gyalogtúra

Csákvár – Haraszthegy – Vadászkápolna

Címkék

Szombaton a Vértes-hegységben jártunk. Az igen látványos Haraszt-hegyi tanösvényt körúttá bővítettük, útba ejtve a Vadászkápolnát is. 13,5 km-t tettünk meg 300 méter emelkedővel és 358 m lejtővel.

Hét órakor indult a gyűjtőjárat Isaszegen, és Pesten a Lurdy Ház mellett vált teljessé a létszám. 9 órakor szálltunk le buszunkról Csákváron, a Haraszt-hegyi tanösvény kiindulópontjánál. Gyorsan a csákvári házak fölé értünk, ezt követően inkább szintben haladtunk a hegyoldalban a Kőlik-völgyig. Itt egy erősebb emelkedő kezdődött, 440 méteren belül több mint 100 métert emelkedett az út. De mikor felértünk, a párás levegő ellenére is szép kilátásunk volt, a közeli dolomit-gerincek pedig igen látványosak voltak. Tovább folytatva utunkat, még több alkalommal is láthattunk mély bevágódásokat, sziklaletöréseket. Különösen szép volt a Lóállás-tetőnél lévő.

Elhagytuk a tanösvényt, és jelzetlen (időnként út nélküli) utakon haladtunk tovább a Haraszt-hegy északi oldalában, majd a Hosszú-völgyben. Így értünk el a zöld jelzést. Már melegen sütött a nap, meg is álltunk egy réten ki elemózsiázni, ki csak napfürdőzni. Tovább a Kőfejtő-völgyben haladtunk, majd elértük és kereszteztük az Oroszlány felé vezető utat. Itt hétvégi házak között haladva ráláttunk a Kotló-hegyre. Később utunk baloldalán egy nagyon mély kőbánya mellett haladtunk el, majd erre a Bagó-hegyről is ráláttunk. Kellemes erdei úton értünk a Vadászkápolnához, melyet Esterházy János építtette felesége számára 1797-ben, akkor még Török- toronynak. A nyolcszögletű kápolna tetejére épített teraszra terméskőből húzott lépcsőházon lehet feljutni. Fel is mentünk rá. Az Esterházy-kastély parkja mellett vezetett utunk Csákvár központjába, ahol buszra szálltunk és hazautaztunk



 

Galyatető - Mátrai Szanatórium

Címkék

Galyatetőről ezúttal délkeleti irányba indultunk változatos, szép tájakon. Létszámunk már majdnem elérte a járvány előtti időszakot, 33-an voltunk. A megtett út 10.5 km hosszú volt, 293/552 méter szintkülönbséggel.

Tavaly novemberben már tettünk egy túrát Galyatetőről indulva (akkor Nagybátonyig), de akkor borzasztó nagy köd volt viharos széllel, mínuszokkal. A kilátóból semmit se lehetett látni, csak a drótfonatra ráfagyott zúzmarát (az viszont szép volt). Most egy hónappal előrehozva tettünk egy újabb kísérletet a galyatetői kilátóból való gyönyörködésre. Ezúttal sem volt kifogástalan a kilátás az enyhe köd miatt, az erős szél is kellemetlen volt, de azért jó messze elláthattunk. Fél kilencre már a parkoló hűlt helyének közelében (ugyanis valamilyen építkezés miatt oda be se állhattunk) szálltunk ki a buszból. A lépcsőkön felmentünk a Péter hegyese tetején álló kilátóhoz. 200 Ft-os pénzérme bedobásával lehet felmenni rá. A tetejéről a szél majd lefújt, úgyhogy nem sokat időztünk fenn. Betájoltuk az előző hét túrájának helyszínét, a Karancs-Medvest, meg a mostani utat a Csórréti-víztárolóval. A Kékes most nevéhez méltón tényleg kékes színűnek látszott. Visszatérve a Nagyszállóhoz, építési munkagépek között átmentünk a volt parkolón, majd az országos kéken indultunk. Nem sokáig maradtuk rajta, mert áttértünk a S, K+ jelzésre. A Galya-csurgó alattomos vizenyős talaján páran megmerültek és önthették ki a vizet cipőjükből. Aztán a S jeljzést is faképnél hagytuk, maradtunk egyedül a K+-en. 2013-ban, mikor az OKT ezen szakaszán jártunk, még itt vezetett a kék jelzés. Pár megkopott jelzést még láttunk a fákon. Fenyőerdőben, majd bükkösben is járva (időnként azonban rálátva a Kékestetőre is) elértünk a Nyírjesi-erdészházhoz. Régebben itt volt az OKT-pecsételőhely.

