Bakony

Bakonyi túrák

Címkék

A Május elsejéhez kapcsolódó hosszú hétvégén négy napig a Bakonyban túráztunk. Egy csepp eső nélküli ragyogó időben 19-en élveztük a hegyvidék szépségét, miközben azért gyalogoltunk is 57 km-t, összesen 1585 méteres szintemelkedéssel.

04.28. szombat

Különböző településekről 6 órakor indultunk, és az M7-es tárnoki pihenőjében találkoztunk 7 óra után. Innen megállás nélkül Bakonybélbe autóztunk, ahol 3 éjszakára szállást foglaltam. Készen is voltak szobáink, így be tudtunk pakolni. Jó félóra múltán lettünk készen, és indultunk első gyalogtúránkra. A kék, majd a kék kereszt jelzésen a bővizű Gerence-patak mentén haladtunk észak felé. Meglepődtünk a hatalmas mennyiségű medvehagyma láttán. Volt a pataknak egy olyan szakasza, ahol kötelet feszítettek ki a biztonságos haladás végett. Az Odvaskő hotel környékén megpihentünk kicsit, majd áttértünk a piros jelzésre, és egyúttal a Boroszlán-tanösvényre. A közel 20 méter összhosszúságú Odvaskői-barlang volt a következő megállónk. Népes denevérállománya van, valamint kezdődő cseppkőképződményei. Leereszkedve a barlangtól áttértünk a Z+ jelzésre, és a Bakonybéli-Szarvad-árokban haladtunk. Azon a ponton, ahol jelzésünk találkozott  Z háromszög jelzéssel, megebédeltünk. A továbbvezető út egy pontjáról kis kitérő után meglehetősen jó kilátás nyílt a környező hegyekre. Bakonyújvárra csak ketten tettek kitérőt, mert a várból már semmi se látszik. Ezután a Likas-kő barlangot kerestük fel. Ez tényleg csak egy kis lyuk. Körülbelül másfél kilométer megtétele után visszaértünk a szállásunkra. 12 km-t tettünk meg. Vacsoráig még volt időnk, így beszélgettünk, borozgattunk. Vacsora után még elmentünk sétálni, mert le kellett adni a vacsorával bevitt sok kalóriát.

04.29. vasárnap

Reggeli után indulunk túrázni. Bakonybélt hátunk mögött hagyva kereszteztük az OKT-t, majd a Hideg-völgyön mentünk tovább. Az út egyik nagy látványossága a felhagyott bauxitbánya volt. Innen meredek úton leereszkedve, egy félkörívet megtéve a bánya másik oldalát is láttuk. Később az út bal oldalán a Vaskapui-kőfülkét néztük meg. Királyszállásnál kerestük a Király-kutat, de az áthatolhatatlan bozótosban feladtuk a küzdelmet. Az út további szakaszában nagy erdei siklókat és rézsiklót is láttunk. A Vörös János-séd mellé értünk, majd elértük a régi vasútvonal nyomvonalát. Míg emelkedtünk a piros négyszög jelzésű úton, nagyon mély vízmosásokat kellet kikerülnünk.  A Z+ jelzésen láttuk a leggyönyörűbb medvehagymás területet, majd elértük megint az OKT-t, azon értünk vissza szálláshelyünkre. 15,3 km-t tettünk meg. Vacsora után az előző napinál is nagyobb sétát tettünk.

04.30. hétfő

Reggeli után útra keltünk. A Szent Mauríciusz monostor mellett elhagytuk a Fő utat, majd hamarosan a falut is. Nagy legelők mellett elhaladva értünk a Borostyán-kúthoz. Körbesétáltuk a kis tavat, bekukkantottunk a kápolnába, felkapaszkodtunk a Lourdes-i Mária-szoborhoz. A P+ jelzésen felértünk a Csúcs-hegyre, ott jelzést váltottunk. A Bányász-kút vizét kipróbáltuk, ezután pedig hamarosan elértük a Kerkes-kői-szurdokot. Eredetileg innen a Judit-forráshoz mentünk volna, de a patak felől nem találtuk meg a felvezető utat. A látványos, izgalmakban gazdag, de nem túl hosszú szurdok után felkapaszkodtunk az Oltár-kőhöz. A megnőtt fák miatt nem lehetett lelátni a szurdokba. Kis pihenő után felkerestük a Judit-forrást, innen pedig meredek, köves úton visszaereszkedtünk a szurdokba. A már ismert szakasz után egy darabig még a Gerence-patak völgyében vezetett az utunk, majd azt elhagyva folyamatos emelkedővel a Bakonybél felé vezető aszfaltozott út mellé értünk. Itt irányt váltva megint a P+ jelzésen mentünk, elhaladva a Borsó-forrás mellett. A forrás vize kis patakká állt össze, amely rengeteg kanyart leírva haladt lefelé, mi pedig libikókázva állandóan kereszteztük a meglehetősen mély völgyét. Megint a Csúcs-hegyre értünk, innen viszont most már a falu felé kanyarodtunk. Jó időben érkeztünk oda, így még megnéztük a tájházat is kedves vezetőnk ismertetőjét meghallgatva. Innen szállásunkra gyalogoltunk (15 km volt a táv idáig), és az előző nap jól bevált programjait ismételtük meg.

05.01. kedd

Reggeliztünk, majd csomagjainkat a szállás egy helyiségbe tettük be. Ezután indultunk túrázni. Eleinte az Országos Kéktúráról ismert Öreg-séd mellett gyalogoltunk aszfaltozott erdészeti úton, majd a Barátok útján lévő emelkedőt küzdöttük le. A kéket elhagyva tovább emelkedett az út, egészen a Tekeres-kútig. Innen lefelé a Tekeres-kút-árokban haladtunk Az út jobb oldalán összesen 226 halomsír található. Letérve az útról olyan helyre figyelmeztetett az ismertető tábla, ahol igen jól kivehetők a temetkezési halmok. Leértünk megint az Öreg-séd völgyébe, ahonnan felkapaszkodtunk a Pörgöl-barlanghoz. A barlang mintegy 18 m hosszú és 3-5 m széles előcsarnokát tudtuk megnézni, a többi részét a védett denevérek miatt lezárták. Jól kivehető cseppkőképződmények láthatók a mennyezeten. A barlang mellett megebédeltünk, majd indultunk vissza Bakonybélbe. Visszaérve szállásunkra nem húztuk az időt, mert el akartuk kerülni a hosszú hétvégék zárásaként mindig kialakuló dugókat. Sikerült is, így időben hazaérkeztünk.

