gyalogtúra

PMP, Ráckeve – Szigetcsép

Címkék

December 10-én a Pest Megyei Piros jelzés újabb szakaszát jártuk be Ráckevétől Szigetcsépig. 22-en voltunk, 20 km-t gyalogoltunk, a GPS szerint 97 méteres szintemelkedéssel. Csak tudnám ez utóbbi hogy jött össze neki?

Reggel negyed nyolckor különböző irányból érkezve Isaszegen találkoztunk a kultúra háza előtt. Innen Szigetcsépre igyekeztünk, ahonnan eredeti terv szerint indult volna a túránk, valamint találkoztunk volna a HÉV-vel érkező pesti lányokkal. Aztán a GPS Ráckevére vitt. Otthon láttam, hogy ezt nem holmi szeszélyből tette, hanem rosszul adtam meg a célt. Mentségemre: félig sötétben, szemüveg nélkül a felajánlott Sziget-tel kezdődő települések közül véletlenül Szigetcsép helyett Szigetbecsét választottam. Felhívtam a lányokat a HÉV-en, hogy jöjjenek a végállomásig. Így aztán innen indultunk. Az állomás melletti újságosbolt kedves hölgyétől sikerült bélyegzőt szerezni az igazolófüzetünkbe.

Indulás után átmentünk az aluljárón, majd másfél kilométer után magunk mögött hagytuk Ráckevét. Ezután egy-egy tanya, erdőfolt, gyümölcsös között nem túl érdekfeszítő terepen értünk a Duna-gátig. Ezen több mint öt és fél kilométert mentünk, közben kb. félúton megreggeliztünk - már aki ezt nem tette meg otthon.

Szigetújfalun pecsételtünk egy kocsmában. Itt kedves kislány első szóra adta a szigetújfalui bélyegzőt. Mi meg hálából fogyasztottunk ezt meg azt. A szigetszentmártoni elágazásban egy tetszetős útbaigazító-tábla, I. világháborús emlékmű, és egy különös alakú fa található. A temető után láthatóan most fogják a jelzéseket felújítani, mert még csak az alap volt fenn a fákon. Elértük a HÉV síneket, majd vele párhuzamosan haladtunk. Az Egyetemi Tangazdaság megálló előtt balra tértünk, és egészen az ártéri erdőig ezt az irányt követtük. Az erdő szélén ebédeltünk. Mikor elindultunk, akkor derült ki, hogy már nem érjük el a kiszemelt HÉV-et. Tovább bonyolította a dolgot, hogy az ártéri erdő után Szigetcsép vezető úton kerítés állta utunkat. Jelzés sehol se volt rajta. Azt gondoltam, talán új nyomvonalon, a jobbra lévő erdősáv szélén fog menni az út. Arra sem ment, így a szántóföldön átvágva értünk arra a keskeny füves sávra, amely régebben is jelzett út volt. Csakhogy régebben egy-egy betonoszlop állt a szélén, amire lehetett jelzést festeni. Szigetcsépnél ismét elértük a HÉV-síneket. Bélyegezni szerettünk volna az állomás melletti nevesincs kocsmában, de a pultos azt mondta nincs pecsétje (miközben kétszer is visszafordult a pénztárgép felé, hogy ideadja). A kis bosszúnk az volt, hogy mi meg nem vettünk semmit. HÉV-vel Ráckevére utaztunk, onnan pedig kocsival haza.

Bor-túra, Velencei-hegység

Címkék

Nem kellett csalódnunk a meteorológiában: esőt jósolt szombatra, és esett is rendületlenül egész nap. A Velencei-hegységben túráztunk, összekötve az utat pincelátogatással. 42-en voltunk, a megtett táv 11,5 km.

Busszal utaztunk isaszegi, gödöllői és pesti felszállóhelyekkel Sukoróra. Ott leszállás után máris esőkabátokat kellett vennünk. Nem mentünk messzire, mert az első program egy 300 éves pince meglátogatása volt némi pálinkakóstolással egybekötve. Negyvenen indultunk tovább, mert ketten minimalizálva a gyaloglást a buszhoz tértek vissza. Sajnos az eső, és egyéb GPS-es problémák miatt Sukoró főterére értünk, innen pedig csak kerülővel – a Nadap felé vezető bicikliúton – jutottunk az eredeti tervben lévő Meleg-hegy közelébe. Innen már az előre eltervezett úton haladtunk, és értünk a Likas-kőhöz. Ez a furcsa sziklaalakzat a földtörténeti ókorban keletkezett, és bizonyos szögből nagyon hasonlít egy majomfejre. Tovább jelzetlen utakon haladtunk, előbb egy vadkerítéshez, később a Vaskapu-hegyhez érve. Szép erdei utakon mentünk tovább. Akadály ott keletkezett, ahol elértük a S jelzést, viszont az egy kerítés túloldalán volt. Elmentünk egy darabig, hátha arra lesz átjáró, de nem volt. Így visszamentünk a kapuig és annak drótját megnyitva (majd utánunk visszadrótozva) a jelzett útra tértünk. Nemsokára az utunk egyik fő attrakciójához, egy fűtött előterű pincéhez értünk, ahol finom falatok és ízletes borok vártak ránk. Eredeti tervben még szerepelt, hogy a pincehegyen keresztül Lovasberénybe gyalogolunk, de ezt a cudar időjárás (szerencsére a beígért viharos szél azért elmaradt) miatt kihagytuk.