Továbbmenve kereszteztük a Nagy-Lipót-folyást egy betonáthidalón. Egy erősebb emelkedő után leereszkedtünk a Csórréti-víztározó közelébe. Talán egy kerítés lehetett valamikor az a pár földön fekvő drót, amin átmenve megláttuk a tavat. Nem sokáig élveztük a látvány, mert egy hölgy (?) minősíthetetlen hangon utasított ki onnan azzal, hogy az vízvédelmi terület. Könyörgöm, honnan lehet ezt tudni, mikor még a térképek is jelölik, hogy ott kilátóhely van asztalokkal, padokkal! Szóval kiüldöztettünk a paradicsomból, aztán egy tóba torkolló kis patak mély völgyébe kellett leereszkednünk, majd ismét kikapaszkodnunk. Ezután szélesebb úton haladtunk továbbra is lejtmenetben, addig, míg el nem értük a Nagy-Hidas-patakot a Hatökör ura különös elnevezésű helynél.

A patakátkelés után erős emelkedő kezdődött, sokan méltánytalannak is tartották, úgy megszokták már, hogy majdnem mindig lefelé haladtunk. A Nagy-Hidas-bérc tetejére felérve ebédidőt vettünk ki. Ebéd után Mátraháza felé indultuk, de nem mentünk be a településre, hanem a 24-es úttal nagyjából párhuzamosan haladtunk. A jó idő ugyanis idecsalogatta Magyarország összes motorosát szerpentinezni, és már szinte elviselhetetlen volt a motorbőgés. Így közelítettük meg a túránk végcélját, a Mátrai szanatóriumot, ahol buszra szálltunk és hazautaztunk.



 

Karancs-Medves

Címkék

Pár egynapos túra erejéig már jártunk a Karancs-Medvesben, most azonban e négy nap alatt átfogóbb képet kaphattunk e gyönyörű hegységről. 22-en voltunk, aki mindenhová eljött, az összesen több mint 60 km-t gyalogolt 1635 méter szintkülönbséggel.

09.24. csütörtök

Most nem utaztunk nagyon messze, így a szobák elfoglalása után már fél tízkor indultunk túrázni. Szállásunktól alig 500 méterre kezdődik a Zagyva-forrásvidéke. Tulajdonképpen az első forrás nem is itt ered, hanem az István-tárnában, de ennek nincs szabad kifolyása, a környező települések ivóvízellátását szolgálja. Több forrás összeáll egy kis patakká, melyet többször kereszteztünk Zagyvafő felé menet. Nagyon változatos volt a táj, sok kis völggyel, bükkössel. Zagyvafőre érve irányt és jelzést váltottunk.

Laza emelkedők után Boszorkánykő előtt igen meredekre váltott az út. A szabálytalanra töredezett bazaltoszlopok tetején ragyogó körpanorámát engedő sziklaplató alakult ki. Egy pontról ráláttunk a közelben lévő Salgó várára, de még Somoskő várára is. Ijesztő volt, hogy a Salgó várához még további emelkedővel lehet feljutni, de félelmünk alaptalan volt, mert arra már nem volt olyan meredek az út, simán ott termettünk.

A XIII. században épült, és a XV. sz-ban megerősített várat a szécsényi bég csellel vette be. 1593-as visszavétele után már végleg megszűnt hadászati jelentősége. Itt is megcsodáltuk a gyönyörű kilátást, majd továbbindultunk. A zöld és piros jelzésen jutottunk a felújítás alatt lévő Dornyay-turistaházhoz, onnan Salgóbányán át szálláshelyünkre. 12 km-t mentünk 438 m szintkülönbséggel. A napból vacsora és esti csevej volt már csak hátra.

