gyalogtúra

Tizenhárman, de nem mint a gonoszok

Címkék

A jósolt ítéletidő sok klubtársunkat eltántorított a szombati túrázástól, így csak a kemény mag, az ITK B-közepe jött el. Pedig egyáltalán nem volt rossz idő, egyszerűen csak tél volt mínusz 7 fokkal és pár centi hóval.    A már említett meteorológusok által térségünkre is vizionált ítéletidő miatt a szervezés folyamán mindig próbáltuk igazítani magunkat a várható időjáráshoz. Végül úgy döntöttünk, hogy HÉV-vel megyünk februári túránk helyszínére, Csömörre. Gondoltam, a HÉV csak nem akad el hóban. Arra viszont nem, hogy 23,4 km-es út 1165 forintba kerül. Ezért menetközben átvariáltuk az útvonalat, leszálltunk Ilona-telepen a HÉV-ről, és gyalog mentünk át Csömörre. 2,7 km gyaloglás 800 Ft-ot hozott a konyhára. A hó éppen hogy csak kezdett szállingózni. Az M0-ás hídján való átkelésnél vigyázni kellett, mert a hídon építettek ugyan – gondolom jó sok millióért – gyalogjárdát is, de azt „ügyes kezek” megközelíthetetlenné tették. Gratulálunk, és köszönjük a gyalogosok, kerékpárosok nevében!

    Csömörön először megnéztük a temető külső sarkánál lévő emlékmű-együttest, majd a temetőn áthaladva a HÉV-végállomásra mentünk. Ha figyeltük volna az óránkat, akkor sem érkezhettünk volna pontosabban; amint az állomás mellé értünk, ott is volt a pesti HÉV. Újabb három fővel nőtt a csapat. Most kezdetét vette a tényleges - túraterv általi - gyaloglás.  Először a Kálváriára kapaszkodtunk fel. A beígért 130 m-es szintemelkedés 1/3-át máris letudtunk. Szép, gondozott volt a Kálvária, és a hozzá vezető stációk is, nem úgy, mint a lefelé vezető út. A nemrég még szép erdőt crossmotoros pályává silányították, rengeteg termőtalajt letúrva, gyökereket elvágva – valószínűleg illegálisan.

    Letértünk a S jelzésről, és nem csak azért, mert az teljesen feleslegesen egy nagy kurflit ír le lakott területen, hanem azért is, hogy egy meredek partoldalon lejőve növeljük kicsit adrenalin szintünket. A lejtő leküzdésére szinte mindenki más módszert választott. Persze kis kerülővel egyáltalán nem lett volna feladat a patakpart megközelítése, de hát kell egy kis élmény is. A patak nem volt most bővizű, szinte csak át kellett lépni rajta. A túloldalon volt egy játszótér, kis Kati mindjárt ki is próbálta a hintát. Elhaladtunk a valamikori strand mellett, a mögötte lévő fákon két mókus mutatta be légtornász képességeit.

    Elértük a Kistarcsa felé vezető utat, de arra nem tértünk rá, hanem a Csömör-patakkal párhuzamosan haladtunk észak felé. 1,2 km-t megtéve elhagytuk a kényelmes kocsiutat, és lekéredzkedtünk a patakvölgybe. Kicsit visszafelé haladva találjuk meg a Csömör-patak forrását. A víz mintha közvetlenül a nyárfa gyökerei közül törne elő. Továbbmentünk az immár patak nélküli völgyben. Sajnos a völgy baloldalán lévő fákat teljesen kiirtották. Pedig nemrég még olyan szép volt ez a völgy! A gyalogút elhagyta ugyan a völgyet, de mi hamarosan visszatértünk a völgy egy másik ágába. (Korábbi bejárásaimból tudom, hogy itt egymással párhuzamosan három úton is találhatóak sárga jelzések, ott is ahová mi tértünk be.) Itt már nagyobb volt a dzsumbuj, de mindig lehetett találni egy szabad részt, ahol folytathattuk utunkat. Mielőtt elhagytuk a völgyet tízóraiztunk, mert kinn - ha nem is olyan erősen, mint jósolták -, de azért fújkált a szél.

    Innentől szabadabb terepen haladtunk. Elértünk arra a pontra, ahol választási lehetőségünk nyílt rövidebb, vagy hosszabb táv megtételére. Mindenki a hosszabb távra szavazott, vagy ők voltak a hangosabbak. A Zsellérföldek nevű területen jártunk, majd a volt kavicsbányák mellé értünk. Ezt követően lassan elértük a lakott területet, a Vízműsor utcán haladtunk. Az út délnek fordult, majd becsatlakozott az Ulicskára. Ezen mentünk a HÉV végállomásig. A pesti lányok is úgy döntöttek, hogy eljönnek velünk Ilona-telepre, így együtt maradt a csapat. Nem sokkal az állomásra érkezésünk után jött is a villamosunk, amivel Gödöllőre utaztunk. Az isaszegi vonatra még egy kicsit várni kellett, elmentünk hát a Királyi Váróba Katival és Janival együtt, hogy egy sütit megegyünk. A cukrászda nem volt nyitva, megnéztük viszont a csodálatos szépen felújított Váróban lévő kiállítást. Annyi csúfságos év után nagy élmény volt látni a lepusztult épület teljes megújhodását, a benne lévő kiállításokat.

