Isaszegi Természetbarát Klub

OKT – Magyarkút – Ősagárd

Címkék

Az Országos Kéktúra (OKT) bejárására vállalkozó 15 tagunk közül 10-en vágtunk neki a 20 km-es távnak. Mivel szombaton kastélylátogatáson voltunk (lásd az előző beszámolót), vasárnapra maradt a kéktúra.

Isaszegi, gödöllői találkozó után két kocsival a vácrátóti vasútállomásra hajtottunk. Ott találkoztunk a Pestről jövő túratársainkkal és Marika vezette harmadik kocsival. Ezután Katalinpusztára autóztunk, ahonnan már csak két kocsival mentük tovább Magyarkútra, ahová negyed kilencre meg is érkeztünk. Először a Fogadóban akartunk bélyegezni, de zárva volt, csakúgy, mint az Irma-forrás melletti étterem. Nem vártuk meg a 9 órai nyitást, hanem nekivágtunk a távnak, tekintettel arra, hogy délután úgyis ide jövünk vissza a kocsikért. Az út első kilométereit állítólag aszfaltúton tettük meg, de mi ezt nem vettük észre. Lehet, hogy a vastag sárréteg alatt volt. Jól haladtunk ezen a szakaszon, 4 km-en összesen 100 m-t emelkedett az út. Átkeltünk a Keskeny-bükki patakon, aztán jött az első emelkedő. Kiértünk egy baloldalon nyitott területre, ahonnan Szendehelyre láttunk rá. Ezután - leadva az eddig megszerzett magasságot – kiértünk a 2-es országútra, azon pedig Katalinpusztára. A kocsmában bélyegeztünk, páran megkávéztak. A komoly emelkedők ezután következtek. Ahogy elhagytuk a Pest Megyei Piros (PMP) jelzést, kb. 200 méteres szintemelkedés következett. Ezután megnyugodott az út, alig emelkedett. Így értük el a Bik-kutat, ahol általános nagy evészet következett. A Naszály északi oldalán folytattuk utunkat, eleinte alig emelkedve. De aztán jött a feketeleves. 2 km-en belül 270 m-t emelkedett az út, azon belül is két nagyon meredek szakasz volt. Végre felértünk a Naszály 652 m magas csúcsára. Nem sok embernek volt kedve a toronyba felmászni, igaz el is kedvetlenítettem őket, hogy a napsütés ellenére is párás a levegő, nem igazán jó a kilátás. Rövid pihenő után indultunk tovább, hiszen még 7 km hátra volt, bár szinte végig lejtmenetben. Ősagárdra egyrészt a busz miatt kellett időben érkeznünk, de ilyenkor novemberben már a korai sötétedést is figyelembe kell venni. Az út egyes szakaszairól jól láttuk a Gyadai-rétet, Kosd és Ősagárd falut. A nagy lazítás után Török-rét előtt már egy szinte jóleső kisebb emelkedő következett. Ismét kereszteztük a PMP-t, majd beszélgetős, laza tempóban 4 órára az ősagárdi kocsmába, bélyegzőhelyünkre értünk. A borzasztó nagy füst miatt kikértük a bélyegzőt, és a kocsma előtti szépen kialakított asztalnál, padnál bélyegeztünk, nassolgattunk. Időnk volt bőven, a busz csak háromnegyed óra múlva jött. A focimeccs utáni nagy zsíroskenyér-osztásból mi sem maradtunk ki, minket is megkínáltak. Busszal Katalinpusztára, onnan kocsival Magyarkútra mentünk. Sikerült a bélyegzés a Pipás nevű étterem elhíresült fa-krokodila mellett. Ez volt az első hosszabb kéktúránk, tesztelve a csapatot, mit bír el. Elmondhatom, mindenki hősiesen, erejét nem teljesen kiadva teljesítette a 20,15 km-es távot, melynek nehézségét nem is a távolság, hanem a 847 m emelkedő, és 738 m szintesés jelentette. Következő kéktúránk 12.12-én a Gerecsében lesz. Igaz kicsit hosszabb lesz, mint ez volt, de csak 457 m a szintemelkedés.

Kul-túra

Címkék

Túráink során szinte kivétel nélkül felkeresünk egy-egy múzeumot, híres épületet, szobrot, tájházat. November 15-én viszont csak ez volt a programunk. Igaz, olyan egyedülálló épületeket néztünk meg, mely önállóan is kerek program volt. Hosszas előkészítést követően - melyet Tündének köszönhetünk – kaptunk lehetőséget arra, hogy november 14-én kedvezményes belépőjegyet válthattunk a gödöllői Grassalkovich-kastélyba, meglátogathattuk a máriabesnyői kegytemplomot. 24-en éltünk evvel a lehetőséggel. A kedvezmény annak is köszönhető, hogy Tünde ismerőse, Lencsés György felajánlotta ingyenes idegenvezetését. Gyuri azon túl, hogy mindent tudott a kastélyról és a templomról, nagyon élvezetes előadásmódjával, humorával mindenkit lenyűgözött. Fél 11-kor kezdődött a vezetés. Előbb általános ismertetőt kaptunk a Grassalkovich-családról, a kastély építésének körülményeiről, aztán végigjártuk a kastély mindkét szárnyát. Ezt követően a barokk színházat, és a maga korában legkorszerűbb színpadtechnikai berendezését néztük meg. Több mint két órát töltöttünk a kastélyban, majd kocsikkal Besnyőre mentünk. Itteni látnivalónk az 1762-1769-ben Grassalkovich Antal megrendelésére készült kegytemplom. Értékes adatokat tudhattunk meg az alsó-, és - az 1761-ben épült kápolnát is magába foglaló - felsőtemplomról. Sokat tudott volna még Gyuri mesélni a templomról, egyéb látnivalók is lettek volna, de már közeledett nagy zeneszóval egy esküvői menet, nem maradt több idő. Így is három óra volt, mikor eljöttünk Besnyőről – igaz előtte még átbeszéltük következő programjainkat.

Szurdoktúra

Címkék

18-an gyűltünk össze Pilis e nevezetességének felkeresésére. Az időjárást illetően igen bizakodók voltunk, mert napközben felszakadozó felhőzetet ígért a meteorológia. Ezúttal nem jött be nekik.

