Isaszegi Természetbarát Klub

DDK, Árpádtető – Bátaapáti

Címkék

Tizenketten vágtunk neki a Dél-Dunántúli Kéktúra folytatásának a Keleti-Mecsekben és a Geresdi-dombságban. A háromnapos túra során szép tájakon 48 km-t tettünk meg. A nagy meleg mellett csak a MÁV igyekezett megnehezíteni dolgunkat.    06.12. péntek. Mivel nem volt hosszú az első napi túra, nem túl korán indultunk. Addig nem is volt baj, míg ki nem érkeztünk a vasútállomásra. Ott viszont azt közölték az utasokkal, hogy 5 percet késik a vonat (nyilván az erős havazás miatt!). Kezdhettünk izgulni, mert a tízperces átszállási idő fele máris elment. Aztán még 6 perccel emelte a tétet a MÁV. A reményt nem adtuk fel, beérkezés után nagy hátizsákokkal – abban bízva, hogy a pécsi IC is késve indul – rohantunk a 8-as vágányhoz. Nagy futásunk eredményt hozott - még láttuk a kihúzó vonat végét. Így aztán két óra agyonütni való időnk lett, ami nagy részét avval töltöttük el, hogy megpróbáltuk a helyjegyet a következő vonatra becserélni. De a MÁV logikája szerint 11 perc késés nem késés, így nem lehetett becserélni a helyjegyet, 655 Ft-ért újat kellett vásárolnunk.

    Pécsre érve nagy sietve átgyalogoltunk a buszállomásra, hogy legalább az 13 órakor induló buszt elérjük. Ez sikerült is. Árpádtetőn szálltunk le a buszról 30 fok feletti melegben. A Mecsextrém park mellett először rossz irányban indultunk el, de hamarosan korrigáltunk. Az út első szakasza a Mókus-tanösvényen vezetett, aztán sajnos egy 2 km-es aszfaltozott szakasz jött. A Hársas-forrásnál pótoltuk ivóvizünket és pihentünk is egy kicsit. A forrás után volt egy erősen csalános rész, aztán egy szép kis erdei tó mellé érkeztünk.  Később megint majd egy kilométer aszfaltozott út jött a jobbra lévő külszíni fejtés mellett. Köves-tetői átjátszó adóig emelkedőt kellett leküzdenünk, utána leereszkedtünk a Mecsekerdő vendégházáig. Itt előre egyeztetett ebéd várt ránk. Nagyon finom volt, udvarias kiszolgálással és hideg sörrel spékelve. Innen már csak 2,5 km volt hátra szállásunkig, a Gyopár-kulcsosházig. 13,5 km-t tettünk meg idáig. Némi komplikáció leküzdése után bejutottunk a házba. Fájdalomdíjként mindenki kapott egy jégkrémet a házigazdáktól. Ringatni senkit se kellett az elalváshoz.

    04.13. szombat. 6 órakor keltünk, hogy legalább viszonylag hűvösben tegyük meg az első kilométereket. Zobákpusztát elhagyva nagyjából a Magyaregregy felé vezető országúttal párhuzamosan haladtunk, átvágtunk egy kaszáló térdig érő harmatos füvén, majd az aszfaltúton átkelve beértünk a Hidasi-völgybe. Hosszú kilométereken át e szép patakvölgyben hol közvetlenül a parton, hol a vizenyős rész miatt feljebb húzódva, hol gázlókat keresve haladtunk. Mikor a völgyet magunk mögött hagytuk, kapaszkodni kezdett az út a Cigány-hegyre. Teljesen a csúcsig nem mentünk, hanem Kisújbánya felé fordultunk. Itt bélyegeztünk (jobban mondva beszereztük a „nyalókát”), felfrissítettük magunkat, pihentünk kicsit és indultunk tovább. Ismét egy nagyon látványos szakasz következett (Óbányai-völgy) a Ferde-vízeséssel, Csepegő-sziklával és még sok kisebb vízlépcsővel, az út végén pedig a Pisztrángos-tavakkal. Óbányán a kocsmában kértünk „nyalókát” és sört. A falu szép házai után majd két kilométeres aszfaltkoptatás következett, majd jobbra fordulva a Kopasz-hegyre fujtattunk fel. A Templom-hegy csúcsát szintezve kerültük meg, majd elkezdtünk ereszkedni a 6-os út felé. Azon átkelve megint csak aszfaltozott út várt ránk 2 km hosszon, majd arról jobbra letérve 1 km után már Apátvarasd-telepen voltunk. Ez a pár házból álló üdülőtelep számunkra a pihenést és a jó vacsorát jelentette, hiszen itt foglaltunk szállást, és ide hozattunk vacsorát is. 21.5 kilométert tettünk meg ezen a napon, de a sok látnivaló miatt nem éreztük nehezebbnek az utat, mint az előző napon.                                                                                                                                                                                                                                               

    04.14. vasárnap.  Megint hatkor keltünk. Most kicsit komótosabban készülődtünk, mert nem volt hosszú a napi táv. Fél nyolc felé indultunk, még kellemes időben. Bátaapátiig a közel 13 km-es út legnagyobb része szerencsére erdőben vezetett, szintkülönbség is alig volt. Látnivalót a keresztek (Hessz, Harsányi) és a pihenők jelentették. Bátaapáti előtt két kilométerrel kezdett erősebben lejteni az út. A faluban megkerestük múltkori kéktúránkról ismert fagyisokat, nagyon kedves emberek. A nagy melegben nagy pusztítást végeztünk a fagylalt-, sör- és süteménykészletben. Ezután a buszmegállóba mentünk, ahonnan Mőcsénybe buszoztunk. Itt egy órai várakozás után vonatra szálltunk, majd Bátaszéken átszálltunk egy másikra. Sárbogárdon kellett átszállnunk a Pécs felől érkező IC-re. Megint agyonizgulhattuk magunkat, mert a vonatunk a jól bevált recept alapján most is késett. Szerencsére az IC is, így elértük a csatlakozást. Ezután már gond nélkül utaztunk haza.

