Isaszegi Természetbarát Klub

Mariazell környékén túráztunk

Címkék

Idei első többnapos külföldi túráján – melyen 14-en vettünk részt - Alsó-Ausztria és Stájerország határán lévő vidékét jártuk be Mariazell környékén. Az út négy napig tartott, gyönyörű tájakat láthattunk – helyenként még téli hóviszonyok között.

2019.05.17. (péntek).

3 kocsival utaztunk különböző irányból és 7 óra után találkoztunk az M1-es Harkályos pihenőhelyénél. Ezután - az út nagy részét autópályán megtéve - már csak a szükséges mértékben álltunk meg Wienerbruck úticélunkig. Fél tizenkettőre értünk oda. Szálláshelyünkön átvettünk egy több kedvezményre jogosító kártyát, és máris indultunk tovább.

Mitterbachnál tettük le az autókat, és beléptünk az Ötscher-Tormäuer Naturpark területére. Egy 6,5 km-es körút keretében pár kilométert az Erlauf-folyó mesterséges tava mellett, majd ezt elhagyva szép erdők és alpesi legelők között értünk vissza Mitterbachra. Ezután Ezután Mariazell szélén lévő St. Sebastian-ba autóztunk. Itt 4 személyes ülőliftekkel felmentünk Bürgeralpe-re, Mariazell „házihegyére” (1240 m). Felérve elsétáltuk a kilátóhoz, melynek tetejéről csodálatos körpanoráma várt ránk. Ameddig a szem ellátott, körben havas hegycsúcsok sorakoztak. Visszaérve az ülőlift alsó állomására, besétáltunk Mariazellre, ahol a helyes kisváros házai mellett megnéztük a Bazilikát is. Egy másik úton mentünk vissza a kocsikhoz. Ez a séta 4,5 km hosszú volt.

Szállásunkra visszaérve kellemetlen meglepetésünkre az előzőleg megadotthoz képest egy szobával kevesebbet kaptunk – ilyen eddig Ausztriában még nem fordult elő velünk. Az ágyszám megvolt, de csak jobban összezsúfolva jutott hely mindenkinek. Félpanziós ellátásunk volt, így helyben vacsoráztunk. Utána még a „klubban” beszélgettünk, egyeztettük a következő napi túrát.

05.18. (szombat)

Reggeli után közvetlenül a panziónkból indultunk túrázni. Első utunk az Ötscher Látogatóközponthoz vezetett. Itt érvényesítettük kártyánkat és beléptünk a Naturpark területére. Az út először egy tározótó mellett vezetett, majd erdőben folytatódott. A mellettünk lévő Lassing-patakban egyre több víz folyt. Mikor balról a Kienfall vízesés beleömlött, lényegesen megnövekedett a vízhozama. Egy hídon átkeltünk a patakon, és hamarosan szembe találkoztunk a Lassingfall 40-50 méteres vízesésével. Az út sziklás terepen folytatódott, helyenként kis alagutakkal. Az Erlauf-folyó mellé érve megnéztük a remek állapotban lévő vízierőművet, mely szabadon és ingyenesen látogatható. A továbbiakban az Ötscher-patak mellett emelkedett az út, a táj neve innentől Ötschergräben. Ez Ausztria legnagyobb szurdokvölgye, osztrák Grand Canyonnak is nevezik. Ha lehet, az út mindig egyre szebb és szebb lett, ahogy a patak beszorult a hatalmas sziklák közé. Elértük az Ötscherhias hegyi vendéglőt, de egyenlőre még továbbmentünk a kb. másfél kilométerre lévő 80 m magas Mirafall vízesésig. A vízesés alatt kialakított pihenőhelyen ebédeltünk, majd visszamentünk az Ötscherhias-ig. Elég meredeken kapaszkodott ki az út az Ötschergräben-ből, kárpótlásul viszont fentről be lehetett látni a bejárt útvonal egy részét. A Mühlbach mellé érve vízimalmot is láttunk. Továbbra is emelkedett az út, de már nem olyan intenzitással. A csúcson egy kis hegyi kápolna található, aholis megpihentünk. Innentől lefelé ereszkedtünk, így értül el az előző napon is látott Erlaufstausee-t. Átmentünk a völgyzáró gáton és hamarosan a vasútállomásra értünk. Nem kellett sokat várni a vonatra, amivel visszautaztunk Wienerbruckra. A vasútállomástól még haza kellet gyalogolnunk, ami távval együtt ezen a napon 15 km-t gyalogoltunk 384 m szintkülönbséggel. Este vacsora és a társasélet gyakorlása volt a program, de előtte még Margit táncórát tartott a csapatnak.

05.19. (vasárnap)

Előző nap megkedveltük a vonatozást, így kocsi helyett vonattal utaztunk Mitterbach-ba. Az állomásról a Gemeindealpe-re vezető ülőlifthez mentünk. Mi voltunk az első utasai a 9 órás nyitásnál. Előbb négyüléses ülőlifttel mentünk fel 1280 m magasra. Itt át kellett szállni a csúcsra vivő kétülésesre, ami 1625-m magasra vitt fel. A felső szakaszon már majdnem összefüggő hótakaró volt. Éppen nem fagyott, de az erős szélben igencsak fáztunk útközben és fenn a csúcson. Azért egy fotó erejéig összeálltunk, de utána gyorsan mozogni kellett. Egy széles úton indultunk. Az útról még a Dachstein csúcsa is látszódott a sok már havas hegy között. A közelebbi - 1893 méteres - hegycsúcs az Ötscher volt, alatta jól kivehető volt az előző nap bejárt Ötschergräben. A csúcskeresztig szerettünk volna elmenni, de amerre mi próbálkoztunk, olyan nagy hó volt a meredek lejtőn, hogy visszafordultuk (más irányból Olginak sikerült oda eljutnia). A másik irányba ráláttunk az Erlaufsee-re, Mariazellre. Mikor kellően átfagytunk, elindultunk lefelé. A középső állomásig ereszkedtünk ülőlifttel, onnan gyalogoltunk. Erősen lejtett az út eleje, később javult a helyzet. Egy nagyon szép helyen - ahonnan ráláttunk a tóra és a mögötte lévő Hochkogel havas csúcsára – megálltunk pihenni. Következő megállónk már maga az Erlauf-tó volt. Itt élveztük a tájat, páran még egy csónaktúrára is elmentek. Ezután folytattuk utunkat, többször az Erlauf-folyó mellett. Mitterbach-ban várnunk kellett a vonatra, ez idő alatt megnéztük a katolikus és az evangélikus templomot. A ragyogó idő és a vasárnap délután következtében rengetegen voltak a vonaton. Ezen a napon összesen kb. 11 km-t gyalogoltunk, miközben szintkülönbségünk 100/600 méter volt. Szálláshelyünkön a szokásos esti tevékenységet folytattuk.

