Börzsöny

Honti-szakadék, Gyadai-tanösvény

Címkék

10 évesek lettünk. Ebből az alkalomból idén majdnem minden túrát tagjaink kívánságlistára leadott szavazata alapján szervezek. A jubileumi kívánságtúrák keretén belül mindjárt két kívánság is teljesült most: a Honti-szakadék és a Gyadai-tanösvény. 35–en jöttek el most.

Hét órától kezdte a busz összeszedni a túrára jelentkezetteket Isaszegen és Gödöllőn. 9 órakor kezdtük a túrát. A szakadék elején ismeretterjesztő tábla is található. Öt évvel ezelőtt jártunk itt, azóta az út elején egy korláttal ellátott lépcsős feljáró készült el. Pár tíz méter után következett az első és egyben a legnagyobb (kb. 2 méteres) vízesés. Miután a jégfüggöny sziklától-szikláig kitöltötte  a teret, már majdnem úgy nézett ki, hogy fel kell hogy adjuk a küzdelmet. Aztán Sz. Péternek csak sikerült feljutni rajta, úgy hogy a lábát minden új kis lépésnél a másik Péterrel megtámasztottuk. Innen már simábban mentek a dolgok, mert a múltkori tapasztalatok alapján hárman is vittünk kötelet. A kötél végét stabilan rögzítettük, utána a már megfeszített kötélbe kapaszkodva mindenki fel tudott húzódzkodni. Persze eltartott egy ideig, míg 30 ember felkűzdötte magát.

Aztán következett még két befagyott vízesés, de ezek már nem voltak olyan magasak. A szakadék következő szakasza a patak jegén haladt. Az utat rengeteg bedőlt fa keresztezte, lépésenként kellett átbújni alatta, vagy átmászni felette. A felsőbb szakaszon már vékonyabb volt jég, helyenként már nyílt vizet is láttunk. Ennek viszont az volt a hátránya, hogy időnként beszakadt alattunk. Mikor kiértünk a patakmederből, nagy kivágott fáknál ettünk egy kicsit. Megvártuk azt a négy embert, aki nem a szakadék alján, hanem avval párhuzamosan a tetején jött. Aztán visszaindultunk a buszhoz. Elég meredek lejtőn a vizenyőssé vált havon nehezen haladtunk. A Honti-szakadék oda-vissza 4 km hosszú volt.

A buszhoz visszaérve Szendehelyre utaztunk. Az OKT új nyomvonalán jutottunk le a látogatóközponthoz, ahonnan a Gyadai-tanösvény indul. A Lósi-patak teljesen be volt fagyva. A patakpartról elég meredeken indult fel az út, legalábbis most csúszós havon annak tűnt. Aztán az út lekanyarodott a Gyadai-rétre, ahol vizenyős, lápos rész felett pallósor vezet. Hamarosan az Óriások-pihenőjéhez értünk, ahol ettünk pár falatot. Továbbmenve a Billenő-hídon való átjutás szerzett örömet. Az erdőbe érve nemsokára a függőhídnál jártunk már. Ezen is élvezetes átjutni, akárhányszor is járunk erre. Megint visszaértünk a patakhoz, innen már csak a buszig kellett mennünk. Busztól-buszig 7,7 km –es volt a táv, de a csúszós, havas úton ez többnek tűnt.

 

Nagymaros – Ördög-hegy - Zebegény

Címkék

Október 8-án a Duna-kanyar egyik legszebb részén jártunk. Kerek negyvenen voltunk. A Visegrádi-hegységről már többször látott Ördög-hegyet, Remete-barlangot most közelről csodálhattuk meg. 510 méteres szintemelkedéssel 11 km-t gyalogoltunk.

Busszal közlekedve az Isaszeg - Gödöllő – Vác útvonalon értük el Nagymarost. Fél kilenc után már a Főtéren voltunk, ahol épp piac volt. Áthaladva azon és a vasúti aluljárón a katolikus templomnál rátértünk a S négyszög jelzésre. Az út jobb oldalán három régi pince és Árpádházi Szent Erzsébet szobra volt látható. Mikor jobbra letértünk az eddigi egyenes utunkról, elkezdett gyengén emelkedni az út is. Hosszú ideig a Szamaras utcában haladtunk, ahol majd’ mindenki lefényképezte a Szamaras parkoló feliratú jópofa táblát. A Nagymaros vasútállomástól induló S jelzés balról becsatlakozott, és felváltotta a mi jelzésünket. Az erdő szélén sorompó állt, de szerencsére nem a turistáknak, sokkal inkább a fatolvajoknak.

