gyalogtúra

Észak-Csehország

Címkék

Tízen tíz napig túráztunk Észak-Csehország különböző tájain, de elsősorban a homokköveiről híres vidékeken. Jelen beszámoló csak egy rövid kivonata a gyönyörű útnak, részleteket 2015.01.17-én, az isaszegi Falumúzeumban tartandó vetítettképes élménybeszámolónkon lehet megtudni.

    09.08. hétfő. Odaút

7 órakor elkezdtük összeszedni a kocsik utasait. Három kocsiban utaztunk. Az utazáson felül még megnéztük Rumcájsz városát, Jičint.

Útvonal: Isaszeg – Gödöllő – Mogyoród – Budapest – Győr – Pozsony – Brno – Prága – Mláda Boleslav – Jičin – Rokytnyce nad Jizerou. Az út hossza 710 km volt.

    09.09. kedd.  Kirándulás a Cseh Óriáshegységbe

Reggeli után 8 órakor indultunk a Rokytnice – Vitkovice – Horni Misečky útvonalon. Gyalogtúra: Horni Misečky parkírozó – Špindlerúv Mlyn – Elba-völgy – Elba-vízesés – Labské bouda – Ambrozova-kilátó – Vrbatova bouda - Jilemnička bouda - Horni Misečky parkírozó.

18 km-t gyalogoltunk 750 m-es szintemelkedéssel.

    09.10. szerda.  Utazás a Jizerské-hegységbe

Komótos reggelizés után fél tízkor indultunk.

Útterelések miatt először Lázné Libverda fürdőhelyet, majd Frydland-várát néztük meg. Ezután a Liberec mellett lévő, 1012 m magasan lévő Jeśtĕd TV-toronyhoz mentünk fel, de csak az utolsó 800 m-t gyalogosan.

    09.11. csütörtök. Cseh Paradicsom 1. rész.

Először Hrubá Skála-ba utaztunk. Letettük a kocsikat, majd megnéztük a kastélyt kívülről.

Ezután kezdődött gyalogtúránk a kastély – Marianské-kilátó – Antoninúv-forrás – Janova-kilátó – Valdśtein-vár – U Lvičká-kilátó – Arborétum – parkírozó útvonalon.

A túratáv 9,5 km volt.

Továbbutaztunk kocsival Rot Valdśtein-vár alá, majd felgyalogoltunk a várba. Utána Klokoči-ba mentünk. Gyalogtúránkat a Klokoči-szikláknál lerövidítettük, mert esni kezdett az eső.

    09.12. péntek. Karkanosze (az Óriáshegység lengyel oldala)

Éjjel is esett az eső, és erre a napra is ezt ígérték a meteorológusok, ezért megváltoztattuk az eredeti programot. Cseh-Svájc helyett Lengyelországba mentünk, mert itt javarészt városnézés volt a program.

A Kamieńczika-vízesésnél nagy köd volt, így ennek bejárását az út végére hagytuk. Jelenia Górába mentünk helyette, ahol sétáltunk a piactér XVII-XVIII. századból való rokokó-barokk házai között. Megnéztük még a klasszicista városházát, a barokk Neptun-szökőkutat, a Szent Kereszt templomot. Ezt követően Karpaczba utaztunk, ahol a város sétálóutcáján sétafikáltunk, vásároltunk ezt-azt, majd megnéztük a XIX- sz-ban ideszállított norvég dongatemplomot. Hazafelé 2 km gyaloglással értük el a Kamieńczika-vízesést.

    09.13. szombat.  Kirándulás Cseh-Svájcba

Reggeli nélkül 7 óra után indultunk, 9 órára értünk Hřensko-ba. Leparkoltunk, majd kis gyaloglás után Tři prameni-nél egy esőbeállóban megreggeliztünk. További útvonalunk: Pravčická Brama (Európa legnagyobb természetes kőkapuja) – Mezní Louka – Edmundova soutéska (szurdokvölgy, benne csónaktúra) – Hřensko.

A megtett távolság 18,1 km volt. Hazafelé megálltunk még Panská Skála bazalt szikláinál.  

    09.14. vasárnap Cseh Paradicsom 2. (Prachovi-sziklák)

Gyalogtúránkat a turistaháztól kezdtük, majd a Nad Fortnou – Šikmá vež. –kilátó – Vyhlada Miru – Rumcajsová, Hakenova, Šlikova, Česky ráj-kilátók -  Źelená rokle útvonalon értünk vissza túránk kiindulópontjára. Az út hossza 5,5 km volt, de a változatos terep és libikókázás miatt sokkal többnek tűnt.

