Balaton-felvidék

OKT, Szentbékkálla – Úrkút

Címkék

Háromnapos kéktúrát tartottunk az elmúlt hétvégén Káli-medencétől Úrkútig. Tizenegyen voltunk, 43 km-t gyalogoltunk. Az első két napunkon csodálatos időnk volt, a harmadik napnak már nem volt ennyire egyértelmű a megítélése.

    Március 21. (péntek). Két átszállással vonattal utaztunk – közben egy kis metrózással – Révfülöpre, onnan pedig busszal Szentbékkállára.  Fél tizenegyre értünk oda, aztán végre már gyalogolhattunk is. Szőlők között emelkedő úton értünk fel az Öreg-hegyi-kútig. Ittunk a finom vízből és indultunk tovább. Az erdőbe érve jobban kezdett emelkedni az út, de zihálásunk eredménye az Eötvös Károly-kilátói gyönyörű panoráma lett. Beláthattuk az egész Káli-medencét Badacsonytól Hegyestűig. Tovább menve szebbnél-szebb virágok pompáztak az út mellett, az Öreg-hegyi emelkedőt leszámítva a terep sem volt nehéz. Balatonhenyére érve bélyegeztünk füzetünkbe, aztán indultunk tovább. A falu után borókákkal tarkított kopár mezőn mentünk ismét felfelé. A hajnali kelés, az őt és fél órás utazás itt már éreztette hatását, a megtett kilométerekhez képest jobban fáradtunk. A Csicsói-erdőnél elhagytuk a kék jelzést, hogy lefoglalt szállásunkra Balatoncsicsóra, a Gyöngyvirág-vendégházba menjünk. A vendégház 1,5 km-re van az OKT-től, de megéri a többlet-táv, mert egy nagyon kellemes hely, jó árakkal, kedves házigazdákkal. Este hat órakor elfogyasztottuk a finom babgulyást, mely elkészítését korábban megbeszéltük háziasszonyunkkal. Utána még kicsit borozgattunk, de fél kilenc után már nagyon vonzott az ágy, így lefeküdtünk. Ezen a napon 13,5 km-t gyalogoltunk.

    Március 22. (szombat). Reggel hatkor keltünk, megreggeliztünk, és 8 órakor már indultunk is. Előbb a zöld jelzésen visszakapaszkodtunk az OKT-re, majd onnan kb. két kilométerre bélyegeztünk a csicsói erdészháznál. A bélyegzőnél esőbeálló, padok és asztalok is vannak, igazán kellemes környezet. Valóságos odvas keltike-özönben folytattuk utunkat, és értünk a Tálodi kolostorromhoz. Itt egy XIII. században épült pálos kolostorrom és egy bővizű forrás (Kinizsi) található. A forrás vize mellett haladva leértünk a Vázsonyi-séd völgyébe. Szerencsére most bőven volt benne víz. A völgyben megtett egy kilométer után máris a Szent Ilona templom romjánál voltunk. Ezt a kis templomot a XVI. században elhagyták a hívők, és csak az 1970-es években találták meg. Nagyvázsony előtt még egy kolostorrom várt ránk, ez pedig a Szent Mihály nevet viseli. Ennek a XV. században épült kolostornak templomában temették el Kinizsi Pált. A temetőn át értünk be a faluba, ahol szállásunk is volt. Megebédeltünk a Turistaház büféjében, aztán megnéztük Vázsonykő várát ától-cetig. Ezután még sétáltunk Nagyvázsonyban, jártunk a horgásztónál, a katolikus és református templomnál. Este kis borozgatással egybekötve gyakoroltuk a társasági életet. A napi túratáv 12,6 km volt, de emellett négy történeti emlékhelyet is felkerestünk.

    Március 23. (vasárnap). Hatkor keltünk, mert Úrkúton el akartuk érni a két óra előtti buszt, addig pedig 17 km volt a táv. A vár mellett vezetett el a kék jelzés, átkeltünk a patak hídján, majd kiértünk a kapolcsi országútra. 700 métert kellett az út szélén poroszkálni, aztán Baráti-pusztánál jobbra kanyarodva elhagytuk azt. Az első kilométereket javarészt kopár területen tettük meg, alig emelkedve valamit. Az erdőbe érve megreggeliztünk. Ezután egy darabig még szinte sík úton haladtunk, de miután kereszteztük az adótoronyhoz vezető aszfaltutat, nekikezdtünk a toronyig meglévő 200 m-es szintemelkedés legyűréséhez. Közben kétszer kellett kerítés felett átkelni létrán. Az eső is szitálni kezdett, szerencsére nem tartott sokáig, mire felértünk a Kab-hegyre, el is állt. Mikor fenn megvártam a hátul jövőket is, az eleje már lefelé indult. Így ők már nem láthatták a TV-torony melletti kilátót, amihez vezető táblát csak később vettem észre. Párás volt a levegő, így nem volt igazi a kilátás, de azért ki lehetett venni Nagyvázsonyt, a Balatont. Leültünk pihenni a kilátó melletti padokhoz, és csúcs-csoki helyett jutalomként kisütött a nap. A vadászháznál vártak meg a többiek, ők ott pihentek. Bélyegeztünk kéktúra füzetünkbe és indultunk tovább. Még további másfél kilométert kellett aszfalton menni, de akkor végre letértünk erdei utakra. Az út mellett volt egy - majdnem természetesnek tűnő - kis tó is, majd egy ideig a régi vasút töltésén haladtunk. Még két kerítés-átkelésünk volt, aztán beérkeztünk Úrkútra. A busz indulásáig volt még 50 percünk, ezt fagyizással, egyéb frissítők elfogyasztásával töltöttük el. Ajkán megint várni kellett a csatlakozó vonatra több mint egy és negyedórát. Ez a sors várt ránk a Keletiben is. Napi túratávunk 17,3 km volt 450 méteres szintemelkedéssel.