Pilis-tető, Vaskapu

Címkék

November ötödikén egy különleges sziklaalakzatot, a Vaskaput kerestük fel, miután megmásztuk a Pilis-tetőt is. Az út több pontjáról szép kilátás nyílt a környező hegyekre, településekre, annak ellenére, hogy felhős, néha párás volt az idő. 42-en voltunk, 12 km-t tettünk meg 490 m-es szintemelkedéssel.

Isaszegen, Gödöllőn és Pomázon vettük fel túratársainkat. Pilisszentkereszten a temető mellett álltunk le fél kilenckor, onnan kezdtünk gyalogolni. A piros, zöld, majd a zöld forrás jelen értünk a sziklabarlangba foglalt Trézsi-kúthoz. Közben négyen egy rövidebb utat választva elmentek a S+ jelzésen.  Az út továbbra is emelkedett, de mindenki véleménye szerint csak nagyon barátságosan. A fák közül is ki lehetett többször látni a Budai-hegységre, Pilisszántóra, de az első igazi nyitott kilátás a László-kúpjától nyílt. Ezután elkezdett szerpentinezni az út Pilis-tető felé, és a Pilis, Dorogi-medence egyre nagyobb szegmensét láttuk be. Különösen szép volt az első kelet felé tartó hajtűkanyarról elénk táruló kilátás. Több szerpentin végén felértünk a 756 méter magasan lévő Pilis-tetőre, az egykori honvédségi területre.

A rakétasilók mellett itt található a Szent Özséb-kilátó, melyet egy geodéziai torony átalakításával 2014-ben adtak át. Fenn a kilátó részen erősen fújt a szél, de a kilátás páratlanul szép volt. A torony tövében megreggeliztünk (ebédeltünk?). Jelzetlen utakon indultunk tovább a Vaskapu-sziklák felé. Eleinte szederindákon botladoztunk, de később egyre szélesebb lett az út. 640 m magasságnál erősebben kezdett az út lejteni, 300 m alatt 80 m-t. Így értünk a Vaskapu-sziklákhoz, először is a Kiskapuhoz”, majd a „Nagykapuhoz”. Nagyon látványos sziklakapuk. Beszélgetés közben hasonlítgattuk a Cseh Svájcban látott Pravčická Brama-hoz, melyet két éve láttunk. Az bizonyára nagyobb, de ez meg a miénk. A kapuk valószínűleg beszakadt hévízbarlangok.

Miután kellően kinézelődtük magunkat, továbbra is lejtős úton indultunk a Vaskapu-szurdok felé. Azon leérve a Vaskapu-völgy bejáratánál lévő pihenőhelyre mentünk, elsősorban a nagyon szép esőbeálló kedvéért. Itt is tartottunk kis elemózsia-szünetet, aztán a Z jelzésen indultunk vissza Pilisszentlélekre. Mielőtt odaértünk volna, megálltunk a Klastrom-kútnál, majd a ciszterci-apátság pillérkötegeinél. Ez utóbbi fölött védőtető van. A buszhoz visszaérve kicsit várni kellett különutas túratársainkra, akik közben már Pilisszántón is jártak.

 

Nagymaros – Ördög-hegy - Zebegény

Címkék

Október 8-án a Duna-kanyar egyik legszebb részén jártunk. Kerek negyvenen voltunk. A Visegrádi-hegységről már többször látott Ördög-hegyet, Remete-barlangot most közelről csodálhattuk meg. 510 méteres szintemelkedéssel 11 km-t gyalogoltunk.

Busszal közlekedve az Isaszeg - Gödöllő – Vác útvonalon értük el Nagymarost. Fél kilenc után már a Főtéren voltunk, ahol épp piac volt. Áthaladva azon és a vasúti aluljárón a katolikus templomnál rátértünk a S négyszög jelzésre. Az út jobb oldalán három régi pince és Árpádházi Szent Erzsébet szobra volt látható. Mikor jobbra letértünk az eddigi egyenes utunkról, elkezdett gyengén emelkedni az út is. Hosszú ideig a Szamaras utcában haladtunk, ahol majd’ mindenki lefényképezte a Szamaras parkoló feliratú jópofa táblát. A Nagymaros vasútállomástól induló S jelzés balról becsatlakozott, és felváltotta a mi jelzésünket. Az erdő szélén sorompó állt, de szerencsére nem a turistáknak, sokkal inkább a fatolvajoknak.

