gyalogtúra

Biatorbágy, Sóskút

Címkék

Második kívánságtúránk a Budai-hegységbe vezetett. A szép tavaszi időnek is köszönhetően pont 50-en voltunk. Több táv között lehetett választani, de a leghosszabb is csak 14,5 km volt 450 méteres szintemelkedéssel.

Busszal utaztunk Biatorbágyra. Isaszegen, Gödöllőn és Mogyoródon gyűjtöttük össze az utasokat, Évát és Jutit pedig a biatorbágyi állomáson vártuk meg. A viadukttól indult gyalogtúránk. A piros jelzésen hagytuk el a települést. Az első kis megállónk a Madár-forrás lett volna, de emellett mindenki elrobogott. Kis lejtő után egy erősebb emelkedő következett, melynek végén felértünk a Kő-orra. Szép kilátásban volt részünk, érdekes formájú sziklákon bóklászhattunk. Egy bizonyos szögből tényleg egy emberi fejre, orra hasonlított az egyik sziklatömb. Kicsit továbbmenve a Hármas-sziklát kerültük meg. Ezután egy erős lejtő, majd emelkedő következett. Szerencsére a legmeredekebb szakaszon sok kapaszkodásra alkalmas fa, cserje segített bennünket. Az emelkedő végén elértük a P+ jelzést. Ezen jobbára enyhe lejtéssel a Szíly-család kápolnájához értünk. A szépen karbantartott kápolnát kívül-belül megnéztük.  

Megint a P jelzésre tértünk rá. Érdekes ezen a vidéken a jelzésfestés logikája. Egymással helyenként párhuzamosan haladva is csak piros jel van, a két pirosat pedig P+ jelzés köti össze. Úgy látszik, csak piros festék kapható a környéken. Mindemellett az jelzések szépek, követhetőek. A többiekre ráijesztve közöltem, most jön az út legnagyobb emelkedője. Ez így is volt, nehézsége mégis elmaradt az előzőektől, mert nem volt sehol nagyon meredek, egy-két kanyar is kissé szerpentinesre tette az utat.

Rövid szakaszon házak közé értünk, aztán pár cikk-cakk után a Biatorbágy fölé magasodó sziklafalhoz. A szép kilátáson felül különleges alakú sziklákat is láthattunk. Ezek: Százlépcső, Madár-bérc, Nyakas-kő. Ez a rész volt utunk leglátványosabb szakasza. Innen – a híd-romig tartó enyhe emelkedőt leszámítva – lefelé haladtunk. Egy tisztáson megebédeltünk, aztán leértünk az erdészházhoz. Voltak, akik itt befejezték a gyaloglást, mások igazából itt kezdték.

Az erdészháztól – továbbra is a piros jelzésen – előbb a Benta-patak mellé értünk, majd amellett haladva a Peca-tóhoz. Ezt jobbról kerültük meg. Erdő következett, majd abból kiérve kopár táj, zöld mezők és lovardák váltogatták egymást. Egy emelkedő következett még, amikor Sóskút határába érve a Kálvária-hegyhez értünk. Felkapaszkodva rá, beláttuk egész Sóskutat, a túloldalon lévő Öreg-hegyet és a mészkőbányát. A stációk után leereszkedtünk a faluba. A Benta-patak mellett várt ránk az autóbuszunk.

 

 

Honti-szakadék, Gyadai-tanösvény

Címkék

10 évesek lettünk. Ebből az alkalomból idén majdnem minden túrát tagjaink kívánságlistára leadott szavazata alapján szervezek. A jubileumi kívánságtúrák keretén belül mindjárt két kívánság is teljesült most: a Honti-szakadék és a Gyadai-tanösvény. 35–en jöttek el most.