Már csak két kéktúra szakaszunk – egy háromnapos és egy egynapos - maradt!

 

Balaton-felvidék, Keszthelyi-hegység

Címkék

Évek óta szisztematikusan járjuk be a Balaton-felvidéket, mindig szeptember utolsó napjaiban. Az is a hagyományhoz tartozik, hogy mindig jó időt fogunk ki. E sorozat utolsó négynapos túráját múlt hétvégén tartottuk meg. A változatos programban 22-en vettünk részt, 45 km-t gyalogoltunk részben kéktúra szakaszokon.

    Szeptember 27. (csütörtök). 6:00-kor találkoztunk Gödöllőn, majd a M3-as, M7-es (itt találkoztunk azokkal, akikkel nem együtt indultunk), Balatonszentgyörgy útvonalon értünk Cserszegtomajra. 9 órára értünk szálláshelyünkre, a Viktor Vendégházba. Kipakoltunk, megreggeliztünk, majd indulunk első túránkra. Először kocsival Vállusra mentünk. A templom melletti készülő kb. 100 férőhelyes parkolóban állítottuk le autóinkat, de a polgármester üzente, hogy ott útban leszünk. Gondolom mind a 100 helyre szükségük volt! E kis bosszúság után elindultunk a Vállus-Keszthely kéktúra-szakasz megtételére. Az erdőbe érve egy darabig nem volt jelzést, de később megszaporodtak azok, sőt szép új jelzőtáblák is segítették a tájékozódást. Gyenesdiás határában elhagytuk a kék jelzést, mert annál sokkal látványosabb úton is el lehet érni Keszthelyt. Így először a kék háromszög jelzésen - Nagymezőn keresztül – a Varsás-hegyi Festetics-kilátóba kapaszkodtunk fel. A szép kilátás feledtette velünk a rövid kapaszkodó fáradalmait.  Innen jelzetlen úton értük el a S+ jelzést, azon értünk vissza az OKT-ra, miközben elhaladtunk az igen szép régi mészkőbányák mellett. Hosszú, unalmas aszfaltúton értünk a Helikon-parkhoz. A kocsivezetőknek a közelben lévő autóbusz-állomásról kellett visszatérni Vállusba a kocsikért. A busz éppen az orrunk előtt ment el, ezért egy óránk maradt a Helikon-park, a Balaton-part megtekintésére. Megjárva Vállus-Keszthely utat, közösen elmentünk egy bevásárlóközpontba, hogy feltöltsük élelmiszer-készletünket. Este egyszerű közös vacsorát főztek a lányok. A szaletliben vacsoráztunk, beszélgettünk. Ezen a napon 14 km-t gyalogoltunk.

    Szeptember 28. (péntek). Reggeli után Vindornyaszőlősre utaztunk. A bányához vezető aszfaltúton közelítettük meg a Balatoni-felvidéki Nemzeti Park fokozottan védett területét, a Buruczky Ferenc Tanösvényt, azon belül is a Bazaltutcát. A tanösvény első látványos helye az égigérő fák voltak, ezután értünk be a különleges sziklaalakzatokkal, barlangokkal telezsúfolt Bazaltutcába. Azon végighaladva alternatívát ajánlottam fel: választani lehetett a Bazaltutca második vonalának felkeresését (benne a Vadleány-lik barlangot), vagy pedig ott pihenni, és megvárni az útra-indulókat. Magába a barlangba Janival ketten merészkedtünk be. Visszatérve a többiekhez folytattuk utunkat a Kovácsi-hegyen átvezető tanösvényen. Aztán véget ért a kényelmes út, egy szinte áthatolhatatlan, lekaszabolt akác sarjerdőn kellett átverekedni magunkat. Kb. 450 méteres volt ez a szakasz, de sokkal többnek tűnt! Ezután kényelmes tölgyesen, majd hétvégi házak között értünk vissza kocsijainkhoz. Megebédeltünk, majd indultunk Zalaszántó felé egy térképen is jelzett úton. Csak a helyszínen derült ki, hogy ez járhatatlan. Visszafordultunk és Karmacson keresztül utaztunk Zalaszántóra. A különböző korok stílusjegyeit viselő templom mellett álltunk meg (és néztük meg belülről is), innen indultunk a kék jelzésen. Folyamatosan emelkedő úton elhaladtunk a Szent Donát-kápolna mellett, majd erősödő emelkedő végén a Béke-sztupában gyönyörködhettünk. Ezt követően megnéztük még a 400 m-re lévő szentélyt is megnéztük. Időnként szép mélyúton haladva értünk vissza Zalaszántóra. Mivel már elég későre járt az idő, elhagytuk programunkból aznapra a Rezi-vár felkeresését. Visszaérve szálláshelyünkre, a többség akarata szerint nem főzicskéltünk, hanem elmentünk egy étterembe. A két túra összesített kilométerszáma 13,1 volt.