Hamarosan a S barlang jelzésre tértünk, amely egyúttal utunk legszebb részét is jelentette. A hegyoldalban oldalazva, kissé lejtős úton haladtunk, majd egy nagyobb lejtő után egy tágas pihenőhelyre és kilátópontra jutottunk. A hely kiválóan alkalmasnak bizonyult reggeliző-helynek. Továbbmenve bizonyos távolságonként mindig volt egy kilátópont, amiért kicsit le kellett térni az útról. A kilátópontokról sorra feltűntek a Visegrádi-hegység szép hegyei és falvai, így Lepence, Dömös, Pilismarót, a szlovák oldalon Helemba, és a Helembai-hegység, az börzsönyi oldalon pedig Zebegény, Szob. A lejtő legalján felkerestük a Remete-barlangokat. Kissé továbbmenve a lezárt útszakaszig, ismét gyönyörű kilátás várt ránk.

A barlang után a K barlang jelzésen szuszogtató emelkedő következett, így értük el a S+ jelzést. Innen utunk végcéljáig csak lefelé, vagy szintben mentünk. Mindenkit bevártam a kereszteződésben. A csapat eleje közben a Dobozi-oromhoz ért, sőt el is kezdtek a meredek lejtőn ereszkedni. Aztán jöhettek vissza, mert az út nem arra vezetett. A következő kilátóhely a Borostyán-kői volt. Egy mélyúton tovább ereszkedve Zebegény széléhez értünk, szemben látszott a Dőry-kastély. A Malom-patakon hídján átkelve a vasúti viadukt (Hétlyukú-híd) mellé értünk. Ezután nagyjából a patakkal párhuzamos utcákon a Kós Károly/Jánszky Béla tervezte katolikus templomhoz értünk. A templom festményeit a gödöllői Kőrösfői-Kriesch Aladár tervezte. Téblábolás, fagylalt és kürtöskalács-evés után lesétáltuk a Duna-partra, ahol várt ránk a buszunk.

 

Zempléni túrák

Címkék

A kéktúrákat leszámítva hét éve jártunk utoljára a Zempléni hegységben. Ragyogó időben huszonhatan élveztük a nyárutót. Minden nap túráztunk, és aki mindegyiket végiggyalogolta, az 55 km-t tett meg, több mint 1700 méteres szintemelkedéssel.

Szeptember 29. (csütörtök)

Negyed hétkor indultunk Gödöllőről. Egy pihenővel és egy kis kóválygással 10 órára értünk Füzérradványba. Mint hét éve, most is a Korona-panzióban szálltunk meg, mert a jól bevált dolgokon nem szabad változtatni. Kipakoltunk, ettünk valamit, majd indultunk első túránkra.

Kishutáig kocsival mentünk, majd innen gyalog indultunk. Kis aszfaltozás után elértük a csak általam elnevezett „Források-völgyét” – hivatalosan Dzedó-völgy. Itt a térkép szerint 15 forrás található. Igaz mi konkrétan egyet se láttunk, mert az út a völgy fölött pár méterrel vezet. Folyamatos emelkedő után elértük a Dzedó-nyakat, majd az út legmagasabb pontját (473 m). Itt megpihentünk, majd végig lefelé menve Kőkapura értünk. 12 km volt a gyalogtáv. Annyira jól haladtunk, hogy majdnem másfél órát kellett várni a kisvonatra, mellyel Kishutára utaztunk vissza. Szerencsére sok látnivaló van Kőkapun, így hamar elszállt az idő. Hat órakor vacsoráztunk, kicsit gyakoroltuk a társas életet, de viszonylag korán lefeküdtünk a korai kelés miatt.

Szeptember 30. (péntek)

Reggeli után kocsival Göncre mentünk, innen kezdődött gyalogtúránk. A Szent Imre-templom, majd a temető mellett elhaladva hagytuk el a falut. Volt egy erősen szúrós szakasz is, de általában jól karbantartott úton haladtunk. Körülbelül 300 métert folyamatosan emelkedett az út, aztán egy erdészeti utat elérve kis lazítás következett. Mikor ismét kereszteztünk az előbbi utat, kezdődött az Amadé-vár bevétele újabb emelkedő leküzdésével. Fenn gyönyörű volt a kilátás. A kishitűek hamar feladták a várrom keresését, pedig egy fal két ablaknyílással nagyon jól kivehető volt. A romtól leérve ebédeltünk, majd a Pálos-kolostorig mentünk tovább. A XIV. században épült kolostor falai, egyes gótikus oszlopfői, sarokdíszei egész jó állapotban megmaradtak. Még 4,5 km volt vissza az út a kocsikig. Miután időben visszaértünk Füzérradványba, volt időnk még vacsoráig a kastélyt és parkját megnézni. A túratáv 14,5 km volt 628 m szintemelkedéssel.

