gyalogtúra

Piliscsaba – Kopár-csárda

Címkék

Kellemes koratavaszi időben ezúttal a Pilisben jártunk a Piliscsaba – Kopár-csárda útvonalon, miközben felkerestük a Nagy-Kopasz-hegyen lévő kilátót, és a Klotild-barlangot is. Az út hossza 13,5 km volt, 458/420 méter szintkülönbséggel, de volt egy rövidebb táv is.

7 órakor indultunk Isaszegről, fél kilencre értünk a piliscsabai vasútállomásra. Lekászálódva a buszról, felvettük a menetalakzatot. Az OKT-n tettük meg az első 2 km-t, majd a K+, K körút jelzésen folyamatosan emelkedő úton értünk fel a Nagy-kopasz-hegyre. Közben a közelgő Nőnap tiszteletére rengeteg hóvirág nyílt, ezenkívül kisebb mennyiségben odvas keltike és csillagvirág is. A Posta-réti-erdőben felfelé haladva nagyon sok szembejövő futóval találkoztunk, akik szintén Piliscsabáról indultak. A 447 méter magas Nagy-kopasz-hegy tetején van az építőkocka-szerű 17 m magas Dévényi Antal kilátó. Nagy élmény volt fentről körbenézni.

Több jelzés igénybevételével - egy 400 méteren tartó emelkedőt leszámítva – szépen csurogtunk lefelé. Kitérőt tettünk a Klotild-barlang felé szép völgyúton. Magát a barlangot nehezen lehetett megközelíteni a nagyon meredek, csúszós úton. Fenn a keskeny bejárati nyílás utáni sáros, nyálkás faleveleken való lejutást – Babi perselyt érő rosszallása ellenére – csak Laci kísérelte meg. Ő is nagy nehezen csak a bejárati fülke végéig jutott el.

A piros jelzésen folytattuk utunkat. Az Iluska-forrásnál (víz nagyon rég lehetett benne utoljára) ebédeltünk, majd egy újabb emelkedő következett a Fehér-hegy tetejéig (közben egy helyen túlfutottunk a jelzés egy iránytörésén, ezzel tartoztunk az ördögnek). Innentől kezdve balra Pilisvörösvár, a Kevélyek felé többször nagyon szép kilátás nyílt. És az se volt hátrány, hogy már javarészt lefelé mentünk. A Kopár-csárda közelében értünk a 10-es út közelébe, egyúttal a ránk váró autóbuszunkra is.





 

Alföldi Kéktúra – ráadás

Címkék

Tavaly novemberben befejeztük az AK-t. A mostani ráadásnak igazán egy indítéka volt: felkeresni a túra legjobb házigazdáját.

A túra végén szavazást tartottunk arról, ki volt a legkedvesebb vendéglátónk. Egyöntetűen a pocsaji Sinka Miska vendégház lett a győztes. Annyi kedvességet, jó szót (mellé még citeraszót is), finom ételeket sehol máshol nem kaptunk, mint ott. Ezért szervezni kezdtem egy olyan utat, ahol szállásunk ez a vendégház lesz. Mivel a környéket már a kéktúra során bejártuk, kicsit messzebb lévő látnivalókat kellett keresni. Végül így alakult program:

02.28. péntek

Kocsival először Hortobágyba utaztunk. Tél vége lévén csak a Látogatóközpont kiállítását tudtuk megnézni, a Pásztormúzeum és a Körszín zárva volt. Egy séta során felkerestük a terület szobrait, és a kilenclukú hidat. Megvettük a belépőkártya-napijegyet, majd a Halastavakhoz hajtottunk A kocsikat a parkolóban hagytuk, majd elindultunk a halastavi kisvasút mellett. Eleinte egy jó sáros úton, de az első csatorna-átkelési lehetősénél inkább a vasúti töltésre tértűnk. Gyaloglásunk során felmentünk a Függőcinege- a Tündérfátyol- és a Kis-kárókatona madármegfigyelő tornyokba is. A Kondás-tónál lévő nagy toronyig, pallósorig akartunk menni, de viharkárok miatt ezt a szakaszt lezárták. Így egy töltéssel előbb tértünk rá a tavak keleti oldalára. Ezen az oldalon is akadt még egy torony, a Vidra nevezetű. Ennek a 12 km-es túrának a végén kocsival a nagyhegyesi krátertóhoz mentünk. Itt 1961-ben gázkitörés következtében keletkezett a tó, és a kilövellt iszap miatt körülötte a „hegy”. Ezután Pocsajra autóztunk, és megtapasztaltuk, hogy Gitta és Miska továbbra is végtelenül aranyosak. Tiszteletünkre még két citerás barátukat is áthívták.