Hamarosan a S barlang jelzésre tértünk, amely egyúttal utunk legszebb részét is jelentette. A hegyoldalban oldalazva, kissé lejtős úton haladtunk, majd egy nagyobb lejtő után egy tágas pihenőhelyre és kilátópontra jutottunk. A hely kiválóan alkalmasnak bizonyult reggeliző-helynek. Továbbmenve bizonyos távolságonként mindig volt egy kilátópont, amiért kicsit le kellett térni az útról. A kilátópontokról sorra feltűntek a Visegrádi-hegység szép hegyei és falvai, így Lepence, Dömös, Pilismarót, a szlovák oldalon Helemba, és a Helembai-hegység, az börzsönyi oldalon pedig Zebegény, Szob. A lejtő legalján felkerestük a Remete-barlangokat. Kissé továbbmenve a lezárt útszakaszig, ismét gyönyörű kilátás várt ránk.

A barlang után a K barlang jelzésen szuszogtató emelkedő következett, így értük el a S+ jelzést. Innen utunk végcéljáig csak lefelé, vagy szintben mentünk. Mindenkit bevártam a kereszteződésben. A csapat eleje közben a Dobozi-oromhoz ért, sőt el is kezdtek a meredek lejtőn ereszkedni. Aztán jöhettek vissza, mert az út nem arra vezetett. A következő kilátóhely a Borostyán-kői volt. Egy mélyúton tovább ereszkedve Zebegény széléhez értünk, szemben látszott a Dőry-kastély. A Malom-patakon hídján átkelve a vasúti viadukt (Hétlyukú-híd) mellé értünk. Ezután nagyjából a patakkal párhuzamos utcákon a Kós Károly/Jánszky Béla tervezte katolikus templomhoz értünk. A templom festményeit a gödöllői Kőrösfői-Kriesch Aladár tervezte. Téblábolás, fagylalt és kürtöskalács-evés után lesétáltuk a Duna-partra, ahol várt ránk a buszunk.

 

PMP, Verőce - Kosd

Címkék



A Pest Megyei Piros első szakaszát jártuk be 19-en szombaton. A táj és a terep változatos volt, az állandóságot az eső jelentette. Az ugyanis az első perctől az utolsóig - igaz nem egyforma intenzitással -, de végig esett.19 km-t gyalogoltunk.

Reggel 6 órakor volt az első megállója a kisbusznak, amellyel mentünk. Aztán még Isaszegen és Gödöllőn párszor megállt, hogy megteljen. Verőcén a vasútállomásnál szálltunk le róla. A vasúti pénztár persze zárva volt, így más helyet kellett találnunk füzetünk bélyegzésére. Szerencsénkre akkor nyitott az állomással szemben lévő Gazdabolt, és tulajdonosnő kedvesen stemplizett nekünk a bolti bélyegzővel. Felvettük az esőkabátokat, kamáslikat és elindultunk. A Maros utca után a temető mellett haladtunk el, majd elkezdtük a kapaszkodást a Fehérhegy dűlőn. Ahogy mentünk felfelé, egyre jobban kinyílt a táj a Szentendrei-sziget és a Visegrádi-hegység felé. A Fenyves-hegyi kilátópontról más a Dunakanyarba is be lehetett látni. Egy szép esőbeállót is építettek ide, de ennyi ember számára kicsinek bizonyult a befogadóképessége. Innen jó darabig lefelé mentünk. A víkendházak közelébe érve a balra betérő utat nem vettem észre, így 100 méterrel túlszaladtunk rajta. Korrigálás után ismét fogyott a hátralévő táv. Egy mély árkon kellett átkelni, de annak csúszóssága miatt – Évát leszámítva – inkább kerültünk egy kicsit. Kiértünk a Verőce- Katalinpuszta között aszfaltútra, ezen a 2-es útig mentünk. Azon átkelve elkezdtünk megint felfelé kapaszkodni. Megálltunk egy kicsit az egyre romosabbá váló Czettler-kúriánál, aztán tovább fel a gerincútra. Katalinpuszta felett érintettük a Rockenbauer Pál emlékhelyet (itt halt meg), majd leereszkedtünk a Kirándulóközponthoz. Itt OKT-s bélyegzővel bélyegeztünk, az esőbeállóban pihentünk egyet. Jól esett a büfében kapható forró ital is.

