Isaszegi Természetbarát Klub

Útvonal módosítása

Címkék

Isaszegen megépült a szép kivitelezésű Kálvária. amely egyúttal nagyszerű kilátópont is. Ezért a közelében futó Z sáv jelzés útvonalát akként változtattuk meg, hogy a Kálvária is benne legyen. Eddig a Z elkerülte az Öregtemplomot is, most ezt is bekapcsoltuk az útvonalba.

A új útvonal kialakításában, a régi jelzés leszürkítésében, új jelzések festésében részt vett: Bokorné Marika, Sárkány Gabi, Dezső Marci, Balpgh Zoli, Orosz Tibi és jómagam.

A módosított útvonal  térképét (valamint két képet a munkáról) mellélkeltem.

Nagyon köszönöm turistatársaim önzetlen munkáját.

 

Ember tervez…

Címkék

2010-es túranaptárunk összeállításakor két biztos pont volt. Az egyik a Fóti-Somlyó, a másik pedig az Ócsai Tájvédelmi Körzet felkeresése. Mindkettő csábereje a kirándulás időpontjában nyíló különleges virágok voltak/lettek volna.

    A Fóti-Somlyón tett kirándulásunk időzítése jól sikerült, sok szép virágot láttunk. Júniusi túránk időpontját Török Lászlóval, az Ócsai Természetvédelmi és Idegenforgami Közhasznú Egyesület vezetőjével, még tavaly novemberben egyeztettem. Várhatóan június eleje lett volna a legmegfelelőbb időpont arra, hogy láthassuk az orchideafélékhez tartozó hússzínű ujjaskosbort és vitézvirágot, a szibériai nőszirmot. De jött a hatalmas mennyiségű „aranyat érő” májusi eső, járhatatlanná téve a tanösvények útjait.
     No de menjünk sorjában. 15-en jelentkeztek a túrára, ami mostanában már kevésnek számít az ITK-túrákon. Lehet ennek akár olyan prózai oka is, hogy nincs mindenkinek gumicsizmája, holott ez most ajánlott túrafelszerelés volt. De félhettek tagjaink a beharangozott nagy hőségtől is. Isaszegi találkozó után Pécelen át értük el az M0-t, majd az M5-ös felett átkelve közelítettük meg Ócsát. Ott először a vasútállomásra mentünk a pesti lányokért, akik vonattal jöttek. Négytagú fogadóbizottság állt fel az érkezők üdvözlésére. A köszöntőbeszédek („Sziasztok!”) elhangzása után a műemlék templomhoz hajtottunk.
    Pár perc múlva, a megbeszélt időpontra megérkezett idegenvezetőnk Török László úr is. Ismertette Ócsa környékének tájképi alakulását, az Ős-Duna nyomvonalát, a láprétek kialakulását. Megismerhettük Ócsa történetét napjainkig. Aztán további ismeretek közlésére átadott minket Juditnak, a református bazilika idegenvezetőjének. Láthatóan nem csak kötelességtudásból, hanem élvezettel beszélt az építésekor (XIII. század) premontrei templomról és kolostorról, a török időkről (akik akaratlanul is jót tettek avval, hogy a falfestéseket levakolták, ezáltal konzerválták azokat a következő évszázadokra). A templom 1560-tól megszakítás nélkül az Ócsai Református Egyházközség tulajdonában és használatában van.
    Pár métert kellett csak megtennünk a szomszédban lévő Tájházig. A templomot körülölelő kicsi telkeken álló parasztházak legöregebbjei a XVIII sz. végén épültek és az Öregfalu részei voltak. Szépen berendezett ház az Alföldön szokásos tisztaszoba, pitvarkonyha, szoba elrendezésű. Az istállóban az állattartás és földművelés eszközeit láttuk (lelkesebb tagjaink a kézi őrlés gyakorlásával ki is próbálták „milyen nehéz is volt régen a paraszti munka”), az udvaron kopjafákat, a Melegedőnek nevezett házban manapság kézműves foglalkozást tartanak. A következő házban népviseleti gyűjteményt csodálhattunk meg.
    Ezután a Turjánoshoz mentünk. Párszáz méter száraz-lábas szakasz után gumicsizmát húztunk és behatoltunk a vízzel elárasztott Turjánosba. Kb. 20-30 cm es víz állt a réten, amely egy láprét. Az akár traktorral is járható rétet az Ős-Duna hozta létre. Nem túl messzire jutottunk, mert beljebb még magasabb volt a víz. Így is előfordult, hogy az óvatlanoknak egy-egy lépésnél már befolyt a víz a csizma szárán. Már csak kiszáradva láttuk az ujjaskosborokat. A vízben való tocsogást azért mindenki élvezte. Szó ami szó, nem szokványos túrát tettünk, inkább csak belekóstoltunk a vizitúrák világába. Ideiglenes meg is változtattuk nevünket Isaszegi Vizitúra Klubra.
    Következő programunk az Öreghegyi pincesor felkeresése volt. A valamikori Ös-Duna felett álló lőszfalra települt pincesor 100 pincéből áll. Az egyiket mi is kipróbáltuk, mert 8 fő választotta azt a lehetőséget, hogy borkóstolón vegyen részt. Persze azért mindenki lement a gádoron (a hordók gurítására alkalmas elég meredek lejtő),  és ha a bort nem is, de a zsíroskenyeret megkóstolta. Bár mások nem panaszkodtak, az én véleményem az, hogy a borosgazda kicsit túlértékelte a borát – legalábbis ami az árát illeti.
    Befejezésképp idegenvezetőnk javaslatára felkerestünk egy helyi cukrászdát, ahol jó áron látványos sütemények sorakoztak. Ki is próbáltunk párat a kínálatból. Elmondhatjuk, hogy nemcsak a megjelenése, az íze is magávalragadó.

