gyalogtúra

Csévharaszti ősborókás

Címkék

Júniusban - bevált hagyomány szerint - alföldi-jellegű túrát teszünk. Idei cél a Csévharaszti ősborókás és a Pusztatemplom volt. Az időjárás kegyes volt hozzánk. Kellemes túraidőben 14,7 km-t gyalogoltunk. 

    Isaszegen, a vasútállomáson találkoztunk 7 óra 50-kor. Öt kocsival 24-en mentünk. Létszámunk Gabival Pécelen, Ágival, Évával, Jutival a monori vasútállomáson lett teljes. Csévharaszton a Kossuth L. utca végén tettük le autóinkat. Piros négyszög jelzésen, Halesz felé haladva hagytuk el a falut. Ott találkoztunk a Pest Megyei Piros jelzéssel. Egy darabig ezen mentünk. Mintegy 800 méter megtétele után egy jó állapotban lévő ismeretterjesztő táblát találtunk a tartós szegfűről. Mindezt a legjobb helyen, mert közvetlenül a tábla mellett igen sokat láthattunk belőle.

    Elhagytuk a piros jelzést és az ősborókás védett területére léptünk. Borókák mellett nagyon sok Bókoló bogáncsot, és Csilláros ökörfarkkórót láttunk és fényképeztünk. Hosszú erdőnyiladékon folytattuk utunkat, és értük el a Kőrösi utat. Évszázadokon keresztül itt hajtották fel pesti és bécsi vásárokra az ökörcsordákat Nagykőrös felől. Kis túlzással mondva a taposás nyomai ma is felfedezhetőek: a letaposott úton nagy tócsákban áll a víz. Az út egy szakaszán lehetett egy rövidebb távot is választani a kocsik felé. A nagy többség a hosszabb utat választotta. A Z+ jelzést elérve balra fordultunk. 700 m után baloldalon megtaláltuk a gótikus templomromot és a pusztatemetőt. A temetői emlékmű mellett kialakított pihenőhelyen megebédeltünk. Csaba szerint ennél megnyugtatóbb helyen még sehol sem pihentünk meg. Kis szieszta után továbbmentünk a K háromszög jelzésen. Az út végefelé, a Pótharaszton átvezető aszfaltútnál már igen erősen sütött a nap. Kocsikhoz visszaérve hamarosan indultunk hazafelé. Három órakor már otthon is voltunk.

 

Kirándulások a Szekszárdi-dombságban (04. 25–28.)

Címkék

Szokásos tavaszi négynapos túránk célpontja ezúttal a Szekszárdi-dombság volt. Tizennyolcan – a megszokottnál kevesebben - jöttek el, pedig a táj és az idő csodálatos volt (bár a pénteki 34 fok áprilisban kicsit soknak tűnt).

    04.25. Csütörtök

Isaszegen találkoztunk 6:15-kor, további utasokat a péceli vasútállomáson vettünk fel, a negyedik kocsival és utasaival pedig Kiskunlacháza után találkoztunk egy pihenőben. Az 51-es út után a 6-oson haladva értük el a Sötétvölgyi-tavat, ahol felkanyarodtunk Sötétvölgybe. Jól haladtunk, 9 órára ott is voltunk. Egy szép rét elején letettük a kocsikat, az ott lévő padoknál, asztaloknál megreggeliztünk.

Ezután indultunk túránkra együtt a Dél-Dunántúli Kéktúra (DDK) útvonalán, egy futóúton, valamint egy darabig a Sötétvölgyi-tanösvényen. Ez utóbbin a táblák példaértékűen jó állapotban voltak – meg úgy általában minden erdei „műtárgy”. Átkeltünk a Fekete-hídon és nemsokára a Fekete-kút jóízű vizét kóstolhattuk. Tovább haladtunk a futóúton, de az egyre inkább eltért a nekünk jó iránytól, ezért egy horhos mentén visszatértünk a korábban elhagyott útra. Most már jelzetlen úton, de jó irányban haladva ismét a DDK-t – de most a Grábóci erdészlak felöl jövőt - értük el. A S, K+ jelzés után megint a kéken mentünk egészen Sötétvölgyig, a kocsikig. 10 km-t gyalogoltunk.

Kocsiba ülve Kakasdra mentünk. Ott nagy örömünkre összefutottunk a Faluház gondnoknőjével, aki lelkesen bemutatta nekünk a sváb-, és székely-tornyot, a festett kazettás nagytermet, házasságkötő termet, az őt bukovinai falut jelképező székelykaput. Kulturális feltöltődés után engedtünk a csábításnak és jól befagylatoztunk. Bonyhádon még bevásároltunk, aztán Szálkára hajtottunk. Elfoglaltuk szállásunkat, közös vacsorát készítettünk, majd lesétáltunk még a tóhoz és a falu központjába.

    04.26. Péntek

Reggeli után kocsival Szekszárdra mentünk, de közben megálltunk megnézni a gyönyörűen felújított Mausz-kápolnát, és a mellőle nyíló csodás panorámát. Gyalogtúránk családi házak és présházak vegyes övezetében haladt a Bartina és Felsőváros nevezetű városrészen. Egy kiszélesedő térre érve balra a domb tetején megláttuk a Remete-kápolnát. A kapu nyitva volt, bementünk. Látványos, széles lépcsősor vezet fel a műemlék kápolnához, melyben felújítási munkák folynak. Szerencsére megengedték, hogy ennek ellenére megnézhessük. A kálvária restaurálása is most folyik.

