Isaszegi Természetbarát Klub

Papuk-hegység, Plitvice

Címkék

Klubunk egy 14 fős kis csapata június utolsó hétvégéjén egy háromnapos utazást tett Horvátországban. Fontosabb állomásaink a Papuk-hegységben, a plitvicei-tavaknál, Slunj-ban, Trakoščan-ban és Varasdon voltak.

06.24. péntek

6 óra előtt indultunk három kocsival különböző helyekről és az M6-os Fácános pihenőhelyén találkoztunk fél hétkor. Rövid üdvözlések után már indultunk is tovább. Harkány előtt a bolgár katonai temetőnél álltunk meg reggelizni. Ezután - a már szerencsére ritkaságszámba menő - határátlépési procedúrán kellett átesnünk. Utána meg sem álltunk a Papuk-hegységben lévő Jankovacig. Ezt a területet némi túlzással mini-Plitvicének is nevezik. Mielőtt bekanyarodtunk a Nemzeti Parkban lévő parkolóba, pár fényképfelvételt készítettünk az útról is látható vízeséséről, és a különleges sárga sziklákról. Gyalog az erdei vadászháztól indultunk. Előbb elhaladtunk a kristálytiszta vizű tó mellett, majd kapaszkodó úton előbb érintettük J. Jankovič síremlékét, majd a Hajdú-barlangban jártunk. Egy kettétört útjelző tábla miatt nem tudtuk kivenni a jó irányt, így előbb visszamentünk az erdészházhoz, majd onnan a terület leglátványosabb pontjához, a Nagy Vízeséshez gyalogoltunk. Utána következtek a már említett sárga sziklák, és kis szurdok. Kocsival továbbhaladva - még mielőtt elhagytuk volna a Papukot – megebédeltünk. Plitvice felé egy darabig autópályán is mentünk, hogy jobban haladjunk, de alapjában véve inkább kisebb-nagyobb utakon. Fél hét után érkeztünk Smoljanacra, ahol foglalt szállásunk volt.

06.25. szombat.

Fél nyolckor indultunk, hogy a várható nagy tömeget (legalábbis időlegesen) megelőzzük. A 2-es (déli) parkolóban tettük le az autókat. A belépők megváltása után előbb a 600 m-re lévő kisbusz-állomásra mentünk, ahonnan elektromos busz-szerelvénnyel a legmagasabban fekvő Proščanskó-tóig utaztunk. Innen mi kis variációkkal a H.jelű utat jártuk be, ami kb. 9 km hosszú. Az első pallósor az előbb említett tó végében haladt, aztán a fák között kiláthattunk a Ciginovac-tóra is. Az első gyönyörű vízesést az Okrugljak-tónál láttuk meg. Az eredeti útvonal a Veliko- és a Malo jezero között vezetett volna, de azt valamiért lezárták. Így a Kis-tó északi részén mentünk tovább, majd a Galovac-tó mellé értünk. A tó ÉK-i sarkában az út déli irányt vesz fel. Itt sok pihenőpad volt, ezért itt reggeliztünk. Ezen a szakaszon rengeteg víz bukik le, és az egyik leglátványosabb része a Plitvicei tavaknak. Ennek megfelelően rengeteg ember gyűlt itt össze. Nehezítette a haladást az is, hogy a pallósoron helyenként olyan magasan állt a víz, hogy még külön pallókat is elhelyeztek rajta. Ezek csak kb. 30 cm szélesek voltak, így csak egyenként lehetett rajta átmenni. Aki túracipőben volt, annak ez nem jelentett problémát, mert a pár centis vízbe nyugodtan bele lehetett gázolni. Aztán ott voltak még a hülye szelfisek,  akik a tájtól függetlenül fényképezgették magukat. Voltak még három kutyát vezető idióták is. A Gradinsko-tavat északról kerültük meg, és értünk a Kozjak-tó partjára, ahol kis várakozás után hajóra szálltunk. A hajóút kb. negyedórát tartott.

Kikötés után folyó ügyek (ki és be) elintézése után a Gavanovac-tó hol egyik, hol másik partjain haladtunk. Rengeteg pisztrángot láttunk a vízben. Egy barlanghoz értünk, ahol fel lehetett volna kapaszkodni a felső útra. Azért nem mentünk arra, mert akkor kimaradt volna a legnagyobb szenzáció, a Nagy-vízesés. A vízeséshez érve már nagyon sötét volt az ég, dörgött, villámlott. Pár kép elkészítése után aztán szakadni kezdett az eső, megspékelve cseresznye nagyságú jégdarabokkal. Igencsak kopogott az esőkabát kapucniján. Hát még annak, akinek még kabátja sem volt. Szerencsére nem tartott sokáig. Kikapaszkodtunk a völgytalpból, és felértünk a gerincre. Míg fel nem értünk a kisbusz állomásáig, pár helyről páratlan kilátás nyílt a tavak nagy részére. Most nem esett jó a buszra való várakozás, mert nagyon lehűlt a levegő, és a mi relatív páratartalmunk is 100 %-os volt. A busz után visszagyalogoltunk a parkírozóba, és szálláshelyünkre autóztunk. Vacsorázni mentünk el volna eredetileg, de azt másnapra halasztottuk és hazait ettünk. Utána pedig egy nagy sétát tettünk a Korana folyó tóvá szélesedő völgyébe, és még azon túl a kempingig.

