Isaszegi Természetbarát Klub

DDK - Rába-völgye, Kemeneshát, Őrség

Címkék

A Dél-Dunántúli Kéktúra újabb szakaszát tettük meg négy nap alatt, 55 km-t gyalogolva. Az időre semmi panaszunk nem lehetett - főleg ahhoz képest, amivel riogatott a meteorológia.

    04.16. csütörtök. Vonattal utaztunk Gödöllőről, Isaszegről, de nem minden gond nélkül. Pár nappal az utazás előtt megváltozott a menetrend (2 órával később értünk így oda), ezért át kellett szervezni az utat. A nagy bonyodalom lehetett az oka, hogy a csapat egyik fele egy pár perccel korább induló vonatra szállt Gödöllőn. Mi végigloholtuk az utat, hogy ugyanarra a vonatra még fel tudjunk szállni – ennek következménye lehetett, hogy nejem elesett a síneken, jól beütve térdét. A többiek közben leszálltak a vonatról, kivéve Erikát, akit már csak Pécelen tudtunk lecsalogatni arról. A Keletiben a szombathelyi gyorsra szálltunk át, a pestiek pedig itt csatlakoztak hozzánk. Szombathelyre pár perc késéssel értünk, de még elértük az Egyházasrádóc felé induló vonatot. 11:20-ra értünk oda.

    Pecsételtünk a közeli kocsmában, majd igyekvőre fogtuk a dolgot, mert adott volt a busz indulása Döröskéről. Szinte teljesen sík úton haladtunk, a falut elhagyva hosszú ideig szántóföldek, és valami be nem azonosítható bűz között. A Vízműnél balra fordultunk és egy darabig a Mukucs-patak mellett haladtunk. Egy jobbkanyar után végre erdőbe értünk, és ott mentünk kb. két kilométert. Ezután megint fátlan vidék következett, egészen Molnaszecsődig. A Rába-parton lévő Árvíz-büfében megint bélyegeztünk, hűsítettük magunkat valamilyen itallal, fagylalttal. Jól esett a 24 fokos melegben.

    Fasorral szegélyezett országúton gyalogoltunk Döröskéig, szemben velünk a Kemeneshát dombjai. A Csörnöc-Herpenyő-csatornától már látszott a műemlék katolikus templom a domb tetején. Aki akart, az felmászott oda. Megérte a kis kaptató, mert egy XIII. századból való, szépen felújított templomot láthattunk. Ezután a buszmegállóhoz mentünk, ahonnan szálláshelyünkre (Monet Panzió - jó fekvéssel, barátságos árakkal), Körmendre utaztunk. Még elmentünk egy közeli étterembe, ahol olcsón ettünk nagyon ízletes menü-vacsorát. 13 km volt a napi táv.

    04.17. péntek. Reggeli után megnéztük Körmend belvárosát és a Batthány-kastélyt. Ugyan még hivatalosan nem nyitott ki, mikor odaértünk, de mégis beinvitáltak bennünket, hátizsákjainkra is vigyáztak, miközben mi végigjártuk a kápolnát, múzeumot.

    Ezután busszal visszamentünk Döröskére, hogy az előző nap félbehagyott túrát folytassuk. A két domboldal közé szorult tóhoz jutottunk, onnan az Öreg-hegy szép nyaralói, zsúpfedeles présházai között Döbörhegy felé vettük az irányt. A templom után a régi iskola (ma Hegyháti Falugyűjtemény) mellett elhaladva ismét aszfaltozott úton kellett Szarvaskendig mennünk. Itt megint bélyegzőhely következett. Szarvaskend és Nagymizdó között egy kerülővel kikerüli az országutat a kék jelzés. Két szép Mária-szobor és feszület is van ezen a szakaszon. Bármennyire is örülünk a jó jelzéseknek, a szobrokra talán mégsem illene jeleket festeni.

    Nagymizdó után kb. 1 km-en át kétoldali erdőben, később már csak baloldali fák mellett vezetett utunk, miközben „aszfaltoztunk”, és kanyargóztunk jobbra-balra. Katafán láttunk szép haranglábat, majd leereszkedtünk, illetve felkapaszkodtunk a Cseri-patak völgyébe. Itt pár méteren belül több forrás is látható volt. Katafa után Nádasdra értünk, ahol buszra szálltunk, és visszautaztunk Körmendre. Az előző napi helyen vacsoráztunk. Ezen a napon 14,5 km-t tettünk meg.  

    04.18. szombat. Reggeli után megcsappant a létszámunk, mert hárman térd- és egyéb fájdalmak miatt hazautaztak. Kilencen ismét Körmend központjába gyalogoltunk, ahol ezúttal a kastély kertjét jártuk be. Legcsodálatosabb egy majd’ 8 méter kerületű 200 éves platánfa volt. A parkon látni a szándékot, hogy megújítsák azt. Új hidak, sétányok épülnek, a kis tó és a sziget is szépen épül. Ugyanakkor az obeliszk mellett két hatalmas kidőlt fa éktelenkedik. A Várkert megtekintése után busszal visszamentünk Nádasdra, ahonnan folytattuk gyaloglásunkat. Előbb a kék jelzésig mentünk hatalmas országúti zajban, majd jobbra térve előbb átmentünk a volt vasútvonalon, majd a szántóföldeket szegélyező ritkás fasorban haladtunk. Felüdülésképpen másfél km erdei út következett, aztán a „nagy kedvenc” aszfalton értünk be Halogyra, ami egyúttal bélyegzőhely is.

