Isaszegi Természetbarát Klub

KDP, Szár - Vértessomló

Címkék

Ezen a héten befejezzük a Pest Megyei Pirost, novemberben pedig az Alföldi Kéktúrát. Gondoskodni kell a jövőről is, ezért evvel a túrával megkezdtük a Közép-Dunántúli Piros 296 km-es távját legyűrni.

Isaszegen, Gödöllőn át jutottunk Herceghalomra, ahol a két pesti lánnyal kiegészülve értük el a 39-es létszámot. 7 órai indulással kilenc óra előtt pár perccel értünk Szárra. Helyhiány miatt csak kilencen fogjuk végigjárni a KDP-t, de – ahol lehet – egy-egy túrára lehetősége lesz többeknek is bekapcsolódni. Most ennek a kilenc embernek az igazolófüzetükbe történő bélyegzéssel kezdődött a túra.

Szép rövidujjas időben indultunk, de azért bennünk volt a félsz a beígért eső miatt. Alig emelkedő út a Kis-Szállás-hegy aljában kezdett erősödni. Innen 1,4 km alatt 207 m-t emelkedett az út. Innen újból csak alig volt emelkedő. Körtvélyesnél elkezdett esni az eső, és kb. fél óráig esett. Továbbiakban meg kétszer próbálkozott, de már csak kis ideig. A Szállás-hegyen egy szakaszon rengeteg szeder volt, vitaminkészletünket itt pótoltuk. A Szép Ilonka-forráshoz jutottunk. Itt utolsó látogatásunk után örömteli változások történtek: épült egy Mária-kápolna, egy esőbeálló (sajnos mérete kicsinek bizonyult létszámunkhoz), felújították a forrásházat (itt is van egy kis sajnos: a Vértes hegység ismertető táblája már nem áll meg saját lábán, neki kellett támasztani a forrásháznak), a forrás kifolyóját. A forrásnál ettünk, pihentünk, majd indultunk tovább.

A Mocsár-rét után kereszteztük a kéktúra útvonalát, majd a Bödön-bükk felé vettük az irányt. Az út egy szakasza mélyúton haladt. Megérkeztünk Vértessomló határába, itt a Vértesi Natúrpark ismertető táblánál pihentünk, de ott volt a vértessomlói bélyegzőhely is. A Rákóczi utcán haladva láttuk a szépen rendbe hozott tájházat, és a  XIX. században épült kápolnát. Túránkat kényeztető süteményevéssel fejeztük be. 15,6 km-t gyalogoltunk, miközben 362 m-t emelkedett, és 387 m-t süllyedt az út.

 

Szlovák Paradicsom 2019.

Címkék

Három évvel ezelőtt jártunk már a Szlovák Paradicsomban. Annyira megtetszett e táj (és a szállás is kedves házigazdánkkal egyetemben), hogy most visszatértünk ide. Tizenöten utaztunk, csodás időben emlékezetesen szép túrákat tettünk.

08.30. péntek

Miután összeszedtük utasainkat, 7 órakor találkoztunk a Salgótarján felé vezető út egy benzinkútjánál. Kevés megállóval Rimaszombat,Tisovec érintésével negyed 12-re értünk Letanovce-be (Létánfalvára), ahonnan első túránk kezdődik.

Enyhén lejtős úton értünk le a Hernádhoz. Most a Hernád-áttörés egy eddig általunk nem járt szakaszát jártuk be a Kláštorská roklina-ig. Volt itt minden, ami élvezetessé tudja tenni az utat: függőhidak, doronglétrák, tálcák a folyó felett, láncos kapaszkodók. A szurdoknál kettévált csapatunk: nagyobb része a vadregényes szurdokban kapaszkodott fel, kisebb része pedig a szurdokot elkerülő erdei úton. Aki még nem járt a Kolostor-szurdokban, annak okvetlenül a szurdokutat ajánlottam annak vadregényessége miatt. Az elkerülő úton a XIII. században épült karthauzi kolostor-rom mellett vezetett az út. Vártunk egy kicsit a csapat másik felére, aztán együtt indultunk lefelé. A Khartauzi-hídon átkeltünk a Hernádon, visszaértünk a délelőtt már bejárt szakaszra, és azon a kocsikhoz. Nem messze innen volt a Jendral-panzió nevezetű szállásunk. Vacsora, majd esti csevej következett. Napi túránk 10 km hosszú volt 397 m szintkülönbséggel.

08.31. szombat

Ezen a napon is két túra között lehetett választani.