 

Farmos, Hajta-vidék

Címkék

Júniusban Alföld-jellegű túrákat szoktunk tartani. Így volt ez most is, tarkítva az utat mocsár-járással, múzeumlátogatással, sőt egy esti koncerttel is. 24-en voltunk és csöppet se fáztunk a 30 fokos melegben, miközben 13,5 km-t gyalogoltunk.

Isaszegen gyülekeztünk 7 óra után, de Zsuzsát útközben Zsámbokon vettük fel, Ági pedig vonattal jött. Negyed 9-re értünk a farmosi vasútállomásra. Míg pakoltunk ki a kocsikból, befutott a vonat is, így indulhattunk. Induláskor felvetettem egy túra utáni másik programot is a kiírásban szereplő tápiószentmártoni Kincsem Park helyett, vagy mellette. A Rákóczi út egy üres telkéről, hatalmas fűzfa alól indul a Sziki-tanösvény. Sóderral leszórt kiépített úton haladva hamarosan a szikes padokhoz értünk. Ezután a temetőn át az erdészház/mezőgazdasági telep felé vezető útra tértünk. E mellett kellett volna lennie a bivalyrezervátumnak, de ez már a múlté. Térképen is jelzett kocsiúton mentünk, de csak a GPS által vezettetve, mert út az egyáltalán nem volt. Egyre nagyobb fűben botorkáltuk. Már egész közel voltunk ahhoz a gátszerű úthoz, mely az I-es, és a II-es tározót választotta el. Azon az úton a keddi bejáráson már voltam, biztos voltam benne, hogy oda száraz lábbal ebből az irányból is eljutunk. Nem így történt. Előbb a pár centis víz útkeresésre sarkalt, de akármerre mentünk, mindenhol állt a víz. Végül javasoltam, vegyük le a cipőnket, és keljünk át a mocsaras szakaszon. Volt, aki megfogadta tanácsomat, volt, aki cipőstől gázolt be a vízbe, mások pedig más utakon kísérleteztek. Aki velem tartott, az változó mélységű, de maximum 40 cm-es vízben hűsölhetett. Ez a nedves szakasz kb. 150 méter hosszúságú volt. A szárazulatra érve, megálltunk kicsit rendbe szedni magunkat egy árnyas helyen. Találkoztunk a halőrrel, ő is próbálta a leszakadókat segíteni abban, hogy utolérjenek. Elmondása szerint ezen a szakaszon sohasem szokott víz lenni. Ketten így utolértek, míg öten visszamentek a mezőgazdasági telepig, és onnan száraz lábbal értek a „gátra”.

    Továbbhaladva, az út jobb oldalán egy hosszú tó húzódott, mellette volt egy madármegfigyelő torony is. Ide szinte mindenki felmászott, már csak azért is, hogy meglegyen a beígért 10 m-es szintemelkedés. Részben művelt területeken, részben kaszálók közt haladva előbb a vasúton keltünk át, majd kiértünk a ceglédi országútra. Ezen kicsit visszafelé indultunk, majd balra betértünk az országúttal párhuzamosan futó erdőszélre. Ezen 1,5 km-t mentünk, majd megint kereszteztük az iménti utat, vasutat. A madárgyűrűző tábort balról megkerülve a Kékbegy-tanösvényre jutottunk. Itt a nádasban egy 210 m hosszú pallósort alakítottak ki, 3 ismeretterjesztő táblával, és kb. félúton egy kiszélesedő pihenővel. Mikor a tanösvénynek végére értünk, a kiszáradt I-es tározóban, fátlan hőségben mentünk ismét a falu felé. Az Öreg-Hajta majdnem tejesen kiszáradt medrén lévő gázlón átkelve hamarosan ismét a Sziki-tanösvénynél voltunk.

    Visszaérve a vasútállomásra – elsősorban a meleg hatására - a nagy többség úgy döntött, hogy a Kincsem Park helyett a Blaskovich Múzeumot látogassuk meg, aztán majd meglátjuk, belefér-e időnkbe a Kincsem Park is.  A kúria-múzeum látogatásakor tárlatvezetést is kértünk, így sokkal többet megtudhattunk e köznemesi család által összegyűjtött kincsekről, a kúria múltjáról. A múzeumlátogatás után egy nagy fagyizást tartottunk, és persze már nem futott időnkből a Lovasparkra.

    Már csak azért sem, mert a túrázok közül hetünknek még nem ért véget az események habzsolása. Este hat órától az isaszegi Falumúzeumban az Arpeggio gitárzenekar koncertjét élvezhettük a nap zárásaként.

 

ITK-majális 2015

Címkék

Egyre növekvő létszámunknak és a nagyszerű időnek köszönhetően vendégeinkkel együtt összesen 55-en voltunk az egyik - isaszegi erdőben kiépített - pihenőhelyen. A gyerekeknek nagy versenyt rendeztünk, mi felnőttek jobbára csak tunyultunk, ettünk, ittunk – leszámítva az ebéd utáni pár kilométeres sétát.

 Évről-évre itt tartjuk bográcsolásunkat, az utóbbi években kiegészítve ezt – a Gyereknap közelsége miatt is – játékos versenyekkel is. Az sem változik, hogy előtte mindig szemétgyűjtő akciót kell tartanunk. Csütörtökön nejemmel és Sanyival kimentünk összeszedni mások szemetét, és a nem Európába való „emberek” által összetört üvegeket. Meg is telt vele egy nagy kuka. Arra azért nem számítottunk, hogy a rend nem tart ki szombatig; egy nagy kupac szemetet pénteki piknikelők megint ránk hagytak.

    9 órától gyülekeztünk, kezdtük felállítani a bogrács-állványokat, készítettük elő a tűz helyét. A lányok leterítették az asztalokat, hagymát pucoltak, szeletelték fel. Egy-két „apróságért”, például egy nagyobb üsttért még haza kellett ugornunk, közben egyre többen megérkeztek. Nagy örömünkre Szilvi is eljött és bemutatta 4 hónapos tündér-jó kislányát. Nehogy a főétel elkészültéig éhen haljunk, előkerültek különböző finomságok, sütemények. Nagy beszélgetések folytak.

