Alföld

AK, Szatymaz - Gádoros (11.08-11.)

Címkék

Négynapos túra keretében az Alföldi Kéktúra újabb szakaszát jártuk be, 63 km-t gyalogolva. Novemberben még sohasem volt ilyen kellemes idejű többnapos túránk. Négy napon át sütött a nap, sokszor ingujjra kellett vetkőznünk.

11.08. csütörtök

Kocsival és vonattal jutottunk Szatymazra, majd Sándorfalva elejére. Miután a hivatalos pecsételőhely csak 12 órakor nyit, mi a Diófa sörözőben bélyegeztünk. Egy kávé, vagy cappuccino elfogyasztása után indultunk. A Sport utcánál tértünk le főútról. A tófürdő (Nádastó szabadidőpark) után jobbra fordultunk. Az ég telítve volt vadlúd csapatokkal, hangos gágogásuk uralta a vidéket. Kereszteztük az Ópusztaszer felé vezető aszfaltutat Bevetettük magunkat az erdőbe, amely szerencsére vagy 8 kilométeren át kitartott. Egy tisztán aszfaltozott szakaszt kihagytunk, majd ismét erdőben folytattuk utunkat. Az Emlékpark közelében értünk ki megint az aszfaltozott útra. Innen egy darabig volt bicikliút, azon haladtunk szállásunk felé. Elmentünk vacsorázni egy közeli étterembe, onnan visszatérve pedig társaséletet éltünk. Napi távunk 18 km volt.

11.09. péntek

Reggeli után indultunk. Az Emlékpark gazdasági bejáratánál bélyegeztünk - ahová a K+ jelzésen jutottunk -, majd a mindszenti kompig mentünk. A Tiszán való átkelés közben pecsételtünk a füzetünkbe a révész jóindulatú érdeklődése mellett. Átjutva a folyón, a gáton ebédeltünk valamennyit.  Nem sokat, mert beterveztük, hogy egy-két cukrászdát felkeresünk a vasútállomás felé haladva. A tervet kimagasló eredménnyel teljesítettük, degeszre ettük magunkat süteménnyel, sőt még a következő napra is bespájzoltunk. A vasútállomáson ismét pecsételtünk, aztán a tök egyenes és unalmas Mihási utat részben megkurtítottuk. A volt Edit büfénél - önkéntesen egy sokkal szebb és látványosabb (különösen szép volt a halastavi naplemente) utat választva, mint a hivatalos kék - jutottunk el Ördöngősre, ahol az éjszakát töltöttük. Rég volt ilyen kedves vendéglátásban részünk, mint itt a Sárai-vendégházban. Ezen a napon szintén 18 km-t gyalogoltunk

11.10. szombat

Reggeli után folytattuk a gyaloglást. Előbb egy hatalmas libatelep mellett haladtunk, később az út baloldalán erdő, jobb oldalán egy csatorna – persze víz nélkül – húzódott. Ezt követően Nagymágocsig csak dögunalmas szántóföldek látványában volt részünk. Igyekeznünk kellett, mert különböző fórumokon azt olvastam, hogy a tompaháti kisbolt - ahol bélyegeznünk kell -, 11 órakor bezár. Ez most nem volt igaz, mert a bélyegzőt kitették kívülre. Pecsételés után a falu központjában találtunk egy kis parkot padokkal, itt vettük ki pihenőidőnket. Ótompahát előtt álltunk meg legközelebb pihenni. A település házainak legalább fele üres volt. Nagymágocs előtti - fórumokon beharangozott – bozótharc szerencsére elmaradt. A Károlyi-kastély portáján bélyegeztünk, majd bementünk a kastélyparkba. Mindjárt a park elején leültünk a padokra enni, mert a sivár szántóföldek mellett nem volt ezt korábban kedvünk megtenni. A kastélyt – amely most szociális otthon, ezért nem látogatható -, szépen felújították. Nagyot sétáltunk a parkban, lementünk a tóhoz, körbejártuk a kastélyt. 17 km-t tettünk meg. Az önkormányzat turistaszállásán aludtunk, melynek kulcsát Olga kedvesen odahozta nekünk. Alvás előtt elmentünk vacsorázni, majd visszatérve beszélgettünk még egy jót.

11.11. vasárnap

Arra indultunk, amerre előző napon vacsoráztunk, ezért az út elejét gyaloglás szempontjából kihagytuk. Árpádhalomig egy rövid, egy kilométeres szakaszt leszámítva, végig szántóföldek között vezetett a jelzés. Árpádhalmon betértünk a Károlyi-Berchtold kastély parkjába, ahol egy hatalmas, fából készült turulmadár is látható. A kastélyt most újítják fel uniós pénzből. A kisboltban bélyegeztünk és vásárolgattunk ezt-azt. A Gádoros felé vezető aszfaltozott útig végig szántóföldek között vezetett a jelzés, fasor is alig akadt rajta. Egyetlen látnivaló a helyenként felbukkanó nyúl, őz, vagy fácán volt. Ez utóbbiakat etették is az út mellett, aztán a kicsalogatott madarakat lődözték is, halottuk a puskadörrenéseket. Látnivaló hiányában gyorsabban haladtunk a tervezettnél, így előbb értünk Gádorosra. Bélyegeztünk a sörözőben, aztán búcsút vettünk egymástól. A kocsi utasai pedig - egy kecskeméti városnézést beiktatva - hazautaztak.  A vonatosok előbb busszal Orosházára utaztak (ott várakozás helyett egy sétát tettek a városban), majd onnan egy korábbi vonattal haza, 10 km-t gyalogoltunk mindössze.

 

AK, Halápi-csárda - Létavértes (10.11-14.)

Címkék

Alföldi Kéktúránk újabb szakaszát sikerült befejeznünk az elmúlt hétvégén. Debrecen környékén, javarészt erdőben 66 km-t gyalogoltunk. A négy nap alatt felhőt se láttunk, már-már nyárias meleg volt.