Október 1. (szombat)

Kocsival Rostallóra utaztunk. Leparkoltunk a kisvasút végállomásánál, majd a sárga jelzésen elkezdtünk felfelé kapaszkodni az Ördög-patak völgyében. A völgy oldalában haladva gyönyörűen átsütött a nap a bükkfák között. Felértünk a tágas Mlaka-rétre, egyúttal az OKT útvonalára. Innen a már jól ismert kényelmes erdőgazdasági úton jutottunk el Gerendás–rétre, aholis megebédeltünk. Immen szép erdei úton, javarészt a Komlóska-patak völg yében jutottunk le ismét a Kőkapu, Rostalló felé vezető útra. Egy nagy hátránya volt ennek az útnak, az pedig az, hogy végig lábat nem kímélően aszfaltozott volt. A túratáv 17,7 km volt. Ezúttal túra után Hollóházára autóztunk, ahol megnéztük a Porcelán Múzeumot. Hazaérve szállásunkra még hosszasan elbeszélgettünk lefekvés előtt.

Október 2. (vasárnap)

Reggeli után összepakoltunk, majd kocsival Károlyfalvára mentünk. A falu végén, a volt pincéknél letettük az autókat. A P jelzésen helyenként meglehetősen meredek úton értünk fel Megyer-hegyre. Itt biztonsági korlátokkal védett helyről be lehetett látni a tengerszemre. A piros jelzést elhagyva a kék Malomkő-tanösvényen mentünk tovább. A volt hidrokvarcit kőbányában szép köveket lehet találni. A Király-hegy kilátóhelyét már nagyon benőtte a bozót, kilátni innen nem lehet. Viszonylagos jó kilátás, csak Megyer-hegy felé menet a szőlőtábla mellől nyílt. Ismét elértük a tengerszemet, ezúttal lementünk a víz partjára, majd felkapaszkodtunk a bányalakásokig. Itt ettünk. A horgásztavak mellett jutottunk vissza Károlyfalvára. Ezen a napon 11 km-t tettünk meg. Kocsiba ülve hazatérés előtt még megálltunk Tokajban, a Szerelmi-pincesoron. Aki nem vezetett többféle tokaji bort kóstolhatott meg.

 

Pilis, Édes-lyuk, Hétvályús-forrás

Címkék

Szeptember 3-án a Pilisben túráztunk Tahiból indulva. Nyarat idéző jó időben 45-en voltunk, 14 km-t gyalogoltunk 561 m szintemelkedéssel. Az út legnehezebb része mégsem az emelkedő volt, hanem a Vöröskő alatti gerincről való leereszkedés a Hétvályús-forrásig.

Busszal utaztunk Tahira az Isaszeg – Gödöllő – Szentendre útvonalon. Sajnos Inci utazását tönkretette a MÁV: majd másfél órát késett a vonata, mert állítólag veréb száll a vezetékre. Így őt kénytelenek voltunk itthon hagyni. Szentendrén még felvettük a pesti lányokat és Júliát. Tahiban pont a túra kezdetét jelentő Bercsényi utcánál álltunk meg. Ezen indultunk ki a faluból. A házakat magunk mögött hagyva, jobbra bekanyarodott a bicikliút – mert ezen mentünk felfelé – az erdőbe. Jobbra-balra mély töbörszerű mélyedések, horhosok, kiszáradt patakmedrek tették változatossá az utat. Enyhe, de tartós emelkedő után - miután elhagytuk a bicikliutat - a Sasfészek-vadászházhoz pár méteres kitérőt tettünk. Innen szép kilátás nyílt a környező hegyekre. Ha már volt már asztal, pad, meg is reggeliztünk.

    Továbbmenve hamarosan elértük a zöld jelzést. Itt választhatott mindenki: vagy eljön-e megkeresni az Édeslyuk-forrást, vagy itt megvárja a többieket. Végül aki maradt, az szép lassan, a maga tempójában elkezdte a hátralévő 150 m-es szintemelkedés legyűrését. A forrás felé vezető út egy szakasza erősen elhanyagolt állapotban van. Magát a forrást se nagyon találtuk, egyes elmondások szerint egy alig könnyező szikla volt az. Viszont a környéke gyönyörű volt. Több mély völgy is találkozik itt, benne víz, és mindenütt gyengén csordogáló patak, bedőlt fák: igazi őstermészet.

