gyalogtúra

Csörgő-patak völgye

Címkék

Nagyon ránk ijesztett a túra napján is érvényben lévő hőségriadó, mégis – a résztvevők egyhangú véleménye szerint – nagyon kellemes időnk volt a Mátrában. 27-en voltunk a túrán.

A hőség miatt nagyon nehezen kezdett a buszlétszám összejönni, ezért kínomban még egy túrahelyettesítő fürdés felvetésével is próbálkoztam. Szerencsére többen is úgy szavaztak, hogy fürdőbe semmiképp se menjünk, maradjunk a túránál.

Egy órával előbbre hoztam az indulást is (6 órára), a távot is lerövidítettem, hogy a déli melegben már ne kelljen gyalogolnunk.

Szokás szerint Isaszegen, Gödöllőn vettük fel a túratársakat. 8 órakor már indultunk Mátrakeresztes-Békástói-üdülőtelepről. A házakat hamarosan elhagytuk, és árnyas fák közé. a Csörgő-patakkal párhuzamosan futó útra értünk. Enyhén emelkedő úton 9 órára a szurdok bejáratánál voltunk. A nagy sziklák között, a viszonylag bővizű patak mellett kellemes mikroklíma alakult ki. Számtalanszor kellett a patakon átkelni, kidőlt fák alatt/felett átmászni, ez tette izgalmassá az utat. Nem véletlenül került fel a kívánságtúrák közé. Bal oldalról elhagytuk a Remete-barlangot. 10 órakor reggeliztünk, már csak azért is, mert pár túratársunk lemaradt, és várnunk kellett rájuk. Továbbindulva sajnos a Csörgő-malom romjait nem láttuk. Elhagytuk a Csörgő-patakot, és a Hutahelyi-patak völgyében kezdtük felkapaszkodni Mátraszentistván felé. Az erdőből kilépve a síparknál már ott állt a buszunk. Még annyit várakoztattuk a buszt, míg a közeli Vidróczky-csárdánál nem oltottuk szomjunkat egy üdítővel, vagy egy sörrel.

A túrát követő napon Hajni és Marci meghívására a zsámboki Lecsófesztiválon vettünk részt. Köszönjök nekik!

Morva-karszt (06.16-18.)

Címkék

Háromnapos túrára a tőlünk 400 km-re lévő – barlangokban, patakokban, szép tájakban gazdag – Morva-karsztra utaztunk. Mindhárom nap túráztunk. E beszámolónál többet a 11.25-én esedékes vetítésen lehet majd megtudni.

06.16. péntek

Öt kocsival hat óra körül kezdtük összegyűjteni az utazókat, és negyed 8 felé találkoztunk a z M1-es egyik pihenőjében. Rövid üdvözlések után továbbindultunk. Mivel a szlovák autópálya-matricát előre megvettük, legközelebb csak a cseh határon álltunk meg. Itt ettünk is. Brno környékén mindig dugók vannak, most is belefutottunk egybe. 12 órára értünk Skalny Mlýn-be, ahonnan az első napi túránk indult. 12:20-kor indult a vezetés a Kateřinská-cseppkőbarlangba, így előbb ezt néztük meg. A barlangban – melyet egykor egy földalatti folyó alakított ki - található a Morva-karszt és Csehország legmagasabb dómja (nagyon jó az akusztikája), a híres Bambuszerdő, valamint a barlang jelképe a boszorkány. Vezetés csak cseh nyelven volt, ezért csak ízlelgettük a szavakat, de nem értettük. A cseppkőbarlang után száraz barlangokkal bőven teletűzdelt árnyas erdei úton mentünk tovább. Macocha előtt megálltunk ebédelni. Felérve a 138 méter mély beszakadt barlanghoz – melyhez a gonosz mostoha legenda tartozik – kicsit esni kezdett. Behúzódtunk a büfékhez tartozó fedett részre. Előbb a felső kilátóból lestünk le a szakadék mélyére, utána padig az alsóhoz mentünk. Innen látható a Punkevni-barlang azon része, ahol az ún. száraz szakasz után a látogatók kiérnek a szabadba, a szakadék aljára. Mi a kilátótól egy szerpentines úton ereszkedve elértük a Punkva-barlang bejáratát, és a rögtön mellette lévő kijáratot, ahová a barlanglátogatók csónakkal érkeznek. A Punkva-patak mellett haladva értünk vissza a kocsikhoz, a Látogatóközponthoz. Ezután Blansko-ba, a szállásunkhoz hajtottunk, ahol gazdag felszereltségű szobák, és finom vacsora várt ránk. A gyalogtáv 10 km, szintkülönbség 220 m.