10.11. csütörtök

A csapat egyik fele kocsival, a másik fele vonattal-busszal érkezett a Halápi-csárdához. A kocsiból kipakolva kezdődött a gyaloglás. Rövid országúti szakasz után erdőbe értünk. A Guti-, Bodzás, és a Kati-érben nem volt víz, a Bodzás-tóban is csak nyomokban. A Fancsika víztárolóban a zsilip ugyan szárazon volt, de azért elég nagy vízfelület volt a kacsák landolására. A tó után a Kati-ér mellett egy szakasz járhatatlan volt, ezért annak közelében egy új erdőtelepítésben haladtunk. Párszáz méter után javult a helyzet. Bánk mellett bélyegeztünk, majd - 13,5 km-t megtéve - fejeztük be túránkat. Kocsival, busszal Létavértesre, a szállásunkra utaztunk.

10.12. péntek

Reggeli után busszal utaztunk a Vekeri-elágazásig. Ez kicsit túl van azon a ponton, ahol előző nap abbahagytuk a gyaloglást. Az első ezerkétszáz métert kénytelenek voltunk aszfalton megtenni. A Csonkás-tó mellett árnyas pihenőt találtunk, kár hogy a tó száraz volt. A Mézes-hegyi-tónál viszont számolatlanul értünk a pihenőhelyekhez. Volt ahol 50 méteren belül két 30-40 ülőhelyes pihenő is volt. A sor végén lévő fedett pihenőnél V-alakban visszafordult az út, ami semmi se jelzett. Így sikerült a volt Mézes-hegyi iskoláig túlmennünk. Korrigáltunk, majd a Kati-ér mellé érve hosszasan mentünk mellette. Ez szép szakasz volt. A Katihíd mellett eligazító és kéktúrás táblák vannak egy kis tisztáson. Kár hogy nem ide tették a pecsételő-helyet, mert akkor nem kellene a forgalmas út szélén botorkálva oda-vissza a 850 méteres távot megtenni a Dorcas-kempingig. Sok – javarészt felesleges – táblával teletűzdelt erdőben jutottunk el a volt Ludas-csárdához. Itt fejeztük be a napi túrát (15 km-t mentünk). Busszal visszamentünk Létavértesre.

10.13. szombat

Két fuvarral a volt Ludas-csárdához mentünk, a kocsi pedig oda, ahol az AK kiér a 4807-es útra. Mivel meglehetősen hideg reggel (4 fok) volt, ezért az első transzport nem várta be a másodikat, hanem elindult. A hidegben tempósan haladtunk, annak ellenére is, az első kilométerben jelzés sem volt. A fákon átszűrődő reggeli fények igazi őszi hangulatot teremtettek. Volt egy szép lovas tanya is az út mellett. Az első csoportot a Pércsi-ér nevezetű táblaerdőben értük utó. Most már közösen meg is reggeliztünk. Jól haladtunk, egy óra gyaloglás után 10 perc pihenőket tartva. Egy-egy vágtató őz, szép erdőrészlet törte meg az út egyhangúságát. Meg némi bosszankodás az útjelző táblák miatt. Egyes részeken rengeteg tábla volt, legtöbbször az oszlop mindkét oldalán ugyanazzal a szöveggel, máshol meg ahol tényleg szükség lett volna rá, ott egy darab se (sőt festett jelzés se). Jó példa volt erre az az eset, mikor Kepecs-tag felé közeledve nem jelölték azt, hogy új nyomvonalon megy a kék, a régi jelek pedig továbbra is fenn virítottak a fákon. Nagyon látszott itt is, hogy az úniós pénz elnyerése, és nem a célszerűség vezette a festőket. Kerültünk is emiatt majd’ három kilométert. Kepecs-tagon bélyegeztünk, aztán rengeteg kihordott sitt mellett haladva kiértünk Vett-útig. Napi utunk 21 km hosszúra sikeredett.  Ezután kocsival visszamentünk Létavértesre.

10.14. vasárnap

Két transzporttal Létavértes, Vett út autóbuszmegállóba autóztunk. Innen 2,5 km-re található a volt Pungur-hegyi iskola. Az AK útvonal-változása miatt az álmosdi bélyegzőt most ott találjuk meg, ahol a zöld és a kék jel találkozik. Továbbiakban az út erdők, majd szőlők (javarészt elég lepusztult Othello) közt halad. A Kossuthkert nevezetű részen sok présház is található. Érdekessége volt még e szakasznak egy fácántenyészet. Átkelve az aszfaltúton változatlan terepen folytatódott az út Létavértesig (16,5 km-t gyalogoltunk addig). Itt öten kocsival, négyen pedig busszal/vonattal jutottunk haza.



 

Dömsöd – Ráckeve

Címkék

A várható nagy meleg hatással volt létszámunkra is, „csak” 28-an gyűltünk össze. A ráckevei sétával együtt 13 km-t gyalogoltunk 88 m emelkedővel – igaz ebben már benne volt a Tűztoronyba való feljutás is.

Negyed nyolckor kezdte a busz felszedni Isaszeg és Gödöllő különböző helyein túratársainkat. az M0-ás, 51-es úton haladva pontban 9 órára Dömsödön, a Petőfi Múzeumban voltunk. A múzeumvezető Vass Ilona volt olyan kedves, hogy a kedvünkért korábban kinyitotta a múzeumot. És nem csak kinyitotta, hanem ízes beszéddel be is mutatta azt nekünk, külön kitérve Dömsöd és Petőfi kapcsolatára, az itt írt versekre. Mi pedig nagy kedvvel hallgattuk őt.