Ezután kocsival továbbmentünk a Trosky-várhoz. Felmentünk a várba. Eleinte még láttunk valamennyit, de később leszállt a köd – vagy felhő (?).

Ismét kocsiba szálltunk, és a Jizery-szurdokvölgyet közelítettük meg, majd egy kilátópontjához gyalogoltunk.

    09.15. hétfő.  Kirándulás Kokořinsko-ba

A Rokytnyce - Źelezny Brod - Turnov – Mláda Boleslav útvonalon haladva értünk túránk kiindulópontjára, Sedlec-be.

Gyalogtúra: Sedlec – Bilká – Nachová rokle – Poklicky („sapkás” szikla) – Kokořin dolina – Kokořin-vár – Na Panském – Sedlec. Az út hossza 11,1 km volt. Ezután kocsival Źelizy-be mentünk, ahol egy fél kilométeres gyaloglással felkerestük az Ördögfejeket (Čertovy hlavy). Itt meg is ebédeltünk. Mielőtt hazamentünk volna tettünk még egy kitérőt Sloup várába. Este elmentünk egy étterembe vacsorázni.

    09.16. kedd. Adršpach-teplicei sziklaváros

 Adršpach-ból indultunk túrázni. Nagyon változatos terepen az Adršpach-tó – Cukor-hegy Viči-rokle (Farkas-sziklák) – Střmen-vár - Horolezecká chata úton mentünk. Ide érve a lányok már elfáradtak és visszaindultak a kocsik felé. Mi hárman fiúk magas sziklafalak között még mintegy fél kilométert megtettünk, de aztán a lányok után iramodtunk. A teplicei kijáraton át hagytuk el sziklavárost, majd a Metuje folyó mellett mentünk vissza Adršpach-ba.

    09.17. szerda. Hazautazás kis kitérővel, sok bosszúsággal

Összepakoltunk és elindultunk hazafelé. Úgy döntöttünk, hogy elkerüljük Prágát, és Jihlaváig nem autópályán megyünk. Rengeteg útlezárás lassította a haladást, de a legnagyobb baj az útkezelők esztelenségével volt. Szinte sohasem jelöltek ki a lezárt szakasz helyett terelőutat. Előfordult, hogy a terelőútról is letereltek. A jihlavai autópálya felhajtót már legalább 50 km-e jelölték, de mikor odaértünk, behajtani tilos tábla díszelgett ott. Ezért csak negyed négyre értünk a Világörökség részét képező lednicei kastélyhoz, belülről is megnézni már nem volt időnk. Nagyon szép, a kertje külön élmény. Fél öt felé indultunk onnan és gond nélkül értünk Pestre 8 órára.

 

Cserhátsurány - Herencsény

Címkék

Nem várt eseményekkel tarkított túranapunkon 23-an vettünk részt. Szép időben a - nekem legalábbis kedvenc – Cserhátban jártunk, részben az országos kéktúra egy szakaszán. A 12,5 km-es út végén még négy nevezetes helyet is felkerestünk a környéken.

A gödöllői találkozón derült ki, hogy Lacinak vissza kell fordulnia. A bajok ott folytatódtak, mikor Galgagyörk után egy kátyúsorozatban durrdefektes lett az első kerekem, de a hátsó is megsérült. Jött a pótkerék, majd gumis keresése a következő falvakban, Végül sikerült megcsináltatni, de emiatt csak 10 óra után kezdhettük meg túránkat Cserhátsurányból. Az már csak hab volt a tortán, hogy ”elbeszélgettem” egy kereszteződést, és ez egy kilométer plusszunkba került.

    Innentől kezdve már sikertörténet volt az út. A volt szécsényi úton, szép mélyúton haladtunk felfelé. Mellénk csatlakozott a piros jelzés is. A dombtetőn - mikor az balra elhúzott - tartottuk reggeli, (egyeseknek már) ebédszünetet. Továbbhaladva rengeteg gombát láttunk az erdőben. Ez nagyban lelassította a menetet, mert egyesek a vacsorára-valót szedték meg, mások fényképsorozatot készítettek. Fennsíkszerű terület után utunk legmagasabb pontjára, a 398 m magas Hegyesre értünk. Igazából nem ez volt a legnagyobb kaptató, hanem ott, ahol elhagytuk a kék jelzést, és jelzetlen úton Herencsény felé vettük az irányt.  A nagyobb emelkedő után nagyjából az erdőhatárig szintezve haladtunk, majd már csak lejtős úton értünk be Herencsénybe.

