gyalogtúra

Vöröskő -forrásnál jártunk

Címkék

Tavaly már tettünk egy kísérletet, hogy meglássuk Magyarország e ritkaságát, az időszakos forrást. Akkor nem volt szerencsénk, mert a téli kevés csapadék miatt nem indult be. Most két nappal túránk előtt kitört a forrás, ha nem is olyan látványosan, mint jobb években, de így is szép volt. 42-en voltunk, 14 km-t gyalogoltunk.




Busszal mentünk. Olyan nagy volt az érdeklődés, hogy a 29 személyes busz után 34 személyest rendeltem, de még így is két kocsival ki kellett egészíteni a járműparkot. 6 órakor volt a busz Isaszegen az első felszállóhelyen, majd fél hétkor Gödöllőről indultunk Felsőtárkány felé. Még Hatvanban is volt egy felszállónk, Inci. Gyér volt e korai órákban a forgalom, ezért jól haladtunk. Fél kilencre értünk túránk kiindulópontjára, a Felsőtárkánytól pár kilométerre lévő Egeresvölgy-Varróházhoz..

    Lekászálódtunk a buszról, majd a kisvonat megállójában legtöbben felvették esőkabátjukat, mert kicsit szemetelt az eső. Kék jelzésen, az erdei kisvasút mellett, de javarészt annak talpfáin haladtunk. Mellettünk a Vöröskő-patak kristálytiszta vize. Mintegy 800 m-re a patak túloldalán láttuk az első – Toldi névre hallgató - forrást. A kisvasút végállomása után elmentünk a Stimecz-ház mellett. Nemsokára rátértünk a tanösvényre. Nagyalakú ismeretterjesztő táblák mutatták be a Bükk növényvilágát. Aztán elhagytuk a tanösvényt, és a patak mellett haladtunk felfelé az alig emelkedő úton. 6 km megtétele után értünk a forráshoz.

    Ez az időszakos forrás úgy működik, hogy az elolvadt téli hó a föld alatti barlangrendszert kitölti, és mikor már megtelnek az üregek, nyomása megnő, és kilövell. Voltak olyan csapadékos telek, melynek végén 1,5 méter vízoszlop is kialakult. Ekkora élményben most nem volt részünk, alig 10-15 centiméterre lövellt ki a víz, de hozama nagyon nagy volt, így kiépített forrásfal résein is számtalan helyen jött a víz. Miután megcsodáltuk a forrást, ki-ki dönthetett, hogy milyen nehézségű terepen folytatja útját. Döntő többség amellett döntött, hogy még a felső időszakos forrást is felkeresi, aztán jelzetlen, de meredek úton eléri a kék + jelzést, azon pedig előbb a tanösvény másik ágáig megy, majd a Stimecz-háztól a már ismert úton, vasúti síneken ér vissza a buszhoz.

    El is indultunk a völgyben a Felső-forrás felé. Hatalmas kidőlt fákat kerülgettünk hol jobbról, hol balról. Miután pár akadályt leküzdöttünk, láttuk, hogy továbbiakban is kidőlt fák nehezítik a járást. De nem emiatt tettünk le a forrás felkereséséről, hanem azért, mert a mederben már nem is volt, víz. Ebből nyilvánvalóan következett az, hogy a Felső-forrás még/vagy már nem működik. Jó meredek úton elkezdtünk felfelé kapaszkodni a Kecskor-hegyese oldalában. Szemben magasodott a Vöröskő-hegy. Mikor elértük a K+ jelzést, már alig emelkedett az út. Mindenkit bevártunk, mert az emelkedőt nem mindenki egyformán bírta. Továbbhaladva elértük utunk legmagasabb pontját, a 681 méteres magasságot. Ezután már csak lejtő volt. Előbb elértük a tanösvény visszatérő ágát, amelyen most madarakról, emlősökről láthattunk táblákat. A Stimecz-ház mellet lévő nagy fedett „ebédlőben” ettünk mi is, aztán már csak 3 km majdnem sík út volt hátra a buszig.

    Jól esett a busz melege, mikor beszálltunk. Nem messzire mentünk, Eger túlsó végén megálltunk Kőlyuktetői- pincesornál. Röhej, de a sok pince közül egy sem volt olyan, ahol meg lehetett volna inni 1-2 deci bort. Sokan bespájzoltak pár liter bort. Esemény nélküli laza buszozás után kb. fél hétre értünk Isaszegre.

A fényképeket Pusztay Péter (PP) és Notter Béla készítette.

 

Túra Csillebércről

Címkék

Február hetedikén havas tájon, de mégis szikrázó napsütésben túráztunk egy jót a Budai-hegységben. Kereken harmincan voltunk, 13,5 km-t gyalogoltunk - na jó, a többség ennyit.

Szokásunktól eltérően túrázóink nagyobb része kisbusszal utazott Isaszegről Gödöllőn át Csillebércre. Mások kocsival érkeztek oda, vagy tömegközlekedési eszközökkel. Háromnegyed kilenckor találkoztunk a KFKI előtti parkolóban. Rövid üdvözlések után elindultunk egy széles úton, melyről hamarosan letértünk a S körút jelzésre folyamatosan lefelé haladva. Gyönyörűen sütött a nap, élveztük mindnyájan. A havas úton csak az okozott kis nehézséget, hogy a korábban megolvadt hó visszafagyott, ez kapott egy centi friss havat, ami eltakarta a jeges barázdákat. Hétvége lévén sokan gyalogoltak, futottak az erdőben.