    A be nem tervezett utakkal együtt 16,4 km-t gyalogoltunk.

 

Újév-köszöntő túra

Címkék

2012. év első túráját a Gödöllői-dombságban tartottuk ragyogó időben. Örömteli tény, hogy 27-en vettünk részt rajta.

    Negyed kilenckor találkoztunk a besnyői vasútállomáson. Ide vonattal, busszal, gyalog érkeztek túratársaink a szélrózsa minden irányából. Pont ez a sokszínűség okozott némi fennakadást az indulást illetően, innen-onnan érkezőkre várni kellett egy kicsit. Végül elindultunk a P háromszög jelzésen. Az utolsó házaknál csatlakozott hozzánk Inci is, aki a templom felől érkezett.

    Tökéletesen sík úton először a vasúttal párhuzamosan haladtunk, átmásztunk egy vadkerítés feletti létrán (jó csúszós volt a ráfagyott dértől), majd ezután 300 m-re jobbra tértünk. Elkezdődött a szombati túra egyetlen komolyabb emelkedőjének leküzdése. A Juharos gerincére kaptattunk fel. Helyenként a szikrázó napsütésben nagyszerű kilátás nyílt a fák között Gödöllőre. Áthaladtunk a 120 kV-os feszültségű vezetékek alatt, majd alig emelkedő úton felértünk a Juharos egyik mellékcsúcsára. Bevárunk egy ott túrázó másik csoportot is, hogy magunk elé engedjük őket.

    Közben elkezdődött a kínálgatás, ezért döntöttünk amellett, hogy itt tartjuk meg újév-köszöntőnket. Ennek a túrának nem titkolt része az, hogy üdvözöljük egymást az új évben, kölcsönös jókívánságokkal ellátva egymást, nem mellékesen jókat eszünk-iszunk. Juti kis köszöntőt mondott, Irénke egy verssel kívánt boldog, gazdag újévet. Ami az ez évi programokat illeti, úgy gondolom, az elég gazdag lesz. Nem kapkodtuk el az ünneplést, csak mikor már kezdett fázni a lábunk, akkor indultunk tovább.

    A túra másik célja volt, hogy megtaláljuk, hol is van pontosan a Juharos legmagasabb, 308 méteres csúcsa. Ez igazán nem sikerült, kétszer úgy láttuk, most vagyunk a domb legtetején, de otthon tanulmányozva a térképet, nem találtuk el a  helyet – vagy ők tévedtek. Ez a balsiker azért nem okozott lelki traumát, vidáman folytattuk utunkat. Az Erzsébet-pihenő felé vezető útnál elbúcsúztunk a valkóiaktól, zsámbokiaktól – ők az erdőn át Valkóra gyalogoltak.

    A többség azonban folytatta útját. A kék jelzésen haladtunk, a Kőkeresztnél átvágtunk a valkói országúton, elmentünk a nem is oly rég még élettel teli erdészház mellett. Egy nagy kört leírva megkerültük Szárítópusztát. Egy hármas elágazáshoz érve ismét több irányban folytattuk utunkat. Volt aki a besnyői vasútállomásnál hagyott kocsijához ment vissza, a csapat másik része Gödöllőre ment, a maradék nyolc ember pedig Isaszegre gyalogolt. Szomorú látvány volt – főleg az út Szárítópuszta felöli részén – a több teherautónyi lerakott szemét. Nem úgy nézett ki, hogy Európában vagyunk.

    Leszámítva a szemetes út okozta sokkot, nagyon jól éreztük magunkat, kb. 14 km-t gyalogoltunk.

 

Ősagárdi körút

Címkék

Csípős, de verőfényes szép időben 22-en vettünk részt cserháti túránkon ősagárdi indulással/érkezéssel. 16,5 km-es, egyáltalán nem megerőltető utunkon két kastélynál is jártunk. Volt egy rövidebb változat is bányalátogatással, de végül ezt senki sem választotta.

    Különböző településekről gyűjtőjáratok indultak Gödöllőre, ahonnan háromnegyed hétkor indultunk. Útközben még felvettünk túratársakat a Blaháné úton, Szadán és Vácon.

Nem sokkal 8 óra után már az ősagárdi evangélikus templomnál parkíroztuk le autóinkat, majd hamarosan indultunk. A falut Dózsa György utcán hagytuk el.

    Az első kilométert úgy tettük meg, hogy csak az út baloldalát kísérte erdő, jobboldalon szántóföld volt. Egy magaslesnél balra, erdős gerincútra fordultunk. Bár ahhoz még sok levél volt a fákon, hogy jól lelássunk kétoldalon a völgyekbe, Ősagárd jól kivehető volt. Áthaladtunk a magasfeszültségű vezetékek alatt, majd egy kaszálón, utána pedig egy magaslesnél elemózsiáztunk. Továbbindulva egy lejtőn haladva egyszerre voltunk az őszben és a télben. Nagy különbség alakult ki  a napsütötte és az árnyékos részek között - az utóbbi még erősen fagyos, a fű dérlepte volt.

