Isaszegi Természetbarát Klub

Útkarbantartás

Címkék

A december elsején leesett ónos eső hatalmas károkat okozott a Gödöllői-dombságban is, nem kímélve az általunk karbantartott utakat sem. A december 4-ei bejárást követően szervezni kezdtem egy munkacsapatot, akikkel járhatóvá tudjuk tenni a Z+ jelzés Pécel felé haladó útjának legalább egy részét.

Mivel a hétvégék már mind foglaltak voltak, kénytelenek voltam a munkát hétköznapra szervezni. Így jobbára csak nyugdíjas klubtagjainkra számíthattam. Kilencen jelentkeztek, de Laci igazoltan maradt távol. Hadd említsem meg a résztvevőket – megérdemlik: Teri, Mari, Marci, Józsi, Sanyi, Pali, Gyula (ja és én). Még Éva, Ildi és Anci is jelentkezett, de nekik a szerda nem felelt meg (tudniillik a jelentkezőknek három nap közül is lehetett választani). A péceli országút mellett, a feszületnél tettük le az autókat. Innen indultunk gyalog, közben minden belógó gallyat, útra dőlt fát eltávolítottunk az útról. Pali hozta és kezelte a láncfűrészt, így övé volt a munka dandárja. Mi a levágott ágakat húztuk félre az útból, kézi fűrésszel, baltával és ágvágó ollókkal a kisebb átmérőjű fákkal, gallyakkal birkóztunk, a rengeteg tört faág eltakarításában serénykedtünk. Nagy szerencsénkre, nem sokkal a munka megkezdése után kisütött a nap. Jó két óra alatt eljutottunk a Gazda-erdőig. A sikeren felbuzdulva újabb szakasznak láttunk neki.

    Ehhez előbb visszamentünk a kocsikhoz, majd azokkal a nagytarcsai országút azon részére hajtottunk, ahol keresztezi azt a Z+ jelzés. Miután egy bekötőút sártengerében valahogy leparkoltunk, indultunk Pécel felé. Rengeteg munkánk akadt itt is, de már kicsit rutinosabbak is voltunk, mint az első szakasznál. Odáig jutottunk, ameddig az út elkezd felkapaszkodni a Látó-hegyre. Ez a szakasz az eddigieknél is nehezebb lesz, mert a fenyőfák szinte mind kidőltek, összetörve a közöttük lévő akácfákat is. Úgy beszéltük meg, hogy januárban, vagy februárban bejárom ezt a szakaszt, és ha az erdészet addig nem lát neki a munkának, tavasz előtt még egy akciónapot tartunk. Ez már hétvégén lesz, hogy mások is kiélhessék a bennük rejlő fanyűvő hajlamot.

 

Mikulás-kereső túra 2014

Címkék

Szerencsés véletlen során Mikulás-kereső túránk épp a fehérszakállúnak nevét kölcsönző Miklós-napra esett. A hét elejei katasztrofális idő ellenére nagyon szép számban – 65-en – kerestük az erdei Mikulást.

December elsején, hétfőn lehullott ónos eső egyik legnagyobb elszenvedője épp környékünk, a Gödöllői-dombság volt. Az előre eltervezett utat a rengeteg kidőlt fa, járhatatlan út miatt a keddi bejárás során módosítani kellett. Tetejébe az erdőbe vezető út sorompóját a Gödöllő utáni Szárítópusztán akkor zárták le, mikor már benn voltunk. Kijönnünk csak rengeteg telefon után sikerült jó két óra után. Szerencsére velünk volt Barkóczi Józsi. Ő és neje végigtelefonálták az összes szóbajöhető embert. A megmentés végül az isaszegi mezőőr személyében jött el. Rendőrök és polgárőrök is álltak közelünkben a valkói úton, de nekik az volt a legfontosabb teendőjük, hogy megállapítsák, ez nem az ő dolguk. Új helyet kerestünk a Mikulás megtalálásához. Szerdán egy újabb útvonalat jelöltem ki, megtisztítottam azt a rádőlt fáktól. A legnagyobb biztonságra kellett törekedni, mert sok gyereket is vártunk.

    Ennyi rossz előjel után szombaton nagyon sok gyermek és felnőtt várta a Dózsa György utca végéről az indulást. Innen indulva volt a legrövidebb a táv. A mieink közül legtöbben a vasútállomástól indultak és cikk-cakkozva érték el a fent említett helyet. Még vártunk kicsit, hogy mindenki odaérjen, aztán nekivágtunk. A gyerekek megkapták az eligazítást, hogy egyre nagyobb Mikulás-kép jelenti számukra a Mikuláshoz vezető utat. Rohantak is annyira, hogy alig lehetett őket féken tartani. Pedig gondolni kellett a nagyszülőkre is, akiknek ez a tempó már sok volt. Nagyon megijedtünk, mikor elkezdett esni az eső, de szerencsére csak pár percig tartott.

     Már A4-es méretű képek jelentették a Mikulás közelségét, akit annak rendje és módja szerint meg is találtunk. Nem volt egyedül, Krampusz segítsége is volt. Neki persze nem akadt dolga, mert saját bevallása szerint minden gyerek a megtestesült jóság volt az előző évben. Gyerekek verseket mondtak, énekeltek a Mikulásnak, aki ezért kisebb ajándékokkal jutalmazta őket. Aztán mindenki megkapta csomagját. Ezt és még sok jóféle süteményt falatozni kezdtük, tán még le is öblítettük. Jó félóra után indultunk tovább. Egy kilométer után mindenkinek választási lehetősége volt, hogy visszamegy ugyanazon az úton, amelyiken jött, vagy még hozzá tesz pár km-t. Vasútállomástól vasútállomásig ez az út 8,5 km hosszú volt.

