gyalogtúra

Csákberény – Csókakő - Mór

Címkék

Ez évi utolsó kívánságtúránk a Vértes nyugati peremére vitt bennünket. Változatos terep, sok látnivaló, csodás idő: ez jellemezte az utat. 34-en voltunk, 13 km-t gyalogoltunk (aki a kis borkóstoláson is részt vett, az 14-et).

6 órakor szállt fel az első utas a buszra és háromnegyed kilencre értünk Csákberénybe. Közben megálltunk pár percre az Óceánrepülők emlékművénél is. Egy szép kis dísztó mellett kezdődött a túránk, majd az Ezerjó borúton haladtunk. A szőlők felett előbb a Kopasz-hegy, majd az Arany-hegy magasodott. Az út baloldalán a 2011-ben felállított Szent Orbán fából készült szobra nagy tiszteletnek örvend: még fedelet is kapott. Később egy hatalmas prést láttunk szintén az út bal oldalán. Jobb oldalon pedig egyszerű és hivalkodó házak, présházak váltogatták egymást. A hegyoldal fái pedig az ősz minden létező színében pompáztak. 2,5 km megtétele után szerencsére a jelzés elhagyta az aszfaltozott utat. Lejtmenetbe kapcsolva megláttuk a Csóka-hegy alatt lévő különálló sziklaplatón álló Csókakő várát. Természetesen nem hagytuk ki a vár meglátogatását.

Három éve jártunk itt, de nagy örömünkre azóta sokat épült, csinosodott a vár. Most már a kápolna mellett fel lehetett menni a felsővárba is. Körül is néztünk fentről, de ahogy végig napsütésben gyalogoltunk, a távolkép nem volt ilyen szép: párás, kissé ködös időben nem volt igazán szép a panoráma.  A vár bejárása után még tovább emelkedett az út, míg el nem értük a Csóka-hegy gerincét. Itt egy jó kilátást adó tisztáson megpihentünk, ettünk. A további út igen változatos terepen, pár métert állandóan le-és fölmenve folytatódott. Nehezítette a továbbjutást a rengeteg kidőlt fa, amelyek valószínű a múlt heti viharos szél áldozatai. Viszont nem lehet mindent mostani viharra fogni, mert sok fa már láthatóan régóta ott hever. A mintaszerűen jó útfestés egyszer azért kihagyott: Mór felé közeledve a völgyből jobbra kitérő utat nem jelölték. Mi meg figyelmetlenségből kicsit túlmentünk a csábító völgyi úton, szerencsére csak 100 métert. Mór felé közeledve elértük a zöld, majd a piros jelzést.

A városba érve hosszan gyalogoltunk a Széchenyi úton. A Kapucinusok terénél várt ránk autóbuszunk. Aki már elfáradt, felülhetett rá, de a többség még felgyalogolt a Bormúzeumig, hogy megkóstolhassunk egy-két móri bort. Ez a kis kitérő még megemelte a beígért szintkülönbséget: összesen 481 métert mentünk felfelé, és 526-ot lefelé.

Ördög-árok, Kőmosó-szurdok (Bakony)

Címkék

Kívánságlista alapján most a Tarjánka-völgybe mentünk volna, de mivel az nem látogatható már, helyette – szavazás alapján – az Ördög-árkot jártuk végig. Kereken negyvenen voltunk.

Reggel hatkor kezdte a busz összeszedni utasait. Első megállónk Bicske határában az Óceánrepülők emlékműve volt. Itt mindig megállunk pár percre mikor erre járunk. Fél tízre értünk Dudarra. Miután lekászálódtunk a buszról, elindultunk a piros jelzésen. 6-700 métert gyalogoltunk a faluban, majd egy mező szélén értünk be az erdőbe. Az első magányos szikla hamarosan megjelent az út mellett, de itt igazából még csak bedőlt fákat kellett kerülgetnünk. Mikor a völgy mélyülni kezdett, akkor már rengeteg kisebb-nagyobb szikla állt utunkba. Ezekről az össze-vissza elhányt kövekről tartja a monda, hogy ez az ördög műve. Később a teljesen szűk völgyben pár nehezen leküzdhető lépcső, hanyagul egymásra dobált hatalmas sziklák lassították a tempót, ugyanakkor ezek voltak a leglátványosabb részek. A legnehezebb átjáró az Ördög-gát volt. Pár vaslétra segítette a lejutást a szikla legaljánál, de – ellentétben pár neten talált korábbi képtől -, most hiányzott ez. Segítettük egymást le, ahogy tudtuk. Lehetett a sziklába erősített acélkötél mentén is lejutni, de ez sem volt könnyebb. Még legegyszerűbben az árokból kikapaszkodva, a nagy sziklát megkerülve lehetett a gáton túljutni. Ezután már lényegesen könnyebben lehetett haladni. Egy hajtűkanyar és némi emelkedő után kiértünk az árokból.  Bakonyoszlop felé haladva messziről már láttuk a cseszneki várat, a következő úti célunkat.