Annak ellenére, hogy a magas vízállás miatt gyalogtúránk igencsak rövidre sikeredett, nagyon sok szépet láttunk, jól éreztük magunkat.
 
 

Cserehát – négynapos kéktúránk beszámolója

Címkék

Hosszas előkészítés, készülődés, szállásfoglalás után május 27-én indultunk négynapos csereháti kéktúránkra. Az OKT 1128 km-éből 70 km-t „fogyasztottunk” el.

Május 27. csütörtök
Reggel 6 órakor indult a gyorsvonat a Keletiből, melyre Rákoscsabáról, Isaszegről, Gödöllőről és Aszódról csatlakozott az a 8 fő, aki vállalkozott a klub első sorozatgyaloglására. Boldogkőváralja vasútállomás volt a túra indulópontja, mely kb. 200 km-re van Isaszegtől. Négyszeri átszállással röpke 5 óra alatt már oda is értünk 11 óra után. Lebélyegeztük kéktúra füzetünket, némi szedelőzködés, átöltözés után indultunk. A 3 km-re lévő Boldogkő vára, mögötte a Zemplén-hegységgel csábítóan hívogatott, de indultunk kellett, mert negyed hatkor Falcsalból indult az utolsó busz szálláshelyünk felé.
Alig több mint egy km-t szántóföldeken keresztül tettünk meg Hernádcécéig. Itt több helyen láttuk az illegálisan Méra felé vezető kéktúra jelzőtábláit. Mi az Aba-hegy (192 m!) oldalában gyümölcsösök mellett haladtunk. Az utóbbi hetekben leesett rengeteg eső miatt nagy területek voltak víz alatt a Hernád mellett. Gibárt rendezett, szép falu. Itt van a következő pecsételőhelyünk, a vízerőmű. Hiába a hajókürt hangosságú a csengő, fél óra kellett, míg valaki arra jött, és kiadta a bélyegzőt. Gibárt és Encs között jó melegben sajnos végig aszfaltozott úton vezet a kék jelzés.
Encsen elcsábultunk sütire, fagyira, majd – sajnos – továbbra is aszfaltúton mentünk tovább Abaújdevecserre. A Fő utcán haladva baljós sötét felhők jelentek meg. A falusiak fogadást kötöttek egymással, hogy megússzuk-e elázás nélkül Fancsalig. Azok nyertek, akik arra fogadtak, hogy igen. Egy nagy legelőn mentünk át, szemben nagy sietve terelték haza a tehéncsordát. Kis szemerkéléssel kezdődött, de mire komolyan vettük a dolgokat, már nagyon rákezdett. Nem esett sokáig, de akkor elég rendesen. Fancsalra érve már elállt az eső, pecsételtünk és máris jött a busz, mellyel Forróra mentünk. Itt volt ugyanis szállásunk a Holdfény Panzióban. Este a társalgóban összejöttünk, beszélgettünk. Ezen a napon 17,5 km-t gyalogoltunk.