    Itt oltottuk szomjunkat egy kocsmában, majd a sofőrök busszal visszamentek a kocsikért Cserhátsurányba, aztán vissza a többiekért Herencsénybe. Innentől már csak a beígért látnivalók felkeresése volt hátra. Először Terénybe utaztunk. Itt a csapat egyik része – akik korábbi utunk során még nem látták - az Orsós magnó múzeumot keresték fel, míg a többiek a sok érdekes dolgot rejtő Terényi Parkot (Akol), Szentgyörgyi Albert mellszobrát. Következő megállónk Kéripuszta volt, ahol egy szépen felújított ház (bár már megint lehetne rákölteni kis forintocskát) egykoron Szentgyörgyi Albert gyerekkori lakhelye volt. Borzasztó látványt nyújtott viszont a mellette lévő szemétlerakó, amit a felállított tábla szerint uniós pénzből megszüntetnek, de a feltüntetett ez év végi határidő nevetségesnek tűnik, mivel még el sem kezdték a munkát. Következő megállónk a pincesor volt Szandán. Így is szép, hátha még élet is lenne benne. Sajnos már sem ember a soron, se bor a hordókban nincs. Minderről beszélt ízes palóc tájszólásban egy néni, akivel visszaútban a kocsihoz találkoztunk. Továbbutazva már egy látnivaló volt hátra, a becskei sztupa. Erősen alkonyodott már, mire odaértünk. Elolvastuk az ismereretterjesztő táblákat, megcsodáltuk a szép kilátást, majd indultunk haza.

Markazi körút

Címkék

Nem fázott az a 36 ember, aki eljött szombaton a Mátrába túrázni. A faluban tett sétával együtt 13 km-t mentünk, 500 m-es szintemelkedéssel. Örvendetes, hogy 8 gyerek (a legkisebb 3 éves) is volt velünk – igaz ebből 5 vendégként. Hősiesen gyalogoltak, ezúttal is gratulálunk nekik!

    7 órakor Gödöllőn volt a találkahely, de többen közvetlenül Markazra jöttek. Összesen 8 kocsival mentünk. A templom mögötti parkírozóból indultunk a zöld jelzésen. A temető után kicsit keresgélni kellett a továbbvezető utat, de a GPS ebben is nagy segítséget jelentett. Ez még egy-két helyen előfordult, de alapvetően jól jelzett a Z sáv, és a ZL jelzés is, amiken haladtunk. Folyamatosan emelkedő úton az első kis vízszintes placc a Cseresi-erdészház volt. Időnként kereszteztük az erdőgazdasági utat, melyen biciklisek izzadtak. Mielőtt kiértünk másodjára az útra, volt egy szederindákkal bőségesen ellátott szakasz is. Ez főleg a kis gyerekeknek okozott gondot, mert nekik nem csak a lábukat karcolta össze, hanem fejük búbjáig is elért.

    A Mária-képesfánál nagy pihenőt tartottunk, megebédeltünk. Mikor továbbindultunk a Hatra-patak.tetőn vezetett az út, hol fel, hol le. Az utat kisebb-nagyobb szikladarabok borították. A Hegyes-tető környékén már időnként lehetett látni a Markazi-víztárolót. Vár-bércen kitérőt tettünk a Markazi-vár romjaihoz. Sajnos a XIII. században épült vár állaga folyamatosan romlik, a kilátás viszont csodás innen. A vártól faluig vezető út jó egyharmada nem erdőben vezet, itt már nagyon meleg volt. Markazra érve felüdülést jelentett az első közkút hideg vize, majd a fagyaltozás.

    Felfrissülve még egy sétát tettünk a faluban. Először a melegvizű-tóhoz mentünk. Szépen kialakított parkban található a télen-nyáron 16 fokos vizű kis tó, melyben hatalmas pontyok, és koi pontyok is élnek. Szinte mindenki beáztatta elgyötört lábát a hűs vízben. Még egy látnivaló várt ránk Markazon. László Gyula István tojáspatkoló népi iparművész kiállítását néztük meg. Itt patkolt tojásokon kívül festetteket is láthattunk. A megbeszélt időponthoz képest túl későn érkeztünk oda, így  a gyerekek legnagyobb bánatára, már a patkolás bemutatására - sőt kipróbálására -  sajnos már nem maradt időnk.

 

Mende – Farkasdi-szőlők

Címkék

Szombaton a Gödöllői-dombság délebbi részén jártunk, ahol a teljes szintemelkedés mindössze 70 méter volt. A 30 fokos meleg, csalánerdő, benőtt utak nem könnyítették meg annak a 29 főnek sorsát, aki eljött. Előre nem várt okok miatt csak 12,5 km-t gyalogoltunk.

