gyalogtúra

Farmos, Hajta-vidék

Címkék

Júniusban Alföld-jellegű túrákat szoktunk tartani. Így volt ez most is, tarkítva az utat mocsár-járással, múzeumlátogatással, sőt egy esti koncerttel is. 24-en voltunk és csöppet se fáztunk a 30 fokos melegben, miközben 13,5 km-t gyalogoltunk.

Isaszegen gyülekeztünk 7 óra után, de Zsuzsát útközben Zsámbokon vettük fel, Ági pedig vonattal jött. Negyed 9-re értünk a farmosi vasútállomásra. Míg pakoltunk ki a kocsikból, befutott a vonat is, így indulhattunk. Induláskor felvetettem egy túra utáni másik programot is a kiírásban szereplő tápiószentmártoni Kincsem Park helyett, vagy mellette. A Rákóczi út egy üres telkéről, hatalmas fűzfa alól indul a Sziki-tanösvény. Sóderral leszórt kiépített úton haladva hamarosan a szikes padokhoz értünk. Ezután a temetőn át az erdészház/mezőgazdasági telep felé vezető útra tértünk. E mellett kellett volna lennie a bivalyrezervátumnak, de ez már a múlté. Térképen is jelzett kocsiúton mentünk, de csak a GPS által vezettetve, mert út az egyáltalán nem volt. Egyre nagyobb fűben botorkáltuk. Már egész közel voltunk ahhoz a gátszerű úthoz, mely az I-es, és a II-es tározót választotta el. Azon az úton a keddi bejáráson már voltam, biztos voltam benne, hogy oda száraz lábbal ebből az irányból is eljutunk. Nem így történt. Előbb a pár centis víz útkeresésre sarkalt, de akármerre mentünk, mindenhol állt a víz. Végül javasoltam, vegyük le a cipőnket, és keljünk át a mocsaras szakaszon. Volt, aki megfogadta tanácsomat, volt, aki cipőstől gázolt be a vízbe, mások pedig más utakon kísérleteztek. Aki velem tartott, az változó mélységű, de maximum 40 cm-es vízben hűsölhetett. Ez a nedves szakasz kb. 150 méter hosszúságú volt. A szárazulatra érve, megálltunk kicsit rendbe szedni magunkat egy árnyas helyen. Találkoztunk a halőrrel, ő is próbálta a leszakadókat segíteni abban, hogy utolérjenek. Elmondása szerint ezen a szakaszon sohasem szokott víz lenni. Ketten így utolértek, míg öten visszamentek a mezőgazdasági telepig, és onnan száraz lábbal értek a „gátra”.

    Továbbhaladva, az út jobb oldalán egy hosszú tó húzódott, mellette volt egy madármegfigyelő torony is. Ide szinte mindenki felmászott, már csak azért is, hogy meglegyen a beígért 10 m-es szintemelkedés. Részben művelt területeken, részben kaszálók közt haladva előbb a vasúton keltünk át, majd kiértünk a ceglédi országútra. Ezen kicsit visszafelé indultunk, majd balra betértünk az országúttal párhuzamosan futó erdőszélre. Ezen 1,5 km-t mentünk, majd megint kereszteztük az iménti utat, vasutat. A madárgyűrűző tábort balról megkerülve a Kékbegy-tanösvényre jutottunk. Itt a nádasban egy 210 m hosszú pallósort alakítottak ki, 3 ismeretterjesztő táblával, és kb. félúton egy kiszélesedő pihenővel. Mikor a tanösvénynek végére értünk, a kiszáradt I-es tározóban, fátlan hőségben mentünk ismét a falu felé. Az Öreg-Hajta majdnem tejesen kiszáradt medrén lévő gázlón átkelve hamarosan ismét a Sziki-tanösvénynél voltunk.

    Visszaérve a vasútállomásra – elsősorban a meleg hatására - a nagy többség úgy döntött, hogy a Kincsem Park helyett a Blaskovich Múzeumot látogassuk meg, aztán majd meglátjuk, belefér-e időnkbe a Kincsem Park is.  A kúria-múzeum látogatásakor tárlatvezetést is kértünk, így sokkal többet megtudhattunk e köznemesi család által összegyűjtött kincsekről, a kúria múltjáról. A múzeumlátogatás után egy nagy fagyizást tartottunk, és persze már nem futott időnkből a Lovasparkra.

    Már csak azért sem, mert a túrázok közül hetünknek még nem ért véget az események habzsolása. Este hat órától az isaszegi Falumúzeumban az Arpeggio gitárzenekar koncertjét élvezhettük a nap zárásaként.

 

Busztúra a Medves-hegységbe

Címkék

46 saját taggal és 7 vendéggel látványos helyeken túráztunk a Medves-hegységben. Változatos terepen, ragyogó tavaszi időben 12,5 km-t gyalogoltunk.

Isaszegen, Gödöllőn és végül Hatvanban vettük fel utasainkat. 7 órai indulással kb. fél tízre értünk Rónabányára. Lekászálódva a buszról hamarosan elindultunk a sárga jelzésen. Kis idő után átpártoltunk a S háromszög, Tanösvény jelre. Első kis kitérőnk a Bagókő volt, melynek az az érdekessége, hogy bazaltoszlopok vízszintesen és függőlegesen is megtalálhatók itt. Hosszabb kitérőt a Bazaltorgonához tettünk. Miután ezt is megcsodáltuk, a 600 méteren felüli kilátóhelyhez mentünk. Innen nagyszerű kilátás nyílik Gortva-völgyétől Szilváskőpusztáig bezárólag. Mikor továbbindultunk elhaladtunk olyan különleges sziklaalakzatok mellett, mint a Mágneses-, Különleges mikroklímájú- és a Szétnyíló sziklák. Kis idő után a Cseh katona sírjához értünk, itt aki akart megpihent, a többiek pedig a Kis-Szilváskő szikláihoz gyalogoltak. E pár száz méteres kitérő után együtt mentünk tovább. Szilváskőpuszta mellett pihenőt tartottunk, majd folytattuk utunkat előbb a sárga, később a S négyszög jelzésen. Bárnát a temetőnél értük el, melyben egy aranyos kis kápolnát láthattunk. Bárnán várt a buszunk, aki úgy gondolta, neki ennyi már elég volt, az ott maradt.