    Visszamentük a Z-re és mi is elkezdtünk kapaszkodni felfelé az Édes-lyuk nevű erdőben. Kitartóan emelkedett az út a P jelzés becsatlakozásáig, onnan már csökkent a meredeksége. A Vértes-mező szép ligetes terület volt. Innen már csak tényleg pár méteres emelkedővel a Kiss-bükk tetőre értünk. A zöld jelzés elkanyarodott, mi a pirosan folytattuk utunkat. Egy helyről korlátozott kilátás nyílt a Naszályra és a Szentendrei-szigetre. Nem sokkal ezután a S kör jelzésen kezdtünk ereszkedni lefelé. Ez a szakasz viselte meg a legjobban a társaságot, mert körülbelül 300 méteres hosszon igen meredeken lejtett az út. A köves úton könnyen meg lehetett csúszni. Még jó, hogy a gyökerek és a fák biztos pontot jelentettek a lefelé csúszkálásban. A Hétvályús-forrás vize nagyon finom volt, jól jött az ebédhez

    A faluba és a buszhoz vezető visszaút már nehézségek nélküli volt. Sokan egy fagylalttal jutalmazták meg magukat az út végén.

 

Cserhát, Alsópetény

Címkék

08.06-án, szombaton ezúttal a Cserhátba mentünk túrázni. Az első pár kilométert szemerkélő esőben tettük, utána viszont kellemes túraidőnk volt. 36-an voltunk, és 12,5 km-t tettünk meg 320 m szintemelkedéssel.

Busszal utaztunk az Isaszeg – Gödöllő – Rád – Penc - Alsópetény útvonalon. 7 órakor indultunk, és miután Isaszegen és Gödöllőn többszöri megállóval (majdnem) teljes lett a létszámunk, már csak a túra kezdőpontján álltunk meg fél kilenckor. Sajnos kicsit esett az eső, ezért mindjárt az esőkabátok felvételével kellett kezdenünk. A kerítésen át benéztünk a remek állapotban lévő Gyurcsányi-Prónay kastélyra, kertjére. Balról a domb tetején láttuk a katolikus templomot, majd elhaladtunk a községháza skanzenszerű kertje mellett. Kezdtünk kapaszkodni ki a faluból, amelyre helyenként nagyon szép kilátás nyílt.  Korábban, mikor 2010-ben erre kéktúráztunk, még nem erre vezetett az út, hanem egy csúszós mélyúton, így ez a szép kilátás is kimaradt akkor az életünkből. A Kékesi-vadászház viszont továbbra is szép és rendezett. Tartottunk is itt egy kis pihenőt.

    Közben szerencsére elállt az eső, és lekerülhetett rólunk az esőkabát. Jó egy kilométer után elhagytuk az OKT nyomvonalát, és a S+ jelzésre tértünk át. Az eső utáni pára a Dél-hegyet egészen misztikussá formálta. A sok nyári eső következtében rengeteg gombát is láttunk. Mikor elértük a S sáv jelzést, arra tértünk át. Kő-hegyen egy hatalmas tölgyfa alatt pihenőhelyet alakítottak, melyet ebédelés céljára ki is kellett próbáltunk. Közelben található egy új feszület, pár méterre árválkodik tőle a régi, egy bokornak támasztva.

    Ebéd után folytattuk utunkat. A Kő-hegyi kilátott csak többszöri próbálkozásra találtuk meg, talán azért is, mert nem vezet oda kijárt út. Kilátni is csak úgy lehet, hogy a meredély szélén keres az ember egy lyukat a fák között. Ezután a sárga jelzést is elhagytuk, és jelzetlen, de jól járható úton - végig lefelé menve - először pár víkendházat, majd a Cser-tavat láttuk meg. Rengetegen horgásztak a tavon. Minket a buszunk itt várt.  Hazafelé egy fénykép erejéig még megálltunk a keszegi felújított Huszár-Purgly-kastélynál.

 

 

Gerecsei buszos túra

Címkék

Dunaalmásról indult rövid túránk, melyet egyéb látnivalók felkeresése is követett. 53-an voltunk. Kezdeti bizonytalanság után nagyon jó időnek örvendezhettünk.

Nagyon szép számban összejöttünk, annak ellenére, hogy az Isaszegi Nyugdíjasok Baráti Körének konkurens rendezvénye több tagunkat elcsábított. Ez az út tulajdonképpen jutalomtúra volt, mert azoknak nem kellett fizetnie a buszköltséget, akik az előző két évben társadalmi munkát végeztek az ITK érdekében. Isaszegen, Gödöllőn és Pesten voltak a felszállóhelyek. Háromnegyed kilencre már Dunaalmáson voltunk a Csokonai-szobornál. Innen indult gyalogtúránk.

    Hamar elhagytuk a házakat, majd a temetőt. Szép lombos erdőben emelkedett az utunk. Pár helyen szép kilátás nyílt a Dunára, a naszályi halastavakra, valamint a kicsit távolabb lévő Komáromra. 2,5 km és 130 m szintemelkedés végén egy elágazáshoz értünk. Innen a Római Kőfejtőhöz mentünk. A bejáratnál elkezdett esni az eső, de mire a félősebbek felvették az esőkabátjukat, már majdnem el is állt. A kőfejtőt már a rómaiak is használták a közeli Brigetio építkezéseihez, és egészen a II. világháborúig üzemelt. A zárt völgyben nagyon sokféle növény megtalálható. A kőbánya végénél megpihentük, páran pedig kikapaszkodtunk a kőfejtő peremére is, ahonnan szintén szép kilátásban volt részünk.

