gyalogtúra

Strázsa-hegy

Címkék

2012.06.02-án, szombaton szűkebb hazánk, a Gödöllői-dombság legalján, a már Alföldbe simuló monori Strázsa-hegyen jártunk. A 120 m-es szintemelkedés kedvező hatással volt a létszámra, 31-voltunk. Kellemes időben 12,5 km-t gyalogoltunk, utána pedig Monorral és Péterivel ismerkedtünk.

    Kicsit nehézkesre sikeredett az indulás egy-két késés miatt, amit tetézett még egy vonatlekésés is, ami miatt tüzetesen megismerhettük a monori vasútállomás környékét. Szerencsére nem volt sietős a dolgunk, erre a napra a várható meleg miatt rövid gyaloglást terveztem be. Meleg most nem volt, 20-22 fokos, felhős időben fedezhettük fel Monor környékét. Először a Strázsa-hegy egyik központjába, a Szent Orbán térre mentünk, itt állítottuk le kocsijainkat.

    Az Ezer pince nevezetű tanösvényen indultunk. Igazán szép karbantartott pincéket, présházakat láttunk. A tanösvény ismertetőtáblái kimondottan igényes kivitelűek és ízlésesek. Másfél kilométer megtétele után elhagytuk a tanösvényt, majd hamarosan a pincéket is. Jobbra térve ligetes erdőbe értünk, melynek neve Forrás Védett Terület. Többször irányt váltva haladtunk az erdőben. A gyerekek fáradtsága máris elmúlt, mikor feladatot kaptak a turistajelzések megtalálásával. Pistike annyira komolyan vette főnöki szerepét, hogy amikor valaki figyelmen kívül hagyta utasításait, el is pityeredett. Mielőtt elhagytuk az erdőt, megálltunk elemózsiázni. Komor felhők körbe-körbe kerülgettek, de ahol mi álltunk, majdnem sütött a nap.

    Továbbindulva jobbra működő olajkutat, balra gyönyörű virágos mezőt láttunk. Hamarosan megszűnt a kopárság, erdősávban, fasoron haladtunk. Egy tanya közelébe érve a térkép és a GPS szerint is jobbra kellett volna mennünk, a piros négyszög jelzések viszont balra vezettek, majd rövidesen jobbra letértek a kocsiútról. Itt aztán úgy látszik befejezték pályafutásukat, mert semerre sem láttuk a folytatást. Különösen nem zavart a dolog, mert eredetileg is hamarosan letértünk volna róla. Fűzfák, vizenyős területre jellemző növények között mentünk, a völgyteknő szélén rengeteg bodzával. Többen szedtek is belőle szörpnek. A Felsőfarkasd felől vezető úton nagy szomorúságunkra egy lovaskocsinyi szemetet láttunk, amit meggyújtva, méteres lángokkal ott is hagytak (láttuk az elkövetőt). Mi lett volna, ha belekap a szél, és fél határ leég? Láthatóan nem először tették ezt, mert az árok azon részén teljesen kiégett a növényzet, megpörzsölődtek a fák.

    Túl ezen megpróbáltatáson Völgykútnál (Büdöskútnál) letértünk a széles kocsiútról és ismét a Strázsa-hegy felé vettük irányt. Vegyes erdőben értük el ismét a szőlőket. A lefelé vezető út sokakat csábított az egyenes haladásra, és nem vették észre a balra kiágazó jelzett utat. Ezért kis kerülővel értek a kilátóhoz. A masszív, horganyzott acél kilátó tetejéről nagyszerűen be lehet látni a környéket, távolban a ferihegyi repülőteret, még messzebbre a Budai-hegyeket. Miután kinézgelődtük magunkat, visszamentünk a kocsikhoz. Kis ideig még elidőztünk a rendben tartott téren, leültünk a sakkasztalokhoz.

    A túrát befejezve kocsival Monor centrumába hajtottunk. Rövid séta keretében megnéztük a református-, katolikus-, evangélikus templomot, a II. világháborús emlékművet, a Vigadót. Mielőtt visszamentünk volna a kocsikhoz, megleptünk egy fagyizót, jó forgalmat generálva neki.

    Pár km-t autózva megint megálltunk Péteriben. Itt a Földváry-Boér emlékművet, az újratelepítési-, az 1947-es lakosságcsere ihlette, faszobrokból álló emlékművet néztük meg. Miközben az evangélikus templomot jártuk körbe, a gyülekezet lelkésznője szívélyesen invitált, hogy belülről is nézzük meg azt. Mindent elmondott a templom építéséről, a faluról. Felhívta figyelmünket arra is, hogy milyen szép dolgok találhatók a temetőben is. Több se kellett nekünk, elmentünk oda is. Valóban nagyon szép volt. Ott található a Földváry-Boér család mauzóleuma, a háború és a fasizmus áldozatainak emlékműve, egy nagyszerű Golgota-faszobor, egy igazi remekmű fa lélekharang, és egy több méter magas pásztorbot is.