    Döntő többség továbbindult. Az eső utcasarkon máris egy forrás állított meg. A melegben mindenkinek jól esett a hűs forrásvíz. Homokkő-padok mellett haladtunk el, majd ligetes rész következett, ezt követően az erdő szélén megálltunk ebédelni. Továbbindulva fokozatosan emelkedett az út. Gorombább emelkedő akkor következett, mikor kezdtünk a Nagy-kőre felkapaszkodni. Itt 420 méteren 90 m-t emelkedett az út. De mindezen fáradtságért kárpótolt bennünket az a nagyszerű kilátás, mely a bazaltcsúcsról elénk tárult. A közeli hegyeken túl, a Mátra egész vonulata jól látható, sőt még a Bükk is. A csúcsról javarészt másik úton mentünk vissza Bárnára. Visszafelé megint megálltunk a forrásnál.

    Buszra szálltunk és Nemtibe hajtottunk. Itt korábban már megnéztük a Morgó-gödröt és a Leány-követ, most a Sárkányfog felkeresésére indultunk. Nem kellett sokat menni, a falu felett ott volt az a homokkő-alakzat, melyet formájáról találóan Sárkányfognak neveztek el. A gyerekeket alig tudtuk visszatartani, hogy ne csúszkáljanak a morzsolódó sziklán.

    Még egy látnivaló várt ránk, mielőtt haza nem indultunk. Kisterenyén a Gyürky-Solymossy kastélyhoz buszoztunk. A kastélypark előtt van a szép állapotban lévő Tájház is. A parkba belépve előbb a romos ispánlakot láttuk, ezután a már üdítően szépen felújított, 1790-ben épült kastélyt. Belül nem tudtuk megnézni, mert hétvégén zárva van. A kastélypark gyönyörű, jót sétáltunk benne.

 

 

Mecseki túrák

Címkék

Szokásos április végi többnapos túránk során ismét a Mecsekben játunk, de emellett túráztunk még a Zselicben és a Villányi hegységben is. A kéktúra-szakaszokat is magába foglaló túrán 21-en voltunk, és összesen 50 km-t gyalogoltunk döntően szép tavaszi időben.

    04.30. csütörtök. 6 óra után találkoztunk az isaszegi vasútállomáson, ahol pesti túratársainkat is felvettük. Gyér reggeli forgalomban jól haladtunk az Isaszeg – M0 – M6 –M60 – Pécs útvonalon, és 9 órára más szálláshelyünkön, Cserkúton, a Jakabhegyi-vendégházban voltunk. Házigazdánk jóvoltából elfoglalhattuk szállásunkat, kipakoltunk, megreggeliztünk. Ezután indultunk első túránkra, amely Remete-réten kezdődött. Ide kocsival mentünk. Az út baloldalán letettük az autókat, átvágtunk a Remete-réten. Az érdekes formájú nagy esőbeálló mellett az erdőbe értünk. Bár már megtapasztaltuk máskor is a Mecsek bőséges medvehagyma-ellátottságát, mégis mindenki tátotta a száját a látványtól. Virágözönben lejtős úton értünk a Büdös-kúti-kulcsosházhoz, mely egyúttal a kéktúrázók pecsételőhelye is volt. Három emelkedő-lejtő kombó következett 5 kilométer alatt, így értünk következő állomásunkra, a Fehérkúti-kulcsosházhoz. Itt megpihentünk a szépen kialakított padoknál, asztaloknál. Elhagytuk a kék jelzést, majd különböző jelzés-kombinációkon Kantavári-kőfejtő, majd tovább a Remete-rét felé indultunk. 14 km-t gyalogoltunk idáig.

Hazafelé bevásároltunk még a következő napokra a közös reggelikhez, vacsorákhoz egy nagyáruházban.  Este közös vacsora következett, beszélgetéssel, borozgatással.

    05.01. péntek. Reggeli után kocsival az orfűi elágazáshoz hajtottunk, onnan indultunk túrázni. Előbb a sárga jelzésen Abaligetig mentünk. A barlangnál pecsételtünk füzetünkbe. Ezután a kék jelzést követve kényelmesen emelkedő úton 200 m-es szintemelkedéssel a volt Pető-aknához értünk. Nagy farakásokon pihenőt tartottunk. Ennek végeztével továbbra is emelkedő úton haladtunk, egészen Jakab-hegyig. Közben ittunk a Pálos-kút jóízű vizéből. Utunk legmagasabb pontján van a remeteházból átalakított esőbeálló és kilátó és a pálosok XIII. században épült kolostorának romjai. Kis pihenőt tartottunk a kolostor falai között, majd továbbra is a DDK-n Patacsi-mezőig értünk. Itt bélyegeztünk és jelzést váltottunk; a kék kereszt jelzésen észak felé kezdtünk haladni. Nagyon látványos út volt ez a Szuadó-völgynek nevezett szakasz, többször kellett átkelnünk az Orfűi-patakon, majd oldalaztunk a patak felett lévő medvehagyma-rengetegben. Mikor kiértünk az abaligeti országútra, azon mentünk vissza a kocsikhoz. 17 km-t tettünk meg ezen a napon.

Elautóztunk még Mecsekrákosra, ahol a Kemencés-udvart, a tájházat néztük meg. Ezt követően lesétáltunk a Pécsi-tó partjára. A szél felerősödött. ezért abbahagytuk a nézelődést, és visszamentünk szálláshelyünkre.

