Isaszegi Természetbarát Klub

Kemence - Nagybörzsöny

Címkék

A 2019-es év utolsó túráján a Börzsönyben jártunk, annak is az északi részén Kemencétől Nagybörzsönyig. Különösen a meteorológia előjelzések negatívumaihoz képest szép időt fogtunk ki egy ideig még a nap is sütött.

Itthonról még erősen ködös időben, csúszós utakon indultunk, ennek is tudható be, hogy a hét órai indulás ellenére majdnem fél tízre értünk túránk kiindulópontjára. Ez pedig Kemence déli szélén, a Községi Ifjúsági Tábornál volt. Lekászálódva a buszról indultunk gyalogolni.

Az út elején átmentünk a Kemence-patak hídján, majd hamarosan a Csarna-patak völgyébe értünk, melyet 4,5 kilométeren át követtünk. Feketevölgy kisvasúti végállomásig a sínek mellett, aszfaltozott úton vezetett a kék jelzés. Itt célszerűbb volt az út melletti pár centis hóban haladni, mert a járművek kijegesítették az utat. Feketevölgy után hamarosan patakátkelés következett, amit a nagy sikerre való tekintettel többször megismételtünk. Szerencsére senki se csúszott be jeges vízbe. A patak mellett vezetett a kisvasúti sínpálya, melyet az 1995-ös és ’99-es nagy áradás tett tönkre. Azóta nem sikerült a rendbetétel, de úgy olvastam, hogy természetvédelmi okokból már a szándékát is elvetették a helyreállításnak.

A Hamuházhoz érve az éhesebbek tízóraiztak. Ettől a ponttól valamikor a még a 800 méterre lévő Halyagosig vezetett a Csarnavölgyi kisvasút. Innen kezdett jobban emelkedni az út, a Szimandli nevezetű kereszteződésig 200 métert 1,8 km-en. Aztán ránk köszöntött a jólét: eleinte eléggé-, majd egyre kevésbé meredeken úton értünk Bányapusztára. Ezt követően a Bánya-patak völgyében egy időre leszállt a köd, de ez a széles, jól járható erdei úton semmi gondot nem jelentett. A Kis-Pogány-hegy tövében kialakított pihenőhelyen megebédeltünk. Onnantól, ahol a Kovács-patak egyesült a Bánya-patakkal, Börzsöny-patak néven futott tovább. Nagyjából végig emellett haladva értünk be Nagybörzsönybe, ahol buszunk várt ránk. 13 km-t tettünk meg, 337 m emelkedéssel, és 350 m lejtéssel.



 

Bakancsos-bál 2019

Címkék

Idén is megtartottuk Bakancsos-bálunkat. Jó hangulatú esténken meghívásunkra ezúttal is vendégeink voltak az isaszegi Nyugdíjasok Baráti Körének tagjai, valamint a gödöllői Margita 344,2 TSE - együtt 89-en töltöttük meg a termet.

5 órától gyülekeztünk, a bejáratnál lányok alkotta „fogadóbizottság” pogácsával, pálinkával, likőrrel várta a résztvevőket. Hozta mindenki a már jól bevált recept alapján készült süteményét, a batyus-bál jellegnek megfelelően kedvenc italát. Fél hatkor elhangzott a köszöntő, hat órakor kezdődött a vacsora. Háromféle étel közül lehetett előre választani. Kiadós tánc után U. Zsuzsa, Gyula és jómagam szerepeltünk prózai darabbal. Megint tánc jött, ahol Jani szaxofonjátékával tovább emelte a hangulatot. Majd a tombola következett értékes, új ajándékokkal, Babi mézeskalács-csodájával. Egy táncblokk után a szokásos, lottószerű játék volt. Újabb tánc után Sanyi gitározott nekünk, de volt egy közös száma Janival is. Két óráig roptuk a táncot, közben volt még Sanyinak egy rövid gitárjátéka is.

Összességében nagyon jót szórakoztunk, de nem feledhetjük el, hogy egyre nagyobb létszám mellett egyre kevesebb tagunk jelenik meg bálunkon.

 

 

 

Befejeztük az Alföldi Kéktúrát!