    Folytattuk utunkat. Előbb Kóbor Jenő emlékoszlopát láttuk, majd egy római korból származó vízátereszt. Sokan ki is próbálták az átjutást rajta, pedig a végefelé már majdnem hasalni kellett. A gyerekek különösen élvezték, ők többször is végigmentek rajta. Kis bizonytalanság és útkeresés kezdődött, mikor elhagytuk a Z jelzést, és a Les-hegy felé vivő jelzetlen útra tértünk. Közvetlen a csúcs előtt egy rövid kapaszkodó várt ránk. Szerencsére a fiúk tudják a dolgukat, és felsegítették a lányokat. A magassági kőhöz közel van az Ördögház-kilátó. Itt ettünk, pihentünk.

Továbbmenve maradtunk a jelzetlen úton, és csak Szomódon tértünk rá a zöld jelzésre. A buszig - amely időközben átjött ide -, 10,5 km-t gyalogoltunk. Már erősen meleg lett, ezért nagy sikere lett a kocsmában a hideg sörnek.

    Buszra szálltunk, de nem mentünk messzire, csak a pár kilométerre lévő Dunaszentmiklósra. Itt kiszálltunk és a templom mellett elhaladva (és megnézve) felkapaszkodtunk a kilátóba. A kis falu leleményessége az, hogy telefonos adótorony építésére csak úgy adták ki az engedélyt, ha egyúttal a kilátót is megépítik. Megéri felmenni rá, a település és a mögötte lévő Nagy-Somlyó hegy, a holland üdülőfalu, mind jó belátható innen. Neszmény felé még egy fotószünetre megálltunk a Meleges-hegyen, a borgazdaságnál.

    Neszményen a hajóskanzent néztük meg. Pár szépen felújított (Zoltán, Neszmély) dunai hajó mellett még sok munkát adó „rozsdatemető” is horgonyzott a kikötőben. A gyerekeknek elsősorban a verseny-motorcsónak tetszett, mert bele is ülhettek. Hazafelé még egy látnivaló várt ránk: ez Lábatlanon a Gerenday-arborétum volt. Kiépített sétányon a szabadtéri színpadhoz értünk, ahol az ITK tánckara fel is lépett. A kert látogatását sietősre kellett vennünk, mert nagyon sötét felhők gyülekeztek, sőt az első óriási esőcseppek le is hullottak belőle. A hazaút sima volt.

 

Soproni-hegység, Schneeberg, Lajta-hegység

Címkék

Április végén négynapos túrát tettünk, ebből kettőt Magyarországon, kettőt Ausztriában. Az időjárással elégedettek lehettünk: kellemes tavaszi időben 52 km-t gyalogolt a bevállalósabbja.

Április 28. (csütörtök)

Reggel 6 órakor kezdték a sofőrök utasaikat összeszedni. 6 kocsival mentünk, és különböző irányokból az M1-es Harkályos pihenőhelyénél találkoztunk. Háromnegyed kilenckor már Fertőbozon voltunk. Előbb egy sikertelen kísérletet tettünk, hogy szállásunkat egy rövidebb úton megközelítsük, de ennek kudarca után is 9-re már pakolhattunk ki a kocsikból.

Rövid reggeli után Fertőrákosra autóztunk. A kocsikat letéve először a Mithrász-szentélyig gyalogoltunk. Sajnos belülről nem volt szerencsénk megnézni, mert csak május elsejétől van nyitva, akkor is eléggé korlátozottan. A határ mellett gyalogolva a Páneurópai Piknik helyszínére értünk. Megnéztük a volt műszaki zárat, az ismertető táblákat, az emlékművet, és ettünk is. A Piuszpuszta – Sopronpuszta útvonalon akartuk megközelíteni Sopronkőhidát, de ez az útvonal nem járható, annak egy részének magántulajdonba kerülésével. Így aztán aszfaltozhattunk 4 km-t. A börtön után balra betértünk a Tómalom irányába. A Kecske-hegyet megkerülve ismét Fertőrákosra jutottunk. Kis kerülővel még megnéztük a Püspöki-palotát és a Pellengért.  A túratáv: 15 km volt. Hazafelé menet beugrottunk vásárolni Sopronba. Vacsora után gyakoroltuk a társasági életet.