06.26. vasárnap

Összepakoltunk és megreggeliztünk még szállásunkon, aztán fél kilenc felé indultunk. Slunj Rastoke nevezetű részén álltunk meg. Letettük a kocsikat, besétáltunk a vízesésekkel tarkított régi vizimolnár-házak közé. Itt derült, hogy a területre csak a parkírozó fölött lévő bódéban előre megváltott jeggyel lehet belépni. Így Laci és Jani visszament jegyet váltani, mi pedig megvártuk őket. Egyébként egyetlen tábla sem hívja fel a figyelmet a jegyvásárlásra, nincs kapu, ellenőrzés, az emberek szabadon ki-be mászkáltak. Neten se lehet olvasni a belépőről. Mi valószínűleg azért kerültünk képbe, mert csoportban voltunk. Ezt leszámítva a Korana és a Slunjiča folyók összefolyásánál keletkezett vízesések, kis tavak, házak gyönyörűek voltak. Megnéztünk belülről egy vízimalmot is. Beljebb haladva újabb 20 kunát akartak leakasztani rólunk, de ennek már nem dőltünk be. A Korana folyóig lementünk, majd a Slunjiča régi hídján átkelve még elsétáltunk egy darabig, ahonnan rá lehetett látni egy régi és egy újabb várra.

Továbbutazva Karlovac és Zágráb érintésével Trakoščanba értünk. Itt egy tó mellett lévő kúp alakú dombon régi, XIII. századi erődítmény helyén XIX. században épült kastély látható. Végigjártuk a kastély termeit, gyönyörködtünk fentről a környék panorámájában. Kastélylátogatás után lesétáltunk még a tóhoz, melynek vizén a kastély tükröződött vissza. Továbbautózva már erősen éhesek voltunk, de csak Varasdon találtunk éttermet. Az ebéddel (vacsorával?) jól elment az idő, így csak háromnegyed hétre értünk a város központjába, ahol a várat legalább meg szerettük volna nézni. Ez sikerült is kívülről, de előtte még láttuk a városházát, a barokk katedrálist is. A városnézés után már csak a hazaút volt hátra.

Befejeztük a Dél-Dunántúli Kéktúrát!

Címkék

Négynapos őrségi túrával vasárnap bejártuk a DDK utolsó 80 kilométerét. A kilenc rendszeres kéktúrázó mellett még három túratársunk is velünk volt. Az idő nagyon jó volt, időnként már túl jó is.

06.16. csütörtök

Gödöllőről, Isaszegről, Pestről két átszállással negyed tizenkettőre értünk Őriszentpéterre. Előbb begyalogoltunk a faluba, elfoglaltuk szállásunkat (Centrum Panzió), könnyítettünk hátizsákunk súlyán, aztán indultunk túrázni. Városszeren, Siskaszeren át jutottunk e Templomszerig, ahol megnéztük az Árpádkori templomot élvezetes idegenvezetéssel. Keserűszer elhagyása után leértünk az itt még patak-nagyságú Zala-folyóhoz. Ennek a napnak legszebb része következett több pallón való átkeléssel a Zala árnyas fái között. Szalafő után – mielőtt el nem értük a Lugos-patakot – értük el utunk legmagasabb pontját (287 m). Kondorfára beérve bélyegeztünk füzetünkbe. Busszal visszautaztunk Őriszentpéterre, elfogyasztottuk ízletes vacsoránkat, aztán lefeküdtünk. A napi adag 15,1 km volt.

06.17. péntek

7 órára kértük reggelinket, mert hosszú gyaloglás várt ránk. Őriszentpétert hamarosan elhagytuk, és először a Cser-völgyi-patak mellett, a valamikori vasút vonalán gyalogoltunk. Bajánsenye után egy szép erdei pihenőhelyen időztünk egy kicsit. Egyébként is bevezettük, hogy minden órában pihenünk – ha kell, ha nem – 5-10 percet. Hamarosan vége szakadt a jó világnak, mert az erdőből kaszálókra értünk. Kercaszomoron először a szépen felújított református templomot láttuk. A katolikus templom után balra letér a kék jelzés, vele együtt mi is, de előbb még egy kis tisztáson megebédeltünk. Miután átkeltünk a Kerca-patakon, emelkedni kezdett az út. Szent Vencel templomának helyét táblák jelölték. Magyarszombatfán a Tűzzománc Szomjoltóban bélyegeztünk, és teljesítettük a kocsma nevében lévő elvárást. Továbbhaladva megnéztük a gödörházai haranglábat, aztán hamarosan szállásunkra, a Velemér-vendégházba értünk, ahol vacsora és meglehetősen udvariatlan házigazdák vártak ránk. Ezen a napon 21 km-t gyalogoltunk, de ha hozzáveszem azt, hogy páran még elmentünk egy jó messze lévő vendégfogadóba borért, avval együtt megvolt a 25 km.