Szőlőbirtokok között emelkedett az út. Négy km megtétele után értünk a látványos Szarvas-szurdikba, Ezt követően egy kis pihenőt tartottunk. Továbbindulva kb. másfél km után elhagytuk a DDK-t, és piros jelzésen mentünk tovább. Ez az út erősen déli irányba haladt, ezért egy hegygerincen átvágva előbb jelzetlen kocsiúton, majd a S jelzés után a már kelet felé tartó pirosra értünk. Ennek örömére megebédeltünk. Innen az út sokáig lejtett, emelkedni csak akkor kezdett, amikor a szekszárdi Kálváriához kapaszkodtunk fel. A kilátóból be lehet látni szinte az egész várost és a szőlőterületek nagy részét is. Legyalogoltunk a belvárosba, ahol hatalmas felújítási munkák vannak, megközelíthetetlen a Béla király tér, a volt Vármegyeháza. A Garay tér viszont rendezett sétálóhely. Egy fagyit benyaltunk a nagy melegben (a Széchényi úton lévő digitális kijelző 34 fokot mutatott). A Prométheusz-parkig együtt mentünk, az innen 800 m-re lévő vasútállomáshoz csak azok jöttek, akik a DDK-t is járják. Visszamenve a kocsikhoz, még a Babits-múzeumot szerettük volna megnézni, de az sajnos időközben bezárt. Hazafelé még megálltunk vásárolni az esti grillezéshez. Aki a vasútállomásnál is volt, majdnem 20 km-t gyalogolt.

    04.27. Szombat

Reggeli után kocsival túránk kezdőpontjára, Kismórágyra mentünk. A vasútállomás mellől, a kőfejtőtől indultunk. Mintegy 100 méter szintemelkedéssel le is tudtuk az első hegyet. Lefelé menet előttünk állt a völgyben megbújó Mórágy. Látni, hogy az utóbbi években sokat költöttek támfalak építésével, vízfolyások mederbe terelésével a vízbetörések, löszfal-omlások elkerülésére. Bélyegeztünk a kocsmában, majd továbbmentük. Pár szép ház mellett elhaladva a geológiai bemutatóhelyre érkeztünk. Ez Magyarország egyik legrégibb kőzete, Mórágyi-rög néven vált ismertté. Valaha itt bányászták az ország egyik leghíresebb kövét, a mórágyi gránitot.

A falu után újabb kis hegy következett, majd annak túloldalán átmentünk a Lajvér-patak hídján. A Henrik-forrásnál megpihentünk volna, ha el nem üldöznek a szúnyogok. Még egy emelkedő és Bátaapátiba értünk. Elhaladtunk az Apponyi-kúria mellett, és az udvarára is bemerészkedtünk, ahol épp esküvői fotók készültek. A bélyegzőhely zárva volt, ezért igazolandó, hogy ott jártunk csoportképet csináltunk a Polgármesteri Hivatal előtt. Azt még nem tudtuk, hogy erre nem lesz szükség. A falu szélén lévő körforgalom után megebédeltünk. Utána – ahol lehetett – nem az országúton bandukoltunk, hanem a mellette lévő réten. Mikor megint az országút közelébe értünk, megállt először mellettünk egy nagykeres fagyisautó. Ő mondta, mindjárt jön a kisker is. Az történt ugyanis, hogy híre ment annak a faluban, hogy egy bezárt fagyizó előtt toporogtunk. Az élelmes vállalkozó utánunk jött furgonjával. Nem bánta meg, mert a nagy melegben nagy pusztítást végeztünk a készletében. Mondtuk neki, hogy nem tudtunk bélyegezni, ezért visszaugrott a faluba a bélyegzőért. A forduló után volt aki még mindig tudott fagyit enni. Ilyen kis kaland után – továbbra is kerülve az országutat – visszaértünk a kocsikhoz. Mielőtt hazaindultunk, fát gyűjtöttünk, mert az esti vacsorát bográcsban képzeltük el. 14,2 km-t gyalogoltunk ezen a napon.

Szálkára érve még lesétáltunk a tóhoz, mert horgászverseny miatt nagy nyüzsgés volt ott. Vettünk a vacsorához szekszárdi bort is.

    04.28. Vasárnap

Ezen a napon háztól-házig tartott a túra, lévén az utcánkban haladt a DDK. Szép házak között vezetett ki a faluból az út. Emelkedő úton, Szálka után egy km-re faképnél hagytuk a kék sáv jelzést, és áttértünk a K+ jelzésre. A Szálka-hegy után szinte vízszintesen haladt az út. A Füzes-árok felé vezető K négyszög jelzést csak GPS segítségével találtuk meg. Kényelmes, szinte sétaúton értünk a szebb napokat látott Grábóci erdészlakhoz. Innen ismét emelkedni kezdett az út. A dombtetőn fogyasztottuk el jutalomebédünket.  Nagyon kényelmes, hatalmas legelőkkel tarkított úton értünk be Grábócra. Keresgéltük a bélyegzőhelyet, míg el nem értünk a Szerb ortodox templomot és kolostort. Ott kiderült, hogy csak TKM-bélyegzőjük van, de mi beértük azzal is. A templomi ismertetőt egy igen jó humorérzékkel megáldott apáca tartotta mindnyájunk nagy örömére. Élvezet volt őt hallgatni. Grábócot elhagyva egy szép kilátást is biztosító árnyas réten kicsit megpihentünk. Egy széles kocsiúton értünk vissza Szálkára, szálláshelyünkre. A mai gyalogtúra-adag 14,5 km. volt.

