Isaszegi Természetbarát Klub

Vend-vidék, Bärenschützklamm

Címkék

Tavaszi négynapos túránk során ezúttal a Vend-vidéket - egy ausztriai kiruccanást leszámítva - kerestük fel. Aki minden túrán részt vett, az 54 km-t gyalogolt 1800 méter szintemelkedéssel.

05.11. csütörtök

6 órai indulással különböző helyekről az M1-es Harkályos pihenőhelyénél gyűltünk össze. Rövid üdvözlések után továbbindultunk Szombathelyen át Felsőszölnökre. Itt foglaltam szállást. A szállás elfoglalása után bekaptunk pár falatot, és indultunk túrázni. Az első kilométereket jelzetlen úton tettük meg a szlovén határ közelében. Egy-két emelkedő és patakátkelés tarkította az utat. A P háromszög jelen jutottunk fel az osztrák-szlovén-magyar hármashatárra. Lefényképeztük a hármashatárkövet, melyet a trianoni döntés után 1922-ben állítottak fel. A pihenőpadoknál lazítottunk egyet. Ezután osztrák oldalon ismét jelzetlen úton haladtunk, míg el nem értük előbb a zöld, majd a piros jelzést. Ez utóbbin értünk vissza Felsőszölnökre, majd a kocsma közbeiktatásával szálláshelyünkre. 13 km, 370 m-es színkülönbséggel volt a napi adag. Vacsora után még beszélgettünk egy ideig.

05.12. péntek

Fél hétkor reggeliztünk, és utána azonnal indultunk Ausztriába, Mixnitzbe. Itt van ugyanis Bärenschützklamm, amit már két éve is meg szerettünk volna nézni, de akkor nem jött össze. 9 órára értünk oda Grácon keresztül. Nagyon szép volt az idő. 300 méteres húzós emelkedővel értük el a szurdok bejáratát, ahol belépőt kellett vennünk. Ezután kezdődött az igazi szépség – és nehézség. A Mixnitz-patak évezredek alatt mély kanyont vágott magának a sziklákban, 24 vízesést hozva létre. A nagy szintkülönbség legyőzését hidak (115 db), létrák (40 db) teszi lehetővé, miközben alattunk zúg, robajlik a patak. A vad szurdokrész kb. 1400 méter hosszú 350 méter emelkedővel, 2900 lépcsőfokkal. A szurdok után még emelkedett az út az 1214 méter magasan lévő hegyi vendéglőig. Itt megettük szendvicseinket, volt aki kávét, páran egy sört ittak. Jól esett a pihenő. Lefelé más úton mentünk vissza a kocsikhoz. Az út vége felé nem nagyon, de esni kezdett az eső. A túra 11,3 km hosszú volt 740 méteres szintkülönbséggel. Fél hatra értünk vissza a szálláshelyünkre. Vacsora után - akit még nem vitt ágyba a fáradtság – egy beszélgetésre, borozásra jöttünk össze.

05.13. szombat

Kocsival a közelben lévő Kétvölgybe utaztunk, közben párszor megálltunk a jellegzetes Vend-vidéki tájat fényképezni. A buszmegállónál parkoltunk le és indultunk gyalogolni változatos tájon. Kis csermelyek, patakok szabdalta dús vegetációjú vidéken egy lejtő/emelkedő után értünk Ritkaházára, a „szoknyás” haranglábhoz. Ezután egy darabig aszfaltozott úton kellett mennünk, majd arról a szlovén határ felé vettük az irányt. Határkövek kíséretében 4 km-t közvetlenül a határon tettünk meg. Közben erősen beborult, majd esni kezdett. Szerencsénkre mikor már jobban rázendített, a volt határátkelő fedett része alá értünk. Itt vészeltük át a nagy záport. Mikor elállt az eső, továbbindultunk. Kétvölgy határában egy szép, új fa kilátó tetejéről nézhettünk körbe. A gyalogtáv 11 km volt 240 m szintkülönbséggel. Mivel az eső miatt elmaradt az ebédünk, úgy döntöttünk, hogy visszamegyünk szálláshelyünkre. Ott megebédeltünk, és mikor már szépen sütött a nap, Szentgotthárdra autóztunk. Először a Helytörténeti és Szlovén Nemzetiségi Múzeumot szerettük volna megnézni, de – szemben a honlapjukon leírtakkal – zárva találtuk azt. A város főterére mentünk, de a többi látnivalóval se volt nagy szerencsénk. A templom belsejében állványerdő állt, a magtárszínházat rendezvény miatt nem tudtuk megnézni, a kolostorépület megközelítését esküvői násznép hiúsította meg. A Várkertben sétáltunk még egy kicsit, majd fagyizás következett. Este a szokásos programok voltak.

