Isaszegi Természetbarát Klub

Csákvár – Haraszthegy – Vadászkápolna

Címkék

Szombaton a Vértes-hegységben jártunk. Az igen látványos Haraszt-hegyi tanösvényt körúttá bővítettük, útba ejtve a Vadászkápolnát is. 13,5 km-t tettünk meg 300 méter emelkedővel és 358 m lejtővel.

Hét órakor indult a gyűjtőjárat Isaszegen, és Pesten a Lurdy Ház mellett vált teljessé a létszám. 9 órakor szálltunk le buszunkról Csákváron, a Haraszt-hegyi tanösvény kiindulópontjánál. Gyorsan a csákvári házak fölé értünk, ezt követően inkább szintben haladtunk a hegyoldalban a Kőlik-völgyig. Itt egy erősebb emelkedő kezdődött, 440 méteren belül több mint 100 métert emelkedett az út. De mikor felértünk, a párás levegő ellenére is szép kilátásunk volt, a közeli dolomit-gerincek pedig igen látványosak voltak. Tovább folytatva utunkat, még több alkalommal is láthattunk mély bevágódásokat, sziklaletöréseket. Különösen szép volt a Lóállás-tetőnél lévő.

Elhagytuk a tanösvényt, és jelzetlen (időnként út nélküli) utakon haladtunk tovább a Haraszt-hegy északi oldalában, majd a Hosszú-völgyben. Így értünk el a zöld jelzést. Már melegen sütött a nap, meg is álltunk egy réten ki elemózsiázni, ki csak napfürdőzni. Tovább a Kőfejtő-völgyben haladtunk, majd elértük és kereszteztük az Oroszlány felé vezető utat. Itt hétvégi házak között haladva ráláttunk a Kotló-hegyre. Később utunk baloldalán egy nagyon mély kőbánya mellett haladtunk el, majd erre a Bagó-hegyről is ráláttunk. Kellemes erdei úton értünk a Vadászkápolnához, melyet Esterházy János építtette felesége számára 1797-ben, akkor még Török- toronynak. A nyolcszögletű kápolna tetejére épített teraszra terméskőből húzott lépcsőházon lehet feljutni. Fel is mentünk rá. Az Esterházy-kastély parkja mellett vezetett utunk Csákvár központjába, ahol buszra szálltunk és hazautaztunk



 

KDP, Várpalota – Mecsértelep

Címkék

A Közép-Dunántúli Piros újabb 60 km-es szakaszát jártuk be az elmúlt hétvégén. Legnagyobb része igen szép, változatos volt (1436 m emelkedő, 1452 m lejtő), benne a nagy kedvenc Burok-völgy is – igaz az eddigiektől eltérő körülmények között.

10.15. csütörtök

Tömegközlekedéssel és kocsival utaztunk Várpalotára, ahonnan 9 óra után indultunk gyalogtúránkra. A tési utat kereszteztük, majd hosszan egy elektromos vezeték alatti tüskés, bozótos úton tépettük magunkat. Innen kiérve már nyílt terepen vezetett az út, láttuk előttünk a megmászásra váró Baglyas-hegyet. Leértünk az Inotai- víztárolóhoz, látványos volt mögötte a félig lebányászott mészkőoldal. Ezen felkapaszkodva nagyszerű kilátás nyílt tó Várpalota keleti részére, a halastavakra, távolban a péti gyárak kéményeire. Inota szélső házai után pár emelkedő/lejtő után egy kőbánya közelébe értünk. Ezt balra kerülte meg a jelzett út. Hideg-völgy után kezdődött az erősebb emelkedő a 363 m magas Baglyas-hegyre. Fenn a csúcson bélyegeztünk, de rögtön siettünk is tovább, mert erős és hideg szél fújt. Lefelé menet az eső is elkezdett csöpörögni, szerencsére nem sokáig. A kopár hegyoldal után erdőbe érve ettünk, majd szép utakon Csórra érkeztünk be. 16 km-t gyalogoltunk le 479/541 méteres szinttel. Busszal utaztunk vissza Várpalotára, ahol megebédeltünk (vacsoráztunk?), majd elfoglaltuk szállásunkat.