    A Gyadai-tanösvénnyel együtt futó piroson folytattuk utunkat. Az eső is kicsit megszelídült, így jobban élvezhettük a szép tájat, a Lósi-patak árterén kialakított pallósort, az Óriások pihenőjét. Pár perces pihenő után – éppen mikor megint elkezdett jobban esni az eső – indultunk tovább. A billenő hídon való átjutást mindenki élvezte. A patak után kiértünk a Gyadai-rétre, balra fordultunk. Ezen mentünk 2,5 kilométert. Sajnos az első négyszáz méter után következett egy szinte járhatatlan szakasz. Száraz időben még csak a csipkebokrok tépik az embert, de most még a helyenként bokáig érő víz is nehezítette a továbbjutást. Próbálkoztunk jobbra-balra kimászni a dzsungelből, de máshol se volt jobb a helyzet. Ez a nehéz szakasz után már tudtunk valamennyire haladni, de a réten egyre jobban felgyülemlő víz nehezítette dolgunkat. Igaz csak addig, míg fínyáskodtunk, és megpróbáltuk kikerülni a tócsákat. Szinte jól esett az erdőbe érve az emelkedő, mert ott már kialakultak kis vízfolyások, azt pedig ki lehetett kerülni.

Felérve a Görcsöny nevezetű tetőre, kereszteztük a kéktúra útvonalát, és elkezdtük az ereszkedést Kosd irányába. Mégiscsak ez lett az út legnehezebb szakasza: a keskeny, mélyen bevágódott gyalogút teljesen átázott, minden lépésnél csúsztunk egyet. Kikapaszkodni a meredek oldalon nem nagyon lehetett. Jó volt már beérni Kosdra, és meglátni az út végén buszunkat. Többekkel beszélgetve mégis megállapítottuk, hogy ennél egy júliusi kánikulai meleg mégis rosszabb lett volna. Megálltunk még a kocsmában bélyegezni, aztán indultunk haza.

 

Börzsöny - Diósjenő

Címkék

Április első szombatján 44-en indultunk túrázni a Börzsönybe. Diósjenőtől egy 14,5 km-es körút során jártunk Csehváron, Foltán-kereszten, Hárombarát-nyergen. Isaszegről busszal indultunk, majd Gödöllőn vált teljessé a létszám. Jól haladtunk, egyedül a veresi piac miatt lassult le ideiglenesen a tempónk. Háromnegyed kilenckor kászálódtunk le a buszról. Előbb el kellett hagynunk a falut, majd a Kemence felé vezető erdőgazdasági út elején betértünk az erdőbe. A PX jelzésen haladtunk. Csehvár előtt ki-ki eldönthette, hogy feljön-e a várhoz, vagy kicsit továbbmenve bevárja a várat ostromlókat. Az már csak visszafelé derült ki, hogy aki kényelmi okból kihagyta a várat, rosszabbul járt. Az a szakasz ugyanis sokkal meredekebb volt. A várból igazán már semmi se látszik, csak a vár körüli sánc vehető ki jól. A kilátásért mégis megéri felmenni, mert Nógrád irányába kissé nyitott a terep. Mikor ismét találkoztunk a többiekkel, a Z jelzéssel közösködve mentünk kis ideig, majd onnan egészen a Foltán-keresztig csak a PX-en. Először megkerültük a Vörös-kő nevű hegyet, majd bő egy kilométer után egy rétre értünk (Verebes-kaszáló), ahol padok és asztalok várják a turistákat. Mi is itt ettünk.

    Elindulás után az út továbbra is enyhén emelkedett. Észak felé több helyen jól be lehetett látni a Kemence-patak völgyébe. Foltán-keresztnél elolvastuk a tájékoztató tábla szövegét, megnéztük a kőkeresztet, melyet Foltán János megölt erdőőr emlékére állítottak fel 1890-ben.Tovább a K négyszög jelzésen haladtunk. Hamarosan a Kroslák-kút mellé értünk. Bár kicsit folyt ki belőle a víz, mégse támadt senkinek se gusztusa, hogy megkóstolja. Átkeltünk a Kemence-patakon, majd tovább kapaszkodtunk felfelé. Nyír-rét előtt értük el utunk legmagasabb pontját, majdnem 750 métert. Nyír-réten egy nem túl magas kilátó van, de mivel nincsenek előtte fák, így is jó kilátást biztosít a Naszály felé. Innen majdnem vízszintes út vezetett a Hárombarát-nyeregig.