Összepakoltunk, megettük, illetve szétosztottuk a maradék – szerencsére nem túl sok - kaját. Kényelmes tempóban utaztunk hazafelé, Kiskunlacházáig együtt mind a négy kocsi. Ott elváltunk a Pest felé igyekvő autótól, de kerek 20 m után már meg is álltunk egy fagyizónál. Utána már tényleg hazajöttünk.

 

Zuvár, Nagy-Galla

Címkék

13-án, szombaton végre már igazi tavaszi időben tekintélyes – 30 fős - létszámmal szép túrát (14 km) tettünk a Börzsöny nyugati végein. A címben szereplő két vulkáni kúp megmászásán kívül nem volt nehéz az út, a sár is elviselhető volt.

    Gödöllői találkozás után 7 kocsival indultunk. Első megállónk a váci vasútállomás volt, aholis csatlakoztak hozzánk pesti túratársaink. Ők idáig vonattal jöttek. Immár teljes létszámmal Ipolydamásdig autóztunk. Ott a templom mögött letettük autóinkat. Bevártuk az egyik kocsit, amelyik véletlenül felment a Vácot elkerülő útra, ezért kis késéssel ért oda. A Fő út végén kis kitérővel az erősen áradó Ipoly-folyót néztük meg.

    Ezután már tényleg elkezdődött az emelkedő a K+ jelzésen haladva. Enyhén, de folyamatosan emelkedő úton balról megkerültük a Fekete-hegyet, majd nyugatról az Alsó-Cikó-hegyet. Innen hosszas lejtő következett, míg le nem jutottunk a Misa-réti-patak völgyébe. Most bőségesen zubogott benne a víz. A Vasutas-forrás után némi keresgélés után rátaláltunk a nekünk jó jelzésre és irányra. Egy ideig a volt kisvasúti töltésen haladtunk, majd arról jobbra letérve (itt lehetőség nyílt arra, hogy aki nem akarja a Zuvárt megmászni, az a patakparton továbbmenjen. Végül ezt a könnyítést senki se vette igénybe.) a KL jelzésen kezdődött a nem túl hosszú, de annál meredekebb szakasz Zuvárba. A XII. sz-ban épült várból már csak egy pár méter fal maradványa látszik, a kilátás viszont – így a lombnélküli fák közül – csodálatosan szép a Duna irányába. A csúcson fogyasztottuk el jutalom-reggelinket is.

    A csúcsról lefelé vezető út nem volt olyan meredek, mint felfelé menet. Jó hatszáz méter után ismét a volt vasúti pályán vezető Börzsönyi kéken voltunk. Erről egy nagy szerpentint leírva a patakvölgybe értünk. A következő feladat a sebes ptakon való átkelés volt. Az akadályt mindenki simán vette, főleg azután, hogy kiderült, utász-lányok is vannak közöttünk, akik fatörzset fektettek át a patakon.  Az Öreg-bükk oldalában fokozatosan megint emelkedni kezdett az út. A Z jelzést elérve megint lehetett választani azt, hogy aki nem akar feljönni a Nagy-Gallára, az alatta elmenjen. A Zuvár megmászása élénken élt a fejekben/lábakban, így itt már páran a dolog könnyebbik utat választották. Nem könnyen adta meg magát a Nagy-Galla, de mikor már fenn voltunk, mindenki azt mondta: megérte a fáradtságot. Kristálytiszta időben páratlanul szép volt kilátás Márianoszta, a Duna, Visegrádi-hegység, Helembai-hegység és az Ipoly-völgy felé.

    Nehezen hagytuk ott a csúcsot, de egyszer csak indulni kellett. Lefelé rövid szakaszon elég meredek volt, de utána eseménynélküli kényelmes sétaút várt ránk, főleg mikor elértük a Z jelzést. Rengeteg ibolyát, odvas keltikét, tavaszi héricset láttunk. Liliompusztánál még elég sok idő volt a buszindulásig, így komótosan megebédeltünk a már meleget is adó szikrázó napsütésben. Busszal mentünk vissza Ipolydamásdra, ahol kocsijaink vártak ránk.

 

Solymári körút

Címkék

02.09-én, szombaton kellemes téli időben túráztunk a Budai-hegység északi oldalán. A pár centis hó téliessé varázsolta a tájat, különösen pedig nem nehezítette meg a haladást – leszámítva pár sziklás, meredek útszakaszt. A húszfős csapat nagy része Gödöllőn gyülekezett, majd kocsikkal az M0-ás igénybevételével Solymárra autóztak. A többiek kocsival, vagy vonattal közvetlenül a solymári vasútállomásra jöttek. Az időzítés tökéletesre sikeredett, épp kiszálltunk kocsijainkból, mikor befutott Pest felől a vonat. Ezek után már csak az indulás volt hátra, ami 9 óra után pár perccel meg is történt.

    A Z négyszög jelzésen indultunk, rövid idő alatt elhagytuk a házakat, majd a Mátyás-dombot északról megkerülve a Paprikás patak mellett értük el a Z jelzést. Kis kitérővel felmásztunk a Szarka-várhoz. Sajnos a téli hónapokban nem látogatható, be kellett érnünk a kapun való bekukucskálással. Ezután visszatértünk jelzésünkre. Enyhén emelkedő úton értünk fel a Alsó-Patak-hegy szédítően magas 216 m-es csúcsára. Mielőtt az erdőbe bekanyarodtunk, szép kilátás nyílt a szemben lévő Fehér-hegyre, távolabb pedig a Kevélyekre. Kellemes erdei utakon alig emelkedve értük el az Országos Kéktúra Csúcs-hegyet kerülgető szakaszát. (Alig több mint egy éve jártunk mi is rajta Hűvösvögyből indulva.)