Azt hiszem a módjával fogyasztott kilométerek ellenére is tartalmas napunk volt.

 

Mátra, Csörgő-patak völgye

Címkék

Ezt a túránkat akár jubileuminak is hívhatnánk, hiszen öt évvel ezelőtti megalakulásunk első túrája is a Mátrába vezetett. Az alapító 15 főből hatan most is jelen voltunk.

    Reggel hét óra után isaszegi, majd a gödöllői vasútállomáson gyülekezett az a 20 fő, aki jelentkezett mátrai túránkra. Talán pár embert visszatartott a túrától az a sok rossz, amit az időjósok erre a napra ígértek. Szerencsére tévedtek, mert napsütéses, gyönyörű tavaszi időben volt szerencsénk túrázni (az első és utolsó csepp eső akkor esett a kocsira, mikor elindultunk hazafelé). Hatvanban még felvettük Incit, aztán meg se álltunk Mátrakeresztesig. A Békástói-Üdülőtelepen lévő parkírozóban tettük le kocsijainkat.

    Némi cihelődés után elindultunk a patak mellett felfelé a piros jelzésen - csakhogy ne fázzunk, egy kis emelkedővel. Párszáz métert még baloldalon házak mellett haladtunk, aztán már csak a csodálatos természet vett körül. Baloldalon szép formájú sziklák tornyosultak, közvetlen mellettünk a Csörgő-patak, tőlünk jobbra pedig a Bárány-kő-oldal. Meg-megálltunk fényképezni, olyan szép volt a patak és a sok tavaszi virág. A turistaút elkanyarodott a pataktól, de mi persze nem! Átmásztunk/bújtunk pár tucat kidőlt fán, és ekkor értünk a tulajdonképpeni szurdok bejáratához. Egy napsütötte völgykatlanban megreggeliztünk.

    Úgy terveztem, hogy a szurdoknál - a vízállás függvényében – eldöntjük, a patakmederben megyünk-e tovább, vagy visszakapaszkodunk a turistaútra (persze mindenkinek megadva a lehetőséget, hogy maga válasszon). Az előző száraz időszak következményeként nem volt nagy víz - bár lehetséges, hogy annak az egy-két túratársnak, aki mégis becsúszott a patakba, más a véleménye. Hatalmas mohás kőtömböket, bedőlt fákat kellett a mederben kerülgetni, de a legalattomosabb hely mindig a patakszélen lévő vastag avarszőnyeg volt. Sohasem lehettünk biztosak abban, hogy alatta víz csobog, vagy kemény szikla búvik meg. Ennek ellenére (vagy épp ezért), nagyon szeretjük az ilyen szurdokokat, az élmények felelevenítése során ezek biztos, hogy mindig napirendre kerülnek. Egyébként – egy-egy kis szakaszt leszámítva - Csörgő-patak szurdoka nem volt veszélyes, a múlt havi Honti-szakadék – nem is beszélve a tavalyi Salabasina-árokról - például sokkal keményebb volt.

    A szurdok fokozatosan szélesedett, elértük ismét a jelzett utat. Ezen haladva érintettük a Csörgő-malmot, jobban mondva csak azt az ismertető táblát, mely annak történetét mutatja be. Később egy pihenőhelynél - ahol asztalokon, padokon kívül még kemence is volt -, megpihentünk. Elhagytuk a patakmedret, és egyre emelkedő úton Mátraszentimrére értünk be, ahol bevártunk mindenkit. Sok tájékozódási futót láttunk, biztosan versenyük volt. A K kör jelzésen indultunk tovább Fallóskút felé. Az út eleinte határozottan lejtett, de mire a kápolnához értünk, ismét majdnem olyan magasan voltunk, mint ahogy Szentimréről elindultunk.

    Megnéztük a Szent-kúti (Mária)-kápolnát, ittunk és feltöltöttük fogyóban lévő vízkészletünket a forrás vizéből, pihentünk egyet, majd indultunk tovább. Fallóskút után előbb az országúton vezetett a S + jelzés. A térkép szerint majd’ 1 km után le kellett volna térni róla, de ezeket a jeleket érvénytelenítették (mint később láttuk fakitermelés miatt), és még 700 m-en keresztül az országút szélén kellett bandukolnunk. Aztán hirtelen letért róla, de elég nagy lejtéssel (380 m alatt 100 métert) haladt, ami eléggé megviselte a térdeket és bokákat. 550 méteren megint a galyatetői országút szélén mentünk, aztán szerencsére balra letértünk róla. Jó másfél km megtétele után a kocsiknál voltunk. Nagyon szerencsések voltunk az időjárással, élvezetes túránkon bő 15 km-t gyalogoltunk.