05.14. vasárnap

Reggeli és összepakolás után Nemesmedvesre autóztunk. Ott az érdeklődők először a T34-es tankot vették birtokba. Gyalogolásunkat északi irányban kezdtük, míg el nem értük az osztrák határt. Ott Reinersdorf falura láttunk rá. A határmenti zöldön folytattuk utunkat, ahol jelzést csak nagyon ritkán láttunk, és helyenként igencsak nehezen volt járható. Két kisebb emelkedő, sok patakátkelés, útkeresés tette változatossá az utat. Egy kis szakaszon (már az osztrák oldalon) aszfaltúton haladtunk: innen Grossmürdisch (Alsómedves) falura láthattunk rá. A Szent Imre-templom előtt egy mélyebb patakvölgynél kettészakadt a társaság: a döntő többség a határon maradt (ők jártak jobban, mert az az út 900 méterrel rövidebb volt), míg mi Janival a jelzett úton (mert innentől már az is volt) maradtunk. A hányatott sorsú templomot megnézhettük belülről is. A templom közelében található pihenőhelyen tartottunk ebédidőt. Vissza Nemesmedvesre végig a piros jelzésen mentünk: ez már jól jelzett és járható volt. Nagy zivatarfelhők gyülekeztek az égen, de ezt pár csepp esővel megúsztuk. Visszaérve Nemesmedvesre egy vándor-fagylaltozó forgalmát lendítettük fel. Az út 16,3 (15,4) km hosszú volt 461 méter emelkedővel. Hazafelé már nem mentünk konvojban, mi 7 óra előtt pár perccel értünk Isaszegre.

 

Kanári-szigetek

Címkék

Az ITK négy tagja május első hetében Gran Canaria-n és Tenerifén járt. Élményeikről vetítettképes beszámolót 2017.11.25-én fognak tartani. Addig is ízelítőül  pár kép alább látható.

Fejérkőtől Tündérvölgyig II. rész

Címkék

A tavaly ősszel megkezdett túramozgalmat hétvégén egy háromnapos túra keretén belül fejeztük be. Szép tájakon jártunk, több helyről is ráláthattunk a Balatonra. 17-en voltunk,és a három nap alatt összesen 48 km-t gyalogoltunk, miközben 729 métert mentünk felfelé, és 921 m-t lefelé.

04.21. péntek

Vonattal utaztunk Gödöllőről, Isaszegről, Pestről Szántódra. Ott át kellett szállnunk vonatpótló buszra, azzal mentünk Balatonszárszóra. Mivel az késett egy kicsit, alig értük el a Telekibe vivő buszt. Háromnegyed tíz után végre lekászálódhattunk a buszról és kezdhettük a gyaloglást. Pár nappal húsvét után a házak kertjében még többfelé láttuk az ünnep jelképeit, a nyuszikat. Első nevezetesség, amit érintettük a falu temetőjében található XIII. században épült templom volt. Igaz a későbbiekben kétszer is átépítették, de mérete, felépítménye megmaradt a régi. Nagycsepelyig javarészt szántók között haladtunk. Sajnos innentől kezdve viszont végig aszfaltozott úton halad zöld jelzés. Szerencsére nem volt nagy forgalom az úton. Kötcse szélén északi irányba fordultuk. Szóládon nyitva volt egy cukrászda, meg is leptük rögtön. Finomak voltak a sütemények. A busz indulásáig még egy kitérőt tettünk az Európa-díjas löszpincesorhoz. Busszal Szárszóra utaztunk, ahol egy bő hat kilométeres út során megnéztük a József Attila-emlékművet és megkerestük a 7-es kódot is. A két gyalogút együtt 16 km volt. Még egy buszozás várt ránk Földvárig, ahol szállást foglaltunk. Megvacsoráztunk egy közeli étteremben. Szálláshelyünkön mécsesek fénye mellett megemlékeztünk az ITK egyik leglelkesebb törzstagjáról, Ágiról, aki az előző napon hunyt el. Nagyon fog hiányozni nekünk!