    Az út innen erősebben emelkedett addig, míg el nem értük a S jelzést. Ígértem a többieknek, hogy itt fogunk reggelizni, de a terep nem volt alkalmas rá. Megegyeztünk, hogy az innen 1 km-re lévő Kötők padjánál tesszük ezt meg. Nos, az erősen sziklás szakaszon nem volt semmiféle – térképen is jelzett – ülőalkalmasság. Itt nagyon óvatosan kell haladni, szerencsére (de inkább az összeszokottságból fakadó tudatosságból) mindenki figyelt a másikra, segítettük egymást). Egy magányos sziklánál balra kanyarodtunk, és rövid, de meglehetősen meredek úton felértünk a gerincre. Itt előbb balra indultunk, hogy felkeressük a közelben lévő kilátóhelyet.

    Ezt követően egy nagy fenyőfa hómentes „árnyékában” tényleg megreggeliztünk. Továbbindulva a XI. stációnál csatlakoztunk a Kálváriára vezető úthoz. A Kálváriánál elidőztünk egy kicsit, mert nagyon szép volt a kilátás a Hármashatár-hegy irányába. A Kálvária-hegyről való lejtmenet nagy óvatosságot igényelt, mert a hó alatti szikladarabokról kiszámíthatatlanul csúszkáltunk le. Csak egy rövid szakasz volt sziklás, utána már szerpentinezve viszonylag könnyen le lehetett jönni a hegyoldalban, de volt aki a szerpentinezés helyett a hátramenet (rák)-módszert választotta. A lejtő után könnyű sétaúton értünk a Paprikás-patak völgyébe. Itt választani lehetett a rövidebb és hosszabb út között.

    Aki a hosszabb utat választotta, az az igen szép Alsó-Jegenye-völgyön haladt tovább. A kényelmes turistaút szép hidakon sokszor keresztezte a patakot. Utunk mellett található a szépen kiépített Rózsika-forrás - vize sajnos nem iható. Egy vízesés mellett is elhaladtunk. Látványos volt, ahogy a szétfröccsenő víz ráfagyott a közeli ágakra. Kiértünk a solymári országútra, azon haladva a hegytetőn megtaláltuk a pici Anna-kápolnát. A házakat elhagyva út nélküli horhosokon értünk vissza a Paprikás-patak völgyébe, majd a Z+ és a Z jelzésen mentünk vissza a vasútállomáshoz.

    Az út 15 km hosszú volt, bár a csúszkálások miatt többnek tűnt. Miután a GPS-em aksija a bekapcsolás pillanatában feladta a küzdelmet, az útvonalat utólag otthon rajzoltam meg.

 

Első ITK-túra 2013-ban

Címkék

Hagyományosan az év első szombatján Újév-köszöntő túrát rendezünk. Népszerű ez a túra, ezúttal is sokan – 33-an – jöttek el. Az idő már-már a tavaszt idézte. Nem várt izgalommal kezdődött a nap. Vonatunk késett Isaszeg felől, így veszélybe került csatlakozásunk a gödöllői HÉV-vel. Szerencsére a HÉV-en lévő túratársainknak sikerült egy kis indítási-haladékot kérni, így bár lógó nyelvvel, de fel tudtunk kapaszkodni a szerelvényre. Szilasligeten szálltunk le, ahol már vártak bennünket a Pest felől érkezők.

Így kiegészült a csapat, indulhattunk. Egy ideig még házak között haladtunk, aztán egy réten átvágva a HÉV-aluljáróhoz érkeztünk. Nem sokkal az aluljáró után balra fordultunk. Egy friss szántáshoz értünk, amin már nem volt javallott az átkelés. A meleg idő miatt így is helyenként erősen dagonyáztunk. Új utat keresve sokat javult a sár-helyzet. Elértük az erdő szélét, és láss csodát: egyszerre a semmiből előkerült egy sárga háromszög jelzés. Ezen haladtunk egy darabig, aztán mikor az jobbra tért, mink balra indultunk, amerre ismerem az utat. A Szár-hegyre korábban egy nehezen járható úton lehetett felérni. Most ez az állapot megszűnt, mert tarvágással eltüntették az erdőt. Egy jó volt ebben: kinyílt a panoráma a Budai-hegyekre, Pilisre, a mogyoródi Somlyó-hegyre. Azért ha rajtam múlna, inkább gyalogolnék akár „nehezen járható” erdei úton, mint tarvágásos volt erdőben. Még egy kicsit emelkedett az út, és máris fenn voltunk a 325 méter magas Szár-hegyen.

Kis tisztás található a csúcson, ez a terep ideális volt az újévi-lakomához. Ilyenkor mindenféle finomságot viszünk, főleg süteményeket. És persze hozzá egy kis forralt bort, pezsgőt, gyerekeknek Kölyök pezsgőt. Ragyogó napsütésben, kellemesen meleg időben sokat beszélgettünk, nagyokat ettünk, ittunk, köszöntöttük egymást és az új évet. Mindenki annak a reményének adott hangot, hogy 2013-ban is sok jó túrát teszünk együtt. Az éves program már novemberben összeállt, a többi csak rajtunk áll.