Szokásos gyűjtőúton Isaszegen, Gödöllőn, majd a pestiekkel Pomázon teljesedett ki a csapat. 9 óra előtt 10 perccel a szurdok DK-i kijáratánál lévő nagy parkírozóban voltunk. Körbekínálgatások, egyenpóló begyűjtése után tiszta időben indultunk. Az éjszakai eső jótékony hatással volt az út csúszósságára. Mindenkit lenyűgözött – még azokét is akik már többször jártak erre - a szurdok vadregényessége, szépsége. A kb. 600 méteres szurdokvölgyben 8 formás hídon keltünk át, kétszer pedig csak úgy köveken egyensúlyozva. A Szurdok egy "V" alakú, meredek falú völgy, ahol a Dera-patak Dachsteini mészkőbe vájta medrét, talpazata alatt egy kisebb barlangrendszer is kialakult. A párás klíma miatt egy jellegzetes növénytársulás jött létre: a szurdokerdő. A tudnivalókat a tanösvény ismertető tábláiról is beszerezhetjük. Pilisszentkeresztre beérve nagy forgalomban az országút szélén kell bandukolni, bízva abban, hogy nem ütik el az embert. Pedig a két házsor olyan messze van egymástól, hogy bőven elférne akár mindkét oldalon is gyalogjárda. Betértünk a Felsőkocsmába, elsősorban azért, hogy kéktúra füzetünkbe bélyegezzünk (14-en jelentkeztek be a csapatból az OKT teljesítésére).
Átkeltünk a Dera-patak hídján, majd jobbra fordulva a Szabadság utcán kezdtük meg a kapaszkodást. Az utolsó házat 300 méterrel magunk mögött tudva, átkeltünk az országúton. Ahogy haladtunk felfelé, egyre sűrűbb lett a köd. Kakas-hegynél mellénk csatlakozott a K körút jelzés (aztán a Zsivány-szikláknál el is húzott tőlünk). Körbejártuk a Zsivány-sziklákat – mert az útról szinte nem is látszott a ködben. Mellénk csatlakozott a P körút jelzés, később találkoztunk a faluba visszavivő K + jelzéssel is. Tovább emelkedett az út, mindaddig, míg fel nem értünk Dobogókőre.

Megnéztük a Báró Eötvös Lóránd menedékházban berendezett Turista múzeumot. Elmondtam a többieknek, hogy valamikor régen ebben a házban még aludtunk egy túra során. Terveztem, hogy Dobogókőn időzünk egy kicsit, élvezve a szép kilátást, de erre esélyünk se volt a ködben. Elemózsiáztunk, megnéztük a turista emlékpartban álló 1993-ban készült kutat, valamint Jakab György csont-és fafaragó művész 8 m magas tölgyfa zászlótartó oszlopát, melyen 11 királyportré található.

Ezután lefelé indultunk a Hosszú-hegyi P sáv jelzésen. A sűrű ködben egyik túratársunk kicsit lemaradva eltévedt. Hamar észrevettük, keresésére indultunk. A köd viszont szinte teljesen elnyelte a hangokat megnehezítve azt, hogy a kiabálást, sípszót meghallja. Egyetlen telefontársaságnak sem volt térereje, így a telefon is használhatatlanná vált. Módosítottunk a programon és a legrövidebb úton kezdtük leereszkedni Pilisszentkeresztre. Szerencsére egy adott ponton tudtuk fogni a bajbajutott SMS-ét, majd hívását is. Innentől kezdve felgyorsultak az események, ketten visszamentek érte a P jelzésre, amit időközben maga is magtalált.

Pilisszentkereszten híre-hamva sem volt a ködnek. Jutalomfalatkák következtek egy cukrászdában, majd a Z jelzésen felkerestük a ciszterci apátság romjait. Az apátságot II. Béla Franciaországból behívott szerzetesekkel alapította. A hely nevezetessége, hogy itt következett be 1213-ban Gertrúd királyné tragédiája, melyet Katona József Bánk bán című drámájában megörökített. A templom és a hozzá kapcsolódó kolostor a törökdúlás idején megsemmisült, környezete elnéptelenedett. Eléggé későre járt, igyekezni kellett visszafelé a kocsikhoz. Arra azért mégsem számítottunk (de nekem kellett volna!), hogy mire a szurdokon ismét végigmegyünk teljesen besötétedik. A túra vége így átalakult túlélő túrává. Még jó, hogy pár előrelátó embernek volt elemlámpája.

Nem volt tanulságok nélküli ez a túra!

Egy jövőbeli túránk bejárása

Címkék

Napsütéses szép időt ígértek az időjósok, ezért vasárnap egy leendő ITK-túra bejárását terveztük be Irénkével, Marival, Sanyival, és az ötletadóval, azaz velem. Még azért is szerepelt terveimben ez a bejárás, mert társrendezőinknek felvetettem, hogy az Isaszegi Csata Emléktúra 30 km-es távját hozzuk jövőre errefelé.
Pécel-Hársasig kocsival mentünk, innen indultunk gyalogtúránkra a S sáv jelzésen. Jelzés ugyan nemigen található, de az első 2 km-en eltévedni sem lehet. Annál inkább akkor, mikor egy kereszteződés után a térkép szerint 300 m-re jobbra kell térni. Van is fasor ott, de az járhatatlan. Ezért továbbmentünk egyenesen, és láss csodát: párszáz méterre innen találtunk egy sárga jelzést. A térképen jelölttel párhuzamosan 800 m-re van egy másik út, most ezen halad a jelzés. Ezt jól láthatóan jelölték a lelkes útfestők, mint ahogy az erről az útról való következő letérést is egy kidőlt fára szerelt táblával. Ezután értünk az egész túra legszebb részére, a Locsodpuszta nevű erdőterületre. Egy jobb kanyarral abba a völgybe értünk, melyben csapadékosabb időben a Sápi-tavakat tápláló vízfolyás alakul ki. Kereszteztünk egy jól járt kocsiutat, mely a térképen nem szerepelt, de a legnagyobb furcsasága a Gödöllői-dombság térképnek ezután következett: a Forró-forrást simán 500 m-el elrajzolták rajta. Maga a jóízű forrás egy terméskővel kiépített medencében van, nagyon látványosan állandóan buzog fel a víz, megmozgatva a finom homokot, amely azonnal visszaülepedik. Időnként egész sorozat buborék is feltör a felszínre. Nassolgattunk egy kicsit, aztán indultunk tovább. Az olajvezetéknél megpróbáltunk átkelni a patakon, de nem sikerült, ezért továbbmentünk a tavak irányába. Mintegy 350 m-re találtunk egy térképen nem jelzett kocsiutat, mely híddal vezetett át a patakon. Ezen mentünk, majd egy bokros-ligetes terület mellett D-i irányban értük el a térkép szerinti Z kereszt jelzést, ami csak ott szerepelt, valóságban nem. Az út iránya azért jó volt, úgyhogy bátran nekivágtunk. Pár kilométerre találtunk is jelzést, ami megerősített hitünkben. Ez a rész sajnos nem a leglátványosabb, javarészt szántóföldi kultúrában halad, szerencsére egy fasorban. A Templom-hegynél egy kicsit elbizonytalankodtunk a többirányú elágazásnál, de végül is jó lóra tettünk. A magasfeszültséget elérve elhagytuk az eddig is szinte jelzés nélküli utat, és a vezetékkel párhuzamos kocsiúton folytattuk utunkat. Elértük a Z sáv jelzést. Azt hiszem nem mondok újat, mikor közlöm, hogy jelzés ezen sem volt, kivéve a Hársasnál lévő elágazást.