    Szeptember 29. (szombat). Reggeli után kocsival az előző napon elmaradt kirándulást tettük meg. Rezibe mentünk és megnéztük a várat, mely a Meleg-hegyen található és nagyszerű körpanoráma nyílik róla. Mivel kocsival jól megközelíthető a vár, ezért a táv oda-vissza csak 2 km volt. Visszatértünk Cserszegtomajra, felmentünk a Margit-kilátóba. A panoráma szép volt, de az erős szél és a csepergő eső hamar lezavart onnan. Az eső körülbelül ennyi ideig is tartott, mire leértünk, el is állt. Visszamentünk a vendégházba, átöltöztünk, majd Hévízbe autóztunk. Gyalogséta keretén belül megnéztük a tavat, jártunk a Schulhof sétányon és több -   üzlettel, fagyizóval zsúfolt - utcán. Kocsiba ültünk, és a szőlőhegyre mentünk, elhaladva a héttornyú rk. templom mellett. A XIII. sz-ban épült egregyi templomot csak harmadik nekifutásra találtuk meg, nem gondolva mindjárt arra a fortélyra, hogy oda tájékoztató táblák helyett egy zsákutca tábla kalauzol. Ezután Keszthely látnivalói következtek, így a Festetics-kastély, Fő tér, Goldmark-ház, Népviseletes Babamúzeum és Csigaparlament.

Este kedves házigazdánk nagyon finom pincepörköltet főzött nekünk, sőt még a hozzávalókat is ő szerezte be – természetesen mi adtuk rá a pénzt. Baráti áron megkóstolhattuk pincéje fehér és vörös borait is. A Cserszegi fűszeres mindenki tetszését elnyerte.

    Szeptember 30. (vasárnap). Reggeli után összepakoltunk (de cuccainkat egyelőre szálláshelyünkön hagytuk), majd Vonyarcvashegyre mentünk. A vasútállomásra vezető úton tettük le autóinkat, majd irány a Kitaibel Pál-kilátó. 100 méteres szintemelkedéssel fenn is voltunk. A kilátás innen is remek. Térképen jelzetlen, de a valóságban „D” jelű úton a Cser-völgybe jutottunk, onnan a Z sávon mentünk tovább. Az út enyhén, egyenletesen emelkedett 170 m-t, ekkor értük el a S jelzést. Ezen először lefelé mentünk, majd utána a Meszes-hegy oldalába kúszott fel az út, onnan pedig a Pető-hegyre, melyen a Berzsenyi-kilátó található. Mivel ez már távolabb esik a Balatontól, annak nagyobb szelvényét láthattuk be. A Hosszú-völgyön ereszkedtünk vissza Vonyarcvashegyre. Kocsival visszamentünk ismét szálláshelyünkre, bepakoltunk és most már véglegesen elhagytuk azt. A túratáv 13 km volt. Az odautazás fordított sorrendjében utaztunk haza. 

Újra a Balaton-felvidéken (09. 29. – 10. 02.)

Címkék



Évek óta ősszel a Balaton-felvidék egy újabb szakaszát járjuk be keresztül-kasul. Most négy napig Szentbékkálla indulóponttal a Káli-medence, Badacsony, Szentgyörgy-hegy és a Keszthelyi-hegység egy-egy szép részén voltunk. 22-en indultunk, de péntek estétől már 23-ra nőtt létszámunk. Máskor is szerencsénk van az idővel, de most minden várakozást felülmúlt a szeptember végi nyár.



09.29. Csütörtök



    6 órakor találkoztunk Isaszegen a Művelődési Otthon előtt. Pécel, M0-ás útvonalon haladtunk, mikor a rádióból halottuk, hogy az M0-ás déli szakaszán felborult egy autó. Mindenkinek ajánlották, hogy ha még teheti, kerülje el a baleset helyszínét. Mi is azt tettük. Alsónémedi, Dunaharaszt, Szigethalmon keresztül értünk Halásztelekre, hogy újból felmenjünk az autóútra. Hát ez se volt könnyű, az utolsó másfél kilométeren igencsak volt időnk a Lakihegyi adótornyot csodálni. Az M6-os érdi leágazása után, nem minden autó a legrövidebb utat választotta a tárnoki vasútállomásig, így elég sok időnk elment várakozásra. Felvettük a pesti lányokat, utána már viszonylag minden simán ment Szentbékkállán lefoglalt szállásunkig.

    Majdnem dél volt, mikor elindultunk első túránkra. Időhiány miatt nem vállalhattuk be a teljes tervezett távot, ezért Tapolca helyett Lesenceistvándról indultunk. Kéktúrázók pecsételtek az Alibi kocsmában, majd indultunk tovább. Szőlőtáblák között emelkedett utunk, de még kevésbé fárasztó módon. A Máté-forrás után aztán kicsit húzósabbra váltott. A Csákány-tetőről szép kilátásunk volt Tapolca és a Balaton felé. Leadtuk a megszerzett magasságot, kereszteztük az országutat, majd kis lazító vízszintes út után egy enyhébb emelkedővel a Barbacsi erdőbe jutottunk. A kilátás innen is gyönyörű volt. Vállusba érve ismét pecsételtünk, majd vártunk a buszra. Jó emberek közben megengedték, hogy egy üdülő szép kertjét megnézhessük. Lesencetomajról ismét gyalog mentünk Istvándra, ahol a kocsikat hagytuk. 10 km-t gyalogoltunk.