Címkék

44 túranappal végigjártuk az AK 864 km-es útvonalát. Most befejezésképpen Ecsegfalváról Vésztőig gyalogoltunk. Kisebb kóválygásokat leszámítva 62 km-t gyalogoltunk.

11.07. csütörtök

Vonattal, busszal és kocsival kilenc óra előtt értünk Ecsegfalvára. A falu után a régi vasúti töltésen vezetett az út, igen elhanyagolt állapotban. Később a töltést eldózerolták, hatalmas sártenger van helyette. Mint később megtudtuk, a túzokrezervátum megnagyobbítása érdekében összenyitnak két nagy legelőt, melyet a vasúti töltés kettéosztott. A kék jelzés elhagyja a legelőt, és kivezet az aszfaltútra, ahonnan csak a Réhelyi Látogatóközpontnál tér vissza. A túzokrezervátumnál felmentünk a frissen festett kilátóba, megnéztük a szürke marhákat, majd elfoglaltuk szálláshelyünket. Ezt követően tovább gyalogoltunk Dévaványára. Idáig 16 km-t tettünk meg. Előbb bélyegeztünk igazolófüzetünkbe, majd elmentünk gyorsétterembe korai vacsorára. Ezt követően kocsival szállásunkra hajtottunk.

11.08. péntek

Kocsival két fuvarral visszamentünk Dévaványára és folytattuk az előző nap félbehagyott túrát. Esőben indultunk, és ez az állapot megmaradt egész nap. Abban egyetértettünk, hogy az egész AK legrondább napja volt ez. Eső áztatott bennünket a Hármas-Körös gátján is, de ott pár óra múlva a nap is kisütött, és a táj is szép volt. Először aszfalt úton, majd makadámon haladtunk, utána pedig végeláthatatlan sártengerben. Mindenféle cipőmárka feladta a hirdetett vízállóságát, a szerencséseknek csak az egyik cipője ázott be. Nagyon megörültünk Körösladány szélén az egyébként nemszeretem aszfaltnak. A vasútállomáson – idáig 17,2 km-t tettünk meg, az eső miatt megállás és pihenő nélkül - bélyegeztünk, kiöntöttük cipőnkből a vizet, aztán szálláshelyünkre mentünk. Szerencsénkre előbb is el tudtuk foglalni azt. Volt még egy kis esős sétánk is, mert elmentünk ebédelni, és az ajánlottak közül csak a harmadikban találtunk főtt ételt.

11.09. szombat

Ez volt a kárpótlás-nap, mert szinte zavartalan napsütésben túrázhattunk. Körösladányban átmentünk a Sebes-körös hídján, és annak túloldalán rátértünk a gátra. A Dióéri-csatornánál reggeliztünk. Később láttuk a Körösladányi duzzasztót. A gát-túra egy szakaszán élvezetes játékot játszottak velünk a pacsirták: felrebbentek előttünk, majd pár méter után leszálltak, aztán minden kezdődött elölről. A Sebes-Körös hídjánál lévő gátőrháznál pecsételtünk, ittunk egy kávét a Vidratanyában, aztán kocsival a Vésztő-Mágor Történelmi emlékhelyig utaztunk. Jegyváltás után megnéztük a volt Wenckheim-pincében kialakított múzeumot, egy halomba vágott régészeti bemutatóhelyet, a Csolt-monostort. Elsétáltunk a Népi Írók Szoborparkjához. A pákászháznál lévő asztalnál, padoknál ebédeltünk. Ezt követően továbbgyalogolunk Vésztőre. Az út eléggé nehezen járható a térképek (termeszetjaro.hu, turistautak.hu, OSM) szerinti útvonalon, ezért az útkarbantartás könnyebbik változatát választották: rávitték a nyomvonalat a zajos út melletti kerékpárútra. Kár, hogy a változás sehol sem jelenik meg. Vésztőn volt a szállásunk, vacsoránk. 17 km-t gyalogoltunk ezen a napon.

