilométer plusszunkba került.

    Innentől kezdve már sikertörténet volt az út. A volt szécsényi úton, szép mélyúton haladtunk felfelé. Mellénk csatlakozott a piros jelzés is. A dombtetőn - mikor az balra elhúzott - tartottuk reggeli, (egyeseknek már) ebédszünetet. Továbbhaladva rengeteg gombát láttunk az erdőben. Ez nagyban lelassította a menetet, mert egyesek a vacsorára-valót szedték meg, mások fényképsorozatot készítettek. Fennsíkszerű terület után utunk legmagasabb pontjára, a 398 m magas Hegyesre értünk. Igazából nem ez volt a legnagyobb kaptató, hanem ott, ahol elhagytuk a kék jelzést, és jelzetlen úton Herencsény felé vettük az irányt.  A nagyobb emelkedő után nagyjából az erdőhatárig szintezve haladtunk, majd már csak lejtős úton értünk be Herencsénybe.

    Itt oltottuk szomjunkat egy kocsmában, majd a sofőrök busszal visszamentek a kocsikért Cserhátsurányba, aztán vissza a többiekért Herencsénybe. Innentől már csak a beígért látnivalók felkeresése volt hátra. Először Terénybe utaztunk. Itt a csapat egyik része – akik korábbi utunk során még nem látták - az Orsós magnó múzeumot keresték fel, míg a többiek a sok érdekes dolgot rejtő Terényi Parkot (Akol), Szentgyörgyi Albert mellszobrát. Következő megállónk Kéripuszta volt, ahol egy szépen felújított ház (bár már megint lehetne rákölteni kis forintocskát) egykoron Szentgyörgyi Albert gyerekkori lakhelye volt. Borzasztó látványt nyújtott viszont a mellette lévő szemétlerakó, amit a felállított tábla szerint uniós pénzből megszüntetnek, de a feltüntetett ez év végi határidő nevetségesnek tűnik, mivel még el sem kezdték a munkát. Következő megállónk a pincesor volt Szandán. Így is szép, hátha még élet is lenne benne. Sajnos már sem ember a soron, se bor a hordókban nincs. Minderről beszélt ízes palóc tájszólásban egy néni, akivel visszaútban a kocsihoz találkoztunk. Továbbutazva már egy látnivaló volt hátra, a becskei sztupa. Erősen alkonyodott már, mire odaértünk. Elolvastuk az ismereretterjesztő táblákat, megcsodáltuk a szép kilátást, majd indultunk haza.

A Cserhát déli részén

Címkék

Március 15-én a Bükkbe, közelebbről a Vöröskő-forráshoz készülődtünk. Sajnos a téli kevés csapadék miatt nem indult be a forrás, így más helyszínt választottunk. A tartalék-túrák közül egy cserhátit húztam elő. Versenyfutást végeztünk az időjárással, mert délutánra már esőt, viharos szelet ígértek. Mi győztünk, mind a 33-an!A reggeli találkozót még a hosszabb, felsőtárkányi úthoz szabtam; ez negyed nyolcat jelentett. Gödöllőn, a vasútállomáson találkoztunk. 7 kocsival mentünk, így nem is csoda, ha pár perc csúszás előfordult. De volt olyan is, akinek a busza viharzott el 10 perccel a menetrendi indulása előtt. Mikor már mindenki együtt volt, elindultunk. Nem messzire, csak Erdőkürtig mentünk, így 8 órára már ott is voltunk.

    A könyvtár elől indultunk. Elhaladtunk a világháborús emlékmű, és a szép falukert mellet. Ezután lekanyarodtunk a patak völgyébe. Ezen 800 m-t haladtunk és beértünk az erdőbe. Másfél kilométer alig emelkedő után egy meredek lejtő következett, és ismét az imént elhagyott patakvölgyben voltunk, de már sokkal szebb - tisztásokkal tarkított - környezetben. Bal oldalon egy szép kis tó is volt. Egy kilométert gyalogolva elértük a Rózsa-forrást, ahol megreggelizünk, ittunk a forrás finom vizéből.