09.25. péntek

Reggeli után közvetlen a szállásukról indultunk. Először a Medves-fennsík széléig enyhén emelkedő úton értünk fel, majd egy nagyon szép kilátóhelyen megálltunk pihenőre. Innen már egész közelinek tűnt Somoskő vára, pedig annak eléréséig még 3,5 km-t kellett megtennünk. Közben elhaladtunk a Kőpark mellett, amelyben hatalmas sziklák láthatóak ismertető táblával. A vár alján benéztünk a Petőfi-kunyhóba, majd lehetőség nyílt a vár megtekintésére, no meg az igazi csoda, az íves bazaltorgonára, kőtengerre is.

Somoskőt elhagyva a Balassi-pihenőnél ebédeltünk, bekukkantottunk a Petőfi-forrásnál (sajnos már kiszáradt) lévő pihenőhelyre. Eresztvény szélén egy békalencsével benőtt kis tónál rátértünk a felhagyott bányákat érintő tanösvényre. Állandóan le-föl libikókázva végigjártuk a Nagy-, Margit-, Közép- és a Tavas-bányát is. Ez utóbbi után a Kis-bányánál kiderült, hogy ketten valahogy elmaradtak tőlünk. A térerő hiánya is nehezítette megkeresésüket, de végül ők bicikliúton visszamentek Somoskőre, onnan pedig busszal Salgóbányára. Mi pedig továbbra is szép utakon, kisebb kőfejtők mellett értünk haza. Napi adag: 16,3 km, 436 m szintkülönbség.

09.26. szombat

Erre a napra borzasztó időt jósoltak - különösen a délelőtti órákra - szakadó esővel, viharos széllel, lehűléssel. Ezért se nagyon kapkodtuk el az indulást, 10 órára terveztük azt. Az eredeti terv szerint a Karancs-kilátóhoz és a Margit-kápolnához mentünk volna Somoskőújfaluból, de helyette egy rövidebbet találtam ki. Közben házigazdánk ajánlott egy lehetőséget, hogy nézzük meg az István-tárót. Ebben a tíz kilométer hosszú alagútban több mint 700 méteren hatoltunk be a hegy belsejébe, ahol egy nagy vízhozamú forrás van. Nem volt sétagalopp az út, még ilyen alacsonyak mint én is vagyok, képesek voltak beverni a felűket, ha nem hajoltak le eléggé.

Míg benn voltunk a bányában, elállt az eső. 14-en túrázni indultunk, a többiek Salgótarjánba utaztak be, és ott a Bányamúzeumot nézték meg. Szóval mi elindultunk. Nem is volt nagyon hideg, köd volt helyette, de az is inkább csak Salgóbánya belterületén. A Salgóvár-alján értünk el a Tatár-árok közelébe. Ez egy nagyon látványos mély völgy és Salgótarján szélén ér véget. Odafelé a Z+, visszafelé pedig a Z sáv jelzésen haladtunk. Vissza a Salgó várát elkerülő jelzetlen, de erdei tornapályának használt úton mentünk. Megnéztük a Geocsodák Házát, ahol a környék ásványtani és turisztikai látnivalóit mutatták be (egy kisfilmen is), de itt volt emlékszobája a faluban született Zenthe Ferencnek és Komlóssy Erzsébetnek is. A gyalogtáv10 km volt, 306 m szintkülönbséggel.

