Bükk

Négy nap a Bükkben és az Upponyi-hegységben

Címkék

Őszi négynapos túránkon a címben szereplő helyeken jártunk. Napsütéses szép időnk volt, esőt egy szemet se kaptunk. 21 fő élvezhette az őszbe forduló természet szépségét.09.27. csütörtök

Reggel 6 órakor kezdtünk bele túratársaink begyűjtésébe Mogyoródról, Isaszegről, Gödöllőről, Valkóról, Zsámbokról, Turáról. A Szőlőskert pihenőben találkoztunk, majd onnan utaztunk tovább a Nagyvisnyó mellett szálláshelyünkre, a Boróka-táborba. Kipakoltunk, aki éhes volt reggelizett, majd ismét kocsiba szálltunk, és felmentünk Bánkútra. Innen kezdtünk gyalogolni.

A piros jelzésen indultunk Csipkéskút irányába. Szép látvány volt a hatalmas bükkfák között átsütő napfény. A Csipkéskúti víznyelő-barlangnál megálltunk, és a bátrabbak közelebbről is megnézték azt. Továbbmenve elértük az Állami Ménesgazdaság telepét, aztán egy helyen elbeszélgettem egy igen jól álcázott piros jelzést, így továbbmentünk 350 méterrel a S jelzés felé. Később kiderült, hogy ez nevezetes hellyé lépett előre. A Kis-Csipkésre felkapaszkodva megálltunk pihenni, ekkor derült ki, hogy nejemet elhagytuk valahol. T. Mari is keresésére indult egy darabig, aztán ő visszament a többiekhez, én pedig tovább kerestem. Térerő nem volt, legfeljebb időnként foszlányokban, így a telefon nem segített. Elgyalogoltam Jávorkútra, ott érdeklődtem a turistáktól. erdészektől, végül a Jávorkút panzió vezetékes telefonját használva meg tudtam fejteni egy beérkezett üzenetet, miszerint melyik az a kőház, mely mellett van a nejem. A P-on visszamenve végül találkozhattunk. Kiderült, hogy ahol túlmentünk, ott maradt le. Mi már nem mentünk a többiek után, hanem kis ebéd után mindjárt Bánkútra gyalogoltunk.

Kis-Csipkésről a többiek több jelzésváltással Nagy-mezőn keresztül haladtak. Közben olyan szépen sütött a nap (meg úgy gondolták, hogy úgyis várni kell ránk), hogy egy kis heverészést is beiktattak a túrába. Nem sokkal utánunk érkeztek Bánkútra. 12,5, illetve 11,5 km volt a táv, 400 m körüli szintemelkedéssel.

Vacsora a szálláshelyünkön volt, mint ahogy a további napokon is (a reggelivel együtt).

09.28. péntek

Reggeli után Upponyba autóztunk. A Csernely-pataknál parkoltunk, majd egy közös kép elkészülte után először a K jelzésen indultunk. Elhagyva az OKT új nyomvonalát, mi a régin kapaszkodtunk fel a Szilas-tető nyergére. Itt irányt váltva jutottunk el a Háromkő-bérci vadásztanyához. Innen két kilométer távolságra van a környék leglátványosabb része, a Damása-szurdok. Elég meredek úton lehet a szurdok aljára lejutni – nem is vállalta be mindenki -, de lenn gyönyörű mohás sziklaalakzatok, barlangszerű hasadékok, meredek sziklafal látványa várt ránk. Miután bejártuk a szakadék alját, kikapaszkodtunk és megebédeltünk.

Visszagyalogoltunk a vadásztanyához, onnan hamarosan megint a K jelzésre értünk. A Három-kő-bércről két sziklaperemről is pompás kilátás nyílt az Upponyi-hegységre és a Bükkre. Ismét faképnél hagytuk a kéket, és a K háromszög jelzésen felértünk a Katica-tetőre. Innen, és a közeli keresztről pedig a Lázbérci-víztárolóra láttunk rá. A tetőről való lejövetel embert-próbálóan meredek volt, minden lépést meg kellett gondolni. Jó, hogy mindig akadt segítő kéz, jó tanács a már kipróbált szakasz bejárási lehetőségéről. Miután mindenki szerencsésen leérkezett (14 km-t tettünk meg 500 méter szintkülönbséggel), kocsiba ültünk és visszamentünk a táborba.

Vacsora után még sokáig együtt maradtunk, beszélgettünk, borozgattunk.