Minden jónak egyszer véget kell érnie, ezért összepakoltuk a maradék süteményt és elindultunk. A hegytető alatt ismét egy nagy tarvágásos terület következett. Félek, nem csak én képzelődöm, mikor úgy látom, a gazdasági válság következményeképpen sokkal intenzívebben fogy az erdő, mint régebben. Megközelítettük a 3-as utat, ezután jó ideig avval párhuzamosan haladtunk. A mogyoródi út mellett lévő magas szalagkorláton nem könnyű az átjutás. Találhattak volna turista-barátabb megoldást is! Egy jó fél kilométer után átkeltünk a HÉV-síneken, majd nyílegyenes úton haladtunk tovább. Az Őr-hegyre való feljutás megszuszogtatta a társaságot, ezért a csúcson kis pihenőt tartottunk, megittuk a maradék forralt bort. Az M31-es autópálya megépülte után a környék valamennyi turistaútja egy helyen megy át. A Teva Gyógyszergyárnál – sokunk volt munkahelyén – értük el a Táncsics M. utat. Innentől már ki-ki arra ment, amerre könnyebben érte el lakását, vagy valamelyik tömegközlekedési eszközt. Jó páran még bementünk az Erzsébet-parkba, felkeresve Erzsébet királynő szobrát, és a róla elnevezett műsziklát is. Ezután már ki kellett lépnünk, hogy elérjük az Isaszeg felé menő vonatot.

Kellemes, nem megerőltető útvonalon 12.5 km-t gyalogoltunk.

 

Nyárias ősz a Visegrádi-hegységben

Címkék

Október 6-án csodálatosan szép időben könnyű túrát tettünk a Visegrádi-hegységben. Vendégeinkkel együtt 17-en voltunk, 15 és fél kilométert gyalogoltunk.    A megszokott létszámhoz képest meglepően kevesen jelentkeztek erre a túrára, pedig jó időt ígértek e mesterség jósai. Talán az őszi kerti munkák, szüreti idő miatt történhetett ez. Isaszegen, Gödöllőn, Szentendrén gyűltünk össze. Az utóbbi helyen csatlakozott hozzánk három szimpatikus fiatal vendégünk is. Dunabogdányba autóztunk tovább.

    A kempingnél állítottuk le az autókat, a Duna-parton kezdtük gyalogtúránkat – egyelőre bicikliúton. Elhaladtunk az aranyos Rókus-kápolna mellett, majd a parti ösvényen mentünk tovább. Az alacsony Duna-vízállás miatt kis szigetecskék, homokpadok álltak ki a vízből. A Kisoroszi felé vezető kompállomásnál hagytuk el a Dunát. Az országút túloldalán egy Áprily-emlékmű jelezte számunkra, hogy már az Áprily-völgyben vagyunk. Igen szép, mély árok mellett emelkedett az út. A völgyet elhagyva egy jobb kanyar bevétele után tovább kapaszkodtunk felfelé, mígnem Mogyoró-hegyre nem érkeztünk. Nagy élet volt a hegyen. Az erdei iskolából kirajzó gyerekek szájából öröm volt számunkra hallani az ujjongást, miszerint „Jaj de jó, megyünk kirándulni!”. Mi is jól jártunk a gyerekekkel, mert nekik kinyitották az Erdei Művelődés Házát, így belülről is meg tudtuk nézni azt. A ház mellett megreggeliztünk, miközben csodálhattuk a Duna túlsó partját és a mögötte lévő hegyeket.

    Reggeli után az Erdei Iskola mellett folytattuk utunkat, majd a Canopy-pálya alatt többször áthaladva az exkluzív Nagyvillám Étteremhez értünk. Tovább emelkedve a Zsitvay-kilátó bukkant ki az erdőből. Megváltottuk belépőjegyünket és megnéztük a kilátóban lévő kiállítást, és persze a csodálatos panorámát. A nagy parkírozó mellett megkerestük az országos kéket és a K+-t, azon mentünk tovább. A Hátsó-Fekete-hegy után otthagytuk az OKT-t és csak K+-en mentünk tovább. A kényelmes, széles útról egyszercsak hirtelen balra betért jelzésünk. Ezt nem vettük észre, szerencsére alig pár tíz méterrel mentünk túl rajta. Következő – immár tervezett – letérőnk a Küllenberg-forráshoz vezetett. Oda-vissza ez fél kilométer többletet jelentett, de nagyon megérte. A völgy is nagyon szép volt, a forrás vize pedig rendkívül finom. Itt ebédeltünk meg.

    Visszatértünk az imént elhagyott útra, melyen – a térképpel ellentétben – a K+ jelzések már nem díszelegtek a fákon. Így is elértük a zöld sáv jelzést, azon – jobbára szőlők, víkendházak között lejtőztünk be Dunabogdányba. Rengeteg ember korzózott a Duna-parton. Mi is lesétáltunk a partra, kicsit élveztük a meleget és tájat, majd elindultunk hazafelé.

 

Dobogókő augusztusi melegben

Címkék

A kánikulai meleg beharangozása ellenére 25 elszánt turista jött el a Pilisszentkeresztről induló körútra, miközben megmásztuk Dobogókőt is. Szerencsére a jósoltnál (a tűző nap erejét csökkentő délelőtti felhők miatt) sokkal kellemesebb időben teljesítettük a 17,5 km-t.

    Isaszegről, Gödöllőről, Zsámbokról, Pestről, Szentendréről jöttünk el a túrára. 8 órakor a pomázi HÉV-állomáson teljessé vált a mezőny. A kocsikat letettük Pilisszentkereszten, és a S+ jelzésen indultunk. Kisebb emelkedő végén felértünk a Szent-kúthoz. Többen megkóstolták a forrás hűs vizét. Húzósabb emelkedő következett, melynek végén a Morgón rácsatlakoztunk a S sáv jelzésre. Szinte vízszintes úton haladtunk kb. 4 km-t, és értünk a Lom-hegyi nyeregbe. A Tölgyikreknél elment a S jelzés, a pirosan folytattuk utunkat.