Május 28. péntek
Fél nyolcra elkészültünk, mert a hotel tulajdonosa még a szállásfoglaláskor megígérte, hogy elvisz Fancsalra. Busz ugyanis csak kora reggel megy oda. Két fuvarral el is vitt minket, pénzt sem fogadott el érte. Köszönjük neki!
Elindultunk. Szépek a falu szélén lévő pincék. A szőlők után kicsit nehezen leltük meg az út folytatását. Kb. 800 métert tettünk meg országúton, majd letértünk róla. A Tóbiástanyánál gyanús volt, hogy balra a szántóföldön keresztül kellene mennünk, de abban bíztunk, hogy lesz járható út is. Nem volt, így jelzés nélkül szőlők, gyümölcsösök, repcetáblák mellett értük el ismét a jelzést 1 km-re Baktakéktől. Miután megejtettük a bélyegzést elhaladtunk a szép görögkeleti templom mellett. Fényképezésekor népes cigánycsalád is kérte, hogy örökítsem meg őket.
Megkerültük az ilkaházi telepet, átkeltünk egy patakon, majd toronyiránt indultunk Kalmi-tető felé. Nem irigylem azokat, akik pár hónap múlva jönnek erre. Most még látszódnak a beszántott kocsiutak, de ha megnő a napraforgó, már nehéz lesz megtalálni az utat. Sajnos mikor az erdőt elérjük, akkor is csak 400 m-re van az első halvány jel, pedig ott már lenne mire festeni. Nagyon szép kilátás nyílik a tetőről. Innen – bár jelzések csak hébe-hóba voltak – jól haladtunk. Abaújszolnokról keletre aztán végképp elvesztettük a jelzést. Egy legelőn keresztül elektromos vezetéket követve céloztuk be a falut. Sajnos az elhagyatott állattartó telep közelében bármerre is indultunk, derékig érő csalánoson kellett átvágnunk. Nagyon rendesek voltak a lányok, mert kamáslis lábukkal utat törtek szegény rövidnadrágos túravezetőnek.
Abaújszolnok bélyegzőhely, be is igazolódtak az internetes fórumokon leírt nehézségek. Minden segítség igénybevételével is eltelt egy félóra, míg egy civil szervezet pecsétjével végül sikerült igazolni ottlétünket a füzetben. A falu szélén felkapaszkodtunk egy szántóföldön átvezető úton, betértünk a Szőlőhegynek nevezett részre. Lehet, hogy volt is itt valamikor szőlő, de mára ennek már semmi nyoma sincs.
A gerincre felérve megláttuk Nyésta házait. Leérve a faluba egy térkép-értelmezési hiba miatt (a bűnös én vagyok) a falut nem jobbról, hanem balról kerültük meg, ez 600 m pluszt jelentett.
Ismét egy dombháton keltünk át, aztán Felsővadász következett. Előbb a görög-, majd a római katolikus templomot érintettük. Bélyegezni a Kossuth L. utcában tudtunk egy kedves hölgynél. Pihentünk egy kicsit, megnéztük kívülről a szemben lévő Rákóczi-kastélyt, amely most általános iskola.
Még 7,3 km volt hátra szálláshelyünkig, ezért indulnunk kellett. A falu után elég erős emelkedő következett. Jelzés híján először egy tehéncsorda által járhatatlanná tett „cuppogósban” próbálkoztunk, aztán találtunk egy jobb utat is. Nagy legelőn átkelve értünk be végre az erdőbe. Kevés jel segítette tájékozódásunkat, de már nem kockáztathattunk meg egy eltévedést, mert kezdett fáradni a társaság. Nagyon kellett figyelni. Észak felé tartottunk 4 km-t, majd nyugatnak fordultunk. A fordulat már azt jelentette, hogy Irota és egyben szálláshelyünk következik. Öröm volt meglátni a falú templomát. Szálláshelyünk a Talentum Vendégház volt, egy valóságos kis parkban, patakkal, tóval. Külön öröm volt számunkra, hogy odaérkeztünkre már kész volt a telefonon megrendelt babgulyás. Finom volt, alig bírtuk befejezni az evést. Vacsora után még felsétáltunk a görög katolikus templomhoz. Az ügyeletes harangozó megmutatta nekünk a templomot belülről, sokat mesélt építéséről, a falu ügyes-bajos dolgairól.
Nem kellet senkit sem elringatni a megtett 25 km után.