    Továbbhaladva erdőben szokatlanul egy tuja-sor mellett haladtunk egy darabig. A Himfai-tó végénél szép madármegfigyelő torony van, a tó déli partján pedig pihenőhelyek (fedett is) és forrás is található. A tó után még 700-800 métert erdőben gyalogoltunk, aztán ismét aszfaltozott úton találtuk magunkat. Felsőmarác előtt nagy csemetekertet láttunk, benne örökzöldek. Egy kicsit megpihentünk a falu igazán kulturált kocsmájában. Hűsítőkre ezen a napon nagy szükség nem volt, mert erősen lehűlt a levegő, 10 fok ha lehetett. A beharangozott esőt viszont megúsztuk. Felsőmarácot a templomnál jobbra fordulva hagytuk el. Két km megtétele után Iváncon voltunk.13,5 km-t mentünk ezen a napon. A Polgármesteri Hivatal által épített és üzemeltetett turistaházban volt a szállásunk, ide hozattuk vacsoránkat is Őriszentpéterről. Vacsora után elmentünk bélyegezni a kocsmába, vettünk egy üveg bort, és visszamentünk a szállásunkra. Sokáig beszélgettünk még.

    04.19. vasárnap. 7 órakor keltünk, reggeli végeztével indultunk. Még egy kávéra a többség megállt a kocsmánál. A falut Hegyhátszentmárton irányában egy emelkedővel hagytuk el. Ez utóbbi apró falu után egy szép réten át ereszkedtünk le a Lugos-patak völgyébe. A patakon akácfákra fektetett palló vezetett át. A patak túlsó felén szintén egy nagy rét volt, ennek szélén vezetett a kék jelzés. Kondorfáig végig a patak közelében gyalogoltunk gyönyörű erdőben, helyenként széles, kaviccsal leszórt úton. Az út szélén jó pár hatalmas tölgyfát láthattunk. A leglátványosabb az a rész volt, ahol a patak mellett nem kijárt úton haladtunk; a jelzéseket fáról-fára követve lehetett megtalálni. Itt egy hatalmas kidőlt hagyástölgy a patakon átfeküdt, természetes hidat alkotva. Kondorfához közeledve kiértünk az erdőből, az út egyre több réten vezetett át. A falu kocsmájában bélyegeztünk, majd utána szieszta közeledett, mivel túl hamar értünk a buszmegállóba. Megtett km: 13,5.

     Buszunk 3 óra után pár perccel érkezett, evvel utaztunk Őriszentpéterre, és egyúttal kezdődött meg az utazások borzadálya. A vasútállomáshoz másfél kilométeres út vezet. Jó fél óránk volt még a vonatindulásig. Egyszem kocsiból álló kis piros vonat érkezett, és rögtön zsúfolásig megtelt. Zalaegerszegen átszálltunk az „Intercity-re”, amely bekalkulálhatóan fél óra késést jelentett. Pétfürdőn vonatpótló buszra kellett átszállnunk, evvel Székesfehérvárig utaztunk. A szétdúlt pályaudvar köves labirintusain értünk el a mi szerelvényünkhöz. Alig hogy elindultunk, nagy csattogás hallatszott, és megállt a vonat. Elemlámpás vasutasok szemlélték a kocsi alját. Álltunk vagy 20 percet a nyílt pályán, ezzel elúszott az a lehetőségünk, hogy a Keletiben elérjük vonatunkat. Persze senkit sem tájékoztattak, mi történt, mindenki izgatott volt, találgatott. Később kérdeztem a kalauzt, mi történt; elmondása szerint egy őzet ütöttünk el. A Keletiben ¾ órát kellett várnunk az indulásra. Haladgattunk is hazafelé, aztán a péceli indulás után megint nagy csattogás, és megállt a vonat. Nagy rohangálás ismét, tájékoztatásra most sem méltatták az utasokat. Végül leszállítottak mindenkit a vonat első részéből azzal, hogy az első motorvonat nem tud elindulni. Pár perc múlva aztán elhúzott mellettünk az állítólagos üzemképtelen motorvonat. Álltunk még vagy fél órát, hogy meglegyen a teljes ¾ órás késés. Ennyit a MÁV-ról. Éjfél után értünk Isaszegre, a 300 km-es táv leküzdéséhez 9 órára volt szüksége a tömegközlekedésnek.

 

Szakadás-árok, Mátra

Címkék

Öt vendégünkkel együtt kerek negyvenen voltunk kíváncsiak a Mátra egy kevésbé ismert szurdokvölgyére, a Szakadás-árokra. Szebb tavaszi időt nem is kívánhattunk volna magunknak. 15 km-t gyalogoltunk, emellett megnéztük még Tar két nevezetességét is.

    Egy egész karavánnyi kocsi (10 db) gyűlt össze Gödöllőn a vasútállomás mellett. A Gödöllő – Hatvan – Pásztó útvonalon értünk Tarra. Az Attila út végén leparkoltunk és némi cihelődés után elindultunk. Az első meglepetés akkor ért, mikor a sárga sáv jelzés helyett K+ jelzést találtunk. A S jelzés valószínűleg most van átalakulóban, mert pár helyen - egymásnak ellentmondóan is - találkoztunk érvényes és hatálytalanított változatával is. Alig 100 m után elértük a Szalajka-patakot, melyen kiépített helyen áthatoltunk. Az Alsó-Csevice-forrásnál megálltunk egy kicsit, hogy megkóstoljuk annak finom vizét. Kényelmes, erdei úton másfél kilométert mentünk, mikor egy kis vízfolyás keresztezte utunkat. Ez már a Szakadás-árok kezdetét jelentette, ezért elhagytuk a jelzett utat és behatoltunk a szurdokba.