02.29. szombat

Reggeli után Kokadra autóztunk. A templomnál hagytuk az autókat, majd a piros jelzésen kezdtük a túrát. A falu szélén megint migránsoknak néztek. Hallottuk, egymást bíztatják, hogy hívják gyorsan a rendőrséget. Vagy nem is telefonáltak, vagy azok nem találtak meg, tény az, hogy senki se háborgatott útközben. A P sáv jelzés után rátértünk a K háromszög jelre. Ezen áthaladtunk a Kis-éren, majd elértünk a Daru-láp tanösvényhez. Uniós pénzből, Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében igényes pallósorral, ismertető táblákkal, kilátótoronnyal szép tanösvényt alakítottak ki. Kár, hogy az AK felőli megközelítést segítő műanyag táblákat barbárok már összetörték. A kéktúra útvonalát Kossuth-kertnél hagytuk el, előbb a P+, majd a P sáv jelzésen haladtunk. Egy kis tó utáni szakaszon, a Bagaméri-ér mellett megálltunk, mert füstöt láttunk egy friss favágás mellett, de embert nem volt a közelben. Lacival odamentünk a felerősödő szélben egyre jobban izzó máglyához, próbáltuk eloltani a nagyobb darab ágak elkülönítésével, föld rászórásával. Ez nem vezetett eredményre, ezért kihívtuk a tűzoltóságot. Pár perc múlva hallottuk is a szirénázást. Laci pontos helyadatokkal, megközelítési lehetőségekkel sikeresen odairányította őket. Ezután tovább indultunk, de nemsokára láttuk a vízgőz-felhőt, ami az oltás megkezdését jelentette. Ebédeltünk az erdőben, majd visszaértünk a kocsikhoz, 12,5 km-t megtéve. Ezután a vendégházhoz mentünk, majd jött a nap fénypontja, a kemencében sült kenyér és töltött káposzta.

03.01.

Ezen a napon nem túráztunk, viszont sok látnivalóban volt részünk. Először Nyíregyházára mentünk, ahol a Belvárost jártuk be. Kezdtük a Hősök terén kiállított villamossal, majd folytattuk az I világháborús emlékművel, Megyeházával, görögkatolikus székesegyházzal, Városházával, Kossuth-szoborral, végül a katolikus templommal. Ezután kimentünk Sóstófürdőre, ahol a Múzeumfalut jártuk be sétálójeggyel. Az épületek még zárva voltak, de így is nagy élmény volt. Ezt követően még egy programunk volt hátra, ez pedig Tiszadobon az Andrássy-kastély meglátogatása. Úgy időzítettük érkezésünket, hogy az óránként kezdődő tárlatvezetésre ne kelljen sokat várni. Ez be is jött, éppen hogy megvettük a belépőket, kezdődött is a kastély belső termeinek, lépcsőházának bemutatása. Jelenleg csak három eredeti műtárgy található ott, de más kastélyokból származó korhű tárgy annál több. Még megnéztük a Magyarországon egyedülállóan szép angolparkot, aztán elindultunk hazafelé.



 

Budai-hegység, Perbál - Nagykovácsi

Címkék

Ritkán érhet ilyen szerencse minket, hogy február elsején 13 fokos melegben, ragyogó napsütésben túrázhassunk. Pedig most ez történt!

Reggel 7 órakor indult a buszos gyűjtőjárat, hogy Isaszegről, Gödöllőről és környékéről, de még Pestről, Solymárról is összegyűjtse azt a 34 főt, aki részt vett Budai-hegységi túránkon. 9 óra előtt értünk Perbálra. Az út elején érintettünk egy romkápolnát, melyet már szinte teljesen benőttek a bokrok, felverte a gaz. Több mint 2 kilométeren át szinte vízszintes úton haladtunk, utána kezdődött a folyamatos, de nem meredek emelkedő. Előbb egy kisebb, majd az erdő szélén már egy magasabb létrán kellett átmásznunk. A Zajnát-hegy oldalában haladtunk, ahonnan időnként szép kilátás nyílt Perbálra, és az alattunk lévő tájra. Egy ilyen kilátóhelynél megálltunk reggelizni.

Ott, ahol a S jelzésről a K+ jelzésre tértünk át, a kerítésen létra helyett forgókapu volt. Kutya-hegyen értük el utunk legmagasabb pontját, az 545 métert. Jelzést váltva az OKT-n folytattuk utunkat. Sajnos egy baloldali éles irányváltást csak késő vettük észre, a csapat eleje már messzebb volt, így nem fordultunk vissza. Ennek az lett a következménye, hogy kihagytuk a Nagy-Szénást. Némi vigasz, hogy már többször jártuk ott – sőt jövőre már be is terveztem egy olyan utat, mikor érinteni fogjuk azt. A piros jelzést elérve pihenőt tartottunk. Ezután már csak lefelé kellett mennünk, hogy a református templom, temető mellett elhaladva elérjük Nagykovácsi főútját. Itt szálltunk buszra. Volt egy rövidebb, de szintén szép út is (6 km), de a nagy többség 12,5 km-t gyalogolt 440/300 méteres szintkülönbséggel.



