Isaszegi Természetbarát Klub

Isaszeg-környéki turistautak karbantartása

Címkék

Az idei sok csapadék, valamint kivágott erdőrészek ebek-harmincadjára hagyása miatt környezetünkben lévő turistautak egyes szakaszai már járhatatlanná váltak a benőtt gallyaktól, elszaporodó selyemkórótól, csalántól. Nem lehetett tovább halogatni a karbantartást, melynek része volt a festés felújítása is.

    A szombati munkát megelőzte a helyszínek bejárása, előzetes bokorirtása, melyet három alkalommal nejemmel végeztünk el. Csütörtök esti jelentkezési határidő lejártáig 15-en jelezték szándékukat a munkára – és az is a pozitív hozzáállás jele, ha valaki megírta, miért nem tud eljönni -, de végül szombat reggel 19-en gyűltünk össze. Vettünk a nagy alkalomra egy motoros fűkaszát is, Marci és Péter elhozta sajátját is, így három géppel láthattunk munkához. Nálunk találkoztunk, beszéltük meg ki-ki melyik szakaszt fogja csinálni, hogy jut el oda, stb. Előzetes operációs terv szerint négy csoportot alkottunk. Minden csoportnak készítettem egy vödörben különböző festékeket, ecsetet, hígítót, sablonokat.

    Hat kocsival rajzottunk szét. A zöld jelzést Kálváriától Honvédsírokig, valamint a Z+ jelzés Pécel, Várhegyi-patak és Isaszeg, út menti feszület közötti részét három szakaszra bontva csináltuk meg. Kánikulai meleg volt, de ez az erdőben még elviselhető volt. Egy szakaszra már nem jutott fűkasza, ezt sarlóval, metszőollókkal hoztuk rendbe. Lelkes tagjaink jól haladtak a munkával. Péter miután saját szakaszán végzett a fűkaszás bozótirtással, besegített a Z jelzésen munkálkodóknak is. Változó időben, de nagyjából fél kettő felé végzett mindenki.

    Ekkor összegyűltünk azon az erdei pihenőhelyen, ahol majálisunkat is szoktuk tartani. Vittük a szalonnasütés kellékeit: tűzifát, gyújtóst, vizet, kenyeret, bort, és persze szalonnát. Amire nem számítottunk, az egy tűzgyújtást tiltó tábla volt. A helyzetet Irénke és Sanyi mentette meg, akik felajánlották, hogy náluk a diófa alatt tartsuk meg a sütögetést. Kicsit koszosak és izzadtak voltunk a munka után, mégis vidám hangulatban sütögette mindenki vérmérséklete szerint hirtelensűlt módjára, illetve akkurátusan szép ropogósra szalonnáját. Utána még sokáig beszélgettünk. (Képeket saját csapatáról Samu Kati küldött, én csak a szalonnasütésről készítettem.)



Köszönöm minden megjelenő áldozatos munkáját!

 

Éjjeli bagoly túra 2014.

Címkék

Ha július, akkor éjszakai túra. Így megy ez már pár éve. Az is megszokott, hogy a túrát pincelátogatással fejezzük be. „Hála” a MÁV-nak, most nem ment minden rutinszerűen.

A találkozó Gödöllőn volt, a vasútállomásnál. Isaszegről 12-en indultunk (volna) vonattal a megbeszélt találkahelyre. Ekkor viszont vonat helyett egy közlemény érkezett a hangosbeszélőn. Ezek szerint a vonatok bizonytalan ideig nem közlekednek. Egy darabig vártunk türelmesen, aztán kifaggattuk az állomásfőnököt utazási kilátásainkról. Semmivel nem bíztatott, szerinte 20 perc és a végtelen között jöhet a vonatunk. Ezért úgy döntöttünk, hogy a nálunk és az állomáson leparkolt autókkal átmegyünk Gödöllőre. Ez némi utasszám-növekedést okozott a kocsikban, de nem volt mit tennünk. A csapat másik felével  így félóra késéssel, de találkoztunk. 22-en voltunk még úgy is, hogy pár bejelentkező nem jött el.

    A Honvéd-, és Repülőtéri úton hagytuk el Gödöllőt, sajnos végig aszfaltozott úton. A repülőtér hollétét csak pár lámpa sejttette. A Perőc-oldali gerincre felérve végre földútra értünk. Innen jó pár kilométert a Pest Megyei Piroson haladtunk, de előtte kis pihenőt engedélyeztünk magunknak. Nem volt sietős a dolgunk. A gerincen egy ideig alig változott a szint, aztán következett egy kis lejtő/emelkedő párosítás. A Magasfeszültséget elérve letértünk a pirosról, nem megvárva a P+ jelzést. Ez utóbbinak az a hátránya, hogy szinte mindig lehet találkozni kerítésen kívüli kutyákkal. Átvágtunk egy mezőn, de egy újabb kerítés mégis rákényszerített a P+ jelzésre. Szabadon lévő kutyák ezúttal sem maradtak el, de látva viszonylag nagy tömegünket, meghátráltak. A Malom-tavak felé folytattuk utunkat, átkeltünk a Rákos-patakon, majd a VI-os és a VII-es tó közti gáton kiértünk az isaszegi országútra.

    Nem sokat mentünk rajta, mert balra, a Gépgyár iparvágányára kanyarodtunk. Ezt a szombat délelőtt fehér papírral és egy kidobott uborkásüveggel megjelölt helyen elhagytuk. Betértünk az erdőbe, melyen nyílegyenesen mentünk tovább. A tavaszi sok csapadék meglátszott az aljnövényzeten és az elburjánzó nyár-, és bálványfa-cserjéken. A lámpák fényénél többször volt olyan érzése az embernek, hogy innen már nincs tovább, mert szinte falat alkottak ezek a bokrok. Ennek ellenére mindig volt valahol átjárható szakasz, nem is kellett bujkálni. Isteni volt viszont a selyemkóró illata. A Fenyves utcánál hagytuk el az erdőt, és hozzánk gyalogoltunk.