10.16. péntek

Reggeliztünk a szálláshelyünkön, majd 2 transzporttal Csórra autóztunk. Itt rátértünk a piros jelzésre. A Kút-hegy és a Gomba-hegy között leglátványosabb szakasz a Szenes-horog nevezetű mészkőgerincen való áthaladás volt. Az út bal oldalán, később a jobb oldalán is hatalmas kőbányák vannak, feledtetve a csendes túrázás élményét. A Piramita tetején egy kilátóra kapaszkodtunk fel. Az uniós pénzből felújított kilátó sajnos túl alacsonyra sikerült, alig lehetett valamit kilátni onnan. Következő látnivaló egy hatalmas Kőasztal volt, majd a Kastélybirtok tanösvényen az Amadé- Bajzáth-Pappenheim-kastélyhoz értünk és jártuk körbe azt. A kastély egyik részében iskola működik, másik része elvileg látogatható, amit erősen megnehezít, hogy kontakt személynek egy pesti telefonszámot adtak meg. Iszkaszentgyörgyön bélyegeztünk, majd indultunk tovább. A Fehérvárcsurgói-víztároló felé haladva két nagyobb emelkedő volt, a Szén-, és a Vontató-hegy. Itt találkoztunk az OKT-vel, amely a tó irányába halad, mi pedig Guttamási, Isztimér irányába mentünk tovább. 16 km-t gyalogoltunk 438/36m méteres emelkedővel/lejtővel. Szállásunk az isztiméri Önkormányzat tulajdonában lévő Anna-turistaházban volt. Vacsorát Kincsesbányáról hozattunk.

10.17. szombat

Vártuk már ezt a napot, hogy a Burok-völgyben túrázhassunk Eddig kétszer is voltunk itt az ITK-val, mindkétszer napsütésben. Most is ezt ígérték a meteorológusok, ellentétben az előző napokkal. Valami hiba csúszhatott a számításba, mert csütörtökön volt csak egy kis eső, most szombaton viszont csöpörgő esőben indultunk. Két és fél kilométeres úttal közelítettük meg a völgyet, de most nem a szokásos úton jutottunk le az aljára, hanem egy nagyon meredek, vadregényes úton. A völgyben eleinte nem volt olyan sok kidőlt fa, később felszaporodott a számuk. Alig csöpörészett valami fentről, el sem tudtuk dönteni, hogy eső-e az, vagy csak a fákról sodorja le a vizet enyhe szél. Mindenesetre izgalmas út volt a számtalan fa alatti átbujkálással, átmászással. Nehezítette dolgunkat, hogy az átázott fák a nagyon csúsztak, és a völgytalpon időnként állt a víz. Három és fél óra tornászással jutottunk el a Bükkös-árokig. Ennek csak az eleje volt meredek és tele kidőlt fákkal. Onnantól kezdve, hogy a K háromszög jelzés csatlakozott mellénk, már nyitottabb volt a terep. Még a Hárs-hegyre kellett feljutnunk, onnan jobbára már lefelé mentünk. Elhaladtunk az Úttörő-forrás mellett, majd hamarosan a Hamuház közelébe értünk. Innen nem követtük a piros jelzést, hanem a kéken mentünk Csőszpuszta felé. Idáig 15 km-t tettünk meg 391/216 m szintkülönbséggel. Szállásunk ugyanis Tésen volt. Júniusban már egyszer aludtunk itt. A Német Sörözőben elköltött rossz és drága vacsora miatt – Babi/Laci jóvoltából – inkább helyben oldottuk meg azt.

10.18. vasárnap

Csőszpusztától kezdtük a gyaloglást. Hamuházban bélyegeztünk, majd kis kitérővel a Csiklingvárhoz jutottunk. A 420 méter magasan lévő várból (ha az volt egyáltalán) vajmi kevés maradt meg. Végig erdőben haladva lejtős úton értünk Kisgyón Természetbarát Telepre. Itt bélyegeznünk kellett és ettünk is pár falatot. A hátrahagyott bányászlakásokat 1982-ben a Fejér Megyei természetbarátok kaphatták meg A telepen 12 kulcsosház létesült. Az egyikben – Pentele-kulcsosházban – mi is aludtunk már, mikor az Országos Kéktúrát jártuk. Mecsértelepig továbbra is lejtett az út. Jól haladtunk, így a nem kocsival utazók elérték a fél egy előtt induló buszt. Napi túránk 13 km volt 128/332 m szinttel.

