Isaszegi Természetbarát Klub

Rám-szakadék – Pilismarót

Címkék

Április elsején, szombaton majdnem rekordszámú (51 fő) túrázóval vágtunk neki az ez évi kívánságtúrák egyik legjobbjának, a Rám-szakadéknak. Kívánni sem lehetett volna szebb időt, melyben 12,6 km-t gyalogoltunk.

Busszal utaztunk Dömösre az Isaszeg – Gödöllő – Mogyoród - Szentendre útvonalon. Hét órakor indult a gyűjtőjárat és 9 óra előtt érkeztünk oda. A Malom-patak mellett kezdődött gyalogtúránk. Nagyon enyhén, de fokozatosan emelkedett az út. Dömös utolsó házainál áttértünk a patak túlsó oldalára. Az erdőbe érve örömmel konstatáltuk, hogy a fák már egész szépen zöldülnek. A Kaincz-forrásnál egy kicsit megálltunk, itt található az igen szép Szentfa-kápolna is. 600 méterre innen keltünk át először azon a patakon, mely a Három-forrás-vögyet, a tulajdonképpeni Rám-szakadékot hozta létre.

A patak mellett felfelé haladva értük el az első kis vízesést, melyet a gyerekek kitörő örömmel fogadtak. Aztán jöttek a szakadék leglátványosabb részei, a létrás vízesések, mély katlanok, merőleges sziklafalak (helyenként 35 m magasak, és a legszűkebb részen csak 3 méter szélesek). Szerencsére bőven volt víz a mederben, de nem annyi, hogy ne lehetett volna kikerülni azt. A Pilisi Parkerdőgazdaság saválló kapaszkodók és létrák megépítésével segítette, hogy biztonságossá váljon a haladás. A szakadékos rész végén egy fahídon kellett átkelnünk, majd hamarosan egy pihenőhelyet is találtunk. Itt leülhettünk, sokan ettek is.

Továbbindulva kis hullámvasutazás után a Júlia-forráshoz értünk, melynek megkóstoltuk vizét. Jó volt. Tovább emelkedett az út. A Szakó-nyereg elágazásnál ketten a piros jelzésen visszatértek Dömösre, a többiek folytatták útjukat a zöldön. Még 85 métert emelkedett az út a Szakó-hegy tetejéig. Ezután már kényelmes lejtős út következett a Hosszú-hegyen, Ördög-küllője-árkon keresztül. Közben élveztük az odvas keltikék, ibolyák és a boglárkák látványát. Pilismarót közelébe érve megálltunk ebédelni. Innen már csak másfél kilométer volt hátra Pilismarótig, ahol várt ránk a buszunk.



 

Alföldi Kéktúra (AK), Rém – Kisszállás (03.23-26.)

Címkék

Az első alföldi kéktúránkat most tartottuk 9 fővel. A négy nap alatt 69 km-t gyalogoltunk – és bármily meglepő – közben volt 476 méter szintemelkedés. Azt még szoknunk kell, hogy gyaloglás közben nem sűrűn változik a táj.

A szálláshelyek egymástól való nagy távolsága, a rossz tömegközlekedés, valamint a sok aszfaltos út miatt az AK bejárásának egy számunkra eddig ismeretlen módját választottam. Így a vonat, busz mellett egy kocsival is utazunk, amely viszi-hozza az embereket a tömegközlekedési eszközökhöz, szálláshoz. Egy-egy szakaszon felváltva vezetünk; a soron lévő sofőr szembe gyalogol a többiekkel, majd együtt mennek vissza a kocsihoz, vagy a szálláshoz.