17,2 km-t megtéve értünk vissza a kocsihoz. A beígért zavartalan napsütés ugyan elmaradt, de így is kellemes túrát tettünk. A tapasztalatokat figyelembe véve ez az út – kissé módosítva és lerövidítve – alkalmas lesz egy ITK-túrának.
 

Gerecsei túráink

Címkék

Kihasználva a hosszú hétvégét, péntek délelőtt három napra Gerecsébe utaztunk. Ellentmondó hírek érkeztek az időjárást illetően, végül – bármit jósolt is – minden jósnak igaza lett, mert a három nap alatt volt ragyogó napsütés, eső és köd is. Az arány mégis javunkra dőlt el, mert 2 napig nagyon jó idő volt, a harmadik nap sem esett túraidőben az eső, csak a köd nehezítette dolgunkat. 12 jelentkező akadt erre a túrára.

Péntek
Isaszegről negyed nyolckor indultunk, Kistarcsán felvettük Pestről érkező társainkat. Jól tudtunk haladni az M0-áson, majd később is, így negyed tíz előtt már epöli szálláshelyünkön voltunk. Elfoglaltuk szobáinkat, felkészültünk a gyalogtúrára. Epöl Bajna felöli utolsó házánál indul a Z háromszög jelzés az Őr-hegyre – sajnos csak a térkép szerint, valójában egy jelzést sem találtunk. Haladásunkat segítette viszont, hogy a Szomor 56 teljesítménytúrához ezt a szakaszt kiszalagozták. Nem volt szerencsénk a térképen jelzett Öreg-lyuk barlang megtalálásához sem. Az út viszont szép erdőben vezetett, az Őr-hegyen (347 m) lévő kereszt mellől (melyet Sándor Móric tiszteletére állítottak) a kilátás pedig nagyon szép. Szinte beláttunk Bajna házainak udvarába, távolban pedig kivehető a Gerecse nagy része is. Kis pihenő után most már hivatalosan is jelzetlen úton leereszkedtünk a Nagy-Őr-hegy tövébe, melyet délről kerültünk meg. Jobb oldalon szőlők, baloldalon erdő mellett haladtunk. Egy távolabbról felhallatszó zene szirénhagjai útról való letérésre csábítottak négy túratársunkat, akik így nem vették észre, hogy mi már irányt változtattunk. Ők telefonos itiner-szolgáltatás segítségével más úton jutottak vissza a faluba. Mi megkerültük még a Harasztost, majd jó-, és kevésbé jó irányú kocsiutakon értünk Epölre. A házak közelébe érve már toronyiránt haladtunk, ezért is fordulhatott elő, hogy a kertek végébe jutottunk. Szerencsére egy bográcsoló házaspár megszánt, megengedte, hogy átmenjünk kertjükön, így nem kellett a hosszú utcát megkerülni. Megnéztük a templomot, majd a falu szélén lévő felhagyott kőbányába mentünk, hogy ki-ki kiélhesse kőgyűjtő szenvedélyét.
Visszagyalogoltunk szálláshelyünkre, majd kocsival Bajnára mentünk. Itt először elkísértük Tündét és Mártit panziójukba (nekik már nem jutott hely Epölön). Ezután a Sándor-Metternich kastélyba mentünk, melyet a Sándor család építtetett az 1700–as években barokk stílusban. Mai klasszicista formáját Hild József tervei alapján 1834-ben kapta. Az átalakítást a legendás „ördöglovas” Sándor Móric rendelte meg.  A főépület külső felújítása, és a teljes kastély tetőzetének cseréje megtörtént. Sajnos a pénz elfogyott, így várni kell a további felújításokra. Az angolkertből se sok maradt, mégis élvezetes sétát lehet tenni benne. Ezután sikerült a biztonsági őr segítségével belülről is megnézni a kastélyt, miután telefonon és E-mail-ben korábban az engedélyt a Kincstári Vagyoni Igazgatás tatabányai szervezetétől megkaptuk.
Még a csimai Kálváriát szerettük volna megnézni. Idő hiányában a Szomor felé vezető országúttól alig több mint egy km-re lévő Kálváriához kocsival mentünk volna fel, de a felázott kocsiúton ez nem sikerült.
Vacsora után majd’ éjfélig beszélgettünk, terveztük következő programjainkat.
 
Szombat
Egész éjjel esett az eső. 8 óra utáni reggelinket követően előbb Bajnára mentünk, majd onnan Vértestolnán keresztül Tardosra. Enyhe időben, de nagy ködben kászálódtunk ki a kocsikból. A K kereszt jelzésen indultunk, rajta előbb a K háromszög jelet, majd az OKT-t értük el. Enyhén emelkedő úton ellenfél csak a nagy sár volt. A sejtelmesen kavargó nagy köd igazi őszi időt varázsolt számunkra. Az útleírás szerint innen helyenként szép kilátás nyílik a környező hegyekre, a Dunára - mi pár éve jártunk erre, így elhittem nekik. Most ebből semmit se láthattunk. Mindenki megcsodálta a hatalmas Sandl-hársat. Innen nem messzire található a Gerecse üdülő, melyet - akármennyire is gúvasztottuk szemünket – nem láttuk a ködben. Kis kitérőt tettünk a Tűzköves-barlang, és a Jura-zsomboly felé. Sajnos csak az utóbbit sikerült meglelnünk. A K háromszög jelzésen mentünk tovább a nagy sárban cuppogva. Közel egy km megtétele után már a TV-toronyhoz vezető üzemi úton szabadulhattunk meg cipőnk sárnehezékétől. Elhaladtunk a TV-torony mellett – biztos ott volt teljes magasságában, de mink csak az alját láttuk a ködben – majd 800 m után felértünk a kilátóhoz. Megszokásból felkapaszkodtam a tetejére – no és abban bízva, hogy a ködrengeteg fölé érek - de látni csak a korlátot sikerült. A torony tövében ettünk, majd továbbindultunk DNy-i irányban enyhe lejtmenetben. Jó ideig gyalogút nemigen volt, mégis jól lehetett haladni, hála a sűrű jelzéseknek. A Gerecse-oldalhoz érve erősen lejteni kezdett az út, a sáros, nyálkás levelekkel fedett sziklás úton sikerült is két társunknak elesni. Éva tornász létére rutinosan tud esni, de szerencsére Marikának se lett nagyobb baja. Ismét elértük az országos kéktúra útvonalát, ezen a Bányahegyi erdészházig mentünk. Itt ismét lehetőség nyílott a vörösmárvány-bánya meddőhányójában gyűjtögetni. A Z sáv jelzésen jutottunk vissza kocsijainkhoz. Este vacsora után ismét vidám beszélgetéssel, borozgatással múlattuk az időt.