Az egyik túra a Szlovák Paradicsom leghosszabb szurdokába, a Nagy-Szokol völgybe vezetett, benne a Kis- és Nagy-vízesés, Róth-szakadék. Öten voltak, Pila-ból indultak, miután parkírozóban hagyták az autót. A sárga jelzés vezet át a szurdokon, felérve a Glac-fennsíkra a piros és a sárga jelzésen lehet visszamenni Pila-ba. A gyalogút hossza 16,7 km volt, hozzá 440 m szintkülönbség tartozott.

A másik túra Đurkovec-ből indult és végig emelkedő úton ért fel a híres Tamásfalvi-kilátóba. Innen leereszkedve értünk le a Hernád-völgybe. A Fehér-patak mély szorosát megkerülve a Hernád-áttörés már kevésbé vad szakaszán értünk Čingov-ba. Innen kis pihenő után tovább haladtunk a Hernád mellett Smižany település üdülőövezetéig, közben megebédeltünk. Onnan visszafordulva felkapaszkodtunk a Hernád feletti dombokra, majd ismét Čingov-ba értünk. Egy fagyi vagy sör elfogyasztása után a kocsikhoz gyalogoltunk, majd visszatértünk szállásunkra. Ez az út 13,5 km volt, 405 m szintkülönbséggel.

09.01. vasárnap

Változatosság kedvéért ezen a napon a Tátrában túráztunk.

Kocsival a Magas-Tátrába, Poprád-tó villamos megállóig utaztunk. Vasárnap lévén rengeteg ember volt, így csak messzebb találtunk parkolóhelyet és a visszautat át kellett tervezni. Már a reggeli órákban is elég meleg volt. Folyamatosan emelkedő úton 1540 m magasig gyalogolunk Egy kitérővel megnéztük a szimbolikus temetőt, amely a Tátrában meghalt embereknek állít emléket, függetlenül attól, hogy hol temették el őket. A Poprád-tóhoz érve nem győztünk betelni a látvánnyal: tükrében láthattuk a kétezer méteres sziklacsúcsokat. Fényképezkedtünk, pihenőt tartottunk, majd indultunk most már lefelé, a Csorba-tó irányába. Közben esett egy pár csepp eső is. A tó közelébe érve ismét ragyogóan sütött a nap. A tópart egy szakaszát bejártuk, megnéztük a régi szép épületeket, elszörnyedtünk a mellé épített rondaságokon. A tervezettől eltérő úton jutottunk vissza a kocsikhoz. Napi távunk 13,5 km volt 395 m szintkülönbséggel.

09.02. hétfő

Összepakoltunk, reggelizünk, majd kocsival Dedinky-tó parkolójába utaztunk.

Gyaloglásunkat elkezdve előbb az üdülőtelep házait hagytuk magunk mögött. Jól felkapaszkodott az út a tó fölé, hogy mindjárt le is adjuk a megszerzett magasságot. Mlynky település szélén balra kanyarodott az út, és elkezdett emelkedni. A Zejmár-szurdokban jártunk immár. Bevezetésképp egy huszonhat fokos létrán kellett felkapaszkodnunk, aztán pár lánccal biztosított meredek szakasz következett, végül jött egy vízesés melletti még nagyobb létra. A kapaszkodó után felértünk a Geravy-fennsíkra. Lovak legelésztek fenn. Tovább folytatva utunkat a fennsík ligetes, erdőfoltokkal tarkított területén haladtunk. Aztán Nagy-, és Kis Zajfy völgybe értünk, ami látványos patakmeder és kis tavak után a Gölnic-patak visszaduzzasztott medréhez vezetett. Egy kis félszigeten felállított esőbeállóban megebédeltünk. Még egy kapaszkodó következett, aztán leértünk a Dedinky-tó mellé, majd a parkolóba. 12,5 km-t gyalogoltunk, és volt benne 452 méter emelkedő, illetve lejtő.

Ezután már csak a hazaút volt hátra. Rozsnyón, Rimaszombaton, Füleken át értünk Magyarországra.

E túra vetítettképes beszámolója 2020.01.18-án lesz az isaszegi Falumúzeumban.

A monogrammal megjelölt képeket Endre (H.E.) és Laci (N.L.) készítette.



 

Bunkertúra

Címkék

Kulturális programok keretében szombaton a volt Weiss Manfréd Acél- és Fémművei Rt. II. világháborús bunkereit kerestük fel vezetéssel. A programot Éva szervezte, köszönjük neki.