 

Ördög-árok, Kőmosó-szurdok (Bakony)

Címkék

Kívánságlista alapján most a Tarjánka-völgybe mentünk volna, de mivel az nem látogatható már, helyette – szavazás alapján – az Ördög-árkot jártuk végig. Kereken negyvenen voltunk.

Reggel hatkor kezdte a busz összeszedni utasait. Első megállónk Bicske határában az Óceánrepülők emlékműve volt. Itt mindig megállunk pár percre mikor erre járunk. Fél tízre értünk Dudarra. Miután lekászálódtunk a buszról, elindultunk a piros jelzésen. 6-700 métert gyalogoltunk a faluban, majd egy mező szélén értünk be az erdőbe. Az első magányos szikla hamarosan megjelent az út mellett, de itt igazából még csak bedőlt fákat kellett kerülgetnünk. Mikor a völgy mélyülni kezdett, akkor már rengeteg kisebb-nagyobb szikla állt utunkba. Ezekről az össze-vissza elhányt kövekről tartja a monda, hogy ez az ördög műve. Később a teljesen szűk völgyben pár nehezen leküzdhető lépcső, hanyagul egymásra dobált hatalmas sziklák lassították a tempót, ugyanakkor ezek voltak a leglátványosabb részek. A legnehezebb átjáró az Ördög-gát volt. Pár vaslétra segítette a lejutást a szikla legaljánál, de – ellentétben pár neten talált korábbi képtől -, most hiányzott ez. Segítettük egymást le, ahogy tudtuk. Lehetett a sziklába erősített acélkötél mentén is lejutni, de ez sem volt könnyebb. Még legegyszerűbben az árokból kikapaszkodva, a nagy sziklát megkerülve lehetett a gáton túljutni. Ezután már lényegesen könnyebben lehetett haladni. Egy hajtűkanyar és némi emelkedő után kiértünk az árokból.  Bakonyoszlop felé haladva messziről már láttuk a cseszneki várat, a következő úti célunkat.

Buszba ültünk és Cseszneken a vár után, a temetőnél szálltunk ki abból. Visszasétáltunk a várfeljáróig, ahol már várt bennünket Bernadett, az idegenvezetőnk. Vezetésével bejártuk a 700 éves várat, minden részéről értékes információkat kaptunk. Sokan kitöltötték a kvíz kérdéseket tartalmazó lapot, és most várják, hogy azon szerencsések közé kerüljenek, akik valamilyen ajándékot kapnak a vár vezetésétől.

Még egy programunk volt hátra, ez pedig a Kőmosó-szurdok. Ezt a nem hosszú, de igen látványos szurdokot a P+ jelzés igénybevételével értük el, miközben elhaladtunk a zsidótemető mellett. A szurdokba leérve előbb megkerültünk egy hatalmas sziklatömböt, majd egy köves sziklaperemen leereszkedtünk a völgytalpba. Itt már könnyen lehetett haladni. Sokan felmásztak a sziklaoldalban lévő barlanghoz is. Ezután enyhén emelkedve kikapaszkodtunk a szurdokból, és az autóbuszunkhoz gyalogoltunk. Már csak a hazaút maradt hátra. A két gyalogút együtt 11,5 km hosszú volt, de talán a beharangozottnál kicsit nehezebb.



 

Gaja-szurdokok, Csókakő-vára

Címkék

Május első szombatján buszkirándulásra indultunk. Ezúttal a Gaja két szurdokvölgyét, valamint Csókakő várát tekintettük meg. Kereken ötvenen voltuk. Féltünk a beharangozott sok esőtől, de szerencsénkre azt csak a busz ablakából láttuk.

    A busz Isaszegről indult, majd még utasokat vett fel Gödöllőn és Pesten. Csak az utazás napján derült ki, hogy a megrendelt 50 személyes busz helyett 56 személyest kaptunk. Pedig simán azt is megtöltöttük volna, mert sajnálatomra jó pár ember jelentkezését kellett visszautasítanom helyhiány miatt. Útközben egyszer álltunk meg Bicske után az Óceánrepülők emlékművét megnézni. Továbbhaladva kissé szemerkélt az eső, de mire Bakonynánára értünk, beleunt bosszantásunkba. Háromnegyed kilencre kiszállhattunk buszunkból. Csatasorba álltunk és elindultunk.

    Először a volt Prém-malmot értük el. A XIX. században épült malom ma vendégház, és birtoklási vágyában mindig nagyobb területet kerít be, ezáltal nagyobb kitérőre kényszeríti a túrázókat. E kerülő meredek, csúszós talaján sokáig tartott, míg ötven ember feltornászta magát. Visszatérve a patak mellé folyásirányban követtük azt. Az előző nap nagy esőzései miatt sok víz volt a mederben, színe viszont szépnek nem mondhatóan erősen agyagos-sárga volt. Később egy kiálló gyökérzetű facsoport látványa állított meg mindenkit. Két kilométer után értünk a patak kanyarulatában kiépített pihenőhelyhez. Innen kis szünet után mindnyájan elmentünk a Római-fürdőig, és az annak kezdetét jelentő vízesésig. A bátrabbak ezután felkapaszkodtak a patak bal oldalán lévő dombra. Ez még viszonylag könnyűszerrel ment, de lejtmenet a csúszós úton sokkal nehezebb volt. Kerestünk egy megfelelő átjárót a patakon. Ezt a most épülő híd mellett meg is találtuk, ahol két lefektetett farönk segítette az átjutást. A túlsó parton ittunk a finom forrásvízből, majd visszafelé menet felkapaszkodtunk a Római-fürdő felett lévő platóra, ahonnan rá lehetett látni a vízesésre. A pihenőhelyre visszatérve annak rendje és módja szerint végigkínálgattuk egymást, majd a K+ jelzésen indultunk vissza a buszhoz. Ez a szakasz 7 km hosszú volt.

