pmp-túra

PMP, Ócsa- Dunavarsány

Címkék

Szombaton egy újabb Pest.Megyei Piros szakaszt tettünk meg, ezúttal Ócsa és Dunavarsány között. 19-en voltunk, állig felfegyverezve esőkabátokkal, tekintettel a meteorológusok előjelzésére. Aztán még felhőt se láttunk. 15,6 km-t tettünk meg szinte szintkülönbség nélkül.

Kisbusszal utaztunk az Isaszeg – Gödöllő – Ócsa útvonalon. Az aszfaltutat elhagyva az alsónémedi erdőben haladtunk, majd átkeltünk a forgalmas 5-ös úton. Innen széles, nyílegyenes úton por-oszkáltunk, tekintettel a földúton elhaladó autók, traktorok által felvert porra. Szerencsére egyértelmű volt a szél haladási iránya, így tudtunk úgy helyezkedni, hogy ne ránk szálljon a por. A Duna-Tisza csatorna hídjánál ágazik ki a Harmincas-csatorna. Mindkettőt teljesen elborította a békalencse. A híd után már árnyék se igen akadt mindaddig, míg be nem tértünk az Alsóványi-erdőbe. Itt pedig a turistautat keresztezte egy villanypásztor. Próbáltuk kikerülni, de egyre messzebb kerültünk a PMP-től, ezért visszafordultunk, és átmentünk rajta. Egy szép árnyas helyen ettünk, ittunk. Jelzések ezen a szakaszon egyáltalán nincsenek, mint ahogy általában csak néhány igen régi jelzést láttunk egész nap. Az erdő után átmentünk a taksonyi országúton, majd - némileg változtatva a PMP útvonalát azért, hogy ne kelljen annyit a forgalmas út mellett menni – a délegyházi tavakhoz jutottunk. Sajnos a vízpartot is elfoglaló hatalmas palotáktól alig-alig lehet látni a vizet. Az út melletti vendéglőben elcsábultunk egy pohár sörre. Dunavarsány hosszú utcáján jutottunk el a vasútállomásra, ahol bélyegeztünk igazolófüzetünkbe, majd buszra szálltunk és hazautaztunk.

 

Dömsöd – Ráckeve

Címkék

A várható nagy meleg hatással volt létszámunkra is, „csak” 28-an gyűltünk össze. A ráckevei sétával együtt 13 km-t gyalogoltunk 88 m emelkedővel – igaz ebben már benne volt a Tűztoronyba való feljutás is.

Negyed nyolckor kezdte a busz felszedni Isaszeg és Gödöllő különböző helyein túratársainkat. az M0-ás, 51-es úton haladva pontban 9 órára Dömsödön, a Petőfi Múzeumban voltunk. A múzeumvezető Vass Ilona volt olyan kedves, hogy a kedvünkért korábban kinyitotta a múzeumot. És nem csak kinyitotta, hanem ízes beszéddel be is mutatta azt nekünk, külön kitérve Dömsöd és Petőfi kapcsolatára, az itt írt versekre. Mi pedig nagy kedvvel hallgattuk őt.

A múzeumlátogatás után elindultunk gyalogtúránkra (vagy pedig volt egy könnyített változat azoknak, akiknek nehezére esett volna a gyaloglás a nagy melegben – ők busszal mentek át Ráckevére). A túra, amely egyúttal a Pest Megyei Piros útvonal része is volt, Dömsöd és Ráckeve között vezetett. A református templomnál balra fordultunk a vízpart irányába. Először átkeltünk a Dömsödi-Holt-Duna hídján, aztán a leértünk a Ráckevei-Duna partjához. Itt található a Petőfi Sándor Emlékfa, amely alatt írta nagy költőnk a „Piroslik már a fákon a levél” című költeményét. A több száz éves tölgy letört ágából Polyák Ferenc faragta ki Petőfi és szülei szobrát.

A focipálya kis szakaszát leszámítva szinte Ráckevéig a Duna-parton haladtunk. Talán ennek is köszönhető, hogy nem volt elviselhetetlen a forróság. Kacsákat, siklókat is láttunk az út mellett, sajnos ez utóbbiakat már kocsik által kivasalt állapotban. A Dömsödi-Árapasztó-csatorna után takaros hétvégi házak voltak az út jobb oldalán Meg egy-két söröző is. Nehezményezték is páran, hogy nem állunk meg egy pofa sörre. Két órára jelentkeztem be a ráckevei szerb templomba, ezért akkor még nem fért bele időnkbe egy sörözés. Egy helyen megálltunk enni valamit, aztán legközelebb csak az Árpád-híd közelében.