    Miközben felkészültünk a hazaútra, a rendes fiúk – én nem tartozom közéjük – meglocsolták a lányokat, elvégre húsvét van.

 

Befagyott vízeséseken a Börzsönyben

Címkék

Március 3-án, szombaton ragyogóan tiszta időben majdnem rekordszámú résztvevővel (35 fő, benne négy vendégtúrázó) egy igazi kalandtúrán vettünk részt. A cél a Honti-szakadék volt. Életkor szerint a 6 évestől a - ki akarja tudni hány évesig - minden korosztály képviselte magát. Környékünk szinte összes településéről Gödöllőre futottunk össze reggeli találkozóra. 8 óra előtt pár perccel indultunk 8 kocsival. Útközben előbb Blahán felvettük Babit, majd Margót Szadán, végül Ágit, Évát Jutit Vácon. Ők oda vonattal érkeztek. A most gyér forgalmú 2-es úton könnyűszerrel Hont szélén lévő parkírozóban teremtünk. Előbb gyorsan megkerestem a szakadék bejáratát (ehhez meg kell kerülni a motelt), majd - visszaérve a többiekhez -, máris indultunk.

    A szakadék bejáratánál a Duna-Ipoly Nemzeti Park helyezett el ismertető táblát. Ebből megtudhattuk, hogy a bejárandó területen 20 millió évvel tenger hullámzott, az abban lévő csigák, kagylók, korallok elmeszesedett váza alkotja a szakadék alsó részét, feljebb pedig a kemény, meszes, palaszerűen elváló anyag a vízesések lépcsőit. A patak teljesen be volt fagyva, csak az első kis vízesésnél látszott ki a folyó víz. Ez az út elején nagyban könnyítette az előrejutást. Változott a helyzet, mikor elértük az első nagyobb vízesést, mely kb. 2-2,5 m magas volt. A jégen természetesen kellő felszerelés hiányában nem tudtunk felmászni, a jégfal szélén pedig az imént említett, könnyen málló anyag tette lehetetlenné a feljutást. De nem azért vagyunk mi egy jó összeszokott, segítőkész csapat, hogy ne oldanánk meg a lehetetlent. Pár petrencerudat kerítve, főleg a fiuk testi erejét kihasználva mindenkit sikerült, feltolni/-húzni/-szuszakolni.

    Az első vízesés leküzdése után pihenésképpen egy darabig „csak” a patak jegén csúszkáltunk. A második nagyobb vízesésre való feljutást segítette egy nagyobb, vízbe fagyott fa, valamint a már kialakulóban lévő jégmászó rutinunk. Itt legjobban a két lenyújtott fán való felhúzódzkodás vált be. A harmadik vízesés közepén már folyt a víz, a két szélén viszont stabil jég volt. Jobb oldalon egy vastag fán lehetett pár centinként újabb ülőpozíciót felvéve feljutni, a bal oldalon pedig egy kidőlt fa ágaiba kapaszkodva.

    Ezután már újabb nagyobb esések (mármint vízesések) nem voltak a mederben, egy darabig inkább már a megolvadt víz kikerülése jelentett akadályt. Ezt követően rengeteg bedőlt fa tette változatossá a terepet. A nap mindvégig besütött a völgybe. Kikapaszkodva a mederből kicsit megpihentünk, majd nyugat felé haladva megkerestük a kék kereszt jelzést.

    Azt hittük, innen már minden kényelmes lesz, de a kocsiutat fakitermelő gépek úgy „felszántották”, hogy csak sártól többszörösére dagadó cipőben lehetett rajta menni. Szerencsére nemsokára vége lett a sáros útnak. Folyamatosan 200 m szintemelkedést küzdöttünk le. Egy balkanyarnál bevártunk mindenkit. A nagy kurflit leíró jelzett utat elhagytuk, de nem a rövidítés miatt, hanem mert megint sártenger-kocsiúton vezetett az. Be is jött volna a taktika, ha – az immár kék jelzésű – út elérése előtt bele nem futottunk volna egy rettentően sűrű, csipkebokorral, szederrel fűszerezett cserjésbe. Vadcsapáson próbáltunk rajta áthatolni, de úgy látszik, ezt az utat mélynövésű vadak járják, mert minket nagyon megtéptek a „szúrosok”.

    Innen kényelmesebb úton haladtunk a Jelencen szinte vízszintesen. Helyenként szép kilátásban volt részünk. A zöld jelzésre átnyergelve kezdtünk lefelé menni. Előbb Ipolyságra, majd Hontra és az Ipolyra láttunk rá. Volt alkalmunk a Honti-szakadékba – immár felülről is – bepillantani.

