Isaszegi Természetbarát Klub

Kis túra, nagy evészet

Címkék

A tavalyi nagy sikerre való tekintettel éves programunkba idén is bekerült egy bográcsolás, amit szombaton tartottunk meg. 26-an jelentkeztek erre a társadalmi eseményre. Csütörtök éjfélig lehetett jelentkezni; a létszám birtokában vásárolták meg Hajniék a hozzávalókat a „Mindent bele!” nevezetű ételbe. A név egyáltalán nem túlzás, a fűszereken kívül 16 féle olyan hozzávaló kell hozzá, melyek önmagában is finomak, hát még egybefőzve…

De ne szaladjunk ennyire előre! Reggel megvásároltam a kenyereket és kimentem a vasútállomásra a Gödöllő felől jövők elé. Csomagjaikat betettem a kocsiba, ők pedig a P+ jelzésen, majd az Isaszegi Csata Emléktúrára felfestett fehér kör jelzésen közelítették meg azt a nagyon szép erdei pihenőhelyet, ahol padok, asztalok, esőbeálló és tűzrakóhely is van. Nejemmel értünk oda elsőnek (nem volt nagy kunszt, hiszen mi kocsival mentünk, és vittük az üstöt, tartót, stb.). Sajnálattal kellett tudomásul vennünk, hogy az előttünk ott bográcsoló embereknek másképp tanították a tiszta erdei környezet fogalmát. Szemeteszsákba szedtük a rengeteg eldobált papírt, törött üvegeket, tűzre dobott műanyag palackok roncsait. A csikkek összeszedésébe is belekezdtem, de töredelmesen bevallom, kb. 100 db után abbahagytam. Meg se látszott, hogy valamennyi is hiányzik belőlük. Közben lassan-lassan mindenki befutott. Mindenki serénykedni kezdett, kivette részét a munkából, a lányok főleg az ételek előkészítésében (borsófejtés, krumplipucolás, hagyma-, gomba-, hús-, zöldség szeletelés), a fiúk a tűzifa-gyűjtésben, állvány felállításában, tűzgyújtásban. Anélkül, hogy bárkinek is érdemeit csorbítanám, azért a főszereplőket hadd említsem meg külön is: Hajni volt a hadtápfőnök, Péter a főszakács, Józsi a tűzmester. Voltak még előkóstolók, kiskukták, fűszermesterek, kavargatósegédek.  Nehogy az ebéd elkészültéig éhen haljuk, Hajni hozott padlizsánkrémet, mások finom pogácsát, süteményt, nassokat. Párféle jó bor is előkerült, meg egy kis törkölypálika is. Szóval el voltunk, mint a befőtt, vidám hangulatban vártuk az ebéd elkészültét.

Az ebéd egyszerűen csodálatos volt, az a rengeteg hozzávaló tökéletes harmóniájú eleggyé vált. Degeszre ettük magunkat, amit le kellett sétálni. A pihenőhely melletti horhosban indultunk felfelé. A végén egy kisebb kapaszkodóval lehetett belőle kijutni. Akinek ez kevésnek bizonyult, az egy meredek csúszós úton is megtehette mindezt. Marcinak ez a kaland egy jókora horzsolással végződött a térdén. Mikor kiértünk az Öreghegy felé vezető útra, először az ismeretlen lengyel kapitány és Harsányi Bálint síremlékénél álltunk meg, majd a Honvéd-síroknál. Ezt követően a piros jelzésen a Honvéd-szoborig gyalogoltunk, onnan jelzetlen úton vissza a pihenőhelyhez.

Még egy pár órát elbeszélgettünk, aztán szétszéledtünk. Jó ilyen összejöveteleket is tartani, egybekovácsolja a társaságot. Hab a tortán, hogy ez alakalommal öt, már egy-egy túránkon korábban résztvevő túratársunk belépett egyesületünkbe.

Mátrafüredi körút

Címkék

Május 16-ára „Mátra bércein” címmel meghirdetett túránkra 19-en jelentkeztek és 22-en jöttek el. Szokásos módon Isaszegen, majd Gödöllőn volt a találkozó negyed-, illetve fél nyolckor. Négy autóval és egy motorral háromnegyed 9-re értünk Mátrafüredre, ahová két túratársunk Pestről busszal jött, hárman pedig ott üdültek és odajöttek érkezésünkre. Sajnos utóbbiaknak csábítóbb volt a gyöngyösi borfesztivál, mint a túránk. Pedig gyönyörű volt a táj és az idő.

Szóval leparkoltuk autóinkat, elájultunk Hajni frissen sült rétesétől, mások finom pogácsáitól, ki-ki kényeztette magát kávéval, capuccinóval és már indultunk is a S sáv jelzésen. Zoli hamarosan vizsgázik túravezetésből, ezért átadtam neki a túravezetés jogát és felelősségét, hadd gyakoroljon! Kb. 170 m szintkülönbség leküzdése után máris fenn voltunk a Muzsla-tetőn és élvezhettük a szép kilátást Gyöngyösre, a Sár-hegyre. Kicsit leadva a megszerzett magasságból nemsokára a Rákóczi-forráshoz értünk, melynek vizét szinte mindenki megkóstolta. Utunk folyamatosan emelkedett, így értünk kis kitérővel egy újabb nagyszerű kilátóhelyre a Hanák Kolos kilátóhoz, és emlékoszlophoz. Tovább folytatva utunkat egyre mélyebben láttuk magunk alatt a Somor-patak völgyét. Elértük a S kör jelzés kiindulópontját, mely a Gyökeres-forráshoz vezet. Nemsokára az Ózon-szálloda építkezése miatt eltereltek bennünket az eredeti útvonalról. A Kékes Turista Egyesületet dicséri, hogy az ideiglenes terelőutat is becsületesen felfestették. A Mátrai Gyógyintézetnél értünk az eredeti útvonalhoz, innen lehet visszamenni a Kecske-bérchez. Mi is elindultunk, de nem voltunk eléggé kitartóak, a S kör jelzés beérkezésénél elbizonytalanodtunk, és visszafordultunk. Így is szépen ráláttunk az 1932-ben épült Mátrai Gyógyintézetre.

