Budai-hegység

Pál-völgyi- és Szemlő-hegyi-barlang

Címkék

Kulturális programjaink sorában – Éva szervezésében - ezúttal két budai barlangot látogattunk meg. A jellegében két különböző típusú barlang látnivalói jól kiegészítették egymást. 31-en voltunk.

Egyénileg utaztunk, javarészt személygépkocsikkal. Nem volt nagy forgalom, így mindnyájan korábban érkeztünk a Pál-völgyi-barlanghoz, így maradt egy kis időnk cseverészni. Annál is inkább, mert a negyed 11-re foglalt időnk helyett csak fél tizenegykor engedtek be a vezetéses barlangtúrára. Mesterséges járaton jutottunk be tulajdonképpeni barlangba. Láthattuk azt a nagyon szűk aknát, amelyen keresztül 1904-ben felfedezték azt. Több mint egy évszázad során újabb és újabb szakaszokat fedeztek fel, így a Pál-völgyi-barlangrendszer a maga 30 km-ével ma Magyarország leghosszabb barlangja. Ebben a barlangban viszonylag kevés a cseppkő, különlegességét elsősorban a hatalmas hasadékszerű folyosók, a hévizes források által formált gömbszerű formák, a csillogó kalcitkristályok, és mészkőben látható kagylók és egyéb tengeri élőlények kövületei jelentik. Utunk során jártunk a Színház-teremben, láthattuk Damoklész-kardját egy hatalmas leesni-készülődő szikla formájában, a Meseország cseppkő-képződményeit. Hogy kis túra is legyen, a barlangban viszonylag nagy szintkülönbségeket kell legyűrni.

A Szemlő-hegyi-barlanghoz is gyalog mentünk át (1,2 km). Sietnünk kellett, mert itt 12 órára foglalt időpontot Éva. Az már más kérdés, hogy itt is csak negyedórával később tudtunk bejutni. Ezt a barlangot 1930-ban fedezték fel, de csak 1986-ban nyílt meg. A jelenlegi mindenki által bejárható szakasz mindössze szűk 300 méter, szintkülönbség alig van benne. Híresek a Virágoskert sokszínű borsókövei, a karfiol-cseppkövek, az Anyósnyelv és a Vasorrú bába. Az út vége felé érzékeltették velünk a teljes sötétséget, amit szerencsére nem elektromos zárlat idézett elő.

A Szemlő-hegyi-barlang bejárása után visszasétáltunk a másik barlangnál hagyott autókhoz, majd onnan még egy buszmegállónyi távolságban lévő fagyizóba egy jutalomfagylaltért.

 

Biatorbágy, Sóskút

Címkék

Második kívánságtúránk a Budai-hegységbe vezetett. A szép tavaszi időnek is köszönhetően pont 50-en voltunk. Több táv között lehetett választani, de a leghosszabb is csak 14,5 km volt 450 méteres szintemelkedéssel.

Busszal utaztunk Biatorbágyra. Isaszegen, Gödöllőn és Mogyoródon gyűjtöttük össze az utasokat, Évát és Jutit pedig a biatorbágyi állomáson vártuk meg. A viadukttól indult gyalogtúránk. A piros jelzésen hagytuk el a települést. Az első kis megállónk a Madár-forrás lett volna, de emellett mindenki elrobogott. Kis lejtő után egy erősebb emelkedő következett, melynek végén felértünk a Kő-orra. Szép kilátásban volt részünk, érdekes formájú sziklákon bóklászhattunk. Egy bizonyos szögből tényleg egy emberi fejre, orra hasonlított az egyik sziklatömb. Kicsit továbbmenve a Hármas-sziklát kerültük meg. Ezután egy erős lejtő, majd emelkedő következett. Szerencsére a legmeredekebb szakaszon sok kapaszkodásra alkalmas fa, cserje segített bennünket. Az emelkedő végén elértük a P+ jelzést. Ezen jobbára enyhe lejtéssel a Szíly-család kápolnájához értünk. A szépen karbantartott kápolnát kívül-belül megnéztük.  

