Isaszegi Természetbarát Klub

ITK-majális 2015

Címkék

Egyre növekvő létszámunknak és a nagyszerű időnek köszönhetően vendégeinkkel együtt összesen 55-en voltunk az egyik - isaszegi erdőben kiépített - pihenőhelyen. A gyerekeknek nagy versenyt rendeztünk, mi felnőttek jobbára csak tunyultunk, ettünk, ittunk – leszámítva az ebéd utáni pár kilométeres sétát.

 Évről-évre itt tartjuk bográcsolásunkat, az utóbbi években kiegészítve ezt – a Gyereknap közelsége miatt is – játékos versenyekkel is. Az sem változik, hogy előtte mindig szemétgyűjtő akciót kell tartanunk. Csütörtökön nejemmel és Sanyival kimentünk összeszedni mások szemetét, és a nem Európába való „emberek” által összetört üvegeket. Meg is telt vele egy nagy kuka. Arra azért nem számítottunk, hogy a rend nem tart ki szombatig; egy nagy kupac szemetet pénteki piknikelők megint ránk hagytak.

    9 órától gyülekeztünk, kezdtük felállítani a bogrács-állványokat, készítettük elő a tűz helyét. A lányok leterítették az asztalokat, hagymát pucoltak, szeletelték fel. Egy-két „apróságért”, például egy nagyobb üsttért még haza kellett ugornunk, közben egyre többen megérkeztek. Nagy örömünkre Szilvi is eljött és bemutatta 4 hónapos tündér-jó kislányát. Nehogy a főétel elkészültéig éhen haljunk, előkerültek különböző finomságok, sütemények. Nagy beszélgetések folytak.

    Majdnem dél volt, mikor összetereltük a gyerekeket a versenyre. A játékmesterek csapatversenyt találtak ki, három csapatra osztva a gyerekeket. Nagyon változatos játékok voltak: versenyfutás akadályok kerülgetésével, ugyanez karika gurításával, aztán hokiütővel labdát kellett terelniük a bóják között, stilizált fagylalttal kellett végigfutni, és volt célba-dobás is. Még egy lufis játék volt hátra, de épp akkor kicsit feltámadt a szél, elfújva azt a játékot. Eredményhirdetéskor a csapatok összteljesítményét értékelték, de mint hajdanában az olimpián, itt is a részvétel volt a fontos, nem a győzelem. A gyerekek derekasan helytálltak a versenyben, mindenki kapott jutalmat (tábla csoki, banán, narancs).

    Közben szép lassan fortyogott az általam „macerás” csülökpörköltnek elnevezett étel. Másik tüzet is gyújtottunk, ott egy kondérban 15 kg krumplit főztünk meg. Két óra utánra mindkét étel elkészült. Jó volt látni, ahogy a megéhezett emberek hosszú sorokban álltak az üstök előtt. Azt hiszem mindenki degeszre ette magát. Ismét megélénkült a sütemények forgalma, a pörköltre csúszott a bor, vagy a sör.

     A sok ennivalót le kellett gyalogolni, ezért egy sétára indultunk. Előbb a Szobor-hegyre mentünk. Sajnos egyre vadabb méreteket ölt környékünkön a tarvágás, alig lehet a turistautakat megtalálni. Évek óta azt halljuk az erdészektől, hogy tarvágás helyett a szálaló fakivágás, vagy a felújító vágás kerül előtérbe. Ennek ellenére az erdőt járva mindenütt tarvágásba botlunk. Hogy egy előnyét azért megemlítsem az isaszegi tarvágásnak: szép kilátás van a városra onnan, ahonnan eddig csak az erdőt lehetett látni. A Honvédsíroknál kötöttünk ki, itt elidőztünk kb. 20 percet az ismeretterjesztő táblák elolvasásával. Visszafelé menet egy horhossal előbb tértünk le az útról („hála” nekem), így kissé kalandosra sikeredett az út vége. Visszaérve a padokhoz még beszélgettünk egy darabig, aztán szétszéledtünk.

    A jó sikerült majálisunk végén szeretném megköszönni mindazoknak a segítségét, akik szemetet szedtek, főzőalkalmasságokat hoztak és felállították azokat, fát szedtek, tüzet gyújtottak, hagymát, krumplit pucoltak, süteményeket hoztak. Kihagytam valakit?

Külön köszönet Terinek és Sz. Marikának, akik a gyerekeknek kitervelték és levezették a versenyt, Sz. Péternek a rendíthetetlen pörkölt-kevergetésért – ez már fizikailag sem volt semmi, lévén az üstben rotyogott (csak a főbb dolgokat említve) 18 kg csülök és 2 kg hagyma. Az is öröm, hogy egy régi/új taggal (Szilvi), és egy valóban új taggal (Zsóka) bővült egyesületünk.

 

2014. évi egyszerűsített beszámoló és közhasznúsági melléklet

Címkék

Törvényi előírásoknak megfelelően ezúttal közzétesszük 2014. évi egyszerűsített beszámolónkat és annak közhasznosságú mellékletetét.

Notter Béla elnök

CsatolmányMéret
pk1422014.3.pdf3.34 MB

Busztúra a Medves-hegységbe

Címkék

46 saját taggal és 7 vendéggel látványos helyeken túráztunk a Medves-hegységben. Változatos terepen, ragyogó tavaszi időben 12,5 km-t gyalogoltunk.