Pihenőt tartottunk a Gyógyintézet bejáratánál, majd a S+ jelzésen, immár szinte végig lejtmenetben indultunk visszafelé. A 7. kilométer után meglehetősen kemény lejtő után kezdett kisimulni a Mátra, így értünk a Farkas-kúthoz. A kút környéke rendezett, a forrásvíz finom. Enyhe lejtésű úton a Sás-tóhoz értünk. A jó időt kihasználva rengetegen voltak a tó körül. A tavat nyugatról megkerülve a valamikor fúrótoronyként üzemelő kilátóhoz mentünk, és a legtöbbünk fel is kapaszkodott a 258 lépcsőfokon. Fenn erősen fújt a szél, érezhetően kilengett a torony, a kilátás viszont pazar volt. Sás-tó szigetei között lévő hídról kiskacsákat csodált meg a csapat.

Sás-tótól a S háromszög jelzésen indultunk Mátrafüred felé, a Körtvélyes oldalában. Mikor elértük a Z jelzést, választani lehetett, hogy azon visszasétál valaki a kocsihoz, vagy még egy kis kerülőt téve a Kozmáry-kilátót is felkeresi. Szinte mindenki ez utóbbi mellett döntött, újabb szép panoráma reményében. Ez be is következett. Még egy látnivaló várt ránk Mátrafüreden, mégpedig a Palóc Babamúzeum.
14 km-t tettünk meg, utunk szintvonaltérképét mellékelem.

Szintvonaltérkép

Muzsla-tető

Távolban Kékestető

Rákóczi-forrás

Útvonalrövidítők

Hanák Kolos kilátónál

A terelőúton

Mátrai Gyógyintézet

Farkas-kút

Sás-tó

Sás-tói kilátó

Sár-hegy, Gyöngyös

Volt kőbánya, Kékestető

Kiskacsa-nézőben

Kozmáry-kilátó

Virágos Mátrafüred

Négy nap Zemplénben

Címkék

A május elsejei ünnepnapot megtoldva egy nappal csütörtökön 18-an vágtunk neki a Zempléni-hegység (vagy legalábbis egy részének) felfedezésére.

Csütörtök: 6 óra utáni indulással Isaszegen és Gödöllőn  telt meg négy kocsi, mellyel Füzérradványba, túránk kiindulópontjára utaztunk. Közben Sátoraljaújhelyen megálltunk, hogy a közös főzicskéhez a hozzávalókat beszerezzük. 11 órára értünk a Korona-panzióhoz, ahol kedves házigazdáink fogadtak minket. Rövid cihelődés és némi elemózsia magunkhoz-vétele után máris indultunk első túránkra. Elhaladtunk a hófehér színű kutatófeltárások mellett, majd a Károlyi-kastély tömör kerítése mellett. A K+ jelzésen haladtunk, mely egyúttal a Kormos-Baba tanösvény jelzése is. Az út mellett több helyen is láttunk volt illites nemesagyagbánya felhagyott területeket, felszíni berogyásokat, mely szintén bányászat következtében keletkezett. Nagyon szép erdőben vezetett utunk, éppen a megfelelő mennyiségű emelkedőkkel és lejtőkkel tarkítva. Mikor elhagytuk a K+ jelzést, előbb jelzetlen úton, majd a Z kerékpár jelzésen értünk vissza a K+-hez. Volt még időnk ahhoz, hogy a Károlyi–kastélyt is meglátogassuk, ezért vezetéssel megnéztük azt. Jelenleg 7 helyiség látogatható, de a felújítás folyamatos, ezért reméljük legközelebb többet látunk belőle. A kastélykertben megnéztük a hatalmas platánfákat, meghallgattuk Irénke helyszín hatására előtörő gyermekkori élményeit, hiszen Füzérradványban született, itt töltötte gyermekéveit. 12 km-t tettünk meg. Visszaérve szálláshelyünkre, nekiláttunk aznapi vacsoránk megfőzéséhez. Hatalmas adagra sikeredett, ezért a repetákon felül még el is tudtunk tenni belőle ínségesebb időkre. Vacsora után szelíd borozgatásba, beszélgetésbe kezdtünk – és folytattunk pár óra hosszáig.

Péntek: reggeli után kocsival Hollókházára mentünk. Kilenc órára kértünk – és kaptunk – bebocsájtást a modern katolikus templomba, valamint a sekrestye épületében lévő kis kápolnába, ahol egy porcelán oltár is található. Nagy élvezettel hallgattuk a zenés ébresztőt is, mely két kocsiban ülő ifjak, és kevésbé ifjak által előadott magyar és szlovák dalok békés versenyzéséből állt. „Hivatalból” megnéztük a környéken az Országos Kéktúra Keleti végpontját, majd a falu másik végén lévő Porcelánmúzeum következett. Itt előbb a porcelángyártás múltját és folyamatát láthattuk egy filmen, majd megcsodálhattuk a híres-neves porcelán tárgyakat. Levezetésképpen a Fazekasházat is meglátogattuk. Ezt követően Kékedre mentünk, melynek nevezetessége a Melczer-kastély. Körüljártuk az eredetileg  XV-XVI. században épült, majd a XVII-XIX. sz-ban átépített szép épületet. Szerencsére – annak ellenére, hogy szállodaként üzemel – a földszinti két nagy termet megnézhettük. Következő megállónk Telkibánya volt, ott is az Érc- és Ásványbányászati Múzeum, a kopjafás temető, valamint a Szent Katalin ispotály és kápolna. A sok látnivaló után egy kis kirándulás se maradhatott ki. Kocsijainkat a bózsvai út mellett lévő Jégbarlang, Mátyás király kútja és Szép Ilonka sírja turisztikai együttesnél hagytuk, és a SL jelzésen egy körutat tettünk. Útközben érintettük Koncfalva ipartörténeti emlékhelyet, a Jó-hegy „megmászása” előtt találtunk egy enyhén vasas-kénes ízű kis forrást is. Este szálláshelyünkön a csülökpörkölt mellé még „zacskós” leves is főztünk. Vacsora után besétáltunk az ófaluba, ahol régi pincék, két csúcsos tetejű színpad is található.