A múzeumlátogatás után elindultunk gyalogtúránkra (vagy pedig volt egy könnyített változat azoknak, akiknek nehezére esett volna a gyaloglás a nagy melegben – ők busszal mentek át Ráckevére). A túra, amely egyúttal a Pest Megyei Piros útvonal része is volt, Dömsöd és Ráckeve között vezetett. A református templomnál balra fordultunk a vízpart irányába. Először átkeltünk a Dömsödi-Holt-Duna hídján, aztán a leértünk a Ráckevei-Duna partjához. Itt található a Petőfi Sándor Emlékfa, amely alatt írta nagy költőnk a „Piroslik már a fákon a levél” című költeményét. A több száz éves tölgy letört ágából Polyák Ferenc faragta ki Petőfi és szülei szobrát.

A focipálya kis szakaszát leszámítva szinte Ráckevéig a Duna-parton haladtunk. Talán ennek is köszönhető, hogy nem volt elviselhetetlen a forróság. Kacsákat, siklókat is láttunk az út mellett, sajnos ez utóbbiakat már kocsik által kivasalt állapotban. A Dömsödi-Árapasztó-csatorna után takaros hétvégi házak voltak az út jobb oldalán Meg egy-két söröző is. Nehezményezték is páran, hogy nem állunk meg egy pofa sörre. Két órára jelentkeztem be a ráckevei szerb templomba, ezért akkor még nem fért bele időnkbe egy sörözés. Egy helyen megálltunk enni valamit, aztán legközelebb csak az Árpád-híd közelében.

Ráckevén átmentünk az Árpád-hídon, majd a megkerültük a volt Városházát, és a Szerb Porta bejáratához értünk. Pár perc várakozás után bebocsájtást nyertünk. Megvettem a belépőket, de meglepetésemre Áfás-számlát nem tudtak adni. Igazából a zárt kőfalon belül elhelyezkedő épületek közül csak a szerb templomot tudtuk belülről megnézni, de az egyedien szép volt. A templom 1487-ben épült, ez ma Magyarország egyetlen fennmaradt gótikus szerb temploma. Belső falait késő középkori balkáni stílusú freskók díszítik. A templomlátogatás után három óráig – amikorra a Tűztoronyba foglaltam időpontot – a közakaratnak megfelelően egy kis sörözésre, vagy fagyizásra volt idő. Időre mindenki ott volt a Városháza előtt. A 40 méter magas Tűztorony ennek része, 2009-ben nyílt meg a nagyközönség számára. Fentről nagyon szép körpanoráma nyílt a városra és a környékre.

Ezután már csak a hazautazás volt hátra.

 

AK, Kisszállás – Szatymaz (04.19-22.)

Címkék

Áprilist meghazudtoló nyári melegben Bács-Kiskun megyét magunk mögött hagyva Csongrád megyébe értünk. A négy nap alatt 63 km-t gyalogoltunk.

04.19. csütörtök

Vonattal és egy kocsival 11 órára értünk a kisszállási vasútállomásra, illetve arra a pontra, ahol tavaly abbahagytuk a kéktúra szakasz bejárását. Ezen a napon még viszonylag enyhe idő volt 24 fokkal és a szél is fújdogált. A viszonylag sok erdőt legelők, tanyák és mezőgazdasági területek szakították meg. Jártunkban-keltünkben nagyon sok őzet láttunk, volt, hogy 30 fős csapat is elfutott előttünk. A Petróczi-csárdát – ahol bélyegeznünk kellett volna - sajnos zárva találtuk. Ezután két fuvarral szálláshelyünkre Mórahalomra utaztunk. Vacsorát egy pizzériából rendeltünk.

04.20. péntek

Reggeli után kocsival indultunk a Petróczi-csárdához, ahonnan folytattuk az előző napi gyaloglást. A Felső-Ásotthalmi-erdőben, majd a Csorvai-erdőben szerencsére árnyékot adó fák között mehettünk. Az 55-ös út elérése előtt volt egy pihenő, mely Rózsa Sándorról kapta a nevét. Egy hatalmas szürke nyárfa Rúzsafa néven vált ismertté. Borbás-keresztnél értük el az aszfaltozott utat. Ruzsáról busszal és kocsival visszautaztunk szálláshelyünkre, de közben Zákányszéken megvacsoráztunk. Ezen a napon gyalogoltunk a legtöbbet, 19 km-t.

04.21. szombat

Reggeli után busszal Ruzsára utaztunk. Bélyegeztünk a büfében, majd elindultunk. Pár kilométert a Kállai- majd a Pálfí-erdőben gyalogoltunk. Mikor a zákányszéki út közelébe értünk, megszűnt az erdő, a nap meg zavartalanul égethette bőrünket. Felüdülést jelentett a Vágó nevezetű tanya kocsmájában elfogyasztott pohár sör. A pár házból álló tanyán volt egy téglaépület, mely valamikor parókia lehetett, mert egy harangtorony is állt az udvarán. Később alig-alig volt fa az út mellett; a 27 fokos meleget elég nehezen viseltük a homokos, látnivalók nélküli vidéken. A Vágói-csatorna után távolban kinéztünk magunknak egy kis erdőt, gondoltuk ott fogunk pihenőt tartani. Alig hogy leültünk az út szélén, jött egy bunkó autós, és a kerekeket kifaroltatva élvezte, hogy megfulladunk a portól. Tetszett neki a produkció, mert pár perc múlva visszajött megint porfelhőt gyártani. Zákányszék előtt 2 km-el már volt bicikliút, azon értünk be a központba. Az előző napi helyen ebédeltünk megint. Szállásunkon volt idő bőven gyakorolnunk a társas életet.