A képeket Babi (B), Laci (L) és jómagam készítettük.



 

Tokaj

Címkék

Formabontó módon ezúttal nem túráztunk, hanem az ország egyik leghíresebb borvidékét kerestük fel. Azért egy hétkilométeres séta így is összejött.

Vonattal utaztunk 10 óra után pár perccel értünk Tokajba. Kiérve a főútra, elsétálunk a Rákóczi-Dessewffy kastély előtt, majd felkapaszkodtunk a Finánc-dombi kilátóra. Innen jó rá lehetett látni a Tiszára, a Bodrogot viszont már kitakarták a parti fák. Ezután lassan, meg-megállva sétáltunk Tokaj főutcáján. Meglátogattuk a XVIII. század végén épült görög kereskedő házát, amely ma az értékes anyagot tartalmazó Tokaji múzeum. Bejártunk mindent a pincétől a padlásig. Ezt követően jól beebédeltünk finomságokból egy étteremben. Aztán jött a nap csúcspontja, borkóstoló egy pincében. Megkóstoltuk a száraz furminttól kezdve az ötputtonyos aszúig a teljes kínálatot. A végére nem szomorkodott senki.



 

Galyatető - Mátrai Szanatórium

Címkék

Galyatetőről ezúttal délkeleti irányba indultunk változatos, szép tájakon. Létszámunk már majdnem elérte a járvány előtti időszakot, 33-an voltunk. A megtett út 10.5 km hosszú volt, 293/552 méter szintkülönbséggel.

Tavaly novemberben már tettünk egy túrát Galyatetőről indulva (akkor Nagybátonyig), de akkor borzasztó nagy köd volt viharos széllel, mínuszokkal. A kilátóból semmit se lehetett látni, csak a drótfonatra ráfagyott zúzmarát (az viszont szép volt). Most egy hónappal előrehozva tettünk egy újabb kísérletet a galyatetői kilátóból való gyönyörködésre. Ezúttal sem volt kifogástalan a kilátás az enyhe köd miatt, az erős szél is kellemetlen volt, de azért jó messze elláthattunk. Fél kilencre már a parkoló hűlt helyének közelében (ugyanis valamilyen építkezés miatt oda be se állhattunk) szálltunk ki a buszból. A lépcsőkön felmentünk a Péter hegyese tetején álló kilátóhoz. 200 Ft-os pénzérme bedobásával lehet felmenni rá. A tetejéről a szél majd lefújt, úgyhogy nem sokat időztünk fenn. Betájoltuk az előző hét túrájának helyszínét, a Karancs-Medvest, meg a mostani utat a Csórréti-víztárolóval. A Kékes most nevéhez méltón tényleg kékes színűnek látszott. Visszatérve a Nagyszállóhoz, építési munkagépek között átmentünk a volt parkolón, majd az országos kéken indultunk. Nem sokáig maradtuk rajta, mert áttértünk a S, K+ jelzésre. A Galya-csurgó alattomos vizenyős talaján páran megmerültek és önthették ki a vizet cipőjükből. Aztán a S jeljzést is faképnél hagytuk, maradtunk egyedül a K+-en. 2013-ban, mikor az OKT ezen szakaszán jártunk, még itt vezetett a kék jelzés. Pár megkopott jelzést még láttunk a fákon. Fenyőerdőben, majd bükkösben is járva (időnként azonban rálátva a Kékestetőre is) elértünk a Nyírjesi-erdészházhoz. Régebben itt volt az OKT-pecsételőhely.