    Itt tagjaink által hozott süteményt, a szombat délelőtt kisütött friss töpörtyűt, zsíros kenyeret hagymával/paprikával ettünk, hozzá saját fehér-és vörösbort ittunk. A gyerekek pedig ribizli-szörpöt. Jól elbeszélgettünk a vonatindulásig.

    Nagy örömünkre a túra során három új taggal is bővült egyesületünk. 

 

Mende – Farkasdi-szőlők

Címkék

Szombaton a Gödöllői-dombság délebbi részén jártunk, ahol a teljes szintemelkedés mindössze 70 méter volt. A 30 fokos meleg, csalánerdő, benőtt utak nem könnyítették meg annak a 29 főnek sorsát, aki eljött. Előre nem várt okok miatt csak 12,5 km-t gyalogoltunk.

Isaszegen, a Polgármesteri Hivatalnál találkoztunk. Gabi Pécelen csatlakozott hozzánk, a pestiek pedig a túra indulópontján vártak ránk. Személygépkocsikkal (7 db) utazunk, telekocsi akcióban. A mendei vasútállomáson tettük le az autókat. A zöld jelzésen indultunk. Máris túlzásokba estem, mert úgy itt, mint máshol az út során, a  jelzések sűrűsége körülbelül megközelítette a nullát. Látni, hogy nincs gazdája ennek a területnek.

    Átmentünk a vasúti aluljárón, utána déli irányban haladva hamarosan  beértünk az erdőbe. A Vincellértanyánál nagy sikert arattak a barátságos pacik. Párszáz méterre innen csak egy jól kijárt út látszott (meg nem is figyeltem a GPS-t), így történhetett, hogy simán továbbmentünk egyenesen. Ötszáz métert kellett visszagyalogolnunk. Visszaérve a feltételezett leágazáshoz, azért nagy-nehezen sikerült megtalálni a letérő utat. Embermagasságú csalánokat eleinte bőszen csapkodtuk, kerülgettük, aztán beletörődtünk abba, hogy ez egy ilyen csípős növény. A dzsungelharc után kiértünk egy járható útra, az viszont visszavitt volna majdnem az indulási területre. Az előre betervezett hosszabb út (15,5 km) viszont járhatatlanul tele volt tövises cserjékkel. Ezért úgy döntöttem, hogy nem kísérletezünk vele, hanem a rövidebb úton megyünk ezután. Kellemes erdei úton 1,2 km-re jobbról bejött a Z jelzés, megmutatta magát, aztán eltűnt szinte véglegesen.

    Nagy hő-sokk ért, mikor kiértünk az erdőből, és szántóföldek között vezetett utunk. Tetejébe takarmányborsót és kalászost arattak, és időnként a poros úton elszáguldott mellettünk egy-egy megrakott pótkocsis traktor. A Farkasdi-szőlők felé vettük az irányt. Gyümölcsöskertek és nagyrészt felhagyott szőlők között értünk be Mendére. A katolikus templomnál lévő ismeretterjesztő táblát – mint mindenütt kis hazánkban – vandálok tették olvashatatlanná. Itt pihentünk egyet az árnyékban. Találkoztunk ismerős túrázókkal, akik a tápiószeleiek teljesítménytúráján vettek részt. Az ő tanácsukra kerestük fel az evangélikus templomot. Igazán megérte az összesen másfél kilométeres kitérő, mert a templom – számunkra - soha nem látott pünkösdi díszben pompázott. Elég sokat időztünk itt. A templomban elmondták nekünk, hogy alakult ki ez a pünkösdi szokás. Sok ismerőssel is találkoztunk, úgy a túrázók, mint a rendezők közt. Visszaútban az állomás felé még ettünk egy felejthető ízű fagylaltot.

 

A kéktúra utolsó szakasza

Címkék

Szombatra meghirdetett kéktúra különösen nevezetes marad négyünk - Ági, Babi, Éva és jómagam - számára, mégpedig azért, mert ezennel letudtuk az OKT teljes 1150 km-es távját. Ez a négy ember volt az, aki minden kéktúrán részt vett - vagy eddig pótolta a hiányzó túrákat. Pár tagunknak szintén elérhető közelségbe került a teljesítés, őket – ha ők is úgy akarják – segíteni fogjuk abban, hogy nekik is sikerüljön befejezni. Most 23-an voltunk és 15,5 km-t gyalogoltunk.

Reggel 7 órakor találkoztunk Gödöllőn, öten pedig Szentendrén csatlakoztak hozzánk. Busszal Pilisszentlászlóra utaztunk. Ott bélyegeztünk kéktúra-füzetünkbe. A kápolna irányában indultunk el. Eleinte a Z jelzéssel együtt haladtunk, majd miután az letért jobbra, mellénk csatlakozott a P sáv. Elég meredek mélyúton hagytuk el a falut. Közel a Szekrény-kő csúcsához értünk ki az aszfaltozott erdőgazdasági útra. Jó fél kilométert ezen mentünk, majd annak egy nagyobb kanyarját levágva már a Pap-réti-erdészháznál jártunk, ami bélyegzőhely is egyúttal.

    Továbbindulva nem messze innen, a Palócki-rétnél megálltunk reggelizni. Ezután az Úrasztal-oldalban haladtunk, néha meg-megpillantva a Naszályt. A Barát-halmon láttuk Madas László erdőmérnök emléktábláját, később a Moli-pihenőből már a Duna-kanyarra is ráláttunk. Kis kitérővel még a Borjúfő-kilátóra is kimentünk, innen már nagyobb darabjában gyönyörködhettünk a Duna-kanyarnak. Sóstói-rétnél még vettünk fel egy kis kalóriát, majd meg sem álltunk Nagy-Villámig.