 

06.17. szombat

Reggeli után kocsival a 15 km-re lévő Adamovba utaztunk. Letettük az autókat, és elindultunk A házakat elhagyva a Jozefov-völgybe értünk, amelyben jó pár kilométert gyalogoltunk. Az út hol közvetlenül a kimondhatatlan nevű Křtinsky-patak mellett, mikor pedig a völgy összeszűkül, akkor a sziklák közé felkapaszkodva halad. A turistaút egyszer kivezetett bennünket az aszfalt mellé, ahol az Öreg hutát és a kohászati múzeumot lehetett megnézni. Az utóbbira most nem volt időnk, de a nagyhuta, két másik kisebb, és pár darab egészen kicsi (kemenceméretű) olvasztó értékes ipari műemlék, kár lett volna kihagyni látványukat. Visszatérve a völgybe a Jáchymka-barlangon keresztül vezetett az út. Lámpák fényénél kezdődő cseppkőképződményeket is láttunk, a barlang mellett függőleges sziklafalban pedig további barlangnyílásokat. Ideiglenesen elhagyva a patakmedret a Býci Skála-hoz értünk. Itt nagyon sokan voltak, mert meglátásunk szerint valamilyen sziklamászó-verseny lehetett ott. Két barlangba is beláttunk, de sokat kellett volna várakoznunk arra, hogy bejussunk. Kicsit visszasétálva az út mellett egy felszínre érkező búvópatakot is lehetett látni. Még egy darabig a patak mellett haladtunk, aztán elkezdtünk kikapaszkodni a völgyből. A Hradec u Babic-vára mellett mentünk el, de a várból semmit se lehetett látni. Na Újezde makadámútig folyamatosan emelkedett az út, onnantól viszont már jobbára lefelé ereszkedtünk. Stílusosan egy vadetetőben megebédeltünk. Az út végefelé egy – a II. világháborúban meggyilkolt, megkínzott erdészek emlékére készített – kőtábla mellett haladtunk el. Adamov-ba érve, megnéztük a katolikus templomot, és benne a híres Zwettl-oltárt. 14,5 km-t gyalogoltunk ezen a napon 388 méter szintkülönbséggel. Ez utóbbi csalódás lehet mindenki számára, mert a túrakiírásban 622 m-t írtam. A túra végén sokan emlegették, hogy milyen jól vettük az akadályt, meg se kottyant a több mint 600 m-es szintemelkedés. Pedig – sajnos - csak a tervezőprogram hibázott ennyit, én meg elmulasztottam felülbírálni azt, elhittem neki.

 

06.18. vasárnap

Összepakolás és reggeli után fél kilenckor Sloupba autóztunk. A templom melletti parkolóban hagytuk az autókat. Először a Sloupsko-šošúvské cseppkőbarlangot látogattuk meg. Itt az volt a szerencsénk, hogy a vezető cseh nyelv mellett angolul is tájékoztatott bennünket, és Laci volt olyan kedves, hogy fordított nekünk. A barlang véleményem szerint - ha lehet -, még szebb volt, mint a Kateřinská-cseppkőbarlang. Nagy termekben óriás cseppkövek, míg kis, félreeső helyeken finom és részletdús képződmények váltogatták egymást. Nagy volt a szintkülönbség a barlangon belül, így ez mindjárt egy kis túrának is beillett. A kijáratnál filmvetítés és egy kiállítás is volt a neandervölgyi ember korszakáról. Gyalogtúránk ezután kezdődött. A Novoročni-barlangot ugyan nem találtuk, maga a szurdok (Pustý žleb) viszont nagyon szép volt. Mikor a szurdokot balra elhagytuk, elég meredeken vezetett fel az út a S jelzésig. Az erdő szélére kiérve kis kitérőt tettünk egy dolináig, de az egyáltalán nem volt látványos. Ezután egy farakáson megebédeltünk. Jelzetlen úton és egy kis szakaszon országúton haladtunk, majd a cseppkőbarlang felett dombra kapaszkodtunk fel. Közben egy kissé megbillent hutát is láttunk. Ez a túra 10 km hosszú volt 277 m (+ a barlang) szintkülönbséggel. A kocsikhoz visszatérve némi cihelődés után elindultunk hazafelé. Sajnos egy útlezárás teljesen eltérített a megtervezett úttól, aztán Brno-t délről megkerülő autópályán kb. 1 órát araszoltunk. nem csoda, hogy csak este ¾ kilencre értünk haza.

 

Salabasina-, Holdvilág-árok

Címkék

Kívánságtúránk ezúttal mindjárt két szurdokba is vezetett bennünket, ez pedig a Salabasina- és a Holdvilág-árok. Az első kevésbé látogatott, igazi vad vidék, míg a második jóval felkapottabb, ezáltal jobban kiépített is. Pont negyvenen voltunk, 12,5 km-t tettünk meg 450 m-es szintemelkedéssel.