Isaszegen, Gödöllőn és végül Hatvanban vettük fel utasainkat. 7 órai indulással kb. fél tízre értünk Rónabányára. Lekászálódva a buszról hamarosan elindultunk a sárga jelzésen. Kis idő után átpártoltunk a S háromszög, Tanösvény jelre. Első kis kitérőnk a Bagókő volt, melynek az az érdekessége, hogy bazaltoszlopok vízszintesen és függőlegesen is megtalálhatók itt. Hosszabb kitérőt a Bazaltorgonához tettünk. Miután ezt is megcsodáltuk, a 600 méteren felüli kilátóhelyhez mentünk. Innen nagyszerű kilátás nyílik Gortva-völgyétől Szilváskőpusztáig bezárólag. Mikor továbbindultunk elhaladtunk olyan különleges sziklaalakzatok mellett, mint a Mágneses-, Különleges mikroklímájú- és a Szétnyíló sziklák. Kis idő után a Cseh katona sírjához értünk, itt aki akart megpihent, a többiek pedig a Kis-Szilváskő szikláihoz gyalogoltak. E pár száz méteres kitérő után együtt mentünk tovább. Szilváskőpuszta mellett pihenőt tartottunk, majd folytattuk utunkat előbb a sárga, később a S négyszög jelzésen. Bárnát a temetőnél értük el, melyben egy aranyos kis kápolnát láthattunk. Bárnán várt a buszunk, aki úgy gondolta, neki ennyi már elég volt, az ott maradt.

    Döntő többség továbbindult. Az eső utcasarkon máris egy forrás állított meg. A melegben mindenkinek jól esett a hűs forrásvíz. Homokkő-padok mellett haladtunk el, majd ligetes rész következett, ezt követően az erdő szélén megálltunk ebédelni. Továbbindulva fokozatosan emelkedett az út. Gorombább emelkedő akkor következett, mikor kezdtünk a Nagy-kőre felkapaszkodni. Itt 420 méteren 90 m-t emelkedett az út. De mindezen fáradtságért kárpótolt bennünket az a nagyszerű kilátás, mely a bazaltcsúcsról elénk tárult. A közeli hegyeken túl, a Mátra egész vonulata jól látható, sőt még a Bükk is. A csúcsról javarészt másik úton mentünk vissza Bárnára. Visszafelé megint megálltunk a forrásnál.

    Buszra szálltunk és Nemtibe hajtottunk. Itt korábban már megnéztük a Morgó-gödröt és a Leány-követ, most a Sárkányfog felkeresésére indultunk. Nem kellett sokat menni, a falu felett ott volt az a homokkő-alakzat, melyet formájáról találóan Sárkányfognak neveztek el. A gyerekeket alig tudtuk visszatartani, hogy ne csúszkáljanak a morzsolódó sziklán.

    Még egy látnivaló várt ránk, mielőtt haza nem indultunk. Kisterenyén a Gyürky-Solymossy kastélyhoz buszoztunk. A kastélypark előtt van a szép állapotban lévő Tájház is. A parkba belépve előbb a romos ispánlakot láttuk, ezután a már üdítően szépen felújított, 1790-ben épült kastélyt. Belül nem tudtuk megnézni, mert hétvégén zárva van. A kastélypark gyönyörű, jót sétáltunk benne.

 

 

Mecseki túrák

Címkék

Szokásos április végi többnapos túránk során ismét a Mecsekben játunk, de emellett túráztunk még a Zselicben és a Villányi hegységben is. A kéktúra-szakaszokat is magába foglaló túrán 21-en voltunk, és összesen 50 km-t gyalogoltunk döntően szép tavaszi időben.

    04.30. csütörtök. 6 óra után találkoztunk az isaszegi vasútállomáson, ahol pesti túratársainkat is felvettük. Gyér reggeli forgalomban jól haladtunk az Isaszeg – M0 – M6 –M60 – Pécs útvonalon, és 9 órára más szálláshelyünkön, Cserkúton, a Jakabhegyi-vendégházban voltunk. Házigazdánk jóvoltából elfoglalhattuk szállásunkat, kipakoltunk, megreggeliztünk. Ezután indultunk első túránkra, amely Remete-réten kezdődött. Ide kocsival mentünk. Az út baloldalán letettük az autókat, átvágtunk a Remete-réten. Az érdekes formájú nagy esőbeálló mellett az erdőbe értünk. Bár már megtapasztaltuk máskor is a Mecsek bőséges medvehagyma-ellátottságát, mégis mindenki tátotta a száját a látványtól. Virágözönben lejtős úton értünk a Büdös-kúti-kulcsosházhoz, mely egyúttal a kéktúrázók pecsételőhelye is volt. Három emelkedő-lejtő kombó következett 5 kilométer alatt, így értünk következő állomásunkra, a Fehérkúti-kulcsosházhoz. Itt megpihentünk a szépen kialakított padoknál, asztaloknál. Elhagytuk a kék jelzést, majd különböző jelzés-kombinációkon Kantavári-kőfejtő, majd tovább a Remete-rét felé indultunk. 14 km-t gyalogoltunk idáig.

Hazafelé bevásároltunk még a következő napokra a közös reggelikhez, vacsorákhoz egy nagyáruházban.  Este közös vacsora következett, beszélgetéssel, borozgatással.