Megint a P jelzésre tértünk rá. Érdekes ezen a vidéken a jelzésfestés logikája. Egymással helyenként párhuzamosan haladva is csak piros jel van, a két pirosat pedig P+ jelzés köti össze. Úgy látszik, csak piros festék kapható a környéken. Mindemellett az jelzések szépek, követhetőek. A többiekre ráijesztve közöltem, most jön az út legnagyobb emelkedője. Ez így is volt, nehézsége mégis elmaradt az előzőektől, mert nem volt sehol nagyon meredek, egy-két kanyar is kissé szerpentinesre tette az utat.

Rövid szakaszon házak közé értünk, aztán pár cikk-cakk után a Biatorbágy fölé magasodó sziklafalhoz. A szép kilátáson felül különleges alakú sziklákat is láthattunk. Ezek: Százlépcső, Madár-bérc, Nyakas-kő. Ez a rész volt utunk leglátványosabb szakasza. Innen – a híd-romig tartó enyhe emelkedőt leszámítva – lefelé haladtunk. Egy tisztáson megebédeltünk, aztán leértünk az erdészházhoz. Voltak, akik itt befejezték a gyaloglást, mások igazából itt kezdték.

Az erdészháztól – továbbra is a piros jelzésen – előbb a Benta-patak mellé értünk, majd amellett haladva a Peca-tóhoz. Ezt jobbról kerültük meg. Erdő következett, majd abból kiérve kopár táj, zöld mezők és lovardák váltogatták egymást. Egy emelkedő következett még, amikor Sóskút határába érve a Kálvária-hegyhez értünk. Felkapaszkodva rá, beláttuk egész Sóskutat, a túloldalon lévő Öreg-hegyet és a mészkőbányát. A stációk után leereszkedtünk a faluba. A Benta-patak mellett várt ránk az autóbuszunk.

 

 

Túra Budakeszi környékén

Címkék

2016.02.06-án, szombaton ragyogó időben majd’ ötvenen jöttek el a Budai-hegységbe. Két táv között lehetett választani.

Előbb egy húsz személyes buszt rendeltem meg, de ezt hamar kinőttük, ezért módosítottam busz-igényünket egy 55 személyes buszra. Isaszegen, Gödöllőn szálltak fel a környéken lakó túratársaink, míg a pestiek városi busszal jöttek Budakeszire, ahonnan túránk indult. Az ingyenes parkolóban álltunk meg. Nem ment az egyik percről a másikra, míg ennyi ember „hadrendbe” állt.

A S+ jelzésen indultunk és hamarosan a Szilfa-tisztásra értünk, ahol egy nem szokványos kinézetű esőbeálló látványa fogadott. Tovább már a piros kereszten mentünk. Egy kerítés felett kellett átlétrázni, de mire odaértem, az eleje már túlment a létrán. Korrigálni egy másik úton próbáltunk, de az le volt zárva, ezért kénytelenek voltunk visszamenni a létráig. Mire mindenki átjutott, eltelt egy kis idő. Áttértünk a Z körút, majd a Z+ jelzésre. Ezt elég sokáig követtük, javarészt egy vadkerítés mellett. A Hárs (Hársbokor) hegy oldalában kapaszkodtunk fel kb. 420 méter magasságig. Felérve pihenőt, kajaszünetet tartottunk.

    Pihenő után a Z négyszögön mentünk volna, de ez többször a semmibe veszett el, ezért javarészt csak az irányt tartva haladtunk. Egy újonnan felhúzott kerítés némileg átrendezte a jelzett utak rendjét. A Z körút már jobban járható volt, mégis itt maradtak le páran. A Vadaspark közelébe érve (eddig szűk 7 km-t tettünk meg) választási lehetőség kínálkozott mindenki számára: vagy megnézi a Vadasparkot, illetve visszasétál a buszhoz, vagy pedig tovább gyalogol.

    A nagy többség a hosszabb útra jött. Budakeszin áthaladva ismét erdőbe értünk. A Mária-jelzést a nyári sípályánál hagytuk el, majd betértünk a Virág-völgybe. Pár éve ugyancsak februárban már jártunk erre, csak akkor 30 centis hó volt, szemben a mostani tavaszias idővel. A völgyet elhagyva szép utakon a sárga és a piros jelzésen kapaszkodtunk felfelé. A Korányi szanatórium közelében kétszer is átkeltünk a Gyermekvasút sínein. Kiérve a Budakeszi felé vezető útra, hamarosan a Szent Antal-szobor mellé értünk, majd a település szélén megnéztük a Magyar Himnusz-emlékművet. Ezután már csak a buszhoz kellett visszaérnünk, és máris indulhattunk hazafelé. A hosszabb táv 14,5 km hosszú volt.

