Sohasem az a fontos, hogy milyen messze, milyen magasra ment az ember, s az sem, hogy milyen nehezen - csakis az, milyen élményeket hozott magával. (Karl Lukan)

Éjjeli bagoly túra

Tavalyi városavató éjszakai túránknak nagy sikere volt, ezért idén is beterveztem egy hasonlót.
Isaszegről, Gödöllőről 18-an vonattal érkeztünk este 9 órára Pécelre. Nem egy turistaerény, de abból a megfontolásból, hogy ne kelljen sok kaját cipelni, mindjárt az állomáson nekiláttunk a rétesek, pogácsák, piték, egyéb sütemények fogyasztásához. Közben szinte teljesen besötétedett.

Egy túrás hétvége vasárnapja

Kicsit megkésett ez a beszámoló, mivel a múlt vasárnapról szól, ám idő hiányában csak most kerül rá a sor. A Kisnyuszi Túraklub - melynek alapítója Nagy Sándor volt az oktatónk a túravezetői tanfolyamon - meghívásának tettem eleget Henriett lányommal, és a Tarjánka-völgy környékét jártuk be. Hosszú idő után sikerült ismét rávenni a leányzót egy kis természetjárásra.

Egy túrás hétvége szombatja

A szombati, börzsönyi túráról Béla már írt egy beszámolót, ezt avval a résszel egészíteném ki, amikor a Bagolyvár-vadászháztól Marcival fejünkbe vettük a Vár-kúti forrás meglelését. Úgy látszik a túravezető tanfolyamon tanult susnyás iránymenetek nagyon tetszenek nekünk. Felvettük hát az irányszöget, és hajrá.