06.18. szombat

Reggeliztünk, majd útra keltünk. Első megállónk a híres veleméri Árpád-kori templom volt, melyet vezetéssel néztünk meg. Fény templomának is nevezik. 2,5 km-t erdőben mentünk, de utána szinte egész nap nem élvezhettük a fák árnyát. Asszonyfa után Szentgyörgyvölgy következett. Itt bélyegeznünk is kellett, de még fontosabb volt, hogy megnézzük az egyedülállóan szép festett famennyezetű református templomot. Továbbgyalogolva egy széles lapályon átkeltünk a Szentgyörgyvölgyi-patakon, majd a már majdnem kihalt Kórágyra értünk. Hosszú szántóföldek közti gyaloglás után Felsőszenterzsébetre értünk. Itt is van egy szép harangláb, és egy kevésbé szép Alsószenterzsébeten is. Még pár kilométer, és Kerkakutasra, ott is a Hétkutas vendégházba értünk. Idáig 19,3 km-t gyalogoltunk. Fáradtságunkat feledtette Marika és Géza minden képzeletet felülmúló szívélyessége. Itt vacsoráztunk, reggeliztünk is – nagyon finomat.

06.19. vasárnap

7 órakor reggeliztünk, majd búcsúzkodás után elindultunk. Kerkakutast elhagyva legnagyobbrészt kaszálókkal tarkított erdőben haladtunk. Talán most ez nem volt annyira fontos, mert egy percre sem sütött ki a nap. Kellemes túraidő volt. Felsőcsödén bélyegeztünk. Pacsahegy felé megváltozott a turistaútvonal. Mi egy mezőn visszafordultunk a jelet megkeresni, bár utólag kiderült anélkül is épp belefutottunk volna az új nyomvonalba. Pacsahegyen javarészt szépen rendben tartott présházakat, üdülőket láttunk. Az úton egy drámai küzdelemnek is tanúi voltunk: egy erdei sikló (vipera?) gyűrkőzött egy rézsikló lenyelésével. A zalalövői vasútállomásra érve (18,2 km) teljesült egy nagy kihívást jelentő vágyunk, hogy végigjárjuk a Dél-Dunántúli Kéktúrát. Röpke négy átszállással 6 óra alatt haza is értünk.

PMP-túra a Pesti-síkságon

Címkék

Minden év júniusában alföldi jellegű túrát tartunk. Mivel elkezdtük a Pest Megyei Piros útvonalát bejárni, adott volt, hogy a kettőt összekössük. Így a PMP egy szakaszán - Péteri vasútállomástól Csévharasztig – túráztunk szombaton. 45–en voltunk és 17 km-t gyalogoltunk.

Busszal mentünk, melynek első megállója 7 órakor Gödöllő volt, ezután következett Isaszeg. Nem kellett sokat utaznunk, így negyed kilenckor már kiszálltunk a buszból. Először átkeltünk a vasúti átjárón, majd Hosszúberek egyszem utcáján mentünk tovább. Némileg változtattunk a PMP útvonalán azzal, hogy nem mentünk az utca végén ki a 4-es útra, hanem balra térve egy kis kerülővel, de forgalommentes úton értünk oda, ahol a PMP elhagyja az utat, és egy fasorban folytatódik. A fasor után egy-egy erdőfolt, pár tanya (egyikben pónilovak), szép virágok tették változatosabbá a gyaloglást. Majdnem négy kilométert szinte teljesen egyenes úton haladtunk, miközben átkeltünk a Vasad(2) főcsatorna hídján is. Ezután balra fordultunk. Egy tanya udvarán nagyméretű szobrokat láttunk. Az Akácos-büfé szép kertjében megpihentünk, aki akart, szomját is olthatta a büfé hideg készletéből.

Továbbmenve egy udvarban egy ragyogó állapotban lévő VW bogár állt. Erdő után egy darabig szántóföldek, legelők közé kanyarodott az út. Itt volt az az egyetlen hely az út során, ahol semmi se jelölte a bekanyarodást, különben a jelzések megfelelően sűrűn voltak, látszott rajtuk a felújítás. Talán azért kellene végigmenni rajta a karbantartóknak, hogy a jelzéseket takarni kívánó gallyakat levágják. Vasad közelébe érve két túratársunk a rövidebb utat választva begyalogolt a faluba, ahol buszunk várta őket. Innen Csévharasztig tartó 7,5 km-es úton mindössze egyszer váltottunk irányt. Halesznál a piros jobbra kanyarodott a Csévharaszti Ősborókás felé, mi pedig a P négyszög jelzésen Csévharasztra gyalogoltunk. A korábban létezett söröző (egyben bélyegzőhely) már bezárt, maradt a Kossuth L. utcán lévő Rigó kocsma bélyegzésre. Sör és egyebek voltak, de Bálint – aki egyértelműen a nap hőse volt, mert ötéves kora ellenére egy egészen kis szakasz kivételével végiggyalogolta az egész távot – legnagyobb bánatára jégkrém nem volt.

Hazafelé előbb Gödöllőn tettük ki az onnan indulókat, utána mentünk Isaszegre. Javul a csapat, mert sütemény helyett Hajni most csak recepteket osztott ki a buszon.