Május 29. szombat
Nem kellett korán keltünk, hiszen erre a napra nem sok gyaloglás jutott. Negyed tízkor északi irányba indultunk. Elhagyva a falut, láttunk balra egy szép sziklaletörést. Átkeltünk a patakon, majd avval párhuzamosan mentünk tovább. Egy kereszteződésben némi bizonytalanság után eltaláltuk a helyes utat, ami 300 m-re lévő első jelzésen már ki is derült. Egy kidőlt fa átmászását Márti térde nagyon megsínylette, innentől kezdve erősen fájt neki az. Később az erdőbe érve Kecske-padnál is változott az OKT nyomvonala a térképünkhöz képest. Kereszteződések szinte mindegyikében be-be kellett nézni, hogy a kínálkozó lehetőségek közül melyik utat válasszuk. Közben egy 20 percre eleredt az eső, de jóval kisebb intenzitással, mint csütörtökön. Nagyon szép vidéken jártunk, igazi jó vörösagyagos úton. A Kopasz-hegyre felérve megláttuk Rakacaszendet, annak is az elején lévő műemléktemplomot. A templomkert zárva volt, de hamarosan megtaláltuk, honnan kell a a kulcsot elkérni. Nagyon is érdemes volt megnézni kazettás mennyezetű az Árpád-kori templomot, melyben XIV. századból való festéktöredékek is láthatók. Szerencsénk volt a bélyegző megtalálásával is. Az udvarban minden ki volt terítve száradni, mert napokkal előbb fél méter magasan hömpölygött a víz a házban.
Tornabarakonyig eseménytelen gyaloglás következett kedves dombok között. Jelzés nemigen volt, de mindig a legszélesebb kocsiút volt a nyerő. A faluba beérve megkerestük szállásunkat, egy szépen felújított régi házat. A falunak csak 13 lakósa van, bolt nincs benne, ezért telefonon megkértem a tulajdonost (ő pedig a gondnokot), hogy milyen kajaféléket, italokat szerezzenek be nekünk. A másnapi fizetésnél ért az a meglepetés, hogy a hűtőben lévő csirkéért, hurkáért, szarvaskolbászért nem is kért el pénzt. Köszönjük neki! Bélyegeztünk a templommal szemben lévő parókián, sőt még egy fotókiállítást is volt szerencsénk megnézni. A lányok elkészítették az ízletes vacsorát, utána beszélgettünk, borozgattunk. E napi adagunk 13,7 km volt.

Május 30, vasárnap
Megkértük Lajos nevezetű gondnokot, hogy reggel idejében jöjjön, mert szerettük volna a fél kettes vonatot elérni. Jött is fél kilenckor, elszámoltunk a szálással és egyebekkel. Márti térde még mindig fájt, ezért megkérte őt, hogy vigye ki Bódvaszilas vasútállomásra. Szívesen meg is tette, így Márti és Tünde nélkül (aki önfeláldozóan elkísérte őt) folytattuk a gyaloglást. Negyed tízkor indultunk el. A falu szép házait és a Polgármesteri hivatalt (!) elhagyva 1 km-t országúton mentünk, majd betértünk az erdőbe. Az út egy ideig szintben haladt, később a Málnás környékén egyre jobban emelkedett, szép kilátást nyújtva a Mile-völgyre és a távolabbi Szlovák Karsztra. Ez a terület már a Szalonnai-hegységhez tartozik, a bükkös magas hegységre utal, pedig csak 340 m magasan járunk. Lefelé menet egy darabig mélyen bevágódott barnás-vöröses palák között haladunk.
Nemsokára megláttuk Bódvaráró templomtornyát. A falu - tele van szebbnél-szebb házzal - rendezett képet mutat. Bélyegeztünk a főutcán, majd – immár utunk végéig – aszfaltozott úton haladtunk a Bódvaszilas vasútállomásig. Visszanézve láthattuk az Esztramos lebányászott vonulatát. Most nem fért bele, hogy a Rákóczi-barlangot is megnézzük, de sort fogunk rá keríteni. Átkeltünk a megáradt Bódván, kereszteztük a vasútvonalat és kiértünk a Tonanádaska felé vezető országútra. Ezen párszáz métert gyalogolva elértük a falu szélső házait. Annyi időnk még volt, hogy elnyaljunk egy fagylaltot, aztán irány az állomás. Megvettük a jegyeket, pecsételtünk, és máris jött a vonat. Az árvíz miatt sok helyett csak lépésben haladt Szendrő, Edelény térségében. A miskolci átszállásra adott 40 perc ugyan öt percre szűkült, de így is elértük a pesti gyorsot (az is késett, valószínű hasonló okokból). A vonat ablakából sok helyen láttunk a vadul hömpölygő Bódvát, az elárasztott hatalmas területeket. E napi megtett kilométerünk 12,8 volt.

Összegzésképpen elmondhatom, hogy vegyes érzelmekkel hagytuk el a Cserehátat. A jelzések állapota egyáltalán nem utal arra, hogy az ország első számú túraútvonalán haladtunk. Rengeteg helyen hiányzik a jelzés akár több száz méteren is, a kereszteződésekben nagyon sok helyen pedig egyáltalán nincs. Ez főleg ott bosszantó, ahol lenne mire festeni a jelzéseket. Kíváncsi volnék, hogy számolnak el lelkiismeretükkel azok az emberek, akik a 2007-es pályázati pénzből erre a szakaszra felvették a festési díjat.
Ami viszont mindenkinek tetszett, az az emberek közvetlensége, segítőkészsége, aggódása a turisták miatt. Sok helyen elmondták, hogy a térség felemelkedését a turizmustól várják. Az ő vendégszeretetük már megvan hozzá, rajtunk is múlik, hogy igénybe vesszük-e ezt. A táj csodálatosan szép, a völgyekben megbúvó kis falvak várnak bennünket. 
A mellékelt képeket Dalmi Éva (D:É.) és jómagam készítettük.