09.29. szombat

Ezen a napon túránk közvetlenül a szálláshelyünkről indult. A Bán-patak völgyében enyhén emelkedő erdőgazdasági úton haladtunk. Négy kilométer megtétele után egy hajtűkanyar következett, ahonnan tovább emelkedett az út. Így értünk a Zobó-hegyese közelébe. Itt tartottunk egy pihenőt. Továbbiakban időnként nagyon szép kilátás nyílt a Bükkre, azon belül is a dédesi Vár-hegyre. Az út Ω-szerűen körbejárja a Zobó-hegyese 575 m magas csúcsát.  Újabb éles kanyar után északi irányba fordultunk. Mikor elhagytuk a makadámutat, kis kitérőt tettünk egy farakásos ebédlőhely felé. Ebéd után hamarosan leereszkedtünk a Taró-patak völgyébe. Eleinte nagyon jól járható volt, később viszont erősen elgazosodott, szederindákban botladoztunk Pedig egész nap jelzetlen utakon haladtunk, és - ezt a kis szakaszt leszámítva – az végig kényelmesen járható volt. 250 méteres országúti szakasz után már a táborhoz vezető útra értünk. A táv ezen a napon 14 km volt, 340 m szintemelkedéssel. Páran (T. Mari, Ica, Olgi, Robi) még olyan jó erőben voltak, hogy még felgyalogoltak a dédesi várromhoz is. Esténk hasonlóan zajlott, mint előző nap.

09.30. vasárnap

Reggeli után összepakoltunk és indultunk Bélapátfalvára. Az apátság melletti parkolóban tettük le a kocsikat. A Bél-kő-tanösvényen indultunk felfelé, eleinte aszfaltozott úton majd annak egy kanyarját levágva a János-hegyhez értünk. Következő megállónk a Palabánya volt. Itt is körbevezet a tanösvény, van egy esőbeálló. Az ismertető tábla alapján megkerestük a 20 m magas ejtőaknát is.  A következő hajtűkanyar után elhagytuk a tanösvényt, és áttértünk a zöld jelzésre, közben az út egy pontjáról oldalról lehetett a Bél-kőre rálátni, a messzeségben pedig ott volt a Heves-Borsodi-dombság. A Z és P jelzés találkozásánál van a Homonna-tisztás, azon pedig pihenőpad és német katonasír. Később a Fűzfás-patak előtt még megálltunk ebédelni. Ezután az OKT-n értünk vissza az apátsághoz. 13 km-t tettünk meg 485 m szintemelkedéssel. Pár ember kivételével – akik a közelmúltban látták az apátságot és a kolostor romjait – mindenki megnézte azt. Hazafelé már ki-ki a maga választott úton haladt.

 

Vöröskő -forrásnál jártunk

Címkék

Tavaly már tettünk egy kísérletet, hogy meglássuk Magyarország e ritkaságát, az időszakos forrást. Akkor nem volt szerencsénk, mert a téli kevés csapadék miatt nem indult be. Most két nappal túránk előtt kitört a forrás, ha nem is olyan látványosan, mint jobb években, de így is szép volt. 42-en voltunk, 14 km-t gyalogoltunk.




Busszal mentünk. Olyan nagy volt az érdeklődés, hogy a 29 személyes busz után 34 személyest rendeltem, de még így is két kocsival ki kellett egészíteni a járműparkot. 6 órakor volt a busz Isaszegen az első felszállóhelyen, majd fél hétkor Gödöllőről indultunk Felsőtárkány felé. Még Hatvanban is volt egy felszállónk, Inci. Gyér volt e korai órákban a forgalom, ezért jól haladtunk. Fél kilencre értünk túránk kiindulópontjára, a Felsőtárkánytól pár kilométerre lévő Egeresvölgy-Varróházhoz..

    Lekászálódtunk a buszról, majd a kisvonat megállójában legtöbben felvették esőkabátjukat, mert kicsit szemetelt az eső. Kék jelzésen, az erdei kisvasút mellett, de javarészt annak talpfáin haladtunk. Mellettünk a Vöröskő-patak kristálytiszta vize. Mintegy 800 m-re a patak túloldalán láttuk az első – Toldi névre hallgató - forrást. A kisvasút végállomása után elmentünk a Stimecz-ház mellett. Nemsokára rátértünk a tanösvényre. Nagyalakú ismeretterjesztő táblák mutatták be a Bükk növényvilágát. Aztán elhagytuk a tanösvényt, és a patak mellett haladtunk felfelé az alig emelkedő úton. 6 km megtétele után értünk a forráshoz.

    Ez az időszakos forrás úgy működik, hogy az elolvadt téli hó a föld alatti barlangrendszert kitölti, és mikor már megtelnek az üregek, nyomása megnő, és kilövell. Voltak olyan csapadékos telek, melynek végén 1,5 méter vízoszlop is kialakult. Ekkora élményben most nem volt részünk, alig 10-15 centiméterre lövellt ki a víz, de hozama nagyon nagy volt, így kiépített forrásfal résein is számtalan helyen jött a víz. Miután megcsodáltuk a forrást, ki-ki dönthetett, hogy milyen nehézségű terepen folytatja útját. Döntő többség amellett döntött, hogy még a felső időszakos forrást is felkeresi, aztán jelzetlen, de meredek úton eléri a kék + jelzést, azon pedig előbb a tanösvény másik ágáig megy, majd a Stimecz-háztól a már ismert úton, vasúti síneken ér vissza a buszhoz.