Buszba ültünk és Cseszneken a vár után, a temetőnél szálltunk ki abból. Visszasétáltunk a várfeljáróig, ahol már várt bennünket Bernadett, az idegenvezetőnk. Vezetésével bejártuk a 700 éves várat, minden részéről értékes információkat kaptunk. Sokan kitöltötték a kvíz kérdéseket tartalmazó lapot, és most várják, hogy azon szerencsések közé kerüljenek, akik valamilyen ajándékot kapnak a vár vezetésétől.

Még egy programunk volt hátra, ez pedig a Kőmosó-szurdok. Ezt a nem hosszú, de igen látványos szurdokot a P+ jelzés igénybevételével értük el, miközben elhaladtunk a zsidótemető mellett. A szurdokba leérve előbb megkerültünk egy hatalmas sziklatömböt, majd egy köves sziklaperemen leereszkedtünk a völgytalpba. Itt már könnyen lehetett haladni. Sokan felmásztak a sziklaoldalban lévő barlanghoz is. Ezután enyhén emelkedve kikapaszkodtunk a szurdokból, és az autóbuszunkhoz gyalogoltunk. Már csak a hazaút maradt hátra. A két gyalogút együtt 11,5 km hosszú volt, de talán a beharangozottnál kicsit nehezebb.



 

Aggteleki-hegység (09.28-10.01.)

Címkék

Harmincan az Aggteleki-hegységben túráztunk négy napig. Kisebb sétákat leszámítva 50 km-t gyalogoltunk. Jobb időt nem is kívánhattunk volna magunknak.

Szeptember 28. (csütörtök)

Negyed hétkor indultunk Gödöllőről. Az autópályán haladtunk Miskolcig, onnan kisebb utakon a Rakacai-tóig, szállásunkig. Fél tíz körül értünk oda, lepakoltunk, majd reggeli után kocsiba szálltunk. Égerszögig mentünk, ahonnan gyalogtúránk indult. Első pihenőnk az Égerszögi-turistaház mellett volt. Továbbindulva a Pilics-hegyi-kilátóig gyalogoltunk. A kilátóra érdemes volt felkapaszkodni, mert szinte teljes körpanorámában gyönyörködhettünk. A zöld jelzést elhagyva a Z+-en folytattuk utunkat. Az út jobb oldalán pár méter távolságra találtuk a Béke-barlang Felfedező-ági bejáratát. Szép tölgyesben haladva ismét a Z jelzésre tértünk, majd azt elhagyva egy jelzetlen borókabokrokkal tűzdelt legelőkön át értünk vissza Égerszögre. 11 km volt a táv 350 m szintemelkedéssel. A szállásunkon finom vacsora várt ránk. Vacsora után még egy ideig beszélgettünk, de a korai kelés miatt nem nagyon sokáig.

Szeptember 29. (péntek)

Reggeli után kocsival Jósvafőre mentünk. A falu elején leparkoltunk, majd a S jelzésen elkezdtük gyalogtúránkat. Folyamatosan emelkedő úton a Kis-Galyát megkerülve az Országos Kékúra útvonalára értünk. Itt lehetett volna egy rövidebb távra is váltani, de mindenki a hosszabbra jött. A Szőlő-tetőre felérve pár szép pincét, présházat láthattunk, valamint szép kilátásban gyönyörködhettünk. Az András-Galya oldalában értünk fel utunk legmagasabb pontjára, innen szinte állandóan lefelé haladva a Szelce-völgybe jutottunk. Itt szinte belilult a táj a sok őszi kikericstől. Jósvafőre beérve sokan elnyalogattak egy fagylaltot. Kocsival visszautaztunk szálláshelyünkre. Vacsora, beszélgetés következett. Napi gyalogtúránk 14 km volt 272 méter szintemelkedéssel.

Szeptember 30. (szombat)

Kocsival Jósvafő és Aggtelek között lévő Vöröstó Látogatóközponthoz utaztunk. Leparkoltuk az autókat és elindultunk. Először a Vörös-tavat érintettük, majd a Z jelzésen a jósvafői Tengerszemhez értünk. Gyönyörű színek domináltak: a türkizkék tó, és a föléje nyúló sárguló falevelek. A Baradla-barlang bejáratánál megvettük a belépőket, és vártuk a szakvezetőt. 10 órakor indultunk. Előbb ismét a Tengerszem mellett mentünk el, de most anak északi oldalán. A református templom után leértünk a bíró háza melletti fahídhoz, ahol előző nap is megcsodáltuk a szinte tóvá szélesedő patakot. Ezután a Tohonya-völgy szép mohás sziklái között haladtunk, majd balra kanyarodva a Vass Imre-barlang felé vettük az irányt. A barlangnál két csoportra szakadtunk, mert egyszerre nem mehettünk be annyian a barlangba. Az első csoportba azok kerültek, akik a túra végén még meg szerették volna nézni az aggteleki Baradla-barlangot. Mi a második csoporttal mentünk be. Ez a barlang maga a csoda. Túl azon, hogy csodálatos cseppkövei vannak, igazi barlangi élményt ad az, hogy közvetlenül a cseppkövek mellett, között és néha még afölött is haladt a kissé csúszós, agyagos út. Körülbelül 600 méter volt oda-vissza a bejárható szakasz. Visszafelé más úton mentünk. Jelzetlen úton elhaladtunk a Kutatóállomás mellett, majd egy mezőn a S jelzésre értünk, Ezen mentünk tovább, majd egy (térkép szerinti) úton – jobban mondva úttalan úton – a K+ közvetítésével a Z jelzésre értünk. Itt a víz fölé fektetett fákon át kellett kelnünk a Kecső-patakon. Elértük az OKT-t, majd még tovább emelkedő úton a S+ jelzést. Ez már visszavezetett a Látogatóközponthoz. Bejártuk azt is. E napi túránk 11,5 km hosszú volt, 420 m szintemelkedéssel. Elindultunk hazafelé. Útközben meg szerettük volna nézni Szinpetriben a világ legnagyobb könyvét, de egy akkor érkező nagy csoport miatt nem jutottunk be. Kárpótoltuk magunkat Perkupa bejárásával. Megkapó a falu főutcája, a közepén végig folyó patakkal, és jó pár régi szép házzal. Megint finom vacsorát kaptunk, elborozgattunk, beszélgettünk.