    05.02. szombat. Reggel esett az eső, ezért csak komótosan készülődtünk. Aztán elcsendesedett, mi pedig kocsiba ültünk. A kéktúrázók Bakócára, a zselici túraútvonal befejezésére, a többiek pedig Pécsre, városnézésre utaztak. Mire Bakócára értünk már csak éppen szemerkélt az eső, így legtöbbünk még az esőkabátot se vette fel. Egy meredek és nagyon agyagos úton hagytuk el a falut, a Káni-kereszthez tartva. Egy horhosban haladtunk tovább, a sártól, agyagtól óriására dagadó cipőkben. Ez az állapot pár kilométert leszámítva az egész napra jellemző volt, rengeteget csúszkáltunk, emelgettük „mázsás” cipellőinket. Legrosszabbak azok a szélesebb erdőgazdasági utak voltak, melyeket gondosan elglattereztek. A kék jelzést elérve nyugat felé haladtunk azon, tettünk egy 400 méteres kitérőt a környék legmagasabb pontjára, a Hollófészekre (358 m). A Nagymátéi vadászházhoz és Füvészkerthez csúszkáltunk ezután. A vadászház és parkja igazán gyönyörű volt, leginkább a Keleti lucfa váltotta ki csodálatunkat. A park közepén lévő esőbeállóban bekaptunk pár falatot, aztán továbbindultunk – első nekibuzdulásban rossz irányban. Aztán korrigáltunk és jobbára lejtős - és kevésbé csúszós! – úton Felsőkövesd felé tartottunk. Egy semmi közepén lévő magtárig még egy emelkedő volt, aztán kiértünk a felsőkövesdi aszfaltozott útra. A haranglábnál bélyegeztünk és ebédeltünk egyúttal. Alsókövesd felé lekoptattuk cipőnkről az agyagot, mivel - a máskor nagyon utált - aszfaltúton haladtunk. Az út baloldalán nagy gazdasági épület volt, ahol Fekete István három évig volt segédtiszt. Az épület után jobbra tértünk be az erdőbe. Tatárugratóig emelkedett és borzasztóan csúszott a mélyút. Jelzést váltottunk és a K+ jelzésen értünk vissza Bakócára. Nagyon szép ez a völgyben megbúvó kis falu. Mielőtt beszálltunk a kocsikba, a falu közepén csordogáló kis patakban megmostuk cipőinket. 14 km volt a napi adag. Este közös vacsora, beszélgetés vár ránk.

    05.03. vasárnap. Reggeli után összepakolunk, és a Villányi-hegységbe ruccantunk át. Máriagyűdön, a református-templomnál állítottuk le a kocsikat. A Csodabogyó-tanösvényen indultunk egy mélyúton felfelé. Szép számmal találhatók az út mellett ismeretterjesztő táblák, szinte csodaszámba menően ép állapotban. Nem úgy, mint az oszlopokra helyezett – a tanösvénynek nevet adó – csodabogyó képecskék. Ezt szinte minden oszlopról lefeszítették darabokra törték. Bunkóságban, vandalizmusban az ország minden része egyformán kiveszi részét, úgy látszik nincs kivételezett helye kis hazánknak. Az út egy kiszögelésében álló kilátóról szép kilátás nyílik Máriagyűdre, Villányi-hegységre, Szársomlyó vulkanikus kúpjára. Az egész hegyoldal telis-tele van Virágzó kőris-sel. Egy útkereszteződésben kicsit megpihentünk. Az út folytatásában – hogy el ne felejtsük mi is az – jött egy sáros szakasz. A Kegytemplommal egy vonalba érve, elkezdtünk ereszkedni, a helyenként jó meredek lejtőn. A templomban mise volt, így belülről nem tudtuk megnézni. Ez az út csak 5,5 km hosszú volt.

Kocsiba ülve Siklósra hajtottunk. Itt megnéztük a várat, majd továbbutaztunk a Nagyharsányi Szoborparkhoz. Ez nem igazán aratott nagy sikert, ezért az elfogyasztott ebéd után továbbmentünk Villányba. A pincesoron majd’ mindenki vásárolt egy kis bort. Következő állomásunk Villánykövesd 3 szinten elhelyezkedő pincesora volt. A pincék bejárása után már csak a hazaút maradt hátra.

 

Szakadás-árok, Mátra

Címkék

Öt vendégünkkel együtt kerek negyvenen voltunk kíváncsiak a Mátra egy kevésbé ismert szurdokvölgyére, a Szakadás-árokra. Szebb tavaszi időt nem is kívánhattunk volna magunknak. 15 km-t gyalogoltunk, emellett megnéztük még Tar két nevezetességét is.

    Egy egész karavánnyi kocsi (10 db) gyűlt össze Gödöllőn a vasútállomás mellett. A Gödöllő – Hatvan – Pásztó útvonalon értünk Tarra. Az Attila út végén leparkoltunk és némi cihelődés után elindultunk. Az első meglepetés akkor ért, mikor a sárga sáv jelzés helyett K+ jelzést találtunk. A S jelzés valószínűleg most van átalakulóban, mert pár helyen - egymásnak ellentmondóan is - találkoztunk érvényes és hatálytalanított változatával is. Alig 100 m után elértük a Szalajka-patakot, melyen kiépített helyen áthatoltunk. Az Alsó-Csevice-forrásnál megálltunk egy kicsit, hogy megkóstoljuk annak finom vizét. Kényelmes, erdei úton másfél kilométert mentünk, mikor egy kis vízfolyás keresztezte utunkat. Ez már a Szakadás-árok kezdetét jelentette, ezért elhagytuk a jelzett utat és behatoltunk a szurdokba.