    Tapolcán megálltunk bevásárolni a négy napra. Eléggé elment vele az idő, ezért elmaradt a vacsorafőzés, hideget ettünk. Utána ITK nótaestre, sőt még kis „vonatozásra” is futotta csapat erejéből.



09.30. Péntek



    Közös reggeli után kocsival túránk kezdőpontjára, Káptalantótiba utaztunk. Ez a túra nem szerepelt az eredeti tervben, de előző este megszavazta a társulat, ezáltal kerekké vált a badacsonyi kéktúra szakasz is. Pecsételés után indultunk.

    Sajnos az OKT 3 kilométeren keresztül aszfalton halad, csak utána tér be az árnyat adó erdőbe. Egyenletesen emelkedő úton értünk a Gulács „szoknyájára”. Itt választási lehetősége volt mindenkinek. Aki még nem járt - vagy már elfelejtette - a csúcson, az felment rá. Sajnos elvesztették a jelzést, így elég sokáig tartott az út. A kilátásról viszont mindenki szuperlativuszokban beszélt. A többiek az erdő és szőlők találkozásánál várták be őket. Innen együtt indultunk tovább. Átkeltünk az országúton, majd megkezdtük Badacsonyra való kapaszkodásunkat.

    Köbölkúton pihentünk kicsit, illetve megvártuk a lemaradókat. Az út továbbra is kitartóan emelkedett. A piros jelzést (amely körbefut Badacsony „szoknyáján”) elhagyva, igen látványos lépcsősoron mentünk fel a Kőkapu mellett. A Kisfaludy-kilátó  nem volt látogatható, mert még nagyban folyt az építkezés – dacára annak, hogy szeptember 30 volt a határidő. Megebédeltünk. A Hertelendy-pihenőnél megcsodáltuk alattunk terpeszkedő Balatont. Az Egry József-kőkilátónál, majd a Ranolder keresztnél ismét gyönyörködhettünk a panorámában, innen már Szigliget is látható volt. A Bujdosók-lépcsőjén ereszkedtünk le. Három éve jártunk erre, azóta a lépcső mellé korlátot építettek. A Rodostó-házat megkerülve Badacsonytördemic felé vettük az irányt.

    A vasútállomáson bélyegeztünk, majd nagy rohanva a buszmegálló felé loholtunk. Az eleje még fel tudott volna szállni a buszra, de a csapat nagy része még igen távol volt, ezért együtt visszamentünk a vasútállomásra. Vonattal utaztunk Kisapáti-Nemesgulácsra, onnan pedig gyalog végig kemény aszfalton Káptalantótiba. A túratáv Gulács nélkül 17 km volt.

    Vacsoránkat - a nagyon vacak gáztűzhely miatt - csak egy másik - házban lévő - csoport segítségével tudtuk megfőzni, akik átadták bográcsukat. A lassú fővés lehet hogy segített az ízek kiteljesedéséhez, mert nagyon finom lett a krumplileves (jó sok füstölt hússal), és a csirkepörkölt.



09.01. Szombat



    Reggeli után kocsival Kisapátiba mentünk, egy helyi lakos morgolódása ellenére leparkíroztunk. Jelzetlen úton kezdtük a Szent György-hegy bevételét. Másfél kilométer után rátértünk a S jelzésre, amit hamarosan el is veszítettünk. Előbb egy mély árokba ereszkedtünk le, majd onnan kikapaszkodva kezdődött az igazi emelkedő. Elértünk a sziklamászásban egy olyan pontot, ahonnan már szinte csak felfelé lehetett továbbhaladni. Nagyon meredek hasadékban segítettük egymást fel. Kis kilátóteraszról káprázatos kilátásban volt részünk, szembe találtuk magunkat a Bazaltorgonával. Elértük a kék jelzést. A kéktúrázók elmentek a turistaházhoz bélyegezni, a többiek megvárták őket, ill. megnézték közelről is a Bazaltorgonát.

    Az út tovább emelkedett a K háromszög jelzésig, utána viszont nagyon sokáig csak lefelé mentünk. Jelzésünk végigvezetett a hegy déli leszakadó peremén, aztán szinte az előbbi úttal párhuzamosan visszatértünk a déli oldalra. Az Oroszlánfejes kút finom, hideg vizéből sokat ittunk, mellette megebédeltünk. A Tarányi-pince és a Lengyel kápolna mellett elhaladtunk, majd – sajnos – egy kilométeres szakaszt leszámítva egészen Szigligetig az aszfaltot koptattuk.

    A vár bejáratánál pecsételtünk, aki még nem járt mostanában a várban, az megnézte azt. A többiek fagyiztak, regenerálódtak. Elindultunk. Sietni kellett, ha el akartuk érni a 4 óra után induló vonatot. Közben még megnéztük az Avasi templomromot. Még vártunk is a vonatra, amellyel megint a Kisapáti-Nemesgulács vasútállomásig mentünk. Innen 400 m-re voltak autóink.  A mai adag 15,2 km volt.