    Húszan – nagy ürömünkre három kisgyerek is - indultunk tovább a hosszabb távon, ami még így is csak „ünnepi” 12 km-es út volt. Erdőben és egy nagy tarvágásos területen haladtunk át, melyet elektromos kerítés védett. A tisztás szélén ettünk valamennyit, majd folytattuk utunkat. A Benkovics-nyiladékon hagytuk el az erdőt, majd az Április 6-a utca után mi is a reggel már bejárt úton haladtunk.

A könnyű, jó hangulatú túra arra ösztökél bennünket, hogy jövőre is tartsunk ilyet.

 

Két-bükkfa-nyereg - Klastrompuszta

Címkék

A túra 780 méteres szintemelkedésével kicsit ráijesztettem a tagokra. Ezenkívül Mindenszentek ünnepe is közrejátszhatott abban, hogy csak tizenheten voltunk. Az általános vélemény mégis az volt a túra végén, hogy nem is volt olyan nehéz. A pozitívumokat erősítette a napsütéses idő is.

Gödöllői találkozó után szokásos telekocsi akcióban a dobogókői elágazásban lévő Két-bükkfa-nyereghez hajtottunk.  A Pestről érkező kocsi már itt várt ránk. Parkolóban hagytuk a kocsikat, és elindultunk a zöld jelzésen. Kényelmes, enyhén lejtős úton a Vaskapu-völgy bejáratáig sétáltunk. Közben egy kis kitérőt tettünk az Ördöglyuk-barlanghoz, melynek hossza mintegy 430 m, mélysége 111 m. Ebből mi semmit se láttunk, mert korlát védi a bejáratot, meg egyébként is, nem vagyunk barlangászok. A Vaskapu-völgy előtt szép pihenőhely található rusztikus esőbeállóval. Mintegy 200 méter barátságos emelkedő út végén felértünk  az egykori légvédelmi bázishoz vezető – valaha aszfaltozott - útra. Nem sokáig (mintegy fél kilométert) mentünk rajta, aztán letértünk róla. Találkoztunk a Z jelzéssel is, kisvártatva azonban megint csak a P+ jelzésen haladtunk fehér sziklás terepen (Simon halála) lefelé. Igen szép volt ez a szakasz. Elértük a piros jelzést, vele együtt a Vörös-út nevezetű mélyen bevágódott kocsiutat, melyen továbbra is lejtmenetben haladtunk.

    Mikor elértük  piros barlang jelzést, felkanyarodtunk rajta a barlangok felé. Itt a lelkesebbje – erős kisebbségben – elkezdett sorra felkapaszkodni a barlangokhoz. Először a Vacska-barlangnál jártunk. Meglehetősen meredek úton lehet megközelíteni. Terméskőből kiépített – gondosan zárt - bejárata, szellőzőkürtje, sőt fedele is van. Leereszkedtünk a többiekhez, akik ekkor már reggeliztek. Következett a Legény-barlang. Ez is (csakúgy, mint a Leány-barlang) a 14 km hosszú Ariadne-barlangrendszer része, fokozottan védett. Ez volt számunkra a leglátványosabb, mert nagy bejárattal rendelkezett, több oldalsó hasadékot, üreget is láttunk mellette. Megint leereszkedtünk a barlangtól, majd felkapaszkodtunk a következőhöz, a Leány-barlanghoz. Ennek az volt a különlegessége, hogy pár rövid járatába is be lehet hatolni, valamint egy kürtőn át természetes fény is érkezett a barlangba. Visszamentünk a többiekhez, majd együtt indultunk tovább Klastrompusztára.

    Megnéztük a Pálos kolostor maradványait. Volt aki most reggelizett, mások elmentek egy kávéra, vagy egy pohár forralt borra. Mikor elindultunk, szemben látszott a Kémény-szikla, embereket is láttunk rajta. A mi utunk – a Z+ jelzésen - balról kerülte meg azt, nem ment fel rá. Jó kétszáz métert – de nem gorombán - emelkedett az út Pilis-nyeregig. Itt kicsit megpihenve visszaemlékeztünk egy korábbi túránkra, mikor már jártunk itt. Jelzést váltottunk. Még egy százast emelkedett az út Fekete-kőig. Innen egy kicsit le kellett menni a kilátóig. Sajnos a napsütés ellenére - a köd és pára miatt - nemigen lehetett nagyon messzire látni. Pilisszentlélek azonban még jó kivehető volt. A kilátó után már könnyű dolgunk volt, enyhe lejtőn már csak a kocsikig kellett mennünk. Aki a barlangokba is feljött, az 12,6 km-t gyalogolt.                                                                                                                                                   

 

Dél-dunántúli kéktúra Zalában

Címkék

Szabadon választott sorrendben járjuk a DDK-t, ezért kerülhetett a sor a tavaszi Alpokalja után most Göcsejre, és részben a Kelet-Zalai-dombságra. Az első bizonytalan nap után végig szinte nyári időben 73 km-t gyalogolt 10 lelkes ITK-ás.