    A sárga jelzést elérve immár egészen Budaörsig ezen haladtunk. Előbb megközelítettük Budakeszi szélső házait, majd nagyjából a településsel párhuzamosan haladtunk. Mikor a jelzés felkapaszkodott a Csiki-hegyek oldalába, egyenlőre nem mentünk fel rá, mert az előőrs jelentette, hogy ott erősen csúszik az út.  Ezért később csatlakoztunk rá, igaz így egy kisebb bozótosan kellett átverekedni magunkat. Az út baloldalán a Sorrento nevezetű szép sziklaalakzatok mellett mentünk el. Budaörs közelébe már olyan mennyiségű út volt keresztül-kasul, hogy minden kereszteződésben időbe tellett, míg GPS segítségével rátaláltam a nekünk jó útra. A Farkas-hegy felé vezető úton megálltunk megreggelizni (ebédelni?), aztán legközelebb a hegy tetején lévő Vitorlázórepülő-emlékműnél időztünk. Kicsit lejjebb láttuk a volt hangár megmaradt két pillérét is. Sajnos az emlékmű repülőgép-szárnyát „szorgos kezek” egyre inkább elhordják. Szép kilátás nyílik innen Budaörs, Kamaraerdő irányába.

    Továbbmenve a Piktortégla-üregeknél álltunk meg. Sok ilyen található ezen a környéken, az ötvenes évekig alapozófesték anyagaként bányászták a fehér-sárga agyagréteget. Innen a S körút jelzésen haladtunk tovább Kakukk-hegy (Frank-hegy) irányába, de nem mindenki. Voltak akik a jelzések, útkereszteződések kavalkádjában rossz irányba mentek el. Nekik már telefonon csak azt tudtam tanácsolni, hogy Csillebércre menő sok út egyikén menjenek vissza a buszhoz. Legrosszabbul az a két ember járt, aki Csillebércet is elvétette, és Makkosmárián kötött ki. Innen már csak az a megoldás adódott, hogy Normafára átgyalogoljanak, és hazaútban ott vesszük fel őket a buszra. Szóval a többség elindult Frank-hegy felé. Sajnos ezen a szakaszon nagyon kárt okozott a decemberi ónos eső, rengeteg kidőlt fa volt még mindig az úton (is).

    Frank-hegyre nem mentünk fel, hanem P négyszög jelzésen előbb kevésbé lejtős úton elértük a Frank-hegyi menedékházat (ma már panzió), majd erősebb lejtőn befutottunk az immár XII. kerületben lévő Irhás-árok közelébe. Közben sokszor ráláttunk a Szécsény-hegyre, egyes helyekről szinte egész Buda látható volt. Az Irhás-árkon gyalogoltunk felfelé. A házakat elhagyva széles erdei úton folyamatosan emelkedve értünk vissza Csillebércre.

 

2015. év első túrája

Címkék

Enyhe téli időben, pár centis hóban tartottuk meg az év első túráját. 35-en voltunk és 13,5 km-t gyalogoltunk. Mindenkinek jutott az újévi jókívánságokból, finom süteményekből és italokból.

A szokásostól eltérően nem szombaton túráztunk, hanem vasárnap. Ennek az volt az oka, hogy nyolcan az ITK-ból péntek este értünk haza Erdélyből és akklimatizálnunk kellett a túra előtt. 9 óra után pár perccel találkoztunk az isaszegi vasútállomáson, ahová tagjaink és vendégeink Gödöllő és Pest felől vonattal, esetleg gépkocsival érkeztek. Az aluljárón áthaladtunk, majd a Z+ és a P négyzet jelzésen a Tőzeg-tavakig mentünk. A gát után balra fordultunk és előbb víkendházak között, majd a tó nádasa mellett a Rákos-patakhoz jutottunk. Átkeltünk a patakszéli keskeny padkán a vasúti sínek alatt. A Képesfánál megálltunk egy kicsit, hogy az is megnézhesse, aki eddig még nem látta. Az átjátszó adó felé vezet betonos úton indultunk felfelé, de nagyon nehezítette haladásunkat a sok keresztbedőlt fenyőfa. A dombtetőtől ismét a Z+ jelzésen haladtunk. A feszülettől Gazda-erdő felé büszkélkedtünk a többieknek, hogy a turistaútról letakarított rengeteg fa nyolcunk munkája. Ezt december közepei útkarbantartás során ejtettük meg. A Gazda-erdei vízmű után pár percre megálltunk, mert megszomjazott a társaság. A nagytarcsai országúton való átkelést követően még körülbelül egy kilométert jelzésen haladtunk, majd azt elhagyva a vadászház felé igyekeztünk. Előtte ismét szinte járhatatlan volt az út a sok kidőlt fenyőfától.

    A vadászház melletti pihenőnél esőbeállók voltak padokkal, asztalokkal. Itt mindenki kipakolta az általa hozott süteményeket, italokat és sorba kínáltuk egymást sűrű Boldog Újévet köszöntésekkel. Itt-tartózkodásunk csak azért nem lett hosszabb, mert a forró tea és bor ellenére lassacskán mindenki fázni kezdett az egyhelyben ücsörgésben, álldogálásban. Felkapaszkodtunk az Isaszegi-hátra, innen már Pécel házai látszottak. Leereszkedve horgásztavak, jobboldali löszfalak mellett elhaladva. értünk be a vasútállomásra. Fél óránk volt még vonatunk indulásáig, de ez az idő nagy beszélgetések közepette gyorsan elszállt. 

