Alföld

Alföldi Kéktúra, Szekszárd – Rém

Címkék

Az Alföldi Kéktúra Gemencet érintő szakaszát direkt októberre terveztem be, hogy élvezhessük az ősz színeit az ártéren. 69 km-t gyalogoltunk a négy nap alatt összességében jó turistaidőben.

10.26. csütörtök

Részben vonattal, részben autóval jutottunk le Szekszárdra. Tíz órakor már mindenki a vasútállomáson volt. Bélyegeztünk füzetünkbe, majd más-más úton értünk a Sió gátjára. A gáton való gyaloglás túl sok meglepetéssel nem szolgált, vissza-visszanézve viszont élvezhető volt a Szekszárdi-dombság vonulatának látványa. Mikor az út délkeletnek fordult, már a gát mindkét oldalán fák vették körül az utat. Bárányfokra érve, elmentünk Frigyes főherceg pavilonjához, mely a millennium évében készült igen szép faépület. Itt van a bélyegzőhely is. Ezt követően a kék jelzés egy darabig együtt halad a kék körút jelzéssel több holtág, fok mellett elhaladva. Egy erdei pihenőhelyen megebédeltünk. Továbbiakban megint a Sió gátján haladtunk. Keselyűs felé közeledve a Sáros nevezetű részen nagy tó mellett kilátó is van. Kár hogy a kék jelzés elkerüli ezt a szép részt, csak egy Kilátó tábla hívja fel rá a figyelmet. Keselyűsnél a Holt-Sión nagy horgászélet zajlott. Itt is volt egy igazolóhely. Kocsival innen két fuvarral Szekszárdra utaztunk, ahol szállásunk volt. Este elmentünk vacsorázni egy étterembe. Napi gyalogtávunk 16 km volt, melyet végig napsütésben tettük meg.

10.27. péntek

Az út folytatásához reggeli után a kocsi két fuvarral Keselyűsi-csárdáig vitte vissza a kis csapatot. A Gemencet is magába foglaló Duna-gátján vezet a kék jelzés. Sejtelmesen szép volt az erdő a reggeli párában. Szomfova helyén állt valamikor Asszonyfalva; ennek emlékére 2014-ben kis kápolnát állítottak. Mellette hatalmas tölgyfa alatt padokat, asztalokat is állítottak fel – ki is használtuk a lehetőséget reggelink elfogyasztására. Tovább haladva elértük a Lankóci Vízügyi Múzeumot és a szivattyútelepet. A Lassi Halászati Múzeumig még a gáton vezetett az út, de itt végre már az erdőbe tért be a jelzés. Elértük a Rezéti-Dunát, gyerekkorom kedvenc nyaralóhelyét. E holtág mellett Kisrezéti-erdésházig jutottunk, itt irányt váltva előbb a Káposztás-Duna eléggé elmocsarasodott partjára, később pedig a Cserta-hídon át a Vén-Dunához értünk. Itt már motorcsónakok is jártak a vízen. Bajafürdőn végiggyalogolva a Duna-parton megebédeltünk egy étteremben (amint beléptünk az ajtón, elkezdett esni az eső). Eddig 22 km-t gyalogoltunk. Már csak a bajai szálláshelyünkre való eljutás volt hátra, és természetesen az esti társas élet.

10.28. szombat

Reggel ragyogó napsütésre ébredtünk. A Duna-parton lévő Vándorpontnál pecsételtünk, majd a Türr István híd lábai alatt áthaladva a Duna bal-parti gátján gyalogoltunk tovább. Elhaladtunk a szintén pecsételőhelynek számító Tanyacsárda előtt. Érsekcsanád Üdülőterületnél van egy kis repülőtér, utána a Vajas-fok szép kis tava, a révtől pedig rá lehet látni a Veránka-szigeti üdülőre (itt ágazik ki a Dunából a Holt-Rezéti-Duna). A gát szélvédett oldalán megreggeliztünk, majd folytattuk utunkat Ósükösdig. Az igen takaros turistaháznál gyönyörködtünk a kis tóban, pecsételtünk füzetünkbe. Az út tovább jó ideig a Vajas-fok csatorna mellett haladt göröngyös terepen. Azután, hogy elhagytuk a csatornát nagyon beborult az ég, és szemerkélni kezdett az eső. A Szent Anna kápolnához érve aztán elkezdett jobban esni. Szerencsére a kápolna előtetője alatt kényelmesen fel tudtuk venni esőkabátjainkat. Sükösdi szállásunkig hátralévő 2 km-t már esőben tettük meg. Ez volt egyébként négynapos túránk egyetlen „rendes” esője. Napi gyalogtúra-adagunk 16,5 km lett. Elfoglaltuk szobáinkat, utána megebédeltünk. Az étterem megoldotta azt a másoknak nehéz feladatot, hogy másfél órai várakozás után mégis félig hidegen hozza ki a feledhető ízű ételt. Elgyalogoltunk még a cukrászdába, feltankoltunk ropogtatni-valókkal, italokkal az esti csevelyhez. Jól telt az este.