 

ITK majális

Címkék

Májusban szoktuk megtartani nagy bográcsolásunkat, ahová tagjainkon felül családtagjaikat is várjuk. Célunk békebeli hangulatban jobban megismerni egymást, egymás családját, vagy egyszerűen jól érezni magunkat.

    31 felnőtt és 5 gyerek kezdett 9 óra után serénykedni, fát szedni (pesze azért vittünk otthonról indításnak jó száraz fát), tüzet gyújtani, előkészíteni a bográcsbavalót, széppé varázsolni a környezetet magunk körül. Azért, hogy indulásra se legyen lehangoló látványú az erdei pihenő, előző nap kimentem és egy zsák szemetet összeszedtem előttünk ott járt „kultúremberek” után.
    Szóval mindenkinek akadt munka, ki is vette részét abból a csapat apraja-nagyja. Előkerültek a házisütemények, üdítők, borocskák, egy kis pálinka is. Lassan minden belevaló az üstbe került, már csak az órákig tartó fővést kellett kivárni. Közben persze nem unatkoztunk, jókat beszélgettünk, megváltottuk a világot. Működött az énekkar is, sőt egyesek még táncra is perdültek. Sajnos az ebéd teljes elkészülte előtt a hőközlés kissé intenzív volt, ezért az ízek harmóniája némileg megbomlott. Éppen mikor elhangzott a felhívás az ebédre, az eső úgy gondolta, hogy neki is jönnie kell. Pár percig tartott csak, addig az esőbeállókba, és a korábban elkészített tető alá húzódott a többség, mások dacoltak a kis esővel, nem hagyták magukat megfutamítani.
    Ebéd után egy kis 2-2,5 km-es sétára indultunk. Egy szép horhoson jutottunk a Honvédsírok közelébe, majd a piros jelzésen, később jelzetlen úton haladva jutottunk vissza az erdei pihenőhelyhez.
    Legközelebbi túránk csütörtökön kezdődik a Cserehátban, ahol négy napon keresztül rójuk az OKT-t.
 

Helembai (Burda)-hegység

Címkék

Minden évben egy alkalommal buszkirándulást szervezünk. Idén az Esztergomból már sokszor megcsodált Helembai-hegységbe utazott az a 34 ember, aki nem ijedt meg a beharangozott ítéletidőtől.

    Két kisebb busszal utaztunk. Az egyik Zsámbok, Valkó gyűjtőútra indult, a másik pedig Isaszegről tartott Gödöllőre, ahonnan aztán együtt indultunk tovább. Letkésnél léptük át a határt, ahonnan a hegységet északról megkerülve értünk túránk kiindulópontjára, Garamkövesdre.
    A szokásos trakta most is megelőzte a gyaloglást, de aztán nekivágtunk az „éhhomra” elég erősnek tűnő emelkedőnek. Nem sokkal később a fák közül már feltűnt az a látvány, amiért ennyit utaztunk, mégpedig Esztergom, Párkány, Duna, Visegrádi-hegység, és a távolban magasodó Gerecse páratlan kilátása. Később e látvány a Kovács-pataki-szikláknál még kiegészült a Garam torkolatával is. Utunk az 1966-ban létesített Kovácspataki Dombok - Dél elnevezésű természetvédelmi területén halad, háromnyelvű – szét nem vert – ismertetőtáblák kíséretében. Értékes, ezért mindenképp megóvandó a hegység növényvilága (különösen a szárazságtűrő sztyeppei növénytársulások), valamint állatvilága (itt van a Pannon gyík egyik legnagyobb populációja – bár mi nem láttunk egyet sem, csak Marcit ijesztgettük vele). A sziklák után elhagytuk a piros jelzést, amin eddig haladtunk, és a K sávon mentünk tovább (meghagyva mindenkinek a választás lehetőségét, hogy a piroson maradva a volt Kovácspatak vasútállomáson fejezze be a túráját).
    A kékkel jelzett út a Király-hegy, Sós-hegy oldalában haladt, majd hosszan egy erdőgazdasági úton  vezetett a Kő-hegyen. Így értünk fel Helembapusztára, a kulcsosházhoz. Innen már lefelé mentünk. Nehezítette utunkat, hogy a gyalogúton sok helyen víz csörgedezett, de e nélkül is nagyon saras volt. Ezért mindenki jobbra-balra a hegyoldalon kapaszkodva próbálta kikerülni a sarat. Ez többé-kevésbé sikerült is, bár jó néhányan vittek haza egy kis sarat az ülepükön - nekem is volt egy nem szépségdíjas esésem. A Nagy-völgy nagyon látványos része az útnak, ennek ellenére túl sokat nem nézelődtünk, mert elkezdett szemerkélni az eső. Szerencsére csak épp ijesztgetésképpen, a Helembán várakozó buszokat megázás nélkül elértük.
    Párkányba mentünk, ahol egy városi séta során láttuk a Sobieski János 2008-ban felavatott szobrát, a katolikus templomot, a Főteret (azon belül is elsősorban a fagyizókat), Mária Valéria-hidat alulnézetben.
    Ezt követően átkeltünk a Duna-hídon, és Esztergomba mentünk – most már tényleg esőben. Itt szabad program volt, mindenki kedve szerint választott a rengeteg látnivaló közül. A Bazilikát azt hiszem senki se hagyta ki. Negyed 5 után indultunk haza.