 

Adó 1 %-ának elszámolása

Címkék

2014-ben az Isaszegi Természetbarát Klub részére az adó 1 %-ából befolyt összeggel ez év május 31-éig kellett elszámolnunk és beküldenünk a NAV-nak. A 14KOZ-02 nevű nyomtatványt időben beküldtük, a visszaigazolást megkaptuk. Az előírásoknak megfelelően honlapunkra is kitesszük a nyomtatványt.

Köszönjük mindazoknak, akik Klubunknak ajánlották fel adójuk 1 %-át.

ITK-majális 2016

Címkék

Hagyományos majálisunkat ebben az évben is megtartottuk 54 résztvevővel. Az idő és a hangulat is hagyományosan jó volt, és sajnos az is, hogy megint szétbarmolt erdei pihenőhelyet kellett emberivé változtatni.

Változás történt viszont abban, hogy önkéntes jelentkezés alapján idén a Szekeres és a Pusztay házaspár vállalta a majális szervezését és lebonyolítását. Nagyszerűen tették dolgukat, köszönet érte nekik! Még a váratlanul felmerülő problémákat is sikerült megoldaniuk. Az ugyan nem számít váratlannak, hogy szemetes környezetet, egy-egy megrongált padot, asztalt, esőbeállót találunk kedvelt erdei pihenőnkön, de az idei minden eddigit felülmúlt. A két esőbeállóból csak egy maradt, a több asztalból, padból is csak egy volt meg. Sanyi az előző napokban lefényképezte a terepet, azt elküldtem Szekeres Péteréknek, ő pedig szerzett valahonnan egy volt hűtőkocsit, és abban szállította le a padokat, asztalokat szombat reggel. A meghirdetett gyülekezési időpontra (9 óra) minden állt már, a nagy üstben már sült a szalonna. A menü ezúttal chilis bab volt marhahússal, mellé kenyér, vagy krumpli, savanyúság. Italokat mindenki maga hozta. Nagy beszélgetésekkel gyorsan telt az idő.

Dél körül Szekeres Marika és Teri versenyt rendezett a gyerekeknek. Sajnos idén kevesebb gyerek volt, de még azok közül se indult mindenki a versenyen. Saját tagunknak összesen csak három unokája indult, és ebben már benne volt - a még másfél évét se betöltő - Zsófi is. Az ebéd utáni kis túrán is csak egy vendéggyerek – Bálint - vett részt, igaz ő legalább élvezte. Így erősen megkérdőjelezhető gyerekprogramunk sikeressége. Pedig pár évvel ezelőtt épp az volt a célom ilyen rendezvények megszervezésével, hogy gyerekprogramokba becsempésszünk egy kis gyaloglást is, hátha sikerül kinevelni a jövő turistáit. A versenyben résztvevő gyerekek csokit, banánt és narancsot kaptak, valamint különdíjként Marci készítette míves turistabotokat.

Az ebéd nagyon finom volt. A chilitől nem kellett megijedni, mert nem minden adagban volt. Finom süteményekről a résztvevők gondoskodtak, volt is kínálat bőségesen. Szieszta után kis gyaloglásra indultunk körülbelül húszan. A Vízműveket megkerülve egy alig járt völgyben jutottunk a Honvédsírokhoz vezető útra, majd onnan a szokott úton, egy mély horhosban értünk vissza az erdei pihenőhöz. Ezután Jani elővette gitárját, és annak kíséretében énekelgettünk. Margó még dalszövegeket is másolt hozzá. Később Sanyi is felbátorodott, ő is gitározott, énekelt. Körülbelül öt órakor bontottunk

 

Munkatúra nagy létszámmal

Címkék

Rekordszámú tagunk (Pistike és a neki segítő 33 felnőtt) jelentkezett a tavaszi munkatúrára. 9 brigádot alkotva a magunk kezelte teljes útvonalon kaszáltunk füvet, jelzést festettünk, útba benyúló ágakat vágtunk. Nem maradhatott el a végén a szalonnasütés és a happening sem.

ITK-n belüli munka-kiszervezés során a technikai munkákat Teri és Pali vállalta át. Természetesen folyamatosan egyeztettünk, útvonalakat jártunk be közösen, de a munka dandárja már az övék. Nem volt könnyű ennyi embernek értelmes munkát adni, ellátni őket festékkel, egyebekkel, megszervezni a „gépesített hadosztályt”, azaz a fűkaszásokat. Köszönet érte nekik, de minden megjelent segítőkész tagunknak is!

8 órakor találkoztunk az isaszegi vasútállomáson, kisebb forgalmi dugót okozva a kocsik közötti eligazítással. Miután mindenki megkapta feladatát és a hozzávaló festéket, ecsetet a szélrózsa mind a kilenc irányába elindultunk.

Az előzetes felmérésekből kiderült, hogy a nagy esőzések miatt legégetőbben a fű kaszálására van szükség. A kaszásoknak három szakaszt kellett lenyírniuk. Minden kaszás mellé került egy fegyverhordozó, aki a benzint cipelte, valamint az útról takarította el nagyobb ágakat. A festőknek a jelzéseket kellett felújítaniuk, a metszőollós, ágvágós emberek a benőtt gallyakat távolították el.