    El is indultunk a völgyben a Felső-forrás felé. Hatalmas kidőlt fákat kerülgettünk hol jobbról, hol balról. Miután pár akadályt leküzdöttünk, láttuk, hogy továbbiakban is kidőlt fák nehezítik a járást. De nem emiatt tettünk le a forrás felkereséséről, hanem azért, mert a mederben már nem is volt, víz. Ebből nyilvánvalóan következett az, hogy a Felső-forrás még/vagy már nem működik. Jó meredek úton elkezdtünk felfelé kapaszkodni a Kecskor-hegyese oldalában. Szemben magasodott a Vöröskő-hegy. Mikor elértük a K+ jelzést, már alig emelkedett az út. Mindenkit bevártunk, mert az emelkedőt nem mindenki egyformán bírta. Továbbhaladva elértük utunk legmagasabb pontját, a 681 méteres magasságot. Ezután már csak lejtő volt. Előbb elértük a tanösvény visszatérő ágát, amelyen most madarakról, emlősökről láthattunk táblákat. A Stimecz-ház mellet lévő nagy fedett „ebédlőben” ettünk mi is, aztán már csak 3 km majdnem sík út volt hátra a buszig.

    Jól esett a busz melege, mikor beszálltunk. Nem messzire mentünk, Eger túlsó végén megálltunk Kőlyuktetői- pincesornál. Röhej, de a sok pince közül egy sem volt olyan, ahol meg lehetett volna inni 1-2 deci bort. Sokan bespájzoltak pár liter bort. Esemény nélküli laza buszozás után kb. fél hétre értünk Isaszegre.

A fényképeket Pusztay Péter (PP) és Notter Béla készítette.

 

Bükki négynapos

Címkék

Szeptember végén szokásos négynapos túránkon ezúttal a Bükk legszebb helyeit igyekeztünk felkeresni. 21-en voltunk. Szép, de kissé hűvös időben közel 60 km-t gyalogoltunk.

    Szeptember 26. (csütörtök). Gödöllőn találkoztunk 6 órakor, onnan öt kocsival indultunk. Egerben megálltunk egy bevásárlóközpontban beszerezni a további napok élelmiszerkészletét. 10 órára értünk bükkszentkereszti szálláshelyünkre, a Napsugár-turistaházba. Kipakoltuk cuccainkat, megreggeliztünk, aztán indultunk első túránkra. Először a Dorongosi út végén lévő IV. Béla-emlékművet kerestük fel. Innen részben jelzetlen utakon a Nagy-som-völgy bejáratához jutottunk. Itt a IV. Béla-emléktúra útvonalán haladtunk, igen gyér jelzésen - de úgy is mondhatnám, hogy egyáltalán nem jelölt úton. A völgyet elhagyva folyamatosan emelkedő úton értünk a falu szélére, a Felső-Bagoly-hegyre. Innen még nem szállásunk felé indultunk, hanem bementünk a falu közepébe, néhányan elmentek a gyógynövény boltba. A sárga jelzésen jutottunk haza. 12 km volt a gyalogtáv. Este nem főztünk, hanem felettük az otthonról hozott kajákat.

    Szeptember 27. (péntek). Reggeli után kocsival először Ómassára utaztunk, ahonnan is indult gyalogtúránk. Ómassa házai után a Vadász-völgyön kapaszkodtunk fel Csipkéskútig. Itt kis pihenőt tartottunk, majd jobbára lejtmenetben Jávorkútra értünk. Innen sajnos kilométereken keresztül aszfaltúton vezet a Z jelzés. Aszfaltkoptatás után pár száz méterre van a Huba-forrás. Nagyon látványos, ahogy két kis barlangból is folyik ki a nagymennyiségű víz.  A forrás mellett megebédeltünk. Továbbindulva röviddel a forrás után gyönyörű mésztufa –lépcsőkben gyönyörködhettünk. Nagyon meredeken kezdett lejteni a patakvölgy, ezért két túratársunk a sárga jelzésen visszament Ómassára. A többiek Garadna-völgyébe leérve jobbra tartottak, majd 900 méter után a S négyzet jelzésen elkezdtek felfelé kapaszkodni a Szentléleki-völgyben. Láthatóan elcsigázta a csapatot a 320 méteren tartó folyamatos emelkedő. Felérve megnéztük a Pálos kolostor romjait, pihentünk egy kicsit. Ezzel vége is lett a fáradtságnak, mindenki feljött még a Látókőre. Észak-északkelet felé a tiszta időben csodás kilátásban volt részünk Mályinka, Dédestapolcsány és a Lázbérci-víztározó felé. Látókőtől Ómassáig csak lejtett az út, kis emelkedőt csak a kocsikig kellett megtennünk. Hazafelé még szedtünk fát az esti fűtéshez. 18,6 km-t tettünk meg ezen a napon.