 

Újév-köszöntő túra 2020.

Címkék

Mint minden év első szombatján, most is megtartottuk évköszöntő túránkat. Valamivel 14 km felett teljesítettünk. Hó nem volt, de a zúzmarától gyönyörűvé vált a táj. 40-en voltunk.

9 órakor gyülekeztünk az isaszegi vasútállomáson. A MÁV most is hozta formáját, a Pest felől érkező vonat negyedórát késett, így várnunk kellett az afelől érkezőkre. Még szerencse, hogy az ünnepek után volt miről beszélgetnünk. 5 km-t - az MTSZ jelzésfestő pályázat keretén belül általunk felújított - Z+ jelzésen haladtunk a Tőzegtavak – Gazda-erdő útvonalon. Közben egyszer megálltunk a harmadik domb tetején leapasztani azt a sok ételt, italt, amit hoztunk magunkkal. Továbbhaladva beértünk a Gazda-erdőbe. Nagyon szép volt minden, még az elszáradt kórók is, melyen napok alatt vastagra hízott a zúzmara. A Vízműnél elhagytuk a jelzett utat, és egy kocsiúton enyhe emelkedővel a Küdői-hegyre kapaszkodtunk fel. Nagy erdőirtások voltak errefelé. Felértünk utunk legmagasabb pontjára, 284 m magasra. Innen már csak 700 m-t mentünk, ahol is egy széles útelágazásban tartottuk meg az újévi állófogadást.

Lányaink nagyon finomakat sütöttek, a fiúk az italról gondoskodtak. A sok-sok újévi jókívánságnak kell hogy foganatja legyen – azért majd mi is teszünk ez ügyben ezt-azt. Miután megterítettünk, a napsugár megolvasztotta a fölöttünk lévő fa zúzmara-leplét, így porcukor helyett zúzmara került a süteményekre. Jó darabig elvoltunk az evéssel-ivással, de csak indulni kellett, mert mozgás nélkül azért hideg volt. Hazaúton már kicsit megolvadt a föld felső rétege, de nagy sár még nem tudott kialakulni. Ilka-majoron át a Tözeg-tavak város felöli oldalára jutottunk, ott a piros négyszög jelzésen értünk vissza a vasútállomáshoz. 14,1 km-t gyalogoltunk 237 méter szintkülönbséggel.



 

Kemence - Nagybörzsöny

Címkék

A 2019-es év utolsó túráján a Börzsönyben jártunk, annak is az északi részén Kemencétől Nagybörzsönyig. Különösen a meteorológia előjelzések negatívumaihoz képest szép időt fogtunk ki egy ideig még a nap is sütött.

Itthonról még erősen ködös időben, csúszós utakon indultunk, ennek is tudható be, hogy a hét órai indulás ellenére majdnem fél tízre értünk túránk kiindulópontjára. Ez pedig Kemence déli szélén, a Községi Ifjúsági Tábornál volt. Lekászálódva a buszról indultunk gyalogolni.

Az út elején átmentünk a Kemence-patak hídján, majd hamarosan a Csarna-patak völgyébe értünk, melyet 4,5 kilométeren át követtünk. Feketevölgy kisvasúti végállomásig a sínek mellett, aszfaltozott úton vezetett a kék jelzés. Itt célszerűbb volt az út melletti pár centis hóban haladni, mert a járművek kijegesítették az utat. Feketevölgy után hamarosan patakátkelés következett, amit a nagy sikerre való tekintettel többször megismételtünk. Szerencsére senki se csúszott be jeges vízbe. A patak mellett vezetett a kisvasúti sínpálya, melyet az 1995-ös és ’99-es nagy áradás tett tönkre. Azóta nem sikerült a rendbetétel, de úgy olvastam, hogy természetvédelmi okokból már a szándékát is elvetették a helyreállításnak.

A Hamuházhoz érve az éhesebbek tízóraiztak. Ettől a ponttól valamikor a még a 800 méterre lévő Halyagosig vezetett a Csarnavölgyi kisvasút. Innen kezdett jobban emelkedni az út, a Szimandli nevezetű kereszteződésig 200 métert 1,8 km-en. Aztán ránk köszöntött a jólét: eleinte eléggé-, majd egyre kevésbé meredeken úton értünk Bányapusztára. Ezt követően a Bánya-patak völgyében egy időre leszállt a köd, de ez a széles, jól járható erdei úton semmi gondot nem jelentett. A Kis-Pogány-hegy tövében kialakított pihenőhelyen megebédeltünk. Onnantól, ahol a Kovács-patak egyesült a Bánya-patakkal, Börzsöny-patak néven futott tovább. Nagyjából végig emellett haladva értünk be Nagybörzsönybe, ahol buszunk várt ránk. 13 km-t tettünk meg, 337 m emelkedéssel, és 350 m lejtéssel.