Hét órától kezdte a busz összeszedni a túrára jelentkezetteket Isaszegen és Gödöllőn. 9 órakor kezdtük a túrát. A szakadék elején ismeretterjesztő tábla is található. Öt évvel ezelőtt jártunk itt, azóta az út elején egy korláttal ellátott lépcsős feljáró készült el. Pár tíz méter után következett az első és egyben a legnagyobb (kb. 2 méteres) vízesés. Miután a jégfüggöny sziklától-szikláig kitöltötte  a teret, már majdnem úgy nézett ki, hogy fel kell hogy adjuk a küzdelmet. Aztán Sz. Péternek csak sikerült feljutni rajta, úgy hogy a lábát minden új kis lépésnél a másik Péterrel megtámasztottuk. Innen már simábban mentek a dolgok, mert a múltkori tapasztalatok alapján hárman is vittünk kötelet. A kötél végét stabilan rögzítettük, utána a már megfeszített kötélbe kapaszkodva mindenki fel tudott húzódzkodni. Persze eltartott egy ideig, míg 30 ember felkűzdötte magát.

Aztán következett még két befagyott vízesés, de ezek már nem voltak olyan magasak. A szakadék következő szakasza a patak jegén haladt. Az utat rengeteg bedőlt fa keresztezte, lépésenként kellett átbújni alatta, vagy átmászni felette. A felsőbb szakaszon már vékonyabb volt jég, helyenként már nyílt vizet is láttunk. Ennek viszont az volt a hátránya, hogy időnként beszakadt alattunk. Mikor kiértünk a patakmederből, nagy kivágott fáknál ettünk egy kicsit. Megvártuk azt a négy embert, aki nem a szakadék alján, hanem avval párhuzamosan a tetején jött. Aztán visszaindultunk a buszhoz. Elég meredek lejtőn a vizenyőssé vált havon nehezen haladtunk. A Honti-szakadék oda-vissza 4 km hosszú volt.

A buszhoz visszaérve Szendehelyre utaztunk. Az OKT új nyomvonalán jutottunk le a látogatóközponthoz, ahonnan a Gyadai-tanösvény indul. A Lósi-patak teljesen be volt fagyva. A patakpartról elég meredeken indult fel az út, legalábbis most csúszós havon annak tűnt. Aztán az út lekanyarodott a Gyadai-rétre, ahol vizenyős, lápos rész felett pallósor vezet. Hamarosan az Óriások-pihenőjéhez értünk, ahol ettünk pár falatot. Továbbmenve a Billenő-hídon való átjutás szerzett örömet. Az erdőbe érve nemsokára a függőhídnál jártunk már. Ezen is élvezetes átjutni, akárhányszor is járunk erre. Megint visszaértünk a patakhoz, innen már csak a buszig kellett mennünk. Busztól-buszig 7,7 km –es volt a táv, de a csúszós, havas úton ez többnek tűnt.

 

Újév-köszöntő túra 2017.

Címkék

Túratervünkben vannak stabil programok, ilyen az Újév-köszöntő túra is. Ez egy evős-ivós túra, lényege egymás köszöntése az új esztendőben. Most Mogyoród környékén jártunk 28 fővel, ragyogó napsütésben.

Reggel -20 fokot mutatott nálunk a hőmérő. Át is futott az agyamon, hogy páran biztos beijednek, és nem jönnek el. Hiába aggódtam, aki jelentkezett mind ott volt – aki nem, az már az előre beijedt, és nem is jelentkezett. Persze más oka is lehet annak a hidegen kívül, ha valaki nem jelentkezik egy túrára. Pedig a hideg ellenére nagyszerű időnk volt, mikor megálltunk még a nap melegét is éreztük. Nem volt nagy a táv, alig több mint 12 kilométert tettünk meg. Kár hogy Mogyoród környékén a valkói, gödöllői, isaszegihez képest alig volt hó.

A MÁV most is hozta formáját, vonatunk több mint tíz percet késett, így nem értük el Gödöllőn a HÉV-et. Az Alsó-parkon átsétálva a Szabadság-téri megállóban szálltunk fel a következő járatra. A többieket Mogyoródon értük utol. Akkor se találtuk meg mindjárt őket, mert elbújtak az állomás mögé. Rövid üdvözlések után indultunk. A már jól ismert úton a Somlyó-hegyre (Gyetyános) gyalogoltunk fel. A Makovecz-tervezte kilátó egyre kutyábbul néz ki, lassan már össze is omlik. A kilátó után leereszkedtünk a dombról, és az M3-as felé vettük az irányt. A felüljárón való áthaladást követően Mogyoród központjába jutottunk. Szép ez a rész, a kiépített patakmederrel, híddal, betlehemmel, táncos szoborral.