Legközelebbi  gyalogtúránk 06.12-én az Ócsai Tájvédelmi Körzetben lesz, ahol vezetővel bejárjuk a Turjánost és a Selyemrétet.
 

Fóti-Somlyón

Címkék

Köszönhetően a rövid távnak és a várható jó időnek sokan – összesen 28-an – jelentkeztek szombati kirándulásunkra. Tagjainkon felül pár vendéget is üdvözölhettünk. A sztár természetesen a két és fél éves Ábel volt.

Isaszegi, gödöllői gyülekező után 6 kocsival Fótra mentünk. Itt 9 órától idegenvezető segítségével ismerkedhettünk meg a római katolikus templommal, mely hazánk egyik kiemelkedő műemléke. Az utóbbi évek felújítása során kívülről már teljesen megújult, belső megújhodása is megkezdődött. Szerencsére az építés óta eltelt több mint másfél évszázad alatt alig romlott a belső festés állapota, köszönhetően Ybl Miklós tervezésének és a gondos kivitelezésnek.
    Miután megcsodáltuk a templomot, elkezdődött gyalogtúránk. A nap egyre jobban kezdett melegíteni. Fót utcáin haladva elhaladtunk az iskola, majd több lovarda mellett. A Vörösmarty-kunyhónál megálltunk egy pillanatra, majd a Fáy-présházhoz mentünk. Innen indul a 11 állomásos Fóti-Somlyó tanösvény. Sajnos a 11 állomás valószínűleg csak az átadás pillanatában volt igaz. Többször jártam már erre, mindig máshonnan hiányoznak az oszlopok. Most épp a 4. állomás után a 7. következett, utána már nem is láttunk többet az út végéig. Az oszlopok ellopása mellett további nagy gond a crossmotorosok, quadosok rombolása. Nekünk is volt egy kis afférunk egy quadossal, aki nehezményezte, hogy a tanösvényen gyalogosok is vannak. Szerinte ő teljesen jogosan megy arra, mert az nem természetvédelmi terület - lehet, hogy éppen ő tüzelte el a Természetvédelmi területet jelző oszlopot táblástól?
    De hogy ne csak panaszkodjak, a táj nagyon szép, a „kilátóhegyről” nagyszerű panorámában lehetett részünk, rengeteg szép virágot láttunk, már-már nyári meleg volt. A 3. állomásnál van a gyurgyalagok fészkelőhelye a löszfalban, de még nem érkezhettek meg téli vonulásukból, mert egyet se láttunk. A 7-es pont után továbbmentem párszáz métert, mert kíváncsi voltam, hogy a hegyről levezető út jelzett-e? Egyes térképeken ez mint Z háromszöggel jelzett út szerepel, máshol fel se tüntetik. Azt hiszem az lehet az igazság, hogy - természetvédelmi okokból - ott még mi gyalogos turisták se hiányzunk, ezért van a jelzés leszürkítve. Leereszkedtünk a hegyről, de a tanösvényen már nem mentünk vissza a Fáy-présházig, hanem Z+ jelzésen a Somlyó-tóhoz araszoltunk. Itt még egy kis lábáztatás is belefért az időnkbe. Felfrissülve folytattuk utunkat, a Károlyi kastélyt és szépséges kertjét jártuk be. Persze a kastélyt csak kívülről láthattuk. A tóparton hatalmas platánfák állnak, nagyon szépek.
    Egy cukrászdában még elcsábultunk egy kis fagyira, süteményre, aztán kocsival áthajtottunk Mogyoródra. Itteni célunk a Szent László kilátó és kápolna felkeresése volt. A kilátó a 325 m magas Somlyó (Gyertános)-hegy tetején van, tetejéről teljes a körpanoráma. A kevésbé meredek északi oldalon mentünk fel, és a keleti oldalon jöttünk le. Jól kivehető volt a Fóti-Somlyó, ahol előzőleg jártunk. Sajnos mindenütt gondoskodnak „jóravaló” emberek – az embereket is tehetném idézőjelbe – arról, hogy ne tudjunk maradéktalanul örülni a szépnek. A kilátóban a korlátot törték ki, a fordulóból kiszedték a téglát a falból, teleszórták szeméttel a Szent László szoborral ékesített kápolnát, eltüntették a márványtáblát a bejárat mellől. Novemberben jártam arra utoljára, akkor még a helyén volt. Azért leírom mi állt rajta: Makovecz Imre építész tervei alapján építtette a lakosság segítségével Mogyoródi Nőegylet 2000-2001.
    Azért ezeket a keserűségeket leszámítva jól éreztük magunkat, Fóton 12 km-t, Mogyoródon 1,5 km-t gyalogoltunk. Legközelebb csütörtökön a Mecsekbe megyünk négy napra.
 