Túl óvatosak voltunk, ezért mindenki jóval korábban érkezett a találkahelyre, ami a Csepel Művek főbejárata volt. Így még az is belefért az időnkbe, hogy a nagy melegben megigyunk egy pohár sört, vagy üdítőt. A létszám egyeztetése során vált számomra tudottá, hogy sajnálatos módon tagjaink közül nagyon sokan lemondták részvételüket. Ez annál inkább is kellemetlen, hogy fix csoportos létszámunk volt, fix díjjal. Szerencsére páran hoztak vendéget, evvel elviselhetőbb lett a belépő ára, az ITK-tagoknak meg hozzájárultunk a belépőkhöz.

Két órakor kezdődött a vezetés. Előbb árnyékba húzódva a gyár történetéről hallgattunk meg ismertetőt. 40 ezer ember dolgozott a II. világháború alatt itt. Hadiüzemként működött, ezért a világháború során várhatóak voltak a bombázások. Itt kaptunk ismertetőt a különböző hatékonyságú óvóhelyekről. A széles Színesfém utcáról egy kis kitérővel a volt tűzoltóság épületéhez mentünk, ami alatt az egyetlen olyan nagyobb bunker volt, ami teljes egészében a föld alatt terült el. Továbbgyalogolva a Kórház bunkert néztük meg, méghozzá elemlámpák fényénél. Műtők, kórtermek sorakoztak itt, a gépészeti berendezésből is viszonylag sokat elfelejtettek ellopni, vagy olyan hatalmas volt, mint például a több tonnás áramfejlesztő.

Újabb gyaloglás után a 2-es bunkerhez értünk. Ebben találhatóak a legépebben megmaradt gépészeti berendezések, elsősegély szobák, légoltalmi szakszolgálatos vezetési kabinok. Egy szünettel megszakított képekkel, videókkal illusztrált bemutatót hallgathattunk meg, mely elsősorban a gyár 1944. július 27-i bombázását járja körül. Ekkor 450 bombázó szórta ki bombáit a gyártelepre. Akik a 2-es bunkerben, vagy ahhoz hasonlóban (17 darab ilyen készült, egyenként 350-400 embernek nyújtottak menedéket) tudtak bemenekülni, azok élve vészelték át a szőnyegbombázást.

Legvégén még a 9-es bunkerba mentünk el. Itt szinte már semmi nem maradt az eredeti berendezésből, ennek monumentálissága ragadja meg az embert. Öt emelet magas, 1000 négyzetméter hasznos alapterületű, több ezer embert tudott egyszerre befogadni.

A túra összhossza 3,5 km.

 

Dunavarsány – Szigetcsép

Címkék

A 245 km hosszú Pest Megyei Piros utolsó-előtti szakaszát jártuk be szombaton 35-en. A táv kicsit több mint 13 km volt.

Busszal utaztunk Dunavarsányba. Utasainkat öt helyen felvéve háromnegyed kilencre értünk a rajthelyünkre. Rövid szedelőzködés után elindultunk a Duna irányába. Szerencsére a házak után majdnem másfél kilométert erdőben haladhattunk. Utána már megközelítettük az 51-es utat, arrafelé kevés árnyék volt. A Strand utcán a Ráckevei-Duna, és evvel együtt a víkendházak közé értünk. Felkapaszkodva a Taksony vezér híd töltésére, áthaladtunk a hídon. Hatalmas volt a forgalom, a híd után pedig a töltésen nincs gyalogút. A Dunasor utcai letérésnél egy nagy batárral balra kanyarodó – és természetesen közben telefonáló – „jóember” majdnem elütött. Ebből az utcából hamarosan lekanyarodtunk a Duna mellé. Ez kellemes sétaút volt, sok szép házzal, szárcsákkal, kacsákkal teli vízzel. Még mindig tartottak a házak, de már muszáj volt megállni harapni valamit. Épp végefelé tartottunk az étkezésnek, mikor esett pár csepp eső, de nem több. Továbbmenve már csak horgászokat, vadkempingezőket láttunk, így értünk be Szigetcsépre. Megkerültük a strandot, majd a falu főutcáján folytattuk utunkat. Előbb balról a szerb templomot, majd jobbról a katolikus templomot láttuk. A dohányboltban egy nem túl kedves eladótól azért sikerült bélyegzőt szereznünk igazolófüzetünkbe. A HÉV felé tartva, láthattuk Szigetcsép harmadik templomát, a reformátust is. Nagyon féltünk a melegtől, de csak az utolsó párszáz méteren volt erős a napsugárzás. A focipálya után egy kocsmában fejeztük be a túrát.