    Kocsikba ültünk és a közeli Csitárimajorba hajtottunk. Először egy lámafarmot néztünk meg, majd a „Kutyikához” mentünk. A csodatevő kút titulust kiérdemlő forrás a kápolnával, a Juhász fiú szobrával, kőkereszttel együtt bekerített, rendezett helyen található. Ittunk a kút vizéből, majd elmentünk a Szondi alagúthoz, mely állítólag Drégelyvárba vezet. Mindenesetre egy darabig be lehet rajta menni, aztán keresztben egy másik járat is van. Túránk befejezéseképp még elmentünk a Kútbereki víztározóhoz. A gátra felkapaszkodva szomorúan tapasztalhattuk, hogy a mederben csak igen módjával van víz. Így aztán visszafordultuk, kocsiba ültünk és hazajöttünk.

    Azt hiszem mindenkinek nagy élményt jelentett ez a kalandos út, amely valójában csak 10 km-es volt, de nehézsége miatt ennél jóval többnek tűnt.

 

Tizenhárman, de nem mint a gonoszok

Címkék

A jósolt ítéletidő sok klubtársunkat eltántorított a szombati túrázástól, így csak a kemény mag, az ITK B-közepe jött el. Pedig egyáltalán nem volt rossz idő, egyszerűen csak tél volt mínusz 7 fokkal és pár centi hóval.    A már említett meteorológusok által térségünkre is vizionált ítéletidő miatt a szervezés folyamán mindig próbáltuk igazítani magunkat a várható időjáráshoz. Végül úgy döntöttünk, hogy HÉV-vel megyünk februári túránk helyszínére, Csömörre. Gondoltam, a HÉV csak nem akad el hóban. Arra viszont nem, hogy 23,4 km-es út 1165 forintba kerül. Ezért menetközben átvariáltuk az útvonalat, leszálltunk Ilona-telepen a HÉV-ről, és gyalog mentünk át Csömörre. 2,7 km gyaloglás 800 Ft-ot hozott a konyhára. A hó éppen hogy csak kezdett szállingózni. Az M0-ás hídján való átkelésnél vigyázni kellett, mert a hídon építettek ugyan – gondolom jó sok millióért – gyalogjárdát is, de azt „ügyes kezek” megközelíthetetlenné tették. Gratulálunk, és köszönjük a gyalogosok, kerékpárosok nevében!

    Csömörön először megnéztük a temető külső sarkánál lévő emlékmű-együttest, majd a temetőn áthaladva a HÉV-végállomásra mentünk. Ha figyeltük volna az óránkat, akkor sem érkezhettünk volna pontosabban; amint az állomás mellé értünk, ott is volt a pesti HÉV. Újabb három fővel nőtt a csapat. Most kezdetét vette a tényleges - túraterv általi - gyaloglás.  Először a Kálváriára kapaszkodtunk fel. A beígért 130 m-es szintemelkedés 1/3-át máris letudtunk. Szép, gondozott volt a Kálvária, és a hozzá vezető stációk is, nem úgy, mint a lefelé vezető út. A nemrég még szép erdőt crossmotoros pályává silányították, rengeteg termőtalajt letúrva, gyökereket elvágva – valószínűleg illegálisan.

    Letértünk a S jelzésről, és nem csak azért, mert az teljesen feleslegesen egy nagy kurflit ír le lakott területen, hanem azért is, hogy egy meredek partoldalon lejőve növeljük kicsit adrenalin szintünket. A lejtő leküzdésére szinte mindenki más módszert választott. Persze kis kerülővel egyáltalán nem lett volna feladat a patakpart megközelítése, de hát kell egy kis élmény is. A patak nem volt most bővizű, szinte csak át kellett lépni rajta. A túloldalon volt egy játszótér, kis Kati mindjárt ki is próbálta a hintát. Elhaladtunk a valamikori strand mellett, a mögötte lévő fákon két mókus mutatta be légtornász képességeit.

    Elértük a Kistarcsa felé vezető utat, de arra nem tértünk rá, hanem a Csömör-patakkal párhuzamosan haladtunk észak felé. 1,2 km-t megtéve elhagytuk a kényelmes kocsiutat, és lekéredzkedtünk a patakvölgybe. Kicsit visszafelé haladva találjuk meg a Csömör-patak forrását. A víz mintha közvetlenül a nyárfa gyökerei közül törne elő. Továbbmentünk az immár patak nélküli völgyben. Sajnos a völgy baloldalán lévő fákat teljesen kiirtották. Pedig nemrég még olyan szép volt ez a völgy! A gyalogút elhagyta ugyan a völgyet, de mi hamarosan visszatértünk a völgy egy másik ágába. (Korábbi bejárásaimból tudom, hogy itt egymással párhuzamosan három úton is találhatóak sárga jelzések, ott is ahová mi tértünk be.) Itt már nagyobb volt a dzsumbuj, de mindig lehetett találni egy szabad részt, ahol folytathattuk utunkat. Mielőtt elhagytuk a völgyet tízóraiztunk, mert kinn - ha nem is olyan erősen, mint jósolták -, de azért fújkált a szél.