    Eleinte még csak bedőlt fákat kellett kerülgetnünk, de utána egyre több helyen találtunk vizet is a mederben. A kevés múltbeli csapadék miatt ezek már inkább állóvizek, tócsák voltak. Állandóan kerülgetve e - avarnak álcázott - vizeket, kerestük azokat a helyeket ahol nem süllyedünk el. Látványos, szűk sziklaszoros után egy-egy mélyebb víz miatt torlódások alakultak ki, míg mindenki át nem jutott ezeken. Volt olyan hely, ahol óvatosan a víz szélén át lehetett jutni, de olyan is volt, ahol egy le-lesüllyedő fatörzs volt a palló. A fiúk hathatós segítséget nyújtottak abban, hogy a lányok száraz lábbal juthassanak tovább. Aztán eljutottunk egy olyan szűk szoroshoz, melynek alján ismeretlen mélységű víz állt. Egyedül Hajni mászott át a keskeny sziklapadkán, míg volt aki a vízmélységet saját maga tapasztalta ki, miután belecsúszott abba. Jobbnak láttuk innen visszafordulni, de így újból át kellett jutni a fatörzses szakaszon. Kimásztunk az árokból; mellette egy darabig még kocsiút is vezetett. Aztán ismét a csak az árok maradt, annak is az úgynevezett vizes szakasza. Azért hol padkákon, hol sziklatömb alatt átbújva, de lehetett benne haladni. A többség azért már nem vállalta be a vizes szakaszt, hanem az árok feletti hegyoldalban oldalazva haladt tovább. Mikor véget ért az árok - vagy legalábbis útirányunknak nem megfelelő irányt vett fel – meredek partoldalon kimásztunk abból.

    Ezután túránk kevésbé fárasztó, de - ezzel arányosan - kevésbé látványos része következett. Előbb a Kő-erdő oldalában haladtunk jelzetlen úton, majd rátértünk az Országos Kéktúra Mátraverebély-Ágasvár közötti szakaszára. Ezen csak Agyagos-tetőig (szép kilátás Bátonyterenye felé) mentünk, majd jobbra egy széles erdőgazdasági úton folytattuk utunkat Fenyvespusztáig. Itt nagyobb pihenőt tartottunk, majd – a Szalajka-patak hídján átkelve - megnéztük az 1925-ben dr. Tuzsony János által alapított arborétumot. Igazi látványossága egy hatalmas Atlas-cédrus. Továbbmenve láttuk, hogy a sárgajelzést hatálytalanították, így előbb felkapaszkodtunk a Vár-bérc oldalába, ott jobbra fordultunk, és láss csodát, frissen festett S jelzésekkel találkoztunk. Ezeket is elhagyva visszaereszkedtünk a Szalajka-patak völgyébe, majd azon visszajutottunk a kocsikhoz – közben még egy pihenőt tartottunk az Alsó-Csevice-forrásnál. Szégyenszemre a Felső-Csevice-forrást sem oda-, sem visszafelé nem találtam meg. Hazaindulás előtt kocsival még elmentünk a Szt. Mihály templomhoz (XIII. századból való szentélyek), és felkerestük Pokoljáró Tar Lőrinc udvarházának romjait is. Egyik vendégünk az út végére taggá vált.

 

Vöröskő -forrásnál jártunk

Címkék

Tavaly már tettünk egy kísérletet, hogy meglássuk Magyarország e ritkaságát, az időszakos forrást. Akkor nem volt szerencsénk, mert a téli kevés csapadék miatt nem indult be. Most két nappal túránk előtt kitört a forrás, ha nem is olyan látványosan, mint jobb években, de így is szép volt. 42-en voltunk, 14 km-t gyalogoltunk.




Busszal mentünk. Olyan nagy volt az érdeklődés, hogy a 29 személyes busz után 34 személyest rendeltem, de még így is két kocsival ki kellett egészíteni a járműparkot. 6 órakor volt a busz Isaszegen az első felszállóhelyen, majd fél hétkor Gödöllőről indultunk Felsőtárkány felé. Még Hatvanban is volt egy felszállónk, Inci. Gyér volt e korai órákban a forgalom, ezért jól haladtunk. Fél kilencre értünk túránk kiindulópontjára, a Felsőtárkánytól pár kilométerre lévő Egeresvölgy-Varróházhoz..

    Lekászálódtunk a buszról, majd a kisvonat megállójában legtöbben felvették esőkabátjukat, mert kicsit szemetelt az eső. Kék jelzésen, az erdei kisvasút mellett, de javarészt annak talpfáin haladtunk. Mellettünk a Vöröskő-patak kristálytiszta vize. Mintegy 800 m-re a patak túloldalán láttuk az első – Toldi névre hallgató - forrást. A kisvasút végállomása után elmentünk a Stimecz-ház mellett. Nemsokára rátértünk a tanösvényre. Nagyalakú ismeretterjesztő táblák mutatták be a Bükk növényvilágát. Aztán elhagytuk a tanösvényt, és a patak mellett haladtunk felfelé az alig emelkedő úton. 6 km megtétele után értünk a forráshoz.