    Eleinte még csak bedőlt fákat kellett kerülgetnünk, de utána egyre több helyen találtunk vizet is a mederben. A kevés múltbeli csapadék miatt ezek már inkább állóvizek, tócsák voltak. Állandóan kerülgetve e - avarnak álcázott - vizeket, kerestük azokat a helyeket ahol nem süllyedünk el. Látványos, szűk sziklaszoros után egy-egy mélyebb víz miatt torlódások alakultak ki, míg mindenki át nem jutott ezeken. Volt olyan hely, ahol óvatosan a víz szélén át lehetett jutni, de olyan is volt, ahol egy le-lesüllyedő fatörzs volt a palló. A fiúk hathatós segítséget nyújtottak abban, hogy a lányok száraz lábbal juthassanak tovább. Aztán eljutottunk egy olyan szűk szoroshoz, melynek alján ismeretlen mélységű víz állt. Egyedül Hajni mászott át a keskeny sziklapadkán, míg volt aki a vízmélységet saját maga tapasztalta ki, miután belecsúszott abba. Jobbnak láttuk innen visszafordulni, de így újból át kellett jutni a fatörzses szakaszon. Kimásztunk az árokból; mellette egy darabig még kocsiút is vezetett. Aztán ismét a csak az árok maradt, annak is az úgynevezett vizes szakasza. Azért hol padkákon, hol sziklatömb alatt átbújva, de lehetett benne haladni. A többség azért már nem vállalta be a vizes szakaszt, hanem az árok feletti hegyoldalban oldalazva haladt tovább. Mikor véget ért az árok - vagy legalábbis útirányunknak nem megfelelő irányt vett fel – meredek partoldalon kimásztunk abból.

    Ezután túránk kevésbé fárasztó, de - ezzel arányosan - kevésbé látványos része következett. Előbb a Kő-erdő oldalában haladtunk jelzetlen úton, majd rátértünk az Országos Kéktúra Mátraverebély-Ágasvár közötti szakaszára. Ezen csak Agyagos-tetőig (szép kilátás Bátonyterenye felé) mentünk, majd jobbra egy széles erdőgazdasági úton folytattuk utunkat Fenyvespusztáig. Itt nagyobb pihenőt tartottunk, majd – a Szalajka-patak hídján átkelve - megnéztük az 1925-ben dr. Tuzsony János által alapított arborétumot. Igazi látványossága egy hatalmas Atlas-cédrus. Továbbmenve láttuk, hogy a sárgajelzést hatálytalanították, így előbb felkapaszkodtunk a Vár-bérc oldalába, ott jobbra fordultunk, és láss csodát, frissen festett S jelzésekkel találkoztunk. Ezeket is elhagyva visszaereszkedtünk a Szalajka-patak völgyébe, majd azon visszajutottunk a kocsikhoz – közben még egy pihenőt tartottunk az Alsó-Csevice-forrásnál. Szégyenszemre a Felső-Csevice-forrást sem oda-, sem visszafelé nem találtam meg. Hazaindulás előtt kocsival még elmentünk a Szt. Mihály templomhoz (XIII. századból való szentélyek), és felkerestük Pokoljáró Tar Lőrinc udvarházának romjait is. Egyik vendégünk az út végére taggá vált.

 

Vöröskő -forrásnál jártunk

Címkék

Tavaly már tettünk egy kísérletet, hogy meglássuk Magyarország e ritkaságát, az időszakos forrást. Akkor nem volt szerencsénk, mert a téli kevés csapadék miatt nem indult be. Most két nappal túránk előtt kitört a forrás, ha nem is olyan látványosan, mint jobb években, de így is szép volt. 42-en voltunk, 14 km-t gyalogoltunk.




Busszal mentünk. Olyan nagy volt az érdeklődés, hogy a 29 személyes busz után 34 személyest rendeltem, de még így is két kocsival ki kellett egészíteni a járműparkot. 6 órakor volt a busz Isaszegen az első felszállóhelyen, majd fél hétkor Gödöllőről indultunk Felsőtárkány felé. Még Hatvanban is volt egy felszállónk, Inci. Gyér volt e korai órákban a forgalom, ezért jól haladtunk. Fél kilencre értünk túránk kiindulópontjára, a Felsőtárkánytól pár kilométerre lévő Egeresvölgy-Varróházhoz..

    Lekászálódtunk a buszról, majd a kisvonat megállójában legtöbben felvették esőkabátjukat, mert kicsit szemetelt az eső. Kék jelzésen, az erdei kisvasút mellett, de javarészt annak talpfáin haladtunk. Mellettünk a Vöröskő-patak kristálytiszta vize. Mintegy 800 m-re a patak túloldalán láttuk az első – Toldi névre hallgató - forrást. A kisvasút végállomása után elmentünk a Stimecz-ház mellett. Nemsokára rátértünk a tanösvényre. Nagyalakú ismeretterjesztő táblák mutatták be a Bükk növényvilágát. Aztán elhagytuk a tanösvényt, és a patak mellett haladtunk felfelé az alig emelkedő úton. 6 km megtétele után értünk a forráshoz.

    Ez az időszakos forrás úgy működik, hogy az elolvadt téli hó a föld alatti barlangrendszert kitölti, és mikor már megtelnek az üregek, nyomása megnő, és kilövell. Voltak olyan csapadékos telek, melynek végén 1,5 méter vízoszlop is kialakult. Ekkora élményben most nem volt részünk, alig 10-15 centiméterre lövellt ki a víz, de hozama nagyon nagy volt, így kiépített forrásfal résein is számtalan helyen jött a víz. Miután megcsodáltuk a forrást, ki-ki dönthetett, hogy milyen nehézségű terepen folytatja útját. Döntő többség amellett döntött, hogy még a felső időszakos forrást is felkeresi, aztán jelzetlen, de meredek úton eléri a kék + jelzést, azon pedig előbb a tanösvény másik ágáig megy, majd a Stimecz-háztól a már ismert úton, vasúti síneken ér vissza a buszhoz.