 

Túra Csillebércről

Címkék

Február hetedikén havas tájon, de mégis szikrázó napsütésben túráztunk egy jót a Budai-hegységben. Kereken harmincan voltunk, 13,5 km-t gyalogoltunk - na jó, a többség ennyit.

Szokásunktól eltérően túrázóink nagyobb része kisbusszal utazott Isaszegről Gödöllőn át Csillebércre. Mások kocsival érkeztek oda, vagy tömegközlekedési eszközökkel. Háromnegyed kilenckor találkoztunk a KFKI előtti parkolóban. Rövid üdvözlések után elindultunk egy széles úton, melyről hamarosan letértünk a S körút jelzésre folyamatosan lefelé haladva. Gyönyörűen sütött a nap, élveztük mindnyájan. A havas úton csak az okozott kis nehézséget, hogy a korábban megolvadt hó visszafagyott, ez kapott egy centi friss havat, ami eltakarta a jeges barázdákat. Hétvége lévén sokan gyalogoltak, futottak az erdőben.

    A sárga jelzést elérve immár egészen Budaörsig ezen haladtunk. Előbb megközelítettük Budakeszi szélső házait, majd nagyjából a településsel párhuzamosan haladtunk. Mikor a jelzés felkapaszkodott a Csiki-hegyek oldalába, egyenlőre nem mentünk fel rá, mert az előőrs jelentette, hogy ott erősen csúszik az út.  Ezért később csatlakoztunk rá, igaz így egy kisebb bozótosan kellett átverekedni magunkat. Az út baloldalán a Sorrento nevezetű szép sziklaalakzatok mellett mentünk el. Budaörs közelébe már olyan mennyiségű út volt keresztül-kasul, hogy minden kereszteződésben időbe tellett, míg GPS segítségével rátaláltam a nekünk jó útra. A Farkas-hegy felé vezető úton megálltunk megreggelizni (ebédelni?), aztán legközelebb a hegy tetején lévő Vitorlázórepülő-emlékműnél időztünk. Kicsit lejjebb láttuk a volt hangár megmaradt két pillérét is. Sajnos az emlékmű repülőgép-szárnyát „szorgos kezek” egyre inkább elhordják. Szép kilátás nyílik innen Budaörs, Kamaraerdő irányába.

    Továbbmenve a Piktortégla-üregeknél álltunk meg. Sok ilyen található ezen a környéken, az ötvenes évekig alapozófesték anyagaként bányászták a fehér-sárga agyagréteget. Innen a S körút jelzésen haladtunk tovább Kakukk-hegy (Frank-hegy) irányába, de nem mindenki. Voltak akik a jelzések, útkereszteződések kavalkádjában rossz irányba mentek el. Nekik már telefonon csak azt tudtam tanácsolni, hogy Csillebércre menő sok út egyikén menjenek vissza a buszhoz. Legrosszabbul az a két ember járt, aki Csillebércet is elvétette, és Makkosmárián kötött ki. Innen már csak az a megoldás adódott, hogy Normafára átgyalogoljanak, és hazaútban ott vesszük fel őket a buszra. Szóval a többség elindult Frank-hegy felé. Sajnos ezen a szakaszon nagyon kárt okozott a decemberi ónos eső, rengeteg kidőlt fa volt még mindig az úton (is).

    Frank-hegyre nem mentünk fel, hanem P négyszög jelzésen előbb kevésbé lejtős úton elértük a Frank-hegyi menedékházat (ma már panzió), majd erősebb lejtőn befutottunk az immár XII. kerületben lévő Irhás-árok közelébe. Közben sokszor ráláttunk a Szécsény-hegyre, egyes helyekről szinte egész Buda látható volt. Az Irhás-árkon gyalogoltunk felfelé. A házakat elhagyva széles erdei úton folyamatosan emelkedve értünk vissza Csillebércre.

 

Piliscsaba – Zsíroshegy - Pilisszentiván

Címkék

19-en voltunk szombaton a Budai-hegységben túrázni, és csodálatosasan szép időnk volt. Utunk Zsíros-hegyig egy kéktúra-szakaszt is magában foglalt. 16,5 km-t gyalogoltunk.