    Buszra szállva Balinka után, a Varjúvár felé vezető útig mentünk és innen kezdtünk gyalogolni. A patak bal partján haladtunk. Láthatóan sokat tisztult a vize azóta a 20 km óta, míg nem láttuk. Nagyon kényelmes sétaút kezdetén a gyerekek nagy élvezettel másztak át a nem-létező kerítés felett átvezető létrán. A jobb oldalon a hegyoldalban láttuk a Rigó-lyuk barlangot, melyben épp egy érettségire készülő lány tanult. A bal oldalon is szép sziklaalakzatok találhatók, melyeket persze Domonkosnak elsőként kellett megmásznia. Sok fénykép készült az Ádám-fa kikorhadt üregénél. A hídon átkelve megálltunk az Erdei-tónál - meg persze a büfénél. Még egy kilométer, és megint buszunknál voltunk. A séta 3,6 km hosszú volt.

    Még egy program várt ránk, mégpedig a Csókakő-vár felkeresése. Rövid buszozás után a parkolóban álltunk meg. Most a várkápolna építkezése miatt az OKT irányából nem lehet felmenni a várba, ezért a KL jelzésen, aszfaltozott úton közelítettük meg a kaputornyot az alatt lévő farkasveremmel. Nagy csodálkozásunkra, a pénztáron volt egy tábla, miszerint a vár ingyenesen látogatható. Az már csak belül derült ki, hogy tulajdonképpen mégsem látogatható a kápolna felújítási munkálatai miatt. Így is szép volt, a párás idő ellenére szép kilátással. Visszatérve a buszhoz indultunk hazafelé. Bicske felé már ömlött az eső, de mi örültünk neki, hogy az nem gyaloglás közben ért el bennünket.

OKT, Szentbékkálla – Úrkút

Címkék

Háromnapos kéktúrát tartottunk az elmúlt hétvégén Káli-medencétől Úrkútig. Tizenegyen voltunk, 43 km-t gyalogoltunk. Az első két napunkon csodálatos időnk volt, a harmadik napnak már nem volt ennyire egyértelmű a megítélése.

    Március 21. (péntek). Két átszállással vonattal utaztunk – közben egy kis metrózással – Révfülöpre, onnan pedig busszal Szentbékkállára.  Fél tizenegyre értünk oda, aztán végre már gyalogolhattunk is. Szőlők között emelkedő úton értünk fel az Öreg-hegyi-kútig. Ittunk a finom vízből és indultunk tovább. Az erdőbe érve jobban kezdett emelkedni az út, de zihálásunk eredménye az Eötvös Károly-kilátói gyönyörű panoráma lett. Beláthattuk az egész Káli-medencét Badacsonytól Hegyestűig. Tovább menve szebbnél-szebb virágok pompáztak az út mellett, az Öreg-hegyi emelkedőt leszámítva a terep sem volt nehéz. Balatonhenyére érve bélyegeztünk füzetünkbe, aztán indultunk tovább. A falu után borókákkal tarkított kopár mezőn mentünk ismét felfelé. A hajnali kelés, az őt és fél órás utazás itt már éreztette hatását, a megtett kilométerekhez képest jobban fáradtunk. A Csicsói-erdőnél elhagytuk a kék jelzést, hogy lefoglalt szállásunkra Balatoncsicsóra, a Gyöngyvirág-vendégházba menjünk. A vendégház 1,5 km-re van az OKT-től, de megéri a többlet-táv, mert egy nagyon kellemes hely, jó árakkal, kedves házigazdákkal. Este hat órakor elfogyasztottuk a finom babgulyást, mely elkészítését korábban megbeszéltük háziasszonyunkkal. Utána még kicsit borozgattunk, de fél kilenc után már nagyon vonzott az ágy, így lefeküdtünk. Ezen a napon 13,5 km-t gyalogoltunk.

    Március 22. (szombat). Reggel hatkor keltünk, megreggeliztünk, és 8 órakor már indultunk is. Előbb a zöld jelzésen visszakapaszkodtunk az OKT-re, majd onnan kb. két kilométerre bélyegeztünk a csicsói erdészháznál. A bélyegzőnél esőbeálló, padok és asztalok is vannak, igazán kellemes környezet. Valóságos odvas keltike-özönben folytattuk utunkat, és értünk a Tálodi kolostorromhoz. Itt egy XIII. században épült pálos kolostorrom és egy bővizű forrás (Kinizsi) található. A forrás vize mellett haladva leértünk a Vázsonyi-séd völgyébe. Szerencsére most bőven volt benne víz. A völgyben megtett egy kilométer után máris a Szent Ilona templom romjánál voltunk. Ezt a kis templomot a XVI. században elhagyták a hívők, és csak az 1970-es években találták meg. Nagyvázsony előtt még egy kolostorrom várt ránk, ez pedig a Szent Mihály nevet viseli. Ennek a XV. században épült kolostornak templomában temették el Kinizsi Pált. A temetőn át értünk be a faluba, ahol szállásunk is volt. Megebédeltünk a Turistaház büféjében, aztán megnéztük Vázsonykő várát ától-cetig. Ezután még sétáltunk Nagyvázsonyban, jártunk a horgásztónál, a katolikus és református templomnál. Este kis borozgatással egybekötve gyakoroltuk a társasági életet. A napi túratáv 12,6 km volt, de emellett négy történeti emlékhelyet is felkerestünk.