11.10. vasárnap

Megint esős napra ébredtünk. Megreggeliztünk szállásunkon és kocsival 2 transzporttal a  Vidratanyáig utaztunk. Innen gyalogoltunk az emlékhelyig. A jelzések is erősen hiányosak voltak, az irányjelző táblákon (már ahol volt) is láttunk valótlanságot, de a legnagyobb baj az óriási sár volt. Hamar rájöttünk, hogy a gyalogútnál minden jobban járható, így ahol lehetett letértünk róla a legelőkre, erdőbe, zsombékosra. Szerencsére az eső intenzitása mindjobban alábbhagyott. Pár kilométer után már csak egy-egy percre eredt el, az út vége felé pedig már ragyogóan sütött a nap. 12 km-t tettünk meg, aztán aki vonattal utazott haza, azt a vésztői vasútállomásra vittem, öten pedig kocsival jöttünk haza.

Szubjektív vélemény: ennyi túranap alatt sem voltam képes megszeretni az Alföldet, de párunknak ez jobban ment.

 

Galyatető - Nagybátony

Címkék

Az előző napokhoz képest hirtelen lehűlt a levegő, a hegytetőn zúzmarás köd és erős szél is volt, mégis ezernyi szépség várt ránk Galyatetőről induló túránkon. 32-en voltunk, 12 km legyalogolásához 93 m emelkedő és 750 m  lejtő tartozott.

7 órai indulással az Isaszeg – Gödöllő –Pásztó útvonalon közelítettük meg a Mátrát. Itt már nagy köd volt, ezért csak negyed tízre értünk fel Galyatetőre. Kikászálódva a buszból erős mínuszok fogadtak némi széllel. A kilátóhoz érve a szél nagyon megerősödött. Páran mentünk csak fel a pár éve megmagasított kilátóba. A rácsszerkezetű lépcsőfokok - annak ellenére, hogy helyenként vastagon összehordta rajta a szél a zúzmarát – nem nagyon csúsztak, annál jobban a tetőn a sima beton. Ezen alig lehetett megállni. A szél már viharosnak tűnt fenn. Viki bélyegzett a füzetébe, aztán gyorsan levonultunk. Gyönyörű látvány volt, ahogy a szél ráfagyasztotta a zúzmarát a külső hálóra. 5-6 centméteres jégtüskék is kialakultak így. A Lengyendi-Galya felé haladva igazi téli világ fogadott, igaz nem hótól volt fehér a táj, hanem a zúzmarától.

Még felfelé menet mondtam a többieknek, hogy induljanak el a kéken, meg ne fagyjanak az egyhelyben ácsorgásban. Ebből később némi bonyodalom támadt, mert mire utolértük őket, sokan már túlmentek azon a ponton, ahol egy jelzetlen ösvényre váltott az utunk. Szerencsére nem voltak még messze, helyenként volt térerő, így telefonon el tudtuk érni őket.

Immár egybegyűlve a sárga jelzésen folytattuk utunkat. A zúzmara megszűnt, már csak sejtelmes ködös, késő őszi tájban gyönyörködtünk. Varga Mihály-kopjafánál megálltunk enni valamit. A sok lefelé-menet után szinte felüdülés volt egy kis emelkedő a Vörös-kőre. Itt is van egy kilátó, mondják jó időben még a Magas-Tátra is látszik innen. No, ez nem most volt! Továbbra is szép őszi erdőben haladtunk: a vastag falevelektől egy korábbi szél (mert ekkor már nem fújt) hol simára tisztította az utat, hol meg térdig süppedtünk bele. Mindenki örömére sok szalamandrát is láttunk. Az út vége felé az út lejtése is csökkent, így értünk be Nagybátonyba, ahol buszra szálltunk.

Szép út volt!

 

Bortúra

Címkék

Köszönhetően-e a ragyogó időnek, a rövid túrának, vagy a beharangozott borkóstolónak, nagyon sokan (51-en) jöttek el velünk a Mátrába. 7 km-t gyalogoltunk, azt is javarészt lefelé.