    Vacsora után sétáltunk egyet, inni szerettünk volna valami helyi bort. Miután ez nem sikerült saját tartalékainkhoz nyúltunk. Nagyon jó hangulat alakult ki, rengeteget nevettünk.



09.02. Vasárnap



    Reggeli után ismét gyaloglásra adtuk fejünket/lábunkat. A kék jelzés előbb elhaladt a templom mellett, majd a Velétei palotaromot érintettük. Az utána következő meredek lejtőn való lejutást ki-ki másképp oldotta meg. Legeredetibb megoldást az választotta, aki egyszerűen fenéken lecsúszott rajta. Ebben mindig Éva jár elől.

     Visszatértünk ismét a faluba, majd a Kőtenger felé vettük az irányt. A Theodora-tanösvény táblái segítettek megérteni a különleges sziklaalakzatok kialakulásának menetét. A billegő követ persze ki kellett próbálni. Ezekután majdnem vízszintes, majdhogynem unalmas úton értük el Mindszentkállát. A falut elhagyva az úton lemaradottak más-más úton vélték felfedezni a kék jelzést, de végülis a mobiltelefon segített abban, hogy mindenki elérje a felfelé vezető mélyutat. A Láz-tető oldalában kapaszkodtunk fel, majd lejtmenet következett egészen a Gyulakeszi felől érkező országútig. Ezután a Csobánc oldalában araszoltunk fel. A K rom jelzést elérve egy napelem táplálta kút vizéből nagyokat ittunk, megpihentünk. Javarészt szőlők között értük el a tapolcai országutat. Már csak másfél km-t kellett aszfaltozni, aztán Káptalantótiban voltunk. A gyalogtáv 12,5 km volt. Busszal mentünk vissza Szentbékkállára.

    Megebédeltünk, összepakoltunk. Hazafelé már nem is egyszerre indultunk, a maradék négy kocsi is hamar különvált. Mi röviddel 7 óra után értünk haza.

 

Balaton-felvidéki bolyongásaink

Címkék

Immár harmadik éve, hogy ősszel a Balaton-felvidéken rendezünk többnapos csillagtúrát. Szigligettől araszolunk kelet felé. Most jutottunk Csopakra, és jártuk be annak környékét szép számú csapattal.



Október 1. (péntek)



Reggel 6:00-kor találkoztunk Isaszegen a Művelődési Otthon előtt. Az M0-ás, M6-os,  7-es úton közelítettük meg Tárnokot, ahol a pesti lányokat vettük fel. Ők odáig vonattal jöttek.

Jó tempóban haladtunk, így kb. 9 órára Csopakra, a szálláshelyünkre értünk. Elfoglaltuk szobáinkat, kipakoltunk, majd hamarosan indulunk első túránkra.

A Füredi úton előbb kimentünk a Veszprémi útra, majd azon haladva értünk első műemlék látnivalónkhoz, a Csonkatoronyhoz. Utunk hamarosan erőteljesen kezdett emelkedni. Mikor kisimult az út, már a Csákány-hegy tetején voltunk. Előbb jobbra egy telefonerősítő tornyot, majd baloldalt az Endrődi Sándor kilátót láthattuk. Ez utóbbit nem csak láttuk, de fel is mentünk rá. Bár a nap nem vakított el, kicsit párás is volt a levegő, mégis szép kilátásban volt részünk, különösen Balatonfüred, Tihanyi-félsziget irányába. Továbbindulva rövid időn belül elhagytuk a balatoni kék jelzést, és a kék háromszögön enyhe lejtős úton értük el a veszprémi országutat. Itt bizonytalanná váltak a jelzések, a K háromszögnek egyszeriben vége szakadt, megjelent egy semmilyen térképen se ábrázolt Z+ jelzés, de az országút után ereje csak egy jelzésre futotta. A Nosztori pihenőnél voltunk. Innen a Balaton-felvidék atlaszon feltüntetett P kör jelzésen mentünk volna, de ilyen jelzés valójában nincs. Szerencsére erre nem is számítottam, ezért még otthon az utat tervezve műholdas képeken kinéztem, merre menjünk a meglehetősen kopár fennsíkon. El is értük a S sávot, majd a pirosat. Ezen mentünk pár száz métert, majd egy jelzetlen kocsiútra tértünk, így értünk Csopak határába. Szőlők, helyenként szép házak között haladtunk, útbaejtve a Ranolder-villát. Ismét kereszteztük a 73-as utat, átkelve rajta lementünk a Plul-malomhoz. Belülről nem láthattuk meg, de kívülről is élmény volt látni a most felújított malmot, kertjét, benne egy hatalmas kemencét. Hazafelé menet még betértünk egy aranyárban bort kínáló borházba. 12,3 km-t gyalogoltunk. Füreden bevásároltunk 21 embernek vacsorára, reggelire valót, aztán elkezdődött a közös főzicske. A villanyfőző kapacitása kevésnek bizonyult az emberes méretű leveses fazéknak, így leves csak másnapra készült el.