04.22. szombat

Szállásunkon reggeliztünk, majd busszal (itt csatlakozott hozzánk Zsóka, akivel 17-en lettünk) Kötcsére utaztunk, ahonnan 10 órakor kezdődött a túránk. Folyamatos emelkedővel kezdődött az út, míg ki nem értünk a faluból, meg még egy darabig. Balra fordulva előbb szőlők mellett haladtunk, majd balról erdő, jobbról szántóföld következett. Így értünk a Csillagó-mérőtoronyhoz. Sajnos csak elenyésző kisebbség szánta rá magát, hogy felmásszon a 26 méter magas toronyba, pedig nagyon szép kilátás nyílt a környékre és a Balatonra. Következő megállónk az Alman-tető volt, amely 316 méterével Somogy-megye legmagasabb pontja. A nezdei kilátóhelynél nassoltunk, majd a Szoborparkot jártuk végig, amelyből először az Irma-keresztet láttuk meg. A piros rom jelzésen mentünk tovább Földvár felé. Egy erdei tisztáson megebédeltünk. A Kőröshegyi-völgyhíd közelében egy egész csorda őzet láttunk. A völgyhíd után szőlők, gyümölcsösök között haladtunk, amelyen előbb Kőröshegyre, majd Földvárra értünk. Napi távunk 17,2 km volt, 362/426 m szintkülönbséggel. Este megint elmentünk vacsorázni, majd a társasági élet gyakorlása következett panziónkban.

04.23. vasárnap

Összepakoltunk és busszal Balatonőszödre utaztunk. A falut elhagyva nemsokára az M7-es felett mentünk át, majd erdőbe értünk. Ahol a Z jelzésünkből kiágazott a Z+ jelzés, ott volt a 9-es kód. Erdők, legelők között értünk Telekibe. Ott rátértünk a sárga jelzésre, amit már el se hagytunk utunk végéig. A vízmű melletti szakasz viszonylag meredek volt, a jelzés is eltűnt, ezért csalitos erdőben balra tettünk egy kis kerülőt. Fent jó kilátás nyílt Telekire és a mögötte lévő erdőségre, ahol előző nap túráztunk. Hosszabb szántóföldi szakaszok után erdőbe értünk, ahol már nem ért a szél. Balról egy mély horhos mellett haladtunk el, majd a Bóbita-forráshoz vezető leágazás következett. Ezután a rádpusztai elágazásnál találtuk meg az utolsó, 13. kódot. Erdei út után egy elhagyott kemping, majd az M7-es aluljárója következett, így értünk Balatonszemeshez tartozó szőlős, gyümölcsös  területre. Szemesen a vasútállomásnál fejeztük be gyaloglásunkat, és ezzel befejeztük a Fejérkőtől Tündérvölgyig nevezetű túramozgalmat is. Köszönet érte a létrehozó Szent Kristóf Természetjáró Egyesületnek! A zenepavilonnál megebédeltünk, majd tisztelgő látogatást tettünk a kocsmában. Vonatpótló busz, gyorsvonat, metró, személyvonat közlekedési eszközökkel értünk haza. Ezen a napon 14,6 km-t gyalogoltunk.

 

Rám-szakadék – Pilismarót

Címkék

Április elsején, szombaton majdnem rekordszámú (51 fő) túrázóval vágtunk neki az ez évi kívánságtúrák egyik legjobbjának, a Rám-szakadéknak. Kívánni sem lehetett volna szebb időt, melyben 12,6 km-t gyalogoltunk.

Busszal utaztunk Dömösre az Isaszeg – Gödöllő – Mogyoród - Szentendre útvonalon. Hét órakor indult a gyűjtőjárat és 9 óra előtt érkeztünk oda. A Malom-patak mellett kezdődött gyalogtúránk. Nagyon enyhén, de fokozatosan emelkedett az út. Dömös utolsó házainál áttértünk a patak túlsó oldalára. Az erdőbe érve örömmel konstatáltuk, hogy a fák már egész szépen zöldülnek. A Kaincz-forrásnál egy kicsit megálltunk, itt található az igen szép Szentfa-kápolna is. 600 méterre innen keltünk át először azon a patakon, mely a Három-forrás-vögyet, a tulajdonképpeni Rám-szakadékot hozta létre.

A patak mellett felfelé haladva értük el az első kis vízesést, melyet a gyerekek kitörő örömmel fogadtak. Aztán jöttek a szakadék leglátványosabb részei, a létrás vízesések, mély katlanok, merőleges sziklafalak (helyenként 35 m magasak, és a legszűkebb részen csak 3 méter szélesek). Szerencsére bőven volt víz a mederben, de nem annyi, hogy ne lehetett volna kikerülni azt. A Pilisi Parkerdőgazdaság saválló kapaszkodók és létrák megépítésével segítette, hogy biztonságossá váljon a haladás. A szakadékos rész végén egy fahídon kellett átkelnünk, majd hamarosan egy pihenőhelyet is találtunk. Itt leülhettünk, sokan ettek is.