Október 1. (vasárnap)

Összepakoltunk, majd reggeli után Szögliget után lévő Szalamandra-házhoz hajtottunk. Innen indult első túránk, melynek végcélja a Szádvár volt. A várig végig emelkedett az út hol jobban, hol kevésbé. A Lakatos-forrásból csak éppen csordogált a víz. Háromnegyed-részben megkerültük a várnak helyet adó hegyet, majd egy erősebb emelkedővel felértünk a nagykiterjedésű várhoz. Az utóbbi években legalább állagmegóvás történik, így van némi esély arra, hogy maradjon is valami a várból. A kilátás páratlanul szép, csak észak felé nem lehet ellátni a fák fölött. Keresztül-kasul bejártuk a várat, csináltunk csoportképet, majd lecsurogtunk a Várhegyről. Ez az út 5,5 km volt, 300 méteres szintkülönbséggel.

Ismét kocsiba szálltunk, és átautóztunk Aggtelekre. A Baradla-barlang bejárata fölötti kilátóhelyre kapaszkodtunk fel először, majd az OKT-t elhagyva rátértünk a K háromszög jelzésre. Megebédeltünk és tovább gyalogoltunk a Baradla-tetőre. Innen leereszkedve áttértünk a Z jelzésre, majd mikor majdnem elértük (volt aki el is érte) a Kecső-patakot, jelzést váltottunk. A Baradla-völgyön keresztül értünk vissza Aggtelekre. Ez az út 7,2 km-es volt, 252 m-es szintemelkedéssel. Rövid búcsúzkodás után elindultunk hazafelé. Sajnos az M3-ason történt karambolok miatt sokáig tartott a hazaút. A híreket hallgatva ugyan letértünk a 3-as útra, de ez talán még rosszabb volt.

 

Szlovénia

Címkék

Szeptember első teljes hetében Szlovéniában egy hetet túráztunk nyolc fővel. Jelen beszámoló csak egy rövid vázlat az útról. Akit érdekelnek a további részletek, az kérem jöjjön el 2018.01.21-én az isaszegi Falumúzeumban tartandó vetítettképes élménybeszámolóra.



09.04. hétfő. 590 km-t autózva a Bohinji-tó mellett lévő Stara Fužinába érkeztünk. Délután gyalogtúrát tettünk a falu közelében lévő Mostnica-szurdokba. A táv 6,1 km volt.

09.05. kedd. Bledbe autóztunk és körbegyalogoltuk a tavat. Közben felmásztunk a Kis-Osojnica-ra (685 m), és a bledi várba. Ez az út 12 km hosszú volt. Ezután autóval átmentünk a Vintgar-szurdokhoz. A szurdok bejárása után más úton mentünk vissza a kocsikhoz. A gyalogtáv 6 km volt.

09.06. szerda. Kocsival az Isonzó-völgybe mentünk, ahol a következő túrákat tettük meg: Isonzó-forrás, Kozjak-vízesés, Tolminska korita (szurdok).

09.07. csütörtök. Gyalogtúrára közvetlen a szállásunktól indultunk. Körbegyalogoltunk a Bohinji-tavat, ezenkívül felkapaszkodtunk a Savica-vízeséshez. A táv: 21,5 km volt

09.08. péntek. Kocsival Škočjan-barlangrendszerhez mentünk. Itt három utat jártunk be. Az első egy földalatti túra volt vezetéssel (3 km). A második a Reka folyó útjának követése volt a föld alatt. Ezt követően a felszíni tanösvényt jártuk be. Ezután a Predjama-várhoz kocsikáztunk. és megnéztük a várat, majd a vár alá befutó patakot.

09.09. szombat. Reggeli után kocsival a Pokljukai-szurdokhoz mentünk, majd azt végigjártuk a patakparton és felette a szirten. A táv oda-vissza 8 km volt. A következő látnivaló Bohibjska Bela-nál az Iglica-hasadék volt. Ezt követően a Bohinji-tó végénél lévő kabinos felvonóhoz autóztunk, és felmentünk rajta 1500 m-re. Szép kilátás nyílt a tóra és a környező hegyekre.