    Innentől szabadabb terepen haladtunk. Elértünk arra a pontra, ahol választási lehetőségünk nyílt rövidebb, vagy hosszabb táv megtételére. Mindenki a hosszabb távra szavazott, vagy ők voltak a hangosabbak. A Zsellérföldek nevű területen jártunk, majd a volt kavicsbányák mellé értünk. Ezt követően lassan elértük a lakott területet, a Vízműsor utcán haladtunk. Az út délnek fordult, majd becsatlakozott az Ulicskára. Ezen mentünk a HÉV végállomásig. A pesti lányok is úgy döntöttek, hogy eljönnek velünk Ilona-telepre, így együtt maradt a csapat. Nem sokkal az állomásra érkezésünk után jött is a villamosunk, amivel Gödöllőre utaztunk. Az isaszegi vonatra még egy kicsit várni kellett, elmentünk hát a Királyi Váróba Katival és Janival együtt, hogy egy sütit megegyünk. A cukrászda nem volt nyitva, megnéztük viszont a csodálatos szépen felújított Váróban lévő kiállítást. Annyi csúfságos év után nagy élmény volt látni a lepusztult épület teljes megújhodását, a benne lévő kiállításokat.

    A be nem tervezett utakkal együtt 16,4 km-t gyalogoltunk.

 

Újév-köszöntő túra

Címkék

2012. év első túráját a Gödöllői-dombságban tartottuk ragyogó időben. Örömteli tény, hogy 27-en vettünk részt rajta.

    Negyed kilenckor találkoztunk a besnyői vasútállomáson. Ide vonattal, busszal, gyalog érkeztek túratársaink a szélrózsa minden irányából. Pont ez a sokszínűség okozott némi fennakadást az indulást illetően, innen-onnan érkezőkre várni kellett egy kicsit. Végül elindultunk a P háromszög jelzésen. Az utolsó házaknál csatlakozott hozzánk Inci is, aki a templom felől érkezett.

    Tökéletesen sík úton először a vasúttal párhuzamosan haladtunk, átmásztunk egy vadkerítés feletti létrán (jó csúszós volt a ráfagyott dértől), majd ezután 300 m-re jobbra tértünk. Elkezdődött a szombati túra egyetlen komolyabb emelkedőjének leküzdése. A Juharos gerincére kaptattunk fel. Helyenként a szikrázó napsütésben nagyszerű kilátás nyílt a fák között Gödöllőre. Áthaladtunk a 120 kV-os feszültségű vezetékek alatt, majd alig emelkedő úton felértünk a Juharos egyik mellékcsúcsára. Bevárunk egy ott túrázó másik csoportot is, hogy magunk elé engedjük őket.

    Közben elkezdődött a kínálgatás, ezért döntöttünk amellett, hogy itt tartjuk meg újév-köszöntőnket. Ennek a túrának nem titkolt része az, hogy üdvözöljük egymást az új évben, kölcsönös jókívánságokkal ellátva egymást, nem mellékesen jókat eszünk-iszunk. Juti kis köszöntőt mondott, Irénke egy verssel kívánt boldog, gazdag újévet. Ami az ez évi programokat illeti, úgy gondolom, az elég gazdag lesz. Nem kapkodtuk el az ünneplést, csak mikor már kezdett fázni a lábunk, akkor indultunk tovább.

    A túra másik célja volt, hogy megtaláljuk, hol is van pontosan a Juharos legmagasabb, 308 méteres csúcsa. Ez igazán nem sikerült, kétszer úgy láttuk, most vagyunk a domb legtetején, de otthon tanulmányozva a térképet, nem találtuk el a  helyet – vagy ők tévedtek. Ez a balsiker azért nem okozott lelki traumát, vidáman folytattuk utunkat. Az Erzsébet-pihenő felé vezető útnál elbúcsúztunk a valkóiaktól, zsámbokiaktól – ők az erdőn át Valkóra gyalogoltak.