10.29. vasárnap

Sükösdről 14,5 km-t kellett megtennünk addig a Rém határában lévő pontig, ahonnan márciusban kezdtük az Alföldi Kéktúrát. Időben indultunk annak ellenére, hogy a délutáni buszindulásig sok időnk volt, viszont délutánra már nagyobb esőket jósolt a meteorológia. Szemerkélő esőből időnként nekünk is kijutott egy kicsi, de nem volt vészes. A falut leszámítva végig erdőben haladt az út. Csodálhattunk az úton őzeket, szarvasokat is. Eddig még sosem látott érdekes jelzéseket is láttunk: egy korábban kivágott - jelzést tartalmazó - fa-cikkelyt feldrótozták, vagy felszegelték új helyére. A gyaloglás befejeztével Rémbe autóztunk, onnan a kis csapat egyik fele, busszal-vonattal, a másik fele kocsival tért haza. A kocsis utazás nem volt mindennapi, mert hatalmas vihar tombolt Kiskunhalas környékén, és az útra dőlt faágakat kellett állandóan kerülgetni a szakadó esőben. A péceli vasúti átjáró előtt egy kidőlt fa miatt vissza kellett fordulnunk, és csak Rákoscsabán, Nagytarcsán keresztül tudtunk hazajutni.

 

AK, Sátoraljaújhely – Vaja

Címkék



Az Alföldi Kéktúrát úgy járjuk, hogy egyszer nyugat felől, egyszer kelet felől teszünk meg egy számunkra teljesíthető szakaszt. A mostani négynapos túra tulajdonképpen az AK utolsó szakasza lenne. Csodás időnk volt, sokszor rövid ujjú pólóban, rövidnadrágban gyalogoltunk. A ténylegesen megtett gyalogtáv 71 km volt 500 m-es (szinte hihetetlen!) szintkülönbséggel.

10.12. csütörtök

Vonattal öten, kocsival négyen utaztunk Sátoraljaújhelyig. Innen a Karos előtt lévő Honfoglaláskori temetőkig mentünk. Az emlékpark a II. feltárt temető rekonstrukciója. Az emlékmű a leggazdagabb ember sírja helyén áll. Továbbmenve letértünk az aszfaltozott útról, és erdősávok, szántóföldek legelők között értünk be Karcsára. Ott a tó mellett megebédeltünk, aztán megnéztük az Árpád-kori román stílusú templomot, valamint kívülről a mellette lévő tájházat. Karcsa után jó ideig erdőben gyalogoltunk, majd kiértünk egy hatalmas legelőre. Itt már egészen közel voltunk a nagykövesdi dombokhoz és településhez, ami már Szlovákiában fekszik. A határt a Felsőberecki-főcsatorna mellett értük el. Pácin felé vitt tovább a kék jelzés, amelyen a Mágocsy-kastélyhoz jutottunk. Még volt annyi időnk a zárásig, hogy belülről is megcsodáljuk ezt a szép reneszánsz kastélyt. Ezután szálláshelyünkre mentünk, majd vacsorázni átugrottunk a határon Nagykövesdre. Visszatérve beszélgettünk még kicsit, aztán lefeküdtünk.

10.13. péntek

Reggeli után indultunk tovább az Alföldi Kéktúrán. Pácin után egy tátikás foltot leszámítva kevésbé változatos úton gyalogoltunk. A gátőrháznál pecsételtünk, majd a Tiszakarádi-főcsatorna mellett haladtunk kb. 2 km-t. Itt jobbra fordultunk és nyílegyenes úton Cigándig jutottunk. Cigánd után a Tisza-gáton haladt a kék. Páran az ártéri erdőn át lementek a Tiszához is. A Tisza-hídon átkelve hamarosan Tiszakanyárra értünk, ahol szálláshelyünk is volt. Kissé megkésett a vacsoránk, de finom volt.