A Rózsa utcán át hagytuk el a központot. Zöld négyszög jelzés vezetne erre, de a focipálya magasságában az út járhatatlanná válik. Ezért nagy ívben kerülőt kellett tennünk. Lovastanyák mellett haladtunk el, mikor találkoztunk egy pár fős turista-csapattal. Rövid erdei út után, kis tisztásokkal tarkított bokros területre (Fót, Bodzás) értünk, ami alkalmasnak látszott az újévi lakoma helyszínéül. Pár esőkabátot leterítettünk a kis hóval megszórt földre. Erre került a sok finom sütemény. Kínálgattuk egymást italokkal is, sokszor elhangzott az ilyenkor szokásos Boldog Újévet! kívánság.

Félórás eszem-iszom után indultunk tovább. Egy lovassal is találkoztunk. Továbbra is egy-egy erdőfolttal tarkított bokros területen haladtunk, mígnem ismét Mogyoród határába értünk. A Berek-tetőnél, még egyszer megálltunk a maradék süteményeket felenni. Aztán ismét átmentünk az M3-as felett és a HÉV-állomásra értünk. Épp akkor állt be a szerelvény Gödöllő felé. Megkértük a vezetőt, hogy a kissé lemaradottakat is várja meg. Meg is tette, mégis halál pontosan értünk Gödöllőre. Inci szerencséjére a hatvani vonat is késett pár percet, így elérte azt. Mi még fél órát várakoztunk vonatunkra.

Az út végére két új taggal – Csabával és Endrével – bővült tagságunk. Gratulálunk nekik, jól választottak!

 

PMP, Ráckeve – Szigetcsép

Címkék

December 10-én a Pest Megyei Piros jelzés újabb szakaszát jártuk be Ráckevétől Szigetcsépig. 22-en voltunk, 20 km-t gyalogoltunk, a GPS szerint 97 méteres szintemelkedéssel. Csak tudnám ez utóbbi hogy jött össze neki?

Reggel negyed nyolckor különböző irányból érkezve Isaszegen találkoztunk a kultúra háza előtt. Innen Szigetcsépre igyekeztünk, ahonnan eredeti terv szerint indult volna a túránk, valamint találkoztunk volna a HÉV-vel érkező pesti lányokkal. Aztán a GPS Ráckevére vitt. Otthon láttam, hogy ezt nem holmi szeszélyből tette, hanem rosszul adtam meg a célt. Mentségemre: félig sötétben, szemüveg nélkül a felajánlott Sziget-tel kezdődő települések közül véletlenül Szigetcsép helyett Szigetbecsét választottam. Felhívtam a lányokat a HÉV-en, hogy jöjjenek a végállomásig. Így aztán innen indultunk. Az állomás melletti újságosbolt kedves hölgyétől sikerült bélyegzőt szerezni az igazolófüzetünkbe.

Indulás után átmentünk az aluljárón, majd másfél kilométer után magunk mögött hagytuk Ráckevét. Ezután egy-egy tanya, erdőfolt, gyümölcsös között nem túl érdekfeszítő terepen értünk a Duna-gátig. Ezen több mint öt és fél kilométert mentünk, közben kb. félúton megreggeliztünk - már aki ezt nem tette meg otthon.