09.27. vasárnap

Összepakoltunk, megreggeliztünk, majd kocsival Karancsberénybe utaztunk. Van ott egy kemence építve, ahol különböző falusi eseményeket szoktak tartani. Itt parkoltunk le az autókkal. A Z négyszög jelzésen hagytuk el a falut. Már az erdőben két határőr állt az út szélén, de csak azt kérdezték, merre megyünk. 100 méter szintemelkedéssel felértünk az országhatáron futó Északi Zöld nevezetű turistaútra. Ezen a Hegyes-hegy oldalában értünk fel a 2015-ben épült Lipovány-(Romhánypusztai) kilátóhoz. A kifogástalan állapotú kilátóról - különösen Szlovákia felé - nagyon jó a panoráma. Egy hosszabb lejtő, és egy rövidebb, de erősebb emelkedő után értünk utunk legmagasabb pontjára, a 391 m magas Nagy-Hallgatagra. Az Északi Zöld itt elkanyarodik, mi pedig jelzetlen úton a csak papíron létező Z+ jelzésű útra értünk. Négy éve nejemmel ugyanezt a Z+ jelzésű utat kerestük Ipolytarnócon, de már akkor se lehetett megtalálni. Most is csak elvétve láttunk egy-egy halvány jelet. GPS nélkül itt esély se lenne a túrázásra. Utunk végéig még volt egy pár nagyobb lejtő és emelkedő. Az erdőből kiérve előttünk volt Karancsberény, majd hamarosan a kocsikhoz értünk. 14 km-t gyalogoltunk 455 m szintkülönbséggel.



 

Bér – Szanda vára – Szandaváralja

Címkék

Szeptember első szombatján a Cserhátban jártunk Bértől Szandaváraljáig. Nyári meleg volt, legelőkkel tarkított szép tájakon haladtunk. Egyedüli kihívást az 529 m magas várhegy utolsó szakasza jelentette. 31-en voltunk.

Az utóbbi idők szokása szerint megint 7 órakor kezdtük begyűjteni túratársainkat. Gödöllőn teljessé vált a mezőny, negyed kilencre már Béren is voltunk. Nekiindulva a távnak elhaladtunk a baloldali domb tetején lévő evangélikus templom, majd két szépen karbantartott pince előtt. A Nagy-hegyi elágazásnál (innen lehet felmenni a az Európában egyedülálló íves andezit-oszlopokhoz – már jártunk itt az ITK-val) a Z+ jelzésen mentünk tovább, javarészt az Ordas-patak völgyében. A másik lehetőség lett volna a zöld jelzésen Csobánkapusztán át feljutni a várhoz, de azt majd egy elkövetkezendő túrán fogjuk használni. Kétszer is átkeltünk a patakon, de alig volt benne víz. Ordaspuszta előtt egy dombra felérve először láttuk a várat, a mellette lévő nógrádkövesdi felhagyott kőbányával együtt.

Ordaspusztán alig van egy pár ház, mégis a temetője szépen gondozott. Fokozatosan emelkedett az út, először Cser-hegy előtt volt nagyobb a meredeksége, ekkor már a Z jelzésen haladtunk. Alig észrevehetően jobbra elágazott a ZL jelzés, ezen értünk fel a várhoz. Az utolsó szakasz meredekségét egy-két szerpentin tette könnyebbé.

A XIII. században épült várból nem sok maradt: csak a torony egy 6 m magas részlete, és egy négyszögletes helység falmaradványa van meg. Mint annyi más várat kishazánkban, ezt is a török időkben visszafoglaló magyarok robbantották fel. A vár kis területén nagyon sok ember tolongott, ezért miután mindenki felért, hamarosan odébbálltunk. A vár után még egy látnivaló volt, egy andezitoszlopfal - melyet sajnos sokan kihagytak. Pár éve, mikor erre jártunk, még egészen jól járhatók voltak a lépcsők. Mára már tán egy ép sincs köztük, de nagyobb baj, hogy szúrós bokrok miatt már különben sem lehetne használni azokat. Egy nagyon jó árnyas, kőpadkákkal ellátott helyet találtak az elől menők, így itt ebédeltünk meg. Lejjebb a finom vizű Mária-forrásnál ittunk és egészítettük ki vízkészletünket. A forrás és környéke megújult, kár hogy a Mária-szobornak „lehetetlenzöld” műanyag hullámlemezből készítettek fedelet.