03.23. csütörtök

A vonattal utazók Gödöllőről 4:45-kor indultak, a Keletiben csatlakozott hozzájuk még a két pesti lány. Egy átszállással Bajára értek, itt majdnem egy órát kellett várni a buszra, ami Rémbe vitte őket. A kocsival utazók jobban jártak, mert tovább alhattak. Rémből 2 fuvarral elvittem a társaságot oda, ahol a kék jelzés kiér az aszfaltozott útra. A tényleges gyaloglás ekkor kezdődött. A Bácska–hegy 260 méteres szédítő magasságát leküzdve a Szentgyörgy Erdőgazdaság mellett, kiépített pihenőhelyen ebédeltünk. Érsekhalma hildpusztai részén felgyalogoltunk a bronzkori földvárba, ahol jól kivehetők az egykori sáncok. Ezután a Duna-völgyi főcsatornához értünk. Innen egészen a hajósi útig a csatorna mentén vezetett a kék jelzés. Papucsvásárlás céljából beugrottunk Hajósra, ekkor fényképeztem le az érseki kastélyt. Szállásunk és vacsoránk a Hajósi Pincéknél volt. Ezen a napon 17,5 km-t gyalogoltunk.

03.24. péntek

8 órakor indulunk. Több szép pincesorba is benéztünk, aztán a K négyszög jelzésen a Hegy alatti részen javarészt erdőben haladtunk. Hatalmas fűzfákat is láttunk. Császártöltés közelébe érve a Halastó mellett megreggeliztünk. Császártöltésre érve  láttunk a hajósihoz hasonló pincéket. A tájékoztató táblákon a magyaron, németen kívül egy némethez hasonló felirat is volt, amit nem tudtunk beazonosítani. A könyvtárban kérdeztem rá, ahol kedvesen felvilágosítottak, hogy az nem más, mint a sváb nyelvű felirat. A települést elhagyva egy kis szakaszon eltért a térképeken feltüntetett útvonal a valóságostól. Megint egy keskeny aszfaltozott útra értünk, ahol nagyon sokáig egy jel sem volt. Pacz-tanyánál irányt váltottunk. Kéleshalom előtt érdekes homokbuckák sorát láttuk. A faluban bélyegeztünk a füzetünkben. 20,5 km-t hoztunk össze. Kocsival jánoshalmi szállásunkra hajtottunk, ahol félpanziós ellátást is kértünk.

03.25. szombat

Reggeli után két részletben visszamentünk kocsival Kéleshalomra. Fenyveserdőben kezdődött a gyaloglás. Később hatalmas területen épp ezt a fenyőt irtották ki. Továbbgyalogolva szép borókás liget következett. A Debeák nevezetű résznél többször irányt váltott az út, melyek közül az egyiket elbeszélgettük. Ez oda-vissza 1 km többletet jelentett. Különösebb látnivalók nélkül értünk a Pici-paci-tanyára, melyen áthalad a kéktúra útvonala. Itt megebédeltünk a tanya padjainál, asztalainál és lepecsételtük igazolófüzetünket. Nem sokkal azután a Fehér-tó kiszáradt medrét kerültük meg, melyben most békésen birkák legelésztek. Beértünk Kunfehértó-üdülőterületre. Az első házaknál letértünk a kék jelzésről, hogy a kilátót felkereshessük. Ezt a tó gátjain keresztül értük el. Szép fahíd ívelt át előtte egy pár méter széles vízfelületet. A kilátó viszont röhejes volt: pár méteres magassága épp csak arra volt elég, hogy a nádas bugái fölé kerüljünk. Kilátás csak a strand felé nyílt, de azt kilátó nélkül is beláthattuk. A tónál fejeztük volna be a túrát eredetileg, de mivel másnapra rossz időt jósoltak, úgy döntöttünk, hogy a másnapi adagból megteszünk még egy 4 km-es szakaszt. Jutalmul a túra végén finom süteményeket ettünk egy cukrászdában. Az előző napi szálláshelyünkre mentünk megint vissza, ahol vacsora és esti csevely várt ránk. Alvásunkat nehezítette, hogy az étteremben buli volt hajnal kettőig. Napi távunk 19,5 km volt.