    Felsőpeténybe érve azon kéktúrázóink, akik még nem jártak itt, elmentek bélyegezni, mások egy gazda szíves meghívására megnézték a hatalmas termetű muraközi lovait. Továbbindulva hamarosan az Almássy-kastélyhoz értünk. Alig több mint egy éve jártunk itt kéktúrán, azóta a főbejárat környékét rendbehozták, új emléktábla is került fel. Körbejártuk a kastélyt, aztán szinte vízszintes úton Alsópeténybe gyalogoltunk.

    Megnéztük a Prónay-kastélyt – sajnos ezt is csak kívülről -, aztán kicsit megpihentünk a Millenniumi-emlékműnél. A még kastélyhoz tartozó kert mellett értünk ki a faluból. Jelzetlen, de jól követhető úton, folyamatosan emelkedve értünk fel a Varga-hegyre. Evvel aztán be is fejeztük az emelkedők sorát, Ősagárdig már csak lejtett az út. Az út „nehézségére” utal, hogy mikor visszaértünk a kocsikhoz, mindenki azt hitte, még megyünk egy kört.

 

Bakony, Kemenesalja, Gödöllői-dombság

Címkék

Az elmúlt két hétben hibádzott honlapunk, ezért most röviden beszámolok ennek az időszaknak túráiról. Az elsőn csak szűk körben képviseltük az ITK-t, a másodikon azonban 18-an voltunk.

    Háromnapos túra első állomásaként Herenden jártunk, és megnéztük a Porcelánmúzeumot. Ezután Úrkúton a Csárda-hegyi őskarsztot kerestük fel. Nagyon látványos hely. Ezt ugyan érinteni fogjuk kéktúránk során is, de nem mindenki rója itt a kilométereket. Következő megállónk Magyarpolány volt, ahol az Európa Nostra díjas Petőfi utcában, majd az egyedülálló Kálváriánál jártunk. Évát elvittük barátnőjéhez Hetyefőre, ahol baráti látogatáson felül egyik közelben haladó kéktúránk szálláshelyét is egyeztette. Legnagyobb meglepetésünkre és örömünkre terített asztal várt ránk. Továbbutazva még megálltunk a jánosházai Erdődy-várkastélynál, megnéztük a Kissomlyót, aztán szálláshelyünkre hajtottunk.

    Délelőtti program Celldömölk nevezetességeinek felkeresése volt, majd Kemenesmihályfalván a két Vidos-kastélyé. Ezután Sitkére autóztunk és két hírességét (Kálvária-kápolna, Nagy-kastély) néztük meg. Délután a túrázásé volt. Ság-hegyet jártuk végig, megtekintve a Trianoni-kereszt emlékművet, a felhagyott bazaltbánya védett területét, két tanúhegyre is felkapaszkodtunk. A Bányászati múzeumot érintve fejeztük be a körutat.

    Először Sümeg szélén lévő Sintérlapi tanösvényt jártuk végig. A gondosan megépített tanösvény jó benyomását sajnos tönretette barbár „emberek” tevékenysége, „akik” szinte minden táblát összetörtek. A Darvastói lefejtett bauxitlencse egyszerűen gyönyörű volt, hasonlított a nyár folyamán felkeresett gántihoz. Következő gyaloglásunk helyszíne a Padragi-sziklák voltak. A látványos eocénkori sziklatömbök megmászása nem volt kis feladat. Utolsó sétánk az Ajka-csingervölgyi Parkerdő egy részének bejárása volt, benne a Sárcsi-kút és a Pokol-lik barlang.

    Múlt szombaton a Gödöllői-dombság csúcsai elnevezésű túramozgalom keretében gödöllői csúcsokat kerestük fel. Elsőnek az Öreg-hegy II-t könnyűszerrel, mert parkírozótól mindössze 30 m-re volt. Ezután az Öreg-hegy I. következett, ami 2,3 km-re van az I-től.  Innen jelzetlen utakon, majd a Pest Megyei Piroson, végül ismét jelzés nélküli - helyenként már nem is - utakon, hanem szántáson, sűrű bozótoson értük el Boncsok-hegy csúcskövét. Maga a csúcs is nehezen megközelíthető fiatal cserjésben található. Visszamentünk kocsijainkhoz, majd a napi program Jutka meghívására szalonnasütéssel fejeződött be. A sült szalonna mellett borok, sütemények segítették emésztésünket. A túra hossza 9 km volt.

 

Vértesben jártunk

Címkék

Talán az utóbbi hetek sok ITK-programja, talán a beígért rossz idő volt az oka annak, hogy csak 12-en indultunk a Vértes látványos helyeinek felkeresésére. A hitetleneknek mondom, hogy az időjárás kiválóan alkalmas volt túrázásra.

    Szárligetig kocsival az M0-áson és az 1-es úton, illetve vonattal utaztunk. A Birka-csárdánál találkoztunk. A kék sávon haladva egy gondosan bekerített, halastóval rendelkező birtok, egy lepusztulóban lévő állattartó telep mellett elhaladva értünk a Csákányospusztai kulcsosházhoz. Itt egy ismertető tábla van, ami már a közelben lévő, igen látványos Mária-szakadékra hívja fel a figyelmet. A szakadékot valaha nagy vízhozammal rendelkező Csákány-patak mosta ki. Most már víz is alig található benne. Nem sokkal ezután a Körtvélyesi erdei temetőhöz értünk. 15 magyar- és német feliratú sírkő található itt a környék ma már nem lakott településeiről. Újabb párszáz méter után útkereszteződés következett. Innen 200 m-re lévő Béla-forrás  vize (ez táplálja a Csákány-patakot) éppen hogy csak csordogált. Változatos terepen a Körtvélyes oldalában továbbra is az OKT-n mentünk. Utunk során változatosságot a keresztbe dőlt fák jelentették.