    Szeptember 28. (szombat). A turistaháztól indultunk reggeli után. A Jávor-hegy volt az első komolyabb emelkedő. Megnéztük a Fehérkő-kő-lápai turistaházat, ahol feltűnően nagy csend uralkodott. Következett utunk egy látványos szakasza, melyet a Fehér-kő-lápa sziklái, és a remek kilátás testesített meg Lillafüred irányába. Innen egy széles szerpentinút (melynek egyes kanyarjait eléggé el nem ítélhető módon sokszor levágtuk) vezetett le Lillafüredre. Úgy időzítettünk, hogy a 11 órakor kezdődő vezetésen a Szent István cseppkőbarlangot megnézhessük. Utána lesétáltunk a Hámori-tóhoz, a Palota-szálló melletti felső sétányon a vízesésig. Ezután indultunk visszafelé, de útközben elcsábultunk egy lángosra és egy forralt borra, mert elég hideg volt. Ameddig lehetett nem mentünk ki az aszfaltútra, de később ez elkerülhetetlenné vált. A Bársonyos-forrásnál betértünk az erdőbe, és egy erdőgazdasági úton kapaszkodtunk felfelé. Mikor eljött az ideje, megebédeltünk. Szerencsénk volt, mert az út egy hajtűkanyarjától találtunk egy utat, mely visszavezetett a reggeli piros jelzésre, amin hamarosan visszaértünk szálláshelyünkre. Páran Lillafüredről busszal jöttek vissza Bükkszentkeresztre, de a rövidítés miatt mi előbb értünk vissza, mint ők. Természetesen a kulcs náluk volt, így nem tudtunk bemenni a házba. Kénytelenek voltunk bemenni a faluba, és meginni egy jó pohár bort. A napi túratáv 13 km volt a kocsmázás nélkül.       

Este pörköltet főztünk, gyakoroltuk a társasági életet.

    Szeptember 29. (vasárnap). Reggeli után összepakoltunk majd Répáshutára mentünk. Miután leparkoltunk autóinkkal, elindultunk túrázni. A falu házait elhagyva a széles, köves Balla-völgyön ereszkedtünk le Tebe-rét irányába. Egy időszakos tó mellett elhaladva a Hór-patak-völgyébe értünk. Mindezideig csak lefelé haladtunk, emlegettük is, lesz ennek még böjtje is. A böjt Derecske-lápával kezdődött, miközben a kék jelzést követtük. Az emelkedőt 1 km-es lejtő követte, majd a Katalin-völgy helyenként elég nehezen járható útján ismét felfelé araszoltunk. A hegytetőn megálltunk ebédelni, amit nem tartott sokáig, mert a napsütés ellenére elég hideg volt, tetejébe a szél is fújdogált. Hamarosan beértünk Répáshutára, és visszaértünk kocsijainkhoz. 13 km-t tettünk meg ezen a napon. Hazafelé még megálltunk Eger szélén lévő pincéknél, hogy ki-ki vihessen haza egy kis egri bort.

 

Buszkirándulás a Bükkbe

Címkék

50 ember vállalta a koránkelés nyűgjét azért, hogy részt vehessen bükki kirándulásunkon, melynek során a szépséges Bükk-hegység sok látványos helyét kerestük fel. Jártunk a hegység legmagasabb csúcsán, az Istállós-kőn is. Összeszokott csapatunkat ezúttal az Isaszegi Nyugdíjasok Baráti Körének 13 tagja is színesítette.

    6 órakor kezdte a busz begyűjteni a kirándulókat először Isaszegen, majd Gödöllőn, Aszódon, végül Hatvanban. A buszozás jó hangulatban folyt, egyszeri „technikai” szünet beiktatásával 9 órára már a bélapátfalvai Bélháromkúti Apátsági templomnál voltunk. Telefoni kérésünkre volt olyan kedves a gondnok, hogy a hivatalos nyitási idő előtt egy órával lehetővé tette számunkra a templom meglátogatását.  A belépő megváltása után, ismertetőt kaptunk a templom - és a ma már csak alapjaiban látható monostor - történetéről. Az 1232-ben alapított templom már majdnem teljesen lepusztult, mikor 1732-től barokk stílusban újjáépítették. Későbbi felújítások során az eredeti gótikus építészeti formáját nyerte vissza.

    Visszaszálltunk a buszba, majd a volt mészkőbánya bejárata mellett rövidített útvonalon a Lak-völgyi-tó mellé értünk. Ezen kicsit túlhaladva az erdészet sorompó előtti tisztáson kiszálltunk. Innen indult két különböző nehézségű és hosszúságú túra – egyenlőre még együtt. Akik a harmadik variációjú utat választották, azok busszal Szilvásváradra utaztak, és onnan sétáltak fel Szalajka-völgyön. Nemsokára elértük a Lóczy-forrást. Tovább is az országos kék jelzésen haladtunk. Ragyogóan tiszta idő volt és erős szél. Mikor egy-egy felhő takarta a napot, akár még fázhattunk is volna, ha nem emelkedett volna folyamatosan az út. A kaptató kissé szétzilálta csapatot, mire a Katonasírokhoz értünk. Pihenőt tartottunk. Itt vált ketté a két útvonal. A rövidebb utat választók a S sáv jelzés mentén a Horotna-völgyön érték el a Szalajka-völgyet.