03.22. vasárnap

Bordányig a kék jelzés az aszfalton vezet. Bélyegzés után Zsombó felé gyalogoltunk tovább. Sok látnivaló nem akadt, fa is alig. A Dorozsma-Majsai-főcsatorna után hamarosan kiértünk a Zsombó felé vezető útra. A bélyegzésre kijelölt vendéglő még nem nyitott ki, várnunk kellett. Az étteremben – ha már ott voltunk -, ettünk egy levest, vagy ittak egyesek az azt helyettesítő sört. Zsombó után megint mezőgazdasági terület, néhány tanya, és nagy meleg (ezen a napon már 29 fok volt árnyékban) következett. Változatosságot a Lápos nevű terület jelentett, itt égerfák álltak a vízben, és néhány fa adott árnyat – no meg persze volt békaszerenád is. A szatymazi úton aszfalton vezetett megint a jelzés. A vasútállomásnál bélyegeztünk, majd a csapat egyik fele vonattal, másik fele kocsival hazautazott.

 

AK, Vaja – Halápi-csárda (03.22-25.)

Címkék

Az idei Alföldi Kéktúránk első négynaposát most tartottuk. Igaz hogy tavaszi virágokra és madárcsicsergésre számítottunk, de a helyette kínálkozó havas táj is szép volt. A négy nap alatt 68 km-t gyalogoltunk.03.22. csütörtök

Kocsival most a gödöllőiek utaztak. Ők úgy kalkulálták indulási idejüket, hogy mire a vonattal, busszal érkezők Vajára érnek, meg tudják nézni a Vay Ádám kastélyt. Ez sikerült is, és elmondásuk szerint a kastély nagyon szép, megtekintésre érdemes volt. Majdnem dél volt, mire a tömegközlekedési eszközökkel utazók Vajára értek. Ezután már együtt gyalogoltunk. Szép volt a Vajai-víztározó mellett elhaladni. Majdnem Kántorjánosiig aszfaltozott úton mentünk (ami a hó miatt most nem is volt annyira rossz), csak a falu előtt tértünk jobbra erdőfoltok közé. Nyírderzsig nemigen akadt látnivaló, a faluban viszont bélyegzőhely van a Hangulat büfében. A Nyírcsászári erdészháznál letértünk az aszfaltról és Nyírbátorig akácosok, szántóföldek között egy széles úton mentünk. Nyírbátor szélén kellemetlenül érintett, hogy a gyalogutat teljesen elfoglalja egy most épülő komplexum. Az őr ugyan átengedett, de a bokáig ért sár. Nyírbátorban megnéztük a református templomot. Szerencsénk volt, mert egy csoport épp végzett a látogatással, a lelkész pedig felajánlotta, hogy nekünk is bemutatja a későgótikus, egykor katolikus templomot. Kocsival Nyírvasváriba, a szálláshelyünkre utaztunk. Itt kaptunk finom vacsorát is.

03.23. péntek

Reggeli után visszaautóztunk Nyírbátorba, ahonnan folytattuk előző nap abbahagyott túránkat. A várost elhagyva összefüggő, úgy 10 cm vastag havon gyalogoltunk. A Kuruc-halom és a Nagy-Korpás-hegy „megmászása” jelentett némi változatosságot a fehér alföldi tájon. Istvántanyára érve bélyegeztünk kéktúra füzetünkbe, aztán kocsival két fordulóval ismét Nyírbátorban termettünk. Először megnéztük a Báthori István múzeumot. Szép volt, de a hosszas nézelődést lehetetlenné tette a fagypont körüli belső hőmérséklet. A minorita templom és kolostor mellett elhaladva a várostörténeti sétányon haladtunk a Várkastély felé. Sajnos a Várkastéllyal nem volt szerencsénk, pont a múlt héten volt az zárva. Így dolgavégezetlenül visszautaztunk szálláshelyünkre, ahol – ha lehet – még finomabb vacsora várt ránk. Maradt még idő beszélgetésre, borozgatásra is.

03.24. szombat

Reggeli után kocsival Istvántanyára utaztunk. Szép havas tájon, viszonylag sok erdőben jutottunk el Nyírlugosig, miközben páran felmentünk az Alföld legmagasabb pontjára, Hoportyóra (183 m). Nyírlugoson bélyegeztünk, majd három csoportra szakadva tettük meg az utat Nyíracsádig. Itt is bélyegeztünk, cukrászdában jártunk, akinek szerencséje volt megnézhette a református templomot is. Buzitapusztán volt a szállásunk a Kéktúra-vendégházban. Az önkormányzati tulajdonban lévő vendégház télen nem üzemel, mi voltunk az első vendégei ebben az évben. Hiába fűtöttek be két nappal korábban, az áthűlt falak még sugározták a hideget. Lelkes tagjaink ezért óránként még éjjel is felváltva raktak fát a különálló épületben lévő kazánba. A jó hangulat azért így sem maradt el. Vacsorára pizzát rendeltünk Nyíracsádról.

03.25. vasárnap

Szállásunk közvetlenül a kék mentén volt, így minden külön logisztika nélkül innen indult a túra. A jól járható erdei út önfeledt beszélgetésre csábított, melynek következménye egy eltévedés lett némi többletkilométerrel. Kárpótlásul útba esett a Kővágó-Dulai-kilátó. A vámospércsi országút után a Rabauer-erdőn át ér az út a Zsuzsi gyermekvasút végállomásához. Innen egy kis emelkedővel lehet feljutni az igen látványos Hármas-hegyi-kilátóhoz. A 25 m magas kilátóról szép körpanoráma nyílik, rálátni a Hármas-hegyi-tóra is. Tovább az út a Halápi-erdőn át vezet. A 48-as út mellett lévő Halápi-csárdánál bélyegzéssel ért véget négynapos utunk. Öten kocsival mentek haza, négyen pedig busszal/vonattal.

 

Alföldi Kéktúra, Szekszárd – Rém

Címkék

Az Alföldi Kéktúra Gemencet érintő szakaszát direkt októberre terveztem be, hogy élvezhessük az ősz színeit az ártéren. 69 km-t gyalogoltunk a négy nap alatt összességében jó turistaidőben.