 

Két-bükkfa-nyereg - Klastrompuszta

Címkék

A túra 780 méteres szintemelkedésével kicsit ráijesztettem a tagokra. Ezenkívül Mindenszentek ünnepe is közrejátszhatott abban, hogy csak tizenheten voltunk. Az általános vélemény mégis az volt a túra végén, hogy nem is volt olyan nehéz. A pozitívumokat erősítette a napsütéses idő is.

Gödöllői találkozó után szokásos telekocsi akcióban a dobogókői elágazásban lévő Két-bükkfa-nyereghez hajtottunk.  A Pestről érkező kocsi már itt várt ránk. Parkolóban hagytuk a kocsikat, és elindultunk a zöld jelzésen. Kényelmes, enyhén lejtős úton a Vaskapu-völgy bejáratáig sétáltunk. Közben egy kis kitérőt tettünk az Ördöglyuk-barlanghoz, melynek hossza mintegy 430 m, mélysége 111 m. Ebből mi semmit se láttunk, mert korlát védi a bejáratot, meg egyébként is, nem vagyunk barlangászok. A Vaskapu-völgy előtt szép pihenőhely található rusztikus esőbeállóval. Mintegy 200 méter barátságos emelkedő út végén felértünk  az egykori légvédelmi bázishoz vezető – valaha aszfaltozott - útra. Nem sokáig (mintegy fél kilométert) mentünk rajta, aztán letértünk róla. Találkoztunk a Z jelzéssel is, kisvártatva azonban megint csak a P+ jelzésen haladtunk fehér sziklás terepen (Simon halála) lefelé. Igen szép volt ez a szakasz. Elértük a piros jelzést, vele együtt a Vörös-út nevezetű mélyen bevágódott kocsiutat, melyen továbbra is lejtmenetben haladtunk.

    Mikor elértük  piros barlang jelzést, felkanyarodtunk rajta a barlangok felé. Itt a lelkesebbje – erős kisebbségben – elkezdett sorra felkapaszkodni a barlangokhoz. Először a Vacska-barlangnál jártunk. Meglehetősen meredek úton lehet megközelíteni. Terméskőből kiépített – gondosan zárt - bejárata, szellőzőkürtje, sőt fedele is van. Leereszkedtünk a többiekhez, akik ekkor már reggeliztek. Következett a Legény-barlang. Ez is (csakúgy, mint a Leány-barlang) a 14 km hosszú Ariadne-barlangrendszer része, fokozottan védett. Ez volt számunkra a leglátványosabb, mert nagy bejárattal rendelkezett, több oldalsó hasadékot, üreget is láttunk mellette. Megint leereszkedtünk a barlangtól, majd felkapaszkodtunk a következőhöz, a Leány-barlanghoz. Ennek az volt a különlegessége, hogy pár rövid járatába is be lehet hatolni, valamint egy kürtőn át természetes fény is érkezett a barlangba. Visszamentünk a többiekhez, majd együtt indultunk tovább Klastrompusztára.

    Megnéztük a Pálos kolostor maradványait. Volt aki most reggelizett, mások elmentek egy kávéra, vagy egy pohár forralt borra. Mikor elindultunk, szemben látszott a Kémény-szikla, embereket is láttunk rajta. A mi utunk – a Z+ jelzésen - balról kerülte meg azt, nem ment fel rá. Jó kétszáz métert – de nem gorombán - emelkedett az út Pilis-nyeregig. Itt kicsit megpihenve visszaemlékeztünk egy korábbi túránkra, mikor már jártunk itt. Jelzést váltottunk. Még egy százast emelkedett az út Fekete-kőig. Innen egy kicsit le kellett menni a kilátóig. Sajnos a napsütés ellenére - a köd és pára miatt - nemigen lehetett nagyon messzire látni. Pilisszentlélek azonban még jó kivehető volt. A kilátó után már könnyű dolgunk volt, enyhe lejtőn már csak a kocsikig kellett mennünk. Aki a barlangokba is feljött, az 12,6 km-t gyalogolt.                                                                                                                                                   

 

Morgói körút nem csak morgóknak

Címkék

10.04-én, szombaton a Börzsönyben jártunk.  Változatos terepen 17,5 km-t gyalogoltak azok, akik minden kitérőt megtettek. Eleinte kissé ködös, majd felhős időben - de esőt megúszva – 26 fő vett részt a túrán.

7:00–kor találkoztunk Gödöllőn, egy kocsi pedig közvetlenül a starthelyre ment.  8 órára a Morgó vasúti megálló közelében parkoltunk le. A Csömöle-völgyön  kezdődött túránk. Rövid aszfaltkoptatás után szerencsére a turistaút letért róla, és  vele nagyjából párhuzamosan futott. Egy patakvölgyben haladtunk, melynek vizét  előbb a Testvér-forrás, majd a később a Riezner-forrás vize gazdagította. Az

 erdőben egy-egy hétvégi ház húzódott meg. Mikor kiértünk a Száraz-fák rétre, megreggeliztünk.