Vasárnap
 Összepakoltunk, reggeliztünk, majd Bajnán keresztül Pusztamarótra utaztunk. Az itt található Történelmi emlékhely és üdülő a Nyergesújfalu felé vezető országúttól 4,5 km-re van. Az út kissé hepehupás, kis tavak csillogtak felületén, de azért autóval is járható. 1526. szeptember 15-én 25 ezer embert gyilkoltak le, ill. vittek el rabnak a törökök. Ennek emlékére készült el Kovács György szobrászművész alkotása. Továbbutaztunk Bajótra, ahol a templom mellett leparkíroztunk. A térkép szerinti K barlang jelnek ugyan híre-hamva sem volt, de a misére igyekvő emberektől megérdeklődtük, melyik úton érdemes úti célunk felé a falut elhagyni. Továbbiakban is egy-egy kereszteződés előtt fennállt az eltévedés veszélye, de az irányt tartva végül felértünk az Öreg-kő barlangjai alatt lévő pihenőhelyhez. A pihenőhelytől lépcsősor vezet a barlangok felé, mely rövid idő után szétválik. A baloldali meredek lépcsősoron előbb a Baits-, majd a Jankovich-barlangot fedezhetjük fel. Mindkét barlangban értékes őslénytani- és régészeti leleteket találtak az ásatások során. A barlangoktól továbbmászva szép kilátóhelyre jutunk. Páran az Y-lépcsősor jobb oldali ágán is felmentünk, ahol a Gerecse legmélyebb (35 m) aknabarlangjának lezárt nyílását láthatjuk. Én még innen is továbbmásztam és két kisebb barlangot is találtam a meredek hegyoldalban. Jól esett a pihenő a barlangtúrák után. A kék jelzésen folyattuk utunkat Péliföldszentkereszt felé. Az erdőből kiérve egy hatalmas kiterjedésű bekerített rétre jutottunk. Miután sem jobbra, sem balra nem volt jelzés, maradt a kerítéskapun való áthaladás. Ez az irány helyesnek bizonyult, mert a rétről már látszott Péliföldszentkereszt templomtornya. A  széles rét egy mély vízmosás oldalában folytatódott, majd ismét kapu. Beértünk a Szent-kút pihenőhelyhez, ahol a két forrás mellett lourdesi barlang, katonasír is található. Továbbmenve elértük a Szalézi rendházat, Kálváriát és a fatornyos templomot. Szép lovardák, tó mellett a K kereszt jelzésen mentünk tovább – jobban mondva csak annak irányában, mert jelzések gyakorlatilag nem voltak. Kb. 2,5 km után ismét elértük az OKT-t, ezen értünk be Mogyorósbányára, ahol megkerestük az OKT bélyegzőhelyet tekintettel arra, hogy páran elkezdtük annak teljesítését. Kis pihenő és kávézás után jelzetlen úton visszatértünk kék jelzésre immár az Öreg-kő irányában. A barlangoktól a már reggel bejárt úton értünk vissza Bajótra, ahonnan Nyergesújfalut érintve értünk a 10-es útra, majd a pénteki utunkon haza.
 

ITK-sok külföldi túrái - Túrák az Olasz-Alpokban

Címkék

Az ITK két tagja, Sántha Tünde és Török Márti sikeresen végigjárta az El Camino több mint 700 km-es távját. Ezennel is gratulálunk nagyszerű teljesítményükhöz! Remélhetően hamarosan olvashatjuk beszámolójukat is az útról. Mi pedig Olaszországban jártunk az Észak-olasz tóvidéken és az Olasz-Alpokban, erről szól ez a beszámoló.