Aktív hétvége

Címkék

Szombat-vasárnap két olyan programunk is volt, mely többünknek vonzó lehetőséget kínált szabadidejének eltöltésére. Igaz a vasárnapi inkább kemény munka volt, mint csupán szabadidő eltöltése.

    Szombaton a Tájak Korok Múzeumok Egyesület (TKME) csömöri tagcsoportja által szervezett sétán vettünk részt, mely hazánk egyik legrégibb összefüggő sírkertjében, a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben történt. 10 órakor találkoztunk a Keleti mellett, majd átsétáltunk a Sírkert főbejáratához. Lendvai István a TKME elnöke – aki történetesen az unokatestvérem – rövid ismertetőt tartott a temetőről, majd a Sírkert irodához mentünk. Innen indult a temetői körséta idegenvezetővel. Igaz kis csúszás volt a beosztásában, így várnunk kellett. Szerencsére nagyon szép idő volt, jókat beszélgettünk a vezetés kezdetéig.
    Sétánkat a Vörösmarty Mihál (nem elírás!) sírjánál kezdtük, majd Arany János sírja következett. Belülről is láthattuk a Munkásmozgalmi panteont, Kossuth Lajos, Deák Ferenc mauzóleumát, láttuk Károlyi Mihály, Batthyány Lajos, Antal József, és - kis kitérővel – Jókai Mór síremlékét.
    A sírkerti séta után a Rendőrség-történeti Múzeum meglátogatása következett. Nagyon jó beszélőkével megáldott idegenvezetőnktől sok érdekességet tudtunk meg a rendőrség múltjáról, konkrét bűnesetekről.

    Vasárnap volt a Pest Megye Turistája harmadik 50 km-es szakaszának teljesítménytúraként megrendezett versenye. A cél Isaszeg, Falumúzeum volt, ahová az ötven-kilométeresek, és a Gyömrő vasútállomásról induló 20 km-es távot teljesítők érkeztek. Előző nap, és - a végleges létszám ismeretében -  vasárnap reggel bevásároltunk 180 ember számára. 11-kor kezdtük berendezni a múzeum előterében a regisztrációs helyiséget, az udvaron pedig felállítottunk asztalokat, padokat a turisták étellel, itallal való ellátására. Bokorné Marika és Orosz Zoli Pécelre ment pontőrnek, ott is osztottak édességet. Mi itt zsíros kenyeret (savanyúsággal, hagymával, pirospaprikával), vajas-lekváros (megint vittünk házilekvárt, aminek nagy sikere volt) kenyeret készítettünk, valamint többféle szörpből italt készítettünk.
    Fél nyolc után ért be az utolsó versenyző, ezt követően kezdtünk összepakolni, rendet csinálni. A nagyon fáradt turistákat több fuvarral kivittem a vasútállomásra.

    Nagyon köszönöm Szmolicza József múzeumvezető önzetlen segítségét, valamint klubtagjaink - Bokorné Marika, Budaházi Zsuzsa, Nagy Mariann, nejem, Orosz Tibor, Szabó Olivér, Szmolicza Éva, Péter és István - fáradhatatlan munkáját a sikeres lebonyolításban.
 

Teljesítménytúra Isaszegen - beszámoló az emléktúráról

Címkék

Április 4-én hetedik alkalommal rendezte meg teljesítménytúráját az Útvonalkövetők Klubja és az Isaszegi Természetbarát Klub. A húsvét vasárnapjára eső rendezvényen a létszám csak részben igazolta abbéli félelmünket, hogy a hármasünnepen túrázóink inkább a családjuk mellett töltik túrázás helyett. 459-en indultak a csupa kissé (felhős, szeles, napos) időben.