Isaszegen, a Polgármesteri Hivatalnál találkoztunk. Gabi Pécelen csatlakozott hozzánk, a pestiek pedig a túra indulópontján vártak ránk. Személygépkocsikkal (7 db) utazunk, telekocsi akcióban. A mendei vasútállomáson tettük le az autókat. A zöld jelzésen indultunk. Máris túlzásokba estem, mert úgy itt, mint máshol az út során, a  jelzések sűrűsége körülbelül megközelítette a nullát. Látni, hogy nincs gazdája ennek a területnek.

    Átmentünk a vasúti aluljárón, utána déli irányban haladva hamarosan  beértünk az erdőbe. A Vincellértanyánál nagy sikert arattak a barátságos pacik. Párszáz méterre innen csak egy jól kijárt út látszott (meg nem is figyeltem a GPS-t), így történhetett, hogy simán továbbmentünk egyenesen. Ötszáz métert kellett visszagyalogolnunk. Visszaérve a feltételezett leágazáshoz, azért nagy-nehezen sikerült megtalálni a letérő utat. Embermagasságú csalánokat eleinte bőszen csapkodtuk, kerülgettük, aztán beletörődtünk abba, hogy ez egy ilyen csípős növény. A dzsungelharc után kiértünk egy járható útra, az viszont visszavitt volna majdnem az indulási területre. Az előre betervezett hosszabb út (15,5 km) viszont járhatatlanul tele volt tövises cserjékkel. Ezért úgy döntöttem, hogy nem kísérletezünk vele, hanem a rövidebb úton megyünk ezután. Kellemes erdei úton 1,2 km-re jobbról bejött a Z jelzés, megmutatta magát, aztán eltűnt szinte véglegesen.

    Nagy hő-sokk ért, mikor kiértünk az erdőből, és szántóföldek között vezetett utunk. Tetejébe takarmányborsót és kalászost arattak, és időnként a poros úton elszáguldott mellettünk egy-egy megrakott pótkocsis traktor. A Farkasdi-szőlők felé vettük az irányt. Gyümölcsöskertek és nagyrészt felhagyott szőlők között értünk be Mendére. A katolikus templomnál lévő ismeretterjesztő táblát – mint mindenütt kis hazánkban – vandálok tették olvashatatlanná. Itt pihentünk egyet az árnyékban. Találkoztunk ismerős túrázókkal, akik a tápiószeleiek teljesítménytúráján vettek részt. Az ő tanácsukra kerestük fel az evangélikus templomot. Igazán megérte az összesen másfél kilométeres kitérő, mert a templom – számunkra - soha nem látott pünkösdi díszben pompázott. Elég sokat időztünk itt. A templomban elmondták nekünk, hogy alakult ki ez a pünkösdi szokás. Sok ismerőssel is találkoztunk, úgy a túrázók, mint a rendezők közt. Visszaútban az állomás felé még ettünk egy felejthető ízű fagylaltot.

 

„Búbánatban” jártunk

Címkék

Egyáltalán nem riasztotta el tagjainkat, vendégeinket a furcsa nevű völgy, melyből túránk indult. 38-an voltunk 10 kocsival jutottunk el oda. Időnk nagyon szép volt, búbánatnak semmi jelét nem tapasztaltuk, sőt… 16 km-t gyalogoltunk ezen a napon.

Negyed nyolckor indultunk Gödöllőről nyolc kocsival, további két kocsi a startban csatlakozott hozzánk. Háromnegyed 9-kor indultunk, kényelmes, szinte sík úton. Elhaladtunk előbb a Halastó, majd a Mini-tó mellett. Az előbbi láthatóan már iszaposodásnak indult, de az utóbbin nyüzsgő horgász-élet zajlott. Elértük a P jelzést, most már kicsit emelkedve ezen értünk fel a Fáry-kúthoz. A jóízű forrást mellvéd-szerű kőfal határolja. A kiépített pihenőben megreggeliztünk, sőt még arra is jutott idő, hogy új belépő tagokat üdvözölhessünk.

    Továbbindulva kis keresgélés után megtaláltuk a Z+ jelzést, amely folyamatosan emelkedve a Mély-völgyben haladt. A Vaskapui-oldalra felérve jobbra fordultunk, és fél kilométeres libikókázás után felértünk a Vaskapura. Itt mindenkit bevártunk.  A kicsit párás idő ellenére jól lehetett látni Esztergomot, a Duna túloldalán lévő Párkányt. Pihenő után előbb a Z jelzésen indultunk tovább. Először a Mária-oszlopnál álltunk meg. A zöld jelzést elhagyva áttértünk a ritkán jelzett Z-forrás jelre, majd jelzés nélküli úton a Holop-árokban araszoltunk lefelé. Keresztező útnál-  egy szépen karbantartott feszületnél -  jobbra, majd pár méter után balra fordultunk. Ezen teljesen sík úton a Csenke-patakig mentünk, közben kis kitérővel árnyas fák alatt megebédeltünk.