Szombat: ezen a napon egy jó gyalogtúra várt ránk, melyre többen lélekben már előre felkészültek. Füzérre autóztunk. Kocsijainkat a templom közelében hagytuk, majd folyamatosan emelkedő úton elindultunk a K+ jelzésen. Elhaladtunk a mesébe illő Tájház mellett, melyet visszafelé meg is néztünk. A vár alatti parkírozótól az emelkedő szöge pulzusszámot növelve lényegesen nagyobb lett. Maga a vár egyre jobban épül, aki pár éve járt ott érdemes újból megnéznie, mert sok új dolgot láthat. A kilátás pedig egyszerűen pazar! A várban megmutatták nekünk, hogyan jutunk könnyűszerrel el ismét a K+ jelzéshez anélkül, hogy visszamennénk a faluba. Bodó-rét felé szép erdőben erdészeti művelés témájú igényes ismeretterjesztő táblák találhatók, a Hideg-forrás vize nem csak hideg, de finom is. A Lászlótanyára vezető aszfaltozott utat elhagyva az út nem túlságosan megerőltetően, de egyenletesen emelkedett. Ezt azonban a csapat 19. tagjának, Gizi kutyának már sok volt, gazdája kénytelen volt őt a vállára venni. Az határköveket elérve még egy jó kis lejtő, majd egy ugyanolyan meredekségű emelkedő következett, és máris a Nagy-Milic 893 m-es csúcsán voltunk. Itt kis pihenő következett, elfogyasztottuk jól megérdemelt ebédünket. Lefelé vezető úton rövidesen egy nagyon szép kilátást nyújtó kiugrón álltunk meg fényképezni. Ezután következett az út legkegyetlenebb szakasza, ahol a térképen lévő szintvonalak is egymás hegyén-hátán vannak. Csak az vigasztalt, hogy ugyanez a szakasz ellenkező irányból még nehezebb lenne. A Csataréti vadászháznál fujtattunk egy kicsit, majd innen jó, egyenletes tempóban értünk le a vár alá, közben helyenként élveztük a kilátást Pusztafalu irányában. Leérve a faluba most néztük meg a Tájházat, majd a kocsikhoz mentünk. A gyalogút hossza 16 km volt. Kocsival még elmentünk Pusztafaluba, de megmondom őszintén, fentről szebb volt, mint lentről. Mielőtt visszamentünk panziónkba, elmentünk fényképezni az előző este látott ófalui helyekre, majd hárman még egy pár kilométert gyalogolva megkerestük a Károlyi-kastély kertjében azokat a sétányokat, erdőligeteket, halastavat, melyre Irénke gyerekkorából emlékezett. Szerencsére két előző napról is maradt főtt ételünk, így avval nem kellett foglalatoskodni. A csapat fáradtságát az is jelezte, hogy ezen az esten nem maradtunk fenn olyan soká, mint előző napokban.

Vasárnap volt zempléni túránk utolsó napja. Elköszöntünk kedves házigazdáinktól, akiktől igazán minden segítséget megkaptunk. Egy kocsi Kőkapuhoz ment, három kocsi „legénysége” pedig először Széphalomra, a Kazinczy Ferenc Mauzóleumhoz, valamint a Magyar Nyelv Múzeumhoz navigált. Kulturális feltöltődés után Sátoraljaújhelyen hagyva a kocsikat a K+ (úgy látszik ez a jelzés kísért egész zempléni utunkon) jelzésen indulva hagytuk el a várost. Eredetileg 6 kilométeres táv megtételével kellett volna visszaérnünk a kocsikhoz, de a térképek – amelyből háromféle, köztük új kiadású is volt – mást mutattak, mint a valóság. Így a táv 9,5 km-esre sikeredett. Nem mintha ez olyan sok volna, de arra a napra a Megyer-hegyi tengerszem felkeresését is beterveztük, sőt még a nagy forgalom beindulása előtt akartunk hazafelé indulni. Sajnos így kimaradt  a tengerszem. Sebaj, legközelebb nem hagyjuk ki! De visszatérve erre az útra, a Szár-hegyen lévő Szent István kápolna és az Országzászló megközelítése nyugati irányból nem kis emelkedő leküzdése után lehetséges csak, de az itt elénk táruló kilátást legalább úgy éreztük, hogy megszolgáltuk. Lefelé a Magyar Kálvária bástyaszerű stációin az elcsatolt vármegyék címereit láthattuk, valamint helyenként szép panorámát a városra, és az elcsatolt terület egy részére. Az Esze Tamás úton egy fagyizással jutalmaztuk magunkat. Fél három felé indultunk haza. A jó tempójú haladást a Hatvan után történt baleset matti 8 km-es torlódás akasztotta meg. Nagyot kerültünk, hogy ne kelljen araszolni a pályán.

Azt hiszem minden résztvevő nevében nyilatkozhatok, hogy egy programokban és jó túrákban gazdag napokat tudhatunk magunk mögött.

Kormos-tető felé 

Kilátás Biste felé

Füzérradvány, Károlyi-kastély

A kastélyban

Óriás platánfa

Sok az éhes száj...

Hollóháza, Porcelánoltár

Országos kéktúra végpontja

Porcelán-kavalkád

Kéked, Merczel-kastély

Telkibánya, kopjafás temető

S rom jelzésen

Füzér vára

Ez már neki is sok volt

Nagy-Milic

Szinte az egész hegység

Széphalom

Sátoraljaújhely, Szár-hegyi kapaszkodó

Szent István-kápolna

Mátra bércein

Címkék

Az Isaszegi Természetbarát Klub májusi kirándulásának kiírása.

Dátum

2009. május 16., szombat

Jelentkezési határidő

2009. május 14., csütörtök 23.59

Túratáv

12 km.

Szintemelkedés

Találkozó

2009. május 16., szombat 07.15
2009. május 16., szombat 07.30
Isaszeg Művelődési Otthon előtti parkoló
Gödöllő, Művelődési Ház parkírozó

Látnivalók

Sástói kilátó (50 m magas)
Palóc Babamúzeum (Mátrafüred)

Hazaérkezés

2009. május 16., szombat 17.00

Vészforgatókönyv

Ha véletlenül nem lesz annyi kocsi mint ahány jelentkező, vagy valakinek egyszerűbb tömegközlekedési eszközzel Mátrafüredre utazni, akkor a következő lehetőségek közül választhat:

A vonat Isaszegről 07.10-kor, Gödöllőről 07.18-kor indul, Gyöngyösre ér 08.33-kor (átszállás Hatvanban és Vámosgyörkön), Bp. Keleti pu.-ról a vonat 07.03-kor indul, Gyöngyösre ér 08.33-kor (átszállás Vámosgyörkön). Gyöngyösről Mátrafüredre kocsival el tudjuk vinni a vonattal érkezőket (ha kell úgy, hogy Mátrafüredről visszajövünk értük).

Budapestről lehet a fenti vonatközlekedésen felül a Stadion autóbusz pu.-ról 07.15-kor induló busszal, amellyel közvetlenül lehet Mátrafüredre utazni.