    El is indultunk a völgyben a Felső-forrás felé. Hatalmas kidőlt fákat kerülgettünk hol jobbról, hol balról. Miután pár akadályt leküzdöttünk, láttuk, hogy továbbiakban is kidőlt fák nehezítik a járást. De nem emiatt tettünk le a forrás felkereséséről, hanem azért, mert a mederben már nem is volt, víz. Ebből nyilvánvalóan következett az, hogy a Felső-forrás még/vagy már nem működik. Jó meredek úton elkezdtünk felfelé kapaszkodni a Kecskor-hegyese oldalában. Szemben magasodott a Vöröskő-hegy. Mikor elértük a K+ jelzést, már alig emelkedett az út. Mindenkit bevártunk, mert az emelkedőt nem mindenki egyformán bírta. Továbbhaladva elértük utunk legmagasabb pontját, a 681 méteres magasságot. Ezután már csak lejtő volt. Előbb elértük a tanösvény visszatérő ágát, amelyen most madarakról, emlősökről láthattunk táblákat. A Stimecz-ház mellet lévő nagy fedett „ebédlőben” ettünk mi is, aztán már csak 3 km majdnem sík út volt hátra a buszig.

    Jól esett a busz melege, mikor beszálltunk. Nem messzire mentünk, Eger túlsó végén megálltunk Kőlyuktetői- pincesornál. Röhej, de a sok pince közül egy sem volt olyan, ahol meg lehetett volna inni 1-2 deci bort. Sokan bespájzoltak pár liter bort. Esemény nélküli laza buszozás után kb. fél hétre értünk Isaszegre.

A fényképeket Pusztay Péter (PP) és Notter Béla készítette.

 

Túra Csillebércről

Címkék

Február hetedikén havas tájon, de mégis szikrázó napsütésben túráztunk egy jót a Budai-hegységben. Kereken harmincan voltunk, 13,5 km-t gyalogoltunk - na jó, a többség ennyit.

Szokásunktól eltérően túrázóink nagyobb része kisbusszal utazott Isaszegről Gödöllőn át Csillebércre. Mások kocsival érkeztek oda, vagy tömegközlekedési eszközökkel. Háromnegyed kilenckor találkoztunk a KFKI előtti parkolóban. Rövid üdvözlések után elindultunk egy széles úton, melyről hamarosan letértünk a S körút jelzésre folyamatosan lefelé haladva. Gyönyörűen sütött a nap, élveztük mindnyájan. A havas úton csak az okozott kis nehézséget, hogy a korábban megolvadt hó visszafagyott, ez kapott egy centi friss havat, ami eltakarta a jeges barázdákat. Hétvége lévén sokan gyalogoltak, futottak az erdőben.

    A sárga jelzést elérve immár egészen Budaörsig ezen haladtunk. Előbb megközelítettük Budakeszi szélső házait, majd nagyjából a településsel párhuzamosan haladtunk. Mikor a jelzés felkapaszkodott a Csiki-hegyek oldalába, egyenlőre nem mentünk fel rá, mert az előőrs jelentette, hogy ott erősen csúszik az út.  Ezért később csatlakoztunk rá, igaz így egy kisebb bozótosan kellett átverekedni magunkat. Az út baloldalán a Sorrento nevezetű szép sziklaalakzatok mellett mentünk el. Budaörs közelébe már olyan mennyiségű út volt keresztül-kasul, hogy minden kereszteződésben időbe tellett, míg GPS segítségével rátaláltam a nekünk jó útra. A Farkas-hegy felé vezető úton megálltunk megreggelizni (ebédelni?), aztán legközelebb a hegy tetején lévő Vitorlázórepülő-emlékműnél időztünk. Kicsit lejjebb láttuk a volt hangár megmaradt két pillérét is. Sajnos az emlékmű repülőgép-szárnyát „szorgos kezek” egyre inkább elhordják. Szép kilátás nyílik innen Budaörs, Kamaraerdő irányába.

    Továbbmenve a Piktortégla-üregeknél álltunk meg. Sok ilyen található ezen a környéken, az ötvenes évekig alapozófesték anyagaként bányászták a fehér-sárga agyagréteget. Innen a S körút jelzésen haladtunk tovább Kakukk-hegy (Frank-hegy) irányába, de nem mindenki. Voltak akik a jelzések, útkereszteződések kavalkádjában rossz irányba mentek el. Nekik már telefonon csak azt tudtam tanácsolni, hogy Csillebércre menő sok út egyikén menjenek vissza a buszhoz. Legrosszabbul az a két ember járt, aki Csillebércet is elvétette, és Makkosmárián kötött ki. Innen már csak az a megoldás adódott, hogy Normafára átgyalogoljanak, és hazaútban ott vesszük fel őket a buszra. Szóval a többség elindult Frank-hegy felé. Sajnos ezen a szakaszon nagyon kárt okozott a decemberi ónos eső, rengeteg kidőlt fa volt még mindig az úton (is).

    Frank-hegyre nem mentünk fel, hanem P négyszög jelzésen előbb kevésbé lejtős úton elértük a Frank-hegyi menedékházat (ma már panzió), majd erősebb lejtőn befutottunk az immár XII. kerületben lévő Irhás-árok közelébe. Közben sokszor ráláttunk a Szécsény-hegyre, egyes helyekről szinte egész Buda látható volt. Az Irhás-árkon gyalogoltunk felfelé. A házakat elhagyva széles erdei úton folyamatosan emelkedve értünk vissza Csillebércre.

 

2015. év első túrája

Címkék

Enyhe téli időben, pár centis hóban tartottuk meg az év első túráját. 35-en voltunk és 13,5 km-t gyalogoltunk. Mindenkinek jutott az újévi jókívánságokból, finom süteményekből és italokból.