    A patakátkelés után víkendházak között a Szamár-hegy Duna felöli oldaláig kapaszkodtunk, közben nagyszerű kilátás nyílt a Duna túlsó partján lévő Kovács-pataki-sziklákra. Itt választani lehetett, hogy vagy a Szamár-hegyet kihagyva, emelkedők nélküli úton ér valaki vissza a kocsihoz, vagy a nehezebbik úton. Döntő többség az utóbbit választotta. A Szamár-hegy oldalában, midig kicsit emelkedve jutottunk arra a pontra, hogy aki nem akarta a hegyet megmászni, az ott megvárhatta a többieket, hiszen ugyanoda értünk vissza a „csúcstámadás” után. Mindenki feljött a csúcsra, melyre az ösvény kíméletesen, a hegyet kissé megkerülve ért fel. Mikor felértünk, elsőre elkeseredtünk, mert a fáktól semmit se láttunk. Nem messze találtam egy íriszes, tavaszi héricses kis tisztást, ahonnan viszont szépen ráláttunk Esztergomra, előtte pedig a Bíró-réti tóra.

    Lefelé "elbeszélgettem" az ösvényt, így sré-viza-vé átvágtunk a ligetes erdőn. Hazafelé még megálltunk egy fagyizónál, majd bosszankodtunk, hogy egy leányfalui rosszul beállított közlekedési lámpa miatt sok kilométert csak lépésben tudtuk megtenni.

 

A Cserhát déli részén

Címkék

Március 15-én a Bükkbe, közelebbről a Vöröskő-forráshoz készülődtünk. Sajnos a téli kevés csapadék miatt nem indult be a forrás, így más helyszínt választottunk. A tartalék-túrák közül egy cserhátit húztam elő. Versenyfutást végeztünk az időjárással, mert délutánra már esőt, viharos szelet ígértek. Mi győztünk, mind a 33-an!A reggeli találkozót még a hosszabb, felsőtárkányi úthoz szabtam; ez negyed nyolcat jelentett. Gödöllőn, a vasútállomáson találkoztunk. 7 kocsival mentünk, így nem is csoda, ha pár perc csúszás előfordult. De volt olyan is, akinek a busza viharzott el 10 perccel a menetrendi indulása előtt. Mikor már mindenki együtt volt, elindultunk. Nem messzire, csak Erdőkürtig mentünk, így 8 órára már ott is voltunk.

    A könyvtár elől indultunk. Elhaladtunk a világháborús emlékmű, és a szép falukert mellet. Ezután lekanyarodtunk a patak völgyébe. Ezen 800 m-t haladtunk és beértünk az erdőbe. Másfél kilométer alig emelkedő után egy meredek lejtő következett, és ismét az imént elhagyott patakvölgyben voltunk, de már sokkal szebb - tisztásokkal tarkított - környezetben. Bal oldalon egy szép kis tó is volt. Egy kilométert gyalogolva elértük a Rózsa-forrást, ahol megreggelizünk, ittunk a forrás finom vizéből.

    Továbbindulva az eddigi kék Mária-jelzéshez a Z kör jelzés is csatlakozott, Egy kaptató után az út baloldalán, a Templom-hegy oldalában nagyon jól kivehető volt az Árpád-kori földvár. Elérve a volt piros jelzésű úthoz, választani lehetett egy rövidebb utat, amely ugyanabba az útba csatlakozik bele, amelyen a hosszabb táv is halad. Még induláskor azt beszéltük meg, ha nagyon közeleg a beígért szélvihar, akkor a rövidebb úton fogunk menni. Ezt most nem láttuk indokoltnak, mert még a nap is kisütött, szél pedig alig lengedezett. Tehát továbbmentünk addig, míg nem találkoztunk a Z jelzéssel.