10.17. péntek. Igen korai kelés után vonattal utaztunk előbb Pestre, majd Zalaegerszegre, végül kis pirossal Zalalövőre. Már majdnem azt hittük, hogy a MÁV-val valami probléma van, mert egészen az utolsó vonatig nem volt késésünk. „Szerencsére” a kis piros összeszedett negyedóra késést, „megnyugtatva” bennünket. Pecsételtünk a forgalmi irodában, aztán szemerkélő esőben útra keltünk. Zalalövőt a 86-os úttal nagyjából párhuzamosan hagytuk el. Nagyfernekágnál kis ideig a forgalmas úton kellett mennünk, de aztán végképp elhagytuk azt. Az eső indulásunkat követően pár perc múlva elállt, később volt még egy kísérlete, de aztán végképp feladta a próbálkozást. Babos-erdő, Kerek-domb útvonalon elég jó jelzések mellett haladtunk. Egyszer tévedtünk el mintegy 100 méternyit, miután a balról a beérkezett K+ jelzés után nagy sunyin a kék - jelzés nélkül - elment balra. Kustánszeg északi végében volt a szállásunk (Öreg Malom-vendégház). Jó hely, kedves házigazdákkal. Vacsorát is kértünk. Korai kelés miatt időben lefeküdtünk. Az első napi túránk 18 km hosszú volt.

    10.18. szombat. Gyönyörű napsütéses reggelre ébredtünk. Reggeli után elindultunk. Először bevásároltunk, aztán a Tájház, katolikus templom, temető mellett hagytuk el Kustánszeget. Egy mezőről felhőpamacsokkal ékes kilátás nyílt a református templomra. Egy használaton kívüli olajkút után Kislengyelre értünk, majd elszórt présházak után Kereseszegre. Ezután egy kétméteres dzsumbujban teljesen eltűnt a jelzés. Hosszas keresgélés után leltünk csak rá a nádas túloldalán. Ott pedig egy teljesen jó járható kocsiút vezetett az elhagyott kék jelzésig. Vajon milyen megfontolás után került az út e járhatatlan szakaszra?

A becsvölgyei országút közelében megebédeltünk.  A Kislengyeli-patak hídja után nem maradtunk a kék jelzésen, mert semmi kedvünk nem volt több mint két kilométert ismét aszfalton menni, mikor árnyas erdei út is van a közelben, Barabásszeget kikerülve. Petrikeresztúron egy kitérőt tettünk és bementünk a vegyesboltba, hogy a vacsoránkhoz, és a másnapra valót megvegyük. Telefonon ezt előre egyeztettem, így a nagyon kedves hölgyek kedvünkért ismét kinyitottak. Felmálházva Patóhegyre gyalogoltunk, mert ott foglaltunk szállást. Egyszerű, de nagyon finom vacsorát főztek a lányok. Ezen a napon 15,5 km-t gyalogoltunk.

    10.19. vasárnap. Korán keltünk, mert hosszú út várt ránk ezen a napon. Szőlők, présházak között ragyogó napsütésben indultunk, majd a Csőszi-hegy után egy kerítés állta utunkat. Volt rajta egy létra, de nem ott, ahol a mezsgyén derékszögű kanyart tesz a jelzett út. Én a jelzésnél – eléggé hülye módon – átmásztam a kerítésen, és annak rendje-módja szerint beleakadtam a szögesdrótba. Jó pár vérző seb maradt „hősies” tettem után a kezemen, melyet Hajni látott el szakszerűen. Mezőkön, erdőszélen nyílegyenes utak vezettek Zalatárnokba. Ott bélyegeztünk, majd árnyék nélküli aszfaltozott úton értünk Szentkozmadombjára. Elhaladtunk a temetőkápolna mellett, majd az érdekes összeállítású harangláb-buszmegálló együttes mellett. A mögötte lévő parkban megpihentünk.

A Köleshegyi-dűlőn át vezetett az út Rádiházára. A vasúti megállóban pecsételtünk. Rádiháza felett lévő szőlődombon egy régi prés áll, ahonnan szép kilátás adatott meg nekünk a környékre és a sompácsi kápolnára. Mézes-hegyen egy réten megebédeltünk, majd megváltozott nyomvonalú kék jelzésen Szentpéterföldére értünk be. A bolt nyitására vártunk, aminek elvileg három órakor kellett volna megtörténnie, de erre csak négy után került sor. A gyönyörű környezetben lévő vadászházhoz gyalogoltunk, majd onnan annak vendégházába, ahol szállást foglaltunk és vacsorát is rendeltünk. A szállás nagyszerű volt a gulyáslevessel egyetemben. Még egy ideig beszélgettünk, majd lefeküdtünk kipihenni a megtett 21,6 km-t.

    10.20. hétfő. Reggeli párában indultunk már. Egy nagyobbacska emelkedő után széles erdőgazdasági útra értünk. Egy tarvágás szélén megpihentünk, de onnan meg sem álltunk Lasztonyáig, a pecsételő helyig. Ennek megtörténte után egy mélyúton felkapaszkodtunk a kilátóig. A nemrégiben fából készült négyszintes kilátóból az egész környéket be lehetett látni. Következő megállónk a jóízű Torhai-forrás volt. Egy emelkedő, egy lejtő után Lispeszentadorján szélén voltunk. Ezután megint kapaszkodó következett, melynek végén egy lasztonyaihoz hasonló kilátó volt. Egy kedves helybéli férfi pincéjéből felhozott nekünk egy nagy üveg bort és üdítőt. Ebéd után indultunk tovább, mert Bázakerettyéről indult hazafelé buszunk. Napi adagunk 18 km volt. A buszról egyszer át kellett szállni Zalaegerszegig. Volt egy jó óránk a vonat indulásáig. A Délibe 10 perc késéssel érkeztünk, de a Keletiből induló hatvani vonat – hűen a hagyományokhoz – 20 perc késéssel indult.