Továbbindulva kis hullámvasutazás után a Júlia-forráshoz értünk, melynek megkóstoltuk vizét. Jó volt. Tovább emelkedett az út. A Szakó-nyereg elágazásnál ketten a piros jelzésen visszatértek Dömösre, a többiek folytatták útjukat a zöldön. Még 85 métert emelkedett az út a Szakó-hegy tetejéig. Ezután már kényelmes lejtős út következett a Hosszú-hegyen, Ördög-küllője-árkon keresztül. Közben élveztük az odvas keltikék, ibolyák és a boglárkák látványát. Pilismarót közelébe érve megálltunk ebédelni. Innen már csak másfél kilométer volt hátra Pilismarótig, ahol várt ránk a buszunk.



 

Alföldi Kéktúra (AK), Rém – Kisszállás (03.23-26.)

Címkék

Az első alföldi kéktúránkat most tartottuk 9 fővel. A négy nap alatt 69 km-t gyalogoltunk – és bármily meglepő – közben volt 476 méter szintemelkedés. Azt még szoknunk kell, hogy gyaloglás közben nem sűrűn változik a táj.

A szálláshelyek egymástól való nagy távolsága, a rossz tömegközlekedés, valamint a sok aszfaltos út miatt az AK bejárásának egy számunkra eddig ismeretlen módját választottam. Így a vonat, busz mellett egy kocsival is utazunk, amely viszi-hozza az embereket a tömegközlekedési eszközökhöz, szálláshoz. Egy-egy szakaszon felváltva vezetünk; a soron lévő sofőr szembe gyalogol a többiekkel, majd együtt mennek vissza a kocsihoz, vagy a szálláshoz.

03.23. csütörtök

A vonattal utazók Gödöllőről 4:45-kor indultak, a Keletiben csatlakozott hozzájuk még a két pesti lány. Egy átszállással Bajára értek, itt majdnem egy órát kellett várni a buszra, ami Rémbe vitte őket. A kocsival utazók jobban jártak, mert tovább alhattak. Rémből 2 fuvarral elvittem a társaságot oda, ahol a kék jelzés kiér az aszfaltozott útra. A tényleges gyaloglás ekkor kezdődött. A Bácska–hegy 260 méteres szédítő magasságát leküzdve a Szentgyörgy Erdőgazdaság mellett, kiépített pihenőhelyen ebédeltünk. Érsekhalma hildpusztai részén felgyalogoltunk a bronzkori földvárba, ahol jól kivehetők az egykori sáncok. Ezután a Duna-völgyi főcsatornához értünk. Innen egészen a hajósi útig a csatorna mentén vezetett a kék jelzés. Papucsvásárlás céljából beugrottunk Hajósra, ekkor fényképeztem le az érseki kastélyt. Szállásunk és vacsoránk a Hajósi Pincéknél volt. Ezen a napon 17,5 km-t gyalogoltunk.

03.24. péntek

8 órakor indulunk. Több szép pincesorba is benéztünk, aztán a K négyszög jelzésen a Hegy alatti részen javarészt erdőben haladtunk. Hatalmas fűzfákat is láttunk. Császártöltés közelébe érve a Halastó mellett megreggeliztünk. Császártöltésen láttunk a hajósihoz hasonló pincéket. A tájékoztató táblákon a magyaron, németen kívül egy némethez hasonló felirat is volt, amit nem tudtunk beazonosítani. A könyvtárban kérdeztem rá, ahol kedvesen felvilágosítottak, hogy az nem más, mint a sváb nyelvű felirat. A települést elhagyva egy kis szakaszon eltért a térképeken feltüntetett útvonal a valóságostól. Megint egy keskeny aszfaltozott útra értünk, ahol nagyon sokáig egy jel sem volt. Pacz-tanyánál irányt váltottunk. Kéleshalom előtt érdekes homokbuckák sorát láttuk. A faluban bélyegeztünk a füzetünkben. 20,5 km-t hoztunk össze. Kocsival jánoshalmi szállásunkra hajtottunk, ahol félpanziós ellátást is kértünk.