    Ez az időszakos forrás úgy működik, hogy az elolvadt téli hó a föld alatti barlangrendszert kitölti, és mikor már megtelnek az üregek, nyomása megnő, és kilövell. Voltak olyan csapadékos telek, melynek végén 1,5 méter vízoszlop is kialakult. Ekkora élményben most nem volt részünk, alig 10-15 centiméterre lövellt ki a víz, de hozama nagyon nagy volt, így kiépített forrásfal résein is számtalan helyen jött a víz. Miután megcsodáltuk a forrást, ki-ki dönthetett, hogy milyen nehézségű terepen folytatja útját. Döntő többség amellett döntött, hogy még a felső időszakos forrást is felkeresi, aztán jelzetlen, de meredek úton eléri a kék + jelzést, azon pedig előbb a tanösvény másik ágáig megy, majd a Stimecz-háztól a már ismert úton, vasúti síneken ér vissza a buszhoz.

    El is indultunk a völgyben a Felső-forrás felé. Hatalmas kidőlt fákat kerülgettünk hol jobbról, hol balról. Miután pár akadályt leküzdöttünk, láttuk, hogy továbbiakban is kidőlt fák nehezítik a járást. De nem emiatt tettünk le a forrás felkereséséről, hanem azért, mert a mederben már nem is volt, víz. Ebből nyilvánvalóan következett az, hogy a Felső-forrás még/vagy már nem működik. Jó meredek úton elkezdtünk felfelé kapaszkodni a Kecskor-hegyese oldalában. Szemben magasodott a Vöröskő-hegy. Mikor elértük a K+ jelzést, már alig emelkedett az út. Mindenkit bevártunk, mert az emelkedőt nem mindenki egyformán bírta. Továbbhaladva elértük utunk legmagasabb pontját, a 681 méteres magasságot. Ezután már csak lejtő volt. Előbb elértük a tanösvény visszatérő ágát, amelyen most madarakról, emlősökről láthattunk táblákat. A Stimecz-ház mellet lévő nagy fedett „ebédlőben” ettünk mi is, aztán már csak 3 km majdnem sík út volt hátra a buszig.

    Jól esett a busz melege, mikor beszálltunk. Nem messzire mentünk, Eger túlsó végén megálltunk Kőlyuktetői- pincesornál. Röhej, de a sok pince közül egy sem volt olyan, ahol meg lehetett volna inni 1-2 deci bort. Sokan bespájzoltak pár liter bort. Esemény nélküli laza buszozás után kb. fél hétre értünk Isaszegre.

A fényképeket Pusztay Péter (PP) és Notter Béla készítette.

 

Munkatúrának indult…

Címkék

A december elejei ónos eső hazavágta környékünk szép erdeit. A Z+ turistaút megtisztítását a rádőlt fáktól még decemberben megkezdtük, a munka folytatását erre a napra terveztük be. Aztán másképp alakultak a dolgok…




Tizenketten gyülekeztünk nálunk, felszerelkezve két motoros láncfűrésszel, egy csomó ágvágó ollóval. Három kocsival mentünk, és a nagytarcsai országút mellett állítottuk le azokat. Felgyalogoltunk a péceli Látó-hegyre, itt értük el a Z+ jelzést. Isaszeg irányában indultunk, eleinte sok nyárfaágat kellett az útról félrehúzni, levágni. Nemrégiben ezen a területen még a kidőlt magasfeszültségi oszlopokról leszakadt vezetékek voltak. Mikor az erdőbe beértünk, gyanúsan jól haladtunk, egyszer kellett csak a láncfűrészt beindítani. Az történt ugyanis, hogy megelőztek, és megtisztították az utat a kidőlt fáktól. Csak sejtem, hogy a valkói erdészet tette ezt a nagy jótéteményt. Levélben kértem a munka elvégzésére őket (és a Pilisi Parkerdő Zrt-t is) még december elején, térképeket is csatoltam a levélhez, feltüntetve a nagyon veszélyes szakaszokat. Mivel válasz sehonnan sem érkezett, nem is reméltem, hogy a munkát elvégzik. Elmentünk addig a pontig, ahol decemberben abbahagytuk a munkát. Becsemegéztük Babi küldötte sajtos rudakat, majd úgy döntöttünk, ha már ilyen szépen összejöttünk, meg az idő is csodálatos, hogy kirándulunk egyet.

Először visszavittük a kocsikba a szerszámokat, majd ismét felmentünk a Látó-hegyre. Innen a Z+ jelen ezúttal Pécel felé indultunk. A gerincről leereszkedtünk a zöld jelzésig, majd azon folytattuk utunkat.  A Várhegyi-patakot elérve, annak  bal partján a Z háromszög jelzésen kezdtünk ismét felfelé kapaszkodni megint zöld jelzés irányába. Közben lementünk egy mély horhos oldalában lévő barlangot megnézni. A fennsíkra felérve balra kanyarodtunk, majd jelzetlen úton visszatértünk a gerincre, ahol még most is lógnak a vezetékek az oszlopról. Összesen 7,5 km-t gyalogoltunk.

Túra Csillebércről

Címkék

Február hetedikén havas tájon, de mégis szikrázó napsütésben túráztunk egy jót a Budai-hegységben. Kereken harmincan voltunk, 13,5 km-t gyalogoltunk - na jó, a többség ennyit.

Szokásunktól eltérően túrázóink nagyobb része kisbusszal utazott Isaszegről Gödöllőn át Csillebércre. Mások kocsival érkeztek oda, vagy tömegközlekedési eszközökkel. Háromnegyed kilenckor találkoztunk a KFKI előtti parkolóban. Rövid üdvözlések után elindultunk egy széles úton, melyről hamarosan letértünk a S körút jelzésre folyamatosan lefelé haladva. Gyönyörűen sütött a nap, élveztük mindnyájan. A havas úton csak az okozott kis nehézséget, hogy a korábban megolvadt hó visszafagyott, ez kapott egy centi friss havat, ami eltakarta a jeges barázdákat. Hétvége lévén sokan gyalogoltak, futottak az erdőben.