Október 2. (szombat)



Reggeli után Balatonfüredre mentünk, ahonnan gyalogtúránk kezdődött. A Tölgyfa csárda melletti parkírózóban hagytuk a kocsikat. Előbb jelzetlen úton mentünk fél kilométert, majd Z jelzésen értük el a Lóczy-barlangot, mely október 1-jétől már zárva van. Itt jelzést váltottunk, a Z háromszög lett az új jelünk. Szép sziklaalakzatok között értünk fel a 315 m magas Jókai-kilátóhoz, melyet rögtön meg is másztunk. Innen is láthattuk az előző napi tájakat, azonkívül kiteljesedett a panoráma ÉNY-ÉK felé is. Beláttunk a Koloska-völgybe, láttuk mi vár még ránk, míg elérünk utunk legtávolabbi hegyéig, a Recsek-hegyig. Látványos őszi színekben pompázó erdőben – különösen a cseszömölce jeleskedett - folytattuk utunkat kelet felé a kék jelzésen. Alig több mint egy kilométer után Balatonarácsra, a Koloska-völgybe értünk. Itt látható dr. Cholnoky Jenő emlékoszlopa. Széles úton mentünk felfelé a völgyben. A Koloska-csárdánál valahol elvesztettük a piros jelzést, ezért – miután egy pihenőben megreggeliztünk – átkeltünk a patak kissé ingoványos medrén. A túloldalon sziklák alatt megtaláltuk a piros jelzést. Ezen mentünk egészen a Koloska-forrásig, majd onnan meredek úton felkapaszkodtunk a Koloska-sziklákhoz, amely egy igen látványos sziklaszirt. Szép kilátás nyílik róla. Továbbhaladva egymásnak ellentmondó jelzések fogadtak. Végül a Z sávon indultunk vissza a völgy felé, mert az legalább irányban jól haladt. Aztán eltűnt a Z, párszáz méter után pedig a semmiből előkerült a Z+, amit korábban is kerestünk. Látványos szikláknál értük el a Koloska-völgyet, ezen mentünk tovább északi irányban. Könnyű, nyílegyenes utat csak a Recsek-hegyre felvezető meredély szakította meg. Jó kis kaptató végén elértük a Noszlopy Gáspár- kilátót. Felkapaszkodva rá először részesülhettünk olyan kilátásban, mikor a Tihanyi-félsziget mögé is beláthattunk. Pihenő és elemózsiázás után indultunk tovább. Áttértünk a S sáv jelzésre. Mikor a Z+-hez értünk, tettünk pár száz méteres kitérőt a Sárkány-lik barlanghoz. Legközelebbi nehézségeink a jelzésekkel akkor adódtak, mikor a S+ elvált a S sávtól. Tábla is jelezte, merre kell balra letérni az útról, de arrafelé áthatolhatatlan susnyás fogadott. Nem volt más választásunk, mint az, hogy a sárgán maradtunk. Terveim szerint majd valahol Balatonfüred közelében átvágunk a S+-re, ami azért is fontos volt, mert amellett álltak kocsijaink. GPS segítségével jelzetlen utakon (ami azért se volt nagy kunszt, mert a sárga jelzés is megszűnt egy legelőnél) az utolsó pár méteren megleltük mi jelzésünket. A gyalogtúra hossza 17 km volt.

Beszálltunk az autókba és Füred villanegyedébe hajtottunk. Egy kis séta keretén belül láttuk a Jókai-villát, Kerektemplomot, Blaha lujza nyaralóját, Horváth-házat, Szívkórházat, Kossuth ivócsarnokot, Balatoni Pantheont, Tagore-sétányt.

Este nagy lakmározást tartottunk, beszélgettük sokáig.



Október 3. (vasárnap)



Reggeli után Paloznakra mentünk, ahonnan gyalogtúránk indult.

A Kálvária stációi között indultunk felfelé. Elhagytuk a kék jelzést is. Szép panorámájú úton szőlők és villák között haladva értünk be az erdőbe, majd elértük a pénteki túránk egy szakaszát. Kis bizonytalanság után jobbra fordulva kényelmes erdei úton értünk le a Király-kúti-völgybe. A patak hídján átkelve egy tisztáson kiépített pihenőhelyet, kemencével is ellátott esőbeállót láttunk. Lefelé indultunk a gyönyörű sziklákkal tarkított völgyben, szép ívű gazellaugrásokkal átkeltünk a patak bal partjára, és értünk a Malom-völgybe. Ez a völgy már kevésbé volt látványos, bekerített legelők sorakoztak a patak jobb oldalán. Különleges gombákat is fényképeztünk utunk során. Lovas első házának hatalmas keritésén megebédeltünk, majd indultunk tovább. A templomoknál jobbra fordultunk és a kék jelzésen haladva présházak és szőlőtáblák között értünk vissza Paloznakra. A túratáv 11 km volt.

Kocsival visszatértünk Csopakra. Megebédeltük, összepakoltunk és indultunk Felsőörsre. Az 1200-as években épült román stílusú templomnál álltunk meg. Nagy szerencsénkre a parókián összetalálkoztunk a templom gondnokával, aki igen szeretetteljes stílusban, nagy lelkesedéssel mutatta be nekünk a templomot kívül-belül. Ezt követően a Forrás-hegyen található geológiai bemutatóhelyet látogattuk meg. A földtani feltárás a triász-kor (240 millió éves)  "emeleteinek" kőzetrétegeit fűzi fel közel fél kilométeres sétaútján. Ezután már tényleg csak a hazaút volt a program (páran ugyan már korábban lemorzsolódtak, részben azért, hogy a választásokra még hazaérjenek).