A faluba olyan kaszálón át értünk be, mely op-art mintás alkotás is lehetne. A II. világháborús emlékműnél szálltunk buszra, előtte tettünk egy kísérletet, hogy valami sör nevezetű folyadékhoz jussunk, de minden zárva volt. Napi túránk 13, km hosszú volt, 423/339 méteres szintkülönbséggel.





 

Forró-forrás

Címkék

Ezúttal nem mentünk messzire, csak itt Isaszeg közelében túráztunk. Menetrendszerinti busszal utaztunk, ennek összes előnyével-hátrányával együtt. Csak 22-en voltunk, és 12,5 km-t gyalogoltunk.

9 óra után indult buszunk Dány felé, melyről a sülysápi elágazásnál szálltunk le. Még a múlt heti tiszakürti kiránduláson említette D. Pista, hogy van ott a közelben egy emlékhely, érdemes lenne felkeresni. Így az előzetes útvonal-tervet megváltoztatva a Sebestyény-emlékműhöz gyalogoltunk. Az első négyszögletes kiserdőig volt is egy ösvény a nyomokban lucernát is tartalmazó parlagfű ültetvényen. Az imént említett facsoporttól viszont csak emlékmű-iránt mentünk, lényeg az, hogy megtaláltuk. Pista ott elmondta nekünk, miért is épült ez az emlékmű.

Ezután rátértünk az eredeti nyomvonalra, a Pusztaszentkirály nevezetű területen. Pista még azt is elmondta, hogy gyerekkorából emlékszik arra, hogy itt egy tó volt, valamint egy csárda romjai is. Mostanában inkább az volt a jellemző erre a tájra, hogy még a térképeken szereplő kocsiutakat is beszántották. Így nem egy helyen a –szerencsére - nem túl nagy kalászosokon át kellett tartanunk az irányt. Voltak olyan részek is, ahol a vetés csak pár centis csonkja látszott, a szél barázdákat fújt a homokba. A Felső-Tápión való átkelés előtt tartottunk egy pihenőt.

Folytatva utunkat Kistelek nevű település után elértük a Sápi-tavakat. Szép látványt nyújtott a mögötte lévő Hrabina-heggyel egyetemben. Az előző hetek özönvízszerű esőzései még most is éreztették hatásukat, sokszor kellett a kocsiút mélyében megmaradó vizet kerülgetni. Elértük a Forró-forrást, amely ha nem is forró, de télen sem fagy be. Valami rejtélyes okból a forrásban egy hatalmas malomkő van. A víz jól láthatóan buzog fel, leglátványosabban a malomkő tengelyfuratán keresztül. Itt több időt szerettünk volna eltölteni, de a busz indulásához késésben voltuk, Így egy negyedóra múlva már indultunk és a tervezett Szent-György-hegyet is ki kellett hagynunk. Helyette - a nem kevésbé meredek, de rövidebb úton -, a Tályog-hegyen át mentünk. A Tályog-hegy túlsó felén nagy lovasudvart, Sándorszállás mellett még kisrepülő-teret is láttunk. Ismét átkeltünk a Felső-Tápión, majd nemsokára utunk végcéljához, a Dány, szentkirályi erdészház buszmegállóhoz értünk. El kellett érnünk a 14:26-os buszt, mert több már nem ment aznap Gödöllőre.

Heves-Borsodi-dombság (06.11-13.)

Címkék

A szálláshely kapacitása miatt ezúttal csak „kiscsoportos” túrát tudtam szervezni a Heves-Borsodi-dombságba. Heten voltunk, mint ama bizonyosak. A három nap alatt 45 km-t tettünk meg.