Jelentkezések

Izlandi túrabeszámoló

Címkék

Az ITK három tagjának volt szerencséje április 23-26-a között Izlandon túrázni. Még ketten szerettek volna jönni, de mire eldöntötték, hogy jönnek velünk, már nem volt hely a repülőgépen. A szállást, repülőgép jegyet, kocsibérlést utazási irodán keresztül intéztük, egyébként a szervezés, programok összeállítása és megvalósítása egyéni volt.

Csütörtökön háromnegyed négykor kellett ahhoz kelnünk, hogy öt órára kiérjünk a repülőtérre. Ott rögtön kiderült, hogy a gép 7 óra helyett 7:40-kor indul. További érdekesség (?) volt, hogy a csekkolás a B terminálon, a beszállás pedig az A terminálon történt. Négy és fél órai repülőút után 10 óra után (2 óra időeltolódás) Keflavikban szálltunk le. Felhők felett utaztunk szinte egész úton, ezért képeket nem tudtam csinálni a repülőútról. Minden macera nélkül  megtörtént a beléptetés, kocsi átvétele a reptéren (National Car Rental), így már negyed 12-kor egy Toyota Yaris-szal indultunk Izland felfedezésére. Legelőször a híres Kék Lagúnához mentünk avval a szándékkal, hogy megmártózunk benne. Erre a szemerkélő eső, és az erős szél miatt nem tudtuk magunkat rávenni, pedig biztosan jó esett volna. Végigjártuk viszont a valószínűtlenül kék színű tóban lévő kisebb szigeteket összekötő utakat. Nagy élmény volt ez is meg a szürkészöld mohával fedett lávakő is. Ezután Grindavikon keresztül Krysuvik-Seltunba utaztunk szinte holdbéli tájon. Ez a terület Izland egyik legaktívabb lávamezője, sok helyen megfigyelhetőek az Eurázsiai-, és az Amerikai talplemez szétcsúszása következtében keletkező hasadékok, iszapfortyogók, kénes kitörések. Tovább a Kleifar-tó mellett különös alakú lávafolyások mellett haladtunk. Reykjavikba nem egészen azon az úton érkeztünk be, ahol szerettem volna, de ha már a Perlannál voltunk, előrehoztuk annak megnézését. Ezek tulajdonképpen forróvíz-tározó tartályok, amely fölé kupolát húztak, éttermet, kilátóhelyet építettek. Az egyik tározóban pedig nem víz, hanem a Saga-múzeum van. A Perlan mellett van egy mesterséges gejzír, amely akkor épp nem működött. Este még terveztünk egy kis városnézést, de a korai kelés éreztette rajtunk a hatását, és inkább lefeküdtünk.

Pénteken 6-kor keltünk, reggeli után máris nekivágtunk az útnak, mely ezen a napon Izland déli részére vezetett. Eleinte még esett a hó és viharos szél fújt, de fél óra elteltével csak a szél maradt meg. Régi tengerparti kikötőket (Eyrarbakki, Stokkseyri) érintve, majd a Hekla hófödte csúcsai alatt elhaladva értünk a 65 m magas Seljaland vízeséshez, mely arról is híres, hogy egy turistaúton a vízfüggöny mögé lehet menni. Az erős szél messzire fújta a vízpermetet, időnként minket is eláztatva. Továbbgyalogolva még két kisebb vízesést is megnéztünk.

Ezután a 40 km-re lévő másik híres vízeséshez utaztunk, melynek neve Skógafoss, itt 62 m magasról zúdul le a víz. Meredek hegyoldalon és 400 feletti lépcsőfokon fel lehet menni a vízesés tetejéhez, közben nagyon érdekes kiugró sziklafalakon egyensúlyozva más-más szögből látható a vízesés, és az ott fészkelő rengeteg madár. Mikor felértünk a vízesés tetejére szerencsére nem elégedtünk meg ennyivel, hanem a vízfolyással szemben még pár km-t gyalogoltunk a folyó mellett, újabb és újabb nagyszerű vízesést és hasadékvölgyet felfedezve. Miután jó kigyalogoltuk magunkat megnéztük egy skanzent, ahol Izland jellegzetes épületeit láthattuk berendezve.

A parkírozóban láttunk egy gleccsertúrára csalogató táblát, ahol a térképen látszott, hogy csak 10 km-re található az a hely (Sólheimajökull), ahonnan indulnak a vezetéses túrák. Ez megmozgatta a fantáziámat, és már indultunk is oda. A 10 km-ből ugyan 6 km csak köves út volt, de ezt már kezdtük megszokni Izlandon. A parkírozóból alig pár száz méterre kezdődött a gleccser. Az erősen porladó fekete vulkáni kőzet miatt - melyet magával sodor a jégár - nem olyan látványos itt a gleccser, mint pl. Norvégiában, de így is nagy élmény volt több méter magas jégfal hasadékaiban bóklászni. Néhol csalóka módon egy-egy üreget hó töltött ki, amibe belelépve térdig süllyedhetett a vándor. Nekem is volt alkalmam emiatt elesni, amit a fényképezőgépem objektívja bánt meg – szerencsére csak kis karcolás lett rajta.

A gleccser után kis autózás után a Dyrhoaley sziklákhoz értünk igencsak vacak úton. Itt találhatók azok az érdekes sziklakapuk az óceánban, melyek izlandi poszterek gyakori témája. Előbb egy kisebb dombra másztunk fel, ahonnan következő állomásunk látszott, majd a egy meredek úton a világítótoronyhoz mentünk. Innen voltak láthatók legjobban azok a hatalmas sziklatömbök, melyekben a sziklakapuk vannak.

Még pár km-es autózás, és máris Reynirdrangánál voltunk, ahol fantasztikus alakú sziklák találhatók az óceánban, a parton pedig bazalt-orgonasor övezte barlangok. Mire mindezt megnéztük fél kilenc elmúlt, ekkor indultunk vissza a 190 km-re lévő Reykjavikba. Fél 12 felé értünk a szállodába. Nem kellett elringatni senkit.

Szombat. Ezen a napon a klasszikus Arany-körútat jártuk be Notter-módra kissé nehezített változatban. Reggeli után Mosfellsbar-on keresztül a Thingvellirbe mentünk. Itt látható leglátványosabban a két földrész szétcsúszása. Ha észak felé beállunk a hasadékba, akkor jobbra Európa, balra már az amerikai kontinens van. A hasadék évente 3 mm-rel növekszik, így még van egy pár év, mire véglegesen kettészakad a talplemez. Itt is tettünk egy gyalogtúrát ahhoz a vízeséshez, ahol az Öxarar folyó „beleesik” a szakadékba, majd pár száz méter után megunva azt, kilép onnan.