 

Galyatető - Nagybátony

Címkék

Az előző napokhoz képest hirtelen lehűlt a levegő, a hegytetőn zúzmarás köd és erős szél is volt, mégis ezernyi szépség várt ránk Galyatetőről induló túránkon. 32-en voltunk, 12 km legyalogolásához 93 m emelkedő és 750 m  lejtő tartozott.

7 órai indulással az Isaszeg – Gödöllő – Pásztó útvonalon közelítettük meg a Mátrát. Itt már nagy köd volt, ezért csak negyed tízre értünk fel Galyatetőre. Kikászálódva a buszból erős mínuszok fogadtak némi széllel. A kilátóhoz érve a szél nagyon megerősödött. Páran mentünk csak fel a pár éve megmagasított kilátóba. A rácsszerkezetű lépcsőfokok - annak ellenére, hogy helyenként vastagon összehordta rajta a szél a zúzmarát – nem nagyon csúsztak, annál jobban a tetőn a sima beton. Ezen alig lehetett megállni. A szél már viharosnak tűnt fenn. Viki bélyegzett a füzetébe, aztán gyorsan levonultunk. Gyönyörű látvány volt, ahogy a szél ráfagyasztotta a zúzmarát a külső hálóra. 5-6 centméteres jégtüskék is kialakultak így. A Lengyendi-Galya felé haladva igazi téli világ fogadott, igaz nem hótól volt fehér a táj, hanem a zúzmarától.

Még a kilába felfelé menet mondtam azoknak, akik nem jöttek fel, hogy induljanak el a kéken, meg ne fagyjanak az egyhelyben ácsorgásban. Ebből később némi bonyodalom támadt, mert mire utolértük őket, sokan már túlmentek azon a ponton, ahol egy jelzetlen ösvényre váltott az utunk. Szerencsére nem voltak még messze, helyenként volt térerő, így telefonon el tudtuk érni őket.

Immár egybegyűlve a sárga jelzésen folytattuk utunkat. A zúzmara megszűnt, már csak sejtelmes ködös, késő őszi tájban gyönyörködtünk. Varga Mihály-kopjafánál megálltunk enni valamit. A sok lefelé-menet után szinte felüdülés volt egy kis emelkedő a Vörös-kőre. Itt is van egy kilátó, mondják jó időben még a Magas-Tátra is látszik innen. No, ez nem most volt! Továbbra is szép őszi erdőben haladtunk: a vastag falevelektől egy korábbi szél (mert ekkor már nem fújt) hol simára tisztította az utat, hol meg térdig süppedtünk bele. Mindenki örömére sok szalamandrát is láttunk. Az út vége felé az út lejtése is csökkent, így értünk be Nagybátonyba, ahol buszra szálltunk.

Szép út volt!

 

Bortúra

Címkék

Köszönhetően-e a ragyogó időnek, a rövid túrának, vagy a beharangozott borkóstolónak, nagyon sokan (51-en) jöttek el velünk a Mátrába. 7 km-t gyalogoltunk, azt is javarészt lefelé.

Nem indultunk korán, de talán ez nem is baj, hiszen az utazás elején még nagy köd volt. Mátrafüred felé félúttól viszont már zavartalanul sütött a nap. Kiszállva a buszból a sárga jelzésen indultunk a Pipis-hegy felé. Élvezet volt az őszi színekben pompázó fák között a nagyon enyhén emelkedő úton menni. 2,5 km megtétele után értünk el a ma már inkább sportcélokra használt füves kifutópályájú repülőtérhez, ami 900 m hosszú, és 10 %-osan emelkedik. A repülőtér végén tettünk egy kis cikk-cakkot, majd megint szép erdőben haladva a feljutottunk a Szent Anna-kápolnához. Mellette van egy hasonnevű tó is, de abban már alig volt víz. A kápolnánál megpihentünk, megnéztük a Remete-barlangot (ami inkább egy légópincéhez hasonlít), gyönyörködtünk a mátrai, Mátra-aljai tájban. Lefelé indulva nem vettem észre a letérőt, így 200 m-el túlszaladtunk rajta. A S körút jelzés szerpentinezve halad Abasár felé. A dombtetőn inkább új telepítésű szőlőket láttunk, lejjebb már kifejlett példányokat. A falu szélén volt egy pihenő, itt megálltunk és bevártunk mindenkit.

Egy program volt még hátra, a borkóstoló.  Nem is csalódtunk benne, kulturált borbemutató terem, kedves házigazdák, jó borok vártak ott ránk. A kóstoló végén már derűsebben láttuk a világot.