    Továbbindulva az eddigi kék Mária-jelzéshez a Z kör jelzés is csatlakozott, Egy kaptató után az út baloldalán, a Templom-hegy oldalában nagyon jól kivehető volt az Árpád-kori földvár. Elérve a volt piros jelzésű úthoz, választani lehetett egy rövidebb utat, amely ugyanabba az útba csatlakozik bele, amelyen a hosszabb táv is halad. Még induláskor azt beszéltük meg, ha nagyon közeleg a beígért szélvihar, akkor a rövidebb úton fogunk menni. Ezt most nem láttuk indokoltnak, mert még a nap is kisütött, szél pedig alig lengedezett. Tehát továbbmentünk addig, míg nem találkoztunk a Z jelzéssel.

    Jelzés ugyan szinte csak az első fán volt, de a nyílegyenes úton eltévedni nem lehetett. Mikor felértünk a dombtetőn Ecskendre, a Z jelzés elment jobbra a volt katonai lokátor-állomás felé, mi pedig balra kanyarodva a Jacska-hegy felé indultunk javarészt lejtős úton. Itt állítólag már P + jelzés van, de egyet sem láttunk. Később elhagytuk a kocsiutat, és megpróbáltuk megkeresni a térképen jelzett szobrot. Hiába voltunk a GPS szerint a szobor helyén, ott nem volt semmi. Péter nem messze ugyan talált egy kb. 40X40 cm-es beton lapot, de az inkább valami geodéziai segédpont lehetett. Az erdő szélét elérve tartottunk még egy kis pihenőt, mert még nem közeledett vészesen a beígért vihar. Egy enyhe lejtő-emelkedő páros után a volt szeméttelep bejárati útjához értünk. Innen már tényleg csak lefelé mentünk. A szél elkezdett erősödni, de hamarosan a kocsiknál voltunk, abban meg jó meleg volt. 14,5 km-t gyalogoltunk. Bár lélekben nagyon készültünk a Vöröskő-forrás magasra törő vizének látványára, a tartaléktúra is szép élményekkel szolgált. Nem mondunk azért  le a Vöröskő-forrásról sem, jövőre újból megpróbáljuk!





 

Kelet-Cserhát

Címkék

November 2-án Kelet-Cserhátot kerestük fel. Mátraszőlősről indultunk, és ide is érkeztünk vissza. Háromféle táv között (13, 15 és 20 km) is lehetett választani. Rekordot döntve 33-an voltunk – igaz ebbe besegítettek vendégeink is.

    Gödöllői vasútállomáson találkoztunk negyed nyolckor. Mikor mindenki befutott, máris indultunk. Útközben még Incit felvettük Hatvanban, aztán meg se álltunk Mátraszőlősig. Itt a falu elején letettük az autókat. A templomot, temetőt elhagyva hamarosan kiértünk a faluszéli bokros területre. Mikor elkezdett emelkedni az út - és lehetett volna kilátás a falura, környékre -, akkor sajnáltuk csak igazán, hogy ennyire párás, ködös a levegő. Sajnos ez az állapot egész nap megmaradt, csak kicsit javult a helyzet. Pedig egyszer már majdnem láttuk a napot is.

    A kitartóan emelkedő út eléggé széthúzta a csapatot. A gerincre érve bevártunk mindenkit, egyúttal meg is reggeliztünk. Továbbindulva hamarosan rácsatlakoztunk az országos kékre. Nemsokára feljutottunk a Tepkéke (567 m), és rajta a kilátóra. Sokan fellépcsőztünk a kilátó tetejére, annak ellenére, hogy sejtettük, túl messze onnan se láthatunk el. A kilátó után lejteni kezdett az. Úgy másfél km után Barát-hátra értünk. Itt ki-ki választhatott, hogy a 20 km-es távot választva továbbmegy-e a Bableves-csárda felé, vagy a piros jelzésen elindul visszafelé. Döntő többség a hosszabb úton jött.

    Az OKT-n indultunk, majd ennek útvonalát önkényesen megváltoztattuk. A kéktúra 1,7 kilométeren nem-szeretem aszfalton halad, mi pedig egy métert se mentünk azon, hanem jelzetlen úton értünk a Bableves-csárdához. Bélyegeztünk, de nem tudtuk megállni, hogy meg ne kóstoljuk a finom babételek egyikét. Kicsit elment ugyan vele az idő, de a bab segítségével behoztuk a hátrányt. Előbb visszagyalogoltunk a Barát-hátra, onnan pedig mi is a P jelzésen - végig lejtős úton - indultuk Pásztó irányába. A jelzett kocsiutat ugyan a végefelé beszántották, de a cél látszott és egy másik úton, a tarló szélén tovább lehetett menni. A mezőgazdasági telepen kicsit kóvályogtunk, mire kijutottuk a Mátraszőlős felé vezető kocsiútra. Azon végigmenve egyenesen a kocsikhoz értünk.