    Vitányvár felé vezető K rom jelzést nem vettem észre, csak egy kört megtéve láttuk miért: egy MTB verseny lefóliázott fehér lapját - mások munkájával nem törődő rendezők - pont a KL jelzésre szögelték fel! Ezért mi a Z és az igen meredek, morzsalékos kövű ZL jelzésen jutottunk fel a várba. A tatárjárás után épült vár tornyának egy 15 méter magas fala ma is áll. A kilátás Környe, Tatabánya irányába pompás.

    A Zsidó-hegy oldalában ismét a kék és zöld jelen mentünk tovább. A jelzések egy vízmosásban vezetnek, de felette egy pár méterrel kis gerincen kiépített biciklis úton is lehet menni. Nemsokára megtaláltuk a Rockenbauer Pál emlékfát. Ismét jelzésváltás következett, elhagytuk a kék jelzést é a zöldön gyalogoltunk tovább. Több jel összetalálkozása közelében van a jóízű Szép Ilonka-forrás. Itt megpihentünk, ebédeltünk.

     A piros és a K kereszt jelzésen jóllakva nem esett annyira jó a Macska-bükkre való felkapaszkodás. Itt elváltunk a piros jelzéstől. Körtvélyespusztáig végig lejtett az út. Szép kis kápolna található a település szélén. Jelzetlen úton kis rétekkel tarkított erdei úton vágtunk át a Felső-Csákányon. Csákányospuszta szélén értük el az aszfaltozott utat. Elkezdett esni az eső, mindaddig, míg fel nem vettük esőkabátjainkat. Mikor ez megtörtént, abba is hagyta. Elhaladtunk a sífelvonó mellett és máris a reggelről már ismert úton voltunk.

    Visszatérve a kocsikhoz a pesti lányokat kivittem a vasútállomásra, aztán indultunk hazafelé. 16,26 km-t tettünk meg gyalogosan.

 

Nógrádi-vár

Címkék

Béla távollétében engem ért az a megtiszteltetés, hogy beszámolót írjak szombati túránkról. A hagyományos 20 és 30 közötti létszámban a magyarkúti Irma-forrástól indultunk az Országos Kék Túra vonalán Nográdra, majd a kék rom jelzésen támadtuk meg a várat. Ezt követően egy jelentősebb forgalmat generáltunk a helyi kocsmának. Senki nem választotta a rövidebb, 11.5 km-es utat, így mindannyian a piros kereszt jelzésen - illetve annak egy enyhe, párhuzamos módosításával - sétáltunk a szokolyai vasútállomásra. Összesen 17.4 km-t túráztunk. A képeket Notter Béla készítette.

Pilisszentlélek-környéki túra

Címkék

2011.08.06-án, szombaton - annak ellenére, hogy vírustámadás és álomkór tizedelte a túrázóink létszámát – 20-an jöttünk össze. Nagyszerű, mérsékelten meleg időnk volt. A választható két túratáv 8 és 14 km volt.

    Gödöllői gyülekezőt követően – ami a kényszerű átcsoportosítások miatt ezennel nem volt egyszerű feladat – Kistarcsán rátértünk az M0-ra, aztán Pomázon felvettük a „pöstieket”, majd együtt mentünk Pilisszentlélekre. Oda megérkezve rövid cihelődés után negyed kilenckor már indultunk túrázni.

    Enyhe emelkedővel hagytuk el az alig 300 fős, gyönyörű fekvésű falut. A falu szélén egy pihenőt, és egy szép emlékművet találtunk. Sajnos nem derült ki, hogy milyen apropóból emelték – még a neten sem találtam rá vonatkozó adatokat. Valószínűleg a közeli pálos kolostorrommal kapcsolatban készült. A XII. században épült kolostor nem volt hosszú életű, a török hódoltság idejében már el is pusztult. Falait részben feltárták, majd megerősítették, így ma is jól kivehetőek a különböző funkciójú helyiségek.

    Piros jelzésen, jól kijártnak egyáltalán nevezhető úton bujkáltunk, majd a Z+ jelzésen mentünk tovább. Még mindenütt harmatos volt a fű, a közelmúltban leesett eső miatt is időnként eléggé csúszós volt az út. A Pilismaróti-patak mellé értünk, majd hamarosan át is keltünk rajta. Sajnos átkelés közben a nedves köveken Kati elesett, és csúnyán beütötte térdét, sőt még a száját is. A pár méterre lévő Hoffmann vadászháznál ügyes kezek ellátták térdsérülését. Kati nem hagyta sajnáltatni magát, folytatta a túrát, méghozzá annak hosszabb változatát.