Továbbmenve kereszteztük a Nagy-Lipót-folyást egy betonáthidalón. Egy erősebb emelkedő után leereszkedtünk a Csórréti-víztározó közelébe. Talán egy kerítés lehetett valamikor az a pár földön fekvő drót, amin átmenve megláttuk a tavat. Nem sokáig élveztük a látvány, mert egy hölgy (?) minősíthetetlen hangon utasított ki onnan azzal, hogy az vízvédelmi terület. Könyörgöm, honnan lehet ezt tudni, mikor még a térképek is jelölik, hogy ott kilátóhely van asztalokkal, padokkal! Szóval kiüldöztettünk a paradicsomból, aztán egy tóba torkolló kis patak mély völgyébe kellett leereszkednünk, majd ismét kikapaszkodnunk. Ezután szélesebb úton haladtunk továbbra is lejtmenetben, addig, míg el nem értük a Nagy-Hidas-patakot a Hatökör ura különös elnevezésű helynél.

A patakátkelés után erős emelkedő kezdődött, sokan méltánytalannak is tartották, úgy megszokták már, hogy majdnem mindig lefelé haladtunk. A Nagy-Hidas-bérc tetejére felérve ebédidőt vettünk ki. Ebéd után Mátraháza felé indultuk, de nem mentünk be a településre, hanem a 24-es úttal nagyjából párhuzamosan haladtunk. A jó idő ugyanis idecsalogatta Magyarország összes motorosát szerpentinezni, és már szinte elviselhetetlen volt a motorbőgés. Így közelítettük meg a túránk végcélját, a Mátrai szanatóriumot, ahol buszra szálltunk és hazautaztunk.



 

KDP, Mecsértelep – Vértessomló

Címkék

A Közép-Dunántúli Piros újabb szakaszát jártuk be múlt hét végén, ezúttal a Mecsértelep – Vértessomló között. Szerencsére – ellentétben az előjelzésekkel – nagyon szép időnk volt az a körülbelül harmincegy kilométer alatt, amit megtettünk.

09.18. péntek

Kocsival és tömegközlekedési eszközökkel 9 óra előtt értünk Mecsértelepre. Itt mindjárt bélyegeztünk, majd máris indultunk. Eleinte dimbes-dombos tájon, de javarészt szántóföldek között haladtunk. Utána kezdődött az emelkedő a Vadhányás nevezetű dombra. Onnan leereszkedve kereszteztük a Velegi-vízfolyást, majd láttunk egy tavat is. Ismét szántóföldek között kezdett emelkedni az út, együtt haladtunk egy kis ideig a Nagyveleg felé vezető aszfaltúttal, majd a Hancsákos-hegy következett. Az út bal oldalán erdő volt, jobb oldalán pedig hatalmas cirokültetvény. Innen lefelé vezetett az út, és egyre közelebb kerültünk Mór városához. Itt kiváló vezetéssel megnéztük a Lamberg-kastélyt, utána egy grillezőben megebédeltünk. Ezt követően felsétáltunk a pincék közé az Ezerjó utcába. Itt van ugyanis a Bormúzeum, ami egyúttal bélyegzőhely is. Kis könnyítéssel Mór szélső házáig utaztunk, onnan 170 méter szintemelkedéssel az Antal-hegy oldalában emelkedtünk. Leérve innen bekukucskáltunk a Vértes Táborba, ahol eredetileg (az áprilisban elmaradt túrán) a szállásunk lett volna. Széles erdei úton a Csuka-tó érintésével a megszűnt festékgyárig gyalogoltunk, onnan kocsival szálláshelyünkre a Rigófészek-vendégházba - nagyon jó hely, tudom ajánlani mindenkinek – érkeztünk. Vacsoráztunk, majd viszonylag korán lefeküdtünk. Ezen a napon 15,5 km-t gyalogoltunk 427/370 m szintkülönbséggel.

09.19. szombat

Kocsival visszamentünk addig, ahol pénteken abbahagytuk a túrát. Az első tó itt megint a Csuka-tó, volt, melynek már alig van szabad vízfelülete, benőtte a nád. Annál szebb a Festékgyái-tó, melynek kristálytiszta vize van, és le is lehet menni a partjára. Nem úgy, mint a következő tónál, amit egy Macskadomb nevezetű hely, és egy erdőgazdasági aszfaltozott út után értünk el. Ez a következő tó a Dobai-tó volt, melyet teljesen körbekerítettek. Oroszlán előtt még egy nagyon vadregényes tavat láttunk, ez Új Mindszent mellett van. Oroszlányban az aszfaltot kihagytuk, bélyegeztünk füzetünkbe.