 

Morgói körút nem csak morgóknak

Címkék

10.04-én, szombaton a Börzsönyben jártunk.  Változatos terepen 17,5 km-t gyalogoltak azok, akik minden kitérőt megtettek. Eleinte kissé ködös, majd felhős időben - de esőt megúszva – 26 fő vett részt a túrán.

7:00–kor találkoztunk Gödöllőn, egy kocsi pedig közvetlenül a starthelyre ment.  8 órára a Morgó vasúti megálló közelében parkoltunk le. A Csömöle-völgyön  kezdődött túránk. Rövid aszfaltkoptatás után szerencsére a turistaút letért róla, és  vele nagyjából párhuzamosan futott. Egy patakvölgyben haladtunk, melynek vizét  előbb a Testvér-forrás, majd a később a Riezner-forrás vize gazdagította. Az

 erdőben egy-egy hétvégi ház húzódott meg. Mikor kiértünk a Száraz-fák rétre, megreggeliztünk.

    A rét után ismét erdőben haladtunk. Boglya-kő oldalában jelzést váltottunk, és a piros jelzésen lejtett utunk a Toronyalja-tó felé. Közben kétszer is átkeltünk a Kis-Hanta-patakon. A tónál választási lehetőség kínálkozott egy rövidebb útra is. Aki ezt választotta, az 3 km-t spórolt. A döntő többség előbb felmászott a Pusztatoronyhoz (egyes források szerint Biber-várhoz), majd nagyon meredek úton ért le megint a tó mellé. Itt is volt egy forrás. Átkeltünk a Kóspallag felé vezető úton. Egy rétre érve csak nehezen találtam meg a Pálos kolostorromhoz vezető PL jelzést. A kolostorból jóformán csak a 20 méter mély kút maradt meg. A réten átkelve megint a Kis-Hanta-patak mellé jutottunk, melyen - egyesek örömére, mások bosszúságára – számolatlanul át kellett kelni. Nem volt magas a vízállás, így mindig lehetett találni egy-egy olyan követ, mely biztonságos magasságban állt ki a vízből.

    A patakot elhagyva a Szent Gál-föld nevű területen kereszteztük Törökmező felé vezető utat. Itt rácsatlakoztunk a zöld jelzésre, majd nemsokára megint átmentünk a Kóspallagra igyekvő úton. Egy kis emelkedő után találkoztunk túratársainkkal. akik a rövidebb, P+ jelű úton jöttek a Toronyalja-tótól. A találkozás örömére közös ebédet tartottunk. Az út emelkedett még a Gál-hegyig, aztán megnyugodott. Megint be lehetett vállalni egy majd’ fél kilométeres kitérőt, mely a Nagy-Kősziklához vezetett. Bár ködös volt az idő, mégis érdemes volt elmenni oda, mert látszott fentről a Kis- és Nagymaros, Visegrád, Dunakanyar egy része. Visszatérve a zöldre, egy darabig szinte sétaút-jellegű volt, aztán erős lejtő következezett a villanypóznák alatt. A királyréti utat keresztezve kisvasút talpfáin lépegetve tettük meg a kocsikig hátralévő távot.

 

Négy nap a Gömör-Tornai-karszton

Címkék

Szokásos szeptember-végi négynapos túránkat ezúttal a Gömör-Tornai karsztvidék határon belüli és túli vidékein tartottuk meg. A sok látnivaló ellenére sajnálatos módon csak 17-en voltunk.

    Szeptember 25. (csütörtök). 7 órakor indultunk Gödöllőről, Miskolcig autópályán haladtunk. Bevásároltunk egy nagy bevásárlóközpontban, majd szálláshelyünkre, Szalonna mellé utaztunk. Fél tizenkettőre értünk oda. Kipakoltunk, ettünk valamit, majd indultunk első túránkra.

Szalonnán még túra előtt meg akartuk nézni a református templomot, de nem találtuk a gondnokot. Így nekivágtunk a túrának. A falut elhagyva az út folytonosan emelkedett. Mielőtt az erdőbe értünk, nagyszerű kilátás nyílt Szalonnára, a Rakacai-tóra, Cserehátra és a Tornai-dombságra. A Szár-hegy oldalában haladva értünk fel a Martonyi-kolostorromhoz.  Az 1347-ben gótikus stílusban felépített kolostor romos állapotú ugyan, de az utóbbi időben tetővel látták el, oromfalait megerősítették, támpilléreket újból felépítették. Lefelé menet egy darabig - a Csengő-tetőre épített - TV-toronyhoz vezető úton haladtunk, majd cserjések, kaszálók között jutottunk vissza Szalonnára. 11 km-es volt ez az út. Ismét tettünk egy kísérletet a templom felkeresésére, de az most sem sikerült. Este csak levest főztünk, másodiknak megettük az otthonról hozott ételeket.