 

Mohora - Cserhátsurány

Címkék

Szép cserháti lankákon 37-en túráztunk szombaton. A táv 14,5 km volt, 390 m szintkülönbséggel. Az idő lehetett volna jobb is, de ahhoz képest, amire számítottunk, mégse volt olyan rossz.

Olyan nagy esőket jósoltak, hogy reggel gyorsan még egy B-verziót is kitaláltam arra az esetre, ha már eléggé bőrig áztunk. Eszerint az út felénél Nógrádmarcalon megszakítottuk volna az utat. Szerencsére erre nem került sor.

Mohorán, a vasútállomásnál szálltunk le buszunkról. Ekkor még egyáltalán nem esett. Úgy gondoltam, hogy egy U-kanyart mindjárt az út elején levágunk. Nem bizonyult jó ötletnek, mert két helyen is favágásos területen vitt az utunk, melyeken egy fűtési szezonra elegendő fa maradt szanaszét. Mikor a piros jelzést elértük, már nem volt ilyen akadály, a jelzések is szépek voltak. Folyamatos emelkedőn értünk fel a Nagy-kő 350 m-es csúcsára. Itt már elkezdett szemerkélni az eső. Szép tájon, virágos rétekkel, legelőkkel megszakított erdőben értünk Nógrádmarcal közelébe. Itt szavaztunk arról, megszakítsuk-e az utat. Szinte 100 százalékos arányban az út folytatására szavazott a társaság.

A Csóri-úti-dűlőn még alig emelkedett az út, később a Bányai-oldalra (347 m) felkapaszkodva már jobban. Mint ahogy az eső is. Mondtam, hogy a hegytetőn állunk meg pihenni és ebédelni. Úgy tűnik már sokan éhesek voltak, mert egyre több helyen jelenttették, ki, hogy az már a tető. Azért oda is elérkeztünk. Ettünk, de heverészésről szó se lehetett az eső miatt.

Lefelé indulva hamarosan elértük az országos kék jelzést, azon értünk be Cserhátsurányba. Az idő sokat javult, egyszer már majdnem láttuk a napot is. A faluba beérve balról – bár eléggé rejtve - láttuk a Simonyi-kastélyt, jobbról később a meglehetősen lepukkant Jánossy-kastélyt. A túrát egy frissítővel fejeztük be.

 

Aggteleki-hegység, Felvidék

Címkék

Négynapos utunkon ezúttal az Aggteleki-, Szalonnai-, és a Rudabányai-hegységben, Felvidéken pedig a Szádelői-karszton túráztunk, de bőven kijutott kulturális látnivalókból is. Kereken harmincan voltunk, egy esőt leszámítva jó időnk is volt.

Szeptember 26. (csütörtök)

7 kocsival utaztunk, az M3-as Galga-pihenőjében találkoztunk fél nyolc után. Kölcsönös üdvözlések után megállás nélkül utaztunk Szalonna közelében lévő jól ismert szálláshelyünkre, a Tópart vendégházba. Kipakoltunk, reggeliztünk, majd indultunk első túránkra.

Előbb kocsival Bódvarákóra utaztunk, letettük az autókat. Gyalog az országos kéken a falu főutcáján a templomig mentünk, itt balra kanyarodva hamarosan elhagytuk a települést. Kapaszkodni kezdett az út a Mile-hegyre, közben egy-egy nyiladékon ráláttunk a tetejétől kőbányászattal megfosztott Esztramosra, és a mögötte lévő Alsó-hegyre. A hegytető után kitérőt tettünk az Esztramos kőbányájába. Itt tartottunk egy pihenőt, majd Tornaszentandrásra gyalogoltunk be. A kápolnánál találkoztunk Gregovszki Barnabással, aki nagy lelkesedéssel bemutatta nekünk a kápolnát, az egyházi gyűjteményt (melyben javarészt a Szent András templomból felújítás során kikerült barokk tárgyak találhatók), valamint az országban egyedülálló ikerszentélyes templomot. Mikor kijöttünk a templomból, nagyon sötét felhők gyülekeztek az égen, ezért igyekvőre fogtuk a dolgot. Már majdnem úgy tűnt, hogy megússzuk az esőt, de aztán a Rákóczi-barlang előtt mégis belefutottunk. Kb. 2,5 km-t mentünk esőben, de mire a kocsikhoz értünk, már elállt az. 12,5 km-t tettünk megy gyalog, 305 m szintemelkedéssel. Szállásunkra visszahajtva finom vacsora várt ránk, majd kezdődött a társasági élet gyakorlása.