 

Északkelet-Csehország

Címkék

Öt évvel ezelőtt Észak-Csehország turisztikai nevezetességeit egy tíznapos túra keretében jórészt bejártuk. Most a kimaradt szépségeket – Broumovi sziklarengeteg, és ennek Lengyelországba átnyúló része – jártuk be. Nyolcan voltunk, az időjárásra semmi panaszunk nem lehetett.

07.15. hétfő.

6 órakor elkezdtük összeszedni a kocsik utasait. Kis szünetekkel Parassapusztán, Léván, Aranyosmarótón át háromnegyed tizenegyre értünk Csicsmányba (Čičmany). E bájos kis falu nevezetességei a fekete alapon fehér mintával festett házak. 1970 óta védett. Egyórás séta után továbbutaztunk. Mivel arrafelé nemigen van autópálya, nem nagy tempóban haladtunk. Főleg Csehországban rengeteg útelterelésbe ütköztünk, a megszokott módon szinte sehol sem terelőút kijelöléssel. Nové Mesto nad Metuji-ban szerettünk volna még megállni, de már nem maradt rá idő. Így is negyed kilencre értünk Police nad Metuji közelében lévő szálláshelyünkre. 570 km-t tettünk meg. Megvacsoráztunk, utána még beszélgettünk kicsit.

07.16. kedd.  

Reggeli után közvetlenül szállásunkról indultunk túrázni a Broumovi-hegy északi oldalára. A homokkő-hegyek minden szépségét láthattuk már ezen a túrán is. Látványosak voltak a sziklák tetején/alján épült menedékházak. A Suchodolski-vízesésben csak alig csordogált a víz, így is szép volt. A Supi Hnizda egy szikla tetején lévő kilátó, hasonló ehhez a Skalné Divadlo, csak innen nem a környező tájat, hanem a Kovářová-sziklákat lehet látni.  Hvězdán kápolna és turistaház is van. Innen alternatív útként páran továbbindultunk Hokejka felé. Meg is találtuk, de az előző helyekhez képest nem volt különösen érdekes. Annál szebb volt a mellette lévő kilátó. Visszamentünk a Hvězdához, onnan pedig a Kovářová-sziklák közé vezetett le az út. Láttuk még hazafelé a Mariánska-barlangot is. A túratáv 15,5 km volt 573 m szintkülönbséggel. Szállásunkon vacsora és esti csevej következett.  

07.17. szerda.

Janovice-be, a Teplicei-sziklaváros déli felére utaztunk. Eleinte erősebben emelkedett az út, így értünk be a Nemzeti Park területére. Krápliknál kettéágazott az út. Előbb a baloldali ágba mentünk be, ahol pl. az Óriás fogpiszkálója és egy kis vízesés is volt. Visszatérve az elágazáshoz, a jobboldali ágon kapaszkodtunk felfelé. Itt vannak a Teplicei-sziklaváros leggigantikusabb sziklái. Egy pár különleges sziklaalakzat neve: Elefánt és bagoly, Öreg inka, Kutyafej, Korona, Vadászlegény kutyával, Dóm. Egy kevesebbek által járt, de szép úton értünk ki a sziklavárosból, majd jutottunk vissza Janovice-be. Ez az út 13 km hosszú volt 369 m szintkülönbséggel.

Ezután kocsival Skály-ba mentünk, ahol körüljártuk a Fekete-tavat és felmentünk a XV. században egy szikla tetejére épült várba. Ez csak 1,5 km-es út volt 50 m-es szintkülönbséggel

07.18. csütörtök.

Eredetileg ezen a napon Ostaš-ba és Broumovba mentünk volna, de péntekre esőt ígért a meteorológia, ezért a hosszabb lengyel utat előre hoztuk.

 Első megállónk Karlów, a Szczeliniec Wielki-táblahegyi túránk kiindulópontja volt. Leparkoltunk, majd elindultunk felfelé előbb sok árus mellett, majd rengeteg lépcsőn. Érdekes módon a belépőjegyet nem lenn, hanem fenn, a hegytetőn lévő két kilátóterasz után, a tanösvény kezdeténél kellett megvenni. A kijelölt tanösvényen - mely érintett minden fontos helyet, különleges sziklaalakzatot – élvezetes volt járni. Különösen élvezetes volt, mikor a szűk sziklahasadékokon kellett átpréselni magunkat. A táv 4,3 km hosszú, és volt benne 201 m szintkülönbség.