Mivel ez a túra Ági szavazata alapján (is) került a kívánságtúrák közé, ezt a túrát az ő emlékének szenteltük. Hétkor indultunk Isaszegről, majd Gödöllő, Mogyoród, Budakalász felszállóhelyek közbeiktatásával értünk Kiskovácsiba. A buszról leszállva a P+ jelzésen indultunk, majd áttértünk a P jelzésre. Mikor az élesen jobbra fordult, mi nem követtük, hanem jelzetlen utakon értük el a Salabasina-árok kezdetét.

A Salabasina azt jelenti, hogy az árok végében „fejében”, egykor hamuzsírt főztek. Az árokban egykor még turistaút is vezetett, de a meglazult sziklák állandóan bedőltek, magukkal rántva a rajta lévő fákat is. Így aztán a Pilisi Parkerdő belefáradt az állandó felújításba és lezárta azt. Most engedélyezett a rajta való haladás, de a térképeken mindenhol ott a figyelmeztetés, hogy ez egy nehezen járható szakasz! Ezt mi is igazolni tudjuk. A rengeteg bedőlt fa miatt nagyon lassan lehet csak haladni. Most nem volt nagy víz az árokban, de a fák mellett azt is kerülgetni kellett. De hát pont ezért volt szép, igazi vadregényes túra. Nem véletlenül került be az első tíz évünk legszebb helyei közé. Tudniillik 2011-ben már jártunk itt. Azóta egy lényeges változás van: az árok kb. egyharmadánál egy gát áll keresztben, melyen egy erdészeti út halad át. A kőgáton át lehetett menni a pataknak készített átfolyón is, de megmászva azt (és a túlsó oldalon leereszkedve) is. Nem sokkal a gát után van az első nagyobb megmásznivaló szikla. Itt a falhoz támasztott fák segítik a feljutást és az előtte lévő vízen való átjutást. De a legnagyobb segítség mi magunk vagyunk azzal, hogy húzzuk-vonjuk egymást a nehéz akadályokon. Később volt egy olyan szakasz, ahol a patak felett V-alakú sziklán csak terpeszállásban lehetett felmenni. Aztán rengeteg kidőlt mohás fa közötti bujkálás után egy kb. 3 méter magas sziklafal állta utunkat. Elődeink itt is fák sziklákhoz való támasztásával próbáltak a helyzeten javítani. A ferde fákon való feljutás az elsőknek még viszonylag könnyen megy, de mikor már a harmincadik ember lép rá vizes cipőjével, már csúszóssá válik az. Marci kötelet is hozott, ez is segítséget jelentett. Mikor már nem volt igazán látványos az árok, kimásztunk belőle, és jelzetlen utakon arra a piros jelzésre értünk, melyen már korábban haladtunk.

A Tölgyikrek felé mentünk rajta, miközben gyönyörű sárga gyűszűvirágokat láthattunk. A Lom-hegyen felfelé kapaszkodva, mikor elértük utunk legmagasabb pontját, megálltunk ebédelni. Ezután hosszan ereszkedtünk le hegyről, míg el nem értük a Holdvilág-árok kezdetét. Itt pihentünk kicsit, mielőtt nekivágtunk volna az ároknak. Előbb lépcsősen kiépített úton hatalmas sziklák közé értünk, majd egy szűk kanyonba jutottunk. Innen továbbereszkedni bedobált fatörzseken lehet. Hídhoz érünk: ezen haladva a jelzett út kikerüli a nagy sziklafalat és a Meteor-létrát. Mi persze a létrán mentünk le. Lenn fehér szilafalak és a Remete-barlang fogadja az erre járókat. Továbbhaladva a Domini-forrásnál mindenkinek meg kellett állnia, mert a vize finom és jéghideg volt. Még egyszer-kétszer átkeltünk a patakon, majd ismét Kiskovácsiba értünk. A becsületkasszás büfénél sokan vásároltak. A busz már járó motorral várt ránk.

 

Burok-völgy

Címkék

9 éve jártunk a Burok-völgyben, de sokunknak nagyon tetszett, így nem csoda, hogy több szavazattal az idei kívánságtúrákba is bekerült. Szépsége szerencsére mára se kopott meg. Szép időben most 41-en jártuk be az őstermészeti állapotban lévő völgyet, 15 km-t megtéve. Ez az út egyúttal jutalomtúra is volt, mert aki az előző évben útkarbantartást, vagy egyéb hasznos társadalmi munkát végzett, annak buszköltségét a Klub állta.