    05.01. péntek. Reggeli után kocsival az orfűi elágazáshoz hajtottunk, onnan indultunk túrázni. Előbb a sárga jelzésen Abaligetig mentünk. A barlangnál pecsételtünk füzetünkbe. Ezután a kék jelzést követve kényelmesen emelkedő úton 200 m-es szintemelkedéssel a volt Pető-aknához értünk. Nagy farakásokon pihenőt tartottunk. Ennek végeztével továbbra is emelkedő úton haladtunk, egészen Jakab-hegyig. Közben ittunk a Pálos-kút jóízű vizéből. Utunk legmagasabb pontján van a remeteházból átalakított esőbeálló és kilátó és a pálosok XIII. században épült kolostorának romjai. Kis pihenőt tartottunk a kolostor falai között, majd továbbra is a DDK-n Patacsi-mezőig értünk. Itt bélyegeztünk és jelzést váltottunk; a kék kereszt jelzésen észak felé kezdtünk haladni. Nagyon látványos út volt ez a Szuadó-völgynek nevezett szakasz, többször kellett átkelnünk az Orfűi-patakon, majd oldalaztunk a patak felett lévő medvehagyma-rengetegben. Mikor kiértünk az abaligeti országútra, azon mentünk vissza a kocsikhoz. 17 km-t tettünk meg ezen a napon.

Elautóztunk még Mecsekrákosra, ahol a Kemencés-udvart, a tájházat néztük meg. Ezt követően lesétáltunk a Pécsi-tó partjára. A szél felerősödött. ezért abbahagytuk a nézelődést, és visszamentünk szálláshelyünkre.

    05.02. szombat. Reggel esett az eső, ezért csak komótosan készülődtünk. Aztán elcsendesedett, mi pedig kocsiba ültünk. A kéktúrázók Bakócára, a zselici túraútvonal befejezésére, a többiek pedig Pécsre, városnézésre utaztak. Mire Bakócára értünk már csak éppen szemerkélt az eső, így legtöbbünk még az esőkabátot se vette fel. Egy meredek és nagyon agyagos úton hagytuk el a falut, a Káni-kereszthez tartva. Egy horhosban haladtunk tovább, a sártól, agyagtól óriására dagadó cipőkben. Ez az állapot pár kilométert leszámítva az egész napra jellemző volt, rengeteget csúszkáltunk, emelgettük „mázsás” cipellőinket. Legrosszabbak azok a szélesebb erdőgazdasági utak voltak, melyeket gondosan elglattereztek. A kék jelzést elérve nyugat felé haladtunk azon, tettünk egy 400 méteres kitérőt a környék legmagasabb pontjára, a Hollófészekre (358 m). A Nagymátéi vadászházhoz és Füvészkerthez csúszkáltunk ezután. A vadászház és parkja igazán gyönyörű volt, leginkább a Keleti lucfa váltotta ki csodálatunkat. A park közepén lévő esőbeállóban bekaptunk pár falatot, aztán továbbindultunk – első nekibuzdulásban rossz irányban. Aztán korrigáltunk és jobbára lejtős - és kevésbé csúszós! – úton Felsőkövesd felé tartottunk. Egy semmi közepén lévő magtárig még egy emelkedő volt, aztán kiértünk a felsőkövesdi aszfaltozott útra. A haranglábnál bélyegeztünk és ebédeltünk egyúttal. Alsókövesd felé lekoptattuk cipőnkről az agyagot, mivel - a máskor nagyon utált - aszfaltúton haladtunk. Az út baloldalán nagy gazdasági épület volt, ahol Fekete István három évig volt segédtiszt. Az épület után jobbra tértünk be az erdőbe. Tatárugratóig emelkedett és borzasztóan csúszott a mélyút. Jelzést váltottunk és a K+ jelzésen értünk vissza Bakócára. Nagyon szép ez a völgyben megbúvó kis falu. Mielőtt beszálltunk a kocsikba, a falu közepén csordogáló kis patakban megmostuk cipőinket. 14 km volt a napi adag. Este közös vacsora, beszélgetés vár ránk.

    05.03. vasárnap. Reggeli után összepakolunk, és a Villányi-hegységbe ruccantunk át. Máriagyűdön, a református-templomnál állítottuk le a kocsikat. A Csodabogyó-tanösvényen indultunk egy mélyúton felfelé. Szép számmal találhatók az út mellett ismeretterjesztő táblák, szinte csodaszámba menően ép állapotban. Nem úgy, mint az oszlopokra helyezett – a tanösvénynek nevet adó – csodabogyó képecskék. Ezt szinte minden oszlopról lefeszítették darabokra törték. Bunkóságban, vandalizmusban az ország minden része egyformán kiveszi részét, úgy látszik nincs kivételezett helye kis hazánknak. Az út egy kiszögelésében álló kilátóról szép kilátás nyílik Máriagyűdre, Villányi-hegységre, Szársomlyó vulkanikus kúpjára. Az egész hegyoldal telis-tele van Virágzó kőris-sel. Egy útkereszteződésben kicsit megpihentünk. Az út folytatásában – hogy el ne felejtsük mi is az – jött egy sáros szakasz. A Kegytemplommal egy vonalba érve, elkezdtünk ereszkedni, a helyenként jó meredek lejtőn. A templomban mise volt, így belülről nem tudtuk megnézni. Ez az út csak 5,5 km hosszú volt.

Kocsiba ülve Siklósra hajtottunk. Itt megnéztük a várat, majd továbbutaztunk a Nagyharsányi Szoborparkhoz. Ez nem igazán aratott nagy sikert, ezért az elfogyasztott ebéd után továbbmentünk Villányba. A pincesoron majd’ mindenki vásárolt egy kis bort. Következő állomásunk Villánykövesd 3 szinten elhelyezkedő pincesora volt. A pincék bejárása után már csak a hazaút maradt hátra.