    Március 23. (vasárnap). Hatkor keltünk, mert Úrkúton el akartuk érni a két óra előtti buszt, addig pedig 17 km volt a táv. A vár mellett vezetett el a kék jelzés, átkeltünk a patak hídján, majd kiértünk a kapolcsi országútra. 700 métert kellett az út szélén poroszkálni, aztán Baráti-pusztánál jobbra kanyarodva elhagytuk azt. Az első kilométereket javarészt kopár területen tettük meg, alig emelkedve valamit. Az erdőbe érve megreggeliztünk. Ezután egy darabig még szinte sík úton haladtunk, de miután kereszteztük az adótoronyhoz vezető aszfaltutat, nekikezdtünk a toronyig meglévő 200 m-es szintemelkedés legyűréséhez. Közben kétszer kellett kerítés felett átkelni létrán. Az eső is szitálni kezdett, szerencsére nem tartott sokáig, mire felértünk a Kab-hegyre, el is állt. Mikor fenn megvártam a hátul jövőket is, az eleje már lefelé indult. Így ők már nem láthatták a TV-torony melletti kilátót, amihez vezető táblát csak később vettem észre. Párás volt a levegő, így nem volt igazi a kilátás, de azért ki lehetett venni Nagyvázsonyt, a Balatont. Leültünk pihenni a kilátó melletti padokhoz, és csúcs-csoki helyett jutalomként kisütött a nap. A vadászháznál vártak meg a többiek, ők ott pihentek. Bélyegeztünk kéktúra füzetünkbe és indultunk tovább. Még további másfél kilométert kellett aszfalton menni, de akkor végre letértünk erdei utakra. Az út mellett volt egy - majdnem természetesnek tűnő - kis tó is, majd egy ideig a régi vasút töltésén haladtunk. Még két kerítés-átkelésünk volt, aztán beérkeztünk Úrkútra. A busz indulásáig volt még 50 percünk, ezt fagyizással, egyéb frissítők elfogyasztásával töltöttük el. Ajkán megint várni kellett a csatlakozó vonatra több mint egy és negyedórát. Ez a sors várt ránk a Keletiben is. Napi túratávunk 17,3 km volt 450 méteres szintemelkedéssel.



Már csak két kéktúra szakaszunk – egy háromnapos és egy egynapos - maradt!

 

Háromnapos kéktúra a Bakonyban

Címkék

2013-ban három darab háromnapos kéktúrát tartunk. Az elsőt március utolsó harmadában, tavaszi napsütésben terveztem be. A tavasz helyett még tél várt ránk a Bakonyban, de így is elégedetten jöttünk haza, miután 53-al csökkent a hátralévő kilométerek száma. 15-en vágtunk neki a túrának.

    Március 22. (péntek)

Gödöllőről, Isaszegről vonattal utaztunk előbb a Keletibe, majd metróval a Délibe, utána megint vonattal Ajkára. Hogy ne legyen minden ilyen egyszerű, a hatvani vonat késett, és csak nagy sietve értük el a szombathelyi gyorsot. Ajkán átgyalogoltunk a busz pályaudvarra, és onnan Úrkútra mentünk. Ott először bélyegeztünk a Kéktúra bisztróban, majd irány a Csárdahegyi őskarszt. Az 1920-as években mangánércet bányásztak itt kézi erővel. Ekkor került napvilágra a trópusi őskarszt. Az igen látványos őskarszt bejárása nem jelent fáradtságot, érdemes a lépcsőkön lemenni a mélybe, és fenn is körbejárni azt. Továbbindulva hamarosan válaszúthoz értünk. Az ajánlatban szerepelt a könnyebben járható, de talán nem olyan látványos kéktúra útvonal, és egy végig erdőben vezető tanösvény sok ismertető táblával. A többség az utóbbira szavazott. Ha tudtuk volna, hogy fanyűvők több helyen járhatatlanná teszik az utat, valamint azt, hogy az ismeretterjesztő táblák fele kidöntve a földön hever... Erősen fújt a szél, de hó csak foltokban egy-egy mélyebb völgyben volt. Városlőd határába érve elhaladtunk a kalandpark mellett, átmentünk a vasúti aluljárón, majd jobbra fordulva hamarosan a vasútállomásnál voltunk, ami egyben kéktúra igazolóhely is. Elfoglaltuk szállásunkat, este finom pörköltet ettünk krumplival, utána beszélgettünk lefekvésig. 10,6 km-t gyalogoltunk ezen a napon.

    Március 23. (szombat)

Reggeli után indultunk tovább. A Tarna-patak mellett vezetett utunk, majd azon átkelve elértük a templomot, és a mellette lévő – Bajorországban szokásos – Mesterségek fáját. Vásároltunk a közeli boltban, majd indultunk tovább Csehbánya irányába. A vasúti aluljáró után balra elhagytuk az aszfaltutat. Széles mező szélén emelkedett az út, majd közel a dombtetőhöz ismét balra fordulva betértünk az erdőbe. Nemsokára elértük a Tarna-patakot, melyen sikerült száraz lábbal átkelni. Kereszteztük még a Vámos-patakot is, majd egy látszólag feleslegesen megtett nagy kurfli után a Vámos-patak mellett, a volt kisvasúti pályán haladtunk északi irányban. A keresztező volt bauxit szállítóút előtt volt egy esőbeálló és pihenő, ahol megebédeltünk. Egy erdészház, a mellette lévő szép kis befagyott tó után Németbányáig jó darabig aszfaltúton mentünk. Németbányán bélyegeztünk füzetünkbe. További utunkon délről megkerültük a Pápavárat. Innen megint aszfaltúton voltunk kénytelenek araszolni. Bakonybélbélbe érve átkeltünk a Gerence-patak hídján és hamarosan szálláshelyünkre értünk. Este vacsoráztunk szálláshelyünk éttermében. Napi gyalogtáv: 21,7 km.