Szeptember 27. (péntek)

Reggeli után kocsival átmentünk a határon, és Áj (Háj) községben parkoltunk le. Innen kezdődött első gyalogtúránk. Először megnéztük a temetőben lévő 10 m magas Angyal-szobrot, mely egy amerikai háborús film kelléke volt. Ezután felkapaszkodtunk a hegyoldalba, majd a zöld jelzésen visszaértünk a faluba. A faluszéltől folyamatosan emelkedő úton fél kilométert megtéve értünk az első vízeséshez. Ezt több kisebb is követte. A kettes számú vízesésnél a víz átfolyt a sziklafal alatt, így nem volt látványos. A hármas és négyes vízesésnél már végképp nem folyt a víz. Itt az élményt az jelentette többek számára, hogy egy nagyon meredek úton kapaszkodtak ki a völgyből a hármas vízesésnél. Visszagyalogolva a kocsikhoz (az út 5,5 km hosszú volt 215 m emelkedővel) Jászóba mentünk, közben Szepsiben megálltunk azok kedvéért, akiknek kellett valamit vásárolniuk. A jászói cseppkőbarlangnál szerencsénk volt, mert a tervezettnél korábban bemehettünk, tetejébe magyar nyelvű idegenvezetéssel. A 720 méteres bejárható szakasz nagyon szép volt és jól kiépített. A barlanglátogatás után megebédeltünk, majd szerettük volna premontrei templomot és kolostort nemcsak kívülről, hanem belülről is megnézni, de ez sajnos nem sikerült. A vasúti síneken jutottunk vissza a parkolóba (ez egy 3 km-es út volt). Ezután kocsival Torna városában a vár alá hajtottunk. Még egy közel 4 km-es út várt ránk kb. 180 m-szintkülönbséggel. Ezt az utat a csapat nagyobbik része már nem vállalta be, pedig szép volt fentről a kilátás, és a vár egyes részei is elég jó állapotban leledztek. Vacsorára értünk vissza a vendégházba, amely után beszélgetés, kártyázás kezdődött, sőt még kisebb dalárda is alakult.

Szeptember 28. (szombat)

Kocsival Szögliget, Szalamandra-házhoz utaztunk. A kocsikat hátrahagyva a Ménes-völgyön indultunk. Az út alig emelkedett az országos kékig, onnan már kicsit jobban. Derenk előtt az érdekes nevű Vigyorovka nevű kis tisztáson megpihentünk, majd Derenken megnéztük az 1943-ban kitelepített lengyel faluból maradt iskolát, melyben most tablók mutatják be a múltat. A lengyel kápolna ma már búcsújáróhely is egyben. Visszafelé haladva a Szalamandra-házhoz, üde tisztásokon, karrmezőn át is vezetett utunk. A túra 10 km hosszú volt 207 m szintkülönbséggel. A kocsiknál ettünk, majd Szinpetribe utaztunk. Itt korábban időpontot foglaltam fél kettőre, hogy megnézhessük a világ legnagyobb könyvét (418 x 377 centiméteres, és több, mint 1,4 tonnát nyom), valamint a Gutenberg-korabeli rekonstruált nyomdagépet, Biblia-múzeumot, papírmalmot. Korán visszaértünk szállásunkra, ezért jó páran még kis gyaloglásra indultunk: ki a Rakacai-tó gátjának végéig, ki tovább a tó fölé magasodó Nagy-Somos-hegy aljáig, négy lelkesebb túratársunk pedig még tovább a földvárig. A finom vacsora után az ilyenkor szokásos tevékenységeket űztük.

Szeptember 29. (vasárnap)

Összepakoltunk, majd reggeli után Szendrőn keresztül Rudabányába autóztunk.

Először megnéztük a XIV. században kora-gótikus stílusban épített református templomot. Kertész Zoltán református lelkész úr mutatta be a templomot, és hizlalta a lányok/asszonyok máját. Ezután kocsival a Bányászattörténeti múzeumhoz mentünk. Itt az értékes múzeumi tárgyakon felül megtekintettük a Földvári Aladár ásvány- és őslénygyűjteményt, és a föld alatti bemutatóhelyet. A templomban és a múzeumban is nagyon elszaladt az idő, ezért a betervezett gyalogtúra helyett egy rövidebbre (4 km, 124 m szintkülönbség) indultunk. Az út legfőbb látnivalója – a bányató – azonban változatlanul bennmaradt a programban. Kocsival viszonylag jól megközelítettük a tavat. Volt bányagödrök, meddőhányók mellett haladtunk. Előbb a tó feletti sziklapadhoz értünk, ahol egy – szerintünk – igencsak csúnyácska kilátó is áll. A tó viszont csodálatosan szép színű, magyarországi viszonylatban egyedülálló. Köszönhető ez a sziklás partnak és a 60 m mély víznek. Ezután lementünk a vízpartra és ott ebédeltünk meg. A kristálytiszta vízben rengeteg kis hal úszkált. Ellettünk volna még egy darabig, de indulnunk kellett, mert fél háromra foglaltam időpontot Edelényben, a L’Huillier–Coburg-kastélyba. Oda is értünk időben. Jegyvásárlás után hamarosan indult a vezetés. A nemrég felújított kastélyban nem sok berendezési tárgy található, fő ékessége a vélhetően Lieb Ferenc iglói festő által festett rokokó kastélybelső. A kastélylátogatás után elmentünk még egy búcsúfagyizásra, aztán hazafelé indultunk.