05.20. (hétfő)

Sajnos esős reggelre ébredtünk. Összepakoltunk, és reggeli után indultunk Sulzbichl-be, ahonnan kezdődött a túra. Még előző este megbeszéltük, hogy az időjárás függvényében csak a túra helyszínén döntünk, három különböző hosszúságú túra közül melyiket járjuk végig. A három túrában egy közös volt: mindhárom tartalmazta a Treffligfall vízesést. Mikor megérkeztünk Sulzbichl üdülőfaluba, vigasztalanul esett az eső, ezért túlsúlyba kerültek azok, akik a legrövidebb szakaszra szavaztak. Elindultunk a bővizű Treffling-patak mellett. Az első 2,5 kilométeren szinte egyenletesen lejtett az út, utána kezdődött az a csoda, amiért nagyon sokan felkeresik ezt a tájat. Több lépcsőben a víz 120 métert esik, míg bele nem zuhan az Erlauf folyóba. Leglátványosabb része ott van, ahol a lezúduló vizet egy hatalmas szikla megdobja, és az nekivágódik a függőleges sziklafalnak, azon több méter átmérőjű üstöt képezve. Az Erlaufot elérve még továbbmentünk egy Toreck nevezetű részen, ami nem más, mint egy 100 méter hosszú sziklaszoros. A hidat elérve visszafordultunk, és ugyanazon az úton visszamentünk, mint ahogy jöttünk. A vízesést így más szögből láthattuk – az semmit se veszített szépségéből. A 6 km-es út végén (szintkülönbség 192 m) visszaértünk a parkírozóba. Ekkor már majdnem sütött a nap. Talán kishitűbbek voltunk a kelleténél, hogy nem mertünk hosszabb utat bevállalni. A hazaút is változatos volt. legalább háromszor ömlött az eső, majd ragyogóan sütött a nap.

 

Cserépváralja – Kács (Bükk-alja)

Címkék

Úgy látszik, hogy az eső vonzza az ITK tagjait, mert rekordszámmal (50 fő) gyűltünk össze szombati túránkra. Az esőtől függetlenül sok szépet láttunk, a Felső-szoros nagyon látványos túraszakasz.

A szokásosnál ezúttal messzebb utaztunk, ezért 6 órakor indultunk. Egy technikai szünetet leszámítva a felszállóhelyeken kívül csak a túra kezdőpontján, Cserépváralján álltunk meg. Kilenc óra előtt kevéssel értünk oda. Első programunk a barlanglakásos tájház megtekintése volt. Láttunk már pár barlanglakást – sőt ezt is pár éve, de akkor nem tudtunk bejutni -, de ilyen jó állapotban lévőt, teljes berendezéssel még nem. Igaz nem bíztam a véletlenre bejutást, előre egyeztettem időpontot.

A tájház megtekintése után kezdődött a tényleges túra. Ekkor sajnos már esett az eső. Pár ház után balra betértünk az erdőbe. A kápolna kerítése mellett elhaladva elkezdtünk kapaszkodni a vár felé. Előbb mésztufába vájt juhhodályt, majd három hatalmas gabonatároló vermet láttunk. A XIII-XIV. században épült várból mára már nem sok maradt. Visszatérve a kápolnához, közel hozzá egy 60 m mély törökkori kút volt látható egy kerítésen belül. Az út lejteni kezdett, kitapasztalhattuk az agyagos sáron való csúszkálás csínját-bínját. A lejtő alján elértük a Kő-völgyet, melynek része az Alsó-, és a Felső-szoros. A szurdok leglátványosabb része a Felső-szoros középső szakasza, ahol helyenként 15 m magas sziklatornyok is szegélyezik a Tardi-patak által kivájt völgyet. A patakmeder egyébként most száraz volt. A szoros sajátos mikroklímája miatt a sziklákat szinte teljes egészében beborította a moha.

A szoros után következett a Dobi-rét. Sajnos a szokásosnál is jobban szétszórodott a csapat, így mikor az utolsókat is bevártuk, az eleje már túlment a következő látványosságon, a Farkas-kői bércen. Így talán tízen ha lehettünk, akik felmentek rá. Meglehetősen meredeken vezetett fel az út. A Kis-Farkas-kőröl az eső ellenére is szép kilátás nyílt. A barlangot nem találtuk, jobban mondva láttuk a levezető utat, de a meredek, csúszós úton nem kockáztattuk meg a lejutást Visszatérve a piros jelzésre, enyhén lejtős 2 km-es szakasz után beértünk Kácsra. Ott még elgyalogoltunk a Kálváriához (a stációk nevezetessége, hogy a templomból kikerülő, vászonra festett képeket beüvegezték, ajtóval látták el, valamint a sziklaoltár), elmentünk a katolikus templom mellett, lesétáltunk a Mária-forráshoz, a sebes Kácsi-patakhoz. 12 km-t gyalogolt az, aki minden kitérőt megjárt, de ez most az eső, a sáros, agyagos út miatt többnek tűnhetett.