Ráckevén átmentünk az Árpád-hídon, majd a megkerültük a volt Városházát, és a Szerb Porta bejáratához értünk. Pár perc várakozás után bebocsájtást nyertünk. Megvettem a belépőket, de meglepetésemre Áfás-számlát nem tudtak adni. Igazából a zárt kőfalon belül elhelyezkedő épületek közül csak a szerb templomot tudtuk belülről megnézni, de az egyedien szép volt. A templom 1487-ben épült, ez ma Magyarország egyetlen fennmaradt gótikus szerb temploma. Belső falait késő középkori balkáni stílusú freskók díszítik. A templomlátogatás után három óráig – amikorra a Tűztoronyba foglaltam időpontot – a közakaratnak megfelelően egy kis sörözésre, vagy fagyizásra volt idő. Időre mindenki ott volt a Városháza előtt. A 40 méter magas Tűztorony ennek része, 2009-ben nyílt meg a nagyközönség számára. Fentről nagyon szép körpanoráma nyílt a városra és a környékre.

Ezután már csak a hazautazás volt hátra.

 

PMP, Őrbottyán - Vácegres

Címkék

A hétvégén ismét a Pest Megyei Piros útvonalát jártuk 19 fővel. Ezúttal Őrbottyánból indulva Vácegresig gyalogoltunk,13 km-t megtéve. A fő ellenség most nem a meleg, nem is az emelkedők (pedig volt benne pár), hanem a rettenetesen elhanyagolt, helyenként járhatatlan út volt.

Busszal utaztunk Őrbottyánba, és a Városházánál szálltunk le róla. A Rákóczi utcán haladva kaptuk az első emelkedőt. Gombos Miklós harangöntő műhelyében pecsételtünk először. Ekkor értek el hozzánk a pesti lányok, akik vonattal jöttek idáig. A hosszan elnyúló település végére érve jobbra tértünk a jelzéssel együtt. Az első 700 méteren nem is volt gond, de aztán előbb egy szalagos kerítés, majd egy leküzdhetetlennek tűnő bozótos következett egy csermely mellett. Mikor már tovább nem tudtunk rajta menni (pedig ott volt egy halovány piros jelzés), akkor egy közeli - már rég nem használt kocsiúton - próbálkoztunk. Aztán megint dzsumbuj következett, majd ismét a kocsiút. Innen egy darabig az már jobban járható volt, mert az erdő másik oldalán kukoricás volt, ezt meg valahogy meg kell közelíteni. Mikor jobbra egy erdőgazdasági útra tértünk, bíztunk benne, hogy már nem lesz szederindás, akácos útszakasz. Nem így történt. Helyenként egész jó volt az út, máskor pedig több száz méteren keresztül csak a GPS segítségével tudtunk eligazodni, tépettük magunkat a szúrós bozóttal.  Egy kiszélesedő útnál ettünk egy jót.

Folytatva utunkat, az erdőség vácegresi oldalára kiérve szép kilátás nyílt a környékre és Galgamácsára. Kéripusztán – persze kerítés mögött – nagy bivalycsordát láthattunk. Mielőtt Vácegresre értünk, még egy csalitos várt ránk, ez se volt semmi. Kis kitérőt tettünk a temető melletti katolikus templomhoz. Nagyon jól esett a hideg víz, melyet egy nyomós kútból lehetett előcsalogatni. A házak közé beérve egy két cikk-cakk után a református templomnál értünk el a főutat. Nagy szerencsénk volt, mert egy hölgy akkor jött kis a községházából, és kérésünkre volt olyan kedves, hogy lepecsételte füzetünket. Míg vártunk a hazafelé vivő buszra, kicsit tátottuk a szánkat, mert éppen egy esküvőnek lehettünk tanúi.

 

Domonyvölgy – Szada

Címkék

A Pest Megyei Piros egy újabb szakaszát jártuk be szombaton, méghozzá úgy, hogy Domonyvölgyből indultunk és Vácegres után csatlakoztunk be abba. Néha kicsit szemerkélt az eső, de a júliusi forróságot megúsztuk. 21-en voltunk és 15,5 km-t gyalogoltunk.