Ezután a Błȩdne sziklalabirintust keressük fel. Ehhez előbb kocsival annak alsó parkolójáig kellett mennünk. Innen fizetős magánút vezet fel a sziklákhoz közel eső felső parkolóig. Itt lehet megváltani a belépőjegyet, itt kezdődik az a különleges sziklalabirintus, mely mindenkinek nagyon tetszett.  Az út 1,5 km hosszú volt, 40 m szintkülönbséggel.

Maradt még időnk arra, hogy a hétfőn elmaradt városnézést megejtsük. Nachodon elég nehezen vergődtünk át, épp belefutottunk a délutáni csúcsforgalomba. Nové Mesto nad Metuji lakótelepi részén tettük le a kocsikat, onnan sétáltunk be a középkori hangulatú városmagba. Voltunk a várban, felgyalogoltuk annak tornyába, ahonnan nagyszerűen be lehetett látni az árkádházas főtérre, a kastélykertre. Ezután körbesétáltuk a főteret, majd indulnunk kellett, hogy a vacsorára hazaérjünk.

07.19. péntek.

A pár kilométerre lévő Ostaš parkolóba mentünk kocsival. Emelkedő erdei úton elágazáshoz értünk, ahonnan a Frydlanská-kilátóhoz tartottunk. A kilátóról 180 fokos kilátás nyílt, láttuk felülről a Kočiči-várat, ahová utunk második felében mentünk el. Még egy kilátó után beértünk a Skalni bludiště sziklalabirintusba. Legérdekesebb formáció a z Ördög autója nevet viseli. Visszaértünk a parkoló közelében lévő táborhoz, innen egy másik körútra indultunk, melynek része volt a Českých bratři sziklacsoport, és a Kočiči-vár. 6,6 km-t gyalogoltunk 318 m emelkedővel/lejtővel.

Az út végén megebédeltünk, majd Broumovba utaztunk. Itt előbb megnéztük a főtér szép házait, majd a bencés kolostort vezetéssel. Utána kimentünk a város szélén lévő temetőbe, ahol Csehország legnagyobb fatemploma található. Belülről csak egy kémlelőnyíláson tudtuk megnézni, mert (bár még fél óra volt hátra a nyitvatartásból) már takarítottak. Szerencsénkre egy lelkes lokálpatrióta mindent elmondott a templomról, és az ott élt németség sorsáról.

07.20. szombat.

Reggeli után most a Broumovi-hegy déli oldalába indultunk, és a közelben lévő Slavný-ban parkoltunk le. Innen kezdtünk túrázni. Változatos terepen értünk el túránk egyik nagy nevezetességéhez, a Kőkapuhoz. Későbbiekben is szép terepen vezetett utunk. Nagyon érdekes volt egy kb. 1 m széles, teljesen épített falnak kinéző sziklafal, rajta bejárat. Felkerestük a Koruna-kilátót, majd onnan visszatérve Božanovský-Špičák ot kerestük fel. Itt olyan sziklaalakzatok vannak, mint a Teknős-, Macska-, Kacsa-sziklák.  Egy aszfaltozott kerékpárúton visszatértünk majdnem Slavný-ba, ahonnan még a kitartóbbak felkeresték a Kőgombákat is. Túratávunk 13,5 km hosszú volt 432 m szintkülönbséggel.

07.21. vasárnap.

Utolsó reggelinket költöttük el a Pod Jasanem panzióban, ahol mindvégig nagyszerű ellátásban (leszámítva talán Éva rágós marhasültjét) volt részünk. Hazafelé indultunk a szükséges megállók közbeiktatásával. Fél 12-re értünk Kromĕříž-be. Előbb elmentünk a kastélyhoz, hogy bebiztosítsuk helyünket egy vezetéses látogatásra. 1 órára tudtunk helyet foglalni. Az addig hátralévő időben szabadprogram volt. Ki vásárolni ment, ki a kastélykertet nézte meg. Nagyon sötét viharfelhők jelentek meg az égen, ezért idő előtt igyekeztünk vissza a Püspöki-palotához. Teljesen így sem úsztuk meg az elázást, mert szakadó esőben át kellett futnunk az udvar másik felébe, ahonnan a vezetés indult. Mi a Reprezentációs termeket jártuk be, benne a vadász-, trón-, az ülés- és a hűbéres-terem, a cári szalon, a könyvtár, a nyári lak és a díszterem, valamint a püspök magánrezidencia termei.