A szokásostól eltérően nem szombaton túráztunk, hanem vasárnap. Ennek az volt az oka, hogy nyolcan az ITK-ból péntek este értünk haza Erdélyből és akklimatizálnunk kellett a túra előtt. 9 óra után pár perccel találkoztunk az isaszegi vasútállomáson, ahová tagjaink és vendégeink Gödöllő és Pest felől vonattal, esetleg gépkocsival érkeztek. Az aluljárón áthaladtunk, majd a Z+ és a P négyzet jelzésen a Tőzeg-tavakig mentünk. A gát után balra fordultunk és előbb víkendházak között, majd a tó nádasa mellett a Rákos-patakhoz jutottunk. Átkeltünk a patakszéli keskeny padkán a vasúti sínek alatt. A Képesfánál megálltunk egy kicsit, hogy az is megnézhesse, aki eddig még nem látta. Az átjátszó adó felé vezet betonos úton indultunk felfelé, de nagyon nehezítette haladásunkat a sok keresztbedőlt fenyőfa. A dombtetőtől ismét a Z+ jelzésen haladtunk. A feszülettől Gazda-erdő felé büszkélkedtünk a többieknek, hogy a turistaútról letakarított rengeteg fa nyolcunk munkája. Ezt december közepei útkarbantartás során ejtettük meg. A Gazda-erdei vízmű után pár percre megálltunk, mert megszomjazott a társaság. A nagytarcsai országúton való átkelést követően még körülbelül egy kilométert jelzésen haladtunk, majd azt elhagyva a vadászház felé igyekeztünk. Előtte ismét szinte járhatatlan volt az út a sok kidőlt fenyőfától.

    A vadászház melletti pihenőnél esőbeállók voltak padokkal, asztalokkal. Itt mindenki kipakolta az általa hozott süteményeket, italokat és sorba kínáltuk egymást sűrű Boldog Újévet köszöntésekkel. Itt-tartózkodásunk csak azért nem lett hosszabb, mert a forró tea és bor ellenére lassacskán mindenki fázni kezdett az egyhelyben ücsörgésben, álldogálásban. Felkapaszkodtunk az Isaszegi-hátra, innen már Pécel házai látszottak. Leereszkedve horgásztavak, jobboldali löszfalak mellett elhaladva. értünk be a vasútállomásra. Fél óránk volt még vonatunk indulásáig, de ez az idő nagy beszélgetések közepette gyorsan elszállt. 

 

Két-bükkfa-nyereg - Klastrompuszta

Címkék

A túra 780 méteres szintemelkedésével kicsit ráijesztettem a tagokra. Ezenkívül Mindenszentek ünnepe is közrejátszhatott abban, hogy csak tizenheten voltunk. Az általános vélemény mégis az volt a túra végén, hogy nem is volt olyan nehéz. A pozitívumokat erősítette a napsütéses idő is.

Gödöllői találkozó után szokásos telekocsi akcióban a dobogókői elágazásban lévő Két-bükkfa-nyereghez hajtottunk.  A Pestről érkező kocsi már itt várt ránk. Parkolóban hagytuk a kocsikat, és elindultunk a zöld jelzésen. Kényelmes, enyhén lejtős úton a Vaskapu-völgy bejáratáig sétáltunk. Közben egy kis kitérőt tettünk az Ördöglyuk-barlanghoz, melynek hossza mintegy 430 m, mélysége 111 m. Ebből mi semmit se láttunk, mert korlát védi a bejáratot, meg egyébként is, nem vagyunk barlangászok. A Vaskapu-völgy előtt szép pihenőhely található rusztikus esőbeállóval. Mintegy 200 méter barátságos emelkedő út végén felértünk  az egykori légvédelmi bázishoz vezető – valaha aszfaltozott - útra. Nem sokáig (mintegy fél kilométert) mentünk rajta, aztán letértünk róla. Találkoztunk a Z jelzéssel is, kisvártatva azonban megint csak a P+ jelzésen haladtunk fehér sziklás terepen (Simon halála) lefelé. Igen szép volt ez a szakasz. Elértük a piros jelzést, vele együtt a Vörös-út nevezetű mélyen bevágódott kocsiutat, melyen továbbra is lejtmenetben haladtunk.

    Mikor elértük  piros barlang jelzést, felkanyarodtunk rajta a barlangok felé. Itt a lelkesebbje – erős kisebbségben – elkezdett sorra felkapaszkodni a barlangokhoz. Először a Vacska-barlangnál jártunk. Meglehetősen meredek úton lehet megközelíteni. Terméskőből kiépített – gondosan zárt - bejárata, szellőzőkürtje, sőt fedele is van. Leereszkedtünk a többiekhez, akik ekkor már reggeliztek. Következett a Legény-barlang. Ez is (csakúgy, mint a Leány-barlang) a 14 km hosszú Ariadne-barlangrendszer része, fokozottan védett. Ez volt számunkra a leglátványosabb, mert nagy bejárattal rendelkezett, több oldalsó hasadékot, üreget is láttunk mellette. Megint leereszkedtünk a barlangtól, majd felkapaszkodtunk a következőhöz, a Leány-barlanghoz. Ennek az volt a különlegessége, hogy pár rövid járatába is be lehet hatolni, valamint egy kürtőn át természetes fény is érkezett a barlangba. Visszamentünk a többiekhez, majd együtt indultunk tovább Klastrompusztára.