    Majdnem dél volt, mikor összetereltük a gyerekeket a versenyre. A játékmesterek csapatversenyt találtak ki, három csapatra osztva a gyerekeket. Nagyon változatos játékok voltak: versenyfutás akadályok kerülgetésével, ugyanez karika gurításával, aztán hokiütővel labdát kellett terelniük a bóják között, stilizált fagylalttal kellett végigfutni, és volt célba-dobás is. Még egy lufis játék volt hátra, de épp akkor kicsit feltámadt a szél, elfújva azt a játékot. Eredményhirdetéskor a csapatok összteljesítményét értékelték, de mint hajdanában az olimpián, itt is a részvétel volt a fontos, nem a győzelem. A gyerekek derekasan helytálltak a versenyben, mindenki kapott jutalmat (tábla csoki, banán, narancs).

    Közben szép lassan fortyogott az általam „macerás” csülökpörköltnek elnevezett étel. Másik tüzet is gyújtottunk, ott egy kondérban 15 kg krumplit főztünk meg. Két óra utánra mindkét étel elkészült. Jó volt látni, ahogy a megéhezett emberek hosszú sorokban álltak az üstök előtt. Azt hiszem mindenki degeszre ette magát. Ismét megélénkült a sütemények forgalma, a pörköltre csúszott a bor, vagy a sör.

     A sok ennivalót le kellett gyalogolni, ezért egy sétára indultunk. Előbb a Szobor-hegyre mentünk. Sajnos egyre vadabb méreteket ölt környékünkön a tarvágás, alig lehet a turistautakat megtalálni. Évek óta azt halljuk az erdészektől, hogy tarvágás helyett a szálaló fakivágás, vagy a felújító vágás kerül előtérbe. Ennek ellenére az erdőt járva mindenütt tarvágásba botlunk. Hogy egy előnyét azért megemlítsem az isaszegi tarvágásnak: szép kilátás van a városra onnan, ahonnan eddig csak az erdőt lehetett látni. A Honvédsíroknál kötöttünk ki, itt elidőztünk kb. 20 percet az ismeretterjesztő táblák elolvasásával. Visszafelé menet egy horhossal előbb tértünk le az útról („hála” nekem), így kissé kalandosra sikeredett az út vége. Visszaérve a padokhoz még beszélgettünk egy darabig, aztán szétszéledtünk.

    A jó sikerült majálisunk végén szeretném megköszönni mindazoknak a segítségét, akik szemetet szedtek, főzőalkalmasságokat hoztak és felállították azokat, fát szedtek, tüzet gyújtottak, hagymát, krumplit pucoltak, süteményeket hoztak. Kihagytam valakit?

Külön köszönet Terinek és Sz. Marikának, akik a gyerekeknek kitervelték és levezették a versenyt, Sz. Péternek a rendíthetetlen pörkölt-kevergetésért – ez már fizikailag sem volt semmi, lévén az üstben rotyogott (csak a főbb dolgokat említve) 18 kg csülök és 2 kg hagyma. Az is öröm, hogy egy régi/új taggal (Szilvi), és egy valóban új taggal (Zsóka) bővült egyesületünk.

 

2014. évi egyszerűsített beszámoló és közhasznúsági melléklet

Címkék

Törvényi előírásoknak megfelelően ezúttal közzétesszük 2014. évi egyszerűsített beszámolónkat és annak közhasznosságú mellékletetét.

Notter Béla elnök

CsatolmányMéret
pk1422014.3.pdf3.34 MB

Busztúra a Medves-hegységbe

Címkék

46 saját taggal és 7 vendéggel látványos helyeken túráztunk a Medves-hegységben. Változatos terepen, ragyogó tavaszi időben 12,5 km-t gyalogoltunk.

Isaszegen, Gödöllőn és végül Hatvanban vettük fel utasainkat. 7 órai indulással kb. fél tízre értünk Rónabányára. Lekászálódva a buszról hamarosan elindultunk a sárga jelzésen. Kis idő után átpártoltunk a S háromszög, Tanösvény jelre. Első kis kitérőnk a Bagókő volt, melynek az az érdekessége, hogy bazaltoszlopok vízszintesen és függőlegesen is megtalálhatók itt. Hosszabb kitérőt a Bazaltorgonához tettünk. Miután ezt is megcsodáltuk, a 600 méteren felüli kilátóhelyhez mentünk. Innen nagyszerű kilátás nyílik Gortva-völgyétől Szilváskőpusztáig bezárólag. Mikor továbbindultunk elhaladtunk olyan különleges sziklaalakzatok mellett, mint a Mágneses-, Különleges mikroklímájú- és a Szétnyíló sziklák. Kis idő után a Cseh katona sírjához értünk, itt aki akart megpihent, a többiek pedig a Kis-Szilváskő szikláihoz gyalogoltak. E pár száz méteres kitérő után együtt mentünk tovább. Szilváskőpuszta mellett pihenőt tartottunk, majd folytattuk utunkat előbb a sárga, később a S négyszög jelzésen. Bárnát a temetőnél értük el, melyben egy aranyos kis kápolnát láthattunk. Bárnán várt a buszunk, aki úgy gondolta, neki ennyi már elég volt, az ott maradt.

    Döntő többség továbbindult. Az eső utcasarkon máris egy forrás állított meg. A melegben mindenkinek jól esett a hűs forrásvíz. Homokkő-padok mellett haladtunk el, majd ligetes rész következett, ezt követően az erdő szélén megálltunk ebédelni. Továbbindulva fokozatosan emelkedett az út. Gorombább emelkedő akkor következett, mikor kezdtünk a Nagy-kőre felkapaszkodni. Itt 420 méteren 90 m-t emelkedett az út. De mindezen fáradtságért kárpótolt bennünket az a nagyszerű kilátás, mely a bazaltcsúcsról elénk tárult. A közeli hegyeken túl, a Mátra egész vonulata jól látható, sőt még a Bükk is. A csúcsról javarészt másik úton mentünk vissza Bárnára. Visszafelé megint megálltunk a forrásnál.