 

Északkelet-Csehország

Címkék

Öt évvel ezelőtt Észak-Csehország turisztikai nevezetességeit egy tíznapos túra keretében jórészt bejártuk. Most a kimaradt szépségeket – Broumovi sziklarengeteg, és ennek Lengyelországba átnyúló része – jártuk be. Nyolcan voltunk, az időjárásra semmi panaszunk nem lehetett.

07.15. hétfő.

6 órakor elkezdtük összeszedni a kocsik utasait. Kis szünetekkel Parassapusztán, Léván, Aranyosmarótón át háromnegyed tizenegyre értünk Csicsmányba (Čičmany). E bájos kis falu nevezetességei a fekete alapon fehér mintával festett házak. 1970 óta védett. Egyórás séta után továbbutaztunk. Mivel arrafelé nemigen van autópálya, nem nagy tempóban haladtunk. Főleg Csehországban rengeteg útelterelésbe ütköztünk, a megszokott módon szinte sehol sem terelőút kijelöléssel. Nové Mesto nad Metuji-ban szerettünk volna még megállni, de már nem maradt rá idő. Így is negyed kilencre értünk Police nad Metuji közelében lévő szálláshelyünkre. 570 km-t tettünk meg. Megvacsoráztunk, utána még beszélgettünk kicsit.

07.16. kedd.  

Reggeli után közvetlenül szállásunkról indultunk túrázni a Broumovi-hegy északi oldalára. A homokkő-hegyek minden szépségét láthattuk már ezen a túrán is. Látványosak voltak a sziklák tetején/alján épült menedékházak. A Suchodolski-vízesésben csak alig csordogált a víz, így is szép volt. A Supi Hnizda egy szikla tetején lévő kilátó, hasonló ehhez a Skalné Divadlo, csak innen nem a környező tájat, hanem a Kovářová-sziklákat lehet látni.  Hvězdán kápolna és turistaház is van. Innen alternatív útként páran továbbindultunk Hokejka felé. Meg is találtuk, de az előző helyekhez képest nem volt különösen érdekes. Annál szebb volt a mellette lévő kilátó. Visszamentünk a Hvězdához, onnan pedig a Kovářová-sziklák közé vezetett le az út. Láttuk még hazafelé a Mariánska-barlangot is. A túratáv 15,5 km volt 573 m szintkülönbséggel. Szállásunkon vacsora és esti csevej következett.  

07.17. szerda.

Janovice-be, a Teplicei-sziklaváros déli felére utaztunk. Eleinte erősebben emelkedett az út, így értünk be a Nemzeti Park területére. Krápliknál kettéágazott az út. Előbb a baloldali ágba mentünk be, ahol pl. az Óriás fogpiszkálója és egy kis vízesés is volt. Visszatérve az elágazáshoz, a jobboldali ágon kapaszkodtunk felfelé. Itt vannak a Teplicei-sziklaváros leggigantikusabb sziklái. Egy pár különleges sziklaalakzat neve: Elefánt és bagoly, Öreg inka, Kutyafej, Korona, Vadászlegény kutyával, Dóm. Egy kevesebbek által járt, de szép úton értünk ki a sziklavárosból, majd jutottunk vissza Janovice-be. Ez az út 13 km hosszú volt 369 m szintkülönbséggel.

Ezután kocsival Skály-ba mentünk, ahol körüljártuk a Fekete-tavat és felmentünk a XV. században egy szikla tetejére épült várba. Ez csak 1,5 km-es út volt 50 m-es szintkülönbséggel

07.18. csütörtök.

Eredetileg ezen a napon Ostaš-ba és Broumovba mentünk volna, de péntekre esőt ígért a meteorológia, ezért a hosszabb lengyel utat előre hoztuk.

 Első megállónk Karlów, a Szczeliniec Wielki-táblahegyi túránk kiindulópontja volt. Leparkoltunk, majd elindultunk felfelé előbb sok árus mellett, majd rengeteg lépcsőn. Érdekes módon a belépőjegyet nem lenn, hanem fenn, a hegytetőn lévő két kilátóterasz után, a tanösvény kezdeténél kellett megvenni. A kijelölt tanösvényen - mely érintett minden fontos helyet, különleges sziklaalakzatot – élvezetes volt járni. Különösen élvezetes volt, mikor a szűk sziklahasadékokon kellett átpréselni magunkat. A táv 4,3 km hosszú, és volt benne 201 m szintkülönbség.