Következő állomásunk a híres-neves Geysir volt. Egy nagykiterjedésű geotermikus mezőn található a már nem működő Geysir, az öt-tíz percenként kitörő Stokkur, ezenkívűl rengeteg kisebb fortyogó, kénes kigőzölgő. Szinte az egész mező gőzpárában van. Itt is tettünk egy kisebb kirándulást, felmentünk a mező fölött ágaskodó dombra, ahonnan az egész területet nagyszerűen be lehetett látni.

Tíz kilométerre van innen a Gulfoss (Arany-vízesés). A 32 méter magas kétszintes vízesés Izland leglátogatottabb turista attrakciója. A Látogató központ mellett parkírozóból először lelépcsőztünk a vízesés középső szintjére. A vízfolyással szemben pár száz méterre van egy kiugró sziklapárkány, ahonnan nagyon jól belátható nemcsak a vízesés két szintje, de az a helyenként 70 méter mély szoros is, melyet a Hvítá-folyó mélyített ki magának. Ezt követően visszagyalogoltunk a felső szintre, és ott tettünk egy sétát, élvezve más-más szögből a vízesés látványát.

Még nem volt vége a napnak, így megnéztük a Kerid-krátert is. Az ovális krátertó úgy keletkezett, hogy a kiürülő magmakamrába visszahullott a már megszilárdult kőzet egy része. A kráterfal vörösbarna színű. A kráter megtekintése után alsóbbrendű utakon a Thingvalla tó déli részén, majd hófedte hegycsúcsok között értünk vissza Reykjavikba. Itt az a hír várt, hogy másnap repülőgépünk 3 órával később, fél kilenckor indul vissza Budapestre. Ennek egyrészt örültünk, mert nyertünk három órát, másrészt gondot okozott, hogy az értünk repülőtérre kijövők (Dalmi Éváért fia, értünk Irénke és Sanyi) nem aludhatnak szinte semmit, tekintettel arra, hogy érkezési időnk magyar idő szerint éjjel háromra tolódott ki.

Vasárnapra minden meteorológia-előjelzés esőt ígért, ezért városnézést terveztünk Reykjavikban. Reggel viszont mikor felébredtünk, nagyon bíztató volt a helyzet. Véletlenül ott olvastam bele az útikönyvbe, ahol megemlítették, hogy az Esja hegyre több turistaút is felvezet Mosfellsbar-ból. Általános egyetértésben rögtön felcseréltük a városnézést egy kirándulással. Nem tudtuk, honnan indul a turistaút, de a hegy irányába mentünk. Láttunk egy szép völgyet patakkal a hegyoldalban. Mondtam is a többieknek, hogy az szimpatikus egy útra, még ha nincs is jelzés. Alighogy kimondtam, ott volt egy parkírozó, eligazító tábla a Thverfellshorn 770 méteres csúcsára való feljutást ábrázolva. Aki arra gondol hogy az semmi, a Börzsönyben is simán felmegyünk ilyen emelkedőre, annak mondom, hogy a 770 m tényleges magasságot jelent, lévén a turistaút tengerszintről indul. Hét állomás van az úton, a 4. állomásig egybakancsos nehézségű, a 4. és 6. között kettő, míg az utolsó szakasz a legnehezebb hárombakancsos. Az egybakancsos is végig emelkedik kb. 20-30 %-os emelkedővel. Az ötödik pontnál már elérjük a hóhatárt, az utolsó szakasz pedig legalább 50-60 %-os. Együtt indultunk, de egyre nagyobb lett a távolság a lányok és köztem, így már nem vártam be őket, hanem a magam tempójában mentem. Az utolsó két szakaszt már alig tették meg páran a sok túrázó közül. Nem szeretem a botot túrásásnál, de itt igencsak éreztem hiányát. Felfelé sem volt könnyű az utolsó két szakasz, de lefelé sokkal rosszabb volt. Semmi kapaszkodó, kiálló kő nem segítette a meredek havas lejtőn a lejutást. Minden lépésnél helyet rugdostam a hóban magamnak. Az ötös ponttól visszafelé hosszabb úton ereszkedtem le a kocsiig. A kilátás mindenhonnan csodás volt Reykjavikra, sőt a távolabbi Reykjanes-félszigetre is. Az út tejes szintemelkedése több mint 1000 méter volt, de ami igazán kifárasztott az a felső két szakasz lejtmenete volt. Nem szégyellem bevallani, hogy még két nap után is izomlázam van. Az utat 3 óra 20 perc alatt tettem meg. A lányok is kapaszkodtak derekasan felfelé, kb. félúton fogyott el az erejük, és fordultak vissza.

Fél kettő után indultunk vissza Reykjavikba, így még városnézésre is maradt időnk. Először a botanikus kertet néztük meg, majd a belvárosban a Sun Voyager szobrot, a Városházát, a Tjörnin tavat és a Hallgrims-templomot. A reptér felé még megálltunk Hafnarfjördurban kis nézgelődésre, majd Keflavikban tankolni, és már le is járt az ajándék három óránk. Hazafelé míg teljesen be nem sötétedett, sikerült pár légifelvételt csinálni Izlandról.

Elmondhatjuk, hogy jól kihasználtuk azt a négy napot, mely rendelkezésünkre állt Izland megismerésére.

Kék lagúna

Krysuvik-Seltun

Kleifarvatn

A szél

Seljalandfoss

Seljalandfoss

Skógafoss

Skógafoss

Skógafoss

Skanzen

Sólheimajökull

Dyrhoalay

Reynirdranga

Reynirdranga

Thingvellir

Geysir

Geysir

Gulfoss

GulfossKerid-kráter

Mosfellsheidi

Thverfellshorn

Thverfellshorn

Vértesi buszkirándulásunk

Címkék

Éves programunkban minden évben egy busztúra szerepel. A tavalyi Burok-völgyi utunk mindenki számára emlékezetes maradt, de az első visszajelzések alapján a szombati vértesi túra sem szégyenkezhet látnivalók terén. A Vértes legszebb arcát mutatta meg nekünk.

Hosszas szervezés után 41-en jelentkeztek a túrára. A meteorológia szép időt ígért, legfeljebb kicsinyke záporral, mégis volt, aki megijedt az utóbbitól, és otthon maradt. Meg is bánhatta, mert a szombatinál kellemesebb túraidőt el se lehetne képzelni.