10.14. szombat

Reggeli után indultunk Kisvárdára. A végtelenül hosszúnak tűnő tiszakanyári Fő utcán végig hüledeztünk az elképesztően sok szemét miatt. Ez a település volt a négynapos túránk legkoszosabb települése, a legtisztábbnak viszont Pácin és Gyulaháza bizonyult. Végre erdőbe értünk, de itt se ért végett a szemét-őrület. A faágakra „ötletes” emberek mindenféle csokipapírokat, műanyag flakonokat húztak. Mindezek megtetézésére az út mellett egy zsák csirkefej bűzlött. Rétközberencs után végre szép helyen gyalogoltunk, a Belfőcsatorna mellett. Kisvárdára beérve hamarosan bélyegeztünk a strandfürdő mellett. A kék útvonala le volt zárva, ezért kerülővel jutottunk el a várig. Itt nyaranta színházi fesztivált rendeznek. Kisvárdán megnéztük ezenkívül a református és a katolikus templomot, a volt zsinagógát kívülről (a benne lévő Rézközi Múzeum jelenleg rekonstrukció miatt zárva van), a Bessenyei Gimnáziumot. Busszal mentünk vissza Tiszakanyárra, ahol bélyegeztünk, majd elmentünk az idén átadott szoborparkhoz. Ez végre ápolt és tiszta volt. Este vacsora, borozgatás, beszélgetés volt a program.

10.15. vasárnap

Kocsival 2 részletben visszamentünk Kisvárdára, majd Anarcs után letértünk az aszfaltról. Gyulaházáig egy fasorban vezetett az út, amely tele volt szállító járművekről lepotyogott almával. Őzikéket is láttunk itt. Gyulaházán bélyegeztünk, lefényképeztük az Űrhajós Múzeumot. Következő bélyegzőhely Nyírkarász volt. A falu végétől végre javarészt rendes erdőben haladtunk. Nagy őzlábgombákat is láttunk, szerencsére – gondolom idő hiányában - senki se látott neki a gyűjtögetésnek. Megtapasztalhattuk a nyírségi homok „jóságát” is. Rohodon sok ünneplőbe öltözött emberrel találkoztunk; éppen akkor jöttek ki a templomból. Vajáig tartó úton megebédeltünk. A Bombajó élelmiszerboltban bélyegeztünk, majd a buszos/vonatos csapatot Laci a buszmegállóba vitte, a többiek pedig ezután elindultak haza. A busz indulásáig még volt időnk kis sétára, fényképezésre.

 

PMP, Csévharaszt – Ócsa

Címkék

Ez a túra júliusi programunkban szerepelt, de akkor visszamondások és a nagy meleg (38 fokot jeleztek) miatt elhalasztottuk. Sokkal jobban most se jártunk, hiszen most is 33 fok volt. Emelkedők nem nehezítették tovább a helyzetünket. 18 km-t gyalogoltunk.

A 20 személyes busz reggel hat órakor kezdte összeszedni a túratársakat. Gödöllő – Isaszeg – Gyömrő útvonalon értünk Csévharasztra. Tavaly ugyanis itt fejeztük be a Péteriből induló szakaszt. Elég nagy ütemben kezdtünk gyalogolni, hogy a déli hőség előtt minél nagyobb távot letudjunk. Halesznél értünk rá a piros sávra. Az út leglátványosabb szakasza itt következett, mégpedig a Csévharaszti ősborókás természetvédelmi terület. 2013-ban már jártunk erre, csak akkor a Pusztatemplom felé kanyarodtunk. Most szigorúan a Pest Megyei Piros jelzésen haladtunk, bár a most bejárt szakaszon sokáig a pirossal együtt fut egy zöld jelzés is. Az Édes-házi pihenőben megreggeliztünk. Ez a pihenő is új, mint ahogy az út nagy részén a jelzések is. Több helyen szép eligazító-táblák vannak. Viszont – már az M5-öshöz közeledve – egy Y-kereszteződésben egyáltalán nincs jelzés, innen pedig 750 méterre ott festették fel a P és Z jelzést, amelyet egyetlen térkép se ott jelöl.  Az M5-ös felüljáróján átkeltünk. Innentől sajnos már alig volt árnyék. Ahol széles utakon erdősáv szélén haladtunk is, a merőlegesen beeső napsugarak zavartalanul elértek bennünket, tikkasztottak. Az ócsai pincék továbbra is kuriózumnak számít. Pár éve itt is jártunk, hasonlóan a református bazilikához és a Tájházhoz. Így most ezeket nem néztük meg egy szomjoltó sör után buszra szálltunk és hazautaztunk.

 

Alföldi Kéktúra (AK), Rém – Kisszállás (03.23-26.)

Címkék

Az első alföldi kéktúránkat most tartottuk 9 fővel. A négy nap alatt 69 km-t gyalogoltunk – és bármily meglepő – közben volt 476 méter szintemelkedés. Azt még szoknunk kell, hogy gyaloglás közben nem sűrűn változik a táj.