    A többség azonban folytatta útját. A kék jelzésen haladtunk, a Kőkeresztnél átvágtunk a valkói országúton, elmentünk a nem is oly rég még élettel teli erdészház mellett. Egy nagy kört leírva megkerültük Szárítópusztát. Egy hármas elágazáshoz érve ismét több irányban folytattuk utunkat. Volt aki a besnyői vasútállomásnál hagyott kocsijához ment vissza, a csapat másik része Gödöllőre ment, a maradék nyolc ember pedig Isaszegre gyalogolt. Szomorú látvány volt – főleg az út Szárítópuszta felöli részén – a több teherautónyi lerakott szemét. Nem úgy nézett ki, hogy Európában vagyunk.

    Leszámítva a szemetes út okozta sokkot, nagyon jól éreztük magunkat, kb. 14 km-t gyalogoltunk.

 

Ősagárdi körút

Címkék

Csípős, de verőfényes szép időben 22-en vettünk részt cserháti túránkon ősagárdi indulással/érkezéssel. 16,5 km-es, egyáltalán nem megerőltető utunkon két kastélynál is jártunk. Volt egy rövidebb változat is bányalátogatással, de végül ezt senki sem választotta.

    Különböző településekről gyűjtőjáratok indultak Gödöllőre, ahonnan háromnegyed hétkor indultunk. Útközben még felvettünk túratársakat a Blaháné úton, Szadán és Vácon.

Nem sokkal 8 óra után már az ősagárdi evangélikus templomnál parkíroztuk le autóinkat, majd hamarosan indultunk. A falut Dózsa György utcán hagytuk el.

    Az első kilométert úgy tettük meg, hogy csak az út baloldalát kísérte erdő, jobboldalon szántóföld volt. Egy magaslesnél balra, erdős gerincútra fordultunk. Bár ahhoz még sok levél volt a fákon, hogy jól lelássunk kétoldalon a völgyekbe, Ősagárd jól kivehető volt. Áthaladtunk a magasfeszültségű vezetékek alatt, majd egy kaszálón, utána pedig egy magaslesnél elemózsiáztunk. Továbbindulva egy lejtőn haladva egyszerre voltunk az őszben és a télben. Nagy különbség alakult ki  a napsütötte és az árnyékos részek között - az utóbbi még erősen fagyos, a fű dérlepte volt.

    Felsőpeténybe érve azon kéktúrázóink, akik még nem jártak itt, elmentek bélyegezni, mások egy gazda szíves meghívására megnézték a hatalmas termetű muraközi lovait. Továbbindulva hamarosan az Almássy-kastélyhoz értünk. Alig több mint egy éve jártunk itt kéktúrán, azóta a főbejárat környékét rendbehozták, új emléktábla is került fel. Körbejártuk a kastélyt, aztán szinte vízszintes úton Alsópeténybe gyalogoltunk.

    Megnéztük a Prónay-kastélyt – sajnos ezt is csak kívülről -, aztán kicsit megpihentünk a Millenniumi-emlékműnél. A még kastélyhoz tartozó kert mellett értünk ki a faluból. Jelzetlen, de jól követhető úton, folyamatosan emelkedve értünk fel a Varga-hegyre. Evvel aztán be is fejeztük az emelkedők sorát, Ősagárdig már csak lejtett az út. Az út „nehézségére” utal, hogy mikor visszaértünk a kocsikhoz, mindenki azt hitte, még megyünk egy kört.

 

Bakony, Kemenesalja, Gödöllői-dombság

Címkék

Az elmúlt két hétben hibádzott honlapunk, ezért most röviden beszámolok ennek az időszaknak túráiról. Az elsőn csak szűk körben képviseltük az ITK-t, a másodikon azonban 18-an voltunk.

    Háromnapos túra első állomásaként Herenden jártunk, és megnéztük a Porcelánmúzeumot. Ezután Úrkúton a Csárda-hegyi őskarsztot kerestük fel. Nagyon látványos hely. Ezt ugyan érinteni fogjuk kéktúránk során is, de nem mindenki rója itt a kilométereket. Következő megállónk Magyarpolány volt, ahol az Európa Nostra díjas Petőfi utcában, majd az egyedülálló Kálváriánál jártunk. Évát elvittük barátnőjéhez Hetyefőre, ahol baráti látogatáson felül egyik közelben haladó kéktúránk szálláshelyét is egyeztette. Legnagyobb meglepetésünkre és örömünkre terített asztal várt ránk. Továbbutazva még megálltunk a jánosházai Erdődy-várkastélynál, megnéztük a Kissomlyót, aztán szálláshelyünkre hajtottunk.

    Délelőtti program Celldömölk nevezetességeinek felkeresése volt, majd Kemenesmihályfalván a két Vidos-kastélyé. Ezután Sitkére autóztunk és két hírességét (Kálvária-kápolna, Nagy-kastély) néztük meg. Délután a túrázásé volt. Ság-hegyet jártuk végig, megtekintve a Trianoni-kereszt emlékművet, a felhagyott bazaltbánya védett területét, két tanúhegyre is felkapaszkodtunk. A Bányászati múzeumot érintve fejeztük be a körutat.