09.10. vasárnap. A várható esőzés miatt megváltoztattuk a betervezett programot és a Kamniki-Alpokon keresztül Mozirje-be mentünk. Itt egy látványos virágos ligetet néztünk meg.



 

Csörgő-patak völgye

Címkék

Nagyon ránk ijesztett a túra napján is érvényben lévő hőségriadó, mégis – a résztvevők egyhangú véleménye szerint – nagyon kellemes időnk volt a Mátrában. 27-en voltunk a túrán.

A hőség miatt nagyon nehezen kezdett a buszlétszám összejönni, ezért kínomban még egy túrahelyettesítő fürdés felvetésével is próbálkoztam. Szerencsére többen is úgy szavaztak, hogy fürdőbe semmiképp se menjünk, maradjunk a túránál.

Egy órával előbbre hoztam az indulást is (6 órára), a távot is lerövidítettem, hogy a déli melegben már ne kelljen gyalogolnunk.

Szokás szerint Isaszegen, Gödöllőn vettük fel a túratársakat. 8 órakor már indultunk Mátrakeresztes-Békástói-üdülőtelepről. A házakat hamarosan elhagytuk, és árnyas fák közé. a Csörgő-patakkal párhuzamosan futó útra értünk. Enyhén emelkedő úton 9 órára a szurdok bejáratánál voltunk. A nagy sziklák között, a viszonylag bővizű patak mellett kellemes mikroklíma alakult ki. Számtalanszor kellett a patakon átkelni, kidőlt fák alatt/felett átmászni, ez tette izgalmassá az utat. Nem véletlenül került fel a kívánságtúrák közé. Bal oldalról elhagytuk a Remete-barlangot. 10 órakor reggeliztünk, már csak azért is, mert pár túratársunk lemaradt, és várnunk kellett rájuk. Továbbindulva sajnos a Csörgő-malom romjait nem láttuk. Elhagytuk a Csörgő-patakot, és a Hutahelyi-patak völgyében kezdtük felkapaszkodni Mátraszentistván felé. Az erdőből kilépve a síparknál már ott állt a buszunk. Még annyit várakoztattuk a buszt, míg a közeli Vidróczky-csárdánál nem oltottuk szomjunkat egy üdítővel, vagy egy sörrel.

A túrát követő napon Hajni és Marci meghívására a zsámboki Lecsófesztiválon vettünk részt. Köszönjök nekik!

Morva-karszt (06.16-18.)

Címkék

Háromnapos túrára a tőlünk 400 km-re lévő – barlangokban, patakokban, szép tájakban gazdag – Morva-karsztra utaztunk. Mindhárom nap túráztunk. E beszámolónál többet a 11.25-én esedékes vetítésen lehet majd megtudni.

06.16. péntek

Öt kocsival hat óra körül kezdtük összegyűjteni az utazókat, és negyed 8 felé találkoztunk az M1-es egyik pihenőjében. Rövid üdvözlések után továbbindultunk. Mivel a szlovák autópálya-matricát előre megvettük, legközelebb csak a cseh határon álltunk meg. Itt ettünk is. Brno környékén mindig dugók vannak, most is belefutottunk egybe. 12 órára értünk Skalny Mlýn-be, ahonnan az első napi túránk indult. 12:20-kor indult a vezetés a Kateřinská-cseppkőbarlangba, így előbb ezt néztük meg. A barlangban – melyet egykor egy földalatti folyó alakított ki - található a Morva-karszt és Csehország legmagasabb dómja (nagyon jó az akusztikája), a híres Bambuszerdő, valamint a barlang jelképe a boszorkány. Vezetés csak cseh nyelven volt, ezért csak ízlelgettük a szavakat, de nem értettük. A cseppkőbarlang után száraz barlangokkal bőven teletűzdelt árnyas erdei úton mentünk tovább. Macocha előtt megálltunk ebédelni. Felérve a 138 méter mély beszakadt barlanghoz – melyhez a gonosz mostoha legenda tartozik – kicsit esni kezdett. Behúzódtunk a büfékhez tartozó fedett részre. Előbb a felső kilátóból lestünk le a szakadék mélyére, utána padig az alsóhoz mentünk. Innen látható a Punkevni-barlang azon része, ahol az ún. száraz szakasz után a látogatók kiérnek a szabadba, a szakadék aljára. Mi a kilátótól egy szerpentines úton ereszkedve elértük a Punkva-barlang bejáratát, és a rögtön mellette lévő kijáratot, ahová a barlanglátogatók csónakkal érkeznek. A Punkva-patak mellett haladva értünk vissza a kocsikhoz, a Látogatóközponthoz. Ezután Blansko-ba, a szállásunkhoz hajtottunk, ahol gazdag felszereltségű szobák, és finom vacsora várt ránk. A gyalogtáv 10 km, szintkülönbség 220 m.