Munka végén Sanyiéknál találkoztunk, ahol Irénke és Mariann már előkészítette a terepet egy szalonnasütésre. Miután belaktunk, előbb Jani gitározott nekünk, mi pedig megpróbáltuk megtalálni a hozzávaló énekhangot. Ritkán sikerült is. Később Sanyi gitározott nekünk, elsősorban Bródi, Republik dalokat.

A képeket D. Éva, S. Kati, Sanyi és jómagam készítette.

 

Kéktúra a Zselicben

Címkék

A Dél-dunántúli Kéktúra egy hiányzó szakaszát jártuk be május 11-én. Mivel nem szerettünk volna túl korán kelni, az elfecsérelt időt később kellett behoznunk. 19 km-t gyalogoltunk.

7 óra előtt indult vonatunk. Kétszeri átszállással csak 1/4 12-re értünk Kaposmérőre, pedig az út nagy részét IC-vel tettük meg. A hazaindulás fix időpontja miatt nagyon ki volt számítva az időnk, a kikalkulált menetsebességet mindenképp tartani kellett. Az időnk viszont túrázáshoz ideális volt, sár is csak ritkán nehezítette a haladást.

A vasútállomástól indulva a temető után előbb el kellett érni a kék jelzést. Pár hete akkor Újvárfalva felé fordultunk, most Kaposdada felé. Előbb egy nagy halastó mellett haladtunk, majd alig emelkedve Kaposdada szélén egy újabb tóba botlottunk. Közelében egy szép esőbeálló is volt. A ritkán lakott településen pár nagyon szép birtokot is láttunk. Szennához közeledve elhaladtunk a romos Steiner-tanya, egy kidőlt feszület, majd pár hétvégi ház mellett - hol művelt, hol elhanyagolt gyümölcsös között. Szenna szépen mutatkozott be: a felette lévő dombról egy nagy gazdaság sok állattal, egy tó és a református templom tornya látszott. Mielőtt beértünk a faluba megebédeltünk. Szennán a boltban kiegészítettük élelmiszerkészletünket, és bélyegeztünk is igazolófüzetünkbe.  A skanzent persze most nem volt időnk megnézni, de azt már múltkor megejtettük, mikor erre jártunk.

Szenna után 1 km aszfalton való haladás következett, majd egy majornál jobbra fordultunk az erdő felé. Az erdő szép volt, hosszan egy mély árok mellett mentünk. Egy jóízű forrást (Csipány-forrás) is találtunk. Patcára beérve az egyutcás falun végigmentünk, majd a Katica-tanyánál jobbra fordultunk. A kalandparkot megkerülve emelkedik az út a Nozsi-hegyre. Lefelé mély löszfalak között haladva érjük el Szilvásszentmártont. Eredetileg itt ültünk volna fel a buszra, de annyira belejöttünk a gyaloglásba, hogy a következő faluig (Zselickisfaludig) még elmentünk. Egy jutalomitalra még lett volna időnk a busz érkezéséig, de az már évek óta bezárt. Gyalogos teljesítményünkkel elégedettek lehetünk: a 19 km-t öt és fél óra alatt tettük meg, közben ebédeltünk, pihentünk, bélyegeztünk is.

Busszal Kaposvárra, onnan intercityvel Pestre, majd Isaszegre/Gödöllőre utaztunk.

 

Gerecsei buszos túra

Címkék

Dunaalmásról indult rövid túránk, melyet egyéb látnivalók felkeresése is követett. 53-an voltunk. Kezdeti bizonytalanság után nagyon jó időnek örvendezhettünk.

Nagyon szép számban összejöttünk, annak ellenére, hogy az Isaszegi Nyugdíjasok Baráti Körének konkurens rendezvénye több tagunkat elcsábított. Ez az út tulajdonképpen jutalomtúra volt, mert azoknak nem kellett fizetnie a buszköltséget, akik az előző két évben társadalmi munkát végeztek az ITK érdekében. Isaszegen, Gödöllőn és Pesten voltak a felszállóhelyek. Háromnegyed kilencre már Dunaalmáson voltunk a Csokonai-szobornál. Innen indult gyalogtúránk.

    Hamar elhagytuk a házakat, majd a temetőt. Szép lombos erdőben emelkedett az utunk. Pár helyen szép kilátás nyílt a Dunára, a naszályi halastavakra, valamint a kicsit távolabb lévő Komáromra. 2,5 km és 130 m szintemelkedés végén egy elágazáshoz értünk. Innen a Római Kőfejtőhöz mentünk. A bejáratnál elkezdett esni az eső, de mire a félősebbek felvették az esőkabátjukat, már majdnem el is állt. A kőfejtőt már a rómaiak is használták a közeli Brigetio építkezéseihez, és egészen a II. világháborúig üzemelt. A zárt völgyben nagyon sokféle növény megtalálható. A kőbánya végénél megpihentük, páran pedig kikapaszkodtunk a kőfejtő peremére is, ahonnan szintén szép kilátásban volt részünk.