Következő látnivalónk a Majkpusztán volt. Itt először megebédeltünk a tónál, majd felkerestük a Majki Kamalduli Remeteséget. Itt sajnos nem volt szerencsénk, mert a felújítás alatt lévő remeteséget csak vezetéssel lehet látogatni, erre pedig 50 percet kellett volna várni. Ennyi időnk nem volt, mert még négy kilométer volt hátra Vértessomlóig. Itt a tavaly augusztusi utunkhoz hasonlóan (ekkor jártunk itt KDP-túrán) egy cukrászdában elfogyasztott jutalomfalatokkal zártuk be a túrát. Ez most ténylegesen 16 km hosszú volt 190/287 m szintkülönbséggel.

A képeket Dalmi Éva (D.É.) és N. Béla készítette.



 

KDP, Zirc - Hárskút

Címkék

Egy vírus miatt elmaradt márciusi túrát pótoltunk múlt hétvégén. A sors fintora, hogy most azért jutott rá idő, mert egy cseh-morva utunk is elmaradt, szintén a koronavírus miatt. Már-már júliusi melegben négy nap alatt 61 km-t tettünk meg, 1404/1506 méteres szintkülönbséggel.

09.09. szerda



Négyen vonattal, négyen kocsival jutottunk le negyed tízre Zircre. Bélyegeztünk a Közép-Dunántúli Piros igazolófüzetébe, és indultunk. Most is a már jól bevált „recept” szerint szerveztem a gyaloglást, heten indultak Zircről, én pedig Vinyére autózva, elkezdtem velük szembe gyalogolni.

A többség mintegy 500 méter után elhagyta Zirc települést, és a Cuha-patak völgyébe ért be, majd egészen Vinyéig el sem hagyta azt. Az út első felében még nem olyan mély a völgy, igazi látnivalók itt a gyönyörű virágok voltak. Porva-Csesznek vasútállomáson ismét bélyegeztünk füzetünkbe, itt már együtt voltunk. Egyre több szikla díszítette a völgy oldalát, és a vasút is beszorul a magas sziklák közé, és hol támfalak tetején, hol viadukton, hol alagútban halad. Egy helyen fel is kapaszkodtunk a viaduktra, itt van a Millenniumi vasútépítési emlékhely is. Alatta nagy pihenőtér padokkal, asztalokkal, esőbeállóval. Továbbhaladva még látványosabb volt a völgy barlangokkal, nagyon sok gázlóval. Mindezek között talán legszebb a Kőpince-barlang volt. Vinyén ismét bélyegeztünk, majd Fenyőfőre a szállásunkra mentünk. 2009-ben egyszer már aludtunk itt pár napot, mikor ezt a környéket jártuk be. Vacsora után még sétáltunk egyet a faluban. Napi távunk 15 km volt 124/220 m szinttel



09.10. csütörtök



Reggeliztünk a szálláshelyünkön, majd indultunk a Bakony tetejére, Kőris-hegyre. Ezen a napon Laci volt a sofőr, ő jött velünk szembe Bakonybél melletti Odvaskő pihenőtől.  Először a fenyőfői Ősfenyvesben haladtunk, utána vegyes erdőben. Szép volt, hogy a reggeli párás levegőn átsütött a nap. Az folyamatosan emelkedett. Sokfelé láttunk fakitermelést, az út mellé összehordott farakásokat. Szerencsére – legalábbis amerre mi jártunk – nem volt tarvágás sehol. Az út igazából azután kezdett nagyobb emelkedésbe, hogy elértük az OKT nyomvonalát. Kipirulva értünk fel a Kőris-hegy 709 méteres csúcsára. Itt van egy kilátó is, rajta a bélyegző-dobozka. A kilátó alulmaradt a közelében lévő fákkal történő versengésben, így csak korlátozott kilátás nyílik róla. Ebédeltünk, majd elkezdtünk ereszkedni le a hegyről, eleinte az OKT-vel együtt. Egy legalább egyméteres siklót is láttunk. Próbáltam utánanézni, mi lehet a neve, de csak azt találtam, hogy az erdei sikló szürke, zöldesszürke. Ez pedig kifejezetten fekete volt. Elértük a Boroszlán tanösvényt, ezzel együtt ereszkedtünk le az Odvaskő hotelig. Innen Bakonybélbe autóztunk, ahol szálláshelyünk volt. Este elmentünk vacsorázni, utána kezdődött a társasélet gyakorlása. Jó ismerősökre leltünk a vendégház baktalórántházi vendégeiben. Ezen a napon 16 km-t tettünk meg 462/508 m szintkülönbséggel.