Csütörtök: a hatvani vasútállomáson találkoztunk, ahol felvettük Évát és Incit. Két kocsival immár együtt utaztunk Bükkszenterzsébetig. Ott végigjártuk a Nagy-kői tanösvényt, majd Tarnalelesztől visszamentünk a túra kiindulási pontjára. Egy szépen kialakított játszótér mellől indultunk, majd a Paraszt-tagi-völgyön kezdődött az enyhe emelkedő. Mikor elértük az erdő szélét, sajnos elkezdett esni az eső. Nem nagyon, de mégiscsak esett. Egy kis kitérővel felkerestük a Kő-forrást. Ilyet még nemigen láttunk, egy függőleges falból folyt ki a víz. Egyre szebb helyeken járva felértünk a Nagy-kő érdekes sziklafaláig. Ezután egy esőbeállóban ettünk keveset, majd a Kő-hegyet megkerülve elkezdtünk lefelé ereszkedni. Széles hegygerincen ereszkedünk tovább, szerencsére itt már elállt az eső. Tarnalelesz szélét érintve váltottunk irányt, és Bükkszenterzsébet felé fordultunk. Jelzetlen úton való visszatérésünk kissé kalandosra sikerült a lezárt utak, patakátkelések miatt. Ez az út 12 km hosszú volt, 290 m-es szintkülönbséggel.

Ezután kocsival Istenmezejére mentünk, ahol megnéztük a Noé szőlője homokkő-képződményt, benne a sziklakápolnát. Kb. 2-2,5 km tettük meg a homokkő-hegyoldalban 100 m-es szintemelkedéssel. Ezt követően Hangonyba utazunk, és elfoglaltuk szállásunkat a Hangonyi Pizzériában. Mindenkinek meglepetés volt az ízlésesen kialakított szállás, a szíves vendégfogadás, meg persze a finom vacsora. Előtte-utána a már megszokott vidám társas élet.

Péntek: reggeli után Járdánházára autóztunk. Onnan indultunk a Gyepes-völgyön, ami egyúttal a Kohász-kék túraútvonala is. Az előző napi eső miatt bővizűvé vált a Gyepes-patak. Elértük a Keserűtanyát, rajta gyönyörű fák, kis erdei tó, valamint szép épület található. Innentől jobban emelkedő úton hamarosan a Remete-forrásnál és a hasonnevű vadászlaknál voltunk. Ökör-hegyre felérve átváltottunk a piros jelzésre, és pár rövid emelkedőt leszámítva, már csak lefelé mentünk Borsodnádasdig. Az út adatai: 17,5 km megtett táv, 314/283 m szintkülönbség. Itt buszra szálltunk, és avval mentünk vissza Járdánházára. Mielőtt hazatértünk volna, elautóztunk az arlói tóhoz, sétáltunk egyet a partján. Visszatértünk Hangonyba, majd vacsora következett. És ami még nem fordult elő velünk, elmaradt az esti csevej. Úgy látszik kifáradt a csapat.

Szombat: bőséges reggeli után kocsival a Hangonyi-tóhoz mentünk. Ahol a jelzett út ment volna a tó felé, ott most egy bekerített kukoricás van, ezért a horgászoknak kialakított úton értük el a tavat. Hétvége lévén sok horgász volt sátrakkal, kocsikkal. Mi megkerültük a tavat és elkezdtük az emelkedő leküzdését. Előző éjjel hatalmas esőzés volt, így a Vermes-patak is megáradt, a becsatlakozó kis völgyekből is jött az utánpótlás. Nagy örömünkre egy lábatlan gyík igyekezett felmelegedni a köveken. Békésen tűrte a fényképezést. A nagy víz miatt sok helyen kellett kerülgetni, sok kidőlt fa is volt az úton. Ugyanez folytatódott a Vizes-völgyben is, míg fel nem értünk egy széles erdőgazdasági útra. Itt megpihentünk, majd jelzetlen utakon mentünk tovább. Helyenként nagyon szép kilátásunk volt a környező hegyekre. További érdekességek is vártak ránk az úton: egy két helyen is összenőtt fa, és egy gímszarvas, amelyik olyan önfeledten falatozott, hogy észre se vett bennünket jó darabig. Napi távunk 16 km volt 401 méter szintkülönbséggel.

Hazafelé vezető úton, Pétervásárán még megálltunk fagyizni.