 

DDK - Rába-völgye, Kemeneshát, Őrség

Címkék

A Dél-Dunántúli Kéktúra újabb szakaszát tettük meg négy nap alatt, 55 km-t gyalogolva. Az időre semmi panaszunk nem lehetett - főleg ahhoz képest, amivel riogatott a meteorológia.

    04.16. csütörtök. Vonattal utaztunk Gödöllőről, Isaszegről, de nem minden gond nélkül. Pár nappal az utazás előtt megváltozott a menetrend (2 órával később értünk így oda), ezért át kellett szervezni az utat. A nagy bonyodalom lehetett az oka, hogy a csapat egyik fele egy pár perccel korább induló vonatra szállt Gödöllőn. Mi végigloholtuk az utat, hogy ugyanarra a vonatra még fel tudjunk szállni – ennek következménye lehetett, hogy nejem elesett a síneken, jól beütve térdét. A többiek közben leszálltak a vonatról, kivéve Erikát, akit már csak Pécelen tudtunk lecsalogatni arról. A Keletiben a szombathelyi gyorsra szálltunk át, a pestiek pedig itt csatlakoztak hozzánk. Szombathelyre pár perc késéssel értünk, de még elértük az Egyházasrádóc felé induló vonatot. 11:20-ra értünk oda.

    Pecsételtünk a közeli kocsmában, majd igyekvőre fogtuk a dolgot, mert adott volt a busz indulása Döröskéről. Szinte teljesen sík úton haladtunk, a falut elhagyva hosszú ideig szántóföldek, és valami be nem azonosítható bűz között. A Vízműnél balra fordultunk és egy darabig a Mukucs-patak mellett haladtunk. Egy jobbkanyar után végre erdőbe értünk, és ott mentünk kb. két kilométert. Ezután megint fátlan vidék következett, egészen Molnaszecsődig. A Rába-parton lévő Árvíz-büfében megint bélyegeztünk, hűsítettük magunkat valamilyen itallal, fagylalttal. Jól esett a 24 fokos melegben.

    Fasorral szegélyezett országúton gyalogoltunk Döröskéig, szemben velünk a Kemeneshát dombjai. A Csörnöc-Herpenyő-csatornától már látszott a műemlék katolikus templom a domb tetején. Aki akart, az felmászott oda. Megérte a kis kaptató, mert egy XIII. századból való, szépen felújított templomot láthattunk. Ezután a buszmegállóhoz mentünk, ahonnan szálláshelyünkre (Monet Panzió - jó fekvéssel, barátságos árakkal), Körmendre utaztunk. Még elmentünk egy közeli étterembe, ahol olcsón ettünk nagyon ízletes menü-vacsorát. 13 km volt a napi táv.

    04.17. péntek. Reggeli után megnéztük Körmend belvárosát és a Batthány-kastélyt. Ugyan még hivatalosan nem nyitott ki, mikor odaértünk, de mégis beinvitáltak bennünket, hátizsákjainkra is vigyáztak, miközben mi végigjártuk a kápolnát, múzeumot.

    Ezután busszal visszamentünk Döröskére, hogy az előző nap félbehagyott túrát folytassuk. A két domboldal közé szorult tóhoz jutottunk, onnan az Öreg-hegy szép nyaralói, zsúpfedeles présházai között Döbörhegy felé vettük az irányt. A templom után a régi iskola (ma Hegyháti Falugyűjtemény) mellett elhaladva ismét aszfaltozott úton kellett Szarvaskendig mennünk. Itt megint bélyegzőhely következett. Szarvaskend és Nagymizdó között egy kerülővel kikerüli az országutat a kék jelzés. Két szép Mária-szobor és feszület is van ezen a szakaszon. Bármennyire is örülünk a jó jelzéseknek, a szobrokra talán mégsem illene jeleket festeni.

    Nagymizdó után kb. 1 km-en át kétoldali erdőben, később már csak baloldali fák mellett vezetett utunk, miközben „aszfaltoztunk”, és kanyargóztunk jobbra-balra. Katafán láttunk szép haranglábat, majd leereszkedtünk, illetve felkapaszkodtunk a Cseri-patak völgyébe. Itt pár méteren belül több forrás is látható volt. Katafa után Nádasdra értünk, ahol buszra szálltunk, és visszautaztunk Körmendre. Az előző napi helyen vacsoráztunk. Ezen a napon 14,5 km-t tettünk meg.  

    04.18. szombat. Reggeli után megcsappant a létszámunk, mert hárman térd- és egyéb fájdalmak miatt hazautaztak. Kilencen ismét Körmend központjába gyalogoltunk, ahol ezúttal a kastély kertjét jártuk be. Legcsodálatosabb egy majd’ 8 méter kerületű 200 éves platánfa volt. A parkon látni a szándékot, hogy megújítsák azt. Új hidak, sétányok épülnek, a kis tó és a sziget is szépen épül. Ugyanakkor az obeliszk mellett két hatalmas kidőlt fa éktelenkedik. A Várkert megtekintése után busszal visszamentünk Nádasdra, ahonnan folytattuk gyaloglásunkat. Előbb a kék jelzésig mentünk hatalmas országúti zajban, majd jobbra térve előbb átmentünk a volt vasútvonalon, majd a szántóföldeket szegélyező ritkás fasorban haladtunk. Felüdülésképpen másfél km erdei út következett, aztán a „nagy kedvenc” aszfalton értünk be Halogyra, ami egyúttal bélyegzőhely is.