Szeptemberi cserháti túránkat követő napon 10 napra Olaszországba utaztunk. Utunknak három fő célja volt: Maggiore-tó, Aosta-völgy és unokázgatás Pármában. Mivel csak délután tudtunk elindulni – igaz, így is terveztem - estig csak Szentgotthárdig jutottunk. Hétfőn negyed hétkor indultunk, délután háromnegyed ötre már a Lago Maggiore-nél voltunk 840 km-t megtéve. Jártunk már ezen a csodálatos Észak-olasz tóvidéken (Maggiore, Lugánói-, Comói-tó), de akkor a Maggiore- tó északi részét – beleértve a svájci szakaszt is – csodálhattuk meg. A Borromeo-szigeteket látni régi vágyam volt. Baveno-ban egy szép kempingben vertünk sátrat. Kellemes időben este még egy nagy sétát tettünk a régi városrészben és a tóparton. Éjszaka kellemes 15 fokos meleg volt.
Kedden végigjártuk a méltán világhíres Isola Bella  és Isola Madre szigeteket. Mindkét szigeten dús vegetációjú, mediterrán növényekkel teli  park van, mely azért alakulhatott ki, mert az északi hideg szeleket megállítja az Alpok hegyvonulata. Egy-egy csodás barokk kastély is található a szigeteken. Délután a Mottarone 1491 méteres csúcsára mentünk. Lehetett volna kabinos felvonóval is felmenni, de párás idő miatt kedvezőbbnek tűnt (anyagilag) saját kocsival felmenni a csúcs aljáig, onnan pedig gyalog a csúcsig. Felfelé menet előbb nyugat felé a d’Orta tóra nyílt kilátás, majd egy hatalmas kereszttel is megjelölt csúcsról a Maggiore-tó látszott. Sajnos az előzetes feltételezések bebizonyosodtak, messzire eellátni csak nagy szemgúvasztások árán lehetett.
Szerdán továbbindultunk.  Előbb a magas hegyekkel körülvett d’Orta-tó mellett haladtunk átványos helyejken. Később nyugati irányban folytattuk utunkat, Biella-n keresztül szép hegyi utakon értünk az Aosta-völgybe. Aosta tartomány Olaszország legkisebb területű régiója, hivatalosan is kétnyelvű (francia és olasz). Európa legmagasabb hegyei fogják közre. Pihenésképpen megnéztük Issogne várát, mely egy csodálatos épségben megmaradt középkori vár, telis-tele eredeti freskókkal. Nemsokára elhagytuk az Aosta-völgyet, hogy a Monte Cervino régióba menjünk. A Monte Cervino nekünk magyaroknak ismertebben hangzó Matterhorn olasz neve. Az egyre szűkülő völgy egészen a Matterhorn (4478m) tövéig hatol fel, míg  ettől kissé jobbra már a Monte Rosa 4634 m-es csúcsa zárja le a látóhatárt. Mi Valtourmenche-ben táboroztunk le. Terveim között szerepelt másnap egy gyalogtúra a Matterhorn egy gleccseréhez, és egy felvonós út Plateau Rosa 3488 m-es csúcsára. Mindkét esetben előbb felvonóval fel kellett volna menni Plan Maison-ra. Amire viszont nem számítottam, interneten sem találtam semmi előrejelzést arra vonatkozóan, hogy minden felvonó szeptember 6-án bezár, elkezdik a téli főszezonra való felkészülést. Furcsa volt látni a híres üdülőhely (Breuil Cervina) szállodarengetegét tök üresen, emberrel is csak elvétve találkoztunk. Még szerencse, hogy útközben láthattuk a Lago Blu-t. Sok prospektuson látni ezt a tavat, víztükrében a Matterhorn-t. Estig végigjártuk a környéket, és úgy döntöttünk, hogy a tervvel ellentétben továbbállunk, hátha máshol nagyobb szerencsénk lesz a felvonókkal.
Csütörtökön így összepakoltunk és a kempinges nagy bánatára továbbálltunk. Antey-St. Andre-ban ugyan találtunk egy működő felvonót, de a végcél, és az onnan elérhető gyalogtúra-útvonal nem tűnt olyan csábítónak, hogy felmenjünk vele. Visszatértünk az Aosta-völgybe. A 2-3000 m-es hegycsúcsok közé ékelődött völgyben teraszos művelési móddal nagyon sok szőlőültetvényt láttunk. Nem sokat mentünk, mikor egy vár megtekintéséért ismét letértünk a főútról. Fenis középkori vára megért egy kitérőt, csak azt bánom, hogy nagyon szigorúan vették a fényképezési tilalmat. Aosta városa után délnek fordultunk, hogy a Cogne-völgyön végighaladva Lillaz-ba érjünk. Itt egy vízesés várt ránk. Több lépcsőben zúdul le az Urtier folyócska vize, egy jó túrával minden részletét megtekintettük. Mielőtt ismét visszatértünk volna az Aosta-völgybe, megálltunk Aymavilles-ben egy négyemeletes, négy saroktornyú várat körbejárni. Courmayeur-ig már nemigen álltunk meg, vitt a kíváncsiság, hogy az ottani felvonók vajon üzemelnek-e? Szerencsére mind üzemelt, így már csak a jó időért imádkozhattunk, hogy a másnapra tervezett felvonós-úton felhőtlen legyen az idő (túl drága a felvonó viteldíja ahhoz, hogy semmit se lássunk fönt). Éjjel, mikor ki-ki néztem a „jó meleg” + 6 fokos sátorból, hol kicsit felhős, hol pedig ragyogóan csillagos volt az ég.
Péntek reggel ugyan rohangáltak kisebb felhők az égen, de úgy döntöttünk, megreszkírozzuk a felvonóval való utazást. Negyed tízkor már felfelé mentünk La Palud-ból a 3462-m-es Punta Helbronner-re két átszállással. Fenn gyönyörű napsütéses idő fogadott, kristálytisztán látszott 7 négyezer méteren felöli csúcs, egyedül a Mont Blanc bujkált szemérmesen a felhők között. Szemben láttuk a francia oldalon az Aiguille du Midi 3842 m-es csúcsát, ahol már jártunk egyszer Chamonix-ből indulva. Egyébként Helbronner-ből tovább lehet menni egy másik felvonóval oda, sőt Chamonix-ba. Miután élveztük Európa tetején a kilátást, megnéztük fenn az ásványkiállítást. Egy megállóval lejjebb jőve, majd 220 nagyon meredek lépcsőfok leküzdése után épp szemben találjuk magunkat az Óriás foga elnevezésű szintén négyezres csúccsal. Mellőle indul egy hatalmas gleccser. Ismét lejjebb jöttünk egy megállóval, ahol azért érdemes megállni, mert itt található az Alpin Botanikai Kert.  Innen már teljes pompájában tündökölt előttünk a Mont Blanc, Európa legmagasabb csúcsa. Érdemes megnézni. La Palud-ból visszamentünk kempingünkbe, megebédeltünk, majd egy szép gyalogtúrára indultunk a Dzergnet-cúcsra.  Változatos terepviszonyok között, le- ’s fel hullámozva vezetett az út. A Dzergnet-csúcs arról nevezetes, hogy egyenesen rálátni onnan a Mont Blanc-ra. Ez most nem adatott meg nekünk, mert csak sejtettük, hogy hol kell lennie a Mont Blanc-nak, ismét felhőben volt a csúcs. Fentről láttuk kempingünket is, sátrunk olyan kicsinek látszott, mint egy gyufafej. Lefelé már nem követtük a jelzéseket, hanem „sátorirányt” mentünk. Az út 9 km hosszú volt. Estére abszolút kiderült az idő, így eshetett meg, hogy éjjel már csak négy fok „meleg” volt.
Szombaton reggeli után összepakoltunk, és a pár kilométerre lévő La Visaille-ba autóztunk. A kocsit a parkírozóban hagytuk, és a a Veny folyó mellett folyásiránnyal szemben elindultunk a Miage-tó felé. A folyó melletti szakaszon csak mi mentünk, de a következő parkírozótól nagyon sok ember vágott neki az útnak. Kilométereken át erősen emelkedett az út, csak a tó előtt egy fennsíkra érve lapult el kicsit. A tóig még egy erős kaptató következett, de amit ott láttunk, minden fáradtságot megért. A Miage-gleccserből (Olaszország legnagyobb gleccsere) hatalmas robajjal nagy jégtömbök zuhantak be a tóba, melynek vize sötétszürke volt. Csak egy kőgát választotta el ezt a tavat a mellette lévőtől, melynek vize viszont gyönyörű türkizkék volt. Körbesétáltuk a tavat, megettük almánkat, majd indultunk visszafelé. Az út 10 km hosszú volt, szintemelkedése kb. 650 m. Visszaérve a kocsihoz elemózsiáztunk, majd nekivágtunk a kilométerek fogyasztásához. Estére 350 km megtétele után Pármában voltunk, elkezdődhetett utazásunk harmadik fő célja, az unokák dögönyözése.
 

Kis börzsönyi túra Nagybörzsönyben

Címkék

Vacogós reggel után napsütéses gyönyörű kirándulóidő várt arra a 21 főre, aki jelentkezett erre az Észak-börzsönyi túrára.