    A sárga jelzést elérve immár egészen Budaörsig ezen haladtunk. Előbb megközelítettük Budakeszi szélső házait, majd nagyjából a településsel párhuzamosan haladtunk. Mikor a jelzés felkapaszkodott a Csiki-hegyek oldalába, egyenlőre nem mentünk fel rá, mert az előőrs jelentette, hogy ott erősen csúszik az út.  Ezért később csatlakoztunk rá, igaz így egy kisebb bozótosan kellett átverekedni magunkat. Az út baloldalán a Sorrento nevezetű szép sziklaalakzatok mellett mentünk el. Budaörs közelébe már olyan mennyiségű út volt keresztül-kasul, hogy minden kereszteződésben időbe tellett, míg GPS segítségével rátaláltam a nekünk jó útra. A Farkas-hegy felé vezető úton megálltunk megreggelizni (ebédelni?), aztán legközelebb a hegy tetején lévő Vitorlázórepülő-emlékműnél időztünk. Kicsit lejjebb láttuk a volt hangár megmaradt két pillérét is. Sajnos az emlékmű repülőgép-szárnyát „szorgos kezek” egyre inkább elhordják. Szép kilátás nyílik innen Budaörs, Kamaraerdő irányába.

    Továbbmenve a Piktortégla-üregeknél álltunk meg. Sok ilyen található ezen a környéken, az ötvenes évekig alapozófesték anyagaként bányászták a fehér-sárga agyagréteget. Innen a S körút jelzésen haladtunk tovább Kakukk-hegy (Frank-hegy) irányába, de nem mindenki. Voltak akik a jelzések, útkereszteződések kavalkádjában rossz irányba mentek el. Nekik már telefonon csak azt tudtam tanácsolni, hogy Csillebércre menő sok út egyikén menjenek vissza a buszhoz. Legrosszabbul az a két ember járt, aki Csillebércet is elvétette, és Makkosmárián kötött ki. Innen már csak az a megoldás adódott, hogy Normafára átgyalogoljanak, és hazaútban ott vesszük fel őket a buszra. Szóval a többség elindult Frank-hegy felé. Sajnos ezen a szakaszon nagyon kárt okozott a decemberi ónos eső, rengeteg kidőlt fa volt még mindig az úton (is).

    Frank-hegyre nem mentünk fel, hanem P négyszög jelzésen előbb kevésbé lejtős úton elértük a Frank-hegyi menedékházat (ma már panzió), majd erősebb lejtőn befutottunk az immár XII. kerületben lévő Irhás-árok közelébe. Közben sokszor ráláttunk a Szécsény-hegyre, egyes helyekről szinte egész Buda látható volt. Az Irhás-árkon gyalogoltunk felfelé. A házakat elhagyva széles erdei úton folyamatosan emelkedve értünk vissza Csillebércre.

 

2015. év első túrája

Címkék

Enyhe téli időben, pár centis hóban tartottuk meg az év első túráját. 35-en voltunk és 13,5 km-t gyalogoltunk. Mindenkinek jutott az újévi jókívánságokból, finom süteményekből és italokból.

A szokásostól eltérően nem szombaton túráztunk, hanem vasárnap. Ennek az volt az oka, hogy nyolcan az ITK-ból péntek este értünk haza Erdélyből és akklimatizálnunk kellett a túra előtt. 9 óra után pár perccel találkoztunk az isaszegi vasútállomáson, ahová tagjaink és vendégeink Gödöllő és Pest felől vonattal, esetleg gépkocsival érkeztek. Az aluljárón áthaladtunk, majd a Z+ és a P négyzet jelzésen a Tőzeg-tavakig mentünk. A gát után balra fordultunk és előbb víkendházak között, majd a tó nádasa mellett a Rákos-patakhoz jutottunk. Átkeltünk a patakszéli keskeny padkán a vasúti sínek alatt. A Képesfánál megálltunk egy kicsit, hogy az is megnézhesse, aki eddig még nem látta. Az átjátszó adó felé vezet betonos úton indultunk felfelé, de nagyon nehezítette haladásunkat a sok keresztbedőlt fenyőfa. A dombtetőtől ismét a Z+ jelzésen haladtunk. A feszülettől Gazda-erdő felé büszkélkedtünk a többieknek, hogy a turistaútról letakarított rengeteg fa nyolcunk munkája. Ezt december közepei útkarbantartás során ejtettük meg. A Gazda-erdei vízmű után pár percre megálltunk, mert megszomjazott a társaság. A nagytarcsai országúton való átkelést követően még körülbelül egy kilométert jelzésen haladtunk, majd azt elhagyva a vadászház felé igyekeztünk. Előtte ismét szinte járhatatlan volt az út a sok kidőlt fenyőfától.

    A vadászház melletti pihenőnél esőbeállók voltak padokkal, asztalokkal. Itt mindenki kipakolta az általa hozott süteményeket, italokat és sorba kínáltuk egymást sűrű Boldog Újévet köszöntésekkel. Itt-tartózkodásunk csak azért nem lett hosszabb, mert a forró tea és bor ellenére lassacskán mindenki fázni kezdett az egyhelyben ücsörgésben, álldogálásban. Felkapaszkodtunk az Isaszegi-hátra, innen már Pécel házai látszottak. Leereszkedve horgásztavak, jobboldali löszfalak mellett elhaladva. értünk be a vasútállomásra. Fél óránk volt még vonatunk indulásáig, de ez az idő nagy beszélgetések közepette gyorsan elszállt. 