    Továbbhaladva erdőben szokatlanul egy tuja-sor mellett haladtunk egy darabig. A Himfai-tó végénél szép madármegfigyelő torony van, a tó déli partján pedig pihenőhelyek (fedett is) és forrás is található. A tó után még 700-800 métert erdőben gyalogoltunk, aztán ismét aszfaltozott úton találtuk magunkat. Felsőmarác előtt nagy csemetekertet láttunk, benne örökzöldek. Egy kicsit megpihentünk a falu igazán kulturált kocsmájában. Hűsítőkre ezen a napon nagy szükség nem volt, mert erősen lehűlt a levegő, 10 fok ha lehetett. A beharangozott esőt viszont megúsztuk. Felsőmarácot a templomnál jobbra fordulva hagytuk el. Két km megtétele után Iváncon voltunk.13,5 km-t mentünk ezen a napon. A Polgármesteri Hivatal által épített és üzemeltetett turistaházban volt a szállásunk, ide hozattuk vacsoránkat is Őriszentpéterről. Vacsora után elmentünk bélyegezni a kocsmába, vettünk egy üveg bort, és visszamentünk a szállásunkra. Sokáig beszélgettünk még.

    04.19. vasárnap. 7 órakor keltünk, reggeli végeztével indultunk. Még egy kávéra a többség megállt a kocsmánál. A falut Hegyhátszentmárton irányában egy emelkedővel hagytuk el. Ez utóbbi apró falu után egy szép réten át ereszkedtünk le a Lugos-patak völgyébe. A patakon akácfákra fektetett palló vezetett át. A patak túlsó felén szintén egy nagy rét volt, ennek szélén vezetett a kék jelzés. Kondorfáig végig a patak közelében gyalogoltunk gyönyörű erdőben, helyenként széles, kaviccsal leszórt úton. Az út szélén jó pár hatalmas tölgyfát láthattunk. A leglátványosabb az a rész volt, ahol a patak mellett nem kijárt úton haladtunk; a jelzéseket fáról-fára követve lehetett megtalálni. Itt egy hatalmas kidőlt hagyástölgy a patakon átfeküdt, természetes hidat alkotva. Kondorfához közeledve kiértünk az erdőből, az út egyre több réten vezetett át. A falu kocsmájában bélyegeztünk, majd utána szieszta közeledett, mivel túl hamar értünk a buszmegállóba. Megtett km: 13,5.

     Buszunk 3 óra után pár perccel érkezett, evvel utaztunk Őriszentpéterre, és egyúttal kezdődött meg az utazások borzadálya. A vasútállomáshoz másfél kilométeres út vezet. Jó fél óránk volt még a vonatindulásig. Egyszem kocsiból álló kis piros vonat érkezett, és rögtön zsúfolásig megtelt. Zalaegerszegen átszálltunk az „Intercity-re”, amely bekalkulálhatóan fél óra késést jelentett. Pétfürdőn vonatpótló buszra kellett átszállnunk, evvel Székesfehérvárig utaztunk. A szétdúlt pályaudvar köves labirintusain értünk el a mi szerelvényünkhöz. Alig hogy elindultunk, nagy csattogás hallatszott, és megállt a vonat. Elemlámpás vasutasok szemlélték a kocsi alját. Álltunk vagy 20 percet a nyílt pályán, ezzel elúszott az a lehetőségünk, hogy a Keletiben elérjük vonatunkat. Persze senkit sem tájékoztattak, mi történt, mindenki izgatott volt, találgatott. Később kérdeztem a kalauzt, mi történt; elmondása szerint egy őzet ütöttünk el. A Keletiben ¾ órát kellett várnunk az indulásra. Haladgattunk is hazafelé, aztán a péceli indulás után megint nagy csattogás, és megállt a vonat. Nagy rohangálás ismét, tájékoztatásra most sem méltatták az utasokat. Végül leszállítottak mindenkit a vonat első részéből azzal, hogy az első motorvonat nem tud elindulni. Pár perc múlva aztán elhúzott mellettünk az állítólagos üzemképtelen motorvonat. Álltunk még vagy fél órát, hogy meglegyen a teljes ¾ órás késés. Ennyit a MÁV-ról. Éjfél után értünk Isaszegre, a 300 km-es táv leküzdéséhez 9 órára volt szüksége a tömegközlekedésnek.

 

Szakadás-árok, Mátra

Címkék

Öt vendégünkkel együtt kerek negyvenen voltunk kíváncsiak a Mátra egy kevésbé ismert szurdokvölgyére, a Szakadás-árokra. Szebb tavaszi időt nem is kívánhattunk volna magunknak. 15 km-t gyalogoltunk, emellett megnéztük még Tar két nevezetességét is.

    Egy egész karavánnyi kocsi (10 db) gyűlt össze Gödöllőn a vasútállomás mellett. A Gödöllő – Hatvan – Pásztó útvonalon értünk Tarra. Az Attila út végén leparkoltunk és némi cihelődés után elindultunk. Az első meglepetés akkor ért, mikor a sárga sáv jelzés helyett K+ jelzést találtunk. A S jelzés valószínűleg most van átalakulóban, mert pár helyen - egymásnak ellentmondóan is - találkoztunk érvényes és hatálytalanított változatával is. Alig 100 m után elértük a Szalajka-patakot, melyen kiépített helyen áthatoltunk. Az Alsó-Csevice-forrásnál megálltunk egy kicsit, hogy megkóstoljuk annak finom vizét. Kényelmes, erdei úton másfél kilométert mentünk, mikor egy kis vízfolyás keresztezte utunkat. Ez már a Szakadás-árok kezdetét jelentette, ezért elhagytuk a jelzett utat és behatoltunk a szurdokba.