03.25. szombat

Reggeli után két részletben visszamentünk kocsival Kéleshalomra. Fenyveserdőben kezdődött a gyaloglás. Később hatalmas területen épp ezt a fenyőt irtották ki. Továbbgyalogolva szép borókás liget következett. A Debeák nevezetű résznél többször irányt váltott az út, melyek közül az egyiket elbeszélgettük. Ez oda-vissza 1 km többletet jelentett. Különösebb látnivalók nélkül értünk a Pici-paci-tanyára, melyen áthalad a kéktúra útvonala. Itt megebédeltünk a tanya padjainál, asztalainál és lepecsételtük igazolófüzetünket. Nem sokkal azután a Fehér-tó kiszáradt medrét kerültük meg, melyben most békésen birkák legelésztek. Beértünk Kunfehértó-üdülőterületre. Az első házaknál letértünk a kék jelzésről, hogy a kilátót felkereshessük. Ezt a tó gátjain keresztül értük el. Szép fahíd ívelt át előtte egy pár méter széles vízfelületet. A kilátó viszont röhejes volt: pár méteres magassága épp csak arra volt elég, hogy a nádas bugái fölé kerüljünk. Kilátás csak a strand felé nyílt, de azt kilátó nélkül is beláthattuk. A tónál fejeztük volna be a túrát eredetileg, de mivel másnapra rossz időt jósoltak, úgy döntöttünk, hogy a másnapi adagból megteszünk még egy 4 km-es szakaszt. Jutalmul a túra végén finom süteményeket ettünk egy cukrászdában. Az előző napi szálláshelyünkre mentünk megint vissza, ahol vacsora és esti csevely várt ránk. Alvásunkat nehezítette, hogy az étteremben buli volt hajnal kettőig. Napi távunk 19,5 km volt.

03.26. vasárnap

Kocsival visszamentünk oda, ahol előző nap abbahagytuk a túrát. Reggel még csak 6 fok volt, ezért az út elején még dideregtünk. Azt terveztük, hogy megvárjuk a második fuvarral érkező társainkat, de 40 perc túl sok lett volna ácsorgásra a hideg szélben. Szerencsére viszont az eső nem jött be az időjósoknak, sőt 11 órától már nagyszerűen sütött a nap. Először szőlők között haladtunk, majd végre beértünk a Tóth-erdőbe, ahol már nem ért úgy a szél. Jobbára nyílegyenes utakon, de javarészt erdőben haladtunk ezután is. Egy-egy kunkorral a Dógi-, és a Monda-tanyát kerültük meg. Az 53-as út közelében (11,5 km-t gyalogoltunk idáig) bevártuk a többieket, együtt ebédeltünk meg. Ezután a vonattal utazókat kivittem a kisszállási vasútállomásra, mi pedig kocsival elindultunk haza.



Megjegyzések az útfestéssel kapcsolatban: a jelzések általában jó minőségűek és jól követhetők, bár néhol elkel a GPS segítsége. Egyedül Császártöltés után találtunk egy hosszú, jelzés nélküli szakaszt. Ami viszont nagyon furcsa: ott vannak MTSZ-es betonoszlopok, ahol semmi szükség nincs rá, hiszen mellette van fa is, ahová lehetne jelet festeni (láthatóan azokra a helyekre tettek, ahová könnyű volt odaszállítani azokat). Nagyon sok helyen két faoszlop is van egymástól pár méterre ugyanazon feliratú táblával. Bibictől nagyjából a Pici-paci-tanyáig az útjelző táblák csak egy irányba jelzik a kilométereket és a következő célokat. Legjobbak viszont azok az erdő szélén felállított oszlopokon lévő útjelző táblák, melyeken az erdő felöli részen is megismétlik ugyanazt a szöveget – Laci szerint azért, hogy a kisnyuszik is eligazodjanak.

 

PMP, Pécel - Gyömrő

Címkék

Március 15-ét az erdőben ünnepeltük, mivel a Pest Megyei Piros egy szakaszát jártuk be Péceltől Gyömrőig. 26-an voltunk, köztük – nagy örömünkre - két kisgyerek is. Mérsékelten jó időnk volt. 13,5 km-t tettünk meg 285 m emelkedővel.

Pécelen, a vasútállomáson találkoztunk 9 órakor. Csapattagjainkon felül Borka családja, és egy kedves hölgy is csatlakozott hozzánk. A várost a zöld és a P+ jelzésen hagytuk el Az erdőbe érve enyhén emelkedni kezdett az út, ami enyheség kétszer egymás után jó meredekké vált, közbeiktatva egy erős lejtőt is. Aztán egy hosszú lejtő következett, melynek a végén a Koporsó-völgyben rátértünk a P jelzésre. Ezt követően 1,6 km hosszon rendületlenül emelkedett az út, de már nem olyan erősen. Kiérve az erdőből szántóföldek, legelők mellé értünk. A Bajtemetésig már alig volt egy kis emelkedő, viszont át kellett másznunk egy mély árkon. A geodéziai torony közelében egy volt rakétasiló szélvédett területén elemózsiáztunk egyet.