Nem indultunk korán, de talán ez nem is baj, hiszen az utazás elején még nagy köd volt. Mátrafüred felé félúttól viszont már zavartalanul sütött a nap. Kiszállva a buszból a sárga jelzésen indultunk a Pipis-hegy felé. Élvezet volt az őszi színekben pompázó fák között a nagyon enyhén emelkedő úton menni. 2,5 km megtétele után értünk el a ma már inkább sportcélokra használt füves kifutópályájú repülőtérhez, ami 900 m hosszú, és 10 %-osan emelkedik. A repülőtér végén tettünk egy kis cikk-cakkot, majd megint szép erdőben haladva a feljutottunk a Szent Anna-kápolnához. Mellette van egy hasonnevű tó is, de abban már alig volt víz. A kápolnánál megpihentünk, megnéztük a Remete-barlangot (ami inkább egy légópincéhez hasonlít), gyönyörködtünk a mátrai, Mátra-aljai tájban. Lefelé indulva nem vettem észre a letérőt, így 200 m-el túlszaladtunk rajta. A S körút jelzés szerpentinezve halad Abasár felé. A dombtetőn inkább új telepítésű szőlőket láttunk, lejjebb már kifejlett példányokat. A falu szélén volt egy pihenő, itt megálltunk és bevártunk mindenkit.

Egy program volt még hátra, a borkóstoló.  Nem is csalódtunk benne, kulturált borbemutató terem, kedves házigazdák, jó borok vártak ott ránk. A kóstoló végén már derűsebben láttuk a világot.

 

AK, Furta - Vésztő (10.17-20.)

Címkék

Alföldi Kéktúránk utolsó előtti négynapos túráját tartottuk meg. Igen kellemes nyárutói időnk volt, az őszre csak a falevelek színe és a vonuló vadludak emlékeztettek. Négy nap alatt 70 km-t gyalogoltunk.

10.17. csütörtök

A csapat egyik fele Robi kocsijával utazott, négyen pedig vonattal, busszal. A kora hajnali kelés ellenére majdnem 11 órára értünk Furtára. Bélyegeztünk, majd egy aszfaltutat kihagyva elkezdtünk gyalogolni. Hatalmas szántóföldek, parlagon heverő területek között eseménytelenül vezetett az út. Körösszakál után a Sebes-Körös gátján vitt tovább utunk, ez már változatosságot jelentett. Körösnagyharsányig gyalogoltunk, ott bélyegeztünk egy kocsmában, majd kocsival visszamentünk Körösszakálba, lévén ott volt a szállásunk az Önkormányzati turistaházban. Vacsora – melyet előre megrendeltem Komádiból, házigazdánk meg volt olyan kedves, hogy előre kifizette és átvette nekünk - elfogyasztása után bélyegezni átmentünk a szemközti sörözőbe. A korai kelés következményeként hamar ágynak dőltünk.

10.18. péntek

Összepakoltunk, majd két fuvarral visszamentünk Körösnagyharsányba, onnan folytattuk a gyaloglást. Az első öt kilométer egy javarészt kiszáradt csatorna partján vezetett. Mikor leültünk reggelizni, rengeteg vadludat láttunk. A Biharugrai-halastavaknál tettünk egy kis kitérőt egy madárvártához. A ludak egy része akkor szállt le a tóra. Biharugrán is bélyegeztünk, megnéztük a Bölönyi-kúriát, a református templomot (ezt csak kívülről sikerült). További gyalogutunk Gesztig vezetett. Itt körbejártuk a Tisza-kastélyt, melyet –úgy mondták – jövő tavasszal elkezdenek felújítani. Szállásunk a geszti Önkormányzati turistaházban volt. Itt is nagyon segítőkészek voltak, az önkormányzati konyhán főzött finom vacsorát a nap folyamán átvették, és az a turistaházban lévő hűtőszekrényben várt ránk. Csak mi voltunk a házban, így semmi akadálya nem volt az esti csevejnek.

10.19. szombat

Geszten már nyitva volt a bolt, így friss pékárut tudtunk vásárolni az útra. A régi temetőben láthattuk a Tisza-kriptát. A további gyalogúton – legalábbis a kisvátyoni tanösvényig – nemigen voltak jelzések, GPS nélkül biztos az eltévedés. Egy kéktúra ismertető tábla is benn volt a sűrű bozótosban, nehogy el lehessen olvasni. Megközelítettük a Begécsi-víztárolót, egy csatorna húzódott a szélén. Majd 2 kilométert tettünk meg a csatorna partján, addig a pontig, ahol egy kilátó állt. Felmentünk rá, de csak egy darabka nyílt víz látszott a sok nád között. Balra kanyarodtunk, és a nemrégiben kikotort Toprongyos – Korhány-csatorna gátján folytattuk utunkat. Zsadányban bélyegeztünk füzetünkbe, ittunk valamit a szomszédos sörözőben. A falu után továbbra is a hosszúnevű csatorna partján haladtunk. Volt egy szép része a Tölgyesnél, ahol egy kis tó, távolban pedig valamilyen magtárszerű épület látszott. Egy erdő szélén értük el a zsadányi utat, ahol befejeztük aznapi gyaloglásunkat. Kocsival Vésztőre mentünk, ahol szállást és vacsorát is foglaltam.