09.11. péntek



Kocsival kétszer fordulva Hotel Odvaskőig mentünk, ahol előző nap abbahagytuk a túrát. Innen indultunk gyalog. Még előző este eldöntöttük, hogy teszünk egy kitérőt a Huberlaki-tóhoz. Így a Gerence-parti pihenőhelyek után a K+ jelzésre tértünk. Szép bükkerdőben haladtunk időnként vörös színezetű sziklák mellett. Állandóan emelkedő út végén értünk a tóhoz, melyet magyar Gyilkos-tónak is neveznek a benne lévő égerfa-csonkok miatt. A vaditatónak szánt tavat 1980-as évek közepén duzzasztották fel. Csodás látvány a kis tó, érdemes volt felkeresni! Innen szétvált a csapat, mindenki a piros jelzésre tért, csak más-más útvonalon, mert nekem vissza kellett mennem a kocsiért. Ezt követően Pápavár-aljától haladva találkoztunk újra Tevelvár közelében. Látványosak voltak azok a helyek, amit a volt kisvasútnak építettek ki (sziklaáttörés, mély völgy fölött átvezető gát, hegyoldalban futó nyomvonal). Erdei, majd makadámúton addig gyalogoltunk, amíg a piros jelzés le nem tért az OKT-től. Itt hagytuk abba napi túránkat, és kocsival mentünk vissza Bakonybélbe. Este megint elmentünk vacsorázni, utána beszélgettünk még sokáig. Napi adagunk számai: 14 km, 416/424 szint.



09.12. szombat



Reggel kocsival, 2 transzporttal a KDP-OKT kereszteződéséig mentünk, onnan Laci Hárskútra hajtott, és onnan jött velünk szembe. Lejtős úton indultunk, időnként szép kilátással a Köves-tetőre. Az út mellett hatalmas kupacokban a lucfenyő pusztulása miatt kivágott fák tornyosultak. Ezután egy igen vadregényes részre értünk, a Fekete-séd kanyargós völgyébe. Ezt elhagyva egy hatalmas rét szélén álltunk meg pihenni, ahol rengeteg virágot és egy óriás pöfeteget is találtunk. A rét után kezdett emelkedni az út, és ez tartott addig, míg a Hajagra nem értünk. Közben az út baloldalán egy hatalmas Ősbükköt is láthattunk. A hegytetőn találkoztunk össze a Hárskútról érkező Lacival. Kis kitérőt tettünk egy 1973-ban lezuhant szovjet repülőgép emlékhelyéhez. Augusztin-tanya felé 2 éve változott a KDP nyomvonala, de sajnos ezt nem követte a terep megtisztítása, így szinte áthatolhatatlan szúrós bokrok kellett átverekedni magunkat. A bélyegző az Augusztin-tanyáról átkerült a mögötte kialakított pihenőhelyre, ami viszont jól karbantartott volt. Itt ebédeltünk, majd indultunk Hárskút felé. Erre már sokszor nyílt terepen vezet az út, így 30 fok fölötti melegben nem fáztunk. Hárskúton ismét kettévélt a csapat tömegközlekedőkre és kocsival utazókra. Napi távunk 16 km volt 402/354 méter szintkülönbséggel.



 

Bér – Szanda vára – Szandaváralja

Címkék

Szeptember első szombatján a Cserhátban jártunk Bértől Szandaváraljáig. Nyári meleg volt, legelőkkel tarkított szép tájakon haladtunk. Egyedüli kihívást az 529 m magas várhegy utolsó szakasza jelentette. 31-en voltunk.