Ezután a Błȩdne sziklalabirintust keressük fel. Ehhez előbb kocsival annak alsó parkolójáig kellett mennünk. Innen fizetős magánút vezet fel a sziklákhoz közel eső felső parkolóig. Itt lehet megváltani a belépőjegyet, itt kezdődik az a különleges sziklalabirintus, mely mindenkinek nagyon tetszett.  Az út 1,5 km hosszú volt, 40 m szintkülönbséggel.

Maradt még időnk arra, hogy a hétfőn elmaradt városnézést megejtsük. Nachodon elég nehezen vergődtünk át, épp belefutottunk a délutáni csúcsforgalomba. Nové Mesto nad Metuji lakótelepi részén tettük le a kocsikat, onnan sétáltunk be a középkori hangulatú városmagba. Voltunk a várban, felgyalogoltuk annak tornyába, ahonnan nagyszerűen be lehetett látni az árkádházas főtérre, a kastélykertre. Ezután körbesétáltuk a főteret, majd indulnunk kellett, hogy a vacsorára hazaérjünk.

07.19. péntek.

A pár kilométerre lévő Ostaš parkolóba mentünk kocsival. Emelkedő erdei úton elágazáshoz értünk, ahonnan a Frydlanská-kilátóhoz tartottunk. A kilátóról 180 fokos kilátás nyílt, láttuk felülről a Kočiči-várat, ahová utunk második felében mentünk el. Még egy kilátó után beértünk a Skalni bludiště sziklalabirintusba. Legérdekesebb formáció a z Ördög autója nevet viseli. Visszaértünk a parkoló közelében lévő táborhoz, innen egy másik körútra indultunk, melynek része volt a Českých bratři sziklacsoport, és a Kočiči-vár. 6,6 km-t gyalogoltunk 318 m emelkedővel/lejtővel.

Az út végén megebédeltünk, majd Broumovba utaztunk. Itt előbb megnéztük a főtér szép házait, majd a bencés kolostort vezetéssel. Utána kimentünk a város szélén lévő temetőbe, ahol Csehország legnagyobb fatemploma található. Belülről csak egy kémlelőnyíláson tudtuk megnézni, mert (bár még fél óra volt hátra a nyitvatartásból) már takarítottak. Szerencsénkre egy lelkes lokálpatrióta mindent elmondott a templomról, és az ott élt németség sorsáról.

07.20. szombat.

Reggeli után most a Broumovi-hegy déli oldalába indultunk, és a közelben lévő Slavný-ban parkoltunk le. Innen kezdtünk túrázni. Változatos terepen értünk el túránk egyik nagy nevezetességéhez, a Kőkapuhoz. Későbbiekben is szép terepen vezetett utunk. Nagyon érdekes volt egy kb. 1 m széles, teljesen épített falnak kinéző sziklafal, rajta bejárat. Felkerestük a Koruna-kilátót, majd onnan visszatérve Božanovský-Špičák ot kerestük fel. Itt olyan sziklaalakzatok vannak, mint a Teknős-, Macska-, Kacsa-sziklák.  Egy aszfaltozott kerékpárúton visszatértünk majdnem Slavný-ba, ahonnan még a kitartóbbak felkeresték a Kőgombákat is. Túratávunk 13,5 km hosszú volt 432 m szintkülönbséggel.

07.21. vasárnap.

Utolsó reggelinket költöttük el a Pod Jasanem panzióban, ahol mindvégig nagyszerű ellátásban (leszámítva talán Éva rágós marhasültjét) volt részünk. Hazafelé indultunk a szükséges megállók közbeiktatásával. Fél 12-re értünk Kromĕříž-be. Előbb elmentünk a kastélyhoz, hogy bebiztosítsuk helyünket egy vezetéses látogatásra. 1 órára tudtunk helyet foglalni. Az addig hátralévő időben szabadprogram volt. Ki vásárolni ment, ki a kastélykertet nézte meg. Nagyon sötét viharfelhők jelentek meg az égen, ezért idő előtt igyekeztünk vissza a Püspöki-palotához. Teljesen így sem úsztuk meg az elázást, mert szakadó esőben át kellett futnunk az udvar másik felébe, ahonnan a vezetés indult. Mi a Reprezentációs termeket jártuk be, benne a vadász-, trón-, az ülés- és a hűbéres-terem, a cári szalon, a könyvtár, a nyári lak és a díszterem, valamint a püspök magánrezidencia termei.

A kastélylátogatás után elindultunk hazafelé, megint belefutva pár útterelésbe. Szlovákiában, a Vág mellől a két kocsi már külön utakon ért haza, mert Laciék bementek Pestre, mi pedig Léván keresztül jöttünk haza.

Aki többet szeretne megtudni e túráról, azt szívesen látjuk 2020.01.16-án az isaszegi Falimúzeumban tartandó vetítettképes élménybeszámolóra.