 

06.17. szombat

Reggeli után kocsival a 15 km-re lévő Adamovba utaztunk. Letettük az autókat, és elindultunk A házakat elhagyva a Jozefov-völgybe értünk, amelyben jó pár kilométert gyalogoltunk. Az út hol közvetlenül a kimondhatatlan nevű Křtinsky-patak mellett, mikor pedig a völgy összeszűkül, akkor a sziklák közé felkapaszkodva halad. A turistaút egyszer kivezetett bennünket az aszfalt mellé, ahol az Öreg hutát és a kohászati múzeumot lehetett megnézni. Az utóbbira most nem volt időnk, de a nagyhuta, két másik kisebb, és pár darab egészen kicsi (kemenceméretű) olvasztó értékes ipari műemlék, kár lett volna kihagyni látványukat. Visszatérve a völgybe a Jáchymka-barlangon keresztül vezetett az út. Lámpák fényénél kezdődő cseppkőképződményeket is láttunk, a barlang mellett függőleges sziklafalban pedig további barlangnyílásokat. Ideiglenesen elhagyva a patakmedret a Býci Skála-hoz értünk. Itt nagyon sokan voltak, mert meglátásunk szerint valamilyen sziklamászó-verseny lehetett ott. Két barlangba is beláttunk, de sokat kellett volna várakoznunk arra, hogy bejussunk. Kicsit visszasétálva az út mellett egy felszínre érkező búvópatakot is lehetett látni. Még egy darabig a patak mellett haladtunk, aztán elkezdtünk kikapaszkodni a völgyből. A Hradec u Babic-vára mellett mentünk el, de a várból semmit se lehetett látni. Na Újezde makadámútig folyamatosan emelkedett az út, onnantól viszont már jobbára lefelé ereszkedtünk. Stílusosan egy vadetetőben megebédeltünk. Az út végefelé egy – a II. világháborúban meggyilkolt, megkínzott erdészek emlékére készített – kőtábla mellett haladtunk el. Adamov-ba érve, megnéztük a katolikus templomot, és benne a híres Zwettl-oltárt. 14,5 km-t gyalogoltunk ezen a napon 388 méter szintkülönbséggel. Ez utóbbi csalódás lehet mindenki számára, mert a túrakiírásban 622 m-t írtam. A túra végén sokan emlegették, hogy milyen jól vettük az akadályt, meg se kottyant a több mint 600 m-es szintemelkedés. Pedig – sajnos - csak a tervezőprogram hibázott ennyit, én meg elmulasztottam felülbírálni azt, elhittem neki.

 

06.18. vasárnap

Összepakolás és reggeli után fél kilenckor Sloupba autóztunk. A templom melletti parkolóban hagytuk az autókat. Először a Sloupsko-šošúvské cseppkőbarlangot látogattuk meg. Itt az volt a szerencsénk, hogy a vezető cseh nyelv mellett angolul is tájékoztatott bennünket, és Laci volt olyan kedves, hogy fordított nekünk. A barlang véleményem szerint - ha lehet -, még szebb volt, mint a Kateřinská-cseppkőbarlang. Nagy termekben óriás cseppkövek, míg kis, félreeső helyeken finom és részletdús képződmények váltogatták egymást. Nagy volt a szintkülönbség a barlangon belül, így ez mindjárt egy kis túrának is beillett. A kijáratnál filmvetítés és egy kiállítás is volt a neandervölgyi ember korszakáról. Gyalogtúránk ezután kezdődött. A Novoročni-barlangot ugyan nem találtuk, maga a szurdok (Pustý žleb) viszont nagyon szép volt. Mikor a szurdokot balra elhagytuk, elég meredeken vezetett fel az út a S jelzésig. Az erdő szélére kiérve kis kitérőt tettünk egy dolináig, de az egyáltalán nem volt látványos. Ezután egy farakáson megebédeltünk. Jelzetlen úton és - egy kis szakaszon - országúton haladtunk, majd a cseppkőbarlang felett dombra kapaszkodtunk fel. Közben egy kissé megbillent hutát is láttunk. Ez a túra 10 km hosszú volt 277 m (+ a barlang) szintkülönbséggel. A kocsikhoz visszatérve némi cihelődés után elindultunk hazafelé. Sajnos egy útlezárás teljesen eltérített a megtervezett úttól, aztán Brno-t délről megkerülő autópályán kb. 1 órát araszoltunk. nem csoda, hogy csak este ¾ kilencre értünk haza.

 

Salabasina-, Holdvilág-árok

Címkék

Kívánságtúránk ezúttal mindjárt két szurdokba is vezetett bennünket, ez pedig a Salabasina- és a Holdvilág-árok. Az első kevésbé látogatott, igazi vad vidék, míg a második jóval felkapottabb, ezáltal jobban kiépített is. Pont negyvenen voltunk, 12,5 km-t tettünk meg 450 m-es szintemelkedéssel.

Mivel ez a túra Ági szavazata alapján (is) került a kívánságtúrák közé, ezt a túrát az ő emlékének szenteltük. Hétkor indultunk Isaszegről, majd Gödöllő, Mogyoród, Budakalász felszállóhelyek közbeiktatásával értünk Kiskovácsiba. A buszról leszállva a P+ jelzésen indultunk, majd áttértünk a P jelzésre. Mikor az élesen jobbra fordult, mi nem követtük, hanem jelzetlen utakon értük el a Salabasina-árok kezdetét.