    Először Sümeg szélén lévő Sintérlapi tanösvényt jártuk végig. A gondosan megépített tanösvény jó benyomását sajnos tönretette barbár „emberek” tevékenysége, „akik” szinte minden táblát összetörtek. A Darvastói lefejtett bauxitlencse egyszerűen gyönyörű volt, hasonlított a nyár folyamán felkeresett gántihoz. Következő gyaloglásunk helyszíne a Padragi-sziklák voltak. A látványos eocénkori sziklatömbök megmászása nem volt kis feladat. Utolsó sétánk az Ajka-csingervölgyi Parkerdő egy részének bejárása volt, benne a Sárcsi-kút és a Pokol-lik barlang.

    Múlt szombaton a Gödöllői-dombság csúcsai elnevezésű túramozgalom keretében gödöllői csúcsokat kerestük fel. Elsőnek az Öreg-hegy II-t könnyűszerrel, mert parkírozótól mindössze 30 m-re volt. Ezután az Öreg-hegy I. következett, ami 2,3 km-re van az I-től.  Innen jelzetlen utakon, majd a Pest Megyei Piroson, végül ismét jelzés nélküli - helyenként már nem is - utakon, hanem szántáson, sűrű bozótoson értük el Boncsok-hegy csúcskövét. Maga a csúcs is nehezen megközelíthető fiatal cserjésben található. Visszamentünk kocsijainkhoz, majd a napi program Jutka meghívására szalonnasütéssel fejeződött be. A sült szalonna mellett borok, sütemények segítették emésztésünket. A túra hossza 9 km volt.

 

Vértesben jártunk

Címkék

Talán az utóbbi hetek sok ITK-programja, talán a beígért rossz idő volt az oka annak, hogy csak 12-en indultunk a Vértes látványos helyeinek felkeresésére. A hitetleneknek mondom, hogy az időjárás kiválóan alkalmas volt túrázásra.

    Szárligetig kocsival az M0-áson és az 1-es úton, illetve vonattal utaztunk. A Birka-csárdánál találkoztunk. A kék sávon haladva egy gondosan bekerített, halastóval rendelkező birtok, egy lepusztulóban lévő állattartó telep mellett elhaladva értünk a Csákányospusztai kulcsosházhoz. Itt egy ismertető tábla van, ami már a közelben lévő, igen látványos Mária-szakadékra hívja fel a figyelmet. A szakadékot valaha nagy vízhozammal rendelkező Csákány-patak mosta ki. Most már víz is alig található benne. Nem sokkal ezután a Körtvélyesi erdei temetőhöz értünk. 15 magyar- és német feliratú sírkő található itt a környék ma már nem lakott településeiről. Újabb párszáz méter után útkereszteződés következett. Innen 200 m-re lévő Béla-forrás  vize (ez táplálja a Csákány-patakot) éppen hogy csak csordogált. Változatos terepen a Körtvélyes oldalában továbbra is az OKT-n mentünk. Utunk során változatosságot a keresztbe dőlt fák jelentették.

    Vitányvár felé vezető K rom jelzést nem vettem észre, csak egy kört megtéve láttuk miért: egy MTB verseny lefóliázott fehér lapját - mások munkájával nem törődő rendezők - pont a KL jelzésre szögelték fel! Ezért mi a Z és az igen meredek, morzsalékos kövű ZL jelzésen jutottunk fel a várba. A tatárjárás után épült vár tornyának egy 15 méter magas fala ma is áll. A kilátás Környe, Tatabánya irányába pompás.

    A Zsidó-hegy oldalában ismét a kék és zöld jelen mentünk tovább. A jelzések egy vízmosásban vezetnek, de felette egy pár méterrel kis gerincen kiépített biciklis úton is lehet menni. Nemsokára megtaláltuk a Rockenbauer Pál emlékfát. Ismét jelzésváltás következett, elhagytuk a kék jelzést é a zöldön gyalogoltunk tovább. Több jel összetalálkozása közelében van a jóízű Szép Ilonka-forrás. Itt megpihentünk, ebédeltünk.

     A piros és a K kereszt jelzésen jóllakva nem esett annyira jó a Macska-bükkre való felkapaszkodás. Itt elváltunk a piros jelzéstől. Körtvélyespusztáig végig lejtett az út. Szép kis kápolna található a település szélén. Jelzetlen úton kis rétekkel tarkított erdei úton vágtunk át a Felső-Csákányon. Csákányospuszta szélén értük el az aszfaltozott utat. Elkezdett esni az eső, mindaddig, míg fel nem vettük esőkabátjainkat. Mikor ez megtörtént, abba is hagyta. Elhaladtunk a sífelvonó mellett és máris a reggelről már ismert úton voltunk.