Isaszeg, Gödöllő, Örs vezér tér felszállóhelyein jött össze a teljes létszám. Háromórás buszozással jutottunk el a Királyszállási elágazásig. Mikor lekászálódtunk a buszról, a nagyon erős szél óriási porfelhőt kavart. A nyílt placcot nagyon hamar elhagytuk, az erdőben Királyszállás felé vezető új aszfaltúton már szinte nem is éreztük a szelet, a Burok-völgyben pedig meg se rezzentek a levelek. Az aszfaltozott utat nem egész egy kilométer után hagytuk el jobbra. Úgy 20 perc gyaloglás után ismeretterjesztő tábla állt, kiszélesedett a völgytalp is, valamint megjelent a medvehagyma. Illata (szaga?) már nem volt olyan erős, de még szépen pompázott, nem kezdett el lekonyulni. Elkezdődött a kidőlt fák miatt nehezedni a terep. Mivel ez egy hasadékvölgy, víz nincs a völgyben. A fák viszont - fakitermelés hiányában – állva halnak meg, Később persze kidőlnek, néha magukkal sodorva egészséges fákat is. Igazi szépsége – egyben nehézsége is – a völgynek az, hogy a turistajeleket leszámítva semmilyen emberi beavatkozás nyomát nem lehet felfedezni. Ezért minden lépésnek jelentősége van, méterenként meg kell fontolni, hol lehet könnyebben átjutni az akadályokon: átmászva azokon, esetleg alatta átbújni, netán kikerülni azt?

A Bükkös-ároknál bevártuk egymást: aki nem reggelizett otthon, vagy a buszon, az itt pótolhatta az elmulasztott étkezést. Ezt követően tovább bukdácsoltunk a kidőlt fákon. Legközelebb hosszabban ott álltunk meg, ahol a völgy felvette a bakonykúti felé tartó déli irányt. Innen több mint másfél kilométert mentünk délnek, majd – miközben kikapaszkodtunk a völgyből – ugyanennyit vele 130-150 méterrel párhuzamosan ellenkező irányban. Több helyről is beláttunk az imént bejárt völgybe. Szép kosborokat is láttunk az út mellett, kiérve pedig a tetőre rengeteg árvalányhajat. Tovább fokozta az árvalányhaj-mező szépségét, hogy a - nyílt terep miatt - ismét az erős volt a szél. Ebben és az erős napsütésben hullámzott a mező. Isztiméren várt ránk a busz, és azon turistáink, akik rövidebb utat választottak. A hazaút –szerencsére - eseménytelen volt.

Sokunk, akik 2008-ban is végigjárta ezt az utat, megállapította, hogy azóta határozottan hosszabb lett.



 

Vend-vidék, Bärenschützklamm

Címkék

Tavaszi négynapos túránk során ezúttal a Vend-vidéket - egy ausztriai kiruccanást leszámítva - kerestük fel. Aki minden túrán részt vett, az 54 km-t gyalogolt 1800 méter szintemelkedéssel.

05.11. csütörtök

6 órai indulással különböző helyekről az M1-es Harkályos pihenőhelyénél gyűltünk össze. Rövid üdvözlések után továbbindultunk Szombathelyen át Felsőszölnökre. Itt foglaltam szállást. A szállás elfoglalása után bekaptunk pár falatot, és indultunk túrázni. Az első kilométereket jelzetlen úton tettük meg a szlovén határ közelében. Egy-két emelkedő és patakátkelés tarkította az utat. A P háromszög jelen jutottunk fel az osztrák-szlovén-magyar hármashatárra. Lefényképeztük a hármashatárkövet, melyet a trianoni döntés után 1922-ben állítottak fel. A pihenőpadoknál lazítottunk egyet. Ezután osztrák oldalon ismét jelzetlen úton haladtunk, míg el nem értük előbb a zöld, majd a piros jelzést. Ez utóbbin értünk vissza Felsőszölnökre, majd a kocsma közbeiktatásával szálláshelyünkre. 13 km, 370 m-es színkülönbséggel volt a napi adag. Vacsora után még beszélgettünk egy ideig.

05.12. péntek

Fél hétkor reggeliztünk, és utána azonnal indultunk Ausztriába, Mixnitzbe. Itt van ugyanis Bärenschützklamm, amit már két éve is meg szerettünk volna nézni, de akkor nem jött össze. 9 órára értünk oda Grácon keresztül. Nagyon szép volt az idő. 300 méteres húzós emelkedővel értük el a szurdok bejáratát, ahol belépőt kellett vennünk. Ezután kezdődött az igazi szépség – és nehézség. A Mixnitz-patak évezredek alatt mély kanyont vágott magának a sziklákban, 24 vízesést hozva létre. A nagy szintkülönbség legyőzését hidak (115 db), létrák (40 db) teszi lehetővé, miközben alattunk zúg, robajlik a patak. A vad szurdokrész kb. 1400 méter hosszú 350 méter emelkedővel, 2900 lépcsőfokkal. A szurdok után még emelkedett az út az 1214 méter magasan lévő hegyi vendéglőig. Itt megettük szendvicseinket, volt aki kávét, páran egy sört ittak. Jól esett a pihenő. Lefelé más úton mentünk vissza a kocsikhoz. Az út vége felé nem nagyon, de esni kezdett az eső. A túra 11,3 km hosszú volt 740 méteres szintkülönbséggel. Fél hatra értünk vissza a szálláshelyünkre. Vacsora után - akit még nem vitt ágyba a fáradtság – egy beszélgetésre, borozásra jöttünk össze.