A szokásos isaszegi és gödöllői találkozó után 7 óra után a vácrátóti vasútállomáson csatlakoztak hozzánk a Pestről vonattal érkező túratársaink.
Talán már az is szokásosnak mondható, hogy finom sütemények kerültek elő a kocsik mélyéből. Nagyon szép látvány volt, mikor a Duna mellett haladtunk Zebegény felé, hogy a kristálytiszta időben csak a Duna felett hömpölygött vastag páraréteg. Nagybörzsönyben az erdei vasút mellett lévő parkolóban hagytuk a kocsikat. Sanyi kocsiját javítani kellett, mert elfolyt a fékfolyadék egy része. Szerencsére Marci személyében van a csapatban gépkocsiszerelő is, így a tábori körülmények ellenére ki tudták javítani a hibát. Igaz, ők ketten csak később indultak utánunk. Kicsit visszamentünk a falu irányába, majd a patakon átkelve a S kereszt jelzésen folytattuk utunkat. Pár házat magunk mögött hagyva máris kiértünk a faluból, az út igencsak meredekre váltott. Később lazábbra mérséklődött az út dőlésszöge de  - kisebb megszakításokkal –  kitartott Nagyirtáspusztáig. Itt pihenőt tartottunk és bevártuk a kisvonat beérkezését, ami – utánozva nagytestvérét – nagy késéssel érkezett. Utunk hátralévő része már igazán könnyű lejtmenet volt. A P kereszt jelzést használva kétszer is kersztezve a kisvasúti sineket érkeztünk Kisirtáspusztára. Itt van a kisvasút Vontatási telepe. A falon lévő emléktábla szerint  1908-ban innen indult az első fával megrakott kisvonat Ipolypásztó felé. Itt található a Csongrád Megyei Természetbarát Szövetség Toboz kulcsosháza. Innen jelzést váltva továbbiakban S sáv jelzésen - a Hosszú-völgyi patak medrét követve - értünk vissza kocsijainkhoz. Idáig 12 km-t tettünk meg, a meghirdetett 16 km-es utat úgy teljesítettük (kissé túl is), hogy elindultunk e szépfekvésű, egykori városi rangban lévő kedves falu nevezetességeit felfedezni.
Először Kókai Géza fafaragó kiállítását néztük meg. Mindenkinek tetszettek a jórészt diófából készült csipkeszerű faliképek, a szépen faragott székek. Azt a hírt kaptuk a kiállításon, hogy a Szent István templomban 3 órakor esküvő lesz, ezért nyitva lesz. Igyekeztünk is oda, de még aközelébe sem engedtek, mert az egyházi esküvőt megelőzően a polgári is a templom udvarában volt. Visszakullogtunk  az egykori Bányagazda házában kialakított Tájházba. Bóna Dániel kedves, humoros idegenvezetése feledtette velünk az előbbi nagybörzsönyi kudarcot. A tájházzal átellemben lévő Bányásztemplom megtekintésével sem volt szerencsénk, mert a gondnok ugyanaz a személy, mint aki a Szt. István templomtól elhessegetett. Egyszerre két helyen nem tudott lenni, ezért itt a templom bezárását választotta a turisták távoltartására. Felemásan sikerült műemléki sétánkat a XIX. század elején épült vizimalomban fejeztük be.

A kis kellemetlenségek ellenére szép túrát tettünk, jól éreztük magunkat. Legközelebb kilencen a Gerecsébe megyünk háromnapos túrára, majd a "havi rendes" túránk a pilisszentkereszti szurdokba vezet november 7-én.
 

Vértesi útvonal-bejárás

Címkék

Az isaszegi Damjanich iskola felkért, hogy egy busznyi gyereknek túrát vezessek a Vértesben. Nagy blama lenne ennyi gyerek türelmét igénybe venni arra, hogy jelzéseket keresgéljek a kereszteződésekben. Ezért tegnap útvonal-bejárásra indultam.

Tatabányáig vonattal mentem, ott a Várgesztes felé busszal kellett volna továbbutaznom. Már itthon aggódtam amiatt, hogy a menetrendek szerinti öt perc nem lesz elegendő az átszállásra, ezért vészforgatókönyveket gyártottam. Nem is okozott csalódást a tömegközlekedés. A vonat természetesen késett. 50 m-re voltam a buszpályaudvartól, de átjárás nem lévén többszáz métert kellett kerülni. A buszpályaudvaron mire meghallgattam, hogy az információs ablaknál (itt akartam megtudakolni, melyik állásról indul a buszom) lévő hölgy unokája hányszor büfizett a reggeli után, elment a buszom. Jött a vészhelyzeti 1-es számú variáció. Visszamentem a vasútállomásra, majd onnan vonattal Szárligetre utaztam. Itt halad át az Országos Kéktúra (OKT) útvonala, ezen 1,8 km megtétele után értem  a Birka-csárdához. Továbbra is a kék sávon haladva elhaladtam a Csákányospusztai kulcsosház mellett, majd az igen látványos Mária-szakadékba értem. Nem sokkal ezután a Körtvélyesi erdei temetőhöz értem. 15 magyar- és német feliratú sírkő található itt  a környék ma már nem lakott településeiről. Újabb párszáz méter után útkereszteződés következett. Innen 200 m-re lévő Béla-forrás vize éppen hogy csak csordogált. Változatos terepen a Körtvélyes oldalában továbbra is az OKT-n mentem. Vitányvár előtt  jelzést váltottam azért, hogy a várba feljussak. A tatárjárás után épült vár tornyának egy 15 méter magas fala ma is áll. A kilátás Környe, Tatabánya irányába pompás. Kis kerülővel a Z rom jelzésen folytattam az utat, de ezt a gyerekekkel ki fogjuk hagyni, mert nagyon meredek és a morzsalékos köveken nehéz megállni. A Zsidó-hegy oldalában ismét a kék jelen mentem tovább. Nemsokára megtaláltam a Rockenbauer Pál emlékfát. Ismét jelzésváltás következett, elhagytam a kék jelzést é a zöldön gyalogoltam tovább, majd ehhez is hűtlen lettem, és a piroson, K kereszt jelzésen haladtam tovább. Itt végre egy bővizű - Szép Ilonka - forrásnál jót kortyoltam a hideg vízből. Egy erdőgazdasági útnál ismét a kék jelzésre tértem. (Ezeket a kék jelzéstől való „eltévelyedéseket” már abból a megfontolásból tettem, hogy egy jövőbeni ITK-s túra útvonalát is bejárjam, ha már erre járok.) A Mátyás-kút teljesen kiapadt, a mellette kiépített pihenőt láthatóan sokan használják, mert rengeteg szemét éktelenítette a környékét. Innen 2,5 km-re kis kitérővel egy igen szép kilátóhelyet, a Zsigmond-követ kereshetjük fel. Nagyszerű a kilátás Várgesztesre, Vértessomlóra. A kilátóból már csak le kellett ereszkednem, és már Várgesztesen is voltam. Pontosan 17 km-t mentem. A hazáig tartó 115 km-t a jól szervezett tömegközlekedési csatlakozások, vonatkésések miatt 4 és negyed óra alatt sikerült megtennem.

A látottak alapján a buszkirándulást a Birka-csárdától az OKT-n vezetem végig Várgesztesig, majd tovább a Gesztesi-várig, ahol buszra szállunk. A táv így kb. 15 km lesz. Az ITK túrák között is részben szerepelni fog a tegnap bejárt út - valószínűleg jövőre.
 

3 nap Balaton-felvidéken

Címkék

Péntek reggel hat órakor 16 tag és két vendégünk telve várakozással indult neki Isaszegről háromnapos csillagtúránkra a Balaton-felvidékre.