A Salabasina azt jelenti, hogy az árok végében „fejében”, egykor hamuzsírt főztek. Az árokban egykor még turistaút is vezetett, de a meglazult sziklák állandóan bedőltek, magukkal rántva a rajta lévő fákat is. Így aztán a Pilisi Parkerdő belefáradt az állandó felújításba és lezárta azt. Most engedélyezett a rajta való haladás, de a térképeken mindenhol ott a figyelmeztetés, hogy ez egy nehezen járható szakasz! Ezt mi is igazolni tudjuk. A rengeteg bedőlt fa miatt nagyon lassan lehet csak haladni. Most nem volt nagy víz az árokban, de a fák mellett azt is kerülgetni kellett. De hát pont ezért volt szép, igazi vadregényes túra. Nem véletlenül került be az első tíz évünk legszebb helyei közé. Tudniillik 2011-ben már jártunk itt. Azóta egy lényeges változás van: az árok kb. egyharmadánál egy gát áll keresztben, melyen egy erdészeti út halad át. A kőgáton át lehetett menni a pataknak készített átfolyón is, de megmászva azt (és a túlsó oldalon leereszkedve) is. Nem sokkal a gát után van az első nagyobb megmásznivaló szikla. Itt a falhoz támasztott fák segítik a feljutást és az előtte lévő vízen való átjutást. De a legnagyobb segítség mi magunk vagyunk azzal, hogy húzzuk-vonjuk egymást a nehéz akadályokon. Később volt egy olyan szakasz, ahol a patak felett V-alakú sziklán csak terpeszállásban lehetett felmenni. Aztán rengeteg kidőlt mohás fa közötti bujkálás után egy kb. 3 méter magas sziklafal állta utunkat. Elődeink itt is fák sziklákhoz való támasztásával próbáltak a helyzeten javítani. A ferde fákon való feljutás az elsőknek még viszonylag könnyen megy, de mikor már a harmincadik ember lép rá vizes cipőjével, már csúszóssá válik az. Marci kötelet is hozott, ez is segítséget jelentett. Mikor már nem volt igazán látványos az árok, kimásztunk belőle, és jelzetlen utakon arra a piros jelzésre értünk, melyen már korábban haladtunk.

A Tölgyikrek felé mentünk rajta, miközben gyönyörű sárga gyűszűvirágokat láthattunk. A Lom-hegyen felfelé kapaszkodva, mikor elértük utunk legmagasabb pontját, megálltunk ebédelni. Ezután hosszan ereszkedtünk le hegyről, míg el nem értük a Holdvilág-árok kezdetét. Itt pihentünk kicsit, mielőtt nekivágtunk volna az ároknak. Előbb lépcsősen kiépített úton hatalmas sziklák közé értünk, majd egy szűk kanyonba jutottunk. Innen továbbereszkedni bedobált fatörzseken lehet. Hídhoz érünk: ezen haladva a jelzett út kikerüli a nagy sziklafalat és a Meteor-létrát. Mi persze a létrán mentünk le. Lenn fehér szilafalak és a Remete-barlang fogadja az erre járókat. Továbbhaladva a Domini-forrásnál mindenkinek meg kellett állnia, mert a vize finom és jéghideg volt. Még egyszer-kétszer átkeltünk a patakon, majd ismét Kiskovácsiba értünk. A becsületkasszás büfénél sokan vásároltak. A busz már járó motorral várt ránk.

 

Burok-völgy

Címkék

9 éve jártunk a Burok-völgyben, de sokunknak nagyon tetszett, így nem csoda, hogy több szavazattal az idei kívánságtúrákba is bekerült. Szépsége szerencsére mára se kopott meg. Szép időben most 41-en jártuk be az őstermészeti állapotban lévő völgyet, 15 km-t megtéve. Ez az út egyúttal jutalomtúra is volt, mert aki az előző évben útkarbantartást, vagy egyéb hasznos társadalmi munkát végzett, annak buszköltségét a Klub állta.

Isaszeg, Gödöllő, Örs vezér tér felszállóhelyein jött össze a teljes létszám. Háromórás buszozással jutottunk el a Királyszállási elágazásig. Mikor lekászálódtunk a buszról, a nagyon erős szél óriási porfelhőt kavart. A nyílt placcot nagyon hamar elhagytuk, az erdőben Királyszállás felé vezető új aszfaltúton már szinte nem is éreztük a szelet, a Burok-völgyben pedig meg se rezzentek a levelek. Az aszfaltozott utat nem egész egy kilométer után hagytuk el jobbra. Úgy 20 perc gyaloglás után ismeretterjesztő tábla állt, kiszélesedett a völgytalp is, valamint megjelent a medvehagyma. Illata (szaga?) már nem volt olyan erős, de még szépen pompázott, nem kezdett el lekonyulni. Elkezdődött a kidőlt fák miatt nehezedni a terep. Mivel ez egy hasadékvölgy, víz nincs a völgyben. A fák viszont - fakitermelés hiányában – állva halnak meg, Később persze kidőlnek, néha magukkal sodorva egészséges fákat is. Igazi szépsége – egyben nehézsége is – a völgynek az, hogy a turistajeleket leszámítva semmilyen emberi beavatkozás nyomát nem lehet felfedezni. Ezért minden lépésnek jelentősége van, méterenként meg kell fontolni, hol lehet könnyebben átjutni az akadályokon: átmászva azokon, esetleg alatta átbújni, netán kikerülni azt?