10.26. csütörtök

Részben vonattal, részben autóval jutottunk le Szekszárdra. Tíz órakor már mindenki a vasútállomáson volt. Bélyegeztünk füzetünkbe, majd más-más úton értünk a Sió gátjára. A gáton való gyaloglás túl sok meglepetéssel nem szolgált, vissza-visszanézve viszont élvezhető volt a Szekszárdi-dombság vonulatának látványa. Mikor az út délkeletnek fordult, már a gát mindkét oldalán fák vették körül az utat. Bárányfokra érve, elmentünk Frigyes főherceg pavilonjához, mely a millennium évében készült igen szép faépület. Itt van a bélyegzőhely is. Ezt követően a kék jelzés egy darabig együtt halad a kék körút jelzéssel több holtág, fok mellett elhaladva. Egy erdei pihenőhelyen megebédeltünk. Továbbiakban megint a Sió gátján haladtunk. Keselyűs felé közeledve a Sáros nevezetű részen nagy tó mellett kilátó is van. Kár hogy a kék jelzés elkerüli ezt a szép részt, csak egy Kilátó tábla hívja fel rá a figyelmet. Keselyűsnél a Holt-Sión nagy horgászélet zajlott. Itt is volt egy igazolóhely. Kocsival innen két fuvarral Szekszárdra utaztunk, ahol szállásunk volt. Este elmentünk vacsorázni egy étterembe. Napi gyalogtávunk 16 km volt, melyet végig napsütésben tettük meg.

10.27. péntek

Az út folytatásához reggeli után a kocsi két fuvarral Keselyűsi-csárdáig vitte vissza a kis csapatot. A Gemencet is magába foglaló Duna-gátján vezet a kék jelzés. Sejtelmesen szép volt az erdő a reggeli párában. Szomfova helyén állt valamikor Asszonyfalva; ennek emlékére 2014-ben kis kápolnát állítottak. Mellette hatalmas tölgyfa alatt padokat, asztalokat is állítottak fel – ki is használtuk a lehetőséget reggelink elfogyasztására. Tovább haladva elértük a Lankóci Vízügyi Múzeumot és a szivattyútelepet. A Lassi Halászati Múzeumig még a gáton vezetett az út, de itt végre már az erdőbe tért be a jelzés. Elértük a Rezéti-Dunát, gyerekkorom kedvenc nyaralóhelyét. E holtág mellett Kisrezéti-erdésházig jutottunk, itt irányt váltva előbb a Káposztás-Duna eléggé elmocsarasodott partjára, később pedig a Cserta-hídon át a Vén-Dunához értünk. Itt már motorcsónakok is jártak a vízen. Bajafürdőn végiggyalogolva a Duna-parton megebédeltünk egy étteremben (amint beléptünk az ajtón, elkezdett esni az eső). Eddig 22 km-t gyalogoltunk. Már csak a bajai szálláshelyünkre való eljutás volt hátra, és természetesen az esti társas élet.

10.28. szombat

Reggel ragyogó napsütésre ébredtünk. A Duna-parton lévő Vándorpontnál pecsételtünk, majd a Türr István híd lábai alatt áthaladva a Duna bal-parti gátján gyalogoltunk tovább. Elhaladtunk a szintén pecsételőhelynek számító Tanyacsárda előtt. Érsekcsanád Üdülőterületnél van egy kis repülőtér, utána a Vajas-fok szép kis tava, a révtől pedig rá lehet látni a Veránka-szigeti üdülőre (itt ágazik ki a Dunából a Holt-Rezéti-Duna). A gát szélvédett oldalán megreggeliztünk, majd folytattuk utunkat Ósükösdig. Az igen takaros turistaháznál gyönyörködtünk a kis tóban, pecsételtünk füzetünkbe. Az út tovább jó ideig a Vajas-fok csatorna mellett haladt göröngyös terepen. Azután, hogy elhagytuk a csatornát nagyon beborult az ég, és szemerkélni kezdett az eső. A Szent Anna kápolnához érve aztán elkezdett jobban esni. Szerencsére a kápolna előtetője alatt kényelmesen fel tudtuk venni esőkabátjainkat. Sükösdi szállásunkig hátralévő 2 km-t már esőben tettük meg. Ez volt egyébként négynapos túránk egyetlen „rendes” esője. Napi gyalogtúra-adagunk 16,5 km lett. Elfoglaltuk szobáinkat, utána megebédeltünk. Az étterem megoldotta azt a másoknak nehéz feladatot, hogy másfél órai várakozás után mégis félig hidegen hozza ki a feledhető ízű ételt. Elgyalogoltunk még a cukrászdába, feltankoltunk ropogtatni-valókkal, italokkal az esti csevelyhez. Jól telt az este.

10.29. vasárnap

Sükösdről 14,5 km-t kellett megtennünk addig a Rém határában lévő pontig, ahonnan márciusban kezdtük az Alföldi Kéktúrát. Időben indultunk annak ellenére, hogy a délutáni buszindulásig sok időnk volt, viszont délutánra már nagyobb esőket jósolt a meteorológia. Szemerkélő esőből időnként nekünk is kijutott egy kicsi, de nem volt vészes. A falut leszámítva végig erdőben haladt az út. Csodálhattunk az úton őzeket, szarvasokat is. Eddig még sosem látott érdekes jelzéseket is láttunk: egy korábban kivágott - jelzést tartalmazó - fa-cikkelyt feldrótozták, vagy felszegelték új helyére. A gyaloglás befejeztével Rémbe autóztunk, onnan a kis csapat egyik fele, busszal-vonattal, a másik fele kocsival tért haza. A kocsis utazás nem volt mindennapi, mert hatalmas vihar tombolt Kiskunhalas környékén, és az útra dőlt faágakat kellett állandóan kerülgetni a szakadó esőben. A péceli vasúti átjáró előtt egy kidőlt fa miatt vissza kellett fordulnunk, és csak Rákoscsabán, Nagytarcsán keresztül tudtunk hazajutni.