Április 29. (péntek)

Reggeli után Wiener Neustadton, Puchbergen át a Schneeberg-hegységben lévő Hinterm Faden-be mentünk. Letettük a kocsikat. Már ebben a magasságban is hófoltok voltak, a csúcsok pedig vakító fehér új hóban tündököltek. Gyanúsan csöndes volt a környék, ami azért lehetett, mert nem üzemelt a Salamander ülőlift. Evvel szerettünk volna mi is 1210 m magasba (Fadensattel) felmenni. Úgy döntöttünk, hogy akkor nekivágunk gyalog az emelkedőnek. Sajnos a nagy nekibuzdulás csak az első komolyabb emelkedőig tartott. Innen csak 11 főre morzsolódott le a csapat, a többiek más útvonalon mentek tovább. Pedig később már szerpentinezni kezdett a jelzett út, így enyhült némileg annak nehézsége. Nagy örömünkre két őzikét is láttunk, az egyiket le is tudtuk fényképezni. Felérve a Fadensattel-re felejthetetlen kilátásban volt részünk egyrészt az előttünk álló 2000 méteres Schneebergre, másrészt a Bécsi-Alpok más havas csúcsára is. Almreserlhaus után még kicsit emelkedett az út, utána viszont hosszú kilométerek át csak lejtett. A Sebastian-patakot elérve nagy nehezen ránk találtak a könnyebb utat választók is. Itt ebédeltünk, aztán a patak mellett mentünk tovább. Nagyon látványos volt a Sebastian-vízesés. Itt döglött be a fényképezőgépem, ezért is láthatók ezentúl Éva és Ági  felvételei. Ezután szinte sík úton Sonnleiten után elértük  Losenheim várát. A sofőrök és még pár elszánt ember visszakapaszkodott a parkírozóig, a többiek pedig egy kis tónál etették a kacsákat. Túratáv: 11 km volt, kb. 650 m szintemelkedéssel.

    Ezután Hohe Wand-hoz autózunk. Maiersdorf után egy szerpentines úton felkapaszkodtunk a Magas Falra. A kocsit letéve először egy sziklaösvényt (Felsenpfad) jártunk be. Nagy élmény volt a szinte függőleges sziklafalra erősített acéljárdán járni a nagy mélység fölött. Ezután kocsival egy kilátóterasz közelébe mentünk. Kis gyaloglással egy sziklaperemről kiugró építményről (Skywalk) néztünk a lábunk alá. Az ég tele volt paplanernyősökkel, és egy nagyméretű repülőmodell is hasította a levegőt. Hazautazás után vacsora következett, majd jókedvű trécselés. Még a közös éneklést is megpróbáltuk – nem nagy sikerrel.

Április 30. (szombat)

Zsóka ezen a napon csatlakozott hozzánk. A vonat érkezési időpontja miatt ráérősen reggeliztünk, cihelődtünk. Túlságosan ráérősen is, mert nem számítottunk arra, hogy egész Sopron felbolydult a ballagások miatt. Tovább bonyolította a dolgot, hogy két elszökött ló városi sebességhatárt figyelembe nem véve száguldozott a kocsik között. Majdnem nekem is jöttek. Az erdei parkolóhoz vezető utat is lezárták ballagás miatt, ezért kénytelenek voltunk a Lővérek körúton hagyni a kocsikat. Már amikor nagynehezen összejöttünk különböző tévelygések végeztével. Újra kellett tervezni a túrautat is. Először a Károly-magaslatra kapaszkodtunk fel. Itt a csapat nagy része, vagy inkább fele fellépcsőzött a kilátó tetejére, ahonnan nagyszerűen látszott Sopron, a Fertő-tó, Kismaron, sőt még a Schneeberg is. Ezután a Dalos-kő felé vettük az irányt, majd a Récényi útnál kötöttünk ki (eredetileg innen indultunk volna). Tovább a rengeteg ismeretterjesztő táblával ellátott Ciklámen-tanösvényen haladtunk árnyas erdei úton. A Bella Lajos emlékhelynél megebédeltünk, ezután a Vár-kilátóhoz gyalogoltunk. Felmásztunk a fából készült kilátóba. Innen kicsit gyengébb volt a kilátás, mint a Károly-magaslatról, de így is szép volt. Ezután következett volna a Szalamander-tó, de a délelőtti csúszások miatt ezt most kihagytuk. Zöld jelzésen értünk vissza Lővér körútra, a kocsikhoz. Kicsit több mint 15 km-t gyalogoltunk.

Legurultunk a hegyről Sopron belvárosának közelébe. Innen egy kis városnézést tartottunk a régi várfalon belüli területen. Pár templom megtekintése után még egy fagyira, vagy a Gyógygödör borozóra is maradt idő.