A reggeli gyér forgalomban nagyon jól haladtunk, így 7 óra előtt már a tárnoki vasútállomáson voltunk, hogy Pestről jövő túratársainkat felvegyük. Miután kiegészült a csapat, folytattuk utunkat.  9 óra után pár perccel már Vászolyon kerestük lefoglalt szállásunkat. Ez kis nehézséggel sikerült is, így megtaláltuk az Öreghegy lábánál lévő malomvölgyet, amely egy ősbükkös (Közép-Európa legalacsonyabban fekvő bükköse) kellős közepén van. Ebben a csodálatos, érintetlen környezetben találjuk a malomház épületegyüttesét, mely szállásunkként szolgált 2 éjszakára. Reggeliztünk, átöltöztünk és máris indultunk első túránkra, mely Pécselyre vezetett.
A rendezett, virágos falut a Z sáv jelzésen hagytuk el. Folyamatosan emelkedő úton mintegy 3 km után értük el a Balatoni Kéktúra útvonalát. Egy jobbra ívelő éles kanyar, és egy gyönyörű tisztás után értünk fel Hideg-hegyre. Innentől utunk egészen Zádor-várig egy kőgátat hol jobban, hol kevésbé megközelítve haladt. Helyenként páratlan kilátás nyílt Aszófő, a Balaton irányába. A Derék-hegy fennsíkján egy borókás tisztás van. Hamarosan elértük a rövid életű Zádor-várat. Pár évtizedig volt csak élet a négyszögletű várban, mert a birtokot Vezsenyi Lászlótól perrel elnyerte a veszprémi káptalan. A vár DK-i sarkában egy kilátó áll, melyről jól belátható a Tihanyi-félsziget. Elhagyva a várat hamarosan egy nagyon bővizű víznyerő helyhez, a Zádor-kúthoz értünk. A forrás vizét a vízmű hasznosítja, de még így is egy 100 mm-es cső teljes keresztmetszetében ömlött ki a jóízű víz. Pécselyt – ahonnan busszal mentünk vissza Vászolyra - a piros jelzésen értük el. 11 km-t gyalogoltunk, a szintemelkedés kb. 350 m volt. Este hadtápfőnökünk vezényletével a lányok finom vacsorát főztek. Mosogatás, rendcsinálás után a korai kelés miatt viszonylag hamar nyugovóra tért a csapat.

Szombaton közös reggelivel kezdtük a napot. Az asztalon szinte mindenféle földi jó képviseltette magát, sokan hoztak finom házisüteményt is. Az én hibámból – a házigazdával hosszan elbeszélgettem régi családi dolgokról – majdnem negyed 10-kor indultunk csak. Ezután már felgyorsultak az események. Salkodra mentünk, ott hagytuk a kocsikat. Először jelzetlen úton erős emelkedőt leküzdve haladtunk a Nyereg-hegyig. Itt értük el a Lóczy-Gejzír tanösvényt, melyen ezt követően javarészt haladtunk. Az út igen látványos, ez volt az első bemutató céllal létesített tanösvény kis hazánkban. A Nyereg-hegy szikás gerince a félsziget egyik leglátványosabb földtani képződménye. A szeszélyesen gyűrt mészkőlemezek az egykori víz-, és kéregmozgások eredménye. A következő hegycsúcs amit meghódítottunk, a Tihanyi-félsziget legmagasabb (235 m) pontja, a Csúcs-hegy volt. Az itt található forrásbarlangot a szájhagyomány Sobri Jóska rejtekhelyéül tartja számon. Utunk igencsak le-föl hullámzott szinte egész nap, de különösen itt a félsziget nyugati oldalán. Közben nagy meglepetésünkre egyszercsak hozzánk csatlakozott egy őzike és kilométereken keresztül a sorba beállva velünk tartott. Akkor pártolt csak el tőlünk, mikor egy szembejövő turista kutyát is vezetett maga mellett. A Gejzír-mezőt elérve irányt váltottunk, és ÉK felé haladtunk. Így értünk el több gejzírkúpot, mint a Somos-, Sajmeggyes-, Hármashegyi kúpot, a Borz-várat, de ilyen kúp a híres Aranyház is. Az Aranyház előtt egy tájba illő geológiai bemutatóhelyet is megnézhettünk. Az Aranyháznál volt lehetőség arra, hogy aki a rövidebb úton akar továbbmenni, az a  Belső-tó mellett lévő utat válassza, de végül mindenki – elsősorban a hátralévő látványosságok miatt - a hosszabb távot választotta. A Hármashegyi kúpról nagyon szép kilátás nyílt a Belső-tóra, az apátságra, a félsziget belsejére. Előbb leereszkedtünk a Belső-tóhoz, melynek partján szürkemarhák legelésztek. Ezután már házak között felkapaszkodtunk az apátsághoz. Itt egy kis időt engedélyeztünk magunknak, hogy elcsábulhassunk egy fagyira, ne adj’ Isten egy pohár sörre. Sétaúton „lecsurogtunk” a mólóhoz, onnan pedig Füred felé indultunk. Egy padokkal, asztallal ellátott vízparti pihenőhelyen megettük szendvicseinket, Zsuzsi pedig ellenállhatatlan vágyat érzett egy balatoni lábmosásra. A pihenő után nem sokkal elhagytuk a partot, és megint elkezdtünk felfelé kapaszkodni. A Ciprián-forrás nagyon szerényen csordogált, így eltartott egy ideig, míg flakonjainkat legalább félig megtöltöttük. Tovább kapaszkodva hamarosan elértük a Barátlakásokat, melyet nagy valószinűségggel I. András feleségével együtt érkező kijevi szerzetesek vájtak ki. Az Óvár-hegyet elhagyva a focipálya mellet elértük ismét Tihany szélső házait – többeknek ez kicsit hosszabb út megtételével sikerült, mivel a Z jelzésen haladva nem vették észre a letérő P+ jelzést. Az országutat keresztezve ismét emelkedett az út, így értük el a Szélmarta-sziklákat. Innen is pazar kilátás nyílt úgy a Belső-tóra és a falura, mint pedig a Külső-tóra. A Kis-erdőn keresztül értük el a szőlőtáblákat. A seregélyeket állandó durrogtatásokkal ijesztgették. A P háromszög jelzést nem találtuk, ezért a piroson mentünk tovább, kereszteztük a reggeli útvonalunkat, majd leértünk a Balaton-partra. A gyönyörű, napsütéses időben sok ember volt a strandon. Gyalogtúránk hossza 17,5 km, szintemelkedése kb. 820 m volt. Sajkodon megkerestük kocsijainkat, avval először a nemrég felújított Árpád-házi Apáti templomhoz mentünk. Ezután még megálltunk Örvényesen a vízimalomnál. Belülről sajnos már nem tudtuk megnézni, mert már bezárt. Következő látnivalónk Balatonudvari védett temetője volt, mely szív alakú fejköveiről híres. Visszaérve szálláshelyünkre bográcsban finom lecsót főztünk, a vacsora elfogyasztása után pedig a tűz mellet emelkedett hangulatban nagyon jól éreztük magunkat, nótáztunk, vicceket meséltünk.