Szilasliget – Zsófialiget

Címkék

A járvány lecsengésével május 30-án az ITK-majálissal visszatérünk az éves túrakiírásban szereplő programokhoz. 22-én, szombaton még tartottunk egy visszafogottabb túrát javuló, 16 fős létszámmal. Mérsékelt emelkedőkkel 13 km-t tettünk meg.

Szilasligeten, a HÉV-állomáson találkoztunk 8:45-kor. Várnunk kellett egymásra, míg Gödöllő és Pest felől befutottak a szerelvények, vagy míg kocsival érkezők megtalálták az állomást. Csináltunk egy szájmaszkos indulási csoportképet – reméljük, nem sokáig kell ilyesmit használni. Gyaloglás közben persze már nem használtuk, csak az egymástól való távolságra vigyáztunk. Szilasligetet a Sólyom utcán hagytuk el. Az utolsó háznál már be is kerítették a jelzést, aztán a szőlő kerítésén is belülre jutott a sárga jelzés. A mogyoródi szőlőültetvényekben jártunk, majd felértünk a dombtetőre az átjátszó adókhoz. Ezután a Hungaroring következett. A hátsó kapunál beláttunk a verseny helyszínére. Most éppen motorosok száguldoztak.

Ezután előbb aszfaltozott, majd széles földúton haladtunk Csömör felé. Sajnos, mint minden olyan helyen kis hazánkban, amit gépjárművel meg lehet közelíteni, rengeteg szemét „látványa” borzolta idegeinket. Már láttuk Csömör első házait, mikor sikerült ezt a poros, szemetes utat elhagyni. Itt viszont gyönyörű virágos réten mentünk át. Elértük az erdőt, és félrehúzódtunk elemózsiázni.

Pár lovarda után megint erdős részre értünk, a Zsellérföldekre. Kereszteztük a Csömöri-patak völgyét, de itt még nem volt benne víz. Később egy A4-es papíron jelezték is, hol van most a forrás. Az elmúlt hónapon csapadékszegény időjárása meg is látszott a forrás vízhozamán, csak pangott benne a víz. Továbbmenve szép kivitelű ismertető táblát láttunk a forrásvidékről, és tetejébe még egy árvalány-mezőt is. Kiérünk az ipari park mögötti területre, elképesztő poros úton rengeteg kocsival. Később szerencsére be lehetett menni messzebb a mezőn, így már kevesebb port nyeltünk. Zsófialigeten szálltunk fel a HÉV-re, és indultunk vele hazafelé.



 

Naszály Kosdról indulva

Címkék

A múlt hetihez hasonlóan ismét egy óvatos, járvány-korlátozta túrán vettünk részt, ezúttal a Naszály-hegyen. Kicsit több jelentkezőre számítottam, de csak heten voltunk. 11 km-t tettünk meg, 383 m szintemelkedéssel.

9 órakor találkoztunk Kosdon, ahová 4 kocsival érkeztünk. A templom mellett állítottuk le a kocsikat és P négyszög, Z körút jelzésen indultunk el. A temető után, a falu szélétől kezdett enyhén emelkedni az út, jobbra-balra virágos rétek között. Félbalra a Sejcei-mészkőbánya látszott. Fenyvesen, majd tölgyerdőn kapaszkodtunk felfelé. Egy elágazásnál kicsit túlszaladtunk Zsidóbánya felé, de aztán hamar korrigáltunk. Nagybánya-kő alatti hármas útkereszteződében utunk majdnem legmagasabb pontján pihenőt és kajaszünetet tartottunk. Lacival még kicsit feljebb gyalogoltunk egy kilátóhelyig, de a magas fák miatt nem volt igazi a látvány.

Innentől már szinte csak lefelé mentünk. Az első látnivaló az út mellett a Pádimentom-kő volt. Az ismeretterjesztő tábla szerint a „naszályi márványnak” is nevezett mészkőből járdalapokat, kockaköveket faragtak régen. Következő megállónk a Bányász-emlékműnél volt. Ezen a helyen 27 évig tartott a szénbányászat. A francia tulajdonban lévő bányában 1931-ben vízbetörés következtében hatan meghaltak, az ő emlékükre áll az emlékmű és a kopjafák.  Továbbmenve nemsokára beértünk Kosdra. A házak között még durván 2 km-t kellett megtennünk a kocsikig.