    19-en vágtunk neki a hosszabb útnak (14 km), melynek koronája a Bükk legmagasabb csúcsának megmászása volt. Eltértünk némileg az otthon megálmodott úttól, mert a szélesebb erdőgazdasági út elcsábított a Katonasíroktól 100 m-re letérő kék jelzéstől – egyszerűbben és őszintébben fogalmazva, nem vettem észre, hogy már elment a jelzés. Egy-két száz méter után már láttam, hogy nem erre akartam menni, de ez az út is – Z jelzés közbeiktatásával – is a Kopasz-rétre vezetett, ott pedig már az eredetileg tervezett úton járunk. Úgyhogy nem fordultunk vissza, rövidebb is volt ez az út, amiért gondolom senki se sértődött meg. Már a zöld jelzésen értünk fel a Kis-Kopasz 754 méteres csúcsára. Tovább emelkedve a Kopasz-rétre értünk. Ennek látványossága egy töbör, melynek mélyén egy 34 m mély és 54 m hosszú barlang található. Feltárása még folyamatban van, mert már nagyon régen elzáródott az a sok törmeléktől. Rengeteg hóvirágot láttunk, sőt olyan helyek is voltak, ahol többféle tavaszi virág mellett még a hóvirág is kitartott. Az Istállós-kő előtti Kis-hegyen stílszerűen kis pihenőt tartottunk, aztán Z háromszög jelzésen csúcstámadásba kezdtünk. Magára a csúcsra minden nehézség nélkül felértünk, nehezebb inkább a levezető út volt. Helyenként igencsak küzdeni kellett a talponmaradásért. Szerencsére a kiálló gyökerek segítettek nekünk. 1,7 km-en át állandóan lejtett az út, így értünk a Istállóskői-barlanghoz.

    Samu nem volt otthon, így hamar továbbálltunk. Jól kiépített úton eljutottunk a Szalajka-forráshoz, mely átlagosan 4500 liter vízzel indítja útjára a Szalajka-patakot. Véget ért az emelkedők, lejtők sora, innentől kezdve széles sétaúton, sőt mi több, aszfaltozott úton haladtunk Szilvásváradig, ahol buszunk várakozott. De addig még sok csodát láttunk, melyek közül is legnagyszerűbb a Fátyol-vízesés. A víz 18 lépcsőn zuhog alá. Továbbhaladva a völgyben, igen látványos még a Szikla-forrás, a pisztrángos tavak. Többen kisvonattal utaztak le a völgy végéig.

    Hazafelé egy fél órára még megálltunk Eger szélén lévő borospincéknél, megkóstolva egy-kétféle egri bort. Hazáig aztán már meg se álltunk.