A busz 6 órakor Gödöllőn kezdte begyűjteni az embereket, majd Isaszeg, és Pest következett. Nem volt az utakon túl nagy forgalom, jól át tudtunk Pesten is menni, fél kilenc körül Vérteskozmán voltunk. Három táv közül lehetett választani, ezek: 11.5, 14.5 és 17.7 km. Azokat, akik a legrövidebb távon indultak, elkísértem a S négyszög jelzés indulópontjára, irányba állítottam őket, még egy GPS-t is kaptak beprogramozva, hogy tudják, hol találkozzunk. Az út egyszerű volt, mert a falu után szinte nyílegyenesen vezet az úgynevezett Malom-út Várgesztesre. A másik két távra nevezettekkel együtt kezdtük meg a gyaloglást a Z sáv, majd az Ördög-szószék után a S sáv jelzésen. Az első kilométereket ugyan a „nem szeretem” kategóriába sorolt aszfaltozott erdőgazdasági úton hagytuk magunk mögött, de utána szebbnél-szebb mélyutakon, gyönyörű gyertyánosban haladtunk. Várgesztes határába érve csatlakozott hozzánk a K+ jelzés is, így értünk egy kereszteződéshez, ahol találkoztunk azokkal a túratársainkkal, akik a Malom-úton jöttek. Jobbról az Országos Kéktúra jelzése jött be, melyet innen majd öt kilométeren keresztül követtünk. A Gesztesi-kőfülkére szinte mindenki kíváncsi volt, pedig meredek, lépcsőzött úton lehetett azt megközelíteni. Ezután felkapaszkodtunk a várba, felmentünk a kilátóba, csodáltuk a panorámát. A vár alatti asztalokkal, padokkal, szemétgyűjtővel kulturáltan kiépített réten tartottunk egy kicsit hosszabb pihenőt az elmaradhatatlan körbekínálásokkal – igaz, ez a kialakult jó szokás már a buszon is kezdetét vette.

Még három km-t az egész csapat együtt tett meg, aztán a két rövidebb távot választók az OKT-n maradva Kőhányás-pusztára mentek. Mi a K+ jelzésen értük el a S négyszöggel jelölt már többször említett Malom-utat, és azon értünk be az egyik magyarországi mesefaluba, Vérteskozmára. Az út bal oldalán találjuk a Kitelepítettek-emlékművét, később jobb oldalon a Millenniumi emlékművet. És közben a tájba harmonikusan belesimuló hófehér házakat, pincéket. Láthatón már üdülőfaluként funkcionál, de a falu egységes képe valószínű épp ezért maradt meg.

Buszunk türelmesen várt ránk, majd miután elindultunk Kőhányás-pusztán felvettük a másik két táv résztvevőit. Mire kicsit kinyújtóztunk a buszon, már következő úticélunknál, a majkpusztai remeteségnél voltunk. A gyönyörű tó mellett elhaladva előbb a kis kápolnát, majd kamalduli szerzetesrend épületeit, végül az Eszterháziak kastélyát néztük meg idegenvezető segítségével. Műemléki nap volt, így a műemlékegyüttes meglátogatásáért még fizetni sem kellett – ennek is tudható be, hogy felajánlottam még a belépés előtt, hogy mindenki az én vendégem a múzeumban.

A múzeumlátogatás után még egy program volt hátra. Ez pedig a tatabányai Turul-madár és a Szelim-barlang felkeresése. Míg buszoztunk fel a parkírozóhoz, rengeteg turistát láttunk – mint utóbb kiderült ők a Gerecse 50-en vettek részt. Volt is elég nagy tolongás Európa legnagyobb madár-szobránál, melynek fesztávolsága 15 méter. A ragyogó, tiszta időben messzire el lehetett látni az emlékműnek helyet adó Kő-hegy pereméről. Átsétáltunk még a tekintélyes méretű (40X12m) Szelim-barlanghoz. Ennek szépsége méltó volt az egész napi csodás látnivalókhoz.

Kép és szöveg: Notter Béla

Indulás

Lábas-bükknél

Ördög szószéke

Libasorban a Gesztesi-kőfülkéhezGesztesi vár

Szieszta

Az OKT-n

Malom-úti fa

Kitelepítettek emlékműve

Vérteskozma

Vérteskozma

Kőhányáspuszta

Majki-tó

Remeteház

Refektórium

Turul-emlékmű

Szelim-barlangban

Gekkó ugrásra készen

Locsolkodás helyett – Húsvéti túrák a Zalai-dombságban

Címkék

A lehető legkisebb túracsapattal – nejemmel – szép túrákat tettünk a Zalai-dombságban hétvégén. Majd’ két éve e kedves dombvidék  Kis-Balatonhoz közeli vonulatát jártuk be. Mikor túránk során felértünk egy-egy dombtetőre – így például Dióskálnál a Pogányvári geodéziai toronyhoz, az Orosztony közelében lévő Öröm-hegyre, vagy a gelseszigeti TV-toronyhoz – akkor egy észak-dél irányú medence mögött lévő újabb dombsor láttán már elhatároztam, hogy legközelebb ha erre járunk, azt fogjuk végigjárni.

Erre most került sor. Péntek délután 5 óra körül indultunk – félve a pesti csúcsforgalomtól – az M0-n. Nagyon simán ment minden, kb. 8-kor már szálláshelyünkön, Hahóton voltunk.

Szombat reggel kocsival átmentünk Söjtörre. Itt először kulturális igényünket elégítettük ki, és megnéztük a ma általános iskolaként működő Széchenyi-kastélyt kívülről. Atán Deák Ferenc szülőházát. A szépen berendezett múzeumban sok mindent megtudhattunk a „haza bölcséről”.  Egy földúton kocsival a Mackó-forrásig mentünk, de ezután már tényleg a kirándulás kezdődött. A K+ jelzésen indultunk a Márton- és a Miskei-erdőn keresztül. Olyan szerencsénk volt, hogy kétszer is láttunk szarvascsordát. A K+ jelzéssel nemigen volt gond, de utána a Z j. már elég vacak volt, a S sáv még rosszabb, a Z háromszög pedig szinte nem is létezett. Ennek ellenére – köszönhetően a GPS-nek és a megérzésnek, azért visszaértünk a kocsihoz. Megkerestük a szintén jól álcázott Mackó-forrást, aminek már csak a neve forrás. Utunk során láttunk a távolban egy kis kápolnát, ez még felkerestük a Búbánat-dűlőben. Egy éppen 79. születésnapját ünneplő kedves embertől megkaptuk a kápolna kulcsát, és még a présházába is behívott egy pohár borra – kár hogy ki kellett hagynom a kocsi miatt. Ezen a napon 13 km-t gyalogoltunk.