10.20. vasárnap

Reggel visszamentünk addig, amíg az előző nap eljutottunk. A kis erdőt hamar magunk mögött hagytuk, utána már nagyon kevés fát láttunk. A változatosságot a vonuló őzek jelentették. A Holt-Sebes-Körös mellé értünk, itt egy zsilipnél vártuk be a többieket és meg is reggeliztünk. Okányba érve bélyegeztünk. Egy hosszú aszfaltozott út következett, amiről balra letérve a sínek mellé értünk. Már közel voltunk Vésztőhöz, mikor még egy pihenőt tartottunk. A városba beérve egy kisebb, majd egy nagyobb horgásztó is volt a kék jelzés mellett. A vasútállomásra gyalogoltunk, ahol megint különváltunk, hogy vonattal, vagy kocsival utazzunk haza.

 

Helytörténeti séta

Címkék

Az isaszegi Falumúzeum szervezésében október 12-én Helytörténeti sétán vettünk részt. Bár klubunk csak társrendező volt, a résztvevők döntő többségét mi adtuk.

A Falumúzeum vezetője, Szmolicza József nagyon jó programot eszelt ki a Múzeumok Őszi Fesztiválja keretén belül. A szentgyörgypusztai Kőkereszthez és a volt Grassalkovich-magtárhoz gyalogoltunk ki. Voltunk ugyan itt öt éve, de azóta rohamléptekben újul meg a magtár a tulajdonos Béres Attilának köszönhetően.

9 órakor gyülekeztünk a Falumúzeumnál és egy csoportkép elkészülte után indultunk is. A Madách I. és a Nap utcán át hagytuk el a várost. A település szélén kezdődött a borzalom. Tonnaszámra kihordott illegális szemét – és a bűze - botránkoztatta meg a résztvevőket. Ha Isaszeg komolyan gondolja a túrizmus fejlesztését, akkor ezt nem szabad eltűrnie. Jobban éreztük magunkat, mikor elhagytuk az utolsó szemétdombot is. Jó melegen sütött már a nap, az útszéli fák pedig árnyat adtak. Szentgyörgypusztán először a Kőkereszthez mentünk.

A szabadságharc isaszegi csatájában elesett és itt eltemetett honvédok emlékére felállított kereszt körül Józsi elmondta annak történetét, de még inkább az ideszállítással és a felállítással kapcsolatos anekdotákat ismertette.

Ezután átvonultunk az 1735-ben épült Grassalkovich-magtárhoz. A díszes kapun belépve, jobbra mindjárt egy változás az öt év előtti állapotokhoz: egy szép kis tó díszelgett ott szárnyasokkal. A magtár – most már inkább kastély) bejáratánál Béres Attila fogadott bennünket munkatársával. A földszinti konferencia-teremben ismertetőt hallgattunk meg a felújításról, a motor- és a Weiss Manfréd zsidó múzeum munkálatairól. Az emeleti kiállítóhelyen a II. világháború előtti Weiss Manfréd gyárban, majd államosítás után a Csepel Művekben gyártott kerékpárokat, motorokat, csónakmotorokat, robogókat helyeztek el gyártási idő szerinti sorrendben – csodálatosan felújítva. Olyan ritkaságokat is láthattunk, mint a három-, és négyhengeres Pannónia, de a látványt a kiállított babakocsik is növelték. Hab a tortán, hogy még frissen sült házi pogácsát, és üdítőket is kaptunk.

Ezt követően még a szomszédban lévő Kokilla Prec üzemet is meglátogathattuk, ahol számunkra különös gépek és példás rend fogadott.