 

Kéktúra Szandaváron át

Címkék

Szombaton folytattuk 11-en cserháti kéktúránkat. Most Becskéről indultunk, és Cserhátsurányig gyalagoltunk. Azért nem minden ment ilyen simán...    Vonattal utaztunk Becske-alsó megállóig. Onnan először begyalogoltunk a faluba. Reggeli napsütés birkózott a völgyekbe húzódott párával. Hamar eldőlt a küzdelem, és a napsütés egész nap kitartott. Az eddigi bélyegzőhely (Vadász presszó) bezárt, helyette a mögötte lévő cukrászdában lehet most beszerezni a pecsétet. Lenyomata is kissé más, mint egy éve volt. A falut elhagyva lassan emelkedni kezdett az út. Nosztalgiából megálltunk azon a helyen, ahol pár éve is megpihentünk, mikor a várban jártunk. Elhaladtunk a felhagyott kőbánya mellett. Újabb emelkedő végén értünk az andezitömléshez. Nagyon szép lenne, de a benőtt bokrok miatt már szinte látni se lehet. Sok munkával és pénzzel kiépítették évekkel ezelőtt a lépcsőket és mellé még vaskorlátot is, most meg hagyják, hogy a benövő galagonya mindent ellepjen. A várat sok más várhoz hasonlóan épp a magyarok robbantották fel, mikor sikerült azt visszafoglalni a töröktől. Sose fogom megérteni ezt a mentalitást!

    Megcsodáltuk a csodás panorámát a várból: alattunk terült el Szandaváralja és Szanda, kissé távolabb Terény látszott. Kelet felé élesen kirajzolódott a Sas-bérci kilátó. Meredek, morzsalékos úton kell a várból lejönni, majd kényelmes úton tisztásokkal tarkított tölgyesben gyalogoltunk. A nagy kényelem el is lankasztotta figyelmemet: jókat beszélgetve mentem a többiek után. Mikor nagyot nevettünk egy internetes bejegyzésen, miszerint nem tudott a jelzésekről megemlékezni, mert nincsenek, csak akkor néztem rá a GPS-re. Hát jócskán elhagytuk Szandaváralja felé vezető letérést. Már nem akartam, hogy visszagyalogoljunk, ezért változtattam az útvonalon. A Sas-bérc felé vezető útra értünk ki, onnan Szandát megkerülve közvetlenül Terénybe mentünk. Ez az eltévedés 3 km pluszt jelentett, de ami még ennél is rosszabb, hogy az eredetileg is nagy százalékot képviselő aszfaltút aránya tovább növekedett.

    Terényben oltottuk szomjunkat a kocsmában, majd - sajnos továbbra is aszfalton - mentünk tovább. Mikor végre letért a kék jelzés az országútról, nagyon megkönnyebbültünk. Jobbról egy nagy tavat hagytunk el, majd Cserhátsurány gótikus temploma tűnt fel előttünk. A faluban egy szép kis tó fölött láttuk a Jánossy-kastélyt. Bélyegeztünk a Vadász-sörözőben. Volt még fél óránk a busz indulásáig. Érdekes látvány volt kocsmában az újságokkal tapétázott mennyezet, és a régi rádiók a polcokon. Busszal Mohorára utaztunk, onnan vonattal haza.

 

Nógrádi buszkirándulás

Címkék

Szeptember 1-jén egy nagy csapattal – összefogva az Isaszegi Nyugdíjasok Baráti Körével – 75-en vettünk részt egy nógrádi buszkiránduláson. Természetesen a gyalogtúra sem maradhatott ki, a két busz közül az egyikbe azok szálltak, akik a kéktúra egy szakaszát kívánták bejárni.     6 órakor kezdtük összeszedni az embereket Isaszegen. Ez a folyamat Gödöllőn folytatódott, és Ikladon fejeződött be. 8 óra után értünk Balassagyarmatra. Először városnéző körút keretében felkerestük a Civitas Fortissima-szobrot, a katolikus templomot, elsétáltunk a városháza és a volt vármegyeháza előtt, közben beugrottunk a börtön épületéhez, de sajnos/szerencsére nem engedtek be. A nagyméretű Madách-szobornál fordultunk vissza, és indultunk a Palóc Múzeum felé. Kérésünkre a hivatalosnál korábban nyitották meg a házat, így már fél tízkor kezdhettük lelkes tárlatvezetőnkkel a múzeum értékeinek megismerését. Még kutyafuttában megnéztük a skanzent is, és indultunk tovább.