    A nyeregtől már - egy emelkedőt leszámítva - folyamatosan lefelé mentünk az Ételhordó úton. Nevét onnan kapta, hogy a Nyír-réti kastélyhoz ezen szállították fel valamikor az ételt. Később erről egy tanösvény-táblán olvashattunk is. Fél kettőkor megebédeltünk. Az út egy szakasza viszonylag erősebben lejt, egyébként kényelmesen járható. Ismét elértük a piros X jelzést, és a várat elkerülő lépcsős utat. Hazafelé a nógrádi vár felé vettük az irányt, hogy azok is láthassák, akik még nem jártak ott.

A fényképeket Dalmi Éva készítette.

 

Kisinóc, Királyrét

Címkék

A csapat egy része Velencei-tónál nyaralt, ezért „csak” 21-en gyűltünk össze börzsönyi túránkra. .Az időjárás megint kegyes volt hozzánk a 15 km-es út során.

7 órakor találkoztunk Gödöllőn. A HÉV-pótló buszok miatt kicsit később indultunk a tervezettnél. Fél kilencre értünk a Kisinóci-turistaház mellé a parkolóba. Némi totojázás után elindultunk. Mindjárt az út elején átkeltünk a Malom-patakon és rátértünk a zöld jelzésre. Nagyon kényelmes, alig változó szinten, árnyas erdőben gyalogoltunk. Király-rétnél mintegy 100 méteren először rossz irányba indultunk, de hamar korrigáltuk a hibát. Királyréten kicsit hosszabb pihenőt tartottunk, pótoltuk vízkészletünket a nyomós kútból, mások sörkészletüket a büféből.

     A Vasfazék (Kirélyréti)-patak mellett folytattuk utunkat a K+ jelzésen, előbb mintegy 700 méteren aszfalton. Utána betértünk a jelzéssel együtt az erdőbe. Sokszor kellett átkelni a patakon, de ez mindig kis izgalmat hoz, kalandosabbá teszi az utat. A gyerekek nagy örömére egy földdel fedett védkunyhó is volt az út baloldalán, amire persze fel kellett mászni. Később elhagytuk a patakmedret, és jelzetlen utakon mentünk tovább. A Darabos-hegy oldalában előbb kicsit felkapaszkodtunk (pont itt nem voltak fák és már erősen sütött a nap), majd visszaereszkedtünk a Török-patak völgyébe. Nagyjából a patakkal párhuzamosan haladva felértünk egy szélesebb kocsiútra, majd ott balra érve 620 méteres magasságban kiértünk az OKT Nagy-Hideg-hegyről Kóspallag felé vezető útjára.

    Itt egy hosszabb ebédidőt tartottunk, ami után már csak lefelé ereszkedtünk az Inóci-nyiladékon. Helyenként nagyon szép kilátás nyílt a Börzsöny déli oldalára, sőt még a Duna egy szakasza is látszott. Visszaérve a kocsikhoz már csak a hazaút volt hátra.

 

Morgói körút nem csak morgóknak

Címkék

10.04-én, szombaton a Börzsönyben jártunk.  Változatos terepen 17,5 km-t gyalogoltak azok, akik minden kitérőt megtettek. Eleinte kissé ködös, majd felhős időben - de esőt megúszva – 26 fő vett részt a túrán.

7:00–kor találkoztunk Gödöllőn, egy kocsi pedig közvetlenül a starthelyre ment.  8 órára a Morgó vasúti megálló közelében parkoltunk le. A Csömöle-völgyön  kezdődött túránk. Rövid aszfaltkoptatás után szerencsére a turistaút letért róla, és  vele nagyjából párhuzamosan futott. Egy patakvölgyben haladtunk, melynek vizét  előbb a Testvér-forrás, majd a később a Riezner-forrás vize gazdagította. Az

 erdőben egy-egy hétvégi ház húzódott meg. Mikor kiértünk a Száraz-fák rétre, megreggeliztünk.