A Bükkös-ároknál bevártuk egymást: aki nem reggelizett otthon, vagy a buszon, az itt pótolhatta az elmulasztott étkezést. Ezt követően tovább bukdácsoltunk a kidőlt fákon. Legközelebb hosszabban ott álltunk meg, ahol a völgy felvette a bakonykúti felé tartó déli irányt. Innen több mint másfél kilométert mentünk délnek, majd – miközben kikapaszkodtunk a völgyből – ugyanennyit vele 130-150 méterrel párhuzamosan ellenkező irányban. Több helyről is beláttunk az imént bejárt völgybe. Szép kosborokat is láttunk az út mellett, kiérve pedig a tetőre rengeteg árvalányhajat. Tovább fokozta az árvalányhaj-mező szépségét, hogy a - nyílt terep miatt - ismét az erős volt a szél. Ebben és az erős napsütésben hullámzott a mező. Isztiméren várt ránk a busz, és azon turistáink, akik rövidebb utat választottak. A hazaút –szerencsére - eseménytelen volt.

Sokunk, akik 2008-ban is végigjárta ezt az utat, megállapította, hogy azóta határozottan hosszabb lett.



 

Vend-vidék, Bärenschützklamm

Címkék

Tavaszi négynapos túránk során ezúttal a Vend-vidéket - egy ausztriai kiruccanást leszámítva - kerestük fel. Aki minden túrán részt vett, az 54 km-t gyalogolt 1800 méter szintemelkedéssel.

05.11. csütörtök

6 órai indulással különböző helyekről az M1-es Harkályos pihenőhelyénél gyűltünk össze. Rövid üdvözlések után továbbindultunk Szombathelyen át Felsőszölnökre. Itt foglaltam szállást. A szállás elfoglalása után bekaptunk pár falatot, és indultunk túrázni. Az első kilométereket jelzetlen úton tettük meg a szlovén határ közelében. Egy-két emelkedő és patakátkelés tarkította az utat. A P háromszög jelen jutottunk fel az osztrák-szlovén-magyar hármashatárra. Lefényképeztük a hármashatárkövet, melyet a trianoni döntés után 1922-ben állítottak fel. A pihenőpadoknál lazítottunk egyet. Ezután osztrák oldalon ismét jelzetlen úton haladtunk, míg el nem értük előbb a zöld, majd a piros jelzést. Ez utóbbin értünk vissza Felsőszölnökre, majd a kocsma közbeiktatásával szálláshelyünkre. 13 km, 370 m-es színkülönbséggel volt a napi adag. Vacsora után még beszélgettünk egy ideig.

05.12. péntek

Fél hétkor reggeliztünk, és utána azonnal indultunk Ausztriába, Mixnitzbe. Itt van ugyanis Bärenschützklamm, amit már két éve is meg szerettünk volna nézni, de akkor nem jött össze. 9 órára értünk oda Grácon keresztül. Nagyon szép volt az idő. 300 méteres húzós emelkedővel értük el a szurdok bejáratát, ahol belépőt kellett vennünk. Ezután kezdődött az igazi szépség – és nehézség. A Mixnitz-patak évezredek alatt mély kanyont vágott magának a sziklákban, 24 vízesést hozva létre. A nagy szintkülönbség legyőzését hidak (115 db), létrák (40 db) teszi lehetővé, miközben alattunk zúg, robajlik a patak. A vad szurdokrész kb. 1400 méter hosszú 350 méter emelkedővel, 2900 lépcsőfokkal. A szurdok után még emelkedett az út az 1214 méter magasan lévő hegyi vendéglőig. Itt megettük szendvicseinket, volt aki kávét, páran egy sört ittak. Jól esett a pihenő. Lefelé más úton mentünk vissza a kocsikhoz. Az út vége felé nem nagyon, de esni kezdett az eső. A túra 11,3 km hosszú volt 740 méteres szintkülönbséggel. Fél hatra értünk vissza a szálláshelyünkre. Vacsora után - akit még nem vitt ágyba a fáradtság – egy beszélgetésre, borozásra jöttünk össze.