03.26. vasárnap

Kocsival visszamentünk oda, ahol előző nap abbahagytuk a túrát. Reggel még csak 6 fok volt, ezért az út elején még dideregtünk. Azt terveztük, hogy megvárjuk a második fuvarral érkező társainkat, de 40 perc túl sok lett volna ácsorgásra a hideg szélben. Szerencsére viszont az eső nem jött be az időjósoknak, sőt 11 ától már nagyszerűen sütött a nap. Először szőlők között haladtunk, majd végre beértünk a Tóth-erdőbe, ahol már nem ért úgy a szél. Jobbára nyílegyenes utakon, de javarészt erdőben haladtunk ezután is. Egy-egy kunkorral a Dógi-, és a Monda-tanyát kerültük meg. Az 53-as út közelében (11,5 km-t gyalogoltunk idáig) bevártuk a többieket, együtt ebédeltünk meg. Ezután a vonattal utazókat kivittem a kisszállási vasútállomásra, mi pedig kocsival elindultunk haza.



Megjegyzések az útfestéssel kapcsolatban: a jelzések általában jó minőségűek és jól követhetők, bár néhol elkel a GPS segítsége. Egyedül Császártöltés után találtunk egy hosszú, jelzés nélküli szakaszt. Ami viszont nagyon furcsa: ott vannak MTSZ-es betonoszlopok, ahol semmi szükség nincs rá, hiszen mellette van fa is, ahová lehetne jelet festeni (láthatóan azokra a helyekre tettek, ahová könnyű volt odaszállítani azokat). Nagyon sok helyen két faoszlop is van egymástól pár méterre ugyanazon feliratú táblával. Bibictől nagyjából a Pici-paci-tanyáig az útjelző táblák csak egy irányba jelzik a kilométereket és a következő célokat. Legjobbak viszont azok az erdő szélén felállított oszlopokon lévő útjelző táblák, melyeken az erdő felöli részen is megismétlik ugyanazt a szöveget – Laci szerint azért, hogy a kisnyuszik is eligazodjanak.

 

PMP, Pécel - Gyömrő

Címkék

Március 15-ét az erdőben ünnepeltük, mivel a Pest Megyei Piros egy szakaszát jártuk be Péceltől Gyömrőig. 26-an voltunk, köztük – nagy örömünkre - két kisgyerek is. Mérsékelten jó időnk volt.

Pécelen, a vasútállomáson találkoztunk 9 órakor. Csapattagjainkon felül Borka családja, és egy kedves hölgy is csatlakozott hozzánk. A várost a zöld és a P+ jelzésen hagytuk el Az erdőbe érve enyhén emelkedni kezdett az út, ami enyheség kétszer egymás után jó meredekké vált, közbeiktatva egy erős lejtőt is. Aztán egy hosszú lejtő következett, melynek a végén a Koporsó-völgyben rátértünk a P jelzésre. Ezt követően 1,6 km hosszon rendületlenül emelkedett az út, de már nem olyan erősen. Kiérve az erdőből szántóföldek, legelők mellé értünk. A Bajtemetésig már alig volt egy kis emelkedő, viszont át kellett másznunk egy mély árkon. A geodéziai torony közelében egy volt rakétasiló szélvédett területén elemózsiáztunk egyet.

Bajtemetést elhagyva már unalmasabb volt a táj, bal oldalról nagy szántóföld mellett haladtunk. A Z+ jelzés kiágazása után még erdőszélen mentünk, később már csak fasorokban. A volt szemétlerakó környéke még mindig borzalmasan szemetes. Kereszteztük a 31-es utat. Itt kis kupaktanácsot tartva, úgy döntöttünk, hogy kissé kilépünk, hogy elérjük az ünnepeken csak óránként induló vonatot. Azt sikerült is elérnünk, de mire megvettük a jegyeket, már igazolófüzetünkbe való bélyegzésre nem maradt idő. Sebaj, szeptemberben innen folytatjuk a PMP-t, akkor majd megejtjük a stemplizést. Rákoson szálltunk át, de majdnem 50 percet kellett várnunk a mi vonatunkra. Unaloműzésként páran megittunk egy sört.

 

Biatorbágy, Sóskút

Címkék

Második kívánságtúránk a Budai-hegységbe vezetett. A szép tavaszi időnek is köszönhetően pont 50-en voltunk. Több táv között lehetett választani, de a leghosszabb is csak 14,5 km volt 450 méteres szintemelkedéssel.