    Március 24. (vasárnap)

Összepakolás és reggeli után, 8 óra előtt pár perccel folytattuk utunkat, de már csak tizen. Volt aki így is tervezte, volt akinek a térde fájt, másnak nagyon feltörte lábát a cipője. Kicsit szállingózott a hó, de talán összesen fél centit esett. Hamarosan elhagytuk a falut és az Öreg-séd partján haladó aszfaltúton poroszkáltunk. A Barátok útja nevezetű mély horhos mellett meglehetősen meredeken vezetett a kék jelzés. Egy erdészeti utat időnként keresztezve jutottunk egyre feljebb. Sajnos több helyen a faritkítás során levágott gallyakat módszeresen a turistaútra hordták ki, megnehezítve rajta a haladást. Már csak 50 méter szintemelkedés volt hátra Kőris-hegy csúcsáig, mikor az utolsó előtti szerpentin levágásakor - rövid távon - igazi sziklás meredélyt kellett legyőznünk. A radarállomásnál bélyegeztünk, majd tovább mentünk a kilátóhoz. Csak páran kapaszkodtunk fel rá, mert ott fenn elég erős szél fújt, és a kilátás se volt páratlan. Nem sokat időztünk a csúcson, indultunk lefelé összetöpörödött, már eléggé jól kijárt 10 centis hóban. Kisszépalmapusztán fár falat erejéig megálltunk. Kényelmes úton folyamatosan lefelé haladva előbb Kisszépalma üdülőterületre, majd Borzavárra jutottunk. Szerencsére még épp nyitva találtuk a kocsmát, ahol bélyegeznünk kellett. A falu végén elhagytuk az országutat és kissé emelkedő úton, elhagyott mészégetők mellett a Pintér-hegy oldalában haladtunk. Egy kis patakkal kettészelt réten ebédeltünk. Még egy emelkedő következett, aztán már több nem volt az út végéig. Zircre a Pintér-hegyi Parkerdő mellett értünk be. Túl jól haladtunk, így még rengeteg időnk volt a vonatindulásig – persze úgy, hogy csak öt óránként indul az vasárnap Veszprém felé. Busszal próbálkoztunk, de az se jött be, így kigyalogoltunk a vasútállomásra. 2 és fél óránk volt még. Szerencsére hírét vettük egy közeli cukrászdának, és Éva kivételével – aki önfeláldozóan vállalta az őrző-védő feladatokat hátizsákjaink mellett – átvonultunk oda. Finom süteményekkel kényeztettük magunkat. A vonatozás már nem volt ilyen sikertörténet, mert a mindegyik késett (a szombathelyi gyors 20 percet, ezáltal alig értük el a Keletiben vonatunkat). Ezen a napon 20,7 km-t gyalogoltunk.

A felvételeket Dalmi Éva (D.É.) és jómagam készítettük.

 

Bakony, Kemenesalja, Gödöllői-dombság

Címkék

Az elmúlt két hétben hibádzott honlapunk, ezért most röviden beszámolok ennek az időszaknak túráiról. Az elsőn csak szűk körben képviseltük az ITK-t, a másodikon azonban 18-an voltunk.

    Háromnapos túra első állomásaként Herenden jártunk, és megnéztük a Porcelánmúzeumot. Ezután Úrkúton a Csárda-hegyi őskarsztot kerestük fel. Nagyon látványos hely. Ezt ugyan érinteni fogjuk kéktúránk során is, de nem mindenki rója itt a kilométereket. Következő megállónk Magyarpolány volt, ahol az Európa Nostra díjas Petőfi utcában, majd az egyedülálló Kálváriánál jártunk. Évát elvittük barátnőjéhez Hetyefőre, ahol baráti látogatáson felül egyik közelben haladó kéktúránk szálláshelyét is egyeztette. Legnagyobb meglepetésünkre és örömünkre terített asztal várt ránk. Továbbutazva még megálltunk a jánosházai Erdődy-várkastélynál, megnéztük a Kissomlyót, aztán szálláshelyünkre hajtottunk.

    Délelőtti program Celldömölk nevezetességeinek felkeresése volt, majd Kemenesmihályfalván a két Vidos-kastélyé. Ezután Sitkére autóztunk és két hírességét (Kálvária-kápolna, Nagy-kastély) néztük meg. Délután a túrázásé volt. Ság-hegyet jártuk végig, megtekintve a Trianoni-kereszt emlékművet, a felhagyott bazaltbánya védett területét, két tanúhegyre is felkapaszkodtunk. A Bányászati múzeumot érintve fejeztük be a körutat.

    Először Sümeg szélén lévő Sintérlapi tanösvényt jártuk végig. A gondosan megépített tanösvény jó benyomását sajnos tönretette barbár „emberek” tevékenysége, „akik” szinte minden táblát összetörtek. A Darvastói lefejtett bauxitlencse egyszerűen gyönyörű volt, hasonlított a nyár folyamán felkeresett gántihoz. Következő gyaloglásunk helyszíne a Padragi-sziklák voltak. A látványos eocénkori sziklatömbök megmászása nem volt kis feladat. Utolsó sétánk az Ajka-csingervölgyi Parkerdő egy részének bejárása volt, benne a Sárcsi-kút és a Pokol-lik barlang.

    Múlt szombaton a Gödöllői-dombság csúcsai elnevezésű túramozgalom keretében gödöllői csúcsokat kerestük fel. Elsőnek az Öreg-hegy II-t könnyűszerrel, mert parkírozótól mindössze 30 m-re volt. Ezután az Öreg-hegy I. következett, ami 2,3 km-re van az I-től.  Innen jelzetlen utakon, majd a Pest Megyei Piroson, végül ismét jelzés nélküli - helyenként már nem is - utakon, hanem szántáson, sűrű bozótoson értük el Boncsok-hegy csúcskövét. Maga a csúcs is nehezen megközelíthető fiatal cserjésben található. Visszamentünk kocsijainkhoz, majd a napi program Jutka meghívására szalonnasütéssel fejeződött be. A sült szalonna mellett borok, sütemények segítették emésztésünket. A túra hossza 9 km volt.

 

Kéktúráztunk a Bakonyban

Címkék

Négy verőfényes őszi napon 75 kilométert gyalogoltunk nyolcan a Bakonyban, Zirctől Bodajkig. A csodás tájakon átvezető út során nem feledkeztünk meg a tájék neves műemlékeinek felkereséséről sem.

2010.11.04. csütörtök. Borzasztó korán kellett ahhoz kelnünk, hogy már az első napot is jól ki tudjuk használni. Vonatunk háromnegyed ötkor indult. Két átszállással fél kilenc után értünk Zircre. Hárman kocsival jöttek.