A kastélylátogatás után elindultunk hazafelé, megint belefutva pár útterelésbe. Szlovákiában, a Vág mellől a két kocsi már külön utakon ért haza, mert Laciék bementek Pestre, mi pedig Léván keresztül jöttünk haza.

Aki többet szeretne megtudni e túráról, azt szívesen látjuk 2020.01.16-án az isaszegi Falimúzeumban tartandó vetítettképes élménybeszámolóra.

 

Az éjszakai túrák hattyúdala

Címkék

07.06-án, szombaton „éjjeli bagoly” túrára indultunk Isaszeg környékén. Ami az időjárást illeti, volt minden: kellemes majd fülledt meleg, szélcsend, erős szél, zivatar, csendes eső, dörgés, villámlás. Különös élmény, nagy kaland volt annak a 15 tagunknak, aki eljött.

9 év minden júliusában rendeztünk éjszakai túrát, de 2017 után egy évet kihagytunk, mert azon csak 14-en vettek részt. Egy év után tesztelésképpen ismét betettem a programba egy éjszakai túrát, de az érdeklődés nem nőtt meg rohamosan. Le kell vonnom ebből a következtetést: ami nem megy, ne erőltessük.

Fél 11 után pár perccel indultunk a Vasútállomás bejárati út buszmegállótól. A vasútállomásnál rátértünk a Z+ jelzésre. Jó hangulatban a Tőzegtavak, Bolnokai-dombhátnál értünk fel a gerincre. Kis szusszanás után - melynek része volt sütemények, édességek kínálása is – továbbindultunk. Erős lejtő után jó kis kaptató következett. Ami szokatlan volt, hogy erősen begazosodott volt az út. Ezt az utat mi karbantartjuk, és eddig még soha nem kellett itt kaszálni. Úgy látszik a sok csapadék megtette hatását. Ahogy kapaszkodtunk fel az emelkedőre – őrületbe ejtve két kutyát, szerencsére kerítésen belül – forgalomterelő bólya volt az út közepén. Az újabb gerincre felérve nehezen találtuk meg a továbbvezető utat, egyrészt a sötét, másrészt az újonnan lekerített telek miatt. Lefelé haladva meg egy piros-fehér szalag volt keresztbe kifeszítve. Úgy látszik, újgazdagék nem szívesen látnak arra senkit.

A természetvédelmi tábla után jobbra fordultunk. Viszonylag széles úton haladtunk, amely aztán egyre jobban összeszűkült, felvert a gaz. Mikor már megszoktuk a sarjadó akácot, jöttek a szederindák. Mogyorósnál megint pihentünk egy kicsit, majd kényelmesen járható úton nagy beszélgetések közben jól haladtunk. Olyannyira, hogy a kevésbé kijárt utat nem vettem észre. Kb. 500 m-t túlmentünk. Lacival egyeztetve úgy döntöttünk, hogy nem megyünk vissza, hiszen a térkép szerint több helyen is át tudunk vágni az eredetileg tervezett útra. Ez talán világosban így is lett volna, de a sötétben út helyett csak sűrű, erősen elvadult erdőt láttunk. Feladtuk a további keresést, és a széles úton Ökörtelekig mentünk el. Aggasztó volt viszont az egyre erősödő szél, az – egyenlőre – távoli villámlások látványa.

Ökörtelek után nagy munkagépek sivatagi homokká alakították az utat. Mikor végre elmaradt a poros szakasz, 2 óra felé elkezdett esni az eső. Bevezetésképpen nem nagyon; aki mindjárt felvette az esőkabátját még bánta is. Aztán jött a vihar szele, villámlott nagy sűrűn, nagy cseppekben és intenzitással az eső is belehúzott. Mindig mondom, hogy esőkabát mindig legyen a hátizsákban, így aztán kinek nem volt: persze nekem (de nem voltam egyedül). Igaz még szombat délután is azt hajtogatta a meteorológia, hogy vasárnap este jönnek a viharfelhők. Az esőben nem beszéltünk, csak mentünk. Ha nem láttunk volna kellően lámpánk fényénél, kisegítettek a villámok. Szerencsére nem jártunk nagyon közel a góchoz: legkevesebb 6-7-et és el tudtunk számolni egy villámlás és dörgés között. Három óra előtt már megszűnt a csapadék és a szél is, a hátralévő távot mondhatnánk kellemes túraidőben tettük meg – főleg ha nem áztunk volna előtte el bőrig. 4 óra felé értünk haza. A tévelygések miatt a beígért 13 km helyett 16 km lett, 260 m szintkülönbséggel.