Május 1. (vasárnap)

Reggeli után összepakoltunk, majd kocsival Eisenstadt-ba (Kismarton) mentünk, ott is a Gloriett-étteremhez. Nem mintha itt terítettek volna számunkra, inkább azért, mert innen indult Lajta-hegységi túránk. Első megállónk a Gloriett-kilátó volt. Annak rendje-módja szerint fel is mentünk, de párás volt a levegő, ezért inkább csak Kismarton látszott jó. Továbbmenve szép lomberdőben haladtunk alig emelkedő úton. A Beim Juden nevű helynél nagyon sok ember volt, traktorral hozták ki az enni-, innivalókat. Itt lehetőség lett volna a Sonnenberg kilátóhoz vezető utat kihagyni, ugyanis onnan ugyanide jöttünk vissza. Szerencsére a nagy hangzavarban senki se akart várni, így mindnyájan felgyalogoltunk a 484 m magasan lévő kilátóhoz. A vasszerkezetű kilátó nem túl masszív, ezért egyszerre csak öt ember mehetett fel. Kis pihenő után elindultunk vissza. A Beim Juden-nél még javában tartott a buli, sőt nemsokára a Schöner Jäger- nél újabba botlottunk bele. Ettől a ponttól most már Kismarton felé indultunk. Közel a városhoz egy tisztáson megebédeltünk, miközben élvezhettük a város panorámáját. 10,5 km-es gyaloglás után visszaértünk a kocsikhoz.

Még egy programunk volt hátra: a Fertő-tó partján álló gyönyörű kisvárost, Rusztot néztük meg. A hazautat némileg bonyolította, hogy Fertőmeggyesen nem találtam meg a Páneurópai Pikniken keresztül Magyarországra vezető utat, ezért újból Rusztra mentünk, onnan pedig Szentmargitbányán keresztül már simán Sopronba, onnan pedig haza értünk.

A fényképeket Dalmi Éva, Kolláth Ági és jómagam készítette.



 

Börzsöny - Diósjenő

Címkék

Április első szombatján 44-en indultunk túrázni a Börzsönybe. Diósjenőtől egy 14,5 km-es körút során jártunk Csehváron, Foltán-kereszten, Hárombarát-nyergen. Isaszegről busszal indultunk, majd Gödöllőn vált teljessé a létszám. Jól haladtunk, egyedül a veresi piac miatt lassult le ideiglenesen a tempónk. Háromnegyed kilenckor kászálódtunk le a buszról. Előbb el kellett hagynunk a falut, majd a Kemence felé vezető erdőgazdasági út elején betértünk az erdőbe. A PX jelzésen haladtunk. Csehvár előtt ki-ki eldönthette, hogy feljön-e a várhoz, vagy kicsit továbbmenve bevárja a várat ostromlókat. Az már csak visszafelé derült ki, hogy aki kényelmi okból kihagyta a várat, rosszabbul járt. Az a szakasz ugyanis sokkal meredekebb volt. A várból igazán már semmi se látszik, csak a vár körüli sánc vehető ki jól. A kilátásért mégis megéri felmenni, mert Nógrád irányába kissé nyitott a terep. Mikor ismét találkoztunk a többiekkel, a Z jelzéssel közösködve mentünk kis ideig, majd onnan egészen a Foltán-keresztig csak a PX-en. Először megkerültük a Vörös-kő nevű hegyet, majd bő egy kilométer után egy rétre értünk (Verebes-kaszáló), ahol padok és asztalok várják a turistákat. Mi is itt ettünk.

    Elindulás után az út továbbra is enyhén emelkedett. Észak felé több helyen jól be lehetett látni a Kemence-patak völgyébe. Foltán-keresztnél elolvastuk a tájékoztató tábla szövegét, megnéztük a kőkeresztet, melyet Foltán János megölt erdőőr emlékére állítottak fel 1890-ben.Tovább a K négyszög jelzésen haladtunk. Hamarosan a Kroslák-kút mellé értünk. Bár kicsit folyt ki belőle a víz, mégse támadt senkinek se gusztusa, hogy megkóstolja. Átkeltünk a Kemence-patakon, majd tovább kapaszkodtunk felfelé. Nyír-rét előtt értük el utunk legmagasabb pontját, majdnem 750 métert. Nyír-réten egy nem túl magas kilátó van, de mivel nincsenek előtte fák, így is jó kilátást biztosít a Naszály felé. Innen majdnem vízszintes út vezetett a Hárombarát-nyeregig.

    A nyeregtől már - egy emelkedőt leszámítva - folyamatosan lefelé mentünk az Ételhordó úton. Nevét onnan kapta, hogy a Nyír-réti kastélyhoz ezen szállították fel valamikor az ételt. Később erről egy tanösvény-táblán olvashattunk is. Fél kettőkor megebédeltünk. Az út egy szakasza viszonylag erősebben lejt, egyébként kényelmesen járható. Ismét elértük a piros X jelzést, és a várat elkerülő lépcsős utat. Hazafelé a nógrádi vár felé vettük az irányt, hogy azok is láthassák, akik még nem jártak ott.

A fényképeket Dalmi Éva készítette.