    Ez is bélyegzőhely, de mi a közelebbi étterem helyett felmentünk a Zsitvay-kilátóba, ahol szintén lehet bélyegezni. A kilátó tetejéről már a zebegényi Duna-szakasz is látható, előtérben a szép Fellegvár, és a kifejezetten csúnya – legalábbis innen felülről - Silvanus-szálloda. A Visegrádra levezető út meglehetősen meredek, de szerencsére nagyrészt erdőben vezet. Egy brecskatorony előterében lévő kálvária-kápolna nagyon megkapó látvány. A stációk mellett elhaladva lassan beértünk Visegrádra. Első dolgunk volt a kompállomáson beszerezni utolsó bélyegzőnket igazolófüzetünkbe, utána jöhetett a kényeztetés fagyival, süteménnyel. Busszal mentünk vissza a Szentendrén hagyott kocsikhoz, a pestiek pedig avval mentek haza.

 

OKT, Kemeneshát

Címkék

Háromnapos kéktúránkon ezúttal a három éve Alsószelesténél félbehagyott kemenesháti szakaszt folytattuk. Tizenegyen voltunk, és 45 km-t gyalogoltunk. Az időjárásról e bevezetőben általában jobbat szoktam írni … Bár igazán csak egyszer áztunk meg, de akkor alaposan!   

Május 16. (péntek). Nagyon korán kellett ahhoz kelnünk, hogy már az első napon is rendes távot tudjunk gyalogolni. Már az is szerencsésnek mondható, akik hajnal négykor kelt, de Hajni, Marci például három órakor. Vonattal két átszállással Ölbő-Alsószelestére utaztunk. Innen fél tíz után végre gyalogolhattunk is. A vasútállomással párhuzamosan indult a kék jelzés. Nyílt mezőn elég nagy fűben kerülgettük a pocsolyákat. Az erdőbe kanyarodva értük el a régi OKT-nyomvonalat. Máskor észrevétlen kis mélyedésekben az előző napok sok csapadéka miatt most zubogva rohant a víz. Egy valamikori gazdasághoz vezető gesztenyefasorhoz, majd annak kapujához értünk, később sóderos úton haladva Bögötre jutottunk. A Hörpi kiskocsma még nyitva volt, így ott pecsételhettünk. A kocsmáros, és a vendégek is kedvesek voltak hozzánk. Sajnos mikor kiléptünk a kocsma ajtaján, esni kezdett az eső, fel kellett venni kabátjainkat. A falut elhagyva igencsak dzsumbujos úton mentünk. Egy-két hónap múlva a megerősödött bozótok, nagy fű miatt ez már nehezen lesz járható. Egymásután két vasútvonalat is kereszteztünk, majd cikk-cakkozva közelítettük meg Csényét. Ezután jó két kilométer aszfaltút következett. A körforgalomnál jobbra kanyarodtunk Csényeújmajor felé. Itt a kápolnánál pecsételtünk füzetünkbe. A viharos szél-eső párosítás kellően elkedvetlenítette a csapatot, ezért eléggé el nem ítélhető módon buszra szálltunk, és a maradék pár kilométert avval tettük meg Sárvárig – így is több mint 16 km-t gyalogoltunk. Szállást Gércén foglaltam (Kismackó vendégház), így még egy buszozás várt ránk. Kedves házigazdáink befűtöttek nekünk a szobákba. A meleg nagyon jól esett, mint ahogy a vacsorára kapott leves és sült csirke is. Csak ajánlani tudom e szállást kéktúrázó társainknak is, mert ők külön kedvezményt is kapnak az egyébként is barátságos árakból.

    Május 17. (szombat). Reggeli után busszal Sárvárra utaztunk. Mielőtt túrázni kezdtünk volna, megnéztük először a Szent László templomot, majd a Nádasdy várat. A múzeumban pecsételtük le kéktúra füzetünket is. Ezután következett az Arborétum bejárása. A hatalmas platánok, tölgyfák, virágzó rododendronok mindenkit lenyűgöztek. Az arborétum után kapcsoltam be a GPS-t. A kék jelzés a vár mellett elhaladt, majd a Gyöngyös-patak után hirtelen jobbra tért egy rétre, melyen focipálya is volt. A letérést jó lenne jelölni egy nyíllal, mert – gondolom - sokan simán tovább mennek itt. Persze ugyanúgy kiérnek a Rákóczi utcára, amelyre később a jelzett út is rátér, de ekkor nem láthatják a rendezett parkerdőt a Csónakázó-tóval. Mi láttuk! Elhaladtunk a fürdő mellett. Csalódást csak az okozott, hogy egyetlen fagylaltozót se láttunk a rengeteg panzió. mellett. Átkeltünk a Rába (amely most erősen áradt) hídján, majd láttunk egy szép régi kétlyukú hidat. Hegyközségbe érve balra fordultunk. A 84-es várost elkerülő szakaszán átsunnyogtunk, majd még mindig aszfaltozott úton (sajna!) 800 m-t megtéve balra nagy farakásokon megebédeltünk. Ebéd után már a a Haraszt-erdőben folytatódott utunk. Sitke előtt elhagytuk a kék jelzést, hogy a kálváriakápolnát és a Felsőbüki Nagy-kastélyt megnézhessük. Ennek megtörténte után most már felvettük a déli irányt, és ismét rátértünk az OKT-re, melyen Gércére gyalogoltunk. Napi távunk az arborétumtól 14 km volt. Este - ugyancsak a Kismackóban - finom babgulyást vacsoráztunk, majd egy kis bor, nasik  mellett jót beszélgettünk.