Szigetújfalun pecsételtünk egy kocsmában. Itt kedves kislány első szóra adta a szigetújfalui bélyegzőt. Mi meg hálából fogyasztottunk ezt meg azt. A szigetszentmártoni elágazásban egy tetszetős útbaigazító-tábla, I. világháborús emlékmű, és egy különös alakú fa található. A temető után láthatóan most fogják a jelzéseket felújítani, mert még csak az alap volt fenn a fákon. Elértük a HÉV síneket, majd vele párhuzamosan haladtunk. Az Egyetemi Tangazdaság megálló előtt balra tértünk, és egészen az ártéri erdőig ezt az irányt követtük. Az erdő szélén ebédeltünk. Mikor elindultunk, akkor derült ki, hogy már nem érjük el a kiszemelt HÉV-et. Tovább bonyolította a dolgot, hogy az ártéri erdő után Szigetcsép vezető úton kerítés állta utunkat. Jelzés sehol se volt rajta. Azt gondoltam, talán új nyomvonalon, a jobbra lévő erdősáv szélén fog menni az út. Arra sem ment, így a szántóföldön átvágva értünk arra a keskeny füves sávra, amely régebben is jelzett út volt. Csakhogy régebben egy-egy betonoszlop állt a szélén, amire lehetett jelzést festeni. Szigetcsépnél ismét elértük a HÉV-síneket. Bélyegezni szerettünk volna az állomás melletti nevesincs kocsmában, de a pultos azt mondta nincs pecsétje (miközben kétszer is visszafordult a pénztárgép felé, hogy ideadja). A kis bosszúnk az volt, hogy mi meg nem vettünk semmit. HÉV-vel Ráckevére utaztunk, onnan pedig kocsival haza.

Bor-túra, Velencei-hegység

Címkék

Nem kellett csalódnunk a meteorológiában: esőt jósolt szombatra, és esett is rendületlenül egész nap. A Velencei-hegységben túráztunk, összekötve az utat pincelátogatással. 42-en voltunk, a megtett táv 11,5 km.

Busszal utaztunk isaszegi, gödöllői és pesti felszállóhelyekkel Sukoróra. Ott leszállás után máris esőkabátokat kellett vennünk. Nem mentünk messzire, mert az első program egy 300 éves pince meglátogatása volt némi pálinkakóstolással egybekötve. Negyvenen indultunk tovább, mert ketten minimalizálva a gyaloglást a buszhoz tértek vissza. Sajnos az eső, és egyéb GPS-es problémák miatt Sukoró főterére értünk, innen pedig csak kerülővel – a Nadap felé vezető bicikliúton – jutottunk az eredeti tervben lévő Meleg-hegy közelébe. Innen már az előre eltervezett úton haladtunk, és értünk a Likas-kőhöz. Ez a furcsa sziklaalakzat a földtörténeti ókorban keletkezett, és bizonyos szögből nagyon hasonlít egy majomfejre. Tovább jelzetlen utakon haladtunk, előbb egy vadkerítéshez, később a Vaskapu-hegyhez érve. Szép erdei utakon mentünk tovább. Akadály ott keletkezett, ahol elértük a S jelzést, viszont az egy kerítés túloldalán volt. Elmentünk egy darabig, hátha arra lesz átjáró, de nem volt. Így visszamentünk a kapuig és annak drótját megnyitva (majd utánunk visszadrótozva) a jelzett útra tértünk. Nemsokára az utunk egyik fő attrakciójához, egy fűtött előterű pincéhez értünk, ahol finom falatok és ízletes borok vártak ránk. Eredeti tervben még szerepelt, hogy a pincehegyen keresztül Lovasberénybe gyalogolunk, de ezt a cudar időjárás (szerencsére a beígért viharos szél azért elmaradt) miatt kihagytuk.

Pilis-tető, Vaskapu

Címkék

November ötödikén egy különleges sziklaalakzatot, a Vaskaput kerestük fel, miután megmásztuk a Pilis-tetőt is. Az út több pontjáról szép kilátás nyílt a környező hegyekre, településekre, annak ellenére, hogy felhős, néha párás volt az idő. 42-en voltunk, 12 km-t tettünk meg 490 m-es szintemelkedéssel.

Isaszegen, Gödöllőn és Pomázon vettük fel túratársainkat. Pilisszentkereszten a temető mellett álltunk le fél kilenckor, onnan kezdtünk gyalogolni. A piros, zöld, majd a zöld forrás jelen értünk a sziklabarlangba foglalt Trézsi-kúthoz. Közben négyen egy rövidebb utat választva elmentek a S+ jelzésen.  Az út továbbra is emelkedett, de mindenki véleménye szerint csak nagyon barátságosan. A fák közül is ki lehetett többször látni a Budai-hegységre, Pilisszántóra, de az első igazi nyitott kilátás a László-kúpjától nyílt. Ezután elkezdett szerpentinezni az út Pilis-tető felé, és a Pilis, Dorogi-medence egyre nagyobb szegmensét láttuk be. Különösen szép volt az első kelet felé tartó hajtűkanyarról elénk táruló kilátás. Több szerpentin végén felértünk a 756 méter magasan lévő Pilis-tetőre, az egykori honvédségi területre.