A vasúti pálya felújítása miatt kissé megbonyolódott az utazásunk és a bélyegzés, de végül minden sikerült. Korán – már a hatórai vonattal – indultunk. Kétszeri metró-utazással értünk az Árpád-hídhoz. Innen indult vonatpótló buszunk. 8 órára már Piliscsabán voltunk. Előbb el kellett menni a vasútállomásra bélyegezni (és ezt az utat felejtettem el bekalkulálni a túrakiírásba), ahol teremtett lelket se találtunk. Az állomás melletti boltban kértük meg a vezetőt, hogy adja ide bélyegzőjüket pár stempli erejéig. Mikor ez megtörtént, indulhattunk végre.

    A várost elhagyva, mikor beértünk az erdőbe, rögvest megálltunk reggelizni. Továbbindulva a Csaba-hegyet megkerülve jutottunk a Kőris-völgybe, melynek kezdetét az Erzsébet-kút jelentette. Alig észrevehetően elkezdett emelkedni az út. Jobboldali szép sziklaalakzatok után a Bükkös-árkon keresztül Határ-kőhöz értünk. Rövid fényképezés után, majd egy kilométert szinte sík úton tettünk meg, aztán ismét emelkedő következett. Ennek végén pihenőt tartottunk. Itt jelentkezett be Urbán Éva ITK-tagnak, ő lett ötvenedik tagunk. Gratulálunk e nemes tettéhez! A pihenő további eseménye a kutyáját sétáltató Kondor Katalinal való beszélgetés – igaz nem munkájáról, hanem örökbefogadott kutyájáról.

    Még egy kis emelkedő, és máris fenn voltunk a nagyszerű kilátást nyújtó Nagy-szénáson (550 m). Kigyönyörködtük magunkat, majd indultunk tovább. Nagykovácsi szélső házait elérve elbeszélgettem egy kereszteződést, ezért oda-vissza 600 métert kerültünk. Akiknek még nem volt meg a Zsíros-hegyi bélyegzője, azok elmentek a Muflon-itatóba. A többiek megvárták őket az Antal-árok bejáratánál. A szép völgyön leereszkedve lassan beértünk Pilisszentivánba. Itt szálltunk buszra, mellyel Pestre utaztunk, majd onnan haza.

 

Solymári körút

Címkék

02.09-én, szombaton kellemes téli időben túráztunk a Budai-hegység északi oldalán. A pár centis hó téliessé varázsolta a tájat, különösen pedig nem nehezítette meg a haladást – leszámítva pár sziklás, meredek útszakaszt. A húszfős csapat nagy része Gödöllőn gyülekezett, majd kocsikkal az M0-ás igénybevételével Solymárra autóztak. A többiek kocsival, vagy vonattal közvetlenül a solymári vasútállomásra jöttek. Az időzítés tökéletesre sikeredett, épp kiszálltunk kocsijainkból, mikor befutott Pest felől a vonat. Ezek után már csak az indulás volt hátra, ami 9 óra után pár perccel meg is történt.

    A Z négyszög jelzésen indultunk, rövid idő alatt elhagytuk a házakat, majd a Mátyás-dombot északról megkerülve a Paprikás patak mellett értük el a Z jelzést. Kis kitérővel felmásztunk a Szarka-várhoz. Sajnos a téli hónapokban nem látogatható, be kellett érnünk a kapun való bekukucskálással. Ezután visszatértünk jelzésünkre. Enyhén emelkedő úton értünk fel a Alsó-Patak-hegy szédítően magas 216 m-es csúcsára. Mielőtt az erdőbe bekanyarodtunk, szép kilátás nyílt a szemben lévő Fehér-hegyre, távolabb pedig a Kevélyekre. Kellemes erdei utakon alig emelkedve értük el az Országos Kéktúra Csúcs-hegyet kerülgető szakaszát. (Alig több mint egy éve jártunk mi is rajta Hűvösvögyből indulva.)