    Folytattuk utunkat. Előbb Kóbor Jenő emlékoszlopát láttuk, majd egy római korból származó vízátereszt. Sokan ki is próbálták az átjutást rajta, pedig a végefelé már majdnem hasalni kellett. A gyerekek különösen élvezték, ők többször is végigmentek rajta. Kis bizonytalanság és útkeresés kezdődött, mikor elhagytuk a Z jelzést, és a Les-hegy felé vivő jelzetlen útra tértünk. Közvetlen a csúcs előtt egy rövid kapaszkodó várt ránk. Szerencsére a fiúk tudják a dolgukat, és felsegítették a lányokat. A magassági kőhöz közel van az Ördögház-kilátó. Itt ettünk, pihentünk.

Továbbmenve maradtunk a jelzetlen úton, és csak Szomódon tértünk rá a zöld jelzésre. A buszig - amely időközben átjött ide -, 10,5 km-t gyalogoltunk. Már erősen meleg lett, ezért nagy sikere lett a kocsmában a hideg sörnek.

    Buszra szálltunk, de nem mentünk messzire, csak a pár kilométerre lévő Dunaszentmiklósra. Itt kiszálltunk és a templom mellett elhaladva (és megnézve) felkapaszkodtunk a kilátóba. A kis falu leleményessége az, hogy telefonos adótorony építésére csak úgy adták ki az engedélyt, ha egyúttal a kilátót is megépítik. Megéri felmenni rá, a település és a mögötte lévő Nagy-Somlyó hegy, a holland üdülőfalu, mind jó belátható innen. Neszmény felé még egy fotószünetre megálltunk a Meleges-hegyen, a borgazdaságnál.

    Neszményen a hajóskanzent néztük meg. Pár szépen felújított (Zoltán, Neszmély) dunai hajó mellett még sok munkát adó „rozsdatemető” is horgonyzott a kikötőben. A gyerekeknek elsősorban a verseny-motorcsónak tetszett, mert bele is ülhettek. Hazafelé még egy látnivaló várt ránk: ez Lábatlanon a Gerenday-arborétum volt. Kiépített sétányon a szabadtéri színpadhoz értünk, ahol az ITK tánckara fel is lépett. A kert látogatását sietősre kellett vennünk, mert nagyon sötét felhők gyülekeztek, sőt az első óriási esőcseppek le is hullottak belőle. A hazaút sima volt.

 

Soproni-hegység, Schneeberg, Lajta-hegység

Címkék

Április végén négynapos túrát tettünk, ebből kettőt Magyarországon, kettőt Ausztriában. Az időjárással elégedettek lehettünk: kellemes tavaszi időben 52 km-t gyalogolt a bevállalósabbja.

Április 28. (csütörtök)

Reggel 6 órakor kezdték a sofőrök utasaikat összeszedni. 6 kocsival mentünk, és különböző irányokból az M1-es Harkályos pihenőhelyénél találkoztunk. Háromnegyed kilenckor már Fertőbozon voltunk. Előbb egy sikertelen kísérletet tettünk, hogy szállásunkat egy rövidebb úton megközelítsük, de ennek kudarca után is 9-re már pakolhattunk ki a kocsikból.

Rövid reggeli után Fertőrákosra autóztunk. A kocsikat letéve először a Mithrász-szentélyig gyalogoltunk. Sajnos belülről nem volt szerencsénk megnézni, mert csak május elsejétől van nyitva, akkor is eléggé korlátozottan. A határ mellett gyalogolva a Páneurópai Piknik helyszínére értünk. Megnéztük a volt műszaki zárat, az ismertető táblákat, az emlékművet, és ettünk is. A Piuszpuszta – Sopronpuszta útvonalon akartuk megközelíteni Sopronkőhidát, de ez az útvonal nem járható, annak egy részének magántulajdonba kerülésével. Így aztán aszfaltozhattunk 4 km-t. A börtön után balra betértünk a Tómalom irányába. A Kecske-hegyet megkerülve ismét Fertőrákosra jutottunk. Kis kerülővel még megnéztük a Püspöki-palotát és a Pellengért.  A túratáv: 15 km volt. Hazafelé menet beugrottunk vásárolni Sopronba. Vacsora után gyakoroltuk a társasági életet.

Április 29. (péntek)

Reggeli után Wiener Neustadton, Puchbergen át a Schneeberg-hegységben lévő Hinterm Faden-be mentünk. Letettük a kocsikat. Már ebben a magasságban is hófoltok voltak, a csúcsok pedig vakító fehér új hóban tündököltek. Gyanúsan csöndes volt a környék, ami azért lehetett, mert nem üzemelt a Salamander ülőlift. Evvel szerettünk volna mi is 1210 m magasba (Fadensattel) felmenni. Úgy döntöttünk, hogy akkor nekivágunk gyalog az emelkedőnek. Sajnos a nagy nekibuzdulás csak az első komolyabb emelkedőig tartott. Innen csak 11 főre morzsolódott le a csapat, a többiek más útvonalon mentek tovább. Pedig később már szerpentinezni kezdett a jelzett út, így enyhült némileg annak nehézsége. Nagy örömünkre két őzikét is láttunk, az egyiket le is tudtuk fényképezni. Felérve a Fadensattel-re felejthetetlen kilátásban volt részünk egyrészt az előttünk álló 2000 méteres Schneebergre, másrészt a Bécsi-Alpok más havas csúcsára is. Almreserlhaus után még kicsit emelkedett az út, utána viszont hosszú kilométerek át csak lejtett. A Sebastian-patakot elérve nagy nehezen ránk találtak a könnyebb utat választók is. Itt ebédeltünk, aztán a patak mellett mentünk tovább. Nagyon látványos volt a Sebastian-vízesés. Itt döglött be a fényképezőgépem, ezért is láthatók ezentúl Éva és Ági  felvételei. Ezután szinte sík úton Sonnleiten után elértük  Losenheim várát. A sofőrök és még pár elszánt ember visszakapaszkodott a parkírozóig, a többiek pedig egy kis tónál etették a kacsákat. Túratáv: 11 km volt, kb. 650 m szintemelkedéssel.