    Az egyik busz  Szécsényben  állt meg, annak utasai Jutka idegenvezetésével a város nevezetességeit (várfal, Forgách-kastély és benne a Kubinyi Ferenc Múzeum, ferencesrendi kolostor, Tűztorony) ismerhették meg.

    A másik busz közvetlenül Nógrádsipekre ment. Miután beszereztük kéktúra-füzetünkbe a sipeki bélyegzőt, máris indultunk Hollókő felé. Igyekeznünk kellett, mert úgy terveztem, hogy a másik busz utasaival a hollókői várban találkozunk három órakor, és együtt megyünk be az ófaluba. Az út a doboskúti menedékházhoz vezető elágazásig szinte vízszintes volt, onnan kezdett csak emelkedni kisebb-nagyobb megszakításokkal egyenletesen a Dobogó-tetőig, összesen 280 m-t. A tető után jól leereszkedtünk, hogy utána ismét fel tudjunk kapaszkodni a Gyertyánosra. Mikor elértük a Vártúra-tanösvényt, ismét leereszkedtünk, de innen már csak egy emelkedő várt ránk, és máris fenn voltunk a hollókői várban. 3 óra alatt tettük meg a 12 km-t, ami nagyon szép teljesítmény tőlünk. A másik csoport a várnál volt már. Végigjártuk a szépen felújított, karbantartott várat, majd az ófalu szebbnél-szebb házait csodáltuk meg.

    A program befejezéséül egy étteremben megkóstolhattunk különböző palóc ételeket egy szponzorunk jóvoltából. EZÚTON IS KÖSZÖNJÜK NEKI! Sajnos az ültetési renddel gondjaink voltak, lévén, hogy ötféle étel közül lehetett választani, azokat pedig tálban szolgálták fel. Át kellett mozgatni ahhoz az embereket, hogy mindenki annak a tálnak közelébe kerüljön, amit rendelt. Az étkek minőségét, mennyiségét mindenki dicsérte. Jóllakottan indultunk vissza buszainkhoz, szép tájon, kis falukon keresztül indultunk haza.

 

Ősagárdi körút

Címkék

Csípős, de verőfényes szép időben 22-en vettünk részt cserháti túránkon ősagárdi indulással/érkezéssel. 16,5 km-es, egyáltalán nem megerőltető utunkon két kastélynál is jártunk. Volt egy rövidebb változat is bányalátogatással, de végül ezt senki sem választotta.

    Különböző településekről gyűjtőjáratok indultak Gödöllőre, ahonnan háromnegyed hétkor indultunk. Útközben még felvettünk túratársakat a Blaháné úton, Szadán és Vácon.

Nem sokkal 8 óra után már az ősagárdi evangélikus templomnál parkíroztuk le autóinkat, majd hamarosan indultunk. A falut Dózsa György utcán hagytuk el.

    Az első kilométert úgy tettük meg, hogy csak az út baloldalát kísérte erdő, jobboldalon szántóföld volt. Egy magaslesnél balra, erdős gerincútra fordultunk. Bár ahhoz még sok levél volt a fákon, hogy jól lelássunk kétoldalon a völgyekbe, Ősagárd jól kivehető volt. Áthaladtunk a magasfeszültségű vezetékek alatt, majd egy kaszálón, utána pedig egy magaslesnél elemózsiáztunk. Továbbindulva egy lejtőn haladva egyszerre voltunk az őszben és a télben. Nagy különbség alakult ki  a napsütötte és az árnyékos részek között - az utóbbi még erősen fagyos, a fű dérlepte volt.