Teljesítménytúra Bükk 25

Címkék

A meteorológusokban és az autópálya matrica sms-ben történő vásárlásban bízva, szombat reggel öt órakor, előző nap elkészített cuccossal elindultam Miskolc, Garadna felé egy laza 25 kilométeres túrát megejteni. A Miskolcot nem véletlenül írtam ki, mivel mind a Google Earth mind a Gps navigációm csak így volt hajlandó megtalálni az általam keresett célpontot. Volt ugyanis egy másik Garadna egy kicsivel északabbra, keletebbre Cserehát határában.
Az autópályán haladást nagyrészt napfény jellemezte, viszont Miskolc már sűrű ködfüggönybe burkolózott, de szerencsére nem állt össze esővé. A rajthoz vezető mellékúton gyakori vízátfolyások emlékeztettek a pár napja tomboló felhőszakadásról. A nevezést roppant segítőkész hölgyek segítették. Nyolc órakor indultam el a 115-ös rajtszámmal. A kisvasút végállomását a kék kereszt jelzésű úton hagytam el, majd Ómassa falúnál tértem le a közútról. Az egész túra alatt nagyon érdekes és szép mészkő jelenségek sziklákat, víznyelőket lehetett látni.
Az első ellenőrzési pontig emelkedett az út, ezt Zoli barátom biztos élvezte volna, ez kb. hat kilométeren 480 méteres emelkedést jelentett. Az első ellenőrzési pont (Bánkút) megtalálása nem okozott problémát. Bánkút környékén rengeteg sípályát építettek ki, nagy élet folyhat itt télen is. A második ellenőrzési pont megtalálása már nem volt problémamentes. Volt egy rövid szakasz a kék sáv jelzésű úton, ami előbb egy kiépített dózer úton haladt majd letért róla és a dózer út meg egy félkörívet leírva visszatorkollott a kék sávjelzésű útba. Persze a letérést nem vettem észre, ez azt eredményezte, hogy mit sem sejtve megindultam visszafelé az első ellenőrző pont felé. A dolog akkor lett gyanús, amikor egy szép víznyelő rész mellett ismételten elhaladtam és előzőleg már le is fotóztam. Akkor értettem meg, hogy miért nézett rám olyan furcsán az a pár túrázó, akik szintén ezen a teljesítmény túrán vettek részt és a haladási irányom némi zavart keltett bennük. A második szakasz abszolválása után sajnos az útvonal kikerül egy szerintem látványos részt a Három-kõ. Innentől kezdve inkább lefelé kellett menni, szinte alig volt emelkedő. Ezt megérezte a lábam és erősen tiltakozott mindennemű további megerőltetéstő. De mivel neki csak kevés beleszólása van a dolgok alakulásába így tovább meneteltem a hármas ellenőrző pont felé. A harmadik ellenőrző pont felé tévedtem el másodszor. Itt találkoztam két helyes lánnyal, akik szintén eltévedtek és állításuk szerint vagy már másfél órája köröztek a területen és nem találják a jelzést. A zöld sáv jelzés itt valóban el volt hanyagolva, mivel én sem tudtam pontosan hol vagyok inkább visszafelé mentem megkeresni az utolsó felfestés addig a lányok továbbra is azt a taktikát folytatták, hogy addig köröznek, míg találnak valami. Így otthagytam őket, én tíz perc múlva megtaláltam a leágazást, itt nem voltak kellően gondosak a szervezők nagyon hiányzott egy két szalag, mert szerintem nem csak mi vétettük el a helyes irányt. Később a cél felé haladva volt olyan túrázó, aki azt mesélte, hogy le is mondott a keresett ellenőrző pont megtalálásáról. A lányokkal később a jelzett úton találkoztam, ez bizonyítja, hogy az ő taktikájuk is eredményes volt. Jávorkút a harmadik ellenőrzési pont után szinte végig aszfalt úton kellett haladni, bár a legvégén volt még egy érdekes rész Sebes-víz nevű patak elmosta a turistautat a kalandtúrázók és túlélő túrázók nagy örömére. Itt én is közelebbi ismeretséget kötöttem a lejtős domboldallal a kezem azóta is sajog. De nem volt mit tenni sajnos itt még fényképezni sem értem rá mivel negyed órám maradt a szintidőig. Először jártam ezen a túrán és nem foglalkoztam a szintidővel inkább sokat fotóztam és nézelődtem, de mivel a végén volt esélyem így nekigyürkőztem és két perccel a szintidő vége előtt be is értem a célba.
Nagyon szép útvonalat jelöltek ki a szervezők, érdemes volt eljönni, nem hiszem, hogy ha csak rajtam múlna, akkor jövőre kihagynám ezt a túrát.

 A TÚRÁRÓL KÉSZÜLT KÉPEKET ITT LEHET MEGTEKINTENI

Bükki bosszúság

Címkék

Elég hálátlan, és kellemetlen feladat beszámolót írni egy olyan túráról, melyben sok köszönet sajnos nem volt. Elég régóta nyomjuk már a Marcival ezeket a teljesítménytúrákat, és ilyen szinten még soha nem kavarodtunk el, mint tegnap a Bükkben. Részben persze a mi hibánk, hisz az egy alapvető dolog, hogy saját térkép nélkül nem indulunk el, ám mi mégis megtettük. Bíztunk abban, hogy az előzetesen letölthető itiner szerint végig jelzett turista utakon fogunk haladni, sőt térképmellékletünk is lesz, illetve rendelkezünk már némi rutinnal is a terepen.

Mivel a miskolci kisvasút végállomásnál volt a rajt, igen korai, 5 órai keléssel indult a nap. Marci a 06.10-es vonattal érkezett az isaszegi állomásra, ezt követően még anyukámat vettük fel Tóalmáson. Neki pont kapóra jött egy olyan túra, melynek van nagyon rövid, 8.8 km-es változata is.

Miskolcra érve a kisvasút végállomásánál rögtön beneveztünk mindhárman. Érdekes volt, hogy mindössze egy fekete-fehér fénymásolatot kaptunk térképvázlat gyanánt, mely tele volt ikonokkal, és szürkeárnyalatos mivolta miatt igen sok dolog egyszerűen láthatatlanná vált rajta. A túra teljes hosszának igen szűkszavú leírása pedig kétszer négy sorba elfért. Anyukámnak volt még bőven ideje a kisvasút indulásig, lévén Ő lecsapta a teljes 21.2 km-es táv első 12.4 kilométerét Lillafüredig. Ismerve jelenlegi terhelhetőségét, biztos voltam benne, hogy mindezek ellenére utol fogjuk érni Lillafüred után valahol az erdőben, mi pedig a Marcival elindultunk az itiner szerint a fő utcán kelet felé.