    Megnéztük a Pálos kolostor maradványait. Volt aki most reggelizett, mások elmentek egy kávéra, vagy egy pohár forralt borra. Mikor elindultunk, szemben látszott a Kémény-szikla, embereket is láttunk rajta. A mi utunk – a Z+ jelzésen - balról kerülte meg azt, nem ment fel rá. Jó kétszáz métert – de nem gorombán - emelkedett az út Pilis-nyeregig. Itt kicsit megpihenve visszaemlékeztünk egy korábbi túránkra, mikor már jártunk itt. Jelzést váltottunk. Még egy százast emelkedett az út Fekete-kőig. Innen egy kicsit le kellett menni a kilátóig. Sajnos a napsütés ellenére - a köd és pára miatt - nemigen lehetett nagyon messzire látni. Pilisszentlélek azonban még jó kivehető volt. A kilátó után már könnyű dolgunk volt, enyhe lejtőn már csak a kocsikig kellett mennünk. Aki a barlangokba is feljött, az 12,6 km-t gyalogolt.                                                                                                                                                   

 

Morgói körút nem csak morgóknak

Címkék

10.04-én, szombaton a Börzsönyben jártunk.  Változatos terepen 17,5 km-t gyalogoltak azok, akik minden kitérőt megtettek. Eleinte kissé ködös, majd felhős időben - de esőt megúszva – 26 fő vett részt a túrán.

7:00–kor találkoztunk Gödöllőn, egy kocsi pedig közvetlenül a starthelyre ment.  8 órára a Morgó vasúti megálló közelében parkoltunk le. A Csömöle-völgyön  kezdődött túránk. Rövid aszfaltkoptatás után szerencsére a turistaút letért róla, és  vele nagyjából párhuzamosan futott. Egy patakvölgyben haladtunk, melynek vizét  előbb a Testvér-forrás, majd a később a Riezner-forrás vize gazdagította. Az

 erdőben egy-egy hétvégi ház húzódott meg. Mikor kiértünk a Száraz-fák rétre, megreggeliztünk.

    A rét után ismét erdőben haladtunk. Boglya-kő oldalában jelzést váltottunk, és a piros jelzésen lejtett utunk a Toronyalja-tó felé. Közben kétszer is átkeltünk a Kis-Hanta-patakon. A tónál választási lehetőség kínálkozott egy rövidebb útra is. Aki ezt választotta, az 3 km-t spórolt. A döntő többség előbb felmászott a Pusztatoronyhoz (egyes források szerint Biber-várhoz), majd nagyon meredek úton ért le megint a tó mellé. Itt is volt egy forrás. Átkeltünk a Kóspallag felé vezető úton. Egy rétre érve csak nehezen találtam meg a Pálos kolostorromhoz vezető PL jelzést. A kolostorból jóformán csak a 20 méter mély kút maradt meg. A réten átkelve megint a Kis-Hanta-patak mellé jutottunk, melyen - egyesek örömére, mások bosszúságára – számolatlanul át kellett kelni. Nem volt magas a vízállás, így mindig lehetett találni egy-egy olyan követ, mely biztonságos magasságban állt ki a vízből.

    A patakot elhagyva a Szent Gál-föld nevű területen kereszteztük Törökmező felé vezető utat. Itt rácsatlakoztunk a zöld jelzésre, majd nemsokára megint átmentünk a Kóspallagra igyekvő úton. Egy kis emelkedő után találkoztunk túratársainkkal. akik a rövidebb, P+ jelű úton jöttek a Toronyalja-tótól. A találkozás örömére közös ebédet tartottunk. Az út emelkedett még a Gál-hegyig, aztán megnyugodott. Megint be lehetett vállalni egy majd’ fél kilométeres kitérőt, mely a Nagy-Kősziklához vezetett. Bár ködös volt az idő, mégis érdemes volt elmenni oda, mert látszott fentről a Kis- és Nagymaros, Visegrád, Dunakanyar egy része. Visszatérve a zöldre, egy darabig szinte sétaút-jellegű volt, aztán erős lejtő következezett a villanypóznák alatt. A királyréti utat keresztezve kisvasút talpfáin lépegetve tettük meg a kocsikig hátralévő távot.

 

Négy nap a Gömör-Tornai-karszton

Címkék

Szokásos szeptember-végi négynapos túránkat ezúttal a Gömör-Tornai karsztvidék határon belüli és túli vidékein tartottuk meg. A sok látnivaló ellenére sajnálatos módon csak 17-en voltunk.

    Szeptember 25. (csütörtök). 7 órakor indultunk Gödöllőről, Miskolcig autópályán haladtunk. Bevásároltunk egy nagy bevásárlóközpontban, majd szálláshelyünkre, Szalonna mellé utaztunk. Fél tizenkettőre értünk oda. Kipakoltunk, ettünk valamit, majd indultunk első túránkra.

Szalonnán még túra előtt meg akartuk nézni a református templomot, de nem találtuk a gondnokot. Így nekivágtunk a túrának. A falut elhagyva az út folytonosan emelkedett. Mielőtt az erdőbe értünk, nagyszerű kilátás nyílt Szalonnára, a Rakacai-tóra, Cserehátra és a Tornai-dombságra. A Szár-hegy oldalában haladva értünk fel a Martonyi-kolostorromhoz.  Az 1347-ben gótikus stílusban felépített kolostor romos állapotú ugyan, de az utóbbi időben tetővel látták el, oromfalait megerősítették, támpilléreket újból felépítették. Lefelé menet egy darabig - a Csengő-tetőre épített - TV-toronyhoz vezető úton haladtunk, majd cserjések, kaszálók között jutottunk vissza Szalonnára. 11 km-es volt ez az út. Ismét tettünk egy kísérletet a templom felkeresésére, de az most sem sikerült. Este csak levest főztünk, másodiknak megettük az otthonról hozott ételeket.