05.13. szombat

Kocsival a közelben lévő Kétvölgybe utaztunk, közben párszor megálltunk a jellegzetes Vend-vidéki tájat fényképezni. A buszmegállónál parkoltunk le és indultunk gyalogolni változatos tájon. Kis csermelyek, patakok szabdalta dús vegetációjú vidéken egy lejtő/emelkedő után értünk Ritkaházára, a „szoknyás” haranglábhoz. Ezután egy darabig aszfaltozott úton kellett mennünk, majd arról a szlovén határ felé vettük az irányt. Határkövek kíséretében 4 km-t közvetlenül a határon tettünk meg. Közben erősen beborult, majd esni kezdett. Szerencsénkre mikor már jobban rázendített, a volt határátkelő fedett része alá értünk. Itt vészeltük át a nagy záport. Mikor elállt az eső, továbbindultunk. Kétvölgy határában egy szép, új fa kilátó tetejéről nézhettünk körbe. A gyalogtáv 11 km volt 240 m szintkülönbséggel. Mivel az eső miatt elmaradt az ebédünk, úgy döntöttünk, hogy visszamegyünk szálláshelyünkre. Ott megebédeltünk, és mikor már szépen sütött a nap, Szentgotthárdra autóztunk. Először a Helytörténeti és Szlovén Nemzetiségi Múzeumot szerettük volna megnézni, de – szemben a honlapjukon leírtakkal – zárva találtuk azt. A város főterére mentünk, de a többi látnivalóval se volt nagy szerencsénk. A templom belsejében állványerdő állt, a magtárszínházat rendezvény miatt nem tudtuk megnézni, a kolostorépület megközelítését esküvői násznép hiúsította meg. A Várkertben sétáltunk még egy kicsit, majd fagyizás következett. Este a szokásos programok voltak.

05.14. vasárnap

Reggeli és összepakolás után Nemesmedvesre autóztunk. Ott az érdeklődők először a T34-es tankot vették birtokba. Gyalogolásunkat északi irányban kezdtük, míg el nem értük az osztrák határt. Ott Reinersdorf falura láttunk rá. A határmenti zöldön folytattuk utunkat, ahol jelzést csak nagyon ritkán láttunk, és helyenként igencsak nehezen volt járható. Két kisebb emelkedő, sok patakátkelés, útkeresés tette változatossá az utat. Egy kis szakaszon (már az osztrák oldalon) aszfaltúton haladtunk: innen Grossmürdisch (Alsómedves) falura láthattunk rá. A Szent Imre-templom előtt egy mélyebb patakvölgynél kettészakadt a társaság: a döntő többség a határon maradt (ők jártak jobban, mert az az út 900 méterrel rövidebb volt), míg mi Janival a jelzett úton (mert innentől már az is volt) maradtunk. A hányatott sorsú templomot megnézhettük belülről is. A templom közelében található pihenőhelyen tartottunk ebédidőt. Vissza Nemesmedvesre végig a piros jelzésen mentünk: ez már jól jelzett és járható volt. Nagy zivatarfelhők gyülekeztek az égen, de ezt pár csepp esővel megúsztuk. Visszaérve Nemesmedvesre egy vándor-fagylaltozó forgalmát lendítettük fel. Az út 16,3 (15,4) km hosszú volt 461 méter emelkedővel. Hazafelé már nem mentünk konvojban, mi 7 óra előtt pár perccel értünk Isaszegre.

 

Rám-szakadék – Pilismarót

Címkék

Április elsején, szombaton majdnem rekordszámú (51 fő) túrázóval vágtunk neki az ez évi kívánságtúrák egyik legjobbjának, a Rám-szakadéknak. Kívánni sem lehetett volna szebb időt, melyben 12,6 km-t gyalogoltunk.

Busszal utaztunk Dömösre az Isaszeg – Gödöllő – Mogyoród - Szentendre útvonalon. Hét órakor indult a gyűjtőjárat és 9 óra előtt érkeztünk oda. A Malom-patak mellett kezdődött gyalogtúránk. Nagyon enyhén, de fokozatosan emelkedett az út. Dömös utolsó házainál áttértünk a patak túlsó oldalára. Az erdőbe érve örömmel konstatáltuk, hogy a fák már egész szépen zöldülnek. A Kaincz-forrásnál egy kicsit megálltunk, itt található az igen szép Szentfa-kápolna is. 600 méterre innen keltünk át először azon a patakon, mely a Három-forrás-vögyet, a tulajdonképpeni Rám-szakadékot hozta létre.