 

AK, Sátoraljaújhely – Vaja

Címkék



Az Alföldi Kéktúrát úgy járjuk, hogy egyszer nyugat felől, egyszer kelet felől teszünk meg egy számunkra teljesíthető szakaszt. A mostani négynapos túra tulajdonképpen az AK utolsó szakasza lenne. Csodás időnk volt, sokszor rövid ujjú pólóban, rövidnadrágban gyalogoltunk. A ténylegesen megtett gyalogtáv 71 km volt 500 m-es (szinte hihetetlen!) szintkülönbséggel.

10.12. csütörtök

Vonattal öten, kocsival négyen utaztunk Sátoraljaújhelyig. Innen a Karos előtt lévő Honfoglaláskori temetőkig mentünk. Az emlékpark a II. feltárt temető rekonstrukciója. Az emlékmű a leggazdagabb ember sírja helyén áll. Továbbmenve letértünk az aszfaltozott útról, és erdősávok, szántóföldek legelők között értünk be Karcsára. Ott a tó mellett megebédeltünk, aztán megnéztük az Árpád-kori román stílusú templomot, valamint kívülről a mellette lévő tájházat. Karcsa után jó ideig erdőben gyalogoltunk, majd kiértünk egy hatalmas legelőre. Itt már egészen közel voltunk a nagykövesdi dombokhoz és településhez, ami már Szlovákiában fekszik. A határt a Felsőberecki-főcsatorna mellett értük el. Pácin felé vitt tovább a kék jelzés, amelyen a Mágocsy-kastélyhoz jutottunk. Még volt annyi időnk a zárásig, hogy belülről is megcsodáljuk ezt a szép reneszánsz kastélyt. Ezután szálláshelyünkre mentünk, majd vacsorázni átugrottunk a határon Nagykövesdre. Visszatérve beszélgettünk még kicsit, aztán lefeküdtünk.

10.13. péntek

Reggeli után indultunk tovább az Alföldi Kéktúrán. Pácin után egy tátikás foltot leszámítva kevésbé változatos úton gyalogoltunk. A gátőrháznál pecsételtünk, majd a Tiszakarádi-főcsatorna mellett haladtunk kb. 2 km-t. Itt jobbra fordultunk és nyílegyenes úton Cigándig jutottunk. Cigánd után a Tisza-gáton haladt a kék. Páran az ártéri erdőn át lementek a Tiszához is. A Tisza-hídon átkelve hamarosan Tiszakanyárra értünk, ahol szálláshelyünk is volt. Kissé megkésett a vacsoránk, de finom volt.

10.14. szombat

Reggeli után indultunk Kisvárdára. A végtelenül hosszúnak tűnő tiszakanyári Fő utcán végig hüledeztünk az elképesztően sok szemét miatt. Ez a település volt a négynapos túránk legkoszosabb települése, a legtisztábbnak viszont Pácin és Gyulaháza bizonyult. Végre erdőbe értünk, de itt se ért végett a szemét-őrület. A faágakra „ötletes” emberek mindenféle csokipapírokat, műanyag flakonokat húztak. Mindezek megtetézésére az út mellett egy zsák csirkefej bűzlött. Rétközberencs után végre szép helyen gyalogoltunk, a Belfőcsatorna mellett. Kisvárdára beérve hamarosan bélyegeztünk a strandfürdő mellett. A kék útvonala le volt zárva, ezért kerülővel jutottunk el a várig. Itt nyaranta színházi fesztivált rendeznek. Kisvárdán megnéztük ezenkívül a református és a katolikus templomot, a volt zsinagógát kívülről (a benne lévő Rézközi Múzeum jelenleg rekonstrukció miatt zárva van), a Bessenyei Gimnáziumot. Busszal mentünk vissza Tiszakanyárra, ahol bélyegeztünk, majd elmentünk az idén átadott szoborparkhoz. Ez végre ápolt és tiszta volt. Este vacsora, borozgatás, beszélgetés volt a program.

10.15. vasárnap

Kocsival 2 részletben visszamentünk Kisvárdára, majd Anarcs után letértünk az aszfaltról. Gyulaházáig egy fasorban vezetett az út, amely tele volt szállító járművekről lepotyogott almával. Őzikéket is láttunk itt. Gyulaházán bélyegeztünk, lefényképeztük az Űrhajós Múzeumot. Következő bélyegzőhely Nyírkarász volt. A falu végétől végre javarészt rendes erdőben haladtunk. Nagy őzlábgombákat is láttunk, szerencsére – gondolom idő hiányában - senki se látott neki a gyűjtögetésnek. Megtapasztalhattuk a nyírségi homok „jóságát” is. Rohodon sok ünneplőbe öltözött emberrel találkoztunk; éppen akkor jöttek ki a templomból. Vajáig tartó úton megebédeltünk. A Bombajó élelmiszerboltban bélyegeztünk, majd a buszos/vonatos csapatot Laci a buszmegállóba vitte, a többiek pedig ezután elindultak haza. A busz indulásáig még volt időnk kis sétára, fényképezésre.

 

PMP, Csévharaszt – Ócsa

Címkék

Ez a túra júliusi programunkban szerepelt, de akkor visszamondások és a nagy meleg (38 fokot jeleztek) miatt elhalasztottuk. Sokkal jobban most se jártunk, hiszen most is 33 fok volt. Emelkedők nem nehezítették tovább a helyzetünket. 18 km-t gyalogoltunk.