    A rét után ismét erdőben haladtunk. Boglya-kő oldalában jelzést váltottunk, és a piros jelzésen lejtett utunk a Toronyalja-tó felé. Közben kétszer is átkeltünk a Kis-Hanta-patakon. A tónál választási lehetőség kínálkozott egy rövidebb útra is. Aki ezt választotta, az 3 km-t spórolt. A döntő többség előbb felmászott a Pusztatoronyhoz (egyes források szerint Biber-várhoz), majd nagyon meredek úton ért le megint a tó mellé. Itt is volt egy forrás. Átkeltünk a Kóspallag felé vezető úton. Egy rétre érve csak nehezen találtam meg a Pálos kolostorromhoz vezető PL jelzést. A kolostorból jóformán csak a 20 méter mély kút maradt meg. A réten átkelve megint a Kis-Hanta-patak mellé jutottunk, melyen - egyesek örömére, mások bosszúságára – számolatlanul át kellett kelni. Nem volt magas a vízállás, így mindig lehetett találni egy-egy olyan követ, mely biztonságos magasságban állt ki a vízből.

    A patakot elhagyva a Szent Gál-föld nevű területen kereszteztük Törökmező felé vezető utat. Itt rácsatlakoztunk a zöld jelzésre, majd nemsokára megint átmentünk a Kóspallagra igyekvő úton. Egy kis emelkedő után találkoztunk túratársainkkal. akik a rövidebb, P+ jelű úton jöttek a Toronyalja-tótól. A találkozás örömére közös ebédet tartottunk. Az út emelkedett még a Gál-hegyig, aztán megnyugodott. Megint be lehetett vállalni egy majd’ fél kilométeres kitérőt, mely a Nagy-Kősziklához vezetett. Bár ködös volt az idő, mégis érdemes volt elmenni oda, mert látszott fentről a Kis- és Nagymaros, Visegrád, Dunakanyar egy része. Visszatérve a zöldre, egy darabig szinte sétaút-jellegű volt, aztán erős lejtő következezett a villanypóznák alatt. A királyréti utat keresztezve kisvasút talpfáin lépegetve tettük meg a kocsikig hátralévő távot.

 

Zuvár, Nagy-Galla

Címkék

13-án, szombaton végre már igazi tavaszi időben tekintélyes – 30 fős - létszámmal szép túrát (14 km) tettünk a Börzsöny nyugati végein. A címben szereplő két vulkáni kúp megmászásán kívül nem volt nehéz az út, a sár is elviselhető volt.

    Gödöllői találkozás után 7 kocsival indultunk. Első megállónk a váci vasútállomás volt, aholis csatlakoztak hozzánk pesti túratársaink. Ők idáig vonattal jöttek. Immár teljes létszámmal Ipolydamásdig autóztunk. Ott a templom mögött letettük autóinkat. Bevártuk az egyik kocsit, amelyik véletlenül felment a Vácot elkerülő útra, ezért kis késéssel ért oda. A Fő út végén kis kitérővel az erősen áradó Ipoly-folyót néztük meg.

    Ezután már tényleg elkezdődött az emelkedő a K+ jelzésen haladva. Enyhén, de folyamatosan emelkedő úton balról megkerültük a Fekete-hegyet, majd nyugatról az Alsó-Cikó-hegyet. Innen hosszas lejtő következett, míg le nem jutottunk a Misa-réti-patak völgyébe. Most bőségesen zubogott benne a víz. A Vasutas-forrás után némi keresgélés után rátaláltunk a nekünk jó jelzésre és irányra. Egy ideig a volt kisvasúti töltésen haladtunk, majd arról jobbra letérve (itt lehetőség nyílt arra, hogy aki nem akarja a Zuvárt megmászni, az a patakparton továbbmenjen. Végül ezt a könnyítést senki se vette igénybe.) a KL jelzésen kezdődött a nem túl hosszú, de annál meredekebb szakasz Zuvárba. A XII. sz-ban épült várból már csak egy pár méter fal maradványa látszik, a kilátás viszont – így a lombnélküli fák közül – csodálatosan szép a Duna irányába. A csúcson fogyasztottuk el jutalom-reggelinket is.

    A csúcsról lefelé vezető út nem volt olyan meredek, mint felfelé menet. Jó hatszáz méter után ismét a volt vasúti pályán vezető Börzsönyi kéken voltunk. Erről egy nagy szerpentint leírva a patakvölgybe értünk. A következő feladat a sebes ptakon való átkelés volt. Az akadályt mindenki simán vette, főleg azután, hogy kiderült, utász-lányok is vannak közöttünk, akik fatörzset fektettek át a patakon.  Az Öreg-bükk oldalában fokozatosan megint emelkedni kezdett az út. A Z jelzést elérve megint lehetett választani azt, hogy aki nem akar feljönni a Nagy-Gallára, az alatta elmenjen. A Zuvár megmászása élénken élt a fejekben/lábakban, így itt már páran a dolog könnyebbik utat választották. Nem könnyen adta meg magát a Nagy-Galla, de mikor már fenn voltunk, mindenki azt mondta: megérte a fáradtságot. Kristálytiszta időben páratlanul szép volt kilátás Márianoszta, a Duna, Visegrádi-hegység, Helembai-hegység és az Ipoly-völgy felé.