A szálláshelyek egymástól való nagy távolsága, a rossz tömegközlekedés, valamint a sok aszfaltos út miatt az AK bejárásának egy számunkra eddig ismeretlen módját választottam. Így a vonat, busz mellett egy kocsival is utazunk, amely viszi-hozza az embereket a tömegközlekedési eszközökhöz, szálláshoz. Egy-egy szakaszon felváltva vezetünk; a soron lévő sofőr szembe gyalogol a többiekkel, majd együtt mennek vissza a kocsihoz, vagy a szálláshoz.

03.23. csütörtök

A vonattal utazók Gödöllőről 4:45-kor indultak, a Keletiben csatlakozott hozzájuk még a két pesti lány. Egy átszállással Bajára értek, itt majdnem egy órát kellett várni a buszra, ami Rémbe vitte őket. A kocsival utazók jobban jártak, mert tovább alhattak. Rémből 2 fuvarral elvittem a társaságot oda, ahol a kék jelzés kiér az aszfaltozott útra. A tényleges gyaloglás ekkor kezdődött. A Bácska–hegy 260 méteres szédítő magasságát leküzdve a Szentgyörgy Erdőgazdaság mellett, kiépített pihenőhelyen ebédeltünk. Érsekhalma hildpusztai részén felgyalogoltunk a bronzkori földvárba, ahol jól kivehetők az egykori sáncok. Ezután a Duna-völgyi főcsatornához értünk. Innen egészen a hajósi útig a csatorna mentén vezetett a kék jelzés. Papucsvásárlás céljából beugrottunk Hajósra, ekkor fényképeztem le az érseki kastélyt. Szállásunk és vacsoránk a Hajósi Pincéknél volt. Ezen a napon 17,5 km-t gyalogoltunk.

03.24. péntek

8 órakor indulunk. Több szép pincesorba is benéztünk, aztán a K négyszög jelzésen a Hegy alatti részen javarészt erdőben haladtunk. Hatalmas fűzfákat is láttunk. Császártöltés közelébe érve a Halastó mellett megreggeliztünk. Császártöltésen láttunk a hajósihoz hasonló pincéket. A tájékoztató táblákon a magyaron, németen kívül egy némethez hasonló felirat is volt, amit nem tudtunk beazonosítani. A könyvtárban kérdeztem rá, ahol kedvesen felvilágosítottak, hogy az nem más, mint a sváb nyelvű felirat. A települést elhagyva egy kis szakaszon eltért a térképeken feltüntetett útvonal a valóságostól. Megint egy keskeny aszfaltozott útra értünk, ahol nagyon sokáig egy jel sem volt. Pacz-tanyánál irányt váltottunk. Kéleshalom előtt érdekes homokbuckák sorát láttuk. A faluban bélyegeztünk a füzetünkben. 20,5 km-t hoztunk össze. Kocsival jánoshalmi szállásunkra hajtottunk, ahol félpanziós ellátást is kértünk.

03.25. szombat

Reggeli után két részletben visszamentünk kocsival Kéleshalomra. Fenyveserdőben kezdődött a gyaloglás. Később hatalmas területen épp ezt a fenyőt irtották ki. Továbbgyalogolva szép borókás liget következett. A Debeák nevezetű résznél többször irányt váltott az út, melyek közül az egyiket elbeszélgettük. Ez oda-vissza 1 km többletet jelentett. Különösebb látnivalók nélkül értünk a Pici-paci-tanyára, melyen áthalad a kéktúra útvonala. Itt megebédeltünk a tanya padjainál, asztalainál és lepecsételtük igazolófüzetünket. Nem sokkal azután a Fehér-tó kiszáradt medrét kerültük meg, melyben most békésen birkák legelésztek. Beértünk Kunfehértó-üdülőterületre. Az első házaknál letértünk a kék jelzésről, hogy a kilátót felkereshessük. Ezt a tó gátjain keresztül értük el. Szép fahíd ívelt át előtte egy pár méter széles vízfelületet. A kilátó viszont röhejes volt: pár méteres magassága épp csak arra volt elég, hogy a nádas bugái fölé kerüljünk. Kilátás csak a strand felé nyílt, de azt kilátó nélkül is beláthattuk. A tónál fejeztük volna be a túrát eredetileg, de mivel másnapra rossz időt jósoltak, úgy döntöttünk, hogy a másnapi adagból megteszünk még egy 4 km-es szakaszt. Jutalmul a túra végén finom süteményeket ettünk egy cukrászdában. Az előző napi szálláshelyünkre mentünk megint vissza, ahol vacsora és esti csevely várt ránk. Alvásunkat nehezítette, hogy az étteremben buli volt hajnal kettőig. Napi távunk 19,5 km volt.