    A Sikárosi-réten ideiglenesen kettévált a csapat, mert azon kéktúrázók, akik még nem jártak az erdészháznál, arra tettek egy kerülőt. Ők a K+ jelzésen jöttek vissza, mi a rét É-i végén vártuk meg őket. Már jó pár éve módosított útvonalon halad az OKT, mi is ezen mentünk. A Király-völgy könnyű terepnek bizonyult. A Király-kút szárazon ásítozott. A rendesebb emelkedő itt kezdődött és tartott addig a pontig, ahol elértük az OKT eredeti nyomvonalát. Innen a Kerek-bükköt megkerülve máris Dobogókőn, a sípályánál voltunk.

    A hosszúra nyúlt Dobogókőn végiggyalogolva a parkírozó mellett álltunk meg ebédelni, folyadékkészletünket feltölteni. Felmentünk a kilátóhoz, megcsodáltuk a Dunakanyar belátható szakaszát. A Turistamúzeum sajnos zárva volt (miért éppen egy forgalmas hétvégei napon?), pedig többen meg szerették volna nézni.

    A kék jelzésen indultunk lefelé, de Kanyargós-pataknál elhagytuk azt, és a K kereszten folytattuk utunkat. Igazán szép volt ez a szakasz, kellemes légmozgás is támadt időnként. Már csak az országút közelébe érve lett melegebb. Nem akartunk a forgalmas országút szélén vezetett K+ jelzésen menni, ezért egy jelzés nélküli, de jól követhető úton átvágtunk a P jelzésig, és azon értünk be Pilisszentkeresztre.

 

Strázsa-hegy

Címkék

2012.06.02-án, szombaton szűkebb hazánk, a Gödöllői-dombság legalján, a már Alföldbe simuló monori Strázsa-hegyen jártunk. A 120 m-es szintemelkedés kedvező hatással volt a létszámra, 31-voltunk. Kellemes időben 12,5 km-t gyalogoltunk, utána pedig Monorral és Péterivel ismerkedtünk.

    Kicsit nehézkesre sikeredett az indulás egy-két késés miatt, amit tetézett még egy vonatlekésés is, ami miatt tüzetesen megismerhettük a monori vasútállomás környékét. Szerencsére nem volt sietős a dolgunk, erre a napra a várható meleg miatt rövid gyaloglást terveztem be. Meleg most nem volt, 20-22 fokos, felhős időben fedezhettük fel Monor környékét. Először a Strázsa-hegy egyik központjába, a Szent Orbán térre mentünk, itt állítottuk le kocsijainkat.

    Az Ezer pince nevezetű tanösvényen indultunk. Igazán szép karbantartott pincéket, présházakat láttunk. A tanösvény ismertetőtáblái kimondottan igényes kivitelűek és ízlésesek. Másfél kilométer megtétele után elhagytuk a tanösvényt, majd hamarosan a pincéket is. Jobbra térve ligetes erdőbe értünk, melynek neve Forrás Védett Terület. Többször irányt váltva haladtunk az erdőben. A gyerekek fáradtsága máris elmúlt, mikor feladatot kaptak a turistajelzések megtalálásával. Pistike annyira komolyan vette főnöki szerepét, hogy amikor valaki figyelmen kívül hagyta utasításait, el is pityeredett. Mielőtt elhagytuk az erdőt, megálltunk elemózsiázni. Komor felhők körbe-körbe kerülgettek, de ahol mi álltunk, majdnem sütött a nap.

    Továbbindulva jobbra működő olajkutat, balra gyönyörű virágos mezőt láttunk. Hamarosan megszűnt a kopárság, erdősávban, fasoron haladtunk. Egy tanya közelébe érve a térkép és a GPS szerint is jobbra kellett volna mennünk, a piros négyszög jelzések viszont balra vezettek, majd rövidesen jobbra letértek a kocsiútról. Itt aztán úgy látszik befejezték pályafutásukat, mert semerre sem láttuk a folytatást. Különösen nem zavart a dolog, mert eredetileg is hamarosan letértünk volna róla. Fűzfák, vizenyős területre jellemző növények között mentünk, a völgyteknő szélén rengeteg bodzával. Többen szedtek is belőle szörpnek. A Felsőfarkasd felől vezető úton nagy szomorúságunkra egy lovaskocsinyi szemetet láttunk, amit meggyújtva, méteres lángokkal ott is hagytak (láttuk az elkövetőt). Mi lett volna, ha belekap a szél, és fél határ leég? Láthatóan nem először tették ezt, mert az árok azon részén teljesen kiégett a növényzet, megpörzsölődtek a fák.

    Túl ezen megpróbáltatáson Völgykútnál (Büdöskútnál) letértünk a széles kocsiútról és ismét a Strázsa-hegy felé vettük irányt. Vegyes erdőben értük el ismét a szőlőket. A lefelé vezető út sokakat csábított az egyenes haladásra, és nem vették észre a balra kiágazó jelzett utat. Ezért kis kerülővel értek a kilátóhoz. A masszív, horganyzott acél kilátó tetejéről nagyszerűen be lehet látni a környéket, távolban a ferihegyi repülőteret, még messzebbre a Budai-hegyeket. Miután kinézgelődtük magunkat, visszamentünk a kocsikhoz. Kis ideig még elidőztünk a rendben tartott téren, leültünk a sakkasztalokhoz.

    A túrát befejezve kocsival Monor centrumába hajtottunk. Rövid séta keretében megnéztük a református-, katolikus-, evangélikus templomot, a II. világháborús emlékművet, a Vigadót. Mielőtt visszamentünk volna a kocsikhoz, megleptünk egy fagyizót, jó forgalmat generálva neki.