Busszal utaztunk Biatorbágyra. Isaszegen, Gödöllőn és Mogyoródon gyűjtöttük össze az utasokat, Évát és Jutit pedig a biatorbágyi állomáson vártuk meg. A viadukttól indult gyalogtúránk. A piros jelzésen hagytuk el a települést. Az első kis megállónk a Madár-forrás lett volna, de emellett mindenki elrobogott. Kis lejtő után egy erősebb emelkedő következett, melynek végén felértünk a Kő-orra. Szép kilátásban volt részünk, érdekes formájú sziklákon bóklászhattunk. Egy bizonyos szögből tényleg egy emberi fejre, orra hasonlított az egyik sziklatömb. Kicsit továbbmenve a Hármas-sziklát kerültük meg. Ezután egy erős lejtő, majd emelkedő következett. Szerencsére a legmeredekebb szakaszon sok kapaszkodásra alkalmas fa, cserje segített bennünket. Az emelkedő végén elértük a P+ jelzést. Ezen jobbára enyhe lejtéssel a Szíly-család kápolnájához értünk. A szépen karbantartott kápolnát kívül-belül megnéztük.  

Megint a P jelzésre tértünk rá. Érdekes ezen a vidéken a jelzésfestés logikája. Egymással helyenként párhuzamosan haladva is csak piros jel van, a két pirosat pedig P+ jelzés köti össze. Úgy látszik, csak piros festék kapható a környéken. Mindemellett az jelzések szépek, követhetőek. A többiekre ráijesztve közöltem, most jön az út legnagyobb emelkedője. Ez így is volt, nehézsége mégis elmaradt az előzőektől, mert nem volt sehol nagyon meredek, egy-két kanyar is kissé szerpentinesre tette az utat.

Rövid szakaszon házak közé értünk, aztán pár cikk-cakk után a Biatorbágy fölé magasodó sziklafalhoz. A szép kilátáson felül különleges alakú sziklákat is láthattunk. Ezek: Százlépcső, Madár-bérc, Nyakas-kő. Ez a rész volt utunk leglátványosabb szakasza. Innen – a híd-romig tartó enyhe emelkedőt leszámítva – lefelé haladtunk. Egy tisztáson megebédeltünk, aztán leértünk az erdészházhoz. Voltak, akik itt befejezték a gyaloglást, mások igazából itt kezdték.

Az erdészháztól – továbbra is a piros jelzésen – előbb a Benta-patak mellé értünk, majd amellett haladva a Peca-tóhoz. Ezt jobbról kerültük meg. Erdő következett, majd abból kiérve kopár táj, zöld mezők és lovardák váltogatták egymást. Egy emelkedő következett még, amikor Sóskút határába érve a Kálvária-hegyhez értünk. Felkapaszkodva rá, beláttuk egész Sóskutat, a túloldalon lévő Öreg-hegyet és a mészkőbányát. A stációk után leereszkedtünk a faluba. A Benta-patak mellett várt ránk az autóbuszunk.

 

 

Honti-szakadék, Gyadai-tanösvény

Címkék

10 évesek lettünk. Ebből az alkalomból idén majdnem minden túrát tagjaink kívánságlistára leadott szavazata alapján szervezek. A jubileumi kívánságtúrák keretén belül mindjárt két kívánság is teljesült most: a Honti-szakadék és a Gyadai-tanösvény. 35–en jöttek el most.

Hét órától kezdte a busz összeszedni a túrára jelentkezetteket Isaszegen és Gödöllőn. 9 órakor kezdtük a túrát. A szakadék elején ismeretterjesztő tábla is található. Öt évvel ezelőtt jártunk itt, azóta az út elején egy korláttal ellátott lépcsős feljáró készült el. Pár tíz méter után következett az első és egyben a legnagyobb (kb. 2 méteres) vízesés. Miután a jégfüggöny sziklától-szikláig kitöltötte  a teret, már majdnem úgy nézett ki, hogy fel kell hogy adjuk a küzdelmet. Aztán Sz. Péternek csak sikerült feljutni rajta, úgy hogy a lábát minden új kis lépésnél a másik Péterrel megtámasztottuk. Innen már simábban mentek a dolgok, mert a múltkori tapasztalatok alapján hárman is vittünk kötelet. A kötél végét stabilan rögzítettük, utána a már megfeszített kötélbe kapaszkodva mindenki fel tudott húzódzkodni. Persze eltartott egy ideig, míg 30 ember felkűzdötte magát.