03.26. vasárnap

Kocsival visszamentünk oda, ahol előző nap abbahagytuk a túrát. Reggel még csak 6 fok volt, ezért az út elején még dideregtünk. Azt terveztük, hogy megvárjuk a második fuvarral érkező társainkat, de 40 perc túl sok lett volna ácsorgásra a hideg szélben. Szerencsére viszont az eső nem jött be az időjósoknak, sőt 11 órától már nagyszerűen sütött a nap. Először szőlők között haladtunk, majd végre beértünk a Tóth-erdőbe, ahol már nem ért úgy a szél. Jobbára nyílegyenes utakon, de javarészt erdőben haladtunk ezután is. Egy-egy kunkorral a Dógi-, és a Monda-tanyát kerültük meg. Az 53-as út közelében (11,5 km-t gyalogoltunk idáig) bevártuk a többieket, együtt ebédeltünk meg. Ezután a vonattal utazókat kivittem a kisszállási vasútállomásra, mi pedig kocsival elindultunk haza.



Megjegyzések az útfestéssel kapcsolatban: a jelzések általában jó minőségűek és jól követhetők, bár néhol elkel a GPS segítsége. Egyedül Császártöltés után találtunk egy hosszú, jelzés nélküli szakaszt. Ami viszont nagyon furcsa: ott vannak MTSZ-es betonoszlopok, ahol semmi szükség nincs rá, hiszen mellette van fa is, ahová lehetne jelet festeni (láthatóan azokra a helyekre tettek, ahová könnyű volt odaszállítani azokat). Nagyon sok helyen két faoszlop is van egymástól pár méterre ugyanazon feliratú táblával. Bibictől nagyjából a Pici-paci-tanyáig az útjelző táblák csak egy irányba jelzik a kilométereket és a következő célokat. Legjobbak viszont azok az erdő szélén felállított oszlopokon lévő útjelző táblák, melyeken az erdő felöli részen is megismétlik ugyanazt a szöveget – Laci szerint azért, hogy a kisnyuszik is eligazodjanak.

 

Szarvasi buszkirándulás

Címkék

Napsütéses őszi időben 55-en kerestük fel Szarvas legfontosabb nevezetességeit, úgymint az Arborétumot, Mini Magyarország Parkot, a Belvárost, de kuriózumként meglátogattuk a Sárarany Szalmaportát is.

Reggel 6 órakor kezdte a busz összeszedni az utasokat Gödöllőn, majd Isaszegen folytatta. Fél 7 körül már mindenki a buszon volt. Jó tempóban haladtunk, 9 órára már az Arborétum előtt álltunk. Útközben nem álltunk meg sehol, így nem csoda, ha jegyvásárlás után a WC-nek volt a legnagyobb vonzereje. Mivel még meglehetősen hűvös volt, mindenki előbb a makett-parkot kereste fel, mert ott már érezni lehetett a nap melegét. Szép látvány volt, ahogy a bepókhálózott füvön csillogott a harmat. Magyarország és a Kárpát-medence sok jeles épülete már látható itt kicsinyített változatban. Különösen a gyerekek nagyon élvezték az épületek között kacskaringozó vasutat, amit ők indíthattak az ismertető tábláról.

    Ezután az Arborétumot jártuk végig, ki-ki érdeklődése, erőnléte szerint. A „Pepi-kert” néven is ismert parkot az olasz eredetű Bolza család létesítette a XIX. században. Élmény volt az őszi színekben pompázó hatalmas fák között sétálni. Jártunk a Holt-Kőrös partján lévő Kikötőben, a Kilátóban (aminek csak neve emlékeztet funkciójára, kilátni már régóta nem lehet belőle a környező fáktól). Többen elcsábultak a Csemetekert kínálatának. Délben indultunk tovább, bár már belátom, az Arborétum több időt is megérdemelt volna.

    Szarvas Ezüstszőlők nevezetű részébe buszoztunk. Itt a Sárarany Szalmaportát látogattuk meg. Mindenkit elbűvölt a készítésében rengeteg türelmet igénylő szalmából készült figurák, aratókoszorúk, ajándéktárgyak látványa. Egy vitrinben gyöngyből készült díszeket is láthattunk. A portán volt egy füvészkert is. Az ágyásokból az útra tévedt növényeket ki lehetett szedni, rá is csaptak a lányok. Kaptunk gyógyteát is ízelítőül.