    Az út innen erősebben emelkedett addig, míg el nem értük a S jelzést. Ígértem a többieknek, hogy itt fogunk reggelizni, de a terep nem volt alkalmas rá. Megegyeztünk, hogy az innen 1 km-re lévő Kötők padjánál tesszük ezt meg. Nos, az erősen sziklás szakaszon nem volt semmiféle – térképen is jelzett – ülőalkalmasság. Itt nagyon óvatosan kell haladni, szerencsére (de inkább az összeszokottságból fakadó tudatosságból) mindenki figyelt a másikra, segítettük egymást). Egy magányos sziklánál balra kanyarodtunk, és rövid, de meglehetősen meredek úton felértünk a gerincre. Itt előbb balra indultunk, hogy felkeressük a közelben lévő kilátóhelyet.

    Ezt követően egy nagy fenyőfa hómentes „árnyékában” tényleg megreggeliztünk. Továbbindulva a XI. stációnál csatlakoztunk a Kálváriára vezető úthoz. A Kálváriánál elidőztünk egy kicsit, mert nagyon szép volt a kilátás a Hármashatár-hegy irányába. A Kálvária-hegyről való lejtmenet nagy óvatosságot igényelt, mert a hó alatti szikladarabokról kiszámíthatatlanul csúszkáltunk le. Csak egy rövid szakasz volt sziklás, utána már szerpentinezve viszonylag könnyen le lehetett jönni a hegyoldalban, de volt aki a szerpentinezés helyett a hátramenet (rák)-módszert választotta. A lejtő után könnyű sétaúton értünk a Paprikás-patak völgyébe. Itt választani lehetett a rövidebb és hosszabb út között.

    Aki a hosszabb utat választotta, az az igen szép Alsó-Jegenye-völgyön haladt tovább. A kényelmes turistaút szép hidakon sokszor keresztezte a patakot. Utunk mellett található a szépen kiépített Rózsika-forrás - vize sajnos nem iható. Egy vízesés mellett is elhaladtunk. Látványos volt, ahogy a szétfröccsenő víz ráfagyott a közeli ágakra. Kiértünk a solymári országútra, azon haladva a hegytetőn megtaláltuk a pici Anna-kápolnát. A házakat elhagyva út nélküli horhosokon értünk vissza a Paprikás-patak völgyébe, majd a Z+ és a Z jelzésen mentünk vissza a vasútállomáshoz.

    Az út 15 km hosszú volt, bár a csúszkálások miatt többnek tűnt. Miután a GPS-em aksija a bekapcsolás pillanatában feladta a küzdelmet, az útvonalat utólag otthon rajzoltam meg.

 

A Budai-hegységben jártunk

Címkék

November 3-án kerek negyedszázan túráztunk a Budai-hegységben. Örvendetes tény, hogy hét vendégünk is volt. Útvonalunk: Hűvösvölgy – Remete-szurdok – Zsíros-hegy - Ördöglyuk-barlang – Solymár. A nap mindent megtett, hogy legyőzze a ködöt, de sajnos ez csak ritkán sikerült neki.

    Isaszegen, Gödöllőn találkoztunk, majd négy autóval fél nyolckor elindultunk Hűvösvölgy felé. Sűrű ködben haladtunk, az M0-ás igénybevételével „hátulról” közelítettük meg Hűvösvölgyet. Ott már várt ránk hat további túratársunk. Először a gyermekvasúthoz mentünk, mert volt akinek hiányzott az ottani pecsét kéktúra-füzetéből – tudniillik ez a túra részben kéktúra is volt.

    A Nagy-rét után Pesthidegkút és Máriaremete „szegénynegyedi” házai között, nagyjából az Ördögárokkal párhuzamosan haladtunk. A kék jelzéssel együtt kitérőt tettünk a máriaremetei kegytemplomhoz. A XIX. század utolsó évében épült neogót stilusú templomot belülről is megnéztük. Hamarosan véget ért az aszfaltkoptatás, erdőbe értünk. És nem is akármilyen erdőbe, hanem az igen látványos Remete-szurdokba, amely az Ördögárok szurdokvölgye. A mederben most nemigen csillogott a víz, a jobb szélén barlangokat rejtő sziklafal a köd miatt csak nagy szemguvadás után volt látható. Mégis igen kellemes sétaút volt. A szurdokból elég meredek úton tudtunk kikapaszkodni.