Üzemlátogatás után visszaindultunk a múzeumba. Ott pillanatokon belül felállítottuk az asztalokat, padokat, friss kenyeret hoztunk Aztán nagy étvággyal fogyasztottuk el a zsíros kenyereket, paprikával, paradicsommal. Jutott ásványvíz, sőt még bor is az asztalra.

Az oda-vissza út 7 km volt.

 

Mohora - Cserhátsurány

Címkék

Szép cserháti lankákon 37-en túráztunk szombaton. A táv 14,5 km volt, 390 m szintkülönbséggel. Az idő lehetett volna jobb is, de ahhoz képest, amire számítottunk, mégse volt olyan rossz.

Olyan nagy esőket jósoltak, hogy reggel gyorsan még egy B-verziót is kitaláltam arra az esetre, ha már eléggé bőrig áztunk. Eszerint az út felénél Nógrádmarcalon megszakítottuk volna az utat. Szerencsére erre nem került sor.

Mohorán, a vasútállomásnál szálltunk le buszunkról. Ekkor még egyáltalán nem esett. Úgy gondoltam, hogy egy U-kanyart mindjárt az út elején levágunk. Nem bizonyult jó ötletnek, mert két helyen is favágásos területen vitt az utunk, melyeken egy fűtési szezonra elegendő fa maradt szanaszét. Mikor a piros jelzést elértük, már nem volt ilyen akadály, a jelzések is szépek voltak. Folyamatos emelkedőn értünk fel a Nagy-kő 350 m-es csúcsára. Itt már elkezdett szemerkélni az eső. Szép tájon, virágos rétekkel, legelőkkel megszakított erdőben értünk Nógrádmarcal közelébe. Itt szavaztunk arról, megszakítsuk-e az utat. Szinte 100 százalékos arányban az út folytatására szavazott a társaság.

A Csóri-úti-dűlőn még alig emelkedett az út, később a Bányai-oldalra (347 m) felkapaszkodva már jobban. Mint ahogy az eső is. Mondtam, hogy a hegytetőn állunk meg pihenni és ebédelni. Úgy tűnik már sokan éhesek voltak, mert egyre több helyen jelenttették, ki, hogy az már a tető. Azért oda is elérkeztünk. Ettünk, de heverészésről szó se lehetett az eső miatt.

Lefelé indulva hamarosan elértük az országos kék jelzést, azon értünk be Cserhátsurányba. Az idő sokat javult, egyszer már majdnem láttuk a napot is. A faluba beérve balról – bár eléggé rejtve - láttuk a Simonyi-kastélyt, jobbról később a meglehetősen lepukkant Jánossy-kastélyt. A túrát egy frissítővel fejeztük be.

 

Aggteleki-hegység, Felvidék

Címkék

Négynapos utunkon ezúttal az Aggteleki-, Szalonnai-, és a Rudabányai-hegységben, Felvidéken pedig a Szádelői-karszton túráztunk, de bőven kijutott kulturális látnivalókból is. Kereken harmincan voltunk, egy esőt leszámítva jó időnk is volt.

Szeptember 26. (csütörtök)

7 kocsival utaztunk, az M3-as Galga-pihenőjében találkoztunk fél nyolc után. Kölcsönös üdvözlések után megállás nélkül utaztunk Szalonna közelében lévő jól ismert szálláshelyünkre, a Tópart vendégházba. Kipakoltunk, reggeliztünk, majd indultunk első túránkra.

Előbb kocsival Bódvarákóra utaztunk, letettük az autókat. Gyalog az országos kéken a falu főutcáján a templomig mentünk, itt bakra kanyarodva hamarosan elhagytuk a települést. Kapaszkodni kezdett az út a Mile-hegyre, közben egy-egy nyiladékon ráláttunk a tetejétől kőbányászattal megfosztott Esztramosra, és a mögötte lévő Alsó-hegyre. A hegytető után kitérőt tettünk az Esztramos kőbányájába. Itt tartottunk egy pihenőt, majd Tornaszentandrásra gyalogoltunk be. A kápolnánál találkoztunk Gregovszki Barnabással, aki nagy lelkesedéssel bemutatta nekünk a kápolnát, az egyházi gyűjteményt (melyben javarészt a Szent András templomból felújítás során kikerült barokk tárgyak találhatók), valamint az országban egyedülálló ikerszentélyes templomot. Mikor kijöttünk a templomból, nagyon sötét felhők gyülekeztek az égen, ezért igyekvőre fogtuk a dolgot. Már majdnem úgy tűnt, hogy megússzuk az esőt, de aztán a Rákóczi-barlang előtt mégis belefutottunk. Kb. 2,5 km-t mentünk esőben, de mire a kocsikhoz értünk, már elállt az. 12,5 km-t tettünk megy gyalog, 305 m szintemelkedéssel. Szállásunkra visszahajtva finom vacsora várt ránk, majd kezdődött a társasági élet gyakorlása.