    A vadászháztól Z+ jelen mentünk pár métert, majd tovább a Z négyzeten. Ismét átkeltünk a patakon. Már azt megelőzően, hogy elértük a zöld sáv jelzést, valami csoda folytán A GPS egyáltalán nem talált holdat. A Z jelzésnél aztán rendre tovább is mentünk egyenesen. Igaz jelzések sem segítettek bennünket a tájékozódásban. Így aztán nem az eredeti tervek szerint haladtunk, hanem a Szentléleki-tető alatt jelzetlen, de jól járható úton értünk be a faluba. Akik a rövidebb távot választották, már megpihenhettek. Részükre a Szlovák Tájház meglátogatása lett volna a program – ha a neten való tájékoztatás ellenére nem lett volna zárva.

    A többiek kikapaszkodtak a faluból, majd meglehetősen erős emelkedővel tovább haladtak az esztergomi országútig. Itt mindenkit bevártunk, majd immár mérsékelt emelkedővel felértünk a Pilis-nyeregbe. A II. világháborús emlékmű mellett kialakított pihenőnél megebédeltünk. Ezután Z, Z négyzet és Z+ jelzésen értünk fel a Fekete-hegyi „Sasfészek” kulcsosházhoz. Az ott lévő hintát többen is kipróbálták, a ház teraszáról – a párás idő ellenére – jó kivehető volt a Duna, Esztergom és Párkány. A háztól már csak lefelé vezetett az út. A faluba beérve szomjunkat oltottuk a kocsma által szolgáltatott italokból.

Az Alföld peremén - Dolina-völgy

Címkék

Minden évben egy alkalommal a dombokat-hegyeket alföldi lapos tájra cseréljük. Ezúttal Albertirsa, Pilis környékén túráztunk, kicsit azok kedvéért is, akiknek a nagy szintkülönbségek problémát jelentenek. Szép számmal gyűltünk össze (26) albertirsai indulópontunkon, de az igazsághoz tartozik, hogy statisztikánkat nagyban javította 6 vendégünk részvétele is.

    4 kocsival Gödöllőről, Isaszegről indultunk, 2 kocsi pedig Valkóról, Zsámbokról hozta utasait. Monor vasútállomáson csatlakozott hozzánk 2 pesti túratársunk. 9 óra után kis keresgéléssel (névtáblák nem kellékei az utcáknak ezen a környéken) a Tó utcában voltunk. Cihelődés, kínálgatások után indultunk.

    A Malom-tó mellett haladtunk, majd a tó végénél csak sejthető úton nekivágtunk egy vizenyős rét átvágásának. Az is kiderült, hogy a Gerje-patakon nincs híd. Az átkelők két lehetőség között választhattak: vagy levették a cipőjüket és mezítláb keltek át, vagy - talán az optimistábbak(?) – nagy bátran nekivágtak, hátha megnyílik előttük a patak. A csoda elmaradt. A rét után nem kis gondot jelentett a forgalmas 4-es úton való átkelés, de több csoportban végül sikerült. Először nagyjából az országúttal párhuzamosan haladtunk, majd egy kopottas aszfaltúton felvettük az északi irányt. Baloldalon kissé elhanyagolt bekerített gyümölcsös volt, jobb oldalon javarészt mezőgazdasági terület, de a szélkerék közelében a pipacs már uralkodóvá vált a repcetáblában. A dombtetőn jobbra tértünk a Dolina-völgy irányában. Egy hatalmas eperfa termése finom csemegének bizonyult.

    Végre betértünk egy árnyas erdőbe, ahol rögtön leadtuk megszerzett magasságunkat. Egy keresztező kocsiút után aztán megszűnt a jó világ, ismét tűző napon gyalogolhattunk egy napraforgó-tábla és egy bozótos határán. Később a az ecetfával zsúfolt bozótost felváltotta egy ezer színben tündöklő kaszáló. A tulajdonképpeni Golyófogó–völgyben járunk. Nevét onnan kapta, hogy annak északi oldalát golyófogóként használták az itt éles gyakorlatot folytató huszárok. Az egész völgy természetvédelmi terület. A pompás virágmezőben értük el a löszfalat, mely gyurgyalagok tömegének nyújt szállást. A löszfalat 2005-ben felújították, kiírtva onnan az oda nem illő bálványfát, akácot, ördögcérnát.. A gyurgyalagok fényképezésére jobban fel kellene készülni, mert maguktól nem állnak be pózolni. Egy közeli árnyat adó alatt megpihentük, majd indulás után – egy életem, egy halálom – ismét átkeltünk a 4-es úton. A gyógyfürdőnél balra betértünk az erdőbe, ezen majd’ megközelítettük a parkírozóban hagyott kocsikat, de előbb még egy elcsábulás várt a csapatra egy fagyi, vagy egy hideg sör képében. Az út 11,5 km hosszú volt.

    Pilis felé vettük az irányt. Az első letérő nem jött be, mert az a horgásztóhoz vezetett. A második már igen, és a Gerje-forrás Természetvédelmi Területhez értünk. A szépen rendben tartott tanösvény mentén a forrásvidéket bemutató ismertető táblák vannak. Kár, hogy a tó végét elérve nem lehet egy másik úton visszamenni, mert azt egy magánterület zárja le. A séta oda-vissza 1,3 km.