    Nehezen hagytuk ott a csúcsot, de egyszer csak indulni kellett. Lefelé rövid szakaszon elég meredek volt, de utána eseménynélküli kényelmes sétaút várt ránk, főleg mikor elértük a Z jelzést. Rengeteg ibolyát, odvas keltikét, tavaszi héricset láttunk. Liliompusztánál még elég sok idő volt a buszindulásig, így komótosan megebédeltünk a már meleget is adó szikrázó napsütésben. Busszal mentünk vissza Ipolydamásdra, ahol kocsijaink vártak ránk.

 

Kéktúra Nagy-Hideg-hegy – Nógrád útvonalon

Címkék

Rekkenő meleg ígérkezett, váratlan lemondások is érkeztek, mégis 13-an vágtunk neki a Magas-Börzsöny meghódításának. A meleg elviselhető volt a megtett 16 km alatt.    Kicsit komplikált feljutni Nagy-Hideg-hegyre, nekünk a következőképpen sikerült: kocsival Vácig mentünk, majd vonattal Kismarosra, onnan kisvonattal Királyrétre, végül kisbusszal a turistaházig. 7 órai indulással 10-re már fenn is voltunk. Akinek szüksége volt rá, bélyegzett a kéktúra füzetébe, mások ittak egy kávét, vagy sört, utána indultunk. Füves réten át értünk be a bükkösbe. A Rakodóig még lejtett az út, aztán Égés-tetőig kissé erősebben emelkedett. A Szabó-köveket amennyire lehetett körbejártuk. Láttuk onnan következő megállónkat, a Csóványos 938 m-es csúcsát, rajta a geodéziai tornyot. Elhaladtunk a Vilma-pihenő, a Béke-emlékmű mellett, és máris a Börzsöny tetején voltunk. Páran felmentünk a toronyba, ahonnan csodás körpanoráma nyílik. Jó volt látni egy korábbi gerinctúránk helyszíneit, a Vár-bükköt, Kövirózsást, Holló-kőt.

    Pihenő, reggelink elfogyasztása után továbbindultunk. Innentől utunk végéig szinte már állandóan lefelé mentünk. Foltán-keresztig gyalogolva időnként szép kilátás nyílik Kóspallag, a Szentendrei-sziget irányába. A Saj-kút hideg vize mindenkit felfrissített. Átkeltünk a Cseresznyés-patakon, a „rólam elnevezett” Béla-rétig szinte jólesett lábainknak egy kisebb emelkedő. A hátralévő út hosszából már látszott, hogy a 16:38-as vonatot simán elérjük, ezért beiktattunk még egy pihenőt.

    A pihenő után még jó 2,5 km-t árnyas erdőben haladtunk, aztán vége lett a jólétnek. Eleinte még néha akadt az út mellet néhány fa, később ezek is elmaradnak. Tetejébe nem vettem észre, merre ment el a jelzett út, így a temető mellett értünk be a faluba. Ezzel 900 m-el meghosszabbodott utunk. Ezt valószínűleg két hatéves vendégünk vette leginkább zokon, főleg Miácska. Nagyon remélem, azért nem ment el a kedve egy életre a túrázástól.

 

Befagyott vízeséseken a Börzsönyben

Címkék

Március 3-án, szombaton ragyogóan tiszta időben majdnem rekordszámú résztvevővel (35 fő, benne négy vendégtúrázó) egy igazi kalandtúrán vettünk részt. A cél a Honti-szakadék volt. Életkor szerint a 6 évestől a - ki akarja tudni hány évesig - minden korosztály képviselte magát. Környékünk szinte összes településéről Gödöllőre futottunk össze reggeli találkozóra. 8 óra előtt pár perccel indultunk 8 kocsival. Útközben előbb Blahán felvettük Babit, majd Margót Szadán, végül Ágit, Évát Jutit Vácon. Ők oda vonattal érkeztek. A most gyér forgalmú 2-es úton könnyűszerrel Hont szélén lévő parkírozóban teremtünk. Előbb gyorsan megkerestem a szakadék bejáratát (ehhez meg kell kerülni a motelt), majd - visszaérve a többiekhez -, máris indultunk.