 

Útkarbantartás

Címkék

A december elsején leesett ónos eső hatalmas károkat okozott a Gödöllői-dombságban is, nem kímélve az általunk karbantartott utakat sem. A december 4-ei bejárást követően szervezni kezdtem egy munkacsapatot, akikkel járhatóvá tudjuk tenni a Z+ jelzés Pécel felé haladó útjának legalább egy részét.

Mivel a hétvégék már mind foglaltak voltak, kénytelenek voltam a munkát hétköznapra szervezni. Így jobbára csak nyugdíjas klubtagjainkra számíthattam. Kilencen jelentkeztek, de Laci igazoltan maradt távol. Hadd említsem meg a résztvevőket – megérdemlik: Teri, Mari, Marci, Józsi, Sanyi, Pali, Gyula (ja és én). Még Éva, Ildi és Anci is jelentkezett, de nekik a szerda nem felelt meg (tudniillik a jelentkezőknek három nap közül is lehetett választani). A péceli országút mellett, a feszületnél tettük le az autókat. Innen indultunk gyalog, közben minden belógó gallyat, útra dőlt fát eltávolítottunk az útról. Pali hozta és kezelte a láncfűrészt, így övé volt a munka dandárja. Mi a levágott ágakat húztuk félre az útból, kézi fűrésszel, baltával és ágvágó ollókkal a kisebb átmérőjű fákkal, gallyakkal birkóztunk, a rengeteg tört faág eltakarításában serénykedtünk. Nagy szerencsénkre, nem sokkal a munka megkezdése után kisütött a nap. Jó két óra alatt eljutottunk a Gazda-erdőig. A sikeren felbuzdulva újabb szakasznak láttunk neki.

    Ehhez előbb visszamentünk a kocsikhoz, majd azokkal a nagytarcsai országút azon részére hajtottunk, ahol keresztezi azt a Z+ jelzés. Miután egy bekötőút sártengerében valahogy leparkoltunk, indultunk Pécel felé. Rengeteg munkánk akadt itt is, de már kicsit rutinosabbak is voltunk, mint az első szakasznál. Odáig jutottunk, ameddig az út elkezd felkapaszkodni a Látó-hegyre. Ez a szakasz az eddigieknél is nehezebb lesz, mert a fenyőfák szinte mind kidőltek, összetörve a közöttük lévő akácfákat is. Úgy beszéltük meg, hogy januárban, vagy februárban bejárom ezt a szakaszt, és ha az erdészet addig nem lát neki a munkának, tavasz előtt még egy akciónapot tartunk. Ez már hétvégén lesz, hogy mások is kiélhessék a bennük rejlő fanyűvő hajlamot.

 

Mikulás-kereső túra 2014

Címkék

Szerencsés véletlen során Mikulás-kereső túránk épp a fehérszakállúnak nevét kölcsönző Miklós-napra esett. A hét elejei katasztrofális idő ellenére nagyon szép számban – 65-en – kerestük az erdei Mikulást.

December elsején, hétfőn lehullott ónos eső egyik legnagyobb elszenvedője épp környékünk, a Gödöllői-dombság volt. Az előre eltervezett utat a rengeteg kidőlt fa, járhatatlan út miatt a keddi bejárás során módosítani kellett. Tetejébe az erdőbe vezető út sorompóját a Gödöllő utáni Szárítópusztán akkor zárták le, mikor már benn voltunk. Kijönnünk csak rengeteg telefon után sikerült jó két óra után. Szerencsére velünk volt Barkóczi Józsi. Ő és neje végigtelefonálták az összes szóbajöhető embert. A megmentés végül az isaszegi mezőőr személyében jött el. Rendőrök és polgárőrök is álltak közelünkben a valkói úton, de nekik az volt a legfontosabb teendőjük, hogy megállapítsák, ez nem az ő dolguk. Új helyet kerestünk a Mikulás megtalálásához. Szerdán egy újabb útvonalat jelöltem ki, megtisztítottam azt a rádőlt fáktól. A legnagyobb biztonságra kellett törekedni, mert sok gyereket is vártunk.

    Ennyi rossz előjel után szombaton nagyon sok gyermek és felnőtt várta a Dózsa György utca végéről az indulást. Innen indulva volt a legrövidebb a táv. A mieink közül legtöbben a vasútállomástól indultak és cikk-cakkozva érték el a fent említett helyet. Még vártunk kicsit, hogy mindenki odaérjen, aztán nekivágtunk. A gyerekek megkapták az eligazítást, hogy egyre nagyobb Mikulás-kép jelenti számukra a Mikuláshoz vezető utat. Rohantak is annyira, hogy alig lehetett őket féken tartani. Pedig gondolni kellett a nagyszülőkre is, akiknek ez a tempó már sok volt. Nagyon megijedtünk, mikor elkezdett esni az eső, de szerencsére csak pár percig tartott.

     Már A4-es méretű képek jelentették a Mikulás közelségét, akit annak rendje és módja szerint meg is találtunk. Nem volt egyedül, Krampusz segítsége is volt. Neki persze nem akadt dolga, mert saját bevallása szerint minden gyerek a megtestesült jóság volt az előző évben. Gyerekek verseket mondtak, énekeltek a Mikulásnak, aki ezért kisebb ajándékokkal jutalmazta őket. Aztán mindenki megkapta csomagját. Ezt és még sok jóféle süteményt falatozni kezdtük, tán még le is öblítettük. Jó félóra után indultunk tovább. Egy kilométer után mindenkinek választási lehetősége volt, hogy visszamegy ugyanazon az úton, amelyiken jött, vagy még hozzá tesz pár km-t. Vasútállomástól vasútállomásig ez az út 8,5 km hosszú volt.