    Buszra szálltunk és Nemtibe hajtottunk. Itt korábban már megnéztük a Morgó-gödröt és a Leány-követ, most a Sárkányfog felkeresésére indultunk. Nem kellett sokat menni, a falu felett ott volt az a homokkő-alakzat, melyet formájáról találóan Sárkányfognak neveztek el. A gyerekeket alig tudtuk visszatartani, hogy ne csúszkáljanak a morzsolódó sziklán.

    Még egy látnivaló várt ránk, mielőtt haza nem indultunk. Kisterenyén a Gyürky-Solymossy kastélyhoz buszoztunk. A kastélypark előtt van a szép állapotban lévő Tájház is. A parkba belépve előbb a romos ispánlakot láttuk, ezután a már üdítően szépen felújított, 1790-ben épült kastélyt. Belül nem tudtuk megnézni, mert hétvégén zárva van. A kastélypark gyönyörű, jót sétáltunk benne.

 

 

Mecseki túrák

Címkék

Szokásos április végi többnapos túránk során ismét a Mecsekben játunk, de emellett túráztunk még a Zselicben és a Villányi hegységben is. A kéktúra-szakaszokat is magába foglaló túrán 21-en voltunk, és összesen 50 km-t gyalogoltunk döntően szép tavaszi időben.

    04.30. csütörtök. 6 óra után találkoztunk az isaszegi vasútállomáson, ahol pesti túratársainkat is felvettük. Gyér reggeli forgalomban jól haladtunk az Isaszeg – M0 – M6 –M60 – Pécs útvonalon, és 9 órára más szálláshelyünkön, Cserkúton, a Jakabhegyi-vendégházban voltunk. Házigazdánk jóvoltából elfoglalhattuk szállásunkat, kipakoltunk, megreggeliztünk. Ezután indultunk első túránkra, amely Remete-réten kezdődött. Ide kocsival mentünk. Az út baloldalán letettük az autókat, átvágtunk a Remete-réten. Az érdekes formájú nagy esőbeálló mellett az erdőbe értünk. Bár már megtapasztaltuk máskor is a Mecsek bőséges medvehagyma-ellátottságát, mégis mindenki tátotta a száját a látványtól. Virágözönben lejtős úton értünk a Büdös-kúti-kulcsosházhoz, mely egyúttal a kéktúrázók pecsételőhelye is volt. Három emelkedő-lejtő kombó következett 5 kilométer alatt, így értünk következő állomásunkra, a Fehérkúti-kulcsosházhoz. Itt megpihentünk a szépen kialakított padoknál, asztaloknál. Elhagytuk a kék jelzést, majd különböző jelzés-kombinációkon Kantavári-kőfejtő, majd tovább a Remete-rét felé indultunk. 14 km-t gyalogoltunk idáig.

Hazafelé bevásároltunk még a következő napokra a közös reggelikhez, vacsorákhoz egy nagyáruházban.  Este közös vacsora következett, beszélgetéssel, borozgatással.

    05.01. péntek. Reggeli után kocsival az orfűi elágazáshoz hajtottunk, onnan indultunk túrázni. Előbb a sárga jelzésen Abaligetig mentünk. A barlangnál pecsételtünk füzetünkbe. Ezután a kék jelzést követve kényelmesen emelkedő úton 200 m-es szintemelkedéssel a volt Pető-aknához értünk. Nagy farakásokon pihenőt tartottunk. Ennek végeztével továbbra is emelkedő úton haladtunk, egészen Jakab-hegyig. Közben ittunk a Pálos-kút jóízű vizéből. Utunk legmagasabb pontján van a remeteházból átalakított esőbeálló és kilátó és a pálosok XIII. században épült kolostorának romjai. Kis pihenőt tartottunk a kolostor falai között, majd továbbra is a DDK-n Patacsi-mezőig értünk. Itt bélyegeztünk és jelzést váltottunk; a kék kereszt jelzésen észak felé kezdtünk haladni. Nagyon látványos út volt ez a Szuadó-völgynek nevezett szakasz, többször kellett átkelnünk az Orfűi-patakon, majd oldalaztunk a patak felett lévő medvehagyma-rengetegben. Mikor kiértünk az abaligeti országútra, azon mentünk vissza a kocsikhoz. 17 km-t tettünk meg ezen a napon.

Elautóztunk még Mecsekrákosra, ahol a Kemencés-udvart, a tájházat néztük meg. Ezt követően lesétáltunk a Pécsi-tó partjára. A szél felerősödött. ezért abbahagytuk a nézelődést, és visszamentünk szálláshelyünkre.

    05.02. szombat. Reggel esett az eső, ezért csak komótosan készülődtünk. Aztán elcsendesedett, mi pedig kocsiba ültünk. A kéktúrázók Bakócára, a zselici túraútvonal befejezésére, a többiek pedig Pécsre, városnézésre utaztak. Mire Bakócára értünk már csak éppen szemerkélt az eső, így legtöbbünk még az esőkabátot se vette fel. Egy meredek és nagyon agyagos úton hagytuk el a falut, a Káni-kereszthez tartva. Egy horhosban haladtunk tovább, a sártól, agyagtól óriására dagadó cipőkben. Ez az állapot pár kilométert leszámítva az egész napra jellemző volt, rengeteget csúszkáltunk, emelgettük „mázsás” cipellőinket. Legrosszabbak azok a szélesebb erdőgazdasági utak voltak, melyeket gondosan elglattereztek. A kék jelzést elérve nyugat felé haladtunk azon, tettünk egy 400 méteres kitérőt a környék legmagasabb pontjára, a Hollófészekre (358 m). A Nagymátéi vadászházhoz és Füvészkerthez csúszkáltunk ezután. A vadászház és parkja igazán gyönyörű volt, leginkább a Keleti lucfa váltotta ki csodálatunkat. A park közepén lévő esőbeállóban bekaptunk pár falatot, aztán továbbindultunk – első nekibuzdulásban rossz irányban. Aztán korrigáltunk és jobbára lejtős - és kevésbé csúszós! – úton Felsőkövesd felé tartottunk. Egy semmi közepén lévő magtárig még egy emelkedő volt, aztán kiértünk a felsőkövesdi aszfaltozott útra. A haranglábnál bélyegeztünk és ebédeltünk egyúttal. Alsókövesd felé lekoptattuk cipőnkről az agyagot, mivel - a máskor nagyon utált - aszfaltúton haladtunk. Az út baloldalán nagy gazdasági épület volt, ahol Fekete István három évig volt segédtiszt. Az épület után jobbra tértünk be az erdőbe. Tatárugratóig emelkedett és borzasztóan csúszott a mélyút. Jelzést váltottunk és a K+ jelzésen értünk vissza Bakócára. Nagyon szép ez a völgyben megbúvó kis falu. Mielőtt beszálltunk a kocsikba, a falu közepén csordogáló kis patakban megmostuk cipőinket. 14 km volt a napi adag. Este közös vacsora, beszélgetés vár ránk.