Pécel-környéki próbatúra

Címkék

A járványhelyzet miatt két hónapig nem hirdettem meg közös túrát. Most próbaképp, sok korlátozó intézkedéssel egyet megcsináltunk. 12 km-t tettünk meg 183 m szintkülönbséggel.

A sok kizáró körülmény miatt csak heten voltunk, de így is jól éreztük magunkat, szép tájakon haladtunk. A találkozó a Millenniumi parknál volt, de a megközelítés során már korábban összefutottunk. Letettük a kocsikat, a parkra csak futó pillantást vetve máris indultunk. A parknál, de még inkább a Bajtemetésnél már többször jártunk, de mindig a turistautakkal ellátott északi oldalán. Most jelzetlen utakon dél felé indultunk várakozáson felül szép természetvédelmi területen. Mindjárt az út elején egy üdezöld árok mellett mentünk el, majd beértünk egy fenyőerdőbe. Kereszteztük a PMP, majd elértük a Z+, később a Z jelzést. Innen már végig jelzett úton haladtunk. Gyakorlatilag körbe jártuk a Bajtemetést úgy, hogy előbb a zöldön beértünk Kishársasra, onnan pedig a PMP-n Kovács-laposa, majd a Koporsó-völgy következett. Ezen értünk fel a hegy tetejére, innen pedig a parkhoz, amit most néztünk meg.

 

Piliscsaba – Kopár-csárda

Címkék

Kellemes koratavaszi időben ezúttal a Pilisben jártunk a Piliscsaba – Kopár-csárda útvonalon, miközben felkerestük a Nagy-Kopasz-hegyen lévő kilátót, és a Klotild-barlangot is. Az út hossza 13,5 km volt, 458/420 méter szintkülönbséggel, de volt egy rövidebb táv is.

7 órakor indultunk Isaszegről, fél kilencre értünk a piliscsabai vasútállomásra. Lekászálódva a buszról, felvettük a menetalakzatot. Az OKT-n tettük meg az első 2 km-t, majd a K+, K körút jelzésen folyamatosan emelkedő úton értünk fel a Nagy-kopasz-hegyre. Közben a közelgő Nőnap tiszteletére rengeteg hóvirág nyílt, ezenkívül kisebb mennyiségben odvas keltike és csillagvirág is. A Posta-réti-erdőben felfelé haladva nagyon sok szembejövő futóval találkoztunk, akik szintén Piliscsabáról indultak. A 447 méter magas Nagy-kopasz-hegy tetején van az építőkocka-szerű 17 m magas Dévényi Antal kilátó. Nagy élmény volt fentről körbenézni.

Több jelzés igénybevételével - egy 400 méteren tartó emelkedőt leszámítva – szépen csurogtunk lefelé. Kitérőt tettünk a Klotild-barlang felé szép völgyúton. Magát a barlangot nehezen lehetett megközelíteni a nagyon meredek, csúszós úton. Fenn a keskeny bejárati nyílás utáni sáros, nyálkás faleveleken való lejutást – Babi perselyt érő rosszallása ellenére – csak Laci kísérelte meg. Ő is nagy nehezen csak a bejárati fülke végéig jutott el.

A piros jelzésen folytattuk utunkat. Az Iluska-forrásnál (víz nagyon rég lehetett benne utoljára) ebédeltünk, majd egy újabb emelkedő következett a Fehér-hegy tetejéig (közben egy helyen túlfutottunk a jelzés egy iránytörésén, ezzel tartoztunk az ördögnek). Innentől kezdve balra Pilisvörösvár, a Kevélyek felé többször nagyon szép kilátás nyílt. És az se volt hátrány, hogy már javarészt lefelé mentünk. A Kopár-csárda közelében értünk a 10-es út közelébe, egyúttal a ránk váró autóbuszunkra is.