    A rét után ismét erdőben haladtunk. Boglya-kő oldalában jelzést váltottunk, és a piros jelzésen lejtett utunk a Toronyalja-tó felé. Közben kétszer is átkeltünk a Kis-Hanta-patakon. A tónál választási lehetőség kínálkozott egy rövidebb útra is. Aki ezt választotta, az 3 km-t spórolt. A döntő többség előbb felmászott a Pusztatoronyhoz (egyes források szerint Biber-várhoz), majd nagyon meredek úton ért le megint a tó mellé. Itt is volt egy forrás. Átkeltünk a Kóspallag felé vezető úton. Egy rétre érve csak nehezen találtam meg a Pálos kolostorromhoz vezető PL jelzést. A kolostorból jóformán csak a 20 méter mély kút maradt meg. A réten átkelve megint a Kis-Hanta-patak mellé jutottunk, melyen - egyesek örömére, mások bosszúságára – számolatlanul át kellett kelni. Nem volt magas a vízállás, így mindig lehetett találni egy-egy olyan követ, mely biztonságos magasságban állt ki a vízből.

    A patakot elhagyva a Szent Gál-föld nevű területen kereszteztük Törökmező felé vezető utat. Itt rácsatlakoztunk a zöld jelzésre, majd nemsokára megint átmentünk a Kóspallagra igyekvő úton. Egy kis emelkedő után találkoztunk túratársainkkal. akik a rövidebb, P+ jelű úton jöttek a Toronyalja-tótól. A találkozás örömére közös ebédet tartottunk. Az út emelkedett még a Gál-hegyig, aztán megnyugodott. Megint be lehetett vállalni egy majd’ fél kilométeres kitérőt, mely a Nagy-Kősziklához vezetett. Bár ködös volt az idő, mégis érdemes volt elmenni oda, mert látszott fentről a Kis- és Nagymaros, Visegrád, Dunakanyar egy része. Visszatérve a zöldre, egy darabig szinte sétaút-jellegű volt, aztán erős lejtő következezett a villanypóznák alatt. A királyréti utat keresztezve kisvasút talpfáin lépegetve tettük meg a kocsikig hátralévő távot.

 

Négy nap a Gömör-Tornai-karszton

Címkék

Szokásos szeptember-végi négynapos túránkat ezúttal a Gömör-Tornai karsztvidék határon belüli és túli vidékein tartottuk meg. A sok látnivaló ellenére sajnálatos módon csak 17-en voltunk.

    Szeptember 25. (csütörtök). 7 órakor indultunk Gödöllőről, Miskolcig autópályán haladtunk. Bevásároltunk egy nagy bevásárlóközpontban, majd szálláshelyünkre, Szalonna mellé utaztunk. Fél tizenkettőre értünk oda. Kipakoltunk, ettünk valamit, majd indultunk első túránkra.

Szalonnán még túra előtt meg akartuk nézni a református templomot, de nem találtuk a gondnokot. Így nekivágtunk a túrának. A falut elhagyva az út folytonosan emelkedett. Mielőtt az erdőbe értünk, nagyszerű kilátás nyílt Szalonnára, a Rakacai-tóra, Cserehátra és a Tornai-dombságra. A Szár-hegy oldalában haladva értünk fel a Martonyi-kolostorromhoz.  Az 1347-ben gótikus stílusban felépített kolostor romos állapotú ugyan, de az utóbbi időben tetővel látták el, oromfalait megerősítették, támpilléreket újból felépítették. Lefelé menet egy darabig - a Csengő-tetőre épített - TV-toronyhoz vezető úton haladtunk, majd cserjések, kaszálók között jutottunk vissza Szalonnára. 11 km-es volt ez az út. Ismét tettünk egy kísérletet a templom felkeresésére, de az most sem sikerült. Este csak levest főztünk, másodiknak megettük az otthonról hozott ételeket.

    Szeptember 26. (péntek). Ezen a napon a Rudabányai-hegységbe mentünk. Reggeli után kocsival először Szendrőn át a Telekesi-kápolnához utaztunk, ahonnan gyalogtúránk kezdődött. A zöld jelzésen indultunk folyamatosan emelkedő úton. Rengeteg őzláb- és erdei csiperkegomba volt az út mellett, el is kapta a csapatot a gyűjtőszenvedély. A Bükk-tető után lejtmenet következett, majd immáron a Z+ jelzésen ismét emelkedni kezdett az út. Kis kitérővel a Boszorkány-völgy fölötti pihenőpadoknál megettük szendvicseinket. Hosszú lejtő következett, melynek végén a Telekesi-patak völgyébe értünk. A patak időnként eltűnik a kövek között, búvópatak válik belőle. A vadregényes völgyben hatalmas mohás mészkősziklák vannak. Érdekes pontja az útnak az Ördög-gát, mely alatt nagy vízállásnál nem tud a patak átbújni, így megkerüli azt. Ennek neve Kerengő, most itt vezet a turistaút. A gát után már jobban volt víz a mederben, helyenként az átkelésnél már ügyelni kellett, bele ne essünk. A patakot elhagyva az Ardai-völgyön keresztül értünk megint a Bükk-tetőre. Eleinte csak ijesztgetett az eső, de aztán kénytelenek voltunk felvenni az esőkabátot. Az utolsó két kilométert a kocsiig esőben tettük meg. Hazafelé szándékunkban volt a szendrői várat felkeresni, de az eső miatt letettünk erről. Mire visszaértünk Szalonnára, már jó idő lett, így most néztük meg a szalonnai református templomot. A templom legrégebbi része a XI. századból való rotunda, benne XIII. századból fennmaradt freskók találhatók.