A patak mellett felfelé haladva értük el az első kis vízesést, melyet a gyerekek kitörő örömmel fogadtak. Aztán jöttek a szakadék leglátványosabb részei, a létrás vízesések, mély katlanok, merőleges sziklafalak (helyenként 35 m magasak, és a legszűkebb részen csak 3 méter szélesek). Szerencsére bőven volt víz a mederben, de nem annyi, hogy ne lehetett volna kikerülni azt. A Pilisi Parkerdőgazdaság saválló kapaszkodók és létrák megépítésével segítette, hogy biztonságossá váljon a haladás. A szakadékos rész végén egy fahídon kellett átkelnünk, majd hamarosan egy pihenőhelyet is találtunk. Itt leülhettünk, sokan ettek is.

Továbbindulva kis hullámvasutazás után a Júlia-forráshoz értünk, melynek megkóstoltuk vizét. Jó volt. Tovább emelkedett az út. A Szakó-nyereg elágazásnál ketten a piros jelzésen visszatértek Dömösre, a többiek folytatták útjukat a zöldön. Még 85 métert emelkedett az út a Szakó-hegy tetejéig. Ezután már kényelmes lejtős út következett a Hosszú-hegyen, Ördög-küllője-árkon keresztül. Közben élveztük az odvas keltikék, ibolyák és a boglárkák látványát. Pilismarót közelébe érve megálltunk ebédelni. Innen már csak másfél kilométer volt hátra Pilismarótig, ahol várt ránk a buszunk.



 

Biatorbágy, Sóskút

Címkék

Második kívánságtúránk a Budai-hegységbe vezetett. A szép tavaszi időnek is köszönhetően pont 50-en voltunk. Több táv között lehetett választani, de a leghosszabb is csak 14,5 km volt 450 méteres szintemelkedéssel.

Busszal utaztunk Biatorbágyra. Isaszegen, Gödöllőn és Mogyoródon gyűjtöttük össze az utasokat, Évát és Jutit pedig a biatorbágyi állomáson vártuk meg. A viadukttól indult gyalogtúránk. A piros jelzésen hagytuk el a települést. Az első kis megállónk a Madár-forrás lett volna, de emellett mindenki elrobogott. Kis lejtő után egy erősebb emelkedő következett, melynek végén felértünk a Kő-orra. Szép kilátásban volt részünk, érdekes formájú sziklákon bóklászhattunk. Egy bizonyos szögből tényleg egy emberi fejre, orra hasonlított az egyik sziklatömb. Kicsit továbbmenve a Hármas-sziklát kerültük meg. Ezután egy erős lejtő, majd emelkedő következett. Szerencsére a legmeredekebb szakaszon sok kapaszkodásra alkalmas fa, cserje segített bennünket. Az emelkedő végén elértük a P+ jelzést. Ezen jobbára enyhe lejtéssel a Szíly-család kápolnájához értünk. A szépen karbantartott kápolnát kívül-belül megnéztük.  

Megint a P jelzésre tértünk rá. Érdekes ezen a vidéken a jelzésfestés logikája. Egymással helyenként párhuzamosan haladva is csak piros jel van, a két pirosat pedig P+ jelzés köti össze. Úgy látszik, csak piros festék kapható a környéken. Mindemellett az jelzések szépek, követhetőek. A többiekre ráijesztve közöltem, most jön az út legnagyobb emelkedője. Ez így is volt, nehézsége mégis elmaradt az előzőektől, mert nem volt sehol nagyon meredek, egy-két kanyar is kissé szerpentinesre tette az utat.

Rövid szakaszon házak közé értünk, aztán pár cikk-cakk után a Biatorbágy fölé magasodó sziklafalhoz. A szép kilátáson felül különleges alakú sziklákat is láthattunk. Ezek: Százlépcső, Madár-bérc, Nyakas-kő. Ez a rész volt utunk leglátványosabb szakasza. Innen – a híd-romig tartó enyhe emelkedőt leszámítva – lefelé haladtunk. Egy tisztáson megebédeltünk, aztán leértünk az erdészházhoz. Voltak, akik itt befejezték a gyaloglást, mások igazából itt kezdték.

Az erdészháztól – továbbra is a piros jelzésen – előbb a Benta-patak mellé értünk, majd amellett haladva a Peca-tóhoz. Ezt jobbról kerültük meg. Erdő következett, majd abból kiérve kopár táj, zöld mezők és lovardák váltogatták egymást. Egy emelkedő következett még, amikor Sóskút határába érve a Kálvária-hegyhez értünk. Felkapaszkodva rá, beláttuk egész Sóskutat, a túloldalon lévő Öreg-hegyet és a mészkőbányát. A stációk után leereszkedtünk a faluba. A Benta-patak mellett várt ránk az autóbuszunk.

 

 

Honti-szakadék, Gyadai-tanösvény

Címkék

10 évesek lettünk. Ebből az alkalomból idén majdnem minden túrát tagjaink kívánságlistára leadott szavazata alapján szervezek. A jubileumi kívánságtúrák keretén belül mindjárt két kívánság is teljesült most: a Honti-szakadék és a Gyadai-tanösvény. 35–en jöttek el most.