    A rajt 6 órakor nyitott és a különböző távok függvényében 11:30-ig volt nyitva. A beérkezés 17:30-ig számított sikeresnek. Az indulók közül egyes távokon az alábbi számú versenyzőnek jelentett erőnléténél nagyobb feladatot a túra teljesítése: 15 km-en 13, 30 km-en 5, 45 km-en 1 főnek.
    Ebben az évben először nem csak a regisztráció, hanem a kiértékelés is – Balogh Zoli programjának köszönhetően – számítógépes rendszerrel történt. Így mindenki láthatja, hányadikként teljesítette a vállalt távot.
Ezért itt csak az elsőket emeljük ki:
15 km-en Nacsa Imre György 2 óra 18 perc,
30 km-en Dobi Gyula 3 óra 3 perc (!),
Toma Pál 5 óra 40 perc.
    Köszönjük Isaszeg Város Önkormányzata, Csányi Szőrme Kft, Isaszegi Nyugdíjasok Baráti Köre, Teljesítménytúrázók Társasága, Fincsi 200 Bt., Budapesti Kamaraszínház, Barangolók Bt., Topikos Túrázó Bolondok túrához nyújtott segítségét.
    Minden résztvevőnek köszönjük, hogy megtisztelte rendezvényüket. Reméljük, abbéli erőfeszítésünk nem volt hiábavaló, hogy mindenki jól érezze magát. Várunk/visszavárunk mindenkit jövőre is!
 

Szmolicza István

Címkék
Település: 
Isaszeg

 

Az alábbi túrákon vett részt:

Teljesítménytúra Rajtszám Táv Rajt Cél Teljesítés Eredmény
X. Isaszegi csata emléktúra 1012 15 km retro 08.57 12.28 3 óra 31 perc Sikeres
VII. Isaszegi csata emléktúra 502 15 km retro 09.39 13.46 4 óra 7 perc Sikeres
VIII. Isaszegi csata emléktúra 245 30 km 08.50 15.00 6 óra 10 perc Sikeres

1048 méter felfelé

Címkék

           
Erőnlétünk szerint beosztott kéktúra-szakaszok legnehezebbikét teljesítettük tizenheten szombaton, mikor legyűrtük a Mátraverebély-Galyatető közötti távot. Jól ránijesztettek az időjósok, ezért telepekoltuk hátizsájainkat mindenfélre esővédő felszerléssel. Szerencsénkre hozzájuk se kellett nyúlnunk a megtett 18 km alatt..

    Vonattal érkeztünk Mátraverebélyre. Az állomás hűlt helyén van a kéktúra igazolóhely elég gyenge lenyomatot adó fémbélyegzővel. Pecsételés után ¼ 10 után indultunk. Az út elején a vasúttal párhuzamosan haladtunk egy mező és egy bozótos határán. Jelzések nem segítették tájékozódásunkat, igaz nagyon nem is lehetett volna mire festeni. Aztán jobbra betértünk az erdőbe, innen már jelek is voltak. Az út hol jobban, hol kevésbe emelkedett, de erről a jó szokásáról szinte egész túránk alatt nem mondott le. Agyagos-tetőn tárult elénk az első szép kilátás, itt rövid pihenőt tartottunk. A nap szépen sütött (nem olvasta a meteorológia jelentését!), mi pedig haladtunk rendületlenül felfelé. Ágasvári menedékháznál kávészünetet tartottunk, ezután kicsit nógatni kellett a társaságot, hogy a tervezett buszt nehogy lekéssük  Galyatetőn. Beindult a csapat, így a későbbiekben már nem kerültünk időzavarba, sőt kis tartalék is képződött. A turistaház után a hivatalos OKT-n haladtunk, de páran a K háromszög jelzésen felkapaszkodtak Ágasvár 789 m-es csúcsára.
    Ágasvártól Mátraszentistvánig viszonylag kevesebbet emelkedett az út. Szemben a  mátraszentistváni síparkon még sok hó volt. A Vidróczky csárdánál volt a következő bélyegzőhely.
    Átgyalogoltunk Mátraszentlászlóra, majd onnan tovább haladva a piszkéstetői csillagvizsgáló mellett mentünk el. Sokfelé láttunk még hófoltot, hóvirágot. Galyatetőn felmentünk a kilátóba, a tiszta időben nagyszerű kilátás nyílt északi irányba. A Nagyszállóval szemben lévő villanyoszlopon találtuk a ládikót, melyben ott volt galyatetői bélyegző.
    Annak ellenére, hogy sem a busz, sem a vonat nem késett, több mint három óráig tartott az út Galyatetőről Isaszegig – igaz a távolság is óriási, 88 km!  Az egyik várakozást Vámosgyörkön legalább kellemesen töltöttük egy cukrászdában.