     Ezután visszamentük Szarvas belvárosába. Előbb átsétáltunk a Kőrős hídján, hogy közelebbről is megnézhessük a vízre épült Ezredéves Emlék emlékművet.  Leginkább a Bolza-kastélyt szerettük volna megnézni. Ez a lehetőség adott volt a város honlapja szerint: „egész évben, minden nap, 0-24 óráig kizárólag kívülről díjmentesen megtekinthető”. Evvel szemben három oldalról is próbáltunk bejutni (talán úszva sikerült volna a Kőrös felől), de mindenütt lezárt láncos kapuk állták utunkat. Maradt azért még látnivaló: körbesétáltuk az evangélikus Ótemplomot, jártunk a Tessedik Sámuel múzeumnál, a  Mittrovszky-kastélynál és a volt Árpád-szállónál. A csapat nagy része ezután egy cukrászdában kötött ki. Fél négykor indultunk hazafelé.



Azt hiszem mindenki jól érezte magát.

Farmos, Hajta-vidék

Címkék

Júniusban Alföld-jellegű túrákat szoktunk tartani. Így volt ez most is, tarkítva az utat mocsár-járással, múzeumlátogatással, sőt egy esti koncerttel is. 24-en voltunk és csöppet se fáztunk a 30 fokos melegben, miközben 13,5 km-t gyalogoltunk.

Isaszegen gyülekeztünk 7 óra után, de Zsuzsát útközben Zsámbokon vettük fel, Ági pedig vonattal jött. Negyed 9-re értünk a farmosi vasútállomásra. Míg pakoltunk ki a kocsikból, befutott a vonat is, így indulhattunk. Induláskor felvetettem egy túra utáni másik programot is a kiírásban szereplő tápiószentmártoni Kincsem Park helyett, vagy mellette. A Rákóczi út egy üres telkéről, hatalmas fűzfa alól indul a Sziki-tanösvény. Sóderral leszórt kiépített úton haladva hamarosan a szikes padokhoz értünk. Ezután a temetőn át az erdészház/mezőgazdasági telep felé vezető útra tértünk. E mellett kellett volna lennie a bivalyrezervátumnak, de ez már a múlté. Térképen is jelzett kocsiúton mentünk, de csak a GPS által vezettetve, mert út az egyáltalán nem volt. Egyre nagyobb fűben botorkáltuk. Már egész közel voltunk ahhoz a gátszerű úthoz, mely az I-es, és a II-es tározót választotta el. Azon az úton a keddi bejáráson már voltam, biztos voltam benne, hogy oda száraz lábbal ebből az irányból is eljutunk. Nem így történt. Előbb a pár centis víz útkeresésre sarkalt, de akármerre mentünk, mindenhol állt a víz. Végül javasoltam, vegyük le a cipőnket, és keljünk át a mocsaras szakaszon. Volt, aki megfogadta tanácsomat, volt, aki cipőstől gázolt be a vízbe, mások pedig más utakon kísérleteztek. Aki velem tartott, az változó mélységű, de maximum 40 cm-es vízben hűsölhetett. Ez a nedves szakasz kb. 150 méter hosszúságú volt. A szárazulatra érve, megálltunk kicsit rendbe szedni magunkat egy árnyas helyen. Találkoztunk a halőrrel, ő is próbálta a leszakadókat segíteni abban, hogy utolérjenek. Elmondása szerint ezen a szakaszon sohasem szokott víz lenni. Ketten így utolértek, míg öten visszamentek a mezőgazdasági telepig, és onnan száraz lábbal értek a „gátra”.

    Továbbhaladva, az út jobb oldalán egy hosszú tó húzódott, mellette volt egy madármegfigyelő torony is. Ide szinte mindenki felmászott, már csak azért is, hogy meglegyen a beígért 10 m-es szintemelkedés. Részben művelt területeken, részben kaszálók közt haladva előbb a vasúton keltünk át, majd kiértünk a ceglédi országútra. Ezen kicsit visszafelé indultunk, majd balra betértünk az országúttal párhuzamosan futó erdőszélre. Ezen 1,5 km-t mentünk, majd megint kereszteztük az iménti utat, vasutat. A madárgyűrűző tábort balról megkerülve a Kékbegy-tanösvényre jutottunk. Itt a nádasban egy 210 m hosszú pallósort alakítottak ki, 3 ismeretterjesztő táblával, és kb. félúton egy kiszélesedő pihenővel. Mikor a tanösvénynek végére értünk, a kiszáradt I-es tározóban, fátlan hőségben mentünk ismét a falu felé. Az Öreg-Hajta majdnem tejesen kiszáradt medrén lévő gázlón átkelve hamarosan ismét a Sziki-tanösvénynél voltunk.