    Május 18 (vasárnap). Reggeli, összepakolás után 8 óra körül szemerkélő esőben indultunk. Egy kis dombra felkapaszkodva balra szép környezetben egy focipályát láttunk. Ismét átkeltünk a 84-es úton. Innen kb. 1 km-re volt a következő pecsételőhely, a Rózsáskerti erdészház. Az erdészháztól 550 m-re található Scherg házaspár gondozott sírja. Nyílegyenes aszfaltút következett egészen a Hidegkúti vadászházig, ahol ismét pecsételnünk kellett. Egy érdekes látványosságért útközben balra kicsit le kell térni a kékről. Itt van a Banya-fák nevű hely. 1995-ben kidőlt 300 éves hatalmas tölgyfák nyugvóhelye ez. Itt találkoztunk egy angol férfivel, aki szintén kéktúrát járja. Csatlakozott hozzánk, és Káldig együtt mentünk. Az erdészház után végre elmaradt az aszfaltút, és erdőnyiladékokon időnként irányt váltva haladtunk. Készültünk rá, hogy a kidőlt Avasi öreg tölgyet megnézzük, de semmi nem jelezte hollétét. A Lajos-bükkök táblánál már gyanús volt, hogy már lennie kellett volna valahol, de már nem mentünk vissza. A gáz-nyomásfokozó állomásnál ebédeltünk. Innen már nem volt messze Káld. A Korona büfében bélyegeztünk. Külső festés miatt egyenlőre hiányzik a büfé felirata. 15 km-t gyalogoltunk ezen a napon. Buszra szálltunk, majd egy átszállással Jánosházára utaztunk. Volt negyven percünk a vonat indulásáig, ezt az állomással szemközti vendéglátóipari fellegvárban töltöttük el. A szombathelyi gyorssal, majd a Keletiből személlyel értünk haza.

 

Gaja-szurdokok, Csókakő-vára

Címkék

Május első szombatján buszkirándulásra indultunk. Ezúttal a Gaja két szurdokvölgyét, valamint Csókakő várát tekintettük meg. Kereken ötvenen voltuk. Féltünk a beharangozott sok esőtől, de szerencsénkre azt csak a busz ablakából láttuk.

    A busz Isaszegről indult, majd még utasokat vett fel Gödöllőn és Pesten. Csak az utazás napján derült ki, hogy a megrendelt 50 személyes busz helyett 56 személyest kaptunk. Pedig simán azt is megtöltöttük volna, mert sajnálatomra jó pár ember jelentkezését kellett visszautasítanom helyhiány miatt. Útközben egyszer álltunk meg Bicske után az Óceánrepülők emlékművét megnézni. Továbbhaladva kissé szemerkélt az eső, de mire Bakonynánára értünk, beleunt bosszantásunkba. Háromnegyed kilencre kiszállhattunk buszunkból. Csatasorba álltunk és elindultunk.

    Először a volt Prém-malmot értük el. A XIX. században épült malom ma vendégház, és birtoklási vágyában mindig nagyobb területet kerít be, ezáltal nagyobb kitérőre kényszeríti a túrázókat. E kerülő meredek, csúszós talaján sokáig tartott, míg ötven ember feltornászta magát. Visszatérve a patak mellé folyásirányban követtük azt. Az előző nap nagy esőzései miatt sok víz volt a mederben, színe viszont szépnek nem mondhatóan erősen agyagos-sárga volt. Később egy kiálló gyökérzetű facsoport látványa állított meg mindenkit. Két kilométer után értünk a patak kanyarulatában kiépített pihenőhelyhez. Innen kis szünet után mindnyájan elmentünk a Római-fürdőig, és az annak kezdetét jelentő vízesésig. A bátrabbak ezután felkapaszkodtak a patak bal oldalán lévő dombra. Ez még viszonylag könnyűszerrel ment, de lejtmenet a csúszós úton sokkal nehezebb volt. Kerestünk egy megfelelő átjárót a patakon. Ezt a most épülő híd mellett meg is találtuk, ahol két lefektetett farönk segítette az átjutást. A túlsó parton ittunk a finom forrásvízből, majd visszafelé menet felkapaszkodtunk a Római-fürdő felett lévő platóra, ahonnan rá lehetett látni a vízesésre. A pihenőhelyre visszatérve annak rendje és módja szerint végigkínálgattuk egymást, majd a K+ jelzésen indultunk vissza a buszhoz. Ez a szakasz 7 km hosszú volt.

    Buszra szállva Balinka után, a Varjúvár felé vezető útig mentünk és innen kezdtünk gyalogolni. A patak bal partján haladtunk. Láthatóan sokat tisztult a vize azóta a 20 km óta, míg nem láttuk. Nagyon kényelmes sétaút kezdetén a gyerekek nagy élvezettel másztak át a nem-létező kerítés felett átvezető létrán. A jobb oldalon a hegyoldalban láttuk a Rigó-lyuk barlangot, melyben épp egy érettségire készülő lány tanult. A bal oldalon is szép sziklaalakzatok találhatók, melyeket persze Domonkosnak elsőként kellett megmásznia. Sok fénykép készült az Ádám-fa kikorhadt üregénél. A hídon átkelve megálltunk az Erdei-tónál - meg persze a büfénél. Még egy kilométer, és megint buszunknál voltunk. A séta 3,6 km hosszú volt.