 

Kelet-Mecsek, Gemenc

Címkék

Tavaszi négynapos túránkon 3 napot a Kelet-Mecsekben, egy napot a Gemenci-erdőben töltöttünk. Jó időt fogtunk ki, szárazak maradtak esőkabátjaink, pedig szombat-vasárnapra esőket jósolt a meteorológia. Összesen 54 km-t gyalogoltunk.

04.25. csütörtök

Több településről indulva 7 óra után pár perccel találkoztunk az M6-os Keresztúri pihenőhelyénél. Kölcsönös üdvözlések és sütemény-kínálások után indultunk tovább. Kakasdon álltunk meg legközelebb, ahol kívülről megnéztük a Faluházat, Szent Anna-kápolnát, betelepülési emlékművet. Ezután túránk kezdőpontjára, a Váraljai Ifjúsági Táborhoz hajtottunk.

Először a feltöltés alatt lévő tavak mellett, majd a Váraljai-völgyben gyalogoltunk. A Jágerok kútjánál finom forrásvizet ittunk. Mikor a völgy szűkebb és látványosabb lett, a Farkas-árok nevet kapta. A völgyet balra elhagyva felkapaszkodtunk a Hideg-oldalra, közben a P és a Z+ találkozási pontjánál ettünk, pihentünk is. Látványos horhosok, mélyutak tették még változatosabbá az utat. Csörgő-rétnél megint irányt és jelzést váltottunk. Szép kilátás nyílt Váraljára és a mögötte lévő Mezőségre.

14 km és 350 méter szintemelkedés megtétele után visszaértünk a kocsikhoz, majd Hosszúheténybe, szálláshelyünkre autóztunk. Bonyodalmat jelentett, hogy a szállásunkhoz vezető utat akkor csinálták, és teljesen lezárták. Kerülnünk kellett. A szobák elfoglalása után a tágas szaletliben beszélgettünk, sütiztünk, vártuk a vacsorát, melyet a Tavasz étteremből hozattunk.

04.26. péntek

Reggelit után kocsival a Máré-vár közelébe mentünk, ott a strand mellett leparkoltunk, majd indultunk túrázni. Mikor rátértünk a piros jelzésre, mindjárt a nagyon bővizű Textiles-forrásba botlottunk. A várhoz vezető utat mély lefutó völgyek keresztezték, melyeket szerpentinszerűen kerülgetett a turistaút. Látványos volt, tetejébe így alig lehetett érezni a kapaszkodót. A szabálytalan ötszög alakú várhoz felérve, előbb képeket csináltunk egy fánál, melynek gyökerei ülőpadszerűen álltak ki. Fellépcsőztünk a vár emeletére, de bemenni nem tudtunk az állítólagos régészeti feltárás miatt.

Tovább a P jelzésen ismét lejutottunk a Vár-völgybe. Áttértünk a Z+ jelzésre, azon kapaszkodtunk felfelé. Egy korhadt fán méteres siklót fényképezhettünk. A tetőn megálltunk enni. Ezután négy kilométeren keresztül lejtmenetben gyalogoltunk. A Szederindás-kút közelében beértünk a Sín-gödör-patak völgyébe. Az egyre szűkülő völgyben 26-szor (S. Ági számolása szerint 28-szor) kellett átkelnünk a patakon. Ezenkívül sok bedőlt fa alatt/fölött való átkelés is izgalmassá tette az utat. Megrendítő látvány volt a patakban egy elhullott őz „látványa”.

Az aszfaltozott utat elérve kezdődött a feketeleves. Egyszuszra 100 métert emelkedett az út Hászé-tetőig. Fenn mindenkit bevártunk. Lefelé menet ritkás fák között hatalmas medvehagyma-telep húzódott, többen szedtek is belőle a tízóraikhoz. Lanyha lejtőn értünk vissza a kocsikhoz. 450 méter szintkülönbség mellett 14,5 km-t mentünk.

Hazafelé fakultatív programként el lehetett menni Sikondára. Szállásunkra visszatérve vacsora és a társasélet gyakorlása volt a fő program

04.27. szombat

Reggeli után kocsival Zobákpuszta, szászvári elágazáshoz mentünk, ott leparkolunk, majd jött a túra. Az erdőbe a DDK útvonalán léptünk. Egy szép tisztás után a Völgységi-patak mellé értünk. Miután ezen átkeltünk, rövid ideig aszfaltozott út szélén mentünk, majd az út túlsó felén ismét erdőbe tértünk be. Ez már a Hidasi-völgy. A kanyargós patakon időnként átkeltünk, így értünk a nap egyik látványosságához, a Csurgó-forráshoz. A kb. 6 méter magas mésztufa forrásfalról esőfüggönyt alkotva hullik alá a víz. Továbbra is a Hidasi-völgyben haladtunk, több forrás mellett is elmenve. A völgyet jobbra elhagyva felkapaszkodtunk Pusztabányára. Itt pihenőpadok, asztalok várják a turistákat. Le is pihentünk, majd a közelben lévő üveghuta ásatását, olvasztó-, hűtő kemencéjét néztük meg. További utunk mellett nagyon megörültünk több tő Bánáti bazsarózsa látványának.