    Szeptember 27. (szombat). Kocsival először Tornanádaskára utaztunk, ahol megnéztük a Hadik-kastélyt, sétáltunk parkjában. A ködöt éppen éppen átsütötte a nap, nagyon látványos volt. Nagy örömünkre egy mókus szaladgált a kastély falára felfutott repkényen, bekukucskált az ablakon is. Ezután átmentünk Szlovákiába, ahol első megállónk a Szádelői-völgy volt. Itt leparkoltunk a völgy bejáratánál. A Szár-patak mellet hatalmas sziklák között emelkedett az út. A patak tele volt kisebb-nagyobb zuhataggal. A szurdokvölgy végén választási lehetősége volt mindenkinek, hogy vagy visszasétál a patak mellett, vagy felkapaszkodik a völgy feletti sziklákra. Végül mindenki a dolgok nehezebbik végét fogta meg, és feltornászta magát az eleinte meredek úton, 170 méter szintemelkedést legyűrve. Felérve mindjárt egy szép kilátóhely várt ránk, ahonnan a szurdokvölgy egy részét, és a környező hegyeket láttuk be. Továbbhaladva könnyű út réteken vezetett át, majd egy újabb kilátóhelyhez értünk, ahol még az előzőnél is szebb panoráma kínálkozott. Tovább is a sziklafal peremén haladtunk, mindig el-elcsodálkozva kilátáson. Addig-addig nézelődtünk, míg a jelzett turistautat elvesztettük. Vissza kellett menni 600 métert. Erősen lejtős úton értünk vissza a parkírozóba. Gyalogutunk 11 km hosszú volt.  Továbbmenve. felmentünk Krasznahorka várához, de az most nem látogatható, mivel 2 éve leégett a tetőszerkezete. Következő megállónk Rozsnyó volt. Körbesétáltunk a főtéren, fagyiztunk. Még egy programunk volt hátra a szilicei jégbarlang felkeresése. Gombaszögön át vezet ide az út. Maga a barlang kb. 700 m-re van az országúttól. Ez Európa legalacsonyabban fekvő jégbarlangja. Jeget nem sokat láttunk, de a hatalmas sziklák alatti barlang így is igen látványos, és csak úgy lehelte ki a hideget.

    Szeptember 28. (vasárnap). Reggeli után összepakoltunk (de cuccainkat még a vendégházban hagytuk), majd Bódvaszilasra mentünk. Letettük a kocsikat, és az Akácos utcán át hagytuk el a települést. A falu szélén egy szépen felújított barokk magtár található. Elvileg piros tanösvény jelen haladtunk, de az első jelzés csak 1 km után jelent meg. Utána viszont nagyon sok volt belőlük, majd volt olyan szakasz, ahol megint nem volt egy sem. Lehet, hogy most festik fel. A Vízművet balról megkerülve araszoltunk mindig csak felfelé. Az emelkedő közepette csatlakozott hozzánk a K+ jelzés is, Ódor-bikk-nél elértük az 530 m-es magasságot, innen már könnyebb volt az út, mert váltakoztak az emelkedők és a kis lejtők. Elhaladtunk a Jóbarát-zsomboly mellett, majd felértünk Magyarország második legmélyebb aknabarlangjához, a Vecsembükki-zsombolyhoz.

Továbbiakban a sárga jelzésen haladtunk, az út mindkét oldalán mély töbrök mellett. Kis-Vecsem-bükknél egy tisztáson megebédeltünk, majd hamarosan irányt váltva ismét a P tanösvény – ezúttal nem jelzett – ösvényén mentünk tovább. Megcsodáltuk az út mellett lévő hatalmas bükk-matulázsemet, majd hamarosan elértük az útnak azt a szakaszát, melyen már korábban is jártunk. Erről az útról letérve az alig jelzett K+-en értünk vissza Bódvaszilasra. A gyalogtáv 11 és fél kilométer volt.

Kocsiba ülve hazafelé még megálltunk Perkupán, ahol a Víz-völgyi-patak mellett lévő Petőfi utca gondozott, virágos környezetével, jó pár régi szép házával, az utca végén lévő református templommal maradandó élményt nyújtott. Visszaérve szálláshelyünkre felettük a maradék kajánkat, majd hazautaztunk.

 

Észak-Csehország

Címkék

Tízen tíz napig túráztunk Észak-Csehország különböző tájain, de elsősorban a homokköveiről híres vidékeken. Jelen beszámoló csak egy rövid kivonata a gyönyörű útnak, részleteket 2015.01.17-én, az isaszegi Falumúzeumban tartandó vetítettképes élménybeszámolónkon lehet megtudni.

    09.08. hétfő. Odaút

7 órakor elkezdtük összeszedni a kocsik utasait. Három kocsiban utaztunk. Az utazáson felül még megnéztük Rumcájsz városát, Jičint.