Vasárnap két kisebb túrát terveztem be egyéb látnivalók mellett, amiből sajnos csak egy jött be. Kis falucskákon keresztül autóztunk. Az első hely, ahol több időt töltöttünk el, ez Szécsisziget volt. Itt található egy szépen felújított vízimalom, egy bivalyrezervátum, szép barokk katolikus templom és az Andrássy-Szapáry-kastély. A bejáratnál lévő táblára nagy betűkkel kiírták, hogy a kastély látogatható. Ez ránk úgy látszik nem vonatkozik, mert a két megadott telefonszám közül az első  valahl úton volt, a másik szám pedig megígérte, hogy 15 perc múlva ott lesz. 30 percig vártunk, aztán eluntuk a dolgot, és továbbálltunk. Szerencsére a kastélyba megérkeztek az ott lakó vendégek, így legalább a földszintet megláthattuk. Még ennyire sem volt szerencsénk a következő úti céllal, ami a Vétyembükki Ősbükkös lett volna.

Az út Tormafölde és Kiscsehi között vezet a térkép szerint. Közúti jelzőtábla nem volt kitéve, ezért egyszer-kétszer végigmentem a falun – hiába. Aztán kérdésemre elmondták a helyiek, hogy az országútból magánút lett, ezért nincs kitáblázva. Hétköznap azért közönséges földi halandókat is beengednek, most azonban vasárnap volt. Szóval az Ősbükkös kimaradt, talán majd legközelebb. Amit viszont láttunk, és gyönyörű volt, az a Budafapusztai Arborétum - annak ellenére, hogy abban 2003-ban egy 10 hektáros fenyvest elrágcsáltak a szúk. Nagy sétát tettünk a parkban, melyben két tó, kilátó is van. Az arborétumi séta után megálltunk az első magyarországi olajkútnál kialakított emlékhelynél, kerestük a közelben lévő forrást. Következő megállónk Letenye volt, ahol megcsodáltuk a Szapáry-kastély parkjában lévő 5,5 méter átmérőjű platánfát, a különös alakú Városi Könyvtárat. Letenyéből Nagykanizsára hajtottunk, ahová igazán csak nosztalgiából, és egy kis süti-evés miatt tértünk be. Estefelé - már Hahóton -  felgyalogoltunk a Szőlőhegyre, ahonnan nagyon szép a kilátás a környékre.

Hétfő. Összepakoltunk és Homokomáromba mentünk, útközben megcsodálva Bocskán a dombtetőn lévő templomot, és a hozzávezető stációkat. Homokomáromban a XVIII. sz-ban épült templomot -  mely mellett rendház is van – néztük meg. Ezután 11 km-es gyalogtúrára indultunk részben a Dél-dunántúli kéktúra útvonalán. Tapasztalatunk hasonló volt, mint szombaton. Az OKT jelölése tökéletes volt, de a többi útról (K háromszög, S sáv) jobb ha nem is beszélünk. Azért a táj gyönyörű volt, az idő csodás, mi pedig mindezt élvezhettük. Mi kell ennél több!

 Deák Ferenc szülőháza

Szarvasok

Guzsaj

Tavaszi horhos

Söjtör határában

Búbánat-dűlő

Bivalyrezervátum

Húsvét Tormafölden

Budafapusztai Arborétum

Budafapusztai Arborétum

Budafapusztai Arborétum

Budafapusztai Arborétum

Budafapusztai Arborétum

Budafapusztai Arborétum

Budafapusztai Arborétum

Letenye, óriás platánfa

Nagykanizsa, Vasemberház

Bocska

Obornak

Beszámoló az Isaszegi Csata Emléktúráról

Címkék

Örömmel számolhatunk be arról, hogy csodálatos, szinte nyarat idéző tavaszi időben nagyszámú lelkes turista, tele optimizmussal kezdte meg az isaszegi Csata Emléktúra 45, 30 vagy 15 km-es táv kilométereinek „fogyasztását”, majd a túra végén elfáradva, de élményekkel gazdagabban fejezte azt be.

A túra hete lázas készülődéssel, útfestéssel, italok, élelmiszerek, „nassok” beszerzésével telt el. Szombaton délután Balogh Henrik „irányításával” Zolival és Szmolicza Pistával (1. kép), valamint a Nyugdíjasok Baráti Köre segítségével sátrat állítottunk fel. Erre nem is az emléktúra, hanem egy nagy teljesítménytúra-esemény miatt volt szükség. Ez a nagy esemény a Tavaszi Hadjárat elnevezésű teljesítménytúra-sorozat hétvégi rendezvénye volt.  A hétvégi túra elkezdődött szombaton a Tápióbicskei Csata Emléktúrával (50, 25, 22 és 8 km-es távok), folytatódott az Éjszakai Hadjárat nevű túrával (távok: 65 és 45 km), befejezése pedig az Isaszegi Csata Emléktúra (45, 30, 15 km) volt. Az első túrázók hajnali fél négy felé értek Isaszegre. Azért állítottunk sátrat, hogy 6 órai indulásig egy kicsit le tudjanak pihenni. A túrázókat a szervező Hevér Gábor fogadta (2. kép).

Ilyen előzmények után tegnap végre elérkezett az Isaszegi Csata Emléktúra nagy napja. Fél hatkor kezdtük nejemmel, és a társrendezőinkkel az Útvonalkövetők Klubjával (UKK) - ott is elsősorban Jakab Pannival és Gethe Lacival - regisztrációs helyiség berendezését a turisták fogadására. Megérkeztek első pontőreink is - Zsigri Jutka, Balla Zsuzsa, Farkas Inci, Tarjáni Ági és Feri -, akiknek 6-és 7 óra között kellett elfoglalni ellenőrzőpontjaikat. Még 6 óra sem volt (3. kép), mikor már legalább 15-20-an már elkezdték a regisztrációs lapokat kitölteni. Részükről a regisztráción Balogh Zoli és Heni (4. kép) volt kezdéskor. Elkezdtem a pontőröket a posztjukra fuvarozni. Incit és Marit a Szobor-hegyre, Mariannt és Budaházi Zsuzsát a Sápi-útra. Jutka és Balla Zsuzsa kis izgalmak és tiszteletkörök után, de szerencsésen megérkeztek Szentgyörgypusztára. Hajni és Marci felvezetésemmel eljutott a Mély-árokba.

Szerencsére közben a turisták csak gyűltek és gyűltek (5-7. kép). Egy-egy vonat beérkezése után kicsit jobban összefutottak, de úgy gondoljuk, öt percnél tovább senkinek sem kellett várakoznia (8. kép).