    Eleinte még csak bedőlt fákat kellett kerülgetnünk, de utána egyre több helyen találtunk vizet is a mederben. A kevés múltbeli csapadék miatt ezek már inkább állóvizek, tócsák voltak. Állandóan kerülgetve e - avarnak álcázott - vizeket, kerestük azokat a helyeket ahol nem süllyedünk el. Látványos, szűk sziklaszoros után egy-egy mélyebb víz miatt torlódások alakultak ki, míg mindenki át nem jutott ezeken. Volt olyan hely, ahol óvatosan a víz szélén át lehetett jutni, de olyan is volt, ahol egy le-lesüllyedő fatörzs volt a palló. A fiúk hathatós segítséget nyújtottak abban, hogy a lányok száraz lábbal juthassanak tovább. Aztán eljutottunk egy olyan szűk szoroshoz, melynek alján ismeretlen mélységű víz állt. Egyedül Hajni mászott át a keskeny sziklapadkán, míg volt aki a vízmélységet saját maga tapasztalta ki, miután belecsúszott abba. Jobbnak láttuk innen visszafordulni, de így újból át kellett jutni a fatörzses szakaszon. Kimásztunk az árokból; mellette egy darabig még kocsiút is vezetett. Aztán ismét a csak az árok maradt, annak is az úgynevezett vizes szakasza. Azért hol padkákon, hol sziklatömb alatt átbújva, de lehetett benne haladni. A többség azért már nem vállalta be a vizes szakaszt, hanem az árok feletti hegyoldalban oldalazva haladt tovább. Mikor véget ért az árok - vagy legalábbis útirányunknak nem megfelelő irányt vett fel – meredek partoldalon kimásztunk abból.

    Ezután túránk kevésbé fárasztó, de - ezzel arányosan - kevésbé látványos része következett. Előbb a Kő-erdő oldalában haladtunk jelzetlen úton, majd rátértünk az Országos Kéktúra Mátraverebély-Ágasvár közötti szakaszára. Ezen csak Agyagos-tetőig (szép kilátás Bátonyterenye felé) mentünk, majd jobbra egy széles erdőgazdasági úton folytattuk utunkat Fenyvespusztáig. Itt nagyobb pihenőt tartottunk, majd – a Szalajka-patak hídján átkelve - megnéztük az 1925-ben dr. Tuzsony János által alapított arborétumot. Igazi látványossága egy hatalmas Atlas-cédrus. Továbbmenve láttuk, hogy a sárgajelzést hatálytalanították, így előbb felkapaszkodtunk a Vár-bérc oldalába, ott jobbra fordultunk, és láss csodát, frissen festett S jelzésekkel találkoztunk. Ezeket is elhagyva visszaereszkedtünk a Szalajka-patak völgyébe, majd azon visszajutottunk a kocsikhoz – közben még egy pihenőt tartottunk az Alsó-Csevice-forrásnál. Szégyenszemre a Felső-Csevice-forrást sem oda-, sem visszafelé nem találtam meg. Hazaindulás előtt kocsival még elmentünk a Szt. Mihály templomhoz (XIII. századból való szentélyek), és felkerestük Pokoljáró Tar Lőrinc udvarházának romjait is. Egyik vendégünk az út végére taggá vált.

 

Vöröskő -forrásnál jártunk

Címkék

Tavaly már tettünk egy kísérletet, hogy meglássuk Magyarország e ritkaságát, az időszakos forrást. Akkor nem volt szerencsénk, mert a téli kevés csapadék miatt nem indult be. Most két nappal túránk előtt kitört a forrás, ha nem is olyan látványosan, mint jobb években, de így is szép volt. 42-en voltunk, 14 km-t gyalogoltunk.




Busszal mentünk. Olyan nagy volt az érdeklődés, hogy a 29 személyes busz után 34 személyest rendeltem, de még így is két kocsival ki kellett egészíteni a járműparkot. 6 órakor volt a busz Isaszegen az első felszállóhelyen, majd fél hétkor Gödöllőről indultunk Felsőtárkány felé. Még Hatvanban is volt egy felszállónk, Inci. Gyér volt e korai órákban a forgalom, ezért jól haladtunk. Fél kilencre értünk túránk kiindulópontjára, a Felsőtárkánytól pár kilométerre lévő Egeresvölgy-Varróházhoz..

    Lekászálódtunk a buszról, majd a kisvonat megállójában legtöbben felvették esőkabátjukat, mert kicsit szemetelt az eső. Kék jelzésen, az erdei kisvasút mellett, de javarészt annak talpfáin haladtunk. Mellettünk a Vöröskő-patak kristálytiszta vize. Mintegy 800 m-re a patak túloldalán láttuk az első – Toldi névre hallgató - forrást. A kisvasút végállomása után elmentünk a Stimecz-ház mellett. Nemsokára rátértünk a tanösvényre. Nagyalakú ismeretterjesztő táblák mutatták be a Bükk növényvilágát. Aztán elhagytuk a tanösvényt, és a patak mellett haladtunk felfelé az alig emelkedő úton. 6 km megtétele után értünk a forráshoz.

    Ez az időszakos forrás úgy működik, hogy az elolvadt téli hó a föld alatti barlangrendszert kitölti, és mikor már megtelnek az üregek, nyomása megnő, és kilövell. Voltak olyan csapadékos telek, melynek végén 1,5 méter vízoszlop is kialakult. Ekkora élményben most nem volt részünk, alig 10-15 centiméterre lövellt ki a víz, de hozama nagyon nagy volt, így kiépített forrásfal résein is számtalan helyen jött a víz. Miután megcsodáltuk a forrást, ki-ki dönthetett, hogy milyen nehézségű terepen folytatja útját. Döntő többség amellett döntött, hogy még a felső időszakos forrást is felkeresi, aztán jelzetlen, de meredek úton eléri a kék + jelzést, azon pedig előbb a tanösvény másik ágáig megy, majd a Stimecz-háztól a már ismert úton, vasúti síneken ér vissza a buszhoz.