Gödöllőről menetrendszerinti busszal utaztunk Domonyvölgybe. Pár perccel 8 óra előtt értünk oda. A sárga jelzésen indultunk a temető és az első nagyobb domonyvölgyi tó irányába. A tónál a S jelzés balra elment, mi az állítólagos kék Mária-úton mentünk tovább. Aztán ezt is elhagytuk. Innen a P jelzésig már ténylegesen jelzetlen úton haladtunk. Az Egres-völgyi-víztárolónál (2-es tó) lévő újonnan emelt feszületnél annyi utcajelző tábla volt, mint egy világvárosban. Már hajlott volna rá a társaság, hogy megálljunk itt enni, de 2 km-re innen az 1-es számú horgásztavaknál voltak padok és asztalok, ezért inkább ott álltunk meg tízóraizni. Három szép tó is volt ott, tettünk egy kitérőt Pista javaslatára, hogy mindet láthassuk. Ideális helyen vannak.

Továbbindulva sok őzlábgombát láttunk az út mellett, páran szedtek is belőle. Egyre több ökörfarkkóró sárgállott jobbra-balra, emellett nagyon sok virág is elkápráztatott. A patakvölgyben megtaláltuk a piros jelzést, innentől jó pár kilométeren ezen haladtunk. Erdőkertes Háromház nevezetű részét értük el, majd nemsokára ismét betértünk az erdőbe. Itt kezdődött a legrosszabb szakasz. Nem az emelkedő jelentette a gondot, hanem a borzasztóan párás levegő a szúnyogok ezreivel. Szóba sem jöhetett, hogy egy percre is megálljunk, így is rengeteg csípést kellett elviselnünk. Ahogy kiértünk egy kicsit szélesebb homokos útra, elmaradtak a szúnyogok. Kb. 30 métert leadtunk a megszerzett magasságból, aztán megint emelkedő kezdődött. Ez már a Margitára, a Gödöllői-dombság legmagasabb hegyére vezetett. A piroson menve balról becsatlakozott a S jelzés, amit még Domonyvölgyben hagytunk el. Felérve a Margitára, most már Szada felé vettük az irányt, faképnél hagyva a PMP-t. Nagyon dús, virágos legelők mellett értük el Szada szélső házait. A Dózsa György úton tudtunk buszra szállni, mellyel Gödöllőre jutottunk.



 

PMP túra, Kosd - Csörög

Címkék

03.17-én a Pest Megyei Piros egy szakaszát jártuk be Kosd és Csörög között. Mindenféle riasztásokat adtak ki erre a napra, ahhoz képest csak az út vége felé volt egy kis eső. A fő ellenség most a sár volt. 33-an 15,5 km-t gyalogoltunk.

Fél nyolckor indult a buszos gyűjtőjárat, melynek során Isaszegen, Gödöllőn és Veresegyházon vettük fel az utasokat. Háromnegyed kilenckor Kosd túlsó szélén voltunk, ahol a piros jelzés áthalad a Kosdi-patakon. A Szabadság út aszfaltját elhagyva megtapasztalhattuk, milyen is az egynapos eső áztatta, kissé agyagos talaj. Minden lépésnél csak gyarapodott cipőnkön a sár, aztán mikor már súlyánál fogva lepottyant, következett pár könnyű lépés. Aztán kezdődött minden elölről. Lényegesen jobb lett a helyzet, mikor a P négyszög jelzést elhagyva piros jobbra bekanyarodott az erdőbe. A füves talaj nem ragadt. Mikor felérünk a Bakony-hegy tetejére, sajnos ez az erdő végét is jelentette.

Legyalogoltunk Rádra. A meglehetősen elhanyagolt állapotban lévő Muslay-Toperczer kúria után a katolikus templomnál jobbra fordultunk. Bélyegzés után az új nyomvonal elhalad a szabadidő-park mellett és átmegy a Rádi-patak hídján, majd avval nagyjából párhuzamosan halad tovább. Kis időre kiértünk az aszfaltozott útra, majd balra betérve a Burgundia-völgybe jutottunk - eddig sajnos nem sikerült megtudnom, hogyan kapta ezt a nevet. Az út bal oldalán egy-egy házat láttunk, sok helyen nád szegélyezte az utat. Egy kapaszkodó végén a feszületnél elemózsiáztunk. Ekkor kezdett először alig észrevehetően szitálni az eső. Lefelé munkagépek által meggyötört sáros út következett. A Vadasparktól viszont már murvával felszórt út következett.

Vácdukára érve elmentünk bélyegezni, de evvel gondjaink akadtak. Ezután visszatértünk a piros jelzésre, és rövid emelkedővel a Kígyó-hegy tetején voltunk. Innen már csak lefelé mentünk, igaz az eső meg jobban kezdett esni. A lejtőn látható a PMP legnagyobb jelzése – sajnos lassan kikorhad a fa alóla. A csörögi átjárónál szálltunk fel a buszra, legközelebb innen folytatjuk a PMP-t.