    Visszaérve a vasútállomásra – elsősorban a meleg hatására - a nagy többség úgy döntött, hogy a Kincsem Park helyett a Blaskovich Múzeumot látogassuk meg, aztán majd meglátjuk, belefér-e időnkbe a Kincsem Park is.  A kúria-múzeum látogatásakor tárlatvezetést is kértünk, így sokkal többet megtudhattunk e köznemesi család által összegyűjtött kincsekről, a kúria múltjáról. A múzeumlátogatás után egy nagy fagyizást tartottunk, és persze már nem futott időnkből a Lovasparkra.

    Már csak azért sem, mert a túrázok közül hetünknek még nem ért véget az események habzsolása. Este hat órától az isaszegi Falumúzeumban az Arpeggio gitárzenekar koncertjét élvezhettük a nap zárásaként.

 

Csévharaszti ősborókás

Címkék

Júniusban - bevált hagyomány szerint - alföldi-jellegű túrát teszünk. Idei cél a Csévharaszti ősborókás és a Pusztatemplom volt. Az időjárás kegyes volt hozzánk. Kellemes túraidőben 14,7 km-t gyalogoltunk. 

    Isaszegen, a vasútállomáson találkoztunk 7 óra 50-kor. Öt kocsival 24-en mentünk. Létszámunk Gabival Pécelen, Ágival, Évával, Jutival a monori vasútállomáson lett teljes. Csévharaszton a Kossuth L. utca végén tettük le autóinkat. Piros négyszög jelzésen, Halesz felé haladva hagytuk el a falut. Ott találkoztunk a Pest Megyei Piros jelzéssel. Egy darabig ezen mentünk. Mintegy 800 méter megtétele után egy jó állapotban lévő ismeretterjesztő táblát találtunk a tartós szegfűről. Mindezt a legjobb helyen, mert közvetlenül a tábla mellett igen sokat láthattunk belőle.

    Elhagytuk a piros jelzést és az ősborókás védett területére léptünk. Borókák mellett nagyon sok Bókoló bogáncsot, és Csilláros ökörfarkkórót láttunk és fényképeztünk. Hosszú erdőnyiladékon folytattuk utunkat, és értük el a Kőrösi utat. Évszázadokon keresztül itt hajtották fel pesti és bécsi vásárokra az ökörcsordákat Nagykőrös felől. Kis túlzással mondva a taposás nyomai ma is felfedezhetőek: a letaposott úton nagy tócsákban áll a víz. Az út egy szakaszán lehetett egy rövidebb távot is választani a kocsik felé. A nagy többség a hosszabb utat választotta. A Z+ jelzést elérve balra fordultunk. 700 m után baloldalon megtaláltuk a gótikus templomromot és a pusztatemetőt. A temetői emlékmű mellett kialakított pihenőhelyen megebédeltünk. Csaba szerint ennél megnyugtatóbb helyen még sehol sem pihentünk meg. Kis szieszta után továbbmentünk a K háromszög jelzésen. Az út végefelé, a Pótharaszton átvezető aszfaltútnál már igen erősen sütött a nap. Kocsikhoz visszaérve hamarosan indultunk hazafelé. Három órakor már otthon is voltunk.

 

Ember tervez…

Címkék

2010-es túranaptárunk összeállításakor két biztos pont volt. Az egyik a Fóti-Somlyó, a másik pedig az Ócsai Tájvédelmi Körzet felkeresése. Mindkettő csábereje a kirándulás időpontjában nyíló különleges virágok voltak/lettek volna.