    05.03. vasárnap. Reggeli után összepakolunk, és a Villányi-hegységbe ruccantunk át. Máriagyűdön, a református-templomnál állítottuk le a kocsikat. A Csodabogyó-tanösvényen indultunk egy mélyúton felfelé. Szép számmal találhatók az út mellett ismeretterjesztő táblák, szinte csodaszámba menően ép állapotban. Nem úgy, mint az oszlopokra helyezett – a tanösvénynek nevet adó – csodabogyó képecskék. Ezt szinte minden oszlopról lefeszítették darabokra törték. Bunkóságban, vandalizmusban az ország minden része egyformán kiveszi részét, úgy látszik nincs kivételezett helye kis hazánknak. Az út egy kiszögelésében álló kilátóról szép kilátás nyílik Máriagyűdre, Villányi-hegységre, Szársomlyó vulkanikus kúpjára. Az egész hegyoldal telis-tele van Virágzó kőris-sel. Egy útkereszteződésben kicsit megpihentünk. Az út folytatásában – hogy el ne felejtsük mi is az – jött egy sáros szakasz. A Kegytemplommal egy vonalba érve, elkezdtünk ereszkedni, a helyenként jó meredek lejtőn. A templomban mise volt, így belülről nem tudtuk megnézni. Ez az út csak 5,5 km hosszú volt.

Kocsiba ülve Siklósra hajtottunk. Itt megnéztük a várat, majd továbbutaztunk a Nagyharsányi Szoborparkhoz. Ez nem igazán aratott nagy sikert, ezért az elfogyasztott ebéd után továbbmentünk Villányba. A pincesoron majd’ mindenki vásárolt egy kis bort. Következő állomásunk Villánykövesd 3 szinten elhelyezkedő pincesora volt. A pincék bejárása után már csak a hazaút maradt hátra.

 

DDK - Rába-völgye, Kemeneshát, Őrség

Címkék

A Dél-Dunántúli Kéktúra újabb szakaszát tettük meg négy nap alatt, 55 km-t gyalogolva. Az időre semmi panaszunk nem lehetett - főleg ahhoz képest, amivel riogatott a meteorológia.

    04.16. csütörtök. Vonattal utaztunk Gödöllőről, Isaszegről, de nem minden gond nélkül. Pár nappal az utazás előtt megváltozott a menetrend (2 órával később értünk így oda), ezért át kellett szervezni az utat. A nagy bonyodalom lehetett az oka, hogy a csapat egyik fele egy pár perccel korább induló vonatra szállt Gödöllőn. Mi végigloholtuk az utat, hogy ugyanarra a vonatra még fel tudjunk szállni – ennek következménye lehetett, hogy nejem elesett a síneken, jól beütve térdét. A többiek közben leszálltak a vonatról, kivéve Erikát, akit már csak Pécelen tudtunk lecsalogatni arról. A Keletiben a szombathelyi gyorsra szálltunk át, a pestiek pedig itt csatlakoztak hozzánk. Szombathelyre pár perc késéssel értünk, de még elértük az Egyházasrádóc felé induló vonatot. 11:20-ra értünk oda.

    Pecsételtünk a közeli kocsmában, majd igyekvőre fogtuk a dolgot, mert adott volt a busz indulása Döröskéről. Szinte teljesen sík úton haladtunk, a falut elhagyva hosszú ideig szántóföldek, és valami be nem azonosítható bűz között. A Vízműnél balra fordultunk és egy darabig a Mukucs-patak mellett haladtunk. Egy jobbkanyar után végre erdőbe értünk, és ott mentünk kb. két kilométert. Ezután megint fátlan vidék következett, egészen Molnaszecsődig. A Rába-parton lévő Árvíz-büfében megint bélyegeztünk, hűsítettük magunkat valamilyen itallal, fagylalttal. Jól esett a 24 fokos melegben.

    Fasorral szegélyezett országúton gyalogoltunk Döröskéig, szemben velünk a Kemeneshát dombjai. A Csörnöc-Herpenyő-csatornától már látszott a műemlék katolikus templom a domb tetején. Aki akart, az felmászott oda. Megérte a kis kaptató, mert egy XIII. századból való, szépen felújított templomot láthattunk. Ezután a buszmegállóhoz mentünk, ahonnan szálláshelyünkre (Monet Panzió - jó fekvéssel, barátságos árakkal), Körmendre utaztunk. Még elmentünk egy közeli étterembe, ahol olcsón ettünk nagyon ízletes menü-vacsorát. 13 km volt a napi táv.

    04.17. péntek. Reggeli után megnéztük Körmend belvárosát és a Batthány-kastélyt. Ugyan még hivatalosan nem nyitott ki, mikor odaértünk, de mégis beinvitáltak bennünket, hátizsákjainkra is vigyáztak, miközben mi végigjártuk a kápolnát, múzeumot.