Szeptember 27. (péntek)

Reggeli után kocsival átmentünk a határon, és Áj (Háj) községben parkoltunk le. Innen kezdődött első gyalogtúránk. Először megnéztük a temetőben lévő 10 m magas Angyal-szobrot, mely egy amerikai háborús film kelléke volt. Ezután felkapaszkodtunk a hegyoldalba, majd a zöld jelzésen visszaértünk a faluba. A faluszéltől folyamatosan emelkedő úton fél kilométert megtéve értünk az első vízeséshez. Ezt több kisebb is követte. A kettes számú vízesésnél a víz átfolyt a sziklafal alatt, így nem volt látványos. A hármas és négyes vízesésnél már végképp nem folyt a víz. Itt az élményt az jelentette többek számára, hogy egy nagyon meredek úton kapaszkodtak ki a völgyből a hármas vízesésnél. Visszagyalogolva a kocsikhoz (az út 5,5 km hosszú volt 215 m emelkedővel) Jászóba mentünk, közben Szepsiben megálltunk azok kedvéért, akiknek kellett valamit vásárolniuk. A jászói cseppkőbarlangnál szerencsénk volt, mert a tervezettnél korábban bemehettünk, tetejébe magyar nyelvű idegenvezetéssel. A 720 méteres bejárható szakasz nagyon szép volt és jól kiépített. A barlanglátogatás után megebédeltünk, majd szerettük volna premontrei templomot és kolostort nemcsak kívülről, hanem belülről is megnézni, de ez sajnos nem sikerült. A vasúti síneken jutottunk vissza a parkolóba (ez egy 3 km-es út volt). Ezután kocsival Torna városában a vár alá hajtottunk. Még egy közel 4 km-es út várt ránk kb. 180 m-szintkülönbséggel. Ezt az utat a csapat nagyobbik része már nem vállalta be, pedig szép volt fentről a kilátás, és a vár egyes részei is elég jó állapotban leledztek. Vacsorára értünk vissza a vendégházba, amely után beszélgetés, kártyázás kezdődött, sőt még kisebb dalárda is alakult.

Szeptember 28. (szombat)

Kocsival Szögliget, Szalamandra-házhoz utaztunk. A kocsikat hátrahagyva a Ménes-völgyön indultunk. Az út alig emelkedett az országos kékig, onnan már kicsit jobban. Derenk előtt az érdekes nevű Vigyorovka nevű kis tisztáson megpihentünk, majd Derenken megnéztük az 1943-ban kitelepített lengyel faluból maradt iskolát, melyben most tablók mutatják be a múltat. A lengyel kápolna ma már búcsújáróhely is egyben. Visszafelé haladva a Szalamandra-házhoz, üde tisztásokon, karrmezőn át is vezetett utunk. A túra 10 km hosszú volt 207 m szintkülönbséggel. A kocsiknál ettünk, majd Szinpetribe utaztunk. Itt korábban időpontot foglaltam fél kettőre, hogy megnézhessük a világ legnagyobb könyvét (418 x 377 centiméteres, és több, mint 1,4 tonnát nyom), valamint a Gutenberg-korabeli rekonstruált nyomdagépet, Biblia-múzeumot, papírmalmot. Korán visszaértünk szállásunkra, ezért jó páran még kis gyaloglásra indultunk: ki a Rakacai-tó gátjának végéig, ki tovább a tó fölé magasodó Nagy-Somos-hegy aljáig, négy lelkesebb túratársunk pedig még tovább a földvárig. A finom vacsora után az ilyenkor szokásos tevékenységeket űztük.