05.13. szombat

Kocsival a közelben lévő Kétvölgybe utaztunk, közben párszor megálltunk a jellegzetes Vend-vidéki tájat fényképezni. A buszmegállónál parkoltunk le és indultunk gyalogolni változatos tájon. Kis csermelyek, patakok szabdalta dús vegetációjú vidéken egy lejtő/emelkedő után értünk Ritkaházára, a „szoknyás” haranglábhoz. Ezután egy darabig aszfaltozott úton kellett mennünk, majd arról a szlovén határ felé vettük az irányt. Határkövek kíséretében 4 km-t közvetlenül a határon tettünk meg. Közben erősen beborult, majd esni kezdett. Szerencsénkre mikor már jobban rázendített, a volt határátkelő fedett része alá értünk. Itt vészeltük át a nagy záport. Mikor elállt az eső, továbbindultunk. Kétvölgy határában egy szép, új fa kilátó tetejéről nézhettünk körbe. A gyalogtáv 11 km volt 240 m szintkülönbséggel. Mivel az eső miatt elmaradt az ebédünk, úgy döntöttünk, hogy visszamegyünk szálláshelyünkre. Ott megebédeltünk, és mikor már szépen sütött a nap, Szentgotthárdra autóztunk. Először a Helytörténeti és Szlovén Nemzetiségi Múzeumot szerettük volna megnézni, de – szemben a honlapjukon leírtakkal – zárva találtuk azt. A város főterére mentünk, de a többi látnivalóval se volt nagy szerencsénk. A templom belsejében állványerdő állt, a magtárszínházat rendezvény miatt nem tudtuk megnézni, a kolostorépület megközelítését esküvői násznép hiúsította meg. A Várkertben sétáltunk még egy kicsit, majd fagyizás következett. Este a szokásos programok voltak.

05.14. vasárnap

Reggeli és összepakolás után Nemesmedvesre autóztunk. Ott az érdeklődők először a T34-es tankot vették birtokba. Gyalogolásunkat északi irányban kezdtük, míg el nem értük az osztrák határt. Ott Reinersdorf falura láttunk rá. A határmenti zöldön folytattuk utunkat, ahol jelzést csak nagyon ritkán láttunk, és helyenként igencsak nehezen volt járható. Két kisebb emelkedő, sok patakátkelés, útkeresés tette változatossá az utat. Egy kis szakaszon (már az osztrák oldalon) aszfaltúton haladtunk: innen Grossmürdisch (Alsómedves) falura láthattunk rá. A Szent Imre-templom előtt egy mélyebb patakvölgynél kettészakadt a társaság: a döntő többség a határon maradt (ők jártak jobban, mert az az út 900 méterrel rövidebb volt), míg mi Janival a jelzett úton (mert innentől már az is volt) maradtunk. A hányatott sorsú templomot megnézhettük belülről is. A templom közelében található pihenőhelyen tartottunk ebédidőt. Vissza Nemesmedvesre végig a piros jelzésen mentünk: ez már jól jelzett és járható volt. Nagy zivatarfelhők gyülekeztek az égen, de ezt pár csepp esővel megúsztuk. Visszaérve Nemesmedvesre egy vándor-fagylaltozó forgalmát lendítettük fel. Az út 16,3 (15,4) km hosszú volt 461 méter emelkedővel. Hazafelé már nem mentünk konvojban, mi 7 óra előtt pár perccel értünk Isaszegre.

 

Rám-szakadék – Pilismarót

Címkék

Április elsején, szombaton majdnem rekordszámú (51 fő) túrázóval vágtunk neki az ez évi kívánságtúrák egyik legjobbjának, a Rám-szakadéknak. Kívánni sem lehetett volna szebb időt, melyben 12,6 km-t gyalogoltunk.

Busszal utaztunk Dömösre az Isaszeg – Gödöllő – Mogyoród - Szentendre útvonalon. Hét órakor indult a gyűjtőjárat és 9 óra előtt érkeztünk oda. A Malom-patak mellett kezdődött gyalogtúránk. Nagyon enyhén, de fokozatosan emelkedett az út. Dömös utolsó házainál áttértünk a patak túlsó oldalára. Az erdőbe érve örömmel konstatáltuk, hogy a fák már egész szépen zöldülnek. A Kaincz-forrásnál egy kicsit megálltunk, itt található az igen szép Szentfa-kápolna is. 600 méterre innen keltünk át először azon a patakon, mely a Három-forrás-vögyet, a tulajdonképpeni Rám-szakadékot hozta létre.

A patak mellett felfelé haladva értük el az első kis vízesést, melyet a gyerekek kitörő örömmel fogadtak. Aztán jöttek a szakadék leglátványosabb részei, a létrás vízesések, mély katlanok, merőleges sziklafalak (helyenként 35 m magasak, és a legszűkebb részen csak 3 méter szélesek). Szerencsére bőven volt víz a mederben, de nem annyi, hogy ne lehetett volna kikerülni azt. A Pilisi Parkerdőgazdaság saválló kapaszkodók és létrák megépítésével segítette, hogy biztonságossá váljon a haladás. A szakadékos rész végén egy fahídon kellett átkelnünk, majd hamarosan egy pihenőhelyet is találtunk. Itt leülhettünk, sokan ettek is.

Továbbindulva kis hullámvasutazás után a Júlia-forráshoz értünk, melynek megkóstoltuk vizét. Jó volt. Tovább emelkedett az út. A Szakó-nyereg elágazásnál ketten a piros jelzésen visszatértek Dömösre, a többiek folytatták útjukat a zöldön. Még 85 métert emelkedett az út a Szakó-hegy tetejéig. Ezután már kényelmes lejtős út következett a Hosszú-hegyen, Ördög-küllője-árkon keresztül. Közben élveztük az odvas keltikék, ibolyák és a boglárkák látványát. Pilismarót közelébe érve megálltunk ebédelni. Innen már csak másfél kilométer volt hátra Pilismarótig, ahol várt ránk a buszunk.