A második utcán (ami az itiner szerint Lórántffy Zs. u.) forduljunk jobbra. Már a hátoldalon mellékelt térképvázlaton (!), valamint a valóságban is ezt valahogy Bertalan utcának hívják, de hát ilyen apróságokkal ne is foglalkozzunk, hiszen ennél sokkal durvább itiner hiba is lesz még, bár ekkor ezt még nem tudtuk. A hiba ellenére hamar fogtuk az első pontot, ahol egy kihelyezett bugyiból kellett egy papír a célba juttatni. Ezt követően a kék kereszt jelzésen haladtunk egészen Lillafüredig, többnyire szándékosan (?) a turista útra bedöntött fák között lavírozva. Néhol csak másznunk kellett a fatörzsek között, ám volt olyan hely is, ahol egyszerűen ki kellett kerülni a turista út egy részét a kivágott, és útra döntött fák miatt.

Eltévedés ügyben a Marci valahol tévesztett egyet, így 1-0-ra vezetett, de az egyenlítésemet, azt hiszem, el kell mondanom. Tehát, éppen én mentem elől, amikor is két út derékszögű találkozásához értünk. Érkezési irányunkkal pontosan szemben lévő fán egy szabályos "kék kereszt balra" jelzés volt látható, sőt a fa bal oldalán egy irányunkba mutató kék nyíl, ami azt sugallta, hogy az onnan (tehát nekünk balról) érkezőknek szól. Szó nélkül fordultam balra, Marci utánam. Jó 200 métert követően kezdtük hiányolni a jelzést. Közben egy másik pár is hasonlóképpen járt, ám amíg mi állva helyzetmeghatározást végeztünk a kezünkben lévő "térkép" alapján, ők elhaladtak mellettünk. Úgy döntöttünk, hogy a domborzati jelzések alapján jelenlegi helyzetünk és haladási irányunk sem jó, vissza kell mennünk a kereszteződéshez, ahol meg is találtuk a helyes irányt, amely nem más, mint a "kék kereszt balra" jelzés iránymutatása helyett a tökegyenesen tovább az ösvényen. Evvel lett 1-1.

Lillafüredre érve egy presszóban kávéztunk egyet, majd tettünk egy próbát, hátha bejutunk az Anna-barlangba is. Mivel ehhez vagy 40 percet kellett volna várnunk, és további 25 lett volna maga a barlang megtekintése, úgy döntöttünk, hogy ez most kimarad, és irány a 2-es ellenőrző pont, vagyis a kisvasút állomás, ahonnan anyukám rajtolt.

Eszméletlen mennyiségű ember volt a helyszínen, de nekünk azt az egyet kellett megtalálni, aki pecsételni fog nekünk. Ketten kétfelé szakadva legalább negyedórán át kerestük az állomáson a pontot az embertömegben, de tulajdonképpen azt sem tudtuk, hogy igazán mit is keresünk. Marci már lefotózta a helyet, és indult volna tovább, amikor amolyan utolsó próbálkozásból megkérdeztem a wc-s nénit is, hogy nem tudja-e véletlenül, hogy hol van a teljesítménytúra ellenőrző pontja. Segítségével megtaláltam, és a Marcit is visszahívtam oda. Egyébként legalább négyszer mentünk el mellette fejenként. Mint utóbb kiderült, anyu még előttünk azt szerette volna megtudni tőle, hogy egyáltalán merre induljon el, de az ide ültetett "szervezőnek" halvány lila sejtelme sem volt róla, így egy kocsmában kellett érdeklődnie, ahol eligazították, hogy a műúton induljon el dél felé. Irdatlan nagy szerencséje volt, hogy erre hallgatott, és nem az itiner alapján ment, mint mi, mert különben tán még most is keresnénk Őt az erdőben.

Az itinerünk szerint ugyanis a piros sáv jelzésen kellett elindulnunk délnek. Mi így is tettünk, és az emlékoszlop érintése után tovább kellett mennünk a piros jelzésen a sárga sáv elágazásáig. A leírásunk szerint ez a piroson haladva pontosan 400 méter távolságra van az emlékoszloptól, de csak nem akart jönni semmiféle sárga sáv jelzés. Ráadásul a műúti lépcső sem, ami meg volt említve az itinerben. Kicsivel később elérkeztünk egy pontra, ahová balról, a hegyről végre bejött a sárga sáv jelzés. Oké végre megvan a pont, igaz szerintünk ez nem 400 méter volt, hanem jóval több, a műút se itt van, de hol van a bugyi? Hát az nincs. Felfelé kell mennünk innen a sárga sávon nyugat felé, de ez bizony keletről jött és arra is megy. Marci felment pár métert a hegyre, megállapítottuk, hogy ez fixen keletre megy, tehát biztos nem jó, sőt a bugyi sincs itt.