A 20 személyes busz reggel hat órakor kezdte összeszedni a túratársakat. Gödöllő – Isaszeg – Gyömrő útvonalon értünk Csévharasztra. Tavaly ugyanis itt fejeztük be a Péteriből induló szakaszt. Elég nagy ütemben kezdtünk gyalogolni, hogy a déli hőség előtt minél nagyobb távot letudjunk. Halesznél értünk rá a piros sávra. Az út leglátványosabb szakasza itt következett, mégpedig a Csévharaszti ősborókás természetvédelmi terület. 2013-ban már jártunk erre, csak akkor a Pusztatemplom felé kanyarodtunk. Most szigorúan a Pest Megyei Piros jelzésen haladtunk, bár a most bejárt szakaszon sokáig a pirossal együtt fut egy zöld jelzés is. Az Édes-házi pihenőben megreggeliztünk. Ez a pihenő is új, mint ahogy az út nagy részén a jelzések is. Több helyen szép eligazító-táblák vannak. Viszont – már az M5-öshöz közeledve – egy Y-kereszteződésben egyáltalán nincs jelzés, innen pedig 750 méterre ott festették fel a P és Z jelzést, amelyet egyetlen térkép se ott jelöl.  Az M5-ös felüljáróján átkeltünk. Innentől sajnos már alig volt árnyék. Ahol széles utakon erdősáv szélén haladtunk is, a merőlegesen beeső napsugarak zavartalanul elértek bennünket, tikkasztottak. Az ócsai pincék továbbra is kuriózumnak számít. Pár éve itt is jártunk, hasonlóan a református bazilikához és a Tájházhoz. Így most ezeket nem néztük meg egy szomjoltó sör után buszra szálltunk és hazautaztunk.

 

Alföldi Kéktúra (AK), Rém – Kisszállás (03.23-26.)

Címkék

Az első alföldi kéktúránkat most tartottuk 9 fővel. A négy nap alatt 69 km-t gyalogoltunk – és bármily meglepő – közben volt 476 méter szintemelkedés. Azt még szoknunk kell, hogy gyaloglás közben nem sűrűn változik a táj.

A szálláshelyek egymástól való nagy távolsága, a rossz tömegközlekedés, valamint a sok aszfaltos út miatt az AK bejárásának egy számunkra eddig ismeretlen módját választottam. Így a vonat, busz mellett egy kocsival is utazunk, amely viszi-hozza az embereket a tömegközlekedési eszközökhöz, szálláshoz. Egy-egy szakaszon felváltva vezetünk; a soron lévő sofőr szembe gyalogol a többiekkel, majd együtt mennek vissza a kocsihoz, vagy a szálláshoz.

03.23. csütörtök

A vonattal utazók Gödöllőről 4:45-kor indultak, a Keletiben csatlakozott hozzájuk még a két pesti lány. Egy átszállással Bajára értek, itt majdnem egy órát kellett várni a buszra, ami Rémbe vitte őket. A kocsival utazók jobban jártak, mert tovább alhattak. Rémből 2 fuvarral elvittem a társaságot oda, ahol a kék jelzés kiér az aszfaltozott útra. A tényleges gyaloglás ekkor kezdődött. A Bácska–hegy 260 méteres szédítő magasságát leküzdve a Szentgyörgy Erdőgazdaság mellett, kiépített pihenőhelyen ebédeltünk. Érsekhalma hildpusztai részén felgyalogoltunk a bronzkori földvárba, ahol jól kivehetők az egykori sáncok. Ezután a Duna-völgyi főcsatornához értünk. Innen egészen a hajósi útig a csatorna mentén vezetett a kék jelzés. Papucsvásárlás céljából beugrottunk Hajósra, ekkor fényképeztem le az érseki kastélyt. Szállásunk és vacsoránk a Hajósi Pincéknél volt. Ezen a napon 17,5 km-t gyalogoltunk.

03.24. péntek

8 órakor indulunk. Több szép pincesorba is benéztünk, aztán a K négyszög jelzésen a Hegy alatti részen javarészt erdőben haladtunk. Hatalmas fűzfákat is láttunk. Császártöltés közelébe érve a Halastó mellett megreggeliztünk. Császártöltésen láttunk a hajósihoz hasonló pincéket. A tájékoztató táblákon a magyaron, németen kívül egy némethez hasonló felirat is volt, amit nem tudtunk beazonosítani. A könyvtárban kérdeztem rá, ahol kedvesen felvilágosítottak, hogy az nem más, mint a sváb nyelvű felirat. A települést elhagyva egy kis szakaszon eltért a térképeken feltüntetett útvonal a valóságostól. Megint egy keskeny aszfaltozott útra értünk, ahol nagyon sokáig egy jel sem volt. Pacz-tanyánál irányt váltottunk. Kéleshalom előtt érdekes homokbuckák sorát láttuk. A faluban bélyegeztünk a füzetünkben. 20,5 km-t hoztunk össze. Kocsival jánoshalmi szállásunkra hajtottunk, ahol félpanziós ellátást is kértünk.

03.25. szombat

Reggeli után két részletben visszamentünk kocsival Kéleshalomra. Fenyveserdőben kezdődött a gyaloglás. Később hatalmas területen épp ezt a fenyőt irtották ki. Továbbgyalogolva szép borókás liget következett. A Debeák nevezetű résznél többször irányt váltott az út, melyek közül az egyiket elbeszélgettük. Ez oda-vissza 1 km többletet jelentett. Különösebb látnivalók nélkül értünk a Pici-paci-tanyára, melyen áthalad a kéktúra útvonala. Itt megebédeltünk a tanya padjainál, asztalainál és lepecsételtük igazolófüzetünket. Nem sokkal azután a Fehér-tó kiszáradt medrét kerültük meg, melyben most békésen birkák legelésztek. Beértünk Kunfehértó-üdülőterületre. Az első házaknál letértünk a kék jelzésről, hogy a kilátót felkereshessük. Ezt a tó gátjain keresztül értük el. Szép fahíd ívelt át előtte egy pár méter széles vízfelületet. A kilátó viszont röhejes volt: pár méteres magassága épp csak arra volt elég, hogy a nádas bugái fölé kerüljünk. Kilátás csak a strand felé nyílt, de azt kilátó nélkül is beláthattuk. A tónál fejeztük volna be a túrát eredetileg, de mivel másnapra rossz időt jósoltak, úgy döntöttünk, hogy a másnapi adagból megteszünk még egy 4 km-es szakaszt. Jutalmul a túra végén finom süteményeket ettünk egy cukrászdában. Az előző napi szálláshelyünkre mentünk megint vissza, ahol vacsora és esti csevely várt ránk. Alvásunkat nehezítette, hogy az étteremben buli volt hajnal kettőig. Napi távunk 19,5 km volt.