    Ezután Hohe Wand-hoz autózunk. Maiersdorf után egy szerpentines úton felkapaszkodtunk a Magas Falra. A kocsit letéve először egy sziklaösvényt (Felsenpfad) jártunk be. Nagy élmény volt a szinte függőleges sziklafalra erősített acéljárdán járni a nagy mélység fölött. Ezután kocsival egy kilátóterasz közelébe mentünk. Kis gyaloglással egy sziklaperemről kiugró építményről (Skywalk) néztünk a lábunk alá. Az ég tele volt paplanernyősökkel, és egy nagyméretű repülőmodell is hasította a levegőt. Hazautazás után vacsora következett, majd jókedvű trécselés. Még a közös éneklést is megpróbáltuk – nem nagy sikerrel.

Április 30. (szombat)

Zsóka ezen a napon csatlakozott hozzánk. A vonat érkezési időpontja miatt ráérősen reggeliztünk, cihelődtünk. Túlságosan ráérősen is, mert nem számítottunk arra, hogy egész Sopron felbolydult a ballagások miatt. Tovább bonyolította a dolgot, hogy két elszökött ló városi sebességhatárt figyelembe nem véve száguldozott a kocsik között. Majdnem nekem is jöttek. Az erdei parkolóhoz vezető utat is lezárták ballagás miatt, ezért kénytelenek voltunk a Lővérek körúton hagyni a kocsikat. Már amikor nagynehezen összejöttünk különböző tévelygések végeztével. Újra kellett tervezni a túrautat is. Először a Károly-magaslatra kapaszkodtunk fel. Itt a csapat nagy része, vagy inkább fele fellépcsőzött a kilátó tetejére, ahonnan nagyszerűen látszott Sopron, a Fertő-tó, Kismaron, sőt még a Schneeberg is. Ezután a Dalos-kő felé vettük az irányt, majd a Récényi útnál kötöttünk ki (eredetileg innen indultunk volna). Tovább a rengeteg ismeretterjesztő táblával ellátott Ciklámen-tanösvényen haladtunk árnyas erdei úton. A Bella Lajos emlékhelynél megebédeltünk, ezután a Vár-kilátóhoz gyalogoltunk. Felmásztunk a fából készült kilátóba. Innen kicsit gyengébb volt a kilátás, mint a Károly-magaslatról, de így is szép volt. Ezután következett volna a Szalamander-tó, de a délelőtti csúszások miatt ezt most kihagytuk. Zöld jelzésen értünk vissza Lővér körútra, a kocsikhoz. Kicsit több mint 15 km-t gyalogoltunk.

Legurultunk a hegyről Sopron belvárosának közelébe. Innen egy kis városnézést tartottunk a régi várfalon belüli területen. Pár templom megtekintése után még egy fagyira, vagy a Gyógygödör borozóra is maradt idő.

Május 1. (vasárnap)

Reggeli után összepakoltunk, majd kocsival Eisenstadt-ba (Kismarton) mentünk, ott is a Gloriett-étteremhez. Nem mintha itt terítettek volna számunkra, inkább azért, mert innen indult Lajta-hegységi túránk. Első megállónk a Gloriett-kilátó volt. Annak rendje-módja szerint fel is mentünk, de párás volt a levegő, ezért inkább csak Kismarton látszott jó. Továbbmenve szép lomberdőben haladtunk alig emelkedő úton. A Beim Juden nevű helynél nagyon sok ember volt, traktorral hozták ki az enni-, innivalókat. Itt lehetőség lett volna a Sonnenberg kilátóhoz vezető utat kihagyni, ugyanis onnan ugyanide jöttünk vissza. Szerencsére a nagy hangzavarban senki se akart várni, így mindnyájan felgyalogoltunk a 484 m magasan lévő kilátóhoz. A vasszerkezetű kilátó nem túl masszív, ezért egyszerre csak öt ember mehetett fel. Kis pihenő után elindultunk vissza. A Beim Juden-nél még javában tartott a buli, sőt nemsokára a Schöner Jäger- nél újabba botlottunk bele. Ettől a ponttól most már Kismarton felé indultunk. Közel a városhoz egy tisztáson megebédeltünk, miközben élvezhettük a város panorámáját. 10,5 km-es gyaloglás után visszaértünk a kocsikhoz.

Még egy programunk volt hátra: a Fertő-tó partján álló gyönyörű kisvárost, Rusztot néztük meg. A hazautat némileg bonyolította, hogy Fertőmeggyesen nem találtam meg a Páneurópai Pikniken keresztül Magyarországra vezető utat, ezért újból Rusztra mentünk, onnan pedig Szentmargitbányán keresztül már simán Sopronba, onnan pedig haza értünk.