Hét órától kezdte a busz összeszedni a túrára jelentkezetteket Isaszegen és Gödöllőn. 9 órakor kezdtük a túrát. A szakadék elején ismeretterjesztő tábla is található. Öt évvel ezelőtt jártunk itt, azóta az út elején egy korláttal ellátott lépcsős feljáró készült el. Pár tíz méter után következett az első és egyben a legnagyobb (kb. 2 méteres) vízesés. Miután a jégfüggöny sziklától-szikláig kitöltötte  a teret, már majdnem úgy nézett ki, hogy fel kell hogy adjuk a küzdelmet. Aztán Sz. Péternek csak sikerült feljutni rajta, úgy hogy a lábát minden új kis lépésnél a másik Péterrel megtámasztottuk. Innen már simábban mentek a dolgok, mert a múltkori tapasztalatok alapján hárman is vittünk kötelet. A kötél végét stabilan rögzítettük, utána a már megfeszített kötélbe kapaszkodva mindenki fel tudott húzódzkodni. Persze eltartott egy ideig, míg 30 ember felkűzdötte magát.

Aztán következett még két befagyott vízesés, de ezek már nem voltak olyan magasak. A szakadék következő szakasza a patak jegén haladt. Az utat rengeteg bedőlt fa keresztezte, lépésenként kellett átbújni alatta, vagy átmászni felette. A felsőbb szakaszon már vékonyabb volt jég, helyenként már nyílt vizet is láttunk. Ennek viszont az volt a hátránya, hogy időnként beszakadt alattunk. Mikor kiértünk a patakmederből, nagy kivágott fáknál ettünk egy kicsit. Megvártuk azt a négy embert, aki nem a szakadék alján, hanem avval párhuzamosan a tetején jött. Aztán visszaindultunk a buszhoz. Elég meredek lejtőn a vizenyőssé vált havon nehezen haladtunk. A Honti-szakadék oda-vissza 4 km hosszú volt.

A buszhoz visszaérve Szendehelyre utaztunk. Az OKT új nyomvonalán jutottunk le a látogatóközponthoz, ahonnan a Gyadai-tanösvény indul. A Lósi-patak teljesen be volt fagyva. A patakpartról elég meredeken indult fel az út, legalábbis most csúszós havon annak tűnt. Aztán az út lekanyarodott a Gyadai-rétre, ahol vizenyős, lápos rész felett pallósor vezet. Hamarosan az Óriások-pihenőjéhez értünk, ahol ettünk pár falatot. Továbbmenve a Billenő-hídon való átjutás szerzett örömet. Az erdőbe érve nemsokára a függőhídnál jártunk már. Ezen is élvezetes átjutni, akárhányszor is járunk erre. Megint visszaértünk a patakhoz, innen már csak a buszig kellett mennünk. Busztól-buszig 7,7 km –es volt a táv, de a csúszós, havas úton ez többnek tűnt.

 

Újév-köszöntő túra 2017.

Címkék

Túratervünkben vannak stabil programok, ilyen az Újév-köszöntő túra is. Ez egy evős-ivós túra, lényege egymás köszöntése az új esztendőben. Most Mogyoród környékén jártunk 28 fővel, ragyogó napsütésben.

Reggel -20 fokot mutatott nálunk a hőmérő. Át is futott az agyamon, hogy páran biztos beijednek, és nem jönnek el. Hiába aggódtam, aki jelentkezett mind ott volt – aki nem, az már az előre beijedt, és nem is jelentkezett. Persze más oka is lehet annak a hidegen kívül, ha valaki nem jelentkezik egy túrára. Pedig a hideg ellenére nagyszerű időnk volt, mikor megálltunk még a nap melegét is éreztük. Nem volt nagy a táv, alig több mint 12 kilométert tettünk meg. Kár hogy Mogyoród környékén a valkói, gödöllői, isaszegihez képest alig volt hó.

A MÁV most is hozta formáját, vonatunk több mint tíz percet késett, így nem értük el Gödöllőn a HÉV-et. Az Alsó-parkon átsétálva a Szabadság-téri megállóban szálltunk fel a következő járatra. A többieket Mogyoródon értük utol. Akkor se találtuk meg mindjárt őket, mert elbújtak az állomás mögé. Rövid üdvözlések után indultunk. A már jól ismert úton a Somlyó-hegyre (Gyetyános) gyalogoltunk fel. A Makovecz-tervezte kilátó egyre kutyábbul néz ki, lassan már össze is omlik. A kilátó után leereszkedtünk a dombról, és az M3-as felé vettük az irányt. A felüljárón való áthaladást követően Mogyoród központjába jutottunk. Szép ez a rész, a kiépített patakmederrel, híddal, betlehemmel, táncos szoborral.