Útvonal: Isaszeg – Gödöllő – Mogyoród – Budapest – Győr – Pozsony – Brno – Prága – Mláda Boleslav – Jičin – Rokytnyce nad Jizerou. Az út hossza 710 km volt.

    09.09. kedd.  Kirándulás a Cseh Óriáshegységbe

Reggeli után 8 órakor indultunk a Rokytnice – Vitkovice – Horni Misečky útvonalon. Gyalogtúra: Horni Misečky parkírozó – Špindlerúv Mlyn – Elba-völgy – Elba-vízesés – Labské bouda – Ambrozova-kilátó – Vrbatova bouda - Jilemnička bouda - Horni Misečky parkírozó.

18 km-t gyalogoltunk 750 m-es szintemelkedéssel.

    09.10. szerda.  Utazás a Jizerské-hegységbe

Komótos reggelizés után fél tízkor indultunk.

Útterelések miatt először Lázné Libverda fürdőhelyet, majd Frydland-várát néztük meg. Ezután a Liberec mellett lévő, 1012 m magasan lévő Jeśtĕd TV-toronyhoz mentünk fel, de csak az utolsó 800 m-t gyalogosan.

    09.11. csütörtök. Cseh Paradicsom 1. rész.

Először Hrubá Skála-ba utaztunk. Letettük a kocsikat, majd megnéztük a kastélyt kívülről.

Ezután kezdődött gyalogtúránk a kastély – Marianské-kilátó – Antoninúv-forrás – Janova-kilátó – Valdśtein-vár – U Lvičká-kilátó – Arborétum – parkírozó útvonalon.

A túratáv 9,5 km volt.

Továbbutaztunk kocsival Rot Valdśtein-vár alá, majd felgyalogoltunk a várba. Utána Klokoči-ba mentünk. Gyalogtúránkat a Klokoči-szikláknál lerövidítettük, mert esni kezdett az eső.

    09.12. péntek. Karkanosze (az Óriáshegység lengyel oldala)

Éjjel is esett az eső, és erre a napra is ezt ígérték a meteorológusok, ezért megváltoztattuk az eredeti programot. Cseh-Svájc helyett Lengyelországba mentünk, mert itt javarészt városnézés volt a program.

A Kamieńczika-vízesésnél nagy köd volt, így ennek bejárását az út végére hagytuk. Jelenia Górába mentünk helyette, ahol sétáltunk a piactér XVII-XVIII. századból való rokokó-barokk házai között. Megnéztük még a klasszicista városházát, a barokk Neptun-szökőkutat, a Szent Kereszt templomot. Ezt követően Karpaczba utaztunk, ahol a város sétálóutcáján sétafikáltunk, vásároltunk ezt-azt, majd megnéztük a XIX- sz-ban ideszállított norvég dongatemplomot. Hazafelé 2 km gyaloglással értük el a Kamieńczika-vízesést.

    09.13. szombat.  Kirándulás Cseh-Svájcba

Reggeli nélkül 7 óra után indultunk, 9 órára értünk Hřensko-ba. Leparkoltunk, majd kis gyaloglás után Tři prameni-nél egy esőbeállóban megreggeliztünk. További útvonalunk: Pravčická Brama (Európa legnagyobb természetes kőkapuja) – Mezní Louka – Edmundova soutéska (szurdokvölgy, benne csónaktúra) – Hřensko.

A megtett távolság 18,1 km volt. Hazafelé megálltunk még Panská Skála bazalt szikláinál.  

    09.14. vasárnap Cseh Paradicsom 2. (Prachovi-sziklák)

Gyalogtúránkat a turistaháztól kezdtük, majd a Nad Fortnou – Šikmá vež. –kilátó – Vyhlada Miru – Rumcajsová, Hakenova, Šlikova, Česky ráj-kilátók -  Źelená rokle útvonalon értünk vissza túránk kiindulópontjára. Az út hossza 5,5 km volt, de a változatos terep és libikókázás miatt sokkal többnek tűnt.

Ezután kocsival továbbmentünk a Trosky-várhoz. Felmentünk a várba. Eleinte még láttunk valamennyit, de később leszállt a köd – vagy felhő (?).

Ismét kocsiba szálltunk, és a Jizery-szurdokvölgyet közelítettük meg, majd egy kilátópontjához gyalogoltunk.

    09.15. hétfő.  Kirándulás Kokořinsko-ba

A Rokytnyce - Źelezny Brod - Turnov – Mláda Boleslav útvonalon haladva értünk túránk kiindulópontjára, Sedlec-be.

Gyalogtúra: Sedlec – Bilká – Nachová rokle – Poklicky („sapkás” szikla) – Kokořin dolina – Kokořin-vár – Na Panském – Sedlec. Az út hossza 11,1 km volt. Ezután kocsival Źelizy-be mentünk, ahol egy fél kilométeres gyaloglással felkerestük az Ördögfejeket (Čertovy hlavy). Itt meg is ebédeltünk. Mielőtt hazamentünk volna tettünk még egy kitérőt Sloup várába. Este elmentünk egy étterembe vacsorázni.

    09.16. kedd. Adršpach-teplicei sziklaváros

 Adršpach-ból indultunk túrázni. Nagyon változatos terepen az Adršpach-tó – Cukor-hegy Viči-rokle (Farkas-sziklák) – Střmen-vár - Horolezecká chata úton mentünk. Ide érve a lányok már elfáradtak és visszaindultak a kocsik felé. Mi hárman fiúk magas sziklafalak között még mintegy fél kilométert megtettünk, de aztán a lányok után iramodtunk. A teplicei kijáraton át hagytuk el sziklavárost, majd a Metuje folyó mellett mentünk vissza Adršpach-ba.