A fényképeket Dalmi Éva, Kolláth Ági és jómagam készítette.



 

DDK, Kaposmérő - Zalakomár

Címkék

Dél-dunántúli kéktúránk utolsó előtti szakaszát tettük meg 15-e és 17-e között. Gyönyörű tavaszi időnk volt. Alig-szintemelkedéses terepen 58,5 km-t tettünk meg e három nap alatt.

04.15. péntek

Nagyon korán indult a vonatunk (Gödöllőről 4:40-kor, Isaszegről 4:46-kor). A Keleti-pályaudvaron átszálltunk a pécsi IC-re, a pestiek itt csatlakoznak hozzánk.  Dombovári átszállással fél tízre értünk Kaposmérőre. A bélyegzőhelyig majdnem két kilométert volt a táv. Nemsokára elhagytuk a települést, és legszebb pompájukban virító repceföldek, kis tanyák között haladtunk. Átkeltünk az örökre lezárt vasúti sorompón egy rozzant bakterház mellett. Érdekes látvány volt ezután, hogy a repceföldek sárgája fölött épp hogy csak a hegye látszott ki a kaposfői templomtoronynak. Kisebb lápos területek után a Cingető-patak hídján keltünk át. A szinte teljesen sík Pati-erdőben, majd a Nagy-gyótában cikk-cakkozott utunk. Somogysárdra érve megnéztük a Somssich-kastélyt, melyen még rengeteg munka van, de a tetejét már legalább megcsinálták. A parkja is rendezett. Újvárfalváig az aszfaltozott úton vezet a kék jelzés. Időben érkeztünk szálláshelyünkre, amely az önkormányzat tulajdonában van. Belső berendezése még nem készült el, felfújható ágyakon lehet aludni, de a fogadtatás nagyon szívélyes. Csak ajánlani tudom minden dédékásnak. Vacsorát is rendeltünk a faluban, az is nagyon finom volt. 17,5 km-t gyalogoltunk.

04.13. szombat

Reggelinek valót a közeli boltban vettünk, majd annak elfogyasztása után indultunk. Ezen a napon szép tájakon, a Boronka-melléki Tájvédelmi Körzetben gyalogoltunk. Itt az előző napihoz képest is több volt az égeres-lápos vizenyős terület, benne gólyahír és ebihalak tömkelege. Egy szárazabb erdőrészben rézsiklót is láttunk. Átkeltünk az Aranyos-patak hídján, és hamarosan a Sárréti-tóhoz jutottunk. Ezt követően elértük a mesztegnyői kisvasút Felsőkak nevezetű végállomását. Itt komoly erdei pihenőt alakítottak ki padokkal, asztalokkal, tűzrakókkal, esőbeállókkal, faszobrokkal, ismertető táblákkal. Tovább a kisvasút mellett haladva érintettük a Mély-égeri halastavat. Szúnyogvárnál megebédeltünk, majd tettünk egy kitérőt a Búsvári-halastóhoz és madármegfigyelő toronyhoz. Innen 4 km-re van Mesztegnyő, ahol a Faluház és Erdei Iskolában volt a szállásunk. Ez szintén az önkormányzat kezelésében van, és a fogadtatás ugyanolyan szívélyes volt, mint Újvárfalván. Ott is vacsoráztunk. Ezen a napon 19 km-t mentünk.

04.14. vasárnap

Reggeli után folytattuk gyaloglásunkat. Malom-köznél hagytuk el a falut, aholis szép árvácskákkal beültetett kis tér van, mellette játszótér. Pár méterre innen egy bekerített területen nagyon sok szürke marha legelészett. Ezután szántóföldek között vezet a kék jelzés. A kiszáradt földeket boronálták, az erős szél sokszor ránk fújta a port. Ezen a napon már volt pár kisebb emelkedő is. Nagyszakácsi előtt pár kilométerrel egy erdei emlékhelyet láttunk. Különösebben nem látványos úton értünk Kisvidre, ahol bélyegeztünk füzetünkbe. Kis országúti szakasz után ismét betértünk az erdőbe. Később egy fasorban vezetett az út. Nemesvidet elérve előbb a temetőt (benne egy nagy kápolnát), majd a templomot, végül az emeletes községházát láttuk.

Nemesvidtől már kíméletlenül az aszfalton megy a kék, egészen Zalakomárig. Közben Ormánd-kastély bejárati útjánál bélyegzőhely van.

Hazautunk nagyon kalandosra sikerült. Már kinn voltunk a vasútállomáson (22 km-t gyalogolva), láttunk is egy bejövő vonatot, de az 25 perccel korábban érkezett, mint ahogy azt felírtam. Nem szálltunk fel rá. Később kiderült, hogy vágányzár miatt előbb jönnek a vonatok, hogy a vonatpótló buszokra való utazásra maradjon idő. A hátralévő egyetlen vonat egy személy volt. Mire az Pestre ért, már nem volt tovább vonat Gödöllő felé. Szerencsére Erika megszervezte, hogy az ő és tetvére férje bejöjjön értünk a Délibe. Ezúttal is köszönjük nekik!