Az utóbbi idők szokása szerint megint 7 órakor kezdtük begyűjteni túratársainkat. Gödöllőn teljessé vált a mezőny, negyed kilencre már Béren is voltunk. Nekiindulva a távnak elhaladtunk a baloldali domb tetején lévő evangélikus templom, majd két szépen karbantartott pince előtt. A Nagy-hegyi elágazásnál (innen lehet felmenni a az Európában egyedülálló íves andezit-oszlopokhoz – már jártunk itt az ITK-val) a Z+ jelzésen mentünk tovább, javarészt az Ordas-patak völgyében. A másik lehetőség lett volna a zöld jelzésen Csobánkapusztán át feljutni a várhoz, de azt majd egy elkövetkezendő túrán fogjuk használni. Kétszer is átkeltünk a patakon, de alig volt benne víz. Ordaspuszta előtt egy dombra felérve először láttuk a várat, a mellette lévő nógrádkövesdi felhagyott kőbányával együtt.

Ordaspusztán alig van egy pár ház, mégis a temetője szépen gondozott. Fokozatosan emelkedett az út, először Cser-hegy előtt volt nagyobb a meredeksége, ekkor már a Z jelzésen haladtunk. Alig észrevehetően jobbra elágazott a ZL jelzés, ezen értünk fel a várhoz. Az utolsó szakasz meredekségét egy-két szerpentin tette könnyebbé.

A XIII. században épült várból nem sok maradt: csak a torony egy 6 m magas részlete, és egy négyszögletes helység falmaradványa van meg. Mint annyi más várat kishazánkban, ezt is a török időkben visszafoglaló magyarok robbantották fel. A vár kis területén nagyon sok ember tolongott, ezért miután mindenki felért, hamarosan odébbálltunk. A vár után még egy látnivaló volt, egy andezitoszlopfal - melyet sajnos sokan kihagytak. Pár éve, mikor erre jártunk, még egészen jól járhatók voltak a lépcsők. Mára már tán egy ép sincs köztük, de nagyobb baj, hogy szúrós bokrok miatt már különben sem lehetne használni azokat. Egy nagyon jó árnyas, kőpadkákkal ellátott helyet találtak az elől menők, így itt ebédeltünk meg. Lejjebb a finom vizű Mária-forrásnál ittunk és egészítettük ki vízkészletünket. A forrás és környéke megújult, kár hogy a Mária-szobornak „lehetetlenzöld” műanyag hullámlemezből készítettek fedelet.

A faluba olyan kaszálón át értünk be, mely op-art mintás alkotás is lehetne. A II. világháborús emlékműnél szálltunk buszra, előtte tettünk egy kísérletet, hogy valami sör nevezetű folyadékhoz jussunk, de minden zárva volt. Napi túránk 13, km hosszú volt, 423/339 méteres szintkülönbséggel.





 

Ausztria

Címkék

Ketten az ITK-ból Ausztriában jártunk, melyről várhatóan 2020.11.21-én élménybeszámolót fogok tartani az isaszegi Falumúzeumban. Addig is kedvcsinálónakl pár kép az útról.

Kemence-party

Címkék

Túra helyett ezúttal a Falumúzeum kertjében Kemence-party-t rendeztünk. Ez eredetileg augusztus 20-án lett volna és kapcsolódott volna a többfunkciós ünnep Új Kenyér Ünnepéhez, de külső okok miatt most tudtuk csak megtartani. Népszerűbb volt mint egy túra, mert itt 45-en jelentünk meg.

Hajni pékmesterrel, Marci tűzmesterrel, Nagy Bélával 8 órakor kezdtük az előkészületeket a kemencébe való begyújtással, a kenyértészta elkészítésével. Hajni erdélyi módon készült kovászolt, pityókás vert kenyeret készített. Nemsokára megérkezett Sz. Marika és Péter. Péter beszállt a tészta „dögönyözésébe” is. Marci 250 fokra felfűtötte a kemencét, majd a parazsat kihúzta. Közben megkelt a kenyér, Hajni még egyszer dagasztotta, ezután bekerült a kemencébe. 6 darab lett 11 kg lisztből, és 2 kg krumpliból. Közben kezdtek szállingózni tagjaink és négy vendégünk. Háromnegyed egyre kisültek a gyönyörű cipók. Ezeket Hajni még kezelésbe vette, jól megverte (vert héjú kenyér). 1 órára már majdnem mindenki ott volt. Alig vártuk, hogy kihűljön a kenyér annyira, hogy enni lehessen. Volt hozzá töpörtyű, zsír, lilahagyma, paprika, paradicsom. Juti kávét főzött mindenkinek, aki megkívánta azt. Mondanom se kell, bőséges volt a sütemény és italfelhozatal is.