Aztán következett még két befagyott vízesés, de ezek már nem voltak olyan magasak. A szakadék következő szakasza a patak jegén haladt. Az utat rengeteg bedőlt fa keresztezte, lépésenként kellett átbújni alatta, vagy átmászni felette. A felsőbb szakaszon már vékonyabb volt jég, helyenként már nyílt vizet is láttunk. Ennek viszont az volt a hátránya, hogy időnként beszakadt alattunk. Mikor kiértünk a patakmederből, nagy kivágott fáknál ettünk egy kicsit. Megvártuk azt a négy embert, aki nem a szakadék alján, hanem avval párhuzamosan a tetején jött. Aztán visszaindultunk a buszhoz. Elég meredek lejtőn a vizenyőssé vált havon nehezen haladtunk. A Honti-szakadék oda-vissza 4 km hosszú volt.

A buszhoz visszaérve Szendehelyre utaztunk. Az OKT új nyomvonalán jutottunk le a látogatóközponthoz, ahonnan a Gyadai-tanösvény indul. A Lósi-patak teljesen be volt fagyva. A patakpartról elég meredeken indult fel az út, legalábbis most csúszós havon annak tűnt. Aztán az út lekanyarodott a Gyadai-rétre, ahol vizenyős, lápos rész felett pallósor vezet. Hamarosan az Óriások-pihenőjéhez értünk, ahol ettünk pár falatot. Továbbmenve a Billenő-hídon való átjutás szerzett örömet. Az erdőbe érve nemsokára a függőhídnál jártunk már. Ezen is élvezetes átjutni, akárhányszor is járunk erre. Megint visszaértünk a patakhoz, innen már csak a buszig kellett mennünk. Busztól-buszig 7,7 km –es volt a táv, de a csúszós, havas úton ez többnek tűnt.

 

Újév-köszöntő túra 2017.

Címkék

Túratervünkben vannak stabil programok, ilyen az Újév-köszöntő túra is. Ez egy evős-ivós túra, lényege egymás köszöntése az új esztendőben. Most Mogyoród környékén jártunk 28 fővel, ragyogó napsütésben.

Reggel -20 fokot mutatott nálunk a hőmérő. Át is futott az agyamon, hogy páran biztos beijednek, és nem jönnek el. Hiába aggódtam, aki jelentkezett mind ott volt – aki nem, az már az előre beijedt, és nem is jelentkezett. Persze más oka is lehet annak a hidegen kívül, ha valaki nem jelentkezik egy túrára. Pedig a hideg ellenére nagyszerű időnk volt, mikor megálltunk még a nap melegét is éreztük. Nem volt nagy a táv, alig több mint 12 kilométert tettünk meg. Kár hogy Mogyoród környékén a valkói, gödöllői, isaszegihez képest alig volt hó.

A MÁV most is hozta formáját, vonatunk több mint tíz percet késett, így nem értük el Gödöllőn a HÉV-et. Az Alsó-parkon átsétálva a Szabadság-téri megállóban szálltunk fel a következő járatra. A többieket Mogyoródon értük utol. Akkor se találtuk meg mindjárt őket, mert elbújtak az állomás mögé. Rövid üdvözlések után indultunk. A már jól ismert úton a Somlyó-hegyre (Gyetyános) gyalogoltunk fel. A Makovecz-tervezte kilátó egyre kutyábbul néz ki, lassan már össze is omlik. A kilátó után leereszkedtünk a dombról, és az M3-as felé vettük az irányt. A felüljárón való áthaladást követően Mogyoród központjába jutottunk. Szép ez a rész, a kiépített patakmederrel, híddal, betlehemmel, táncos szoborral.