    Még egy program várt ránk, mégpedig a Csókakő-vár felkeresése. Rövid buszozás után a parkolóban álltunk meg. Most a várkápolna építkezése miatt az OKT irányából nem lehet felmenni a várba, ezért a KL jelzésen, aszfaltozott úton közelítettük meg a kaputornyot az alatt lévő farkasveremmel. Nagy csodálkozásunkra, a pénztáron volt egy tábla, miszerint a vár ingyenesen látogatható. Az már csak belül derült ki, hogy tulajdonképpen mégsem látogatható a kápolna felújítási munkálatai miatt. Így is szép volt, a párás idő ellenére szép kilátással. Visszatérve a buszhoz indultunk hazafelé. Bicske felé már ömlött az eső, de mi örültünk neki, hogy az nem gyaloglás közben ért el bennünket.

Alpokalja ausztriai kirándulással

Címkék

Tavaszi négynapos túránkon 23-an vettünk részt. Túráink során bejártuk a Dél-Dunántúli Kéktúra három szakaszát, de voltunk Ausztriában is, ahol a Rába-szurdok leglátványosabb részén gyalogoltunk. Időt fogtunk már ki jobbat is. Péntek délután és szombat délelőtt sokat esett az eső.

04.24. csütörtök.  6:15-kor Isaszegen találkoztunk, majd az M0 – M1 – 85-ös út – Fertőszentmiklós útvonalon 10 órára értünk Bozsokra. Szálláshelyünk a Nagy Vendégház volt. Jó kis hely, aranyos, segítőkész házigazdákkal. Lepakoltunk, megreggeliztünk és indultunk túrázni 11 óra után pár perccel. Előbb visszafelé indultunk a falu közepe felé, majd a tűzoltószertárnál jobbra letértünk. Gyümölcsösök, kaszálók között haladtunk, majd hatalmas repceföldek virágtengere gyönyörködtetett. Visszatekintve ráláthattunk Bozsokra, mögötte pedig a Kőszegi-hegységre. Beértünk az erdőbe, ahol széles nyiladékokon cikk-cakkoztunk, időnként kiérve az erdőszéli repcetáblákhoz. Egy-egy vízmosáson való átkelés jelentette a változatosságot. Jó tempóban haladtunk, előbb is értünk be Oladra, mint ahogy számítottam. Így volt időnk még Szombathely belvárosát megnézni, fagyizni. Busszal mentünk vissza Bozsokra. Este nem főztünk, az otthonról hozott finomságokat ettük meg.

    04.25. péntek. Közös reggeli után indultunk a Kőszegi-hegység, és egyúttal Dunántúl legmagasabb csúcsának, az Írott-kőnek meghódítására. A megváltozott nyomvonalú kéktúránkat Bozsok elhagyása után a Végh-erdőben folytattuk. Egy bevezető emelkedő után majd egy kilométert szintben mentünk, majd elég meredeken felkapaszkodtunk az igen látványos Kalapos-kőre. Sokan fényképezkedtek itt. Lefelé haladva elértük a régi DDK-nyomvonalat, és a Z jelzéssel együtt elkezdtünk megint kapaszkodni felfelé, egy darabig a Sötét-völggyel párhuzamosan. Széles, könnyen járható – télen síútnak használt – úton elértük a Velem felől érkező P jelzést. Pár éve mi is ezen közelítettük meg Írott-követ. Most is ezt tettük. Még 200 méter szintemelkedést kellett legyűrnünk, és máris a csúcson voltunk. Közben egyre nagyobb köd ereszkedett a tájra. Nosztalgiával gondoltunk a három évvel ezelőtti országos kéktúránkra, mikor ragyogó napsütésben jártunk ugyanitt. A kilátó alatti esőbeállóban megettük szendvicsinket. Alighogy elindultunk lefelé, elkezdett esni az eső, ezért kénytelenek voltunk felvenni esőkabátunkat. Egy meredélyen rátértünk a P+ jelzésre, azon pedig a Bozsoki-patak völgyébe, melyet szinte hazáig követtünk. A jelzetlen utat követő P háromszög jelzésről való letérést „elbeszélgettem”, így 700 m-el többet gyalogolhattunk. A Sibrik-kastély parkját felújítás miatt lezárva találtuk, mint ahogy a falu felől se tudtuk a kastélyt megközelíteni. Itt kezdett aztán igazán esni az eső, minek következtében csuromvizes nadrágban érkeztünk vissza szálláshelyünkre. Nagy örömünkre házigazdánk begyújtott a kemencébe. A nagy többség úgy döntött, hogy ne kínlódjunk a főzéssel, hanem menjünk el vacsorázni. Bő egy kilométerre volt a kiszemelt vendéglátó-ipari fellegvár. Gyalogtúránk során 17,5 km-t tettünk meg, ehhez jött még az étterem, így megvolt a „huszas”. Esti beszélgetés során eldöntöttük, hogy a betervezett Bärenschützklamm helyett – annak bizonytalan nyitva-tartása miatt - inkább a Rába-szurdokba megyünk

    04.26. szombat. Reggeli után kocsival Ausztriába indultunk - sajnos esőben. Sőt mi több, majdnem egész odaút alatt részesülhettünk eme égi áldásban. Útközben derült ki, hogy a feltöltött akkumulátoromat szálláshelyünkön hagytam, így ezt a napot Péter képei dokumentálják. Oberwarton (Felsőőr) – Hartbergen – Weiz-en keresztűl utaztunk. Első megállónk a Weizbach-patak szurdoka volt. Szerencsére a szurdok egyetlen parkírozója szabad volt, így félre tudtunk állni a kocsijainkkal. A legszűkebb szakaszt gyalog jártuk be. Továbbindulva az eső elállt, és egyre világosabb lett. Nagyon bizakodók lettünk. Arzbergben bevártuk a két lemaradt kocsit, majd együtt indultunk a Rába-szurdokba. Eleinte elég széles a völgy, házak is vannak a folyó (itt még inkább patak) mellett. Sajnos megint elkezdett esni az eső. Egy gyaloghídon átkeltünk a patak bal oldalára. Innen kezdődött a látványos rész. Volt olyan szakasz, ahol épp – kötelekbe kapaszkodva – el lehetett menni a függőleges sziklafal tövében. Többször átkeltünk a patakon átvezető hidakon. 4 km-t mentünk előre, majd visszafordultunk. Egy barlangban megebédeltünk. Mikor továbbindultunk, elállt az eső, így jobban szemügyre vehettük a szurdokot, amit odafelé az esőben nem élvezhettük annyira.

