Sohasem az a fontos, hogy milyen messze, milyen magasra ment az ember, s az sem, hogy milyen nehezen - csakis az, milyen élményeket hozott magával. (Karl Lukan)

Éjjeli bagoly túra 2016.

Július első szombatjának éjszakáját 32-en nem ágyban töltöttük, hanem túráztunk Veresegyház, Szada és Gödöllő környékén. Éjféltől egy közelgő hidegfronttal érkező zivatarral fenyegetett a meteorológia, de azóta sem esett egy csepp eső sem.

Papuk-hegység, Plitvice

Klubunk egy 14 fős kis csapata június utolsó hétvégéjén egy háromnapos utazást tett Horvátországban. Fontosabb állomásaink a Papuk-hegységben, a plitvicei-tavaknál, Slunj-ban, Trakoščan-ban és Varasdon voltak.

Befejeztük a Dél-Dunántúli Kéktúrát!

Négynapos őrségi túrával vasárnap bejártuk a DDK utolsó 80 kilométerét. A kilenc rendszeres kéktúrázó mellett még három túratársunk is velünk volt. Az idő nagyon jó volt, időnként már túl jó is.

PMP-túra a Pesti-síkságon

Minden év júniusában alföldi jellegű túrát tartunk. Mivel elkezdtük a Pest Megyei Piros útvonalát bejárni, adott volt, hogy a kettőt összekössük. Így a PMP egy szakaszán - Péteri vasútállomástól Csévharasztig – túráztunk szombaton. 45–en voltunk és 17 km-t gyalogoltunk.