 

3 nap Balaton-felvidéken

Címkék

Péntek reggel hat órakor 16 tag és két vendégünk telve várakozással indult neki Isaszegről háromnapos csillagtúránkra a Balaton-felvidékre.

A reggeli gyér forgalomban nagyon jól haladtunk, így 7 óra előtt már a tárnoki vasútállomáson voltunk, hogy Pestről jövő túratársainkat felvegyük. Miután kiegészült a csapat, folytattuk utunkat.  9 óra után pár perccel már Vászolyon kerestük lefoglalt szállásunkat. Ez kis nehézséggel sikerült is, így megtaláltuk az Öreghegy lábánál lévő malomvölgyet, amely egy ősbükkös (Közép-Európa legalacsonyabban fekvő bükköse) kellős közepén van. Ebben a csodálatos, érintetlen környezetben találjuk a malomház épületegyüttesét, mely szállásunkként szolgált 2 éjszakára. Reggeliztünk, átöltöztünk és máris indultunk első túránkra, mely Pécselyre vezetett.
A rendezett, virágos falut a Z sáv jelzésen hagytuk el. Folyamatosan emelkedő úton mintegy 3 km után értük el a Balatoni Kéktúra útvonalát. Egy jobbra ívelő éles kanyar, és egy gyönyörű tisztás után értünk fel Hideg-hegyre. Innentől utunk egészen Zádor-várig egy kőgátat hol jobban, hol kevésbé megközelítve haladt. Helyenként páratlan kilátás nyílt Aszófő, a Balaton irányába. A Derék-hegy fennsíkján egy borókás tisztás van. Hamarosan elértük a rövid életű Zádor-várat. Pár évtizedig volt csak élet a négyszögletű várban, mert a birtokot Vezsenyi Lászlótól perrel elnyerte a veszprémi káptalan. A vár DK-i sarkában egy kilátó áll, melyről jól belátható a Tihanyi-félsziget. Elhagyva a várat hamarosan egy nagyon bővizű víznyerő helyhez, a Zádor-kúthoz értünk. A forrás vizét a vízmű hasznosítja, de még így is egy 100 mm-es cső teljes keresztmetszetében ömlött ki a jóízű víz. Pécselyt – ahonnan busszal mentünk vissza Vászolyra - a piros jelzésen értük el. 11 km-t gyalogoltunk, a szintemelkedés kb. 350 m volt. Este hadtápfőnökünk vezényletével a lányok finom vacsorát főztek. Mosogatás, rendcsinálás után a korai kelés miatt viszonylag hamar nyugovóra tért a csapat.

Szombaton közös reggelivel kezdtük a napot. Az asztalon szinte mindenféle földi jó képviseltette magát, sokan hoztak finom házisüteményt is. Az én hibámból – a házigazdával hosszan elbeszélgettem régi családi dolgokról – majdnem negyed 10-kor indultunk csak. Ezután már felgyorsultak az események. Salkodra mentünk, ott hagytuk a kocsikat. Először jelzetlen úton erős emelkedőt leküzdve haladtunk a Nyereg-hegyig. Itt értük el a Lóczy-Gejzír tanösvényt, melyen ezt követően javarészt haladtunk. Az út igen látványos, ez volt az első bemutató céllal létesített tanösvény kis hazánkban. A Nyereg-hegy szikás gerince a félsziget egyik leglátványosabb földtani képződménye. A szeszélyesen gyűrt mészkőlemezek az egykori víz-, és kéregmozgások eredménye. A következő hegycsúcs amit meghódítottunk, a Tihanyi-félsziget legmagasabb (235 m) pontja, a Csúcs-hegy volt. Az itt található forrásbarlangot a szájhagyomány Sobri Jóska rejtekhelyéül tartja számon. Utunk igencsak le-föl hullámzott szinte egész nap, de különösen itt a félsziget nyugati oldalán. Közben nagy meglepetésünkre egyszercsak hozzánk csatlakozott egy őzike és kilométereken keresztül a sorba beállva velünk tartott. Akkor pártolt csak el tőlünk, mikor egy szembejövő turista kutyát is vezetett maga mellett. A Gejzír-mezőt elérve irányt váltottunk, és ÉK felé haladtunk. Így értünk el több gejzírkúpot, mint a Somos-, Sajmeggyes-, Hármashegyi kúpot, a Borz-várat, de ilyen kúp a híres Aranyház is. Az Aranyház előtt egy tájba illő geológiai bemutatóhelyet is megnézhettünk. Az Aranyháznál volt lehetőség arra, hogy aki a rövidebb úton akar továbbmenni, az a  Belső-tó mellett lévő utat válassza, de végül mindenki – elsősorban a hátralévő látványosságok miatt - a hosszabb távot választotta. A Hármashegyi kúpról nagyon szép kilátás nyílt a Belső-tóra, az apátságra, a félsziget belsejére. Előbb leereszkedtünk a Belső-tóhoz, melynek partján szürkemarhák legelésztek. Ezután már házak között felkapaszkodtunk az apátsághoz. Itt egy kis időt engedélyeztünk magunknak, hogy elcsábulhassunk egy fagyira, ne adj’ Isten egy pohár sörre. Sétaúton „lecsurogtunk” a mólóhoz, onnan pedig Füred felé indultunk. Egy padokkal, asztallal ellátott vízparti pihenőhelyen megettük szendvicseinket, Zsuzsi pedig ellenállhatatlan vágyat érzett egy balatoni lábmosásra. A pihenő után nem sokkal elhagytuk a partot, és megint elkezdtünk felfelé kapaszkodni. A Ciprián-forrás nagyon szerényen csordogált, így eltartott egy ideig, míg flakonjainkat legalább félig megtöltöttük. Tovább kapaszkodva hamarosan elértük a Barátlakásokat, melyet nagy valószinűségggel I. András feleségével együtt érkező kijevi szerzetesek vájtak ki. Az Óvár-hegyet elhagyva a focipálya mellet elértük ismét Tihany szélső házait – többeknek ez kicsit hosszabb út megtételével sikerült, mivel a Z jelzésen haladva nem vették észre a letérő P+ jelzést. Az országutat keresztezve ismét emelkedett az út, így értük el a Szélmarta-sziklákat. Innen is pazar kilátás nyílt úgy a Belső-tóra és a falura, mint pedig a Külső-tóra. A Kis-erdőn keresztül értük el a szőlőtáblákat. A seregélyeket állandó durrogtatásokkal ijesztgették. A P háromszög jelzést nem találtuk, ezért a piroson mentünk tovább, kereszteztük a reggeli útvonalunkat, majd leértünk a Balaton-partra. A gyönyörű, napsütéses időben sok ember volt a strandon. Gyalogtúránk hossza 17,5 km, szintemelkedése kb. 820 m volt. Sajkodon megkerestük kocsijainkat, avval először a nemrég felújított Árpád-házi Apáti templomhoz mentünk. Ezután még megálltunk Örvényesen a vízimalomnál. Belülről sajnos már nem tudtuk megnézni, mert már bezárt. Következő látnivalónk Balatonudvari védett temetője volt, mely szív alakú fejköveiről híres. Visszaérve szálláshelyünkre bográcsban finom lecsót főztünk, a vacsora elfogyasztása után pedig a tűz mellet emelkedett hangulatban nagyon jól éreztük magunkat, nótáztunk, vicceket meséltünk.