    Még egy programunk volt ezen a napon, a Hegyeki pincesor felkeresése. Egy lelkes lokálpatrióta szerint szépsége vetekszik a hajósi pincesorral, ami – nyugton kijelenthetem – nem igaz, de így is a környék egy kellemes pihenőhelye. Előbb elhaladtunk a Szent Orbán-szobor előtt, majd kb. 1 km után jobbra felkanyarodtunk az erdőbe. Egy meredek kapaszkodón némi kóválygás után megtaláltuk – jobban mondva a fiatalok megtalálták – egy jellegzetes fát, melynek neve is van, mégpedig Ikerfenyők. Erősen borulni kezdett, ijeszgetésképpen dörgött is párat, de megúsztuk az esőt. E kistúra hossza 2,5 km volt.

Árkok napja

Címkék

Május 7-ei túránkon két látványos árkot is végigjártunk, történetesen a Salabasina-, és a Holdvilág-árkot. Csodálatosan szép időben 20-an vettünk részt e meglehetősen nehéz, de páratlanul szép 17 km-es túrán, miközben 800 méteres színtkülönbséget is lekűzdöttünk.

    A környék több településéről összegyűlve találkoztunk fél nyolckor Gödöllőn, a Művelődési Ház parkírozójában. Rövid létszámellenőrzés után indultunk. Kistarcsánál rátértünk az M0-ra. Pomáznál felvettük a HÉV-vel érkező lányokat. Kiskovácsiban parkíroztunk le.

    Párszáz méter a P+ jelzésen tettünk meg, majd a P-ra tértünk át. Pankostető szélénél mindenkinek választási lehetősége volt: vagy könnyű és rövid úton a P jelzésen marad, vagy a nehezen járható, helyenként veszélyes Salabasina-árkon keresztül ér közös találkahelyünkhöz, a Salabasina-forráshoz. Három ember kivételével mindenki ez utóbbit választotta. Jelzés nélküli utakon, lekerített erdőrészeket kerülgetve 2,5 km-t megtéve értük el a Salabasina-patakot. Mielőtt nekivágtunk volna a nagy útnak, megreggeliztünk.

    Lekúsztunk a patakmederbe, és elkezdtük a számlálhatatlan bedőlt fa kerülgetését, alatta, vagy felette való átmászást. További változatosságot jelentett a patakon való rengeteg átkelés, az avar alatt alattomosan összegyülemlett vízbe való belépés. Magamban úgy könyveltem a el a Salabasina-árkot, mint a Burok-völgy és a Tarjánka-völgy kereszteződését egyrészt a rengeteg keresztbefekvő fa, másrészt a sziklákkal határolt keskeny sziklaszoros miatt, ahol helyenként csak a vízbe sodródott fákon billegve lehetett továbbhaladni. Az út egyik legizgalmasabb szakaszához érünk, ahol egy hatalmas sziklatömb látszólag teljesen lezárta a tovavezető utat, de előtte még a patak felett lévő (itt szerencsére bedőlt) fákon is fel kellett mászni. Azért a nagy kőtömbön is át lehetett jutni, mégpedig kétféleképpen is. Jobb oldalon volt egy szűk lyuk, azon fel-, illetve átkúszva a soványabbak átfértek. A többinek maradt a szikla átmászása. Péter segítőkészen itt felhúzkodta az embereket, bár mikor nejem lába megcsúszott felfelé menet, majdnem őt is lerántotta. Ezután már nem volt víz a patakmederben, „csak” bedőlt fák százai. Átmenetig kissé ki is szélesült a meder, de aztán ismét összeszűkült. Kétfelé vált a völgy, a baloldali a főág. Aki ebben marad, annak egy öt méter magas sziklatömbre kell felmásznia bedőlt fákon, ha előtte már sikeresen vette a vízbe süllyedt fákon (amely természetes mérlegként üzemelt, mivel a 60 kg felettiek alatt már annyira megsüllyedt, hogy a cipőjük beért a vízbe) való átjutást. Nem jártak sokkal jobban azok se, akik a jobboldali mellékvölgyet választották. Itt ugyan könnyebb volt kimászni a völgyből, de aztán annál meredekebben, egy vadcsapáson kellett lecsúszkálniuk a baloldali főágba – persze már a nagy sziklatömb után. Még 350 méter haladtunk az árokban, aztán jobbra elhagytuk azt.

    Hamarosan a korábban elhagyott P sáv jelzésen voltunk. Kis kavarodást okozott, hogy az ezen az úton jövő három túratársunk nem a Salabasina-kútnál várt minket, hanem felment a Tölgyikrekig. Természetesen térerő nem volt, hogy telefonon könnyen beazonosíthassuk helyzetüket. Sanyi és Zoli indult keresésükre, a többiek addig pihentek egy kicsit. Aztán hamarosan együtt volt a csapat, megnéztük a Lom-hegyi-nyereg egy részének nevet adó Tölgyikrek nevű fákat. Sajnos már csak a neve iker, valójában csak egyik fa él, lehet, hogy már az se sokáig.    Továbbindultunk. Ismét választási lehetősége volt a társaságnak, hogy a rövidebb S jelzésen, vagy a hosszabb Sikárosi erdészház – Bükkös-patak-völgyén át érje el a Lajos-forrást. Most egységesen mindenki a hosszabb utat választotta - bár úgy gondolom ezt a bátor tettüket néhányan később megbánták. Igazán kellemes, beszélgetős úton értük el Bükkipusztát és a Sikárosi-rétet. A Bükki-patak-völgye pedig maga a gyönyörűség. Az OKT-n is haladtunk is egy darabig (sőt bélyegeztünk is, mert a Dobogókő- Visegrád szakaszt három lépcsőben fogjuk teljesíteni), majd mikor az elkanyarodott Pilisszentlászló felé, mi továbbra is a patakvölgyben maradtunk a Z+ (térképeken K+) jelzésen. A baj – jobban mondva elég kemény emelkedő – ott kezdődött, ahol jobbra elhagytuk a patakot. A szokásosnál nagyobb erőfeszítést igénylő Salabasina-árok után a Lajos-forrásig 200 m–t (majd onnan még a P+ jelzésig további 60 m-t) emelkedő út sokak nyelvét kilógatta. Közben kicsit megálltunk a Kármán-forrásnál, ittunk finom vizéből. Ezt szerettük volna megismételni a Lajos-forrásnál is, de annyian voltak hatalmas kannákkal felszerelkezve, hogy ez szinte lehetetlen volt. Ezért továbbmentünk a csikóvári elágazásig, ott ettünk és pihentünk. Innen már csak lefelé mentünk.