    El is indultunk a völgyben a Felső-forrás felé. Hatalmas kidőlt fákat kerülgettünk hol jobbról, hol balról. Miután pár akadályt leküzdöttünk, láttuk, hogy továbbiakban is kidőlt fák nehezítik a járást. De nem emiatt tettünk le a forrás felkereséséről, hanem azért, mert a mederben már nem is volt, víz. Ebből nyilvánvalóan következett az, hogy a Felső-forrás még/vagy már nem működik. Jó meredek úton elkezdtünk felfelé kapaszkodni a Kecskor-hegyese oldalában. Szemben magasodott a Vöröskő-hegy. Mikor elértük a K+ jelzést, már alig emelkedett az út. Mindenkit bevártunk, mert az emelkedőt nem mindenki egyformán bírta. Továbbhaladva elértük utunk legmagasabb pontját, a 681 méteres magasságot. Ezután már csak lejtő volt. Előbb elértük a tanösvény visszatérő ágát, amelyen most madarakról, emlősökről láthattunk táblákat. A Stimecz-ház mellet lévő nagy fedett „ebédlőben” ettünk mi is, aztán már csak 3 km majdnem sík út volt hátra a buszig.

    Jól esett a busz melege, mikor beszálltunk. Nem messzire mentünk, Eger túlsó végén megálltunk Kőlyuktetői- pincesornál. Röhej, de a sok pince közül egy sem volt olyan, ahol meg lehetett volna inni 1-2 deci bort. Sokan bespájzoltak pár liter bort. Esemény nélküli laza buszozás után kb. fél hétre értünk Isaszegre.

A fényképeket Pusztay Péter (PP) és Notter Béla készítette.

 

Munkatúrának indult…

Címkék

A december elejei ónos eső hazavágta környékünk szép erdeit. A Z+ turistaút megtisztítását a rádőlt fáktól még decemberben megkezdtük, a munka folytatását erre a napra terveztük be. Aztán másképp alakultak a dolgok…




Tizenketten gyülekeztünk nálunk, felszerelkezve két motoros láncfűrésszel, egy csomó ágvágó ollóval. Három kocsival mentünk, és a nagytarcsai országút mellett állítottuk le azokat. Felgyalogoltunk a péceli Látó-hegyre, itt értük el a Z+ jelzést. Isaszeg irányában indultunk, eleinte sok nyárfaágat kellett az útról félrehúzni, levágni. Nemrégiben ezen a területen még a kidőlt magasfeszültségi oszlopokról leszakadt vezetékek voltak. Mikor az erdőbe beértünk, gyanúsan jól haladtunk, egyszer kellett csak a láncfűrészt beindítani. Az történt ugyanis, hogy megelőztek, és megtisztították az utat a kidőlt fáktól. Csak sejtem, hogy a valkói erdészet tette ezt a nagy jótéteményt. Levélben kértem a munka elvégzésére őket (és a Pilisi Parkerdő Zrt-t is) még december elején, térképeket is csatoltam a levélhez, feltüntetve a nagyon veszélyes szakaszokat. Mivel válasz sehonnan sem érkezett, nem is reméltem, hogy a munkát elvégzik. Elmentünk addig a pontig, ahol decemberben abbahagytuk a munkát. Becsemegéztük Babi küldötte sajtos rudakat, majd úgy döntöttünk, ha már ilyen szépen összejöttünk, meg az idő is csodálatos, hogy kirándulunk egyet.

Először visszavittük a kocsikba a szerszámokat, majd ismét felmentünk a Látó-hegyre. Innen a Z+ jelen ezúttal Pécel felé indultunk. A gerincről leereszkedtünk a zöld jelzésig, majd azon folytattuk utunkat.  A Várhegyi-patakot elérve, annak  bal partján a Z háromszög jelzésen kezdtünk ismét felfelé kapaszkodni megint zöld jelzés irányába. Közben lementünk egy mély horhos oldalában lévő barlangot megnézni. A fennsíkra felérve balra kanyarodtunk, majd jelzetlen úton visszatértünk a gerincre, ahol még most is lógnak a vezetékek az oszlopról. Összesen 7,5 km-t gyalogoltunk.

Túra Csillebércről

Címkék

Február hetedikén havas tájon, de mégis szikrázó napsütésben túráztunk egy jót a Budai-hegységben. Kereken harmincan voltunk, 13,5 km-t gyalogoltunk - na jó, a többség ennyit.

Szokásunktól eltérően túrázóink nagyobb része kisbusszal utazott Isaszegről Gödöllőn át Csillebércre. Mások kocsival érkeztek oda, vagy tömegközlekedési eszközökkel. Háromnegyed kilenckor találkoztunk a KFKI előtti parkolóban. Rövid üdvözlések után elindultunk egy széles úton, melyről hamarosan letértünk a S körút jelzésre folyamatosan lefelé haladva. Gyönyörűen sütött a nap, élveztük mindnyájan. A havas úton csak az okozott kis nehézséget, hogy a korábban megolvadt hó visszafagyott, ez kapott egy centi friss havat, ami eltakarta a jeges barázdákat. Hétvége lévén sokan gyalogoltak, futottak az erdőben.