Menjünk tovább immáron a sárga-piros sávon, hisz lehet, hogy a "sárga sáv elágazás" kifejezés azt akarja mondani, hogy amikor ez a két jelzés elválik, ott lesz a pont. A műút meglett biztatásnak, de a pont az elágazásnál sem volt. Mindketten biztosak voltunk benne, hogy nagyon rossz helyen vagyunk. Sokkal messzebb vagyunk Lillafüredtől, mint kéne. Ám ekkor eszembe jutott, hogy mivel soha nem hagyom a kocsiban, nálam van az autós GPS, ami arra azért jó, hogy aktuális pozíciónkat, és egy adott pontot megmutasson a térképen.

Mivel a leírásban minden egyes pont GPS koordinátái is meg voltak adva, beírtam a 3-as ellenőrző pont ("sárga sáv elágazás a műútnál") koordinátáit, miközben a műúton visszaindultunk Lillafüred felé. Jó 5-6 perc kellett, míg a GPS a hegyek között megtalálta, hol is vagyunk éppen, és a keresett pontot aktuális helyzetünktől északkeletre mutatta, fenn a hegyen. Hmm, műút fenn a hegyen? Ekkor iránymenetre váltottunk, árkon-bokron át kiértünk egy erdei útra. Itt szóltam a Marcinak, hogy megjöttünk, a GPS koordináták alapján is a 3-as ellenőrző ponton állunk. Nos, ez volt az a pont, ahol a sárga sáv bejön a hegyről, tehát itt már jártunk egyszer.

Teljesen tanácstalanok lettünk a 3-as pontot illetően. Ismételten ellenőriztem a koordinátákat, hogy nem írtam-e el. Nem, centire a leírásunkban szereplő ponton állunk a "sárga sáv elágazás"-sal jelölt helyen, és valóban itt el is ágazik a sárga sáv, de kelet felé, nekünk viszont nyugati sárga elágazás kell, plusz a műút is kéne. Összességében másfél-két órát biztosan elpazaroltunk itt, anyut már nem fogjuk utolérni, mivel közben telefonon többször kerestem, és Ő már túl van a hegyen.

Hát, akkor nincs mit tenni, menjünk a következő pontra (Vesszős-forrás a sárga sávon), a megadott GPS koordináták alapján. Ez a GPS szerint is, és a térképrészletnek megfelelően is a műút másik oldalán van, remek. Az egyszer már bejárt utunkat követve ismételten lementünk a műútra, ahol visszaindultunk Lillafüred felé. A hegy itt túl meredek volt az iránymenethez, ezért úgy voltunk vele, hogy a műútról az első adandó alkalommal felcsapatunk nyugat, vagyis a forrás felé. Itt már egyszer mentünk, de az árnyék miatt szóltam Marcinak, most menjünk a túloldalon, ahol egyszer csak egy lépcsőt pillantottam meg. Felnézve kiverte a szememet egy másik sárga sáv jelzés, majd maga a bugyi a papírokkal. Ez volt az a bizonyos 3-as pont, ami marhára nem ott volt, mint az itinerben írt, sőt GPS koordinátákkal is megadott pont. Hogy itt, kb. 2 óra bolyongás után mik hangzottak el, azt most nem részletezném.

Innentől a jelzésekkel nem volt gond, sőt anyukámat mégiscsak utolértük kb. 1 km-el a cél előtt. Nagyon fáradt volt, de további 1 óra alatt hősiesen bejutottunk a célba, a garadnai kisvasút végállomásra. Ekkor 16.40 volt. Elvileg 16.00-ig volt nyitva a cél, természetesen szervezőnek már se híre, se hamva nem volt. A kisvasút, amely visszavisz minket az autóhoz, majd 17.25-kor jön. Közben összefutottunk azokkal a túratársakkal, akik szintén, sőt jobban ették a "kék kereszt balra" cselt, és jól elbeszélgettünk. A kisvonat természetesen nem jött a megadott időpontban. Megnéztük a buszt, 17.50 körül jön egy, amitől még majd villamosoznunk is kell a célig. Már a buszmegállóban várva mégiscsak beesett egy menetrenden kívüli kisvonat, így elbúcsúztunk tőlük, és felültünk. A busz már elment, amikor kiderült, hogy az alsó szakaszon siklás volt, így előfordulhat, hogy csak Lillafüredig tudunk utazni.

A továbbiakat már nem is ragoznám, anyut Hatvannál átpasszoltuk apukámnak, akinek éppen ott volt dolga így estefelé, Marcit pedig a késői érkezés miatt inkább hazavittem kocsival, így én 22.30-kor értem haza. Két fontos tanulságot vontunk le a mai napból. Az egyik, hogy saját, igazi térkép nélkül soha többet, sehova. A másik pedig az, hogy a Zöldgömb Sport Klub által szervezett túráktól a jövőben igen távol tartjuk magunkat.