    Visszatérve a kocsikhoz a pesti lányokat kivittem a vasútállomásra, aztán indultunk hazafelé. 16,26 km-t tettünk meg gyalogosan.

 

Nógrádi-vár

Címkék

Béla távollétében engem ért az a megtiszteltetés, hogy beszámolót írjak szombati túránkról. A hagyományos 20 és 30 közötti létszámban a magyarkúti Irma-forrástól indultunk az Országos Kék Túra vonalán Nográdra, majd a kék rom jelzésen támadtuk meg a várat. Ezt követően egy jelentősebb forgalmat generáltunk a helyi kocsmának. Senki nem választotta a rövidebb, 11.5 km-es utat, így mindannyian a piros kereszt jelzésen - illetve annak egy enyhe, párhuzamos módosításával - sétáltunk a szokolyai vasútállomásra. Összesen 17.4 km-t túráztunk. A képeket Notter Béla készítette.

Pilisszentlélek-környéki túra

Címkék

2011.08.06-án, szombaton - annak ellenére, hogy vírustámadás és álomkór tizedelte a túrázóink létszámát – 20-an jöttünk össze. Nagyszerű, mérsékelten meleg időnk volt. A választható két túratáv 8 és 14 km volt.

    Gödöllői gyülekezőt követően – ami a kényszerű átcsoportosítások miatt ezennel nem volt egyszerű feladat – Kistarcsán rátértünk az M0-ra, aztán Pomázon felvettük a „pöstieket”, majd együtt mentünk Pilisszentlélekre. Oda megérkezve rövid cihelődés után negyed kilenckor már indultunk túrázni.

    Enyhe emelkedővel hagytuk el az alig 300 fős, gyönyörű fekvésű falut. A falu szélén egy pihenőt, és egy szép emlékművet találtunk. Sajnos nem derült ki, hogy milyen apropóból emelték – még a neten sem találtam rá vonatkozó adatokat. Valószínűleg a közeli pálos kolostorrommal kapcsolatban készült. A XII. században épült kolostor nem volt hosszú életű, a török hódoltság idejében már el is pusztult. Falait részben feltárták, majd megerősítették, így ma is jól kivehetőek a különböző funkciójú helyiségek.

    Piros jelzésen, jól kijártnak egyáltalán nevezhető úton bujkáltunk, majd a Z+ jelzésen mentünk tovább. Még mindenütt harmatos volt a fű, a közelmúltban leesett eső miatt is időnként eléggé csúszós volt az út. A Pilismaróti-patak mellé értünk, majd hamarosan át is keltünk rajta. Sajnos átkelés közben a nedves köveken Kati elesett, és csúnyán beütötte térdét, sőt még a száját is. A pár méterre lévő Hoffmann vadászháznál ügyes kezek ellátták térdsérülését. Kati nem hagyta sajnáltatni magát, folytatta a túrát, méghozzá annak hosszabb változatát.

    A vadászháztól Z+ jelen mentünk pár métert, majd tovább a Z négyzeten. Ismét átkeltünk a patakon. Már azt megelőzően, hogy elértük a zöld sáv jelzést, valami csoda folytán A GPS egyáltalán nem talált holdat. A Z jelzésnél aztán rendre tovább is mentünk egyenesen. Igaz jelzések sem segítettek bennünket a tájékozódásban. Így aztán nem az eredeti tervek szerint haladtunk, hanem a Szentléleki-tető alatt jelzetlen, de jól járható úton értünk be a faluba. Akik a rövidebb távot választották, már megpihenhettek. Részükre a Szlovák Tájház meglátogatása lett volna a program – ha a neten való tájékoztatás ellenére nem lett volna zárva.

    A többiek kikapaszkodtak a faluból, majd meglehetősen erős emelkedővel tovább haladtak az esztergomi országútig. Itt mindenkit bevártunk, majd immár mérsékelt emelkedővel felértünk a Pilis-nyeregbe. A II. világháborús emlékmű mellett kialakított pihenőnél megebédeltünk. Ezután Z, Z négyzet és Z+ jelzésen értünk fel a Fekete-hegyi „Sasfészek” kulcsosházhoz. Az ott lévő hintát többen is kipróbálták, a ház teraszáról – a párás idő ellenére – jó kivehető volt a Duna, Esztergom és Párkány. A háztól már csak lefelé vezetett az út. A faluba beérve szomjunkat oltottuk a kocsma által szolgáltatott italokból.