03.26. vasárnap

Kocsival visszamentünk oda, ahol előző nap abbahagytuk a túrát. Reggel még csak 6 fok volt, ezért az út elején még dideregtünk. Azt terveztük, hogy megvárjuk a második fuvarral érkező társainkat, de 40 perc túl sok lett volna ácsorgásra a hideg szélben. Szerencsére viszont az eső nem jött be az időjósoknak, sőt 11 órától már nagyszerűen sütött a nap. Először szőlők között haladtunk, majd végre beértünk a Tóth-erdőbe, ahol már nem ért úgy a szél. Jobbára nyílegyenes utakon, de javarészt erdőben haladtunk ezután is. Egy-egy kunkorral a Dógi-, és a Monda-tanyát kerültük meg. Az 53-as út közelében (11,5 km-t gyalogoltunk idáig) bevártuk a többieket, együtt ebédeltünk meg. Ezután a vonattal utazókat kivittem a kisszállási vasútállomásra, mi pedig kocsival elindultunk haza.



Megjegyzések az útfestéssel kapcsolatban: a jelzések általában jó minőségűek és jól követhetők, bár néhol elkel a GPS segítsége. Egyedül Császártöltés után találtunk egy hosszú, jelzés nélküli szakaszt. Ami viszont nagyon furcsa: ott vannak MTSZ-es betonoszlopok, ahol semmi szükség nincs rá, hiszen mellette van fa is, ahová lehetne jelet festeni (láthatóan azokra a helyekre tettek, ahová könnyű volt odaszállítani azokat). Nagyon sok helyen két faoszlop is van egymástól pár méterre ugyanazon feliratú táblával. Bibictől nagyjából a Pici-paci-tanyáig az útjelző táblák csak egy irányba jelzik a kilométereket és a következő célokat. Legjobbak viszont azok az erdő szélén felállított oszlopokon lévő útjelző táblák, melyeken az erdő felöli részen is megismétlik ugyanazt a szöveget – Laci szerint azért, hogy a kisnyuszik is eligazodjanak.

 

Szarvasi buszkirándulás

Címkék

Napsütéses őszi időben 55-en kerestük fel Szarvas legfontosabb nevezetességeit, úgymint az Arborétumot, Mini Magyarország Parkot, a Belvárost, de kuriózumként meglátogattuk a Sárarany Szalmaportát is.

Reggel 6 órakor kezdte a busz összeszedni az utasokat Gödöllőn, majd Isaszegen folytatta. Fél 7 körül már mindenki a buszon volt. Jó tempóban haladtunk, 9 órára már az Arborétum előtt álltunk. Útközben nem álltunk meg sehol, így nem csoda, ha jegyvásárlás után a WC-nek volt a legnagyobb vonzereje. Mivel még meglehetősen hűvös volt, mindenki előbb a makett-parkot kereste fel, mert ott már érezni lehetett a nap melegét. Szép látvány volt, ahogy a bepókhálózott füvön csillogott a harmat. Magyarország és a Kárpát-medence sok jeles épülete már látható itt kicsinyített változatban. Különösen a gyerekek nagyon élvezték az épületek között kacskaringozó vasutat, amit ők indíthattak az ismertető tábláról.

    Ezután az Arborétumot jártuk végig, ki-ki érdeklődése, erőnléte szerint. A „Pepi-kert” néven is ismert parkot az olasz eredetű Bolza család létesítette a XIX. században. Élmény volt az őszi színekben pompázó hatalmas fák között sétálni. Jártunk a Holt-Kőrös partján lévő Kikötőben, a Kilátóban (aminek csak neve emlékeztet funkciójára, kilátni már régóta nem lehet belőle a környező fáktól). Többen elcsábultak a Csemetekert kínálatának. Délben indultunk tovább, bár már belátom, az Arborétum több időt is megérdemelt volna.

    Szarvas Ezüstszőlők nevezetű részébe buszoztunk. Itt a Sárarany Szalmaportát látogattuk meg. Mindenkit elbűvölt a készítésében rengeteg türelmet igénylő szalmából készült figurák, aratókoszorúk, ajándéktárgyak látványa. Egy vitrinben gyöngyből készült díszeket is láthattunk. A portán volt egy füvészkert is. Az ágyásokból az útra tévedt növényeket ki lehetett szedni, rá is csaptak a lányok. Kaptunk gyógyteát is ízelítőül.

     Ezután visszamentük Szarvas belvárosába. Előbb átsétáltunk a Kőrős hídján, hogy közelebbről is megnézhessük a vízre épült Ezredéves Emlék emlékművet.  Leginkább a Bolza-kastélyt szerettük volna megnézni. Ez a lehetőség adott volt a város honlapja szerint: „egész évben, minden nap, 0-24 óráig kizárólag kívülről díjmentesen megtekinthető”. Evvel szemben három oldalról is próbáltunk bejutni (talán úszva sikerült volna a Kőrös felől), de mindenütt lezárt láncos kapuk állták utunkat. Maradt azért még látnivaló: körbesétáltuk az evangélikus Ótemplomot, jártunk a Tessedik Sámuel múzeumnál, a  Mittrovszky-kastélynál és a volt Árpád-szállónál. A csapat nagy része ezután egy cukrászdában kötött ki. Fél négykor indultunk hazafelé.



Azt hiszem mindenki jól érezte magát.