    Húszan – nagy ürömünkre három kisgyerek is - indultunk tovább a hosszabb távon, ami még így is csak „ünnepi” 12 km-es út volt. Erdőben és egy nagy tarvágásos területen haladtunk át, melyet elektromos kerítés védett. A tisztás szélén ettünk valamennyit, majd folytattuk utunkat. A Benkovics-nyiladékon hagytuk el az erdőt, majd az Április 6-a utca után mi is a reggel már bejárt úton haladtunk.

A könnyű, jó hangulatú túra arra ösztökél bennünket, hogy jövőre is tartsunk ilyet.

 

Két-bükkfa-nyereg - Klastrompuszta

Címkék

A túra 780 méteres szintemelkedésével kicsit ráijesztettem a tagokra. Ezenkívül Mindenszentek ünnepe is közrejátszhatott abban, hogy csak tizenheten voltunk. Az általános vélemény mégis az volt a túra végén, hogy nem is volt olyan nehéz. A pozitívumokat erősítette a napsütéses idő is.

Gödöllői találkozó után szokásos telekocsi akcióban a dobogókői elágazásban lévő Két-bükkfa-nyereghez hajtottunk.  A Pestről érkező kocsi már itt várt ránk. Parkolóban hagytuk a kocsikat, és elindultunk a zöld jelzésen. Kényelmes, enyhén lejtős úton a Vaskapu-völgy bejáratáig sétáltunk. Közben egy kis kitérőt tettünk az Ördöglyuk-barlanghoz, melynek hossza mintegy 430 m, mélysége 111 m. Ebből mi semmit se láttunk, mert korlát védi a bejáratot, meg egyébként is, nem vagyunk barlangászok. A Vaskapu-völgy előtt szép pihenőhely található rusztikus esőbeállóval. Mintegy 200 méter barátságos emelkedő út végén felértünk  az egykori légvédelmi bázishoz vezető – valaha aszfaltozott - útra. Nem sokáig (mintegy fél kilométert) mentünk rajta, aztán letértünk róla. Találkoztunk a Z jelzéssel is, kisvártatva azonban megint csak a P+ jelzésen haladtunk fehér sziklás terepen (Simon halála) lefelé. Igen szép volt ez a szakasz. Elértük a piros jelzést, vele együtt a Vörös-út nevezetű mélyen bevágódott kocsiutat, melyen továbbra is lejtmenetben haladtunk.

    Mikor elértük  piros barlang jelzést, felkanyarodtunk rajta a barlangok felé. Itt a lelkesebbje – erős kisebbségben – elkezdett sorra felkapaszkodni a barlangokhoz. Először a Vacska-barlangnál jártunk. Meglehetősen meredek úton lehet megközelíteni. Terméskőből kiépített – gondosan zárt - bejárata, szellőzőkürtje, sőt fedele is van. Leereszkedtünk a többiekhez, akik ekkor már reggeliztek. Következett a Legény-barlang. Ez is (csakúgy, mint a Leány-barlang) a 14 km hosszú Ariadne-barlangrendszer része, fokozottan védett. Ez volt számunkra a leglátványosabb, mert nagy bejárattal rendelkezett, több oldalsó hasadékot, üreget is láttunk mellette. Megint leereszkedtünk a barlangtól, majd felkapaszkodtunk a következőhöz, a Leány-barlanghoz. Ennek az volt a különlegessége, hogy pár rövid járatába is be lehet hatolni, valamint egy kürtőn át természetes fény is érkezett a barlangba. Visszamentünk a többiekhez, majd együtt indultunk tovább Klastrompusztára.

    Megnéztük a Pálos kolostor maradványait. Volt aki most reggelizett, mások elmentek egy kávéra, vagy egy pohár forralt borra. Mikor elindultunk, szemben látszott a Kémény-szikla, embereket is láttunk rajta. A mi utunk – a Z+ jelzésen - balról kerülte meg azt, nem ment fel rá. Jó kétszáz métert – de nem gorombán - emelkedett az út Pilis-nyeregig. Itt kicsit megpihenve visszaemlékeztünk egy korábbi túránkra, mikor már jártunk itt. Jelzést váltottunk. Még egy százast emelkedett az út Fekete-kőig. Innen egy kicsit le kellett menni a kilátóig. Sajnos a napsütés ellenére - a köd és pára miatt - nemigen lehetett nagyon messzire látni. Pilisszentlélek azonban még jó kivehető volt. A kilátó után már könnyű dolgunk volt, enyhe lejtőn már csak a kocsikig kellett mennünk. Aki a barlangokba is feljött, az 12,6 km-t gyalogolt.                                                                                                                                                   

 

Dél-dunántúli kéktúra Zalában

Címkék

Szabadon választott sorrendben járjuk a DDK-t, ezért kerülhetett a sor a tavaszi Alpokalja után most Göcsejre, és részben a Kelet-Zalai-dombságra. Az első bizonytalan nap után végig szinte nyári időben 73 km-t gyalogolt 10 lelkes ITK-ás.