A rakétasilók mellett itt található a Szent Özséb-kilátó, melyet egy geodéziai torony átalakításával 2014-ben adtak át. Fenn a kilátó részen erősen fújt a szél, de a kilátás páratlanul szép volt. A torony tövében megreggeliztünk (ebédeltünk?). Jelzetlen utakon indultunk tovább a Vaskapu-sziklák felé. Eleinte szederindákon botladoztunk, de később egyre szélesebb lett az út. 640 m magasságnál erősebben kezdett az út lejteni, 300 m alatt 80 m-t. Így értünk a Vaskapu-sziklákhoz, először is a Kiskapuhoz”, majd a „Nagykapuhoz”. Nagyon látványos sziklakapuk. Beszélgetés közben hasonlítgattuk a Cseh Svájcban látott Pravčická Brama-hoz, melyet két éve láttunk. Az bizonyára nagyobb, de ez meg a miénk. A kapuk valószínűleg beszakadt hévízbarlangok.

Miután kellően kinézelődtük magunkat, továbbra is lejtős úton indultunk a Vaskapu-szurdok felé. Azon leérve a Vaskapu-völgy bejáratánál lévő pihenőhelyre mentünk, elsősorban a nagyon szép esőbeálló kedvéért. Itt is tartottunk kis elemózsia-szünetet, aztán a Z jelzésen indultunk vissza Pilisszentlélekre. Mielőtt odaértünk volna, megálltunk a Klastrom-kútnál, majd a ciszterci-apátság pillérkötegeinél. Ez utóbbi fölött védőtető van. A buszhoz visszaérve kicsit várni kellett különutas túratársainkra, akik közben már Pilisszántón is jártak.

 

Nagymaros – Ördög-hegy - Zebegény

Címkék

Október 8-án a Duna-kanyar egyik legszebb részén jártunk. Kerek negyvenen voltunk. A Visegrádi-hegységről már többször látott Ördög-hegyet, Remete-barlangot most közelről csodálhattuk meg. 510 méteres szintemelkedéssel 11 km-t gyalogoltunk.

Busszal közlekedve az Isaszeg - Gödöllő – Vác útvonalon értük el Nagymarost. Fél kilenc után már a Főtéren voltunk, ahol épp piac volt. Áthaladva azon és a vasúti aluljárón a katolikus templomnál rátértünk a S négyszög jelzésre. Az út jobb oldalán három régi pince és Árpádházi Szent Erzsébet szobra volt látható. Mikor jobbra letértünk az eddigi egyenes utunkról, elkezdett gyengén emelkedni az út is. Hosszú ideig a Szamaras utcában haladtunk, ahol majd’ mindenki lefényképezte a Szamaras parkoló feliratú jópofa táblát. A Nagymaros vasútállomástól induló S jelzés balról becsatlakozott, és felváltotta a mi jelzésünket. Az erdő szélén sorompó állt, de szerencsére nem a turistáknak, sokkal inkább a fatolvajoknak.

Hamarosan a S barlang jelzésre tértünk, amely egyúttal utunk legszebb részét is jelentette. A hegyoldalban oldalazva, kissé lejtős úton haladtunk, majd egy nagyobb lejtő után egy tágas pihenőhelyre és kilátópontra jutottunk. A hely kiválóan alkalmasnak bizonyult reggeliző-helynek. Továbbmenve bizonyos távolságonként mindig volt egy kilátópont, amiért kicsit le kellett térni az útról. A kilátópontokról sorra feltűntek a Visegrádi-hegység szép hegyei és falvai, így Lepence, Dömös, Pilismarót, a szlovák oldalon Helemba, és a Helembai-hegység, az börzsönyi oldalon pedig Zebegény, Szob. A lejtő legalján felkerestük a Remete-barlangokat. Kissé továbbmenve a lezárt útszakaszig, ismét gyönyörű kilátás várt ránk.