Ebéd után H. Jani beüzemelte zene-masináját, erre - ha nem is erősen -, de eleredt az eső. Egy bátor pár volt (Babi/Laci), aki elkezdett táncolni rá – ők is esernyő alatt. Behúzódtunk különböző fedett helyekre, Szerencsére nem tartott sokáig az eső, vissza is állt az esőt megelőző állapot, alig páran mentek csak el. Jó hangulatú beszélgetések közepette aztán megint jött egy esőhullám – ez már végleg szétugrasztotta a társaságot.

Köszönetemet szeretném kifejteni a Falumúzeumnak, benne Szmolicza Jóskának, hogy megtarthattuk ezt a kellemes napot a múzeum kertjében, használhattuk a kemencét. A mieink közül elsőrendű érdem Hajnié és Marciért, de mindenkinek köszönöm a segítségét, aki segített padokat. asztalokat ki-, és be cipelni, felszolgált, kisegített hiányzó konyhai eszközökkel, zenét szolgáltatott, kávét főzött, süteményt hozott, és egyáltalán eljött. Senkit se felejtettem ki, ugye?

A képeket Szmolicza Józsi és én készítettem.

Szár – Csabdi (Gerecse)

Címkék

Mérsékelt érdeklődés mellett (25-en voltunk) tartottuk meg augusztusi túránkat. Ennek oka talán a beígért meleg volt, ami végül az enyhe szellő miatt egyáltalán nem volt elviselhetetlen. 14 km-t gyalogoltunk 267/326 m szintkülönbséggel. Ez a túra egyúttal a Közép-Dunántúli Piros egy szakasza is volt.

Isaszeg, Gödöllő, Mogyoród és Pest volt az a hely, ahol utasokat vettünk fel. A túra kiindulópontjára 9 óra előtt pár perccel érkeztünk. Némi szerelvényigazítás után indultunk. A Zappa oldalában emelkedett az út, majd később jelzetlen útra váltottunk. Nem is volt vele semmi baj, amíg Óbarok szélén lévő Vázsonypusztához nem értünk. Itt a térkép szerint kerítés és létra lett volna. Ebből az összeállításból csak a kerítés volt meg, így elkezdtünk kerülőutat keresni. Meg is leltük a Váli-yíz egy mellékágának hídjánál. Ezután begyalogoltunk a”pusztára”, majd Óbarokba. A Fő úton megtaláltuk a láthatóan már végleg bezárt sörözőt, amelynek a falán szerencsére ott volt a bélyegzőt tartalmazó ládikó. Bélyegzés után átmentünk az autópálya alatt, és a Fehér-sziklák felé vettük az irányt. Itt választani lehetett, hogy feljön-e valaki a régi kőfejtőhöz és a szikla tetejére, vagy lenn megvárja a többieket. A döntő többség feljött a csúcsra, és biztosan nem bánta meg, mert szép kilátás nyílt róla.

Csabdi felé széles makadámút vezetett eleinte, bal kéz felől több helyen is láttunk felhagyott kőbányát. Aztán úgy 1 óra felé a Bicskei-erdőnél megebédeltünk. Már egészen Csabdi közelébe értünk, mikor kezdett az út lejteni. E lejtő közepén volt egy nagy tisztás, amelyen egy - vélhetően XIII. században épült - templom romja található. Úgy vélik a szakemberek, hogy erősen hasonlíthatott a zsámbéki templomhoz. A réten voltak pihenőpad, egy szovjet emlékmű, és egy hideg vizet adó nyomós kút.

Kis pihenő után máris benn voltunk a házak között Csabdin. A Szent László patak mellett lévő söröző még zárva volt, így továbbmentünk a piros jelzésen. Egy kávézóban aztán mindent találtunk, ami a szomjoltáshoz kell: üdítőket, sört, fagylaltot. Miután mindenki elfogyasztotta italát, elnyalta fagyiját, busszal elindultunk hazafelé.