    Szeptember 26. (péntek). Ezen a napon a Rudabányai-hegységbe mentünk. Reggeli után kocsival először Szendrőn át a Telekesi-kápolnához utaztunk, ahonnan gyalogtúránk kezdődött. A zöld jelzésen indultunk folyamatosan emelkedő úton. Rengeteg őzláb- és erdei csiperkegomba volt az út mellett, el is kapta a csapatot a gyűjtőszenvedély. A Bükk-tető után lejtmenet következett, majd immáron a Z+ jelzésen ismét emelkedni kezdett az út. Kis kitérővel a Boszorkány-völgy fölötti pihenőpadoknál megettük szendvicseinket. Hosszú lejtő következett, melynek végén a Telekesi-patak völgyébe értünk. A patak időnként eltűnik a kövek között, búvópatak válik belőle. A vadregényes völgyben hatalmas mohás mészkősziklák vannak. Érdekes pontja az útnak az Ördög-gát, mely alatt nagy vízállásnál nem tud a patak átbújni, így megkerüli azt. Ennek neve Kerengő, most itt vezet a turistaút. A gát után már jobban volt víz a mederben, helyenként az átkelésnél már ügyelni kellett, bele ne essünk. A patakot elhagyva az Ardai-völgyön keresztül értünk megint a Bükk-tetőre. Eleinte csak ijesztgetett az eső, de aztán kénytelenek voltunk felvenni az esőkabátot. Az utolsó két kilométert a kocsiig esőben tettük meg. Hazafelé szándékunkban volt a szendrői várat felkeresni, de az eső miatt letettünk erről. Mire visszaértünk Szalonnára, már jó idő lett, így most néztük meg a szalonnai református templomot. A templom legrégebbi része a XI. századból való rotunda, benne XIII. századból fennmaradt freskók találhatók.

    Szeptember 27. (szombat). Kocsival először Tornanádaskára utaztunk, ahol megnéztük a Hadik-kastélyt, sétáltunk parkjában. A ködöt éppen éppen átsütötte a nap, nagyon látványos volt. Nagy örömünkre egy mókus szaladgált a kastély falára felfutott repkényen, bekukucskált az ablakon is. Ezután átmentünk Szlovákiába, ahol első megállónk a Szádelői-völgy volt. Itt leparkoltunk a völgy bejáratánál. A Szár-patak mellet hatalmas sziklák között emelkedett az út. A patak tele volt kisebb-nagyobb zuhataggal. A szurdokvölgy végén választási lehetősége volt mindenkinek, hogy vagy visszasétál a patak mellett, vagy felkapaszkodik a völgy feletti sziklákra. Végül mindenki a dolgok nehezebbik végét fogta meg, és feltornászta magát az eleinte meredek úton, 170 méter szintemelkedést legyűrve. Felérve mindjárt egy szép kilátóhely várt ránk, ahonnan a szurdokvölgy egy részét, és a környező hegyeket láttuk be. Továbbhaladva könnyű út réteken vezetett át, majd egy újabb kilátóhelyhez értünk, ahol még az előzőnél is szebb panoráma kínálkozott. Tovább is a sziklafal peremén haladtunk, mindig el-elcsodálkozva kilátáson. Addig-addig nézelődtünk, míg a jelzett turistautat elvesztettük. Vissza kellett menni 600 métert. Erősen lejtős úton értünk vissza a parkírozóba. Gyalogutunk 11 km hosszú volt.  Továbbmenve. felmentünk Krasznahorka várához, de az most nem látogatható, mivel 2 éve leégett a tetőszerkezete. Következő megállónk Rozsnyó volt. Körbesétáltunk a főtéren, fagyiztunk. Még egy programunk volt hátra a szilicei jégbarlang felkeresése. Gombaszögön át vezet ide az út. Maga a barlang kb. 700 m-re van az országúttól. Ez Európa legalacsonyabban fekvő jégbarlangja. Jeget nem sokat láttunk, de a hatalmas sziklák alatti barlang így is igen látványos, és csak úgy lehelte ki a hideget.

    Szeptember 28. (vasárnap). Reggeli után összepakoltunk (de cuccainkat még a vendégházban hagytuk), majd Bódvaszilasra mentünk. Letettük a kocsikat, és az Akácos utcán át hagytuk el a települést. A falu szélén egy szépen felújított barokk magtár található. Elvileg piros tanösvény jelen haladtunk, de az első jelzés csak 1 km után jelent meg. Utána viszont nagyon sok volt belőlük, majd volt olyan szakasz, ahol megint nem volt egy sem. Lehet, hogy most festik fel. A Vízművet balról megkerülve araszoltunk mindig csak felfelé. Az emelkedő közepette csatlakozott hozzánk a K+ jelzés is, Ódor-bikk-nél elértük az 530 m-es magasságot, innen már könnyebb volt az út, mert váltakoztak az emelkedők és a kis lejtők. Elhaladtunk a Jóbarát-zsomboly mellett, majd felértünk Magyarország második legmélyebb aknabarlangjához, a Vecsembükki-zsombolyhoz.

Továbbiakban a sárga jelzésen haladtunk, az út mindkét oldalán mély töbrök mellett. Kis-Vecsem-bükknél egy tisztáson megebédeltünk, majd hamarosan irányt váltva ismét a P tanösvény – ezúttal nem jelzett – ösvényén mentünk tovább. Megcsodáltuk az út mellett lévő hatalmas bükk-matulázsemet, majd hamarosan elértük az útnak azt a szakaszát, melyen már korábban is jártunk. Erről az útról letérve az alig jelzett K+-en értünk vissza Bódvaszilasra. A gyalogtáv 11 és fél kilométer volt.

Kocsiba ülve hazafelé még megálltunk Perkupán, ahol a Víz-völgyi-patak mellett lévő Petőfi utca gondozott, virágos környezetével, jó pár régi szép házával, az utca végén lévő református templommal maradandó élményt nyújtott. Visszaérve szálláshelyünkre felettük a maradék kajánkat, majd hazautaztunk.