    Ezután busszal visszamentünk Döröskére, hogy az előző nap félbehagyott túrát folytassuk. A két domboldal közé szorult tóhoz jutottunk, onnan az Öreg-hegy szép nyaralói, zsúpfedeles présházai között Döbörhegy felé vettük az irányt. A templom után a régi iskola (ma Hegyháti Falugyűjtemény) mellett elhaladva ismét aszfaltozott úton kellett Szarvaskendig mennünk. Itt megint bélyegzőhely következett. Szarvaskend és Nagymizdó között egy kerülővel kikerüli az országutat a kék jelzés. Két szép Mária-szobor és feszület is van ezen a szakaszon. Bármennyire is örülünk a jó jelzéseknek, a szobrokra talán mégsem illene jeleket festeni.

    Nagymizdó után kb. 1 km-en át kétoldali erdőben, később már csak baloldali fák mellett vezetett utunk, miközben „aszfaltoztunk”, és kanyargóztunk jobbra-balra. Katafán láttunk szép haranglábat, majd leereszkedtünk, illetve felkapaszkodtunk a Cseri-patak völgyébe. Itt pár méteren belül több forrás is látható volt. Katafa után Nádasdra értünk, ahol buszra szálltunk, és visszautaztunk Körmendre. Az előző napi helyen vacsoráztunk. Ezen a napon 14,5 km-t tettünk meg.  

    04.18. szombat. Reggeli után megcsappant a létszámunk, mert hárman térd- és egyéb fájdalmak miatt hazautaztak. Kilencen ismét Körmend központjába gyalogoltunk, ahol ezúttal a kastély kertjét jártuk be. Legcsodálatosabb egy majd’ 8 méter kerületű 200 éves platánfa volt. A parkon látni a szándékot, hogy megújítsák azt. Új hidak, sétányok épülnek, a kis tó és a sziget is szépen épül. Ugyanakkor az obeliszk mellett két hatalmas kidőlt fa éktelenkedik. A Várkert megtekintése után busszal visszamentünk Nádasdra, ahonnan folytattuk gyaloglásunkat. Előbb a kék jelzésig mentünk hatalmas országúti zajban, majd jobbra térve előbb átmentünk a volt vasútvonalon, majd a szántóföldeket szegélyező ritkás fasorban haladtunk. Felüdülésképpen másfél km erdei út következett, aztán a „nagy kedvenc” aszfalton értünk be Halogyra, ami egyúttal bélyegzőhely is.

    Továbbhaladva erdőben szokatlanul egy tuja-sor mellett haladtunk egy darabig. A Himfai-tó végénél szép madármegfigyelő torony van, a tó déli partján pedig pihenőhelyek (fedett is) és forrás is található. A tó után még 700-800 métert erdőben gyalogoltunk, aztán ismét aszfaltozott úton találtuk magunkat. Felsőmarác előtt nagy csemetekertet láttunk, benne örökzöldek. Egy kicsit megpihentünk a falu igazán kulturált kocsmájában. Hűsítőkre ezen a napon nagy szükség nem volt, mert erősen lehűlt a levegő, 10 fok ha lehetett. A beharangozott esőt viszont megúsztuk. Felsőmarácot a templomnál jobbra fordulva hagytuk el. Két km megtétele után Iváncon voltunk.13,5 km-t mentünk ezen a napon. A Polgármesteri Hivatal által épített és üzemeltetett turistaházban volt a szállásunk, ide hozattuk vacsoránkat is Őriszentpéterről. Vacsora után elmentünk bélyegezni a kocsmába, vettünk egy üveg bort, és visszamentünk a szállásunkra. Sokáig beszélgettünk még.

    04.19. vasárnap. 7 órakor keltünk, reggeli végeztével indultunk. Még egy kávéra a többség megállt a kocsmánál. A falut Hegyhátszentmárton irányában egy emelkedővel hagytuk el. Ez utóbbi apró falu után egy szép réten át ereszkedtünk le a Lugos-patak völgyébe. A patakon akácfákra fektetett palló vezetett át. A patak túlsó felén szintén egy nagy rét volt, ennek szélén vezetett a kék jelzés. Kondorfáig végig a patak közelében gyalogoltunk gyönyörű erdőben, helyenként széles, kaviccsal leszórt úton. Az út szélén jó pár hatalmas tölgyfát láthattunk. A leglátványosabb az a rész volt, ahol a patak mellett nem kijárt úton haladtunk; a jelzéseket fáról-fára követve lehetett megtalálni. Itt egy hatalmas kidőlt hagyástölgy a patakon átfeküdt, természetes hidat alkotva. Kondorfához közeledve kiértünk az erdőből, az út egyre több réten vezetett át. A falu kocsmájában bélyegeztünk, majd utána szieszta közeledett, mivel túl hamar értünk a buszmegállóba. Megtett km: 13,5.

     Buszunk 3 óra után pár perccel érkezett, evvel utaztunk Őriszentpéterre, és egyúttal kezdődött meg az utazások borzadálya. A vasútállomáshoz másfél kilométeres út vezet. Jó fél óránk volt még a vonatindulásig. Egyszem kocsiból álló kis piros vonat érkezett, és rögtön zsúfolásig megtelt. Zalaegerszegen átszálltunk az „Intercity-re”, amely bekalkulálhatóan fél óra késést jelentett. Pétfürdőn vonatpótló buszra kellett átszállnunk, evvel Székesfehérvárig utaztunk. A szétdúlt pályaudvar köves labirintusain értünk el a mi szerelvényünkhöz. Alig hogy elindultunk, nagy csattogás hallatszott, és megállt a vonat. Elemlámpás vasutasok szemlélték a kocsi alját. Álltunk vagy 20 percet a nyílt pályán, ezzel elúszott az a lehetőségünk, hogy a Keletiben elérjük vonatunkat. Persze senkit sem tájékoztattak, mi történt, mindenki izgatott volt, találgatott. Később kérdeztem a kalauzt, mi történt; elmondása szerint egy őzet ütöttünk el. A Keletiben ¾ órát kellett várnunk az indulásra. Haladgattunk is hazafelé, aztán a péceli indulás után megint nagy csattogás, és megállt a vonat. Nagy rohangálás ismét, tájékoztatásra most sem méltatták az utasokat. Végül leszállítottak mindenkit a vonat első részéből azzal, hogy az első motorvonat nem tud elindulni. Pár perc múlva aztán elhúzott mellettünk az állítólagos üzemképtelen motorvonat. Álltunk még vagy fél órát, hogy meglegyen a teljes ¾ órás késés. Ennyit a MÁV-ról. Éjfél után értünk Isaszegre, a 300 km-es táv leküzdéséhez 9 órára volt szüksége a tömegközlekedésnek.