    A szakadék bejáratánál a Duna-Ipoly Nemzeti Park helyezett el ismertető táblát. Ebből megtudhattuk, hogy a bejárandó területen 20 millió évvel tenger hullámzott, az abban lévő csigák, kagylók, korallok elmeszesedett váza alkotja a szakadék alsó részét, feljebb pedig a kemény, meszes, palaszerűen elváló anyag a vízesések lépcsőit. A patak teljesen be volt fagyva, csak az első kis vízesésnél látszott ki a folyó víz. Ez az út elején nagyban könnyítette az előrejutást. Változott a helyzet, mikor elértük az első nagyobb vízesést, mely kb. 2-2,5 m magas volt. A jégen természetesen kellő felszerelés hiányában nem tudtunk felmászni, a jégfal szélén pedig az imént említett, könnyen málló anyag tette lehetetlenné a feljutást. De nem azért vagyunk mi egy jó összeszokott, segítőkész csapat, hogy ne oldanánk meg a lehetetlent. Pár petrencerudat kerítve, főleg a fiuk testi erejét kihasználva mindenkit sikerült, feltolni/-húzni/-szuszakolni.

    Az első vízesés leküzdése után pihenésképpen egy darabig „csak” a patak jegén csúszkáltunk. A második nagyobb vízesésre való feljutást segítette egy nagyobb, vízbe fagyott fa, valamint a már kialakulóban lévő jégmászó rutinunk. Itt legjobban a két lenyújtott fán való felhúzódzkodás vált be. A harmadik vízesés közepén már folyt a víz, a két szélén viszont stabil jég volt. Jobb oldalon egy vastag fán lehetett pár centinként újabb ülőpozíciót felvéve feljutni, a bal oldalon pedig egy kidőlt fa ágaiba kapaszkodva.

    Ezután már újabb nagyobb esések (mármint vízesések) nem voltak a mederben, egy darabig inkább már a megolvadt víz kikerülése jelentett akadályt. Ezt követően rengeteg bedőlt fa tette változatossá a terepet. A nap mindvégig besütött a völgybe. Kikapaszkodva a mederből kicsit megpihentünk, majd nyugat felé haladva megkerestük a kék kereszt jelzést.

    Azt hittük, innen már minden kényelmes lesz, de a kocsiutat fakitermelő gépek úgy „felszántották”, hogy csak sártól többszörösére dagadó cipőben lehetett rajta menni. Szerencsére nemsokára vége lett a sáros útnak. Folyamatosan 200 m szintemelkedést küzdöttünk le. Egy balkanyarnál bevártunk mindenkit. A nagy kurflit leíró jelzett utat elhagytuk, de nem a rövidítés miatt, hanem mert megint sártenger-kocsiúton vezetett az. Be is jött volna a taktika, ha – az immár kék jelzésű – út elérése előtt bele nem futottunk volna egy rettentően sűrű, csipkebokorral, szederrel fűszerezett cserjésbe. Vadcsapáson próbáltunk rajta áthatolni, de úgy látszik, ezt az utat mélynövésű vadak járják, mert minket nagyon megtéptek a „szúrosok”.

    Innen kényelmesebb úton haladtunk a Jelencen szinte vízszintesen. Helyenként szép kilátásban volt részünk. A zöld jelzésre átnyergelve kezdtünk lefelé menni. Előbb Ipolyságra, majd Hontra és az Ipolyra láttunk rá. Volt alkalmunk a Honti-szakadékba – immár felülről is – bepillantani.

    Kocsikba ültünk és a közeli Csitárimajorba hajtottunk. Először egy lámafarmot néztünk meg, majd a „Kutyikához” mentünk. A csodatevő kút titulust kiérdemlő forrás a kápolnával, a Juhász fiú szobrával, kőkereszttel együtt bekerített, rendezett helyen található. Ittunk a kút vizéből, majd elmentünk a Szondi alagúthoz, mely állítólag Drégelyvárba vezet. Mindenesetre egy darabig be lehet rajta menni, aztán keresztben egy másik járat is van. Túránk befejezéseképp még elmentünk a Kútbereki víztározóhoz. A gátra felkapaszkodva szomorúan tapasztalhattuk, hogy a mederben csak igen módjával van víz. Így aztán visszafordultuk, kocsiba ültünk és hazajöttünk.