Püspökszentlászló széléhez érve, úgy döntöttünk, hogy a kastélyhoz, arborétumhoz tovább gyalogolunk. Ide ugyanis eredetileg túra után kocsival jöttünk volna el. Az odavezető út mellett először egy kis kápolnát láttunk, majd benéztünk a templomba. Végigjártuk a kastély gyönyörű kertjét (arborétum), közben igyekeztünk, hogy magát a kastélyt is meg tudjuk nézni. Egy órakor sikerült is vezetéssel végigjárni a turisták számára megnyitott helyiségeket, majd ezután a templomot is. Mire végeztünk a látogatással, mindenki kellőképpen megéhezett, így kastély belső udvarában lévő asztaloknál megebédeltünk. Páran még felmásztunk a kastély fölött lévő pléhből készült Szent László-szoborhoz.

A kocsihoz vezető út nagy részét a Pusztabányára vezető aszfaltúttal párhuzamosan tettük meg. Elhaladtunk a Gyopár-kulcsosház mellett is, ahol pár éve a DDK teljesítése közben aludtunk egyszer. Most – csak kívülről láthattuk – szépen felújították. Túra végén (14,6 km, 360 m szintkülönbség) szállásunkra mentünk, és az előző napokhoz hasonlóan kellemesen múlattuk az időt.

05.28. vasárnap

Összepakoltunk, reggelizünk, majd fél kilenckor elindulunk majdnem hazafelé. Első megállónk Pécsvárad volt, ahol megnéztük a várat, Vármúzeumot vezetéssel. Kicsit körülményes volt bejutni, de végül megérte megnézni. Ezután továbbutaztunk a Gemenci-erdőbe. A Cserta-Duna közelében tettük le az autókat. Kis ideig a sínek mellett, majd egy széles nyiladékon – a P sáv jelzésen - haladtunk. A nyiladék végefelé egyre több turistával találkoztunk, akik ott jártak, ahová mi is igyekeztünk. Egy-két derékszögű irányváltás után a Móric-Duna mellé értünk. Itt található Magyarország legnagyobb, 12 m törzskörméretű fája. Ezt az egyedülálló nevezetességet jöttünk mi is megnézni. Miután rengeteg felvételt készítettünk és kigyönyörködtük magunkat, leültünk enni.

Visszaútban elterveztem egy utat, de mindjárt az elején volt keresztben egy holtág, melyet a turistatérképemen nem jelöltek. Így visszamentünk előbb az óriásfához, majd onnan a cikk-cakkos úton a sárga jelzésig. Innen már minden az elképzelések szerint történt. Egy nyiladékon megközelítettük z 55-ös utat, majd egy térképen is jelölt úton átmentünk rajta – csakúgy mint a vasúti síneken is. Hamarosan elértük a Dél-Dunántúli Kék jelzést, azon pedig a Cserta-(holt)Dunát. Ennek közelében hagytuk autóinkat. A gemenci túra 11 km hosszú volt. Ezután már nem maradt más hátra a négynapos túrából csak az, hogy hazaérjünk.

 

AK, Eperjes - Ecsegfalva

Címkék

Csütörtöktől vasárnapig az Alföldi Kéktúra egy újabb szakaszát teljesítettük, ezúttal 73,5 km gyalogolva. Egy napot leszámítva kellemes gyaloglóidőnk volt.04.11. csütörtök

Vonattal, kocsival jutottunk el Gádorosra, Eperjesre, ahonnan a gyaloglás kezdődött. Egy pótbélyegzőt tettünk füzetünkbe az eperjesi sörözőben. A falu szélén egy szép kis tó volt, utána egy-két irányváltással nyílegyenes úton, jobbára a K1 Öntöző-főcsatorna mellett mentünk. Utána érintettük a Kákai-főmajort, majd egy kávéra, üdítőre betértünk a Bikazugi kocsmába (kár volt). Kicsit látványosabb rész következett a bikazugi Kőrös-holtággal. 5 órára értünk a Kőrös-völgyi Látogatóközponthoz, ahol bélyegeztünk, de a kiállítást már csak kapkodva tudtuk volna megnézni. Így csak elsétáltunk a Csáky-Bolza kastélyig. Az Anna-ligeti tanösvényen át jutottunk ki a Holt-Kőrös hídjáig. Innen már kocsival utaztunk a szálláshelyünkig, a Timi-apartmanig. Kedvesen fogadtak, segítettek a vacsora beszerzésében is. 20 km-t tettünk meg ezen a napon.

04.12. péntek

Esőre ébredtünk, és sajnos az egész nap kitartott. Reggeli után folytattuk túránkat. Komppal átkeltünk a Hármas-Kőrösön, majd kilométereken át annak gátján haladtunk. Lefűzött holtágak, átemelő-zsilipek tették változatosabbá a tájat. A Hortobágy-Berettyó beömlésénél kiépített árvízkapu után, a kék jelzés elhagyta a gátat, továbbmenni azon csak a Peresi-gátőrházig kellett, azt is csak bélyegzés céljából. Felsőrészi nyomás nevezetű területen át értünk Mezőtúrra. Ott ebédelni szerettünk volna, de csak a harmadik étteremben tudtak nekünk asztalt biztosítani. Ebéd után szálláshelyünkre hajtottunk. A vendégházról megoszlott a társaság véleménye. A gyalogtáv 18 km lett.

04.13. szombat

Nem indultunk korán, mert egyrészt még esett az eső, másrészt pedig nem volt hosszú (14,5 km) a napi táv. Kocsival a kék jelzésig utaztunk, innen végig a Hortobágy-Berettyó mellett haladtunk Túrkeve Batai-hídig. Érdemes volt taktikázni az indulással, mert csak az út elején volt szitáló eső, az út végén még foltokban kék égboltot is láthattunk. A sár – melyet úgy próbáltunk kivédeni, hogy inkább a füvön mentünk - viszont végig megmaradt. A Nagykunsági-főcsatorna beömlésénél, fás részen ettünk. A Batai-hídnál fejeztük be a túrát. Kocsival bementünk Túrkevére. Ebédelő helyet kerestünk, de a térképeken jelöltek közül csak az ötödik, a termálfürdő melletti volt nyitva. Ott viszont jót, és viszonylag olcsón ettünk. Ezután lefoglalt szálláshelyünkre mentünk. Este megpróbáltuk felenni a megmaradt süteményeket, de persze nem sikerült.