    A Fóti-Somlyón tett kirándulásunk időzítése jól sikerült, sok szép virágot láttunk. Júniusi túránk időpontját Török Lászlóval, az Ócsai Természetvédelmi és Idegenforgami Közhasznú Egyesület vezetőjével, még tavaly novemberben egyeztettem. Várhatóan június eleje lett volna a legmegfelelőbb időpont arra, hogy láthassuk az orchideafélékhez tartozó hússzínű ujjaskosbort és vitézvirágot, a szibériai nőszirmot. De jött a hatalmas mennyiségű „aranyat érő” májusi eső, járhatatlanná téve a tanösvények útjait.
     No de menjünk sorjában. 15-en jelentkeztek a túrára, ami mostanában már kevésnek számít az ITK-túrákon. Lehet ennek akár olyan prózai oka is, hogy nincs mindenkinek gumicsizmája, holott ez most ajánlott túrafelszerelés volt. De félhettek tagjaink a beharangozott nagy hőségtől is. Isaszegi találkozó után Pécelen át értük el az M0-t, majd az M5-ös felett átkelve közelítettük meg Ócsát. Ott először a vasútállomásra mentünk a pesti lányokért, akik vonattal jöttek. Négytagú fogadóbizottság állt fel az érkezők üdvözlésére. A köszöntőbeszédek („Sziasztok!”) elhangzása után a műemlék templomhoz hajtottunk.
    Pár perc múlva, a megbeszélt időpontra megérkezett idegenvezetőnk Török László úr is. Ismertette Ócsa környékének tájképi alakulását, az Ős-Duna nyomvonalát, a láprétek kialakulását. Megismerhettük Ócsa történetét napjainkig. Aztán további ismeretek közlésére átadott minket Juditnak, a református bazilika idegenvezetőjének. Láthatóan nem csak kötelességtudásból, hanem élvezettel beszélt az építésekor (XIII. század) premontrei templomról és kolostorról, a török időkről (akik akaratlanul is jót tettek avval, hogy a falfestéseket levakolták, ezáltal konzerválták azokat a következő évszázadokra). A templom 1560-tól megszakítás nélkül az Ócsai Református Egyházközség tulajdonában és használatában van.
    Pár métert kellett csak megtennünk a szomszédban lévő Tájházig. A templomot körülölelő kicsi telkeken álló parasztházak legöregebbjei a XVIII sz. végén épültek és az Öregfalu részei voltak. Szépen berendezett ház az Alföldön szokásos tisztaszoba, pitvarkonyha, szoba elrendezésű. Az istállóban az állattartás és földművelés eszközeit láttuk (lelkesebb tagjaink a kézi őrlés gyakorlásával ki is próbálták „milyen nehéz is volt régen a paraszti munka”), az udvaron kopjafákat, a Melegedőnek nevezett házban manapság kézműves foglalkozást tartanak. A következő házban népviseleti gyűjteményt csodálhattunk meg.
    Ezután a Turjánoshoz mentünk. Párszáz méter száraz-lábas szakasz után gumicsizmát húztunk és behatoltunk a vízzel elárasztott Turjánosba. Kb. 20-30 cm es víz állt a réten, amely egy láprét. Az akár traktorral is járható rétet az Ős-Duna hozta létre. Nem túl messzire jutottunk, mert beljebb még magasabb volt a víz. Így is előfordult, hogy az óvatlanoknak egy-egy lépésnél már befolyt a víz a csizma szárán. Már csak kiszáradva láttuk az ujjaskosborokat. A vízben való tocsogást azért mindenki élvezte. Szó ami szó, nem szokványos túrát tettünk, inkább csak belekóstoltunk a vizitúrák világába. Ideiglenes meg is változtattuk nevünket Isaszegi Vizitúra Klubra.
    Következő programunk az Öreghegyi pincesor felkeresése volt. A valamikori Ös-Duna felett álló lőszfalra települt pincesor 100 pincéből áll. Az egyiket mi is kipróbáltuk, mert 8 fő választotta azt a lehetőséget, hogy borkóstolón vegyen részt. Persze azért mindenki lement a gádoron (a hordók gurítására alkalmas elég meredek lejtő),  és ha a bort nem is, de a zsíroskenyeret megkóstolta. Bár mások nem panaszkodtak, az én véleményem az, hogy a borosgazda kicsit túlértékelte a borát – legalábbis ami az árát illeti.
    Befejezésképp idegenvezetőnk javaslatára felkerestünk egy helyi cukrászdát, ahol jó áron látványos sütemények sorakoztak. Ki is próbáltunk párat a kínálatból. Elmondhatjuk, hogy nemcsak a megjelenése, az íze is magávalragadó.

Annak ellenére, hogy a magas vízállás miatt gyalogtúránk igencsak rövidre sikeredett, nagyon sok szépet láttunk, jól éreztük magunkat.
 
 

Pest Megye Teljesítménytúrázója Túramozgalom

Címkék

A Pest Megyei Természetbarát Szövetség a Szigeti Túrázók Természetjáró Csoport szervezésében túramozgalmat indít teljesítménytúrázók számára a 2010. évtől kezdődően. A mozgalomba minden olyan gyalogos teljesítménytúra beleszámít, amelyet Pest megye területén rendeznek és szerepel a Teljesítménytúrák itthon és külföldön 2010 teljesítménytúra-eseménynaptár kiadványban. Bővebb információ a forrásként megjelölt webhelyen, melyen sajnos az Isaszegi Csata Emléktúra (még) nem szerepel. 

Forrás