    A Holdvilág-árokig kényelmes lejtmenetben csak 800 m volt a távolság. Ismerős volt a táj, mert 2007-ben már jártunk itt, csak akkor a Janda Vilmos kulcsosház felől közelítettük meg. A Meteor-lépcsőt többen elkerülték, de azt hiszem most ők jártak rosszul, tudniillik az árokba visszaereszkedő út a csontszáraz kőmorzsalékos út miatt nagyon csúszós volt. Ezután már különös izgalmak nélkül értünk vissza az autókhoz. Hazafelé jutalomfagyizás volt.

Mátrai kirándulásaink (04. 28. – 05. 01.)

Címkék



Minden tavaszon négynapos túrát rendezünk. Az idei célpont a Mátra északi oldala volt Parádsasvár kiindulóponttal. A négy napból hármat javarészt túrázással töltöttük. A negyediket pedig a környék nevezetességeinek felkeresésével. 17-en indultunk, de vasárnapra már 20-ra gyarapodott létszámunk.

04.29. Csütörtök

    6:45-kor találkoztunk Gödöllőn a vasútállomásnál, ahová helyből, Isaszegről, Zsámbokról, Budapestről futottunk össze.  Aszód (itt is csatlakoztak hozzánk ketten) – Hatvan (újabb csatlakozó) – Gyöngyös (bevásároltunk a közös kajához) útvonalon értünk szálláshelyünkre, Parádsasvárra. Elfoglaltuk szobáinkat, megreggeliztünk, a romlandó élelmiszereket hűtőszekrényekbe pakoltuk.

    Mindezek után belevágtunk első túránkba. Piros sáv jelzésen utunk elején elhaladtunk a Károlyi-kastély mellett, majd a Gyalogút-bércen gyönyörű napos időben araszoltunk felfelé. A Mátra-nyereg előtt kis ideig az országúton kellett haladnunk, majd a kéktúra útvonalát elhagyva a K+ jelzésen kemény emelkedővel értünk fel Csór-hegyre. Ez már a Mátrabérc túra útvonala. Sajnos a Kós Károly kilátóra való felmenetellel nem fáradtunk ki túlságosan, lévén az kidőlve a földön feküdt. Csór-hegy után már alig emelkedett az út, helyenként páratlanul szép kilátással Parádsasvárra, a Mátra-gerincre. Így értünk fel Nagy-Lipótra (752 m). Az út innen erősen lejtett, különösen a Kis-Lipót után, ahol pár méteres fákkal eresztettük le egymást meredek lejtőn. A Mogyorós-völgyben már sétaúttá szelídült a táj. Parádsasváron elhaladtunk a bezárt Parádi-víz pavilon-, majd az Ybl Miklós tervei alapján épült Károlyi-kastély mellett. A túra hossza 12 km volt.

    Visszaérve szálláshelyünkre megvacsoráztunk, beszélgettünk. Vacsorafőzéssel nem sokat kellett pepecselnünk, mert Hajni már lesütve hozta az oldalast, így már csak a zacskós levest, és a krumplit készítettük el frissiben.

04.30. Péntek

    Svédasztalos közös reggeli után kocsival túránk kezdőpontjára, a Recski Nemzeti Emlékhelyre mentünk. A kiállítást nem tudtuk megnézni, mert az csak május 1-jén nyit. A hely szelleme így is megejtett mindenkit.