    A nyíltabb területen már majdnem kisütött a nap, gondoltuk mire megreggelizünk, már nagyszerű kilátásban lesz részünk. Bár húztuk az időt (komótosan reggeliztünk), mégsem lehetett lelátni a településekre. Alig emelkedett már az út a Remete-hegy tetejéig, onnan pedig Zsíros-hegyig csak egy hegymenetünk volt.

    A Muflon Itató nevezetű helyen bélyegeztünk. Nem messze innen többszörös útkereszteződésből jobbra indulva találjuk meg a Zsíros-hegyi turistaház romjait. Nekem kellemes emlékeket idézett fel a ház. Majd’ negyven éve egy téli túrán itt aludtunk vagy húszan. Az ajtót nem lehetett becsukni, az egyszem mosdóból jégfüggöny omlott alá. Mégis jól éreztük magunkat – talán mert fiatalok voltunk, és ilyen „apróságokon” nem fanyalogtunk.

    A K háromszög jelzésen felkapaszkodtunk a Zsíros-hegyre, onnan pedig egy rövid lejtő-emelkedő kombón át Alsó-Zsíros-hegyre. Nagyon szép látvány volt, ahogy az utóbbi csúcs egyszerűen eltűnt a ködben. Jelzetlen, de elég jól kijárt - helyenként meredek - úton értünk a lezárt Ördöglyuk-barlanghoz. Ezt követően két nagy fa is rádőlt az útra, és a korlátot is összetörve képzett akadályt. Ennek leküzdése megmosolyogtató feladat volt. A zöld jelzést elérve már azon haladtunk Solymárig, azon belül is a Templom térig. 15 kilométert tettünk meg idáig.

    A Templom tér látnivalói a katolikus templomon kívül a Hagyomány elnevezésű szoborcsoport, a Kitelepítési emlékmű, a világháborús emlékművek. Időben érkeztünk, 12 perc múlva indult buszunk, mellyel Hűvösvölgybe, az otthagyott kocsikhoz utaztunk. Nem siettünk, még beszélgettünk a kocsik mellett.

Kéktúra a Budai-hegységben

Címkék

Evvel a túrával elkezdtük 2012-es kéktúráinkat, amely összesen 13 túranapot jelent. Tizenheten voltunk, ragyogóan sütött a nap, mi mást is kívánhatnánk még...

    Vonattal, metróval és egyéb tömegközlekedési eszközzel jutottunk találkozási helyünkre az ex Moszkva térre. A 61-es villamossal Hűvösvölgybe zötykölődtünk. Első dolgunk az aktuális bélyegző megszerzése volt a Gyermekvasút pénztárában. Közben a Gyermekvasutas Múzeumot látva kicsit nosztalgiával gondoltunk gyerekkorunk itteni élményeire, ami a férfiak esetében elég rég volt. A Solymár felé vezető úton való átkelés után az Ördög-árok mellett haladtunk egy kis ideig, majd utunk ÉK-nek tartva, elkezdett kicsit emelkedni. A Vitorlázórepülő-térhez érve irányt váltottunk. Megálltunk egy pillanatra Mátyás király vadasparkjának emlékére felállított betonemlékmű, majd egy katonasír mellett. A kényelmes Glück Frigyes úton haladtunk. Előbb a vandálok által megnyomorított Oroszlán-sziklát láttuk az út jobboldalán (és szép kilátást a Hárs-hegyre), majd baloldalon feltűntek a Kecske-hegy fehér sziklái.

    Az Árpád-kilátónál megtekintettük székesfővárosunk panorámáját, amit ugyan a párás levegő miatt nem volt 100 %-os. Megreggeliztünk a kilátó mellett, majd lejtmenetben folytattuk utunkat Fenyőgyöngyéig. Itt átváltottunk emelkedőre, ami a Hármashatár-hegy előtt egyre nagyobbá vált. Elszörnyülködve láttuk lelketlen haramiák hogyan tettek tönkre sok fát, hogy a rajtuk lévő kék jelzéseket megsemmisítsék. Az adótornyoknál volt második ellenőrzőpontunk, bélyegeztünk tehát. A szép, tiszta idő lehetővé tette, hogy élvezhessük a Pilis panorámáját.