10.17. péntek. Igen korai kelés után vonattal utaztunk előbb Pestre, majd Zalaegerszegre, végül kis pirossal Zalalövőre. Már majdnem azt hittük, hogy a MÁV-val valami probléma van, mert egészen az utolsó vonatig nem volt késésünk. „Szerencsére” a kis piros összeszedett negyedóra késést, „megnyugtatva” bennünket. Pecsételtünk a forgalmi irodában, aztán szemerkélő esőben útra keltünk. Zalalövőt a 86-os úttal nagyjából párhuzamosan hagytuk el. Nagyfernekágnál kis ideig a forgalmas úton kellett mennünk, de aztán végképp elhagytuk azt. Az eső indulásunkat követően pár perc múlva elállt, később volt még egy kísérlete, de aztán végképp feladta a próbálkozást. Babos-erdő, Kerek-domb útvonalon elég jó jelzések mellett haladtunk. Egyszer tévedtünk el mintegy 100 méternyit, miután a balról a beérkezett K+ jelzés után nagy sunyin a kék - jelzés nélkül - elment balra. Kustánszeg északi végében volt a szállásunk (Öreg Malom-vendégház). Jó hely, kedves házigazdákkal. Vacsorát is kértünk. Korai kelés miatt időben lefeküdtünk. Az első napi túránk 18 km hosszú volt.

    10.18. szombat. Gyönyörű napsütéses reggelre ébredtünk. Reggeli után elindultunk. Először bevásároltunk, aztán a Tájház, katolikus templom, temető mellett hagytuk el Kustánszeget. Egy mezőről felhőpamacsokkal ékes kilátás nyílt a református templomra. Egy használaton kívüli olajkút után Kislengyelre értünk, majd elszórt présházak után Kereseszegre. Ezután egy kétméteres dzsumbujban teljesen eltűnt a jelzés. Hosszas keresgélés után leltünk csak rá a nádas túloldalán. Ott pedig egy teljesen jó járható kocsiút vezetett az elhagyott kék jelzésig. Vajon milyen megfontolás után került az út e járhatatlan szakaszra?

A becsvölgyei országút közelében megebédeltünk.  A Kislengyeli-patak hídja után nem maradtunk a kék jelzésen, mert semmi kedvünk nem volt több mint két kilométert ismét aszfalton menni, mikor árnyas erdei út is van a közelben, Barabásszeget kikerülve. Petrikeresztúron egy kitérőt tettünk és bementünk a vegyesboltba, hogy a vacsoránkhoz, és a másnapra valót megvegyük. Telefonon ezt előre egyeztettem, így a nagyon kedves hölgyek kedvünkért ismét kinyitottak. Felmálházva Patóhegyre gyalogoltunk, mert ott foglaltunk szállást. Egyszerű, de nagyon finom vacsorát főztek a lányok. Ezen a napon 15,5 km-t gyalogoltunk.

    10.19. vasárnap. Korán keltünk, mert hosszú út várt ránk ezen a napon. Szőlők, présházak között ragyogó napsütésben indultunk, majd a Csőszi-hegy után egy kerítés állta utunkat. Volt rajta egy létra, de nem ott, ahol a mezsgyén derékszögű kanyart tesz a jelzett út. Én a jelzésnél – eléggé hülye módon – átmásztam a kerítésen, és annak rendje-módja szerint beleakadtam a szögesdrótba. Jó pár vérző seb maradt „hősies” tettem után a kezemen, melyet Hajni látott el szakszerűen. Mezőkön, erdőszélen nyílegyenes utak vezettek Zalatárnokba. Ott bélyegeztünk, majd árnyék nélküli aszfaltozott úton értünk Szentkozmadombjára. Elhaladtunk a temetőkápolna mellett, majd az érdekes összeállítású harangláb-buszmegálló együttes mellett. A mögötte lévő parkban megpihentünk.

A Köleshegyi-dűlőn át vezetett az út Rádiházára. A vasúti megállóban pecsételtünk. Rádiháza felett lévő szőlődombon egy régi prés áll, ahonnan szép kilátás adatott meg nekünk a környékre és a sompácsi kápolnára. Mézes-hegyen egy réten megebédeltünk, majd megváltozott nyomvonalú kék jelzésen Szentpéterföldére értünk be. A bolt nyitására vártunk, aminek elvileg három órakor kellett volna megtörténnie, de erre csak négy után került sor. A gyönyörű környezetben lévő vadászházhoz gyalogoltunk, majd onnan annak vendégházába, ahol szállást foglaltunk és vacsorát is rendeltünk. A szállás nagyszerű volt a gulyáslevessel egyetemben. Még egy ideig beszélgettünk, majd lefeküdtünk kipihenni a megtett 21,6 km-t.

    10.20. hétfő. Reggeli párában indultunk már. Egy nagyobbacska emelkedő után széles erdőgazdasági útra értünk. Egy tarvágás szélén megpihentünk, de onnan meg sem álltunk Lasztonyáig, a pecsételő helyig. Ennek megtörténte után egy mélyúton felkapaszkodtunk a kilátóig. A nemrégiben fából készült négyszintes kilátóból az egész környéket be lehetett látni. Következő megállónk a jóízű Torhai-forrás volt. Egy emelkedő, egy lejtő után Lispeszentadorján szélén voltunk. Ezután megint kapaszkodó következett, melynek végén egy lasztonyaihoz hasonló kilátó volt. Egy kedves helybéli férfi pincéjéből felhozott nekünk egy nagy üveg bort és üdítőt. Ebéd után indultunk tovább, mert Bázakerettyéről indult hazafelé buszunk. Napi adagunk 18 km volt. A buszról egyszer át kellett szállni Zalaegerszegig. Volt egy jó óránk a vonat indulásáig. A Délibe 10 perc késéssel érkeztünk, de a Keletiből induló hatvani vonat – hűen a hagyományokhoz – 20 perc késéssel indult.