 

Észak-Csehország

Címkék

Tízen tíz napig túráztunk Észak-Csehország különböző tájain, de elsősorban a homokköveiről híres vidékeken. Jelen beszámoló csak egy rövid kivonata a gyönyörű útnak, részleteket 2015.01.17-én, az isaszegi Falumúzeumban tartandó vetítettképes élménybeszámolónkon lehet megtudni.

    09.08. hétfő. Odaút

7 órakor elkezdtük összeszedni a kocsik utasait. Három kocsiban utaztunk. Az utazáson felül még megnéztük Rumcájsz városát, Jičint.

Útvonal: Isaszeg – Gödöllő – Mogyoród – Budapest – Győr – Pozsony – Brno – Prága – Mláda Boleslav – Jičin – Rokytnyce nad Jizerou. Az út hossza 710 km volt.

    09.09. kedd.  Kirándulás a Cseh Óriáshegységbe

Reggeli után 8 órakor indultunk a Rokytnice – Vitkovice – Horni Misečky útvonalon. Gyalogtúra: Horni Misečky parkírozó – Špindlerúv Mlyn – Elba-völgy – Elba-vízesés – Labské bouda – Ambrozova-kilátó – Vrbatova bouda - Jilemnička bouda - Horni Misečky parkírozó.

18 km-t gyalogoltunk 750 m-es szintemelkedéssel.

    09.10. szerda.  Utazás a Jizerské-hegységbe

Komótos reggelizés után fél tízkor indultunk.

Útterelések miatt először Lázné Libverda fürdőhelyet, majd Frydland-várát néztük meg. Ezután a Liberec mellett lévő, 1012 m magasan lévő Jeśtĕd TV-toronyhoz mentünk fel, de csak az utolsó 800 m-t gyalogosan.

    09.11. csütörtök. Cseh Paradicsom 1. rész.

Először Hrubá Skála-ba utaztunk. Letettük a kocsikat, majd megnéztük a kastélyt kívülről.

Ezután kezdődött gyalogtúránk a kastély – Marianské-kilátó – Antoninúv-forrás – Janova-kilátó – Valdśtein-vár – U Lvičká-kilátó – Arborétum – parkírozó útvonalon.

A túratáv 9,5 km volt.

Továbbutaztunk kocsival Rot Valdśtein-vár alá, majd felgyalogoltunk a várba. Utána Klokoči-ba mentünk. Gyalogtúránkat a Klokoči-szikláknál lerövidítettük, mert esni kezdett az eső.

    09.12. péntek. Karkanosze (az Óriáshegység lengyel oldala)

Éjjel is esett az eső, és erre a napra is ezt ígérték a meteorológusok, ezért megváltoztattuk az eredeti programot. Cseh-Svájc helyett Lengyelországba mentünk, mert itt javarészt városnézés volt a program.

A Kamieńczika-vízesésnél nagy köd volt, így ennek bejárását az út végére hagytuk. Jelenia Górába mentünk helyette, ahol sétáltunk a piactér XVII-XVIII. századból való rokokó-barokk házai között. Megnéztük még a klasszicista városházát, a barokk Neptun-szökőkutat, a Szent Kereszt templomot. Ezt követően Karpaczba utaztunk, ahol a város sétálóutcáján sétafikáltunk, vásároltunk ezt-azt, majd megnéztük a XIX- sz-ban ideszállított norvég dongatemplomot. Hazafelé 2 km gyaloglással értük el a Kamieńczika-vízesést.

    09.13. szombat.  Kirándulás Cseh-Svájcba

Reggeli nélkül 7 óra után indultunk, 9 órára értünk Hřensko-ba. Leparkoltunk, majd kis gyaloglás után Tři prameni-nél egy esőbeállóban megreggeliztünk. További útvonalunk: Pravčická Brama (Európa legnagyobb természetes kőkapuja) – Mezní Louka – Edmundova soutéska (szurdokvölgy, benne csónaktúra) – Hřensko.

A megtett távolság 18,1 km volt. Hazafelé megálltunk még Panská Skála bazalt szikláinál.  

    09.14. vasárnap Cseh Paradicsom 2. (Prachovi-sziklák)

Gyalogtúránkat a turistaháztól kezdtük, majd a Nad Fortnou – Šikmá vež. –kilátó – Vyhlada Miru – Rumcajsová, Hakenova, Šlikova, Česky ráj-kilátók -  Źelená rokle útvonalon értünk vissza túránk kiindulópontjára. Az út hossza 5,5 km volt, de a változatos terep és libikókázás miatt sokkal többnek tűnt.

Ezután kocsival továbbmentünk a Trosky-várhoz. Felmentünk a várba. Eleinte még láttunk valamennyit, de később leszállt a köd – vagy felhő (?).

Ismét kocsiba szálltunk, és a Jizery-szurdokvölgyet közelítettük meg, majd egy kilátópontjához gyalogoltunk.

    09.15. hétfő.  Kirándulás Kokořinsko-ba

A Rokytnyce - Źelezny Brod - Turnov – Mláda Boleslav útvonalon haladva értünk túránk kiindulópontjára, Sedlec-be.

Gyalogtúra: Sedlec – Bilká – Nachová rokle – Poklicky („sapkás” szikla) – Kokořin dolina – Kokořin-vár – Na Panském – Sedlec. Az út hossza 11,1 km volt. Ezután kocsival Źelizy-be mentünk, ahol egy fél kilométeres gyaloglással felkerestük az Ördögfejeket (Čertovy hlavy). Itt meg is ebédeltünk. Mielőtt hazamentünk volna tettünk még egy kitérőt Sloup várába. Este elmentünk egy étterembe vacsorázni.