    09.17. szerda. Hazautazás kis kitérővel, sok bosszúsággal

Összepakoltunk és elindultunk hazafelé. Úgy döntöttünk, hogy elkerüljük Prágát, és Jihlaváig nem autópályán megyünk. Rengeteg útlezárás lassította a haladást, de a legnagyobb baj az útkezelők esztelenségével volt. Szinte sohasem jelöltek ki a lezárt szakasz helyett terelőutat. Előfordult, hogy a terelőútról is letereltek. A jihlavai autópálya felhajtót már legalább 50 km-e jelölték, de mikor odaértünk, behajtani tilos tábla díszelgett ott. Ezért csak negyed négyre értünk a Világörökség részét képező lednicei kastélyhoz, belülről is megnézni már nem volt időnk. Nagyon szép, a kertje külön élmény. Fél öt felé indultunk onnan és gond nélkül értünk Pestre 8 órára.

 

Cserhátsurány - Herencsény

Címkék

Nem várt eseményekkel tarkított túranapunkon 23-an vettünk részt. Szép időben a - nekem legalábbis kedvenc – Cserhátban jártunk, részben az országos kéktúra egy szakaszán. A 12,5 km-es út végén még négy nevezetes helyet is felkerestünk a környéken.

A gödöllői találkozón derült ki, hogy Lacinak vissza kell fordulnia. A bajok ott folytatódtak, mikor Galgagyörk után egy kátyúsorozatban durrdefektes lett az első kerekem, de a hátsó is megsérült. Jött a pótkerék, majd gumis keresése a következő falvakban, Végül sikerült megcsináltatni, de emiatt csak 10 óra után kezdhettük meg túránkat Cserhátsurányból. Az már csak hab volt a tortán, hogy ”elbeszélgettem” egy kereszteződést, és ez egy kilométer plusszunkba került.

    Innentől kezdve már sikertörténet volt az út. A volt szécsényi úton, szép mélyúton haladtunk felfelé. Mellénk csatlakozott a piros jelzés is. A dombtetőn - mikor az balra elhúzott - tartottuk reggeli, (egyeseknek már) ebédszünetet. Továbbhaladva rengeteg gombát láttunk az erdőben. Ez nagyban lelassította a menetet, mert egyesek a vacsorára-valót szedték meg, mások fényképsorozatot készítettek. Fennsíkszerű terület után utunk legmagasabb pontjára, a 398 m magas Hegyesre értünk. Igazából nem ez volt a legnagyobb kaptató, hanem ott, ahol elhagytuk a kék jelzést, és jelzetlen úton Herencsény felé vettük az irányt.  A nagyobb emelkedő után nagyjából az erdőhatárig szintezve haladtunk, majd már csak lejtős úton értünk be Herencsénybe.

    Itt oltottuk szomjunkat egy kocsmában, majd a sofőrök busszal visszamentek a kocsikért Cserhátsurányba, aztán vissza a többiekért Herencsénybe. Innentől már csak a beígért látnivalók felkeresése volt hátra. Először Terénybe utaztunk. Itt a csapat egyik része – akik korábbi utunk során még nem látták - az Orsós magnó múzeumot keresték fel, míg a többiek a sok érdekes dolgot rejtő Terényi Parkot (Akol), Szentgyörgyi Albert mellszobrát. Következő megállónk Kéripuszta volt, ahol egy szépen felújított ház (bár már megint lehetne rákölteni kis forintocskát) egykoron Szentgyörgyi Albert gyerekkori lakhelye volt. Borzasztó látványt nyújtott viszont a mellette lévő szemétlerakó, amit a felállított tábla szerint uniós pénzből megszüntetnek, de a feltüntetett ez év végi határidő nevetségesnek tűnik, mivel még el sem kezdték a munkát. Következő megállónk a pincesor volt Szandán. Így is szép, hátha még élet is lenne benne. Sajnos már sem ember a soron, se bor a hordókban nincs. Minderről beszélt ízes palóc tájszólásban egy néni, akivel visszaútban a kocsihoz találkoztunk. Továbbutazva már egy látnivaló volt hátra, a becskei sztupa. Erősen alkonyodott már, mire odaértünk. Elolvastuk az ismereretterjesztő táblákat, megcsodáltuk a szép kilátást, majd indultunk haza.

Markazi körút

Címkék

Nem fázott az a 36 ember, aki eljött szombaton a Mátrába túrázni. A faluban tett sétával együtt 13 km-t mentünk, 500 m-es szintemelkedéssel. Örvendetes, hogy 8 gyerek (a legkisebb 3 éves) is volt velünk – igaz ebből 5 vendégként. Hősiesen gyalogoltak, ezúttal is gratulálunk nekik!