A Rózsa utcán át hagytuk el a központot. Zöld négyszög jelzés vezetne erre, de a focipálya magasságában az út járhatatlanná válik. Ezért nagy ívben kerülőt kellett tennünk. Lovastanyák mellett haladtunk el, mikor találkoztunk egy pár fős turista-csapattal. Rövid erdei út után, kis tisztásokkal tarkított bokros területre (Fót, Bodzás) értünk, ami alkalmasnak látszott az újévi lakoma helyszínéül. Pár esőkabátot leterítettünk a kis hóval megszórt földre. Erre került a sok finom sütemény. Kínálgattuk egymást italokkal is, sokszor elhangzott az ilyenkor szokásos Boldog Újévet! kívánság.

Félórás eszem-iszom után indultunk tovább. Egy lovassal is találkoztunk. Továbbra is egy-egy erdőfolttal tarkított bokros területen haladtunk, mígnem ismét Mogyoród határába értünk. A Berek-tetőnél, még egyszer megálltunk a maradék süteményeket felenni. Aztán ismét átmentünk az M3-as felett és a HÉV-állomásra értünk. Épp akkor állt be a szerelvény Gödöllő felé. Megkértük a vezetőt, hogy a kissé lemaradottakat is várja meg. Meg is tette, mégis halál pontosan értünk Gödöllőre. Inci szerencséjére a hatvani vonat is késett pár percet, így elérte azt. Mi még fél órát várakoztunk vonatunkra.

Az út végére két új taggal – Csabával és Endrével – bővült tagságunk. Gratulálunk nekik, jól választottak!

 

PMP, Ráckeve – Szigetcsép

Címkék

December 10-én a Pest Megyei Piros jelzés újabb szakaszát jártuk be Ráckevétől Szigetcsépig. 22-en voltunk, 20 km-t gyalogoltunk, a GPS szerint 97 méteres szintemelkedéssel. Csak tudnám ez utóbbi hogy jött össze neki?

Reggel negyed nyolckor különböző irányból érkezve Isaszegen találkoztunk a kultúra háza előtt. Innen Szigetcsépre igyekeztünk, ahonnan eredeti terv szerint indult volna a túránk, valamint találkoztunk volna a HÉV-vel érkező pesti lányokkal. Aztán a GPS Ráckevére vitt. Otthon láttam, hogy ezt nem holmi szeszélyből tette, hanem rosszul adtam meg a célt. Mentségemre: félig sötétben, szemüveg nélkül a felajánlott Sziget-tel kezdődő települések közül véletlenül Szigetcsép helyett Szigetbecsét választottam. Felhívtam a lányokat a HÉV-en, hogy jöjjenek a végállomásig. Így aztán innen indultunk. Az állomás melletti újságosbolt kedves hölgyétől sikerült bélyegzőt szerezni az igazolófüzetünkbe.

Indulás után átmentünk az aluljárón, majd másfél kilométer után magunk mögött hagytuk Ráckevét. Ezután egy-egy tanya, erdőfolt, gyümölcsös között nem túl érdekfeszítő terepen értünk a Duna-gátig. Ezen több mint öt és fél kilométert mentünk, közben kb. félúton megreggeliztünk - már aki ezt nem tette meg otthon.

Szigetújfalun pecsételtünk egy kocsmában. Itt kedves kislány első szóra adta a szigetújfalui bélyegzőt. Mi meg hálából fogyasztottunk ezt meg azt. A szigetszentmártoni elágazásban egy tetszetős útbaigazító-tábla, I. világháborús emlékmű, és egy különös alakú fa található. A temető után láthatóan most fogják a jelzéseket felújítani, mert még csak az alap volt fenn a fákon. Elértük a HÉV síneket, majd vele párhuzamosan haladtunk. Az Egyetemi Tangazdaság megálló előtt balra tértünk, és egészen az ártéri erdőig ezt az irányt követtük. Az erdő szélén ebédeltünk. Mikor elindultunk, akkor derült ki, hogy már nem érjük el a kiszemelt HÉV-et. Tovább bonyolította a dolgot, hogy az ártéri erdő után Szigetcsép vezető úton kerítés állta utunkat. Jelzés sehol se volt rajta. Azt gondoltam, talán új nyomvonalon, a jobbra lévő erdősáv szélén fog menni az út. Arra sem ment, így a szántóföldön átvágva értünk arra a keskeny füves sávra, amely régebben is jelzett út volt. Csakhogy régebben egy-egy betonoszlop állt a szélén, amire lehetett jelzést festeni. Szigetcsépnél ismét elértük a HÉV-síneket. Bélyegezni szerettünk volna az állomás melletti nevesincs kocsmában, de a pultos azt mondta nincs pecsétje (miközben kétszer is visszafordult a pénztárgép felé, hogy ideadja). A kis bosszúnk az volt, hogy mi meg nem vettünk semmit. HÉV-vel Ráckevére utaztunk, onnan pedig kocsival haza.