    Pár km-t autózva megint megálltunk Péteriben. Itt a Földváry-Boér emlékművet, az újratelepítési-, az 1947-es lakosságcsere ihlette, faszobrokból álló emlékművet néztük meg. Miközben az evangélikus templomot jártuk körbe, a gyülekezet lelkésznője szívélyesen invitált, hogy belülről is nézzük meg azt. Mindent elmondott a templom építéséről, a faluról. Felhívta figyelmünket arra is, hogy milyen szép dolgok találhatók a temetőben is. Több se kellett nekünk, elmentünk oda is. Valóban nagyon szép volt. Ott található a Földváry-Boér család mauzóleuma, a háború és a fasizmus áldozatainak emlékműve, egy nagyszerű Golgota-faszobor, egy igazi remekmű fa lélekharang, és egy több méter magas pásztorbot is.



Azt hiszem a módjával fogyasztott kilométerek ellenére is tartalmas napunk volt.

 

Mátra, Csörgő-patak völgye

Címkék

Ezt a túránkat akár jubileuminak is hívhatnánk, hiszen öt évvel ezelőtti megalakulásunk első túrája is a Mátrába vezetett. Az alapító 15 főből hatan most is jelen voltunk.

    Reggel hét óra után isaszegi, majd a gödöllői vasútállomáson gyülekezett az a 20 fő, aki jelentkezett mátrai túránkra. Talán pár embert visszatartott a túrától az a sok rossz, amit az időjósok erre a napra ígértek. Szerencsére tévedtek, mert napsütéses, gyönyörű tavaszi időben volt szerencsénk túrázni (az első és utolsó csepp eső akkor esett a kocsira, mikor elindultunk hazafelé). Hatvanban még felvettük Incit, aztán meg se álltunk Mátrakeresztesig. A Békástói-Üdülőtelepen lévő parkírozóban tettük le kocsijainkat.

    Némi cihelődés után elindultunk a patak mellett felfelé a piros jelzésen - csakhogy ne fázzunk, egy kis emelkedővel. Párszáz métert még baloldalon házak mellett haladtunk, aztán már csak a csodálatos természet vett körül. Baloldalon szép formájú sziklák tornyosultak, közvetlen mellettünk a Csörgő-patak, tőlünk jobbra pedig a Bárány-kő-oldal. Meg-megálltunk fényképezni, olyan szép volt a patak és a sok tavaszi virág. A turistaút elkanyarodott a pataktól, de mi persze nem! Átmásztunk/bújtunk pár tucat kidőlt fán, és ekkor értünk a tulajdonképpeni szurdok bejáratához. Egy napsütötte völgykatlanban megreggeliztünk.

    Úgy terveztem, hogy a szurdoknál - a vízállás függvényében – eldöntjük, a patakmederben megyünk-e tovább, vagy visszakapaszkodunk a turistaútra (persze mindenkinek megadva a lehetőséget, hogy maga válasszon). Az előző száraz időszak következményeként nem volt nagy víz - bár lehetséges, hogy annak az egy-két túratársnak, aki mégis becsúszott a patakba, más a véleménye. Hatalmas mohás kőtömböket, bedőlt fákat kellett a mederben kerülgetni, de a legalattomosabb hely mindig a patakszélen lévő vastag avarszőnyeg volt. Sohasem lehettünk biztosak abban, hogy alatta víz csobog, vagy kemény szikla búvik meg. Ennek ellenére (vagy épp ezért), nagyon szeretjük az ilyen szurdokokat, az élmények felelevenítése során ezek biztos, hogy mindig napirendre kerülnek. Egyébként – egy-egy kis szakaszt leszámítva - Csörgő-patak szurdoka nem volt veszélyes, a múlt havi Honti-szakadék – nem is beszélve a tavalyi Salabasina-árokról - például sokkal keményebb volt.

    A szurdok fokozatosan szélesedett, elértük ismét a jelzett utat. Ezen haladva érintettük a Csörgő-malmot, jobban mondva csak azt az ismertető táblát, mely annak történetét mutatja be. Később egy pihenőhelynél - ahol asztalokon, padokon kívül még kemence is volt -, megpihentünk. Elhagytuk a patakmedret, és egyre emelkedő úton Mátraszentimrére értünk be, ahol bevártunk mindenkit. Sok tájékozódási futót láttunk, biztosan versenyük volt. A K kör jelzésen indultunk tovább Fallóskút felé. Az út eleinte határozottan lejtett, de mire a kápolnához értünk, ismét majdnem olyan magasan voltunk, mint ahogy Szentimréről elindultunk.

    Megnéztük a Szent-kúti (Mária)-kápolnát, ittunk és feltöltöttük fogyóban lévő vízkészletünket a forrás vizéből, pihentünk egyet, majd indultunk tovább. Fallóskút után előbb az országúton vezetett a S + jelzés. A térkép szerint majd’ 1 km után le kellett volna térni róla, de ezeket a jeleket érvénytelenítették (mint később láttuk fakitermelés miatt), és még 700 m-en keresztül az országút szélén kellett bandukolnunk. Aztán hirtelen letért róla, de elég nagy lejtéssel (380 m alatt 100 métert) haladt, ami eléggé megviselte a térdeket és bokákat. 550 méteren megint a galyatetői országút szélén mentünk, aztán szerencsére balra letértünk róla. Jó másfél km megtétele után a kocsiknál voltunk. Nagyon szerencsések voltunk az időjárással, élvezetes túránkon bő 15 km-t gyalogoltunk.