04.14. vasárnap

Balai hídig kocsival utaztunk, onnan gyalog. Az út első harmada volt a szebb, ott a gát mindkét oldalán erdő húzódott. Ha letértünk a gát tetejéről az erdő szélére, akkor szárazabb úton tudtunk haladni. Egy vízáteresznél reggeliztünk. Nem sokkal utána egy tanya mellett három fiatal bivaly is beállt pózolni a kamerák elé. Elhaladtunk Balogh János akadémikus síremléke, a Gastyási-gátörház mellett. Minden órában tartottunk pár perc pihenőt, hogy még az út végére is maradjon erőnk. Ecsegfalvától 3 km-re akinek már nagyon fájt a lába, az meg tudta szakítani az utat. Ecsegfalván a gátőrháznál pecsételtünk igazolófüzetünkbe. Ezt követően elmentünk egy kocsmába valamit meginni, aztán indultunk hazafelé részben kocsival, részben vonattal. Ezen a napon mentünk a legtöbbet, 21 km-t.

 

Só-hegy - Kismaros

Címkék

Április 6-án a Börzsönyben túráztunk igen szépszámú csapattal (45 fő). Utunk során gyönyörködhettünk a tavasz első virágaiban, izgalmas útszakaszt küzdöttünk le, valamint több helyről is szép kilátásban volt részünk.

Isaszegről 7 órai indulással fél kilenc után értünk a kóspallagi elágazáshoz. Miután lekászálódtunk a buszról, elindultunk. Először a Só-hegyre jutottunk fel nem túl megerőltető emelkedővel. Magáról a Só-hegy tetejéről semmiféle kilátás nem nyílt, útközben viszont több helyről is ráláttunk a Kóspallagi út mellett lévő Jánoshegy üdülőterületére. Leérve hegyről a melegebb réteken teljes pompájában virágoztak a galagonyabokrok, rengeteg ibolyát, odvas keltikét, tavasz héricset láttunk. Terepíjász versenybe botlottunk felállított álvaddisznók, őzek is jelezték ezt. Törökmezőre érve a Hétvályú-halastó mellett megálltunk kicsit pihenni, reggelizni. Szinte forrt a víz a békék nászától.

Jelzetlen, de térképen határozottan jelölt úton indultunk a tó mellett északi irányba. Eleinte a horgászállások mellett szépen el is lehetett menni a tó melletti ösvényen, később annyira meredeken ért be a hegyoldal a vízbe, hogy ott már nem lehetett tovább haladni. Fel kellett kapaszkodni a hegyoldalba, és ott a mély avarban lépésenként biztos pontot keresve a lábunknak oldalaztunk a meredélyen. Mikor véget ért a tó, leereszkedtünk a Kis-Hanta-patak mellé. Ez többek úgy találtak biztonságosnak, hogy fenéken csúsztak le. Mindenki bevártunk a pataknál. További izgalmat jelentett, hogy kétszer is át kellett kelnünk az eléggé bővizű patakon. Egyébként 4 évvel ezelőtt a Kis-Hanta-patak felsőbb szakaszánál már túráztunk, mikor a Toronyalja-tónál, Bibervárnál, Pálos-kolostorromnál voltunk.

Ezután már jól járható, szélesebb úton kereszteztük először a Törökmezőre, majd a Kóspallagra vezető aszfaltozott utat. Áttértünk a zöld jelzésre, amin jó darabig a már említett korábbi túrán is jártunk. A Gál-hegyig folyamatosan emelkedett az út. A tetőn megálltunk ebédelni. Innen már lefelé mentünk, egy villanyvezetékes nyiladékban meglehetősen nagy szinteséssel. Kárpótlásul viszont jó kilátásunk volt Verőcére, a Dunára és a Szentendrei-szigetre, Kismarosra beérve pedig a visegrádi Fellegvárra, és a Nagy-Villámra. Átmentünk a vasúti felüljárón és máris a 12-es útnál voltunk. Kicsit több mint 14 km-t gyalagoltunk. Innen telefonáltam a sofőrnek, aki hamarosan oda is érkezett a busszal.

 

Alföldi gát-túra

Címkék

Az elmúlt héten Létavértestől Bakonszegig 60 km-t gyalogoltunk az Alföldi Kéktúrán. Utazásunk előtt pár nappal megváltozott e szakasz nyomvonala, ezért több helyen változtatnunk kellett az előre megtervezett programon. Az út döntő többségét az Ér és a Berettyó gátján tettük meg végig napsütésben. Nem csoda, ha az út végére gát-fóbiánk lett.