    A sárga jelzést elérve immár egészen Budaörsig ezen haladtunk. Előbb megközelítettük Budakeszi szélső házait, majd nagyjából a településsel párhuzamosan haladtunk. Mikor a jelzés felkapaszkodott a Csiki-hegyek oldalába, egyenlőre nem mentünk fel rá, mert az előőrs jelentette, hogy ott erősen csúszik az út.  Ezért később csatlakoztunk rá, igaz így egy kisebb bozótosan kellett átverekedni magunkat. Az út baloldalán a Sorrento nevezetű szép sziklaalakzatok mellett mentünk el. Budaörs közelébe már olyan mennyiségű út volt keresztül-kasul, hogy minden kereszteződésben időbe tellett, míg GPS segítségével rátaláltam a nekünk jó útra. A Farkas-hegy felé vezető úton megálltunk megreggelizni (ebédelni?), aztán legközelebb a hegy tetején lévő Vitorlázórepülő-emlékműnél időztünk. Kicsit lejjebb láttuk a volt hangár megmaradt két pillérét is. Sajnos az emlékmű repülőgép-szárnyát „szorgos kezek” egyre inkább elhordják. Szép kilátás nyílik innen Budaörs, Kamaraerdő irányába.

    Továbbmenve a Piktortégla-üregeknél álltunk meg. Sok ilyen található ezen a környéken, az ötvenes évekig alapozófesték anyagaként bányászták a fehér-sárga agyagréteget. Innen a S körút jelzésen haladtunk tovább Kakukk-hegy (Frank-hegy) irányába, de nem mindenki. Voltak akik a jelzések, útkereszteződések kavalkádjában rossz irányba mentek el. Nekik már telefonon csak azt tudtam tanácsolni, hogy Csillebércre menő sok út egyikén menjenek vissza a buszhoz. Legrosszabbul az a két ember járt, aki Csillebércet is elvétette, és Makkosmárián kötött ki. Innen már csak az a megoldás adódott, hogy Normafára átgyalogoljanak, és hazaútban ott vesszük fel őket a buszra. Szóval a többség elindult Frank-hegy felé. Sajnos ezen a szakaszon nagyon kárt okozott a decemberi ónos eső, rengeteg kidőlt fa volt még mindig az úton (is).

    Frank-hegyre nem mentünk fel, hanem P négyszög jelzésen előbb kevésbé lejtős úton elértük a Frank-hegyi menedékházat (ma már panzió), majd erősebb lejtőn befutottunk az immár XII. kerületben lévő Irhás-árok közelébe. Közben sokszor ráláttunk a Szécsény-hegyre, egyes helyekről szinte egész Buda látható volt. Az Irhás-árkon gyalogoltunk felfelé. A házakat elhagyva széles erdei úton folyamatosan emelkedve értünk vissza Csillebércre.

 

2015. év első túrája

Címkék

Enyhe téli időben, pár centis hóban tartottuk meg az év első túráját. 35-en voltunk és 13,5 km-t gyalogoltunk. Mindenkinek jutott az újévi jókívánságokból, finom süteményekből és italokból.

A szokásostól eltérően nem szombaton túráztunk, hanem vasárnap. Ennek az volt az oka, hogy nyolcan az ITK-ból péntek este értünk haza Erdélyből és akklimatizálnunk kellett a túra előtt. 9 óra után pár perccel találkoztunk az isaszegi vasútállomáson, ahová tagjaink és vendégeink Gödöllő és Pest felől vonattal, esetleg gépkocsival érkeztek. Az aluljárón áthaladtunk, majd a Z+ és a P négyzet jelzésen a Tőzeg-tavakig mentünk. A gát után balra fordultunk és előbb víkendházak között, majd a tó nádasa mellett a Rákos-patakhoz jutottunk. Átkeltünk a patakszéli keskeny padkán a vasúti sínek alatt. A Képesfánál megálltunk egy kicsit, hogy az is megnézhesse, aki eddig még nem látta. Az átjátszó adó felé vezet betonos úton indultunk felfelé, de nagyon nehezítette haladásunkat a sok keresztbedőlt fenyőfa. A dombtetőtől ismét a Z+ jelzésen haladtunk. A feszülettől Gazda-erdő felé büszkélkedtünk a többieknek, hogy a turistaútról letakarított rengeteg fa nyolcunk munkája. Ezt december közepei útkarbantartás során ejtettük meg. A Gazda-erdei vízmű után pár percre megálltunk, mert megszomjazott a társaság. A nagytarcsai országúton való átkelést követően még körülbelül egy kilométert jelzésen haladtunk, majd azt elhagyva a vadászház felé igyekeztünk. Előtte ismét szinte járhatatlan volt az út a sok kidőlt fenyőfától.

    A vadászház melletti pihenőnél esőbeállók voltak padokkal, asztalokkal. Itt mindenki kipakolta az általa hozott süteményeket, italokat és sorba kínáltuk egymást sűrű Boldog Újévet köszöntésekkel. Itt-tartózkodásunk csak azért nem lett hosszabb, mert a forró tea és bor ellenére lassacskán mindenki fázni kezdett az egyhelyben ücsörgésben, álldogálásban. Felkapaszkodtunk az Isaszegi-hátra, innen már Pécel házai látszottak. Leereszkedve horgásztavak, jobboldali löszfalak mellett elhaladva. értünk be a vasútállomásra. Fél óránk volt még vonatunk indulásáig, de ez az idő nagy beszélgetések közepette gyorsan elszállt.