    Azt hiszem mindenkinek nagy élményt jelentett ez a kalandos út, amely valójában csak 10 km-es volt, de nehézsége miatt ennél jóval többnek tűnt.

 

Börzsönyi kéktúra

Címkék

Ezúttal a dolog könnyebbik végét fogtuk meg, mikor szombaton Nagy-Hideg-hegytől Törökmező irányába a kényelmesebb lejtmenetet választottuk. 14 km-t gyalogolt kristálytiszta időben és szinte háborítatlan napsütésben klubunk 10 kéktúrázója.

    Isaszegi, gödöllői találkozás után autóval Vácra mentünk, ahol a vonaton csatlakoztunk 3 Pestről érkezett túratársunkhoz. Vágányjavítás miatt kis fejetlenség uralkodott mávéknál, de azért éppen időre megérkeztünk ahhoz Kismarosra, hogy még elérjük a kisvonatot Királyrét felé. Onnan turistabusszal mentünk fel Nagy-Hideg-hegyre, de előbb még „lovat kellett váltani”, mert a kisbuszhoz sokan voltunk. Kisvártatva megérkezett a cserejármű, egy katonai terepjáró személyében. Télen ez szállítja fel a síelőket. Jókat nevetgéltünk a hatalmas kátyúkon bukdácsoló majdnem zárt teherautón.

    Felérve Nagy-Hideg-hegyre, első dolgunk volt a büfében megkeresni a bélyegzőt. A kéktúra bélyegzőn felül még egy Duna-Ipoly Nemzeti Park feliratúval is kipingáltuk füzetünket. Kétszer is körbejártuk a turistaházat, mire megtaláltuk a lefelé vezető utat. A terasz tövében összegömbölyödve melegedett egy hatalmas, legalább másfél méter hosszú erdei sikló. Komótosan - de ahhoz mégis gyorsan, hogy teljes nagyságában le tudtuk volna fényképezni - bekúszott a terasz egy nagyobb nyílásába.

    Egy km-t a K négyzet jelzéssel együtt tettünk meg, de miután az jobbra eltávozott, magunkra maradtunk a kéken.  Jó tempóban, megerőltetés nélkül haladtunk az Inóci-vágás nevű úton. Egy kicsit megálltunk Barna Feri emlékkeresztjénél. Helyenként nagyon szép kilátás nyílt Kisirtás-puszta, Visegrádi-hegység felé. Az út egy szakaszán kis jelzéskeresésre kényszerültünk, mert egy Y-kereszteződésben jelzés nélkül nagy sunyin balra a jól kijárt útról eltávozott a kék. Nem voltunk ezzel egyedül, egy fiatal pár lentről jőve ugyanígy járt. A Kisinóci-turistaház előtt lévő erdei pihenőhelyen megebédeltünk elég komótosan, mert már látszott, hogy különösebb hajtás nélkül is elérjük a korábbi buszt.

    A turistaház büféjében bélyegeztünk füzetünkbe, aztán az országutat elkerülő új útvonalon elindultunk Kóspallag felé. Végre egy kis emelkedő következett, majd leereszkedtünk a Ló-hegyi patak völgyébe. Egy keresztbefektetett fatörzsön átkeltünk rajta, majd ismét emelkedő úton mentünk tovább. Jó ötlet volt az MTSz-től, hogy megváltoztatta az útvonalat, és nem az országúton kell immáron poroszkálnia a kéktúrázóknak. A Kálvária mellől magával ragadó kilátásban volt részünk Kóspallagra és a Visegrádi-hegységre.

    Kóspallag után a márianosztrai elágazás után a kék jelzés hamarosan betér jobbra az erdőbe, és a Piroska-hegy oldalában halad. Két és fél kilométer után kiértünk az erdőből, és egy szép tisztásra értünk, szemben a Nagyvillámi-kilátóval. Mi hamarosan elhagytuk a kék jelzést, mert Pusztatoronyba igyekeztünk. A közeli kéktúra-szakaszt is úgy fogjuk megoldani, hogy Nagymarosról Törökmezőn át jőve itt fejezzük be az utat. Kiérve az országútra, láttuk, hogy van még fél óránk a busz indulásáig, ezért elmentünk megnézni a Torony-alja horgásztavat. Gyönyörű helyen fekszik. Vácra buszoztunk, betértünk egy cukrászdába (nem írom le a nevét, mert a negatív reklám is reklám), aztán a pesti lányok elbúcsúztatása után kocsival hazajöttünk.