Szeptember 29. (vasárnap)

Összepakoltunk, majd reggeli után Szendrőn keresztül Rudabányába autóztunk.

Először megnéztük a XIV. században kora-gótikus stílusban épített református templomot. Kertész Zoltán református lelkész úr mutatta be a templomot, és hizlalta a lányok/asszonyok máját. Ezután kocsival a Bányászattörténeti múzeumhoz mentünk. Itt az értékes múzeumi tárgyakon felül megtekintettük a Földvári Aladár ásvány- és őslénygyűjteményt, és a föld alatti bemutatóhelyet. A templomban és a múzeumban is nagyon elszaladt az idő, ezért a betervezett gyalogtúra helyett egy rövidebbre (4 km, 124 m szintkülönbség) indultunk. Az út legfőbb látnivalója – a bányató – azonban változatlanul bennmaradt a programban. Kocsival viszonylag jól megközelítettük a tavat. Volt bányagödrök, meddőhányók mellett haladtunk. Előbb a tó feletti sziklapadhoz értünk, ahol egy – szerintünk – igencsak csúnyácska kilátó is áll. A tó viszont csodálatosan szép színű, magyarországi viszonylatban egyedülálló. Köszönhető ez a sziklás partnak és a 60 m mély víznek. Ezután lementünk a vízpartra és ott ebédeltünk meg. A kristálytiszta vízben rengeteg kis hal úszkált. Ellettünk volna még egy darabig, de indulnunk kellett, mert fél háromra foglaltam időpontot Edelényben, a L’Huillier–Coburg-kastélyba. Oda is értünk időben. Jegyvásárlás után hamarosan indult a vezetés. A nemrég felújított kastélyban nem sok berendezési tárgy található, fő ékessége a vélhetően Lieb Ferenc iglói festő által festett rokokó kastélybelső. A kastélylátogatás után elmentünk még egy búcsúfagyizásra, aztán hazafelé indultunk.

 

Dömsöd – Apaj PMP-túra

Címkék

Szombaton a 245 km-es Pest Megyei Piros utolsó 15 km-es szakaszát jártuk be 23-an. Ez a szakasz már tömény Alföld, viszonylag kevés látnivalóval.

7 órakor kezdtük begyűjteni túratársainkat nem kis bosszúság mellett. Az történt ugyanis, hogy jó páran az utolsó – vagy azutáni – pillanatban mondták le részvételüket. ¾ kilencre értünk Dömsödre.

A Némedi utcán hagytuk el a települést. A csatornáig vezető út elején nyárfasor adott árnyékot, később csak bokrok és szántóföld volt az út mentén, aztán már nagyobbacska fák és nád. Ez utóbbi rész teljesen elhanyagolt volt, 80 centis fűben, gazban kellett utat vágnunk. Üde színfolt, mikor elértük a Dömsödi-árapasztó-csatornát. Emellett egészen a vasúti sínekig nagy fák szegélyezték a vízpartot. Elértük a lacházai utat, átkeltünk a hídon. Utána sajnos majd’ egy kilométeren át az aszfalton, illetve a szélén kellett mennünk.

Balkanyar után kaszálók, kukoricaföldek, nád között gyalogoltunk tovább, viszont tömegesen fordult elő egy kékes-lilás virág, melynek nevét sajnos egyikünk se ismerte. Egy magaslesnél – bár semmi se jelölte – jobbra vitt tovább az utunk egy erdősáv felé. Az erdőben megebédeltünk, továbbindulva elértük Apaj szélén lévő állattartó telepeket. Borzasztó volt látni, hogy a tehenek szeméttelep tetején, nejlonzacskók között legelésztek. Viccnek talán jó, hogy így készül a zacskós tej, mégis undorító volt az egész. Később látott libáknak legalább jó dolguk volt, medencében pancsikolhattak.

A falu tiszta és rendezett volt. éles kontrasztja az előbb látottaknak. A kocsmában bélyegeztünk, majd megnéztük még a 2005-ben épült református templomot kívülről. 15 km-t gyalogoltunk – közben bármily meglepő – 83 m-t emelkedett és 103 m-t süllyedt az út.