Mikulás-kereső túra 2016.

Címkék

Évtizedes hagyomány, hogy Miklós nap környékén Mikulás-kereső túrát tartunk. Így volt ez idén is. Volt egy rövidebb túra a gyerekek miatt, amit a Mikulás megtalálása után kiegészítettünk még. A túrát közösen szerveztük az Isaszegi Nyugdíjasok Baráti Körével. Összesen hetvennél is többen voltunk.

Hideg, de ragyogóan tiszta volt a reggel. A vasútállomáson megvártuk a vonattal érkezőket, és együtt indultunk a Nyugdíjas klub felé. Már sokan vártak ott ránk. Még gyorsan pár technikai dolgot átbeszéltünk, aztán indultunk. A Polgármesteri Hivatalnál balra kanyarodtunk, és a Szobor-hegyig mentünk. Itt volt az első gyerekeket segítő kis Mikulás kép egy fán. Az egyre nagyobb képek jelentették a Mikulás közeledtét. Kicsit körülnéztünk a Honvéd-szobortól, mert a tiszta időben nagyon szép volt a kilátás Isaszegre, de a Börzsöny is jól látszott. Folyamatos kapaszkodással haladtunk, közben a nagyobb gyerekeket alig lehetett visszafogni, hogy ne rohanjanak annyira. Az lenne az ideális, ha a kisgyerekekkel együtt érnénk fel mindnyájan.

A Honvédsíroknál kialakított pihenőhelyen rejtőzködött a Mikulás. Előbb nagy örömünkre a gyerekek nagy kedvence Emese-Krampusz fogadott minket. Mikulásnak – aki most is a jóságos volt - a gyerekek külön kis ajándékokért verset mondtak, énekeltek. Ezután jött a Mikulás-csomag kiosztása, amelynek tartalmát a gyerekek azonmód átvizsgálták. Találtak benne sok finomságot, többek között Babi készítette mézeskalács-Mikulást is. H. Ági festett földimogyórájának is nagy sikere volt. Csemegézés következett süteményekből, üdítőkből. Sőt, mi túlkoros gyerekek még a forralt bort és a pálinkát is megkóstoltuk. A Mikulás-projekt befejezéseképpen még egy csoportképet készítettünk.

24-en tovább gyalogoltunk a Pest Megyei Piros jelzésen Pécel felé, a többiek visszaindultak a klubhoz. Élvezetes volt a gyaloglás a szép időben és a változatos terepen. A Tusák-árokba való leereszkedés mindig nagy élmény. Az isaszegi erdő széléig, a volt crosspályáig mentünk. Itt sok erdőnyüvő quad-dal, terepjáróval találkoztunk. Szerencsére hamar tovább-álltak, nagy füstöt hagyva maguk után. Kicsit megpihentünk, élvezve innen is a kilátást, majd az erdőszélén folytattuk utunkat. A magasfeszültségnél jobbra ismét betértünk az erdőbe. Egy kanyar után kiértünk az Öreg-hegy alatt futó széles útra. Ezen értünk vissza Isaszegre.

A rövidebb táv 5,5 km volt, a hosszabb 14,5 km.

Köszönetet mondok mindenkinek, aki tevékenyen részt vett a Mikulás túra szervezésében, a csomagkészítőknek, és külön Lajosnak, hogy ismét elvállalta a Mikulás szerepét. Sajnos évek óta csökken a gyereklétszám (most klubtagjaink összesen 7 gyereket hoztak), emiatt mindig gondolkodóba esek ilyenkor, hogy érdemes-e rendezni egyáltalán ilyen típusú túrát?