 

Azori-szigetek

Címkék

Hárman az ITK-ból Azori-szigeteken jártunk, melyről 2019.11.16-án élménybeszámolót fogok tartani az isaszegi Falumúzeumban. Addig is ízelitőül pár kép az útról.

Ipolytarnóc

Címkék

Az idei év első kulturális programja zajlott le múlt szombaton. Ennek során megtekintettük a „magyar Pompei”-nek is nevezett Ipolytarnóci Ősmaradványokat, megjártuk a Palóc Kanyont, sétáltunk egyet Szécsényben és voltunk a tari Buddha-parkban. A létszámunk 44 fő volt.

Isaszegen, Gödöllőn, Hatvanban vettük fel utasainkat a 6 órakor induló buszra. Salgótarjánon át közelítettük meg Ipolytarnócot. Jól haladtunk, Így a tervezett 9 óra helyett már 8 óra 40-kor odaértünk. Addig, míg várnunk kellett, megnéztük a bükkábrányi külszíni fejtéskor előkerült 7 millió éves mocsári ciprusokat egy különálló védőépületben. 9 órakor megvettem a belépőket. Csak véletlenül került szóba, hogy a vezetett túra után a Kőszikla-tanösvényt szeretnénk végigjárni. Tanakodás kezdődött, hogy vajon az látogatható-e? Végül azt mondták, hogy nem. Reklamáltam, hogy akkor miért nem jelzik ezt honlapjukon. Azt mondták, fenn van, de ez nem igaz, sem akkor, sem most nem olvasható a tiltás.

Fél tízkor kezdődött a bejárattól 700 m-re lévő Borókás-árokban létesített Geológiai Tanösvény vezetett túrája. Az idegenvezető jó humorú, kedves ember volt palóc tájszólással. Öröm volt őt hallgatni. Láttuk (és ismertetőt kaptunk hozzá) üledékes tengerfeneket, egy szubtrópusi esőerdőben lévő folyóparti szakaszt, cápafogas homokkövet, egy valaha közel 100 méter hosszú, 8 méter kerületű óriásfenyőt, megkövesedett ősállat-nyomokat két csarnokban is. A vezetés végén egy másik úton jutottunk vissza a Borókás-árokhoz. Az elmaradt Kőszikla tanösvény helyett a Miocén-tanösvényt jártuk be. Ez sokkal rövidebb volt, így aki akart, még kipróbálhatta a lombkorona sétányt is.

Busszal megközelítettük következő programunk helyszínét, a Palóc-kanyonnak is nevezett Páris-patak völgyét. Feltehetően egy nagyobb folyam tengerparti deltatorkolatánál halmozódott fel az a hatalmas mennyiségű üledék, amelybe a Páris patak egyre jobban bevágja medrét. 15-20 méter magas sziklafalak között, száraz patakmederben haladtunk egészen addig, míg keresztirányban egy függőleges sziklafal le nem zárta utunkat. Hóolvadáskor és nagyobb eső esetén itt látványos vízesés keletkezik. A völgyben nagyon kellemes volt a hőmérséklet, ellentétben a napos részekkel, ahol már nagyon meleg volt.

Az ipolytarnóci 4 km-es túra elmaradásával időtöbbletünk lett, így a meghirdetett programtól eltérően tettünk egy sétát Szécsényben is. Bő fél óra alatt jártunk a Forgách-kastélynál, az evangélikus templom mellett kijutottunk a főútra, láttuk a ferde Tűztornyot, és elcsábultunk egy fagyira.

Ezután a Tar melletti Buddha Parkhoz buszoztunk. Itt a Körösi Csoma Sándor emlékmúzeumot, a békesztupát és a Buddha templomot néztük meg. A sok látnivaló után már csak a hazautazás volt hátra.

 

Máriabesnyő – Gödöllő, Blaha (PMP is)

Címkék

A Pest Megyei Piros egy újabb szakaszát jártuk be, ezúttal Máriabesnyőről indulva a Margita irányába. Egész heti eső után ragyogó időben 12,5 km-t tettünk meg.