    Jelzés ugyan szinte csak az első fán volt, de a nyílegyenes úton eltévedni nem lehetett. Mikor felértünk a dombtetőn Ecskendre, a Z jelzés elment jobbra a volt katonai lokátor-állomás felé, mi pedig balra kanyarodva a Jacska-hegy felé indultunk javarészt lejtős úton. Itt állítólag már P + jelzés van, de egyet sem láttunk. Később elhagytuk a kocsiutat, és megpróbáltuk megkeresni a térképen jelzett szobrot. Hiába voltunk a GPS szerint a szobor helyén, ott nem volt semmi. Péter nem messze ugyan talált egy kb. 40X40 cm-es beton lapot, de az inkább valami geodéziai segédpont lehetett. Az erdő szélét elérve tartottunk még egy kis pihenőt, mert még nem közeledett vészesen a beígért vihar. Egy enyhe lejtő-emelkedő páros után a volt szeméttelep bejárati útjához értünk. Innen már tényleg csak lefelé mentünk. A szél elkezdett erősödni, de hamarosan a kocsiknál voltunk, abban meg jó meleg volt. 14,5 km-t gyalogoltunk. Bár lélekben nagyon készültünk a Vöröskő-forrás magasra törő vizének látványára, a tartaléktúra is szép élményekkel szolgált. Nem mondunk azért  le a Vöröskő-forrásról sem, jövőre újból megpróbáljuk!





 

Téli túra a Gödöllői-dombságban

Címkék

A pár centis hó és a minuszok biztosították a téli túra hangulatát, mégsem volt olyan megerőltető, mint egy nagy hóban megtett út. 27-en voltunk és 15 km-t gyalogoltunk.

Gödöllőn találkoztunk 8 órakor, ide sok településről érkeztek az ITK-tagok. 5 kocsival indultunk tovább, de ezúttal nem messzire utaztunk, csupán a 10 km-re lévő Zöldházhoz.  Itt - az Erdészettől korábban megkért engedély alapján – leparkoltunk. Az első bő kilométeren még együtt halad a Z és a S jelzés. Mindjárt az első métereknél volt egy mászásunk – egy létra segítségével lehetett a kerítésen átjutni. Utunk során további három létrázásunk volt, de ez nem jelent gondot egy turista számára – legalább megvolt a beharangozott szintemelkedés. A folyamatosan emelkedő úton értünk fel a dombtetőre, ahol különvált a két jelzés. Mi a sárgán mentünk tovább. Alig észrevehető le- s föl menet után a Látóhegyen voltunk. Innen lejtett az út egészen az Erzsébet-pihenőig.

          Ha már a neve is pihenő, nem tehettünk mást, megpihentünk mi is. Persze a havas padokra leülni nemigen lehetett, így „állva ettünk, mint a lovak”. Továbbindulva most már a kék jelzésen, az Ebédlő-úton haladtunk. A térképen jelzett Szkíta-halomsírokat kigúvadt szemekkel se láttuk meg. Kényelmes úton haladva a Ménescsapás-tetőre értünk, ahol a Z jelzésre, és egyúttal lejtős útra is váltottuk. Az útnak neve is van: Rab Jancsi-út. A lejtős szakasz a Nagy-völgyig tartott, innentől egészen a Faház-tetőig ismét emelkedett.

          Mikor letértünk a Z jelzésről, kicsit megálltunk pihenni, elemózsiázni. Ezt követően alig emelkedő úton a Faház-tetőre értünk. Innen korlátozott kilátás nyílik Domonyvölgy felé. A csúcs után már nem mentünk vissza ugyanazon az úton a zöld jelzésre, hanem szép erdőnyiladékban – igaz a végén meglehetősen meredek szakaszon – értük el a reggel már bejárt mélyutat. Még egy létrázás várt ránk, aztán már a kocsiknál is voltunk. Akivel csak beszéltem, mind azt mondta, hogy jólesett neki e téli túra.

 

Harmincan az év első túráján

Címkék

Kicsit ködös időben szép számmal gyűltünk össze hagyományos Újév-köszöntő túránkra. Ezúttal Kerepesről gyalogoltunk Gödöllőre, miközben jót ettünk-ittunk – mellesleg 13 km-t gyalogoltunk is.

HÉV-vel mentünk túránk kiindulópontjára, a kerepesi állomásra. Legtöbben Gödöllőn szálltunk fel a HÉV-re, de jöttek túratársak Mogyoródról és Pestről is – az utóbbiak szerelvényére alig 10 percet kellett várnunk. Miután mindenkinek jutott a „Boldog Újévet!” kívánságból, útra keltünk. Nem a zajos országút mellett haladtunk, hanem előbb a Vasút-, és a Rét utcán, majd ténylegesen átkeltünk egy réten és azon átfolyó kis patakon. Ezután házak között haladtunk. Az országút zaját helyettesítette a kerítések mögött nekivadult sok kutya ugatása. Egy lezárt utca miatt be nem tervezett kunkort csináltunk. A templomtól nem messze végre elhagytuk a házakat, és egy vízmosásban haladtunk. Túl sok szépség egyenlőre még nem várt ránk, mert mindenfelé szemét éktelenítette az utat. Kerepes nagy eséllyel indulna Pest Megye Legszemetesebb Települése verseny megnyerésére.