A barlang után a K barlang jelzésen szuszogtató emelkedő következett, így értük el a S+ jelzést. Innen utunk végcéljáig csak lefelé, vagy szintben mentünk. Mindenkit bevártam a kereszteződésben. A csapat eleje közben a Dobozi-oromhoz ért, sőt el is kezdtek a meredek lejtőn ereszkedni. Aztán jöhettek vissza, mert az út nem arra vezetett. A következő kilátóhely a Borostyán-kői volt. Egy mélyúton tovább ereszkedve Zebegény széléhez értünk, szemben látszott a Dőry-kastély. A Malom-patakon hídján átkelve a vasúti viadukt (Hétlyukú-híd) mellé értünk. Ezután nagyjából a patakkal párhuzamos utcákon a Kós Károly/Jánszky Béla tervezte katolikus templomhoz értünk. A templom festményeit a gödöllői Kőrösfői-Kriesch Aladár tervezte. Téblábolás, fagylalt és kürtöskalács-evés után lesétáltuk a Duna-partra, ahol várt ránk a buszunk.

 

Zempléni túrák

Címkék

A kéktúrákat leszámítva hét éve jártunk utoljára a Zempléni hegységben. Ragyogó időben huszonhatan élveztük a nyárutót. Minden nap túráztunk, és aki mindegyiket végiggyalogolta, az 55 km-t tett meg, több mint 1700 méteres szintemelkedéssel.

Szeptember 29. (csütörtök)

Negyed hétkor indultunk Gödöllőről. Egy pihenővel és egy kis kóválygással 10 órára értünk Füzérradványba. Mint hét éve, most is a Korona-panzióban szálltunk meg, mert a jól bevált dolgokon nem szabad változtatni. Kipakoltunk, ettünk valamit, majd indultunk első túránkra.

Kishutáig kocsival mentünk, majd innen gyalog indultunk. Kis aszfaltozás után elértük a csak általam elnevezett „Források-völgyét” – hivatalosan Dzedó-völgy. Itt a térkép szerint 15 forrás található. Igaz mi konkrétan egyet se láttunk, mert az út a völgy fölött pár méterrel vezet. Folyamatos emelkedő után elértük a Dzedó-nyakat, majd az út legmagasabb pontját (473 m). Itt megpihentünk, majd végig lefelé menve Kőkapura értünk. 12 km volt a gyalogtáv. Annyira jól haladtunk, hogy majdnem másfél órát kellett várni a kisvonatra, mellyel Kishutára utaztunk vissza. Szerencsére sok látnivaló van Kőkapun, így hamar elszállt az idő. Hat órakor vacsoráztunk, kicsit gyakoroltuk a társas életet, de viszonylag korán lefeküdtünk a korai kelés miatt.

Szeptember 30. (péntek)

Reggeli után kocsival Göncre mentünk, innen kezdődött gyalogtúránk. A Szent Imre-templom, majd a temető mellett elhaladva hagytuk el a falut. Volt egy erősen szúrós szakasz is, de általában jól karbantartott úton haladtunk. Körülbelül 300 métert folyamatosan emelkedett az út, aztán egy erdészeti utat elérve kis lazítás következett. Mikor ismét kereszteztünk az előbbi utat, kezdődött az Amadé-vár bevétele újabb emelkedő leküzdésével. Fenn gyönyörű volt a kilátás. A kishitűek hamar feladták a várrom keresését, pedig egy fal két ablaknyílással nagyon jól kivehető volt. A romtól leérve ebédeltünk, majd a Pálos-kolostorig mentünk tovább. A XIV. században épült kolostor falai, egyes gótikus oszlopfői, sarokdíszei egész jó állapotban megmaradtak. Még 4,5 km volt vissza az út a kocsikig. Miután időben visszaértünk Füzérradványba, volt időnk még vacsoráig a kastélyt és parkját megnézni. A túratáv 14,5 km volt 628 m szintemelkedéssel.