    09.16. kedd. Adršpach-teplicei sziklaváros

 Adršpach-ból indultunk túrázni. Nagyon változatos terepen az Adršpach-tó – Cukor-hegy Viči-rokle (Farkas-sziklák) – Střmen-vár - Horolezecká chata úton mentünk. Ide érve a lányok már elfáradtak és visszaindultak a kocsik felé. Mi hárman fiúk magas sziklafalak között még mintegy fél kilométert megtettünk, de aztán a lányok után iramodtunk. A teplicei kijáraton át hagytuk el sziklavárost, majd a Metuje folyó mellett mentünk vissza Adršpach-ba.

    09.17. szerda. Hazautazás kis kitérővel, sok bosszúsággal

Összepakoltunk és elindultunk hazafelé. Úgy döntöttünk, hogy elkerüljük Prágát, és Jihlaváig nem autópályán megyünk. Rengeteg útlezárás lassította a haladást, de a legnagyobb baj az útkezelők esztelenségével volt. Szinte sohasem jelöltek ki a lezárt szakasz helyett terelőutat. Előfordult, hogy a terelőútról is letereltek. A jihlavai autópálya felhajtót már legalább 50 km-e jelölték, de mikor odaértünk, behajtani tilos tábla díszelgett ott. Ezért csak negyed négyre értünk a Világörökség részét képező lednicei kastélyhoz, belülről is megnézni már nem volt időnk. Nagyon szép, a kertje külön élmény. Fél öt felé indultunk onnan és gond nélkül értünk Pestre 8 órára.

 

Cserhátsurány - Herencsény

Címkék

Nem várt eseményekkel tarkított túranapunkon 23-an vettünk részt. Szép időben a - nekem legalábbis kedvenc – Cserhátban jártunk, részben az országos kéktúra egy szakaszán. A 12,5 km-es út végén még négy nevezetes helyet is felkerestünk a környéken.

A gödöllői találkozón derült ki, hogy Lacinak vissza kell fordulnia. A bajok ott folytatódtak, mikor Galgagyörk után egy kátyúsorozatban durrdefektes lett az első kerekem, de a hátsó is megsérült. Jött a pótkerék, majd gumis keresése a következő falvakban, Végül sikerült megcsináltatni, de emiatt csak 10 óra után kezdhettük meg túránkat Cserhátsurányból. Az már csak hab volt a tortán, hogy ”elbeszélgettem” egy kereszteződést, és ez egy kilométer plusszunkba került.

    Innentől kezdve már sikertörténet volt az út. A volt szécsényi úton, szép mélyúton haladtunk felfelé. Mellénk csatlakozott a piros jelzés is. A dombtetőn - mikor az balra elhúzott - tartottuk reggeli, (egyeseknek már) ebédszünetet. Továbbhaladva rengeteg gombát láttunk az erdőben. Ez nagyban lelassította a menetet, mert egyesek a vacsorára-valót szedték meg, mások fényképsorozatot készítettek. Fennsíkszerű terület után utunk legmagasabb pontjára, a 398 m magas Hegyesre értünk. Igazából nem ez volt a legnagyobb kaptató, hanem ott, ahol elhagytuk a kék jelzést, és jelzetlen úton Herencsény felé vettük az irányt.  A nagyobb emelkedő után nagyjából az erdőhatárig szintezve haladtunk, majd már csak lejtős úton értünk be Herencsénybe.

    Itt oltottuk szomjunkat egy kocsmában, majd a sofőrök busszal visszamentek a kocsikért Cserhátsurányba, aztán vissza a többiekért Herencsénybe. Innentől már csak a beígért látnivalók felkeresése volt hátra. Először Terénybe utaztunk. Itt a csapat egyik része – akik korábbi utunk során még nem látták - az Orsós magnó múzeumot keresték fel, míg a többiek a sok érdekes dolgot rejtő Terényi Parkot (Akol), Szentgyörgyi Albert mellszobrát. Következő megállónk Kéripuszta volt, ahol egy szépen felújított ház (bár már megint lehetne rákölteni kis forintocskát) egykoron Szentgyörgyi Albert gyerekkori lakhelye volt. Borzasztó látványt nyújtott viszont a mellette lévő szemétlerakó, amit a felállított tábla szerint uniós pénzből megszüntetnek, de a feltüntetett ez év végi határidő nevetségesnek tűnik, mivel még el sem kezdték a munkát. Következő megállónk a pincesor volt Szandán. Így is szép, hátha még élet is lenne benne. Sajnos már sem ember a soron, se bor a hordókban nincs. Minderről beszélt ízes palóc tájszólásban egy néni, akivel visszaútban a kocsihoz találkoztunk. Továbbutazva már egy látnivaló volt hátra, a becskei sztupa. Erősen alkonyodott már, mire odaértünk. Elolvastuk az ismereretterjesztő táblákat, megcsodáltuk a szép kilátást, majd indultunk haza.

Kiscsoportos pót-kéktúra a Zemplénben

Címkék

Háromnapos kéktúránkat azért szerveztem, hogy akinek valamilyen okból hiányzott  a Zemplén-hegység egyes szakaszainak teljesítése, most pótolhassa ezt a hiányt.