 

Szakadás-árok, Mátra

Címkék

Öt vendégünkkel együtt kerek negyvenen voltunk kíváncsiak a Mátra egy kevésbé ismert szurdokvölgyére, a Szakadás-árokra. Szebb tavaszi időt nem is kívánhattunk volna magunknak. 15 km-t gyalogoltunk, emellett megnéztük még Tar két nevezetességét is.

    Egy egész karavánnyi kocsi (10 db) gyűlt össze Gödöllőn a vasútállomás mellett. A Gödöllő – Hatvan – Pásztó útvonalon értünk Tarra. Az Attila út végén leparkoltunk és némi cihelődés után elindultunk. Az első meglepetés akkor ért, mikor a sárga sáv jelzés helyett K+ jelzést találtunk. A S jelzés valószínűleg most van átalakulóban, mert pár helyen - egymásnak ellentmondóan is - találkoztunk érvényes és hatálytalanított változatával is. Alig 100 m után elértük a Szalajka-patakot, melyen kiépített helyen áthatoltunk. Az Alsó-Csevice-forrásnál megálltunk egy kicsit, hogy megkóstoljuk annak finom vizét. Kényelmes, erdei úton másfél kilométert mentünk, mikor egy kis vízfolyás keresztezte utunkat. Ez már a Szakadás-árok kezdetét jelentette, ezért elhagytuk a jelzett utat és behatoltunk a szurdokba.

    Eleinte még csak bedőlt fákat kellett kerülgetnünk, de utána egyre több helyen találtunk vizet is a mederben. A kevés múltbeli csapadék miatt ezek már inkább állóvizek, tócsák voltak. Állandóan kerülgetve e - avarnak álcázott - vizeket, kerestük azokat a helyeket ahol nem süllyedünk el. Látványos, szűk sziklaszoros után egy-egy mélyebb víz miatt torlódások alakultak ki, míg mindenki át nem jutott ezeken. Volt olyan hely, ahol óvatosan a víz szélén át lehetett jutni, de olyan is volt, ahol egy le-lesüllyedő fatörzs volt a palló. A fiúk hathatós segítséget nyújtottak abban, hogy a lányok száraz lábbal juthassanak tovább. Aztán eljutottunk egy olyan szűk szoroshoz, melynek alján ismeretlen mélységű víz állt. Egyedül Hajni mászott át a keskeny sziklapadkán, míg volt aki a vízmélységet saját maga tapasztalta ki, miután belecsúszott abba. Jobbnak láttuk innen visszafordulni, de így újból át kellett jutni a fatörzses szakaszon. Kimásztunk az árokból; mellette egy darabig még kocsiút is vezetett. Aztán ismét a csak az árok maradt, annak is az úgynevezett vizes szakasza. Azért hol padkákon, hol sziklatömb alatt átbújva, de lehetett benne haladni. A többség azért már nem vállalta be a vizes szakaszt, hanem az árok feletti hegyoldalban oldalazva haladt tovább. Mikor véget ért az árok - vagy legalábbis útirányunknak nem megfelelő irányt vett fel – meredek partoldalon kimásztunk abból.

    Ezután túránk kevésbé fárasztó, de - ezzel arányosan - kevésbé látványos része következett. Előbb a Kő-erdő oldalában haladtunk jelzetlen úton, majd rátértünk az Országos Kéktúra Mátraverebély-Ágasvár közötti szakaszára. Ezen csak Agyagos-tetőig (szép kilátás Bátonyterenye felé) mentünk, majd jobbra egy széles erdőgazdasági úton folytattuk utunkat Fenyvespusztáig. Itt nagyobb pihenőt tartottunk, majd – a Szalajka-patak hídján átkelve - megnéztük az 1925-ben dr. Tuzsony János által alapított arborétumot. Igazi látványossága egy hatalmas Atlas-cédrus. Továbbmenve láttuk, hogy a sárgajelzést hatálytalanították, így előbb felkapaszkodtunk a Vár-bérc oldalába, ott jobbra fordultunk, és láss csodát, frissen festett S jelzésekkel találkoztunk. Ezeket is elhagyva visszaereszkedtünk a Szalajka-patak völgyébe, majd azon visszajutottunk a kocsikhoz – közben még egy pihenőt tartottunk az Alsó-Csevice-forrásnál. Szégyenszemre a Felső-Csevice-forrást sem oda-, sem visszafelé nem találtam meg. Hazaindulás előtt kocsival még elmentünk a Szt. Mihály templomhoz (XIII. századból való szentélyek), és felkerestük Pokoljáró Tar Lőrinc udvarházának romjait is. Egyik vendégünk az út végére taggá vált.

 

Vöröskő -forrásnál jártunk

Címkék

Tavaly már tettünk egy kísérletet, hogy meglássuk Magyarország e ritkaságát, az időszakos forrást. Akkor nem volt szerencsénk, mert a téli kevés csapadék miatt nem indult be. Most két nappal túránk előtt kitört a forrás, ha nem is olyan látványosan, mint jobb években, de így is szép volt. 42-en voltunk, 14 km-t gyalogoltunk.




Busszal mentünk. Olyan nagy volt az érdeklődés, hogy a 29 személyes busz után 34 személyest rendeltem, de még így is két kocsival ki kellett egészíteni a járműparkot. 6 órakor volt a busz Isaszegen az első felszállóhelyen, majd fél hétkor Gödöllőről indultunk Felsőtárkány felé. Még Hatvanban is volt egy felszállónk, Inci. Gyér volt e korai órákban a forgalom, ezért jól haladtunk. Fél kilencre értünk túránk kiindulópontjára, a Felsőtárkánytól pár kilométerre lévő Egeresvölgy-Varróházhoz..