    7 órakor Gödöllőn volt a találkahely, de többen közvetlenül Markazra jöttek. Összesen 8 kocsival mentünk. A templom mögötti parkírozóból indultunk a zöld jelzésen. A temető után kicsit keresgélni kellett a továbbvezető utat, de a GPS ebben is nagy segítséget jelentett. Ez még egy-két helyen előfordult, de alapvetően jól jelzett a Z sáv, és a ZL jelzés is, amiken haladtunk. Folyamatosan emelkedő úton az első kis vízszintes placc a Cseresi-erdészház volt. Időnként kereszteztük az erdőgazdasági utat, melyen biciklisek izzadtak. Mielőtt kiértünk másodjára az útra, volt egy szederindákkal bőségesen ellátott szakasz is. Ez főleg a kis gyerekeknek okozott gondot, mert nekik nem csak a lábukat karcolta össze, hanem fejük búbjáig is elért.

    A Mária-képesfánál nagy pihenőt tartottunk, megebédeltünk. Mikor továbbindultunk a Hatra-patak.tetőn vezetett az út, hol fel, hol le. Az utat kisebb-nagyobb szikladarabok borították. A Hegyes-tető környékén már időnként lehetett látni a Markazi-víztárolót. Vár-bércen kitérőt tettünk a Markazi-vár romjaihoz. Sajnos a XIII. században épült vár állaga folyamatosan romlik, a kilátás viszont csodás innen. A vártól faluig vezető út jó egyharmada nem erdőben vezet, itt már nagyon meleg volt. Markazra érve felüdülést jelentett az első közkút hideg vize, majd a fagyaltozás.

    Felfrissülve még egy sétát tettünk a faluban. Először a melegvizű-tóhoz mentünk. Szépen kialakított parkban található a télen-nyáron 16 fokos vizű kis tó, melyben hatalmas pontyok, és koi pontyok is élnek. Szinte mindenki beáztatta elgyötört lábát a hűs vízben. Még egy látnivaló várt ránk Markazon. László Gyula István tojáspatkoló népi iparművész kiállítását néztük meg. Itt patkolt tojásokon kívül festetteket is láthattunk. A megbeszélt időponthoz képest túl későn érkeztünk oda, így  a gyerekek legnagyobb bánatára, már a patkolás bemutatására - sőt kipróbálására -  sajnos már nem maradt időnk.

 

Mende – Farkasdi-szőlők

Címkék

Szombaton a Gödöllői-dombság délebbi részén jártunk, ahol a teljes szintemelkedés mindössze 70 méter volt. A 30 fokos meleg, csalánerdő, benőtt utak nem könnyítették meg annak a 29 főnek sorsát, aki eljött. Előre nem várt okok miatt csak 12,5 km-t gyalogoltunk.

Isaszegen, a Polgármesteri Hivatalnál találkoztunk. Gabi Pécelen csatlakozott hozzánk, a pestiek pedig a túra indulópontján vártak ránk. Személygépkocsikkal (7 db) utazunk, telekocsi akcióban. A mendei vasútállomáson tettük le az autókat. A zöld jelzésen indultunk. Máris túlzásokba estem, mert úgy itt, mint máshol az út során, a  jelzések sűrűsége körülbelül megközelítette a nullát. Látni, hogy nincs gazdája ennek a területnek.

    Átmentünk a vasúti aluljárón, utána déli irányban haladva hamarosan  beértünk az erdőbe. A Vincellértanyánál nagy sikert arattak a barátságos pacik. Párszáz méterre innen csak egy jól kijárt út látszott (meg nem is figyeltem a GPS-t), így történhetett, hogy simán továbbmentünk egyenesen. Ötszáz métert kellett visszagyalogolnunk. Visszaérve a feltételezett leágazáshoz, azért nagy-nehezen sikerült megtalálni a letérő utat. Embermagasságú csalánokat eleinte bőszen csapkodtuk, kerülgettük, aztán beletörődtünk abba, hogy ez egy ilyen csípős növény. A dzsungelharc után kiértünk egy járható útra, az viszont visszavitt volna majdnem az indulási területre. Az előre betervezett hosszabb út (15,5 km) viszont járhatatlanul tele volt tövises cserjékkel. Ezért úgy döntöttem, hogy nem kísérletezünk vele, hanem a rövidebb úton megyünk ezután. Kellemes erdei úton 1,2 km-re jobbról bejött a Z jelzés, megmutatta magát, aztán eltűnt szinte véglegesen.

    Nagy hő-sokk ért, mikor kiértünk az erdőből, és szántóföldek között vezetett utunk. Tetejébe takarmányborsót és kalászost arattak, és időnként a poros úton elszáguldott mellettünk egy-egy megrakott pótkocsis traktor. A Farkasdi-szőlők felé vettük az irányt. Gyümölcsöskertek és nagyrészt felhagyott szőlők között értünk be Mendére. A katolikus templomnál lévő ismeretterjesztő táblát – mint mindenütt kis hazánkban – vandálok tették olvashatatlanná. Itt pihentünk egyet az árnyékban. Találkoztunk ismerős túrázókkal, akik a tápiószeleiek teljesítménytúráján vettek részt. Az ő tanácsukra kerestük fel az evangélikus templomot. Igazán megérte az összesen másfél kilométeres kitérő, mert a templom – számunkra - soha nem látott pünkösdi díszben pompázott. Elég sokat időztünk itt. A templomban elmondták nekünk, hogy alakult ki ez a pünkösdi szokás. Sok ismerőssel is találkoztunk, úgy a túrázók, mint a rendezők közt. Visszaútban az állomás felé még ettünk egy felejthető ízű fagylaltot.