03.21. csütörtök

Egy kocsival, valamint vonattal, busszal jutottunk el Létavértesre. Cserekertig aszfaltozott út vezet, onnan először szántóföldek között haladt az út, majd kis emelkedővel a Laponya-halom oldalában. Innen leereszkedve értük el az Ér-főcsatornát. Átkelve a hídon, már a gát fogadott minket, ami Pocsajig kitartott. Némi változatosságot jelentett egy-két őz, nyúl, valamint rengeteg virágzó ibolya és boglárka látványa. No meg az, hogy megjelent két civil rendszámú autó, benne szintén civil ruhás emberek, akik azt mondták magukról, hogy rendőrök. Érdeklődtek mit keresünk arra, honnan-hová megyünk, és miért a határ közelében? Nagy csalódás volt számukra, hogy „echte” magyarok vagyunk, és nem sikerült migránsokat fogniuk. Pocsajon bélyegeztünk a füzetünkbe aztán Kismarja felé vettük az irányt. Gátat váltottunk, áttértünk a Berettyóéra. Itt is akadtak tudálékosak, akik azt kérdezték tőlünk, kértünk-e engedélyt a határőrségtől? Röhej! Pár kilométer után jobbra, a falu irányába elhagytuk a gátat. A Bocskai utca elején - a Várdomb tetején - állt valamikor a Bocskaiak-vára. Most egy szépen faragott székelykapu, egy hajdú faszobra áll itt. A csonkatornyú református templom gondnoka – Nagy Dénes -, szívesen bemutatta nekünk a felújítás alatt lévő templomot. Kiderült, hogy ő faragta a Várdombon, és a templom mellett lévő székelykaput is. Vonattal és kocsival Pocsajra utaztunk szálláshelyünkre, a Sinka Miska vendégházhoz. Gitta és Miska igazi vendéglátók szeretetével fogadtak bennünket, kényeztettek finomabbnál-finomabb ételekkel, sőt még éneküket, Miska citeramuzsikáját is élvezhettük. Három éjszakát töltöttünk ott, de lelkesedésüket mindvégig megőrizték. Köszönet érte nekik! Este ünnepeltük meg Babi születésnapját is. Napi gyalogtávunk 15,2 km volt.

03.22. péntek

Reggeli után vonattal és kocsival Nagykerekibe utaztunk, hogy megnézzük a Bocskai Várkastélyt, valamint itt bélyegeztünk is. A kastélyt – benne a könyvtárat és a múzeumi tárlatot - vezetéssel néztük meg. A XV-XVI. századi várkastély több átalakítás után 1870-ben nyerte el mai formáját. Ezután kocsival két turnussal Hencidára utaztunk. Elmentünk bélyegezni a füzetünkbe, majd folytattuk gyaloglásunkat a Berettyó gátján. Utunk során érintettük Gáborjánt. Kívülről megnéztük a református templomot, elmentünk a Bethlen Gábor szoborhoz. A falut rengeteg szélfútta nejlonzacskó, teherautónyi szemétrakások között hagytuk el. Eseménytelen gáton-haladás után Szentpéterszegnél tértünk le róla. Az út elején több horgásztó is volt, a Berettyóból épp akkor töltötték fel vízzel. Rendezett, szép tiszta falu volt. Megnéztük a frissen felújított Zsellérházat, majd fél órai várakozás után busszal visszamentünk Pocsajra. Az útvonal-változások miatt ezen a napon csak 11,5 km-t gyalogoltunk.

03.23. szombat

Reggeliztünk, majd 8 órakor túrázni indultunk. Pocsajt az Ady E. utcán hagytuk el. Hamarosan oda értünk, ahol az Ér és a Berettyó összefolyik. Lehet, hogy máskor nem így van, de most az határozottan bővízűbbnek tűnt az Ér, a Berettyó viszont sokkal gyorsabb folyású volt. Áthaladtunk a vasúti pályán, aztán egy egyenes szakasz után Esztár szélére értünk. Láttuk egy kúriát és egy templomot, ezért egy kis kitérővel megnéztük azokat. Az út elején egy különös szerkezet volt felállítva, majd a kerítésfalon egy szellemes felirat, egy házfalon pedig ötletes festmények. A XVIII. században épült Erdődy-kúriát most újították fel. Továbbiakban ismét a töltésen baktattunk. Volt egy rozoga magasles az út szélén, erről tudtam a többiekről fotót készíteni. Korábban érkeztünk Hencidára, ahonnan a buszunk indult vissza Pocsajra, ezért kicsi pihiztünk a folyóparton. Pocsajon kis pihenő után házigazdánkkal elindultunk felfedezni a települést. Először a tájházat néztük meg, aztán a görögkeleti templomot. Terveinkben szerepelt még a református templom megtekintése is, de kifutottunk az időből, így az elmaradt. Sietségünknek az volt az oka, vendéglátóink kemencében sült kenyeret és töltött káposztát készítettek nekünk. A kemence felfűtése, az előkészületek sok időt vesznek igénybe. Sütés közben se unatkoztunk, Gittának és Miskának kimeríthetetlen vicckészlete volt. A frissen sült kenyér, a káposzta isteni finom volt. Vacsora után visszasétáltunk szállásunkra. A délutáni sétával együtt 15,5 km-t tettünk meg.

03.24. vasárnap

9 órakor indult a buszunk Szentpéterszegre, a csapat egyik fele evvel utazott, a többiek kocsival. A tavaknál kezdtük a túrát, majd „felkapaszkodtunk” a gátra, hogy azon 15 kilométert tegyünk meg. Nem sokkal indulásunk után az épülő M4-es út Berettyó-hídnál lévő építési területen haladtunk át gond nélkül. Egy sikló és egy-két számunkra ismeretlen növény látványa törte meg az út egyhangúságát. Berettyóújfaluhoz közeledve először a 42-es út, majd a vasúti híd lába alatt kellett áthaladnunk. A városhoz közelítve már nagy élet volt a gáton, sokan kocogtak, futottak. A Vízügynél bélyegeztünk, majd ismét visszatértünk álmaink gátjára. Innen kezdve annyival romlott a helyzet, hogy aszfaltozott út vezetett a tetején. Ezért inkább lementünk a vízpartra. Itt egyszer pihenőt tartottunk, egyszer pedig ebédeltünk. Sokszor kellett kerülgetni a keresztirányú árkokat, de még így is élvezetesebb volt a gyaloglás, mint az aszfalton. Bakonszegre érve a Bessenyei György emlékháznál álltunk meg. A házat és a környékét most hozzák rendbe, látogatni még nem lehet. Bélyegezni viszont tudtunk, mert még a kerítés se készült el. 15,5 km-t gyalogoltunk idáig. Elbúcsúztunk egymástól; négyen busszal, vonattal mentek haza, öten pedig kocsival.