Október 1. (szombat)

Kocsival Rostallóra utaztunk. Leparkoltunk a kisvasút végállomásánál, majd a sárga jelzésen elkezdtünk felfelé kapaszkodni az Ördög-patak völgyében. A völgy oldalában haladva gyönyörűen átsütött a nap a bükkfák között. Felértünk a tágas Mlaka-rétre, egyúttal az OKT útvonalára. Innen a már jól ismert kényelmes erdőgazdasági úton jutottunk el Gerendás–rétre, aholis megebédeltünk. Immen szép erdei úton, javarészt a Komlóska-patak völg yében jutottunk le ismét a Kőkapu, Rostalló felé vezető útra. Egy nagy hátránya volt ennek az útnak, az pedig az, hogy végig lábat nem kímélően aszfaltozott volt. A túratáv 17,7 km volt. Ezúttal túra után Hollóházára autóztunk, ahol megnéztük a Porcelán Múzeumot. Hazaérve szállásunkra még hosszasan elbeszélgettünk lefekvés előtt.

Október 2. (vasárnap)

Reggeli után összepakoltunk, majd kocsival Károlyfalvára mentünk. A falu végén, a volt pincéknél letettük az autókat. A P jelzésen helyenként meglehetősen meredek úton értünk fel Megyer-hegyre. Itt biztonsági korlátokkal védett helyről be lehetett látni a tengerszemre. A piros jelzést elhagyva a kék Malomkő-tanösvényen mentünk tovább. A volt hidrokvarcit kőbányában szép köveket lehet találni. A Király-hegy kilátóhelyét már nagyon benőtte a bozót, kilátni innen nem lehet. Viszonylagos jó kilátás, csak Megyer-hegy felé menet a szőlőtábla mellől nyílt. Ismét elértük a tengerszemet, ezúttal lementünk a víz partjára, majd felkapaszkodtunk a bányalakásokig. Itt ettünk. A horgásztavak mellett jutottunk vissza Károlyfalvára. Ezen a napon 11 km-t tettünk meg. Kocsiba ülve hazatérés előtt még megálltunk Tokajban, a Szerelmi-pincesoron. Aki nem vezetett többféle tokaji bort kóstolhatott meg.

 

Pilis, Édes-lyuk, Hétvályús-forrás

Címkék

Szeptember 3-án a Pilisben túráztunk Tahiból indulva. Nyarat idéző jó időben 45-en voltunk, 14 km-t gyalogoltunk 561 m szintemelkedéssel. Az út legnehezebb része mégsem az emelkedő volt, hanem a Vöröskő alatti gerincről való leereszkedés a Hétvályús-forrásig.

Busszal utaztunk Tahira az Isaszeg – Gödöllő – Szentendre útvonalon. Sajnos Inci utazását tönkretette a MÁV: majd másfél órát késett a vonata, mert állítólag veréb száll a vezetékre. Így őt kénytelenek voltunk itthon hagyni. Szentendrén még felvettük a pesti lányokat és Júliát. Tahiban pont a túra kezdetét jelentő Bercsényi utcánál álltunk meg. Ezen indultunk ki a faluból. A házakat magunk mögött hagyva, jobbra bekanyarodott a bicikliút – mert ezen mentünk felfelé – az erdőbe. Jobbra-balra mély töbörszerű mélyedések, horhosok, kiszáradt patakmedrek tették változatossá az utat. Enyhe, de tartós emelkedő után - miután elhagytuk a bicikliutat - a Sasfészek-vadászházhoz pár méteres kitérőt tettünk. Innen szép kilátás nyílt a környező hegyekre. Ha már volt már asztal, pad, meg is reggeliztünk.

    Továbbmenve hamarosan elértük a zöld jelzést. Itt választhatott mindenki: vagy eljön-e megkeresni az Édeslyuk-forrást, vagy itt megvárja a többieket. Végül aki maradt, az szép lassan, a maga tempójában elkezdte a hátralévő 150 m-es szintemelkedés legyűrését. A forrás felé vezető út egy szakasza erősen elhanyagolt állapotban van. Magát a forrást se nagyon találtuk, egyes elmondások szerint egy alig könnyező szikla volt az. Viszont a környéke gyönyörű volt. Több mély völgy is találkozik itt, benne víz, és mindenütt gyengén csordogáló patak, bedőlt fák: igazi őstermészet.