Bajtemetést elhagyva már unalmasabb volt a táj, bal kezünk felől nagy szántóföld mellett haladtunk. A Z+ jelzés kiágazása után még erdőszélen mentünk, később már csak fasorokban. A volt szemétlerakó környéke még mindig borzalmasan szemetes. Kereszteztük a 31-es utat. Itt kis kupaktanácsot tartva, úgy döntöttünk, hogy kissé kilépünk, hogy elérjük az ünnepeken csak óránként induló vonatot. Azt sikerült is elérnünk, de mire megvettük a jegyeket, már igazolófüzetünkbe való bélyegzésre nem maradt idő. Sebaj, szeptemberben innen folytatjuk a PMP-t, akkor majd megejtjük a stemplizést. Rákoson szálltunk át, de majdnem 50 percet kellett várnunk a mi vonatunkra. Unaloműzésként páran ittunk egy sört.

 

Biatorbágy, Sóskút

Címkék

Második kívánságtúránk a Budai-hegységbe vezetett. A szép tavaszi időnek is köszönhetően pont 50-en voltunk. Több táv között lehetett választani, de a leghosszabb is csak 14,5 km volt 450 méteres szintemelkedéssel.

Busszal utaztunk Biatorbágyra. Isaszegen, Gödöllőn és Mogyoródon gyűjtöttük össze az utasokat, Évát és Jutit pedig a biatorbágyi állomáson vártuk meg. A viadukttól indult gyalogtúránk. A piros jelzésen hagytuk el a települést. Az első kis megállónk a Madár-forrás lett volna, de emellett mindenki elrobogott. Kis lejtő után egy erősebb emelkedő következett, melynek végén felértünk a Kő-orra. Szép kilátásban volt részünk, érdekes formájú sziklákon bóklászhattunk. Egy bizonyos szögből tényleg egy emberi fejre, orra hasonlított az egyik sziklatömb. Kicsit továbbmenve a Hármas-sziklát kerültük meg. Ezután egy erős lejtő, majd emelkedő következett. Szerencsére a legmeredekebb szakaszon sok kapaszkodásra alkalmas fa, cserje segített bennünket. Az emelkedő végén elértük a P+ jelzést. Ezen jobbára enyhe lejtéssel a Szíly-család kápolnájához értünk. A szépen karbantartott kápolnát kívül-belül megnéztük.  

Megint a P jelzésre tértünk rá. Érdekes ezen a vidéken a jelzésfestés logikája. Egymással helyenként párhuzamosan haladva is csak piros jel van, a két pirosat pedig P+ jelzés köti össze. Úgy látszik, csak piros festék kapható a környéken. Mindemellett a jelzések szépek, követhetőek. A többiekre ráijesztve közöltem, most jön az út legnagyobb emelkedője. Ez így is volt, nehézsége mégis elmaradt az előzőektől, mert nem volt sehol nagyon meredek, egy-két kanyar is kissé szerpentinesre tette az utat.

Rövid szakaszon házak közé értünk, aztán pár cikk-cakk után a Biatorbágy fölé magasodó sziklafalhoz. A szép kilátáson felül különleges alakú sziklákat is láthattunk. Ezek: Százlépcső, Madár-bérc, Nyakas-kő. Ez a rész volt utunk leglátványosabb szakasza. Innen – a híd-romig tartó enyhe emelkedőt leszámítva – lefelé haladtunk. Egy tisztáson megebédeltünk, aztán leértünk az erdészházhoz. Voltak, akik itt befejezték a gyaloglást, mások igazából itt kezdték.

Az erdészháztól – továbbra is a piros jelzésen – előbb a Benta-patak mellé értünk, majd amellett haladva a Peca-tóhoz. Ezt jobbról kerültük meg. Erdő következett, majd abból kiérve kopár táj, zöld mezők és lovardák váltogatták egymást. Egy emelkedő következett még, amikor Sóskút határába érve a Kálvária-hegyhez értünk. Felkapaszkodva rá, beláttuk egész Sóskutat, a túloldalon lévő Öreg-hegyet és a mészkőbányát. A stációk után leereszkedtünk a faluba. A Benta-patak mellett várt ránk az autóbuszunk.

 

 

Honti-szakadék, Gyadai-tanösvény

Címkék

10 évesek lettünk. Ebből az alkalomból idén majdnem minden túrát tagjaink kívánságlistára leadott szavazata alapján szervezek. A jubileumi kívánságtúrák keretén belül mindjárt két kívánság is teljesült most: a Honti-szakadék és a Gyadai-tanösvény. 35–en jöttek el most.