    Lekászálódtunk a buszról, majd a kisvonat megállójában legtöbben felvették esőkabátjukat, mert kicsit szemetelt az eső. Kék jelzésen, az erdei kisvasút mellett, de javarészt annak talpfáin haladtunk. Mellettünk a Vöröskő-patak kristálytiszta vize. Mintegy 800 m-re a patak túloldalán láttuk az első – Toldi névre hallgató - forrást. A kisvasút végállomása után elmentünk a Stimecz-ház mellett. Nemsokára rátértünk a tanösvényre. Nagyalakú ismeretterjesztő táblák mutatták be a Bükk növényvilágát. Aztán elhagytuk a tanösvényt, és a patak mellett haladtunk felfelé az alig emelkedő úton. 6 km megtétele után értünk a forráshoz.

    Ez az időszakos forrás úgy működik, hogy az elolvadt téli hó a föld alatti barlangrendszert kitölti, és mikor már megtelnek az üregek, nyomása megnő, és kilövell. Voltak olyan csapadékos telek, melynek végén 1,5 méter vízoszlop is kialakult. Ekkora élményben most nem volt részünk, alig 10-15 centiméterre lövellt ki a víz, de hozama nagyon nagy volt, így kiépített forrásfal résein is számtalan helyen jött a víz. Miután megcsodáltuk a forrást, ki-ki dönthetett, hogy milyen nehézségű terepen folytatja útját. Döntő többség amellett döntött, hogy még a felső időszakos forrást is felkeresi, aztán jelzetlen, de meredek úton eléri a kék + jelzést, azon pedig előbb a tanösvény másik ágáig megy, majd a Stimecz-háztól a már ismert úton, vasúti síneken ér vissza a buszhoz.

    El is indultunk a völgyben a Felső-forrás felé. Hatalmas kidőlt fákat kerülgettünk hol jobbról, hol balról. Miután pár akadályt leküzdöttünk, láttuk, hogy továbbiakban is kidőlt fák nehezítik a járást. De nem emiatt tettünk le a forrás felkereséséről, hanem azért, mert a mederben már nem is volt, víz. Ebből nyilvánvalóan következett az, hogy a Felső-forrás még/vagy már nem működik. Jó meredek úton elkezdtünk felfelé kapaszkodni a Kecskor-hegyese oldalában. Szemben magasodott a Vöröskő-hegy. Mikor elértük a K+ jelzést, már alig emelkedett az út. Mindenkit bevártunk, mert az emelkedőt nem mindenki egyformán bírta. Továbbhaladva elértük utunk legmagasabb pontját, a 681 méteres magasságot. Ezután már csak lejtő volt. Előbb elértük a tanösvény visszatérő ágát, amelyen most madarakról, emlősökről láthattunk táblákat. A Stimecz-ház mellet lévő nagy fedett „ebédlőben” ettünk mi is, aztán már csak 3 km majdnem sík út volt hátra a buszig.

    Jól esett a busz melege, mikor beszálltunk. Nem messzire mentünk, Eger túlsó végén megálltunk Kőlyuktetői- pincesornál. Röhej, de a sok pince közül egy sem volt olyan, ahol meg lehetett volna inni 1-2 deci bort. Sokan bespájzoltak pár liter bort. Esemény nélküli laza buszozás után kb. fél hétre értünk Isaszegre.

A fényképeket Pusztay Péter (PP) és Notter Béla készítette.

 

Munkatúrának indult…

Címkék

A december elejei ónos eső hazavágta környékünk szép erdeit. A Z+ turistaút megtisztítását a rádőlt fáktól még decemberben megkezdtük, a munka folytatását erre a napra terveztük be. Aztán másképp alakultak a dolgok…




Tizenketten gyülekeztünk nálunk, felszerelkezve két motoros láncfűrésszel, egy csomó ágvágó ollóval. Három kocsival mentünk, és a nagytarcsai országút mellett állítottuk le azokat. Felgyalogoltunk a péceli Látó-hegyre, itt értük el a Z+ jelzést. Isaszeg irányában indultunk, eleinte sok nyárfaágat kellett az útról félrehúzni, levágni. Nemrégiben ezen a területen még a kidőlt magasfeszültségi oszlopokról leszakadt vezetékek voltak. Mikor az erdőbe beértünk, gyanúsan jól haladtunk, egyszer kellett csak a láncfűrészt beindítani. Az történt ugyanis, hogy megelőztek, és megtisztították az utat a kidőlt fáktól. Csak sejtem, hogy a valkói erdészet tette ezt a nagy jótéteményt. Levélben kértem a munka elvégzésére őket (és a Pilisi Parkerdő Zrt-t is) még december elején, térképeket is csatoltam a levélhez, feltüntetve a nagyon veszélyes szakaszokat. Mivel válasz sehonnan sem érkezett, nem is reméltem, hogy a munkát elvégzik. Elmentünk addig a pontig, ahol decemberben abbahagytuk a munkát. Becsemegéztük Babi küldötte sajtos rudakat, majd úgy döntöttünk, ha már ilyen szépen összejöttünk, meg az idő is csodálatos, hogy kirándulunk egyet.

Először visszavittük a kocsikba a szerszámokat, majd ismét felmentünk a Látó-hegyre. Innen a Z+ jelen ezúttal Pécel felé indultunk. A gerincről leereszkedtünk a zöld jelzésig, majd azon folytattuk utunkat.  A Várhegyi-patakot elérve, annak  bal partján a Z háromszög jelzésen kezdtünk ismét felfelé kapaszkodni megint zöld jelzés irányába. Közben lementünk egy mély horhos oldalában lévő barlangot megnézni. A fennsíkra felérve balra kanyarodtunk, majd jelzetlen úton visszatértünk a gerincre, ahol még most is lógnak a vezetékek az oszlopról. Összesen 7,5 km-t gyalogoltunk.