 

PMP, Csörög - Őrbottyán

Címkék

Nemzeti ünnepünkön mi a Pest Megyei Piros egy szakaszát jártuk be Csörögtől Őrbottyánig. Harmincketten voltunk, szeszélyes – de esőmentes – időben 16,5 (akinek bélyegezni kellett az 17,5) km-t gyalogoltunk.Több helységből összejőve Gödöllőn, az autóbusz-állomáson találkoztunk. Menetrendszerinti busszal utaztunk Csörög, sződi elágazáshoz. 9 óra után pár perccel értünk oda. Az első három kilométeren sajnos elég nagy forgalomban, az aszfaltozott út mellett kellett haladnunk. Közben egy kertben egy emut láthattunk. A Hartyán-patak után jobbra az Ordas-tavakat láttuk Ezen a napon indult ott be a horgászat, sokan jöttek el erre az alkalomra. A Sződrákos-patak után Sződ szélére értünk. Csináltunk egy csoportképet azért, hogy ha nem tudnánk bélyegezni az igazolófüzetünkbe Sződön, akkor ezzel a fényképpel igazoltuk volna jelenlétünket. Lacit megkértem, hogy siessen előre a dohányboltig, hátha az nyitva van. Nemsokára telefonált is, hogy mehetünk, mert ünnep ellenére az nyitva van. Aki „hivatalosan” járja a PMP-t az elment az 500 m-re lévő boltba. A többiek előre mentek, és egy kis téren megvártak bennünket.

800 m-t megtéve elhagytuk Sződöt. Zöldülő vetés között a szemközti erdőig mentünk. Itt – mielőtt irányt váltottunk volna - bevártunk mindenkit. A tiszta időben élesen kirajzolódott a Szentendrei-sziget túloldalán kiemelkedő Visegrádi-hegység, benne a Vörös-kő. Az erdő szélén gyalogolva még egy irányváltással Vácrátót határába érkeztünk. Ezen az úton nagyon sok futóval találkoztunk. Az arborétumot szinte teljesen körüljárva értünk annak bejáratához. A pénztárban bélyegeztünk, a közelben lévő fagylaltozó sokunkat elcsábított egy fagyira.

Továbbindulva a főút mellett vezettek a jelzések, majd balra letérve elhagytuk a házakat. Nem tudni milyen megfontolásból, de egy ház előtt két leölt disznó volt kiterítve. A házak után erdősávok, legelők között több helyről nagyon szép kilátás nyílt a Naszályra. Így értünk az Őrhegyi-úthoz. Ezen lefelé gyalogolva kiértünk a buszmegállóhoz. Mivel még sokat kellett várnunk, elsétáltunk a következő megállóig. Itt nagyon közel egymáshoz három templom is látható. Buszra ülve Gödöllőre utaztunk, aztán ki-ki tovább haza.

 

Két-bükkfa-nyereg - Pilismarót

Címkék

Március első túráján a Visegrádi-hegységben voltunk. Az ígért jó időnek is köszönhetően sokan – 43-an – vágtunk neki az útnak. 12,3 km-es utunkon felfelé 173 métert kapaszkodtunk, lefelé pedig 631 métert ereszkedtünk.

Túránk kiindulási pontjára, a Két-bükkfa-nyeregre busszal utaztunk az Isaszeg – Gödöllő – Mogyoród - Budakalász útvonalon. Fél kilencre már ott is voltunk. A zöld jelzésen indultunk. Meglepő módon a parkolóban és az út elején még kevés havat is láttunk. Miután kereszteztük az esztergomi országutat, ráláttunk a Dobogókő környékére, csakúgy, mint később az Alsó-ecset-hegyről is. Körülbelül 1 km-re jártunk az aszfaltúttól, mikor vendégünk, Márti az avaron megcsúszott, és meghúzta a bokáját. Bár F. Pista elsősegélynyújtása sikeresnek látszott, Márti mégsem tudta vállalni a további utat. Kupaktanács végén B. Tündével és két erős fiúval (K. Jani és Nagy B.) visszafordult az országút irányába. Közben telefonon kértem a buszsofőrünket, hogy Pilismarótról forduljon vissza, és vegye fel a két lányt. Ez sikerült is, miközben Margit mindvégig tartotta velük a kapcsolatot telefonon. Mi még egy darabig szép lassan haladtunk, aztán a Suller-hegy után lévő pihenőhelynél bevártuk a segítő fiukat. Ez azért eltartott egy jó ideig.

Mikor már mind együtt voltunk, továbbindultunk. Az első emelkedő itt kezdődött, miközben felkapaszkodtunk az Alsó-ecset-hegyre. Közben becsatlakozott a piros jelzés is, melyen immár utunk végpontjáig haladtunk. Fentről ráláttunk Pilisszentlélekre. Rövid lejtő, majd még egy emelkedő után felértünk a Hirsch-oromra. Elolvastuk az obeliszk két oldalán lévő feliratokat, megcsodáltuk a szép kilátást. A Visegrádi-hegységen túl a Börzsönyt is láttuk.

Továbbindulva eleinte meglehetősen lejtett az út, későbbiekben pedig alig. Elértük a Somos-árkot. Innen kezdve hol közvetlenül a patak mellett, hol kicsit távolabb mentünk attól, de mindvégig a völgyben maradtunk. Elhaladtunk az Aranka-forrás mellett, majd a Miklós-deák-völgyi tavakhoz értünk. Ezt a tórendszert 2012 és 2015. ökológiai szempontok figyelembe vételével újították fel. A padoknál, asztaloknál elemózsiáztunk. Ennek végeztével tovább indultunk. Elhaladtunk a Millenniumi emlékoszlop mellett, majd kb. 2 km megtétele után beértünk Pilismarótra. Itt várt ránk a buszunk.

