Sohasem az a fontos, hogy milyen messze, milyen magasra ment az ember, s az sem, hogy milyen nehezen - csakis az, milyen élményeket hozott magával. (Karl Lukan)

ITK majális

Májusban szoktuk megtartani nagy bográcsolásunkat, ahová tagjainkon felül családtagjaikat is várjuk. Célunk békebeli hangulatban jobban megismerni egymást, egymás családját, vagy egyszerűen jól érezni magunkat.

Helembai (Burda)-hegység

Minden évben egy alkalommal buszkirándulást szervezünk. Idén az Esztergomból már sokszor megcsodált Helembai-hegységbe utazott az a 34 ember, aki nem ijedt meg a beharangozott ítéletidőtől.

Teljesítménytúra Bükk 25

A meteorológusokban és az autópálya matrica sms-ben történő vásárlásban bízva, szombat reggel öt órakor, előző nap elkészített cuccossal elindultam Miskolc, Garadna felé egy laza 25 kilométeres túrát megejteni. A Miskolcot nem véletlenül írtam ki, mivel mind a Google Earth mind a Gps navigációm csak így volt hajlandó megtalálni az általam keresett célpontot.

Négy nap, négy túra a Mecsekben

Immár hagyományos tavaszi négynapos túránk célja ebben az évben a Mecsek volt. A szerencse ezúttal sem hagyott el, végig nagyszerű időt élvezhetett az a 19 fő, aki részt vett a túrán.

Hanák Kolos teljesítménytúra 2010

A klubprogram dátumütközése nem volt szerencsés, mi Marcival ketten a természetjárás egy másik formáját választottuk szombatra. A Hanák Kolos Turistaegyesület hagyományos évi teljesítménytúráján vettünk részt, ám a tavalyitól eltérően ezúttal már a középső, 36 km-es távot választottuk.

Fóti-Somlyón

Köszönhetően a rövid távnak és a várható jó időnek sokan – összesen 28-an – jelentkeztek szombati kirándulásunkra. Tagjainkon felül pár vendéget is üdvözölhettünk. A sztár természetesen a két és fél éves Ábel volt.