    Honvédségi kerítés mellett kezdtük az ereszkedést. Szerencsére az árnyékban még nem olvadt, így nagyobb csúszkálás nélkül megúsztuk az előző napi esőzés sarát. A Vihar-hegyről csak a fák között kikandikálva lehetett lelátni Óbuda felé. Virágos-nyeregben volt az újabb bélyegzőhelyünk, egy megszűnt büfé rácsozatán található a szép lenyomatot adó pecsét. Az előttünk meredező Csúcs-hegyet elkerüli a kék jelzés, annak jobb oldalában halad. Neve Guckler Károly út. Egy nagy kurfli után a Solymári-völgy felé haladtunk. Az út baloldalán lévő Rozália téglagyár kerítésén volt utunk negyedik pecsétje. Mikor végeztünk a bélyegzéssel, a vasúttal párhuzamosan futó földúton az ürömi vasútállomásra gyalogoltunk. Még volt negyedóránk az indulásig, így pár aktuális ITK-témát is megbeszéltünk ott. Vonattal a Nyugati-pályaudvarig utaztunk, onnan pedig trolival a Keletibe. Pesti lányaink nagyon rendesek voltak, mert oda is elkísértek bennünket, sőt szolidaritásból megvárták vonatunk indulását is.

    Ezen a napon 16 km-t gyalogoltunk 496/602 m szintkülönbséggel.

 

Túra a "havi rendesen" kívül - Széchenyi-hegy, Sas-hegyi tanösvény

Címkék

Áprilisi rendhagyó túránkat abból az apropóból szerveztük, hogy a Budapesti Természetbarát Sportszövetség szervezésében a Sas-hegy Természetvédelmi területet végigjárjuk. Aztán minden másképp történt...

    Már a szervezés során felvetettem, hogy ha már ottjárunk, egészítsük ki a Sas-hegyi tanösvény bejárását egy kis túrával. Ötletem kedvező fogadtatásra talált. 8 órakor indultunk Isaszegről, tartva a nagy húsvéti forgalomtól. Szerencsére egyáltalán nem volt nagy tülekedés az utakon, így már 9 órakor a Sas-hegyen voltunk. Mivel a Tájvédelmi Terület csak 10 órakor nyitott, fordítottunk programjaink sorrendjén. Telefonon egyeztettünk a még úton lévőkkel. És mindnyájan a Farkasréti-temető bejáratához mentünk. Innen indult túránk.

    A Törökbálinti  útról tér le a Z háromszög jelzés. Kis utcákon keresztül és el az Edvi Illés utcába, ahonnan előbb kicsit déli irányban kell haladni, majd jobbra fel egy hirtelen emelkedőn. Hamarosan a z Ördög-szószéke nevű sziklaformációhoz értünk, majd nemsokára szép kilátás nyílott a Farkasvölgyre. Tovább emelkedett az út, egy helyen Budaörsre, Gazdagrétre láthattunk le. Az Ördög-ormomon haladtunk. Kis ideig aszfaltos út következett, ezután a Széchenyi-hegyen kapaszkodtunk fel. Megálltunk az Úti Madonna-kápolnánál, majd már közvetlenül az adótornyok alatt egy pihenőre.

    A Széchenyi-hegyről a TV-tornyot megkerülve kis utcákon szlalomozva jutottunk el a Széchenyi Emlékkilátóhoz. Az emlékmű érdekessége, hogy eredetileg artézi kútként állították fel a Városligetben. Kilátás a környező fák igyekezete folytán már nincs róla. Az emlékművet az alatta lévő park lépcsőin hagytuk el, majd GPS segítségével a legrövidebb úton – egyszer egy hajléktalan erdei szállásra is majdnem betoppanva – értünk el ismét a Farkasréti temetőhöz. Amíg lehetett a temetőben haladtunk a főbejárat felé, de aztán mégis a Hóvirág utcán kötöttünk ki. A már bejárt úton értünk vissza a kocsikhoz, és mentük fel velük a Sas-hegyre. A túratáv kb. 9 km volt.

    Kedvezményes jegyárat kaptunk a Sas-hegyi Tájvédelmi Terület bejárására. Előbb egy nyolcperces videót néztünk meg a Sas-hegy múltjáról. Aztán Fruzsina kalauzolásával végigjártuk a 850 m-es tanösvényt Láttunk pár növényritkaságot is, de az igazi kuriózumok nem a tanösvény mellett találhatók. Amivel viszont nem győztünk betelni, az a gyönyörű, (szinte kör)kilátás volt. A tanösvény tájba illő pallókkal, hidakkal ellátott, igazán ajánlom mindenkinek a megtekintését.