Vasárnap már a hazautazás napja volt, de ez korántsem jelentette azt, hogy ne lett volna a programunk, kirándulásunk. Összepakolás, reggeli után a szomszédfalu Dörgicsérebe mentünk. Felsődörgicsén parkoltuk le autóinkat, majd útra keltünk gyalogosan. Első látnivalónk a román korból származó templomrom volt, melyet már a XIII. században bővíteni kellett. Míközben a templomot megnéztük, kinyitott a szemben lévő szabadtéri szobormúzeum is. Mi sem volt természetesebb, mint hogy megnéztük Nagy István szobrászművész remek alkotásait is. Sokat beszélgettünk a művésszel, kedves, közvetlen embert ismertünk meg személyében. Sokáig hallgathattuk volna őt még, de várt ránk a túra, indulni kellett. Piros rom jelzésen indultunk. Az út eleinte szőlők között vezetett, majd beértünk végre a sűrű erdőbe. Ritkán voltak jelzések, de azért el lehetett igazodni. A térképen jelölt  két forrásnak és a Füzesi-tónak híre-hamva sem volt, csakúgy, mint a keresztező Z kereszt jelzésnek. A Szentbalázs templomromot könnyen megtaláltuk, már csak azért is, mert tavaly járunk páran arra. A templom a XIII. századból való, 2001-2002-ben részlegesen felújították. Előle nagyszerű kilátás nyílik a Balatonra. Mivel a tervezett Z jelzést sem találtuk, GPS segítségével úttalan utakon, de szerencsére könnyen járható terepen toronyiránt kezdtük a jelzést meglelni. Kb. 1 km-t megtéve végül ráleltünk egy halvány jelre. Ezen haladva sajnos (nagyon meleg volt) 700-800 m után kiértünk az erdőből. Innentől Dörgicséig megint szőlők között mentünk. Alsódörgicsei látnivalónk a Boldogasszony templomrom volt. A XIII. századból való templom még romjaiban is lenyűgöző méretű. Piros sáv jelzésen értünk vissza a kocsikhoz. A túratáv 11 km, a szintemelkedés kb. 370 m volt. Kocsiba ültünk és Nagyvázsonyba autóztunk. A sok látnivaló között mindenki maga válogatott. Többen megnézték a Kinizsi-várat, a Postamúzeumot, a Tájházat, a Pálos kolostor romjait. Én még megkerestem Nemesleányfalu közelében lévő Szentjakab román kori templomromot is. Öt órakor indultunk hazafelé. A jó idő miatt nagy volt a forgalom, melyet megfogott a Várpalotai lámpa, a Fehérvárt elkerülő útnál lévő egy sávra szűkített körforgalom, de leginkább a közutálatnak örvendő martonvásári lámpa az ercsi elágazásnál.  4 km-t araszoltunk miatta. Innen is gratulálunk a forgalomszervezőknek, derék munka volt összegyűjteni ennyi dühös embert!
Leszámítva a hazafelé út bosszúságait, nyarat idéző gyönyörű időben feledhetetlen szép napokat töltöttünk a Balaton-felvidéken.