    Felsőpeténybe érve azon kéktúrázóink, akik még nem jártak itt, elmentek bélyegezni, mások egy gazda szíves meghívására megnézték a hatalmas termetű muraközi lovait. Továbbindulva hamarosan az Almássy-kastélyhoz értünk. Alig több mint egy éve jártunk itt kéktúrán, azóta a főbejárat környékét rendbehozták, új emléktábla is került fel. Körbejártuk a kastélyt, aztán szinte vízszintes úton Alsópeténybe gyalogoltunk.

    Megnéztük a Prónay-kastélyt – sajnos ezt is csak kívülről -, aztán kicsit megpihentünk a Millenniumi-emlékműnél. A még kastélyhoz tartozó kert mellett értünk ki a faluból. Jelzetlen, de jól követhető úton, folyamatosan emelkedve értünk fel a Varga-hegyre. Evvel aztán be is fejeztük az emelkedők sorát, Ősagárdig már csak lejtett az út. Az út „nehézségére” utal, hogy mikor visszaértünk a kocsikhoz, mindenki azt hitte, még megyünk egy kört.

 

Kéktúra Becske – Romhány útvonalon

Címkék

Épp egy éve Romhányban fejeztünk be egy kéktúra-szakaszt Ősagárd felől. Akkor kellemes meglepetésként belebotlottunk egy vidám szüreti kavalkádba. Idén erre az időpontra terveztük be a Becske – Romhány szakaszt, hátha megint szerencsénk lesz. Hát csak részben volt...

    Nem túl korán, 7 óra körül indultunk különböző helyekről. Kétszer is át kellett szállnunk, hogy túránk kiindulási pontjára, Becske-alsó vasútállomásra érjünk. Először be kellett mennünk a faluba, hogy bélyegezni tudjunk. Ez meg is történt a Vadász presszóban. Csinos kis parkot építettek Becskén, itt készítettünk pár felvételt.

    Emelkedő nélküli Galga-völgyön haladtunk észak felé. Átkeltünk a balassagyarmati vasútvonalon, aztán alig észrevehetően elkezdett emelkedni az út. A nem túl szép nevű Büdös-tó-hegy oldalában nagy fakitermelés folyt. Felérve a domb tetejére, szép kilátás fogadott a Halyagosra, és a távolabbi Romhányi-hegyre. Enyhe emelkedővel felértünk a Cser-hát 349 m-es csúcsára.

    Innen már csak lejtett az út. Különös izgalmakat nem tartalmazó utunkba kis változatosságot hozott egy keresztbedőlt fán való átmászás. Árnyas, helyenként látványos mélyúton értünk le Kétbodony szélén lévő laposba. Bélyegezés végett egy kicsit elhagytuk a kék jelzést. Egy kocsma árnyas teraszán elvégeztük ezt a műveletet, kiszáradt torkunkra is került egy kis vörösbor.

    Tovább sétáltunk Romhány felé. Felsőbodony határában találjuk a romhányi csata emlékére épített ismertetőtáblát, és egy – sajnos – igen gnómra sikeredett Rákóczi-lovasszobrot, A faszobrász azon igyekezete, hogy egy rönkből faragja ki a fejedelmet és lovát, eredményezte ezt az aránytalanságot. Aszfaltúton, jó melegben bandukoltunk be Romhányba. Egy újabb bélyegzésért elgyalogoltunk a Lilla presszóba.

    A faluban készülődés nyomait láttuk egy szüreti felvonulásra. A hazautazást két időpontban szerveztem meg, attól függően, hogy lesz-e mulatság, avagy sem. Minden elképzelhető forráson utánanéztem az eseménynek, de nem találtam nyomát. Ezért a korábbi hazautazás mellett döntöttünk. Mikor láttuk a készülődést, gondolkodóba estünk mégis, de a helyiek elmondása szerint csúszik a program, és a későbbi busz indulásáig sem várható a tavalyihoz hasonló buli. Ezért aki Pest felé indult, az a buszra szállt. Jobban jártak azok, akik Nógrádkövesd felé indultak, ők egy potya kenyérlángost is kaptak.

    Isaszegig a szűk 70 km-es távot – hála a jó tömegközlekedésnek – pár perc híján 4 óra alatt tettük meg. Tetejébe Gödöllőn a vonatindulást még el is taktikáztuk, Babi segítségének köszönhetően nem lett még egy órával hosszabb az út. Veresegyházon az ötvenperces várakozás alatt lesétáltunk az Öreg-tóhoz, hogy valami szépsége is legyen a hazautazásnak.