7 órára jöttek a Nyugdíjasklub lányai, egy nekirugaszkodásra felszeleteltek 16 kg hagymát. Egészen fél hatig rendületlenül főzték a teát, keverték a szörpöket, kenték a kenyereket zsírral, kenőmájassal, margarinnal, lekvárral, mézzel (9-10. kép) . Vendégeink is érezték, hogy mindezt jó szívvel, önként végzik, kedves szó is jutott az étkek mellé. Többen elhozták lányukat, unokájukat is besegíteni, lelkesedésüket rájuk is ráragasztották. Köszönetünket fejezzük ki minden segítőnek, nélkülük nem sikerülhetett volna ilyen jól rendezvényünk.

10 óra előtt érkezett Samu Kati (11. kép) leváltani Balogh Zolit a rajtnál, aki Harman Marcival a 30 km-es seprű szerepét vállalták fel. Fél 11-től kezdett Tarjáni Ági és Bende Beatrix a Gazda-erdő Vízműnél.

A helyi televízió délelőtt folyamán többször készített felvételt a túrázókról, 11 óra körül pedig riportot készített Gethe Lacival és velem.
Tagjaink közül a túrán részt vett Dalmi Éva, Csüri Juti, Szmolicza Pista, Éva és Peti.

Az emléktúrán 480-an indultak, ami nagyon szép szám. A statisztika (túratávok közti megoszlás, az isaszegi indulók pontos száma, stb.) csak a regisztrációs lapok feldolgozása után válik véglegessé.

Eddig már több E-mailt is kaptam, melyben a résztvevők megköszönik a jó sikerült túrát. Mi is köszönjük nekik, hogy megtisztelték rendezvényünket, reméljük jól érezték magukat, - és ha így van, jó hírét viszik Isaszegnek, segítőknek, rendezőknek. Köszönetet mondok társrendezőnknek, klubtag segítőtársaimnak, szponzorainknak. Jövőre ismét találkozunk!

Kép és szöveg: Notter Béla

Ui: további hangulatképek találhatók  12-23. sorszám alatt.

1. kép

2. kép

3. kép

4. kép

5. kép

6. kép

7. kép

8. kép

9. kép

10. kép

11. kép

12. kép

13. kép

14. kép

15. kép

16. kép

17. kép

18. kép

19. kép

20. kép

21. kép

22. kép

23. kép

Rádióriport

Címkék

Csütörtökön éppen jelzést festettem Pécelen a Koporsó-völgyben. Nagy küzdelemben voltam egy galagonya-szederbokor párossal a P+ jelzés indulópontján , mikor megszólalt a telefonom. Az első meglepetésem az volt, hogy Kránitz Balázs, az MR1- Kossuth Rádió népszerű riportere keresett. A másik, még nagyobb meglepetés akkor ért, mikor elmondta, hogy -  láss csodát! -  épp a jelzésfestésről szeretne riportot csinálni velem. Ennél jobban nem is időzíthetett volna!

Szombat reggelre beszéltünk meg találkozót Isaszegen a lakásomon. Mikor megérkezett, kimentünk a kedden felújított Z sáv jelzéssel ellátott útra az Öregtemplom közelébe. Ott hosszabb riport készült az útvonalak festéséről, e célból megmozgatható emberekről, túrákról. El nem mulasztottam többször is megemlíteni az  Isaszegi Természetbarát Klub nevét.

Ha csak közbe nem jön valami, a riport hallható lesz csütörtök reggel 5 és 6 óra között, valamint a Napközben című műsorban 9 és 11 óra között.

Túra a Cserhátalján isaszegi gyerekekkel

Címkék

Szombat reggel igencsak nagy gyereksereg  zsivaja tette élénkké az isaszegi vasútállomást. A Damjanich iskolából 45 diák és 3 kisérőtanár érkezett a túrára, melyet a Természet Oszlopcsarnoka pályázat keretében szerveztünk. Eredetileg is 25-30-an indultunk volna, de a hirdetményre -  miszerint aki a túrára jön, nem kell iskolába mennie - még fel is bővült a létszám.

Gyalogtúránk Galgagyörkről indult, ehhez Aszódon vonatot kellet váltani. A mi kis piros vonatunk már benn állt az állomáson, ezért a fél órás kényszerű várakozást úgy tettük hasznossá, hogy a gyerekeknek ismertettem a Galgamente és a Cserhátalja domborzatát, földtanát, vízrajzát, éghajlatát, állatvilágát. (Az internetről levadászott írás Balogh János művének rövidített változata volt.) A gyerekek meglepő figyelmességgel hallgatták az ismertetőt.

A vonatról leszállva Z sáv jelzést követve előbb a Galga hídján keltünk át, majd a Béke utcán át hagytuk el a falut. Eleinte a Meleg-völgyben zöldellő vetések között haladtunk, majd mikor mellénk szegődött a Galgamácsa felől érkező Z+ jelzés, már egy szép fasoron, 800 m után pedig szinte a teljes hátralévő úton szép erdőben vezetett utunk.

4 km megtétele után a Kőbányák mellett egy szép erdei pihenőhelyhez értünk. Általános reggelizés után a Kőbánya karéjában tartotta meg Kelemen Csiky István tanár úr a játékot, melynek nagy sikere volt. Játék végén mindenki – a játékban való aktivitása sorrendjében - válogathatott különböző fajtájú csokik közül.

A következő kőbányában kialakított pályán épp agyaggalamb-lövészet volt, mely felkeltette a gyerekek érdeklődését, be is gyűjtöttek pár szétlőtt korongot. Továbbhaladva 1,7 km után jelzést váltottuk, és a Z körön mentünk tovább, egészen a jóízű vizet adó Rózsa-kútig, közben mindenki nagy örömére két őzikét is láttunk. Itt egy kicsit hosszabb pihenőt tartottunk, majd innentől egészen utunk végéig a P sáv jelzésen haladtunk. Egy út menti pocsolyában nagy érdeklődést (némelyekben iszonyt) váltott ki az ott látott béka-petesejtek tömege. Enyhén lejtős úton értünk be Acsára, elhaladtunk a Prónay-kastély mellett, majd kiértünk utunk végcéljához a vasútállomáshoz. 14,6 km-t gyalogoltunk idáig.

Mindent összevetve egy jó hangulatú túrát tettünk, sok gyerek kérdezte, mikor tartjuk a következő túrát, mert szívesen venne rajta részt. Hát ezért is csináljuk!