    Szerencsére mire a Kálváriához értünk, elmaradoztak a szemétkupacok. Innen szép kilátás kínálkozik, de a köd miatt most csak korlátozottan lehetett ellátni. A Kálváriánál van egy emlékmű is, mely egy XIII. századi földvár és templom ittlétét hirdeti. Azt viszont nem tudom, hogy közvetlenül a középső kereszt mellett ki és miért ásott ki egy gödröt – ez két nappal előbb - mikor arra jártunk - még nem volt ott. A Kálvária melletti kis tisztáson rendezkedtünk be az ilyenkor szokásos nagy eszem-iszom, dinom-dánomra. Esőkabát-abroszra kerültek a finomabbnál-finomabb sütemények, rágcsálnivalók, de nem maradt el a forralt bor, likőr, pálinka sem. Elég tekintélyes időt töltöttünk itt beszélgetve, de közben pl. a tagdíjak beszedésére is sort kerítettünk Szekeres Marika hathatós segítségével.

    Minden jónak egyszer véget kell vetni, főleg úgy, hogy még jobb dolog vár ránk, a gyaloglás. Leereszkedtünk a Kálvária-dombról, majd egy kerülővel – hogy ne kelljen behatolni a szeméttel már majdnem feltöltött horhosba -, a Szőlő sorra jutottunk. Még egy darabig házak között haladtunk, majd a S, S+ jelzésen kapaszkodva felértünk a Bolnoka-erdő oldalában haladó Z jelzésre. Ezen közelítettük meg az M31-es autópályát, majd ennek felüljáróján átkelve Perőcre, a gödöllői repülőtérhez értünk. Sajnos itt azt kellett tapasztalnunk, hogy egy (valószínűleg) gázvezeték lefektetésekor kiirtották azokat a fákat, melyen a Pest Megyei Piros jelzése futott. A repülőtér után egy kitérőt tettünk Nagyremete felé, majd ennek végén ismét a Repülőtéri útra értünk. Aki Pest felé utazott, az az Erzsébet-parki megállóhoz ment, a többiek a vasútállomás felé igyekeztek. Nekünk, akik Isaszeg felé mentünk, a Királyi Konténerben még jó fél órát kellett várnunk.

 

Kelet-Cserhát

Címkék

November 2-án Kelet-Cserhátot kerestük fel. Mátraszőlősről indultunk, és ide is érkeztünk vissza. Háromféle táv között (13, 15 és 20 km) is lehetett választani. Rekordot döntve 33-an voltunk – igaz ebbe besegítettek vendégeink is.

    Gödöllői vasútállomáson találkoztunk negyed nyolckor. Mikor mindenki befutott, máris indultunk. Útközben még Incit felvettük Hatvanban, aztán meg se álltunk Mátraszőlősig. Itt a falu elején letettük az autókat. A templomot, temetőt elhagyva hamarosan kiértünk a faluszéli bokros területre. Mikor elkezdett emelkedni az út - és lehetett volna kilátás a falura, környékre -, akkor sajnáltuk csak igazán, hogy ennyire párás, ködös a levegő. Sajnos ez az állapot egész nap megmaradt, csak kicsit javult a helyzet. Pedig egyszer már majdnem láttuk a napot is.

    A kitartóan emelkedő út eléggé széthúzta a csapatot. A gerincre érve bevártunk mindenkit, egyúttal meg is reggeliztünk. Továbbindulva hamarosan rácsatlakoztunk az országos kékre. Nemsokára feljutottunk a Tepkéke (567 m), és rajta a kilátóra. Sokan fellépcsőztünk a kilátó tetejére, annak ellenére, hogy sejtettük, túl messze onnan se láthatunk el. A kilátó után lejteni kezdett az. Úgy másfél km után Barát-hátra értünk. Itt ki-ki választhatott, hogy a 20 km-es távot választva továbbmegy-e a Bableves-csárda felé, vagy a piros jelzésen elindul visszafelé. Döntő többség a hosszabb úton jött.