Hét órától kezdte a busz összeszedni a túrára jelentkezetteket Isaszegen és Gödöllőn. 9 órakor kezdtük a túrát. A szakadék elején ismeretterjesztő tábla is található. Öt évvel ezelőtt jártunk itt, azóta az út elején egy korláttal ellátott lépcsős feljáró készült el. Pár tíz méter után következett az első és egyben a legnagyobb (kb. 2 méteres) vízesés. Miután a jégfüggöny sziklától-szikláig kitöltötte  a teret, már majdnem úgy nézett ki, hogy fel kell hogy adjuk a küzdelmet. Aztán Sz. Péternek csak sikerült feljutni rajta, úgy hogy a lábát minden új kis lépésnél a másik Péterrel megtámasztottuk. Innen már simábban mentek a dolgok, mert a múltkori tapasztalatok alapján hárman is vittünk kötelet. A kötél végét stabilan rögzítettük, utána a már megfeszített kötélbe kapaszkodva mindenki fel tudott húzódzkodni. Persze eltartott egy ideig, míg 30 ember felküzdötte magát.

Aztán következett még két befagyott vízesés, de ezek már nem voltak olyan magasak. A szakadék következő szakasza a patak jegén haladt. Az utat rengeteg bedőlt fa keresztezte, lépésenként kellett átbújni alatta, vagy átmászni felette. A felsőbb szakaszon már vékonyabb volt jég, helyenként már nyílt vizet is láttunk. Ennek viszont az volt a hátránya, hogy időnként beszakadt alattunk. Mikor kiértünk a patakmederből, nagy kivágott fáknál ettünk egy kicsit. Megvártuk azt a négy embert, aki nem a szakadék alján, hanem avval párhuzamosan a tetején jött. Aztán visszaindultunk a buszhoz. Elég meredek lejtőn a vizenyőssé vált havon nehezen haladtunk. A Honti-szakadék oda-vissza 4 km hosszú volt.

A buszhoz visszaérve Szendehelyre utaztunk. Az OKT új nyomvonalán jutottunk le a látogatóközponthoz, ahonnan a Gyadai-tanösvény indul. A Lósi-patak teljesen be volt fagyva. A patakpartról elég meredeken indult fel az út, legalábbis most csúszós havon annak tűnt. Aztán az út lekanyarodott a Gyadai-rétre, ahol vizenyős, lápos rész felett pallósor vezet. Hamarosan az Óriások-pihenőjéhez értünk, ahol ettünk pár falatot. Továbbmenve a Billenő-hídon való átjutás szerzett örömet. Az erdőbe érve nemsokára a függőhídnál jártunk már. Ezen is élvezetes átjutni, akárhányszor is járunk erre. Megint visszaértünk a patakhoz, innen már csak a buszig kellett mennünk. Busztól-buszig 7,7 km –es volt a táv, de a csúszós, havas úton ez többnek tűnt.

 

Újév-köszöntő túra 2017.

Címkék

Túratervünkben vannak stabil programok, ilyen az Újév-köszöntő túra is. Ez egy evős-ivós túra, lényege egymás köszöntése az új esztendőben. Most Mogyoród környékén jártunk 28 fővel, ragyogó napsütésben.

Reggel -20 fokot mutatott nálunk a hőmérő. Át is futott az agyamon, hogy páran biztos beijednek, és nem jönnek el. Hiába aggódtam, aki jelentkezett mind ott volt – aki nem, az már az előre beijedt, és nem is jelentkezett. Persze más oka is lehet annak a hidegen kívül, ha valaki nem jelentkezik egy túrára. Pedig a hideg ellenére nagyszerű időnk volt, mikor megálltunk még a nap melegét is éreztük. Nem volt nagy a táv, alig több mint 12 kilométert tettünk meg. Kár hogy Mogyoród környékén a valkói, gödöllői, isaszegihez képest alig volt hó.

A MÁV most is hozta formáját, vonatunk több mint tíz percet késett, így nem értük el Gödöllőn a HÉV-et. Az Alsó-parkon átsétálva a Szabadság-téri megállóban szálltunk fel a következő járatra. A többieket Mogyoródon értük utol. Akkor se találtuk meg mindjárt őket, mert elbújtak az állomás mögé. Rövid üdvözlések után indultunk. A már jól ismert úton a Somlyó-hegyre (Gyetyános) gyalogoltunk fel. A Makovecz-tervezte kilátó egyre kutyábbul néz ki, lassan már össze is omlik. A kilátó után leereszkedtünk a dombról, és az M3-as felé vettük az irányt. A felüljárón való áthaladást követően Mogyoród központjába jutottunk. Szép ez a rész, a kiépített patakmederrel, híddal, betlehemmel, táncos szoborral.