A Rózsa utcán át hagytuk el a központot. Zöld négyszög jelzés vezetne erre, de a focipálya magasságában az út járhatatlanná válik. Ezért nagy ívben kerülőt kellett tennünk. Lovastanyák mellett haladtunk el, mikor találkoztunk egy pár fős turista-csapattal. Rövid erdei út után, kis tisztásokkal tarkított bokros területre (Fót, Bodzás) értünk, ami alkalmasnak látszott az újévi lakoma helyszínéül. Pár esőkabátot leterítettünk a kis hóval megszórt földre. Erre került a sok finom sütemény. Kínálgattuk egymást italokkal is, sokszor elhangzott az ilyenkor szokásos Boldog Újévet! kívánság.

Félórás eszem-iszom után indultunk tovább. Egy lovassal is találkoztunk. Továbbra is egy-egy erdőfolttal tarkított bokros területen haladtunk, mígnem ismét Mogyoród határába értünk. A Berek-tetőnél, még egyszer megálltunk a maradék süteményeket felenni. Aztán ismét átmentünk az M3-as felett és a HÉV-állomásra értünk. Épp akkor állt be a szerelvény Gödöllő felé. Megkértük a vezetőt, hogy a kissé lemaradottakat is várja meg. Meg is tette, mégis halál pontosan értünk Gödöllőre. Inci szerencséjére a hatvani vonat is késett pár percet, így elérte azt. Mi még fél órát várakoztunk vonatunkra.

Az út végére két új taggal – Csabával és Endrével – bővült tagságunk. Gratulálunk nekik, jól választottak!

 

PMP, Ráckeve – Szigetcsép

Címkék

December 10-én a Pest Megyei Piros jelzés újabb szakaszát jártuk be Ráckevétől Szigetcsépig. 22-en voltunk, 20 km-t gyalogoltunk, a GPS szerint 97 méteres szintemelkedéssel. Csak tudnám ez utóbbi hogy jött össze neki?

Reggel negyed nyolckor különböző irányból érkezve Isaszegen találkoztunk a kultúra háza előtt. Innen Szigetcsépre igyekeztünk, ahonnan eredeti terv szerint indult volna a túránk, valamint találkoztunk volna a HÉV-vel érkező pesti lányokkal. Aztán a GPS Ráckevére vitt. Otthon láttam, hogy ezt nem holmi szeszélyből tette, hanem rosszul adtam meg a célt. Mentségemre: félig sötétben, szemüveg nélkül a felajánlott Sziget-tel kezdődő települések közül véletlenül Szigetcsép helyett Szigetbecsét választottam. Felhívtam a lányokat a HÉV-en, hogy jöjjenek a végállomásig. Így aztán innen indultunk. Az állomás melletti újságosbolt kedves hölgyétől sikerült bélyegzőt szerezni az igazolófüzetünkbe.

Indulás után átmentünk az aluljárón, majd másfél kilométer után magunk mögött hagytuk Ráckevét. Ezután egy-egy tanya, erdőfolt, gyümölcsös között nem túl érdekfeszítő terepen értünk a Duna-gátig. Ezen több mint öt és fél kilométert mentünk, közben kb. félúton megreggeliztünk - már aki ezt nem tette meg otthon.

Szigetújfalun pecsételtünk egy kocsmában. Itt kedves kislány első szóra adta a szigetújfalui bélyegzőt. Mi meg hálából fogyasztottunk ezt meg azt. A szigetszentmártoni elágazásban egy tetszetős útbaigazító-tábla, I. világháborús emlékmű, és egy különös alakú fa található. A temető után láthatóan most fogják a jelzéseket felújítani, mert még csak az alap volt fenn a fákon. Elértük a HÉV síneket, majd vele párhuzamosan haladtunk. Az Egyetemi Tangazdaság megálló előtt balra tértünk, és egészen az ártéri erdőig ezt az irányt követtük. Az erdő szélén ebédeltünk. Mikor elindultunk, akkor derült ki, hogy már nem érjük el a kiszemelt HÉV-et. Tovább bonyolította a dolgot, hogy az ártéri erdő után Szigetcsép vezető úton kerítés állta utunkat. Jelzés sehol se volt rajta. Azt gondoltam, talán új nyomvonalon, a jobbra lévő erdősáv szélén fog menni az út. Arra sem ment, így a szántóföldön átvágva értünk arra a keskeny füves sávra, amely régebben is jelzett út volt. Csakhogy régebben egy-egy betonoszlop állt a szélén, amire lehetett jelzést festeni. Szigetcsépnél ismét elértük a HÉV-síneket. Bélyegezni szerettünk volna az állomás melletti nevesincs kocsmában, de a pultos azt mondta nincs pecsétje (miközben kétszer is visszafordult a pénztárgép felé, hogy ideadja). A kis bosszúnk az volt, hogy mi meg nem vettünk semmit. HÉV-vel Ráckevére utaztunk, onnan pedig kocsival haza.