A fényképeket Maszlagi Sándor és jómagam készítettük.

Nagy-Kopasz-hegy

Címkék

Februári túránk 5-én, szombaton a Budai-hegység egy szép helyére, a Nagy-Kopasz-hegyre, valamint a Tarnai-pihenőre vezetett. Erre a napra megenyhült a korábbi napok erős hidege, szikrázó napsütésben gyalogolhattunk mi 19-en.

    Gödöllőn találkoztak mindazok, akik a szokásos módon, telekocsi akcióban utaztak túránk kiindulópontjára Nagykovácsiba. Nem volt nagy forgalom, így egy órába se tellett, míg a helyszínre érkeztünk.  Itt csatlakoztak hozzánk pesti klubtagjaink. A meleg kocsiból kiszállva eleinte igen hűvösnek tűnt a szél. Aztán részben megszoktuk, csendesedett is, végül az erdőbe beérve már semmi gondot nem jelentett.

    Elsétáltunk a felújított templom előtti téren, megcsodáltuk a Kossuth Lajos út egy szép házát, és máris a falu szélén lévő Telki úton voltunk. A mezőség szélén itt ért legjobban a szél. Az út egy szakaszán valóságos jégpáncél volt, mert egy kis ér vize ráfolyt az útra, folyamatosan vastagítva annak jegét. Ezután egy mélyúton haladtunk. Jó volt látni, hogy az út baloldalán egy fasort fognak létesíteni, már nem is kis fák ültetésével. Az erdőben elhagytuk a telki utat és a Z jelzést, innentől jó pár kilométeren keresztül a Z háromszög jelzést követtük. A fák között szemből besütött a nap, ragyogott a hó az erős fényben. Hol jobban, hol kevésbé, de sohasem megerőltető mértékben emelkedett az út.

    Így értünk fel a Budai-hegység legmagasabb csúcsára (559 m), a Nagy-Kopasz-hegyre. Ott magasodott előttünk a 2006-ban átadott – Csergezán Pál grafikusról elnevezett – különös formájú kilátó. Mielőtt a kilátóba felmentünk volna, megreggelizünk a pihenőpadoknál. Aztán nekiveselkedtünk a kilátónak. Most jó is volt a kilátót borító fa-rácsozat, mert igen kapkodott odafönn a szél. 100 lépcsőfokon lehet a 18 méter magas kilátóra felmenni. A kilátás a szeles, tiszta időben páratlanul szép volt.

    Folytattuk utunkat továbbra is a Z háromszög jelzésen. 900 m után egy kereszteződéshez, és a P háromszög, valamint a Z+ jelzéshez értünk. Majd ezen fogunk továbbmenni Nagykovácsi felé, de egyenlőre egy kitérőt teszünk a Tarnai-pihenő felé. A kilátás innen is csodálatos, de már jobbára csak déli irányba. A pihenőtől még továbbmentünk a kőbánya felé, de miután már nem emlékeztem rá, milyen messze van, az első nagy kanyar után visszafordultunk (még kb. 1 km-re lett volna).

    Visszatértünk az előző kereszteződéshez, és innen már a P háromszög jelzésen haladtunk. Semmiféle nehéz szakasz nem volt ezen az erdőrészen, csak igazi, beszélgetésre alkalmas erdei út. Aztán még egyszer jelzést váltottunk; Nagykovácsiba immáron a P sáv jelzésen értünk be. Megnéztük az Ördög-Árok nevű patak hídján lévő két (Nagykovácsiból kitelepített németek, és a helyükre Felvidékről betelepített magyarok) emlékművet is. Visszaérve a kocsikhoz bepakoltuk hátizsákjainkat, de mielőtt indultunk volna hazafelé, még megnéztük a katolikus templom belsejét is.

    Jó hangulatú túrán 13.5 km-t gyalogoltunk. Legközelebb február 26-án kéktúrázni a Gerecsébe, Nagy-Getére megyünk, majd március 5-én Pécel- környékére, és a Sápi-tavakhoz.