A Rózsa utcán át hagytuk el a központot. Zöld négyszög jelzés vezetne erre, de a focipálya magasságában az út járhatatlanná válik. Ezért nagy ívben kerülőt kellett tennünk. Lovastanyák mellett haladtunk el, mikor találkoztunk egy pár fős turista-csapattal. Rövid erdei út után, kis tisztásokkal tarkított bokros területre (Fót, Bodzás) értünk, ami alkalmasnak látszott az újévi lakoma helyszínéül. Pár esőkabátot leterítettünk a kis hóval megszórt földre. Erre került a sok finom sütemény. Kínálgattuk egymást italokkal is, sokszor elhangzott az ilyenkor szokásos Boldog Újévet! kívánság.

Félórás eszem-iszom után indultunk tovább. Egy lovassal is találkoztunk. Továbbra is egy-egy erdőfolttal tarkított bokros területen haladtunk, mígnem ismét Mogyoród határába értünk. A Berek-tetőnél, még egyszer megálltunk a maradék süteményeket felenni. Aztán ismét átmentünk az M3-as felett és a HÉV-állomásra értünk. Épp akkor állt be a szerelvény Gödöllő felé. Megkértük a vezetőt, hogy a kissé lemaradottakat is várja meg. Meg is tette, mégis halál pontosan értünk Gödöllőre. Inci szerencséjére a hatvani vonat is késett pár percet, így elérte azt. Mi még fél órát várakoztunk vonatunkra.

Az út végére két új taggal – Csabával és Endrével – bővült tagságunk. Gratulálunk nekik, jól választottak!

 

PMP, Ráckeve – Szigetcsép

Címkék

December 10-én a Pest Megyei Piros jelzés újabb szakaszát jártuk be Ráckevétől Szigetcsépig. 22-en voltunk, 20 km-t gyalogoltunk, a GPS szerint 97 méteres szintemelkedéssel. Csak tudnám ez utóbbi hogy jött össze neki?

Reggel negyed nyolckor különböző irányból érkezve Isaszegen találkoztunk a kultúra háza előtt. Innen Szigetcsépre igyekeztünk, ahonnan eredeti terv szerint indult volna a túránk, valamint találkoztunk volna a HÉV-vel érkező pesti lányokkal. Aztán a GPS Ráckevére vitt. Otthon láttam, hogy ezt nem holmi szeszélyből tette, hanem rosszul adtam meg a célt. Mentségemre: félig sötétben, szemüveg nélkül a felajánlott Sziget-tel kezdődő települések közül véletlenül Szigetcsép helyett Szigetbecsét választottam. Felhívtam a lányokat a HÉV-en, hogy jöjjenek a végállomásig. Így aztán innen indultunk. Az állomás melletti újságosbolt kedves hölgyétől sikerült bélyegzőt szerezni az igazolófüzetünkbe.

Indulás után átmentünk az aluljárón, majd másfél kilométer után magunk mögött hagytuk Ráckevét. Ezután egy-egy tanya, erdőfolt, gyümölcsös között nem túl érdekfeszítő terepen értünk a Duna-gátig. Ezen több mint öt és fél kilométert mentünk, közben kb. félúton megreggeliztünk - már aki ezt nem tette meg otthon.

Szigetújfalun pecsételtünk egy kocsmában. Itt kedves kislány első szóra adta a szigetújfalui bélyegzőt. Mi meg hálából fogyasztottunk ezt meg azt. A szigetszentmártoni elágazásban egy tetszetős útbaigazító-tábla, I. világháborús emlékmű, és egy különös alakú fa található. A temető után láthatóan most fogják a jelzéseket felújítani, mert még csak az alap volt fenn a fákon. Elértük a HÉV síneket, majd vele párhuzamosan haladtunk. Az Egyetemi Tangazdaság megálló előtt balra tértünk, és egészen az ártéri erdőig ezt az irányt követtük. Az erdő szélén ebédeltünk. Mikor elindultunk, akkor derült ki, hogy már nem érjük el a kiszemelt HÉV-et. Tovább bonyolította a dolgot, hogy az ártéri erdő után Szigetcsép vezető úton kerítés állta utunkat. Jelzés sehol se volt rajta. Azt gondoltam, talán új nyomvonalon, a jobbra lévő erdősáv szélén fog menni az út. Arra sem ment, így a szántóföldön átvágva értünk arra a keskeny füves sávra, amely régebben is jelzett út volt. Csakhogy régebben egy-egy betonoszlop állt a szélén, amire lehetett jelzést festeni. Szigetcsépnél ismét elértük a HÉV-síneket. Bélyegezni szerettünk volna az állomás melletti nevesincs kocsmában, de a pultos azt mondta nincs pecsétje (miközben kétszer is visszafordult a pénztárgép felé, hogy ideadja). A kis bosszúnk az volt, hogy mi meg nem vettünk semmit. HÉV-vel Ráckevére utaztunk, onnan pedig kocsival haza.