Visszaérve kocsiba ültünk, és kedvenc kisvárosomba, Frohnleitenbe mentünk.  Leparkoltunk, majd végigjártuk a főteret, benéztünk a barokk templomba, átsétáltunk a Mura túlsó partára vezető hídon. Itt egy csodálatosan szép park van, szép kilátással a Mura feletti dombra épült városra. Visszafelé tartva fagylaltoztunk egyet. Továbbutaztunk Mixnitz-en

Birkfeld-en keresztül Pöllauberg-be, ahol egy hatalmas XIV. században épült, majd barokk stílusban átalakított templom található. A beígért csodás panoráma a párás levegő miatt gyengébbre sikeredett. Keskeny utakon előbb Hartbergbe értünk, majd innen a reggeli úton haladtunk Bozsokig.

    04.27. vasárnap. Reggeli után összepakoltunk, és 9 órakor már indultunk is kocsival Szombathelyre. A skanzennél leparkoltunk, és kezdetét vette gyalogtúránk. Először az Oladi-kilátóhoz mentünk, ami sajnos zárva volt. A kilátó után hétvégi házak között vezetett a DDK, majd visszakanyarodtunk a temető felé. Itt értesültünk arról, hogy egyik túratársunk visszafordult. Mi a Parkerdő területén mentünk tovább, nagyon laza, csupán kis emelkedőkkel tarkított úton. Egy esőbeállónál pihentünk egyet, majd a megváltozott kéktúra útvonalon egy parkírozóhoz, büféhez értünk. Egy fán láttunk  bélyegző-jelet felfestve, így a büfében megejtettük kéktúra füzetünk igazolását. (Jó is, mert a bélyegzésre ajánlott skanzenben csak TKM lenyomatot kaphattunk volna.) Továbbhaladva a S jelzésig mentünk a kéken, majd az előbbin vissza Szombathelyre. Mielőtt elértük a házakat megebédeltünk. A Csónakázó-tó mellett elhaladva értünk a skanzenbe, hivatalos nevén Vasi Múzeumfaluba. Szerencsénk volt, mert a sok látnivaló mellett hagyományőrző csapatok is szórakoztatták a látogatókat. Ági fel is próbálta a sodronyinget, majd nagy derültségünkre tejes harci mezbe öltözött. Visszamentünk a parkírozóba, ahol szembesülni kellett a ténnyel, hogy a reggel visszafordult túratársunk nincs ott. Lacival visszamentünk az Ónodi-kilátóhoz, majd a feltételezett útra, melyen vissza kellett volna jönnie. Mindenhol érdeklődtünk – mindhiába. Laci a rendőrségen is bejelentést tett. Mások máshol kutakodtak, egyik kocsi bement a Főtérre is. Végül abban egyeztünk meg, hogy mi ott maradunk még, mások pedig elindulnak hazafelé. Egyik kocsi és utasai még átautóztak Jákra, hogy a templomot megnézzék. Mikor mi is elindultunk hazafelé, jött a jó hír, hogy nem kell tovább aggódnunk, már hazaért túratársunk. Az történt ugyanis, hogy nem talált vissza a kocsikhoz, tetejébe telefonja is bekrepált, így a vasútállomásra ment és vonattal hazautazott. Ezen a napon 16,5 km-t gyalogoltunk.

A képeket Juti (Ják)i, Péter (Ausztria) és jómagam készítettük

 

„Búbánatban” jártunk

Címkék

Egyáltalán nem riasztotta el tagjainkat, vendégeinket a furcsa nevű völgy, melyből túránk indult. 38-an voltunk 10 kocsival jutottunk el oda. Időnk nagyon szép volt, búbánatnak semmi jelét nem tapasztaltuk, sőt… 16 km-t gyalogoltunk ezen a napon.

Negyed nyolckor indultunk Gödöllőről nyolc kocsival, további két kocsi a startban csatlakozott hozzánk. Háromnegyed 9-kor indultunk, kényelmes, szinte sík úton. Elhaladtunk előbb a Halastó, majd a Mini-tó mellett. Az előbbi láthatóan már iszaposodásnak indult, de az utóbbin nyüzsgő horgász-élet zajlott. Elértük a P jelzést, most már kicsit emelkedve ezen értünk fel a Fáry-kúthoz. A jóízű forrást mellvéd-szerű kőfal határolja. A kiépített pihenőben megreggeliztünk, sőt még arra is jutott idő, hogy új belépő tagokat üdvözölhessünk.

    Továbbindulva kis keresgélés után megtaláltuk a Z+ jelzést, amely folyamatosan emelkedve a Mély-völgyben haladt. A Vaskapui-oldalra felérve jobbra fordultunk, és fél kilométeres libikókázás után felértünk a Vaskapura. Itt mindenkit bevártunk.  A kicsit párás idő ellenére jól lehetett látni Esztergomot, a Duna túloldalán lévő Párkányt. Pihenő után előbb a Z jelzésen indultunk tovább. Először a Mária-oszlopnál álltunk meg. A zöld jelzést elhagyva áttértünk a ritkán jelzett Z-forrás jelre, majd jelzés nélküli úton a Holop-árokban araszoltunk lefelé. Keresztező útnál-  egy szépen karbantartott feszületnél -  jobbra, majd pár méter után balra fordultunk. Ezen teljesen sík úton a Csenke-patakig mentünk, közben kis kitérővel árnyas fák alatt megebédeltünk.