Szerdán reggel Boldogkőváraljáról először Arkára mentünk. Itt megnéztük a szépen felújított tehetős ember házát, nosztalgiából kerestük a karácsonykor felállítandó embernagyságú bábokat, de evvel most nem volt szerencsénk. Boldogkőváraljára visszatérve felmentünk Boldogkő várába. Végigjártuk az összes járható helyet, megcsodáltuk a szép kilátást a falura, Zemplénre és Cserehátra. Nagyon látványos volt az ólomkatona kiállítás is. Ezután Mogyoroskára mentünk kocsival. Gyalogtúránk során a kéken és a piros rom jelzésen bevettük Regéc várát. Két év előtti látogatásunk óta sokat haladtak a helyreállítással, elkészült az északi kerekded bástya is. Várlátogatásunk végén eleredt az eső, e nedvességben gyalogolva előbb Regécre, majd ezt követően egy jelzetlen úton vissza Mogyoróskára mentünk. 9 km volt ez az út. Már csak szállásunk elfoglalása és a vacsora volt hátra Középhután.

    Fél-éjjel még esett az eső, de reggelre ragyogó napsütésre ébredtünk. Reggeli után kocsival Újhutára hajtottunk, és onnan kezdtük meg gyalogtúránkat. A K négyzet jelzés a szépséges Szpalanyica-völgyben vezet. Elértük az OKT-t, ezen a Mlaka-réten át Istvánkúti-vadászházhoz értünk. Most jobban volt időnk mint múltkor, így bejártuk a természetvédelem álló Nyírjest, felkerestük a forrást is. Továbbindulva jó 6,5 km megtételével a Gerendás-réten lévő esőbeállóban megebédeltünk. Ezután következett az Eszkála-erdészház. A Z jelzésen jutottunk vissza Újhutára (napi táv 16 km), majd kocsival Középhutára, a Banya-tanya nevű szállásunkra. Ismét nagyon finom vacsorát kaptunk, amely után még egy jót sétáltunk az aranyos kis faluban.

    Kocsival Makkoshotykára mentünk, innen gyalog a Metzner-kastély és sírkápolna mellett elhaladva értünk be az erdőbe. Cirkáló-tanyáig együtt mentünk, ott én visszafordultam a kocsihoz. A lányok továbbmentek az OKT-n, én kocsival arra a pontra mentem, ahol a kék kiér a Károlyfalva-Rudabányácska közti aszfaltozott útra. Nagyon nehezen találtam meg a kék Makkoshotyka felé vezető útját. Végül egy útszéli sorompótól vagy 100 méterre megláttam a jelet egy fán. Elindultam a lányokkal szembe. Épp a Csonka-kúthoz értem, mikor teljesen váratlan irányból ők is feltűntek. Kiderült, hogy eltévedtek. Szerencsés véletlen volt, hogy épp akkor értem oda. Megebédeltünk, aztán folytattunk utunkat a kéken. 11.5 km volt a lányok távja. Hazafelé csak egyszer álltunk meg egy cukrászdánál Szerencsen.

    

    

 

Markazi körút

Címkék

Nem fázott az a 36 ember, aki eljött szombaton a Mátrába túrázni. A faluban tett sétával együtt 13 km-t mentünk, 500 m-es szintemelkedéssel. Örvendetes, hogy 8 gyerek (a legkisebb 3 éves) is volt velünk – igaz ebből 5 vendégként. Hősiesen gyalogoltak, ezúttal is gratulálunk nekik!

    7 órakor Gödöllőn volt a találkahely, de többen közvetlenül Markazra jöttek. Összesen 8 kocsival mentünk. A templom mögötti parkírozóból indultunk a zöld jelzésen. A temető után kicsit keresgélni kellett a továbbvezető utat, de a GPS ebben is nagy segítséget jelentett. Ez még egy-két helyen előfordult, de alapvetően jól jelzett a Z sáv, és a ZL jelzés is, amiken haladtunk. Folyamatosan emelkedő úton az első kis vízszintes placc a Cseresi-erdészház volt. Időnként kereszteztük az erdőgazdasági utat, melyen biciklisek izzadtak. Mielőtt kiértünk másodjára az útra, volt egy szederindákkal bőségesen ellátott szakasz is. Ez főleg a kis gyerekeknek okozott gondot, mert nekik nem csak a lábukat karcolta össze, hanem fejük búbjáig is elért.

    A Mária-képesfánál nagy pihenőt tartottunk, megebédeltünk. Mikor továbbindultunk a Hatra-patak.tetőn vezetett az út, hol fel, hol le. Az utat kisebb-nagyobb szikladarabok borították. A Hegyes-tető környékén már időnként lehetett látni a Markazi-víztárolót. Vár-bércen kitérőt tettünk a Markazi-vár romjaihoz. Sajnos a XIII. században épült vár állaga folyamatosan romlik, a kilátás viszont csodás innen. A vártól faluig vezető út jó egyharmada nem erdőben vezet, itt már nagyon meleg volt. Markazra érve felüdülést jelentett az első közkút hideg vize, majd a fagyaltozás.

    Felfrissülve még egy sétát tettünk a faluban. Először a melegvizű-tóhoz mentünk. Szépen kialakított parkban található a télen-nyáron 16 fokos vizű kis tó, melyben hatalmas pontyok, és koi pontyok is élnek. Szinte mindenki beáztatta elgyötört lábát a hűs vízben. Még egy látnivaló várt ránk Markazon. László Gyula István tojáspatkoló népi iparművész kiállítását néztük meg. Itt patkolt tojásokon kívül festetteket is láthattunk. A megbeszélt időponthoz képest túl későn érkeztünk oda, így  a gyerekek legnagyobb bánatára, már a patkolás bemutatására - sőt kipróbálására -  sajnos már nem maradt időnk.