A gyalogtúra megkezdése előtt városnézésre indultunk. A Köztársaság úton sétálva az első látnivalónk egy középkori pillérköteg volt. Ezután megnéztük a ciszterci apátsági templomot, majd a műemlékkönyvtárhoz vonultunk. Mivel itt a legközelebbi idegenvezetésig sokat kellett volna várni, előbb az arborétumba sétáltunk. Gyönyörű őszi színekkel kápráztatott el a kert. Egy nagy munka (a tó tisztítása és a vízrendszer felújítása) miatt az arborétum egyes részei nem látogathatók, de így is nagy élmény volt a kert meglátogatása. Ezután visszasétáltunk a kolostorépülethez. A Természettudományi múzeumban csak bekukkantottunk, de a Reguly Antal Műemlékkönyvtárat idegenvezetővel megnéztük. Nagyterem valóban kis hazánk egyik legnagyobb ékessége. Amit lehetett, bevásároltunk egy nagy áruházban  következő napokra és pontban délben most már tényleg indultunk az első kéktúra szakaszra. Folyamatosan emelkedő úton hagytuk el Zircet. Sajnos Nagyesztergárig 2,4 km-en az országúton vezet a kéktúra.   Falu közepén aztán elhagytuk a zajos országutat, nemsokára pedig a vadul ugató kutyákat is. Végre az erdőben gyalogolhattunk tovább! Süppedő avarszőnyegen, lápréteken értük el Veimpuszta egyik romos majorját. Mély vízmosásos úton ismét vizenyős rétekre értünk. A jelzések meglehetősen gyatrák ezen a szakaszon, kéktúrán meglepő módon szalagozással is találkoztunk – ami persze még mindig jobb  semminél. Több kisebb-nagyobb irányváltás után aztán kikötöttünk a Gaja-patak mellett. Ismét országútra értünk ki, mely bevezetett Bakonynánára. Bélyegeztünk a kocsmában, aztán szálláshelyünkre mentünk, ami épp a hosszú falu túlsó szélén volt. Finom vacsorát főztünk, ittunk egy kis bort is, de a korai kelés miatt mindenki álmos volt, így hamar eltettük magunkat. Ezen a napon 17 km-t tettünk meg.



2010.11.05. péntek. 6 órakor keltünk, (ugyanúgy, mint a következő napokon is). Összepakoltunk, megreggeliztünk. Ismét végig kellett gyalogolni a falun, aztán balra fordulva a Gaja mellé értünk. Először a Prém- malomnál álltunk meg. Az ott lévő épületeket megkerülve értünk megint a patak mellé, mely itt már szurdokjellegűen szűk völgyben fut. Sokszor álltunk meg fényképezni. Rengeteg nagy fát döntött a völgybe a nyár eleji vihar. A Gaja egy kanyarulatában, az Erdész-emlékműnél szép pihenőhelyet alakított ki az erdészet. Elhagytuk a kék jelzést, mert az érthetetlen okokból az OKT elkerüli a közelben lévő nagy látványosságot, a Római-fürdőt. Mi  patak jobb oldalán jelzetlen úton közelítettük meg a Római-fürdőnek nevezett sziklaszorost. Kidőlt fák között bújkálva értünk a Vadalmás-forráshoz. Ittunk jóízű vízéből, aztán – adrenalin-szintünk fokozása céljából – átkeltünk  zúgó patak felett. Most folyásiránnyal ellentétesen értünk be a sziklaszurdokba. Fenn láttuk Savanyú Jóska barlangját. A magas vízállás miatt nem tudtunk a vízesés alá menni  a patakmederben, ezért kikapaszkodtuk a meredek sziklafalon, és a vízesésnél ereszkedtünk ismét le oda.

Visszatértünk a kék jelzésre, előbb tölgyerdőben, majd egy mélyúton értük el a Gaja kiszélesedő völgyét. Különösebb látnivalók nélküli úton értünk be Jásdra.  Bisztró már zárva volt, de mire sikerült a Polgármesteri Hivatal bélyegzőjét megszerezni,  bisztó tulajdonos is előkerült. Megebédeltünk, majd indultunk tovább. Átkeltünk ismét a patakon, majd elindultunk egy kis csermely mellett felfelé. Hamarosan meg is leltük annak eredetét, a Siska-forrást. Tovább kapaszkodtunk felfelé, kiértünk egy makadámútra. Mikor az eltért az általunk jónak vélt délkeleti iránytól, meredek partoldalon felkapaszkodtunk a velünk párhuzamosan futó kék jelzéssel is ellátott útra. Hogy hol hagyta el a makadámutat, azt most se tudjuk. Szép bükkerdőben értük el Tést, ott bélyegeztünk az Erdei büfében, sőt egy kis vörösbort is alkalmaztunk, mint doppingszert.  Falu szélétől nem messze az országút elkanyarodott; mi az erdőben – jobban mondva annak szélén – Csőszpusztánál folytattuk utunkat. Könnyű úton értünk egy többes útkereszteződéshez a Hamuháznál, ahonnan a Tűzköves-árokban vitt tovább utunk. Sarjadó erdőn átvágva értünk az Erdei szentélyhez, majd 1 km-re innen a Bányászemlékműhöz. Itt már elérhető közelségbe került aznapi úticélunk, a Kisgyón Természetbarát Telep. Szállást a Pentele kulcsosházban foglaltunk. Vacsorára nagyon finom lecsót (vagy inkább sültpaprikát) főztünk. Kis borozgatás és nagy beszélgetés után tértünk nyugovóra. Napi adagunk 19 km volt.