 

Telki - Nagy-Kopasz-hegy

Címkék

Hóra számítottunk ezen a túrán a Budai-hegységben. Ehelyett az út nagy részén – különösen a szélesebb erdőgazdasági utakon – jégpáncél fogadott. Ez se szegte kedvünket, jó hangulatú túrán 13 km-t gyalogoltunk mind a harmincnégyen a kb. 10 fokos melegben.

Ebben az irányban a már szokásosnak mondható útvonalon – Isaszeg, Gödöllő, Mogyoród, Pest – 9 óra után értünk Telki határában lévő pátyi elágazásához. Lekászálódva a buszról átkeltünk a meglepően forgalmas Budakeszi felé vezető úton. Itt kellett szembesülnünk a ténnyel, hogy az összetöppedt és visszafagyott hó is mennyre csúszós. Egy vadkerítésen átmászva írtáserdőn haladtunk, ezúttal a Z+ jelzésen. A Mária utat keresztelve már „rendes” erdőbe értünk. Az út egyenletesen emelkedő erdészeti út volt, haladni és megállni rajta csak a szélén lehetett, ahol még nem döngölték le az autók. Útközben is több olyan erdészeti terepjáró elől próbáltunk félrehúzódni, amelyek szénát és egyéb csemegéket szállítottak az állatoknak. Lassan tudtunk haladni, így csak fél tizenegyre értünk az Anna-vadászházhoz.

Az 1900-as évek elején épült, majd többször átépített, felújított vadászház ma igen szép látványt nyújt. A ház mellett lévő padoknál megpihentünk. Itt található Csergezán Pál grafikus és természetfestő emlékhelye is. Továbbra is emelkedő és jeges úton – immár a Z jelzésen - haladtunk a Széltörés-erdőig. Kis könnyebbség volt az úton, hogy az olvadékvíz a kocsikerekek vájatában már felolvasztotta a jeget. Ebben haladva már csak víz csurgott a cipőnkbe. Az Apatócky-ligetnél – ahol áttértünk a Z háromszög jelzésre - kellett egy kicsit meredekebb részen lecsúszkálnunk.

Innen megint emelkedett az út először kevésbé, majd a Nagy-Kopasz-hegyhez közeledve egyre jobban. A hegycsúcs előtti szakaszon a jelzett turistautat kihagyva egyenesen egy nyiladékban értünk a tetőre. Itt található a különleges formájú – Csergezán Pálról elnevezett – 23 méter magas kilátó. 100 lépcsőfokon lehet felérni a 18 méter magason lévő kilátószintre. Megéri felmenni – meg is tette ezt majdnem mindenki -, mert fönt teljes körpanoráma vár ránk. A kilátó tövében ettünk kicsit, majd indultunk tovább.

Lefelé menet a hegy déli oldalán csúszásság szempontjából már jobb volt a helyzet. Az út szélén lévő morzsalékos kőről már elolvadt a jég, ezen elég jól tudtunk haladni. A szép kilátást nyújtó Tarnai-pihenőnél elidőztünk kicsit, majd mentünk tovább. Kanyargós erdei úton megközelítettük az országutat, majd avval nagyjából párhuzamosan – most már a S+ jelzésen – értünk túránk kezdeti szakaszához, a most cserepedő tölgyfaerdőhöz. Még egy létrázás volt hátra, és már ott is voltunk a buszunknál.

A 13 kilométerhez 408 méter emelkedő, és 417 méter lejtő tartozott.

 

Újév-köszöntő túra 2019

Címkék

Újév-köszöntő túránk ezúttal igazi téli viszonyok között, szakadó hóesésben zajlott le. Harminchárman voltunk, 11 km-t gyalogoltunk 298/227 méteres szintkülönbséggel.

Gödöllő-vasútállomáson találkoztunk 9 óra után pár perccel. Ide ki gyalog, ki kocsival, vonattal, HÉV-vel érkezett. Újévi jókívánságok és üdvözlések után indultunk az Alsó-parkon keresztül. A kastély után az Erzsébet-parkba érkeztünk. A négyes krimi hársakból álló fasor végén lévő Erzsébet-szobornál összeálltunk egy csoportképre, majd továbbindultunk. Adri és Viki kihasználva a lehetőséget leszánkózott a sziklacsoport dombjáról. A filmes állatkertben éppen etették a vadakat, így nagyszámú őzet és szarvast láthattunk. Felkapaszkodtunk az M31-es felüljárójára, majd a túloldalon az elegesedett úton lecsúszkáltunk.

Balra fordulva elértük Gödöllő híres szánkópályáját, a Nyaktörőt. Páran erről is lecsúsztak gyerek hócsúszkán. Hosszú, egyenes nyiladékon haladva átkeltünk a HÉV-síneken. A Mogyoród felé vezető aszfaltút előtt mindenkit bevártunk, majd átkecmeregtünk a jó magas kerékvetőn. Ismét szép erdőben folytattuk utunkat, felkapaszkodva utunk legmagasabb pontjára, a 325 m-es Szár-hegyre.

Itt tartottuk meg szokásos nagy újévi traktánkat sok-sok finom süteménnyel, forralt borral, pezsgővel. Vannak itt padok is, de a szakadó hóesésben csak az esőbeállóban lévő asztalra tudtuk kitenni az ételeket, italokat. Jóízű falatozás, iddogálás után indulnunk kellett, mert mozgás hiányában fázni kezdtünk. A pihenőnél van a Bozótmíves-tanösvény nagy ismertető táblája is. Most már javarészt lefelé mentük, így értünk ki a mogyoródi HÉV-állomásra. Innen pedig ki Pest, ki Gödöllő felé utazott.