A találkozó 8 órakor volt a besnyői templomnál, de akik Zsámbok felől érkeztek, azok már Szárítópusztától gyalog jöttek, akik pedig vonatpótló busszal jöttek, azok is messzebbtől indultak. Első feladatunk bélyegzést szereznünk igzolófüzetünkbe. Ez viszonylag könnyen sikerült, mert Babi ismerőse ott a gondnok. Elindulva amekerültük a templomot, elhaladtunk annak bekerített kertje, majd a besnyői temető mellt. Az incsői lakótelep után értünk igazán csak be az erdőbe. Eleinte még lejtett is az út, így értünk – helyenként víztócsákat kerülgetve – a Gudra-hegy jábához. A Z kör jelzésig – ahol irányt váltottunk - kb. 60 métert emelkedett az út. Innen kissé meredekebb út vitt le a Pap Miska-forrásig, mely most elég bővizűen folyt. A forrás névadója az utolsó gödöllői betyár volt – legalábbis a XIX. századig. Pár perc pihenő után tovább indultunk. A babati istállókastélyt I.Grassalkovich Antal építtette állítólag tüdőbeteg lánya számára. Babatpusztán több lovarda is található, túlhaladva ezeken megálltunk reggelizni/tízóraizni. Újabb másfél kilométer megtétele után meg szerettük volna nézni a babati templomromot, de Laci tapasztalata alapján már semmi se látgató belőle, így kihagytuk.

Alig észrevehetően emelkedett az út, talán csak a magasfeszültségi vezetékeket elhagyva egy kicsit jobba. A Margita alá értünk, de most nem mentünk fel a csúcsra (annyiszor voltunk már ott), mert a túra végén meghirdettem egy szalonnasütést Blahán, Babiék kertjében. Fél egyre már oda is értünk. Aztán amennyi kajával. gyümölcssalátával, süteménnyel Babi előrukkolt, az már minden képzeletet felülmúlt – nagyon köszönjük (de azért nem csak udvariasságból mondtam, hogy nem kellett volna!). Bár szinte mindenki sütött szalonnát, varázsa a sok finomság mellett már eltörpült. Még egy esemény is volt aznap: Babi anyukáját, Zsuzsa nénit köszöntöttük 82. születésnapján.

 

ITK-majális 2019.

Címkék

Éppen tucatjára rendezzük meg május végi bográcsolásunkat. Minden alkalommal Isaszegen, egy erdei pihenőben tartottuk azt meg. Most 50-en voltunk.

A helyszín nem változott, az viszont igen, hogy 12 évvel ezelőtt még három esőbeálló, jó pár asztal és pad, kiépített tűzrakó hely volt. Mára már csak egy asztal, két pad és egy szebb napokat látott esőbeálló maradt. Asztalokat, padokat így Nyugdíjasok Baráti Körétől kértünk kölcsön. A rendezők - Szekeres, és Pusztay-házaspár -, valamint a Dezső-, és a Varró-házasár, Füzi  Pista már 7 óra előtt kinn voltak, hogy bebiztosítsák szánunkra a helyet. Felállítottuk a padokat, asztalokat. Szekeres Marika még arról is gondoskodott, hogy az asztalokra terítő, a padokra rongyszőnyeg, párna kerüljön. A fiúk tüzet gyújtottak, Péter feltette a nagy üstben az ebédre valót, ami ezúttal káposztás, húsos babragú volt. Míg fortyogott az étel, lassan mindenki megérkezett. Babi színes ceruzákat, papírsárkányokat hozott, hogy a gyerekek is jól elfoglalják magukat. Dél előtt pár perccel, már az asztalunkon gőzölgött a finom ebéd.

Ebéd után ittunk egy kis bort, sört, majd a mindenki által hozott pompás süteményeket kóstoltuk meg. Háromnegyed kettő felé sikerült az asztal mellől a társaság felét elcsábítani egy kis erdei sétára. Az egy órás séta során a Szobor-hegyen jártunk, megcsodáltuk róla a szép kilátást. Visszaérve beszélgettünk, eszegettünk, iszogattunk, aztán Horváth Jani gitárjátékát próbáltuk nem nagyon elrontani éneklésünkkel. Ez csak félig-meddig sikerült. A kitartóbbak kb. öt óráig maradtak. Ekkor összepakoltunk, visszavittük a kölcsönkapott asztalokat, padokat, elbúcsúztunk egymástól.

Köszönjük elsősorban a rendezőknek, azonkívül mindenkinek, aki valamit is dolgozott azon, hogy ilyen jól sikerüljön a majálisunk.