2010.11.06. szombat. Igyekeztünk a reggelivel és az összepakolással, mert ezen  napon hosszú út várt ránk. A bélyegzőhelyet eléggé nehezen találtuk meg, mert a helyét jelölő tábla ott van, ahol már túlmegy az ember rajta. Elhaladtunk a szépen kiépített Farkas-kút és tó mellett, felkapaszkodtunk a Dóra-hegyre, majd egy horhosban még egy kicsit magasabbra. A gerincre felérve, nagyon nekilódultuk a lányok, tempójukból nem vesztettek egészen  Burok-völgyig. A kék jelzés nem ereszkedik le a völgybe, hanem annak meredek keleti oldalán halad (mikor két éve ott jártunk, ezen a szakaszon már jártunk). Bakonykúti most is elbűvölt. A kocsmában kellett bélyegeznünk, majd ezt követően Bakonykútipusztán keresztül északkelet felé vettük az irányt. Bogrács-hegynél kicsit túlmentünk a – nem jelzett – kéken, de így legalább láttuk a nagy kőfejtő különleges sziklaalakzatait. Hegytetőről szép kilátás nyílt Guttamásira, Isztimérre. Könnyű úton jól haladtunk,  kék megkerülte a Vontató-hegyet, aztán hamrosan a Fehérvárcsurgói víztározó mellé értünk. Megkerültük a tó déli végét, betértünk a Becsali nevű műintézménybe, ahol kéktúra-füzetünket igazoltuk. Már csak 2 km volt hátra, aztán elterülhettünk szálláshelyünk kényelmes ülőalkalmasságain.  Menü leves és paprikáskrumpli volt, igen finomra sikeredett. Jól megérdemeltük a vacsorát, mert ezen a napon 25 km-t gyalogoltunk.



2010.11.07. vasárnap. Szokásos idejű reggeli kelés és egyéb teendők elvégzése után 8 órakor indultunk. Először nem utunk folytatásaként Bodajk irányába indultunk, hanem épp ellenkezőleg. Ennek oka az volt, hogy meg szerettük volna nézni  Károlyi-kastélyt. Útközben voltunk benn az evangélikus templomban. A kastélykerti „tisztánlátást” köd nehezítette. Nem reméltük, hogy belülről is láthatjuk a kastélyt, mert az csak 10 órakor nyit. De most is szerencsénk volt. Találkoztunk Károlyi grófnéval, és ő felajánlott, hogy megmutatja nekünk a kastélyt. Nem is remélhettünk nála szakavatottabb idegenvezetőre. Sok minden megtörtént már az ITK-vel pár éves fennállásunk alatt, de az hogy egy grófnő kalauzoljon bennünket, az még nem. Mire végigjártuk a kastély látogatható részét, addigra a köd is feloszlott. Megkerestük kék jelzésünket, és elindultunk Bodajk felé. Szőlőhegyen, présházak között több mint két kilométert mentünk, aztán az Öreg-hegynél ismét az erdőbe értünk. Rövid szakaszon ismét az országúton mentünk, átkeltünk a Gaja-patak hídján. Parkírozóhely, tanösvény jelezte a Gaja-völgyi Tájcentrum kezdetét. Széles úton értünk el az Erdei-tavat ölelő rétet és esőbeállót. Továbbmenve hamarosan átkeltünk a patak kidőlt fa által megroggyasztott hídján. Jobbra magas sziklák tornyosultak az út mellett. Így értünk el az Ádám-Éva fához, amely két hatalmas elhalt tölgyfa összevont neve. Helyüket kopjafa jelöli. Innentől még majdnem két kilométeren keresztül élveztük a Gaja-völgy szikláit, zúgó patakvizét, hatalmas tölgy-, és gyertyánfáit. Varjúvárnál kikapaszkodtuk a völgyből, meredek hegyoldalról immár felülről láthattuk a völgyet. Csomó vadkerítés felett kiépített lépcsőn kellett átmásznunk, mire kiértünk a bodajki sífelvonó felső állomásához. Itt megebédeltünk, miközben csodáltuk Bodajk panorámáját. Leérve a faluba ismét elhagytuk a kék jelzést, hogy láthassuk a szépen felújított Kálváriát. A Lamberg-kastély sajnos nem látogatható, így ezt ki kellett hagynunk. Bekukkantottunk a katolikus templomba, megnéztük a Tó-fürdőt, majd beszereztük e négynapos túra utolsó bélyegzőjét a Fenyő büfében. Kisétáltunk a vasútállomásra, megvártuk az egykocsis szerelvényünket, és elkezdtük a hazafelé „száguldást” MÁV-ékkal. Fehérvári átszállásunknál 10 percet késett a szombathelyi gyorsunk, kétségessé vált, hogy elérjük-e a Gödöllő felé menő vonatunkat. Végül sikerült. E napi 14 km legyaloglásával értük a 75 km-es össztávot.









 

3 nap a Bakonyban

Címkék

A túravezető elkövette azt a hibát, hogy képzetlen, ám túrázni szerető személyemet kérte meg készítsek egy kis "beszámolót" fotókkal, míg Ő távol van a számítógéptől pár napig. Nagy kihívás ez nekem, mert a tárgyi adatbázisom nem elegendő e terjedelmes anyag megfelelő szintű továbbadásához. Tehát elmesélem. 2009 július 24-26-ig három egész napot töltöttünk a Bakonyban.

17-en indultunk el, négy autóval, Zsámbok, Isaszeg, Gödöllő, és a Budapestiek biatorbágyi csatlakozással kb 7,15-kor. Csákvár, Bodajk, Dudar útvonalon haladva tájékoztatást kapunk Bélától a túravezetőnktől, miszerint Dudaron van Éva barlang. Ennek örűltem. Körülötte nagyra fejlett csertölgyek és bükkök hívják fel a figyelmet. Útközben megálltunk az Óceánrepülők emlékműve előtt.

Itt adtam át a túravezetőnek egy közönséges sípot, amivel a népes csapatát indulásra tudja fütyülni.(Ezt korábban eldöntöttük, hogy jó lenne egy ilyen.) Már messziről magára hívta a figyelmet a 82-es út szerpentinje mellett emelkedő XIII.század eredetű gótikus építésű cseszneki vár romja. A csák nemzetiség építette, a tatárjárás után, a XV-ik százdban a Garaiéké volt, utolsó tulajdonosai az Eszterháziak voltak. 1820-ban villámcsapás érte, tűzvész rombolta le. Az állagmegőrző munkákat a mai napig is folyamatosan végzik. Itt nagyon sokat időztünk, fotóztunk, megnéztük a Kőmosó-szurdokot, majd sípszóra indultunk tovább a szálláshelyet elfoglalni Fenyőfőre.