    Az OKT-n indultunk, majd ennek útvonalát önkényesen megváltoztattuk. A kéktúra 1,7 kilométeren nem-szeretem aszfalton halad, mi pedig egy métert se mentünk azon, hanem jelzetlen úton értünk a Bableves-csárdához. Bélyegeztünk, de nem tudtuk megállni, hogy meg ne kóstoljuk a finom babételek egyikét. Kicsit elment ugyan vele az idő, de a bab segítségével behoztuk a hátrányt. Előbb visszagyalogoltunk a Barát-hátra, onnan pedig mi is a P jelzésen - végig lejtős úton - indultuk Pásztó irányába. A jelzett kocsiutat ugyan a végefelé beszántották, de a cél látszott és egy másik úton, a tarló szélén tovább lehetett menni. A mezőgazdasági telepen kicsit kóvályogtunk, mire kijutottuk a Mátraszőlős felé vezető kocsiútra. Azon végigmenve egyenesen a kocsikhoz értünk.

 

A Visegrádi-hegység tetején

Címkék

10.05-én szombaton viszonylag gyér számú csapattal (15-en voltunk) szép kirándulást tettünk Dobogókőre. Szikrázó napsütésben közel 17 km-t gyalogoltunk.

    Mivel ez alkalomra a gödöllői szárny „kihalt”, a kiírástól eltérően nem ott volt a találkozó, hanem Isaszegről egyenesen indultunk két kocsival tízen. Dömösön csatlakoztak hozzánk a pestiek. Fél kilenc felé indultunk onnan a piros jelzésen. Első látnivalónk a XII. sz-ban alapított dőmősi prépostság romja volt, melyet legjobban a vadkerítés átjárójáról lehetett belátni – már aki felment rá, mert átjáró ugyan volt, de kerítés nem. A Téry úton haladtunk, miközben mérsékelten emelkedett az út. Körtvélyesen bevártunk mindenkit, majd továbbindultunk. Nemsokára elértük az aszfaltozott erdőgazdasági utat. Aki a rövidebb utat választotta, az ezen az úton ment tovább egészen a dobogókői sípálya végéig, ahol ismét találkoztak a többiekkel. A többiek elkezdték a hegymenetet először a Szakó-nyeregig, majd tovább az Ilona-pihenőig. Ezt követte a Tost-sziklák egykori kilátója. A fák beelőztek, így ma már csak azok tetejét lehet innen látni. A Jász-hegy gerincén alig emelkedve haladtunk tovább, majd egy szép, Dunakanyarra kilátással bíró nyíló helyen megálltunk reggelizni. További mérsékelt emelkedő után máris a Tirst Rezsőről elnevezett kilátóhelyen találtuk magunkat. Kicsit párás volt a levegő, de így is jól elláttunk a Dunakanyarig, Csóványosig.

    Innen már csak egy kilométerre van Dobogókő, ahonnan ismét szépen ráláttunk nem csak a Szent Mihály-hegyre, Hegyestetőre, Csóványosra, hanem a Visegrádi-várra, Salamon-toronyra és a Szentendrei-szigetre is. A szombatnak és a szép időnek - no meg a kősimogató-kultusznak köszönhetően is – nagyon sok (már-már túl sok) ember tolongott a hegytetőn. Kontrasztként viszont – sajnos – a Turista-múzeumban a gondnokon kívül senki se volt. Talán ha kitennének egy táblát az ajtóra, hogy „Nyitva” (uram bocsá’ „Open”), nagyobb esély lenne az emberek becsalogatására.

    Otthagytuk a nyüzsgést, és a kéktúra útvonalán a sípályáig mentünk. Ott letértünk róla és a sípálya keleti oldalán lévő szerpentinen szlalomoztunk lefelé ameddig lehetett. A sífelvonó végénél vártak ránk a rövidebb utat választók. Együtt indultunk tovább a Gyertyános-árok jelzetlen útján. Sajnos egy idő után irányt váltott az út, és nem futott be a Szőke-forrás-völgyébe. Egy darabig követtük az erdőgazdasági utat, nagy ívben megkerültünk egy mély horhost, de mikor az ismét távolodni készült „völgyünktől”, egy tarvágásos területen áthaladva értük el száraz patakmedret. Mivel túlsó partja nagyon meredeknek bizonyult, tovább kellett mennünk egy olyan részig, ahol simán ki tudunk mászni a völgyből. Ez az útszakasz nehezebb volt a tervezettnél, de egyúttal nagyon látványos a nagy mohás kövekkel, mélyben csillogó vízzel, a meredek partról beszédült fákkal. A piros jelzést elérve már konfrontálódott úton jártunk, melyet színesített egy-két átkelés a Malom-patakon.

    Így értünk a Kaincz-forrásnál kialakított pihenőig, ahol is komolyan vettük a „pihenő” szót, és lecsüccsentünk a szaletliben egy tíz percre, negyedórára. A kocsikig mintegy két kilométer volt még innen hátra. Ezt nagyon kényelmes, kissé lejtős úton tettük meg.