    Miközben felkészültünk a hazaútra, a rendes fiúk – én nem tartozom közéjük – meglocsolták a lányokat, elvégre húsvét van.

 

Befagyott vízeséseken a Börzsönyben

Címkék

Március 3-án, szombaton ragyogóan tiszta időben majdnem rekordszámú résztvevővel (35 fő, benne négy vendégtúrázó) egy igazi kalandtúrán vettünk részt. A cél a Honti-szakadék volt. Életkor szerint a 6 évestől a - ki akarja tudni hány évesig - minden korosztály képviselte magát. Környékünk szinte összes településéről Gödöllőre futottunk össze reggeli találkozóra. 8 óra előtt pár perccel indultunk 8 kocsival. Útközben előbb Blahán felvettük Babit, majd Margót Szadán, végül Ágit, Évát Jutit Vácon. Ők oda vonattal érkeztek. A most gyér forgalmú 2-es úton könnyűszerrel Hont szélén lévő parkírozóban teremtünk. Előbb gyorsan megkerestem a szakadék bejáratát (ehhez meg kell kerülni a motelt), majd - visszaérve a többiekhez -, máris indultunk.

    A szakadék bejáratánál a Duna-Ipoly Nemzeti Park helyezett el ismertető táblát. Ebből megtudhattuk, hogy a bejárandó területen 20 millió évvel tenger hullámzott, az abban lévő csigák, kagylók, korallok elmeszesedett váza alkotja a szakadék alsó részét, feljebb pedig a kemény, meszes, palaszerűen elváló anyag a vízesések lépcsőit. A patak teljesen be volt fagyva, csak az első kis vízesésnél látszott ki a folyó víz. Ez az út elején nagyban könnyítette az előrejutást. Változott a helyzet, mikor elértük az első nagyobb vízesést, mely kb. 2-2,5 m magas volt. A jégen természetesen kellő felszerelés hiányában nem tudtunk felmászni, a jégfal szélén pedig az imént említett, könnyen málló anyag tette lehetetlenné a feljutást. De nem azért vagyunk mi egy jó összeszokott, segítőkész csapat, hogy ne oldanánk meg a lehetetlent. Pár petrencerudat kerítve, főleg a fiuk testi erejét kihasználva mindenkit sikerült, feltolni/-húzni/-szuszakolni.

    Az első vízesés leküzdése után pihenésképpen egy darabig „csak” a patak jegén csúszkáltunk. A második nagyobb vízesésre való feljutást segítette egy nagyobb, vízbe fagyott fa, valamint a már kialakulóban lévő jégmászó rutinunk. Itt legjobban a két lenyújtott fán való felhúzódzkodás vált be. A harmadik vízesés közepén már folyt a víz, a két szélén viszont stabil jég volt. Jobb oldalon egy vastag fán lehetett pár centinként újabb ülőpozíciót felvéve feljutni, a bal oldalon pedig egy kidőlt fa ágaiba kapaszkodva.

    Ezután már újabb nagyobb esések (mármint vízesések) nem voltak a mederben, egy darabig inkább már a megolvadt víz kikerülése jelentett akadályt. Ezt követően rengeteg bedőlt fa tette változatossá a terepet. A nap mindvégig besütött a völgybe. Kikapaszkodva a mederből kicsit megpihentünk, majd nyugat felé haladva megkerestük a kék kereszt jelzést.

    Azt hittük, innen már minden kényelmes lesz, de a kocsiutat fakitermelő gépek úgy „felszántották”, hogy csak sártól többszörösére dagadó cipőben lehetett rajta menni. Szerencsére nemsokára vége lett a sáros útnak. Folyamatosan 200 m szintemelkedést küzdöttünk le. Egy balkanyarnál bevártunk mindenkit. A nagy kurflit leíró jelzett utat elhagytuk, de nem a rövidítés miatt, hanem mert megint sártenger-kocsiúton vezetett az. Be is jött volna a taktika, ha – az immár kék jelzésű – út elérése előtt bele nem futottunk volna egy rettentően sűrű, csipkebokorral, szederrel fűszerezett cserjésbe. Vadcsapáson próbáltunk rajta áthatolni, de úgy látszik, ezt az utat mélynövésű vadak járják, mert minket nagyon megtéptek a „szúrosok”.

    Innen kényelmesebb úton haladtunk a Jelencen szinte vízszintesen. Helyenként szép kilátásban volt részünk. A zöld jelzésre átnyergelve kezdtünk lefelé menni. Előbb Ipolyságra, majd Hontra és az Ipolyra láttunk rá. Volt alkalmunk a Honti-szakadékba – immár felülről is – bepillantani.

    Kocsikba ültünk és a közeli Csitárimajorba hajtottunk. Először egy lámafarmot néztünk meg, majd a „Kutyikához” mentünk. A csodatevő kút titulust kiérdemlő forrás a kápolnával, a Juhász fiú szobrával, kőkereszttel együtt bekerített, rendezett helyen található. Ittunk a kút vizéből, majd elmentünk a Szondi alagúthoz, mely állítólag Drégelyvárba vezet. Mindenesetre egy darabig be lehet rajta menni, aztán keresztben egy másik járat is van. Túránk befejezéseképp még elmentünk a Kútbereki víztározóhoz. A gátra felkapaszkodva szomorúan tapasztalhattuk, hogy a mederben csak igen módjával van víz. Így aztán visszafordultuk, kocsiba ültünk és hazajöttünk.

    Azt hiszem mindenkinek nagy élményt jelentett ez a kalandos út, amely valójában csak 10 km-es volt, de nehézsége miatt ennél jóval többnek tűnt.