Fenyőfő jelentése fenyővel benőtt magaslati település. Már 1237-ből származó oklevél említi "Feneufey" formában. Garai birtokba került a XV század végén, a törökök bejövetele után nem sokkal elpusztult, 1773-ban német jobbágyokkal telepítik be, majd Eszterházy család birtoka lett. 1961-ben jelentős mennyiségű bauxit mezőt fedeznek fel. Ma kb. 150 lakosa van. A tervezett túravonalra Pápalátókőre igyekeztünk volna, ha nem tévedünk el. (Nem baj van itt más látnivaló is, legfeljebb nem látjuk Pápát a kőről.) Nem haragszunk a túravezetőre, mert szóban azért mindent elmond. :), sőt Péter társunkkal üres óráiban meg is nézték ketten.

A Hódos ér irányába vettük az utat, de itt a Likas követ csak Juti és Béla látták. Nem baj 2:0 Béla javára. A Likas kő egy környezetéből elkülönített mészkőszirten található, a Z barlang túrajelzés vezet hozzá. A szirtet átlyukasztó barlang átjárható alacsony folyosó, mindkét végén 3-3 ágra szakadt. Falait nagy számban borítják gömbüstök. Bezáró kőzete eocén mészkő, hossza 18 m. Este lángos sütés volt, hadtáposunk megfelelő mennyiséggel gondoskodott rólunk.

A szombat reggel 5 órakor megkondultak a harangok a 8 méterre lévő templomtoronyban. Egyik ágyról sem esett le senki, hála az égieknek. Reggeli után Vinyére mentünk az autókkal, és elindultunk Cuha völgybe. Vinyéről tudni kell, hogy hajdanán az Eszterházy család fűrészüzeme volt itt.(Vinye Sándormajor néven) Cuha völgy szurdokához az irányt több percig kerestük, a jelzést nem találtuk , bár Béla előtte mondta, hogy folyás iránnyal ellentétes irányban kell haladni.

Végre gyönyörű uton a Cuha völgyi vasutvonal mellett haladtunk . Majd a ritka helyi vasutvonal építésének idejét mutató (1896) obeliszket láttuk meg. Porva-Csesznek-Vinyétt összekötő vasútvonal három alagúton robog át két völgyhídon átlag 37 km-es sebességgel. Az eredeti támfalakat az első világháborúban olasz hadifoglyok építették, kötőanyag nélkül. A lábazatát alámosás ellen betonküszöbökkel, kőfalazatokkal erősítették meg.

Azt hogy ettünk is és ittunk a Lovász kútból meg sem említem. A szurdokon átkelve egyik oldalról a másikra köveken és ágakon veszélyes helyzetek adódtak. Béla megcsúszott, de hadtápos társunk előző életében főnővér volt, és kitűnő szakértelemmel ellátta a sebet. Vissza a szállás felé vettük az irányt, a vezetők még megtoldották 1-2 km-rel az autóig a távot, mert azt Vinyén hagytuk. Jó volt. Késő du. kezdtünk bográcsban főzni, szorgos kezek hámoztak, daraboltak, kavartak.

Vasárnap ismét harangszóra ébredtünk, de már megszoktuk Reggeli után indulás a Cuha völgy és a barlangok látogatására. Ismét Vinyén hagytuk az autót, és most már előre megfontolt szándékkal a jó irányban jó jelzés mentén haladtunk tovább. Ez kissé izgalmasabb volt mint a tegnapi. Különösen dicséretes volt Mariann kitartása, aki lázasan is de társai segítésével átcsimpaszkodott a függőleges kőfalakon, indákba kapaszkodva, és a három lábán (bottal együtt) sikeresen megoldotta a feladatot. A Bakonyban, mint tudjuk 850 barlang található. Mi ebből kettővel találkoztunk:

  • a Zsivány-barlanggal (Szinonima: Cuha-völgyi 9. sz. barlang. Bakonyszentkirály határában, a Cuha völgyének jobb oldalában, a vinyei vasúti megállótól délkeletre 950 m-re található kb. 6 m relatív magasságban, 14 m hosszú, 8 m magas, felső triász dachsteini mészkőben. Cseppkőlefolyások.)
  • Remete-likkal (Szinonima: Cuha-völgyi 4. sz. barlang. Bakonyszentlászló határában, a Cuha völgyének bal oldalában, a vinyei vasúti megállótól délkeletre 950 m-re található kb. 15 m relatív magasságban, 14 m hosszú, 8 m magas, felső triász dachsteini mészkőben. Cseppkőlefolyás és borsókövek.)

Az előzőt 3-an, az utóbbit 6-an látogatták meg a túristatársak. Egyedül Béla a vezetőnk volt mindkét helyen, - nemhiába nézünk fel Rá!

Vinye felé visszafelé Kitaibel Pál emlékoszlopa mellett időztünk. A magyar botanikus és kémikus Nagymarton született 1757 fer.3. Pesten 1817 dec.13.án halt meg. Összegyűjtötte és leírta Magyarország növényeit és ásványvizeit. Mattersburgban, majd Sopronban Győrben végezte iskoláit. Tudományos munkáknak élt. Egyetemi tanári kinevezést 1802-ben I.Ferenc császártól kapta meg. Előadásokat nem vállalt, a tudományos munkának élt. Ő állított elő a világon először klóros meszet. 1807-ben nevezték ki a Fűvészkert igazgatójává. Vegyészeti munkájáról keveset tudunk 20 ezer km-t járt be a Kárpát medencében, közel 150 növényfaj első tudományos leírója.

Korán du indultunk vissza, de még beugrottunk volna Balácapusztán a villagazdaság I-III-ik századi mozaikpadlóit és falfestményeit megnézni, de vasárnap lévén be volt zárva?! Igy csak a kerülete mentén haladva itt-ott bekukucskálva láttunk valamit. A kertjében gyógynövényeket és a napórát igen. Elbúcsúztunk és mindenki hazament, vagy nem. Nézzétek meg a fotót is.

Egyik turista: Dalmi Éva