 

Bakancsos-bál 2016

Címkék

Idén is megtartottuk Bakancsos-bálunkat. Sok minden változott az előző évhez képest, egyetlen dolgot leszámítva, ez pedig a jó hangulat. Meghívásunkra ezúttal is vendégeink voltak az isaszegi Nyugdíjasok Baráti Körének tagjai - együtt 75-en töltöttük meg a termet.

A decentralizáció jegyében ebben az évben a rendezői feladatokat Kati, H. Ági és a két Jani vette át. Jól sikerült a bemutatkozásuk, köszönet érte nekik. 5 órától gyülekeztünk. Hozta mindenki a már jól bevált recept alapján készült süteményét, a tombolának szánt ajándékát. 6 óra után köszöntések közepette Babi mézeskalács bakancsokkal lepte meg a Dél-Dunántúli Kéktúrát idén teljesítő társait, majd kezdődött a műsor.

Az első zenés produkcióban a vendég István mellett Sanyi és Jani gitározott, énekelt. Ezután Laci következett az Alkohólia előadásával, majd őt K. Ági követte Szabó Lőrinc Lóci óriás lesz c. versével. Vendégeink (akik közül ketten - Margit és Brigi - nálunk is tagok) előadásában hastáncot láthattunk. Házi szerzőink – U. Zsuzsa és H. Jani – Lujza és Jenő átirata klubunk életéről szólt, B. Marika és Gyula előadásában. A műsort alkalmi zenei együttesünk zárta.

Vacsora, nassolás, iddogálás után táncoltunk, míg bírtuk. A szünetekben tombola-sorsolás (Babi készíttette óriás mézeskalács templom fődíjjal) és kétféle játék volt: egy lottóhoz hasonló, és egy várfelismerő. A kitartóak hajnal kettőig ropták a táncot.



 

Bor-túra, Velencei-hegység

Címkék

Nem kellett csalódnunk a meteorológiában: esőt jósolt szombatra, és esett is rendületlenül egész nap. A Velencei-hegységben túráztunk, összekötve az utat pincelátogatással. 42-en voltunk, a megtett táv 11,5 km.

Busszal utaztunk isaszegi, gödöllői és pesti felszállóhelyekkel Sukoróra. Ott leszállás után máris esőkabátokat kellett vennünk. Nem mentünk messzire, mert az első program egy 300 éves pince meglátogatása volt némi pálinkakóstolással egybekötve. Negyvenen indultunk tovább, mert ketten minimalizálva a gyaloglást a buszhoz tértek vissza. Sajnos az eső, és egyéb GPS-es problémák miatt Sukoró főterére értünk, innen pedig csak kerülővel – a Nadap felé vezető bicikliúton – jutottunk az eredeti tervben lévő Meleg-hegy közelébe. Innen már az előre eltervezett úton haladtunk, és értünk a Likas-kőhöz. Ez a furcsa sziklaalakzat a földtörténeti ókorban keletkezett, és bizonyos szögből nagyon hasonlít egy majomfejre. Tovább jelzetlen utakon haladtunk, előbb egy vadkerítéshez, később a Vaskapu-hegyhez érve. Szép erdei utakon mentünk tovább. Akadály ott keletkezett, ahol elértük a S jelzést, viszont az egy kerítés túloldalán volt. Elmentünk egy darabig, hátha arra lesz átjáró, de nem volt. Így visszamentünk a kapuig és annak drótját megnyitva (majd utánunk visszadrótozva) a jelzett útra tértünk. Nemsokára az utunk egyik fő attrakciójához, egy fűtött előterű pincéhez értünk, ahol finom falatok és ízletes borok vártak ránk. Eredeti tervben még szerepelt, hogy a pincehegyen keresztül Lovasberénybe gyalogolunk, de ezt a cudar időjárás (szerencsére a beígért viharos szél azért elmaradt) miatt kihagytuk.