    Visszamentük a Z-re és mi is elkezdtünk kapaszkodni felfelé az Édes-lyuk nevű erdőben. Kitartóan emelkedett az út a P jelzés becsatlakozásáig, onnan már csökkent a meredeksége. A Vértes-mező szép ligetes terület volt. Innen már csak tényleg pár méteres emelkedővel a Kiss-bükk tetőre értünk. A zöld jelzés elkanyarodott, mi a pirosan folytattuk utunkat. Egy helyről korlátozott kilátás nyílt a Naszályra és a Szentendrei-szigetre. Nem sokkal ezután a S kör jelzésen kezdtünk ereszkedni lefelé. Ez a szakasz viselte meg a legjobban a társaságot, mert körülbelül 300 méteres hosszon igen meredeken lejtett az út. A köves úton könnyen meg lehetett csúszni. Még jó, hogy a gyökerek és a fák biztos pontot jelentettek a lefelé csúszkálásban. A Hétvályús-forrás vize nagyon finom volt, jól jött az ebédhez

    A faluba és a buszhoz vezető visszaút már nehézségek nélküli volt. Sokan egy fagylalttal jutalmazták meg magukat az út végén.

 

Cserhát, Alsópetény

Címkék

08.06-án, szombaton ezúttal a Cserhátba mentünk túrázni. Az első pár kilométert szemerkélő esőben tettük, utána viszont kellemes túraidőnk volt. 36-an voltunk, és 12,5 km-t tettünk meg 320 m szintemelkedéssel.

Busszal utaztunk az Isaszeg – Gödöllő – Rád – Penc - Alsópetény útvonalon. 7 órakor indultunk, és miután Isaszegen és Gödöllőn többszöri megállóval (majdnem) teljes lett a létszámunk, már csak a túra kezdőpontján álltunk meg fél kilenckor. Sajnos kicsit esett az eső, ezért mindjárt az esőkabátok felvételével kellett kezdenünk. A kerítésen át benéztünk a remek állapotban lévő Gyurcsányi-Prónay kastélyra, kertjére. Balról a domb tetején láttuk a katolikus templomot, majd elhaladtunk a községháza skanzenszerű kertje mellett. Kezdtünk kapaszkodni ki a faluból, amelyre helyenként nagyon szép kilátás nyílt.  Korábban, mikor 2010-ben erre kéktúráztunk, még nem erre vezetett az út, hanem egy csúszós mélyúton, így ez a szép kilátás is kimaradt akkor az életünkből. A Kékesi-vadászház viszont továbbra is szép és rendezett. Tartottunk is itt egy kis pihenőt.

    Közben szerencsére elállt az eső, és lekerülhetett rólunk az esőkabát. Jó egy kilométer után elhagytuk az OKT nyomvonalát, és a S+ jelzésre tértünk át. Az eső utáni pára a Dél-hegyet egészen misztikussá formálta. A sok nyári eső következtében rengeteg gombát is láttunk. Mikor elértük a S sáv jelzést, arra tértünk át. Kő-hegyen egy hatalmas tölgyfa alatt pihenőhelyet alakítottak, melyet ebédelés céljára ki is kellett próbáltunk. Közelben található egy új feszület, pár méterre árválkodik tőle a régi, egy bokornak támasztva.

    Ebéd után folytattuk utunkat. A Kő-hegyi kilátott csak többszöri próbálkozásra találtuk meg, talán azért is, mert nem vezet oda kijárt út. Kilátni is csak úgy lehet, hogy a meredély szélén keres az ember egy lyukat a fák között. Ezután a sárga jelzést is elhagytuk, és jelzetlen, de jól járható úton - végig lefelé menve - először pár víkendházat, majd a Cser-tavat láttuk meg. Rengetegen horgásztak a tavon. Minket a buszunk itt várt.  Hazafelé egy fénykép erejéig még megálltunk a keszegi felújított Huszár-Purgly-kastélynál.