 

Cserháti kéktúra

Címkék

Ami az időjárást illet, baljós előjelekkel készülődtünk az útra. Szerencsénkre a riogatásokból legfeljebb a lehűlés jött be. Így napsütéses, igazi kora tavaszi kirándulóidőben 11–en tettük meg Mátraverebély és Garáb közti 19 km-es utat.     Hatvanig két különböző vonattal utaztunk, hogy a szerencsésebbeknek (ahol a sebesvonat is megáll, vagy indul) ne kelljen olyan korán kelniük. Hatvanból aztán közös vonaton indultunk túránk kiindulópontjára, Mátraverebélyre. Leszállás után már rutinosan kerestük meg a kéktúra bélyegzőt – tavaly ugyanis innen indultunk Galyatetőre. Szóval bélyegzés után nekivágtunk az útnak. Miután Garábról csak egy busz közlekedik délután, azt mindenképp el kellett érnünk. Minden pihenőnk, étkezésünk, egyéb bóklászásunk csak e cél betartása mellett volt lehetséges.

    Mátaverebélyen előbb a Zagyva-folyó hídján keltünk át. Meglepően tiszta vize volt. A falut elhagyva három szorgos fatolvaj csapattal is találkoztunk. Pár év múlva át kell majd rajzolni a térképet, mert erdő már nemigen lesz itt. Egyenletesen emelkedett az út, felértünk a Csapás-tetőre. Előbb a Mária-utat, majd a K négyszög jelzést kereszteztük, mindkettő Szentkút búcsújáróhelyre vezet fel. Ezután egy tisztás szélén álló hatalmas tölgyet csodáltunk meg, Péter pedig megmérte, hány Döbrögi tudná azt körbeérni. Itt voltak kicsit bizonytalan a jelzések (és talán még Mátraverebély szélén), egyébként példaértékűen jól jelzett volt a szombaton bejárt kéktúra-szakasz. A Szálláska-völgyön keresztül értük el Sámsonházát. Közben több helyen láttuk, hogy égették a domboldalon leszáradt füvet, nádat. Szerencsénkre a szél nem felénk fújt.

    Sámsonházán elhaladtunk pár szépen felújított palócház mellett, és a Kis-Zagyva mellett lévő Geológiai-bemutatóhelyre értünk. A volt bányában látványosan váltogatják egymást lávapadok és törmelékrétegek. A lávarétegek felett 15 millió éves üledékes mészkő fehérlik. Kis ideig a Márkháza felé vivő országúton vezet a K jelzés, de aztán balra letérve arról kopár doboldalon vitt utunk. Szomorú látvány fogadott a dobtetőn, ahol hatalmas mennyiségű szemét éktelenkedett.

    Miután Nagybárkányról az összes szemetet kihordták, az már szép, tiszta településsé vált. A pecsételőhelyet is könnyen megtaláltuk, be sem kellett érte menni a boltba (a Bárkány Presszó, mint megadott bélyegzőhely már befuccsolt), mert egy másik kéktúrázó csapat már kihozta a bélyegzőt. Felkapaszkodtunk a dombtetőre, ahol a neogót stílusban épült rk. templom áll. Épp vége volt a misének, így a kiáramló emberekkel helyet cserélve, megnéztük belülről is azt.

    A templomtól kissé emelkedő úton, kopár domboldalra felérve elértük a Kelet-Cserhát Tájvédelmi Körzet határát. Innentől kezdve egészen Garábig folyamatosan erdőben haladtunk, a Nagy-Kő-tetőig kisebb-nagyobb mértékben állandóan emelkedve. A tető előtt egy keresztező magasfeszültség nyiladékán szép kilátás nyílt egyrészt Mátraszőlősre és a Mátrára, ellenkező irányban pedig Garáb környékére. A Garáb-nyeregben elhagytuk a kék jelzést, és K négyszög jelen 1,4 km-es ereszkedés után beértünk a mindössze 60 lakosú Garábra. Rendezett a falu, inkább már csak nyaralók lakják. Szép katolikus temploma van.

    A buszra – mely nagy kerülővel Pásztóra vitt bennünket - mindössze 3 percet kellett várnunk. Pásztóról vonattal jöttünk haza.