Vasárnap már a hazautazás napja volt, de ez korántsem jelentette azt, hogy ne lett volna a programunk, kirándulásunk. Összepakolás, reggeli után a szomszédfalu Dörgicsérebe mentünk. Felsődörgicsén parkoltuk le autóinkat, majd útra keltünk gyalogosan. Első látnivalónk a román korból származó templomrom volt, melyet már a XIII. században bővíteni kellett. Míközben a templomot megnéztük, kinyitott a szemben lévő szabadtéri szobormúzeum is. Mi sem volt természetesebb, mint hogy megnéztük Nagy István szobrászművész remek alkotásait is. Sokat beszélgettünk a művésszel, kedves, közvetlen embert ismertünk meg személyében. Sokáig hallgathattuk volna őt még, de várt ránk a túra, indulni kellett. Piros rom jelzésen indultunk. Az út eleinte szőlők között vezetett, majd beértünk végre a sűrű erdőbe. Ritkán voltak jelzések, de azért el lehetett igazodni. A térképen jelölt  két forrásnak és a Füzesi-tónak híre-hamva sem volt, csakúgy, mint a keresztező Z kereszt jelzésnek. A Szentbalázs templomromot könnyen megtaláltuk, már csak azért is, mert tavaly járunk páran arra. A templom a XIII. századból való, 2001-2002-ben részlegesen felújították. Előle nagyszerű kilátás nyílik a Balatonra. Mivel a tervezett Z jelzést sem találtuk, GPS segítségével úttalan utakon, de szerencsére könnyen járható terepen toronyiránt kezdtük a jelzést meglelni. Kb. 1 km-t megtéve végül ráleltünk egy halvány jelre. Ezen haladva sajnos (nagyon meleg volt) 700-800 m után kiértünk az erdőből. Innentől Dörgicséig megint szőlők között mentünk. Alsódörgicsei látnivalónk a Boldogasszony templomrom volt. A XIII. századból való templom még romjaiban is lenyűgöző méretű. Piros sáv jelzésen értünk vissza a kocsikhoz. A túratáv 11 km, a szintemelkedés kb. 370 m volt. Kocsiba ültünk és Nagyvázsonyba autóztunk. A sok látnivaló között mindenki maga válogatott. Többen megnézték a Kinizsi-várat, a Postamúzeumot, a Tájházat, a Pálos kolostor romjait. Én még megkerestem Nemesleányfalu közelében lévő Szentjakab román kori templomromot is. Öt órakor indultunk hazafelé. A jó idő miatt nagy volt a forgalom, melyet megfogott a Várpalotai lámpa, a Fehérvárt elkerülő útnál lévő egy sávra szűkített körforgalom, de leginkább a közutálatnak örvendő martonvásári lámpa az ercsi elágazásnál.  4 km-t araszoltunk miatta. Innen is gratulálunk a forgalomszervezőknek, derék munka volt összegyűjteni ennyi dühös embert!
Leszámítva a hazafelé út bosszúságait, nyarat idéző gyönyörű időben feledhetetlen szép napokat töltöttünk a Balaton-felvidéken.

 

Egy szép nap a Cserhátban

Címkék

Az esőre hajló időjárás ellenére ismét szép számban – 23-an – gyülekeztünk Isaszegen majd Gödöllőn, hogy szeptemberi túránk kezdetét vegye. Gödöllőn csatlakozott hozzánk három budapesti túratársunk, majd Ikladon egészült ki a csapat.

Háromnegyed nyolckor már Szandaváralján voltunk. A buszforduló közelében parkoltunk le, majd rövid körbekínálások után elindultunk az országos kék jelzésen. A falu nagyon szép rendezett volt, virág díszített minden útjelző táblát, kutat, emlékművet. Láttunk egy szép palóc házon táblát, mely szerint az tájház. Elhagyva a települést néha kicsit szemerkélő esőben elkezdtünk kapaszkodni a vár felé. Rövid időn belül cipőnk térfogata - nem is beszélve tömegéről – erős növekedésnek indult. Szemből pár teljesítménytúrázóval találkoztunk, sőt ismerősökre is leltünk közöttük. A vár bevétele délkelet felől történt, hadakozni nem az ellenséggel, hanem – legalábbis az utolsó szakaszon – a meredek hegyoldallal kellett. Felérve körbejártuk a várból megmaradt romokat, elhüledeztünk az akkori „logikán”, miszerint a töröktől visszafoglalt várat a magyarok robbantották fel, hogy ne kerüljön ismét török kézre. Megreggeliztünk, majd tovább indultunk. A bazaltömlés melletti lépcsőfokok már végnapjaikat élik, a benőtt bokrok miatt már csak „lapjával” lehet a korlát mellett végigmenni. Többet érdemelne ez a hely! A volt kőbányába vezető utat elhagyva a Babka nevű hely felé vettük az irányt, elhagyva a kék jelzést. Nagyszerű napsütésben kicsit pihentünk, majd egy jelzetlen, jól kijárt kocsiúton lecsurogtunk a település melletti országúthoz, ahonnan már nem voltak messze kocsijaink. Meg szerettük volna nézni reggel kívülről látott tájházat is, de sajnos az hétvégén nincs nyitva.

Így továbbálltunk Szandaváraljából, és átmentünk Terénybe. Mi sem természetesebb, mint az, hogy ott az Orsós Magnó Múzeumot néztük meg, mely e témában a világ legnagyobb magángyűjteménye. Az a 18 ember, aki bejött megnézni a múzeumot, nagyon élvezte. És nem csak a sok egyedülálló készüléket, hanem Nagy Vilmos úr szívből jövő, érzelmi töltésű ismertetőjét is. A magnetofonokon kiváló hangzású korabeli zene szólalt meg. Készítettünk még fényképeket Szent-Györgyi Albert szobráról, a szoborparkról.

Ezután keskeny, de jó minőségű úton a 469 m magasan lévő Sasbérci kilátóhoz autóztunk. A kilátó 1920-ban épült vadászkastélynak, 2001-ben eredeti szépségében felújították. Nagyszerű kilátás nyílik róla a korábban bejárt Szandavárra, valamint a Cserhát központi magjára, Mátrára.

Sanyi ötletére Bujákon keresztül jöttünk haza, de ha már arra járunk, javasoltam, nézzük meg a bujáki várromot is. Húszan két részletben fel is mentünk a kilátóba. A korábbi eső, és erős szél miatt nagyon tiszta volt a levegő, minden irányban nagyon messzire el lehetett látni. Bujákot ugyan nehezen sikerült elhagynunk (mentségünkre navigációt segítő útjelző táblát sehol sem láttunk), végül azért csak hazataláltunk.