    Piros kereszt jelzésen, ragyogó időben, minden megerőltetés nélkül jutottunk el a Várbükki turistaházig, ahol elemózsiáztunk. A ház melletti nagy réten kicsit keresgéltük a továbbvezető jelzést, de az erdőben már ismét nagyon jók voltak a festések. Az Oroszlánvár csúcsát északról-keletről megkerülve a Domoszlói-kapuhoz jutottunk, elérve az OKT-t. Mi azonban nem azon mentünk tovább, hanem a K+ jelzésen. Ennek oka az volt, hogy ez az út visszavezetett az Emlékhelyhez. A meghirdetett program szerint ez volt a kedvezményezett táv. A kék kör jelzésig mindnyájan együtt mentünk, ott vált ketté a csapat. A hosszabb távot választók hamarosan elérték a Szegediek kútját, és megkóstolhatták hideg, jóízű vizét. Folyamatosan emelkedő úton a Kis-Zúgó-hegynél megint elértük az OKT-t. A hegytetőn megebédeltünk. Tele hassal nem esett jól az a még 50 m emelkedő, amit le kellett győznünk ahhoz, hogy a Szederjes-tetőre érjünk. A kilátás viszont nagyszerű volt Kékestető irányába. Az út innen folyamatosan lejtett. A Jóidő-kútban alig volt egy kis víz. Képesfánál búcsút intettünk az országos kéknek, és majdnem utunk végéig a sárga sáv jelen mentünk. Jámbortanyánál értük el aznapi utunk legmélyebb pontját, aztán a rajt-célig ismét emelkedni kezdett az út. Kis kavart okozott az a tény, hogy a térképeken feltüntetett S+ jelzés helyett valójában S sáv jel díszeleg a fákon. Ezt a kis bizonytalanságot leszámítva, végig jók voltak a jelzések – és ez elmondható minden mostani túránkra is. A túratávok 9 és 14 km-esek voltak.

    A rövidebb távot választók nem tétlenkedtek megérkezésünkig: bográcsban rotyogott a gulyásleves, sült a lángos a konyhai gáztűzhelyen. Vacsora után (miközben két új túratársunk érkezett) sétáltunk szálláshelyünkön lévő arborétumban, beszélgettünk, társasági életet éltünk.

05.01. Szombat

    Ezen a napon – javarészt kocsival – a környék nevezetességeit jártuk be.

Először Parádfürdőn áltunk meg, hogy megnézzük a Cifra Istállót. Még nem volt nyitva, ezért elsétáltunk az Állami Kórházhoz, és a mellette lévő kis állatkerthez. A kórházban lévő freskótermet nem sikerült megnéznünk, de az ásványvíz múzeumot igen. Visszaérve már nyitva volt a Cifra istálló, és benne a Kocsimúzeum. Meg is néztük.

    Innen Sirokra mentünk, közben áthaladunk Parádfürdő és Recsk között a védett gesztenyefasoron. Sirokon a parkírozóból felsétálunk a várhoz, amely - a felújítási munkák ellenére – látogatható volt. A vártúra után felgyalogoltunk a Barát- és Apáca-sziklákhoz. Ezt követően a barlanglakásokat néztük meg.

    Következő állomásunk Recsk volt, ahol egy csevicekutat kerestünk fel. Sokat kínlódtunk a víz felhúzásával, míg meg nem szánt egy helybéli lakos, és hozott egy erre a célra kifejlesztett lesúlyozott vödröt. A víz ízét illetően megoszlottak a vélemények.

    Parádon megnéztük Asztalos Joachim fafaragó kiállítását, majd Parádóhutára utaztunk, ahol Klarissza csevice-forrást kerestük fel, megkóstoljuk vizét.

Esti programunk hasonlóan zajlott az előző napokéval.

05.02. Vasárnap

    Reggeli után összepakoltunk – időközben Babi is csatlakozott hozzánk - és kocsival a 10 km-re lévő Ilona-völgybe mentünk, miközben egy másik szép fasor között haladtunk. Meglepő módon esni kezdett az eső. Beöltöztünk esőkabátokba, úgy indultunk.

    Az Ifjúsági tábortól Z jelzésen kezdtük meg a túrát. Mire egy km megtétele után elértük a Z kör jelzést, elállt az eső. Látványos patakvölgyben értünk az Ilona-völgyi vízeséshez, mely kis hazánk legmagasabb természetes zuhataga. Fényképeztünk, majd fagyökerekkel könnyített meredélyen a vízesés tetejéhez mentünk. Az út továbbra is emelkedett. A Markazi-kapunál – túráink során immár sokadszor – megint a kéktúra útvonalán találtuk magunkat. Most csak fél km-t mentünk rajta, majd a S sáv jelzésen folytattuk utunkat – szinte végig lejtőn. Rózsaszállásnál 2 km erejéig csatlakozott hozzánk a S+ jelzés is. A Macska-lyuk nevű völgyben értünk vissza kocsijainkhoz. A túratáv 11 km volt.

    Hazafelé először Tarnaszentmárián álltunk meg, ahol megnéztük Magyarország legrégibb – hajója X. századbeli – templomát. Pár percet várnunk kellett, mert májusi litánia volt a templomban, de megérte, mert igen különös, altemplommal is rendelkező kis templomot láthattunk.

    Ezután Kisnánára, a várhoz autóztunk. Ebben az évben ez volt az első nap, hogy látogatható a vár, és a vele közös területen lévő Tájház is. Lakópalotája a XI-XII. sz-ban épült, de csak a XV. sz-ban válik várrá azáltal, hogy a Kompoltiak erős kőfallal vették azt körül – és befoglalták abba a jobbágyfalu plébániatemplomát is. A vár területén nagyszabású rekonstrukció zajlik, azt hiszem, nem tévedek nagyot, ha azt mondom, nem mindenki megelégedésére szolgáló építészeti megoldásokkal. Ezután már csak a hazautazás volt hátra.



Úgy érzem – és ebben mások is megerősítettek -, hogy jól sikerült a négynapos túránk.