    A patakátkelés után víkendházak között a Szamár-hegy Duna felöli oldaláig kapaszkodtunk, közben nagyszerű kilátás nyílt a Duna túlsó partján lévő Kovács-pataki-sziklákra. Itt választani lehetett, hogy vagy a Szamár-hegyet kihagyva, emelkedők nélküli úton ér valaki vissza a kocsihoz, vagy a nehezebbik úton. Döntő többség az utóbbit választotta. A Szamár-hegy oldalában, midig kicsit emelkedve jutottunk arra a pontra, hogy aki nem akarta a hegyet megmászni, az ott megvárhatta a többieket, hiszen ugyanoda értünk vissza a „csúcstámadás” után. Mindenki feljött a csúcsra, melyre az ösvény kíméletesen, a hegyet kissé megkerülve ért fel. Mikor felértünk, elsőre elkeseredtünk, mert a fáktól semmit se láttunk. Nem messze találtam egy íriszes, tavaszi héricses kis tisztást, ahonnan viszont szépen ráláttunk Esztergomra, előtte pedig a Bíró-réti tóra.

    Lefelé "elbeszélgettem" az ösvényt, így sré-viza-vé átvágtunk a ligetes erdőn. Hazafelé még megálltunk egy fagyizónál, majd bosszankodtunk, hogy egy leányfalui rosszul beállított közlekedési lámpa miatt sok kilométert csak lépésben tudtuk megtenni.

 

OKT, Szentbékkálla – Úrkút

Címkék

Háromnapos kéktúrát tartottunk az elmúlt hétvégén Káli-medencétől Úrkútig. Tizenegyen voltunk, 43 km-t gyalogoltunk. Az első két napunkon csodálatos időnk volt, a harmadik napnak már nem volt ennyire egyértelmű a megítélése.

    Március 21. (péntek). Két átszállással vonattal utaztunk – közben egy kis metrózással – Révfülöpre, onnan pedig busszal Szentbékkállára.  Fél tizenegyre értünk oda, aztán végre már gyalogolhattunk is. Szőlők között emelkedő úton értünk fel az Öreg-hegyi-kútig. Ittunk a finom vízből és indultunk tovább. Az erdőbe érve jobban kezdett emelkedni az út, de zihálásunk eredménye az Eötvös Károly-kilátói gyönyörű panoráma lett. Beláthattuk az egész Káli-medencét Badacsonytól Hegyestűig. Tovább menve szebbnél-szebb virágok pompáztak az út mellett, az Öreg-hegyi emelkedőt leszámítva a terep sem volt nehéz. Balatonhenyére érve bélyegeztünk füzetünkbe, aztán indultunk tovább. A falu után borókákkal tarkított kopár mezőn mentünk ismét felfelé. A hajnali kelés, az őt és fél órás utazás itt már éreztette hatását, a megtett kilométerekhez képest jobban fáradtunk. A Csicsói-erdőnél elhagytuk a kék jelzést, hogy lefoglalt szállásunkra Balatoncsicsóra, a Gyöngyvirág-vendégházba menjünk. A vendégház 1,5 km-re van az OKT-től, de megéri a többlet-táv, mert egy nagyon kellemes hely, jó árakkal, kedves házigazdákkal. Este hat órakor elfogyasztottuk a finom babgulyást, mely elkészítését korábban megbeszéltük háziasszonyunkkal. Utána még kicsit borozgattunk, de fél kilenc után már nagyon vonzott az ágy, így lefeküdtünk. Ezen a napon 13,5 km-t gyalogoltunk.

    Március 22. (szombat). Reggel hatkor keltünk, megreggeliztünk, és 8 órakor már indultunk is. Előbb a zöld jelzésen visszakapaszkodtunk az OKT-re, majd onnan kb. két kilométerre bélyegeztünk a csicsói erdészháznál. A bélyegzőnél esőbeálló, padok és asztalok is vannak, igazán kellemes környezet. Valóságos odvas keltike-özönben folytattuk utunkat, és értünk a Tálodi kolostorromhoz. Itt egy XIII. században épült pálos kolostorrom és egy bővizű forrás (Kinizsi) található. A forrás vize mellett haladva leértünk a Vázsonyi-séd völgyébe. Szerencsére most bőven volt benne víz. A völgyben megtett egy kilométer után máris a Szent Ilona templom romjánál voltunk. Ezt a kis templomot a XVI. században elhagyták a hívők, és csak az 1970-es években találták meg. Nagyvázsony előtt még egy kolostorrom várt ránk, ez pedig a Szent Mihály nevet viseli. Ennek a XV. században épült kolostornak templomában temették el Kinizsi Pált. A temetőn át értünk be a faluba, ahol szállásunk is volt. Megebédeltünk a Turistaház büféjében, aztán megnéztük Vázsonykő várát ától-cetig. Ezután még sétáltunk Nagyvázsonyban, jártunk a horgásztónál, a katolikus és református templomnál. Este kis borozgatással egybekötve gyakoroltuk a társasági életet. A napi túratáv 12,6 km volt, de emellett négy történeti emlékhelyet is felkerestünk.