    Szeptember 26. (péntek). Ezen a napon a Rudabányai-hegységbe mentünk. Reggeli után kocsival először Szendrőn át a Telekesi-kápolnához utaztunk, ahonnan gyalogtúránk kezdődött. A zöld jelzésen indultunk folyamatosan emelkedő úton. Rengeteg őzláb- és erdei csiperkegomba volt az út mellett, el is kapta a csapatot a gyűjtőszenvedély. A Bükk-tető után lejtmenet következett, majd immáron a Z+ jelzésen ismét emelkedni kezdett az út. Kis kitérővel a Boszorkány-völgy fölötti pihenőpadoknál megettük szendvicseinket. Hosszú lejtő következett, melynek végén a Telekesi-patak völgyébe értünk. A patak időnként eltűnik a kövek között, búvópatak válik belőle. A vadregényes völgyben hatalmas mohás mészkősziklák vannak. Érdekes pontja az útnak az Ördög-gát, mely alatt nagy vízállásnál nem tud a patak átbújni, így megkerüli azt. Ennek neve Kerengő, most itt vezet a turistaút. A gát után már jobban volt víz a mederben, helyenként az átkelésnél már ügyelni kellett, bele ne essünk. A patakot elhagyva az Ardai-völgyön keresztül értünk megint a Bükk-tetőre. Eleinte csak ijesztgetett az eső, de aztán kénytelenek voltunk felvenni az esőkabátot. Az utolsó két kilométert a kocsiig esőben tettük meg. Hazafelé szándékunkban volt a szendrői várat felkeresni, de az eső miatt letettünk erről. Mire visszaértünk Szalonnára, már jó idő lett, így most néztük meg a szalonnai református templomot. A templom legrégebbi része a XI. századból való rotunda, benne XIII. századból fennmaradt freskók találhatók.

    Szeptember 27. (szombat). Kocsival először Tornanádaskára utaztunk, ahol megnéztük a Hadik-kastélyt, sétáltunk parkjában. A ködöt éppen éppen átsütötte a nap, nagyon látványos volt. Nagy örömünkre egy mókus szaladgált a kastély falára felfutott repkényen, bekukucskált az ablakon is. Ezután átmentünk Szlovákiába, ahol első megállónk a Szádelői-völgy volt. Itt leparkoltunk a völgy bejáratánál. A Szár-patak mellet hatalmas sziklák között emelkedett az út. A patak tele volt kisebb-nagyobb zuhataggal. A szurdokvölgy végén választási lehetősége volt mindenkinek, hogy vagy visszasétál a patak mellett, vagy felkapaszkodik a völgy feletti sziklákra. Végül mindenki a dolgok nehezebbik végét fogta meg, és feltornászta magát az eleinte meredek úton, 170 méter szintemelkedést legyűrve. Felérve mindjárt egy szép kilátóhely várt ránk, ahonnan a szurdokvölgy egy részét, és a környező hegyeket láttuk be. Továbbhaladva könnyű út réteken vezetett át, majd egy újabb kilátóhelyhez értünk, ahol még az előzőnél is szebb panoráma kínálkozott. Tovább is a sziklafal peremén haladtunk, mindig el-elcsodálkozva kilátáson. Addig-addig nézelődtünk, míg a jelzett turistautat elvesztettük. Vissza kellett menni 600 métert. Erősen lejtős úton értünk vissza a parkírozóba. Gyalogutunk 11 km hosszú volt.  Továbbmenve. felmentünk Krasznahorka várához, de az most nem látogatható, mivel 2 éve leégett a tetőszerkezete. Következő megállónk Rozsnyó volt. Körbesétáltunk a főtéren, fagyiztunk. Még egy programunk volt hátra a szilicei jégbarlang felkeresése. Gombaszögön át vezet ide az út. Maga a barlang kb. 700 m-re van az országúttól. Ez Európa legalacsonyabban fekvő jégbarlangja. Jeget nem sokat láttunk, de a hatalmas sziklák alatti barlang így is igen látványos, és csak úgy lehelte ki a hideget.

    Szeptember 28. (vasárnap). Reggeli után összepakoltunk (de cuccainkat még a vendégházban hagytuk), majd Bódvaszilasra mentünk. Letettük a kocsikat, és az Akácos utcán át hagytuk el a települést. A falu szélén egy szépen felújított barokk magtár található. Elvileg piros tanösvény jelen haladtunk, de az első jelzés csak 1 km után jelent meg. Utána viszont nagyon sok volt belőlük, majd volt olyan szakasz, ahol megint nem volt egy sem. Lehet, hogy most festik fel. A Vízművet balról megkerülve araszoltunk mindig csak felfelé. Az emelkedő közepette csatlakozott hozzánk a K+ jelzés is, Ódor-bikk-nél elértük az 530 m-es magasságot, innen már könnyebb volt az út, mert váltakoztak az emelkedők és a kis lejtők. Elhaladtunk a Jóbarát-zsomboly mellett, majd felértünk Magyarország második legmélyebb aknabarlangjához, a Vecsembükki-zsombolyhoz.

Továbbiakban a sárga jelzésen haladtunk, az út mindkét oldalán mély töbrök mellett. Kis-Vecsem-bükknél egy tisztáson megebédeltünk, majd hamarosan irányt váltva ismét a P tanösvény – ezúttal nem jelzett – ösvényén mentünk tovább. Megcsodáltuk az út mellett lévő hatalmas bükk-matulázsemet, majd hamarosan elértük az útnak azt a szakaszát, melyen már korábban is jártunk. Erről az útról letérve az alig jelzett K+-en értünk vissza Bódvaszilasra. A gyalogtáv 11 és fél kilométer volt.

Kocsiba ülve hazafelé még megálltunk Perkupán, ahol a Víz-völgyi-patak mellett lévő Petőfi utca gondozott, virágos környezetével, jó pár régi szép házával, az utca végén lévő református templommal maradandó élményt nyújtott. Visszaérve szálláshelyünkre felettük a maradék kajánkat, majd hazautaztunk.