    Március 23. (vasárnap). Hatkor keltünk, mert Úrkúton el akartuk érni a két óra előtti buszt, addig pedig 17 km volt a táv. A vár mellett vezetett el a kék jelzés, átkeltünk a patak hídján, majd kiértünk a kapolcsi országútra. 700 métert kellett az út szélén poroszkálni, aztán Baráti-pusztánál jobbra kanyarodva elhagytuk azt. Az első kilométereket javarészt kopár területen tettük meg, alig emelkedve valamit. Az erdőbe érve megreggeliztünk. Ezután egy darabig még szinte sík úton haladtunk, de miután kereszteztük az adótoronyhoz vezető aszfaltutat, nekikezdtünk a toronyig meglévő 200 m-es szintemelkedés legyűréséhez. Közben kétszer kellett kerítés felett átkelni létrán. Az eső is szitálni kezdett, szerencsére nem tartott sokáig, mire felértünk a Kab-hegyre, el is állt. Mikor fenn megvártam a hátul jövőket is, az eleje már lefelé indult. Így ők már nem láthatták a TV-torony melletti kilátót, amihez vezető táblát csak később vettem észre. Párás volt a levegő, így nem volt igazi a kilátás, de azért ki lehetett venni Nagyvázsonyt, a Balatont. Leültünk pihenni a kilátó melletti padokhoz, és csúcs-csoki helyett jutalomként kisütött a nap. A vadászháznál vártak meg a többiek, ők ott pihentek. Bélyegeztünk kéktúra füzetünkbe és indultunk tovább. Még további másfél kilométert kellett aszfalton menni, de akkor végre letértünk erdei utakra. Az út mellett volt egy - majdnem természetesnek tűnő - kis tó is, majd egy ideig a régi vasút töltésén haladtunk. Még két kerítés-átkelésünk volt, aztán beérkeztünk Úrkútra. A busz indulásáig volt még 50 percünk, ezt fagyizással, egyéb frissítők elfogyasztásával töltöttük el. Ajkán megint várni kellett a csatlakozó vonatra több mint egy és negyedórát. Ez a sors várt ránk a Keletiben is. Napi túratávunk 17,3 km volt 450 méteres szintemelkedéssel.



Már csak két kéktúra szakaszunk – egy háromnapos és egy egynapos - maradt!

 

A Cserhát déli részén

Címkék

Március 15-én a Bükkbe, közelebbről a Vöröskő-forráshoz készülődtünk. Sajnos a téli kevés csapadék miatt nem indult be a forrás, így más helyszínt választottunk. A tartalék-túrák közül egy cserhátit húztam elő. Versenyfutást végeztünk az időjárással, mert délutánra már esőt, viharos szelet ígértek. Mi győztünk, mind a 33-an!A reggeli találkozót még a hosszabb, felsőtárkányi úthoz szabtam; ez negyed nyolcat jelentett. Gödöllőn, a vasútállomáson találkoztunk. 7 kocsival mentünk, így nem is csoda, ha pár perc csúszás előfordult. De volt olyan is, akinek a busza viharzott el 10 perccel a menetrendi indulása előtt. Mikor már mindenki együtt volt, elindultunk. Nem messzire, csak Erdőkürtig mentünk, így 8 órára már ott is voltunk.

    A könyvtár elől indultunk. Elhaladtunk a világháborús emlékmű, és a szép falukert mellet. Ezután lekanyarodtunk a patak völgyébe. Ezen 800 m-t haladtunk és beértünk az erdőbe. Másfél kilométer alig emelkedő után egy meredek lejtő következett, és ismét az imént elhagyott patakvölgyben voltunk, de már sokkal szebb - tisztásokkal tarkított - környezetben. Bal oldalon egy szép kis tó is volt. Egy kilométert gyalogolva elértük a Rózsa-forrást, ahol megreggelizünk, ittunk a forrás finom vizéből.

    Továbbindulva az eddigi kék Mária-jelzéshez a Z kör jelzés is csatlakozott, Egy kaptató után az út baloldalán, a Templom-hegy oldalában nagyon jól kivehető volt az Árpád-kori földvár. Elérve a volt piros jelzésű úthoz, választani lehetett egy rövidebb utat, amely ugyanabba az útba csatlakozik bele, amelyen a hosszabb táv is halad. Még induláskor azt beszéltük meg, ha nagyon közeleg a beígért szélvihar, akkor a rövidebb úton fogunk menni. Ezt most nem láttuk indokoltnak, mert még a nap is kisütött, szél pedig alig lengedezett. Tehát továbbmentünk addig, míg nem találkoztunk a Z jelzéssel.

    Jelzés ugyan szinte csak az első fán volt, de a nyílegyenes úton eltévedni nem lehetett. Mikor felértünk a dombtetőn Ecskendre, a Z jelzés elment jobbra a volt katonai lokátor-állomás felé, mi pedig balra kanyarodva a Jacska-hegy felé indultunk javarészt lejtős úton. Itt állítólag már P + jelzés van, de egyet sem láttunk. Később elhagytuk a kocsiutat, és megpróbáltuk megkeresni a térképen jelzett szobrot. Hiába voltunk a GPS szerint a szobor helyén, ott nem volt semmi. Péter nem messze ugyan talált egy kb. 40X40 cm-es beton lapot, de az inkább valami geodéziai segédpont lehetett. Az erdő szélét elérve tartottunk még egy kis pihenőt, mert még nem közeledett vészesen a beígért vihar. Egy enyhe lejtő-emelkedő páros után a volt szeméttelep bejárati útjához értünk. Innen már tényleg csak lefelé mentünk. A szél elkezdett erősödni, de hamarosan a kocsiknál voltunk, abban meg jó meleg volt. 14,5 km-t gyalogoltunk. Bár lélekben nagyon készültünk a Vöröskő-forrás magasra törő vizének látványára, a tartaléktúra is szép élményekkel szolgált. Nem mondunk azért  le a Vöröskő-forrásról sem, jövőre újból megpróbáljuk!